Új köntösben a könyvtár és a múzeum
Nemrég ünnepelték a könyvtárosok napját. A Maros megyei tanács intézményeként működő megyei könyvtár és a nagynevű Teleki–Bolyai könyvtár méltó rangot vívott ki az országban az említett intézmények között. Ehhez jelentősen hozzájárult az is, hogy a megyei önkormányzatnak köszönhetően olyan beruházásokat sikerült eszközölni, amelyekkel korszerű körülményeket teremtettek. Nemsokára befejezik a volt Park Szálloda átalakítását is, aminek egy része szintén a könyveknek ad otthont. A további tervekről, elképzelésekről Lokodi Edit Emőkével, a megyei tanács elnökével beszél-gettünk.
– A Kultúrpalota felújítási munkálataival párhuzamosan, az ugyanabban az épületben levő megyei könyvtárat is sikerült korszerűsíteni, sőt értesüléseink szerint bővítik a helyiségeket.
– Számtalan korábbi, tulajdonjogi meg egyéb jellegű vitát követően végre sikerült "tiszta vizet önteni a pohárba". Semmi nem indokolta egy szálloda fenntartását, így a megyei önkormányzat úgy döntött, hogy közhasznúvá alakítja át az épületet, így az egykori Park Szálloda helyiségei új rendeltetést kapnak. A földszinten egy modern megyeikönyvtár-részleget rendezünk be az idegen nyelvű irodalom számára és a jogi és közigazgatási szakkönyveknek. Lesz olvasóterem, információs és marketingközpont, multimédiás részleg. Célunk az, hogy a jelenlegi elvárásoknak megfelelően a megyei könyvtár szolgáltatásait bővítsük. Az épület teljes felújításának értéke 3.817.000 lej, és helyi költségvetésből valósul meg. Nem vártuk meg a munkálatok befejezését, ezt megelőzően az Amerikai Egyesült Államok romániai nagykövetsé-gének támogatásával a könyvtár internetes részlegén megnyithattuk az American Cornert, az amerikai kultúrát népszerűsítő információs központot, ahol angol nyelvű írott és audiovizuális anyagokból tájékozódhatnak az érdeklődők. Ezek a beruházások 220.000 lejbe kerültek a megyei önkormányzatnak. Ugyanakkor a gyerekrészlegen korszerűsítettük a világító- és központifűtés- rendszert, felújítottuk a belső falfestést, megőrizve az eredeti színeket és anyagokat, a padlózatot, a márványlépcsőket és faburkolatot. A beruházás értéke 336.506 lej. Nemsokára átadjuk az öt szint között működő felvonót, ami megkönnyíti a könyvtár megközelíthetőségét és a raktári állomány kezelését is. Erre 270.000 lejt költ a tanács.
Ha már a könyvtárakról beszélünk, akkor nem hagyhatjuk szó nélkül a Teleki–Bolyai Könyvtár restaurálását sem, annál is inkább, mivel ez jelentős idegenforgalmi célpont is.
A Teleki–Bolyai Könyvtárat teljesen megújítjuk. Egyelőre az épület jobb szárnyában a belső- és külső falfestéseket végezzük el, kijavítottuk a padlót, új fűtőtesteket helyeztünk el, renováltuk a falépcsőt, modernizáltuk a villanyhálózatot, a levegőztető berendezést stb. Befejeztük a Wesselényi-szárny és a homlokzat felújítását. A belső udvar is új arculatot nyer. Az eddigi munkálatok összege 5 millió lej felett van.
– Hasonló állagmegőrző, átalakító munkálat zajlik a megyei múzeum néprajzi részlegének otthont adó Toldalaghi- házban és a volt katonai sorozóközpont is új alakot nyer.
– Az említett munkálatok a megyei múzeum koncepcionális átalakításának a része. Ahhoz, hogy ma egy múzeumot látogathatóvá, élvezhetővé tegyünk a nagyközönség számára, a helyiségeket is át kell alakítani, interaktívabbá kell tenni. Ezért az állagmegőrzés, restaurálás mellett, amelynek keretében, például a Toldalaghi-házban helyreállítottuk a régi báltermet, amelyből kiállításokra és kamarakoncertekre is alkalmas termet alakítunk ki. Hasonlóképpen átalakul a természetrajzi részleg is. Az udvaron a raktárnak, garázsoknak és restauráló műhelyeknek egy új épületet húztunk fel. Ezáltal a régi épületben helyiségeket szabadítunk fel, létrehozzuk Románia egyik legmodernebb múzeumépületét. Erre pályázatot készítettünk, amelynek értéke 10.150.223 lej és uniós pénzalapokból valósulna meg. A terv a 7. Fejlesztési Régió várólistáján van. A várban teljesen felújítottuk a tetőszerkezetet, korszerűsítettük és restauráltuk a földszinti épületrészt, a kiállítótermeket, folyosókat, villanyhálózatot, víz- és csatornarendszert, nyílászárókat. Láthatóvá tettük a város XVII. századi pincebörtönét, megnyílt a múzeum ajándékboltja és a kávézó is, ahol időszakos képző- és fotóművészeti tárlatot is szerveznek. 2008 és 2011 között 1.063.346 lejt ruháztunk be, amiből 300.000 lej a művelődési tárca átutalása. A vár felújításával együtt reméljük, hogy jelentős turisztikai célpont lesz majd a múzeum régészeti részlege.
Vajda György. Népújság (Marosvásárhely)

Szobrot állítottak Vályi Gyulának
Újabb, ezúttal marosvásárhelyi születésű tudósnak avattak tegnap délben szobrot Marosvásárhelyen, azon a helyen, ahol korábban M. Eminescu román költő szobra állt. Vályi Gyula kiváló matematikus volt, kidolgozta a légcsavarok hatékonyságának elméletét, amely alapján elkezdték gyártani a motoros hajókat és a repülőgépeket. Tudományos munkássága és tanári tevékenységének elismeréseként a nevét viselő társaság kezdeményezésére leplezték le műemlékét a várfal tövében.
Az avatóünnepségen, a Vályi Gyula Társaság tagjai mellett, többek között tanárok, matematikusok, diákok voltak jelen. A város képviseletében részt vett Dorin Florea polgármester, Csegzi Sándor alpolgármester és több helyi tanácsos is. A rendezvény dobjátékkal kezdődött. Balázs Oszkár Triók című szerzeményét Domide Nichita, Ciulei Ionut, Ercsei Ferenc, a Művészeti Líceum zene szakos diákjai adták elő Kovács János tanár vezetésével, a líceum kórusa a Gaudeamust énekelte, majd Kilyén Ilka színművész Nagy Attila Da Vinci álma – In memoriam Vályi Gyula című versét tolmácsolta. Miután a műsorvezető Kárp György nyugalmazott színművész néhány szóban ismertette Vályi Gyula munkásságát, az alkotást Csegzi Sándor alpolgármester és Sebestyén Júlia tanárnő, a Vályi Gyula Társaság elnöke, az emlékműállítás kezdeményezője leplezte le. Sebestyén Júlia többek között elmondta: mindenkinek vannak álmai, célkitűzései, ő a tudós professzor emlékének ápolását tűzte ki zászlajára. Ezért alapította 1994-ben a Vályi Gyula Társaságot, és hét évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az emlékműállítás valóra váljon. A tanárnő kifejtette, ez méltó elismerése egy olyan tudósnak, aki az oszloptól nem messze levő házban látta meg a napvilágot, majd innen útja a református kollégiumon keresztül Kolozsvárra, majd Berlinbe vezette, hogy hazatérte után a kolozsvári tudományegyetemen tanítson. Ő dolgozta ki a légcsavarok hatékonyságának elméletét, amellyel jelentősen hozzájárult a technika fejlődéséhez, megalkotta a másodrendű parciális differenciális elméletet, tanulmányozta a perspektíva tetraédereket.
Sebestyén Júlia megköszönte az alkotónak, Miholcsa Józsefnek, hogy megértette a társaság szándékát, és nemcsak egy mellszobrot, hanem egy különleges alkotást hozott létre, valamint Balogh József öntőmesternek, Keresztes Géza építészmérnöknek és Csegzi Sándor alpolgármesternek, hogy támogatták ötlete kivitelezésében.
Kárp György a matematikus, költő Ion Barbu (Dan Barbilian): Panteism című versét olvasta fel, majd Csegzi Sándor alpolgármester lépett mikrofonhoz. Vályi Gyula a differenciálás és az integrálás elméletét fejlesztette ki. A jövő polgármesterének kell tudnia integrálni – ezt üzeni a szobor – mondta, majd hozzáfűzte: a Bolyai-emlékhelyek felállítása és ápolása mellett most már a Vályi Gyula szobra is megerősíti azt, hogy Marosvásárhely a tudományt, a technikát tisztelő városok sorába került. A szobor a tudományt, a matematikát és a műszakiságot jelképezi. Vályi Gyula matematikusként beépült a Bolyai szellemiségbe, ami több mint matematika, ez már egy elvont és valós értékrend, amely képes közösségünket, de az emberiséget is előremozdítani, jövőképet építeni – mondta többek között az alpolgármester, majd megköszönte Sebestyén Júlia kitartását, illetve a polgármesteri hivatal alkalmazottainak a munkáját, azt, hogy segítettek a talapzat kivitelezésében és a környék rendbetételében.
A beszédek sorát Kilyén Ilka Szőcs Kálmán: Csöndes kiáltvány című versének szavalata zárta, majd Nagy László főjegyző az unitárius, Ötvös József esperes a református és Oláh Dénes esperes a katolikus egyház nevében áldotta szentelte meg, majd a polgármesteri hivatal, a helyi tanács, a Vályi Gyula Társaság, oktatási intézmények képviselői és magánszemélyek megkoszorúzták a szobrot.
Az avatóünnepség végén a Művészeti Líceum kórusa Beethoven Örömódáját énekelte.
Vajda György. Népújság (Marosvásárhely)

Szoborpark-avató Marossárpatakon
Tegnap délben egyedi szoborparkot nyitottak meg Marossárpatakon. Miholcsa József szobrászművész által adományozott 18 erdélyi magyar történelmi személyiségről készített mellszobrokat, amelyeket mindeddig ideiglenesen a református templom melletti zöldövezetben helyeztek el. A helyi önkormányzat a környezetvédelmi alapból pályázati úton támogatást nyert el a központi park rendbetételére, amelynek keretében immár véglegesen is állhat a szoborgyűjtemény.
Tegnap az ünnepi istentiszteletet követően került sor a park megnyitására. Borbély László képviselő, Lokodi Edit Emőke, a megyei tanács elnöke, Kozma Barna polgármester, Balog József megyei tanácsos, illetve Bartha József a megyei tanács gazdasági igazgatója elvágták az avatószalagot. Farkas Ernő történelemtanár Rákóczi Zsigmond fejedelemről beszélt, nem véletlenül, hiszen az ő mellszobrával egészült ki tegnap az erdélyi magyar történelmi személyiségek arcképtára. Az ismertetőt követően leleplezték az alkotást. Az ünnepi mozzanat után Berekméri Edmond, az RMDSZ helyi szervezetének elnöke röviden a szoborpark történetét vázolta fel a jelenlevőknek. Megtudtuk, hogy az ötletadó a Marosvásárhelyről Marossárpatakra költözött Miholcsa József szobrászművész volt, aki 2002 március 15-i ünneplést követő borozgatás közben ajánlotta fel a helybélieknek, hogy a községközpontban elkészíti az erdélyi magyar fejedelmek mellszobrait. 2002 augusztusában meglett Szent István, majd I. János Zsigmond. Aztán a megyei rendőrség be akarta tiltani a további szoborállítást, így a vita elkerüléséért a legutóbbi szobor visszakerült a műterembe. Végül a sajtónak is köszönhetően sikerült "meg-változtatni" a hatóságok álláspontját és elkészülhetett a többi alkotás is, igaz, ideiglenes fatalapzatokra. Eddig 18 szobor készült el, jövőre tervezik Szent László mellszobrának a leleplezését. Az önkormányzat először 2008- ban sikertelenül próbálkozott a parkosítási pályázattal, majd egy évvel később – Borbély László akkori tárcavezetőnek köszönhetően – sikerült 500.000 millió lejes pályázatot nyerni, amihez a tanács 60.000 lejjel járult hozzá. A munkálatokat a tervezés után 2011 októberében kezdték el és az idén fejezték be. Ide helyezték át az 1848-as szabadság leverését szimbolizáló huszárszobrot is a művelődési otthon elől, illetve úgy alakították ki a parkot, hogy az első és a második világháborúban elhunyt sárpatakiak emlékoszlopa is méltó helyre kerüljön. Az emlékpark mögött játszótér lett és az iskola udvarát is rendezték. Különlegessége, hogy napelemekkel táplált utcai lámpatesteket szereltek fel. Összesen 20 szobor fogja majd a szemlélőket történelmi visszapillantásra ösztönözni. A tervet d. Fekete Albert készítette, a munkálatok kivitelezője pedig az Odu Garden Center cég volt. Munkásságáért, a hagyományőrzésért Miholcsa József szobrászművész tavaly díszpolgári címet kapott.
A továbbiakban Kozma Barna polgármester megköszönte a munkálat kivitelezéséhez, finanszírozásához hozzájárulóknak a segítséget. Borbély László volt miniszter az önkormányzat odaadó munkáját hangsúlyozta, ahol van akarat, ott sok mindent meg lehet valósítani. Olyan parkot avatunk, amilyet még nem láttam, s amely a fiatalokat arra ösztönzi majd, hogy elmerüljenek a történelemben, hogy a múltra alapozva a jövőt építsék – mondta többek között a képviselő, aki azt is hozzátette, nemrég írt alá a községvezető egy ötmillió lejes támogatást a csatornahálózat kiépítésére, amelyet szintén a környezetvédelmi tárca finanszíroz. S ez jó, amikor láthatjuk, hogy van, aki tesz is valamit településeinkért.
Lokodi Edit Emőke elsősorban a továbbfejlődésért való összefogásról beszélt. Ahol van összefogás, ott építkezni, haladni lehet. S ezek az eredmények igazolják azt, hogy akik elvállalták, hogy a közösségért tegyenek valamit, jól végezték dolgukat. Miután Pál Antal Sándor történész, nyugalmazott főlevéltáros az erdélyi fejedelmekről beszélt, Balog József tanácsos szavaival megerősítette mindazt, amit az előtte szólók mondtak.
Mielőtt megkoszorúzták volna Rákóczi Zsigmond szobrát, Borbély László átadta a nemrég alapított Családbarát Önkormányzat díjat Kozma Barna polgármesternek. Amint mondta, ezt ezentúl azok az elöljárók vehetik át, akik időt, energiát nem kímélve közösségükért, a nagy családért dolgoznak sikeresen.
Az ünnepséget a helybéli református egyház kórusának verses-zenés műsora és a sárpataki Székely János hagyományőrző néptánccsoport fellépése tette színesebbé.
Vajda György. Népújság (Marosvásárhely)

Ballagás a Sapientia EMTE- n
"...Úgy cselekedjünk, hogy megmaradjunk..."
Szombaton délelőtt hét szakon mintegy 200 diák hagyta el a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi campusát. A ballagókat az intézmény előcsarnokában az intézmény vezetői, volt tanárok és diákok búcsúztatták, a szülők, hozzátartozók, meghívottak jelenlétében.
Miután a végzősök kivonultak az aulából és elfoglalták helyüket, az ünnepi beszédet tartók sorát Kató Béla lelkipásztor, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnöke kezdte, aki Bethlen Gábor fejedelem szavaival engedte útjára a végzősöket: "Úgy cselekedjünk, hogy megmaradjunk: erdélyi magyarokul, őseink nyelvében és vallásában, gyermekeink fényes tekintetében és a szülőföldhöz való ragaszkodásban" – idézte a sorokat Kató Béla, majd hozzátette, 12 évvel ezelőtt az egyházak, az egyetemi tanárok egy csoportja ennek érdekében lépett a cselekvés útjára, amikor létrehozta a Sapientia Alapítványt, azzal a céllal, hogy egyetemet épít, amely követi ezt az örökséget. Megmaradtunk hitünkben, és ahogy látjuk a ballagók fényes tekintetét, úgy hisszük, érdemes volt küzdenünk, hogy legyen önálló magyar egyetem Erdélyben – fejtette ki az elnök, aki végül azt tanácsolta a diákoknak, hogy itthon, a szülőföldön próbáljanak maradni... megmaradni.
Dr. Dávid László, a Sapientia EMTE rektora a hagyományteremtésről, -őrzésről beszélt. Egy nemzet akkor ver erős gyökeret, ha vannak hagyományai, múltja. A romániai magyar oktatás hagyománya évtizedekig derékba tört, de nem szűnt meg, s az új önálló magyar intézmény léte igazolja, hogy szükség van erre. Hosszú utat tett meg az egyetem, míg eljutott oda, hogy akkreditálják. S hogy ebben a folyamatban részt vettek a ballagó diákok, külön is megköszönte a rektor, majd hozzátette, most már az a feladatunk, hogy tudásban is felzárkózzunk Európa több évszázados hagyományokkal rendelkező egyetemeihez. Majd felsorolta azokat az értékeket, amelyek mellett elkötelezte magát az egyetem, s amelyeket a tanévek során igyekeztek átadni a tanárok diákjaiknak. "Nagy szükség van a felkavart világunkban, hogy lássuk az igazi értékeket, fontos a munka, az itthon maradás". A munkát pedig tisztességgel és odaadással kell majd végezzék a végzősök abban a közösségben, amelybe bekerülnek. Erdély, az erdélyi magyarság szellemi felemelkedésén kell dolgozzanak ezentúl, hogy érdemes legyen itthon maradni. Évszázadokkal ezelőtt akik tanulni akartak, több száz kilométerre külföldre mentek nagynevű egyetemekre. Most nekünk kell hazahoznunk az értékeket, a tudást. A Sapientia EMTE-nek közösségformáló ereje van, egy közösség jogos igényét elégíti ki, amelyhez bizalommal fordultak a diákok, akik most távoznak padjaiból. Ezért párttól, vagy érdekképviselettől függetlenül jogos az elvárás az intézmény részéről, hogy minden téren támogassák létét, működését. A tanulás és a tudás tiszteletét vigyétek magatokkal! – mondta többek között ünnepi beszédében dr. Dávid László, aki szintén megköszönte a diákoknak, hogy részesei voltak és derekasan helytálltak az akkreditációs folyamatban.
Az elmúlt 22 év legnagyobb megvalósítása a Sapientia EMTE létrehozása volt – mondta többek között dr. Csegzi Sándor, Marosvásárhely alpolgármestere, majd beszédében az összetartást, azt a csapatszellemet értékelte, amelynek köszönhetően a tudomány egyik fellegvára lett az intézmény, s ebben azoknak a tanároknak és diákoknak is benne van a munkájuk, akik a kezdeti bizalmatlanság, bizonytalanság ellenére felvállalták mindezt.
Dr. Székely Gyula, a marosvásárhelyi kar dékánja hangsúlyozta, ha némelyik tanár szigorú is volt, ezt azért tették, mert a minőséget szeretnék mindenekelőtt megtartani, megerősíteni. Kétségtelenül a legnagyobb megvalósítás az egyetem akkreditációja. A kertészmérnöki, illetve nemrég a kommunikáció és közkapcsolat szakot is engedélyezték. Az idén hét karon végeznek diákok, jövőre pedig másik három (távközlés, számítógépes művelettervezés és gyártásirányítás, valamint egészségügyi szakpolitikák és szolgáltatások) szakon is lesznek ballagók. Jövőtől pedig négy újabb szak (alapképzésben) és négy mesteri szakképzés indul. Dr. Székely Gyula reményét fejezte ki, hogy a magyar kormány támogatásával jövőre bővülhet a campus is, és hozzáfoghatnak a bentlakásépítéshez. Végül pedig a diákok és a hallgatói önkormányzat munkáját, eredményeit illette dicsérő szavakkal a dékán.
Az egyetem vezetőinek beszéde után dr. Imre Attila az alkalmazott társadalomtudományok, dr. Kakucs András a gépészmérnöki, dr. Kovács Loránd a kertészmérnöki, Márton Gyöngyvér a matematika-informatika, dr. Márton László a villamosmérnöki kar nevében búcsúztatta a végzős diákokat. A ballagók részéről Csata Tímea kommunikáció és közkapcsolat szakos hallgató köszönte meg tanáraik türelmét, a diákélet humorosabb mozzanatait ecsetelve. Lukács Andor pedig a hallgatói önkormányzat nevében elevenítette fel az elmúlt három-négy év emlékeit. Az egyházak nevében Nagy László unitárius főjegyző áldotta meg a diákokat és a Szentírás egyik idézetével bátorította őket arra, hogy helytálljanak az életben.
A magyar és a székely himnusz eléneklése után a diákok utoljára körbejárták az egyetem épületét, majd a levegőbe röpített kalappal jelezték – hátrahagyták diákéveiket, jöhet az államvizsga, s aztán..., de erről majd később.
Vajda György. Népújság (Marosvásárhely)

