Bábos, karikaturista és állatvédő: Orendi Éva sikerei és elégtételei
Műszaki rajzolóként dolgozott, és közben hódolt egyik hobbijának, a karikatúra-készítésnek is. Bábelőadásban és a cserkészmozgalomban vett reszt, majd állatotthont hozott létre a gazdátlan kutyák befogadására és megmentésére. Orendi Éva aktív közösségi emberként mindent lelkesedéssel, kitartással végzett, és úgy érzi, munkájának volt eredménye.
Orendi Éva székelyudvarhelyi származású, ott végezte tanulmányait, és 1970-ben került Csíkszeredába. „Vonzott mindig a rajzolás, már iskolás koromban kezdtem rajzolni, szerettem, és akkor kezdett kialakulni bennem a karikaturista. Átjöttem ide, Csíkszeredába, a tervező hivatalban dolgoztam műszaki rajzolóként, és lehetőségem adódott, hogy karikaturistaként is tevékenykedjek.
Kezdtem humoros rajzokat készíteni, akkor már több lapban is helyet kaptak ezek, 1982-től rendszeresen rajzoltam a Hargita napilap számára is – Bálint András és Koszta Nagy István kértek fel, és indítottak el ezen az úton. Egészen 1989-ig rajzoltam a lapnak” – elevenítette fel. Mint elmondta, azután is rajzolt más lapoknak, folyóiratoknak, illetve könyveket is illusztrált, így Fekete István Tüskevár című regényét, Ferencz Imre egy kötetét is. „Ez nem volt az életem meghatározó tevékenysége, inkább hobbi maradt. Most is megvan bennem a rajzolás szeretete, ez szerintem életem végéig fogom művelni, rajzolok magamnak, vagy a barátoknak, vagy különböző felkérésekre” – említette. Csipike mint bábelőadás Annál fontosabbnak, és meghatározóbbnak tartja viszont a bábszínházi munkát, amely szintén az 1980-as években zajlott. „A nyolcbanas években, amikor a tervezőhivatalnál dolgoztam, úgy éreztük páran, kollégákul, hogy kellene egy bábszínházat csinálni. Talán ez az, ami nagy sikerélmény volt számomra, mert amikor elkezdtünk a lelkes kollégákkal dolgozni, egy fantasztikus bábszínházat hoztunk létre, és előadtuk a Csipikét 1982-ben. Talán ez volt életem egyik legsikeresebb akciója, amikor annyi gyermeket megmozgattunk, és tényleg hasznos volt, úgy láttuk akkor, hogy erre szükség volt. Jöttek a kolozsvári, nagyváradi, temesvári színtársulatok, bábszínészek is ide, de valahol volt egy űr a gyerekek számára, és ezt megpróbáltuk kitölteni, Remélem, most is, hogy ez sikerült” – mesélte. Az előadást nem csak Csíkszeredában mutatták be sok alkalommal, a környékbeli településekre is elvitték, sok meghívást kaptak. Az Orendi Éva által rendezett előadás zenéjét a Barozda együttes szolgáltatta, a bábcsoportban pedig Leitmann Péter, Fodor Margit, Csatlós Teréz, Székely Éva, Vántsa Emese, Leitmann Irén, Gergely Emese, Albert H. Márton, Egyed Anikó és Blénesi Piroska szerepeltek. „Megadtuk a módját, plakátokat nyomtattunk, a nápolyi szeleteket, kis csokikat átvarázsoltuk, nyuszi csokinak, Kukucsi nápolyi szeletnek neveztük el, és tényleg hangulatot tudtunk teremteni. Nagyon nagy dolog volt az, hogy a Barozda együttes végig zenélt nekünk a Csipike előadásokon. A hangfelvétel megvan, szeretném újra kiadni, népszerűsíteni” – vallott erről Orendi Éva. A kilencvenes években a cserkészmozgalom aktív tagja lett, megalakította a Bocskai cserkészcsapatot. „Hegyi István tiszteletes megengedte, hogy a református lelkészi hivatalnál tartsuk a találkozókat, gyerekeket vittem külföldi rendezvényekre. Ez is nagyszerű élmény volt számomra, sokat jelentett” – mesélte. Állatvédőként folytatta Orendi Éva állatvédő tevékenysége 1996-ban kezdődött, amikor nagyobb számban jelentek meg gazdátlan kutyák Csíkszeredában. „A tavasz és nyár folyamán tömegesen jelentek meg a kutyák a városban. Én is utánanéztem, hogy mi történt, mi az oka ennek, és akkor jöttünk rá, hogy a kórház közelében, ahol sokan disznót tartottak, volt vagy háromszáz pajta, és legalább ennyi kutya is. Persze ez elviselhetetlen káoszt okozott, akkor döntött úgy a városi önkormányzat, hogy ezt el kell takarítani onnan. Felszámolták, de a kutyákat otthagyták, azok bejöttek a városba.
