Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Váncsa Albert
12 tétel
2004. április 23.
Tulit Attila Szász Jenővel, az országos szervezet elnökével Bukaresten benyújtotta az Országos Választási Irodának (OVI) nyújtotta be a Magyar Polgári Szövetség által országos szinten összegyűjtött és hitelesített 54 115 támogató tag aláírását. – Ha mégsem engedik meg az MPSZ-nek, hogy részt vegyen a választásokon, akkor újabb négy évig szervezetépítéssel foglalkoznak – jelentette ki Gazda Zoltán. Megnevezték Sepsiszentgyörgy MPSZ-polgármesterjelöltjét: Tulit Attila vállalkozó. Sepsiszentgyörgy önkormányzati képviselőjének jelölték: dr. Antal Álmos orvost, dr. Bíró István orvost, Fazekas Ágnes tanárt, Ferencz Csaba újságírót, Fodor László közgazdászt, Gazda Zoltán színészt, György Ignác kertészmérnököt, Kónya Ádám nyugalmazott múzeumigazgatót, Kovács István unitárius lelkészt, Krecht Gyöngyvér tanárt, Majos Attila vállalkozót, Már István tanárt, Nagy Gábor tanárt, dr. Nemes Tibor orvost, Ősz Erőss Péter nyugalmazott tanárt, Pethő István villamosmérnököt, Szőcs Levente szociológust, Torró Attila képzőművészt, Tulit Attila vállalkozót, Újfalvi István tanárt, Váncsa Albert tanárt. Az MPSZ a roma közösség képviselőjének helyet kíván biztosítani listáján. A megyei tanács jelöltlistája nem készült még el. Képviselőjelölteket indítanak Sepsiszentgyörgyön, Barátoson, Illyefalván, Kommmandón, Kökösben (még mindig nem biztos), Dálnokban, Málnáson, Uzonban, Zabolán, Baróton, Vargyason, Kézdivásárhelyen. /(s): Az MPSZ jelöltje polgármesternek Tulit Attila. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 23./
2004. szeptember 20.
Gazda Zoltánt választotta meg sepsiszéki elnökévé a Magyar Polgári Szövetség szept. 17-i területi tisztújító gyűlése Sepsiszentgyörgyön. Tulit Attila eddigi elnök felvázolta az új politikai mozgalom útját. A párt országos választmányába a gyűlés Benkő Árpádot (Illyefalva), Benedek Barnát, Fazakas Tibor vállalkozót, Kovács István unitárius lelkészt, dr. Antal Álmos nőgyógyászt és Váncsa Albert tanárt delegálta, Gazda Zoltán hivatalból lesz tagja a választmánynak. /(b. kovács): Sepsiszéki tisztújítás (MPSZ). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 20./
2012. november 17.
Babucs Zoltán
A KÁRPÁTOK ŐREI
Székely határőrök a második világháborúban
Az alakulatok keményen helytálltak, de súlyos veszteségeket szenvedtek, amikor 1944 augusztusában az Ojtozi-szorosban megjelentek a szovjet csapatok.
A második bécsi döntés eredményeként Észak-Erdély és a Székelyföld, Erdély „szebb, de szegényebb” fele tért vissza Magyarországhoz, melyet nem csak gazdasági és társadalmi területen, de a honvédelem szempontjából is be kellett illeszteni az ország vérkeringésébe.
A német külpolitika ördögi sakkjátszmájának köszönhetően versenyfutás kezdődött meg a Magyar Királyság és Románia között Erdély háború utáni hovatartozását tekintve. 1941. június 22-én Románia az elsők között csatlakozott a Harmadik Birodalom szovjetellenes háborújához, Magyarország pedig öt nappal később lépett a hadviselő felek sorába.
A Magyar Királyság keleti határainak védelmére 1942. március 1-jén megkezdték a Székely Határőrség újbóli szervezését, a Székely Határvédelmi Erők parancsnokság törzse pedig ezen esztendő november 15-én – vagyis 70 évvel ezelőtt – került felállításra.
A szervezés előzményei
Miután a német „Blitzkrieg” Moszkva alatt kifulladt, 1942 elejétől Hitler szemében felértékelődtek kisebb szövetségesei, így azok haderejének nagyobb arányban való részvételét követelte az 1942 nyarára tervezett nagy offenzívában.
A magyar hadvezetőség részben engedett a német követeléseknek, azonban nem kívánt azon hibába esni, mint 1918-ban, vagyis: az ország a háború után ne maradjon hadsereg nélkül, s meg tudja védeni határait, főleg a románokkal szemben.
Így történhetett, hogy 1944 tavaszáig az anyaországi seregtestek egyre nagyobb mértékű bevetése mellett csupán egy-két erdélyi honvéd csapattest került ki a keleti hadműveleti területre, a kolozsvári IX. hadtest, valamint a Székely Határvédelmi Erők mozgósítása csak a hadieseményekben bekövetkezett változások eredményeként történt meg 1944 tavaszán.
A Székelyföld tömbmagyarságának védelmére élesztették újra a székely határőrséget. Dr. Pál Gábor, Csík vármegye képviselője az Országgyűlés alsóházában elhangzott beszédében a következőkben domborította ki ezen intézmény szükségességét: „Erdély keleti szélén 1763-1848-ig székely katonai határőrvidék volt, osztrák közigazgatás alatt, annak minden szenvedésével együtt.
A katonai határőrvidék és szervezete tette lehetővé, hogy az 1848-49. évi szabadságharcban a székelység olyan erőkkel vehette fel a harcot azokkal szemben, kik őt ebbe a szervezetbe belekényszerítették. Az a helyzet, amelyben most vagyunk, amikor a székelység zsákszerű megszorultságban van, megköveteli, hogy a Honvédelmi Miniszter úr tegye megfontolás tárgyává a székely katonai határőrvidéknek most már magyar alapon való szervezését, mert Erdély keleti szélén nem volnának székelyek, ha mindig egységes szabályok szerint éltünk volna. Nálunk honvédelem tekintetében különleges szabályokat kell alkotni, Svájc mintájára ott kell, hogy legyen a lőszer, a puska, ruha, hogy veszedelem idején azonnal talpra ugorjon, korhatárra és szolgálati kötelezettségre való tekintet nélkül mindenki, minden épkézláb ember.”
Apák és fiaik fegyverben
A Székely Határőrség szervezése 1942. március 1-jén vette kezdetét, s a 20 székely határőr-zászlóalj állományát kezdetben 48-60 éves tartalékosok adták. Székely határőr-zászlóaljak (hadrendi számuk zárójelben) szerveződtek Gyergyószentmiklóson (1-2.), Ditrón (3.), Csíkszépvizen (4.), Csíkszentdomonkoson (5.), Csíkszeredán (6.), Kézdivásárhelyen (8.), Kovásznán (10.), Sepsiszentgyörgyön (11-12.), Baróton (13.), Székelyudvarhelyen (14.), Oklándon (15.), Székelykeresztúron (17.), Parajdon (18.), Marosvásárhelyen (19.), Erdőszentgyörgyön (20.), Ákosfalván (21.), Mezőmadarason (22.) és Nyárádszeredán (27.).
A milícia rendszerű fegyveres alakulatok ekkor még egyenruhát sem kaptak, a gyakorlatokra behívott határőrök ruhakoptatási díj ellenében saját civil ruhájukat viselték.
A határőr-zászlóaljak feladata volt egy esetleges román támadás során a segítség beérkezéséig – helyismeretük kihasználásával – a határvadász alakulatok harcának támogatása.
A Székely Határőrség vezetésére hozták létre 1942. november 15-én a Székely Határvédelmi Erők Parancsnokságát Marosvásárhelyen. Alárendeltségébe került a csíkszeredai 9. székely határvadász-dandár, amelybe a gyergyószentmiklósi 65., sepsiszentgyörgyi 67. és a csíkszeredai 70. székely határvadász-csoport tartoztak.
Ide nyert még beosztást a székelyudvarhelyi 68. és a marosvásárhelyi 69. székely határvadász-csoport. A fenti határvadász-csoportok állományában hat székely határvadász-zászlóalj volt, a gyergyótölgyesi 21., a besztercei 22., a marosvásárhelyi 23., a kézdivásárhelyi 24., a nagybereznai 25. és a székelyudvarhelyi 34.
Ide osztották be a tusnádfürdői 59. határvadász-portyázó osztály parancsnoksága alatt a székely határvadász-zászlóaljak portyázó századait – azaz 8 századot, 47 határvadász-őrsre osztva – és 12 erődszázadot. Más alakulatok is voltak a határvédelmi erők között: így két tüzérosztály, egy légvédelmi tüzérosztály, egy székely huszárszázad, utászok, híradók, továbbá vonatalakulatbeliek. 1943 őszén nyolc gyalogos és két tüzér kiképző tábort hoztak létre, ahol kb. 8000 székely határőr részesült rövid kiképzésben.
Ezen év októberében két, 18-19 éves behívottakból álló újoncévfolyamot is behívtak, vagyis az apák és fiaik – más néven: „leventekatonák” – együtt szolgáltak. Az 1925-ös születési évfolyam tagjaként vonult be határőr kiképzésre a magyarói illetőségű Ivás István a szásztekei (gyalogos) kiképző táborba.
Kiképzésük ideje alatt látogatta meg őket vitéz felsőtorjai Kozma István vezérőrnagy, a Székely Határvédelmi Erők első parancsnoka – akit 1951-ben koncepciós per eredményeként ítéltek el és végeztek ki –, hozzájuk intézett beszédében így indokolta 21 éves koruk előtti behívásuk szükségességét: „Elmondta, azért vagyunk idő előtt behívva, mert az országnak szüksége van katonákra, különösképpen a székelyföldi ifjakra, hogy az ősi hagyomány szerint apák és fiúk együtt védjék a Székelyföldet, ha szükség lesz rá. Ezért lett újra életre hívva a régi székely határőrség. (…)
Miután itt a kiképzőtáborban felkészültünk, ki leszünk helyezve a már megalakított székely határőr-zászlóaljakba, az idősebb székely bajtársakhoz, valószínű, hogy olyan is lesz köztünk, aki az apjával kerül egy zászlóaljba, úgy, ahogyan őseink, több száz évvel ezelőtt. Beszélt arról, hogy a székely nemzet évszázadokon át katonanemzet volt.
Békeidőben az ország keleti határát őrizte és védte, de ha a magyar hazát megtámadták, apa a fiával egy emberként részt vett a király oldalán az ellenség kiűzésében. A székely katona híres volt vitézségéről. Ezért büszkék lehetünk őseinkre, akik példaképeink lehetnek. Ezért nekünk követnünk kell hős székely őseinket.”
1944 nyarán a Székely Határvédelmi Erőknek keleten 200 km, délen és nyugaton ugyancsak 200 km hosszú síkságot és hegyvidéket kellett védeniük kb. 40-50 ezer fővel. Egy határvadász-zászlóaljra átlagban 70-80 km, egy ütegre 50 km, míg egy határőr-zászlóaljra 20 km védendő határszakasz jutott.
Az ország keleti határait lezáró, ún. Árpád-vonal középső és déli szakaszának kiépítésében nem csak a műszaki és munkaszolgálatos alakulatok, de a székely határőrök is részt vettek. Az Árpád-vonal székelyföldi szakaszán az egyes védőkörleteket a harc- és gépjárművekkel járható szorosok és hágók körzetében, a védők számára legelőnyösebb terepszakaszokon alakították ki, melyek több részből álló erődelemek voltak.
Számolva a déli irányból várható román támadással, 1943-tól körkörösen védhető zászlóalj-támpontokat létesítettek a Székelyföldön, így Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy, Barót, továbbá a Hargita és Parajd térségében, Homoródfürdőn pedig folytatódott a Székely Határvédelmi Erők parancsnoksága számára tervezett vezetési pont építése.
Székelyföld védelmében
1944. március 31-én ismét bevezették a katonai közigazgatást Erdélyben. Pár nappal korábban a Székely Határvédelmi Erők alakulatainál is mozgósítottak – parancsnokságuk ekkor már Csíkszeredában ténykedett –, amelyet április 1-jén 0 óráig kellett befejezniük.
Béke körülmények között a határőr-zászlóaljak csupán kilencfős parancsnoksági keretből állottak, a mozgósítás során viszont állományuk közel 1000 főre duzzadt fel zászlóaljanként. A határőr-zászlóaljak nehézfegyverzete minimális volt, lövészszázadonként 2 db golyószóró és 2 db géppuska, nehézfegyver századonként pedig 4 db nehézpuska, 4 db páncéltörő ágyú és 4 db közepes aknavető volt.
