Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Vajda Sándor Zoltán
3 tétel
2008. március 19.
Erdővidéken március 15-én alakult meg a Magyar Polgári Párt első szervezete Bölönben. Varga Zoltán azt tette szóvá, hogy a felsőoktatásban nem a románokkal egyenrangúak a magyar karok, Kozma pedig a csángómagyarok elrománosítása ellen emelte fel szavát. Elnöknek Vajda Sándor Zoltánt, alelnöknek Varga Zoltánt, jegyzőnek Kisgyörgy Ferencet választották. /Hecser László: Az első erdővidéki szervezet (Magyar Polgári Párt) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 19./
2008. április 18.
Minden erdővidéki településen teljes tanácsi listát és polgármesterjelölteket állított a Magyar Polgári Párt. Bölönben Vajda Sándor Zoltánt, Bardocon Benkő Emőkét, Vargyason pedig Román Attilát jelölik, Nagybaconban és Ajtán még nem tisztázott, hogy kit támogatnának a helyhatósági választásokon. /Hecser László: Erdővidéken is teljes listát indít az MPP. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 18./
2010. november 16.
Árvíz után, újjáépítés közben
Három egymást követő csapást — június 28-án, július 18-án és augusztus elsején — szenvedett el Bölön. Sok esetben évtizedek munkája ment tönkre, mert a domboldalakon lezúduló csapadékot nem tudták befogadni a patakmedrek, a kibukó víz pedig elemi erővel söpört végig udvarokon, gazdaságokon, életeken. Már három hónapja történt, de a község ma is mint nyílt seb: a központi hídon csak fokozott óvatossággal lehet átkelni, a patak martja rendezetlen, számos helyről hiányzik a kerítés, a házak falán még ott a vastag, sárlé által húzott csík. Folyik az újjáépítés, ám még nem látni a végét. Erdélyből és Magyarországról is érkezett segítség, de az emberek azt mondják, ők azt kevésbé érezték, kézzelfogható támogatást nem, vagy csak alig kaptak. Kifogásolják, az RMDSZ-esek, az unitáriusok többet kaptak, mint a cigányok, katolikusok és a szövetségtől távolabb állók. Sikó Imre polgármester azt mondja, néhányan azért érezhetik magukat mellőzöttnek, mert a kárfelmérés közben érkezett az újabb áradás, ezért az összesítés abbamaradt, most pedig csak az a negyven család jogosult a segélyre, akikhez addig eljutottak szakembereik. Állítja, igyekeznek a csorbát kiköszörülni, s minden árvízkárosult megkapja az őt megillető segélyt Sok a tennivaló
Az önkormányzat egyik legfontosabb megoldásra váró feladata volt megállítani a földcsuszamlást a bölönpataki óvoda és iskola épületénél. Sikerült. Három hét munkáját követően (ötven helyi segédmunkást is alkalmaztak) kimondható, a tanintézmények megmenekültek. Megerősítették a Bölönpatak felé vezető hidat és a mellette futó út támfalát is: már nemcsak gyalog és szekérrel lehet közlekedni, szükség esetén akár mentő- és tűzoltóautó is könnyen haladhat. A központi híd műszaki terve elkészült, így helyreállításához is hozzákezdhetnek. Nem lesz teljesen új, de ha a jó idő kitart, még idén befejezik ― ígérte a polgármester. A községháza helyreállítása még várat magára, a hivatalnokok továbbra is a volt termelőszövetkezet épületében kénytelenek dolgozni. A hely szűkös, messze is a községközponttól, a szociális támogatásra jogosultakon kívül mások nem is nagyon keresik fel. Kényszermegoldás mellett kellett dönteniük a bölöni óvoda esetében is. A polgármesteri hivatallal együtt tönkrement épület menthetetlen, újat kellene építeni, pénzhiány miatt viszont az általános iskola tanrendjét szervezték át úgy, hogy az óvodások és az elemisták délelőtt, az V―VIII. osztályosok pedig délután használják a tantermeket.