Választási tangó
Bár országos szinten valóban megnyerte a helyhatósági választásokat az RMDSZ, nálunk el kell már végre ismerni derekasan, hogy helyi szinten veszítettünk. A helyzet egy kicsit a Titanic zenekarára emlékeztet. Nincs megyei tanácselnök és nem lett magyar polgármester Marosvásárhelyen. Az pedig gyenge gyógyír, hogy a megyében sikerült megőrizni 38 polgármesteri széket, hiszen vidéken sok esetben nem a pártot, a jelölt programját szavazták meg, hanem a jó gazdát választották vissza, vagy váltották le a rosszul teljesítő polgármestert. S amint lenni szokott, az öntömjénezés mámorában senki sem vállalja a felelősséget a veszteségért. A konszolidált demokráciákkal rendelkező országokban is ilyen esetben fejek hullnak a porba. Igaz, volt mifelénk is követendő példa, hiszen a választási bukás miatt Emil Boc pártelnök lemondott a PDL éléről.
Nálunk, sem a megyei, sem a marosvásárhelyi szervezetben senki sem vezekelt még. Frunda György a vereség okát egyrészt a magyar választók távolmaradásával, illetve a két magyar párt ellenkampányával magyarázta. Halovány kibúvók a felelősség alól. Mert lássuk csak, mi vezethetett Marosvásárhely jelenlegi politikai helyzetének, önkormányzatának a kialakulásához. Nem lehet eltekinteni a négy, a nyolc, sőt a tizenkét évvel ezelőtti előzményektől. Fodor Imre polgármestersége alatt nem sikerült maradandó, a város általános fejlesztése érdekében megvalósított tervet kivitelezni. S bár igaz, hogy a vár és a Víkendtelep felújításának ötlete még az ő korában fogalmazódott meg, de jelentős politikai támogatottság nélkül nem tudta leküzdeni azokat az adminisztrációs és anyagi akadályokat, amelyek elvezettek volna a kivitelezésig. A többségi szavazóbázis biztonságában 2000-ben valójában nem is volt kampány, mert amolyan természetesnek tűnt a folytonosság. Aztán mégsem így történt. Máig sem tisztázott, mennyire volt jogos a 125 szavazatnyi különbség. A mókuskerék beindult.
Aztán 2004-ben dr. Kelemen Atilla vállalta a polgármester-jelöltséget. Akkor először készült választási program és volt viszonylag profi kampány. Elbukott, mert kiderült, hogy többen voltak azok, akiknek már nem jelent semmit "a város régi fénye". S jócskán voltak olyanok is, akik a jelölt személyisége miatt maradtak távol az urnáktól. Ekkor fogalmazódott meg az az igény is, hogy a jelöltet a városi szervezet, a körzetek javasolják olyanok közül, akik a helyi tanácsban tevékenykedtek, ne a funkcióra felülről "rátelepedett" legyen a polgármesterjelölt. S bár a tanácsosi lista összeállításáért akkor is folyt a lobbi, 2004-ben, a szervezet szabályzatát betartva, a körzetek javasolták és szavazták meg a rangsorolásra kerülő elöljárókat. Igaz, a "cetlik" azért jó előre ki voltak osztva. A 2008-as választásokon a körzetek Csegzi Sándor alpolgármestert javasolták. Aztán pálfordulás történt, s mint ismeretes, annak ellenére, hogy a városi szervezet Csegzit támogatta, mégis Borbély László lett a jelölt. Kétségtelenül nagy a két politikus kalibere közötti különbség, de az indulás rossz fényt vetett a szervezetre. Mi több, a jelölt elég erőszakos lobbival juttatta be embereit a helyi tanácsba, ami szintén befolyásolta a választások alakulását. Mindezek mellett el kell ismernünk, hogy a 2008-as kampány volt a legprofibb, amely minden réteghez szólt és sokféle eszközt bevetett a mozgósítás érdekében. Ennek ellenére nem sikerült visszanyerni a várost. Mert egyrészt Dorin Florea jelentős helyzetelőnybe került. Kiépítette kapcsolatrendszerét, olyan látszatmegvalósításokat ért el, amelyek elsősorban a városban legutóbb épített tömbháznegyedek új lakóinak szóltak, annak a nemzedéknek, amelynek nem a régi város kell, hanem szórakozóhely, parkoló, játszótér stb. Közben fő hitelutalványozóként osztotta a pénzt, kihasználva azt, hogy sem Csegzi Sándor, az RMDSZ alpolgármestere, sem a tanács nem tanúsított különösebb ellenállást vele szemben. Nem sikerült ténykedéseit kormánypozícióból sem ellensúlyozni. Inkább amolyan néha mindkét fél részéről az abszurd határát súroló, látszat húzd meg–ereszd meg játéknak voltunk tanúi Dorin Florea és Borbély László között. S közben azt se feledjük, hogy az etnikai arány is – hátrányunkra – igencsak megváltozott. Nem tanultak mindezekből.
Rossz ómennel indult az idei választás is. Miután az év elejétől azon folyt a vita a megalakult új magyar pártokkal, hogy ki legyen az alkalmas polgármesterjelölt, annak ellenére, hogy a város "átvételére" készülő magyar formációk programokat, terveket, ötleteket és megoldásokat egyeztettek volna, a szervezetek előrukkoltak Vass Leventével, aki az egészségügyi miniszteri felkérést utasította el a városért. Aztán a belviszályok, ami elbizonytalanította a szavazókat, nem csitultak, s amikor már úgy látszott, hogy végre sínen van a jelölt, ismét pálfordulat következett be Frunda György javára. Későn. Mert bár a szenátor ismert politikus, de egy nyerő kampányt ilyen rövid időn belül helyi szinten nem lehetett felépíteni. Különösen akkor nem, amikor egy olyan politikus vállalkozott erre a megmérettetésre, aki nem volt olyan pozícióban, hogy a városért valami konkrétumot tegyen. S ami óriási hiba volt, hogy az idén a tanácsosokat a szabályzat ellenére nem is a város jelölte, hanem egyszerűen a vezető politikusok "helyzetbe hozták őket". Ez csak fokozta az "ellenhangulatot". A kampányprogram gyenge volt, több pontjában támadható, a kampány pedig jóval alulmaradt a 2008- asnál. A szimpátiaszavazás is elmaradt, mert nem volt idő Frunda György szenátort még közelebb hozni a marosvásárhelyiekhez. S minderre csak "enyhe" ráadás az, hogy a marosvásárhelyi szavazóknak mindeddig nem igazán volt tudomásuk arról – az újságbeli tudósításokat leszámítva –, hogy miként tevékenykedtek az RMDSZ-t képviselő tanácsosok, az alpolgármester(ek). Ami csak növelte a bizalmatlanságot az önkormányzattal szemben.
Mindezek mellett különös, de nem véletlen utójáték az új alpolgármester megválasztása, abból az RMDSZ-frakcióból, amely az előzőnél – a "város dolgaiban" jártas szakemberek összetételét illetően – nem sok változást ígér az önkormányzati politizálásban. Egy olyan személyt előretolni, aki nem is volt RMDSZ-tag, nincs városfejlesztési programja és önkormányzati gyakorlata, enyhén szólva amatörizmus. Ezzel szemben négy, vagy akár nyolc évvel ezelőtt kellett volna olyan tanácsost előtérbe helyezni, akire potenciális polgármester-jelöltként idejében rá lehessen építeni egy kampányt. Ha csak nem szól Józsa Tibor mentségére az a gyakorlat, hogy eddig a polgármesteri hivatal közterület-kezelő osztályának vezetőjeként hajtotta végre Dorin Florea utasításait. Ráadásul bizalmat szavaznak neki a tanácsban úgy, hogy választmányi ülésen felelősségteljesen kijelentette: ha nem megy neki, lemond…, ez igencsak arra vall, hogy a "politikacsinálók" átverték a szavazókat, azokat, akik a nehézségek ellenére még fenn akarják tartani a süllyedő hajót, annak a tudatával, hogy más nincs nekünk, s az a csónak, amelyet az MPP és az EMNT vízre eresztett, nem kínált megfelelő alternatívát.
Jó lenne már a kottaváltás, a belső hangzavarok letisztázása, hogy minél később kelljen elját-szani a Requiemet egy süllyedő hajón.
Vajda György. Népújság (Marosvásárhely)

Megtartotta éves közgyűlését a MÚRE – médiastratégia készül
Kialakulóban van az a stratégia, amely a különböző kisebbségi magyar nemzetrészek sajtójának fennmaradását, sőt fejlődését szolgálná, akár egy összmagyar integráció kívánalmával is. Ugyanakkor folyamatban van a 2012-es médiakatalógus, a külhoni magyar média teljességre törekvő tárának véglegesítése – derült ki a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) a hétvégén tartott rendezvényén.
A Magyarország határain túl működő média mai állapotáról zajló szombat délutáni vitát – amelyen magyarországi, szerbiai és horvátországi sajtósok is részt vettek – a Külhoni Magyar Újságíró-egyesületek Konvenciója jelen lévő vezetői moderálták.
A MÚRE a hétvégén tartotta ez évi közgyűlését és az ehhez kapcsolt, a riportról mint sajtóműfajról szóló szakmai tanácskozását a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központban. Az első összehívásra csak a tagság töredéke jelent meg, ezért csak második összehívásban sikerült a közgyűlést statutáris körülmények között megtartani. Ekkor hangzott el Karácsonyi Zsigmond elnök beszámolója a 2011-es tevékenységről, a pénzügyi ellenőrző bizottság jelentése és a 2012-re vonatkozó előterjesztés. Ülést tartott a MÚRE igazgatótanácsa és becsületbírósága, amelynek egy lemondást követően Mózes Edit az új elnöke. A riport mint kordokumentum címmel Bodolai Gyöngyi tartott előadást, bemutatva egyben új riportkötetét is, amely a Világhírnév Kiadó publicisztikai sorozatában jelent meg. Vajda György a fotóarchiválás problémáiról beszélt, Kacsó Sándor régi tévés riportokból vetített részleteket.
Meghívottként a budapesti Al Ghaoui Hesna, a Magyar Televízió haditudósítója tartott élményszámba menő előadást és vetítést Háborúk földjén címmel, Havasi János a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap hadisírkutató törekvéseit vázolta, Csermák Zoltán (MTV) a riportkészítés buktatóit összegezte. A Kós Károly Kollégiumot, a közmédia külhoni magyarsággal foglalkozó tanácsadó testületét annak elnöke, BarlayTamás mutatta be. Mint kiderült, az erdélyi sajtót két televíziós, a székelyudvarhelyi Jakab Endre és a kolozsvári Maksay Ágnes képviseli a testületben.
Szombaton este a Lázár-kastély lovagtermében átadták az idei szakmai nívódíjakat. A MÚRE igazgatótanácsa 2012-ben Bakó Zoltánt, a Vásárhelyi Hírlapszerkesztőjét és Gödri Ildikót, a Román Televízió magyar adásának munkatársát tüntette ki sokéves kiváló tevékenységükért. A kezdőknek járó Tomcsányi Tibor-díjat B. Szabó Zsolt marosvásárhelyi rádiós kapta, a KMÚEK Messzelátó díját Szili Katalin országgyűlési képviselőnek nyújtották át „a külhoni és magyarországi újságírók együttgondolkodásának és együttműködésének szorgalmazásáért, támogatásáért”. A házigazda centrum és a Hargita Megyei Tanács idén Ambrus Attilát, a Brassói Lapok főszerkesztőjét díjazta, az Oltyán László-díjat viszont ez évben nem osztották ki, mivel a kiírt pályázatra nem érkeztek színvonalas oknyomozó, tényfeltáró riportok.
Krónika (Kolozsvár)

A riport mint kordokumentum
MÚRE-tanácskozás és díjazás
Évek óta ősszel a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ látja vendégül a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) tagjait országos tanácskozásra és a szervezet közgyűlésére. Az idén szeptember 14-én és 15-én a szakmai beszélgetések témája a riport mint kordokumentum volt, és sort kerítettek a Külhoni Magyar Újságírók Konvenciójának a találkozójára is.
Péntek délután szakmai értekezlet folyt. A téma, amint korábban jeleztük, a riport volt, amely az újságírói műfajok közül a legösszetettebb. Elsősorban nagy tapasztalattal, érzékkel, empátiával, nyelvismerettel, tehetséggel rendelkező újságíró írhat olyan riportokat, amelyekben – a témának megfelelően – az információ és adatközlés mellett akár élettörténetek, helyszínleírások jelennek meg. S ettől az újságban közölt, vagy a képernyőn látott, illetve a rádióban hallott riportok közlésüket követően dokumentumokká válnak, hiszen az adott időszak társadalmi réteg életének tükrévé válik. Bodolai Gyöngyi, lapunk munkatársa vitaindítóként a műfajról beszélt, illetve arról, hogy milyen érdekes témákkal foglalkozott több évtizedes munkássága alatt, többek között a Mezőségen. Ezeket a Táltos erő című riportkötetbe gyűjtötte össze. Vajda György, szintén lapunk munkatársa a fotóriportról beszélt, és arról, hogy a szerkesztőségeknek fontos megőrizni a munkatársaik által készített fotókat, hiszen ezek is idővel kordokumentumok lesznek. Tájékoztatta a jelenlevőket egy erdélyi fotómúzeum létrehozása érdekében tett eddigi törekvésekről. Hangulatos illusztrálása volt az elhangzottaknak a Kacsó Sándor– az RTV magyar adása főszerkesztője – által a tanácskozásra elhozott három, Ceausescu-korszakban készült oknyomozó, szocio- és vívmányriportfilm. A pénteki előadásokat Fischer István Azerbajdzsánban készített dokumentumfilmjének levetítése zárta, amely megrázóan illusztrálta, hogy a kőolajért és a meggazdagodásért vívott harc miként rendezi át a világot és befolyásolja az emberi sorsokat.
Szombaton délelőtt került sor a MÚRE igazgatótanácsának ülésére, majd a közgyűlésre, amelyen Karácsonyi Zsigmond elnök beszámolt a 2011. év tevékenységéről és felvázolta a 2012-es előterjesztést, illetve a jövő évi terveket. A becsületbíróság ismertette, hogy az előző időszakban milyen ügyekkel fordultak hozzájuk a kollégák. A testület új elnöke Mózes Edith, lapunk munkatársa lett. A belső, napirenden lévő témákon kívül három fontos nyilatkozatot is megfogalmazott és elfogadott a szervezet. Az egyik a közelgő parlamenti választásokkal kapcsolatos. A MÚRE megerősítette azt a korábbi ajánlását, miszerint – a romániai magyar újságírói szakma hitelének és tekintélyének megőrzéséért – az az írott vagy elektronikus médiában dolgozó munkatárs, aki politikai szerepet vállal, függessze fel szakmai tevékenységét. Egy másik beadványban – Kacsó Sándornak az igénylésére – a Román Televíziótársaság tervezett átszervezése kapcsán a MÚRE együttműködési szándékát fejezte ki azon testületekkel, amelyek a közszolgálati televízió személyzeti és műssorrácsbeli változásaiért felelnek majd. Ugyanakkor egy következő nyílt levélben a MÚRE aggodalmát fejezte ki a Maros Megyei Tanácsnak azon intézkedése kapcsán, amely a marosvásárhelyi Látó és a Vatra irodalmi folyóiratok összevonására irányult. Ebben az alkotói közösségek függetlenségének tiszteletben tartására hívták fel a helyhatóság figyelmét.
Délben, a pénteki előadás-sorozat folytatásaként, közel kétéves egyeztetés után tarthatta meg előadását Al Ghaoui Hesna, az MTV haditudósítója, a Bábel című riportműsor szerkesztője (sz. m.: a legközelebbi műsor szerdán 22 órától lesz az m1 műsorán), aki érdekes háttér- információkkal szolgált arról, hogy milyen körülmények között dolgozik frontvonalon egy tévétudósító. Majd a Bábel első adásának riportját vetítette le, amelyben egy Líbiában – a felkelők pártján – harcoló amerikai önkéntes sorsán keresztül került emberközelbe a véres konfliktus. A riporternő nemrég megjelent Háborúk földjén című kötetét is bemutatta és dedikálta az érdeklődőknek.
Némiképpen kötődve az előző előadáshoz, Havasi János, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap hadisírkutató munkájáról számolt be – alátámasztva azt a tényt, hogy a média is végezhet tudományos irányú kutatást, feltárást, hiszen nem egy esetben olyan helyszíneken járhatnak a munkatársak, ahol mások nem, és olyan információkat tudnak meg, amelyek dokumentumértékűek. S hogy azért ne csak a riport pozitívumairól beszéljünk – dr. Csermák Zoltán, az MTVA közkapcsolati szakembere a riport hibáiról is beszámolt a kollégáknak. A Kós Károly Kollégiumot, a külhoni magyarsággal foglalkozó tanácsadó testületet Barlay Tamás elnök mutatta be, amelynek két erdélyi tagja is van, a székely-udvarhelyi Jakab Endre és a kolozsvári Maksay Magdolna– mindketten televíziós szakemberek.
Szombaton délután megtartotta ülését a Külhoni Magyar Újságírók Konvenciója, amelyben az erdélyieken kívül vajdasági, kárpátaljai és horvátországi magyar sajtószervezetek képviselői is jelen voltak. A résztvevők folytatták az idén a Vajdaságban szervezett tanácskozást, ahol körvonalazták a külhoni magyar médiastratégiát, amelynek keretében először felmérés, ún. médiakatalógus készül a határon túli médiaszervezetekről. A stratégia lesz az az útmutató, amely eligazítást nyújthat majd az anyaországiaknak abban, hogy milyen támogatást hova juttassanak, illetve egy olyan együttműködésnek is a szolid alapja lehet, amellyel erősebbé, szorosabbá fűzhetik majd a kapcsolatot a határon túli médiaszervezetek, s ezen túl akár kulturális csereprogramok is elindulhatnak. A tanácskozáson jelen volt Szili Katalin magyar országgyűlési képviselő, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke is, aki több éve támogatja az említett törekvést.
A rendezvény a Lázár-kastély Lovagtermében tartott hagyományos díjkiosztással ért véget. Ezen a MÚRE évente egyszer elismerő okleveleket ad át azoknak a kollégáknak, akik életpályájuk során kimagasló eredményt értek el. Az írott sajtóbeli nívódíjat Bakó Zoltán, egykor a Vörös Zászló, majd a Népújság, a Vásárhelyi Hírlap jelenlegi szerkesztője vehette át Vajda György javaslatára. Az audiovizuális média kategóriában Gödri Ildikót, a Román Televízió magyar adásának szerkesztőjét tüntették ki Kacsó Sándor főszerkesztő ajánlására. A különdíjasok között volt B. Szabó Zsolt, előbb a Marosvásárhelyi Rádió, az Erdély Fm mostani munkatársa, aki a Tomcsányi Mária által a férje és fia emlékére alapított és a pályakezdő rádiósoknak felajánlott Tomcsányi-díjat vehette át. A KMÚEK minden évben azokat a személyiségeket tünteti ki, akik sokat tesznek a külhoni magyar sajtóért. A vajdasági Sándorov Péterről, a BBC volt munkatársáról elnevezett Messzelátó Díjat az idén – nem kis meglepetésére – Szili Katalinnak adták át, aki szerényen megjegyezte: barátok közé jön, akikért egyszerűen teszi a dolgát.
A Hargita Megyei Tanács, illetve a szárhegyi művelődési központ nemcsak sajtóbeli, hanem művelődésszervezői munkájáért Ambrus Attilát, a Brassói Lapok főszerkesztőjét díjazta. Az idén nem adták át az Oltyán László- emlékdíjat, amelyet előző években pályáztatás alapján a legjobb oknyomozó riportért osztott ki a néhai marosvásárhelyi újságíró családja és a Juventus Alapítvány.
A rendezvényt a Bethlen Gábor Alap, a Hargita Megyei Tanács és a Communitas Alapítvány támogatta.
(erdélyi)
Népújság (Marosvásárhely)

Aggasztóvá vált a szárazság
Katasztrofális terméshozam
A tartós szárazság miatt egyre aggasztóbb a helyzet a mezőgazdaságban, ahol a gabonafélék, a törökbúza és a cukorrépa hektáronkénti hozama is több mint felére csökkent. Az előállt helyzetről tájékoztatta lapunkat Kroner Vilhelm Zoltán mérnök, a Maros Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság aligazgatója.
A meteorológusok szerint még október is csapadékmentes lesz. A megye településeinek nagy részén a kutak kiszáradtak. A folyóvizek vízhozama az ebben az időszakban mért átlaghoz képest 20-tól 50%-ig csökkent. Marosvásárhelyen a Maros átlagos vízhozama 20,5 köbméter másodpercenként, tegnap azonban alig 7,4-et mértek. A patakok hozama is erősen lecsökkent, és az erecskék kiszáradtak. Még szerencse, hogy a bözödi és a zetelaki víztározókban van megfelelő mennyiség ahhoz, hogy adott esetben pótolják a folyók hozamát. Eddig nem kellett különös óvintézkedést hozni.
A mezőgazdasági igazgatóság legfrissebb adatai szerint a szárazság miatt az idén a dohány és a repce kivételével a szalmásgabonából, a törökbúzából és a burgonyából az átlagtermés a felére csökkent. Törökbúzából a hektáronkénti 5500 – 6000 kg helyett alig 2800 kg-ot, a napraforgóból 3000 kg helyett 1300-at, szójából pedig 4000 kg helyett 1150 kg-ot takarítottak be. A krumpli esetében a hektáronkénti átlagos 20.000 kg helyett alig 9800 kg termett. A szőlőtermést nem érintette a szárazság, úgy néz ki, hogy 3200 kg termett az idén hektáronként.
Megyénkben 25.000 hektár termőföldet kellett volna felszántani ősszel, a talaj szárazsága miatt viszont alig a 10%-át tudták elvégezni, mindeddig az igazgatóságnak nincs információja arról, hogy valahol el is vetették volna a magokat. A tritikáléból 2700 hektárt kellene ősszel elvetni, ezenkívül 1720 hektáron árpa kell a földbe kerüljön de eddig még nincs tudomásuk arról, hogy sikerült valamit is tenni e téren. Az egyetlen jó hír, hogy a tervezett 467 ha repce helyett már 795 hektárt vetettek, de azt nem lehet megjósolni, hogy a növény miként bírja ki tavaszig az időjárási viszonyok okozta körülményeket.
A mezőgazdasági igazgatóság adatai szerint is az évi átlagcsapadék alig fele esett megyénkben, a szárazság inkább a Mezőséget, valamint Marosludas, Segesvár, Dicsőszentmárton környékét érintette. A szakember szerint 180 liter vízre lenne szükség négyzetméterenként ahhoz, hogy a talaj megfeleljen a mezőgazdasági munkálatoknak.
Ilyen körülmények között várható, hogy a gabona ára 50%-kal megdrágul. Ha megnő a gabona ára, ez elsősorban a felvásárlók, viszonteladók zsebét gazdagítja majd – mondta a szakember, majd hozzátette, még nem mer jósolni, hiszen úgyis a kereslet–kínálat viszonya, a piac dönti majd el, hogy télen, tavasszal mennyibe kerülnek majd az élelmiszertermékek.
Azt is megtudtuk, hogy megyeszinten 22.700 gazda jogosult a szárazság okozta kártérítésre, akik hektáronként 100 lejt kapnak a kormánytól. Eddig mintegy 1000 személy nyújtott be igénylést. Az APIA a napokban átküldi a mezőgazdasági igazgatósághoz a naprakész adattárt, amelynek alapján a kérvényeket ellenőrizhetik. A mérnök szerint a jövő héten várható, hogy több támogatást igénylő keresi majd fel őket. A kérvények benyújtási határideje: október 15-e. Felkérték a polgármesteri hivatalokat, hogy segítsék a gazdákat a dossziék összeállításában, így ha idejében lépnek, akkor elméletileg minden jogosult dossziéja eljuthat az asztalukra. Az aligazgató külön felhívta a figyelmet arra, hogy a feltételeket teljesítsék, mert három évre visszamenőleg leellenőrizhetik az igénylés jogosságát, ellenkező esetben a gazdának vissza kell fizetnie a támogatás összegét.
Lapunk kérdésére Kroner Vilhelm Zoltán kifejtette a megye mezőgazdasági területeinek alig 2%-án működnek öntözőberendezések. Ez nagy hiányosság. Sajnos, leállt az uniós támogatások folyósítása, az utóbbi időszakban egyre kevesebb gazda érdeklődik a pályázati lehetőségek iránt. A legtöbb esetben a bürokrácia és az önrész hiánya miatt nem folyamodnak ilyen támogatási eszközökhöz a mezőgazdászok, illetve az is igaz, hogy nincs elég kitartás a folyamat véghezviteléhez. Olyan is volt, hogy jóváhagyott tervet nem támogattak, s ez elkedvetlenítette a gazdákat – mondta a mérnök, majd hozzátette, nem tudnak egyetérteni az emberek ebben a zavaros demokráciában és nem értik meg, hogy összefogás nélkül semmire sem mennek. Azt tanácsolta, hogy a hosszan tartó szárazság miatt, ahol lehetőség van, a mezőgazdasági gépek mellé szerezzenek be mozgatható öntözőberendezéseket is, hiszen technikai lehetőség van, s ma már a traktor mellett ott kell álljon a szivattyú is. Hosszú távon ezt a "beruházási tételt" is be kell számítani a költségvetésbe és akkor kivédhető lesz a hosszan tartó szárazság káros hatása.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

