Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Vajda András
38 tétel
1992. március 6.
Márc. 3-án Lengyel Lázár, Vajda András, Tofán Mihály, Vass Sándor iklandi lakosok pere kezdődött el Marosvásárhelyen, a bíróságon. A vád: 1990. márc. 20-án részt vettek az ernyei út elbarikádozásában, valamint egyes személyek bántalmazásában. A bírónő felelősségre vonta a sajtó képviselőit, hogy mit keresnek a teremben. /(b): Újra elővettek egy dossziét... = Népújság (Marosvásárhely), márc. 6./
2000. július 8.
"Megjelent a Kriza János Néprajzi Társaság 8. Évkönyve, amely a különböző magyarlakta vidékekről, azok népművészetéről, néphitéről és vallási néprajzáról, valamint népszokásairól közöl adatokat. Demény István Pál tanulmánya arra kereste a választ, hogy "ki tudunk-e mutatni a honfoglalás kori hitvilágból megmaradt elemeket, illetve igazolható-e a valamikori magyar sámánizmus megléte?" Takács György negyvenkét csángó archaikus népi imát mutatott be. /Vajda András: Megjelent a Kriza János Néprajzi Társaság 8. Évkönyve. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 8./"
2003. szeptember 1.
"Sáromberkén aug. 30-án felavatták a Néprajzi-Falutörténeti Múzeumot. Vajda András és Orbán János megálmodták és megvalósították álmukat a református egyház által felajánlott egykori iskolaépületben, amelyet a helybéliek segítségével rendbehoztak. Dr. Keszegh Vilmos tanszékvezető egyetemi tanár mondott beszédet. A megnyitót követően Lokális történelmek elnevezéssel konferenciára került sor a sáromberki kastély dísztermében. Itt számos kiváló előadás hangzott el Teleki Domokos levelezéséről (dr. Viczián István, Budapest), A sáromberki Teleki kriptáról (Orbán János, Sáromberke), A sáromberkiek részvételéről a szabadságharcokban (dr. Szabó Miklós, Marosvásárhely), Az 1868-as oktatási törvény hatásairól a helybeli felekezeti oktatásra (Berekméri István, Sáromberke), a helybéli Köblös Elek pártvezér vitatott egyéniségéről (Nagy Domokos, Sáromberke), A Maros menti harcokról 1944-ben (Berekméri Árpád Róbert, Marosvásárhely) valamint az első és második világháborús dokumentumok néprajzi vonatkozásairól (Vajda András, Sáromberke). Szeretnének a frissen létesült múzeumban egy régiós kutatóműhelyt létrehozni. /Korondi Kinga: Múzeumavatás és konferencia Sáromberkén. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 1./"
2004. július 7.
Megjelent a Detrehemtelep. Adatok Detrehemtelep történtéhez című munka, Keszeg Vilmos szerkesztésében. A kötet első része Lovas Sándornak 1908-ban kiadott A legújabb állami telepítések Magyarországon című munkájának adataira támaszkodott. A könyv bemutatja a Detrehemtelep telepítése óta eltelt száz év történéseit. /Vajda András: Adatok Detrehemtelep történetéhez. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 7./
2006. július 12.
Kolozsváron már néhány éve folyik Keszeg Vilmos vezetésével az írott populáris kultúra szövegeinek vizsgálata. A mostani kötet /Keszeg Vilmos: Egy Hir adás a’ Késő Maradékhoz. 17–20. századi erdélyi toronygombiratok, Mentor, Marosvásárhely, 2006/ szintén ebbe a kutatásba illeszkedik. A szerző az elmúlt 400 év protestáns toronygombiratait elemezte, illetve közzétette közel 500 oldalon. A szerző kutatást végzett a kolozsvári református és unitárius püspöki levéltárban, a nagyenyedi református gyűjtőlevéltárban, a kolozsvári akadémiai és Egyetemi Könyvtár, a marosvásárhelyi Teleki Téka unitárius és református kézirattárában, valamint számos parókia levéltárában. A kötet a kutatás során előkerült 59 toronygombirat betűhív átiratát közölte. /Vajda András: Keszeg Vilmos: Egy Hir adás a’ Késő Maradékhoz. 17–20. századi erdélyi toronygombiratok. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 12./
2006. december 12.
Tinódi Lantos Sebestyén művét sokak csupán nyelvi emlékként, vagy kezdetleges irodalomként kezelik – tévesen. A Babes-Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarának, illetve az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Irodalomtudomány Szakosztályának közös szervezésében Kolozsváron, december 9-én zajlott Tinódi és az epikus énekköltészet című konferencián a mester sokszínűségéről, illetve a korához képesti modernségéről is szó esett. A rendezvényen nem csak kolozsvári előadók (Egyed Emese, Gábor Csilla, Farmati Anna, Keszeg Vilmos, Vajda András) vettek részt, hanem számos külföldi előadó is. Tinódi művei Kolozsváron láttak napvilágot. /K. B.: Tinódi és a históriás énekek. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 12./
2007. július 21.
Óbis Sándor zimándújfalui toronyfestő és bádogos a közelmúltban Szépfalun (Frumuseni) javította a katolikus templom tornyát, ahol a kereszttel együtt a tartó gömb is javításra szorult. A gömbben lévő fémdobozba zárva régi iratokat talált, amelyeknek egy része a templom építésére 1891–94 között történt gyűjtés adományozóinak a névsorát tartalmazza az egyénenként felajánlott összegek pontos kimutatásával. A német nyelvű szövegek között imák is találhatók. Az 1894. április 15-én történt felszentelést magyar nyelvű bélyegző, a Temes-Szépfalui Róm. Kath. Plébánia Hivatal feliratú pecsét hitelesíti. Ugyanott az 1936-ban történt legutóbbi nagyjavításra történt gyűjtés kimutatása az önkéntes tűzoltó egyletről, illetve a templom előtt emelt szoborról készült fotók társaságában több ima, illetve apró gyöngybetűkkel egy érdekes magyar nyelvű feljegyzés is található. Az akkori jegyző, az Újvarsándon (Fazerkasvarsándon) 1884-ben született Bartha Antal megírta, akkoriban milyen nehéz volt a közigazgatásban dolgozni a Monitorul Oficialban megjelent, egymásnak ellentmondó törvények, illetve az azokat tévesen értelmező hivatalnokok miatt. Óbis Sándor szerint a Bánságban ritkaságnak számít a kordokumentum értékű irathagyás a toronygömbben, ami inkább Szatmárnémeti környékén volt szokás. Mivel úgy tudja, egy kolozsvári egyetemi tanár tanulmánykötetet ír e dokumentumokról, felajánlaná neki a talált iratok fénymásolatait. /(balta): Kordokumentumok a torony-gömbben. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 21./ Keszeg Vilmos: Egy Hir adás a’ Késő Maradékhoz. 17–20. századi erdélyi toronygombiratok című könyvéről van szó. /Vajda András: Keszeg Vilmos: Egy Hir adás a’ Késő Maradékhoz. 17–20. századi erdélyi toronygombiratok. = Szabadság (Kolozsvár), 2006. júl. 12./
2008. január 10.
„Tizenkét éve soha semmilyen problémám nem volt, újabban úgy látszik már terroristának néznek, amiért egy erdélyi magyar nyelvű történelmi folyóiratot szerkesztek és terjesztek” – fakadt ki Kádár Gyula sepsiszentgyörgyi történész azt követően, hogy az utóbbi két hónapban már kétszer találta Történelmi Magazin példányait tartalmazó csomagokon a terroristaelhárító szolgálat bélyegzőjét. Nem először fordult elő, hogy a Sepsiszentgyörgyön postázott folyóiratcsomagok feltépve érkeznek meg a címzetthez, annak egyik sarkán pedig a „SC G4S Security Services SRL Controlat Antitero 10” feliratot tartalmazó pecsét szerepelt. Egy hónap múlva, december 5-én Kádár újabb folyóiratcsomagot küldött, ezúttal Kolozsvárra, azonban ezt a küldeményt is felbontották, és erre is ráütötték a terroristaelhárító szolgálat bélyegzőjét. Elmondta, az is előfordult, hogy a Dicsőszentmártonba küldött csomagját huszonöt nap múlva kapta vissza, teljesen újracsomagolva. Kádár Gyula történész gyanúsnak tartja, hogy az általa kiadott és terjesztett Történelmi Magazin című folyóiratot tartalmazó csomagokon az utóbbi időben terroristaelhárító cég bélyegzője díszeleg. Szerinte csak az lehet erre a magyarázat, hogy az általa 1996-ban alapított Történelmi Magazinban, valamint más lapok hasábjain nyíltan foglalkozik a romániai magyarság kérdéseivel, ezek között felvállalja és népszerűsíti az autonómia gondolatát. „Vajon nem zaklatással, a Történelmi Magazin olvasóinak megfélemlítésével állunk szemben? Mert elképzelni sem tudom, hogy én valamilyen módon gyanús terrorista lehetnék” – foglalta össze Kádár. A történész „a helyes magyarságtudat erősítését szolgáló független erdélyi folyóiratként” határozza meg lapját. Nem a csomag tartalmát, hanem az esetleges veszélyforrásokat, netán robbanóanyagok, mérgező anyagok létét vizsgálja a Román Posta által szerződéses alapon megbízott SC G4S Security Services Kft. – tudta meg a Krónika a kolozsvári területi postaigazgatóságtól. „A csomagokat nem bontják fel. Kizárólag biztonsági okokból történő, teljesen törvényes eljárásról van szó” – magyarázta a szakember. Hozzátette: a küldemények csomagolásának megrongálását csak akkor kérhetik számon bárkitől, miután az ügyfél kérésére kivizsgálják annak panaszát. A posta Kovászna megyei igazgatója, Vajda András elmondta: a nagy elosztókban bizony gyakran dobálják a csomagokat, nem ritka, hogy az egy-egy autónyi rakomány aljára kerülő küldemények a hatalmas teher alatt megrongálódnak. Ilyenkor újracsomagolják azokat. A G4S Security Services Kft. bélyegzőjének feltűnése azonban Vajda Andrást is meglepte. A G4S Security Services Románia-szerte integrált biztonsági feladatokat lát el több mint tíz éve. /Benkő Levente: Gáncs vagy óvatosság? = Krónika (Kolozsvár), jan. 10./
2008. október 29.
November 6-án nyitja kapuit a háromnapos könyvvásár a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kétszintes előcsarnokában, jelezte Káli Király István, az eseményt szervező Erdélyi Magyar Könyves Céh vezetője, a Mentor Kiadó igazgatója. Eddig ilyen sok kiadó még nem jelentkezett a könyvvásárra. Idén sem tudják vendégül látni a felvidéki, vajdasági, kárpátaljai magyar kiadókat, mert nincs anyagi fedezetük a részvételre. Negyvenhárom neves román kiadónak is küldtek meghívót, de nem is válaszoltak. A marosvásárhelyi román kiadóknak ingyenes részvételt biztosítanak, ők bizonyára itt lesznek. A Mentor Kiadó több új könyvvel jelenik meg. Simonfy József verseskötete az egyik, a Kővel vetett ágy. Kuriózum Molter Károly újra kiadott Bolond kisváros című novelláskötete. Néprajzi munkák is lesznek: az Emberek és kontextusok sorozatban Berekméri István András Minden poklokon keresztül című kötete jelenik meg, a sáromberki bácsi önéletírását Vajda András néprajzkutató rendezte sajtó alá. Napvilágot lát a Népmondák sorozatban a csángó Tankó Fülöp Gyugyu történeteit bemutató könyve, valamint Ozsváth Ilona Lámpások voltunk című, három udvarhelyszéki pedagógus élettörténetét tartalmazó kötete. Remélhetőleg elkészül a vásárig Makki Gergely Ökológiai gazdálkodás című könyve. Sebestyén Spielmann Mihály Időtár című vásárhelyi kronológiája is kapható lesz. Készül Barabás László néprajzkutató 700 oldalas könyve a farsangi szokásokról, valamint Tófalvi Zoltánnak az erdélyi ’56-os mártírokról szóló harmadik könyve is. -Erdélyi kiadványokkal szinte lehetetlen betörni a magyar könyvpiacra. A magyarországi boltokban az erdélyi köteteket felteszik egy magas polcra, s onnan ritkán kerülnek a vevők elé. /Máthé Éva: A román kiadók távol maradnak. = Krónika (Kolozsvár), okt. 29./
2008. november 11.
A Magyar Tudományos Akadémia Kolozsvári Akadémiai Bizottsága, a Kriza János Néprajzi Társaság és a Jakabffy Elemér Alapítvány által rendezett könyvbemutatón a következő hat kötetet mutatták be a november 7-én Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság székházában. Berekméri István András Minden poklokon keresztül című önéletírását Vajda András néprajzkutató rendezte sajtó alá a Mentor Kiadó Emberek és kontextusok sorozatában. A kötet első részében a forrásközlés, a másodikban pedig az értelmezés kapott szerepet. Az Így beszélték Farkasok patakán. Tankó Fülöp Gyugyu történetei /Mentor Kiadó, Marosvásárhely/ című könyv nagy része monda vagy igaz történet, ezeket a gyimesfelsőloki Tankó Fülöp Gyugyu mondta el. A Bárdi Nándor, Fedinec Csilla és Szarka László által szerkesztett Kisebbségi magyar közösségek a 20. században című kötet tankönyvként is használható. Bárdi Nándor a kötettel kapcsolatban elhangzott kritikákra reagálva megígérte, hogy a jövőre megjelenő angol kiadás megpróbálja ezeket a hiányosságokat orvosolni. Máthé János Magyarhermány kronológiája (1944–1964) című könyvét László Márton adta közre a csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadónál. Bárdi Nándor ebben a könyvben a megfigyelés mechanizmusát tartja fontosnak, szerinte Romániában ez az első filológiailag végigvitt dosszié-feldolgozás, amely azt vizsgálja meg, hogy a titkosszolgálat hogyan dolgozik. Gidó Attila Úton. Erdélyi zsidó társadalom és nemzetépítési kísérletek (1918-1940) című kötetét Eckstein-Kovács Péter értékelte. Stefano Bottoni Sztálin a székelyeknél. A Magyar Autonóm Tartomány története (1952–1960) című könyve azt mutatja be, hogy egy államépítés hogyan alakította át az internacionalista kommunista elitet. /Ferencz Zsolt: Hat kötet bemutatója a Krizánál. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 11./
2009. március 3.
A Babes–Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékén nemrégiben megvédett négy doktori disszertáció kötetben kiadott változatát mutatták be Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaságnál. Ozsváth Imola, Szabó Árpád Töhötöm, Tötszegi Tekla és Barabás László könyvét neves néprajzkutatók ismertették. Káli Király István, a Mentor Kiadó igazgatója szerint kultúrtörténelmet alkotott az a négy szerző a kiadónál megjelent köteteivel. –Elsőként Keszeg Vilmos mutatta be az Ozsváth Imola által sajtó alá rendezett Lámpások voltunk című kötetet. – Ambrus Judit és Vajda András könyvei után ez a harmadik kiadványa a mindennapi élet vizsgálatához hozzájáruló Emberek és kontextusok sorozatnak. Három személy életét előtérbe állítva Ozsváth Imola arra kereste a választ, milyen volt a falusi tanítók élete. Szabó Árpád Töhötöm Kooperáló közösségek című kötete a szerzőnek a magyarlónai juhtartó gazdaságról írt államvizsga-dolgozatának kibővített változata. Tötszegi Tekla A mérai viselet változása a 20. században című kötete freskószerű képet mutat a Kolozsvártól 14 km-re fekvő falucskáról, az ottani gazdasági és társadalmi viszonyokról. Barabás László Akiket fog a figura című műve, a farsangi szokásokat vizsgáló és értelmező könyv átgondolt terepkutatáson alapszik. A rendezvényen jelen volt T. Bereczki Ibolya, a Magyar Néprajzi Társaság főtitkára is, aki közölte, idén Keszeg Vilmos kapja a Magyar Néprajzi Társaság által 1970-ben alapított, a nagy magyar néprajztudós, Györffy István nevével fémjelzett emlékérmet. /Mindenki számára hasznos kötetek bemutatója a Krizánál. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 3./
2009. július 13.
Sáromberkén a faluünnep színvonalas, a település minden korosztályához szóló rendezvény volt. Fellépett a volt erdélyiekből álló budapesti Regélők Együttes. A rendezvény az eső miatt nem a szabadtéri színpadon, hanem a kultúrotthonban folytatódott. A főszervező Bakó Levente, a Patronus Pro Sarumberg elnöke volt. Könyvbemutató is volt. Berekméri István Andrásé: Minden poklokon keresztül – sajtó alá rendezte Vajda András sáromberki néprajz-szakember /Mentor Kiadó, Marosvásárhely/ című kötetét ismertették. Az 1877-1953. között élt sáromberki Berekméri István András visszaemlékezéseket tartalmazó kéziratból és a Vajda András által írt kísérő, elemző tanulmányból állt össze a könyv. Bemutatták Sáromberke műemlék épületeit tartalmazó kiadványt is. /Berekméri Ildikó: Sáromberki falunap. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 13./
2010. március 19.
