Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Văcăroiu, Nicolae
122 tétel
2006. augusztus 7.
– Legalább két volt kormányfőt, minisztereket, valamint RMDSZ vezetőket fognak érinteni a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) feltárásai, jelentette ki sajtótájékoztatóján Cozmin Gusa, a Nemzeti Kezdeményezés Párt (NKP) elnöke, aki senkit sem nevezett meg, egyedül Nicolae Vacaroiura mint a volt miniszterelnökök egyikére tett utalást. – Információim szerint úgy tűnik, az RMDSZ vezetőségének jó részére, a legalacsonyabb szinttől a legmagasabbik fog csapást mérni az átvilágító bizottság feltárása, ami a volt Szekuritátéval való együttműködést illeti, de egy pár jelenlegi miniszterre is – nyilatkozta Gusa. A szenátus elnöke cáfolta Gusa kijelentéseit. A liberálisok múlt héten 156 NLP-politikus névjegyzékét nyújtották be az átvilágító bizottsághoz a Szekuritátéval való esetleges kapcsolatuk kiderítésére. A demokraták nem követték az NLP példáját. /Gusa szerint két volt kormányfő együttműködött a Szekuritátéval. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 7./
2006. augusztus 14.
Augusztus 12-én Kolozsváron tartották a Magyar Reformátusok V. Világtalálkozójának nyitóünnepségét. A világtalálkozón a Bocskai szabadságharcról és a bécsi béke 400., valamint az 1956-os forradalom 50. évfordulójáról is megemlékeznek, az egész Kárpát-medencére kiterjedő rendezvényeken. Az augusztus 12-22. között zajló ünnepségsorozat a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben tartott Bocskai-emlékünnepéllyel kezdődött, az intézet udvarán felavatták Bocskai István mellszobrát. Tonk Sándor, az Református Egyházkerület ügyvezető főgondnoka Ady Endre sorait idézte, amelyek szerint Bocskai „elődje az igazi európai magyarnak”. Dr. Pap Géza püspök a jövő építésére hívta fel a figyelmet. Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke Bocskai örökségét méltatva emlékeztetett: a fejedelem felszólította az erdélyieket, hogy ne szakadjanak el Magyarországtól, és a magyarországiakat, hogy az „erdélyieket el ne taszítsátok”. Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke a magyar reformátusok köszöntését adta át az erdélyieknek, kiemelve, hogy az anyaországbeli magyarok is ugyanannak az örökségnek az őrizői. Felvetette a két évvel ezelőtti népszavazás kérdését, és a magyarországi református egyház nevében bocsánatot kért az erdélyiektől. A világtalálkozó több helyszínen folytatódik, Nagyváradon Református Ifjúsági Világtalálkozó zajlott, rendezvények lesznek Péterfalván (Kárpátalja), Bácsfeketehegyen (Délvidék), Kassán, valamint Sárospatakon. /Vincze Judit: „Tedd maradandóvá”. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 14./ A világ minden részéből érkezett református magyarok Bocskai István erdélyi fejedelem szobrát avatták a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet udvarán. A református egyház vezetői emlékeztettek, hogy a magyarországi református egyház 2005. évi májusi zsinati ülésén meghozott törvénymódosítása értelmében „tagjának tekinti a világ bármely részén élő, magát magyar reformátusnak valló és ezt kinyilvánító egyháztagot”. Az 1996-ban a Bihar megyébe tervezett megnyitóünnepséget a román vallásügyi államtitkárság akkori vezetősége be akarta tiltani. Éppen ezért Csiha Kálmán és Tőkés László akkori református püspökök Nicolae Vacaroiu miniszterelnököt is megkeresték nyílt levélben, hogy tiltakozzanak a rendezvény megakadályozására irányuló hatósági szándék ellen. Az idei rendezvény zökkenőmentesen zajlott. A Protestáns Teológiai Intézetben tudományos előadások hangzottak el Bocskai István erdélyi fejedelem történelmi jelentőségéről. Délután a sportcsarnokban a nyitóünnepségen közel háromezren vettek részt. Többek között a kolozsvári Református Kollégium vegyes kara lépett fel. Tőkés László püspök kifejtette, a kommunizmus öröksége mellett azok is hibások a népszavazás végkifejletéért, akik a kettős állampolgárság ellen kampányoltak. A 2004-es magyarországi népszavazás eredményére utalva leszögezte: vannak olyanok, akik Bocskai örökségét megtagadták. Tőkés szerint a 45 év kommunizmus a vétkes, amely „az osztályharc jegyében árkot ásott ember és ember közé”, és „történelmi feledékenységbe süllyesztette az ország népét”. /Borbély Tamás: Az összefogás jegyében találkoztak a világ reformátusai. Kolozsváron rendezték az V. Magyar Református Világtalálkozót. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 14./ A határon túli politikai és társadalmi szervezetek mellett az egyházak teljes mértékben indokoltan vallják, hogy a Gyurcsány-kormány a népszavazás idején homlokegyenest mást képviselt, mint a többség. A református püspökök kijelentései rávilágítanak arra a szakadékra, amely a jelenlegi magyar kormány és a magyar egyházak között húzódik. Bölcskei Gusztáv bocsánatot kért a magyarországiak nevében a referendum eredménye miatt, másrészt pedig bevallotta, hogy a világtalálkozó szervezői nem álltak oda a magyar kormány elé pénzt kérni. A viszonyt jelzi, hogy a mostani magyar hatalom új nemzetpolitikai koncepciójában egyetlen szó sem hangzik el az egyházról, írta a Krónika. /Rostás Szabolcs: Félrevert harangok. = Krónika (Kolozsvár), aug. 14./
2006. december 1.
December 1-je alkalmával ünnepi ülést tartott a parlament két háza november 30-án. Traian Basescu államfő kijelentette: jövőtől december 1-je mellett május 9-e, Európa napja is ünnepnap lesz a románok számára. Garda Dezső RMDSZ-es képviselő arról beszélt, hogy a magyar közösség hitt az 1918-as gyulafehérvári ígéretekben, de az elmúlt 88 évben a román kormányok nacionalista politikája diszkriminálta a romániai kisebbségeket. Emlékeztetett: a Trianonban aláírt békeszerződésben Románia elismerte a magyarok jogát az autonómiához. Válaszként a Nagy-Románia Párt (PRM) képviselői kórusban kiabálták „Soha, soha”, és az „irredenta” beszéd befejezését követelték. Belefojtották a szót az RMDSZ-es Garda Dezsőbe. Az RMDSZ-képviselő ugyanis bírálta a kormányt a kisebbségi törvény ellehetetlenítéséért. A BBTE-ügyet már nem sikerült felemlegetnie, mivel Nicolae Vacaroiu félbeszakította a szónoklatot azzal, hogy Románia nemzeti ünnepére gyűltek össze, követelte, hogy az autonómiára vonatkozó politikai nyilatkozatokat halasszák máskorra. /Román nemzeti ünnep a parlamentben: leirredentázták Gardát. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 1./
2007. február 13.
Sólyom László köztársasági elnök megbeszéléseket folytatott február 12-én Bukarestben Traian Basescu államfővel, Calin Popescu-Tariceanu miniszterelnökkel, továbbá a román parlament két házának elnökeivel, Nicolae Vacaroiuval és Bogdan Olteanuval. A kulturális és területi autonómia, illetve az önálló magyar karok értelméről beszélt vendéglátóinak Sólyom László. Kifejtette: az Európai Unióban (EU) a kulturális autonómia természetes, a területi autonómia pedig lehetséges, de sehol nem irányul az illető állam területi épsége ellen. Traian Basescu hangsúlyozta, hogy a kisebbségeknek joguk van az anyanyelven való tanuláshoz, kulturális és hagyományos értékeik megőrzéséhez, akárcsak ahhoz, hogy politikai szinten képviseltessék magukat. Basescu felhívta a figyelmet arra, hogy a két ország belpolitikája eltér egymástól a kisebbségi jogok biztosítása tekintetében, ennek ellenére mindkét ország betartja az európai normákat. Mindkét országnak kölcsönösen tiszteletben kell tartania a másik állam jogszabályi kereteit – hangoztatta. Sólyom László emlékeztetett arra, hogy Magyarországon az alkotmány szerint a nemzetiségek államalkotó tényezők, teljes kulturális autonómiát élveznek, és önkormányzattal rendelkeznek. A romániai magyarsággal kapcsolatosan úgy fogalmazott: egy kisebbség akkor tudja fenntartani magát, ha teljes társadalmat képez. A romániai magyar társadalom tagjai Románia állampolgárai, kulturális értelemben pedig a magyar nemzet részei, ugyanakkor az összes romániai állampolgárral együtt európai állampolgárok is – hangsúlyozta. Sólyom a megoldásra váró ügyek között említette a romániai magyar felsőoktatás helyzetét, különös tekintettel arra az igényre, hogy legyenek önálló magyar karok. Kérte vendéglátóját, hogy segítse elő az egyházi kárpótlás felgyorsítását, kérte közbenjárását, hogy mielőbb törvényerőre emelkedhessen a kisebbségi törvény. Basescu kifejtette: Románia minden állampolgárának kötelessége tiszteletben tartani az alkotmány előírásait. A területi autonómia kérdésében Székelyföldön folyó népszavazásról hangoztatta, hogy az sérti az ország alkotmányát és törvénytelen. Amennyiben a megpróbálják a népszavazás eredményeit felhasználni, a román állam habozás nélkül érvényt fog szerezni az alkotmány előírásainak. A felelősség azokat terheli, akik alkotmányellenes cselekedetet hajtanak végre egy egységes, feloszthatatlan és szuverén nemzetállam területén. Sólyom László rámutatott: a nemzeti kisebbségek önszerveződésének és önigazgatásának nagyon sok formája van, amely túlmegy a kulturális autonómián. Léteznek már a helyi önkormányzatok szövetségei, és lehetséges ezen túlmenő szervezeti megoldás is. „Az alkotmányos keretek között maradó törekvéseket Magyarország támogatja, és én is támogatom személyesen” – szögezte le Sólyom László. Szóba került a verespataki aranykitermelés terve. Sólyom László reméli, hogy a románok a rendkívüli környezeti kockázat figyelembe vételével fenntartással kezelik az említett tervet. /Basescu kikelt az autonómia ellen. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 13./ Sólyom László rendkívül fontosnak tartja a határ menti román–magyar gazdasági, kulturális és társadalmi kapcsolatok helyreállítását. Sólyom László az RMDSZ vezetőivel folytatott megbeszélést, majd kijelentette: „Az RMDSZ-hez azért jöttem, mert a romániai magyarság legfontosabb érdekképviseleti szerve, jelen van a kormányban, a parlamentben, és súlya meghatározó volt abban a folyamatban is, ahogy Románia bekerült az Európai Unióba. ” Markó Béla kifejtette: „részletesen tájékoztattuk az elnök urat az RMDSZ pillanatnyi helyzetéről a romániai politikában és arról, hogy megítélésünk szerint milyen állapotban van az erdélyi magyarság”. /Gujdár Gabriella: Román-magyar csúcs a székely népszavazás árnyékában. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 13./
2007. április 21.
Nem mondott le tisztségéről Traian Basescu felfüggesztett államfő, a politikai stabilitás visszaállításával indokolva döntését, és azzal a „veszéllyel”, hogy esetleg megakadályozták volna az előrehozott elnökválasztáson való indulását. Ezért folytatódik az ellene indított leváltási eljárás, Basescu végleges eltávolításáról várhatóan május 20-án szerveznek népszavazást. Közben Nicolae Vacaroiu lett Románia ideiglenes államelnöke. Az alkotmánybíróság megállapította, hogy az ország legfontosabb tisztsége megürült, és ezt elfoglalhatja a szenátus elnöke. Vacaroiu Románia miniszterelnöke volt 1992 és 1996 között. /B. T. : Meggondolta magát Traian Basescu, és nem mond le. Május 20-án népszavazás lesz a leváltásáról. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 21./
2007. április 23.