A Bolyai – a legjobb romániai magyar középiskola
A Bolyai líceum – felkészítő osztállyal kibővülve – 1172 diákkal kezdte meg az új tanévet, amelynek kihívásairól, a megváltoztatott tanügyi törvény alkalmazásának nehézségeiről, az iskola mindennapjairól dr. Bálint István biológiatanárral, az oktatási intézmény igazgatójával beszélgettünk.
– Tudomásunk szerint az idén a Bolyai líceum az érettségi eredményeket illetően első helyre került az ország magyar középiskoláinak sorában, hiszen tudomásunk szerint a 210 végzett diákból mindössze egynek nem sikerült az érettségije, tehát a teljesítmény 99,53%-os. Ez továbbra is kötelezi mind a diákokat, mind a tanárokat, hogy megőrizzék az oktatás színvonalát. Az a tény, hogy a Bolyai a megye egyetlen kizárólagos világi magyar oktatási intézménye, nem vezet egyfajta elitképző szelekcióhoz?
– De igen, és ez nem baj. Iskolánk oktatási politikájának alapvető célkitűzése a minőségi oktatás. Azért szeretnénk a korábban már említett szelekciós kritériumot bevezetni. Mi több, ennek érdekében idén a belső szabályzaton is szigorítunk, a tanárok, a szülők és a diákszervezetek bevonásával, hiszen az említett elismerés kötelez. Az eredményre büszkék vagyunk, hiszen a diákok hozzáállása és a tanárok összehangolt munkája eredménye. S ennek érdekében külön figyelmet szentelünk a tantárgyversenyeken való részvételre, az iskolán kívüli tevékenységekre, az osztályok közötti vetélkedőkre, különböző programok indítására, amelyek a diákok személyiségfejlesztését segítik elő. Fontos számunkra az is, hogy a különböző évfolyamok összeszokjanak, erre külön rendezvényeket szerveznek a diákok. Igyekszünk áthidalni a nehézséget, amelyet a vidékről bejutott diákok oktatási színvonala jelent. Olyan batyuval látjuk el a diákjainkat, amely nemcsak az iskolán belül, hanem azon kívül is, Marosvásárhelyen, vagy akár a nagyvilágban, ahova eljutnak, egyfajta életre szóló kötelezettséget jelent. Nemrég volt a bolyaisok világtalálkozója, ahol meggyőződhettünk arról, hogy a mi és elődeink munkája – rendszerektől és oktatási törvényektől függetlenül – nem hiábavaló. Egyre nehezebb a megélhetés, az elhelyezkedés, teret kell nyernünk itthon kisebbségként, de diákjaink bárhol a világban meg kell állják a helyüket. Ez a legfontosabb kötelesség, amelyet nekünk, tanároknak teljesítenünk kell!
– Az új tanügyi törvény alkalmazásának vitatott kérdése az ún. 0. osztály beindítása volt. Hogyan sikerült megbirkózni ezzel a kihívással?
– Valóban ez jelentette számunkra az új tanév legnagyobb kihívását. Első lépésként arra gondoltunk, hogy valamelyik marosvásárhelyi óvodában indítjuk be a 0. osztályt, mivel azonban nem találtunk megfelelő helyet, itt, az iskolában bocsátottunk a felkészítő osztály rendelkezésére egy tágas tantermet. Fontosnak tartottuk azt is, hogy még tanévkezdés előtt találkozzunk a szülőkkel, akiknek bemutattuk az induló osztály tanrendjét és a tantermet. Úgy döntöttünk, hogy így a gyerekek szem előtt vannak, és az sem mellékes, hogy zárt az udvarunk, ezért ez biztonságot jelent számukra. Nagyon jól képzett tanítónő foglalkozik velük, így metodológiailag nem lesz gond. Mi több, visszatérünk a hagyományokhoz, hiszen korábban működött óvoda a Bolyaiban. Reméljük, a beilleszkedés is zökkenőmentes lesz, mivel az elemi iskolásokkal – összesen 120 gyerekről van szó – együtt vannak, s így könnyebben integrálódnak. Ami, mondjam úgy, szervezési gondot jelentett, az az, hogy a tanterem biztosítása mellett a mellékhelyiséget is át kellett alakítanunk. Ezenkívül a IX. osztályosok kéthetente más-más helyiségben tanulnak, de osztálytermekként használjuk a laboratóriumokat és a kabineteket is. A kollégák nagyon jó tantervet dolgoztak ki, így ez sem jelent akadályt.
– A felkészítő osztály beindítása mellett tapasztalatuk szerint milyen gyakorlati nehézségeket okoz az új tanügyi törvény alkalmazása?
– Az új oktatási törvény törzsanyaga jó, de a gyakorlatba ültetéséhez nagyon sok minden hiányzik, nincs még kidolgozva egyes cikkelyek alkalmazási módszere, aminek a hatását most érzékeljük. Hogy csak néhány példát említsek: még mindig nem teljesen világos az iskolák vezetőtanácsának megválasztása, összetétele. Nem dőlt el, hogy a IX. osztályok a gimnáziumhoz vagy a líceumhoz tartoznak-e. Jók a kisebbségre vonatkozó elképzelések, s az, hogy megadják az alapjogokat bizonyos tantárgyak oktatására, azonban nem tér ki a törvény az oktatási programok átszerkesztésére, a túlterheltség csökkentésére. S ami mindehhez kötődik: nem biztosítják megfelelően az oktatási intézmények önállóságát a felvételi megszervezésében, a tanárok szelekciójában, alkalmazásában. Jó lenne, ha a jelenlegi felvételi rendszer mellett szervezhetnénk profilonként képességvizsgát, amely alapján eldönthetnénk, hogy a hozzánk beiratkozott diák megbírja-e a középiskolai követelményt, illetve valóban képes-e bizonyos tantárgyak elsajátítására. Azt is figyelembe kellene venni, hogy a magyar tagozaton tanuló diák reggel 7-kor kezd, délután 3-ig van iskolában, ami megterhelő. Csökkenteni kellene az óraszámokat, de ne az anyanyelvi oktatás kárára. Elképzelhető, hogy az alaptantárgyakat másként kellene oktatni. Sajnos, abban a helyzetben vagyunk, hogy a diák túl sok információt kap, aminek véleményem szerint alig felét használja a továbbtanuláshoz és a társadalmi integrációhoz. Természetesen mindezt egyeztetni kellene az egyetemekkel is, főként a romániai magyar felsőoktatási intézményekkel. Ha valóban reformot akarunk, akkor meg kellene engedni bizonyos iskoláknak, hogy az ott oktató szaktanárok dolgozzanak ki kísérleti jellegű programokat, amelyeket egy év alatt kipróbálnának, és ha beválik, akkor akár szélesebb körben is alkalmazhatók lehetnének. Korábbi elképzelésem szerint a Bolyai is olyan tehetséggondozó és metodikai központ lehetne, ahol ki lehetne próbálni az új tankönyvek szerinti programokat, mi több, nyithatnánk az egyetemek felé is, biztosítva a pedagógiai gyakorlatot akár a Sapientián vagy a Babes–Bolyai Tudományegyetemen tanuló jövendőbeli kollégáknak.
– A marosvásárhelyi Művészeti Líceum épületének állapota körüli vitában a polgármester többször hangsúlyozta, hogy a Bolyai is hasonló sorsra jut, mert "nem maradt a város tulajdonában". Túl a szócsatározásokon, elkelne a főjavítás a Bolyaiban is.
– Mindenekelőtt tisztáznunk kell egy tényt: az épület, amelyet a magyarok építettek, a református egyház tulajdona, az is marad, és nem eladó. Mindeddig megfelelő anyagi bázist biztosíthattunk a bolyaisoknak és a református kollégium diákjainak, s talán örömmel mondanám azt is, hogy jó lenne Marosvásárhelyen még egy önálló magyar középiskolát beindítani, mert lenne diák. Ami az épület állagát illeti, valóban vannak gondok, hiszen gyakoriak a beázások, az alagsor is gyatra állapotban van, újra kellene rakni a csempekályhákat. 2003-ban az iskolát felmérték egy PHARE-pályázattal kapcsolatosan, ami sajnos nem valósulhatott meg. Akkor a felmérések szerint 4 milliárd régi lejbe kerültek volna a munkálatok, ma ez az összeg talán megduplázódott. Kétségtelen, hogy egyszerre az egyháznak nem lesz ennyi pénze. Az is igaz viszont, hogy ha a polgármesteri hivatal rendszeresen folyósította volna az adósságát, akkor többet fordított volna a tulajdonos javításra. A kolozsvári református esperesség képviselői az idén is többször jártak nálunk, felmérték az épületet, s azt tervezik, hogy jövőre elkezdik a főjavítást, amit szakaszonként végeznének el. Rendszeres kapcsolatban vagyunk a tulajdonos által kinevezett főadminisztrátorral, Jakab Istvánnal, akit tájékoztatunk minden, épülettel kapcsolatos gondról, és közösen keressük a megoldásokat. Egyelőre ez a helyzet még nem érintette az oktatási folyamatot.
Vajda György.
Népújság (Marosvásárhely)

Dr. Szabó Miklós köszöntése
Konferencia az erdélyiek külföldi egyetemjárásáról
Múlt vasárnap a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem szenátusi termében a Román Akadémia Gheorghe Sincai Társadalom- és Bölcsészettudományi Kutatóintézete az Erdélyi Múzeum-Egyesület marosvásárhelyi fiókjával közösen szaktanácskozást szervezett A külföldi egyetemjárás és Erdély európai kapcsolatai a 12–20. században címmel. A témával kapcsolatos tudományos kutatások bemutatása mellett a tanácskozás tulajdonképpen arra teremtett alkalmat, hogy felköszöntsék a 80 éves dr. Szabó Miklós volt levéltárost, főiskolai tanárt, történészt, aki e kérdéssel közel 40 évig foglalkozott.
A tudományos dolgozatok ismertetése után dr. Szögi László egyetemi tanár, a budapesti ELTE könyvtárának igazgatója, Körtesi Zsuzsa, a Román Akadémia munkatársa, Pál Antal- Sándor nyugalmazott levéltáros és dr. Cornel Sigmirean egyetemi tanár, valamint a családtagok és fiatal munkatársak köszöntötték Szabó Miklóst. Igencsak meglepődött az ünnepelt, amikor bemutatták A történetíró elhivatottsága – emlékkönyv Szabó Miklós születésének 80. évfordulójára című, a Mentor által kiadott kötetet, amelyet dr. Pál-Antal Sándor, dr. Cornel Sigmirean és dr. Simon Zsolt szerkesztett. A könyv 33 szerző magyar, román és német nyelven írott szakdolgozatait, tanulmányait tartalmazza.
Az ünnepség után dr. Szabó Miklós a kutatómunkája kezdetéről beszélt lapunknak.
– Az erdélyi egyetemjárás kérdésének kutatását úgy vetették fel, hogy ha foglalkozom a kérdéssel, akkor áthelyeznek az akadémia társadalomkutató intézete marosvásárhelyi fiókjához, ha nem, akkor kimegyek Panitra tanítani, ahol egy katedrát hárman tölthettünk be. Amikor a kutatást elvállaltam, majdnem hat évig levéltárosként dolgoztam, illetve ezt megelőzően 1962-től 1976-ig a főiskolán tanítottam. Ismertem a kutatás alapvető kérdéseit. A kezdetekben Bözödi Györggyel, Kocziány Lászlóval és Tonk Sándorral fogtunk hozzá a munkához, az előbbi két munkatársunk kimaradt, így Tonk Sándorral folytattam – mondta. Nem volt könnyű a kommunista időszakban egy olyan témát kutatni, ami az erdélyiek nyugati kötődését vizsgálta, hiszen nemcsak kizárólag az egyetemjárást vizsgálták. Miután az első évet szerencsésen lezárták, egy bukaresti kutató felvetette, hogy a külföldi egyetemre járó erdélyiek közül hány volt román.
– Megmagyaráztam neki, hogy a nevek latinok, és nem tudjuk kideríteni a nemzetiségi arányt – mondta, amit elfogadható válasznak találtak, ezért etnikai szempontokból többet nem feszegették a kérdést.
A több évtizedes kutatómunka során sok érdekes vetületét kutatták a társadalmi jelenségnek. Ezek közül példaként említette, amikor egy olyan középkori dokumentumra bukkant, amely leírta, hogy egy brassói gimnáziumban végzett diákot miként kísértek ki a város kapujáig, majd neve három hónap múlva felbukkant az akadémián. "Érdekes végigkövetni miként jutott el, milyen útvonalon haladt, hiszen ez a korabeli világlátásnak, -járásnak egy módozata volt".
Az erdélyi diákok – főként a szászok, akiknek könnyebb volt bejutni – a wittenbergi vagy heidelbergi egyetemre jártak leginkább.
S hogy mit jelentett ez a nyitás az európaiság fele? Azt sikerült igazolni, hiszen a diákok alig 5%-a maradt külföldön, a többiek hazatértek és itthon kamatoztatták mindazt, amit tanultak, láttak, tapasztaltak. Volt, aki csak három évet élt külföl-dön, mások peregrinációja 15 évet is tartott. Ez nemcsak azt jelentette számukra, hogy kitörtek a falusi környezetből, ahol szabadparasztként vagy kisnemesként éltek, hanem megismerték, behozták tájainkra a nyugati értékeket. Nemcsak szellemiekben, hanem mezőgazdasági, műszaki és tudományos szempontok szerint gazdagították Erdélyt. Például az 1800-as évek elején Gyarmati Sámuel hozta be a fehér krumplit, ami megmentette az itt lakókat az 1813-tól 1818-ig pusztító éhínségtől, mi több, a mai napig is a Székelyföldet éltető mezőgazdasági termény lett. Az évszázadok során egyre több erdélyi diák jutott el külföldi egyetemekre, például 1849 és 1918 között számuk elérte a 9.522-t. Ők voltak azok, akik Erdély szellemi kincstárát gazdagították.
Mai szemmel vizsgálva a kérdést, érdekes volt a kapcsolatrendszert is elemezni, amelyet ők építettek ki és ápoltak a korabeli Európával. Ez a mai társadalmi- politikai helyzetben is érdekes téma a kutatók számára – mondta dr. Szabó Miklós. Az évfordulóra kiadott kötettel kapcsolatban közölte, titokban készítették elő, ezért óriási volt számára a meglepetés.
– A kötet megjelenése örvendetes, fellelkesít és további erőt ad ahhoz, hogy a munkát folytassam. Az egyetemjárás kérdése 1976 óta foglalkoztat, s még mindig vannak olyan vetületei, amelyeket érdemes kutatni. Ma is volt két idevágó előadás, egy útinapló ismertetése valamint a külfölddel való kapcsolatot taglaló. Vannak fiatal történészek, levéltárosok, mint akár dr. Simon Zsolt is, akik tovább kutatják a témát, ezért sem volt hiábavaló a több évtizedes munkásságom – mondta lapunknak dr. Szabó Miklós.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

MOGYE-történet beszélgetések sorozatából
Történelemmé lett életpályák
Marosvásárhely második világháború utáni története igen szegényes lett volna az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem nélkül. A város azzal vált ismertté, elismertté, hogy a magyar nyelvű orvosképzés egyik hazai fellegvárát jelentette. A diktatúra évei azonban nem kedveztek a magyar tannyelvű egyetemnek, ahol elkezdődött szerkezetének megváltoztatása és a megszüntetésére irányuló kísérlet. Ezt helyreállítani a rendszerváltás után sem sikerült, ezért politikai csatározások helyszínévé, az erdélyi magyar oktatásért folyó küzdelem szimbólumává vált. Többek között ennek a vívódásnak a története is kirajzolódik az olvasó előtt azokból az interjúkból, amelyeket Bodolai Gyöngyi Hány ember Ön, professzor úr? című kötetébe foglalt, s amelynek a bemutatója csütörtökön este volt a zsúfolásig megtelt marosvásárhelyi Bernády Házban.
A könyvet dr. Ábrám Zoltán egyetemi tanár ismertette, aki már az elején elmondta: örvend annak, hogy a politikai küzdelmek árnyékából kilépve végre pozitívan beszélünk a MOGYE- ről, hiszen a professzorokkal készült interjúkban az oktató- és kutatómunka kerül előtérbe, amely az egyetem alapításától kezdve hozzájárult ahhoz, hogy megerősödjön az orvosképzés Marosvásárhelyen. A 36 interjúalany által a könyv nemcsak a kisebbségi sorsról, a marosvásárhelyiségről szól, hanem világi kitekintés egyben, hiszen több olyan elismert tudományos személyiség is megszólal, akik nem erdélyiek, de valamilyen módon kötődnek Erdélyhez, s szívesen jönnek el Marosvásárhelyre előadást tartani. A többségükben a Népújságban megjelent beszélgetések a lapszerkesztés kötöttsége miatt nem lehettek hosszabbak, de ez a kritérium feszesebbé, lebilincselőbbé tette az írásokat. Nemcsak az oktatói, szakmai életpályák rajzolódnak ki az önvallomásokból, hanem igen színes személyiségekkel ismerkedhetünk meg, akik túl azon, hogy kiváló eredményeket értek el az orvostudomány terén, igen érdekes hobbikkal is foglalkoztak, írtak, szobrászkodtak, festettek, versenyszerűen sportoltak – többen pedig közéleti szerepet is vállaltak kulturális, politikai, illetve más "civil" területeken. A könyv dedikáció is lehet a Kolozsváron 140 éve alakult Ferenc József Tudományegyetemnek, s Ábrám Zoltán szerint beilleszkedik azoknak az erdélyi magyar kiadványoknak a sorába, amelyek nagyjaink, elődeink munkásságát foglalják össze és őrzik meg az utókornak. Ezért kérte a szerzőt, hogy folytassa az interjúkat, hiszen sokan kimaradtak, akik megérdemlik, hogy bekerüljenek a megszólalók sorába.
Bodolai Gyöngyi közvetlen hangnemben – immár nyilvánosan – bevallotta, hogy már kisgyerek korában vonzódást érzett az orvosi szakma iránt. Édesapja autószerelő műhelyét olyan professzorok, orvosok keresték fel, akik olvasmányairól, tanulmányi előmeneteléről érdeklődtek. Részben ezeknek a beszélgetéseknek a hatására döntött az orvosi pálya mellett, de később a sors úgy hozta, hogy magyar–francia szakot végzett, és tanár lett. A Népújság munkatársaként – régi szerelméhez hűen – az egészségügyi szakterületre "ásta be magát", s Makkai János volt főszerkesztő ösztönzésére készült az első beszélgetés egy ideggyógyász professzorral, amely – s ezt is beismerte – tulajdonképpen álinterjú volt. A professzor ugyanis bármiről beszélgetett, csak a témáról, a depresszióról nem. Aztán, hogy mégse maradjon "anyag" nélkül, Bodolai Gyöngyi az egyetemi könyvtárban a professzor kurzusából tájékozódott és állította össze a beszélgetést, amely olyan "jól sikerült", hogy az interjúalany megdicsérte érte. Később született meg az ötlet, hogy időnként elkészüljön egy-egy nagyobb interjú, amely az elismert orvosok életpályáját mutatja be. Aztán a Népújság egészségügyi rovatában egyre többet tudhattunk meg róluk, a betegségekről, a megelőzésről, az egészséges életmódról és olyan emlékekről, amelyek talán nem jutnak ki a családi ház falai mögül, ha nincs a kíváncsiskodó újságíró, aki szóra bírja a professzorokat. Azért is különleges a kötet, mert a rögzített "oral history" már dokumentum, kordokumentum, amely az évek, évtizedek során – kilépve a sajtó néhány napig élő aktuális információtovábbító kereteiből – talán a történelembe kerül. S kell-e nagyobb elégtétel újságíró számára, hogy a mindennapi taposómalomban egy-egy ilyen nagyobb munkába vágjon, amelynek eredménye nemcsak a mának szól? Ezért is érdemes folytatni a kötetet... – tegyük hozzá az Ábrám Zoltán által felvetettekhez.
A könyvbemutatón – amelynek házigazdája a Studium Alapítvány volt, műsorvezetője pedig Dáné Károly, az alapítvány könyvkiadójának vezetője – felszólalt dr. Vass Levente, az alapítvány alelnöke, aki a könyv kapcsán a kommunikáció fontosságára hívta fel a figyelmet. Elmondta, nagyon fontos az a tevékenység, amelyet Bodolai Gyöngyi és vele együtt azok az újságírók végeznek, akik orvosi, gyógyszerészeti témákkal foglalkoznak, hiszen ők azok a tolmácsok, akik a betegek nyelvén, közérthetőbben továbbíthatják mindazt, ami az orvostársadalomban történik, megértetik a betegségek okait, sőt tanácsokat adhatnak és bírálnak, ami mindenképpen szükséges az egészséges társadalomban. Ezért is támogatták a könyv megjelenését, és felkarolják a következő kötet kiadását is, illetve más hasonló jellegű és igényű munkák nyilvánosságra hozatalát.
A könyvbemutatót színesítette Bodolai Balázs, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművészé-nek rövid fellépése, aki találóan Hervay Gizella: Tőmondatokban című versét szavalta el. A könyvismertetőt követően a szerző dedikált. Az érdeklődők a kötetet a Bernády Házban vásárolhatják meg.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Tiszavirág-életű névtábla – Negyedóráig volt ismét Kossuth utca Marosvásárhelyen
Mindössze 15 percig viselte újból a marosvásárhelyi Călăraşilor utca a nagy magyar forradalmár, Kossuth Lajos nevét.
Az Erdélyi Magyar Ifjak kezdeményezésére tegnap, 14 óra körül megjelent három fiatal létrával, fúrógéppel és az utcanévtáblával a Călăraşilor és az 1989. December 22. utca sarkán, majd a sajtó jelenlétében néhány perc alatt facsavarokkal rögzítették a táblát.
Közben a helyszínen megjelent Portik Vilmos és Jakab István, az Erdélyi Magyar Néppárt jelöltjei. Miután röviden nyilatkoztak a sajtónak, a Klastrom utca feliratú táblával a Mihai Viteazul utcába siettek. Alighogy eltávozott a helyszínről a sajtó, a táblát eltávolították az épületről. A restitúciós kísérletet négy lyuk jelzi a falban.
Vajda György
e-nepujsag.ro
Erdély.ma