A marosvásárhelyi "igazságszolgáltatás" tárgyilagosságáról
(Korabeli feljegyzések)
Maros megye lakosságának kb. 50%-a magyar nemzetiségű. Ez a szám nem tükröződött az igazságszolgáltató szervek összetételében 1989 decemberében.
Úgy éreztük, hogy a "rendszer- váltással" ez a probléma is meg fog oldódni, de már 1990 januárjában elindult egy folyamat, amelyben olyan erők egyesültek, melyek meg akarták tartani a hatalmukat, sőt, még növelni is, ezért mindent megtettek és -tesznek, hogy a magyar nemzetiségű állampolgárokat – mint egyéneket és mint közösséget – teljesen háttérbe szorítsák.
A nyomozói és rendfenntartó szervekben, vagyis a rendőrségben az alkalmazottak között alig található egy-egy magyar származású egyén, esetleg egy elrejtett, kis faluban, ahol semmi jelentősége sincs jelenlétének. A rendőrök nagy része regáti megyékből származott ide, akik nem ismerik a magyar nyelvet, de akik ismerik, azok sem hajlandók beszélni.
A városi és megyei ügyészség összetétele sem változott semmit, a városi ügyészségen 13/0 és a megyeinél 8/1 a nemzetiségi arány, természetesen a magyarok hátrányára.
A városi bíróságon is maradt a 15/3-as, a megyei törvényszéken pedig a 8/1-es összetétel, ahol egyáltalán nem is érződik a magyar bírók jelenléte, egyrészt teljes kisebbségben levő minőségük, meg veszélyeztetettségük miatt sem.
Az 1989-es váltás után lecserélődtek az elnökök és alelnökök, élre kerülvén a volt párttitkárok meg a jelenlegi Vatra Româneasca alapító tagok.
Szomorú jelenség, hogy a magyar ügyvédek 80%-a nyugdíjba vonult, előrehaladt kora miatt, és az ügyvédi kamarában is teljesen elzáródott a kapu a magyar jelentkezők előtt, így egyre kevesebb lesz az a jogász, aki honfitársaink panaszát legalább meghallgassa anyanyelvünkön, ha nem is teljesen tőlük függ az ügyek kimenetele.
Az 1990. márciusi események után megkezdődött a magyar és cigány nemzetiségű lakosság elleni megtorlás, melynek keretében a támadók átalakultak "sértett felekké", míg a védekezők bűnözőkké lettek a törvény előtt, és koncepciós perek folyamán ezek példás büntetéseket kaptak, mivel minden felelősséget ezekre hárítottak.
A márciusi események után az ügyészség összeállított egy kimutatást, ahol a 35 dossziéból négy kivételével mind a magyarok és a cigányok elleni vádemelést kezdeményezik.
Abban a négy iratcsomóban, ahol román nemzetiségű személyek szerepelnek, és háromban magyar ember halálát okozták, hamarosan meg is állapították, hogy a halottak a hibásak, és a halálukat okozók nem felelnek a bűntettért.
Sajátos helyzet, hogy a főügyész is aláírta ezeket a vád alóli felmentéseket, hiába próbált az áldozatok családja igazságáért folyamodni hozzá. (dossziészám: 32/P/1990 és 32/P/1990)
Mindhárom haláleset – melynek áldozatai magyar emberek voltak, mégpedig Csipor Antal (Ernyéből), Gémes István (Sáromberkéről) valamint Kiss Zoltán (Marosvásárhelyről) – úgy történt, hogy a városba jövő, felfegyverzett román falusi tömegeket szállító autók elé próbáltak állni az emberek, hogy meggátolják a Vásárhelyre jutásukat, viszont egyszerűen áthajtottak rajtuk, több halált és súlyos sebesülést okozva.
Az autóvezetők (Covaci Ioan, Butilca Dumitru) nem találtattak hibásnak, sőt, egyikük sértett félként is szerepel, kártérítést kérvén azoktól a marosszentgyörgyi vádlottaktól, akiknek sikerült őt megállítani.
Ami a március 19-i eseményeket illeti, a VR szervezésében behoztak M-vásárhelyre több ezer Görgény völgyi parasztot teljes falusi fegyverzetben (ásó, kapa, vasvilla, fejsze, vasbot, szúrós végű vasalt fabotok, hatalmas kések, kövek, benzinnel töltött üvegek), akik egy része délelőtt már bent volt és csatlakozott a város román lakosságának egy részéhez, akik erőszakkal leváltották Kincses Előd ügyvédet az NMF megyei alelnöki tisztségéből, más része pedig délután érkezett harcra készen, leitatva, felbujtva, aminek okán aztán megtámadta az RMDSZ székházát.
Az RMDSZ székházában bent rekedt 29 személy a padláson torlaszolta el magát. Néhány óra múlva egy részüket a "hatóságoknak" sikerült hazugsággal lecsalniuk, ám ráengedték a felbőszült tömeget, így sokukat súlyosan megsebesítették.
A sebesültek között volt Sütő András Herder- díjas író, az RMDSZ elnöke, akit meg akartak gyilkolni, és akinek örökre elveszett fél szeme és sokszorosan megsebesült.
Sütő András és a 28 magyar sérült miatt nem került a bíróság elé csak egy román és egy cigány nemzetiségű személy, nem szerepelt egyik magyar sérült sem sértett félként vagy tanúként az ügyben, és nem volt beidézve az RMDSZ sem mint anyagi vagy morális károsult.
Mai napig senkit felelősségre nem vontak az RMDSZ és a 29 személy ellen elkövetett gyilkossági kísérletért, testi sértésért és az okozott anyagi károkért.
A két vádlott – Gorea Ioan náznánfalvi lakos, aki bottal verte a katonai gépkocsiba ott szorult magyarokat (köztük Sütő András) és Berchi Alexandru marosvásárhelyi lakos – a következő büntetésben részesült:
A 2968/1990 bírósági dossziéban kimondott 525- ös ítélet alapján Gorea Ioan súlyos csendháborítást követett el, és Berchi Alexandru erőszakkal, több személlyel együtt felfegyverkezve betört egy párt székházába. Előzőnél alkalmazták a bűnügyi törvénykönyv 321-es cikkelyének 2-es paragrafusát, utóbbinál a 88/1990-es törvényt, melyhez hozzájárultak a 74, 76-os cikkelyek a Btk.-ból.
Mindkettő büntetése 1-1 év, mely kötelezően munkahelyen töltendő le, anélkül, hogy valakinek kártérítést kellene fizetniük.
A felfolyamodás után is ez az ítélet végleges maradt.
Sütő András panaszát mai napig senki sem nyomozta ki, nem érdeklődött sem a rendőrség, sem az ügyészség az ügy felderítése iránt. Arról a 17 személyről, akiről aznap este (március 19-én) bejelentették, hogy azonosítva voltak, többé nem lehetett semmit hallani.
Bizonyíték van arra, hogy az autóbuszokat és a tehergépkocsikat a VR szervezet rendelte meg a szállítóvállalattól, Kincses Előd közölte a számlák másolatát az újságokban, de erről az igazságszolgáltatás emberei nem vesznek tudomást, és senki sem keresi, kutatja a pogromszervezőket és végrehajtóit.
A felelősség áthárítása Kincses Elődre irányult, aki emiatt nem tud hazatérni, mivel "állítólag" letartóztatási parancs van ellene.
(Folytatjuk)
Népújság (Marosvásárhely), 2010. március20.
A marosvásárhelyi "igazságszolgáltatás" tárgyilagosságáról
Jung Ildikó, Magos Méta
Néhány bűnügyi per rövid ismertetése
(Folytatás tegnapi lapszámunkból)
I. Dossziészám: 5262/1990, a Nagybányai Bíróságról
Vádlottak neve: Sütő József, Szilágyi József, Szilveszter Kiss Péter, Tóth Árpád, Lörinczi József és Puczi Béla. Mindannyian marosszentgyörgyi lakosok, akiknek az a bűne, hogy kb. 6-800 emberrel együtt próbálták feltartóztatni a Régen és a Görgény mente felől Marosvásárhelyre jövő, verekedő szándékú emberekkel megtöltött autókat.
Ellenük felhozott vádak: közerkölcs elleni súlyos vétség, állami és magánvagyon- rombolás, testi sértés, verekedés. Mindenhol a bűntény súlyosbított formája. 321-es cikkely, 2-es paragrafus, 217, 218/2, 180, 181, 182 Btk.
Egyikükre sem lehetett semmit konkrétan rábizonyítani személyesen, de az ügyészség, a bíróság a KOLLEKTÍV FELELŐSSÉG alapján vád alá helyezte és elítélte őket. Különben a kollektív felelősség a román törvények alapján nem létezik.
A bíróság úgy határozott, hogy a "vétkesek" többek között Cováci Ioannak is 10.000 lej kártérítést kell fizessenek, aki halálra gázolta Csipor Antalt Ernyében és aki nem fizetett és nem lett megbüntetve Csipor Antal haláláért. A büntetés 1 év 4 hónap és 1 év 8 hónap között ítéltetett meg, munkahelyen való letöltéssel, amelyből 9 hónapot már börtönben töltöttek.
Az egyik vádlott, Tóth Árpád a sok lelki és fizikai megpróbáltatástól szabadlábra helyezése után nemsokára meghalt szívinfarktusban, 39 évesen.
A többi elítélt nagyon nehezen kapott helyett, ahol letöltse büntetését, egyesek Magyarországon kerestek menedéket, családjuk felbomlott. Visszatérve Covaci Ioan személyére, az ügyészség elfogadta mentségnek, hogy azért gázolta halálra Csipor Antalt és sebesített meg súlyosan még négy személyt, mert Ernyében megdobták a fejét egy kővel, és elvesztette eszméletét, nem is volt tudomása a gázolásról.
Ettől függetlenül tovább vezette a (kanyargós) úton a kocsit, 20-30 emberrel és kövekkel megrakva, egészen Marosszentgyörgyig, ahol a telefonon értesített emberek a faluból útját állták, kiráncigálták a kocsiból (teherautó) és megverték.
Az orvosi vizsgálat nem igazolta a feji ütést, de felmentették a vád alól.
II. Dossziészám: 5.230/1990, a Marosvásárhelyi Bíróságról
Vádlott: Vajda Dominic (Domokos), 58 éves sáromberki lakos (Dumbravioara), súlyos szívbeteg, aki ellen nyomozás indult azzal a váddal, hogy egy kb. 14-20 tagú csoporttal együtt megtámadtak egy autót és megvertek 4 személyt, akiből kettő a pogrom miatt lett behozva a városba.
A nyomozást csak Vajda Domokos és Vajda Ferenc ellen indították meg, mindketten április 4. és május 23-a között le voltak tartóztatva. Mivel bebizonyosodott, hogy egyikük sem tartózkodott a tett helyén aznap (Vajda Ferenc a faluban sem volt, Vajda Domokos végig annak a balesetnek a helyén volt és elsősegélyt próbált nyújtani, ahol D. Butilca halálra gázolta Gémes Istvánt), mindkettőt szabadlábra helyezték. Utána mégis pert indítottak, de csak egyedül Vajda Domokos ellen, közerkölcs elleni vétség miatt.
Teljesen hiábavaló volt 15 tanú vallomása, hogy el sem mozdult a halott mellől, akit ő talált meg, mégis Vajda Domokos 10 hónapra szóló, munkahelyen letöltendő büntetést kapott. Arra alapozott a vád, hogy az a két ember megismerte őt, aki felismerte Vajda Ferencet is, akit felmentettek vád alól.
Tehát ha 14-20 személy megállít egy teherautót, és a benne ülőket igazoltatják és megütik, akkor egyetlen ember felel, aki még ott sem volt.
Érdekes, hogy az autógázolás és a teherautó megállítása teljesen egy időben történt, kb. 600 m távolságra egymástól.
A sértett feleknek nem volt orvosi igazolásuk a bántalomról, és nem is tettek le panaszt.
A 650-es számú ítélet ellen fellebbezett az ügyészség, és a Megyei Törvényszék az 1717/1991-es dossziéban, a 99-es határozattal megemelte a büntetést 1 év és 6 hónapra a munkahelyen való letöltéssel.
Természetesen nem vették figyelembe az elítélt felfolyamodását, akinek teljes ártatlansága bizonyítva volt.
III. 2.800/1990-es iratcsomó, a Marosvásárhelyi Bíróságról
Az elítélt neve SZABADI FERENCZ szentimrei lakos, akit a 659/1990. számú határozat alapján 5 év börtönbüntetésre ítéltek alapfokon, mely végleges maradt, a Megyei Törvényszék 64/1991 számú ítélete által.
A vád ellene: munkahelyi visszaélés, testi sértés és közerkölcs elleni vétség, súlyosbított formában.
Az elítélt mint beteghordozó (brancadier) volt alkalmazva a megyei kórháznál, ahol szolgálatot teljesített március 20-án 7-15 óra között. Mivel hallotta, hogy mi történik a városban, 17.30 órakor visszament a kórházba, hogy szükség esetén segítséget nyújtson a szolgálatban levőknek.
A kötelessége abban állt, hogy a mentőautóból kisegítse a sebesülteket, kivegye kezükből az ütő-vágó eszközöket, és tolókocsiban, lábon vagy hordágyon elszállítsa őket a szolgálatos orvos rendelőjébe. A két szolgálatos orvos (román és magyar) valamint az elítélt kollégái bizonyították a tárgyaláson, hogy nem hagyta el munkahelyét másnap reggel 9 óráig, végig dolgozott.
A vádiratban az áll, hogy a mentőautóban megverte Petra Iliét, aki megsérült a város központjában, és akit ezért vittek fel a kórházba. Egyetlen bizonyíték Szabadi ellen ennek a "sértett félnek" a vallomása, aki különben minden alkalommal mást mond, de azt mindenhol elmondja, hogy felismerte Szabadit először a fényképeken, amelyeket a rendőrségen mutattak meg neki. A dosszié első oldalán 2 levelezőlap nagyságú kép van (a félreértések elkerülése miatt), ahol bemutatják Szabadit civilben és munkaruhában. A törvényszéki orvosi papírt kb. 40 nap késéssel állították ki Petra Iliének, 8-9 nap alatt gyógyuló sérülésről, amit egy üzemi orvos által kiadott igazolás alapján adott ki a törvényszéki orvos. Az üzemi orvos is csak a 9. napon látta a sérülést, tehát a teljes gyógyulás napján.
Ennek az igazolványnak az alapján Szabadit kötelezték 45 napi munkabér kártérítésére Petra Ilie számára, akinek kézzel írt nyilatkozata szerint kb. 300-an indultak Hodákról megvédeni Erdélyt a magyaroktól, vasbotokkal felszerelve.
A másik vád Szabadi Ferencz ellen, hogy megütötte Gliga Florét az orra és az álla alatt a kórház folyosóján, míg az egyetemisták éppen kötözték, legalábbis ezt állította az egyik tanú.
Gliga Flore bevallotta, hogy a főtéren megdobták egy benzinnel töltött üveggel, mely megpörkölte a homlokát és a szemöldökét.
Törvényszéki orvosi igazolása van arról, hogy 5-6 nap alatt gyógyuló égési sebe van a homlokán és a szemöldökén, Szabadinak a rovására megítéltek 3 hónapi munkabért, mivel az ütése miatt Gliga Flore nem tudott dolgozni 3 hónapig. Különben nyugdíjas.
Szintén a két szolgálatos orvos (dr. Lupsa Nicolae és Salati Csaba) azt állították a tárgyaláson, hogy a szolgálatuk alatt a sürgősségi részlegen március 20-án 14 órától 21-én 8 óráig semmi incidens nem volt, és ha lett volna, lehetetlenség, hogy ők ne tudjanak róla. Különben Szabadi F. nagyon szolgálatkész dolgozó.
Mellette szól az aláírt ív is, amivel a mentőállomás sofőrjei igazolják, hogy a vádlott nem tartózkodott egyik mentőautóban sem, sőt, a mentőállomás átiratot küldött, hogy saját egészségügyi kádereik kísérik a kocsikat a színhelyre és onnan a kórházba.
A Maros Megyei Törvényszék nem halasztotta el a tárgyalást, hogy a legfelső törvényszék átköltöztesse a dossziét más megyébe, sürgősen el kellett ítélni Szabadi Ferenczet.
A tárgyaláson Orza Aurel megyei ügyész "neispravit, om de nimic" szavakkal illette Szabadi Ferenczet, aki soha azelőtt nem volt elítélve.
(Folytatjuk)
Népújság (Marosvásárhely), 2010. Március 23.
A marosvásárhelyi "igazságszolgáltatás" tárgyilagosságáról
Jung Ildikó, Magos Méta
Néhány bűnügyi per rövid ismertetése (korabeli feljegyzések)
(Folytatás szombati lapszámunkból)
VI. Dosszié: 540/1991, a megyei törvényszéken
A vádlott: Cseresznyés Pál marosvásárhelyi lakos, aki különösen súlyos gyilkossági kísérletért lett a törvényszék elé állítva, mivel március 20-án egy hodáki embert, aki bottal jött a magyarságra támadni, és támadás közben leütötték, megrúgott.
A marosvásárhelyi orvosok szerint az az ütés, vagyis rúgás, amit a vádlott mért az áldozatra, nem veszélyeztette az életét, csak a többi ütés, amit másoktól kapott azelőtt, mégis a bukaresti törvényszéki véleményezés úgy mutatja, hogy az összes sérülés együtt veszélyeztették az áldozat életét. A szakértői véleményben azt is leírja az orvos, hogy a véleménye megfogalmazása előtt megnézte a videofilmet is, melyet egy írországi személy készített.
Folyamatban van a Legfelsőbb Törvényszéken a második elhelyezési kérés tárgyalása, amelynek döntése alapján marad az ügy Marosvásárhelyen, vagy máshol fogják letárgyalni.
A nyomozás alatt Cseresznyés Pált többször is kegyetlenül megverték, szándékosan kínozták.
A bírói testület és az ügyész nyíltan elfogult és átértelmezi a tanúvallomásokat, rendreutasítja a tanúkat, ha az igazat szándékozzák mondani.
A védelem kérését, hogy egy szakorvosi felülvizsgálat szülessen a meglevő orvosi kiértékelések alapján, mivel ezek ellentmondanak egymásnak, visszautasították.
Ha Marosvásárhelyen marad az ügy tárgyalása, nagyon szigorú kirakatbüntetés születik, amivel majd példát statuálnak (10 év börtön).
IV. Dossziészám: 3588/1990 a Marosvásárhelyi Bíróságról
1166/1990, a Maros Megyei Törvényszékről
Vádlottak: Hanzi Valentin és Galaczi József marosszentgyörgyi lakosok, akiket 4 évi börtönbüntetésre ítéltek köztisztviselő elleni sértésért, ami abból állt, hogy ittas állapotban összeszólalkoztak a polgármester-helyettessel, akit a lakosság akarata ellenére nevezett ki, és aki tisztséget töltött be a faluban 1989 decembere előtt is, és a veszekedés hevében megpofozták ezt az embert. Másnap már bocsánatot kértek és a "sértett fél" visszavonta feljelentését.
Hiába jelentette ki a sértett fél, hogy elismeri, a vita személyes ügyben történt, a törvényszék a büntetést csak egy évvel csökkentette, tehát maradt 3 év börtön.
A tárgyaláson Orza Aurel ügyész a két cigány származású elítéltet felháborodva küldte A…frikába, ami Ázsiának indult.
V. Dossziészám:1426/1991, Marosvásárhelyi Bíróság, 1069-es határozat
1851/1991, Maros Megyei Törvényszék 154
Az elítéltek neve: Papp Árpád, Füzesi András és Füzesi Albert, erdőcsinádi lakosok, akik a falu többi lakosával együtt kigyűltek március 20-án őrizni a falut, mivel oda is elért a hír, hogy a hodákiak fel akarják gyújtani a falvaikat.
A ténylegesen odajövő két kiskocsi utasait igazoltatni akarták, mivel a falun nem vezet út keresztül Régen vagy a Görgény mente felé, és innen indult a vita, melynek hevében tettlegesség ért az autóban ülő személyek közül hármat.
A falut őrizték és az eseményben részt vettek 200-300-an.
Állítólag ezek hárman próbálták csitítani a kedélyeket.
A tárgyaláson a vádlottak kibékültek a sértett felekkel, akiknek kifizették a kért kártérítést, és ezek visszavonták ellenük leadott panaszaikat. Alapfokon négy év börtönbüntetésre ítélték ezeket az embereket, és elég hosszú idő elteltével, 1992. január 8-án letartóztatták őket. A hivatalos vád: 321. cikkely, 2-es paragrafus Btk. és 217. cikkely, valamint 181-es cikkely Btk., vagyis testi sértés, rombolás és közerkölcs elleni vétség. A felfolyamodás tárgyalásán a megyei törvényszék tudomásul veszi, hogy nem létezik testi bántalmazás, sem rombolás, de fenntartják a közerkölcs elleni vétség súlyosbított formáját, és megmaradt a négy év börtön. Ami érdekes a tárgyaláson, hogy a három "sértett félből" kettőt börtönből kellett megidézni, akik lopás miatt voltak bezárva. Tehát: aki hazudik, az lop is, ahogy tartja a közmondás.
***
A megtorlás azonnal, március 20-a után megkezdődött, mivel már másnap összeszedték azokat a cigány férfiakat, akik a magyarok pártjára állottak, akiket saját társaik másnap besúgtak.
A 153/1970-es dekrétumot alkalmazták ezen személyek ellen, mely egy speciális törvény, és mely teljes kihasználást nyert Ceausescu idejében, mert azokat az egyéneket büntette, akik munkakerülőnek voltak nyilvánítva, és ilyen minőségben botrányt okoztak, verekedtek, prostitúcióval foglalkoztak vagy sértegettek.
A törvény hangsúlyozza, hogy értelme a szocialista rendszer védelmezése.
Az a 12 személy, akit ennek alapján büntettek meg, mind állandó munkahellyel rendelkezett, és semmilyen folt nem volt múltjukon.
Az 1708/1990-es iratcsomó alapján szabtak ki büntetést (1554-es ítélet): Horváth István – 5 hónap börtön, Puczi Kozák Béla – 4 hónap, Puczi Kozák Sándor – 3 hónap, Carcula György – 4 hónap, Kalló Géza – 4 hónap munkahelyen.
Ezeknek az embereknek a család ügyvédet fogadott és nem a maximum 6 hónap börtönbüntetést kapták, de ahol a családnak nem volt tudomása az esetről, ott mind 6 hónap börtönbüntetést kaptak, mert még a hivatalból járó védelmet sem biztosították. Pl. Kalányos János, Kurkuly Elek, Voika Dénes, Kalányos Ioan, Csikó Sándor. A dosszié száma: 1646, 1647, 1648, 1649/1990.
Megemlítendő, hogy ezen emberek szabadlábra helyezésük után nem kapták vissza munkahelyüket, pedig jó minősítésük volt.
Dossziészám: 5718, a városi bíróságról, 491/1991-es ítélet
1107/1991, a megyei bíróságon
A vádlott neve Máthé Lajos, akit szintén elítéltek közerkölcs elleni vétséggel 1 év és 6 hónapra, amit munkahelyen kell letöltenie, ugyancsak a március 20-i eseményekkel kapcsolatosan.
Jelenleg tárgyalja a Marosvásárhelyi Bíróság annak a négy embernek a helyzetét, akik Iklandon laknak, és kimentek az ernyei útra, hogy megpróbálják feltartóztatni a város felé autókon özönlő felfegyverzett embereket.
Ezen emberek: Lengyel Lázár, Vajda András, Tofán Mihály és Vass Sándor, szintén a hírhedt 321-es cikkely 2. paragrafusáért a Btk. értelmében kerültek törvény elé.
Az ügyészségi iratcsomó száma 431/P/1990, de a tárgyalások már folynak a bíróságon, ítélet még nem született. (Dossziészám: 303/1992, Marosvásárhelyi Bíróság)
Ezek az ügyek kapcsolatban vannak a márciusi eseményekkel, és még vannak meglepetések előkészítve számunkra, amit alkalomadtán majd bedob az ügyészség, és majd megint bíróság elé lesz állítva 5-6 ártatlan ember különböző falvakból, ahányszor csak figyelmeztetni akarnak, hogy mi itt másodrendű állampolgárok vagyunk.
Több ilyen dosszié van félig készen az ügyészségen, csak az alkalomra várnak az elindításukkal.
Ezeken az ügyeken kívül, ahol egy megadott tárgy körül forog minden, vannak egészen semleges ügyek, de a megítélésükben, az elítélésükben a fontos szempont mindig a nemzetiség kérdése.
Ugyanazon bűntettért más-más büntetés jár, vagy ha valakit elgázolnak, megvernek, és ráadásul magyar nemzetiségű, akkor maga az áldozat a tettes vagy pedig nem kerül meg az elkövető. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)
2010. június 22.
Értékek őrzői
Beszélgetés Vajda Andrással
A Hagyományos Kultúra Megőrzése és Terjesztése Maros Megyei Központjának tevékenysége máig is jórészt ismeretlen az átlagpolgár előtt. Fesztiválszervezés, pályázatírás, kulturális programok megrendezése – ennyiben ki is merül mindaz, amit a központról tudni véltünk. Tavalytól ideiglenesen, Vajda András néprajzkutató vezeti az intézményt idén június 24-ig – ekkor kerül sor a versenyvizsgára, majd derül fény az új igazgató kilétére. Vajda Andrással az elmúlt időszak megvalósításairól, jövőbeli terveiről beszélgettünk. De nem csak: szó esett a kutatómunkáról is, amely a központ tevékenységének gerincét kellene – ideális esetben – képeznie.
– Tavaly augusztustól, Constantin Cotârlan igazgató nyugdíjba menetelétől vagyok ideiglenes igazgatója az intézménynek. A múzeum néprajzi részlegétől helyeztek át és a versenyvizsgáig maradok, amelyre én is jelentkeztem, a menedzseri projektet megírtam.
– Mi történt igazgatósága alatt az intézményben?
– A tavaly egy már megkezdett szerkezetet vettem át. A 2009-es kulturális tevékenységekre már leadtak egy projektet, amit át kellett vennem és végig kellett koordináljam. Ez egy korábbi eseményváz volt, mely behatárolta a mozgásteremet, de marketing szempontból próbáltam rajta javítani. Átalakítottam például a műsorfüzetet, amely vizuális szempontból sokkal minőségibbé vált, szerepelnek benne a program mellett annak céljai is, az együttesek bemutatása és az év rendezvényei.
– A központot sokan csak amolyan fesztiválszervezőként ismerik, holott a nevében a megőrzés is benne foglaltatik. Tulajdonképpen mivel foglalkozik az intézmény? Vagy mivel kellene foglalkozzon?
– Itt két dologra térnék ki. Az egyik egy hosszú történet, a központ története, amelyet az ötvenes évektől évtizedeken át az Alkotások Házaként ismertek és amely jórészt fesztiválszervezéssel foglalkozott. Évente tíz, a hagyományos kultúrával kapcsolatos fesztivált rendeztek meg, túlnyomórészt a néptánc, a népzene és népszokások területén. Azonban az a törvény, amely előírja és szabályozza a hatáskörünket ennél jóval többet vár el. A központ neve tulajdonképpen egy háromlépcsős tevékenységet jelent, amelynek első foka a hagyományos kultúra megismerése. De mit jelent a hagyományos kultúra? Néprajzi szempontból azt, ami falun működött a kollektivizálás előtti időszakban. Ugyanakkor a hagyományos kultúra folyamatos változásban van, ami komoly kérdéseket vet fel. Csak falun létezik-e avagy városon ugyanúgy megtalálhatók hasonló kultúraszeletek? A faluban végbemenő modernizáció ide sorolható-e? És mi van akkor, ha a XX. század eleji Marosvásárhelyről beszélünk? A régi dolgok – szecessziós homlokzatok, tűzkutak, kanálisfedők például – csak egy réteg, a magyarság, és annak is az idősebb generációi számára léteznek. De ez is hagyományos kultúra. És megőrzése, továbbadása szintén a központ feladata kéne legyen. Az elméleti dolgok ugyanakkor nem elegendőek. Tapasztalati dolgok szükségesek: ki kell menni terepre. De ehhez szakemberek kellenek. Akik tudják, hogy hogyan kell gyűjteni, akik nem ferdítik el a dolgokat. És ha folyik a kutatás, akkor annak eredményei alapján ki lehet dolgozni azt a koncepciót, amely a megőrzést jelenti: az eszközökkel való rögzítést, a tárgyak konkrét beszerzését, tanulmányok írását cikkektől a monográfiákig. És utána jön a megjelenítés. Itt érzem, hogy az intézmény félreértette a helyzetet. Mert a megjelenítés nem feltétlenül és kizárólagosan színpadi megjelenítést jelent. A kiállítások szervezése, interaktív CD-k kiadása, filmek készítése is a megjelenítés kategóriájába tartozik. Ha összevetem, hogy mi mindent lehetne tenni és mit csináltunk, a kutatás és annak megjelenített változatai a háttérbe szorulnak. Megpróbáltam ezen változtatni: az idén, a már meglévő rendezvények mellé letettem néhány kutatási projektet is. Ezek egyike a néptánccal kapcsolatos. Maros megye érdekes néprajzi helyzetben van. Van többek között Mezőségünk, Küküllő- és Nyárádmenténk, Görgény-völgyünk és három kulturális etnikumunk, valamint a cigány kisebbség, amelynek például a néptánc terén szintén komoly hagyományai vannak. Megkértem a koreográfusunkat, hogy készítse el a Maros megyei néptáncok kataszterét. Amelyből kiderül, hogy például a verbunk mekkora elterjedésű. Vagy egy régióban hányféle tánc van. Ez első lépésben nem látványos, inkább olyan, mint egy Excel-táblázat. De utána, ha ennek alapján kimegyünk terepre, láthatóvá válnak a társadalmi mozgások. Hogy hogyan változik a népi kultúra. És a változások nagyon fontosak, érdekesek. Ez volt az első projekt. Több száz településről van szó, a kiértékelést 2-3 éven belül lehet elkészíteni. Egy másik projekt keretében vidéki települések lakóinak családi fényképeit gyűjtjük az ötvenes évek előtti időkből. Beszkenneljük és utána visszaadjuk őket. Mert van egy hétköznapi tárgy – a fénykép –, amelynek vizsgálatakor sokat megtudunk a korról, a hajviseletről, a szabadidőről, a modernizációról, az intézményekről. Ennek szintén nem ma lesz meg a végső eredménye. Egyfajta árnyalását lehet elvégezni a különböző régióknak. Saját kutatómunkám a két világháború idején írt levelek gyűjtése és tanulmányozása, mert a háború mindennapjairól nem tudunk semmit. A levelek ezt jelenítik meg, a kisember történetét. Ami például kiderül, hogy a vidéki embert jobban érdekli a portája sorsa, a hátrahagyott falu élete, mint a hangzatos politikai szövegek. És ez minden népnél így van. Mindez más szemszögből írott történelmet jelent. De volt közös kutatómunkánk Gagyi Józseffel és sapientiás diákjaival is. Nagy álmom, hogy a terepre fordított időt növeljem, ezt próbáltam eddig is kieszközölni. A terepélményeket rögzíteni, majd népszerűsíteni kell. Egy archívum tudása veszett tudás. Akkor értékes, ha él. Ezt a tudást szeretnénk visszajuttatni a Maros megyei közösséghez. Tudni kell, hogy mi az, amit ki kell emelni, meg kell vizsgálni, archiválni és visszajuttatni.
– A jelen szűkös körülményei között hogyan lehet mindezt megvalósítani?
– A kutatáshoz néprajzos szem szükséges. Erre az intézménynek, mostani állapotában nincsen kapacitása. Ezért kellenek a kiskapuk. A sapientiás hallgatók segítsége, a Néprajzi Múzeum munkatársainak közreműködése ilyen kiskaput jelent. De ezek félig-meddig kényszermegoldások. Álláshirdetésekkel, partnerségi kapcsolatokkal lehetne a helyzeten javítani. 2010-től új tervezetet léptettünk életbe: a Maros megyei néprajzi tanulmányokat népszerűsítjük oly módon, hogy a könyvbemutatókon a szerzők kapják a legtöbb szót, munkájukat, kutatásaikat vetített képes előadás keretében mutathatják be. Így a könyvbemutatóknak műhelymunka jellegük is van, ezzel is népszerűsítjük az intézményt.
Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)
2010. július 16.
4. Csűrszeminárium
-vagy-
Hagyományok értékesítése a Nyárádmentén
Július 14. és 17. között a csíkfalvi Tündér Ilona vendégház csűrje ad otthont a negyedik alkalommal megszervezett Csűrszemináriumnak, ahol az idén az örökségápolásról, identitásmegőrzésről, hagyományok értékesítéséről beszélgettek a szakemberek, tanárok, egyetemi diákok és a helyhatóságok képviselői.
A Csűrszeminárium tulajdonképpen egy olyan műhelymunka, ahol a szakemberek, diákokkal közösen, a tanultak alapján olyan helyi megoldásokat keresnek és találnak, amellyel a Nyárádmentén úgy értékesítik a sajátosságokat, a természeti adottságokat – az épített örökséggel együtt –, hogy az a helyi közösség hasznára váljon. A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara Humántudományok Tanszéke, a Fókusz Öko Központ, a PR Alpha Egyesület és a csíkfalvi Tündér Ilona Vendégház által szervezett rendezvény minden évben azzal próbálkozik, hogy hatóságokat, az egyetemet, a civil szervezeteket közös tervek készítésére, megvalósítására ösztönözze. Hajdú Zoltán, a Fókusz Öko Központ vezetője a Népújságnak elmondta: a Nyárádmente nagyon sok lehetőséget rejt, amelyeket akár idegenforgalmi szempontok szerint is értékesíteni lehetne, de ehhez meg kell őrizni a sajátosságokat, tájvédelmi programokat kell kezdeményezni. A szervezők minden évben egy kicsit közelebb kerülnek ehhez a célkitűzéshez.
Az idén Örökség, emlékezet, identitás címmel hirdették meg a szemináriumot, amelyen szerdán Kovács Piroska és Vajda András néprajzkutatók a paraszti örökség jelentésváltozásairól tartottak előadást. Tegnap este dr. Hajdú Zoltán, a Fókusz Öko Központ ügyvezető elnöke a Só útjáról értekezett, míg Péter Pál, az Agora Fenntartható Fejlődés Munkacsoport elnöke az udvarhelyszéki hagyományos gyümölcstermesztésről tartott előadást.
Az idei szeminárium különlegessége, hogy a gödöllői Szent István Egyetem diákjai felmérik a Bekecs oldalán levő Óriások árka nevű helyet dr. Füleki György egyetemi tanár és dr. Székely Zsuzsánna egyetemi docens segítségével, akik a Kárpát- medencében levő ún. Csörsz árokrendszerről is tartanak előadást. Szombaton jelen lesz a szemináriumon dr. Visy Zsolt, a Pécsi Tudományegyetem régésze, aki a Római Birodalom limesének erdélyi vonatkozásairól értekezik.
Hajdú Zoltán lapunknak kifejtette, hosszú távon azt tervezik, hogy a Só útja nemzetközi idegenforgalmi védjegy legyen, ezért minél több látványosságot, érdekességet szeretnének felfedezni az út mentén. Ide tartozik az Óriások árka is, amelyről többek között azt is feltételezik, hogy a hajdani római úton azért mélyítették a nyomvonalat, hogy az ellenség ne lássa azokat, akik ott elhaladnak, de lehetett egy védőfalrendszer része is. Természetesen ezek hipotézisek, de az árok önmagában különlegesség, természeti látványosság. Ami pedig az örökségvédelmet illeti – fejtette ki a környezetvédelmi szervezet elnöke –, az lenne a legjobb, ha a központi szervek, helyi hatóságok, a civil szervezetek és az oktatási intézmények összefogásával sikerülne egy sajátos arculatot kialakítani a Nyárádmentén, amelyet turisztikai brandként is értékesíthetnének. Ez lenne az egyik távlati célkitűzés, aminek az érdekében minden évben megszervezik a Csűrszemináriumot. Népújság (Marosvásárhely)
2010. július 17.
12. jobbágytelki tánctábor
Napkeltétől virradatig...
Július 11–18. között a jobbágytelki utcákat újra bejárja a népzene hangja, az iskolából és a kultúrotthonból kiszűrődőtáncritmusok üteme. A marosvásárhelyi Folk Center Alapítvány a tizenkettedik alkalommal szervezte meg itt ahagyományossá vált táborát.
Az idén is több mint 200-an jöttek el a nyárádmenti településre, hogy feltöltődjenek a tiszta forrásból. S hogy milyen érték ma az eredeti erdélyi népi kultúra, tükrözi az is, hogy nemcsak megyénkből, hanem Magyarországról, Ausztriából, de még a távoli Amerikából is jöttek résztvevők. Ez utóbbiak – egy részük neohippikként – a nyelvi nehézségek ellenére nemcsak a ritmusokat próbálgatták, hanem a népdaltanulással is birkóztak.
– Mi a vonzereje ennek a tábornak, amiért nem lehet megunni? – kérdeztem a szervezőktől, akik elmondták: a népzene, a néptánc olyan forrás, ami állandóan megújul és kifogyhatatlan. Azok az adatközlők, akiket elhoznak, még számukra is mutatnak új figurákat, az oktatók pedig ennek a varázsnak a bűvöletében adják át a népi kultúra szeretetét, ismeretét és ez a hozzáállás "ragadóssá" válik. Az idén is immár több alkalommal szórakozva szórakoztat és oktat táncot: László Csaba, László Ildikó, László Zsolt, Kádár Elemér, Molnár Rozália és Csatlós Csaba. Az éneket pedig a csillogó hangú Kásler Magda, Lengyel Ildikó továbbítja felnőtteknek és diákoknak egyaránt.
Örvendetes, hogy az idén az agyagfalvi és a székelyudvarhelyi általános iskolák egy-egy osztályának diákjait hozták el oktatóik, mert itt "rosszat nem lehet tanulni, s jobb, mint a számítógép helyhez kötő kényszere".
A néptánc- és népdaloktatás mellett Barabás László, Vajda András, Balássy Enikő, Balázs Lajos néprajzkutatók, Györfi Zalán történész érdekes, új néprajzi és történelmi előadásokat tartottak. Jelen voltak a Bekecs, a Maros és a nyárádselyei néptánccsoportok, a Finger Pickers koncertezett. Volt kézműves-foglalkozás, s nem maradhatott ki a labdarúgó-világbajnokság döntőjének a megtekintése sem.
Az idei tábor különálló programja a Kocsis Hobo László-emlékkirándulás volt, amelyet annak a tavaly fiatalon elhunyt természetjáró, nép- rajz- népzene-, és néptánckedvelőnek a tiszteletére szerveztek, aki meghatározó, sajátos, emblematikus figurája volt a tánctáboroknak, s aki örömmel vállalta minden évben, hogy furulyahang kíséretében a környéken végigvezesse a táborlakókat. Az idéntől – a tábor hagyományos rendezvénye – az ő nevéhez, emlékéhez fűződik majd.
A táborlakók az idén egy olyan völgybe kirándultak, ahonnan a Kelemen-havasok bércei is látszottak. A polgármesteri hivatal alkalmazottai által rakott tábortűz lángja magasra csapott. Körülötte a muzsikaszóra többen is táncra perdültek, s míg a hamu el nem szunnyadt, addig mulattak a lányok és a legények… kifulladásig, kivilágos kivirradtig. Mert erről szól a marosszéki tánctábor, s ezért érdemes ide eljönni minden évben.
Vajda György. Népújság (Marosvásárhely)
2011. július 16.
Nyárádmenti szellemi műhely
V. Csűrszeminárium
Ötödik alkalommal szervezi meg a marosvásárhelyi Fókusz Öko Központ, a Sapientia EMTE, a PR Alpha Egyesület, a csíkfalvi önkormányzat és a Tündér Ilona vendégház a csűrszemináriumot. Nemcsak nevében, a helyszín miatt, de az ott elhangzó előadások tematikájában is különleges ez a rendezvény, amelynek célja a kistérség fejlesztési programjait támogató tudományos kutatások bemutatása.
Az idei csűrszemináriumot megtisztelte jelenlétével Lokodi Edit Emőke, a megyei tanács elnöke is, aki megköszönte a szervezőknek, a tanároknak azt a munkát, amelyet a térségért végeznek és a diákoknak a jelenlétet. Elmondta, mindent, amit itt hallanak, szakmájukban, életpályájuk során kamatoztathatnak, hiszen az ötletek, a gyakorlati tapasztalat meghozza gyümölcsét. Bevezetője után az előadókat a megyei tanács nevében fotóalbummal és könyvvel ajándékozta meg.
A szeminárium idei témája az ember és az erdő kapcsolata. Szó volt a klímaváltozásról, erdőgazdálkodásról, gyümölcstermesztésről, famegmunkálásról, fafaragásról, illetve a fához, erdőhöz kötődő mítoszokról, mondákról. Szerdán dr. Füleky György, a gödöllői Szent István Egyetem tanára Az erdősültség kialakulása a Kárpát-medencében címmel tartott előadást. Dr. Makkai Gergely meteorológus az éghajlatváltozások hatásáról beszélt. A gyakorlati tapasztalataikra alapozva dr. Hajdú Zoltán környezetvédelmi szakértő, a Focus- Eco Központ vezetője az erdő, a fás környezet szerepét taglalta a vízgazdálkodásban. Érdekesek voltak Péter Pál, a Sapientia EMTE csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Karának tanára által bemutatott konkrét példák a gyümölcstermesztésről. Kentelky Endre, a marosvásárhelyi Sapientia EMTE kertészmérnöki szakának tanára a kertépítés szükségességéről értekezett. Dr. Gagyi József, a Sapientia EMTE, marosvásárhelyi kommunikáció és közkapcsolatok szakának tanára az erdő mitikus világáról tartott előadást. A diákoknak Birtok György, a Maros Közbirtokosság adminisztrátora révén alkalmuk volt betekinteni az erdőgazdálkodás konkrétumaiba, de szó volt még a fa jelenlétéről a népi kultúrában (Vajda András néprajzkutató). Kádár Balázs asztalos és Kilyén Domokos fafaragó pedig a bútor- és dísztárgykészítés, székelykapu-állítás rejtélyeibe vezette be őket. Az alternatív programok között szerepelt még kirándulás Jobbágytelkére, a marosszéki népzene- és néptánctáborba, Mikházára, a ferences kolostorhoz és Csűrszínházhoz és a só útja egy szakaszának megismerése.
Hajdú Zoltán a Fókusz Öko Központ vezetője, a rendezvény kezdeményezője és főszervezője lapunknak elmondta, a csűrszemináriumon minden évben más-más témát mutatnak be, olyant, amely kapcsolatban van a tájjal, az ökológiai kérdésekkel, a kulturális örökséggel, hagyományőrzéssel. A Nyárádmente tájökológiai szempontból nagyon sok olyan értékes elemet tartalmaz (ligetek, vizes élőhelyek, gyümölcsösök stb.), amely nyugaton az iparosított mezőgazdaság miatt eltűnt. Ezek nemcsak a gazdálkodás terén, hanem turisztikai szempontból is értékesíthetőek. Ilyen lehet a Bekecs alatt levő ún. Óriások árka, ami a néphagyomány szerinti régi római út mentén képződött.
– Azt szeretnénk, ha a csűrszemináriumon elhangzott tudományos előadásokat beépíthetnénk a nyárádmenti kistérség fejlesztési programjaiba, hiszen a rendezvény tulajdonképpen egy olyan szellemi műhely, amely segítséget, információt nyújt azoknak, akik a térség fejlődéséért felelnek. Reméljük, hogy figyelembe veszik majd az itt bemutatott eredményeket és nem divatos irányzatok, alkalmi ötletek alapján dolgozzák ki a helyi közösség számára fontos közép- és hosszú távú terveket – mondta lapunknak dr. Hajdú Zoltán.
Vajda György. Népújság (Marosvásárhely)
2012. április 17.
Kiosztották az EMKE-díjakat
Szombaton osztották ki az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) idei díjait. Dáné Tibor Kálmán, az EMKE újraválasztott elnöke elmondta: idén tizenhárom díj, egy életműdíj és két tiszteletbeli tagságot igazoló oklevél kiosztásáról döntött a vezetőség. A Poór Lili-díjat Alber Júlia kolozsvári színésznő kapta.
Az erdélyi magyar közművelődés napja apropóján szombaton osztották ki az EMKE (Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület) idei díjait a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében. Dáné Tibor Kálmán, akit a díjátadót megelőző közgyűlésen ismét az EMKE országos elnökévé választottak, elmondta: idén tizenhárom díj, egy életműdíj és két tiszteletbeli tagságot igazoló oklevél kiosztásáról döntött a vezetőség.
Az életműdíjat Marosi Ildikó irodalomtörténész kapta idén, akinek munkásságát Horváth Andor méltatta. Mint elmondta, Marosi Ildikó évtizedeken át gyűjtötte, rendszerezte a közelmúlt erdélyi magyar irodalmának termékeit, majd az utóbbi 22 évben szinte folyamatosan jelentek meg az irodalomtörténeti munkák az ő gondozásában.
Lapunk vezető szerkesztője, Cseke Péter Tamás Spectator díjban részesült az erdélyi magyarság jövőjét szolgáló publicisztikai tevékenységéért. Kántor Lajos laudációját Kós Katalin, az EMKE szakreferense tolmácsolta. „Cseke Péter Tamás publicisztikáját a kiegyensúlyozottság, körültekintés, higgadtság jellemzi. Elemzései mértéktartóak, meghatározó szempontjai összehangzóak a romániai magyarság érdekeivel, egy reális jövő megépítésével” – írta méltatásában a Korunk szerkesztője.
Kolozsvár talán legismertebb néptáncos házaspárja, Both Zsuzsa és Both József Kacsó András-díjat vett át az erdélyi magyar néptáncművészet minőségi műveléséért és a népművészet értékeinek széles körű megismertetéséért. „Amikor ők ketten táncra összekapaszkodnak, abban nemcsak szépség van, hanem a tánc iránti mélységes tisztelet és alázat is” – mondta a néptáncoktatással, néptánctalálkozók szervezésével foglalkozó Both házaspárról Dáné Tibor Kálmán.
A Bányai János-díjjal kitüntetett Vajda András Sáromberkén élő néprajzkutató rendszeres terepkutatásaiért, módszeres forrásfeltáró és múzeumi intézményszervező munkásságáért kapta az elismerést. Winkler Gyula videoüzenetet küldött Brüsszelből, hogy a Kun Kocsárd-díjjal kitüntetett Fülöp Júlia közösségszervezői tevékenységét méltassa. A szászvárosi RMDSZ-elnök a Hunyad megyei szórványmagyar közösség felemeléséért végzett áldozatos munkájával érdemelte ki az EP-képviselő elismerő szavait. Három évtizedes kitartó szervező, irányító, hagyományápoló és kulturális értékmentő munkásságáért vehetett át Nagy István-díjat a sepsiszentgyörgyi Dulányi B. Aladár. Dukász Péter színész-rendező, aki a méltatás szerint „mindig megújulásra törekvő színészetével több mint három évtizede szolgálja a temesvári magyar színjátszást”, Bánffy Miklós-díjban részesült.
Vastapsot kapott a Poór Lili-díjjal kitüntetett Albert Júlia. A kolozsvári színművészt Köllő Katalin, a Szabadság napilap szerkesztője méltatta. „Ő ugyanis tudja, hogy ha játszótársai felé nem fordul teljes lelkével, ha a színpad iránt nem érez lelki alázatot (is), akkor az általa megformált figura sem tud úgy megszületni, hogy aztán a közönség azt érezze: hiteles volt, amit látott” – mondta Köllő Katalin Albert Júliáról, aki gazdag színészi, előadóművészi és tanári munkásságáért kapta a díjat.
Kovács György-díjat vett át a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház ígéretes fiatal tehetsége, Bányai Kelemen Barna színművész, Uray Péter rendezőt pedig a mozgásszínház erdélyi meghonosításáért, az M Studio társulatának megalapításáért Tompa Miklós-díjjal tüntették ki. A hagyományt a legkorszerűbb törekvésekkel ötvöző művészi tevékenységéért, egyedi művészi világának megteremtéséért Szolnay Sándor-díjban részesült a marosvásárhelyi képzőművésznő, Köllő Margit. A Hargita Megyei Könyvtár munkatársa, Kosz Orsolya több évtizedes szakmai tevékenységét Monoki István-díjjal jutalmazta az EMKE. A Kolozsváros. Milyen város? műemlék-pedagógiai sorozat szerkesztőbizottsága, élén Zsigmond Ilkával, Kőváry László-díjat érdemelt ki, a kincses város történelmi értékeinek újszerű ismertetéséért, a kolozsvári Bartha Bálint pedig Gróf Mikó Imre-díjban részesült, egyházi és kulturális értékmentő, valamint szociális intézményeket támogató tevékenységéért. Az EMKE tiszteletbeli tagjai közé emelte Hajnal Jenőt, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatóját és Kelemen Péter koncerttechnikust.
Az EMKE-díjként átadott szobrocskák Venczel Árpád szobrászművész, restaurátor Parasztmadonna című alkotásának kisebbített másolatai, a díszes okleveleket pedig Venczel Attila képzőművész készítette.
Tofán Koós Imola. Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. április 18.
Kelemen Hunor: az erdélyi magyar közélet elképzelhetetlen az EMKE nélkül
Közgyűlés, tisztújítás és díjátadás a közművelődési egyesületnél
Évi közgyűlést, vezetőségválasztást és díjátadást szervezett szombaton az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében. A köszöntő beszédek után a jelenlévő EMKE-tagok elfogadták Dáné Tibor Kálmán elnök beszámolóját, a pénzügyi és a cenzori jelentést. Dávid Gyula tiszteletbeli elnök bonyolította le rendkívül gyorsan az új elnökség megválasztási eljárását. Kevés kivételtől eltekintve az eddigi EMKE-elnökség tagjainak szavazott bizalmat a közgyűlés. Kora délután kezdődött a már szokásos díjosztási ünnepség, amelynek keretében 13 díjat és díszokleveleket adtak át.
Dáné Tibor Kálmán EMKE-elnök köszöntő szavai után Hegedüs Csilla, Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter tanácsosa a tárcavezető üzenetét olvasta fel. A miniszteri beszéd alapgondolata az erdélyi magyar értelmiségnek a közös jövő kialakításában játszott szerepe volt. Hangsúlyozta: az erdélyi magyar közélet mindennapjai elképzelhetetlenek az 1885-ben létesült EMKE nélkül.
Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár szavait Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja tolmácsolta. – Az EMKE alapítói 127 évvel ezelőtt az anyanyelvi oktatás és a műveltség, a magyar nyelv és öntudat erősítése, közös örökségünk iránti felelősség mellett tettek hitet. Ugyanezt valljuk ma is – hangzott az üzenet. A főkonzul arról is biztosította a jelenlevőket, hogy az EMKE, mint nemzeti jelentőségű intézmény, továbbra is számíthat a magyar kormány támogatására.
Dáné Tibor beszámolt a kulturális autonómia-szigetként működő romániai Magyar Házak Hálózatának (MHH) kiépítéséről, amely 2009-ben kezdődött. A kezdeményezést mind az RMDSZ, mind a magyarországi Nemzeti Erőforrás Minisztériuma támogatta. Megtudtuk: Erdélyben az elmúlt években több mint harminc magyar házat hozott létre az EMKE. Példaként említette a Balázsfalva melletti Tűr településen a kö­zeljövőben létesítendő Magyar Házat, amely Kémenes Lóránt plébános lelkiismeretes munkájának köszönhető. A romániai MHH kialakításában 2010 óta szakmai segítséget kapnak a sárospataki művelődési szakemberektől, Csatlósné Komáromi Katalintól és Bordás Istvántól, a Sárospataki Képtár vezetőjétől. Az EMKE-elnök beszámolt arról is, hogy új, a Magyar Házak állapotára vonatkozó felmérést kezdeményeznének. Idén, szeptember végén pedig Kolozsváron rendeznék meg a Magyar Házak második találkozóját.
Dáné Tibor Kálmán beszámolt arról is, hogy EMKE-elnökként meghívták a Magyarországon a közelmúltban létesült Civil Egyeztető Tanács (CET) ülésére, amelynek keretében részt vett a kulturális és honismereti szekció programjának kidolgozásában. Zárszóként Dáné Tibor Kálmán megköszönte a bel- és külföldi támogatóknak az anyagi segítséget, a sajtónak – és ezen belül elsősorban lapunknak, a Szabadságnak – az EMKE-eseményeken való jelenlétet és érdeklődést. Ács Zsolt, az EMKE munkatársa a pénzügyi, míg László Edit a cenzori jelentést olvasta fel, amelyet a közgyűlés el is fogadott.
Egyed Péter egyetemi oktató, filozófus az Erdélyi Magyar Filozófiai Társaság és az EMKE közötti harmonikus együttműködésről, Guttman Mihály elnökségi tag a zenei anyanyelv fontosságáról értekezett. Csatlósné Komáromi Katalin, a sárospataki Művelődési Ház igazgatója az EMKÉ-vel közös programok fontosságát ecsetelte. Hadnagy Jolán, a farkaslaki Tamási-ház helyzetéről számolt be. Tamási Áron lánytestvérének, Ágnes asszonynak a háza eredetileg az EMKE tulajdonát képezte, ám tavaly átkerült az önkormányzat tulajdonába, így elkezdődhettek a leromlott állagú ingatlan felújítási munkálatai
Dávid Gyula tiszteletbeli elnök az elnökségi választás lebonyolítása előtt kifejtette: még ha a mostani romániai magyar politikai élet „szét is veri a magyarságot”, az új elnökségnek továbbra is a magyarság egységéért, a megmaradásért kell munkálkodnia.
Az EMKE új vezetősége: Dáné Tibor Kálmán (elnök), Kötő József (főtanácsos). Régiós alelnökök: Matekovits Mária (Bánság), Széman Péter (Partium), Ábrám Zoltán (Közép-Erdély). Társadalmi kapcsolatokért felelős alelnök: Szép Gyula. További elnökségi tagok: Guttman Mihály (Kolozsvár), Muzsnay Árpád (Szatmárnémeti), Házy Bakó Eszter (Brassó), Beder Tibor (Csíkszereda), Ferencz Angéla (Hargita megye), Imreh-Marton István (Kovászna megye).
A választásokat követően Bordás István, a sárospataki képtár vezetője, azaz az EMKE Észak-magyarországi Képviseletének vezetője elmondta: arra törekszik, hogy a magyarországi kulturális élet munkatársai közül minél többen megismerhessék az erdélyi kultúrát. Ezért kidolgozott egy továbbképzési programot, amely a magyar szaktárca által megtörtént akkreditálás után újabb lehetőséget biztosít a fentebbi célkitűzés eléréséhez. A további hozzászólók között volt Dumitriu Anna, aki az Aranyos-vidéki Népfőiskola tevékenységéről számolt be; Kerekes Hajnal, a nagyenyedi dr. Szász Pál Egyesület alelnökeként, illetve a Magyar Közösségi Ház vezetőjeként a Fehér megyei kulturális tevékenységeket ismertette. Ferencz Angéla a Hargita megyei, míg Imreh-Marton István a Kovászna megyei Kulturális Központ és az EMKE közötti lehetséges együttműködésről értekezett, megköszönve, hogy bekerültek az elnökség tagjai közé. Deák Gyula, a Romániai Magyar Néptánc Egyesület elnöke a közeljövőben a pedagógusok számára megszervezendő néptánctanfolyamra, Boldizsár Zeyk Imre, az RMDSZ tordaszentlászlói szervezetének elnöke pedig a június végi Szent László napi énektalálkozóra hívta fel a jelenlevők figyelmét.
Délután 2 órakor kezdődött az EMKE-díjak és díszoklevelek átadása. A 13 szobor Venczel Árpád, a díszoklevelek pedig Venczel Attila alkotása.
Életműdíjat kapott a marosvásárhelyi Marosi Ildikó irodalomtörténész, aki betegsége miatt nem lehetett jelen. Horváth Andor egyetemi oktató szerint Marosi Ildikó érdeme, hogy évtizedeken át gyűjtötte majdani köteteinek anyagát, hogy aztán az 1989-es rendszerváltás után megvalósíthassa álmait, és a „felkutatott kincsek jó gondozójává vált”. Spectator-díjban részesült Cseke Péter Tamás újságíró (Bukarest). Kós Katalin, a Györkös Mányi Albert Emlékház ügyvezetője olvasta fel Kántor Lajos laudációját, amelyben Cseke Péter Tamás publicisztikai tevékenységét kiegyensúlyozottnak, higgadtnak és körültekintőnek nevezte.
Kacsó András-díjat kapott Both Zsuzsa és Both József (Kolozsvár). Dáné Tibor Kálmán méltatásában kiemelte: a Both-házaspár a népi kultúra áthagyományozását jelentős empátiával végzi. Bányai János-díjban részesült Vajda András (Marosvásárhely) néprajzkutató, akit a laudáló Keszeg Vilmos egyetemi oktató elkötelezett, bölcs, megfontolt kutatónak nevezett. Kun Kocsárd-díjat adományoztak Fülöp Júliának (Szászváros). Winkler Gyula európai parlamenti képviselő videóüzenetben laudálta a közösségszervezés aktív résztvevőjét, aki sokat tett a szászvárosi magyarságért. Fülöp Júlia megjegyezte: Kun Kocsárd emléke még mindig elevenen él a szászvárosi magyarok között. Nagy István-díjat kapott Dulányi B. Aladár (Sepsiszentgyörgy). László Attila karnagy laudációjában arra összpontosított, hogy a díjazott három évtizeden át kitartó szervezője, irányítója volt a város művelődési életének.
Bánffy Miklós-díjban részesült Dukász Péter színész (Temesvár), aki egyéb elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen az eseményen. Szekernyés János laudációja alapján gazdag színészi pálya bontakozott ki. A díjat Kövesdy István rendező vette át.
Poór Lili-díjat kapott Albert Júlia színművész (Kolozsvár). Laudált Köllő Katalin színikritikus, szerkesztő, aki szerint a sikeres művészi és oktatói pálya mögött lélek, tehetség és kitartás lakozik. Kovács György-díjban részesült Bányai Kelemen Barna (Marosvásárhely). Kövesdy István a fiatal, sokoldalú színész ötéves pályafutását értékelte. Tompa Miklós-díjjal tüntették ki Uray Pétert. (Sepsiszentgyörgy–Budapest). Kötő József színháztörténész laudációját Vincze László, az EMKE munkatársa olvasta fel. Megtudtuk: Uray honosította meg Erdélyben a mozgásszínházat, de ezt megelőzően több művészi ágban (például a zenében) is bizonyított. Szolnay Sándor-díjat kapott Köllő Margit (Marosvásárhely), aki egészségügyi okok miatt nem lehetett jelen. Laudált Németh Júlia műkritikus, aki a művész kitűnő rajzkészségét, színérzékét méltatta. A díjat Wiesler Zsuzsa vette át.
Monoki István-díjat adományoztak Kosz Orsolyának (Csíkszereda). Kopacz Katalin laudációjából lelkiismeretes, megalapozott szakmai tudással rendelkező több évtizedes könyvtárosi tevékenység rajzolódott ki. Kőváry László-díjban részesült Zsigmond Ilka középiskolai tanár és az általa irányított műemlékpedagógiai kiadványsorozat szerkesztőbizottsága. Vincze Zoltán nyugalmazott tanár laudációjában azt értékelte, hogy a fentebbi kiadványok épp a serdülő korosztály számára íródtak, akiktől „a Guttenberg-galaxis egyre jobban távolodik”. Gróf Mikó Imre-díjat adományoztak Bartha Bálint (Kolozsvár) vállalkozónak. Székely Tibor laudációjában a díjazott szerénységét és nagylelkűségét emelte ki.
Tiszteletbeli taggá nevezték ki Hajnal Jenőt, a vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatóját és a kolozsvári származású, ám évek óta Németországban élő Kelemen Péter koncerttechnikust.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)
2012. október 26.
Kontyolt tetők, faragott tornácok, díszes gyalogkapuk
Tanácskozás a nyárádmenti épített örökségről
Egyértelműen sikeres volt a Jövő a múltban – a hagyományos népi építészeti hagyaték felleltározása és hasznosítása a Nyárádmentén témájú konferencia, amelyet október 24-én tartottak a nyárádszeredai szép, tágas Bekecs vendéglőben. A romániai, magyarországi és francia szakemberek mellett jelen voltak a kistérség településeinek polgármesterei, településrendezési alkalmazottai, s a megyei tanács képviselői is, diákok, érdeklődők. A vendégeket két nagy pannón az e témában meghirdetett fotópályázat képei fogadták, a diákok jó szemmel éreztek rá a lényegre, s szinte profi módon örökítettek meg régi szép portákat a térség falvaiban.
A szervezőket dicséri, hogy az örökségvédelemre és hasznosításra vonatkozó nyárádmenti projekt helyből indult, a kistérségi társulás kereste meg a Transylvania Trust Alapítványt, és támogatónak sikerült megnyerniük a Román Nemzeti Kulturális Alapot, résztámogatóként pedig Franciaország romániai nagykövetségét – hangzott el Furu Árpád, az erdélyi építészeti örökség védelmét felvállaló alapítvány építőmérnökének előadásában. Az összegzésből az derült ki, hogy Balássy András kezdeményezése nemcsak azért sikeres, mert kiváló szakembereket sikerült megnyernie ennek a projektnek, hanem azért is, mert a fiatalokat is bevonta a munkába, akik megszerették és immár nem lebontandó régiségnek, hanem megőrzésre érdemes örökségnek tartják a népi építészet még létező emlékeit. Ezt bizonyította a Hodos – Venerque Baráti Társaságot képviselő két középiskolás fiatal, Bereczki Éva és Török Zsolt vallomása, akik a múlt évi székelyhodosi nemzetközi diáktáborban éreztek rá ennek a munkának a szépségére és fontosságára. Ezt az érzést egy találó idézettel is aláhúzták: a hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása. Ami túlmutat a szerdai konferencián, s előrevetíti, hogy a számba vett és megőrzött örökség, a jellegzetes falukép egyben gazdasági, turisztikai tevékenység kiindulópontja lehet, ahogy például Torockón is történik. Erről Furu Árpád számolt be, az énlaki példáról Albert-Homonnai Márton műemlékvédelmi szakmérnök, aki 1996-tól lelkes védője a korábban pusztulásra ítélt falu rendkívül értékes építészeti örökségének. Énlaka a Transylvania Truston keresztül Budapest V. kerületi önkormányzatának a támogatásával megmenekülni látszik, a 108 porta 70 százalékánál ugyanis már megtörtént a felújítás.
A tanácskozáson hasznos és érdekes volt hallani a francia vendégek előadását. Agnes Legendre okl. településmérnök és tájépítész elmondta, hogy Franciaország déli közép-pireneusi régiójában mennyire körültekintően leltározták fel az épített örökséget, hogyan nyerték meg a lakosság érdeklődését, képeztek ki a hagyományos építészetben jártas szakembereket, hogyan vitték be az érintett helységek településrendezési tervébe a feladatokat és hoztak létre segélyalapot az örökség restaurálása céljából. Hasonló tevékenységről számolt be Robert Marquie a művészet és a történelem földjének nevezett Aure és Louron völgyében kifejtett hasonló munkáról, ahol a nemzeti örökség részét képező települések állami támogatásban részesülnek.
Furu Árpád építőmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök érdekes előadásban ismertette a leltárt, amelynek során öt településen – Jobbágytelke, Székelyhodos, Nyárádköszvényes, Maja és Márkod – történt meg a meglévő hagyományos porták (házak, melléképületek), kapuk leltárba vétele. A legteljesebben Májában maradt meg a falukép, a többi településen szigetszerűen őrződtek meg a hagyományos nyárádmenti porták. Ezek jellegzetessége az utcára merőlegesen, kontyolt tetővel, cseréphéjazattal elhelyezett lakóépület, amelynek udvari bejáratánál kiugró tornác, veranda van. Ennek felületi oromfalát gazdag faragással díszítették, házról házra, faluról falura más-más mintával. Nem maradt el a melléképületek, a csűr díszítése sem. A tájegység másik jellegzetességét a szépen faragott fedeles gyalogkapuk jelentik, amelyekben Köszvényes a leggazdagabb. A székely és gyalogkapukról, e kapukat készítő mesterekről Balassa M. István néprajzkutató tartott előadást. A gazdasági épületekről Nagy Ákos néprajz szakos doktorandus, a népi örökséghez való viszonyulásról Vajda András néprajzkutató beszélt.
A szakemberek által készített leltárt kell kiterjeszteni a kistérség többi településére is, hogy elkezdődhessen a falukép és a kiemelt fontosságúnak tartott épületek védelme. Furu Árpád megfogalmazta a polgármesteri hivatalokra és a térség lakosaira vonatkozó tanácsokat is, miszerint meg kellene őrizni az épületek tömeges elhelyezkedésének módját, a régi házakat a hagyományos elemek megőrzésével kellene felújítani, s az új házak építésekor fel kellene használni a helyi örökség jellegzetes elemeit. Az előadó a negatív példákat is bemutatta: kirívó színekre festett, helyidegen tömegű és formahasználatú épületeket, amelyek tönkreteszik a hagyományos faluképet. Ezt kellene elkerülni a tízévente megújított általános területrendezési tervek segítségével, s a nyárádmenti kezdeményezést ki kellene terjeszteni a megye más kistérségeire is, hangzott el a megye főépítészének, építészeknek a hozzászólásában.
Az e téren folyó tevékenységet Hargita megyében Márton Ildikó építész ismertette, Ertsey Attila, a Magyar Építészkamara alelnöke az Országépítő Kós Károly Egyesülés terveiről szólt, amelyek célja az építészeti ízlés javítása. Ennek érdekében hirdettek pályázatot olyan épületek tervezésére, amelyek összekötik a múlt hagyományait a jövő építészetével, s amelyek úgy korszerűek, hogy a jellegzetes építészeti elemeket is felhasználják. Ezt példázza a Székelyház projekt, majd annak folytatásaként a Hargita megyei mintaház program és a 2012-ben bemutatott Magyar ház tervcsomag.
A vita során felmerült a kérdés, hogy mit ér az épített örökség megőrzése, ha nem lesz, aki a falvakban lakjon. Ha azonban Torockó példájára gondolunk, akkor a hagyományos falukép megtartása lehet a kiindulópont ennek az értéknek a gazdasági, jövedelmet hozó felhasználásában. Ez a feladata a fiatal polgármestereknek, az erős önkormányzatoknak – fogalmazott Lokodi Edit, a megyei tanács alelnöke, aki szerint, ha pusztulásra ítélt zsákfalvakat meg lehetett menteni, akkor erre sokkal több esély kínálkozik a Nyárádmentén.
Ezt erősítette meg kérdésünkre Antal Zoltán, a Nyárádmente Kistérségi Társulás vezetője is, aki elmondta, hogy míg az elmúlt tíz év alatt a infrastrukturális beruházások megvalósítását helyezték előtérbe, két éve a Leader fejlesztési stratégián dolgoznak, amibe beletartozik a kulturális és néprajzi örökség, a biodiverzitás, a természeti kincsek számba vétele mellett a népi építészeti örökségé is, amelyek együttesen a térség egyedi jellegét adják. A helyi sajátosságok megőrzése, kiemelése és értékesítése nélkül nem lehet faluturizmust elképzelni. A társulás célja az, hogy a lakosok mellett a helyi döntéshozókat is a szemléletváltásra ösztönözzék, s a településrendezési tervekben szabályokban is megjelenjen a faluképvédelem.
A szakmai előadások és viták hangulatát Lőrinczi György gitárjátéka és a Bekecs együttes tagjainak tánca színesítette. A fiatalok számára meghirdetett fotópályázat nyertesei: Fancsali Ferenc (Nyárádszereda), Gáspár Hajnalka (Koronka), Dávid Erika (Somosd), Erdős Szabolcs (Koronka), akiket osztálytársaik is elkísértek a díj átvételére.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
2012. október 29.
Örökségmentés – az utolsó pillanatokban
Faluképvédelmi konferenciát tartottak Nyárádszeredában a Nyárádmente Kistérségi Társulás és a Hodos-Venerque Baráti társaság által kezdeményezett épített örökségvédelmi projekt részeként. Nemcsak bemutatták a nyárádmenti és hasonló kezdeményezéseket, hanem javaslatokat is megfogalmaztak.
Jövő a múltban: A hagyományos népi építészeti hagyaték felleltározása és hasznosítása a Nyárádmentén címmel indították el másfél hónapja a faluképvédelmi programot. Balássy András projektvezető szerint érdemes a fiatalokat is bevonni ezekbe a kezdeményezésekbe, ők már a tavaly megtették ezt, amikor francia, olasz és lett fiatalokkal felmérték Székelyhodos község hagyatékát. A jelen projekt ezt terjeszti ki más településekre. Ennek a vidéknek vannak értékei – véli Tóth Sándor nyárádszeredai polgármester is, aki a projektre utalva kifejtette: jó úton haladunk, és ezen kell járnunk, mert a jelenlegi építészeti divatok nagyon követendőek az ifjúság számára. A kistérség elnöke, Takács Olga szerint a rengeteg helyi projekt közül talán ez a legszebb, és sajnálja, hogy egyes községekben, mint az általa képviselt Koronka is, „már sok minden megváltozott”, így nem vehetnek részt ebben. Lokodi Edit Emőke, a megyei önkormányzat alelnöke úgy látja, ez az utolsó pillanat, amikor még megmenthetjük ennek a tájnak az értkeit, ezért arra buzdított mindenkit, hogy próbáljon meg visszatérni a hagyományos építészeti elemekhez, és ezeket a kincseket tegye ismét vidékivé, nyárádmentivé.
Egyedi sajátosságokat hordozva
Furu Árpád műemlékvédelmi szakmérnök, a projekt szakmai koordinátora elmondta: a Nyárádmente sajátos építészeti jegyeket hordoz, mint a telekhasználat, az épületek arányai, a gazdagon díszített tornácok, csűrök és kapuk. Azt is ismertette, mitől romlik el szinte észrevétlenül a hagyományos falukép: akár egyetlen épület más tetőszerkezete, a falak elütő, élénk színe, a kőburkolat használata teljesen tájidegen formákat hoz. Ezért az a javaslata, hogy az önkormányzatok és a szakma a hagyományos értékekben gazdag falurészeket le kellene határolja, ahol az új építkezések és régi épületek felújítása esetében bizonyos szabályozások lépnének érvénybe, amelyek helyet kellene kapjanak az általános rendezési tervekben (PUG) is.
Ugyanakkor az elmúlt hetekben zajló felmérésekről is beszámolt Furu: a tavaly harminc nyárádmenti települést térképeztek fel, ebből ötöt vizsgáltak meg alaposabban ebben a projektben: Székelyhodost, Jobbágytelkét, Nyárádköszvényest, Máját és Márkodot.
Van-e székelykapu a vidéken?
Balassa M. Iván magyarországi néprajzkutató alaposabban szemügyre vette a vidék faragott kapuit: a Nyárádmente legrégebbi ismert kapuja a mikházi ferences kolostoré volt 1673-ból, de Köszvényesen ma is áll 1855-ből, Mikházán 1899-ből való kapu, és említésre méltó a nyárádremetei plébánia 1901-ben faragott bejárata is.
Mindezeket udvarhelyszéki mesterek készítették. A két világháború között a Nyárádmentén a köszvényesi Kajcsa Jakab mester hagyott sajátos nyomokat a kapufaragásban, de tanítványa, Nagy László is. A vidéken továbbá kőből faragott kapukat is találunk, ez is a Kajcsa család „kézjegye”. Az ICOMOS magyar nemzeti bizottságának elnöke két javaslatotot is megfogalmazott: a teljeskörű felleltározást és egy kapumentési program beindítását.
Hasonló kezdeményezések
Nagy Ákos, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem néprajz szakos doktorandusza az elmúlt hetekben a Nyárádmente gazdasági épületeinek kérédésében tett vizsgálatát mutatta be, dr. Vajda András néprajzkutató a népi épített örökséget jellemző attitűdökről és kontextusokról értekezett a hallgatóság előtt, majd a Franciaországból érkezett Agnes Legendre és Robert Marique mutatták be a Pirenneus-hegységben zajló örökségvédelmi állami programokat. A Hargita megyei épített örökség védelméről Márton Ildikó építész számolt be, míg Ertsey Attila, a Magyar Építészkamara alelnöke a Székely Ház projektet boncolgatta. Az Énlakán folyó örökségvédelemről Albert-Homonnai Márton számolt, be, míg ennek „ikertestvérét”, a Torockó Értékvédő Programot Furu Árpád ismertette. A konferencia kerekasztalbeszélgetéssel, különböző ötletek, meglátások ismertetésével, javaslattétellel zárult. A szervezők örülnek annak, hogy jelen voltak az önkormányzati szféra és fiatalok is, nemcsak „a szakma beszélgetett önmagával”.
Díjazták a fotósokat
A projekt keretében a kistérségi társulás fotópályázatot is hirdetett meg a diákok számára. Erre 150 fénykép érkezett be, amelyeket egy szakmai zsűri értékelt, és közülük 56 került kiválasztásra és bemutatásra a konferencián. Ugyanakkor díjazták is a legjobb fotósokat: a nyárádszeredai ifj. Fancsali Ferencet, a koronkai Gáspár Hajnalkát és a somosdi Dávid Erikát, míg a koronkai Erdős Szabolcs különdíjat vehetett át.
Vitathatatlan haszna van
A backamadarasi Barabássy Somogy Örs kapuács nagyon hasznosnak tartja ezt a projektet, hiszen összegyűjtve láthatta a nyárádmenti értékeket. Szerinte már húsz évvel ezelőtt helye lett volna egy ilyen kezdeményezésnek, de még most is hasznosítani lehet az itt tanultakat. Nyárádszeredában és falvaiban kevés már a hagyományos porta, de a városháza területrendezési munkatársa, Ferenczi Zsófia úgy érzi, tanulhatott, és ezáltal buzdítani fogja az embereket, hogy minél több hagyományos elemet vigyenek bele az új épületekbe. A Kis-Küküllő menti Makfalva polgármestere szerint ez a kérdés olyan vonat, amelyre vagy most lehet felülni vagy már sosem. A vidék nem szegény a népi értékekben, bár egyre több hagyományos épület megy tönkre és oda nem illő új épül. Ezért Márton Zoltán úgy véli, sürgősen másutt is ismeretterjesztő előadásokat kell szervezni, és meg kell értetni az emberekkel, hogy az örökségvédelem és a vele járó szabályozások nem ellenük, hanem az ő érdekükben történő és hasznos dolog.
A Nyárádmente Kistérségi Társulás is felismerte, hogy a globalizáció során mennyire fontos a helyi sajátosságok megőrzése, és ilyen meggondolásból indította el ezt a kísérleti projektet – mondta el portálunknak Antal Zoltán ügyvezető. A sikereken felbuzdulva ezt szeretnék kiterjeszteni az egész Nyárádmentére. A projekt során olyan szakmai anyag, útmutató is készül, amely azoknak a szakembereknek a kezébe kerül, akik a PUG-okat elkészítik. Ezeknek a szakmai szabályozásoknak. Ha a polgármesterek és a területrendezési szakemberek is felkapják a fejüket erre a kérdésre, az már konkrét eredmény. Az az ötlet is felvetődött, hogy kistérségi szinten szerződtetni kellene legalább egy műépítészt is, aki  megvizsgálja és véleményezi a készülő építkezési terveket, mielőtt engedélyeket bocsátanának a ki a hivatalok.
Amint megtudtuk, a kistérségi projektet anyagilag a Román Nemzeti Kulturális Alap és Franciaország romániai nagykövetsége támogatta, a megvalósításban partnerek a Transylvania Trust Alapítvány, a Maros és Hargita megyei önkormányzatok, az Országépítő Kós Károly Egyesülés, a H-Patrimoine, a Le CAUE de l'Ariege, a Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros megyei központja, a nyárádremetei, székelyhodosi és székelyberei polgármesteri hivatalok.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro
2013. március 13.
Magyar tájház-szemle: határon innen és túl
Újfajta együttműködés körvonalai rajzolódnak a magyarországi és hazai néprajzos-muzeológusok kisszámú szakmai közösségei között. Az éppen tízéves jubileumát ünneplő Magyarországi Tájházak Szövetsége (MTSZ) és a Kriza János Néprajzi Társaság (KJNT) közös szervezésében kétnapos tájház-konferenciát tartottak a Kriza társaság Mikes-utcai székházában, március 8–9. között. Az előadásokat egy huszonkét tablóból álló fotókiállítás is kiegészítette, amely a szentendrei skanzenben újonnan felépülő erdélyi tájegység előzetese is egyben. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum (SZNM) új vállalkozása egy erdélyi kollégákkal megvalósított, ötéves kutatási projekten alapszik, melynek pillanatképeit ezúttal a kolozsvári közönség is megtekinthette.
A kiállítás megnyitóján T. Bereczki Ibolya, az SZNM főigazgató-helyettese hangsúlyozta: csak olyan épületek kerülnek elköltöztetésre, amelyek eredeti helyükön már nem maradnának meg, és olyan tárgyakat vásárolnak meg, amelyek helyi múzeumban is megtalálhatók.
Az előadásoknak és vitáknak helyet adó szakmai találkozó egy tető alá hozta olyan nagy múltú intézmények képviselőit is, mint a bázisként működő szentendrei skanzen, a nyíregyházi Sóstói Múzeumfalu, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum vagy a kolozsvári néprajzi múzeum; de számtalan kevésbé ismert múzeum/tájház vagy fiatal kezdeményezés is bemutatkozhatott, úgy mint a Kallós Zoltán-féle válaszúti múzeum, a zabolai Csángó Néprajzi Múzeum, vagy olyan, döntően önfinanszírozású kisintézmények, mint a kalotaszegi Méra, a peremvidéken található Tordaszentlászló, a bihar megyei Várasfenes, az érmelléki Gálospetri és Szalacs, vagy a Hargita megyei Máréfalva tájházai, Nyisztor Tinka pusztinai kísérletei, vagy éppen a dél-alföldi Endrődi Tájház.
A konferencián díjátadásra is sor került: a tavalyi Europa Nostra Nagydíjas Kovács Piroska, máréfalvai nyugdíjazott pedagógus és néprajzi gyűjtőnek a KJNT díszoklevelét ítélték oda, amely „Daczó pátert” követően az intézmény történetében második alkalommal került kiosztásra.
Néhány bevezető/áttekintő vagy elméletibb igényű előadás mellett a prezentációk többsége a tájházak és gyűjteményeik bemutatására és szakmai tapasztalataik megosztására fektette a hangsúlyt.
Még ha Magdó János kolozsvári magyar főkonzul abbéli reménye kissé elrugaszkodott volt is, miszerint a tájházaknak az elvándorlást fékező, magyarságmegtartó szerepe lenne, de az intézmények helyi közösséggel fenntartott szoros kapcsolatát és az identitás erősítésében betöltött funkcióját több előadó is nyomatékosította, és megfogalmazott céljaik részeként emlegették. Szonda István, az Endrődi Tájház vezetője a megismertetés mellett egyfajta népnevelői szándékkal a fiatal generációval fenntartott kapcsolat elsődlegességét is kiemelte.
A lokális közösség, de egyáltalán a látogatóknak e tájházak életébe való bevonása magában hordozza azt a kényes kérdést is, ami a szakmai szempontok és látogatói igények gyakran össze nem egyeztethetőségére figyelmeztetnek. Az előadásokból világosan kitűnt: az egyre kiterjedtebb intézményi hálóval bíró tájházak turizmussal való összefonódottsága komoly kihívások elé állíthatja a szakmát.
Furu Árpád népi építészettel is foglalkozó műemlékvédelmi szakmérnök összegző gondolatát idézve, miszerint a nagy energia-befektetés mellett profitot sohasem fogunk termelni, hanem sikeres pályázatok útján esetleg az önfenntartás lehetséges, könnyen beláthatók a szakma függetlenségével kapcsolatos aggályok. Eugen Vaida, a Nagyszebenből érkezett szakember megfogalmazása szerint a „szép bolondjai” ők.
De akár az esetleges megalkuvás, akár a szakmai irányítás hiánya felől közelítjük a kérdést, mind a Maros megyei tájházak helyzetét összegző néprajzkutató, Vajda András által használt „post-múzeum” fogalma, mind a Pozsony Ferenc akadémikus által levont következtetések, jelezvén az erdélyi tájházak statikusságát, túlzsúfoltságát és tárgykatalógusok hiányát: meglehetősen elmarasztalóak voltak.
További feladat elé állítva a muzeológia és népi építészet szakértőit, Furu Árpád a hitelességnek az örökségvédelemben betöltött fontos szerepét hangsúlyozta. A restaurálás akkor igazán sikeres, ha az eredeti funkciót fenn tudjuk tartani, márpedig a népi kultúra gyökeresen átalakult, az egykori lakóházakhoz kapcsolódó életmód többnyire már nem lelhető fel − jegyezte meg az építész.
Több előadótól elhangzott azon észrevétel, miszerint gyakran ellentmondásba kerül e letűnt korok paraszti értékeinek megőrzésére tett kísérlet és a helyi közösség szégyene, saját hagyományos értékeiket az elmaradottsággal kapcsolván össze. Ennek egyik legszélsőségesebb esetéről talán Nyisztor Tinka néprajzkutató számolt be, aki a moldvai csángók azon erős beidegződéseit említette példaként, mely szerint magyarországi utazásaikkor egymás között is csak fokozatosan váltanak a magyar nyelvre. Szülőfalujában, a pusztinai magyarok között végzett identitásőrző törekvéseit sem az iskola, sem az egyház nem támogatja − számolt be nehézségeiről a néprajzkutató.
Zárszóként a konferencia végén felszólaló Bihari-Horváth László, a hosszúpályi Bődi István Falumúzeum muzeológusát említem, aki a „csoporttöbblet” szociálantropológiai fogalmára támaszkodva, az Európai Területi Társulás (http://egtc.kormany.hu) határokon átnyúló, uniós támogatású együttműködési pályázatát elevenítette fel. A történelmi Bihar vagy Szatmár megyékre kiterjesztve, e projekten keresztül sikeres szakmai együttműködésre nyílna lehetőség magyar és román kollégák bevonásával egyaránt. Pozsony Ferenc akadémikus, a KJNT tiszteletbeli elnöke bár emlékeztetett az évek óta tartó leépítések miatti szakemberhiányra, de készséggel fogadta a kooperációs szándékot és az ötlettel való egyetértésének adott hangot.
Noha számos eredményről és ígéretes kezdeményezésről is beszámoltak az előadók, a kidomborított problémák a kritikai szellem elevenségét is tanusítják, melyek mintegy kiindulópontként szolgálhatnak majd egy szakmaibb út kitaposásához. A közös szervezésű konferencia azt is megmutatta, hogy ebben az útkeresésben partnerségre is számíthatunk.
GYŐRI TAMÁS
Szabadság (Kolozsvár),
2013. március 27.
Magyar tájházak Erdélyben
Számbavétel, megőrzés, hasznosítás, együttműködés
Erdély virágai – egy kutatás vándorképei című kiállítás képei között a tartalomhoz illő hangulatban tartották március 8–9-én a Magyar Tájházak Szövetsége (MTSZ) és a Kriza János Néprajzi Társaság (KJNT) közös tanácskozását a társaság kolozsvári székhelyén. A Határok nélkül – Magyar tájházak Erdélyben címmel rendezett konferenciát Jakab Albert Zsolt, a Kriza Társaság elnöke nyitotta meg. Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja az együttműködés fontosságát emelte ki, akárcsak Hegedüsné Majnár Márta, az MTSZ ügyvezető elnöke, aki hangsúlyozta, hogy a szervezet a Kárpát-medence valamennyi tájházának érdekeit képviseli. A rendezvényt, amely a Válaszúti Kallós Múzeumba és a mezőségi Feketelak falumúzeumába szervezett szakmai kirándulással zárult, a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta. A szervezésben a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum működött közre, amely egy erdélyi épületegyüttes létrehozásán dolgozik. Az erre vonatkozó és erdélyi kutatókkal közösen folyó munkát tükrözte a hangulatos keretet biztosító kiállítás, amelyet T. Bereczki Ibolya főigazgató-helyettes, a Tájház- szövetség elnöke ajánlott a jelenlevők figyelmébe. A konferencián bemutatták és díjazták Kovács Piroska, máréfalvi pedagógust, akit néprajzi gyűjtőmunkájáért 2012-ben Europa Nostra nagydíjjal tüntettek ki.
A rendezvényen előadást tartottak a magyarországi és az erdélyi közismert múzeumok, valamint a kisebb tájházak, gyűjtemények képviselői, amit hozzászólások, kerekasztal-megbeszélések követtek.
– Mi ragadta meg a szakember figyelmét, mit látott követendő példának a magyarországi és erdélyi tájházakról, gyűjteményekről elhangzott bemutató során? – kérdeztem a nyitóelőadását tartó Pozsony Ferenc egyetemi tanártól, akadémikustól, a Kriza János Társaság tiszteletbeli elnökétől?
– Voltaképpen a konferencia az erdélyi és a magyarországi tájházakkal foglalkozó szakemberek, házigazdák találkozója, képzési formája volt, amelynek során feltérképeztük, hogy milyen eredményeket értek el a Kárpát- medencében levő tájházak megalapításával és működtetésével kapcsolatosan és milyen gondokkal kellett és kell megküzdeni. Az előadók feltárták, hogy a XIX. század végétől fokozatosan alakult ki a tájház, amely azt jelenti, hogy egy faluban a saját helyén megőriznek egy régi épületet, és azt lehetőleg az ott élő család társadalmi státusának, etnikumának, életstratégiájának megfelelően rendezik be. Az előadások egy része az erdélyi tájházak mai állapotát rajzolta meg. Tötszegi Tekla kolléganőm egy kalotaszegi, mérai tájház építésének szépségeit és buktatóit vázolta fel, Bereczki Ibolya azt mutatta be, hogy Magyarországon hogyan szervezték rendszerbe a tájházakat, amelyek különböző tulajdonban vannak, magánszemélyek, helyi tanácsok, egyházi intézmények, egyesületek birtokolják, majd működtetésüknek a legjobb változatára kereste a választ.
Furu Árpád mérnök a tájházak építészeti vetületeit elemezte, az épületek megőrzésének szakszerű módját, s azt, hogy miképpen lehet beműködtetni, korszerűsíteni úgy, hogy a posztmodern látogatóknak nemcsak látványt, hanem keretet is jelentsenek. Vajda András a Maros megyei tájházak állapotát vázolta fel. Páll István, a Nyíregyháza melletti Sóstón létesített szabadtéri néprajzi múzeum igazgatója Szatmár megyének a Magyarországhoz tartozó településein létrehozott szabadtéri múzeumokat, tájházakat elemezte, működtetésüknek, az oktatás és a turizmus szolgálatába állításuknak a pozitív példájára helyezve a hangsúlyt. Kinda István a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum igazgatója a Zabolán létesített tájháznak és a néprajzi múzeumnak a székelyföldi és a moldovai iskolások identitásának az építésében játszott szerepét mutatta be. Szőcs Levente, a Tarisznyás Márton múzeum néprajzosa azt vázolta fel, hogy Gyergyószentmiklós környékén milyen eredményeket értek el a népi építészet, a lakáskultúra, a kézművesség dokumentálásában, múzeumi és tájházas reprezentációjában. Miklós Zoltán, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum igazgatója, néprajzkutatója az Udvarhelyszéken, Sóvidéken, a Küküllők és a Homoród mentén, a Havasalján elért eredményekről tartott nagyon szemléletes előadást a követendő példákra összpontosítva. Csíkból egy kászoni tájháznak az építését, működtetését mutatták be, ami korábbi tárgygyűjtések alapján magánkezdeményezésre alapult.
A második nap magyarországi, erdélyi magyar és román eredményeket osztottak meg a hallgatósággal. Szonda István tájházvezető azt vázolta fel, hogy a Dél-Alföldön hogyan teszik élővé az oktatás, a művelődés és a turizmus keretében, a naptári ünnepek, a népszokások, a népi gasztronómia otthonává a tájházat, hogyan lehelnek életet a már nem lakott házak világába. Kéri Gáspár és felesége azt mondta el, hogy családi kezdeményezésre hogyan alapítottak Biharban az Érmelléken három tájházat Gálaspetriben és Szalacson, s ezekben hogyan mutatják be a középgazda, a jobbágy vagy az uradalmi családok életét, és hogyan próbálják ezt élettel feltölteni, s a gyűjteményeket az erdélyi, partiumi, az európai turisztikai vérkeringésbe bekapcsolni. Rövid előadásban mutatta be Boldizsár-Zeyk Zsuzsa a pedagógusok által Tordaszentlászlón alapított múzeumot, tájházat, Vura Ferenc a Fekete-Körös völgyében, Várasfenesen, alapított gyűjteményt. A Bákó megyei Pusztináról érkezett Nyisztor Tinka elmondta, hogy a sajátos, történelmi, gazdasági szerkezetnek köszönhetően sok olyan ház maradt fenn, amelyet csak meg kell őrizni, szakszerűen fel kell leltározni, mivel szinte szabadtéri tájházként festenek, s elmondta: hogyan próbálják a magyar nyelvű helyi vallásosság, hitélet, ünnepek közegévé átalakítani ezeket a házakat. Balázs-Bécsi Gyöngyi a Kallós Zoltán által alapított válaszúti regionális múzeum létrehozását mutatta be, azt hangsúlyozva, hogy a múzeum köré milyen foglalkozásokat, képzéseket szerveztek: kézművesség, szövés, fonás, éneklés, zenélés, táncolás tanítása, s a néphagyományoknak az iskolai, szabadidős átadását hogyan szervezik meg. A tanácskozás külön színfoltja volt a Szebenből érkezett román kolléga, Eugen Vaida, aki megszervezte az erdélyi magángyűjtemények hálózatát (RECOMESPAR) és fölvázolta, hogy milyen programokat szerveznek a tárgyak restaurálására, a marketingre, a turizmus szolgálatába való állítására.
Azt gondolom, hogy hasznos volt ez a magyarországi erdélyi koprodukció, hisz mind a két nagy régióban a számtalan probléma mellett számtalan pozitív példa van, amiből minden résztvevő tanult – foglalta össze a tanácsokozás főbb eseményeit Pozsony Ferenc.
A záró kerekasztal-megbeszélésen a KJNT tiszteletbeli elnöke öt alapvető pontban foglalta össze a gondokat. Az első a tulajdonjog tisztázása, mert általában az intézményes háttérrel rendelkező tájházak működtetésére lehet támogatást nyerni. Építészeti szempontból a tulajdonosnak kötelessége szakemberek bevonásával helyrehozni az épületet, a szakszerű berendezésben pedig néprajzosok, muzeológusok adhatnak tanácsot, s nem szégyen segítséget kérni tőlük. Körvonalazódott az is, hogy nem csupán a tárgyakat kell őrizni, hanem a tárgyak mögötti tudást is, s ezt kell a működtetés során elővarázsolni és átadni a látogatóknak. A tájház így tehet eleget kettős feladatának az identitás megőrzésében játszott szerepének és a turisztikai hasznosítás lehetőségének.
Bár Erdélyben problémát jelent a szakemberhiány, hisz jó néhány nagyváros múzeumának nincs magyar néprajzos szakembere, a konferencián levő nagyszámú fiatal érdeklődő talán ezen az úton fog elindulni.
Megyénkben a megfelelő intézményi háttér és szakemberek hiányában a helyi kezdeményezések mindenféle szakmai támogatás, ellenőrzés nélkül valósultak meg – hangzott el a Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros Megyei Központját vezető Vajda András bemutatójában. A gyűjtemények minőség szempontjából nagyon változatosak, s pontos leltáruk elkészítését Vajda András a közeljövő legfontosabb feladatának tekinti.
A tanácskozás szakmai kirándulással zárult, Kallós Zoltán Alapítványi Múzeumát Válaszúton maga az alapító, valamint Balázs Bécsi Gyöngyi és Balla Ferenc mutatta be. A látogatók nemcsak a különböző tájegységek népművészetét igazoló gyönyörű darabokat láthatták, a vezetők a folyton gyarapodó raktárakat, s a műtárgyak védelmére használt eljárásokat is ismertették. A feketelaki faluházhoz az elmaradott felső tóvidéki régi házak, gazdasági épületek között vezetett a kátyúkkal tele út, azt az érzést keltve a látgatóban, mintha egy szabadtéri falumúzeum részletei között járna.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely),
2014. július 1.
Nemzetközi konferencia és tábor Havadtőn
A Pro Havadtő Egyesület sikeres pályázata eredményeként 2014. július 2–12. között a Jeunes en Roumanie (Fiatalok Romániában) nemzetközi önkéntes program keretében 19 belgiumi fiatal vesz részt a régi református temető rehabilitációjában. Az egyesület szervezésében 2013-tól kezdődően 8 kalákára került sor, melynek során kiásták és újraállították az elsüllyedt, kidőlt régi sírköveket, 305 mívesen faragott sírkövet örökítve ezzel az utókorra. Felmérésük szerint további félszáz sírkő vár felállításra, azt követően bozótirtást és ösvénykialakítást végeznek, hogy látogathatóvá tegyék a Kis- Küküllő mente legszebb régi temetőjét.
A tíznapos tábor nyitó délutánján a külföldi vendégek és a helybéliek számára a szervezők önálló konferencia keretében számolnak be a település kulturális értékeiről és a kitűzött célokról. A rendezvényt Varga József, Gyulakuta polgármesterének köszöntő szavai nyitják, majd felolvasásra kerül Sógor Csaba európai parlamenti képviselőnek, a konferencia fővédnökének a rendezvényt méltató levele. A szakmai előadások sorát dr. Vajda András néprajzkutató nyitja, aki a Maros megyei kulturális örökség állapotát ismerteti. Ezt követően Donáth Beáta, a havadtői iskola tanítónője Havadtő monográfiájának előkészületeiről számol be. Dr. Kinda István néprajzkutató Havadtő kulturális értékeit veszi számba, Koncz Emma óvónő, a Pro Havadtő Egyesület elnöke, a hagyományos, népi gyermekvilágot idézi fel. Donáth István közösségszervező, a Pro Havadtő Egyesület alelnöke, a 19. századi temető rehabilitációs programjáról és a tábor munkatervéről beszél.
Az előadásokat követően bemutatkoznak a Jeunes en Roumanie belga csoportjának tagjai, akiket végigvezetnek a 2010- ben felavatott helytörténeti és néprajzi gyűjteményből szervezett kiállításon. A rendezvény hivatalos része a régi temető meglátogatásával ér véget.
Havadtő örökségvédelmi programjának szakmai koordinátora dr. Kinda István néprajzkutató, a Székely Nemzeti Múzeum főmuzeológusa. A 2014. év tevékenységeit Gyulakuta Polgármesteri Hivatala, Maros Megye Tanácsa, a Bethlen Gábor Alap és a Székely Nemzeti Múzeum támogatja. A projektet több neves intézmény – a Kriza János Néprajzi Társaság (Kolozsvár), a Szabadtéri Néprajzi Múzeum (Szentendre) – is támogató figyelemben részesíti. A konferencia napján dr. Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum (Budapest) főigazgatója helyszíni szemle során megtekinti Havadtő kiemelt értékű faragott sírköveit.
A Pro Havadtő Egyesület célja, hogy a belga önkéntes csapat tagjaival a helybéli fiatalok is kapcsolatba kerüljenek, a közös munkák során bepillantást nyerjenek egy másik kultúrába, barátságok szövődjenek. Éppen ezért szívesen fogadják a tábor idejére a segítőkész önkénteseket, a nyitó konferenciára érkező érdeklődőket szeretettel várják!
Pro Havadtő Egyesület, Népújság (Marosvásárhely)
2014. november 23.
Híres lett a műkedvelők fesztiválja
A hétvégén huszonkettedik alkalommal léptek a világot jelentő deszkákra Erdély amatőr színjátszó csapatai. Nem is az előadások sikeressége jelenti a Színpad nevű fesztivál lényegét, hanem a folyamatos tanulás és a hozzáállás.
Minden nemzetnek van egy megtartó kincse, az anyanyelv – mondta Jókai. E kincs védelmének egyik jelentős fóruma az anyanyelvű színjátszás, amely már a kezdetektől otthonra lelt Erdély városaiban, falvaiban. Erdőszentgyörgy egykori birtokosa, gróf Rhédei László kolozsvári palotájának báltermét nyitotta meg a színészek előtt 1792-ben, majd 1821-től állandó otthona is lett az erdélyi színjátszásnak, a Farkas utcai kőszínház. De tovább élt az a fajta színjátszás is, amelyet a legkisebb településen is játékos kedvből, kedvtelésből műveltek az emberek. Ez a műkedvelő színjátszás. És mi sem volt természetesebb, minthogy ez a színházpártoló Rhédeiek ősi, vidéki hajlékában is virágozzon. Az emlékezet még őrzi a két világháború közötti időszak erdőszentgyörgyi színjátszó hagyományát, amely egyik fontos lehetősége volt az anyanyelv ápolásának, a nemzeti identitástudat megőrzésének. Ez a hagyomány átvészelte a legzordabb időket is, és ezt felvállalva, a helyi Bodor Péter Művelődési Egyesület huszonkét évvel ezelőtt útjára indította a Kis-Küküllő menti műkedvelő színjátszók őszi találkozóját. Mert színházba járni jó, a színpad elvarázsol, a hétköznapokat magunk mögött hagyva belecsöppenünk egy olyan világba, amely más, mint amit megszoktunk, mert a színház az élet veleje – hangzott el Erdőszentgyörgyön, az idei fesztivál megnyitóján.
Tanulni, színpadra állni, száguldozni
„Erdőszentgyörgy szerencsés, hogy itt ilyen csapat állott össze, amely továbbviszi a fesztivált. Mindig tizenöt fölött van a fellépő csoportok száma, ami azt jelenti, hogy a szervezők valamit nagyon jól csinálnak. Ez annál inkább fontos, mert napról napra kezd háttérbe szorulni életünknek az a ludikus része, amikor megengedjük magunknak, hogy játsszunk vagy hogy részesei legyünk valamilyen játéknak, és e fesztivál révén ezt a kis rejtett világot tudjuk magunkhoz közel engedni” – mondta el Vajda András, a Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros Megyei Központjának munkatársa.
Valóban más világ színtere volt az erdőszentgyörgyi kultúrotthon a hétvégén, amikor tizenöt erdélyi műkedvelő csoport lépett Színpadra mesejátékkal, komédiával, bohózattal, drámával. A szakmai zsűrit Koszta Gabriella és Székely Szabó Zoltán marosvásárhelyi színművész, valamint Válik István, a Magyar Szín-Játékos Szövetség vezetőségi tagja, a gyöngyösi Mozaik Színkör vezetője alkották. Pénteken este, szombaton délben és este a zsűri nyilvánosan értékelte a színpadi előadásokat, kiemelve a pozitívumokat és a javítást, fejlesztést igénylő tényezőket. A színház egy csoda, a színházzal foglalkozni is csoda, csoda eljátszani az érzelmekkel, bemutatni az élet visszásságait, fürdeni a szerepekben, és az is csoda, hogy több-kevesebb munka mellett sok fiatal fejét adja a színjátszásra, érzelmekben gazdagodik, csapatot alakít, gyönyörűen szórakozik, színpadra áll és száguldozik a költészet, drámairodalom és az absztrakció szárnyain. De az is csoda – emelte ki a zsűri –, hogy a csíkfalvi gyerekek eljátszották a Kék madarat, a világirodalom egyik legszebb, legköltőibb, legérvényesebb, legjobb, de egyben egyik legnehezebben megjeleníthető darabját. Mindezért hálás is volt a szakma, a csíkfalviak a legjobb csapatnak, a legjobb rendezésnek, továbbá Adorjáni Imola és Mezei Tamás a legjobb párosnak kijáró díjat vihette el.