A mozgósított határőr-zászlóaljak katonái megkapták rendes egyenruházatukat és fegyverzetüket, s elhagyták békehelyőrségeiket, a tavaszi és nyári időszakot erőltetett ütemű képzéssel, valamint határvédelmi munkálatokkal töltötték.
Románia 1944. augusztus 23-án, egyik napról a másikra szövetségest váltott, Mihály király rádiószózatában utasította hadseregét Észak-Erdély visszafoglalására. A román területen kelepcébe került német 6. és 8. tábori hadseregek a székelyföldi hágók felé hátráltak és napok kérdése volt, mikor éri el a háború a Magyar Királyság keleti határait. Augusztus 26-án az Úz és a Csobányos völgyében, másnap az Ojtozi-szorosban jelentek meg a szovjet csapatok. A székely határőrök ekkor kerültek először harcérintkezésbe az ellenséggel és kemény helytállásuk ellenére súlyos veszteségeket szenvedtek. Úz-völgyi hegyomlás című riport kötetében Sylvester Lajos nekik állított emléket. A Máramarosi-havasoktól Lakócáig húzódó több száz kilométeres arcvonalat a székely határvadászok és határőrök egyedül nem tudták tartani, ezért a német hadvezetés is küldött csapatokat a védelem megszilárdítására, illetve a Romániából visszaérkezett alakulattöredékeket is bevetették. A szovjetek nyomasztó fölénye, s az a tény, hogy a román átállás miatt a Déli-Kárpátok szorosain és hágóin akadálytalanul léphetett az ellenség Erdély területére, eldöntötte a harcok további kimenetelét. Ezért 1944. szeptember 7-én a német Dél Hadseregcsoport parancsnoksága elrendelte a Székelyföld katonai kiürítését. Ekkor már nem csak az Ojtozi-szoros, hanem az Úz és a Csobányos völgye, a Gyimesi-szoros, valamint a Békás- és Tölgyesi-szoros is szovjet kézbe került.
A székelyföldi harcokat követő visszavonulás egyik sajátságos velejárója volt, hogy a székely alakulatok állományának nagyobb hányada „kivonta magát a további harcokból” és hazament.
Kezdetben maguk a német is elcsodálkoztak székelyek lemaradásán. Hans Friessner vezérezredes, a német Dél-Ukrajna Hadseregcsoport parancsnoka az alábbi sorokat jegyezte fel visszaemlékezéseiben: „(…) Hitler főhadiszállásán azt hallottam, hogy a székelyek amolyan elitcsapatot képeznek, s úgy harcolnak, akár a tiroli császárvadászok vagy a német hegyivadászok, ráadásul ők közvetlenül szülőföldjüket védik. Most azonban éppen ez magyarázta dezertálásukat: nem akarták magára hagyni a portát, mikor jön az orosz!”
A székely honvédek – s köztük is főként a határőrök – a harc folytatása helyett hazatértek szülőfalujukba, melyet akár dezertálásnak is lehetett minősíteni. Védelmükre azonban kell felhoznunk, hogy a székelyeket rendkívül erős lelki kapocs és hagyományos szemléletmód fűzték szülőföldjükhöz. Azt sem szabad felednünk, hogy a szülőföldhöz való ragaszkodást tovább erősítette a két évtizedes román megszállás is. Ezen lelki motiváltság mellett tisztjeik többsége „hallgatólagosan” szemet hunyt lemaradásuk felett, hogy otthonukat és családjukat megvédhessék a megszállókkal szemben.
Váncsa Albert tartalékos zászlós, a 68. székely határvadász-csoport egyik híradó szakaszparancsnoka visszaemlékezett a kiürítési parancs mellett egy másik rendelkezésről, amely így szólt: „Szeptember 6-án kaptuk a parancsot a kolozsvári IX. hadtesttől. (…) jól emlékszem rá: Elrendelem Székelyföld kiürítését. Megtiltom minden átjárónak, hídnak, épületnek a felrobbantását. A székelyek, akik akarnak, lemaradhatnak történelmi hivatásuk végrehajtása végett, akik tovább akarnak vonulni, továbbvonulnak. Ez a hivatalos parancs fel volt olvasva minden századparancsnoknak...”A székely alakulatok teljes felmorzsolódásának lassítására döntött úgy a német hadvezetés, hogy a Székelyföld további kiürítését felfüggeszti, s a német-magyar védelmet megszilárdítja a Maros mentén létesített védelmi vonalon, amely csak ideig-óráig sikerült.
A 9. székely határvadász-dandár kötelékében lévő, erősen leapadt létszámú határőr-zászlóaljak állományát a határvadász seregtest más alakulatainak feltöltésére használták fel. Így 1944. október havában a nagy múltú Székely Határőrség megszűnt létezni.
Tranindex.ro
A KÁRPÁTOK ŐREI
Székely határőrök a második világháborúban
Az alakulatok keményen helytálltak, de súlyos veszteségeket szenvedtek, amikor 1944 augusztusában az Ojtozi-szorosban megjelentek a szovjet csapatok.
A második bécsi döntés eredményeként Észak-Erdély és a Székelyföld, Erdély „szebb, de szegényebb” fele tért vissza Magyarországhoz, melyet nem csak gazdasági és társadalmi területen, de a honvédelem szempontjából is be kellett illeszteni az ország vérkeringésébe.
A német külpolitika ördögi sakkjátszmájának köszönhetően versenyfutás kezdődött meg a Magyar Királyság és Románia között Erdély háború utáni hovatartozását tekintve. 1941. június 22-én Románia az elsők között csatlakozott a Harmadik Birodalom szovjetellenes háborújához, Magyarország pedig öt nappal később lépett a hadviselő felek sorába.
A Magyar Királyság keleti határainak védelmére 1942. március 1-jén megkezdték a Székely Határőrség újbóli szervezését, a Székely Határvédelmi Erők parancsnokság törzse pedig ezen esztendő november 15-én – vagyis 70 évvel ezelőtt – került felállításra.
A szervezés előzményei
Miután a német „Blitzkrieg” Moszkva alatt kifulladt, 1942 elejétől Hitler szemében felértékelődtek kisebb szövetségesei, így azok haderejének nagyobb arányban való részvételét követelte az 1942 nyarára tervezett nagy offenzívában.
A magyar hadvezetőség részben engedett a német követeléseknek, azonban nem kívánt azon hibába esni, mint 1918-ban, vagyis: az ország a háború után ne maradjon hadsereg nélkül, s meg tudja védeni határait, főleg a románokkal szemben.
Így történhetett, hogy 1944 tavaszáig az anyaországi seregtestek egyre nagyobb mértékű bevetése mellett csupán egy-két erdélyi honvéd csapattest került ki a keleti hadműveleti területre, a kolozsvári IX. hadtest, valamint a Székely Határvédelmi Erők mozgósítása csak a hadieseményekben bekövetkezett változások eredményeként történt meg 1944 tavaszán.
A Székelyföld tömbmagyarságának védelmére élesztették újra a székely határőrséget. Dr. Pál Gábor, Csík vármegye képviselője az Országgyűlés alsóházában elhangzott beszédében a következőkben domborította ki ezen intézmény szükségességét: „Erdély keleti szélén 1763-1848-ig székely katonai határőrvidék volt, osztrák közigazgatás alatt, annak minden szenvedésével együtt.
A katonai határőrvidék és szervezete tette lehetővé, hogy az 1848-49. évi szabadságharcban a székelység olyan erőkkel vehette fel a harcot azokkal szemben, kik őt ebbe a szervezetbe belekényszerítették. Az a helyzet, amelyben most vagyunk, amikor a székelység zsákszerű megszorultságban van, megköveteli, hogy a Honvédelmi Miniszter úr tegye megfontolás tárgyává a székely katonai határőrvidéknek most már magyar alapon való szervezését, mert Erdély keleti szélén nem volnának székelyek, ha mindig egységes szabályok szerint éltünk volna. Nálunk honvédelem tekintetében különleges szabályokat kell alkotni, Svájc mintájára ott kell, hogy legyen a lőszer, a puska, ruha, hogy veszedelem idején azonnal talpra ugorjon, korhatárra és szolgálati kötelezettségre való tekintet nélkül mindenki, minden épkézláb ember.”
Apák és fiaik fegyverben
A Székely Határőrség szervezése 1942. március 1-jén vette kezdetét, s a 20 székely határőr-zászlóalj állományát kezdetben 48-60 éves tartalékosok adták. Székely határőr-zászlóaljak (hadrendi számuk zárójelben) szerveződtek Gyergyószentmiklóson (1-2.), Ditrón (3.), Csíkszépvizen (4.), Csíkszentdomonkoson (5.), Csíkszeredán (6.), Kézdivásárhelyen (8.), Kovásznán (10.), Sepsiszentgyörgyön (11-12.), Baróton (13.), Székelyudvarhelyen (14.), Oklándon (15.), Székelykeresztúron (17.), Parajdon (18.), Marosvásárhelyen (19.), Erdőszentgyörgyön (20.), Ákosfalván (21.), Mezőmadarason (22.) és Nyárádszeredán (27.).
A milícia rendszerű fegyveres alakulatok ekkor még egyenruhát sem kaptak, a gyakorlatokra behívott határőrök ruhakoptatási díj ellenében saját civil ruhájukat viselték.
A határőr-zászlóaljak feladata volt egy esetleges román támadás során a segítség beérkezéséig – helyismeretük kihasználásával – a határvadász alakulatok harcának támogatása.
A Székely Határőrség vezetésére hozták létre 1942. november 15-én a Székely Határvédelmi Erők Parancsnokságát Marosvásárhelyen. Alárendeltségébe került a csíkszeredai 9. székely határvadász-dandár, amelybe a gyergyószentmiklósi 65., sepsiszentgyörgyi 67. és a csíkszeredai 70. székely határvadász-csoport tartoztak.
Ide nyert még beosztást a székelyudvarhelyi 68. és a marosvásárhelyi 69. székely határvadász-csoport. A fenti határvadász-csoportok állományában hat székely határvadász-zászlóalj volt, a gyergyótölgyesi 21., a besztercei 22., a marosvásárhelyi 23., a kézdivásárhelyi 24., a nagybereznai 25. és a székelyudvarhelyi 34.
Ide osztották be a tusnádfürdői 59. határvadász-portyázó osztály parancsnoksága alatt a székely határvadász-zászlóaljak portyázó századait – azaz 8 századot, 47 határvadász-őrsre osztva – és 12 erődszázadot. Más alakulatok is voltak a határvédelmi erők között: így két tüzérosztály, egy légvédelmi tüzérosztály, egy székely huszárszázad, utászok, híradók, továbbá vonatalakulatbeliek. 1943 őszén nyolc gyalogos és két tüzér kiképző tábort hoztak létre, ahol kb. 8000 székely határőr részesült rövid kiképzésben.
Ezen év októberében két, 18-19 éves behívottakból álló újoncévfolyamot is behívtak, vagyis az apák és fiaik – más néven: „leventekatonák” – együtt szolgáltak. Az 1925-ös születési évfolyam tagjaként vonult be határőr kiképzésre a magyarói illetőségű Ivás István a szásztekei (gyalogos) kiképző táborba.
Kiképzésük ideje alatt látogatta meg őket vitéz felsőtorjai Kozma István vezérőrnagy, a Székely Határvédelmi Erők első parancsnoka – akit 1951-ben koncepciós per eredményeként ítéltek el és végeztek ki –, hozzájuk intézett beszédében így indokolta 21 éves koruk előtti behívásuk szükségességét: „Elmondta, azért vagyunk idő előtt behívva, mert az országnak szüksége van katonákra, különösképpen a székelyföldi ifjakra, hogy az ősi hagyomány szerint apák és fiúk együtt védjék a Székelyföldet, ha szükség lesz rá. Ezért lett újra életre hívva a régi székely határőrség. (…)
Miután itt a kiképzőtáborban felkészültünk, ki leszünk helyezve a már megalakított székely határőr-zászlóaljakba, az idősebb székely bajtársakhoz, valószínű, hogy olyan is lesz köztünk, aki az apjával kerül egy zászlóaljba, úgy, ahogyan őseink, több száz évvel ezelőtt. Beszélt arról, hogy a székely nemzet évszázadokon át katonanemzet volt.
Békeidőben az ország keleti határát őrizte és védte, de ha a magyar hazát megtámadták, apa a fiával egy emberként részt vett a király oldalán az ellenség kiűzésében. A székely katona híres volt vitézségéről. Ezért büszkék lehetünk őseinkre, akik példaképeink lehetnek. Ezért nekünk követnünk kell hős székely őseinket.”