Sajtóklub alakult
Fórum a közvitának
A rövid avatóünnepségen Karácsonyi Zsigmond, a MÚRE elnöke és Vajda György területi elnök felavatta a korábban falra helyezett MÚRE-védjegyet, a sajtóklub alapító okiratát és a szabályokat tartalmazó díszes oklevelet (Kusztos Enikő képzőművész munkája). Vajda György elmondta, azért jött létre a sajtóklub, mert szükség van arra, hogy az egyre jobban atomizálódó társadalomban, ahol a politika megosztó ereje miatt igen jól elkülönülnek az ideológiai vonalak, legyen egy hely, ahol politikai rokonszenvtől függetlenül találkozhatnak a médiában dolgozók, hogy véleményt cserélve, egymás gondolatait megismerve szerezzenek tapasztalatot egymástól.
Az alapítók szándéka szerint hétfőnként gyűl össze a társaság, ahova nemcsak a MÚRE-tagokat, hanem bármely kollégát szívesen látnak a szervezők. Az avatóünnepséget követően körvonalazódott az elkövetkezendő időszak tematikája is. Elsőként Sebestyén Spielmann Mihály a marosvásárhelyi sajtótörténetről tartott vitaindító előadást, de lesz fotó- és filmvetítés, illetve az ezekhez kapcsolódó vita, és a helyszín alkalmat ad arra is, hogy a beszélgetések mellett képző- és fotóművészeti, sajtófotó-kiállítást is rendezzenek. Azt is tervezik, hogy közéleti személyiségek meghívásával egy-egy aktuális témát is megbeszélnek. Így a MÚRE tevékenysége immár rendszerezettebb tevékenységekkel is kibővül. A következő tagok látták el kézjegyükkel az alapító okiratot: Karácsonyi Zsigmond, Vajda György, Szucher Ervin, Farczádi Attila, Simon Virág, Bögözi Attila, Sebestyén Spielmann Mihály, Antal Erika, Ötvös József, Szabó Éva, Simonfi Katalin, Tomcsányi Mária.
Hétfőn Sebestyén Spielmann Mihály az országváltást követő, illetve a két világháború közötti marosvásárhelyi magyar sajtómúltba vezette be az érdeklődőket. 1918 és 1945 között igen színes volt a sajtópaletta, 88 kiadvány jelent meg, köztük napilapok, irodalmi, tudományos magazinok, sportújság is. A román közigazgatás bevezetésével a cenzúra igen keményen bánt a magyar lapokkal, aztán a kommunista rendszert követően nem is titkolták ezt, több újság fehér lappal vagy a hasábokon kihúzott sorokkal jelent meg. A történész többek között azt is kibányászta a korabeli lapokból, hogy az újságírókat nem kényeztették el anyagilag. Bohém, rendszertelen életet éltek, mert a lapok nagyrészt éjszaka készültek, illetve volt olyan is, amelyik naponta kétszer jelent meg. Több jó tollú újságíróból író, közéleti személyiség lett. A lapok szerkesztői sokszor nyíltan felvállalták, hogy valamilyen ideológia mentén kötelezzék el a kiadványt. Konfliktusuk is volt bőven az újságíróknak, gyakran a hatóságokkal, máskor pedig civil emberekkel, és sajtóperek is akadtak. Az újságírók érdekvédelmében sajtóklub is alakult – ennek a különlegessége az volt, hogy a színészekkel közös szervezetbe tömörültek, mert úgy ítélték meg, hogy a szakmában dolgozóknak hasonlók a körülményei, az életvitele. Semmi sem új a nap alatt – mondhatnánk. Az előadáson elhangzottakra visszatérünk. A klub további programját a sajtóban közöljük.
e.gy.
Népújság (Marosvásárhely)

Nem támogatják a magyar kultúrát
A helyi tanács indítványozta, hogy a Dicsőszentmártonban működő művelődési csoportok kössenek együttműködési szerződést a polgármesteri hivatallal, amelyben leszögezik azokat a feltételeket, amelyek szerint az önkormányzat a 350/2005-ös törvény alapján a helyi költségvetésből támogatja a kulturális tevékenységeket, illetve az is szerepeljen az egyezségben, hogy miben segítik a várost a különböző együttesek.
Fodor Sándor József, az RMDSZ önkormányzati képviselője társával együtt a Kökényes néptánc-együttest "ajánlotta a polgármesteri hivatal figyelmébe." Azt az együttest, amely 2004 óta immár az unitárius egyház támogatása révén önálló székházzal rendelkezik, több korosztályban foglalkoztat csoportokat, több szakmai elismerést és díjat nyert hazai és nemzetközi megmérettetéseken. Jelenleg is öt táncszínházi produkciójuk van, ezenkívül népszokásokról állítottak össze műsort, és egyaránt táncolják a küküllőmenti magyar, román és cigány táncokat, 2007-től pedig házigazdái a Kiöntött a Kis-Küküllő című nemzetközi néptánctalálkozónak. Hetente kétszer rendszeresen próbákat tartanak, akár egy félhivatásos együttes. A Kökényest jelenleg az Alsó Kis-Küküllő Menti Ifjúsági Szervezet (ALKISZ) működteti. Az ő nevükben nyújtottak be támogatási kérvényt október 21-én a polgármesteri hivatalba, amelyben elsősorban azt kérték, hogy a város tegye lehetővé a művelődési ház színpadának ingyenes használatát és nyújtson némi támogatást kiszállásokra, amiért cserébe a város kérésére díjmentes programot, műsort mutatnak be. Külföldi kiszállásokra a helyi tanács, illetve a polgármesteri hivatal egyik képviselőjét is magukkal viszik annak érdekében, hogy népszerűsítse a várost.
Fodor szerint míg más néptánc- és folkegyüttesekkel megszületett az egyezmény, addig a Kökényes kérvényét – amely az egyetlen magyar művelődési csoport, amely támogatást igényelt, mivel a gazdasági helyzet miatt állandó szponzoruk sincs – nem tűzték napirendre. Mi több, az új összetételű önkormányzat hat hónap alatt nem nyújtott támogatást. Emiatt az együttes több év után az idén először nem tudja megszervezni a hagyományos évadzáró decemberi előadást, amelyet december 27-ére terveztek.
Fodor Sándor elmondta: azt tervezik, hogy az együttes jövőtől leválik az ALKISZ-től és önálló jogi személyiséget nyer, s így azt a kételyt is kizárják, hogy a támogatás más célt szolgál. Mindemellett ez fontos lépés, hiszen így jobban tudják majd menedzselni a komoly repertoárral rendelkező együttest, amely akár a helybéli magyarok egyik fontos művelődési intézményévé válhat.
Meghesan Nicolae Sorin polgármester szerint azért nem került napirendre a Kökényes kérése, mivel hiányos volt, nem tartalmazta konkrétan azokat az igényeket, amelyeket a néptánccsoport megfogalmazott, ezért arra kérte a csoportvezetőt, illetve a helyi tanácsost, hogy "fogalmazzák újra" kérvényüket és így nyújtsák be újra a dokumentumot.
Tegyük hozzá, ez enyhén szólva csúsztatás, mert tudomásunk szerint az átirat pontokba szedve konkrétan tartalmazta mindazt, amit a polgármester kért…
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Volt egyszer egy Makk-féle összeesküvés, és mártírokká lettek hőseink
Az erdélyi magyarság nem csak az 1848–49-es forradalom és szabadságharc mártírjainak emlékét őrzi kegyelettel. Mikor a nemzet porba hullt, reményt vesztett, székely hősökben lobogott fel újult erővel, hatványozottan a szabadságvágy. A ’49-es kegyetlen megtorlások dacára volt merszük, bátorságuk szervezkedésbe, harcba kezdeni. Ők a Makk- féle összeesküvők. Székely vértanúkként eddig hármukat ismerte jobban a világ. A Marosvásárhelyi Rádió szorgalmazására újabb nevek, történetek kerülnek be a köztudatba. Az ott elhangzott műsor szerkesztett változatát most olvasóink is kézbe vehetik. A szerzők: Bakó Zoltán, Gáspár Sándor, Kádár Gyula, Ötvös József és Vajda György.
Bágy leghíresebb szülötte
Pár évvel ezelőtt Papp Vilmos, Budapest-Kőbánya református lelkipásztora könyvet írt a nevezetes magyar református presbiterekről Őrállók címen. Akkor keresett meg engem is, hogy esetleg valamilyen festményt, rajzot, esetleg kőlenyomatot ismerünk-e Török Jánosról, a székely vértanúról, marosvásárhelyi presbiterről. Könyvekben és a Teleki Tékában való utánajárás nyomán szomorúan állapítottuk meg: nem maradt róla semmilyen rajz, de személye és emléke mégsem ment feledésbe.
A marosvásárhelyi Postaréten álló emlékmű felirata utal székelyföldi származására. Bágy a Homoród mente székely unitárius falvai között ma is élő református közösség. A közel kétszázan ott élő bágyiak ma sem felejtették el falujuk leghíresebb szülöttjét, az iskola előtt egy kopjafa emlékeztet: itt született 1806-ban Török János.
Korának jól bevált gyakorlata szerint a szorgalmas székely fiút tízévesen beíratták a székelyudvarhelyi református kollégiumba, ahol előbb szolgadiákként, később pedig magántanítványok oktatójaként végezte tanulmányait. Tizenhat évig volt a kollégium tanulója, majd az erdélyi négy református kollégiumban tett sikeres vizsgája nyomán külföldi tanulmányútra mehetett. Berlini peregrinációja után hívják meg a marosvásárhelyi református kollégiumba történelemtanárnak, majd a teológia professzora lesz itt haláláig.
Az 1848-as magyar szabadságharc megosztotta a kollégium tanárait. A császárhű tanárok – köztük Bolyai Farkas – ellenezték a fiatalok hadba vonulását. Török János harcra, szabadságharcra buzdította tanítványait. 1848 őszén Gedeon tábornok könnyen bevette Marosvásárhelyt, és Török János professzort több társával együtt túszként Nagyszebenbe záratta, ahonnan csak féléves rabság után Bem József tábornok honvédjei szabadították ki.
Világos nem ölte meg a szabadságvágyat
A levert forradalom után a nép egy részében még ott égett a szabadság vágya. A Makk József ezredes által szervezett mozgalom egyik erdélyi összekötője és irányítója lett bágyi Török János. A Makk-féle összeesküvés leleplezése után, 1852-ben Gálffy Mihály sógorával és Horváth Károly nevű tanítványával együtt letartóztatják, újból Nagyszebenbe zárják, ahol a haditörvényszék 1853. október 11-én kötél általi halálra ítéli őket.
1854 márciusában hozzák vissza Marosvásárhelyre, és március 10-én a Postaréten kivégzik. Halálával megszűnik Marosvásárhelyen a teológiai oktatás, azaz a lelkészképzés. Bágyi Török János nemcsak azért volt a marosvásárhelyi református kollégium egyik híres és nevezetes tanára, mert 48 évesen vértanúhalált halt a magyar szabadságért, hanem az ötödfél évszázadnál is öregebb székelyföldi kollégium jól képzett nevelője volt. Nyomtatásban megjelent tankönyvei mellett 33 műve maradt kéziratban. Egykori tanítványa, Deák Farkas így emlékszik vissza rá: "Mindenkivel tudott a maga nyelvén beszélni. Sok szegény székely fiú megkönnyezte, meggyászolta, kiknek ő atyja volt. Nem egy özvegy nő kereste fel és öntözte könnyeivel sírját, kiknek gyermekeit atyai gyámsága alá vette és embert csinált belőlük".
Visszacseng a múlt
Magyar és szűkebb hazánk, Erdély történelmében is vannak, akik megérdemlik, hogy nemzeti panteonba kerüljenek, és ne csak ünnepekkor, megemlékezésekkor említsék a nevüket. Ezt érdemeli a firtosmartonosi Gálffy Mihály is, akinek élete, tragédiája példaértékű a mai és a jövőbeli fiatal generációknak is. Elemi iskoláit szülőfalujában, Firtosmartonosban, a gimnáziumot Székelykeresztúron, jogi tanulmányait Kolozsvárt végezte. 1843-ban az alma materében rendezett nagyszabású vívóversenyen mindenkit, még két vívómestert is maga mögé utasítva győzedelmeskedett. Előbb Székelykeresztúr szolgabírája lett, majd 1848-ban ügyvédi irodát nyitott Marosvásárhelyen. Itthon alapozta meg tudását és indult el a fényes karrier útján. Igazságérzete ösztönözte arra, hogy részt vegyen az 1848-as szabadságharcban. Mi sem lehet nemesebb eszme, mint az idegen elnyomás és hatalom ellen küzdeni, olyan egyetemes polgári értékek mellé szegődni, mint a szabadság, egyenlőség, testvériség, a prosperitás, amelyet egy új világrend megteremtése jelentett volna. De mint oly sokszor, a történelem most is megismételte önmagát. A nagyhatalmak összefogtak, hogy az "ősi rendet" megvédjék: katonai túlerővel, cselszövéssel, árulással, az együtt élő nemzetek összeugrasztásával. Visszacseng a múlt most is, amikor azon vitatkozunk, hogy ki a létjogosultabb a Kárpátok ölében, kinek a szimbólumai erősebbek, s azokat kiáltják ki hősöknek, akik a nagyhatalmak játékában arra kényszerültek, hogy békésen együtt élő nációk húsába harapjanak.
Mi lett volna, ha sikerül?
A marosvásárhelyi Postaréten felállított obeliszk felkiáltójel. Üzenet a múltból a jelennek, s iránymutató a jövőnek. A Makk-féle összeesküvésben résztvevők hittek abban, hogy meg tudják fordítani a történelem kerekét, hogy mindenek fölött győz az eszme, amely tiszta, őszinte s haladó, hittek Kossuth Duna menti köztársaságában, s abban, hogy az emigrációba menekült politikus visszatérte elég lesz ahhoz, hogy a kioltott forradalmi láng újra, lobbanjon. Gálffy Mihály nem kevesebbet vállalt magára, mint azt, hogy a száműzetésből hazatérő Kossuth Lajost erdélyi hatalomra juttassa. El lehet játszadozni a gondolattal: mi lett volna, ha sikerül? Milyen gazdasági fejlődés indulhatott volna be a szabad és független Erdélyben, ha Kossuth, Széchenyi és a kor haladó magyarjainak eszméi megvalósulnak? De a nagyhatalmi érdekek nem ezt akarták. A franciák, akiktől az összesküvők segítséget kértek, elárulták őket. 1918-ban, 1956-ban is hiába várta e kis ország(rész), hogy melléálljanak. Az árulást követően kémek hálózatával ásták alá azt a szervezkedést, amely nemcsak egy szűk körű csoport érdekeit szolgálta volna. S került Júdás elég, pl. a kisgörgényi Bíró Mihály földbirtokos, aki az összeesküvőket kiszolgáltatta az akkori hatóságoknak. Sorsuk megpecsételődött, és azt hiszem, büszkén vállalták a kihallgatás, a nehéz börtön kálváriáját, a halálos ítéletet.
Amikor 1854. március 10-én a székely vértanúkat Marosvásárhelyen keresztül állig felfegyverzett katonák a postaréti vesztőhelyre kísérték, a lakosok tiltakozásul fehér szalagot tűztek ki ablakaikba. A béke szimbólumát egy olyan városban, amely, ha nem esik az árulás áldozatául, talán az új forradalom központjaként eltörölhette volna Világos szégyenét. Ezt a gesztust sem szabadna felednünk, s most is eszünkbe juthatna, amikor javában dúl a "zászlóháború". Jó lenne, ha 159 évvel a szomorú esemény után úgy emlékeznénk Marosvásárhelyen a mártírokra, hogy fehér szalagokat fonunk együtt: magyarok, románok, szászok és zsidók, azoknak a leszármazottai, akiket évszázadokon keresztül a nagyhatalmak átvertek. Gálffy Mihály és a névtelen hősök áldozata csak akkor nem volt hiábavaló, ha tanulunk végre sorsukból.
Gálffy Mihály drágán megfizetett az eszméért. Feleségét, Rozáliát is halálra ítélték, végül a kufsteini várbörtön hűvös falai között végezte. Két árvát hagytak maguk után. Nem világra szóló történet, de tanulságos. Tanulságos?
Hol zsarnokság van...
Jó száz évvel a székely vértanúk kivégzése után fogalmazta meg az önkény, a zsarnokság lényegét Illyés Gyula. Mert a Habsburg ugyanolyan kegyetlen és öntörvényű volt, mint a későbbi kommunista. Olykor még ismétlődtek is a történések. Mert hol zsarnokság van, ott zsarnokság van.
Horváth Károly fiatal földbirtokos teleki házába vezetett Rózsafi útja, amikor a Makk- féle összeesküvés szálait kezdték bogozgatni. És hová máshová mehetett volna nagyobb biztonsággal, mint az alig huszonhárom éves székely birtokoshoz, akinek zsenge kora ellenére már komoly forradalmi tapasztalat állt a háta mögött. Ahhoz a Horváthhoz ment, aki a forradalom kitörésekor azonnal nemzetőr tisztnek jelentkezett, s amikor az oroszok betörtek, a Kossuth-huszárokkal vágta a rendet az ellenség soraiban. S aki Kazinczy tábornok oldalán állt akkor is, amikor Zsibónál le kellett tenni a fegyvert. Ahhoz a fiatal földbirtokoshoz ment, aki nem menekült sem török, sem olasz földre, de a külföld felé igyekvő menekvőket segítette, hogy átjussanak a határokon. Tudta-e, hogy rá itt még szükség lesz, sejtette-e, hogy még egyszer el kell mennie iskolái városába, arra az utolsó, vissza nem forduló útra?
Ma már talán senki nem tudja, hol van az a szőlős Balavásáron, a Horváth Károly szőlőse, ahol a bukás elindult. Vagy folytatódott? De azt tudjuk, hogy hol volt Nagyszebenben a székely vértanúk fogdája, tudjuk, hogy hol volt Vásárhelyen az utolsó éjszakájuk, mint ahogyan tudjuk azt is, hogy mit mondott Horváth az őt szólásra bírni akaró Tapfernernek. Azt mondta: "Hiszem, hogy találtak önök most is árulót, de azért apportírozni ezt a becsületes székely népet a német nem fogja megtanítani soha."
Huszonöt éves volt Horváth Károly, amikor a vásárhelyi Postaréten kivégezték. Elfogatásakor az osztrák törvények értelmében még kiskorúnak számított, hisz nem töltötte be a 23. életévét. Kijárt volna neki a kiskorúakat illető mentesség. De nem járt ki. Mint ahogyan valamivel több mint száz évvel később nem járt ki Mansfeld Péternek sem. Mert hol zsarnokság van, ott zsarnokság van.
Várady József és társai…
A Makk-féle összeesküvés külön fejezete volt a Várady József vezette mozgalom. Várady akkor vállalja a fegyveres ellenállás szervezését, amikor a Marosvásárhely központú székely összeesküvés már elbukott. Ekkor vakmerőségre, bátorságra, makacsságra, nagy elszántságra és önbizalomra volt szükség. Várady épp ilyen adottságokkal rendelkezik. Az alig 26 éves bánpataki, Hunyad megyei ügyvéd, negyvennyolcas huszár a legalkalmasabb személy egy székely szabadcsapat szervezésére.
Várady 1852. július közepe táján érkezik Háromszékre. Kezdetben a Sepsiszentgyörgy környéki falvakból szervezi a mozgalmat, majd az erdővidéki Bibarcfalván. A később vértanúságot szenvedő bibarcfalvi Bartalis Ferenc mint levélhordó kétszer jár Makk ezredesnél Bukarestben, írásbeli és szóbeli utasításokat közvetít. A titkos mozgalom Háromszéken eredményesebben működik, mint más régiókban. Így például a mátisfalvi Benő Miklós egymaga félszáz fős szabadcsapatot fegyverez fel. Várady kapcsolatot létesít a csíki vezetőkkel is. 1853. október 2-án Bibarcfalváról – ötvenfős csapata élén – Csíkba indul. Terve az, hogy a csíkszentkirályi erdőkben bevárja a háromszéki és a csíki szabadcsapatokat, majd egyesült erővel megtámadja a csíkszeredai és a sepsiszentgyörgyi adóhivatalokat. A pénztárakban talált pénzzel tovább növeli és erősíti az önkéntes alapon szerveződő székely haderőt, majd egyesül a külföldről érkező, a Makk ezredes vezette sereggel. Mivel a táborozók összeütközésbe kerülnek a helyi lakossággal, mert azok nem ismerik a szabadcsapat céljait, a csíkszeredai katonai kerület parancsnoksága hamar tudomást szerez róluk, és 1853. október 6-án nagyszámú katonaságot küld ellenük. A hadsereg meglepetésszerű támadása miatt a szabadcsapat felbomlik.
Várady és társai fölött a marosvásárhelyi haditörvényszék 1854. április 6-án mondja ki a döntést, a 16 fővádlottból tizenkét személyt halálra, négyet pedig sáncmunkára ítél.
Akik nélkül nem teljes a kép
Bertalan Lászlóról és Benedek Dánielről ritkán szólunk, pedig nélkülük nem teljes a kép, áldozatuk éppoly nemes és éppoly mérhetetlen, miként Török János, Gálffy Mihály és Horváth Károly áldozata. Közkatonái voltak a szabadságharcnak, közkatonái az összeesküvésnek, mártírjai a szabadság iránti küzdelemnek.
Életükről, halálukról alig tudunk valamit, pedig fordulatos sorsukról, jelkép értékű életükről még ma is filmet forgathatnánk.
Május 27-én Marosvásárhelyen végezték ki őket, csaknem egy hónappal katonai parancsnokuk, Várady József kivégzése után.
Bertalan László katona volt, szökött katona. A Coronini gyalogezredből szökött meg 1853 március 4- én, és Várady József alig jelent meg Erdővidéken, Bertalan Lászlót máris ott találjuk a csapatában, amely arra készült, hogy kirobbantsa a fegyveres felkelést, de legalábbis kiszabadítsa az összeesküvés fogságba került vezetőit.
Bertalan László Bibarcfalván született 1830-ban, nőtlen, református vallású – ennyit sikerül néhány könyvből és internetes publikációból megtudni róla.
Vajon hogyan került a Coronini gyalogezredbe, amelynek egyik százada Szentágotán állomásozott?
Büntetésből besorozott honvéd lett volna, ahogyan még sok százan a szabadságharc leverése után évekig a császár katonái lettek? Életkora alapján Bertalan Lászlóról leginkább erre gondolhatunk. Hiszen a forradalom lendülete sok fiatal legényt vitt a szabadságharc zászlói alá.
Ráadásul Erdővidéken, Bodvajon öntötték Gábor Áron több ágyúját is, az erdővidékiek ugyancsak szép számban voltak jelen a szabadságharc egységeiben. Tán legnagyobb Bibarcfalván volt a szabadságvágy. Várady szabadcsapatában a legtöbben bibarcfalviak voltak. Úgy tűnik, ebben az erdővidéki faluban sokkal nagyobb volt a változás iránti vágy, hiszen szinte önálló egységet lehetett volna szervezni a bibarcfalviakból, akik bekapcsolódtak a szabadságharc újraindításáért megkezdett szervezkedésbe.
A Coronini gyalogezredet különféle helyszíneken említik a hadtörténeti utalások, szegény Bertalan László összejárhatta a Habsburg birodalom több országát-tartományát, amíg fátuma Szentágotára nem vezérelte. Innen már megszökött. Két nap gyaloglás árán is hazajuthatott az erdővidéki medencébe.
Szökött katonának bujkálnia kell, de Bertalan nyugodtan meghúzódhatott volna a havason, pásztorként, amíg lecsendesedik a világ. De Bertalan László mindjárt az elején belép a szabadcsapatba, sőt felelős megbízatásokat is vállal – élelmet rekvirál a bajtársainak.
Bár a székelység is forrongott, a krími háborúban az oroszok és törökök szembekerülése azzal a lehetőséggel kecsegtette a szabadságharc híveit, hogy itt az alkalom újrakezdeni a harcot, de a szerveződő csapat mégsem kapott tömegtámogatást. Néhány hét után már nehéz volt adományokból élelmezni is a kis sereget, nemhogy tovább fejleszteni. Így az osztrák katonai helyőrség hamar tudomást szerzett az erdővidéki falvakban formálódó kis seregről, körülvették és rövid ellenállás után legtöbbjüket el is fogták. 12 embert ítéltek el, valamennyit halálra, de nyolcnak végül is megkegyelmeztek, 8-10-12 év fogságot kaptak "ke-gyelemből". Az ítéleteket április 6- án hirdették ki, de a négy halálos ítélet közül áprilisban csak kettőt tudtak végrehajtani, mert a két bibarcfalvi legény megszökött börtönéből. Ennek a bravúrnak a részleteiről hallgatnak a krónikák. Egy hónapig is üldözték a szökevényeket, amíg sikerült újra elfogni őket és végrehajtani rajtuk az ítéletet.
Bertalan László is Marosvásárhelyen halt meg, 1854. május 27-én, 159 évvel ezelőtt.
Halálos ítéletét kétszeresen is példastatuálásnak tekinthetjük, hiszen fegyveres fellépése neki sem volt súlyosabb, mint társainak. De ő szökött katona volt – valószínű, hogy erőszakkal sorozták be, de ez nem lehetett mentsége a hadbíróságon. Az erőszakos vagy csalárd toborzás megszokott módszer volt abban az időben a világ legtöbb abszolutista hadseregében. Ugyanakkor fegyverrel rekvirált élelmiszert – egy ökröt – a csapatnak, tehát az állami hatóságok hatáskörét sértette. Ezt pedig nem tűrték.
24 évesen akasztották föl.
Alig fél esztendeig tartott a vitézi élete
A székely vértanúk közül Benedek Dánielről tudunk a legkevesebbet. 26 éves volt, amikor meghalt. Petőfi 26 évesen egész életművet hagyott maga után, Benedek Dániel talán ezután mutathatta volna meg, mire képes.
Bibarcfalvi legény, a szökött katona, Bertalan László kenyeres pajtása. Miután Bertalan hazaszökött az osztrák seregből, együtt állnak be Váradyhoz. Benedek Dániel fiatal feleségét és pici gyermekét is otthon hagyta.
Számára alig fél esztendőt tartott a vitézi élet – hacsak nem volt ő is azelőtt a nemzetőrségnek vagy a honvédségnek katonája. De erről nem szólnak a források.
Csak arról, hogy a halálos ítélet végrehajtása elől megszöktek, és csak alig egy hónap után tudták csak elfogni őket.
Hogy sikerült megszökniük? Sokatmondó az a csend is, amely ezt a történetet övezi.
Legényes dac, vagy a remény tartotta őket a környéken? Nem tudni már, pedig a hegyeken át a két legény átjuthatott volna Moldovába, s ahogyan sok ezren, a száműzetés éveit ők is átvészelhették volna.
De maradtak.
Benedek Dánielt is utolérte a végzete, április 20-án megszökött ugyan, de május 19-én újra elfogták, láncra verve, szigorú őrizet alatt Mrosvásárhelyre hurcolták, és május 27- én már pergett is a dob, a hóhér végezte feladatát.
Máig rejtély, hogy miért hiányzik nevük is az obeliszkről, hiszen áldozatuk ugyanakkora – életükkel fizettek a szabadság álmáért. Katonának szegődtek – de odaadásuk, helyzetfelismerő képességük mutatta, hogy tehetséges, többre hivatott emberek voltak – ám sorsuk másként fordult.
Árulóvá, esküszegővé viszont nem váltak soha.
Bibarcfalva három vértanút is adott a magyar szabadságnak. Mindhárman Székelyföldön nyugszanak – ketten Marosvásárhelyen, Bartalis Ferenc Sepsiszentgyörgyön.
És mennyi mindent nem tudunk meg
Az elítéltek között sok volt a mai Maros megye területéről származó. Íme, néhányuk: Bereczky Sándor torboszlói (12 év), Albert János sáromberki, Musnay Pál szentistváni, Gál Antal szentgericei (10-10 év), Kenderessy Elekné Boér Anna mikefalvi (ő az egyetlen női halálraítélt, aki április 12-én szintén kegyelmet kapott), Bitai Mihály mezőcsávási, Dózsa Sándor makfalvi (10-10 év), Demjén (Dimény?) Lajos marosvásárhelyi, Nagy Dániel mezőbándi, Horváth Gáspár vajai, Deák Farkas marosvásárhelyi (5-5 év), Hajnal Róza marosvásárhelyi (Hajnal József marosvásárhelyi városi hivatalnok leánya), neki 12 évre csökkentették az ítéletét 15- ről, Albert Márton vajai, Sófalvi József nyomáti (6 év), Szentkirályi Zsigmondné Berzenczey Erzsébet marosvásárhelyi (8 év), s a désfalvi Boncza Imre, Ady Endréné Boncza Berta nagybátyja, akit 10 évre ítélték.
Emlékük legyen áldott!
Népújság (Marosvásárhely),