Mindenki tanul, fejlődik
A szervezők kezdetben a Kis-Küküllő menti csoportokat szólították meg, később csatlakoztak az erdélyi városok, majd magyarországiak is. Már tíz éve vendégeik évente kétszer is a celldömölkiek, sokat tanultak Gyöngyöstől is, de igazi barátság alakult ki Mezőkövesddel is. Többnyire visszajárók csapatok vesznek részt, de újak is jelentkeznek, mint Sepsiszentgyörgy, jövőre Kovászna is, ami azt jelenti, hogy a fesztivál él és hírneve van. Ami a szakmai szintet illeti, vannak nagyon jó és kevésbé sikeresebb előadások is, de nem az a lényeg, hanem a találkozás, az, hogy a szakmai zsűri értékeléséből mindenki tanulhat, fejlődhet. És ez lényeges, mert sok helyen a műkedvelő színjátszás jelenti az egyetlen kapcsolatot a lakosság és a színház között, a kisebb településekre igen ritkán vetődnek hivatásos színházak. Ezért is jelentős a szentgyörgyi Színpad fesztivál, mert nem mindegy, hogyan adják elő a színjátszók az adott darabot és milyen felkészültséggel. „A lényeg, hogy szeretik amit csinálnak” – értékelte az idei fesztivált szerkesztőségünknek Kovrig Magdolna szervező.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro
2015. április 2.
Az EME legújabb könyveit ismertették Kolozsváron
A tudósok általában tudósoknak írnak, fegyverük a szakterminológia és a mások számára elérhetetlen szakirodalom, az Emberek és kontextusok sorozat keretében megjelent legutóbbi öt kötet azonban éppen ezt a műhelyt kívánja megnyitni az olvasók számára – fejtette ki Keszeg Vilmos néprajzkutató, egyetemi tanár az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) gondozásában megjelent kiadványok kolozsvári bemutatóján.
Mint részletezte: a néprajzi kiadványok általában vagy néprajzi gyűjtéseket közölnek, vagy értelmezik azt. A most megjelent kötetetekből azonban az is kiderül, hogy az ember hogyan „használja” a kultúrát.
„A kötetek a kultúrát használó embert akarták láthatóvá tenni, a tudós ember műhelyét nyitják meg a nagyközönség előtt” – magyarázta a professzor. Hozzáfűzte, a tudományos könyvsorozat hat éve indult és évente nagyjából két könyv jelent meg benne.
Az eseményen először Molnár Eszter mutatta be Vajda András Az írás és az írott szó hatalma. Az írás a mindennapokban egy Maros menti településen című kötetét. Ezt követően Vajda Andráson volt a sor, hogy bemutassa Szalma Anna-Mária A fénykép a mindennapi életben. Fényképkorpuszok antropológiai elemzése című könyvét. Czégényi Dóra A mágikus erejű pap. Szerepek és helyzetek című kötetét Tánczos Vilmos mutatta be, majd Jakab Albert Zsolt beszélt részletesen a Keszeg Vilmos által szerkesztett Lokális történelmek. A lokális történelem alakzatai című tanulmánykötetről.
Rostás Péter István Keszeg Vilmos Aranyos-vidék. Honismereti könyv című kötetét méltatta. Cégényi Dóra arra a kérdésre, hogy miért épp A mágikus erejű pap címet adta könyvének, elmondta: a könyv elsősorban azokat a hiedelmeket mutatja be, amelyek a magyar közösségben élnek a román papokról.
„Ha azt a címet adom, hogy: A román pap…, nehezebb lett volna támogatókat találni a könyv kiadásához” – ütötte el tréfával a kérdést a szerző. Hozzáfűzte, a kötet nem készülhetett volna el Keszeg Vilmos segítsége nélkül, összesen 107 ember gyűjtéséből szerepelnek szövegek a könyvben. A szerző eredetileg a szakmának szánta a kötetet, amelyet adatbázisként is használhatnak a kutatók.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
2015. május 26.
Asszonysors betondzsungelben
Újszerű néprajzi kiállítást tekinthet meg a nagyérdemű a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban, a tárlat döntések útvesztőit mutatja be a történelem eseményeinek tükrében.
Az Anna – Asszonysors a XX. században című gyűjtemény egy olyan életút bemutatásával érzékelteti a történelmi események hatását, amely talán bárkié lehetett volna. A múzeum legújabb és legnagyobb idei tárlatának látogatója a „címszereplő”, Anna nyomában járja be a tárlatot, amely a hagyományos információáramlás helyett inkább hangulatok megidézésére helyezi a hangsúlyt.
Hosszú ideig hiányzott az intézményből a néprajzi kiállítás – mondta el Miklós Zoltán, a múzeum igazgatója a pénteki kiállításmegnyitón. A Székelyföld virágai című tárlat tizenegy éven keresztül töltötte be ezt a szerepet, azonban a múzeum munkatársainak új generációja a látogatói igényekre figyelve újszerű témákat dolgozott fel.
A mostani kiállítást mintegy tíz éve álmodta meg Kolumbán Zsuzsánna, Kinda István, Miklós Zoltán, Salló Szilárd, Szőcs Levente és Vajda András. Nem ragaszkodtak a néprajzi kiállítások szokásos sorsfordulóihoz, hanem inkább az emberi élet egyes pontjaira, a történelem egyes szakaszaira összpontosítottak egyetlen személy szemszögén keresztül.
Az 1920 és 1989 közötti eseményeket alig pár száz méteren jelenítették meg a néprajzosok. Baróti Hunor látványtervező segítségével a székelyudvarhelyi múzeum különböző termei hol csűrré, hol pedig betondzsungellé alakultak át. A kiállítást, amely december 31-éig látogatható, nemcsak a tárgyak, hanem a hangok és a vetítések kombinációja is erőteljessé teszi.
Veres Réka
Krónika (Kolozsvár)
2015. augusztus 17.
Aktuális – Erdélyi magyar értéktár – örökség és megjelenítés
A Kriza János Néprajzi Társaság (KJNT) és az Élő Erdély Egyesület elindította az Erdélyi Értéktár létrehozását célzó projektjét, amelynek elsődleges feladata a magyar nemzeti értékgyűjtő és értékmegőrző mozgalom erdélyi beindítása, népszerűsítése, megszervezése és szakmai felügyelete.
A projekt ideje alatt szakmai és módszertani segítségnyújtást biztosítanak azoknak a civil szervezeteknek, melyek helyi és regionális értékek felkutatását, szakszerű dokumentálását, értéktárakba történő rendezését és ezeknek a helyi közösségek mindennapjaiba történő beépítését célozzák meg. Az Erdélyi Értéktár létrehozásának társadalmasítására konferenciák, kiállítások, népszerűsítő rendezvények megszervezése, módszertani és ismertető anyagok előállítása és terjesztése, tréningek/képzések, rendszeres konzultációk és egy értékgyűjtő hálózat kiépítése által történik meg.
A Kolozsvári Magyar Napok keretében szervezett Erdélyi magyar értéktár – örökség és megjelenítés konferencia és kiállítás a helyi, regionális értékekre irányítja a figyelmet (helyszín: KJNT székháza; időpont: augusztus 18., 15 óra). Az eseményen előadást tartó néprajzkutatók, örökséggel és vidékfejlesztéssel foglalkozó szakemberek előadásai ennek a mozgalomnak jogi hátterét, az értéktár célját, a kezdeményezéseket és a megvalósult eredményeiket mutatják be. Bemutatják továbbá az aranyosszéki, a kalotaszegi, a marosszéki és a székelyföldi kezdeményezéseket és kutatásokat, illetve a KJNT megvalósításait.
A konferencia előadói: Pozsony Ferenc akadémikus, egyetemi tanár, Bakos Áron, Furu Árpád, Jakab Albert Zsolt, Kinda István, Tötszegi Tekla, Vajda András, Vajda Mária. Részt vesz az eseményen és beszédet mond Szakáli István Loránd, a Földművelésügyi Minisztérium agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. szeptember 6.
Nyolcszáz éves írásos említés
Szeptember 4-6. között tartotta XXI. Partiumi Honismereti Konferenciáját a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság. Az ünnepélyes megnyitót a borsi kultúrházban tartották.
Bors nyolcszáz éves első okleveles említése- kiemelve egyúttal azt is, hogy a település ennél jóval régebbi múltra tekint vissza-, valamint a helyi értékfeltárás és -megőrzés volt a fő témája a PBMET elmúlt hétvégén zajlott XXI. Partiumi Honismereti Konferenciájának, melyre több mint 120 vendég érkezett itthonról, illetve Magyarországról is. Az ünnepélyes megnyitót a borsi művelődési házban tartották, és áhítattal kezdődött. Pálos István római katolikus apátkanonok arra hívta fel a figyelmet: napjainkban, amikor sajnos egyre nagyobb teret hódít az azonosságtudati zavar, különösen szükség van olyanokra, mint a PBMET tagjai, akik emberpróbáló erőfeszítéseket tesznek közös múltunk, történelmünk, és épített örökségünk megismerése, Istenbe és önmagunkba vetett hitünk megtartása érdekében. Forró László református püspökhelyettes Máté evangéliuma 6. részének 33. versét idézve („Keressétek először Istennek országát”) arról beszélt: az ige szempontjából Isten országa határozza meg a jelen minőségét, a tanácskozás résztvevőiről pedig elmondható, hogy a múltat átértékelve egy kegyelmi időbe helyezik át. Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke arra kérte a jelenlevőket: egyperces néma felállással emlékezzenek az idén elhunyt Kordics Imrére- aki csendessége és zárkózottsága dacára sokoldalú, fantasztikus kutató volt-, valamint Mihálka Zoltánra, a mindent tudó, „kétlábon járó enciklopédiára”.
Értékközösség
Bátori Géza borsi polgármester azt emelte ki: idén van 800 esztendeje annak, hogy a Varadi Regestrum említi Bors települést, melynek jelenlegi vezetői Várad elöljárójával ellentétben fontosnak tartják, hogy megismerjük gyökereinket, hogy legyen mihez ragaszkodnunk. Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke azon meggyőződésének adott hangot: a műemlékvédők egy értékközösséget alkotnak, és olyan szakemberek, akik összegyűjtve sokféle dokumentumokat, múltunk töredékeit, a morzsákat összerakva megteremtik ezek írott formában való tanulmányozásának lehetőségét. A megjelenteket ezután üdvözölték még: Széman Péter, az EMKE elnöke, Gaál György, a kolozsvári Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság vezetője, Vajda András, a Kriza János Néprajzi Társaság elnökhelyettese, Wanek Ferenc, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnökségi tagja, Ráday Mihály, a Város- és Faluvédők Szövetségének elnöke, Debreczeni-Droppán Béla, az Országos Honismereti Szövetség elnöke, valamint Révász Gizella, az isaszegi Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvány elnöke.
Fényes Elek-díjak
Fényes Elek-díjat kapott Deák József Sándorborossebesi tanár, helytörténész és Bátori Géza borsi polgármester, valamint Szent István emlékplakettet vehetett át Lőrincz Lajos alpolgármester. A szünet után plenáris üléssel folytatódott a konferencia. Lőrincz Lajos Bors természet-földrajzi viszonyait ismertette, Kupán Árpád helytörténész pedig Bors történetét foglalta össze röviden, majd Dukrét Géza mutatta be Kupán Árpád: Új borsi krónika- Állandóság és változás a városiasodó község életében című monográfiáját.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. szeptember 8.
Egy értékteremtő közösség
A borsi kultúrházban bő másfélszázan jelentek meg pénteken délelőtt a nagyváradi székhelyű Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) által XXI. alkalommal megszervezett Partiumi Honismereti konferencia megnyitóján. A vendégek határon innenről és túlról, a Kárpát-medence számos vidékéről érkeztek azért, hogy az itt töltött három napig ismerkedjenek vagy ápolják a már kialakult barátságokat, de legfőképp azért, hogy megosszák tapasztalataikat és meghallgassák a temérdek előadást. Az idei konferenciának négy fő témája volt. A házigazda település, Bors írásos említésének 800. évfordulója, a száz esztendeje kitört első világháború, nagy személyiségeink emlékezete és a műemlékvédelem.
A múltat ismernünk kell
A megjelenteket Dukrét Géza főszervező, a PBMET elnöke köszöntötte, s megkért mindenkit, hogy fennállva közösen énekeljék el a Szózatot. A rendezvény ökumenikus áhítattal kezdődött. Pálos István apátkanonok kiemelte: megtapasztaltuk már, voltak idők, amikor nem dönthettük el, hogy kik vagyunk, mert a hatóságok megtették ezt helyettünk. De az ember, aki nem ismeri önmagát, szükségszerűen rossz döntéseket fog hozni. Mi felelősek vagyunk egymásért, ezért jó döntéseket kell hoznunk – mondotta a kanonok, aki hangsúlyozta, értékeli ennek a helytörténész társaságnak a munkáját, végül pedig az ismert Nemeskürty-idézettel zárta beszédét: „A múltat nem lehet tőlünk elvenni, de az csak akkor a mienk, ha ismerjük.” Forró László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspökhelyettese intézménye és Csűry István püspök nevében köszöntötte az egybegyűlteket. A lelkipásztor rövid beszédében a régi korok tanítóihoz, „a nemzet napszámosaihoz” hasonlította a konferencia részvevőit, kiemelve, hogy az a munka, amit végeznek, pótolhatatlan. Mint tudjuk, múltunk meghatározza akár személyes, akár közösségi jelenünket. Forró László ugyanakkor hangsúlyozta: a hívő ember számára azonban a jövő határozza meg a jelen minőségét. Ahhoz, hogy biztos jövőnk legyen, kellenek az eltökélt emberek, akiknek a céljuk, hogy tanítsanak, megőrizzenek, büszkévé tegyenek, tehát megtartsák a közösséget.
Meg kell mutatnunk értékeinket
Nyitóbeszédében Dukrét Géza elnök megköszönte szervezőtársainak a segítséget, valamint megemlékezett két nemrég elhunyt tagtársukról, Kordics Imréről és Mihálka Zotánról. A főszervező kérésére a hallgatóság egyperces néma csönddel adózott az ismert és elismert két váradi személyiség emlékének. Bátori Géza, Bors község polgármestere felidézte, a tavalyi konferenciát a szomszédos településen, Biharszentjánoson tartották meg. A község magyarsága átélte a történelem viharait, hívta fel a figyelmet az elöljáró, aki hangsúlyozta, Bors település első írásos említése éppen 800. esztendővel ezelőttről való, és a Váradi Regestrumban található. Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke a konferenciázó társaságot értékteremtő közösségnek nevezte, kiemelve, hogy most, amikor az értékek válságát éljük, nagyon fontos, hogy legyenek ilyen közösségek. Ennek a csapatnak köszönhető, hogy megismerhetjük múltunk töredékeit, mert kiadványaikban egybegyűjtik, összefogják a forrás-szilánkokat. A képviselő hangsúlyozta: vannak olyan értékeink, amelyeket meg kell mutatnunk. A nyelvi akadályok leküzdése érdekében pedig egyes munkákat érdemes románul is kiadni, hiszen ha ezt mi nem tesszük meg, más nem teszi meg helyettünk.
Páratlan a teljesítmény
A megnyitón jelent volt és rövid köszöntőbeszédet mondott Széman Péter, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöke is. Méltatta a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság munkáját, külön kiemelve, hogy a XXI. Partiumi Honismereti Konferenciára megjelent a Társaság 100. honismereti kötete. Mint Széman mondta, ez húsz esztendő alatt ez a munka óriási teljesítmény, a sok történelmi és tematikus konferencia megszervezéséről nem is beszélve. Gaál György, a kolozsvári Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság elnöke páratlan teljesítménynek nevezte a PBMET száz kötetének megjelentetését, és azt mondta: erdélyi, Kárpát-medencei viszonylatban is egyedülálló az, amit a Társaság véghezvitt, munkája pedig pótolhatatlan.
Köszöntötte a szervezőket és üdvözölte a részvevőket Wanek Ferenc, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnökségi tagja, Vajda András, a Kriza János Néprajzi Társaság alelnöke, Debreczeni-Droppán Béla, a Honismereti Szövetség elnöke, Ráday Mihály, a Város- és Faluvédők Szövetségének elnöke, valamint Révász Gizella, a Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvány elnöke.
Átadták a Fényes Elek-díjakat
A konferencia megnyitása, a köszöntőbeszédek után adták át az idei Fényes Elek-díjakat. Dukrét Géza egyesületi elnök elmondta, a vezetőség döntése értelmében idén egy elismerést adnak át a Társaság egyik tagjának, és ugyancsak egyet egy egyesületen kívüli személynek. Mint kiderült, a PBMET egyik régi oszlopos tagja, a nagyszalontai születésű, déznai tanító, borossebesi helytörténész, Deák József Sándor kapta a szervezet legnagyobb elismerését jelentő Fényes Elek-díját. A társaságon kívüli díjazott pedig Bátori Géza, Bors község polgármestere volt. Dukrét Géza ugyanakkor bejelentette: szent István emlékplakettet adományoz az alpolgármesternek, Lőrincz Lajosnak.
A XXI. Partiumi Honismereti Konferencia tematikus előadásokkal folytatódott pénteken délután és szombaton, vasárnap pedig kirándulni mentek a részvevők.
Borsi Balázs
Reggeli Újság (Nagyvárad)