"Matuska Márton elsőként kezdte s a mai napig kutatja a délvidéki magyarság fájdalmas múltját. Most Aracs-díjat kapott munkásságáért. Matuska Márton elmondta, hogy több túlélőtől hallott a szerb partizánok vérengzéséről. Egy férfi elmondta: 1944 végén Csurogon kocsin hordta a kivégzett magyarok hulláját a dögtemetőbe, s munka után lapáttal takarította a vért a kocsi deszkájáról. Megboldogult Kecskés Ferenc plébános bizalmasan megmutatta, hogy a bezdáni egyházi halotti anyakönyvben az ottani mintegy száz áldozat neve fel van jegyezve. Matuska elkezdte az adatgyűjtést. A túlélők egy része önként jelentkezett tanúnak. Sokan még ma is hallgatnak. A szerbiai magyar politikai pártokba tömörülő politikusok kivétel nélkül mind támogatták a törekvést, hogy az adatokat gyűjteni kell tovább. Támogatásuk eszmei, nagyon hiányzik az anyagi. A munka sok kiadással jár, s erre gyakran nincs meg a fedezetem. Az értelmiség vegyes fogadtatásban részesítette Matuska munkáját. Az Aracs-díj a legnagyobb és egyben az egyetlen nyilvános elismerés. A hivatásos kritikusok nem írtak könyvéről, az egyetlen Vajda Gáboron kívül. Matuska felkereste ebben az ügyben Herceg János írót, aki fájdalmas hangvételű levelet írt neki. Nagyon nagy a szerb hallgató többség. A legfrissebb példa erre Csurog falu idén megjelent szerb monográfiája, melyet szerb szakértők írtak, köztük hat tudós - tudományok doktora és egyetemi tanár. A monográfiában ez áll: "Kertelés nélkül azt is ki kellett mondani, hogy a felszabadulás után számtalan személyes leszámolásra és magyar polgári lakosok likvidálására került sor jogi ítélet nélkül, amit meg lehet magyarázni, de nem lehet igazolni. A két eseményt azonban nem lehet egyensúlyba állítani, mert szükséges megérteni az időt, amelyben ez történt (...) Ez lényegében spontán reakció volt, ami semmiképpen nem valamiféle kiirtási politikának a kifejezője." A szerb hivatalos hatalom nem akarja látni, hogy a magyarságnak is voltak sérelmei, a magyarok éppúgy elnyomást, jogtalanságot, megaláztatást, kisemmizést éltek át 1918-tól, amikor országunkat szétosztották a győztesek között, mint a szerbség 1941-től. Nincsen megérthető, megmagyarázható tömegmészárlás egy faluban. A kiirtás kérdését pedig nem lett volna szabad felvetniük a monográfia tudós szerzőinek, hiszen a magyarságot Csurogon valóban kiirtották. Hol van Csurogon a magyar ártatlan áldozatok emlékműve? Hol van Zsablyán? A zsablyai magyarok tömegsírját meg sem lehet közelíteni. A magyar parlamentben már 1942-ben napirenden szerepelt az az évi vérengzés ügye. A magyarság kárára elkövetett vérengzés pedig a belgrádiban még ennyi idő után, 2002 végéig sem került napirendre. A Csurogról, Zsablyáról, Mozsorról kiirtott magyarok még mindig mindannyian háborús bűnösnek számítanak. A kivégzettek, legalább húszezren, szintén. A magyar áldozatok hivatalosan kivétel nélkül mindannyian háborús bűnösként vannak számon tartva. Nem került még elő az a dokumentum, de bizonyítékok vannak a létezésére, amely arról szól, hogy 1944-ben vagy 1945-ben az akkori zsablyai járás minden magyar lakóját háborús bűnössé nyilvánították. Mindezzel képtelenek szembenézni a szerb politikusok és történészek. Harminc magyar papot válogatott módszerekkel kínoztak, aláztak, gyaláztak meg. Reök Andorról nem sokat tudok, leginkább Csuka János könyvéből tájékozódhattam felőle. Deák Leó a kisebbségi magyarság igaz jótevője, áldozatkész vezetője volt. A háború után kivégezték. Deák Leót - minden jogi szabályt mellőzve - egyszerűen elhozták Tito pribékjei Budapestről. A két háború közötti teljes vajdasági magyar politikusi vezetőgárdát kiirtották a háború végén. A vajdasági magyarság szellemi vezetők és lelki ápolók nélkül maradt, a véresen erőszakos kommunista ideológiának kiszolgáltatva. /Dévavári Dattler Zoltán (Hét Nap, Szabadka): Lámpás a ködben. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 24./"