Nemzeti ünnepünk a közelmúlt fotóin
Kiállítás a várban
Március 15-e megünneplése Marosvásárhelyen – arcok, emberek, akik már nincsenek közöttünk, vagy nagyon megváltoztak. Helybeli és vendég szónokok, politikusok, lelkészek, művészek, őrséget álló székely ruhás fiatalok, sokasodó szimbólumok, változó feliratok, bővülő helyszínek, régi és új emlékművek, megszaporodó vagy megfogyatkozó tömeg, nemzetiszínű szalag a kutyus nyakán és közelkép arról, ahogy a kezünkre ég a gyertya – több mint száz régi és kevésbé régi fényképen egy darab történelem. A megyei múzeum várbeli épületének emeleti előadótermében tegnap délben nyílt meg a Népújság fényképgyűjteményéből válogatott fotókat bemutató kiállítás, amely egyben nyitánya a március 15-i ünneplésnek. Szervezője az RMDSZ városi szervezete és a megyei múzeum.
A képek politikatörténeti üzenetet hordoznak, hisz sok minden kiderül abból, hogy kik állnak az első sorban, kik voltak egy adott időszak meghatározó személyiségei, kik álltak egymás mellett, milyen nemzeti szimbólumokkal ünnepelt a közönség, melyik korosztály alkotta a tömeget – a történelmi vonatkozásokon túl a szakember számára az is beszédes, ahogyan az eltelt 22 év alatt a divat alakult – hangzott el Novák Zoltán történész nyitóbeszédében.
Ezek a képek ma már történelmi dokumentumok, ez adja meg az értéküket – vélekedett Vajda György, a Népújság szerkesztője, aki nagy munkával és lelkesedéssel válogatta ki a Népújság és saját archívumából 22 év március 15-i ünnepeinek jellegzetes mozzanatait. A kiállítást szervező Vajda György mellett Szász Károly, Karácsonyi Zsigmond és Nagy Tibor fotóit tekintheti meg az elkövetkező hét során a közönség. Nehéz volt kikeresni, összeválogatni, azonosítani az éveket – de megérte. A kiállítás szervezését támogató megyei múzeumnak felkínált anyag történelmi és kommunikációs szempontból is pótolhatatlan értéket jelent, hisz éveken át a Népújság volt az egyetlen lap, amely ezekről az ünnepekről tudósított. Kezdetben fekete-fehér felvételeken, később színes fotókon, amelyeken az ünneplő tömeg mellett jellegzetes részleteket, gesztusokat is megörökítettek a fényképészek. A folyosón levő tárlókban régi Népújság- kollekciók tükrözik az ünnepségekről készült írott beszámolókat, s a részvevőket kokárdakészítésre is megtanították.
A március 15-i megemlékezések jelentőségét, az ezekről szóló fotókat az tudja igazán értékelni, aki megélte azt a korszakot, amikor legszebb nemzeti ünnepünkről csak titokban lehetett szót ejteni. A közelmúltat felidézni pedig azért fontos, mert ezek az események hullnak ki a leghamarabb a közös emlékezetből.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely),

Az ifjúság márciusa
A béke jegyében
A tavalyihoz hasonlóan az idén a megyei múzeum várbeli épületében, az egykori katonai sorozóban elsősorban a fiataloknak szóló rendezvényt szerveztek – a kávézóban az EMNT képviselői, az emeleten az RMDSZ városi szervezete.
Mindkét helyszínen tábort ütöttek a kokárdakészítők, s sorra érkeztek az óvónők, tanítónők a gyerekekkel, hogy részt vegyenek a számukra szervezett programon. Hogy csak néhányat említsünk: igen érdekes előadást tartott Miholcsa József hagyományőrző huszár az egyenruháról, a lószerszá-mokról, illetve a fegyvernemről, Diós Brigitta és Bodnár Tünde közreműködésével Kossuth-nóták, népdalok hangzottak el. A korábbi felhívásra érkezett rajzokat kiállították, és a verseny díjait is a kávézóban adták át. Közben az emeleten a kisebbek az 1848-as szabadságharchoz kötődő témájú rajzokat, csákót készíthettek. Délután előadást hallgathattak meg az érdeklődők Barabás Miklós történelemtanártól a kokárdáról, Bandi Katalin magyaros mintájú ruháit is bemutatták. Közben az érdeklődők megtekinthették a 14-én nyitott – az előző évek ünnepéről készített és a Népújság archívumából Vajda György által válogatott képekből összeállított – kiállítást.
Aki tegnap néhány percre betért a múzeum épületébe, hangulatban egy kicsit visszarepülhetett az időben, s jó volt látni, hogy párttól és ideológiai irányultságtól függetlenül nagyon sok gyereket, diákot elhoztak erre játékos múltbeli kalandozásra, identitástudatunk erősítésére. Erről is szól 1848 emlékezete.
v.gy.
Népújság (Marosvásárhely),

A közös kulturális örökség ápolása
A várbeli rendezvények üzenete
Az idén is – folytatva az előző évi kezdeményezést – a marosvásárhelyi várban március 15-e alkalmával az EMNT és az RMDSZ olyan rendezvényeket szervezett, amelyeknek célja az volt, hogy politikamentesen idézze fel az 1848-1849-es forradalom hangulatát. A régészeti történeti múzeum (volt katonai sorozó épülete) tanácstermében érdekes – Marosvásárhelyhez kötődő – történelmi részletekről meséltek, a kávézóban pedig a huszárokról, a kokárdáról hallhattak előadást az érdeklődők, volt magyarruha- bemutató, bajuszverseny, s végül népdalest. A rendezvények visszhangjáról Soós Zoltánt, a Maros Megyei Múzeum vezetőjét kérdeztük.
– Jó volt látni, hogy március 15-én a Múzeum kávézóba és az emeleti tanácsterembe nagyon sok gyerek, fiatal jött el, akikhez talán sokkal közelebb került így mindaz, amit az 1848-as forradalom jelent az összmagyarságnak. Üzenet is volt: lehet közösen politikamentesen is ünnepelni.
– Valóban az volt a megyei múzeum szándéka, hogy az idei ünnepség ne csak a Postarétre, vagy azokra a már megszokott kinti helyszínekre szorítkozzon, ahol beszédek hangzanak el és koszorúznak az elöljárók, lehetőséget akartunk biztosítani az érdeklődőknek, hogy kötetlenebb formában kapcsolódjanak be a rendezvényekbe. Ezért támogattuk az EMNT tavalyi kezdeményezését, ami igen népszerűnek bizonyult: felidézték a budapesti Pilvax kávézó hangulatát. Emellett az idén hangsúlyozottabban volt jelen az RMDSZ is. Az emeleti teremben fotókiállítás nyílt, ott is készíthettek az óvodások, kisdiákok kokárdát, csákót, az 1848-as eseményekhez kötődő témákat rajzolhattak a kisebbek, és este Marosvásárhely legavatottabb történészei (László Lóránt, Spielmann Mihály, Tamási Zsolt, Novák Zoltán moderátorként) új megközelítésben mesélték el az 1848- 1849-es forradalom legfontosabb mozzanatait. Ezután pedig a filmklub keretében néhány markáns, 1848-at taglaló filmet (Hídember, Szegénylegények) láthattak az érdeklődők, és az est fénypontja a közös táncház, éneklés volt, ami jó példa arra, hogy a nemzeti ünnepen közösen is tudunk ünnepelni.
– A Maros Megyei Múzeumnak nem ez az első olyan kezdeményezése, amely élővé teszi a múltat, több kulturális rendezvény partnere is az intézmény. Világszerte a nagy múzeumok ma már olyan interaktív módszerrel szerveznek kiállításokat, amellyel valóban – a kor vizuális igényeinek megfelelően – vonzóbbá teszik a rendezvényeket. Talán erről is szólt a március 15-i várbeli program?
– Az idén több olyan művelődési együttműködésnek volt partnere a múzeum, ha nem mással, a helyszín biztosításával, mint a felolvasó-maraton, filmmaraton a magyar kultúra napján. A szervezéskor derült fény arra, hogy vannak olyan kulturális és médiaszervezetek, amelyek fel tudják vállalni színvonalas rendezvény szervezését, lebonyolítását. Ezért is a múzeum továbbra is nyitott az ilyen civil kezdeményezések irányában. Hasonló, interaktív módon szervezzük meg a már hagyományos saját rendezvényeinket, mint a Múzeumok éjszakája, továbbá az idén 100 éves Kultúrpalota születésnapi ünnepségét. Nemsokára megnyílik a Leonardo-kiállítás, és őszire lesz fotótörténeti tárlat is. Nyilvánvalóan azt is kezdeményezzük, hogy hasonló román kulturális rendezvények is helyet kapjanak a várban, hiszen nyitottak vagyunk minden kultúra felé. Ebben partner a Nemzeti Színház L. Rebreanu társulata, a 74 színház stb. Azt szeretnénk, hogy a vár a magyar és román kultúra tégelye legyen.
– Mindezek beindulása attól is függ, hogy mikor lesz újra működőképes a vár, mikor fejezik be a felújítási munkálatokat.
– Sajnos, pénzhiány miatt leálltak a munkálatok, holott alig 60%-ban készültek el vele. Hasonló helyzetben vannak a régészeti feltárások, állagmegőrző munkálatok is. Jelenleg az infrastruktúra kiépítésénél tartanak, folyamatosan távolítják el a töltésréteget. Az viszont jó hír, hogy a várostörténet szempontjából értékes régészeti leletanyagra bukkantunk, ezekről később számolunk majd be. Fontos része az újjáépítésnek az északi fal renoválása, hiszen itt volt a régi kapu, ugyanakkor érdekes építészeti feladat lesz a turisztikai információs központ megépítése, ami egyaránt kihívás a közönségnek és a kivitelezőknek, ugyanis egy olyan új struktúra lesz, amely nem illik ugyan a várba, de – a párizsi Louvre-ban látható üvegpiramishoz hasonlóan – lehet, hogy egyedi arculata miatt vonzó lesz. A kapu és a szabók bástyája közé építünk egy amfiteátrumot – amelynek pincéjébe téglaégető kemencét illesztünk be –, ez előadótér újabb helyszíne lehet majd a várbeli rendezvényeknek, igaz, azzal a feltétellel, hogy itt többet nem rendeznek Marosvásárhelyi Napokat, borfesztivált és más nagyobb jellegű megmozdulást, amivel tönkretehetnék a restaurálás után kialakított létesítményeket. Mi is szeretnénk, ha minél előbb folytatódnának a munkálatok, hiszen igény van arra, hogy ezt a helyszínt a korábban említett célokra használják a marosvásárhelyiek.
– A múzeum a megyei tanács hatáskörében van, míg a vár a polgármesteri hivatal irányítása alatt áll. Ismerve a két intézmény közötti politikai konfliktust, mi a garancia, hogy valóban az ön által említett kulturális központ fog működni a várban?
– Sajnos, a konfliktus a tavalyi helyhatósági választásokat követően sem oldódott fel. Ezért szándékomban áll marosvásárhelyi tanácsosként egy olyan különálló igazgatóság létrehozását kezdeményezni, amely kizárólag a várat igazgatja és nemcsak adminisztrációval, hanem elsősorban kultúrme-nedzseléssel foglalkozik. A várban minden közösség meg kell találja a helyét olyan színvonalas színházi, képzőművészeti, fotóművészeti, zenei rendezvényeken, amelyek tükrözik a valódi erdélyi szellemiséget, és a jövőre mutatnak. Van már egy jó csapat, amely képes ezt megszervezni, és sikerként könyvelhetjük el, hogy a múzeumban szervezett március 15-i rendezvények is ezt bizonyították.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely),