Nicolae Vacaroiu ideiglenes államelnök április 20-án vette át Basescutól a Cotroceni palotai tevékenységet, de hangsúlyozta: nem költözik az Elnöki Hivatalba, csupán napi néhány órát tölt majd ott. Jó együttműködésre törekszik Calin Popescu-Tariceanu kormányfővel. Vacarioiu egyik legsürgősebb teendőjének a nemzetbiztonsági törvénycsomag elfogadását tekinti. A törvénycsomagra vonatkozó teljes dokumentáció előkészítését kérte, miután megbeszélést folytatott az Elnöki Hivatal Nemzetvédelmi Osztálya és a Legfelsőbb Védelmi Tanács /CSAT/ vezetőségével. /Nicolae Vacaroiu az elnök. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 23./
2007. április 23.
Nicolae Vacaroiu, Románia ideiglenes államfője a Szociáldemokrata Párt (PSD) tagja, Ion Iliescu exállamfő egyik bizalmasának számít, 1992 és 1996 között Románia miniszterelnöke volt. Akkori eredményessége vitatott: többször érte az a vád, hogy elodázta a reformintézkedések meghozatalát, s ezzel elmélyítette az akkor még ingatag piacgazdaság válságos helyzetét. Ráadásul korrupciógyanús ügyekbe is keveredett. Emellett Vacaroiu ellen vizsgálat indult a csődbe juttatott Befektetési és Fejlesztési Bank (BID) ügyében, amelynek igazgatója volt. Mentelmi joga azonban mindkét esetben védelmet biztosított a politikusnak. A román szenátus elnöki tisztségét az Adrian Nastase-kabinet idején szerezte meg, közel hét éve tölti be ezt a funkciót. /Farcádi Botond: Pünkösdi királyság. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 23./
2007. április 25.
Nicolae Vacaroiu az elnöki palotában – olyan, mintha visszarepültünk volna 1993-ba, a posztkommunista semmittevés és halogatás éveibe, amikor a volt kommunisták utódjai tartották kezükben a hatalmat és az országot. Tariceanu miniszterelnök és az RMDSZ árulásának eredménye most mérhető le igazán, írta a lap munkatársa. Most a Ceausescu-rezsim relikviái osztják az észt. Halaszthatatlanul fontos, hogy kormányrendelettel megváltoztassák a népszavazási törvényt úgy, hogy a volt államfő soha ne térhessen vissza. A külügyi titkosszolgálat vezetője, Corneliu Saftoiu két hónapja parlamentben heverő lemondását is el kell fogadni, s a liberális-szocialista-RMDSZ-es érdekeknek megfelelő embert kell helyébe ültetni. Senki sem veszi észre, hogy a változtatások lényegét Iliescu sugallatai alapján Vacaroiu és Geoana fogalmazza meg. /Simó Erzsébet: Időutazás. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 25./
2007. április 26.
Traian Basescu államfő felfüggesztése után április 25-én ült le tárgyalni első alkalommal a Demokrata Párt (PD) vezetőivel, hogy egyeztessen az elkövetkező időről. A Szociáldemokrata Párt (PSD) is megbeszélést tartott területi szervezeteivel. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) főtitkára, Dan Motreanu kijelentette, ők is összeülnek, hogy kialakítsák álláspontjukat a referendummal kapcsolatban. Basescu a találkozó után kijelentette: a PD és a Liberális Demokrata Párt (PLD) felajánlotta segítségét a kampány során, de ez nem jelenti azt, hogy a jelöltjévé válik a szóban forgó pártoknak. Basescu hangsúlyozta, hogy mind a civil társadalom, mind pedig a politikum támogatására szüksége van. Mircea Geoana, a PSD elnöke szerint csakis egy új államfő megválasztása oldhatja meg a román belpolitikai válságot. A PSD célja, hogy elérje Basescu lemondatását. A pártok vezetői április 25-én találkoztak Nicolae Vacaroiu ideiglenes elnökkel. Megállapodtak abban, hogy még ebben a parlamenti ülésszakban elfogadják a Feddhetetlenségi Ügynökség létrehozását előíró jogszabályt, illetve a titkosszolgálatok működését szabályozó nemzetbiztonsági törvénycsomagot. /Elkezdődött a népszavazást megelőző kampány. A pártok Vacaroiuval egyeztettek. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 26./
2007. április 27.
Nicolae Vacaroiu ideiglenes államelnök révén a vadkapitalizmus és a szocializmus ötvözetének időszaka köszön vissza, amelynek legfőbb vívmánya volt a gazdasági-társadalmi reformok mímelése, a magánosítás odázása, a Jugoszláviára kivetett kőolajembargó megszegése, a volt szekusoknak, kivételezett politikusoknak ömlesztett szuperelőnyös bankhitelek Bancorex-botránya. Hogyan lehet hinni ennek a parlamentnek – még ha az RMDSZ is erre biztat –, amikor a törvényeket kénye-kedve szerint értelmezve változtat a játékszabályokon? Igazi parlamentáris köztársaságban, amelyre hivatkozva Markó Béla kéri az erdélyi magyarok támogatását, megengedhetetlennek számít ez az eljárás. /Rostás Szabolcs: Tanulságok ára. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 27./
2007. május 3.
A parlament május 2-én megszavazta Nicolae Vacaroiu ideiglenes államfő azon felkérését, hogy az Amerikai Egyesült Államok csapatai Románia területén állomásozhassanak. Valószínűleg 2008-ig a Mihail Kogalniceanu katonai bázison megforduló amerikai katonák száma eléri az 1500-at. /Amerikai csapatok Románia területén. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 3./
2007. május 5.
Büntetőjogi vizsgálatot kezdeményezett a főügyészség Nagy Zsolt informatikai és távközlési miniszter ellen, aki politikai indíttatásúaknak tartja a nyomozók vádjait. Nicolae Vacaroiu ideiglenes államfő arra kérte a főügyészt, hogy őt is tájékoztassák, amennyiben a nyomozás ideje alatt újabb, a miniszter esetleges bűnösségét bizonyító elemek kerülnek felszínre. Nagy Zsolt sérelmezte, hogy a médiából kellett értesülnie az ügyében történt fejleményről. Kifejtette: az ügyészségi vizsgálat két nappal azután kezdődött el, hogy az RMDSZ nyilvánosságra hozta álláspontját a Traian Basescu felfüggesztett államfő leváltásáról szóló május 19-i népszavazással kapcsolatban, vagyis hogy nem támogatják Basescut. /Büntetőjogi vizsgálat Nagy Zsolt ellen. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 5./
2007. május 16.
Május 15-én ülésezett a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT), amelynek fő napirendi pontját a nemzetbiztonsági törvénycsomag megvitatása képezte. A Demokrata Pártot eltávolították a kormányból, így a CSAT összetétele megváltozott, régebbi tagjai közül csak George Maior, a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ igazgatója, Lucian Pahontu, az Őrző-Védő Szolgálat /SPP, titkosszolgálat/ vezetője, valamint Traian Basescu felfüggesztett államfő nemzetbiztonsági tanácsosa, Mihai Stanisoara volt jelen. Az ülést Nicolae Vacaroiu ideiglenes államfő vezette. A törvénycsomag vitája előtt Vacaroiu közölte, hogy Romániában jelenleg 83 jogszabály foglalkozik a nemzetbiztonság különböző elemeivel, ezek közül 23 szorul időszerűsítésre. A jelenleg érvényes jogszabályok 90 százaléka 1990-1991-ben készült, amikor is Románia egészen más státusszal rendelkezett, mint most. /Bogdán Tibor: Csendben tárgyaltak a nemzetbiztonságról. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 16./ Máris repedezni látszik a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) között kialakult szövetség, ugyanis a Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) május 15-i ülésén nem sikerült egyezségre jutni sem a nemzetbiztonsági törvénycsomagot, sem az Irakban állomásozó román katonák hazahívását illetően. A törvénycsomagot nem véleményezte a testület. /B. T. : Patthelyzet a CSAT-ban. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 16./
2007. május 19.
Mérleget vont Nicolae Vacaroiu ideiglenes államfő alig egy hónapos mandátuma után. Állítása szerint nem kényelmes átmeneti elnöknek lenni, mivel a 30 napig terjedő megbízatás hálátlan feladat. Azt az elvet igyekezett érvényesíteni, hogy egyetlen állami intézmény belső tevékenységébe se avatkozzon be. Vacaroiu április 19-én lépett Basescu helyébe azt követően, hogy a parlament felfüggesztette tisztségéből a legutóbbi választásokat megnyert államfőt. /B. T. : Vége Vacaroiu pünkösdi királyságának. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 19./
2007. május 24.
Május 23-án visszatért a Cotroceni-palotában lévő hivatalába Traian Basescu államfő, miután a parlament két háza együttes ülésén tudomásul vette a népszavazás végeredményét. Eszerint a referendumon 8. 135. 272 választókorú polgár vett részt; a megjelentek közül 2. 013. 099 személy szavazott „igennel”, a „nem”-el voksolók száma 6. 590. 315 /81%/ volt, az utóbbiak szavaztak Basescura. A határozat Hivatalos Közlönyben való megjelentetésének időpontjától megszűnik az ideiglenes államfő, Nicolae Vacaroiu tevékenysége, és visszatér hivatalába Traian Basescu elnök. Az ÚMSZ is csatlakozik az embargóhoz: május 24-én az audiovizuális média, 25-én pedig az írott sajtó ne közölje Traian Basescu államfő egyetlen nyilatkozatát sem. /Kovács Adrienn: „Papíron” is elnök Basescu. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 24./
2007. június 7.
Befolyással való üzérkedés gyanúja miatt indított eljárást a párizsi ügyészség Christian Poncelet, a francia szenátus elnöke ellen. Poncelet román kollégájával, Nicolae Vacaroiuval, a szenátus elnökével is találkozott, hogy közbenjárjon egy Carrefour áruház felépítése érdekében. A francia szenátus elnöke cáfolta a szerinte hazug állításokat. Hasonlóképpen vélekedett Vacaroiu is. /Francia korrupciós botrányba keveredett Vacaroiu. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 7./
2007. november 26.
November 25-én volt a választás. A Traian Basescu kezdeményezte népszavazás az egyéni választókerületek bevezetéséről érvénytelen, az alacsony részvétel miatt. Az urnák bezárása után két exit poll-t tettek közzé, amelynek eredményei között kevés eltérés tapasztalható. A CSOP szerint az RMDSZ-nek 6,2%-ot, míg Tőkés Lászlónak 3,7%-ot sikerült megszereznie. Következésképpen az erdélyi magyarságnak összesen három képviselője lesz az EP-ben: Frunda György és Sógor Csaba RMDSZ-es szenátorok, valamint Tőkés László református püspök. A CCSB adatai szerint RMDSZ – 6,3%, Tőkés László – 3,3%. Az eredményekre reagáló erdélyi magyar politikusok nyilatkozatai egybecsengnek abban: folyatni kell az RMDSZ és a Tőkés László neve által fémjelzett ellenzék közt a dialógust. A mintegy másfél milliós romániai magyarságnak most először kell választania az RMDSZ-lista és Tőkés között. A Traian Basescu államelnök által kezdeményezett referendum csak akkor érvényes, ha a szavazásra jogosult 18 millió állampolgárnak legalább a fele plusz egy fő (azaz több mint 9 millió szavazópolgár nyilvánít véleményt e kérdésben.) Bojkottálta a referendumot a Nemzeti Liberális Párt (PNL). Calin Popescu Tariceanu pártelnök, Crin Antonescu és Cristian Adomnitei alelnök, illetve más vezető liberális politikusok nem vettek részt a népszavazáson, nyilatkozataikban az államfői kezdeményezés fölöslegességét hangsúlyozták. Hasonlóan járt el a Szociáldemokrata Párt (PSD) „belső ellenzékéhez” tartozó Adrian Nastase, Ion Iliescu és Nicolae Vacaroiu, valamennyien azt hangoztatták: nem vettek részt a referendumon. Markó Béla, az RMDSZ elnöke azt nyilatkozta: szavazatával a magyar szolidaritást támogatta, hogy az erdélyi magyarságnak minél erősebb brüsszeli képviselete legyen. Markó közölte: nemmel szavazott az államfő által kezdeményezett referendumon. Tőkés László református püspök, független jelölt mind az EP-választásokon, mind a referendum kapcsán leadta szavazatát. Kijelentette, hogy az egyéni választókörzetes szavazás bevezetése hátrányosan fogja érinteni a nemzeti kisebbségek pártjait. Tőkés ugyanakkor elmondta, „szégyenkezik” az RMDSZ tagjainak hozzáállása miatt, mivel a szövetség képviselőinek közbenjárására a Magyar Polgári Egyesület (MPE) megfigyelőit kizárták a szavazókörzetekből. /Győzött az erdélyi magyarság. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 26./
2008. június 28.
