Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Vajda Mária Erzsébet
2 tétel
2014. szeptember 30.
Kistérségi együttműködés
Turizmusfejlesztési csomagok
Pénteken délelőtt a Nyárádmente LEADER Egyesület székházában tartott sajtótájékoztatón jelentették be, hogy sikerült egy olyan pályázatot megnyerni, amely lehetőséget teremt két megyénkbeli kistérség, a Nyárád- és a Marosmente LEADER Egyesület összefogására. A két régió az érdekeltek bevonásával közös turisztikai programcsomagokat fog kidolgozni és értékesíteni.
A sajtótájékoztatón részt vett Antal Zoltán, a nyárádmenti és Vajda Mária Erzsébet, a maros-menti egyesület képviselője. Elmondták, hogy a közös tervek elkészítését és megvalósítását az együttműködéseket szorgalmazó 421L intézkedés tette lehetővé. Célja, hogy olyan turisztikai programcsomagokat dolgozzanak ki, amelyek kihasználják mindkét térség természeti adottságait, épített örökségét. A Nyárádmentén tizenhárom község (hatvanhat falu), míg a Marosmentén négy község (húsz falu) tartozik a kistérséghez, ez bőven ad lehetőséget arra, hogy igen változatos idegenforgalmi kínálatot állítsanak össze. Természetesen bevonják a már meglévő egységeket, panziókat, kulcsos házakat működtetőket, de hangsúlyos szerepet kapnak a terv kivitelezésében a helyi önkormányzatok is.
– Vannak sajátos és közös értékeink, amelyek mindkét térségben egyediek, ugyanakkor a program keretében kiegészítik egymást – mondta Antal Zoltán, a nyárádmenti LEADER csoport ügyvezetője. A Nyárádmentén folyamatban vannak olyan programok, amelyekre a turizmust építeni lehet. Egy másik projekt is készül, a kulturális örökség leltára, amely az épületek feltérképezése, számítógépes nyilvántartásba vétele mellett tartalmazza az élő néphagyományokat is. A Natura 2000 programmal pedig a természeti értékeket próbálják megóvni, amelyeket így majd idegenforgalmi vonzerőként, programcsomagok keretében lehet értékesíteni. Egy másik programban az idén nyáron több városi fiatal nyárádmenti gazdáknál dolgozott, hogy közvetlenül ismerje meg a vidéki életet. Van amire építkezni – emelte ki Antal Zoltán.
Arra a kérdésre, hogy miért nem kapcsolódott be a Kis-Küküllő mente térség is, Antal Zoltán elmondta, ők inkább a külföldi partnerkapcsolatok erősítését célozták. Ám a pályázat révén szeretnék bizonyítani, hogy a hazai kistérségek összefogása sokkal hatékonyabb, mint a határon átnyúló programok. Ez nem zárja ki azt sem, hogy egy következő alkalommal keresik majd az összefogást a Kis-Küküllő mentével, és szívesen építenek ki partnerkapcsolatokat külfölddel is. Ez egy kísérleti program, amely követendő példa lehet.
Konkrétan: a programban szerepel egy háromnapos műhelymunka szervezése, amelyen az érintettek felmérik a két térség turisztikai lehetőségeit, ugyanakkor lehetőség lesz gyakorlatok bemutatására, tapasztalatcserére is. Ezután több kiadvány, igényes katalógusok, térképek is készülnek majd a látványosságokról. Az adatok pedig egyrészt az ugyancsak uniós program által támogatott megépítendő nyárádremetei információs központhoz jutnak el, illetve ebből gazdálkodik majd a Gernyeszegen létrehozandó hasonló szolgáltatóegység is.
Antal Zoltán kifejtette, arra szeretnék ösztönözni a térségben lakókat, hogy a mezőgazdasági munka mellett a turizmussal is foglalkozzanak, hiszen ez lehetőséget nyújt saját termékeik értékesítésére, ugyanakkor kiegészítő szolgáltatásokat is ösztönözhet, mint a kézművesség, vagy akár a helyi kulturális, hagyományőrző csoportok bekapcsolódását is. Az önkormányzatnak pedig érdeke lesz rendbe tenni az utcákat, kiépíteni a közműveket, és talán az idegenek által gyakrabban felkeresett települések lakói vendégváróként rendezettebb környezetet teremtenek az utcákban.