A magyar sajtó helyzete Erdélyben
A fenti címmel rendezett kerekasztal-beszélgetést az erdélyi magyar sajtó jelenlegi helyzetéről, szerepéről – március 15-e, a magyar sajtó napja tiszteletére – a szászrégeni Humana Regun Egyesület és a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) Maros megyei szervezete március 19-én délután Szászrégenben, a radnótfájai új református templomban, amelyen részt vett Karácsonyi Zsigmond, a MÚRE elnöke, a Népújság főszerkesztője, Vajda György újságíró, a MÚRE Maros megyei elnöke, Szucher Ervin újságíró és Kádár Zoltán, a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztője.
Miután Menyei Ildikó, az est házigazdája néhány szóban ismertette a magyar sajtó napjához kötődő történelmi vonatkozásokat, Karácsonyi Zsigmond, a MÚRE elnöke, a Népújság főszerkesztője vázolta fel röviden a romániai magyar média általános helyzetét. Többek között kifejtette, jelenleg egyetlen médiaszolgáltató sincsen könnyű helyzetben, mivel a reklámpiac csökkent, anyagi gondokkal küzdenek a lapok, a rádiók és a televíziótársaságok. Az erdélyi magyar média sajátos helyzetben van: a világ és az ország eseményeit kisebbségi szempontok szerint kell tükröznie, és ez nem mindig könnyű. Elsősorban az olvasókat, hallgatókat, televíziónézőket kell szolgálniuk, s talán ennek az elkötelezettségnek köszönhetően nem tudott teret hódítani a bulvársajtó. – A közösség érdekeit kell szem előtt tartsuk, és mindig javító szándékkal közelítünk a témákhoz – mondta el Karácsonyi Zsigmond, majd kifejtette: azon túl, hogy bizonyos lapok egyik vagy másik ideológiai síkhoz állnak közel, igyekeznek tényszerű, hasznos és szükséges információkat közvetíteni a média-fogyasztóknak.
Szucher Ervin, a Krónika munkatársa elmondta, a lapkiadók valóban a magyarországi jobboldalhoz állnak közel, de tudomása szerint az erdélyi magyarság nagy része is ilyen beállítottságú. Túl ezen azonban a lapban hangsúlyos helyet kapnak a szociális, gazdasági és kulturális kérdések is, amelyekre tényszerű riportokban, cikkekben reflektálnak a szerkesztők. Szucher Ervin azt is elmagyarázta, hogy mi számít országos érdekeltségű információnak, s kifejtette, a helyi vagy megyei napilapok szerepe tükrözni az adott közösségnek a gondjait, az országos – ami tulajdonképpen regionális terjesztésű lap, hiszen nagyrészt erdélyiek olvassák – olyan nagyobb horderejű kérdéseket taglal, amelyek a nagyváradi, szatmárnémeti, udvarhelyi lakosokat is érdeklik. Ezért az lenne a jó, ha az olvasók mind a helyi, mind az országos lapot megvásárolnák. Szucher Ervin azt is elmondta: túl azon, hogy az olvasók ilyen vagy olyan táborba sorolnak, kollégák, barátok vagyunk, és gyakran együttműködünk.
Kádár Zoltán rádiószerkesztő a Marosvásárhelyi Rádió új műsorrácsáról beszélt. "Értünk van, rólunk szól" – ez az igen jól megválasztott jelmondat is tükrözi, hogy a marosvásárhelyi véleményformáló, közösségteremtő rádió. Igen nagy technikai és emberi erőfeszítés eredménye az új szerkezet megvalósítása, de az volt az egyik, még a 90-es években megfogalmazódott igénye az erdélyi magyarságnak, hogy legyen önálló – egy hullámsávon hallható – egész napos magyar nyelvű rádióadója. Ezért is olyan műsort állítottak össze, amiben mindenki megtalálja azt, amit hallani szeretne. Ez a sokféleség egyfajta nyomást is jelent, hiszen mindenki szeretne hallani önmagáról, még a politikusok is – mondta Kádár, de mindeddig a rádiónak sikerült betartania mindazt, amit a közszolgálati médiának küldetésszerűen teljesítenie kell.
A szerkesztők által kifejtett vélemények után igen sok kérdés hangzott el, valóban kerekasztal-beszélgetés volt. Többek között a politikai elköte-lezettségről, az újságírói szakma veszélyességéről, a sajtószabadságról, a magán- és a közélet közötti határról volt szó. Számos kérdésben vita, párbeszéd alakult ki a szerkesztők és az olvasók között, ami azt tükrözte, hogy valóban érto, befogadó közönsége van Szászrégenben a médiának.
(erdélyi)
Népújság (Marosvásárhely),

Csepp a tengerben a mentalitásváltásért
Kétnyelvű kaputáblák Marosvásárhelyen
Egyelőre ezer kétnyelvű kaputáblát helyeznek ki Marosvásárhelyen az óvárosban a Civil Elkötelezettség Mozgalom önkéntesei. A "Vigyázat, autókijárat!" – várakozni tilos, illetve "Vigyázat, kutya!" felirattal és ikonokkal ellátott, román és magyar nyelvű táblákkal szeretnék elsősorban a magyar anyanyelvűek jogait érvényesíteni, ugyanakkor jelezni azt, hogy a kölcsönös tisztelet jegyében a román lakosok is tolerálják a kétnyelvűséget.
Szigeti Enikő, a CEMO ügyvezető elnöke elmondta, hogy magánszemélyek kapuira függesztik ki a táblákat. Az önkéntesek bekopognak, és átadnak egy – esetenként magyar és román nyelven megírt – levelet, amelyben felkérik a lakókat, hogy fogadják el a táblákat. Amennyiben beleegyeznek, rögzítik is a feliratokat. Arra is kiterjedt a figyelmük, hogy a háztulajdonos anyanyelvén írott szöveg felül legyen.
– Tudjuk, hogy kezdeményezésünk csepp a tengerben, de mindenképpen jelezni szeretnénk a város döntéshozóinak, hogy a nyelvi jogok alkalmazása nem függ a lakosoktól. Természetesen azt is lejegyezzük, ki hogyan reagál a felajánlásra. Önkénteseink pedig aláíratnak egy dokumentumot, amivel igazoljuk, hogy a tulajdonos önszántából vette át és engedélyezte a táblák kihelyezését, s azt is megígérjük, ha utólag megrongálják, akkor kicseréljük – mondta Szigeti Enikő.
Horváth Kovács Ádám programkoordinátor az akció technikai oldalát fejtette ki a sajtónak. Megtudtuk: az 1.000 tábla közül 600 a "Parkolni tilos!" és 400 a "Vigyázat, kutya!" jelzésű. A szervezetnek egy magáncég ingyen ajánlotta fel a táblákat, amelyeket júniusig rögzítenek a kapukra. A megcélzott övezet: Állomás tér és környéke, főtér, Kinizsi Pál utca, Bolyai tér, a Budai Nagy Antal negyedben levő házak, a Cornisa negyed, a Vár sétány, valamint a Köves-domb és a Dózsa György utca közé eső házak (Déva utca és környéke).
– Az ötlet nem tőlünk származik, egy sepsiszentgyörgyi civil szervezet az önkormányzat támogatásával tett ki hasonló táblákat. Önkénteseinknek megvannak a megfelelő eszközeik és az engedély megszerzése után azonnal munkához láthatnak – mondta Horváth Kovács Ádám, aki hozzáfűzte, igény szerint még rendelhetnek táblákat, s remélik, hogy más cég is támogatja majd a kivitelezést.
Tóth Orsolya és Vajda Kinga önkéntesek megosztották eddigi tapasztalataikat, ugyanis már egy hete munkához láttak. Először a CEMO székhelyének utcájában (volt Kemény Zsigmond utca) kopogtak be a szomszédokhoz. Elmondták: pozitív visszajelzést kaptak, a felkeresettek dicséretesnek tartották a kezdeményezést, ahol elutasították, ott objektív okokra hivatkoztak. Volt ugyan olyan is, hogy a román ajkú tulajdonos "kimagyarázta", hogy miért nem szeretné kitenni a táblát, míg a magyarok közül többen féltek az utólagos konfliktustól, ezért nem szívesen vállalták, hogy anyanyelvükön is legyen felirat kapujukon.
A Népújság kérdésére Szigeti Enikő elmondta, hogy sem a kapu, sem a helység-, sem az utca- és intézménynévtáblák kihelyezésére nem kell helyi tanácsi határozat, hiszen a nyelvi jogokra vonatkozó romániai törvények engedélyezik a feliratok használatát. Alkalmazási szabályok szükségesek, amelyek kizárólag technikaiak (táblabetűméret, szín stb.). Tapasztalatuk azt igazolja, hogy bár nemzetközi fórumokon az ország képviselői azt hangoztatják, hogy ez a kérdés meg van oldva, alig 1%-ban használják a kétnyelvű feliratokat, ott, ahol egy-egy "bátor" intézményvezető felvállalja. Az a kérdés, hogy a törvény alkalmazásának elmulasztásáért kinek a hatáskö-rében áll Romániát felelősségre vonni? – tette hozzá, majd visszatérve akciójukra, hangsúlyozta: ezzel is azt akarják bizonyítani, hogy ha az emberekben van akarat, egymás iránti tisztelet, akkor élni lehet a jogok adta lehetőségekkel, és nem kell föltétlenül a megoldást a politikusoktól várni.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely),

Magyarellenes uszító feliratok a marosvásárhelyi M. Eminescu pedagógiai líceumban
Március 28-án, csütörtökön a marosvásárhelyi M. Eminescu pedagógiai líceum épületének második emeleti – egy XI. és egy X. magyar tannyelvű osztály – termeinek, illetve az emeleten levő mellékhelyiség ajtaján és az utóbbi falán is magyar- és RMDSZ-ellenes uszító feliratok jelentek meg.
Másnap pedig a bentlakás egyik emeleti ablakából a román nemzetiszínű lobogót lengető diákok „üzentek” a magyaroknak. Az ügy természetesen nem kerülte el az oktatási intézmény vezetőinek figyelmét, így Matache Daniela igazgatónő bizottságot hozott létre annak érdekében, hogy kivizsgálják a sajnálatos esetet.
Szilágyi András aligazgató lapunknak elmondta, az ankét folyamatban van, még nem tudják, csak sejtik, kik voltak a tettesek, szerinte nem diákok, hanem az őket manipuláló felnőttek a hibásak mindezekért. Az ügyre visszatérünk.
Vajda György
e-nepujsag.ro

Sütő-szobor állítása
Előre- vagy visszalépés?
A marosvásárhelyi tanács legutóbbi soros ülésén Peti András, az RMDSZ frakcióvezetője olyan határozattervezettel állt elő, amelyben javasolta, hogy a Sütő András író szobrának felállítására vonatkozó korábbi helyi tanácsi határozatot egészítsék ki azzal, hogy a szobrot nem a korábban megjelölt helyén, a Marasti, hanem a Színház téren állítsák fel, sőt, elvetve az eddigi álló alakos ábrázolást, egy padon ülő írót képzelt el. A tanács elnapolta a döntést.
Előzmények
2009-ben, miután Sopronban sikerült szobrot állítani Sütő Andrásnak, az író nevét viselő baráti egyesület nevében Nagy Pál, egykori jó barátja kezdeményezte, hogy Marosvásárhelyen is így állítsanak emléket. Hosszas vita után – mint ismeretes, a román pártokban ténykedő tanácsosok Gusa szobrának elhelyezésétől tették függővé a Sütő Andrást ábrázoló köztéri alkotás jóváhagyását – 2009. szeptember 17-én megszületett a tanácsi határozat (377/2009), amelynek alapján hozzá lehetett kezdeni az engedélyek beszerzéséhez, illetve közzétehette a baráti társaság a pályázati felhívást. Az utóbbira öt pályamunka érkezett, amelyek közül a bírálóbizottság egyet sem talált megfelelőnek, így a második körben felkérte a két legjobbnak ítélt alkotás szerzőjét, hogy az ítészek javaslatait figyelembe véve módosítsanak rajtuk. Végül 2011 novemberében Kiss Levente marosvásárhelyi szobrászművész álló alakos szobrának makettjére esett a választás. S bár a helyszínt illetően annak idején is volt némi vita, hiszen több javaslat is elhangzott a baráti társaság és az ügyet felkaroló politikusok részéről (sz. m.: az egyik alternatív helyszín a Teleki Tékával szembeni Bolyai téri park volt), végül úgy döntöttek, hogy a szobrot a Marasti térre helyezik, a telefonpalotához közel. Csegzi Sándor, akit Nagy Pál alpolgármesterként kért fel annak idején, hogy a hivatalban kezelje az okiratokat, a Népújságnak elmondta, akkor az volt az elképzelés, hogy Sütő Andrásnak a térhez közel álló Marasesti utcai hajdani lakóházát a család eladja a baráti társaságnak, és oda múzeumot rendeznek be, ugyanakkor az utcát, vagy akár a teret is az íróról nevezték volna el. A részletes városrendezési tervben szerepel a benzintöltő állomás elköltöztetése és a park átalakítása is, úgy, hogy a szobor hangsúlyos szerepet kapott volna – mondta Csegzi Sándor.
Az ügy továbbvitele már nem a helyi önkormányzattól függött volna, hiszen erre határozat született. A megrendelőnek – a baráti társaságnak – kellett volna szerződést kötnie a művésszel, és megszerezniük a szükséges pénzösszeget. Az utóbbi elmaradt, így, bár sikerült megakadályozni a Gusa-szobor felállítását, Sütő András szobra sem került ki a köztérre, bár ennek gyakorlatilag semmi akadálya, már holnap fel lehetne avatni.
A második nekifutás…
Peti András, az RMDSZ városi elnöke és a helyi tanács frakcióvezetője kezdeményezésére a márciusi soros ülésre benyújtott határozattervezetben tulajdonképpen azt kérték, hogy a korábbi, 377/2009. szeptember 17-i helyi tanácsi határozatot egészítsék ki azzal, hogy Sütő András szobrát költöztessék a Színház térre – a mellékletben igen pontosan megjelölt helyre (sz. m.: gyakorlatilag a színház bejárata mellé). Az indoklásban többek között az szerepel, hogy a baráti társaság már 2012. augusztus 8-án kérte az áthelyezést. "…Az író bevonult az irodalomba drámáival, életének nagy részét Marosvásárhelyen töltötte. Szimbólumokkal és irodalmi képekkel gazdagon illusztrált alkotásaiban az erdélyi multikulturalitást és nyelvi többszínűséget jelenítette meg… Európai szellemiségű íróként beleillik Marosvásárhely jövőbeni multikulturális profiljába.(…)"
Az indokok között szerepel az is, hogy 2020-ban Marosvásárhely megpályázza az európai kulturális főváros címet, ezért egy érvvel több, ha Sütő András szobra méltó helyre, a város központjába kerül.
Úgy tűnik, hogy a sokat hangoztatott multikulturalitás csak a magyarság részéről érv arra, hogy a többségi és a kisebbségi kultúrát közelítsék egymáshoz, mert a határozattervezet azzal a megjegyzéssel került a tanácsülés elé, hogy "a szobor elhelyezése körüli gondok", valamint a szakvéleményezés hiánya miatt halasszák el a döntést. S mindezt annak ellenére, hogy a napirendre tűzést is, mint minden adok- kapok ügyet, politikai egyeztetések előzték meg, amelyek aztán a plénumban felborultak.
Peti András a Népújságnak kifejtette, ugyancsak a baráti társaság kereste meg őt, hogy nyújtsa be a határozattervezetet, mert "rájöttek", hogy a korábbi helyszín nem megfelelő, eldugott, kevésbé látogatott, az író szellemiségéhez, alkotásához méltóbb lenne, ha a felújított Színház téren állna egy olyan padon ülő szobor, ami mellé akár le is lehet ülni, fotókat készíteni, ahogy más országokban – az emberekhez közelebb álló "nagyságok" szobrát elhelyezték.
Megfontoltabb kezdeményezést!
Dana Mihet városi főépítész egyik kifogása az volt, hogy az új helyszínre új részletes városrendezési tervet kell készíteni, mi több, a korábbi, egységes átrendezési tervet csak a tervező módosíthatja. Briscaru Cornel PSD-s tanácsos pedig a művelődési szaktárca engedélyének beszerzését is szóba hozta, bár ez az érv igen sántít, hiszen ehhez valóban kell egy olyan tanácsi határozat, amellyel akár a szaktárca elé lehet állni, de mivel a Színház tér nem műemlék, ez esetben valóban a rosszindulatú gáncsoskodásnak adott burkoltan hangot.
Megfontolandók viszont az építészeti érvek. Bár a korábbi helyszín esetében sem lépett tovább a baráti társaság, ami azt jelenti, hogy nem készült pontos tervrajz a helyszín átalakításáról és az építkezési engedély beszerzéséhez szükséges műszaki tanulmány (memoriu tehnic) sem. Az új helyszín tanulmánya már a határozattervezet része volt. Úgy tűnik, ez sem volt elég. Ennek ellenére érdekes volt Claudiu Maiornak az érvelése, aki PDL-s tanácsosként egyáltalán nem ellenezte az új helyszínt, sőt a vitában Cornel Briscaru is elejtette: ha van engedély, tőle akár Liviu Rebreanu, vagy más, a város életében jelentőséggel bíró román, magyar, szász értelmiséginek is lehet majd szobrot állítani a Színház téren. Szavukon lehetne fogni az érdek szerint néha ellenzéki politikusokat!
Peti András azt nyilatkozta, hogy a következő tanácsülésre ismét napirendre tűzi a határozattervezetet – tegyük hozzá: alaposabb műszaki és nem érzelmi, politikai indoklással kellene legközelebb tálalni a Sütő-szobor ügyet.
Mindezek mellett azonban – a helyszíntől függetlenül – továbbra is kérdés marad, hogy mennyi idő alatt és ki készíti el az újabb szobortervet, hiszen a korábbi, bár elfogadta a baráti társaság által megbízott zsűri, mégsem készül el. S ami ennél is fontosabb: lesz-e annyi pénz, hogy a munkát kivitelezzék, hiszen tudomásunk szerint ez is volt az egyik oka annak, hogy 2009 óta csak elképzelés és parttalan vita tárgya Sütő András marosvásárhelyi köztéri szobra.
Vajda György
Háromszék (Sepsiszentgyörgy).

Török Gáspár: Marosvásárhely a fotográfia városa
Hiánypótló kiadványként megjelent Török Gáspár Marosvásárhely a fotográfia városa című könyve, amelyben a szakterületen közölt, illetve kevésbé ismert írásait foglalta egybe. A könyvet munkatársunk Vajda György április 16-án, kedden 18 órától a Bernády Házban mutatja be. Az alábbiakban Nagy Miklós Kund által írt előszóval ajánljuk az olvasók figyelmébe a kötetet.
Ha a képíró kutatni kezd, abból remek dolgok születhetnek. Akár egy hiánypótló könyv is, amely újabb fehér foltot tüntethet el ismereteink folyamatosan frissítendő térképéről. Török Gáspár rég rájött arra, hogy nem csak a látvány megörökítése válhat szenvedéllyé, a felfedezés öröme is tartós elégtételt nyújt. Akkor különösen, ha könyvtári búvárkodásainak az eredményeit a szélesebb közönséggel is megoszthatja. Így aztán a fotózás és az ehhez szervesen kapcsolódó kiállító tevékenység mellett évek óta arra is időt szakít, hogy beleássa magát a fotográfia múltjába, szóban és írásban tegye közzé, ha valamilyen ritkaságra, a köztudatból hiányzó tudnivalóra bukkan. Természetes, hogy figyelme elsősorban arra irányul, ami a fényképészet, fényképművészet terén szűkebb pátriánkban történt, első fotótörténeti cikkgyűjteménye ezért is erdélyi, vásárhelyi központú. Kötete adatokban, tényekben kellőképpen gazdag, bárkit meggyőzhet, hogy címválasztásában nem lokálpatrióta elfogultság, hanem a helyi realitások alapos ismerete vezérelte. Marosvásárhely valóban a fotográfia városa. Átfogó írásokban bizonyítja, hogy a Református Kollégium polihisztora, Bolyai Farkas még Daguerre világhírűvé vált találmányának a bejelentése előtt foglalkozott a fényképezés lehetőségeivel, technikájával.
A fotográfia úttörői között más marosvásárhelyiek is feltűntek, mindenekelőtt az 1848-as szabadságharcos Szabó Iván, aki emigrációba kényszerülve, skót földön szerzett elévülhetetlen érdemeket a fényképezés terén. Nyilván más erdélyi szellemi központok is méltán hívták fel magukra a figyelmet a fotográfia hőskorában, Török Gáspár nem a könnyebb utat választotta, a több kutatást igénylő, kevésbé ismert jelenségekre, egyéniségekre, például a nagyenyedi képíró kiválóságokra fókuszál.
A fejlődést a XIX. századi Erdélyben neves mecénások is segítették. Nekik is köszönhető, hogy megvalósíthatta nagy művét Orbán Balázs, és lelkes követői is akadtak a Székelyföldön. Említésre méltó nevek sokasága szerepel a könyvben, itt csak jelzem a Horváth Imréét, aki szintén megszállottja volt a fényképészetnek, és része van abban, hogy Marosvásárhelyen elindították a fényérzékeny anyagok gyártását. A szerző ír a hírneves helybeli fotóklubról is, amelyet Marx József fotóművész alapított hat évtizeddel ezelőtt. A fotósutánpótlás nevelését ugyancsak szívügyének tekintő jeles mesterrel 1982-ben készített interjúját is beemelte Török Gáspár a könyvbe. A fotókat ne hiányoljuk a kiadványból. Itt nem ihletett képeit mutatja fel a szerző, azokkal a Kivárt pillanatok című átfogó fotóalbumában és tárlatokon mindegyre találkozhatunk.
Most olyan oldaláról ismerhetik meg a fotó- és könyvbarátok, amelyről eddig kevesebbet tudtak. Ezért is érdemes az elismerésünkre.
Kiss Júlia.
Népújság (Marosvásárhely).