Basescu államfő rendkívüli ülésszakot sürgetett Bogdan Olteanuhoz, a képviselőház liberális, illetve Nicolae Vacaroiuhoz, a szenátus szociáldemokrata elnökéhez címzett levelében. A két korrupciógyanús ügy megvitatása mellett az államfő a számvevőszék működését szabályozó törvény újratárgyalását is javasolta. Bukaresti megfigyelők úgy vélik, hogy nyíltan ugyan nem, de valójában valamennyi párt ellenzi a büntetőjogi vizsgálat elindítására vonatkozó ügyészi kérelem jóváhagyását. Olteanu úgy nyilatkozott, hogy Basescu nem kérheti rendkívüli ülésszak összehívását, mert a hatalmi ágak szétválasztásának elve alapján az államfő nem avatkozhat bele a parlament napirendi kérdéseibe. Az ügyészek szerint Nastase kormányfői mandátuma idején az építkezési szakhatóság vezetőjétől összesen 800 ezer euró értékű kenőpénzt kért cserébe azért, hogy megtartsa őt tisztségében. Mitrea aktája is ennek a szakhatóságnak a vezetőjével áll összefüggésben. Mitrea bejelentette: azt szeretné, hogy minél hamarabb kerüljön a bíróság elé. /Basescu rendkívüli ülésszakot sürget. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28./
2008. augusztus 8.
Politikai támadások kereszttüzébe került egy vitatott kiállítás miatt a Román Kulturális Intézet (ICR), és annak igazgatója, Horia-Roman Patapievici író, esszéíró és filozófus. A kortárs művészetet az utóbbi években felkaroló intézet a New York-i saját székhelyén rendezett egy kiállítást, amelyet antiszemitának minősítettek egyesek. A szemlére bocsátott tárgyak között volt egy rózsaszín játéktehén is, amelynek a fenekére horogkeresztet rajzoltak az alkotók. Nicolae Vacaroiu, a szenátus elnöke kérte a felsőház művelődésügyi bizottságát, hogy vizsgálja meg az ICR tevékenységét. Ennek a bizottságnak éppen az az Adrian Paunescu az elnöke, akit Patapievicihez hasonló jobboldali értelmiségiek számtalanszor támadtak múltja miatt. Paunescut Nicolae és Elena Ceausescu diktátor házaspár udvari költőjeként tartják számon. Patapievici hamisnak és minden valóságalapot nélkülözőnek nevezte a kiállítás ellen irányuló vádakat, az Antena 3 hírtelevízióban a kiállítással kapcsolatban elhangzott kommentárok kimerítették a gyűlöletbeszéd fogalmát. / -o-: Politikai támadások kereszttüzében az ICR. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 8./
2008. augusztus 19.
Keményen bírálták Romániát a korrupció elleni harc sikertelensége miatt névtelenül nyilatkozó uniós tisztségviselők, miközben Nicolae Vacaroiu, a szenátus elnöke igazságtalannak nevezte az EB júliusi jelentését. A házbizottság augusztus 18-i ülésén valamennyi párt szenátora egyetértett abban, hogy a Codrut Seres és Paul Pacuraru elleni büntetőeljárás megindítása mellett kell voksolni, és egyhangúlag megszavazta a rendkívüli ülésszak összehívását augusztus 25–28-ra. A szenátus elnöke elmondta, hogy titkos szavazás lesz, Emil Boc, a PD-L elnöke viszont azt nyilatkozta, hogy a demokrata-liberális szenátorok nyíltan fognak szavazni. /B. S. : Nicolae Vacaroiu neheztel az EB-re. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 19./
2008. augusztus 23.
Nem volt eredményes Romániának Traian Basescu elnök látogatása a fekete-tengeri térség országaiban ― jelentette ki Nicolae Vacaroiu, a szenátus elnöke, ugyanis elvárta volna, hogy a román államfő az Európai Unió tagállamainak közös álláspontját képviselje a tárgyalások során. Az ilyen látogatások helyett a Bukarest―Moszkva-kapcsolat radikális megváltoztatását kellene elérni ― vélte Vacaroiu. /Belföldi hírek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 23./
2008. december 10.
Románia rendszerváltás utáni történetében egyetlen párt sem alkotott többséget a parlamentben, és egyetlen alakulatot, a mostani Szociáldemokrata Pártot leszámítva valamennyi formáció koalícióban vezette az országot. Románia a rendszerváltás utáni időszakot nagykoalícióval kezdte. Az első, úgynevezett átmeneti kabinet, amelyet Petre Roman vezetett, négy miniszterelnök-helyettesből, 28 miniszterből és tíz miniszteri rangú államtitkárból tevődött össze. Tagjait a Nemzeti Megmentési Front Tanácsa (CFSN), illetve annak elnöke, Ion Iliescu nevezte ki törvényerejű rendelettel. A tárcavezetők között volt Victor Atanasie Stanculescu és Mihai Chitac tábornok is, akiket idén ítélt el a bíróság jogerősen a forradalom idején elkövetett tetteik miatt. Az első rendszerváltás utáni kormánynak egyetlen magyar tagja volt, Horvát Andor, Andrei Plesu művelődési miniszter helyettes államtitkára. Az első Roman-kormány idején következett be az első bányászjárás is. Ion Iliescu kérésére a vájárok 1990. január 28–29-én rohamozták meg és dúlták fel a fővárost, valamint a FSN választási szereplése ellen tüntető ellenzéki pártok székházait. Alig egy évvel később a második Roman-kormánynak szintén bányászjárás vetett véget. Helyét Theodor Stolojan foglalta el a miniszterelnöki székben 1991. október elsején. Nicolae Vacaroiu volt az első miniszterelnök, aki a forradalom után letöltötte mandátumát, annak ellenére, hogy alakulata nem rendelkezett többséggel a parlamentben. Az 1992. november 19-én hivatalba lépett Vacaroiu a frissen alakult Nagy-Románia Párt (PRM) támogatásával kormányzott; a két alakulat együttműködését jelezte a „vörös négyszög” kifejezés. A Vacaroiu-kormányt a legtöbben populistának tartják: elutasította a privatizációt és elodázta a gazdaság átszervezését. Az átmenet csupán az 1996-os választások után kezdődött el, a demokratikus ellenzék győzelme nyomán. A Demokratikus Konvenció első miniszterelnöke, Victor Ciorbea azonban túlságosan merésznek bizonyult: egyrészt a reformokat illetőn, másrészt az etnikumközi kapcsolatok terén. Az RMDSZ-t is magába foglaló koalíción belüli nézetkülönbségek ellenére Ciorbea jelentősen bővítette a nyelvhasználati jogokat – igaz, sürgősségi rendeletét utólag visszavonták. Emil Constantinescu államfő Ciorbea menesztésével próbálta ellensúlyozni a kormány népszerűtlen intézkedéseit. Az első konvenciós kabinetben Birtalan Ákos vezette a turisztikai tárcát, Tokay György pedig kisebbségi kérdésekért felelős tárca nélküli miniszter volt. Constantinescu 1998. áprilisában Radu Vasilét nevezte ki a kormányfői posztra. A következő másfél évben egymást követték a botrányok. 1999 decemberében az államfő Vasilét is eltávolította, helyére Mugur Isarescu, a Nemzeti Bank kormányzója került. Isarescu megvalósítása az ország rövid- és középtávú fejlesztési terve és több évi recesszió után az első pozitív gazdasági növekedés. A 2000-es választások egyben Ion Iliescu és baloldali pártja visszatérését jelentették. Utóbbi nem nyert ugyan többséget a törvényhozásban, azonban az RMDSZ külső támogatásával kényelmesen kormányzott 2004-ig. Az időszakosan megújított együttműködési megállapodásoknak köszönhetően ez a periódus hozott a legtöbb eredményt a kisebbségi jogok és az etnikumok közötti viszony javulása tekintetében. Négyévi nyugodt kormányzás után az időközben Szociáldemokrata Párttá alakult PDSR megnyerte ugyan a 2004-es választásokat, azonban államfőjelöltje, Adrian Nastase alulmaradt Traian Basescuval szemben az elnöki tisztségért folyó versenyben. A második forduló után Basescu a liberálisok és a demokraták szövetségének oldalára állította az RMDSZ-t és a PSD-vel közös listán indult humanistákat (PUR), mai konzervatívokat. Az előrehozott választásokat erőltető elnök csupán azt érte el, hogy Calin Popescu-Tariceanu liberális párti elnök és kormányfő menesztette a demokrata minisztereket. Azóta kisebbségben kormányoz az RMDSZ-szel és a PSD parlamenti támogatásával. /Szőcs Levente: Román koalíciós hagyományok. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 10./
2008. december 11.