Összefogás a bajban
A június végi áradást követően az első jelentősebb segítséget a megyei tanácstól kapták a bölöniek. A nyolcvanezer lejt a Nagybölön-patak medrének mélyítésére fordították. Utóbb, a harmadik áradáskor kiderült, jelentős vagyoni védelmet jelentett, sőt, az sem kizárt, életeket mentett, hogy legalább részben elvégezték ezt a munkát. Szintén a megyei tanács kezdeményezésére az RMDSZ széki elnökségei gyűjtésbe kezdtek, abból pedig ötszáz zsák cementet vásároltak és adományoztak a lakóknak. Erdővidék-szinten gyűjtést szervezett a szövetség baróti szervezete, s nagyobb összeget áldozott a bardoci és baconi önkormányzat is. A zágoni polgármesteri hivatal 31 köbméter fát, a Temes megyei óteleki tanács ― mintegy viszonzásul a hat éve a bölöniektől kapott segítségért ― ruhát és tartós élelmiszert, gabonát küldött, a tápiószentmártoniak pedig négy hídelemmel járultak hozzá az újjáépítéshez. A Vöröskereszt élelmet, tisztítószereket és másfél tonna cementet, a bukaresti központi postahivatal vizet, cukrot, lisztet és ruhaneműt, a Rompetrol üzemanyagot, Albert Álmos szenátor borvizet és ruhaneműt, Kovács József ruhát, Erdőfüléből a Gazdabolt tulajdonosa, Csog Dénes pedig tíz köbméter építőanyagot vitt, s autót bocsátott bérmentesen az értékeiket mentők rendelkezésére. Legutóbb a kormánymegbízotti hivatal révén érkezett segítség. 42 tonna cementet, 2,3 tonna vasazatot, 1,4 tonna meszet, 31 köbméter nagyméretű téglát, 40 köbméter faanyagot, 76 köbméter fűrészárut, 158 köbméter homokot, 132 köbméter kavicsot, 34 négyzetméter hullámlemezt várnak. Egyelőre csak a fűrészáru érkezett meg, de hamarosan a többi is ideér ― mondja bizakodóan a polgármester. Kérdésünkre, hogy ez nincs-e túl későn, Sikó Imre azt mondja, a jó idő kitart, így a pénzükből egyre inkább kifogyó embereknek éppen jól jött a támogatás, zömét még az elkövetkező időszakban felhasználják. Az egyház ereje
Az unitárius egyházközség már az első, június végi áradás másnapján a közösség segítségére sietett. Saját pénzükből vásároltak nagy teljesítményű szivattyút, Vajda Sándor Zoltán jószágigazgató pedig oda ment, ahol segítséget kértek. Fiatal unitáriusok önkéntes csoportjai érkeztek Homoródalmásról, Csíkszeredából, Vargyasról, Ürmösről, Nagyajtáról, Sepsiszentgyörgyről, Kökösből, Magyarsárosról, Székelyudvarhelyről, Kobátfalváról, Székelykeresztúrról, Barótról és Jászberényből, amelyeknek elszállásolásáról és étkeztetéséről is gondoskodtak. Fogadták a felsőfehéri egyházkör, az unitárius közösségek, az apácai és barcasági evangélikusok gyűjtéseit, a brassói gyermekkórház angol és hazai munkatársainak adományát. Felhívásukra bekapcsolódott a mentésbe az egyház Gondviselés Segélyszervezete is, amely élelmiszercsomagokat hozott. Nekik köszönhetően érkezett Bölönbe Tőkés László, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége jelentős, közel hatvanötezer lejes támogatása. A pénzből mindenkinek azt vásároltak, amit elvesztett, amire szüksége volt, hogy a nehéz pillanatokat túlélje: deszkát, mosógépet, ágyat, paplant, hidrofort, porszívót, az olthévízi cementgyártól 4,6 tonna cementet és 1,2 tonna vakolóanyagot szereztek be. A legnagyobb veszteséget szenvedő, a nejét elvesztő Benkő Aladárnak és gyermekeinek az új ingatlanhoz építőanyagot vittek, félárván maradt, Kolozsváron tanuló lányának ingyenes szállást és ösztöndíjat biztosítottak. Kudarcba fulladt a faosztás