Azt is megtudtuk, hogy az információs irodákat olyan szállásfoglaló, programszervező turisztikai szolgáltatókként is szeretnék működteti, ahol a helyi kézműves- és mezőgazdasági termékeket is reklámozni lehet, így egységes egészként értékesíthetik mindkét térség szellemi termékeit és anyagi javait a nagyvilágban, és ez reális fejlődést eredményezhet – mondták a térségek képviselői, majd hangsúlyozták, "receptjüket" más hazai térségek is kipróbálhatják.
A program hat hónapig tart és 62.922 euró támogatással valósul meg.
(vajda)
Népújság (Marosvásárhely)
2015. július 19.
Egy célért dolgozik a Nyárád és a Maros vidéke
Közösen valósítottak meg egy projektet a Nyárád és a Maros menti LEADER Egyesületek, amelynek eredményét pénteken mutatták be a sajtónak. Az összefogás példaértékű, és számíthatunk újabb közös projektekre is – hangzott el.
Figyelembe véve mindkét kistérség vidéki jellegét, gazdasági erejét és lehetőségeit, a turizmust, mint gazdasági alternatívát, valamint ennek multiplikatív hatását, a két földrajzi terület úgy döntött, turisztikai téren indítanak kezdeményezést. Kihasználva a hazai vidékfejlesztési program lehetőségeit, együttműködés révén tizenegy hónap alatt valósítottak meg egy 53 ezer euró értékű projektet. Múlt év novembere elején a két térség képviselői háromnapos műhelymunka keretében felvázolták erősségeiket, szükségleteiket, hiányosságaikat és megfogalmaztak egy akciótervet. A két térség közös turisztikai népszerűsítő anyagokat készített el: útmutató füzetecskéket, térképeket, képeslapokat és turisztikai albumokat. Ezek az anyagok elérhetők virtuálisan is az internet révén, míg a kistérségi információs központokban hamarosan ingyen, a finanszírozás megszüntetése után pedig önköltségi áron szerezhetők be.
Vajda Mária, a négy községet felölelő Maros menti csoport munkaszervezeti vezetője hangsúlyozta: turisztikai csomagok, vendéglátó egységek eddig is léteztek mindkét térségben, de szükség van ezek fejlesztésére, hogy jobb minőséget nyújtsanak, és hosszabb ideig itt tartsák a turistákat. Időközben turisztikai desztináció menedzsment (TDM) kezdeményezések, szervezetek jelentek meg, amelyek lehetőséget nyújtanak, hogy a térségek, szolgáltatók közösen népszerűsítsék programjaikat, adottságaikat. A két kistérség közös projektje is az együttműködésre hívja fel a figyelmet, hisz valószínűleg egyenként nem tudnának annyi turistát vonzani. A Nyárádmentén a kulturális, építészeti és természeti örökség jelent turisztikai adottságot, a Maros vidékén a szellemi és kuriális építészeti örökség, ezért a két térség egymást kiegészítve vonzhat sikeresen több turistát a megye ezen térségeibe.
Antal Zoltán nyárádmenti munkaszervezeti vezető hozzátette: az utóbbi időben a székelyföldi megyevezetők, önkormányzatok, kistérségek, szolgáltatók felismerték, hogy sokat beszéltek a TDM szükségességéről, de keveset tettek érte. Ma már van olyan hétvége a megyében, amikor a Maros, Nyárád és Kis-Küküllő mentén egyszerre öt rendezvény is van, amelyek alternatív programkínálatot jelentenek egymás turistáinak. Ugyanakkor turisztikai információs pontok létesülnek, anélkül, hogy megegyeztek volna: Nyárádremetén és Gernyeszegen épül, Erdőszentgyörgyön már átadták a központot. Antal Zoltán szerint, ha már megfogták egymás kezét a térségek és a turisztikában érdekelt szereplői, meg kell őrizni ezt a szikrát, hogy az összefogás konkrét projektek révén is meg tudjon valósulni.
A Maros menti Partnerség LEADER Egyesület alelnöke szerint ez a két kistérség gazdasági és ipari szempontból hátrányosabb helyzetben van a megyében, ezért a hasonló, közös munkára épülő projektekre szükség van. „Sok kisember kell összefogjon, hogy nagyobb álmokat valósítson meg” – véli Kozma Mónika, aki nem zárja ki újabb együttműködésen alapuló projekt indítását. A LEADER gazdasági kezdeményezés, ezért egy ilyen program révén a helyi vállalkozókat céloznák meg, akik nem igazán szeretnek és tudnak pályázni, őket szeretnék segíteni, rávenni, hogy merjenek kisebb gazdasági egységeket működtetni.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro