Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
V. Németh Zsolt
4 tétel
2011. augusztus 27.
Szent István-kártya – Böjte Csaba javaslata, Magyarországon bevezetik
A Szent István-terv nagy ehetőséget ad arra, hogy az emberek megtalálják egymást Magyarország felemelkedése érdekében – mondta Hende Csaba.
A Polgárok Háza 8. évadának megnyitása alkalmából rendezett esten a honvédelmi miniszter a Böjte Csaba ferences szerzetes által felvázolt vidékfejlesztési és családvédelmi terv kapcsán közölte: „mindannyian hozzá tudunk tenni valamit a tervhez. (...) A mi célunk az elmélyült hazafiság, ami a találkozásból táplálkozik".
Az emberek Böjte Csaba javaslata alapján válthatnak majd Szent István kártyát, amivel a tervekhez szükséges anyagi alapot teremtik meg – hangsúlyozta. Elmondása szerint a kártyával a tervek szerint létrehoznak egy vásárlói klubot, amely a vevőknek kedvezményt ad. A rendszerbe belépő kereskedők és vállalatok is jól járnak, mert növelik a forgalmukat azzal, hogy adnak 5 százalék árengedményt, miközben ebből hármat átutalnak a Szent István Alapnak, kettőt pedig megkap a vásárló. Az alapba befizetett pénzből vásárolnak majd egyebek mellett olyan szerszámokat, amelyekkel a környezetet szebbé tehetik – vázolta fel.
Hende Csaba felhívta a figyelmet: várják a tervet ismertető, Böjte Csaba által írt A mi ügyünk című könyvben feltüntetett amiugyunk@gmail.com email címen az emberek ehhez fűződő gondolatait, észrevételeit. A miniszter azt mondta, hogy „a nemzeti sorskérdésekhez mindig arcok és személyek kapcsolódnak, és közösségek is, akikkel közös megoldást lehet találni". Mindannyian I. Szent István király munkáját folytatjuk, immár ezer éve – jegyezte meg, majd utalt arra, hogy idén 555. évfordulója van a nándorfehérvári diadalnak, melynek során „a világtörténelmet sikerült megfordítani" egy kitűnő hadvezér, Hunyadi János és egy ferences szerzetes, Kapisztrán János segítségével. V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár kiemelte: a rítusok azért vannak az ember életében, hogy az értékeket szolgálják, ezek pedig „megmutatják, mi a jó és mi a rossz". A kultúrára, egyebek mellett a néptáncra és a népzenére a politikusoknak figyelniük kell, hogy „a szívük ne kérgesedjen el" – jegyezte meg.
Kubatov Gábor, a Polgárok Háza igazgatója előadásában rámutatott: Szent István király „máig ható érvénnyel kijelölte az utat a népe előtt". Az államalapító király úgy gondolta, lennie kell egy államnak a Kárpát-medencében, amelyet szabad emberek építenek, amely a magyarok közös otthona – hangsúlyozta.
Felhívta a figyelmet arra, hogy „a ránk hagyott javakat el lehet tékozolni, fel lehet élni", de akkor nem marad más, csak üres valóság. István király nem adta fel az ország függetlenségét, nem engedte, hogy idegen országok eltérítsék az önmaga által megálmodott útról – emlékeztetett.
Kubatov Gábor szólt arról, hogy „csak az összefogásunkon, közös akaratunkon és munkánkon múlik, hogy sikeressé tesszük-e az országot". Ha ez megvalósul, akkor „azok maradunk, akik vagyunk, hogy azzá legyünk, akik lehetünk" – fűzte hozzá.
László Tamás, a Szövetség a Nemzetért Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta: a polgári körök megalakulásukkor „kezükbe akarták venni az ország városainak, falvainak sorsát". Közösség akkor születik, amikor úgy döntenek az emberek, hogy kitartanak egymás mellett, „akármi történjék is" – tette hozzá.
Beszélt arról, hogy Böjte Csaba ferences szerzetes Szent István-tervében négy egység szerepel: a magyar táj védelme, a házak és az emberek közvetlen környezetének ápolása, a Kárpát-medencei népművelés, valamint a gyermekvédelem, beleértve a házasság és a család védelmét. Ez a négy motívum összekötődik, kiegészíti egymást, s a könyv csak a lehetőségeket villantja fel, a megoldást részletesen nem írja le, mert az „bennünk van" – fogalmazott.