A közös kormányzásra készülő Demokrata-liberális Párt és a Szociáldemokrata Párt múltja szorosan összefonódik, noha a minap még politikai értelemben halálos ellenségek között semmiféle együttműködés nem létezett. A Nemzeti Megmentési Front (FSN – Frontul Salvarii Nationale) említésére ma a legtöbben Ion Iliescura gondolnak. Holott a FSN jogutódja a mai Demokrata-liberális Párt (PD-L). A FSN 1989 decemberében alakult meg. Feladata az eredeti elképzelések szerint az első demokratikus választások megszervezése volt. Az erre tett ígéretet azonban a szerveződés elnökévé választott Ion Iliescu már 1990 elején megszegte. Február 6-án a bukaresti törvényszék politikai mozgalomként jegyezte be a FSN-t, lehetővé téve szereplését a május 20-i választásokon. Az akkoriban rendkívül gyenge ellenzék az utcára vonult, és folytatta a tiltakozást a választás után is, amelyet a FSN több mint 70 százalékkal megnyert. A kéthónapos megmozdulásnak a sorban harmadik bányászjárás vetett véget 1990. június 13–15-én. A „politikai mozgalmat” azonban nem az Egyetem-tér véres leverése rengette meg. Június 17-én az államfővé választott Iliescu kinevezte a FSN első kabinetjét, élén az átmeneti kormányt is vezető Romannal. A FSN 1992. március 27– 29-én tartotta első tisztújító kongresszusát. Ezen az 1991. szeptemberi bányászjárással eltávolított kormányfő, Petre Roman (akinek utódja a kormány élén Theodor Stolojan volt) és csoportja külön programtervezetet mutatott be „A jövő ma” címmel. Ez kapta a legtöbb voksot, ezért ez lett a párt politikai programja. Iliescu és támogatói nem nyugodtak bele Petre Roman elnökké választásába és elhagyták az alakulatot. A szakadás után Iliescuék új politikai formációt hoztak létre, amely a Demokratikus Nemzeti Megmentési Front (FDSN) nevet kapta. A névválasztásban szerepet játszott, hogy a FSN ismerősen csengett a választók fülében. Azonban néhány hónappal később kiderült, hogy a névnél sokkal fontosabb „védjegy” Ion Iliescu. Petre Roman FSN-je a helyhatósági választásokon még jól szerepelt, az őszi parlamenti választáson viszont már csak a voksok alig tizedrészét kapta meg. A parlamenti többséget azonban a FDSN sem érte el, ezért Nicolae Vacaroiu kormánya a Nagy-Románia Párt támogatásával kisebbségben kormányzott, miután a FSN visszautasította a koalíció létrehozására tett ajánlatot. A FSN az Iliescu-csoport kiválása után egy évvel, 1993 májusában összeolvadt a Demokrata Párttal (PD), amelynek a nevét a fúzió után megtartotta. Az alakulat ezt a nevet használta mindaddig, amíg tavaly össze nem olvadt a Nemzeti-liberális Pártból (PNL) kivált Stolojan-frakcióval. A FDSN 1993-ban szintén keresztelőn esett át, a Társadalmi Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) nevet vette fel. Az 1992–1996. közötti időszakban az ellenzék még jobban megerősödött. A Demokratikus Konvenció (CDR) által létrehozott koalícióba a PD a Román Szociáldemokrata Párttal (PSDR) alakított Szociáldemokrata Unió (USD) tagjaként lépett be. Utóbbi a törvényhozási választáson a voksok 13 százalékát kapta. A koalíciós partnerek a PD számlájára írják Victor Ciorbea miniszterelnök megbuktatását. A konvenciós botrányok a Demokrata Pártot is megviselték. 2000-ben a parlamenti választáson a PD a szavazatok hét százalékát szerezte meg. Az államfőválasztáson a röviddel korábban pártelnökké újraválasztott Petre Roman alig háromszázaléknyi voksot kapott. Miközben a PDSR megnyerte az elnök- és parlamenti választást és visszatért a hatalomba, a PD-ben a gyenge választási szereplés nyomán elkezdődtek a belharcok. 2001-ben Traian Basescu programtervezete nyert a kongresszuson, miután előzőleg a küldöttek elutasították a PDSR-vel való együttműködést célzó javaslatot. A mostani demokrata-liberális párt irányultsága szempontjából érdekes Traian Basescu nyertes programtervezetének címe: „Erős Románia – szociáldemokrata Románia”. A PD akkoriban a Szocialista Internacionálé tagjaként tűzzel-vassal küzdött a 2001-ben, Adrian Nastase vezetésével Szociáldemokrata Párttá (PSD) alakult formáció felvétele ellen. A PD időközben politikai programjába beiktatott egy kitételt, amely megtiltott mindenfajta együttműködést az egykori testvérpárttal. A két formáció történetében közös, hogy mindkettő fúzió révén szerezte mostani megnevezését. A PD legjelentősebb „akvizíciója” a névadó Demokrata Párt volt, míg a PSD szempontjából a legfontosabb az Alexandru Atanasiu által vezetett Román Szociáldemokrata Párt (PSDR) beolvasztása volt. Ezzel nemcsak új nevet szerzett, hanem belépőt a Szocialista Internacionáléba, amelynek a PSDR tagja volt. A Stolojan-féle liberális szakadárok csatlakozása után kapta a PD a Demokrata-liberális Párt nevet. /Szőcs Levente: FSN – a koalíció közös gyökere. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 11./
2012. február 29.
Teodor Meleşcanu az új kémfőnök
Jóváhagyta tegnap a parlament Teodor Meleşcanu, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátorának kinevezését a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) igazgatói tisztségébe. A parlament két házának együttes ülésén a 463 képviselőből és szenátorból 242 volt jelen – a parlamenti sztrájkot folytató ellenzék távol maradt, akárcsak a délelőtti bizottsági meghallgatástól –, Meleşcanu kinevezését 238 honatya támogatta.
Felfelé buktatták. Teodor Meleşcanu az ellenzék soraiból került a hírszerzés élére
A liberális politikus a voksolás után azonnal le is tette a hivatalos esküt. Mint arról beszámoltunk, a SIE igazgatói tisztsége azért vált szabaddá, mert a korábbi vezetőt, Mihai-Răzvan Ungureanut kinevezték miniszterelnökké. Traian Băsescu államfő ezt követően az ellenzéki Meleşcanut jelölte hétfőn a tisztségbe, ami nagy felháborodást váltott ki a PNL-n belül. Bár Meleşcanu közölte, hogy mandátuma időtartamára felfüggeszti párttagságát, Crin Antonescu, a PNL elnöke közölte, hogy kezdeményezni fogja a politikus pártból történő kizárását.
Meleşcanu, aki eddig a szenátus védelmi bizottságának elnöke volt, a szavazás előtti bizottsági meghallgatáson többek között arról beszélt, hogy teljesíti a kinevezés feltételeit, mivel nem volt tagja az 1989 előtti elnyomó rendszer titkosszolgálatának, sem más titkosszolgálatnak. Mint kifejtette, mandátuma egyik legfőbb prioritásának a Románia számára elérhető pénzalapok felderítésének és lehívásának előmozdítását tekinti. Ezt az ország gazdasági helyzete miatt tartja fontosnak. Elmondta azt is, hogy kapcsolatot kíván teremteni a hírszerzés, valamint a parlament, illetve az egész romániai társadalom között. Fontosnak nevezte a politikai ellenőrzés növelését a SIE fölött, valamint az együttműködést a szolgálat és a többi NATO-, illetve EU-tagország hírszerzései között. Emellett a hírszerzés korszerűsítését is fontosnak nevezte.
Az 1941-ben a Hunyad megyei Brádon született Meleşcanu 1964-ben szerzett jogi diplomát a Bukaresti Egyetemen, majd 1966-tól diplomáciai pályára lépett. A Nicolae Văcăroiu vezette kormányban 1992 és 1996 között külügyminiszter volt, majd 2007 áprilisa és 2008 decembere között a védelmi tárcát irányította a Tăriceanu-kormányban. Rövid ideig, 2008 januárjában és februárjában az igazságügyi tárcát is vezette, miután a kormányfő és Băsescu államfő között vita robbant ki Norica Nicolai PNL-s politikus kinevezése kapcsán. A 90-es években a kommunista utódpárt PSDR színeiben politizált, majd 1997-ben létrehozta a Szövetség Romániáért nevű pártot, amely 2002-ben fuzionált a PNL-vel. A liberális pártban Crin Antonescu elnökké választásáig különböző vezető tisztségeket töltött be.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2012. december 12.
Huszonkét év parlamentjei
Az 1990. évi rendszerváltást követően a parlamenti választások általában nagy politikai csatákat váltottak ki. Ezek a választások 2008-ig az elnökválasztásokkal együtt zajlottak le, ami tovább növelte a csata élességét. Idén feltehetően minden eddiginél nagyobb parlament alakul ki a választások nyomán.
Több mint harminc párt
Az 1989. évi események felszínre hozták az akkoriban rendkívül erőssé vált Ion Iliescut, amelynek pártja, a Nemzeti Megmentési Front uralta az első, a Ceauşescu-korszak után demokratikusnak mondható választásokat. Bár az 1990. évi választáson több mint harminc párt indult, a Nemzeti Megmentési Front 67,5 százalékkal győzött. A szavazatok szétforgácsolódása miatt a képviselőházba 27 párt került be (közülük 11 a nemzeti kisebbségeké), a szenátusba pedig 7 politikai tömörölés. Jelentősebb szavazattal – a Nemzeti Megmentési Front mellett – csak a Nemzeti Liberális Párt és az RMDSZ rendelkezett, mindketten meghaladták a 7 százalékot.
Miniszterelnökként a Nemzeti Megmentési Front egyik vezetőjét, Petre Romant nevezték ki, az 1991. évi bányászjárás azonban a kormányfő végét jelentette, helyét Theodor Stolojan vette át.
A Nemzeti Megmentés Frontjának életében fontos pillanat volt 1992. márciusa. A tömörülés elfogadta Petre Roman európai, haladó programját. Iliescu hívei nyomban kiváltak a pártból és létrehozták a később a Társadalmi Demokrácia Pártjának nevét felvevő tömörülést, a Nemzeti Megmentés Demokratikus Frontját. Az „eredeti" Nemzeti Megmentési Frontot 1993-ban Nemzeti Megmentési Front-Demokrata Párt, majd Demokrata Párt néven jegyezték be.
Băsescu színre lép
Az 1992. évi parlamenti választások alkalmával kezdett kikristályosodni a romániai politikai élet. A kettéhasadt Nemzeti Megmentés Frontja már nem érte el korábbi jó eredményét: a Ion Iliescu által vezetett Nemzeti Megmentés Demokratikus Frontja azonban így is jól szerepelt, 34 és 35 százalékot szerzett a képviselőházban és a szenátusban. A következő helyet a Demokratikus (később: Demokrata) Konvenció és a Nemzeti Megmentési Front foglalta el.
A kormány miniszterelnöke Nicolae Văcăroiu lett, aki négy éven át őrizte meg tisztségét, ezzel mostanáig álló rekordot állított fel. A kormány szilárdsága nem mutatkozott meg azonban a gazdasági stabilitásban, amelyet a hiperinfláció jellemzett, a privatizáció pedig stagnált.
Az 1996. évi parlamenti választásokon a Demokrata Konvenció legyőzte a Társadalmi Demokrácia Pártját, a Demokrata Párttal és az RMDSZ-szel szövetkezve sikerült kormányra lépnie.
A kormánykoalíció ugyan erős parlamenti többséggel rendelkezett, a politikai stabilitást azonban meggyengítette Traian Basescu színrelépése. Így az 1996-2000 közötti időszakban a kormány élén három miniszterelnök: Victor Ciorbea, Radu Vasile és Mugur Isarescu állt.
Ciorbea-kormány a Demokrata Párttal kiéleződött vitájában 1998. március 30-án mondott le. Helyét az ugyancsak parasztpárti Radu Vasile vette át. Gazdasági intézkedései azonban – például a bányák bezárása – átfogó társadalmi mozgalmakhoz vezettek, a bányászok 1999. elején Miron Cozma vezetésével ismét elindultak Bukarest felé, hogy megdöntsék a kormányt. De a Vasile-kormányt azért is többen bírálták Romániában, hogy támogatta a NATO-t Szerbia bombázásában – sokan úgy vélték, Románia elárulta a „baráti Szerbiát".
A kabinet egyetlen sikerét az jelentette, hogy Romániát az Európa Tanács helsinki összejövetelén meghívták, kezdje meg a tárgyalásait Európai Uniós tagságáról
A parasztpárt ennek ellenére megvonta támogatását Radu Vasilétől, aki azonban csak hosszas győzködés után volt hajlandó lemondani.
A kormány élére Mugur Isarescu került, azzal a feltétellel, hogy csakis a választásokat készíti elő, ezt követően ismét átveszi helyét a Román Nemzeti Bank élén. A jobboldal kudarcos kormányzása gyakorlatilag a Demokrata Konvenció szétbomlásához vezetett 2000-ben.
Politikai és gazdasági stabilitás
Ezt követően természetszerű volt a baloldal előretörése: 2000-ben a választásokat az Adrian Nastasé által vezetett Szociáldemokrata Párt nyerte meg, a Konzervatív Párt akkori elődjével, a Humanista Párttal szövetkezve. Az elnökválasztásokon Ion Iliescu diadalmaskodott a második fordulóban, miután a romániai választók bizonyságot tettek felelősségükről és masszívan őrá szavaztak Corneliu Vadim Tudor ellenében. A szociáldemokraták 46 és 45 százalékkal nyertek a szenátus és a képviselőház esetében.
A miniszterelnök, Adrian Nastase vezetésével helyreállt a gazdasági stabilitás, az ország fejlődött, elsősorban a 2002-2004 közötti időszakban. A szociáldemokraták az RMDSZ-t ugyan nem vették be a kormányba, de Markó Béla tömörülése évenként megkötött protokollum alapján támogatta a kormányzást. Ekkor csatakozott Románia a NATO-hoz és jól haladtak a tárgyalások az ország uniós előcsatlakozása esetében is. Beindult a privatizáció és bár a „nem adjuk el az országot" jelmondattal élő ellenzék élesen bírálta a kormány ilyen irányú intézkedéseit, a Petrom részvényeinek jelentős többségét felvásárolta az OMV, magánkézre került a galaci Sidex is.
Ismét Băsescu
Ebben a helyzetben került sor a 2004- évi parlamenti és elnökválasztásokra. A nagy párharcra az Adrian Nastase és a Traian Băsescu által vezetett politikai tömörülések között került sor. A törvényhozás fórumában a szociáldemokraták és a Humanista Párt együttesen a szavazatok 36 és 37 százalékát szerezte meg a képviselőházban és a szenátusban, a másik oldalon a Demokrata Pártból és a Nemzeti Liberális Pártból álló DA szövetség 31 százalékot ért el mindkét házban, az államfőválasztásokat pedig Traian Băsescu nyerte meg Adrian Năstaséval szemben.
Államfőként Traian Băsescu kihasználta azt, hogy a szociáldemokraták csak választási, nem pedig pártszövetséget kötöttek a humanistákkal, így az RMDSZ-szel szövetkezett DA szövetség alkothatott kormányt, a – később az államfő által „nemtelen szövetségnek" nevezett – humanistákat „átvéve" a szociáldemokratáktól. A kormányfő Călin Popescu Tăriceanu lett, aki miniszterelnöksége idején szembekerült az államfővel. Ennek nyomán a DA szövetség kettészakadt, a nemzeti liberálisok és az RMDSZ kisebbségi kormányt alakított, amelyet a parlamentben a szociáldemokraták is támogattak.
2007-ben a parlamenti többségnek sikerült felfüggesztenie tisztségéből Traian Băsescut, aki azonban akkor még igen nagy népszerűségnek örvendett a választók körében, így a népszavazás nyomán visszatérhetett az államfői palotába.
„Szörnyszövetség"
A 2008. évi parlamenti választásokban a szociáldemokraták, a demokrata liberálisok és a nemzeti liberálisok között folyt a harc. A demokrata liberálisok szerezték a legtöbb mandátumot a szociáldemokraták és a nemzeti liberálisok előtt. A 2008-2009-es évben a demokrata liberálisok és a szociáldemokraták együtt kormányoztak – ezt az időszakot „szörnyszövetségnek" nevezték.
A szövetség nem is maradt sokáig talpon, 2009-ben a szociáldemokraták – politikusuk, Dan Nica belügyminiszteri tisztségből történt kényszerű lemondása után – kiléptek belőle. A demokrata liberálisok, a Traian Băsescu által támogatott Emil Boc kormányfővel az élen kormányon maradtak, az RMDSZ-szel szövetkezve. A kormányfő 2012-ben mondott le, helyét Mihai Răzvan Ungureanu vette át; kormánya 79 napig, az ellene benyújtott bizalmatlansági indítványig volt hatalmon.
Traian Băsescu ekkor arra kényszerült, hogy a nemzeti liberálisokkal szövetkezett szociáldemokraták részéről nevezzen ki miniszterelnököt, Victor Ponta személyében. Kabinetje a választások után megválasztandó új kormányig marad – amelyet, a választási eredmények fényében, feltehetően ugyancsak ebben az összetételben követ majd az újabb kormány.
Maszol.ro
2013. április 5.
Hírsaláta
MAROSVÁSÁRHELYEN NINCS BÉKE AZ RMDSZ-BEN. Nem csökkent a feszültség a marosvásárhelyi RMDSZ-ben. A szervezet Bocskai István erdélyi fejedelem nevét viselő, bejegyzés előtt álló, magát keresztény-demokrataként meghatározó platformjának tagjai – akiknek a Maros megyei vezetők megtiltották a részvételt a városi szervezet közel két hónappal ezelőtt rendezett tisztújító választásán – beadvánnyal fordultak Kelemen Hunor szövetségi elnökhöz a február 12-i közgyűlés határozatainak megsemmisítését kérve.
Az elutasító válasz kapcsán a gyűlésről kirekesztettek nevében Kovács István szerdán újabb tiltakozást juttatott el az RMDSZ országos vezetőségének. Az elégedetlenkedők szószólója szerint a szövetség felső vezetése kettős mércét használ az alapszabályzat alkalmazásában. Kovács István szerint az is kifogásolandó, hogy az RMDSZ jogi szakszavak mögé bújva figyelmen kívül hagyja a Minden magyar számít! minduntalan hangoztatott jelszavát, miközben továbbra is visszautasítja a párbeszédet azzal a hatszáz RMDSZ-taggal, akit kizártak a regisztrációból. (Erdély ma) HIÁNYCIKK A FEJLŐDÉST EREDMÉNYEZŐ GAZDASÁGPOLITIKA. A privatizációk nyolcvan százaléka sikertelennek bizonyult – állapítja meg a Számvevőszék jelentése. A Nicolae Văcăroiu vezette ellenőrző testület szerint, ha állításuk nem lenne igaz, Románia hazai össztermékének (GDP) a jelenleginél háromszor nagyobbnak kellene lennie. A Számvevőszék azt is rosszallja: most, válságos időszakban stratégiai vállalatok részvényeit árusítják, miközben tudva tudott tény, hogy a hazai tőke alig létezik. Rossz ómen a jelenlegi hatalom számára az is, hogy igen kevés fejlesztési megoldásunk van. A feltételeket kívülről szabják meg, a Nemzetközi Valutaalap dönt mindenről, egyebek közt a megszorításokról is. Ráadásul az elmúlt években minden törekvés arra irányult, hogy megszüntessék az állam ellenőrző szerepét, így jutottak arra a hihetetlen eredményre, hogy a Hidroelectrica fizetésképtelenné vált. (Puterea) KICSIT NAGYOBB GAZDASÁGI GYARAPODÁS. A román gazdaság tavaly 0,7 százalékkal nőtt 2011-hez képest, a március eleji, legutóbbi előrejelzéskor még 0,3 százalékos növekedést közöltek. A statisztikai intézet már másodszor igazította ki a gazdasági növekedésre vonatkozó adatokat, miután az idei első, február közepi közléskor 0,2 százalékos növekedést valószínűsített, majd március elején 0,3 százalékot jelentett be. A bukaresti kormány előrejelzése szerint idén 1,6 százalékkal nő a gazdaság. (Székelyhon) MEG KELL FIZETNI AZ ORVOSOKAT. Módosítaná az orvosok bérezési rendszerét és kiléptetné őket a közalkalmazotti státusból az egészségügyi minisztérium – áll abban a törvénytervezetben, amelyet május végén bocsátana közvitára a szaktárca. Eugen Nicolăescu miniszter szerint a bérek kiszámolásakor figyelembe kell venni az orvosok eredményeit is. Megjegyezte: ez nem jelenti azt, hogy a fizetést az elvégzett műtétek számától kell függővé tenni, mert a mennyiség a minőség rovására mehet. A tárcavezető elmondta, átlagosan négyóránként egy orvos hagyja el Romániát, ezért mielőbb intézkedni kell a szakemberek itthon tartása érdekében. Hozzátette: 2007 óta 14 ezer orvos távozott külföldre, akiknek képzése 226 millió euróba került. A kérdésben Mariana Câmpeanu munkaügyi miniszter is megszólalt, aki szerint az orvosok nagyon kevés fizetést kapnak a közszféra átlagbéreihez képest. (Mediafax)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy).
2013. szeptember 11.
Gabriel Catalan: A kommunizmus elítélése
(Részletek egy hosszabb tanulmányból)
Immár közel hét év telt el azóta, hogy Traian Băsescu elnök a Román Parlamentben 2006. december 18-án hivatalosan elítélte azt a kommunista rendszert, amely országunkban volt, vállalva a („Végső”?!) Jelentést, amelyet a Vladimir Tismăneanu által vezetett bizottság szerkesztett. A bizottság hivatalos neve: a Romániai Kommunista Diktatúrát Elemző Enöki Bizottság. Miután az Elnöki Hivatal honlapján hosszasan csíszogatták (többször is változtattak rajta, korrigálták), ez a jelentés 2007 novemberében végre megjelent könyv alakban is a Humanitas Kiadó gondozásában, egy rangos belföldi könyvvásár alkalmából.
2008-ban a Polirom Kiadó tankönyvet jelentetett meg O istorie a comunismului din România (A romániai kommunizmus egyik története) címmel az IICCR – a Romániai Kommunizmus Bűntetteit Kutató Intézet – megbízásából; 2009-ben pedig megjelent e könyv második és javított kiadása, ugyancsak az említett kiadónál. Ez volt a Romániai Kommunista Diktatúrát Elemző Elnöki Tanácsadó Bizottság (2007—2009) egyetlen nagy műve, amelynek az volt a fő feladata, hogy megvizsgálja, miként léptetik életbe a téma feldolgozására létrehozott első elnöki bizottságnak a fentebb említett, Végső Jelentésében megfogalmazott ajánlásokat, valamint hogy tanácsokat adjon az állam elnökének azzal kapcsolatban, hogy hol tartanak az említett ajánlások életbeléptetését illetően, továbbá az, hogy használható megoldásokat kínáljon a menet közben feltárt problémák megoldását elősegítő stratégiák kidolgozásához. Meg kell jegyeznünk, hogy a Bizottság fennállásának egész ideje alatt csupán Vladimir Tismăneanu „helyettesei”, a két koordinátor: Cristian Vasile és Dorin Dobrincu kapott fizetést az Elnöki Hivataltól, olyant, mintha elnöki tanácsadók lettek volna, a többi bizottsági tagnak legfeljebb az utazási és elszállásolási költségeit számolták el.
Úgyszintén meg kell említenünk, hogy 2012-ben a iaşi-i Polirom Kiadónál megjelent egy újabb dokumentumkötet a kommunista időszakról, az első, amelyik a Ceauşescu-időszakkal foglalkozik, Istoria comunismului din România. Vol. II: Documente. Nicolae Ceauşescu (1965—1971) – A romániai kommunizmus története. II. kötet: Dokumentumok. Nicolae Ceauşescu (1965—1971) címmel. A kötet szerkesztői Mihnea Berindei, Dorin Dobrincu és Armand Goşu.
Ugyancsak említésre méltó, hogy 2007 júliusában megváltozott a Romániai Országos Levéltár (ANR) vezetősége, 2010 januárjában pedig a Securitate Archívumát Tanulmányozó Országos Tanácsé (CNSAS) is. Viszont mindaz az előrelépés, amit az ANR-ben Dorin Dobrincu vezérigazgató öt év alatt elért, meglehetősen kevés, rendkívül behatárolt, részleges ahhoz képest, amit a köz elvárt tőle. A kommunizmus időszakára vonatkozó dokumentumoknak csak egy kis részét bocsátotta a kutatók rendelkezésére, miközben azok, amelyeknek valóban nagy történelmi és ugyanakkor igazságszolgáltatási jelentőségük van (beleértve az Államtanács vagy az államfő törvényerejű rendeleteit, a Minisztertanács egyes határozatait illetve utasításait, miniszteri rendeleteket stb.) továbbra is titkosak maradtak, a vigilens levéltárosok és a belügyminisztérium régebbi valamint újabb alkalmazottai elrejtették azokat. Dorin Dobrincu 2009 decemberétől – a Belügyminisztérium átalakítása után – már csak igazgatói rangban végezte munkáját, 2012 júniusának közepéig, amikor Ioan Rus belügyminiszter úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg újabb hat hónappal a Dorin Dobrincu mandátumát, habár azt korábban megtette már kétszer. Ami pedig Dragoş Petrescut illeti, aki 2006 márciusától a CNSAS Kollégiumának a tagja, és akit Románia elnökének javaslatára 2010-ben a Kollégium elnökévé választottak, az általa elért valós sikerek is gyakorlatilag jelentéktelenek.
Semmi esetre sem valósult meg „a második célkitűzést”, nevezetesen: az ANR demilitarizálása, vagyis „a Romániai Országos Levéltár kivonása a Közigazgatási és Belügyminisztériumnak való alárendeltségből, abból az alárendeltségből, amelyet 1951-ben, a sztálini időszak kellős közepén helyezték, vagy legalább a Levéltár lényeges mértékű autonomizálása a Minisztérium vezetőségével való kapcsolatában, amelyben az abszurd titkosítást rákényszerítik”; és az sem valósult meg, hogy „a CNSAS-t segítse a titkosszolgálatokkal való nézeteltérések esetében, az átadni való dokumentumok kérdésben”, ellentétben azzal, miként azt Cristian Vasile úr fellengősen, s az ahhoz illő tudatlansággal és felületességgel állítja egy nemrég megjelent dicsőítő cikkében, amelynek a hivalkodó címe: Öt évvel a Végső Jelentés után. A kommunista rendszer – nem csupán szimbolikus – elítéléséről.