A PoLíSz, a Kráter Műhely Egyesület Budapesten megjelenő irodalmi kulturális folyóiratának új száma dokumentumokat közölt a 2003 őszén Székelyudvarhelyen megrendezett V. Kárpát-medencei Keresztkötődések Konferencia előadásaiból, amelyek a szórvány- és tömbmagyarság viszonyának kérdéseit tárgyalták. Köztük van Vetési László szórványügyi biztos átfogó tanulmánya. A témával foglalkozó cikkek közül kiemelkedik a csángóföldi Duma István András, a délvidéki Vajda Gábor és Gabona Ferenc és a budapesti dr. Nagy László írása. Bakay Kornél tanulmánya új megvilágításba helyezi a magyar őstörténet kérdéseit, Major Zoltán Horváth Jenő történész könyve alapján Trianon revízióját feszegeti. A PoLíSz melléklete: A székelyföldi autonómia esélyei. /Sorsrendítő esszék a PoLíSz új számában. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), febr. 10./

Júl. 15–18. között a zentai Térzene Irodalom és Művészeti Társaság közös rendezvényeként Zentán tartja idei vándorgyűlését az ITÁSZ (Irodalmi Társaságok Szövetsége). Az idei téma: Tömb a szórványban. Az első napon ITÁSZ-közgyűlést tartottak, a másodikon irodalmi estet, végül a harmadikon előadásokat tartanak. Érdekesebb témák: Hódi Sándor: Végvidéki lelkiállapot; Vajda Gábor: A délvidéki irodalom; Alexa Károly: Csáth Géza és a Bácska, majd Furkó Zoltán: Herczeg Ferenc munkássága című előadása hangzik el. /(Bajna György): Irodalmárok vándorgyűlése. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 16./

Makón Szilágyi Rózsa, a makói Marosvidék kulturális folyóirat főszerkesztője meghívására Aradtól Szabadkáig három ország magyar nyelvű kiadványai mutatkoztak be élőszóban. A makói Harmónia kamarakórus és a temesvári Mátray László színművész műsorát a szabadkai Gyurkovics Hunor képzőművész mini-tárlata egészítette ki. Jámborné Balog Tünde (Marosvidék) olvasta fel jegyzetét Makó szellemi örökségéről és jelenéről, majd az Irodalmi Jelen (Arad) mutatkozott be, az IJK /Irodalmi Jelen Könyvek/ könyvekből kiállítás nyílt, végül a Szabadkán megjelenő közéleti folyóirat, az Aracs népes csoportjában  Vajda Gábor irodalomtörténész, felelős szerkesztő, Gubás Jenő orvos, az Aracs Társadalmi Szervezet elnöke, Gubás Ágota lektor, Gyurkovics Hunor képzőművész-szerkesztő, Tari István költő, Matuska Márton újságíró és Mirnics Károly tudományos kutató szerepelt. A délvidéki magyarság helyzetéről, valós gondjairól is szó esett őszinte beszámolóikban. /Pongrácz P. Mária: Határtalan irodalom. Az Irodalmi Jelen szerkesztői Makón. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 4./

Bemutatták a Teleki-kastélyról készült filmet Gernyeszegen
A gernyeszegi Teleki-kastélyról készült filmet mutatták be a szombaton a falu kultúrházában. Berekméri Gabriella vizsgafilmjére közel százan voltak kíváncsiak, eljöttek a filmben megszólaltatott falubeliek, illetve a jelenlegei tulajdonos, gróf Teleki Kálmán is.
Az újságíró szakos végzős hallgató mellett bemutatkozott a stáb többi tagja is: dr. Simonffy Katalin egyetemi tanár, Szabó Ádám operatőr és Osváth Emese riporter. Keresztes Péter operatőr és vágó nem lehetett jelen a vetítésen temesvári munkája miatt.
Kanyarog a vonat Gernyeszeg határában, majd megjelenik a kastély, amelyet Apafi fejedelem adományozott 1675-ben Teleki Mihály kancellárnak – indul a film, amelyről azt is megtudjuk, hogy a felvételek, interjúk elkészítését követően interneten folyt annak megmunkálása, vágója Keresztes Péter ugyanis Temesváron dolgozik, nem tudott személyesen is jelen lenni az utómunkálatoknál.