Török Gáspár: Marosvásárhely fotótörténete
Tudták-e azt, hogy a Marosvásárhelyen tevékenykedő Bolyai János még Daguerre, a fénnyel írt képrögzítés technikájának feltalálója előtt rájött arra, hogyan lehet elméletben a camera obscura képet fixírozni? S hallottak-e arról, hogy a Székelyföldet bejáró Orbán Balázs Párizsban Victor Hugo fiától tanult meg fényképezni? Ilyen és ehhez hasonló érdekes adatokat közöl a múlt kedden délután a Bernády Házban bemutatott kötet.
Török Gáspárt a marosvásárhelyieknek nem kell különösebben bemutatni, hiszen több évtizedes fotós tevékenységével – a Marosvásárhelyi Fotóklub oszlopos tagjaként – a kiállításokon való szereplésével méltán öregbítette a város hírnevét. Ezúttal fotótörténeti kutatóként, íróként mutatkozott be, a különböző alkalmakra íródott – marosvásárhelyi, romániai és erdélyi vonatkozású – dokumentációt foglalt össze egy kis könyvecskébe úttörő munkaként, hiszen ilyen jellegű kötet még nem látott napvilágot. Anyagiak hiánya miatt kevés a kötet illusztrációja, de lehet, hogy ez elvonta volna a figyelmet, azonban azok, akik eljöttek a bemutatóra – a szerzőnek köszönhetően, saját gyűjteményéből – eredeti daguerrotípiát, kalotípiát láthattak, ugyanakkor igazi kuriózumként azt a papírcsíkot is "megtapinthatták", amely a fotógyár elődjének számító Horváth testvérek műhelyében készült.
Mindaz, ami a könyvben van, alátámasztja, hogy Marosvásárhely valóban a fotográfia városa, és ennek a hobbinak, szakmának, művészeti ágnak olyan szálai indultak el innen a székely fővárosból, amelyek a fotográfia hőskorszakában behálózták Európát, s ennek ékes példázata az a marosvásárhelyi Szabó Iván, aki részt vett az 1848-as forradalomban, majd kardját Skóciában fényképezőgépre cserélte le, és így vált híressé.
A kötetet nemcsak azoknak érdemes elolvasni, akik a fotográfia iránt érdeklődnek – s van most belőlük elég –, hanem a lokálpatriótáknak is, hiszen érdekes kultúrtörténeti epizódok rajzolódnak ki a sorokból. A könyvnek több szempontból is jelzésértéke van. Egyrészt, mert számos olyan fotográfus nevét tartalmazza – köztük XIX. században tevékenykedő úttörő nőkét –, akikről a szerző is azt állítja, külön tanulmányt érdemelnének.
A kötet külön érdekessége és erről máshol eddig nem olvashattak az érdeklődők, hogy a szerző könyvbe foglalta a marosvásárhelyi fotópapírgyártás történetét, amely a Horváth testvérek kísérleteitől, egy garázsban felállított műhelyből indult, és a japán licenccel felépített, több évtizedig működő Azomures gyár bezárásával ért véget.
S ha már a jelentős fotós elődökről van szó, nem maradhatott ki a kötetből Marx József, mindenki Jóska bácsija, a Marosvásárhelyi Fotóklub alapítója. A szerző igen érdekes beszélgetést közöl vele, amiből sok érdekes kuriózumra is fény derül. Ugyancsak ebben a kötetben lát napvilágot először – alaposan dokumentálva – a Marosvásárhelyi Fotóklub hat évtizedes története is.
Jelzésértékű a kötet azért is, mert alátámasztja azt a több évtizedes kezdeményezést, törekvést, hogy létesüljön Erdélyben egy önálló fotográfiai múzeum. A kötetben szereplő fotósok neveiből ítélve van tehát, amit kutatni, és meggyőződésem, hogy több – a kötetben is szereplő fotográfusok által készített – fénykép még megtalálható magángyűjtőknél vagy a témához kevésbé értő régiségkereskedőknél. Félő, hogy a hozzá nem értés miatt ezek az értékek elvesztődnek. Ezért kellene összefogjunk annak érdekében, hogy önálló intézményként létrejöjjön a fotográfiai múzeum Erdélyben, vagy ha ez még túl merész elképzelés, a Maros Megyei Múzeum hozzon létre fotótörténeti szakosztályt.
A Török Gáspár által írt kötet is bizonyítja: Marosvásárhely is jelentősen hozzájárult az egyetemes és ezen belül a romániai, erdélyi fotográfia történetéhez, s van amit még kutatni e szakterületen is.
A könyvet Vajda György újságíró, valamint dr. Pál Antal Sándor ny. levéltáros, akadémikus ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.
(erdélyi)
Török Gáspár: Marosvásárhely a fotográfia városa
Népújság (Marosvásárhely)

Összeállt a Csűrszínház idei évadjának programja
Színes, gazdag kínálat
Kedden a szervezők sajtótájékoztatón mutatták be a Csűrszínház 2013-as évadjának programját, amely az előző évhez hasonlóan igen gazdag művelődési kínálattal várja az érdeklődőket. A programot a szervezésben résztvevők: Szélyes Ferenc, a Csűrszínházi Egyesület elnöke, Vajda György programkoordinátor, Kiss Zsuzsa, a Backamadarasért Egyesület képviselője, Barabás Attila, a Maros Művészegyüttes igazgatója, Incze Tünde, az együttes szervezője, Török Viola és Kovács Levente rendezők, valamint Pánczél Szilamér, a Maros Megyei Múzeum kutatója ismertették.
Szélyes Ferenc, a Csűrszínházi Egyesület elnöke elmondta: az előző évhez viszonyítva szellősebbé szerették volna tenni a programot, de ez nem sikerült, hiszen a partnereknek köszönhetően az idén is minden igénynek, elvárásnak megfelelő műsor állt össze, amelyre remélik, hogy nemcsak a Nyárádmentéről, hanem a megyéből is lesznek érdeklődők.
Hagyományteremtő rendezvénnyel május 25-én nyílik az évad. Erről Kiss Zsuzsa, a backamadarasi önkormányzat művelődési referense beszélt. A szervezők szándéka, hogy évente egy-két nyárádmenti község mutatkozzon be a Csűrszínházban, saját kulturális kínálattal. Az első község Backamadaras. 14 órától kezdődő programjukból nem hiányzik a néptáncműsor, a terménykiállítás, a hagyományos népi vásár, a gasztronómiai bemutató, de lesz fotókiállítás és filmvetítés is a településről.
Június elsején, a gyereknap alkalmából Nyárádremete tánccsoportjai mutatják be műsorukat. Különleges élményre hívja majd az érdeklődőket a marosvásárhelyi Művészkuckó Egyesület június 9-én, amikor a június 1-jén bemutatandó Dés László–Nemes István: Valahol Európában című musicalt viszik ki Mikházára, teljesen új koncepcióban, Korpos András rendezésében. Az idei Csűrszínházi Napok június 28-án kezdődnek. Felavatják a közel 5.000 kötetes könyvtárat, korábban a Csűrszínházi Egyesület kezdeményezésére a könyvgyűjtést a Népújság is felkarolta. A Napok fénypontja a Széllyes Sándor-népdalvetélkedő döntője lesz, amelynek előválogatója alapján nyolc megyei kistérségből jelölik ki a bejutottakat két korcsoportbeli kategóriában. A döntő műsorban az Erdélyi TV közreműködésével a kistérségekről készített rövid filmeket is bemutatják. A rendezők szándéka, hogy a népdalvetélkedőn kívül a döntő lehetőséget teremtsen a kistérségek idegenforgalmi ismertetésére is. Ezt a rendezvényt jövőre is meghirdetik.
Az idén is lesz saját produkció a Csűrszínházban: a Vim Spectrum színház Török Viola rendezésében Móricz Zsigmond Boszorkány című darabját mutatja be. A sajtótájékoztatón a rendező kifejtette, ősbemutató lesz, hiszen a darabot eddig alig játszották. Érdekes kérdést, a hitvilágot, a nonkonformizmust taglalja a darab, amely Bethlen Gábor és Báthory Anna különös viszonyát mutatja be.
Augusztus 3-án egy egészen különleges programmal rukkol elő a Csűrszínház. A Maros Megyei Múzeummal közösen római fesztivál lesz. Ennek a hátterét az a nagyméretű régészeti ásatás adja, amelyben több hazai, magyarországi és németországi egyetem részvételével 70 külföldi diák is részt vesz, hogy feltárják a mikházi római castrum és a hozzá tartozó település (vicus) maradványait. A római napon lesz gladiátorbemutató, rabszolgavásár, temetés, divatbemutató, gyerekprogram, filmmaraton, kézművesműhely. Mi több, aki teheti, a helyszínen ókori római öltözetben jelenhet meg. A műsort röviden Pánczél Szilamér, a múzeum római kort tanulmányozó kutatója, a program koordinátora ismertette, aki elmondta, ha sikeres lesz a kezdeményezés, évente szeretnének hasonlót szervezni.
Ugyancsak Mikháza ad teret a már marosvásárhelyi kultúrtörténeti kuriózumnak számító Majomcsoportnak, amelyet 1963-ban egyetemista színjátszókörként hozott létre Kovács Levente rendező, s amelyet 1989-ig sikerült működtetni úgy, hogy a színjátszáson túl ez a társulat értelmiségiek, ellenzékiek valóságos fórumává vált. Orvosok, színészek, mérnökök, politikusok és sokan mások jönnek majd haza külföldről és gyűlnek össze augusztus 23-án Mikházán, ahol az 50 éves találkozót követően este 8 órától nyilvános műsor is lesz, és fellép a színjátszó kör hajdani zenekara is, de lesz meglepetés is bőven – árulta el az érdeklődőknek Kovács Levente.
A programban szerepel még Népújság író-olvasó találkozó – vázolta fel a terveket Vajda György. Úgy szeretnék megszervezni, hogy a nyárádmenti oktatási intézmények hozzájárulásával diákoknak szóló ismeretterjesztő vetélkedő is megelőzze. A találkozót a dicsőszentmártoni Kökényes fellépése is színesíti majd.
Az idéntől újra felelevenedik a hagyományos szüreti bál, s az idei évadot – mintegy összefoglalóként, az RMGE és a kistérségi társulás hathatós hozzájárulásával – egy nyárád- menti termény- és gasztronómiai kiállítás és vásár zárja majd, amelyet minden évben megismételnének.
Mindezek mellett nyáron táborokat is szerveznek. Az elképzelés szerint design- és divat-, fotó-, alkotó- és tánctáborok helyszíne lesz Mikháza. Az előző évekhez hasonlóan, akinek nincs más lehetősége, a Bálinttrans járataival utazhat a helyszínre, s a szervezők azt is remélik, hogy a Szovátán nyaralóknak is sikerül eljutniuk a Csűrszínházba. A részletes programokat a rendezvényeket megelőzően ismertetik majd a szervezők.
(erdélyi)
Népújság (Marosvásárhely)

Konferencia a nyelvi sokszínűségről
Európa a tolmácsok paradicsoma
Május 10-én és 11-én a második alkalommal szervezett konferenciát a marosvásárhelyi Sapientia EMTE Műszaki és Humántudományok Karának Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszéke Nyelvi sokszínűség Európában címmel, amelyre az említett tematikával foglalkozó tanárokat, szakértőket hívták meg. Imreh Attila tanszékvezető tanárral a tanácskozás szünetében beszélgettünk.
– Miért a Sapientia EMTE a házigazdája a konferenciának?
– Ez a konferencia tulajdonképpen a folytatása a 2011-ben megszervezett első hasonló rendezvénynek, amelyet a néhai dr. Murvai Olga professzor asszony kezdeményezett. 2008-ban fordítói és tolmács szakot indítottunk, a harmadik generáció készül államvizsgára, mindezek mellett bizonyítani szeretnénk, hogy ez a szak életképes. Nemcsak elméletben oktatjuk a többnyelvűséget, hanem a gyakorlatban is, és erre jó alkalom a konferencia is, amelynek hivatalos nyelvei a román, a magyar, az angol és a német. Hosszú távú célunk, hogy összegyűjtsük a közvetlen környezetünkben élő szakembereket, akik a nyelvészettel foglalkoznak, ugyanakkor nem titkolt szándékunk külföldi előadókat rendszeresen meghívni, mivel kétévente szeretnénk folytatni a rendezvényt. Jelenleg is öt országból jöttek el tanárok, előadók. Reméljük, hogy ezáltal olyan kapcsolatok születnek, amelyek mind a tanárok, mind a diákok javát szolgálják.
– Tanár-, diákcsere-lehetőséget is jelenthetnek ezek a kapcsolatok?
– Dr. Papp Andrea, az ELTE idegen nyelvű rektorátusának vezetője évek óta mesterkurzusokat tart a fordító, tolmács szakos diákoknak angol–magyar, magyar–angol fordítástechnikából. Ugyanakkor az akkreditációt követően partnermegállapodások születtek. Jelenleg is két Erasmus szerződéssel rendelkezünk, amelyek eredményeként a 2012/2013-as tanévben külföldi oktatók és diákok jönnek hozzánk, és innen külföldre utaznak majd el.
– Kikből áll a konferencia célközönsége?
– Tanárok és mindenekelőtt diákjaink, akik igazán nagy számban vannak jelen és aktívan részt vesznek. Az idén a TDK nyertes diákjai a konferencián előadókként is bemutathatják munkájukat.
– Az egyik előadás végén elhangzott, hogy az itt elhangzottakból könyvet állít össze az egyetem, amelyet a jövendőbeli nemzedékek is tanulmányozhatnak.
– Minden konferenciáról a legjobb anyagokat kötet formájában is kiadjuk. A 2011-ben megrendezett konferencia előadásait három – magyar, román és angol nyelvű – könyvbe foglaltuk, amelyeket tegnap este bemutattunk, dr. Murvai Olga emlékének ajánlva.
– Hogyan járulhat hozzá az egyetemi elit, hogy a nyelvi téren tapasztalt hiányosságok – a kisebbségek anyanyelvi használatára vonatkozó előírások alkalmazásának figyelmen kívül hagyása, a többség viszonya a kisebbségek nyelvéhez és fordítva – kiküszöbölhetők legyenek?
– Úgy gondolom, hogy a kisebbség és többség viszonyulásában mi kell megtegyük az első lépést. Ezen fáradozik a tanszékünk is, de meggyőződésem, hogy amennyiben nyitunk a közvetlen környezetünkben levő egyetemek, közösség felé, mi is hozzájárulhatunk bizonyos előítéletek feloldásához. Például szerződésünk van a Petru Maior Egyetemmel, amellyel közös konferenciát rendeztünk. Olyan kutatásunk is van, amibe nemzetközi szinten a Moldova köztársaságbeli egyetemeket, az ottani tudományos akadémiát is bevontuk. Nem is feltétlenül törekszünk arra, hogy a kérdésben említetteteket rendbe tegyük, de azáltal, hogy megjelenünk közös konferenciákon, részt veszünk kutatási programokban, ahol évek óta magyar előadó nem lépett fel, mint Brassóban, vagy Jászvásáron az egyetemeken, nyitást jelenthető lépéseket teszünk. Több esetben megkérdőjelezték a szakmaiságunkat, azt, hogy miként létezünk magyar magánegyetemként, és sikerült eloszlatnunk minden olyan tévhitet, amely ebből az ismeretlenségből fakadt. A közös programok, az együtt munkálkodás azok a lépések, amelyekkel igazolhatjuk, hogy a magyar magánegyetemnek rangos helye van a romániai akadémiai körökben.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Apró lépések politikája
Van alpolgármester és Bernády iskola, nincs kétnyelvű felirat és döntés a Sütő-szobor ügyében
Tegnap majdhogynem a kulisszák mögötti forgatókönyv szerint zajlott a marosvásárhelyi tanács ülése. Mint ismeretes, a többször elhalasztott soros ülésen olyan kényes témák szerepeltek, mint az alpolgármester-választás, az utcák és az intézmények kétnyelvű feliratozása, a Sütő András tervezett szobrának elköltöztetése eredetileg megszavazott helyéről a központba, illetve a hőenergia-szolgáltatás ügye.
Miután a napirend előtti felszólalások több mint egy órán át elhúzódtak, és ez idő alatt azon is vitatkoztak a tanácsosok, hogy milyen napirendre tűzött határozattervezeteket vonjanak vissza, illetve sürgősen tárgyaljanak meg, Dorin Florea polgármester igencsak kioktatta a tanácsosokat, de legfőképpen az RMDSZ képviselőihez szólt, majd elmondta, hogy két óriási politikai hibát követtek el. Az egyik az, hogy "egyes politikusok saját érdekeiknek megfelelően" levették a sürgősségi klinikai kórházat "az ország térképéről", a másik ilyen tévedés a Digitális város című tervhez való viszonyulás volt. Aztán következett az alpolgármester megválasztása, de időközben kiderült, hogy a Sütő András szobrának felállítási helyére vonatkozó határozattervezetet az RMDSZ visszavonta. Peti András frakcióvezető azzal indokolta ezt a lépést, hogy még nem egyeztek meg ezen a téren más pártok képviselőivel, ezért attól tartott, hogy kedvezőtlen döntés születik e téren. Mindemellett megerősítette, van érvényben levő tanácsi határozat a szoborállításról, csak az elköltöztetés körül nincs még egyetértés, ezért nem erőltetik most a kérdést. Arra viszont senki nem tudott egyértelmű választ adni, hogy az utcák és az intézmények kétnyelvű feliratára vonatkozó határozattervezet miért nem szerepelt a napirendi pontok között, holott korábban – a Népújságban is közölt – összehívóban benne volt.
A válasz némiképpen a további történésekben benne volt. Következett az alpolgármester-választás. Dr. Benedek István az RMDSZ frakciója nevében javasolta Peti Andrást, majd az ülésvezető félszegen megkérdezte, hogy van-e még javaslat? Természetesen nem volt. Akkor 20 perces értetlenkedés után végül kijelölték a szavazatszámláló bizottságot, ugyanis a tanács működési szabályzatának megfelelően az alpolgármestert titkos szavazással választják meg. Az egyetlen jelöltet húsz támogató és két ellenszavazattal elfogadták. Majd a kinevezésére vonatkozó határozattervezetet egy ellenszavazattal elfogadták. Ezt követően Peti András Cioban Maria jegyző jelenlétében (a magyar Bibliára) letette a hivatali esküt, és aláírta az erről szóló jegyzőkönyvet. Rövid beszédében azt ígérte kollégáinak, hogy alpolgármesterként igyekszik pártállástól függetlenül a város összes lakóját képviselni.
A Népújság arra volt kíváncsi, hogy mi a garancia arra nézve, hogy Peti András alpolgármesterként nem jár úgy, mint elődje, akit semmibe vett a polgármester?
– Biztató az a jel, hogy nagy többséggel, két ellenszavazattal fogadták el a jelöltségemet a kollégák, ez azt jelenti, hogy minden politikai párttal sikerült egyezségre jutni személyem, illetve az RMDSZ jelöltjével kapcsolatosan. Rendelkezem azzal a nyitottsággal, áldozatkészséggel, hogy a város lakói érdekében megtaláljam a közös hangot a tanácsban mind a többi politikai párt képviselőjével, mind a végrehajtó hatalommal, mind a polgármester úrral.
Az "egyezség" következő lépéseként került szavazásra a 2-es számú általános iskola ügye, amely kb. egy éve és kilenc hónapja "napirenden" van, és a politikai hercehurca miatt mindeddig nem sikerült elérni, hogy felvegye az iskola építőjének, a város hajdani polgármesterének, dr. Bernády Györgynek a nevét. Miután az ülésvezető elmondta, hogy a jogi szakbizottság nem egyezett bele a határozattervezetbe, és más bizottságokban is voltak kifogások ez ellen, vitára bocsátotta ezt. Aztán miután – enyhe csodálatára – senki sem akart hozzászólni, szavazásra bocsátotta. A tanácsosok három ellenszavazattal (Sabau Pop Aurelian Olimpiu, Puiac Ion Claudiu, Loghin Lucian Mircea) elfogadták azt, hogy az iskolát szeptembertől Bernády György Általános Iskolának nevezzék.
A teremben tartózkodtak a szülői bizottság képviselői, akiknek a nevében a folyosón Györgyné Kis Anna nyilatkozott. Elmondta, hogy több mint egyéves küzdelem végére érnek, de azt szeretnék, hogy az RMDSZ nevezzen ki egy felelőst, aki tovább követi az ügyet és gondoskodjon arról, hogy az új tanév kezdetekor felkerüljön helyére az új tábla. Peti András alpolgármester hozzáfűzte: "sikerült meggyőznünk a többséget, hogy ez egy jogos, legitim követelése a magyar közösségnek, és ezt elfogadták. Amióta az RMDSZ kisebbségben van a tanácsban, bármit szeretnénk elérni, meg kell találjuk a partnereket a keresztülviteléhez. Külön köszönet ezért a CEMO-nak, illetve a szülői akciócsoportnak, akik végigkövették a névadás folyamatát, és mindig felhívták a figyelmet akkor, amikor elakadt a folyamat."
A továbbiakban – többek között – elfogadták azt is, hogy a Locativ Rt. kéri majd a távhőszolgáltatás meghosszabbítását az Országos Energetikai Hatóságtól azért, hogy tudjon meleg vizet szolgáltatni a hálózatban maradt mintegy 1200 előfizetőnek, azzal a megjegyzéssel, hogy októberig, a fűtés beindításáig mérlegeli a tanács, hogy megéri-e a városnak fenntartani a távhőszolgáltatást, vagy megoldást talál arra, miként rendezik az említettek sorsát ezen a téren.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Huszártalálkozó Rákóczi cserefájánál
A 60 éves Miholcsa József alezredest köszöntötték
Egy kis fantáziával akár 200 évet is visszautazhatott az időben, aki szombaton a Rigmány melletti – a marosvásárhelyi Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület által táborozóhelyként és madártani megfigyelésekre használt tisztásra tévedt. A helyi hagyományőrző huszárok ugyanis találkozót szerveztek, amelynek célja, elmondásuk szerint, a különböző alakulatok együttléte volt. Meglepetésnek szánták a 60. életévét betöltő Miholcsa József alezredes felköszöntését, aki a huszármozgalom kezdeményezője, ösztönzője megyénkben.
A természetvédő egyesület által a szervezők rendelkezésére bocsátott jurták, a lóállások és a hely hangulata, az egyenruhák egy kis történelmi utazást tettek lehetővé, hiszen elképzelhető, hogy a huszárság korában valójában hasonló körülmények között találkoztak a bajtársak, akik a fegyvernem kötelezettsége alatt egész Európában derekasan megállták a helyüket a csatamezőkön. Ma a hagyományőrző huszárság – nemcsak jelmezes játékot jelent azok számára, akik anyagi áldozatok árán korhű ruhákat készítenek, lovakat tartanak –, hanem összetartja azt a közösséget, amely felvállalja erkölcsi tartásban, gondolkodásban, szellemi hozzáállásban mindazt, ami tulajdonképpen híressé, elismertté tette a korabeli huszárokat – mondta Miholcsa József, akinek az ötletére szervezték meg a rigmányiak a találkozót.
Csipán Csaba, a rigmányi alakulat vezetője, a találkozó főszervezője elmondta, azért nem volt nyilvános a rendezvény, mivel ez tulajdonképpen azoknak a Maros megyei hagyományőrző huszáralakulatok képviselőinek szólt, akik gyakran vendégül látják őket, s ezért "illett viszonozni ezt". S hogy ne csak beszélgetés, mulatozás legyen, úgy döntöttek, hogy ügyességi versenyen is összemérik tudásukat. Délelőtt a Militari –háromnapos összetett lovas verseny – mintájára három próbát kellett végrehajtaniuk a benevezőknek. A "vitézségi vetélkedő" abból állt, hogy a pályán elhelyezett szalmabálákon ugratták át a lovakat, utána három oszlopra szúrt "török fejet kellett porba hullatni", majd egy oszlopra helyezett karikát felszúrni a kardra és egy másikra tűzni, végül dárdát hajítottak célpontba – ezek a gyakorlatok a hajdani harci előkészületekhez tartoztak. Természetesen a huszár elválaszthatatlan lovától, sok esetben úgy jött ki győztesen egy-egy csatából, hogy a ló is megfelelően tudta teljesíteni a parancsokat. Ezért a másik két akadály a ló képességeit, illetve a ló és lovas közötti összhangot jelezte. Az idomítási vetélkedőben különböző, a lovak számára elég nehéz irányítási feladatokat kellett elvégezni, míg az ügyességi próbán a huszár olyan gyakorlatokat végzett, amelyekkel az összpontosítási képességek kerültek előtérbe. Többek között egy vízzel telt pohárral ügettek, arra vigyázva, hogy minél kevesebb loccsanjon ki belőle. A jelenlevő hagyományőrző alakulatok (Mátyás, Würtemberg huszárok, 9-esek, lófőszékelyek) egy-egy képviselővel neveztek be. A szerzett pontszámok alapján a vetélkedő abszolút győztese Berekméri Botond sárpataki Mátyás-huszár lett.
A találkozón először osztották ki a gróf Bethlen Gergely érdemérmet is, amelyet Miholcsa József alapított, annak az Abafáján született 1848-as honvéd huszárnak az emlékére, aki a marosvásárhelyi királyi tábla írnoka, később az erdélyi udvari kancelláriánál tisztviselő lett. 1848 augusztusában Kolozsváron részt vett a Berzenczey László parancsnoksága alatt szerveződő "Kossuth" önkéntes lovascsapat egy egységének felállításában. Októbertől a lovascsapat egy századának élén harcolt a román felkelők ellen. Novemberben őrnaggyá léptették elő és az önkéntes lovascsapatból szervezett 15. (Mátyás király) huszárezred 1. osztályának parancsnokává nevezték ki. Jelentős szerepe volt a császári hadsereg erdélyi központjának bevételét eredményező március 11-ei nagyszebeni ütközetben. A világosi fegyverletétel után Aradon hadbíróság, majd sorozóbizottság elé állították. 1849 novemberében szabadon engedték, de utóbb politikai okokból ismét le akarták tartóztatni. Ekkor Szerbián keresztül Franciaországba menekült és kapcsolatba lépett a magyar emigrációval. 1859-ben a Kossuth Lajos vezetésével megalakult Magyar Nemzeti Igazgatóság ezredesi rangban az itáliai magyar légió lovasdandárának parancsnokává nevezte ki. 1860-tól tábornok a szárd (piemonti) királyi hadseregben. 1862-ben nyugdíjazták. 1866-ban a poroszországi magyar légióban (Klapka-légió) szolgált. A lovasság parancsnokaként részt vett a légió 1866. augusztus 3-ai akciójában, melynek során a Jablonkai-hágón keresztül benyomultak magyar területre. 1867-ben amnesztiát kapott és hazatért.
– Hősiessége, a szabadságharc eszméi melletti kitartása igazán példaértékű, ezért ezt a kitüntetést ezentúl azok kapják, akik sokat tesznek a hagyományőrzésért – mondta Miholcsa József.
Az idei kitüntetettek: Pál István, Márton Levente Szovátáról, Csipán Csaba Rigmányból, Mátyás László és Jankovics Ferenc Marosvásárhelyről, illetve Bodonból – voltak.
A nap fénypontja délután következett. A több mint 100 résztvevő, köztük közel 70 huszár – az utóbbiak díszsorfalat állva – köszöntötte fel a 60 éves szobrászművészt, aki meghatottan fogadta barátaitól a jókívánságokat, amelyeket Veress Gergely polgármester is tolmácsolt a község lakói nevében, aki házigazdaként védnöke is volt a rendezvénynek.
Azt is megtudtuk, hogy a hely valóban kötődik a huszárhagyományokhoz, ugyanis a tisztáson levő több száz éves cserefa tövében a szabadságharcok idején pihent meg katonái körében II. Rákóczi Ferenc. Borbély Sámuel helybéli lakos azt is elárulta, hogy a tulajdonában van az a villa, amellyel a fejedelem étkezett.
A kora délután még egy érdekes mozzanatnak is tanúi lehettünk: Váradi Csabát a hagyományoknak megfelelően tisztté avatták. Bajtársai nyeregre hasaltatták, a fejét letakarták a mentével majd a kardpengével elfenekelték arra ösztönözve, hogy tartsa be a huszárság erkölcsi szabályait, maradjon továbbra is hű szellemiségéhez.
Csipán Csaba elmondta, hogy lesz még találkozó Rigmányban – tegyük hozzá, szervezettebb formában akár idegenforgalmi érdekességé is válhatna az esemény, amely a festői környezetben fekvő faluba vonzaná azokat, akik "feltöltődni" járnak Erdélybe.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