Valójában az ANR továbbra is a Belügyminisztérium keretén belül működő intézet, ugyanúgy miként 2007 júliusa előtt volt, továbbra is katonai egység státusa van, tökéletesen militarizált és gyakran abszurd procedúrák, módszerek, szokások és szabályzatok szerint működik, sőt a vezetősége megőrzött szinte minden együgyű reflexet, amit elődjeitől örökölt. A CNSAS pedig még kevésbé fejlődött jó irányba, pontosan olyan ferdén működik, mint korábban: a Kollégiumban éveken át üresen tátongott két hely (csak 2012-ben sikerült betölteni azokat), a működését meghatározó törvényes előírások továbbra is súlyosan csonkítják az intézmény jogait, viszont a CNSAS-nál továbbra is helye van a nepotizmusnak, a nemtörődömségnek és a hozzá nem értésnek, amit már alapításától fogva megszoktunk tőle (még akkor is, ha az utóbbi években átvett néhány dossziét a Securitate örökébe lépett titkosszolgálatoktól, ezeknek az iratcsomóknak a száma kevés, rendkívüli figyelemmel válogatták ki őket, és nehezen férhetnek hozzájuk az önálló kutatók; sőt a CNSAS birtokában lévő dokumentumok nagy részéről nincs minimális leltár, amely a közönség rendelkezésére állna, és az elemi irattári nyilvántartás is hiányzik, függetlenül attól, hogy a CNSAS mikor vette át a dokumentumokat).
Hát mindössze ennyit produkált egy bő „ötéves terv” alatt a romániai kommunizmus kései és bátortalan elítélése. A jelentés konklúzióiból következő és ott javasolt intézkedések közül egyiket sem léptették életbe. Való igaz, hogy rengeteget beszéltek a kommunista időszakról szóló múzeum létrehozásáról (különösképpen az utóbbi időszakban), de mindmáig nem találtak elegendő pénzalapot hozzá, és megfelelő helyiséget sem; szó volt a hajdani politikai foglyoknak szánt kártérítés növeléséről, és ígéretek is elhangzottak erről; de a lusztrációs törvény tervezetét időtlen időkig halogatják, sőt a rajta végzett módosításokkal lényegében elferdítették a készülő jogszabályt azok a parlamenti tagok, akik szorosan kötődnek, közvetlenül vagy közvetve (értsd: családtagjaik révén) a parancsuralmi múlthoz, a CNSAS pedig újból előszedte (jobban mondva folytatja) az ócska gyakorlatot: az igazság elrejtésének és az „erkölcsi halottak”-nak, vagyis a hazai politikai személyiségek többségnek tisztára mosását.
Érdemes megjegyeznünk, hogy 2008 decemberében meghalt Constantin Ticu Dumitrescu azok után, hogy egész éven át fúrták—faragták, amíg – nyilván negatív értelemben – radikálisan meg nem változtatták, azt a törvényt, amelynek alapján a CNSAS működik. Vagyis lemészárolták a 187/1999. számú törvényt (amely immár csupán halvány maradványa annak a jogszabálynak, amelyet eredetileg a Ticu törvényének neveztek). Az Alkotmánybíróság ugyanis a 2008. január 31-én hozott 51. számú Végzésével részben alkotmányellenesnek nyilvánította azt (lásd az eredményt, a 2008. november 14-i keltezésű 293. számú törvényt, amelyik a 24/2008. számú Sürgősségi Kormányrendelet törvényerőre emeléséről intézkedik. Ez a kormányrendelet az állampolgárnak a saját szeku-dossziéjához való hozzájutásáról és a Securitate dekonspirálásáról szól, s az ezt tartalmazó törvényt a Hivatalos Közlöny 2008. december 3-án megjelent 810. számában tették közzé).
Az hogy 2012-ben új nevek jelentek meg a CNSAS Kollégiumában: a nyolcvanas éveiben járó liberális, Dinu Zamfirescu, az IICCMER (a Kommunizmus Bűntetteit és a Román Száműzöttek Emlékét Feltáró Intézet) ügyvezető elnöke, aki jóllehet önként felfüggesztette liberális párti tagságát, hogy elfoglalhassa ezt a tisztséget a CNSAS Kollégiumában, mégis nyilvánvaló, hogy a törvény megszegésével illetve erőltetett/belemegyarázó értelmezésével lett oda kinevezve; a bukaresti Florian Bichir újságíró és ortodox teológus; Florin Abraham Szilágy megyei történész, aki a totatlitarizmusra szakosodott és Mihai Cioflâncă iaşi-i történész, aki a kommunizmus történetére és az antiszemitizmusra szakosodott, jelenlétükkel semmit, de semmit sem változtattak azon a betokosodott, politizáló és titkolózó módon, ahogyan ez az intézmény működik.
Nem szorulnak kommentárra azok a visszaélések, megkülönböztetések, zaklatások, lemondások, tiltakozások, szabálytalanságok valamint az a lehetetlen légkör, amit az IICCMER-ben az új vezetőség (a Muraru—Oprea—Zamfirescu-hármas) produkált, mert a tények önmagukért beszélnek, és tág teret kaptak a sajtóban valamit a blogokon, beleértve azt is, amit 2012-ben az Amerikai Egyesült Államok Kormányának a Jelentéséről készült összefoglaló ugyancsak megemlített az emberi jogok Romániában való tiszteletben tartásának a helyzetével kapcsolatban.
Sem a politikai pártok sem az államelnök semmit sem lépett előre a kommunista totalitárius múlttal való végleges szakítás ügyében. Ennek köszönhetően tartották meg magas állami tisztségekben a politikai és szekus múltjuk révén „beszennyeződött” személyeket, sőt közülük néhányat még jelentősebb tisztségekbe javasoltak. Példaként említjük egyes magasrangú szekus tisztek katonai előléptetését valamint olyan személyek kitüntetését, akik a kommunista totalitárius rendszer engedelmes kiszolgálói voltak, illetve kollaboráns magatartásuk révén kompromittálódtak (gondolunk itt Antonie Iorgovanra, Teoctist Arăpaşura vagy Dan Iosifra); és mindezt „a kommunizmust elítélő államelnök” aláírásával tették, azéval akinek a szekusdossziéját bezúzták illetve eltüntették, de aki név és szám szerint be van jegyezve a Securitate konstancai irattárában mint a IV. Igazgatóság kollaborátora, ezt bizonyítja több olyan dokumentum, amely a hadügyminisztérium Irattárában található. (Megemlítenénk itt: azoknak az RKP-tagok Jegyzékét, akik engedélyt kaptak arra, hogy a Securitate munkáját segítsék; a Konstancai Haditengerészeti Parancsnokságnak az információs hálózatot nyilvántartó Napló—Jegyzékét; továbbá a 00151392/29.09.1976. számú Átiratot, amellyel Traian Băsescu kollaboráns dossziéját átküldték a konstancai Securitatéhoz, más dokumentumok mellett); valamint hivatkozhatunk a Honvédelmi Minisztérium Hírszerzési Főigazgatóságának 2004—2005-ös levelezésére is, és tesszük ezt, mert legalábbis a SIE-nél és a SRI-nél államfőnkről semmi sem található ... egyelőre.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) mind a Călin Popescu Tăriceanu, mind pedig a Crin Antonescu vezetése alatt tagjai között tartotta, sőt méghozzá vezetői funkciókban, vagy tiszteletbeli vezetői funkciókban, a kompromittálódottakat (holott közülük nem egyet a CNSAS is leleplezett). Így Mircea Ionescu-Quintus a párt tiszteletbeli elnöke, Constantin Bălăceanu-Stolnici pedig a PNL Szenátusának az elnöke volt, és megtűrik őt a pártban azután is, hogy 2007 áprilisában beismerte, együttműködött a Securitatéval – és persze az akadémikusi székét is megőrizte Stolnici úr. Dan Ilie Morega csak 2010 júniusában lépett ki a pártból és mondott le a PNL Gorj megyei szervezetének ideiglenes elnöki tisztségéből, amikor egyébként is lejárt a mandátuma, és független képviselőként továbbra is van jelen a parlamentben. Teodor Meleşcanu (a DIE, a külföldi hírszerzési igazgatóság magasrangú tisztje), akárcak Ioan Ghişe, a brassói „antiterrorista” és igazságtevő képviselő. A DIE másik tisztjét, Daniel Dăianut pedig európai parlamneti képviselővé emelték azon az alapon, hogy gazdasági és pénzügyi téren rendkívül értékes szakember (sőt még a kommunista rendszerrel szembeni ellenállást illetően is!).
Ugyanakkor Marius Gheorghe Oprea és Stejărel Olaru – Călin Popescu Tăriceanu nemzetbiztonsági tanácsosai valamint a Securitate elleni és a kommunista nomenklatúra elleni kampány „élharcosai” – megelégedtek néhány kilátástalan, apró balhéval, s a tiltakozásuk egyre félénkebb lett, kifullasztották azt a magas állami tisztséggel járó előnyök és kiváltságok (pénz, szolgálati lakás, autó, titkárnők, külföldi utak, jelöltség az európa parlamenti helyekre, de a pártbeli tisztségek is, sőt főnöki tisztségek a titkosszolgálatoknál, feltűnés a sajtóban, befolyás a közvélemény terén; egyszóval kiadós támogatást kaptak a gyors politikai karrierhez és nemcsak ahhoz). A Tăriceanu-kormány bukását követően és azután, hogy a PNL kilépett a Demokrata Párttal (PD) való koalícióból, az IICCR-ből IICCMER lett azáltal, hogy a Román Száműzöttek Emlékét Őrző Országos Intézetet (az INMER-t) egybevonták az IICCR-vel, s az intézet élére a „liberális” Marius Oprea és Stejărel Olaru helyébe Vladimir Tismăneanu került valamint a Băsescu-pártiak csapata (Ioan Stanomir, továbbá Mihail Neamţu, aki 2011-ben lemondott és az államfőt támogató politikai mozgalmat alapított, amely reformmozgalom kíván lenni, s a lemondott helyébe Cristian Vasile került, a csapatban pedig még ott van Bogdan Cristian Iacob és Dorin Dobrincu is, többek között).
Miután a Külföldi Hírszerzési Szolgálat (SIE) korábbi igazgatója, Mihai Răzvan Ungureanu által vezetett Demokrata-Liberális Párti (PDL-s) kormány 2012 tavaszán siralmasan beadta a kulcsot, a Socialista—Liberális Unió (USL) által alkotott új hatalom – amelynek a főnökei: Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke és Crin Antonescu, a PNL elnöke – az IICCMER élére új vezető csoportot nevezett ki, amelynek tagjai: Dan Zamfirescu (aki az INMER főnöke volt 2003-tól, a megalapításától 2010-ig, amikor ezt az intézetet összevonták az IICCR-vel), továbbá az ifjú Dan-Andrei Muraru, Dorin Dobrincu helyettese és közeli munkatársa valamint Marius Oprea „fiacskája”, egy antiszemitizmusra és antikommunizmusra specializálódott másik történész. (Marius Oprea maga is visszatért az intézet Különleges Kutatási Főosztályának igazgatói székébe.) Az ANR vezetőségébe pedig kinevezték (2012 júniusában) Ioan Drăgant és (2012 augusztusában) Alina Pavelescu-Tudort. További változások: a nyugdíjazás előtt álló kolozsvári középkor-szakértő Ioan Drăgan, aki Fehér megyéből származik, 1989 óta a Romániai Országos Levéltár kolozsvári fiókjának volt a főnöke, ő lett a iaşi-i az igazgató Dorin Dobrincu helyett, aki visszatért a régi foglalatosságaihoz és szakmáihoz: a kommunizmus, az antiszemitizmus és a posztkommunizmus történetének kutatásához valamint társult egyetemi tanári beosztásához az Alexandru Ioan Cuza Egyetem Történelemtudományi Karán a Copoura épült városba; Alina Pavelescu pedig, a tanulékony, ambíciózus, opportunista, áskálódó és komformista bukaresti hölgy, akit kezdetben éppen Dobrincu léptetett elő az ANR vezetőségi tagjává, majd 2011 szeptemberében az ANR bukaresti fiókjának a főnökévé, miután aligazgatóként összetűzött vele a korábban Nagy Mihály Zoltán által elfoglalt pozíció miatt. Nagy Mihály Zoltán az RMDSZ pártfogoltja, fiatal, magyar nemzetiségű történész, Szilágy megyéből származik, ugyanabból a faluból mint unokatestvére, Szabó Ödön képviselő, aki ugyanakkor az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke. Nagy Mihály Zoltánt szolgálati érdekből, még idejében, főtanácsosi posztba helyezték át (végrehajtó funkcióba) – s vajon hová? – az ANR nagyváradi fiókjához.