A Visszatérőben a Teleki kastély címet viselő film annak a médiatábornak az eredménye, amelyet 2013 őszén szerveztek a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem újságírószakos hallgatóinak és amely már a negyedik abban a sorozatban, amely a legnevesebb erdélyi főúri családok kastélyait mutatja be. Simonffy Katalin a maszol.ro-nak elmondta, Keresden indult a médiatábor, azt követte a boncidai, a marosvécsi és legutóbb a gernyeszegi.
„Nagyjából mindenkinek az a története: a második világháború alatt kirabolják a németek, aztán az oroszok, majd a helybeliek hordják szét, ami még marad, végül az államosítás következik. Mégis más-más történeteket hallunk, másként alakult a tulajdonosok, azok családjainak az élete” – meséli az egyetemi tanár.
A Babeş-Bolyai Tudományegyetem újságírás és média szakos diákjai és oktatói, valamint az Erdélyi Televízió munkatársai közül kikerült hatszemélyes stáb tizenhét helybéli és két körtvélyfáji lakossal készítette el az interjúkat, amelyekre a film alapoz, emellett az épület jelenlegi tulajdonosa, Teleki Kálmán is megszólal. A film célja bemutatni a kastélyt, annak virágkorát, múlt századi történetét, tulajdonosváltásainak következményeit, hanyatlását a helybeliek szemével, teljesen szubjektív nézőpontból.
A filmben megszólalt Bálint Hunor, Berekméri Ferenc, id. Berekméri János és ifj. Berekméri János, Berekméri Magda, Demeter János, Ercse József és Ilona, Hajdu Irén, Kulcsár Ignác és Margit, Szabó Ilona és Margit, Szabó Róbert, Vajda Gábor, Vajda Ilona, Zolti Dóra, Zsók Gabriella. Interjú készült a jelenlegi tulajdonossal, valamint részleteket vágtak be a Teleki Mihállyal, a világégés előtti utolsó tulajdonossal készített archiv interjúból.
A gernyeszegi kultúrház megtelt az érdeklődőkkel, eljöttek a falubeli idősek és fiatalok, a vetítés után pedig néhányan elmondták véleményüket, megjegyzéseiket. Simonffy Katalin tavaly a kastélynapon találkozott gróf Teleki Kálmánnal – árulta el a jelenlevőknek, akkor született a film ötlete. Berekméri Gabriella az idén végzett az újságíró szakon, a film a dimplomamunkájának a része, gernyeszegi, ami nagyban megkönnyítette a munkáját.
„Itt nőttem fel a kastély árnyékában, a családi összejöveteleken sokat meséltek a nagyszüleim annak múltjáról” – mondta érdeklődésünkre a frissen végzett újságíró, aki előtt az emberek is szívesen megnyíltak, megosztották emlékeiket, élményeiket a kastéllyal, annak tulajdonosaival kapcsolatban.
„Az utóbbi időben eléggé eltávolodtunk a kastélytól, most, hogy ennyien eljöttek, azt jelenti érdekli az embereket annak további sorsa” – magyarázta Berekméri Gabriella. A filma Balogh József vállalkozó anyagi támogatásával jött létre és nem utolsósorban Berekméri Regina, a Gabriella édesanyja szervezői munkájának is köszönhetően, aki felkereste azokat az embereket, aki emlékeztek a kastély korábbi állapotára, annak tulajdonosaira és megszervezte az interjúkat.
A vetítést követően Teleki Kálmán is elmondta véleményét, amely “a falubeliek gondolatait tükrözi”, beszélt az önkéntes munkáról, amelyre nagyon számít a genryeszegiek részéről, hogy segítséget nyújtanak a kastély felújításában, a park helyrehozatalában. Ugyanakkor köszöntetet mondott az egyiik idős falubelinek, “János bácsinak, akinek köszönhetően olyan fényképek kerültek vissza a tulajdonunkba, amelyekről még mi sem tudtunk, a családunkról”- fogalmazott.
“A vadludak közül a vezérludat, ha kilövik, akkor szétesik a közösség” – hangzott el a legvégén a tömör következtetés, amely az erdélyi nemesi családok kastélyainak, birtokainak, az általuk képviselt értékeknek a szétverését, megsemmisítését jelentette.
Antal Erika. maszol.ro