Én kezdtem etetni a városban a kutyákat, vettem az ételt, minden sarkon, ahol láttam őket, de rövid időn belül rájöttem, hogy ez így nem működik. Erdei István volt az alpolgármester, és elmentem hozzá, jól ismertem, megkérdeztem, nem lehet-e valamit létrehozni. Azt mondta, minden segítséget megad, kell egy alapítvány és ennek keretében kell kezdeni a tevékenységet. Nehézkesen indult el, nem volt olyan könnyű, elmentem még Budapestre is körülnézni, hogy néz ki egy állatotthon, addig még nem voltam ilyen helyen, nem is hallottam erről, dokumentációkat szedtem össze, hogy tudjam, milyen kell legyen a törvény szerint. 1996 májusában már összeszedtem tizenvalahány kutyát, amelyeket el akartak altatni, bevittem egy ismerősöm udvarára, aztán többen lettek” – elevenítette fel. Otthon a gazdátlan kutyáknak A kutyák számára egy istállót bérelt a polgármesteri hivatal Zsögödben, ahol rövid időn belül már 120 kutyát tartottak. „De nem volt rendezve az élelem kérdése, nem volt munkás, ezért egy kicsit nehéz volt, sokszor én álltam az ételt, kivittem, dolgoztam ott, etettem a kutyákat. Volt, hogy a vendéglőktől kértem élelmet, a Harmopantól a száraz kenyeret. De elindult valahogy, 2001-ig voltunk ott, akkor a tulajdonos, akitől az önkormányzat bérelte az istállót, csődbe ment, ránk szállt a bank, hogy el kell költözni onnan. Akkor költöztetett ki a szeméttelep mellé az önkormányzat, egy 50x25 méteres külső udvart kaptunk, ahol kezdetleges kenneleket készítettek. Szerencsémre Szépvízen volt egy Dolores nevű apáca, aki felfedezett minket, és értesítette Renate Mittelstaedt jómódú német hölgyet, aki nagy állatvédő. Ő küldött pénzt, hogy bevezessük a vizet, megnagyítsuk a kenneleket, javítsunk a körülményeken, neki köszönhetjük a terület megvásárlását is, ahol megépítettük az orvosi rendelőt. Aztán az évek folyamán megjelent a Bruno Pet német állatvédelmi szervezet, akiknek köszönhetően most is létezünk, és együttműködnek velünk” – ismertette. Jó irányba tartunk Orendi Éva úgy látja, az azóta eltelt időszakban jó irányba változott nálunk is a mentalitás, jobban figyelnek az emberek a kisállatokra. „Annak idején nem volt divat Csíkszeredában az ilyen állattartás, ha valaki egy kutyát tartott a lakásában, ki voltak tőle ájulva. Most szinte minden házban van, megváltozott a mentalitás a kisállattartással kapcsolatban, és elindultunk egy pozitív irányba, a fejlődés felé. Ha valahol probléma van, mindig jelentik, nem hagyják szó nélkül, ha egy állatot bántalmaznak, vagy ha valaki az állatát nem úgy rendezi, ahogy kellene. Kialakult egy kisállattartási kultúra, falun is sokkal civilizáltabb körülmények között tartják az állatokat. Még sok tennivaló van, de jó irányba tartunk. A állategészségügy is tehetne azért, hogy ellenőrizzék, ki, hány állatot tart és milyen körülmények között. Én mindig, mindenkinek azt mondom, ne tartson állatot, csak ha nagyon jól meggondolja, és többször alszik rá, ha dönteni kell, tudva, hogy mit vállal ezzel. Leköti magát, felelősséggel jár, ivartalanítani kell, rendezni, fürdetni, orvoshoz vinni, ez költséges és időigényes, mert szabadságra se mehetsz el úgy, hogy ha kutyád, macskád van, mint azelőtt” – emlékeztetett. Mint elmondta, sok idős embernek nincs pénze, hogy etesse az állatát, ebben igyekeznek segíteni, ivartalanítást is végeznek. Sok állatot mentettek meg Az évek során az állatotthont működtető Pro Animalia alapítvány közel ezer kutyát adott külföldre új gazdákhoz, és több ezer kutya fordult meg az évek során az állatotthonban. „Minden kutyát tudunk ivartalanítani, azt az összeget, amit erre és az oltásokra biztosítanak támogatóink, mi soha nem tudnánk kifizetni. Nagyon nagy az igény a kutyáinkra, hála Istennek, valamilyen okból kifolyólag nagyon okosak, kezelhetők, szófogadók. Sokukból lesz munkakutya, gyermek -és idősotthonokban, kórházakban dolgoznak, segítenek. Tartjuk a kapcsolatot az új gazdáikkal, sokszor meghatódik az ember, hogy az itthon rugdosott kiskutya az Atlanti-óceán partján fürdik, vagy a kandalló előtt heverészik egy bőrfotelben” – mesélte.
Orendi Éva azt mondja, van elégtétele ennek a munkának is, mert sok állatot megmentettek, a városlakókon is segítettek az áldatlan állapot kezelésében. „Megértem azokat, akik félnek, a kutyáknak nem az utcákon a helyük. Azt szeretném, ha egyetlen kutyát se látnék az úton kószálni, csak az állatotthonban, és azt is csak úgy, hogy ha faluról hozzák be, mert meghalt a gazdája, vagy más baj történt. Rá kell vezetni az embereket arra, hogy ha állatuk van, vállalják, és ivartalanítsák. Úgy látom, előbb-utóbb ez meg fog oldódni” – zárta a beszélgetést.
Kovács Attila / liget.ro