Nem mindenben sikerült célt érniük. Az egyházközség úgy döntött, saját erdejéből 88 köbméter fát vágat ki s oszt szét a kerítésüket, gazdasági épületeiket újjáépítők közt. Megbeszélték Komporály Viktor baróti vállalkozóval, hogy a kivágást fele pénzért vállalja ― így segítvén a károsultakat ―, a polgármesteri hivatal pedig a különbözetet rendezi. A barótiak el is végezték becsülettel a munkát, ám a polgármester arra hivatkozván, hogy az önkormányzatnak nincs pénze, megtagadta a kitermelési költségek megtérítését, így az egyház kénytelen volt a legszebb törzseket felajánlani fizetség gyanánt. A megcsappant famennyiségből keveset félretettek saját használatra, a többiből pedig csak két családot, a Benkő Aladárét és a Kisgyörgy Zoltánét tudták segíteni. „Őszinte volt szándékunk, de sajnos, mivel Sikó Imre felrúgta a megegyezést, többet nem tehettünk. Megjegyzem, csak a kibélyegzés és az újjátelepítés mintegy tizenhatezer lejes kiadást jelentett az egyházközség számára” ― mondotta ifjabb Kozma Albert tiszteletes.
Mellőzöttnek érzi magát
A Tana utcában kis termetű öregasszony állít meg. Nem ismerjük egymást, de árulkodó lehet az átlagosnál nagyobb fényképezőgépem, invitál, fényképezzem csak le, micsoda kárt is okozott az árvíz. Filtermeister Anna (képünk) korát meghazudtolóan mozog, beszédes, hangja viszont elcsuklik, ha a nemrég elhunyt lányáról beszél. A kert végében most békésen csörgedez Nagybölön pataka, de az öklömnyi kődarabokkal vastagon szórt mart, a kidöntött kerítés és a kicsit messzebb álló, de még helyenként nedvesnek tűnő csűr arról tanúskodik, nincs ez mindig így. „Vízzel és iszappal telt meg a csűr, az istálló, a kút és a két pince, egészen eddig voltunk elöntve — mutat a patak partjától mintegy húsz méterre levő pontra —, jóformán mégsem kaptunk semmi segítséget a tanácstól. Az egyik ismerősömnek szóvá tettem, hogy az egész utcából hármunkat kihagytak, erre egyszer érkeznek, s lenézően azt mondták, »itt van a reklamált csomag«, azzal itt is hagytak. Hogy mi volt a csomagban? Tíz liter borvíz, két húskonzerv, két liter olaj, rizs, cukor, liszt és puliszkaliszt. A legtöbbet az unitárius egyház segített, ahonnan elég deszkát kaptam, hogy kerítésemet újból rakassam, de sajnos, hiányoznak a sasok, ezért várnom kell. Bezzeg, a cigányoknak Bölönpatakán mindent megadnak, mindent felépítenek, nagy urak lettek azok” — mondotta az öregasszony hangjában keserűséggel. A cigánynak nem jár?
Hogy Bölönpatakán mennyit költöttek a romák által elszenvedett károk enyhítésére, nem tudni, de Filtermeister Anna házától néhány száz méternyire Ioan Boeru biztosan nem ért egyet az idős hölgy megállapításával. A jól karbantartott, rikító rózsaszínűre festett kis ház környékén sokan dolgoznak. A ház ura nem is akar nyilatkozni, de ismerősei meggyőzik, mondja csak el, milyen nehezen megy bennvalójának újjáépítése, milyen kevés támogatást kapott az illetékesektől, mennyire éreztetik cigány mivoltát. „Nézze, itt valamikor nyárikonyha volt, az udvar ki volt kövezve, ebből mára semmi sem maradt. Bejött a víz a házba, a bútor és a padló annyira megszívta magát, hogy használhatatlanná vált, a hidrofor, a mosógép tönkrement, ki kellett dobnom. Volt valami kevés megspórolt pénzem, azt költöm el most. Közel ötvenmillió lejre vannak számláim, s még távol állok a befejezéstől. És mivel segített a hivatal? Öt zsák cementtel akkor, amikor a magyaroknak tízet adtak. Mivel nem vagyok magyar, nem kaptam sem az RMDSZ-től, és az unitárius egyháztól sem. Magamra hagytak a bajommal, a nyomorúságommal” ― fakadt ki a gazda.