Böjte Csaba a résztvevőket levélben üdvözölte. Ebben többek között az áll, hogy az új alkotmányban szerepel az emberhez méltó élet, illetve a jog az alkotó munkához. A munkanélkülieket azonban ha erőszakkal akarják munkába vinni, az nem vezet eredményre, ezért „bennük fel kell ébreszteni a vágyat az alkotás iránt".
A szerzetes megemlítette, hogy ha egy falu iskolája vagy temploma elsorvad, akkor annak a környék látja kárát. A magyar lakosság fogyása, „demográfiai csődje" pedig „sorvadást, összeomlást hoz a társadalomra" – figyelmeztetett.
hirado.hu. Erdély.ma
2013. április 29.
Budapesti támogatással létesülhet agráripari park Háromszéken
A családi gazdaságok megerősödésében látják a vidék felzárkóztatásának lehetőségét a magyarországi szakemberek és a székelyföldi döntéshozók. Éppen ezért a háromszéki Illyefalván szombaton megrendezett III. Székelyföldi Agrárinnovációs Fórumon elsősorban a kis gazdaságok fejlesztésének módozataira keresték a választ.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a konferencián beszámolt arról, hogy az elmúlt években a LAM Alapítvány közreműködésével több mint 600 fiatal vett részt svájci mezőgazdasági gyakorlaton, az elsajátított tudást pedig hazatérve kamatoztatta. A Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnöki tisztségét is betöltő egyházfő közölte, tervezik az Erdélyi Magyar Tudományegyetem bővítését: Sepsiszentgyörgyön erdőgazdasági és agrárszakot létesítenek.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a magyar kormány által támogatott székelyföldi agráripari park létrehozásának fontosságát ecsetelte. „A kis- és közepes termelők számára nagyon fontos a biztos, kiszámítható felvevőpiac. Erre megoldást jelenthet a magyar kormány segítségével létrehozandó agráripari park, amely Románia és a Moldovai Köztársaság felé tudná bővíteni az anyaországi piacot, besegítve ugyanakkor a székelyföldi termelőknek is" – mondta Tamás, aki szerint a Sepsiszentgyörgy közelébe tervezett 33 hektáros ipari park fogadja be a tervezett létesítményt. Különben az agráripari park terve először 2008-ban merült fel, amikor a sepsiszentgyörgyi és a Kovászna megyei önkormányzat együttműködési megállapodást kötött a magyarországi Móra-kert Termelői és Értékesítő Szövetkezettel a szépmezői mezőgazdasági feldolgozó és értékesítő létesítmény megvalósításáról. Az akkori elképzelések szerint magyarországi és romániai üzletláncoknak adták volna el a vidéki gazdáktól felvásárolt zöldséget, viszont a projektet egyelőre nem ültették gyakorlatba.
Tömegtermelés helyett minőségi terményt
A hét végi agrárfórumon Tamás Sándor felhívta a figyelmet, hogy politikai és szakmai támogatást igényel a Székelyföldi Erdőalap létrehozása, amely a szakszerű gazdálkodás érdekében felvásárolná a mozaikszerű, szétszóródott erdőket. Budai Gyula, a magyarországi Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára kifejtette, azonosítani kell az agrárpolitikában az erdélyi és anyaországi érdekek kapcsolódási pontjait, hiszen közös érdek a kisgazdaságok támogatása. Budai felhívta a figyelmet, hogy a három hektárnál kisebb gazdaságok számára évente 1000 eurós uniós szubvenciót lehet biztosítani. Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) elnöke leszögezte, csak szervezett alapon marad versenyképes a mezőgazdaság. Erre a gondolatra erősített rá Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke is, fontosnak nevezve, hogy az azonos értékeket képviselő gazdák tudjanak szövetkezni. „Ezeknek a szerveződéseknek be tud érni a gyümölcse, példa erre a székelykeresztúri tejgyár felvásárlása, amely 500 családnak ad megélhetést" – jelentette ki Borboly, aki szerint Székelyföld kitörési pontja nem a tömegtermelés, hanem a minőségi termény kell hogy legyen. Péter Ferenc, Szováta polgármestere a kis gazdaságokon kívül a közbirtokosság és a kiaknázatlan turisztikai potenciál lehetőségeiről értekezett. Tóth Katalin, a magyarországi agrárminisztérium helyettes államtitkára ugyanakkor elmondta: a budapesti tárca már a közeli jövőben támogatná a határon túli fiatalok szakmai oktatását, a felsőoktatáson kívül célirányos gyakornoki képzéseket is létesítenének, ugyanakkor különböző vásárokban lehetőséget biztosítanak a vidékre jellemző termékek bemutatására.
Kétélű fegyver az átjárhatóság
Ezzel egy időben a pénteken Kolozsvárt rendezett magyar–román szakmai konferencia a közös agrárpolitika 2014–2020-as kilátásaira összpontosított. V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár elmondta, Budapest támogatja a magyarországi és a romániai LEADER csoportok együttműködését. A magyar állam valamennyi LEADER akciócsoport számára 50 millió forintot biztosít a jó gyakorlatok átvételére, ebből a forrásból a romániai és a magyarországi LEADER csoportok közös szerveződéseket alakíthatnak, de akár eszközöket is beszerezhetnek. V. Német Zsolt arra hívta fel a figyelmet, hogy az új európai költségvetési ciklusban az agráriumnak nemcsak az élelmiszer-termelés lesz a feladata, ezzel egyenrangú feladat lesz a termőföldek, a vizek minőségének a megőrzése, a kultúrtáj és a közösségek megvédése. Az EU ugyanakkor bátorítja a tagországokat, hogy a regionális fejlesztési alap és a szociális alap által nyújtott támogatásokat a mezőgazdasági és vidékfejlesztési alappal közösen használja fel.
Az agrárpolitika romániai tervezéséről szólva Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, volt vidékfejlesztési államtitkár nagy bajnak tartotta, hogy a bukaresti agrártárca a több ezer hektáron gazdálkodó dél-romániai agrárvállalkozók igényeihez igazítja terveit, amelyek így hátrányosak a kisebb területeken gazdálkodó erdélyi gazdák számára. A felsőház mezőgazdasági bizottságának titkára kétélű fegyvernek nevezte az EU által szorgalmazott, a mezőgazdaság és vidékfejlesztési alap, a regionális fejlesztési alap és a szociális alap közötti átjárhatóságot. Tánczos rámutatott, az átjárhatóság azt is jelentheti, hogy az egyéb területek elvonják a forrásokat a vidékfejlesztéstől; e téren intő jelnek számít, hogy 2014 és 2020. között a romániai agrárszektor egymilliárd euróval kevesebb uniós támogatást kap.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
2015. március 13.
Csaknem 50 millió forint a külhoni magyar értékek összegyűjtésére
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) megbízásából a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 48 millió forint vissza nem térítendő keretösszeggel meghívásos pályázatot hirdet határon túli szervezetek számára a külhoni magyar értékek összegyűjtésének támogatására.
V. Németh Zsolt, az FM környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, a határon túli magyar lakta vidékek értékeinek összegyűjtése ugyanolyan fontos, mint a belföldi magyar értékeké.
Hozzátette: a külhoni értékek is alkotóelemei a történelem folyamán felhalmozott magyar értékkincsnek, fontos a külföldi értékgyűjtő mozgalom megszervezése és népszerűsítése, amire az FM biztosítja a forrást.
A pályázatra minden Kárpát-medencei magyarlakta régióból hívtak meg szervezeteket: a Kriza János Néprajzi Társaságot (Erdély), az Élő Erdély Egyesületet (Erdély), a Gazda Polgári Társulást (Felvidék), a Vajdasági Magyar Művelődési Intézetet (Vajdaság), a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesületet (Kárpátalja), a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségét (Horvátország), a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösséget (Muravidék, Szlovénia) és a Burgenlandi Magyar Kultúregyesületet (Ausztria).
Az államtitkár reményét fejezte ki, hogy a határon túli magyar szervezetek tevékenysége révén jelentősen gyarapodnak majd a külhoni magyar értéktárak, így hozzájárulnak a felhalmozott egyetemes magyar értékekhez.
Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár elmondta, a pályázattal a hungarikumtörvény szellemiségének pozitív, közösségformáló hatását szeretnék a határon túli magyarlakta területekre is kiterjeszteni. Ezért olyan szervezeteket kértek fel együttműködésre, amelyektől azt várják, hogy népszerűsítsék, támogassák, megszervezzék a határon túli hungarikum mozgalmat.
Lélfai Koppány, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a pályázaton a Kárpát-medence minden magyarlakta régiója részt vehet, a megpályázható összeg 1-20 millió forint közötti. Az elnyerhető összeg a pályázatok minőségétől függ. A pályázat január 1-től december 31-ig tart, így a már elkezdett tevékenységekkel is lehet pályázni.
V. Németh Zsolt az MTI kérdésére elmondta: a hungarikumtitkárság beépült az FM szervezetébe, a pályázatot a múlt évről maradt forrásból finanszírozzák. A teljes tevékenység tavalyi finanszírozására 500 millió forint állt rendelkezésre, míg az idei keretösszeg 300 millió forint.
MTI
Krónika (Kolozsvár)
2016. december 17.
Ők nyerték a Fölszállott a páva tehetségkutatót
A dusnoki Aprók Gyermek Néptáncegyüttes nyerte el a közönségdíjat a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor pénteki döntőjében, amelyet a Duna televízió élőben közvetített. A legjobb határon túli produkcióért járó egymillió forintot Bálint Róbert pusztinai furulyás vihette el. 
A táncegyüttesek kategóriájában a felvidéki Csali Gyermek Néptáncegyüttes, szóló és párostánc kategóriában Albert Csaba, a hangszeres szólisták és zenekarok kategóriájában Horváth Áron cimbalmos, énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriájában Erdélyi Luca vehette át az egy-egy millió forintos nyereményt Gáspár Bencétől, az OTP Bank Kommunikációs és Társadalmi Kapcsolatok főosztályának vezetőjétől.
Balog Zoltán miniszter az Emberi Erőforrások Minisztériumának különdíjait adta át: a legjobb határon túli produkciónak járó 1 millió forintot Bálint Róbert pusztinai furulyás, a legjobb hazai nemzetiségi produkciójának járó 1 millió forintos különdíjat Makula Zoltán jászberényi szólótáncos érdemelte ki.
Az OTP Bank különdíjait - egy-egy millió forintot - Gáspár Bence adta át Molnár Bencének, a dusnoki Aprók Gyermek Néptáncegyüttesnek, a Sarjú Bandának, a Jászság Gyermek Néptáncegyüttesnek és a mérai Czifra Néptánccsoportnak.
Gyúr Gabriellának adta át az 1 millió forintos különdíjat a Földművelésügyi Minisztérium és a Hungarikum Bizottság nevében V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár. A szolnoki Rotary Club Egyesület nevében Bartalos Zoltán ösztöndíjat nyújtott át Gyúr Gabriellának, további egy millió forinttal segítve a fiatal művészeti tanulmányait.
A Veresegyházi Medveotthon határon túli csoport számára alapított Mackó elnevezésű különdíját a Csali Gyermek Néptáncegyüttes vehette át az intézmény vezetőjétől, Bankó Lászlótól.
A Folklórfesztiválok Magyarországi Szövetségének képviseletében Szigetvári József a világszövetség meghívását adta át a kategóriagyőzteseknek a legjelentősebb nemzetközi gyermek népművészeti fesztiváljára: a Fölszállott a páva idei nyertesei 2017 nyarán Magyarországot fogják képviselni Tajvanon, az ILAN Nemzetközi Népművészeti Fesztiválon.
Sebő Ferenc, a zsűri elnöke kiemelte: a fellépő fiatalok megmutatták, hogy a hagyományban micsoda fantasztikus erők vannak, s hogy mennyire a közösséghez kapcsolódnak az egyéni teljesítmények is. Ezek a fiatalok meggyőztek minket arról, hogy számukra ez örömforrás, birtokolják és beszélik ezt a nyelvet - mutatott rá.
A Duna Médiaszolgáltató Zrt. televíziós médiaszolgáltatási igazgatója, Medveczky Balázs elmondta, hogy a televíziósok az értékmentők munkáját a Fölszállott a páva című műsorral próbálták támogatni, amely nemcsak tartalmát és lelkét tekintve magyar, hanem licencét tekintve is hazai termék. Kiemelte: büszkék arra, hogy a műsor bebizonyította, sem a népzene és néptánc, sem pedig a közszolgálat nem tűr meg magán port. "Képesek vagyunk megújulni és képesek vagyunk trendeket teremteni, hiszen a mai médiapalettán ritkaságszámba megy a valódi értékközvetítés és a jövőbe mutató képivilág-technika ötvözése" - fogalmazott.
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), valamint a Hagyományok Háza negyedszer megrendezett tehetségkutatójában a 6-14 éves fiatalok négy kategóriában mutathatták meg tehetségüket: külön versenyeztek a néptáncegyüttesek; az énekes szólisták és énekegyüttesek; a hangszeres szólisták és zenekarok; a táncos szólisták és táncospárok.
A zsűri elnöke volt Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a Nemzet Művésze; tagja Timár Böske táncművész, a Csillagszeműek művészeti igazgatója; Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa; Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes; Kocsis Enikő Harangozó-díjas táncművész, a Fitos Dezső társulat művészeti vezetője és Berecz István, az első Fölszállott a páva győztese, kétszeres aranysarkantyús táncos. maszol.ro