1944 nyarán a Székely Határvédelmi Erőknek keleten 200 km, délen és nyugaton ugyancsak 200 km hosszú síkságot és hegyvidéket kellett védeniük kb. 40-50 ezer fővel. Egy határvadász-zászlóaljra átlagban 70-80 km, egy ütegre 50 km, míg egy határőr-zászlóaljra 20 km védendő határszakasz jutott.
Az ország keleti határait lezáró, ún. Árpád-vonal középső és déli szakaszának kiépítésében nem csak a műszaki és munkaszolgálatos alakulatok, de a székely határőrök is részt vettek. Az Árpád-vonal székelyföldi szakaszán az egyes védőkörleteket a harc- és gépjárművekkel járható szorosok és hágók körzetében, a védők számára legelőnyösebb terepszakaszokon alakították ki, melyek több részből álló erődelemek voltak.
Számolva a déli irányból várható román támadással, 1943-tól körkörösen védhető zászlóalj-támpontokat létesítettek a Székelyföldön, így Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy, Barót, továbbá a Hargita és Parajd térségében, Homoródfürdőn pedig folytatódott a Székely Határvédelmi Erők parancsnoksága számára tervezett vezetési pont építése.
Székelyföld védelmében
1944. március 31-én ismét bevezették a katonai közigazgatást Erdélyben. Pár nappal korábban a Székely Határvédelmi Erők alakulatainál is mozgósítottak – parancsnokságuk ekkor már Csíkszeredában ténykedett –, amelyet április 1-jén 0 óráig kellett befejezniük.
Béke körülmények között a határőr-zászlóaljak csupán kilencfős parancsnoksági keretből állottak, a mozgósítás során viszont állományuk közel 1000 főre duzzadt fel zászlóaljanként. A határőr-zászlóaljak nehézfegyverzete minimális volt, lövészszázadonként 2 db golyószóró és 2 db géppuska, nehézfegyver századonként pedig 4 db nehézpuska, 4 db páncéltörő ágyú és 4 db közepes aknavető volt.
A mozgósított határőr-zászlóaljak katonái megkapták rendes egyenruházatukat és fegyverzetüket, s elhagyták békehelyőrségeiket, a tavaszi és nyári időszakot erőltetett ütemű képzéssel, valamint határvédelmi munkálatokkal töltötték.
Románia 1944. augusztus 23-án, egyik napról a másikra szövetségest váltott, Mihály király rádiószózatában utasította hadseregét Észak-Erdély visszafoglalására. A román területen kelepcébe került német 6. és 8. tábori hadseregek a székelyföldi hágók felé hátráltak és napok kérdése volt, mikor éri el a háború a Magyar Királyság keleti határait. Augusztus 26-án az Úz és a Csobányos völgyében, másnap az Ojtozi-szorosban jelentek meg a szovjet csapatok. A székely határőrök ekkor kerültek először harcérintkezésbe az ellenséggel és kemény helytállásuk ellenére súlyos veszteségeket szenvedtek. Úz-völgyi hegyomlás című riport kötetében Sylvester Lajos nekik állított emléket. A Máramarosi-havasoktól Lakócáig húzódó több száz kilométeres arcvonalat a székely határvadászok és határőrök egyedül nem tudták tartani, ezért a német hadvezetés is küldött csapatokat a védelem megszilárdítására, illetve a Romániából visszaérkezett alakulattöredékeket is bevetették. A szovjetek nyomasztó fölénye, s az a tény, hogy a román átállás miatt a Déli-Kárpátok szorosain és hágóin akadálytalanul léphetett az ellenség Erdély területére, eldöntötte a harcok további kimenetelét. Ezért 1944. szeptember 7-én a német Dél Hadseregcsoport parancsnoksága elrendelte a Székelyföld katonai kiürítését. Ekkor már nem csak az Ojtozi-szoros, hanem az Úz és a Csobányos völgye, a Gyimesi-szoros, valamint a Békás- és Tölgyesi-szoros is szovjet kézbe került.
A székelyföldi harcokat követő visszavonulás egyik sajátságos velejárója volt, hogy a székely alakulatok állományának nagyobb hányada „kivonta magát a további harcokból” és hazament.
Kezdetben maguk a német is elcsodálkoztak székelyek lemaradásán. Hans Friessner vezérezredes, a német Dél-Ukrajna Hadseregcsoport parancsnoka az alábbi sorokat jegyezte fel visszaemlékezéseiben: „(…) Hitler főhadiszállásán azt hallottam, hogy a székelyek amolyan elitcsapatot képeznek, s úgy harcolnak, akár a tiroli császárvadászok vagy a német hegyivadászok, ráadásul ők közvetlenül szülőföldjüket védik. Most azonban éppen ez magyarázta dezertálásukat: nem akarták magára hagyni a portát, mikor jön az orosz!”
A székely honvédek – s köztük is főként a határőrök – a harc folytatása helyett hazatértek szülőfalujukba, melyet akár dezertálásnak is lehetett minősíteni. Védelmükre azonban kell felhoznunk, hogy a székelyeket rendkívül erős lelki kapocs és hagyományos szemléletmód fűzték szülőföldjükhöz. Azt sem szabad felednünk, hogy a szülőföldhöz való ragaszkodást tovább erősítette a két évtizedes román megszállás is. Ezen lelki motiváltság mellett tisztjeik többsége „hallgatólagosan” szemet hunyt lemaradásuk felett, hogy otthonukat és családjukat megvédhessék a megszállókkal szemben.
Váncsa Albert tartalékos zászlós, a 68. székely határvadász-csoport egyik híradó szakaszparancsnoka visszaemlékezett a kiürítési parancs mellett egy másik rendelkezésről, amely így szólt: „Szeptember 6-án kaptuk a parancsot a kolozsvári IX. hadtesttől. (…) jól emlékszem rá: Elrendelem Székelyföld kiürítését. Megtiltom minden átjárónak, hídnak, épületnek a felrobbantását. A székelyek, akik akarnak, lemaradhatnak történelmi hivatásuk végrehajtása végett, akik tovább akarnak vonulni, továbbvonulnak. Ez a hivatalos parancs fel volt olvasva minden századparancsnoknak...”A székely alakulatok teljes felmorzsolódásának lassítására döntött úgy a német hadvezetés, hogy a Székelyföld további kiürítését felfüggeszti, s a német-magyar védelmet megszilárdítja a Maros mentén létesített védelmi vonalon, amely csak ideig-óráig sikerült.
A 9. székely határvadász-dandár kötelékében lévő, erősen leapadt létszámú határőr-zászlóaljak állományát a határvadász seregtest más alakulatainak feltöltésére használták fel. Így 1944. október havában a nagy múltú Székely Határőrség megszűnt létezni.
Tranindex.ro
2013. augusztus 23.
Húszéves az Úz-völgyi emlékmű
Az Úz-völgyi emlékmű felavatása 1994. augusztus 26-án
Az 1944-es Úz-völgyi harcok helyén ötven év eltelte után, 1994. augusztus 26-án állítottuk fel azt az emlékművet, amely ma már zarándokhellyé vált. A gondolat az én fejemben született meg, melyet Sylvester Lajos azonnal felkarolt, sőt, könyvet, majd filmet is készített e szép völgy eseményeiről (Úz-völgyi hegyomlás).
Azon magyar honvédek emlékére született az emlékmű, akik 1944. augusztus 26. és szeptember 11. között szülőföldjüket védték, és azt vesztették el, ami az embernek a legdrágább: életüket. Mily szépen írja Magyari Lajos: „védték a hont, a megvédhetetlent”, majd folytatja: „kik nem kérdezték, miért és mi végből, áldott életükért nem kértek soha bért, a földért adták a drága, drága vért”. Háborúba vezényelt, két tűz közé szorított, végveszélybe sodort kicsi ország katonái voltak, nem ők akarták, de ha már belesodródtak, belekényszerültek, harcoltak. Tették, amit kellett, amit lehetett, amit a becsület megkívánt. Katonaesküvel vállalták, hogy hazájukat megvédik. Sajnos, az eskü jogosságát, örök érvényességét azután sokan és sokszor elvitatták: Nem kellett volna kitartani, át kellett volna állni, tudniuk kellett, hogy a háborút elvesztettük, harcuk értelmetlen volt – mondják némelyek. Ezekre ők, az elesettek nemet mondtak. Át kellett volna állni? De hiszen ez árulás. Az árulásnak súlyos következményei vannak. A házat s a hazát védeni kell, évszázadok óta ez a székely-magyar ember tiszte, ez már a génjeiben van. Már Gyóni Géza megírta: „Véres harcok verték fel a hírét, de csak a béke katonája volt.” Odahaza pedig a lányok, anyák azon bucsálódtak: melyiküké volt Horthy Miklós legszebb katonája!?
Az emlékműtalapzaton fekvő sziklapatakkő, amelyet az Úz-patak medréből vonszoltunk ki, egy sebesült vagy halott katonát asszociál, egyszerre szarkofág és kőkoporsó, 135 katonahalott nevét viselő réztáblákat tart, a strázsáló székely zászlós kopjafa mellett Kölcsey Ferenc-idézettel: „Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak hagyd örökül, ha kihunysz: a haza minden előtt.” Az emlékmű létrejöttében sokan segítettek, háromszékiek és csíkiak egyaránt. Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere, Fikó András erőgépész, Vinkler András sepsiszentgyörgyi betonadakozó, Péter János márványlap-ajándékozó, Váncsa Albert kopjafaadományozó, Both Károly fafaragó, Puskás Csaba, Kiss Lőrinc, Imreh Lajos, a Sepsiszentgyörgyi Autóvillamossági Gyár szerszámműhelye réztáblaadói és -vésői, Gombos János, Bartha Mihály és családja, Páldeák Béla és családja, Kovács Béla, Soós Ferenc, Vén András, ifj. Kajcsa András, Gocsman Sándor, Somogyi Csaba, Ferenc Gyula, Fejér Ákos, Nagy Dezső, Incze Pál, Páll Samu, Ugron Endre, Ferencz Csaba Háromszékről. Úz völgyében élők: Csedő Lajos, László Imre és Sándor, Csillag Gyula, Novák Istvánné. Szentmártoniak: Kovács Sándor, Vitos József, Dánel András, Kosza Vilmos, Nagy Zsolt, Bocskor Imre, Keresztes Andor.
Nem felejtjük el azok nevét sem, akik húsz évvel ezelőtt Kelemen József tanár vezénylete mellett, a sepsiszentgyörgyi katonazenekar – a textilgyári rezesbanda tagjaiként oly sok szép dallal kedveskedtek az avatóünnepélyen résztvevőknek: Mézes László, Ördög István, Timár Miklós, Karácsony János, Krafft Pál, Toncs György, Dakó István, a dohánygyárból: Dénes Gyula, Márton Tibor, Szász Péter, a dudagyárból: Bedő Gábor, Fazakas Zoltán, az IMASA-ból: Szabó József és Gáll Sándor.
Köszönet mindannyiuknak!
Tisztelettel és szeretettel várunk 2013. augusztus 26-án, immár huszadik alkalommal az Úz-völgyébe minden kedves, végtisztességet megadó embert!
Dr. Szőts Dániel
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az Úz-völgyi emlékmű felavatása 1994. augusztus 26-án
Az 1944-es Úz-völgyi harcok helyén ötven év eltelte után, 1994. augusztus 26-án állítottuk fel azt az emlékművet, amely ma már zarándokhellyé vált. A gondolat az én fejemben született meg, melyet Sylvester Lajos azonnal felkarolt, sőt, könyvet, majd filmet is készített e szép völgy eseményeiről (Úz-völgyi hegyomlás).
Azon magyar honvédek emlékére született az emlékmű, akik 1944. augusztus 26. és szeptember 11. között szülőföldjüket védték, és azt vesztették el, ami az embernek a legdrágább: életüket. Mily szépen írja Magyari Lajos: „védték a hont, a megvédhetetlent”, majd folytatja: „kik nem kérdezték, miért és mi végből, áldott életükért nem kértek soha bért, a földért adták a drága, drága vért”. Háborúba vezényelt, két tűz közé szorított, végveszélybe sodort kicsi ország katonái voltak, nem ők akarták, de ha már belesodródtak, belekényszerültek, harcoltak. Tették, amit kellett, amit lehetett, amit a becsület megkívánt. Katonaesküvel vállalták, hogy hazájukat megvédik. Sajnos, az eskü jogosságát, örök érvényességét azután sokan és sokszor elvitatták: Nem kellett volna kitartani, át kellett volna állni, tudniuk kellett, hogy a háborút elvesztettük, harcuk értelmetlen volt – mondják némelyek. Ezekre ők, az elesettek nemet mondtak. Át kellett volna állni? De hiszen ez árulás. Az árulásnak súlyos következményei vannak. A házat s a hazát védeni kell, évszázadok óta ez a székely-magyar ember tiszte, ez már a génjeiben van. Már Gyóni Géza megírta: „Véres harcok verték fel a hírét, de csak a béke katonája volt.” Odahaza pedig a lányok, anyák azon bucsálódtak: melyiküké volt Horthy Miklós legszebb katonája!?