Tavaszra is marad munka
A Boeruval szembeni portán Tana Ottmár (képünk)épp betont kever, a kapu elejét próbálja jobbá, csinosabbá tenni. Feleségével és annak szüleivel egy fedél alatt élnek, együtt vészelték át az áradások borzalmas pillanatait. Nem szívesen idézi fel azt a sok tekintetben kegyetlen napot. Nem csoda, hiszen a víz térdig ért a házban, nem lehetett sem a bútorokat, sem az elektronikus felszereléseket megmenteni, kint az alig két hete letett csöveket takarta ki a hirtelen jött ár, beomlott a pince bejárata, az udvarról eltűnt tíz méter fa, a huszonöt tyúkból és tizenöt vágni való csirkéből mindössze négy tyúk és egy kakas maradt meg. Az elmúlt hetekben, amit lehetett, kicseréltek, megjavítottak, újra lakhatóvá vált a ház, de úgy véli, tavaszra is marad elég tennivaló. „Hálát adok a Jóistennek, hogy mindez a nyomorúság nappal történt, s nem éjszaka. Így legalább a katasztrófát sikerült elkerülnünk” ― mondotta a fiatalember.
Fiuk segítségével
Kisgyörgy Árpád és Borbála azt mondja, ezer-ezer lejjel segítette őket az RMDSZ, az unitárius egyház is, Tőkés Lászlón keresztül pedig egy franciaágyat kaptak. A tönkrement padló helyett csempét tettek, kerítést emeltek, a házat levakolták. „A fiam kőműves, ő segített sokat. Nem itthon dolgozik, de amikor tehette, két-három napra hazajött, így valahogy a leglényegesebb dolgokkal elkészültünk. Ahogy lejár a tél, az első szobát tesszük rendbe” ― avatott be terveibe az idős házaspár.
A keserűség hangja
A polgármesteri hivatallal szemben Lázár Zsigmond és a családhoz közelálló Oláh Áron javítja a kaput. Amikor az általuk kapott segítség kerül szóba, emeltebb hangon kezdik szidni az illetékeseket. Úgy érzik, igazságtalanul bántak velük. „Az ár mindent átszakított, s az udvarról elvitt minden mozdítható tárgyat, jó bőven került víz a házba, mégsem kaptunk semmi segítséget. Minket, egyszerű embereket csak hitegetnek” ― mondja Lázár Zsigmond, majd a fiatal nemzedékhez tartozó Oláh Áron folytatja a panaszáradatot: „Édesapámat szinte elragadta a víz, alig tudtuk kimenteni, s kárunk is hatalmas. Amikor elkezdték hozni a csomagokat, mi nem kaptunk, csak édesapámék, azt mondták, lehet, hogy két család vagyunk, de egy helyen lakunk, így egynek számítunk.”
Átkísérnek a második szomszédba, Lázár Csaba portájára. Friss deszkából készült a kerítés, a csűr eleje, kész a disznóól alapja, s állítják, az ár elvonulása után a házban is akadt munka bőven, és mindent saját erőből, saját összefogásuk révén kellett megoldaniuk. „Mi már nem megyünk sehová, nem kérünk senkitől semmit, sőt, ha az erőm úgy fogja engedni, azt a néhány zsák cementet is visszaviszem a hivatalba, nehogy azt merjék mondani, hogy adtak valamit. Megelégszem annyival, hogy hálát adhatok a Jóistennek, mert mindannyian megmaradtunk, s a családdal és barátokkal van még annyi erőnk, újjáépíthetjük mindazt, amink volt” ― fogalmazott Oláh Áron.
Hecser László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)