Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Vaidere, Inese
2 tétel
2013. november 21.
EP-képviselők Tőkés László védelmében
Levélben fordult Victor Ponta román miniszterelnökhöz az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformjának elnöke, Göran Lindblad, valamint több EP-képviselő, akik védelmükbe vették Tőkés Lászlót, és a romániai rendszerváltásban játszott szerepét méltatták – derül ki Tőkés László sajtóirodájának szerdai közleményéből.
Az MTI-hez eljuttatott dokumentum szerint Lindlab arra hívta fel a miniszterelnök figyelmét, hogy Románia európaiságát kérdőjelezi meg, ha visszavonják Tőkés Lászlótól az 1989-es romániai forradalom kirobbantásában betöltött szerepéért odaítélt Románia Csillaga Érdemrendet.
Úgy véli, hogy a Tőkés László ellen indított romániai eljárás egyet jelent az erdélyi EP-képviselő politikai érdemeinek megkérdőjelezésével. A negyvenhárom szervezetet tömörítő platform elnöke emlékezteti a miniszterelnököt, hogy Románia az Európai Unió, illetve az Európa Tanács tagja, így kötelessége tiszteletben tartani az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok védelméről szóló európai egyezményeket. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy európai demokratikus jogállamban bárkit is azért üldözzenek, mert a szabad véleménynyilvánítás jogával élt.
Szintén szerdán tizenegy európai parlamenti képviselő ugyancsak levélben fordult Pontához, amelyben Tőkés Lászlónak a romániai rendszerváltásban játszott szerepét méltatták. Azt írták, hogy ma Románia az ő hozzájárulása nélkül nem tartozhatna az Európai Unió országainak családjához.
A levél aláírói között szerepel Sandra Kalniete, Szájer József, Andrey Kovatchev, Zuzana Roithová, Inese Vaidere, Krisjanis Karins, Milan Zver, Bernd Posselt, Ramon Tremosa i Balcells, Jim Higgins és Francois Alfonsi.
hirado.hu/MTI
Erdély.ma
2014. február 26.
Megtűrik az önkényuralmi jelképeket
2013 decemberében Tőkés László erdélyi európai parlamenti képviselő Schöpflin György magyarországi, Sandra Kalniete és Inese Vaidere lettországi, Laima Liucija Andrikiené és Vytautas Landsbergis litván, valamint Milan Zver szlovén EP-képviselővel közösen intézett levelet az Európai Parlament elnökéhez, melyben az önkényuralmi rendszerek jelképeinek betiltását kezdeményezte. Beadványukra múlt hét végén érkezett válasz.
A néppárti képviselők arra emlékeztették a parlament szocialista elnökét, hogy Európa csakis akkor lehet egységes, ha közös álláspontot képes kialakítani a történelemről, ha a múlt közös örökségeként tudja elismerni a fasiszta és kommunista diktatúrák múlt századi bűntetteit. Ennek vonatkozásában arra is felhívták Martin Schulz figyelmét, hogy míg az Európai Unió egyes tagállamaiban tilos és büntetendő az önkényuralmi rendszerek jelképeinek használata, rémtetteik tagadása vagy lekicsinylése, más tagországokban ugyanez napi szinten fordulhat elő. A horogkereszt, a sarló-kalapács és a vörös csillag használatának általános tilalmát szorgalmazták az Európai Parlamentben és az intézményhez köthető nyilvános terekben. Létrejötte óta az Európai Parlament világszerte a szabadság, a demokrácia, a diszkrimináció-ellenesség és a jogállamiság szilárd bástyája – szögezi le válaszlevelében Martin Schulz elnök. Ennek ellenére mégsem tartja szükségesnek a tömeggyilkos önkényuralmi rezsimek hírhedt szimbólumainak a betiltását. Az EP elnöke kifejti, a kiállításokra és kulturális eseményekre vonatkozó eljárási szabályok megfelelő alapot szolgáltatnak arra, hogy az unió alapértékeivel ellentétes vagy a sértő jellegű eseményekhez hasonlóan a totalitarizmus jelképeinek népszerűsítését is korlátozzák.
Tőkés László a kommunizmus áldozatainak tegnapi emléknapja összefüggésében különösképpen beszédesnek és fájdalmasnak tartja, hogy negyedszázaddal a szovjet-kommunista diktatúrák összeomlása után még mindig kettős mérce érvényesül az Európai Unióban, és a kommunista önkényuralom jelképeinek hallgatólagos megtűrésével sértik meg áldozatai millióinak az emlékét.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),