Az emlékműtalapzaton fekvő sziklapatakkő, amelyet az Úz-patak medréből vonszoltunk ki, egy sebesült vagy halott katonát asszociál, egyszerre szarkofág és kőkoporsó, 135 katonahalott nevét viselő réztáblákat tart, a strázsáló székely zászlós kopjafa mellett Kölcsey Ferenc-idézettel: „Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak hagyd örökül, ha kihunysz: a haza minden előtt.” Az emlékmű létrejöttében sokan segítettek, háromszékiek és csíkiak egyaránt. Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere, Fikó András erőgépész, Vinkler András sepsiszentgyörgyi betonadakozó, Péter János márványlap-ajándékozó, Váncsa Albert kopjafaadományozó, Both Károly fafaragó, Puskás Csaba, Kiss Lőrinc, Imreh Lajos, a Sepsiszentgyörgyi Autóvillamossági Gyár szerszámműhelye réztáblaadói és -vésői, Gombos János, Bartha Mihály és családja, Páldeák Béla és családja, Kovács Béla, Soós Ferenc, Vén András, ifj. Kajcsa András, Gocsman Sándor, Somogyi Csaba, Ferenc Gyula, Fejér Ákos, Nagy Dezső, Incze Pál, Páll Samu, Ugron Endre, Ferencz Csaba Háromszékről. Úz völgyében élők: Csedő Lajos, László Imre és Sándor, Csillag Gyula, Novák Istvánné. Szentmártoniak: Kovács Sándor, Vitos József, Dánel András, Kosza Vilmos, Nagy Zsolt, Bocskor Imre, Keresztes Andor.
Nem felejtjük el azok nevét sem, akik húsz évvel ezelőtt Kelemen József tanár vezénylete mellett, a sepsiszentgyörgyi katonazenekar – a textilgyári rezesbanda tagjaiként oly sok szép dallal kedveskedtek az avatóünnepélyen résztvevőknek: Mézes László, Ördög István, Timár Miklós, Karácsony János, Krafft Pál, Toncs György, Dakó István, a dohánygyárból: Dénes Gyula, Márton Tibor, Szász Péter, a dudagyárból: Bedő Gábor, Fazakas Zoltán, az IMASA-ból: Szabó József és Gáll Sándor.
Köszönet mindannyiuknak!
Tisztelettel és szeretettel várunk 2013. augusztus 26-án, immár huszadik alkalommal az Úz-völgyébe minden kedves, végtisztességet megadó embert!
Dr. Szőts Dániel
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. december 18.
Megszűnhet az Ady Endre-iskola (Az EMNP szerint)
Tudomásunkra jutott, hogy meg akarják szüntetni a sepsiszentgyörgyi Ady Endre-iskolát – jelentette be tegnap Bedő Zoltán, az EMNP sepsiszéki ügyvezető elnöke, aki szerint ez biztos, már az érintett pedagógusokkal is közölték. Az elképzelés az, hogy az állomási iskolába járó gyermekeket a Csíki negyedi Gödri Ferenc- és az Olt negyedi Nicolae Colan-iskolába irányítják át – nyilatkozta, és azt is elmondta: az EMNP tiltakozásra, akár sztrájkra és élőláncra is buzdítja a szülőket, hogy közös erővel megakadályozzák az intézmény bezárását. Erről egyébként a helyi tanácsnak kell döntenie, és Antal Árpád polgármester szerint idén nem kerül rá sor; a tárgyalások megkezdődtek a városi iskolahálózat működéséről, de az Ady bezárása csak egyik, távolról sem végleges javaslat.
A helyzet több szempontból is súlyos – hangsúlyozta Bedő, aki több érvet is felsorakoztatott az Ady megmaradása mellett: az állomási iskola felszámolásával napi utazgatásra kényszerítenek több száz diákot, illetve az őket szállító szülőket, állások szűnnek meg, és ami a legfontosabb: kisebbségi sorban minden egyes bezárt intézmény a közösség erejét gyengíti, újraindítása sokkal nehezebb, ha ugyan nem lehetetlen. Harcolni kell minden egyes iskoláért akkor is, ha nehéz fenntartani, mert nem az anyagi szempont az egyetlen, amit figyelembe kell venni. Egyébként az Ady esetében erre sem lehet hivatkozni, mert 350 diákja van (ehhez adódnak az esti osztályok és az óvodások), miközben a Gödri 312, a Colan pedig 314 tanulót nevel. A törvény szerint legalább 300 gyermek kell egy iskola fenntartásához, de ha Kézdivásárhelyen vállalta az önkormányzat, hogy két olyan iskola működtetéséhez is hozzájárul, ahol kevéssel 300 alatt van a létszám, Sepsiszentgyörgyön is megteheti. Nem kell szolgalelkűen, országszinten elsőként követni a tanügyminisztérium rendeleteit – tette hozzá az EMNP sepsiszentgyörgyi megbízott elnöke. Váncsa Albert szerint minden elveszett állás a nemzet csökkenéséhez vezet, az Ady bezárásával is pedagóguscsaládok kerülnek veszélybe. Emlékeztetett: az elmúlt években megszűnt a mezőgazdasági és az építkezési szaklíceum és a szemerjai Kiss Árpád-iskola is, és keményen bírálta Keresztély Irma tanfelügyelőt, akinek irányítása alatt mindez megtörtént. Ott, ahol létkérdés a megmaradás, a túlduzzasztott belvárosi iskolákból kell kiindulni, hiszen a Székely Mikó Kollégiumban és a Mikes Kelemen Líceumban is öt párhuzamos, nagy létszámú osztály működik, holott egy-egy osztálynyi diák átirányításával megmenthetnék a lakónegyedi tanintézményeket. Az elhangzottakat Czegő Zoltán tanácstag azzal egészítette ki, hogy az Ady Endre-iskolában „jóval több a magasan képzett tanár”, mint a Colanban, a lakókörzete és az épülete is nagyobb; mégsem az állomási iskolát fejlesztik, az elmúlt évtizedben egy fityinget sem kapott erre a célra. Czegő hangsúlyozta: mind a három lakótelepi iskolát a szükség és az igény hozta létre, egyiket sem szabad megszüntetni, hiszen az utóbbi időben növekedni látszik a gyermekvállalási kedv Sepsiszentgyörgyön. Az Ady Endre-iskola bezárása csak az egyik a felmerült lehetőségek közül – szögezte le Antal Árpád polgármester, aki szerint távolról sincs végleges döntés, mindössze arról van szó, hogy megkezdődtek a tárgyalások a sepsiszentgyörgyi iskolahálózat szerkezetéről. Mind a három körzeti iskolában vannak kis létszámú osztályok, főként a román tagozaton fordul elő, hogy három intézmény között oszlik el húsz-huszonöt diák, ennek az állapotnak a fenntartása nem indokolt egy településen belül. Egyelőre keresik a legjobb megoldást, a megbeszélések, egyeztetések a szakma részvételével folytatódnak, a helyi tanács csütörtökre összehívott évzáró ülésének napirendjén a téma nem szerepel. Idén tehát semmilyen döntés nem születik iskolaügyben, és bármi is lesz 2014 januárjában, az a folyamatban levő tanévet nem érinti, nem kell a szülőknek a téli vakáció után azt keresniük, hová is vigyék gyermekeiket.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Tudomásunkra jutott, hogy meg akarják szüntetni a sepsiszentgyörgyi Ady Endre-iskolát – jelentette be tegnap Bedő Zoltán, az EMNP sepsiszéki ügyvezető elnöke, aki szerint ez biztos, már az érintett pedagógusokkal is közölték. Az elképzelés az, hogy az állomási iskolába járó gyermekeket a Csíki negyedi Gödri Ferenc- és az Olt negyedi Nicolae Colan-iskolába irányítják át – nyilatkozta, és azt is elmondta: az EMNP tiltakozásra, akár sztrájkra és élőláncra is buzdítja a szülőket, hogy közös erővel megakadályozzák az intézmény bezárását. Erről egyébként a helyi tanácsnak kell döntenie, és Antal Árpád polgármester szerint idén nem kerül rá sor; a tárgyalások megkezdődtek a városi iskolahálózat működéséről, de az Ady bezárása csak egyik, távolról sem végleges javaslat.
A helyzet több szempontból is súlyos – hangsúlyozta Bedő, aki több érvet is felsorakoztatott az Ady megmaradása mellett: az állomási iskola felszámolásával napi utazgatásra kényszerítenek több száz diákot, illetve az őket szállító szülőket, állások szűnnek meg, és ami a legfontosabb: kisebbségi sorban minden egyes bezárt intézmény a közösség erejét gyengíti, újraindítása sokkal nehezebb, ha ugyan nem lehetetlen. Harcolni kell minden egyes iskoláért akkor is, ha nehéz fenntartani, mert nem az anyagi szempont az egyetlen, amit figyelembe kell venni. Egyébként az Ady esetében erre sem lehet hivatkozni, mert 350 diákja van (ehhez adódnak az esti osztályok és az óvodások), miközben a Gödri 312, a Colan pedig 314 tanulót nevel. A törvény szerint legalább 300 gyermek kell egy iskola fenntartásához, de ha Kézdivásárhelyen vállalta az önkormányzat, hogy két olyan iskola működtetéséhez is hozzájárul, ahol kevéssel 300 alatt van a létszám, Sepsiszentgyörgyön is megteheti. Nem kell szolgalelkűen, országszinten elsőként követni a tanügyminisztérium rendeleteit – tette hozzá az EMNP sepsiszentgyörgyi megbízott elnöke. Váncsa Albert szerint minden elveszett állás a nemzet csökkenéséhez vezet, az Ady bezárásával is pedagóguscsaládok kerülnek veszélybe. Emlékeztetett: az elmúlt években megszűnt a mezőgazdasági és az építkezési szaklíceum és a szemerjai Kiss Árpád-iskola is, és keményen bírálta Keresztély Irma tanfelügyelőt, akinek irányítása alatt mindez megtörtént. Ott, ahol létkérdés a megmaradás, a túlduzzasztott belvárosi iskolákból kell kiindulni, hiszen a Székely Mikó Kollégiumban és a Mikes Kelemen Líceumban is öt párhuzamos, nagy létszámú osztály működik, holott egy-egy osztálynyi diák átirányításával megmenthetnék a lakónegyedi tanintézményeket. Az elhangzottakat Czegő Zoltán tanácstag azzal egészítette ki, hogy az Ady Endre-iskolában „jóval több a magasan képzett tanár”, mint a Colanban, a lakókörzete és az épülete is nagyobb; mégsem az állomási iskolát fejlesztik, az elmúlt évtizedben egy fityinget sem kapott erre a célra. Czegő hangsúlyozta: mind a három lakótelepi iskolát a szükség és az igény hozta létre, egyiket sem szabad megszüntetni, hiszen az utóbbi időben növekedni látszik a gyermekvállalási kedv Sepsiszentgyörgyön. Az Ady Endre-iskola bezárása csak az egyik a felmerült lehetőségek közül – szögezte le Antal Árpád polgármester, aki szerint távolról sincs végleges döntés, mindössze arról van szó, hogy megkezdődtek a tárgyalások a sepsiszentgyörgyi iskolahálózat szerkezetéről. Mind a három körzeti iskolában vannak kis létszámú osztályok, főként a román tagozaton fordul elő, hogy három intézmény között oszlik el húsz-huszonöt diák, ennek az állapotnak a fenntartása nem indokolt egy településen belül. Egyelőre keresik a legjobb megoldást, a megbeszélések, egyeztetések a szakma részvételével folytatódnak, a helyi tanács csütörtökre összehívott évzáró ülésének napirendjén a téma nem szerepel. Idén tehát semmilyen döntés nem születik iskolaügyben, és bármi is lesz 2014 januárjában, az a folyamatban levő tanévet nem érinti, nem kell a szülőknek a téli vakáció után azt keresniük, hová is vigyék gyermekeiket.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. június 27.