Ugyancsak miután 2009 szeptemberében megbukott a szociáldemokrata és demokrata liberális kormány s 2009 decemberében Traian Băsescut újraválasztották Románia elnökévé, 2011 szeptemberében lefektették Szociálista—Liberális Unió (USL) alapjait, a Demokrata Liberális Párt és a Traian Băsescu elleni szövetségét, Crin Antonescu liberálisai kéz a kézben menetelnek Victor Ponta szociáldemokratáival, és egyáltalán nem restellik, hogy számos nomenklaturista, szekurista vagy besúgó és korrupt személy van e két párt egyikében, másikában, ugyanúgy miként a Dan Voiculescu – konspiratív nevén Félix – szekus által vezényelt Konzervatív Pártban is, amellyel együtt néhány hónappal korábban, 2011 januárjában létrehozták az ACD-t, a Közép-Bal Szövetséget.
Talán érdemes megemlítenünk azt is, hogy milyen rendkívül gyorsan emelkedett a ranglistán két másik fiatal „liberális” és történész, akik nemrég még nagy szájjal harsogták a lusztrációt és a volt kommunisták leleplezését, jóllehet ezen fiatalok KISZ-es múltjuk miatt jobb lett volna, ha hallgatnak. Az egyik Mihai Răzvan Ungureanu, aki Iaşi-ból származik, jelenkori történelemre szakosodott, 1998 és 2001 között államtitkár volt, 2004 és 2007 között pedig külügyminiszter, Mircea Geoană, a hivatásos diplomata után következett ebben a tisztségben (Mircea Geoană 2001 és 2004 között volt Románia külügyminisztere.) M. R. Ungureanu a külügyminiszteri székből a Külföldi Hírszerzési Szolgálat (SIE) igazgatói székébe került, ahol 2007 és 2012 között tevékenykedett, onnan pedig miniszterelnökké léptette őt elő Traian Basescu elnök. Rövid ideig, 2012 februárjában és májusában töltötte be ezt az újabb tisztségét, mert a parlament megszavazta az ellene szóló bizalmatlansági indítványt, és a fiatal miniszterelnöknek távoznia kellett. Jelenleg a Civil Erők nevű párt elnöke valamint a halottaiból föltámasztott Igazságosság és Igazság Szövetségé, amelynek másik tagja a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt. T. R. Ungureanu egyúttal még Arad megyei szenátor és egyik lehetséges elnökjelölt a 2014-es választáson. A másik, ugyancsak szép karriert befutott fiatal „liberális” pedig Adrian Mihai Cioroianu. Ő craiovai, a jelenkori történelem szakértője, újságíró és esszéista, liberális párti szenátor volt, Mona Muscă-val és Mihăiţă Calimentével együtt a lusztrációs törvény kezdeményezője, aztán liberális képviselő volt az Európai Parlamentben és e parlamenti csoport (az ALDE) alelnöke, továbbá egy évig, 2007 és 2008 között a Tăriceanu-kormány külügyminisztere, gyakorlatilag Ungureanut követte ebben a tisztségben. Jelenleg, 2012-től, A. M. Cioroianu a Bukaresti Egyetem Történelemtudományi Karának dékánja. Ungureanu, aki a KISZ Központi Bizottságának póttagja volt, az új rendszerben a román külföldi hírszerző szolgálat igazgatója lett (a SIE-jé, amely szekusokkal megtömött titkosszolgálat, főleg a vezetőségében zsúfolódnak ők); Cioroianu pedig, aki szerényebb kommunista tisztségeket töltött be a líceumban és az egyetemen, külügyminisztersége idején tűnt ki, akkor bizonyította be rátermettségét többször is, hatalmas melléfogásokkal.
A Demokrata Párt megalakulása óta kitartóan folytatja a képmutatást, bekebelezett majminden ideológiainak titulált programot (hol szocialista, hol kereszténydemokrata, hol konzervatív, hol pedig liberális) és számos romániai politikai személyiséget, létrehozva a korrupció fölülmúlhatatlan lecsóját. Jelenleg PDL-nek hívják, miután magába olvasztotta – és eltüntette – a liberális pártból kiszakadt liberális-demokrata csoportot. Ezt a pártot továbbra is ugyanaz a FSN-ből, a Nemzeti Megmentési Frontból maradt klikk vezeti, felerősítve egyéb maradvánnyal: apró, harmad vagy negyedrangú helyi kommunista vezetőkkel, kommunista diákszövetségiekkel vagy KISZ-esekkel (mint Emil Boc, Vasile Blaga, Gheorghe Falcă, Cristian Rădulescu – akiket profi módon tisztára mosott a CNSAS). A PDL még tagjai közé emelt időközben üzletemberekké, feddhetetlen kapitalistákká lett szekus tiszteket, akik nemrég az EU és a NATO országaiban kémkedtek (mint Silvian Ionescu), továbbá „tősgyökres/valódi” liberálisokat, Traian Băsescu hűséges híveit, élükön Theodor Dumitru Stolojannal, aki fontos tisztviselő volt a Pénzügyminisztériumban Nicolae Ceauşescu idejében, majd Iliescu idejében is ugyanott folytatta magasba ívelő pályáját, előbb államtitkár lett, aztán pénzügyminiszter, végül pedig még feljebb jutott: 1991 és 1992 között miniszterelnök volt.
S hát a PSD-ről mit lehet még elmondani? Például azt, hogy ott trónol ma is Ion Iliescu a párt tiszteletbeli elnökeként, annak ellenére hogy első rangú nomenklaturista volt. Victor Ponta pedig, akit a „kis Titulescunak” becéznek, a PSD jelenlegi végrehajtó elnöke, politikai tekintetben Adrian Năstase édes gyermeke. Năstase csupán stratégiai megfontolásból vonult vissza egy lépésnyit: jelenleg a párt Országos Tanácsának az elnöke. Erre a PSD imidzsének javítása végett volt szükség, mert Năstase ellen több ügyben is bűnvádi eljárást indítottak (börtönbe is került stb.) Ponta Mircea Geoanăt, Ioan Geoană ceauşista tábornok fiát követte a párt élén, az alelnökök, végrehajtó titkárok és a szocdem vidéki „bárók” között pedig nagyjából ugyanazok a kommunista múltú vagypedig korrupt magatartásuk miatt megvetni való figurák nyüzsögnek, bár néhányan közülük, mint például Nicolae Văcăroiu vagy Octav Cosmâncă háttérbe húzódtak, de az említettek listája még mindig tekintélyes, gondoljunk csak a következőkre: Constantin Niţă, Ioan Chelaru, Liviu Dragnea, Ion Stan, Gheorghe Nichita, Ioan Mircea Paşcu, Constantin Nicolescu, Dan Nica, Marian Vanghelie, Viorel Hrebenciuc, Marian Oprişan, Ion Vasile, Radu Mazăre, Ilie Sârbu. S hozzájuk társultak a fiatal „szocialisták”, az újabb bimbók mint Corina Creţu, Titus Corlăţean, Nicolae Bănicioiu, Robert Negoiţă, Oana Niculescu-Mizil, Dan Şova, Cristian Rizea, Daciana Sârbu-Ponta.
[…]
De a vallási vezetők sem szállnak síkra az igazi lusztrációért, többségük ugyanis még 1990 előtt került magas egyházi tisztségbe. A múlt köde lepi be a legtöbb idősebb egyházi vezető életrajzát, az ortodoxokét, a katolikusokét (sőt a görögkatolikusokét), a protestánsokét (beleértve a neoprotestáns szekták vezetőit is), a CNSAS ugyanis nehezen dekonspirálta néhány ortodox főpap együttműködését a Securitatéval. És a fiatal egyházi vezetők is tartózkodóan viselkednek a lusztrációt illetően, ők politikai okokból teszik ezt, féltik a karrierjüket, vagypedig szolidaritásból illetve rosszul értelmezett papi titoktartásból, egyes esetekben pedig (gondolok itt a főrabbira és a nagy muftira, mindkettő rendkívül fiatal) szóba jöhet a közöny is, illetve a tájékozatlanság. Daniel Ciobotea ortodox pátriárkáról például azt gyanítják, hogy együttműködött a Securitatéval, ugyanis a DIE 36 046-os számú – és ki hitte volna: éppen ő a„konspiráció végett” 1989. december 23-án megsemmisített – egyik dossziéjának a címszereplője (Micsoda balszerencse, mon cher!). Ioan Robu érsek pedig, a bukaresti római katolikus egyházmegye főpapja ugyancsak hasonló helyzetben van, mert annak ellenére, hogy a CNSAS nem talált (vagy nem találhatott) még olyan szekus dossziét, amelynek ő a címszereplője, mindenképpen tekintetbe kell venni azt, hogy Ioan Robut 1983-ban Nicolae Ceauşescu jelölte ki erre a tisztségre, és a kommunizmus utolsó hat esztendejében Robu érsek rendkívül fontos szerepet töltött be a belföldi és a külföldi propagandájában, egyik vezetőségi tagja volt a Szocialista Demokrácia és Egység Frontjának (a FDUS-nak), résztvett a diktátor istenítésében, az USA-val való kereskedelemi kapcsolatban a legnagyobb kedvezmény elvének megőrzésére tett kísérletekben, valamit a nemzetközi közvélemény félretájékoztatásában az országban uralkodó valóságos szociális, gazdasági, politikai és vallásügyi helyzetről.
A romániai civil társadalmat magát is, akárcsak a közvéleményt egyre kevésbé érdekli ez a kérdés, miközben mind az értelmiségieknek, mind az egyszerű állampolgároknak megélhetési gondjaik vannak. A Román Akadémiát és a romániai egyetemeket az „aranykorszakbeli dinoszauruszok és mamutok” ellenőrzik. A hazai civil szervezetek: a Társadalmi Párbeszéd Csoport (GDS), a Polgári Szövetség (Alianţa Civică), a Pro-Democraţia, a Transparency International, az Emberi Jogokat Védő Liga (LADO), a Romániai Akadémiai Társaság, az Emberi Jogok Védelmének Romániai Egyesülete (APDOR-CH) és a többiek mind vérszegények, mozgásképtelenek és teli vannak a Securitate egykori munkatársaival, vagyis hamis disszidensekkel, valamint a civil szféra olyan fiatal vezetőivel, akik unják a romániai társadalom erkölcsi megtisztítását, elsősorban inkább a mai közélet pénzügyi, kulturális vagy sajtóbeli vonatkozásai foglalkoztatják őket vagypedig a diszkrimináció elleni küzdelem jelenlegi tendenciái: a nemi, a szexuális érdeklődéssel kapcsolatos, az etnikai, a vallási és a vallási felfogással szembeni megkülönböztetés megszüntetése, továbbá a sajtó, az igazságszolgáltatás, a rendőrség, a közigazgatás, a börtönök és a politikai élet megfigyelése.