A Csűrszínház mint jövőbe mutató törekvés
Szombaton a Csíki Játékszín az idei évad első csűrszínházi színházi produkcióját, Gádor Béla–Tasnádi István Othello Gyulaházán című zenés vígjátékát hozta el Mikházára. A csíkszeredaiak nem először lépnek fel ezen a színpadon, tavaly Móricz Zsigmond Búzakalász című színművével szerepeltek. Mindkét darab rendezője, a társulat alapító igazgatója Parászka Miklós, akivel az előadást megelőzően a helyszínről, színházművészetről beszélgettünk.
– Miért jönnek vissza szívesen a Csűrszínházba, miért más itt fellépni, mint egy kőszínházban?
– Nagyon sokra tartom, hogy egy kulturális jelenség mögött egy szervesen beágyazódó folyamat van. Az, hogy egy kis faluban megjelenik a színház, a nagy kulturális központok szempontjából abszurdumnak tűnik, de valójában ez az igazán jövőbe mutató törekvés. Akkor őrizhetjük meg nézőinket, ha kis közösségek találnak rá a színházra. Hiszek a kultúra demokratizmusában, abban, hogy a színház nem az elitek kiváltságos privilégiuma vagy saját játékszere, hanem ugyanolyan mértékben bárki örömére megszülethet egy színházi produkció, és bárhol kifejleszthető a színházi élet. S erre jó példa a Csűrszínház. Rendkívül tetszik az a mikházi jelenség, amit Szélyes Ferenc színművész Csűrszínházi Egyesületén keresztül képvisel, a hagyományokra épülő makacssága és az újba, a jövőbe való kapaszkodása. Bármilyen téren az a legértékesebb, ha valami létrejön, épül és szervesen beépül egy közösség életébe. Ennek megtartó, jövőbe mutató ereje van. Ezért és a régi ismeretségünk alapján rendszeres visszatérő vendégei vagyunk a Csűrszínháznak.
– A tapasztalat azt igazolja, hogy a csűrszínházi nézőknek több mint fele marosvásárhelyi, aztán a környékbeliek, de kevesen jönnek el a faluból. Ön szerint miért nem érzi kellőképpen magáénak a falu a létesítményt?
– Ez egy hosszú folyamat, amelyhez lehet, hogy nem elég egy évtized. Ez a kérdés színházalapítóként is nagyon sokat foglalkoztat. A kulcsszó talán az igény felkeltése lehet, ami nem magától születik, hanem gerjeszteni kell. A Csíki Játékszín rendszeresen jár vidékre. Azt tapasztaljuk, hogy ahova visszatérünk, ott évről évre valami új történik. Akár úgy is, hogy a mi jelenlétünk hozzájárul ahhoz, hogy egy olyan helyi döntés szülessen, ami előrelendíti a művelődési életet. Erre a legjobb példa Gyergyóremete, ahol másfél évtizede rendszeresen fellépünk, s emiatt az önkormányzat úgy döntött, hogy felújítja a művelődési otthont, amelyet színvonalas, korszerű "színházzá" alakítottak. Nyilván ez nemcsak a mi hasznunkra válhat, hanem a közösséget is ösztönözheti arra, hogy színtársulat alakuljon, színvonalas előadásoknak legyen helyszíne a gyergyóremetei kultúrház. S ha már van ahova, akkor az emberek a munka után átöltöznek, színházba mennek, és kialakul az a reflexszerű rítus, a színházba járási szokás, ami kineveli az értő közönséget. Ezzel kapcsolatosan megemlíteném egy másik kezdeményezésünket: a hónap elején Csíkszeredában megszerveztük az első gyerek- és ifjúsági fesztivált Lurkó színház néven. Ennek az a célja, hogy új formában ágyazódjon be a kulturális kínálatba a rendezvényünk. A gyerekszínházba például nem iskola által szervezett bérletrendszerben, hanem családoknak felkínált belépést biztosítunk, így lehetőséget teremtünk arra, hogy zsenge gyerekkorban kialakuljon a színházba járás szokása. A családi látogatások elősegíthetik a belső kohéziót, a generációk közötti párbeszédet, az élmény közös feldolgozásával. S ez nemcsak a színháznak jó, hanem pozitív erővel hat a társadalomra is. Tisztában vagyok azzal, hogy ez a folyamat is hosszú távú, de eredményes lesz. Ilyen a csűrszínházi jelenség is. A színházba járás igényének a felkeltése mellett Mikháza a Csűrszínház által egy csomópont, találkozási hely, ahova eljönnek Marosvásárhelyről, a Nyárádmentéről. Igazi kulturális, turisztikai, idegenforgalmi helyszín lett, aminek természetesen csak akkor van igazán értelme, ha a falu lakosságát, a községet is meg tudja érinteni. Ez viszont komplexebb folyamat, hiszen függ a műsorpolitikától, a személyes kapcsolatoktól, a szervezési készségtől, az odafigyeléstől, amihez rengeteg türelem és kitartás kell.
– Ebben a hosszú távú folyamatban a műsorpolitikát is említette. Mennyire kell egy színház műsorpolitikáját igazítani a kor elvárásaihoz, ki az, aki meghatározza az igényt: a közönség vagy a színházi szakemberek?
– A színháznak három alapvető funkciója van: egy létfilozófiai, egy rekreatív- szórakoztató és a társasági életet alakító. Mi, általában szakbarbárok, színháziak az utóbbi kettőt el szoktuk felejteni. Nagyon fontosnak tartom azt, hogy a színház a társasági élet alakítója. S ezért is kezdeményeztük a Lurkó fesztivált. A színházba járással a nézők, együtt, közösen alakítanak ki szokásokat, megosztják az élményt, élményeket, találkoznak, s ebben az atomizáló társadalomban igencsak szükségünk van az ilyen találkozási helyekre. Ugyanakkor ott van a szórakoztató jelleg is. A mai élet kihívásaiba belefáradt ember vágyik arra, hogy újraépítse önmagát, hogy szórakozzon, s ezt nem szabad figyelmen kívül hagynunk. Ez a funkció néha szitokszóvá minősül a szakmai berkekben, amit óriási butaságnak tartok, mert az elitista színházelméletet vallók közül sokan vannak olyanok, akik az esztétikai élmény létfilozófiai élményét helyezik előtérbe. Tulajdonképpen ezek a kategóriák átjárhatók, hatnak egymásra, együtt érvényesek, és e három szemlélet kiegyenlített érvényesítése, gyakorlása alapozhat meg egy korszerű, a közönség elvárásainak is megfelelő színházat. Az átjárhatóság persze nem azt jelenti, hogy e külön polcokra helyezzük a jól elkülöníthető darabokat. A legizgalmasabb szakmai, formai kihívást az jelenti, hogy olyan élményszerűvé kell tennünk egy-egy színpadi produkciót, amiben mindhárom funkció érvényesül, de a hatásrendszere megérinti a primér közönséget is. S erre a "kísérletre" alkalmas színtér a Csűrszínház is, ahova azért is érdemes eljönni, mert nem a megszokott kőszínházi körülmények között, és igen heterogén közönség előtt lehet kipróbálni egy-egy darab iránti befogadókészséget. És ott van még a Csűrszínház társadalmi- kohéziós szerepe is, aminek igen nagy jelentősége, hatása van, és kell legyen a környékre.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Vásárhelyiek világtalálkozója
"Marosvásárhelynek lelke van"
Leginkább a gálaműsor vonzotta azokat, akik eljöttek a marosvásárhelyiek első világtalálkozójára, amelyet méltó helyen – a Forgatag keretében –, a Kultúrpalotában tartottak meg. A rendezvény 9 órakor kezdődött az ún. élő könyvtárral, ahol – igen találóan – a szervezők a Tükörteremben lehetőséget teremtettek arra, hogy azok, akik távolról jöttek, betekintést nyerjenek a város életébe. Majd következett a gálaműsor és Életutak többszólamúsága cím alatt az elszármazottak beszámoltak arról, hogyan sikerült marosvásárhelyiekként megállniuk a helyüket a nagyvilágban.
Igazán kellemes fogadtatásban volt részük azoknak, akik szombaton délelőtt beléptek a Kultúrpalota előcsarnokába, ahol népviseletbe öltözött fiatalok egy szál szegfűvel fogadták az érkezőt és a regisztrációhoz irányították, ahol a nyilvántartásba vétel után mindenkinek kalligrafikus írással szignált emléklapot adtak. Aki korábban érkezett, azt a Tükörteremben a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete képviseletében több újságíró, televízió- és rádiószerkesztő fogadta. Egy másik asztalnál Dr. Dávid László, a Sapientia EMTE jelenlegi és dr. Hollanda Dénes, a korábbi rektor várta. Sebestyén Spielmann Mihály kis előadást tartott a városról, míg Németh-Jakab Imola és Szabadi Ernő Loránd a fiatalok jelenjéről, jövőjéről provokálta volna beszélgetésre az érdeklődőket, Cseh Gábor pedig a sportélet iránt érdeklődőket fogadta.
Közben egy kis incidens is történt. Míg a szervezők korábban meghívták dr. Csegzi Sándor volt alpolgármestert, hogy az élő könyvtárban a jövőtervezésről beszéljen, a rendezvény előtt két nappal a főszervezők (Soós Zoltán és Portik Vilmos) úgy döntöttek, nem adnak lehetőséget a polgármester tanácsosának az előadása megtartására. Soós Zoltán elmondta, ha a polgármesteri hivatal a rendezvény partnere maradt volna, nem lett volna ellenvetésük. Mivel azonban a városvezetés ellenrendezvényt szervezett, a hivatal képviselője kompromittálta volna a rendezvényt előadásával. Mi több, Soós Zoltán szerint a konfliktus alatt Csegzi Sándor nem tett semmit azért, hogy a polgármestert jobb belátásra bírja a Forgataggal kapcsolatban. Ugyanakkor nem zárkóztak el attól, hogy Csegzi Sándor "egyszerű" városlakóként jelen legyen a rendezvényen. Csegzi Sándor rögtönzött sajtótájékoztatót hívott össze, ahol többek között elmondta, hogy meglepetésként érte ez a döntés, hiszen a rendezvény szervezésekor mind Soós Zoltán, mind Portik Vilmos jelen volt, akik akkor beleegyeztek abba, hogy megtartsa az előadást, ezért is érte meglepetésszerűen a letiltás. A világtalálkozóra egy bemutató anyagot is előkészített.
A Sebestyén Aba színművész által rendezett gálaműsorra zsúfolásig megtelt a Kultúrpalota nagyterme, és annak ellenére, hogy igen hosszúra sikerült a produkció, a közönség mindvégig kitartott és vastapssal jutalmazta a fellépőket.
Kirsch Attila főszervező az előadást megelőző ünnepi beszédében – amelyet rendhagyó módon jeltolmács is kísért – elmondta, a világtalálkozóval a határokon átívelő nemzettudatot szeretnék erősíteni azokban is, akik itthon maradtak, azokban is, akik elmentek, de lelkükben marosvásárhelyiek maradtak. Kirsch Attila felsorolta mindazt, amire a város büszke lehet: a Teleki Tékára, a Magyar Tudományos Akadémia ősére, a Magyar Nyelvművelők Társaságára, amely szintén e városban jött létre. Megemlítette Bodor Péter székely ezermester, a két Bolyai munkásságát s nem utolsósorban a városépítő dr. Bernády Györgyöt. – A közelmúlt és a jelen alkotói azok, akik ezt a szellemiséget továbbviszik, a város hírnevét öregbítik. A múltra alapozva építjük a jövőt, s ez minket kötelez. Ma is e városban mindennap meg kell küzdenünk magyarságunkért, a megmaradásunkért, ezért szükségünk van arra, hogy erős, egységes nemzet legyünk, s nekünk – a világtalálkozó szervezőinek is – kötelességünk az összetartozást erősíteni, ezért teremtettünk lehetőséget a találkozásra, az egymásra találásra. S ezt kell nekünk évente megismételnünk – mondta többek között Kirsch Attila, majd szép gesztusként egy gyertyát gyújtottak meg a színpadon, és egy perc néma csenddel emlékeztek mindazokra a marosvásárhelyiekre, akik eltávoztak az élők sorából.
A Nagy István színművész által ezúttal is profi módon vezetett műsorban felléptek: Kilyén Ilka lányával, Ritziu Ilka Krisztinával virágénekeket adott elő. Molnár Tünde csodálatosan szólaltatta meg a Kultúrpalota nagytermének orgonáját, Boros Emese, Trózner Kincső, Szabó Levente közismert operettslágereket adott elő Ávéd Éva zongorakíséretében, megzenésített versekkel minikoncertezett a Kővirág együttes, az Öves együttes és Kásler Magda csángó népdalokkal állt a közönség elé, Szabadi Nóra, Ördög Miklós Levente, Sebestyén Aba, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művészei musicalrészleteket adtak elő, Vizi Imre két nemzetközi sláger mellett az első – az alkalomhoz igazított – magyar nyelvű szerzeményét is előadta.
Közben Kovács Levente – a műsor összeállításánál bábáskodó rendező – rövid előadásában többek között arról beszélt, hogy milyen színházi múltja van Marosvásárhelynek, majd a jelennel kapcsolatosan megjegyezte: jelenleg öt színházi helyszín is van, és örvendetes, hogy a hivatásos társulatok mellett (ide értve a Maros Művészegyüttest, a Művészeti Egyetemet is) számos színjátszó csoport, civil szervezet is létezik, amelyek színvonalas produkciókat mutatnak be. S példaként említette a Művészkuckó legutóbbi előadásában a Valahol Európában musicalben igen nagy sikerrel szereplő párost is, Nemes Tibort és Vajda Borókát, akik – amint Kovács Levente mondta – a szakmában a jövő letéteményesei lehetnek.
Az előadás díszmeghívottja Keresztes Ildikó volt, aki, bár közel 30 éve nem él Marosvásárhelyen, innen indult el életpályáján és mindig is marosvásárhelyi maradt. A közismert előadóművész hangulatos koncertje zárta a több mint háromórás műsort, amelynek végén a Himnusz is elhangzott.
Ezt követően az Életutak többszólamúsága címen korábban meghirdetett élménybeszámolók következtek. A szervezők lehetőséget adtak bárkinek arra, hogy előzetes bejelentkezés után 3 – 5 perc alatt mondja el a városhoz fűződő élményeit. Öten iratkoztak fel, akikkel a színpadon Sebestyén Mihály és Kirsch Attila beszélgetett. A hosszúra sikeredett gálaműsor miatt alig 50-en voltak kíváncsiak az életutakra.
A marosvásárhelyiek első világtalálkozója programjának részeként délután a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Underground termében Sebestyén Aba színművész előadta Kocsis István A tér című monodrámáját.
Vasárnap délelőtt a főtéri Keresztelő Szent János-plébániatemplomban ökumenikus imát tartottak Marosvásárhelyért, amelyen részt vett dr. Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul is, és a találkozó szellemiségében az összetartás gondolatát foglalták bele a hálaadó istentiszteletekbe a Vártemplomban, a Bolyai téri unitárius templomban és a Régi Kórház utcai evangélikus templomban is.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)