Nemes Előd helyét Váncsa Albert vette át (Személycsere a sepsiszentgyörgyi tanácsban)
Megvonta Nemes Előd mandátumát az EMNP háromszéki szervezete, ezért a sepsiszentgyörgyi tanács tegnapi ülése azzal kezdődött, hogy a testület tudomásul vette a Néppárt átiratát, és igazolta az alakulat választási listáján következő személyt. Váncsa Albert nyugalmazott tornatanár nyomban letette az esküt, megköszönte a bizalmat, és a következő határozattervezetről már szavazott is.
Nemes Előd – aki nem jelent meg a tegnapi ülésen – rövid állásfoglalásban közölte: meg kívánja támadni a határozatot a bíróságon, mert úgy érzi, megdolgozott a mandátumáért, az emberek nem az üres pártlistára szavaztak, amit az is bizonyít, hogy ő maga ezerrel több szavazatot kapott megyei jelöltként, mint az EMNP. Megemlíti, hogy megválasztása után is félezernél többen keresték fel ügyes-bajos dolgaikkal, és mindenkit arra kér, hogy továbbra is bizalommal forduljanak hozzá. Az EMNP volt sepsiszentgyörgyi elnökét a megyei szervezet februárban zárta ki a pártból, miután Nemest az RMDSZ megbízta a magyarországi választások előtti regisztráció irányításával. Nem sokkal ezután az Erdélyi Magyar Ifjak is kizárta soraiból egykori elnökét. Nemes Előddel már az ötödik személycserére kerül sor a helyi tanácsban a 2012-es választások óta: tavaly az RMDSZ-frakció három tagja távozott (ketten tisztségeik összeférhetetlensége, a harmadik diplomahamisítás gyanúja miatt), az idén az egyik NLP-s tanácstag engedte át helyét a soron következő jelöltnek szakmai elfoglaltságára hivatkozva.
Demeter J. Ildikó. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Megvonta Nemes Előd mandátumát az EMNP háromszéki szervezete, ezért a sepsiszentgyörgyi tanács tegnapi ülése azzal kezdődött, hogy a testület tudomásul vette a Néppárt átiratát, és igazolta az alakulat választási listáján következő személyt. Váncsa Albert nyugalmazott tornatanár nyomban letette az esküt, megköszönte a bizalmat, és a következő határozattervezetről már szavazott is.
Nemes Előd – aki nem jelent meg a tegnapi ülésen – rövid állásfoglalásban közölte: meg kívánja támadni a határozatot a bíróságon, mert úgy érzi, megdolgozott a mandátumáért, az emberek nem az üres pártlistára szavaztak, amit az is bizonyít, hogy ő maga ezerrel több szavazatot kapott megyei jelöltként, mint az EMNP. Megemlíti, hogy megválasztása után is félezernél többen keresték fel ügyes-bajos dolgaikkal, és mindenkit arra kér, hogy továbbra is bizalommal forduljanak hozzá. Az EMNP volt sepsiszentgyörgyi elnökét a megyei szervezet februárban zárta ki a pártból, miután Nemest az RMDSZ megbízta a magyarországi választások előtti regisztráció irányításával. Nem sokkal ezután az Erdélyi Magyar Ifjak is kizárta soraiból egykori elnökét. Nemes Előddel már az ötödik személycserére kerül sor a helyi tanácsban a 2012-es választások óta: tavaly az RMDSZ-frakció három tagja távozott (ketten tisztségeik összeférhetetlensége, a harmadik diplomahamisítás gyanúja miatt), az idén az egyik NLP-s tanácstag engedte át helyét a soron következő jelöltnek szakmai elfoglaltságára hivatkozva.
Demeter J. Ildikó. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. december 19.
Tiltakozás óriászászlóval
Hatalmas, több mint ötezer fős tömeg hallgatta az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Kató Béla áldását, illetve énekelte a magyar himnuszt fúvószenekar kísérete mellett pénteken este, a Kovászna megyei kormányhivatal épülete előtt. A tiltakozó akció folytatódik.
Az eseményen ezúttal egy magyar és egy székely zászlóval vonultak fel a helyi civil szervezetek fiataljai – karöltve a hozzájuk csatlakozókkal –, akik két pontból indultak a belvárosba: a szemerjai református templomtól, illetve az Állomás lakótelepről. A prefektúra előtt felolvasták a magyarok követeléseit tíz pontban megfogalmazó petíciót is magyar, román és angol nyelven. A pontokban kitérnek a magyar-román párbeszéd szorgalmazására, az erdélyi magyarság kulturális autonómiájának megteremtésére, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar karának létrehozására, a magyar nyelv hivatalossá nyilvánítására, valamint olyan törvények kidolgozására, amelyek a magyar és székely szimbólumok megőrzését segítik elő.
„Azért vagyok itt, mert amikor a székely ember Advent időszakában nem otthon vagy a templomban készül az ünnepre, hanem az utcára kényszerül kivonulni, akkor nagy baj van” – mondta Kató Béla, hozzátéve, az erdélyi magyarság „torkig van az elbizakodottak és a gőgösek gyalázatával”. Kató Béla kijelentette, az erdélyi magyarság problémája az, hogy nem egy tömbben éltek a hasonló elveket követő emberek, hanem szétszórva, így pedig sok rágalom, valamint gúnyolódás érte őket. Mint fogalmazott, a megoldás olyankor, amikor túlcsordul a pohár az, hogy vagy feladják, vagy rámegy az egész élete az egyénnek, ugyanakkor a helyesen élő ember nem az embertársai, hanem az Isten előtt panaszkodik. A püspök felszólalását követően a tömeg egymás kezét fogva mondta Isten igéjét, a Miatyánkat.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, az RMDSZ háromszéki vezetője kifejtette, vannak politikai kérdések, valamint van nemzetpolitikai ügy, utóbbi esetben pedig elengedhetetlen az összefogás. Szavait követően felhívta Biró Zsoltot, az Magyar Polgári Párt országos vezetőjét, valamint Váncsa Albertet, az Erdélyi Magyar Néppárt tagját a pódiumra. „A magyar közösségnek fáj, hogy a szülőföldjükön másodrendű polgárokként kezelik, továbbá úgy tekintenek rá, mint akinek énekes hangját ötezer lejes bírsággal el lehetne némítani” – hangoztatta Tamás Sándor. A háromszéki önkormányzat vezetője kijelentette, a hatalmon levő többség felelőssége, hogy a kisebbség jól érezze magát az ország állampolgáraként, ezért kérik a román kormányt: tegyen előrelépéseket a többség és kisebbség viszonyának normalizálásában.
Bálint József, az eseményt kezdeményező MPP háromszéki vezetője felszólalásában rámutatott, az elmúlt héten megtapasztalhatta mindenki, milyen érzés összefogni. A tiltakozássorozat folytatódik, felszólalások és szavalat mellett szombaton az Erzsébet parkban található székely zászló szomszédságában éneklik a magyar himnuszt, majd hétfőtől ismét a Kovászna megyei kormányhivatal előtt találkozik az ügyet támogatók csoportja.
Bencze Melinda
Erdély.ma
Hatalmas, több mint ötezer fős tömeg hallgatta az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Kató Béla áldását, illetve énekelte a magyar himnuszt fúvószenekar kísérete mellett pénteken este, a Kovászna megyei kormányhivatal épülete előtt. A tiltakozó akció folytatódik.
Az eseményen ezúttal egy magyar és egy székely zászlóval vonultak fel a helyi civil szervezetek fiataljai – karöltve a hozzájuk csatlakozókkal –, akik két pontból indultak a belvárosba: a szemerjai református templomtól, illetve az Állomás lakótelepről. A prefektúra előtt felolvasták a magyarok követeléseit tíz pontban megfogalmazó petíciót is magyar, román és angol nyelven. A pontokban kitérnek a magyar-román párbeszéd szorgalmazására, az erdélyi magyarság kulturális autonómiájának megteremtésére, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar karának létrehozására, a magyar nyelv hivatalossá nyilvánítására, valamint olyan törvények kidolgozására, amelyek a magyar és székely szimbólumok megőrzését segítik elő.
„Azért vagyok itt, mert amikor a székely ember Advent időszakában nem otthon vagy a templomban készül az ünnepre, hanem az utcára kényszerül kivonulni, akkor nagy baj van” – mondta Kató Béla, hozzátéve, az erdélyi magyarság „torkig van az elbizakodottak és a gőgösek gyalázatával”. Kató Béla kijelentette, az erdélyi magyarság problémája az, hogy nem egy tömbben éltek a hasonló elveket követő emberek, hanem szétszórva, így pedig sok rágalom, valamint gúnyolódás érte őket. Mint fogalmazott, a megoldás olyankor, amikor túlcsordul a pohár az, hogy vagy feladják, vagy rámegy az egész élete az egyénnek, ugyanakkor a helyesen élő ember nem az embertársai, hanem az Isten előtt panaszkodik. A püspök felszólalását követően a tömeg egymás kezét fogva mondta Isten igéjét, a Miatyánkat.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, az RMDSZ háromszéki vezetője kifejtette, vannak politikai kérdések, valamint van nemzetpolitikai ügy, utóbbi esetben pedig elengedhetetlen az összefogás. Szavait követően felhívta Biró Zsoltot, az Magyar Polgári Párt országos vezetőjét, valamint Váncsa Albertet, az Erdélyi Magyar Néppárt tagját a pódiumra. „A magyar közösségnek fáj, hogy a szülőföldjükön másodrendű polgárokként kezelik, továbbá úgy tekintenek rá, mint akinek énekes hangját ötezer lejes bírsággal el lehetne némítani” – hangoztatta Tamás Sándor. A háromszéki önkormányzat vezetője kijelentette, a hatalmon levő többség felelőssége, hogy a kisebbség jól érezze magát az ország állampolgáraként, ezért kérik a román kormányt: tegyen előrelépéseket a többség és kisebbség viszonyának normalizálásában.
Bálint József, az eseményt kezdeményező MPP háromszéki vezetője felszólalásában rámutatott, az elmúlt héten megtapasztalhatta mindenki, milyen érzés összefogni. A tiltakozássorozat folytatódik, felszólalások és szavalat mellett szombaton az Erzsébet parkban található székely zászló szomszédságában éneklik a magyar himnuszt, majd hétfőtől ismét a Kovászna megyei kormányhivatal előtt találkozik az ügyet támogatók csoportja.
Bencze Melinda
Erdély.ma
2014. december 20.
A himnusz védelmében – Ezrek imádkoztak a Szabadság téren Sepsiszentgyörgyön
Ökumenikus szabadtéri istentisztelethez, nem zajos politikai rendezvényhez hasonlított a tegnapi megmozdulás, amelyen mintegy ötezer teli torokból szállt fel a nemzeti ima. Áhítattal, méltósággal, emelt fővel énekelt mindenki a Himnusz védelmében meghirdetett utcai tüntetés ötödik napján, békére buzdított minden felszólaló lelkész és politikus. Akkor sem volt kiabálás vagy fütyülés, amikor a kormányhoz címzett petíciót olvasták fel, három nyelven: hiszen nem valaki ellen, hanem saját szimbólumaink és jogaink érdekében vonultunk ki a Szabadság térre. A prefektúra sötét és néma maradt, ahogy eddig.
Szívszorító és felemelő is volt, ahogy a két hosszú zászló a fúvósok és huszárok mögött bekanyarodott a megyeháza elé. Az 250 méteres magyar zászlóval az állomási Szent Benedek-templomtól, az ugyanakkora székely zászlóval a szemerjai református templomtól indultak a hívek. Érkezésüket zászlólengetéssel és tapssal fogadták a már ott várakozók, és voltak könnyes szemek, amikor a tömeg rázendített a nemzeti imára. Ezek után a történelmi magyar egyházak egy-egy lelkésze állt – együtt – a kis emelvényre. Incze Zsolt református esperes arról beszélt, hogy szomorú és keserű érzései vannak, békétlen, mert ebben az államban a magyarokat nem szeretik, nem engedik énekelni és imádkozni, mert nincs igazságszolgáltatás, mert be akarják zárni a közösségért cselekvőket. Jó lenne harcra buzdítani, de a Biblia arra tanít, „egymással békében éljetek”, és mi azért vagyunk itt, hogy békességet kérjünk magunknak – mondotta, és áldott ünnepeket kívánt mindenkinek, aki ebben az országban él.