Következésképpen megállapíthatjuk, hogy kommunizmus (kizárólag elméleti, formális) elítélése körüli nagy ricsaj, úgy tűnik, előre megfontolt akció volt, amelynek ugyanúgy alanyai mind a hatalmon lévők, mindpedig az ellenzék szerepében ügyködő hazai politikai erők valamint a Securitatéból született titkosszolgálatok, közös törekvésük az, hogy a választók és a Nyugat számára kipipáljanak egy „tartalom nélküli forma” feladatot, s egyben lejárassanak minden valóban kommunizmusellenes tiltakozást és civil követelést, hogy aztán a jó mioritikus hagyománynak megfelelően a kommunista múlttal való szembenézést, ezt az ország demokratikus jövője szempontjából életfontosságú kérdést viszonylagossá tegyék és minimalizálják, vagyis elföldeljék végképp.
Utóirat. Hozzátenném, hogy nem vagyok híve a kommunizmusellenességel és a Tismăneanu Jelentéssel kapcsolatos baloldali elméleteknek, negativista vagy relativizáló kritikáknak illetve vélekedéseknek, miként nem értek egyet a kommunizmusról való nosztalgiázással (a nomenklaturistáknak, a szekusoknak valamint a marxizmus bármelyik típusának a szimpatizánsaival) sem.
Fordította: Zsehránszky István
Maszol.ro
2013. november 23.
Tőkés csillaga
Eléggé tudathasadásos állapotok uralkodhatnak a szociáldemokraták soraiban, avagy a párt jelenlegi, ifjabb nemzedékének vajmi kevés tudomása van arról, hogy nagy elődeik annak idején milyen egyezségeket, megállapodásokat kötöttek, és ezek mit is tartalmaznak. Persze, az is előfordulhat, hogy a politikai alakulat képviselői és legfőbb vezetői szándékosan nem akarnak emlékezni az egykoron történtekre, s cselekedeteiket kizárólag a napi pártpolitikai és a személyes érdekek határozzák meg. Merthogy a szociáldemokratákat állítólag Tőkés Lászlónak idén júliusban, a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen tett felvetése – miszerint Magyarország vállaljon védhatalmi státust Erdély felett, ahogyan azt Ausztria tette Dél-Tirol felett – bőszítette annyira fel, hogy Victor Ponta párt- és miniszterelnökkel az élen kezdeményezték a volt temesvári lelkésznek, az 1989-es forradalom huszadik évfordulója alkalmával az államelnök által adományozott állami kitüntetés visszavonását.
Kissé érthetetlen, hogy miért szakadt el éppen most náluk a cérna, hiszen Tőkés László valójában semmi különöset, rendkívülit és szokatlant nem mondott a szóban forgó kijelentésével. Mindezt Tabajdi Csaba – aki paradox módon éppen ahhoz a határokon átívelő ideológiai csoportosuláshoz tartozik, amelynek romániai hívei a kitüntetés visszavonását kezdeményezték – nos, ő sem győzte több alkalommal is hangsúlyozni. Az EP-képviselő már októberben kiállt Tőkés László mellett, a román kormányt pedig önmérsékletre, illetve az eljárás lezárására szólította fel. A magyarországi szocialista politikus az ügy kapcsán kiadott nyilatkozataiban, a Magyarország és Románia között az 1990-es években létrejött alapszerződés egyik szerzőjeként nyomatékosan hangoztatta, hogy szerinte a dokumentum lényegében tartalmazza azt, amiről Tőkés László a nyáron Tusnádfürdőn beszélt, azaz biztosítja Magyarország anyaországi jogosítványait, mintegy védhatalmi státusát a romániai magyarság érdekében. Ugyanakkor Tabajdi azt is hangsúlyozta, hogy az alapszerződés nem zárja ki a kisebbségek kollektív jogait, valamint a különböző autonómiaformákat. Mindehhez csupán annyit tennék hozzá, hogy az 1996. szeptember 16-án, Temesváron keltezett alapszerződést Horn Gyula magyar és Nicolae Văcăroiu román miniszterelnökök írták alá. Az a Nicolae Văcăroiu, aki az országot 1992 és 1996 között irányító szocialista kormány első embere volt!
Nos, hát ennyit egy kétharmados többséget élvező kormánypárt politikai következetességéről, ígéreteiről és komolyságáról. Mindennek fényében meglehetősen furcsa tehát, hogy miért éppen Tőkésnek ez a kijelentése verte ki a biztosítékot a szocialisták háza táján, és tulajdonítottak ennek éppen most ekkora jelentőséget? Másrészt pedig érdekes módon az senkit sem zavar, hogy a szocialista csillagtulajdonosok között jogerősen elítélt személyek is vannak, akiktől hivatalból el kellett volna venni a kitüntetést, lásd például a börtönt is megjáró Adrian Năstase volt szociáldemokrata párti kormányfőt.
A végső döntés meghozatala Traian Băsescu kezében van, aki annak idején méltónak találta Tőkés Lászlót a kitüntetésre, és a Románia Csillagrend érdemrend lovagi fokozatát adományozta a volt temesvári lelkésznek az 1989-es forradalomban játszott történelmi szerepéért. Emlékeztetésképpen jegyezném meg, hogy ugyancsak az ő nevéhez kötődik a kommunizmus elítéléséről szóló jelentés elfogadása, amelyet egyik nyilatkozatában 2004 óta tartó államelnöki mandátumának egyik legfontosabb állomásának tekint. A kérdés ezek után csupán az, hogy Băsescu vajon képes lesz következetes maradni önmagához?
PAPP ANNAMÁRIA
Szabadság (Kolozsvár)
2014. szeptember 17.
18 éve írták alá a magyar–román alapszerződést
A Magyarország és Románia közötti szerződés – ahogyan azt a neve is mutatja – a két ország közötti kapcsolatok jogi keretbe való foglalását jelentette. A szerződést a felek más-más indokok alapján szorgalmazták: Magyarország számára a határon túl élő magyarok alapvető jogainak tiszteletben tartásának biztosítása volt a fő cél, Románia pedig mindenekelőtt garanciát kívánt a határok sérthetetlensége elvének magyar részről történő betartására.
Az alapszerződés megkötését hosszú vita előzte meg. Míg a hasonló tartalmú magyar–ukrán szerződést már 1991-ben sikerült aláírni, a magyar–román szerződés megkötésére évekig várni kellett. Alapvető akadályokat jelentett például a román alkotmány némely bekezdése, az alkotmány ugyanis figyelmen kívül hagyta a magyar kisebbség létét, és kinyilvánította a román nép egységét, mint az állam alapját. Továbbá az alkotmány a kisebbségek vonatkozásában a pozitív diszkriminációt teljesen összeegyeztethetetlennek tartotta az egyenlőség elvével – ez szöges ellentétben állt a nemzetközi szerződésekben megjelenő állásponttal.
A tárgyaló felek között pedig nézeteltérés alakult ki például a kisebbségek anyanyelv-használati jogai miatt, továbbá a politikai pártok alapítására vonatkozóan is, sőt a román fél az Európa Tanács 1201-es ajánlását is vonakodott a saját jogrendjébe beemelni. Végül is kompromisszum alakult ki: a szerződés mellékletébe beiktatták az 1201-es ajánlást, mint jogilag kötelezően alkalmazandó dokumentumot, de ugyanakkor a következő lábjegyzetet fűzték hozzá: „A Szerződő Felek egyetértenek abban, hogy az 1201-es ajánlás nem hivatkozik a kollektív jogokra, és nem kötelezi a feleket arra, hogy az említett személyek számára biztosítsák a jogot az etnikai alapú területi autonómia speciális státuszára.”
A román fél részéről továbbá a területféltés is megjelent: az állam területén történő bármilyen beavatkozástól, szervezkedéstől, uszítástól való félelem. Mindezzel együtt a kisebbségekre nézve sok előnyös változtatást sikerült az alapszerződésbe foglalni, így a politikai szervezetekben való részvételhez való jogot, a kulturális és nyelvi identitás megőrzésének kölcsönös (mind Magyarországon, mind Romániában történő) tiszteletben tartását, az anyanyelv használatát köztereken, illetve, hogy nevüket anyanyelvük szerint írhassák. Az alapszerződésről folytatott magyar–román tárgyalásokon a felek között az említetteken kívül még a következő kérdésekben voltak nézetkülönbségek: a magyar egyházaknak és intézményeknek a kommunista uralom alatt elkobzott vagyonának visszaszolgáltatása; az iskolai bizonyítványok, egyetemi diplomák, akadémiai és tudományos fokozatok kölcsönös elismerése; konzulátusok létesítése egymás területén; kormányközi kisebbségi vegyes bizottság létrehozása.
A magyar–román alapszerződés megkötésében (hasonlóképpen, mint a magyar–szlovák szerződésnél is) késztető tényezőként hatott, hogy a szerződés (1995. március 20-ig való) aláírása előfeltételként jelent meg ezeknek az országoknak az Európai Unió és a NATO bővítési folyamatába történő bevonásához. Egyebek mellett ezért is került be a szerződésbe a határok sérthetetlenségének ismételt kimondása. („A Szerződő Felek a nemzetközi jog alapelveivel és normáival összhangban megerősítik, hogy tiszteletben tartják közös államhatáraik sérthetetlenségét és egymás területi integritását. Megerősítik, hogy egymással szemben területi követelésük nincs és ilyet a jövőben sem támasztanak.”)
A magyar-román alapszerződés a határon túli magyar kisebbség, ez esetben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség véleménye ellenére kötötték meg, amely 1996. augusztus 16-án közölte álláspontját a szerződés tervezetével kapcsolatban, amely lényegét tekintve az aláíráskor is változatlan maradt.
grotius.hu
Emlékeztető: 1996. szeptember 16-án Temesváron Horn Gyula magyar és Nicolae Vacaroiu román miniszterelnök aláírta a magyar-román alapszerződést.
Erdély.ma
2015. szeptember 18.
Nemzeti hősként búcsúztatták a gyalázkodó politikust
Akárcsak korábban Adrian Păunescu volt kommunista udvari költőből lett szélsőségesen nacionalista politikust, a tegnap eltemetett Corneliu Vadim Tudort is afféle nemzeti hősként búcsúztatta a román sajtó és a politikai osztály jelentős része.
Végső útját tegnap élőben közvetítették a magukat hírtelevízióknak nevező szennycsatornák – România TV, Realitatea, Antena3 –, de az idegengyűlölő politikus ravatalánál is igen sok közéleti személy megjelent, s ha azon még nem csodálkozhatunk, hogy egykori harcostársai jelen voltak – például Nicolae Văcăroiu szocialista exkormányfő, a számvevőszék elnöke –, az már sokak számára csalódást okozhat, hogy az égbe menesztette őt Mugur Isărescu, a jegybank elnöke is. A visszás helyzetre több román sajtótermék is felhívta a figyelmet – például a Hotnews –, de szóvá tette azt a politikai osztály némely képviselője is, például Remus Cernea.
BRETFELEAN NEM NYUGHAT. Ismeretlen tettesek ellen tett feljelentést a Maros megyei bíróság ügyészségén Valentin Bretfelean, a marosvásárhelyi helyi rendőrség vezetője amiatt, hogy kétnyelvű matricákat ragasztottak utcanévtáblákra és forgalomirányító táblákra – írja a Krónika. Bretfelean azt mondta, az útjelző táblákra való ragasztás bűncselekménynek minősül, ezért tett feljelentést. A Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen csoport harminc utcában ragasztott ki szeptember eleje óta „Vrem bilingvism! Kétnyelvűséget akarunk!” feliratú matricákat. Azt ígérték, az akció továbbra is folytatódni fog.
VILÁG SÖRGYÁRTÓI, EGYESÜLJETEK! A világ legnagyobb söripari vállalata, az Anheu­ser-Busch InBev bejelentette, hogy felvásárolná a világ második legnagyobb sörtermelőjét, a Romániában az Ursus Breweries vállalatcsoportot is birtokló SAB Millert. A világ sörpiacán való vállalatbirodalom jöhet létre a két vállalat fúziójával, de a hazai piacon is olyan márkákat érint a tranzakció, mint az Ursus, a Timişoreana, a Ciucaş, a Stejar vagy az Azuga – ezek jelenleg az Ursus Breweries portfóliójában vannak. (Pénzcsinálók)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)