Dávid György római katolikus plébános könyörgést tartott, amelyben a nemzet és a valamiért szenvedő embertársak mellett a vezetőkért is elhangzott több kérés: legyenek bölcsek és előrelátók. A belső szabadságunktól nem tudnak megfosztani – hangsúlyozta, és végül a vallásgyakorlás szabadsága mellett foglalt állást. Bíró Attila unitárius lelkész arról beszélt, hogy egyesek szerint bűn áldást kérni és Istenhez anyanyelvünkön fordulni, de nincs olyan földi hatalom, amely megkövetelheti, hogy bánatunkban jókedvet, szűkölködésünkben bőséget hazudjunk. Segítséget kérünk Istentől, és ezt senki nem tilthatja meg nekünk – vette át a szót Zelenák József evangélikus-lutheránus esperes is, aki szerint a keresztény embernek joga és kötelessége imádkozni, lélek nélkül embertelenné válunk. Volt idő, amikor azt szerették volna, hogy ne imádkozzunk, lesték és számon kérték a templomba járókat, de ez is elmúlt, habár ma már látjuk, hogy mindig jönnek újak a régiek helyére. Csütörtökön leváltották a prefektust, de semmi nem szavatolja, hogy utódja más lesz – mégse féljünk, énekeljük bátran a mi himnuszunkat, ami nem mások ellen, hanem Istenhez szól.
Ekkor énekelték el másodszor a himnuszt a jelenlevők. Karácsonyi vers következett, Wass Albert ünnepre hangoló költeménye Kovács Emese XI. osztályos diák előadásában hangzott el. Ekkor már sötétedett, és gyertyákat, fáklyákat adogattak kézről kézre. A lángok fényében Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke mondott beszédet. Ha karácsony előtt pár nappal a székelyek nem otthon, a családban, a templomban készülnek az ünnepre, akkor baj van – jelentette ki, és a 123. zsoltárt idézve kifejtette: ez is jelzi, hogy torkig vagyunk már. Egyéni és közösségi gondjaink összefonódnak, fulladozunk, tényleg elegünk van, és nem tudjuk már visszanyelni, muszáj kimondani fájdalmunkat. Gúnyolnak, bántanak a másságunkért, elegünk van a szegénységből, munkából, hátrányos megkülönböztetésből, igazságtalanságból – sorolta, és egy másik zsoltárral szemléltette, hogy akik állandóan a mások lepipálására törtek, azok még szegényebbek és nyomorultabbak lettek. Torkig vagyunk már, ezért fordulunk Istenhez – hangoztatta. Mintha csak erre vártak volna, megszólaltak a templomi harangok. A Miatyánkot egymás kezét fogva mormolta el a tömeg.
A kormányhoz címzett petíciót magyarul Gazda Zoltán, románul Tamás Sándor háromszéki RMDSZ-elnök, angolul Benkő Erika, a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat képviselője olvasta fel. Tamás Sándor maga mellé szólította Biró Zsolt MPP-elnököt és Váncsa Albert sepsiszentgyörgyi EMNP-elnököt is, és kijelentette: a sérelmeket nem lehet a prefektus leváltásával orvosolni. A kisebbség jogaiért, közérzetéért mindig a többség, a hatalom a felelős, és egyesek nem akarják, hogy otthon érezzük magunkat. Mi azonban felkérjük a hatalmat, hasson oda, hogy 25 évvel a diktatúra megdöntése után egyenlő polgárként élhessünk a szülőföldünkön.
Megemlítette, hogy Antal Árpád ellen a terroristaellenes ügyészség indított vizsgálatot, és biztosította, hogy nincs egyedül, mellette állnak – a tömeg tapssal fejezte ki szolidaritását. Biró Zsolt megköszönte a jelenlétet, az összefogást és a kitartást, és úgy vélekedett: együtt meg tudjuk védeni szülőföldünket, és jövőt tudunk biztosítani gyermekeinknek. Utolsóként a sorozatos, közös himnuszéneklés ötletgazdája, Bálint József lépett mikrofonhoz: elmondta, ezen a héten megtudtuk, milyen érzés együtt lenni, napról napra nagyobb létszámban, azokkal is, akikkel máskor talán haragosok és ellenfelek is vagyunk. Az első napokban megmutattuk, hogy bátrak vagyunk, ma megmutattuk, hogy sokan vagyunk és erősek vagyunk, a továbbiakban azt kell megmutatni, hogy kitartóak vagyunk – jelentette ki. És újból felcsendült a magyar, majd a székely himnusz is.
A Himnusz védelmében elindított közös éneklés szombaton déli 12 órakor az Erzsébet parkban felállított székely zászlónál folytatódik.
A székelyföldi követelések
Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy Románia kormánya hatalmát a kisebbségek elnémítására, megsemmisítésére, megalázására és ellehetetlenítésére használja. A kisebbségi nyelv üldözése, a kisebbségi vezetők börtönnel való fenyegetése, a visszaállamosítás, az erdélyi magyarság elleni rendszeres uszítás a XXI. században, az Európai Unióban nem méltó egy olyan országhoz, amely 25 éve lerázta magáról a diktatúra, az elnyomás láncait és a szabadság, a jogállamiság és az önkifejezés szabadságát választotta – ezzel kezdődik az a petíció, amelyet tegnap, a himnusz védelmében szervezett ötödik közös éneklésen olvastak fel Sepsiszentgyörgyön a prefektúra előtt; a román szöveget benyújtják a kormánynak.
A magyar közösség követeléseit tíz pontban fogalmazták meg: a magyar közösség elemi jogainak elvitatásával ne szítsák az ellentéteket a Székelyföldön élő románok és magyarok között, fogadjanak el a kisebbségi szimbólumok használatát, identitásának megőrzését lehetővé tevő törvényeket, hagyjanak fel a székely zászló, a magyar feliratok és a magyar himnusz üldözésével, tartsák tiszteletben a tulajdont, adják vissza a Mikót a református egyháznak, és mindent, amit államosítottak, tegyék lehetővé az érdemi párbeszédet Székelyföld autonómiájáról, adjanak kulturális autonómiát az erdélyi magyaroknak, önállósítsák a magyar orvosképzést Marosvásárhelyen, Székelyföldön legyen a magyar is regionális hivatalos nyelv, legyen vége a székelyföldi gazdasági bojkottnak, és tegyenek róla, hogy a székelység ne megtűrt idegen, hanem teljes jogú polgár legyen Romániában, amelynek ugyanolyan alkotó része, mint a többségi nemzet.
Háromszék
Erdély.ma
Ökumenikus szabadtéri istentisztelethez, nem zajos politikai rendezvényhez hasonlított a tegnapi megmozdulás, amelyen mintegy ötezer teli torokból szállt fel a nemzeti ima. Áhítattal, méltósággal, emelt fővel énekelt mindenki a Himnusz védelmében meghirdetett utcai tüntetés ötödik napján, békére buzdított minden felszólaló lelkész és politikus. Akkor sem volt kiabálás vagy fütyülés, amikor a kormányhoz címzett petíciót olvasták fel, három nyelven: hiszen nem valaki ellen, hanem saját szimbólumaink és jogaink érdekében vonultunk ki a Szabadság térre. A prefektúra sötét és néma maradt, ahogy eddig.
Szívszorító és felemelő is volt, ahogy a két hosszú zászló a fúvósok és huszárok mögött bekanyarodott a megyeháza elé. Az 250 méteres magyar zászlóval az állomási Szent Benedek-templomtól, az ugyanakkora székely zászlóval a szemerjai református templomtól indultak a hívek. Érkezésüket zászlólengetéssel és tapssal fogadták a már ott várakozók, és voltak könnyes szemek, amikor a tömeg rázendített a nemzeti imára. Ezek után a történelmi magyar egyházak egy-egy lelkésze állt – együtt – a kis emelvényre. Incze Zsolt református esperes arról beszélt, hogy szomorú és keserű érzései vannak, békétlen, mert ebben az államban a magyarokat nem szeretik, nem engedik énekelni és imádkozni, mert nincs igazságszolgáltatás, mert be akarják zárni a közösségért cselekvőket. Jó lenne harcra buzdítani, de a Biblia arra tanít, „egymással békében éljetek”, és mi azért vagyunk itt, hogy békességet kérjünk magunknak – mondotta, és áldott ünnepeket kívánt mindenkinek, aki ebben az országban él.
Dávid György római katolikus plébános könyörgést tartott, amelyben a nemzet és a valamiért szenvedő embertársak mellett a vezetőkért is elhangzott több kérés: legyenek bölcsek és előrelátók. A belső szabadságunktól nem tudnak megfosztani – hangsúlyozta, és végül a vallásgyakorlás szabadsága mellett foglalt állást. Bíró Attila unitárius lelkész arról beszélt, hogy egyesek szerint bűn áldást kérni és Istenhez anyanyelvünkön fordulni, de nincs olyan földi hatalom, amely megkövetelheti, hogy bánatunkban jókedvet, szűkölködésünkben bőséget hazudjunk. Segítséget kérünk Istentől, és ezt senki nem tilthatja meg nekünk – vette át a szót Zelenák József evangélikus-lutheránus esperes is, aki szerint a keresztény embernek joga és kötelessége imádkozni, lélek nélkül embertelenné válunk. Volt idő, amikor azt szerették volna, hogy ne imádkozzunk, lesték és számon kérték a templomba járókat, de ez is elmúlt, habár ma már látjuk, hogy mindig jönnek újak a régiek helyére. Csütörtökön leváltották a prefektust, de semmi nem szavatolja, hogy utódja más lesz – mégse féljünk, énekeljük bátran a mi himnuszunkat, ami nem mások ellen, hanem Istenhez szól.
Ekkor énekelték el másodszor a himnuszt a jelenlevők. Karácsonyi vers következett, Wass Albert ünnepre hangoló költeménye Kovács Emese XI. osztályos diák előadásában hangzott el. Ekkor már sötétedett, és gyertyákat, fáklyákat adogattak kézről kézre. A lángok fényében Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke mondott beszédet. Ha karácsony előtt pár nappal a székelyek nem otthon, a családban, a templomban készülnek az ünnepre, akkor baj van – jelentette ki, és a 123. zsoltárt idézve kifejtette: ez is jelzi, hogy torkig vagyunk már. Egyéni és közösségi gondjaink összefonódnak, fulladozunk, tényleg elegünk van, és nem tudjuk már visszanyelni, muszáj kimondani fájdalmunkat. Gúnyolnak, bántanak a másságunkért, elegünk van a szegénységből, munkából, hátrányos megkülönböztetésből, igazságtalanságból – sorolta, és egy másik zsoltárral szemléltette, hogy akik állandóan a mások lepipálására törtek, azok még szegényebbek és nyomorultabbak lettek. Torkig vagyunk már, ezért fordulunk Istenhez – hangoztatta. Mintha csak erre vártak volna, megszólaltak a templomi harangok. A Miatyánkot egymás kezét fogva mormolta el a tömeg.
A kormányhoz címzett petíciót magyarul Gazda Zoltán, románul Tamás Sándor háromszéki RMDSZ-elnök, angolul Benkő Erika, a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat képviselője olvasta fel. Tamás Sándor maga mellé szólította Biró Zsolt MPP-elnököt és Váncsa Albert sepsiszentgyörgyi EMNP-elnököt is, és kijelentette: a sérelmeket nem lehet a prefektus leváltásával orvosolni. A kisebbség jogaiért, közérzetéért mindig a többség, a hatalom a felelős, és egyesek nem akarják, hogy otthon érezzük magunkat. Mi azonban felkérjük a hatalmat, hasson oda, hogy 25 évvel a diktatúra megdöntése után egyenlő polgárként élhessünk a szülőföldünkön.
Megemlítette, hogy Antal Árpád ellen a terroristaellenes ügyészség indított vizsgálatot, és biztosította, hogy nincs egyedül, mellette állnak – a tömeg tapssal fejezte ki szolidaritását. Biró Zsolt megköszönte a jelenlétet, az összefogást és a kitartást, és úgy vélekedett: együtt meg tudjuk védeni szülőföldünket, és jövőt tudunk biztosítani gyermekeinknek. Utolsóként a sorozatos, közös himnuszéneklés ötletgazdája, Bálint József lépett mikrofonhoz: elmondta, ezen a héten megtudtuk, milyen érzés együtt lenni, napról napra nagyobb létszámban, azokkal is, akikkel máskor talán haragosok és ellenfelek is vagyunk. Az első napokban megmutattuk, hogy bátrak vagyunk, ma megmutattuk, hogy sokan vagyunk és erősek vagyunk, a továbbiakban azt kell megmutatni, hogy kitartóak vagyunk – jelentette ki. És újból felcsendült a magyar, majd a székely himnusz is.
A Himnusz védelmében elindított közös éneklés szombaton déli 12 órakor az Erzsébet parkban felállított székely zászlónál folytatódik.
A székelyföldi követelések
Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy Románia kormánya hatalmát a kisebbségek elnémítására, megsemmisítésére, megalázására és ellehetetlenítésére használja. A kisebbségi nyelv üldözése, a kisebbségi vezetők börtönnel való fenyegetése, a visszaállamosítás, az erdélyi magyarság elleni rendszeres uszítás a XXI. században, az Európai Unióban nem méltó egy olyan országhoz, amely 25 éve lerázta magáról a diktatúra, az elnyomás láncait és a szabadság, a jogállamiság és az önkifejezés szabadságát választotta – ezzel kezdődik az a petíció, amelyet tegnap, a himnusz védelmében szervezett ötödik közös éneklésen olvastak fel Sepsiszentgyörgyön a prefektúra előtt; a román szöveget benyújtják a kormánynak.
A magyar közösség követeléseit tíz pontban fogalmazták meg: a magyar közösség elemi jogainak elvitatásával ne szítsák az ellentéteket a Székelyföldön élő románok és magyarok között, fogadjanak el a kisebbségi szimbólumok használatát, identitásának megőrzését lehetővé tevő törvényeket, hagyjanak fel a székely zászló, a magyar feliratok és a magyar himnusz üldözésével, tartsák tiszteletben a tulajdont, adják vissza a Mikót a református egyháznak, és mindent, amit államosítottak, tegyék lehetővé az érdemi párbeszédet Székelyföld autonómiájáról, adjanak kulturális autonómiát az erdélyi magyaroknak, önállósítsák a magyar orvosképzést Marosvásárhelyen, Székelyföldön legyen a magyar is regionális hivatalos nyelv, legyen vége a székelyföldi gazdasági bojkottnak, és tegyenek róla, hogy a székelység ne megtűrt idegen, hanem teljes jogú polgár legyen Romániában, amelynek ugyanolyan alkotó része, mint a többségi nemzet.
Háromszék
Erdély.ma
2015. április 2.
Vitatott elnökség (Sepsiszentgyörgyi EMNP)
Új elnöke van az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP), aki felhatalmazást kapott a szervezettől arra, hogy tárgyaljon a Magyar Polgári Párt (MPP) sepsiszentgyörgyi szervezetének vezetőjével, hogy megalapozzák az együttműködést a jövő évi önkormányzati és parlamenti választásokon. Röviddel azután, hogy Bedő Zoltán bejelentette mindezt, megérkezett az országos elnökség közleménye, amely szabálytalanságokra hivatkozva érvénytelenítette a hétfői sepsiszentgyörgyi tisztújítást.
Bedő Zoltán tegnap déli beszámolójából kiderült, a hétfői küldöttgyűlésen szavazott neki bizalmat a testület, megfogalmazása szerint szép számban összegyűlt a tagság, „több mint negyvenen voltak jelen, annak dacára, hogy az elmúlt időszakban akadozott a pártépítés”, és a döntés egyhangú volt. Nem egyedüli jelöltként indult, Kátai Zsuzsannát is nevesítették, ám nem vállalta a feladatot, alelnökként segíti Bedő munkáját. A másik alelnöki tisztséget az ifjúsági szervezetben (Minta) tevékenykedő Kolcza István tölti be, elnökségi tag lett még Giráncsi Mónika, Kovács Zoltán, Orbán Róbert és Váncsa Albert. Bedő Zoltán azt is elmondta, stratégiát dolgozott ki a szervezet felélesztésére, megfogalmazása szerint úgy állította össze csapatát, hogy „helyet kapjon benne a fiatalok lendülete, a középkorúak tapasztalata és az idősebbek higgadtsága”. Feladatuk előkészíteni a pártot a jövő évi választásokra, szeretnének jó eredményt elérni, éppen ezért már korábban megkezdte az elvi tárgyalást az együttműködésről az MPP-vel – számolt be Bedő. Bálint Józseffel egyeztetett, aki szintén elnyerte saját szervezete bizalmát, ő maradt a polgári párt városi elnöke, így most már semmilyen akadálya nincs, hogy konkrétan is körvonalazzák a két párt helyi szövetségét. A közös lista állításához nincs szükség az országos elnökség jóváhagyására, nagyon remélik, sikerül tető alá hozni a megállapodást, és Sepsiszentgyörgy jó példa lesz más szervezetek számára is. Az EMNP megyei tisztújítása is hamarosan lezajlik, április 30. a határidő – mondta el Bedő Zoltán.
Valami nagyon nincs rendben a sepsiszentgyörgyi Néppárt háza táján – jelezte az a szűkszavú közlemény, melyet az országos elnökség adott ki három órával Bedő sajtótájékoztatója után. Ebből kiderült: szintén tegnapi ülésükön meghallgatták „az illetékes elnökségi tagok idevágó beszámolóit”, és megállapították, hogy a március 30-ai sepsiszentgyörgyi tisztújító közgyűlésén nem tartották be „a határozatképességre vonatkozó szabályzati előírásokat, emiatt a tisztújítás eredményét érvénytelennek nyilvánítják”. Kijelentik: egy hét múlva esedékes ülésükön döntenek egy új tisztújítás lebonyolításának részleteiről.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Új elnöke van az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP), aki felhatalmazást kapott a szervezettől arra, hogy tárgyaljon a Magyar Polgári Párt (MPP) sepsiszentgyörgyi szervezetének vezetőjével, hogy megalapozzák az együttműködést a jövő évi önkormányzati és parlamenti választásokon. Röviddel azután, hogy Bedő Zoltán bejelentette mindezt, megérkezett az országos elnökség közleménye, amely szabálytalanságokra hivatkozva érvénytelenítette a hétfői sepsiszentgyörgyi tisztújítást.
Bedő Zoltán tegnap déli beszámolójából kiderült, a hétfői küldöttgyűlésen szavazott neki bizalmat a testület, megfogalmazása szerint szép számban összegyűlt a tagság, „több mint negyvenen voltak jelen, annak dacára, hogy az elmúlt időszakban akadozott a pártépítés”, és a döntés egyhangú volt. Nem egyedüli jelöltként indult, Kátai Zsuzsannát is nevesítették, ám nem vállalta a feladatot, alelnökként segíti Bedő munkáját. A másik alelnöki tisztséget az ifjúsági szervezetben (Minta) tevékenykedő Kolcza István tölti be, elnökségi tag lett még Giráncsi Mónika, Kovács Zoltán, Orbán Róbert és Váncsa Albert. Bedő Zoltán azt is elmondta, stratégiát dolgozott ki a szervezet felélesztésére, megfogalmazása szerint úgy állította össze csapatát, hogy „helyet kapjon benne a fiatalok lendülete, a középkorúak tapasztalata és az idősebbek higgadtsága”. Feladatuk előkészíteni a pártot a jövő évi választásokra, szeretnének jó eredményt elérni, éppen ezért már korábban megkezdte az elvi tárgyalást az együttműködésről az MPP-vel – számolt be Bedő. Bálint Józseffel egyeztetett, aki szintén elnyerte saját szervezete bizalmát, ő maradt a polgári párt városi elnöke, így most már semmilyen akadálya nincs, hogy konkrétan is körvonalazzák a két párt helyi szövetségét. A közös lista állításához nincs szükség az országos elnökség jóváhagyására, nagyon remélik, sikerül tető alá hozni a megállapodást, és Sepsiszentgyörgy jó példa lesz más szervezetek számára is. Az EMNP megyei tisztújítása is hamarosan lezajlik, április 30. a határidő – mondta el Bedő Zoltán.
Valami nagyon nincs rendben a sepsiszentgyörgyi Néppárt háza táján – jelezte az a szűkszavú közlemény, melyet az országos elnökség adott ki három órával Bedő sajtótájékoztatója után. Ebből kiderült: szintén tegnapi ülésükön meghallgatták „az illetékes elnökségi tagok idevágó beszámolóit”, és megállapították, hogy a március 30-ai sepsiszentgyörgyi tisztújító közgyűlésén nem tartották be „a határozatképességre vonatkozó szabályzati előírásokat, emiatt a tisztújítás eredményét érvénytelennek nyilvánítják”. Kijelentik: egy hét múlva esedékes ülésükön döntenek egy új tisztújítás lebonyolításának részleteiről.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. november 11.
Sepsiszentgyörgyi bírálat az EMNP vezetőinek
Diktatórikus vezetési stílussal, törvénytelen és szabályzatellenes döntések meghozatalával vádolja az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) több országos vezetőjét a sepsiszentgyörgyi tagság egy része.
Szerdai sajtótájékoztatójukon a párt országos vezetősége által korábban feloszlatott sepsiszentgyörgyi szervezet vezetői és tagjai dokumentumokkal, hangfelvételekkel alátámasztva hosszasan bizonygatták a vélt visszaéléseket, és bemutatták a kilépési nyilatkozatukat is.
Bedő Zoltán, az év elején feloszlatott sepsiszentgyörgyi szervezet elnöke bejelentette, gondolkodik azon, hogy becsületsértés miatt bírósági eljárást indítson. A tájékoztatón részt vevők bejelentették, megalakítják a Magyarság Megmaradásáért Szövetség elnevezésű mozgalmat, ahova szívesen látják bármelyik magyar párt tagját, de ők nem méretkeznek meg a választásokon. Céljuk, hogy az évek során összekovácsolódott tagságot továbbra is összetartsák.
Bedő Zoltán felidézte, idén márciusban az őt sepsiszentgyörgyi elnöknek viszszaválasztó közgyűlést utólag érvénytelennek minősítette a párt országos vezetősége, arra hivatkozva, hogy nem volt meg a kvórum, holott a szabályzat értelmében a több mint egy éve tagsági díjat nem fizetőket kizárták, így az ülésen résztvevő 42 személyből álló testület Bedőék szerint döntőképes volt.
Később új közgyűlést hívott össze az országos elnökség, ám azon csak 12-en jelentek meg, így a sepsiszentgyörgyi szervezetet feloszlatták. Ezt a döntést a sepsiszentgyörgyiek megóvták a párt országos etikai és szabályzatfelügyelő bizottságánál, a nekik igazat adó testület vezetőit – a nagyváradi Kristófi Kristófot és a kolozsvári Bitai Lászlót – később olyan helyzetbe hozták, hogy végül kiléptek a pártból – állítja Bedő.
A sajtótájékoztatón részt vevők – Ütő Gusztáv képzőművész, egyetemi tanár, Tompa György főorvos, megyei tanácsos, Váncsa Albert tanár, sepsiszentgyörgyi tanácsos, Fazakas Ildikó pszichológus, Tóth Barnabás tanár, Tréfás János vállalkozó – mindannyian megerősítették, törvénytelennek tartják az addig jól működő, egyik legerősebb helyi szervezet feloszlatását.
Bedő Zoltán szerint a pártot a háttérből továbbra is Toró T. Tibor volt elnök – jelenlegi alelnök – irányítja, akire szerintük első perctől jellemző volt a diktatórikus stílus. Toró T. Tibort szerda koraestig nem tudtuk elérni.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro
Diktatórikus vezetési stílussal, törvénytelen és szabályzatellenes döntések meghozatalával vádolja az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) több országos vezetőjét a sepsiszentgyörgyi tagság egy része.
Szerdai sajtótájékoztatójukon a párt országos vezetősége által korábban feloszlatott sepsiszentgyörgyi szervezet vezetői és tagjai dokumentumokkal, hangfelvételekkel alátámasztva hosszasan bizonygatták a vélt visszaéléseket, és bemutatták a kilépési nyilatkozatukat is.
Bedő Zoltán, az év elején feloszlatott sepsiszentgyörgyi szervezet elnöke bejelentette, gondolkodik azon, hogy becsületsértés miatt bírósági eljárást indítson. A tájékoztatón részt vevők bejelentették, megalakítják a Magyarság Megmaradásáért Szövetség elnevezésű mozgalmat, ahova szívesen látják bármelyik magyar párt tagját, de ők nem méretkeznek meg a választásokon. Céljuk, hogy az évek során összekovácsolódott tagságot továbbra is összetartsák.
Bedő Zoltán felidézte, idén márciusban az őt sepsiszentgyörgyi elnöknek viszszaválasztó közgyűlést utólag érvénytelennek minősítette a párt országos vezetősége, arra hivatkozva, hogy nem volt meg a kvórum, holott a szabályzat értelmében a több mint egy éve tagsági díjat nem fizetőket kizárták, így az ülésen résztvevő 42 személyből álló testület Bedőék szerint döntőképes volt.
Később új közgyűlést hívott össze az országos elnökség, ám azon csak 12-en jelentek meg, így a sepsiszentgyörgyi szervezetet feloszlatták. Ezt a döntést a sepsiszentgyörgyiek megóvták a párt országos etikai és szabályzatfelügyelő bizottságánál, a nekik igazat adó testület vezetőit – a nagyváradi Kristófi Kristófot és a kolozsvári Bitai Lászlót – később olyan helyzetbe hozták, hogy végül kiléptek a pártból – állítja Bedő.
A sajtótájékoztatón részt vevők – Ütő Gusztáv képzőművész, egyetemi tanár, Tompa György főorvos, megyei tanácsos, Váncsa Albert tanár, sepsiszentgyörgyi tanácsos, Fazakas Ildikó pszichológus, Tóth Barnabás tanár, Tréfás János vállalkozó – mindannyian megerősítették, törvénytelennek tartják az addig jól működő, egyik legerősebb helyi szervezet feloszlatását.
Bedő Zoltán szerint a pártot a háttérből továbbra is Toró T. Tibor volt elnök – jelenlegi alelnök – irányítja, akire szerintük első perctől jellemző volt a diktatórikus stílus. Toró T. Tibort szerda koraestig nem tudtuk elérni.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro
2015. november 12.
Elegük lett a diktatúrából – Kiléptek a néppártból, és mozgalmat alapítottak
Hét értelmiségi lépett ki tegnap az Erdélyi Magyar Néppártból (EMNP). A sajtóértekezleten tettüket „a pártban eluralkodó diktatórikus vezetési stílussal” indokolták. Ugyanakkor bejelentették: létrehozzák a Szövetség A Magyarság Megmaradásáért mozgalmat.
A viszony akkor kezdett végleg megromlani, amikor 2015. március 30-án az EMNP sepsiszentgyörgyi szervezete Bedő Zoltánt választotta elnöknek. Ez nem esett egybe az országos elnökség akaratával, ezért a küldöttgyűlést határozatképtelennek nyilvánították, a választási eredményt megsemmisítették.
Bedő Zoltán felolvasta a szabályzat vonatkozó passzusát, amely szerint az a személy, aki egy évig nem fizeti a tagsági díjat, elveszíti tagságát. Ők törölték a pártból azokat, akik nem egy, hanem két éve nem fizettek tagsági díjat, maradtak 145-en. A tisztújító gyűlés akkor határozatképes, ha a tagságnak legalább 20 százaléka (29 személy) jelen van, ehhez képest 42-en voltak. Ezt egyébként alátámasztja az a hangfelvétel is, amit Bedő bejátszott, és amin az ülést vezető Johann Taierling országos alelnök jól érthetően „határozatképesnek” nyilvánítja a küldöttgyűlést.
Az országos elnökség ennek ellenére érvényesítette akaratát, amiért Bedő az Országos Szabályzatfelügyelő és Etikai Bizottsághoz (OSZEB) fordult, amely a megyei bizottság hatáskörébe utalta az ügyet, és minden további lépést megtiltott a helyzet tisztázásáig. A megyei bizottság visszahelyezte Bedőt eredeti tisztségeibe, ám ennek ellenére az országos elnökség új (ezúttal tényleg határozatképtelen) küldöttgyűlést hívott össze, feloszlatta a szervezetet, majd újraalakította, új vezetőséget választott, és kizárta Bedőt a pártból. Mi több, szeptemberben, soron kívül, egy újabb kongresszust hívott össze, amellyel megszűnt „az elnökségnek nem tetsző döntést hozó” OSZEB mandátuma is – foglalta össze Bedő Zoltán, aki leveleket, dokumentumokat is bemutatott a sajtónak.
– Még azt is felrótták, hogy kiálltam a polgári párt által feltett székely zászló és a himnusz mellett – panaszolta a volt elnök.
Kilépett a pártból Fazakas Ildikó pszichológus, Tóth Barnabás tanár és Tréfás János vállalkozó, mert „jogtalanul és szabályzatellenesen feloszlatták a jól működő sepsiszentgyörgyi szervezetet „, továbbá Váncsa Albert tanár, megyeszékhelyi tanácsos, mert „a pártot megélhetési politikusok vezetik”. „Békével távozik” dr. Tompa György orvos, megyei tanácsos, mert „egy valamire való szervezet alulról építkezik, és nem felülről”, és kilépett dr. Ütő Gusztáv képzőművész, egyetemi tanár is, mert rájött, hogy az „EMNP tagságának fele a titkosszolgálatok által beépített bomlasztó elem”.
Hogy az akkor őket támogató 136 ember (számításuk szerint kilencen álltak át az „új” EMNP-be) „ne menjen szélnek”, elhatározták, létrehozzák a Szövetség A Magyarság Megmaradásáért mozgalmat, amely nem párt, nem akarnak indulni a választásokon, és ahová „őszinte szeretettel várnak mindenkit”, aki tenni akar a magyarság érdekében.
Ez csapatmunka. Aki nem tud csapatban dolgozni, az vagy kiáll, vagy kizárják, még akkor is, ha minden emberért kár – reagált megkeresésünkre Toró T. Tibor. Az EMNP országos alelnöke hozzátette: reméli, hogy a helyi vezetés és a közvélemény „a helyén kezeli ezt az ügyet”.
Erdély András
Székely Hírmondó
Erdély.ma
Hét értelmiségi lépett ki tegnap az Erdélyi Magyar Néppártból (EMNP). A sajtóértekezleten tettüket „a pártban eluralkodó diktatórikus vezetési stílussal” indokolták. Ugyanakkor bejelentették: létrehozzák a Szövetség A Magyarság Megmaradásáért mozgalmat.
A viszony akkor kezdett végleg megromlani, amikor 2015. március 30-án az EMNP sepsiszentgyörgyi szervezete Bedő Zoltánt választotta elnöknek. Ez nem esett egybe az országos elnökség akaratával, ezért a küldöttgyűlést határozatképtelennek nyilvánították, a választási eredményt megsemmisítették.
Bedő Zoltán felolvasta a szabályzat vonatkozó passzusát, amely szerint az a személy, aki egy évig nem fizeti a tagsági díjat, elveszíti tagságát. Ők törölték a pártból azokat, akik nem egy, hanem két éve nem fizettek tagsági díjat, maradtak 145-en. A tisztújító gyűlés akkor határozatképes, ha a tagságnak legalább 20 százaléka (29 személy) jelen van, ehhez képest 42-en voltak. Ezt egyébként alátámasztja az a hangfelvétel is, amit Bedő bejátszott, és amin az ülést vezető Johann Taierling országos alelnök jól érthetően „határozatképesnek” nyilvánítja a küldöttgyűlést.
Az országos elnökség ennek ellenére érvényesítette akaratát, amiért Bedő az Országos Szabályzatfelügyelő és Etikai Bizottsághoz (OSZEB) fordult, amely a megyei bizottság hatáskörébe utalta az ügyet, és minden további lépést megtiltott a helyzet tisztázásáig. A megyei bizottság visszahelyezte Bedőt eredeti tisztségeibe, ám ennek ellenére az országos elnökség új (ezúttal tényleg határozatképtelen) küldöttgyűlést hívott össze, feloszlatta a szervezetet, majd újraalakította, új vezetőséget választott, és kizárta Bedőt a pártból. Mi több, szeptemberben, soron kívül, egy újabb kongresszust hívott össze, amellyel megszűnt „az elnökségnek nem tetsző döntést hozó” OSZEB mandátuma is – foglalta össze Bedő Zoltán, aki leveleket, dokumentumokat is bemutatott a sajtónak.
– Még azt is felrótták, hogy kiálltam a polgári párt által feltett székely zászló és a himnusz mellett – panaszolta a volt elnök.
Kilépett a pártból Fazakas Ildikó pszichológus, Tóth Barnabás tanár és Tréfás János vállalkozó, mert „jogtalanul és szabályzatellenesen feloszlatták a jól működő sepsiszentgyörgyi szervezetet „, továbbá Váncsa Albert tanár, megyeszékhelyi tanácsos, mert „a pártot megélhetési politikusok vezetik”. „Békével távozik” dr. Tompa György orvos, megyei tanácsos, mert „egy valamire való szervezet alulról építkezik, és nem felülről”, és kilépett dr. Ütő Gusztáv képzőművész, egyetemi tanár is, mert rájött, hogy az „EMNP tagságának fele a titkosszolgálatok által beépített bomlasztó elem”.
Hogy az akkor őket támogató 136 ember (számításuk szerint kilencen álltak át az „új” EMNP-be) „ne menjen szélnek”, elhatározták, létrehozzák a Szövetség A Magyarság Megmaradásáért mozgalmat, amely nem párt, nem akarnak indulni a választásokon, és ahová „őszinte szeretettel várnak mindenkit”, aki tenni akar a magyarság érdekében.
Ez csapatmunka. Aki nem tud csapatban dolgozni, az vagy kiáll, vagy kizárják, még akkor is, ha minden emberért kár – reagált megkeresésünkre Toró T. Tibor. Az EMNP országos alelnöke hozzátette: reméli, hogy a helyi vezetés és a közvélemény „a helyén kezeli ezt az ügyet”.
Erdély András
Székely Hírmondó
Erdély.ma
2015. november 23.
A tömeges kilépés oka
Olvasói levél
Március 15-én, Maksán együtt ebédeltünk Szilágyi Zsolt EMNP-elnökkel. A beszélgetésen szó esett a választásról. Az elnök azt mondta: mindenki a maga körzetében választja meg az elnököt, majd ők maguk közül a megyei elnököt. Ezt hallották Zakariás Zoltánék és Szakács Zoltánék is. A március 30-i gyűlésen jelen voltak ők is, és a szabály felolvasása után megtörtént a választás, Zakariás és Szakács urak nem tettek ellenvetést. Miért utólag, az újságon keresztül lendültek alaptalan támadásba, és miért nem jöttek el semmilyen beszélgetésre?
Az volt a cél, hogy egy jól működő szervezetet szétbomlasszanak, hogy az EMNP-nek ne legyenek támogatói? Ezt bizonyítja Benedek Erika szavahihetősége is. Nekem, tanú előtt háromszor mondta: a sok tevékenységemért egy kirándulási lehetőséget kapok. Ezt a kirándulást egy kézdivásárhelyi hölgyike kapta meg.
Zakariás Zoltán alelnökék ilyen módszerrel kezelték a Bedő Zoltán ügyét is. Nem beszélve arról, hogy Szilágyi Zsolt utasításakor, jobban mondva: amikor a javaslatot tette, a következő személyek is jelen voltak: Zakariás Zoltán, Szakács Zoltán, Czegő Zoltán, Bedő Zoltán, Váncsa Albert, Kátai Zsuzsa és jómagam. Tehát a Zakariás bandának így lehet hinni.
Nagyon jól jönne, ha Zakariás úr és társai elvonulnának a senki földjére, hogy senki ne tudja megzavarni őket bűneik vezekelése közben.
Id. Bogyó Imre, Sepsiszentgyörgy
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely
Olvasói levél
Március 15-én, Maksán együtt ebédeltünk Szilágyi Zsolt EMNP-elnökkel. A beszélgetésen szó esett a választásról. Az elnök azt mondta: mindenki a maga körzetében választja meg az elnököt, majd ők maguk közül a megyei elnököt. Ezt hallották Zakariás Zoltánék és Szakács Zoltánék is. A március 30-i gyűlésen jelen voltak ők is, és a szabály felolvasása után megtörtént a választás, Zakariás és Szakács urak nem tettek ellenvetést. Miért utólag, az újságon keresztül lendültek alaptalan támadásba, és miért nem jöttek el semmilyen beszélgetésre?
Az volt a cél, hogy egy jól működő szervezetet szétbomlasszanak, hogy az EMNP-nek ne legyenek támogatói? Ezt bizonyítja Benedek Erika szavahihetősége is. Nekem, tanú előtt háromszor mondta: a sok tevékenységemért egy kirándulási lehetőséget kapok. Ezt a kirándulást egy kézdivásárhelyi hölgyike kapta meg.
Zakariás Zoltán alelnökék ilyen módszerrel kezelték a Bedő Zoltán ügyét is. Nem beszélve arról, hogy Szilágyi Zsolt utasításakor, jobban mondva: amikor a javaslatot tette, a következő személyek is jelen voltak: Zakariás Zoltán, Szakács Zoltán, Czegő Zoltán, Bedő Zoltán, Váncsa Albert, Kátai Zsuzsa és jómagam. Tehát a Zakariás bandának így lehet hinni.
Nagyon jól jönne, ha Zakariás úr és társai elvonulnának a senki földjére, hogy senki ne tudja megzavarni őket bűneik vezekelése közben.
Id. Bogyó Imre, Sepsiszentgyörgy
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely