Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
V. Korpos Dalma
10 tétel
2006. január 23.
Szabédi Lászlóra emlékezett január 21-én az Erdélyi Magyar Ifjak kolozsvári szervezete. A Házsongárdi temetőben összegyűlt fiatalok ismertették a költő életrajzát, majd műveiből olvastak fel. Korpos Dalma, a rendezvény szervezője különösen időszerűnek nevezte a megemlékezést, mert új lendületet kapott a Bolyai Egyetem újjáindításáért vívott harc, mely intézmény felszámolása elleni tiltakozásképpen vetett véget életének az egyetemi tanár. Korpos Dalma megjegyezte, örülhetnek, hogy a költő sírjánál tiszteleghetnek, mert nem biztos, hogy ez a jövőben lehetséges lesz, a sírhelyet ugyanis a temető 2001-ben eladta, így román nemzetiségű tulajdonosának halála esetén Szabédi földi maradványait is megsemmisítik, ahogy tették azt az önálló állami magyar egyetemmel is. /B. Zs.: Szabédi Lászlóra emlékeztek. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 23./ Kántor Lajos egy újsághirdetés nyomán a januári hidegben elment a Házsongárdi temetőbe Szabédi László sírjához, és ott az általa eddig nem ismert Élesztő Színjátszó Kör tagjainak felolvasásában hallhatott néhány Szabédi-verset. Kántor nem tudja, ki volt az a 14 erdélyi (kolozsvári) magyar fiatal, aki január 21-én délután felment, másokat is felhívott Szabédi sírjához, hogy a tragikus sorsú embert megidézte. Tisztaság áradt a sír körül, nyoma sem volt a manipulációnak, az önmutogatásnak. Számára ez volt a Magyar Kultúra Napja. /Kántor Lajos: Szótárlat. Ők, tizennégyen... = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 23./
2010. március 21.
Az Igazság Fáklyás Menete
Mintegy másfélezren gyűltek össze a marosvásárhelyi Kultúrpalota előtt 2010. március 19-én, pénteken este, hogy a húsz évvel ezelőtti marosvásárhelyi Fekete Márciusra emlékezve részt vegyenek az Igazság Fáklyás Menetén.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), Tőkés László EP-képviselő irodájaés a Pro Europa Liga (PEL) által szervezett megmozduláson Kincses Előd ügyvéd, egykori marosvásárhelyi vezető magyarul, míg Smaranda Enache, a PEL társelnöke románul olvasta fel a szervezők Felhívását, amelyet Traian Băsescu államfőhöz, Emil Boc miniszterelnökhöz és Laura Codruţa Kövesi főügyészhez intéztek.
A húsz éve történt marosvásárhelyi pogromkísérlet kapcsán a Felhívás szövegezői rámutatnak: a civil társadalom, az erőszak áldozatai és a sajtó többszöri sürgetése ellenére az 1990. márciusi marosvásárhelyi eseményekről az igazságot ma sem ismerjük, ahogy nem ismerjük a teljes igazságot az 1989. decemberi forradalomról sem és az azt követő bányászjárásokról sem, mivel az igazságszolgáltatás a mai napig nem volt hajlandó feltárni az akkori történéseket. Mint megfogalmazzák: a tények fel nem tárása és a bűnösök meg nem nevezése miatt – húsz év után is – a magyar közösségre igazságtalanul rásütik a kollektív bűnösség fájdalmas bélyegét és ez egy demokratikus társadalomban elfogadhatatlan. Épp ezért a Felhívás támogatói kérik azoknak az azonosítását, akik eldöntötték és megszervezték a felfegyverzett parasztok Marosvásárhelyre való beszállítását, akik megszervezték a népi milíciákat és a székelykocsárdi állomásig szállították azokat a bányászokat, akiket a marosvásárhelyi polgárok ellen akartak bevetni, valamint azoknak az azonosítását, akik Zalatnán és a Mócok földjének más helyiségeiben mozgósítottak azért, hogy az ottani lakosságot Marosvásárhelyre szállítsák.
„Kérjük, hogy a hatályos törvényeknek megfelelően mindazokat büntessék meg, akik 1990. március 19-én értelmi szerzői voltak az RMDSZ, NKDP és NLP székházai megtámadásának és feldúlásának, az ezeket védő marosvásárhelyi polgárok súlyos bántalmazásának, illetve akik egy napra rá, március 20-án megszervezték a Marosvásárhely főterén békésen tüntető polgári lakosság elleni erőszakos megnyilvánulásokat” – áll a dokumentumban.
A Felhívás felolvasása után a fáklyásmenet résztvevői – jelentős karhatalmi biztosítás mellett – a volt RMDSZ-székházhoz vonultak, ahol Tőkés László püspök románul, illetve Kecskés Csaba marosvásárhelyi unitárius esperes magyarul mondta el a Miatyánkot. Az emlékezők innen Sütő András és Jakabffy Attila sírjához vonultak, és a kegyelet gyertyái mellett nemzeti imáinkkal tisztelegtek a marosvásárhelyi hősök előtt.
Közös múlt, közös jövő
A Szeretet Márciusa elnevezésű rendezvénysorozat másnapján délelőtt 10 órától kezdődött a „Közös múlt, közös jövő – otthon, Európában” című konferencia, amelyen házigazdaként Kali István, a maros-megyei EMNT elnöke köszöntötte a Deus Providebit Tanulmányi Ház konferenciatermét zsúfolásig megtöltő résztvevőket.
Tőkés László EP-képviselő, a rendezvénysorozat kezdeményezőjeként megnyitó előadásában abbéli reményét fogalmazta meg, hogy „emlékezésünk békévé oldja a múltat”. Mint mondta: a közös rendezvény a megbékélést szolgálja, ilyen értelemben köszönetet mondott a PEL-nek és kiemelten Smaranda Enache emberjogi harcosnak, valamint Kincses Előd „egykori és jelenlegi ügyvédjének”, hiszen szomorú aktualitás, mutatott rá Tőkés, hogy a marosvásárhelyi bíróságokon Kincses Előd képviseli a Ștefan Gusă tömeggyilkos tábornok szobrának felállítását megakadályozni kívánó keresetüket. Az EMNT elnöke ugyanakkor hiányérzetének is hangot adott, amiért az RMDSZ nem vállalt közösséget ebben a rendezvénysorozatban. Elismeréssel említette a Bernády György Alapítvány által készíttetett tizenkét órás dokumentumfilmet, amely érdemben hozzájárul a múltfeltáráshoz, talán sikerül leépíteni az épp húsz évvel ezelőtt erőszakolt sztereotípiákat, jelentette ki az egykori temesvári lelkipásztor, mint ahogyan a román közszolgálati televízióban sugárzott háromrészes filmsorozat is ezt a célt szolgálja.
Ugyanakkor nem hallgathatjuk el azokat a megnyilvánulásokat sem, amelyek a román szélsőségek köreiből indulnak, és a magyar veszély újbóli feljátszásával gyakorlatilag az önigazolást keresnek. A püspök ezzel a szombatra, épp március 20-ra tervezett maroshévízi román nagygyűlésre utalt, és amint megfogalmazta: a szeparatizmus vádját már megint azért veszik elő, hogy az egységes székelyföldi régió tervét ellehetetlenítsék.
1989, Temesvár: a hiteles forradalmat jelenítette meg – jelentette ki az erdélyi EP-képviselő. Ezzel szemben – „Temesvár szellemével” ellentétesen – 1990 márciusának Marovásárhelyét „Ceuşescu kísértete” járta be. Temesvár szolidaritáson, tolerancián és szereteten alapuló összefogását a gyűlöletre és a mondvacsinált ellenségképre alapozott „ellenforradalom” törte meg.
A biztató kezdet – Temesváron a bűnösök elleni per, a Temesvári Kiáltvány, a Nemzeti Megmentési Front kisebbségbarát nyilatkozata stb. – után a rendszerváltozást eltérítették, mondta a püspök. A gyűlölet forgatókönyve a marosvásárhelyi Fekete Márciusba torkollott: nem interetnikai konfliktusról kell beszélnünk, hangsúlyozta Tőkés, hiszen nem egy szimmetrikus viszonyról volt szó: inkább agresszorokról és áldozatokról van szó. Mindezt azért tervezte meg a volt kommunista nómenklatúra, hogy visszatérhessen a hatalomba a Szekuritáté, berendezkedtek a posztkommunista erők, elindultak az első „szabad” parlamenti választáson – végezetül a kommunistáknak és a titkosszolgálatnak sikerült átmentenie a hatalmukat. Ma, Marosvásárhelyen nem egyedi megemlékezést tartunk, hívta fel a figyelmet az EMNT elnöke, hanem az egész térségünket sújtó, a volt szovjet tömb országaiban két évtizede tartó visszarendeződés ellen, a posztkommunista struktúrák továbbélése ellen tiltakozunk.
A rendszerváltozást folytatnunk kell, szögezte le Tőkés László, az 1989-ben elkezdődött folyamat eredeti szellemében harcoljunk a jóvátételért, azonosítsuk a bűntettek elkövetőit, vonjuk felelősségre őket. Nemzetközi példák egész sora mutatja, hogy bő két évtized után immár Európa is képes szembenézni a kommunizmus örökségével, az Európa Tanács, az Európai Parlament, az Európai Néppárt elítélték a bűnös rendszert, illetve a volt kommunista blokk országainak múltfeltáró intézetei képviselőinek prágai tanácskozásán még egy nemzetközi büntetőbíróság felállításának igénye is megfogalmazódott. De a nemzeti kormányoknak is megvan a saját felelősségük a kommunista múlttal való őszinte szembenézés tárgykörében – ezt a cél kívánja szolgálni a konferencia is, zárta beszédét Tőkés László.
Smaranda Enache köszöntő beszédében többek között felvillantotta Kincses Előd és az ő közös sorsát: 1990 márciusa után mindkettőjüket közellenségnek kiáltották ki, őt munkahelyéről is eltávolították, illetve megakadályozták, hogy mindketten elinduljanak a rákövetkező parlamenti választáson. A PEL társelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy mennyire fontos a civilszféra hozzájárulása a múltfeltáráshoz: ezért szervezték a fáklyásmenetet, és ezért is nagy öröm, hogy a konferencián a magyarok mellett részt vesznek román és zsidó történészek is. Az emberjogi harcos rámutatott: a nemzeti kisebbségek jogaiért, külön tekintettel a magyar közösségre továbbra is ki kell állni, mert az erdélyi magyarságot történelmi múltja miatt ez megilleti, másfelől a kisebbségek ezt igénylik is.
Kincses Előd köszöntőjét azzal a kérdéssel indította: eljutottunk-e a Fekete Márciustól a Szeretet Márciusáig? Az egykori marosvásárhelyi vezető szerint a szeretet márciusa még vágyálom, előíró jellegű jövőkép, akárcsak a tízparancsolat. Épp azért, mert a román és magyar közösség a maga két külön világát építi, számára nagyon disszonánsnak tűnik, jelentette ki az ügyvéd, hogy RMDSZ nem vett részt a fáklyás felvonuláson, mint ahogyan a román pártok sem. „Annak idején nem UDMR-ét alapítottunk, hanem RMDSZ-t, és szeretnénk, ha így is viselkedne” – mondta az egykori marosvásárhelyi hős, akit a fekete március után emigrációba kényszerített az akkori román hatalom.
A megnyitó előadások után Korpos Dalma, Tőkés László kolozsvári irodájának vezetője felolvasta Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövetének levelét, Gróh Gáspár, Mádl Ferenc kabinetvezetője az egykori köztársasági elnök üzenetét tolmácsolta. Király Károly egykori erdélyi magyar politikus is levelet intézett a résztvevőkhöz, amelyben egyebek mellett ezt írta: „A márciusi események nem spontán, nem román-magyar ellentétekből születtek, hanem mesterségesen táplált, szervezett és kirobbantott hatalmi, kormányzati eszközökkel támogatott, tragikus események voltak. Emlékeinkből kitörölni nem szabad, a múltat megváltoztatni nem lehet. De ha kellő tisztelettel és alázattal viszonyulunk hozzá, útravalóul adhatjuk a levont tanulságokat gyermekeink és unokáink részére.”
Ezután az EMNT által meghirdetett „Családom fekete márciusa” című, esszé– vagy interjú-pályázat nyerteseinek adta át a díjakat Farkas Márta zsűrielnök. A középiskolás diákok és egyetemi hallgatók által beküldött pályaművek közül III. helyet Kusztos Dávid, a marosvásárhelyi Református Kollégium IX. osztályos tanulója, a II. díjat Dénes Hunor Levente, volt Bolyais diák, II. éves joghallgató, ezzel egyenértékű különdíjat Simon Alíz Tímea, a Művészeti Líceum tanulója, míg a fődíjat Szabó Dániel, II. éves egyetemi hallgató nyerte el.
A marosvásárhelyi magyarok mellett harcoló, emiatt igazságtalanul bebörtönzött és üldözött magyarok és magyar-cigányok helytállásukért nemrégiben a Terror Házában megkapták a Petőfi emléklapot – a konferencián pedig Bajnai Gordon miniszterelnök levélben értesítette őket, hogy a Kisebbségekért Díjat adományoz nekik, miután jogszabály-módosítással azt külhoniakra is kiterjeszti. A díjakat Balog Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője, a Magyar Országgyűlés Emberjogi Bizottságának elnöke és Schmidt Mária, a Terror Házának igazgatónője adta át Lőrincz Józsefnek, Szilágyi Józsefnek, Sütő Józsefnek. Puczi Béla érdemeit post mortem ismerhetjük csak el, az ő díját felesége, Puczi Mária vette át. További posztumusz elismerésben részesült: Szilveszteri Kis Péterés Tóth Árpád – hozzátartozóik annyi sérelmet és megaláztatást szenvedtek el 1990 márciusa utáni két évtizedben, hogy sem a budapesti díjátadóra, sem Marosvásárhelyre nem jöttek el, nevükben Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébános vette át a díjat.
Az ünnepélyes díjátadókat követően két tömbbe csoportosítva került sor a konferencia előadásaira. Balog Zoltán a teológiában ismert „helyettes elégtétel” fogalmából indult ki. Helyettes elégtételről akkor beszélünk, amikor nekünk kellene valamiért helytállnunk, felelősséget vállalnunk – de nem tesszük, viszont van valaki, aki ezt helyettünk megteszi. A fideszes politikus rámutatott: Közép-Kelet-Európában ez gyakorta előfordul, és nagy dolog, hogy vannak olyanok, akik képesek erre. A marosvásárhelyi roma hősök példáját azért tartotta fontosnak, mert a roma-probléma egész Európa számára egyre akutabbá válik, és a rengeteg – politikai manipuláció eszközeként felhasznált – negatív példa mellett szükségünk van a pozitív példák felmutatására. Ez a mi felelősségünk, jelentette ki Balog, ezeket a példákat kell mindig szembeállítanunk azokkal, akik minket akarnak szembeállítani.
Az első előadássorozatban felszólalt Wiliam Totoc, berlini újságíró, számtalan tanulmány és könyv szerzője, aki az „Egy fiatal harcos portréja” című filmet esettanulmányként bemutatva a feléledő román szélsőséges mozgalmakról beszélt, elítélve a múlt misztifikálását és a nacionálkommunizmus meghosszabbítását.
Matuska Márton délvidéki újságíró arról a „csodáról” beszélt, hogy Trianon után 90 évvel egy magyar ember felszólalhat a szerb parlamentben, Boros Zoltán televíziós szakember a Marosvásárhelyen húsz évvel ezelőtt létrejött, mesterségesen táplált „tömeges pszichózis” rejtelmét boncolgatta. A média felelősségét hangsúlyozta Éhn József, a Társaság a Kárpát-Medencei Magyarságért elnöke is. Dr. Ábrám Zoltán, a marosvásárhelyi események résztvevőjeként emlékeit elevenítette fel, és rámutatott: „Húsz év eltelt, és ma már egészséges összegzést végezve szükség szerint önkritikusnak kell lennünk. További kérdéseket kell feltennünk magunknak. Miért fogyunk napról napra, és miért csökken a magyar emberek közötti szolidaritás? Miért nem tudunk olyan értékrendet teremteni a sorainkban, amely a krisztusi szeretetre épül? […] Miért nem tanultunk eleget 1990 fekete márciusából?”
Hozzászólásában Tófalvi Zoltán történész a hiteles adatok nyilvánosságra hozatala mellett érvelt, míg Mircea Suhăreanu a Pro Europa Liga részéről Marosvásárhely fokozatos elrománosítása mellett tanúskodott.
A konferencia második paneljét Schmidt Mária történész előadása vezette fel, aki párhuzamot vont a 2006. őszén történt budapesti eseményekkel. A Terror Háza vezetője véleménye szerint 2006-ban is a hatalom provokálta az embereket. Tanulságként megfogalmazta, hogy a provokációt mindig és mindenkor le kell leplezni. A történész at kérteTraian Băsescu államfőtől, hogy tegye meg azokat a gesztusokat, amelyekkel a Fekete Március sebeit be lehetne gyógyítani.
Gabriel Andreescu bukaresti emberjogi harcos felhívta a figyelmet arra, hogy a tragédián túl léteznek olyan momentumok, amelyekről nem beszéltünk eddig. 1990 márciusa után a magyar kérdés olyan szinten tevődött fel, amelyhez az addigi kurzuson szocializálódott román értelmiségek nem szoktak hozzá.. A központosító, homogenizáló államszemlélet addig nem engedte meg, hogy a kisebbségi kérdést érdemben feltegyék, mutatott rá a szakember. A zsidók nélküli antiszemitizmus kérdését leválasztva a problémakörről, Andreescu szerint a kisebbségek mai napig egyfajta provokációt jelentenek a többségi, homogén nemzetben gondolkodók számára. A másfélmilliós magyar közösségnek saját kultúrája van, érvelt a kisebbségi kérdésekkel foglalkozó professzor, teremtő módon járulnak hozzá az ország életéhez. Ezért a jövő nagy tétje a magyar régiók létrejötte lesz.
Balog Zoltán rövidre fogott előadásában a konferencia mottójaként választott tételt boncolgatta, mely szerint a jövő csak igazságra épülhet. A politikus kijelentette: nem a történelmi igazságról van szó, hanem az egyetemes emberi és a kisebbségi jogok alapján levezethető igazságról, a demokratikus jogállam igazságáról. Az emberjogi bizottság elnöke kijelentette: fundamentális kérdésekben nem lehet engedni. Még azokban sem, amelyek nem népszerűek a saját körünkben: mert ha ezekben engedünk, erkölcsi jogainkat veszítjük el, hitelességünket és legitimitásunkat. Az erőszak a gyávák eszköze, mondta Balog, és sajátosan közép-kelet-európai történet az, amikor a társadalmi békét a polgároknak kell megvédeniük az államhatalommal szemben. Végezetül megosztotta azt a spirituális tapasztalatát, mely szerint végső soron mindig az igazság győz a jogbitorlókkal szemben.
Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) elnöke arról beszélt, hogy az elszakadt részeknek figyelniük kell egymásra, mert tapasztalataink kiegészítik egymást. Ugyanakkor a nemzeti integráció mellett tett hitet, a magyar kormány nem hagyhatja a határon túli magyar közösségeket. A határmódosítás nélküli politikai integráció két pillére: az autonómia és kettős állampolgárság – fogalmazta meg a délvidéki politikus.
Mikola István volt egészségügyi miniszter előadásában rákérdezett: valóban a szeretet márciusa lett a gyűlölet márciusából? Rámutatott: mindkettő aktív emberi érzés – be kell vetni magunkat annak az érdekében, hogy valóban belülről fakadóan tudjuk megélni. Kijelentette: erős anyaországra lenne szükség. A magyar nemzet befogadó, erős nemzet volt, a honfoglaló magyarok ilyen nemzetet alkottak meg, Szent István királyunk ezt teremtette meg. Ehhez képest, hívta fel a figyelmet a volt miniszter, a legfrissebb kutatások szerint a magyar népesség 53 százaléka anómiás (az anómia az az állapot, amikor egy társadalomban megszűnnek vagy felborulnak a normák, a szabályok, az emberek elvesztik a fogódzóikat, gyökértelenekké válnak). Őket nehéz mozgatni, de annál könnyebb manipulálni. A gazdasági válságon túl morális válságban van Magyarország, következésképpen erkölcsi erő és önvizsgálat szükséges. Mindez a békés egymás mellett éléshez is elengedhetetlen – hangsúlyozta a fideszes politikus.
A konferenciát Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke zárta. A résztvevők Zárónyilatkozatot fogadtak el, amelyben megerősítették: a Fekete Március véres eseményei nem a két nemzeti közösség – a román és a magyar – közötti szembenállás következménye, hanem a hatalmukat és befolyásukat veszélyeztetve érző posztkommunista erők restaurációs kísérlete, melyet etnikai konfliktus gerjesztésével próbáltak leplezni és igazolni. A Marosvásárhelyi Fekete Március és az azt követő, hasonló forgatókönyv szerint zajló események – különösképpen az ún. bányászjárások – kimutatható módon késleltették a demokratikus átalakulást, Románia euroatlanti integrációját, és mindmáig érzékelhető módon hosszú időre megmérgezték a román-magyar viszonyt. A résztevők külön kitértek arra is, hogy Marosvásárhely önkormányzati elöljáróinak felelőssége és a romániai igazságszolgáltatás újabb szégyene, hogy a kommunista rezsim ellen felkelő temesváriakba lövető Ștefan Guşă tábornok szobrának felállítása engedélyt kapott, miközben az Európai Néppárt Kongresszusa határozottan elítélte a kommunista rendszerek egykori tisztségviselőinek dicsőítését. Abbéli meggyőződésüknek is hangot adtak, hogy „a jövő, Marosvásárhely, Erdély, Románia, és az egész Kárpát-medence országainak jövője csakis az igazságra épülhet. Nemzeti közösségeink közös jövője érdekében tehát igazság- és jóvátételt követelünk, a társadalmi igazságosság és a demokratikus jogrend maradéktalan érvényesítését”.
Marosvásárhely, 2010. március 20.
Tőkés László
EP-képviselő Sajtóirodája. Forrás: erdon.ro
2012. október 18.
Magyar jogvédő bizottság alakult
A testület az utóbbi időben megszaporodott magyarellenes cselekedetek, erőszakos megnyilvánulások ellenlépéseként, főként az esetek dokumentálására, feltárására, jogorvoslati lehetőségek felkutatására, illetve esetenként jogi képviselet biztosítására alakult meg.
Megalakult a nagyváradi székhelyű Bihar Megyei Magyar Jogvédő Bizottság, amelyet az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezete hívott életre. A testület az utóbbi időben megszaporodott magyarellenes cselekedetek, erőszakos megnyilvánulások ellenlépéseként, főként az esetek dokumentálására, feltárására, jogorvoslati lehetőségek felkutatására, illetve esetenként jogi képviselet biztosítására alakult meg.
Feladata a magyar közösségre és egyénekre vonatkozó törvényes jogok betartatása, mint például a magyar nyelv használata a közigazgatásban, egészségügyben, rendfenntartásban, igazságszolgáltatásban, a helyi és megyei önkormányzatok alárendeltségeibe tartozó – közfeladatot ellátó – vállalatoknál. A bizottság elnöke Varga Korpos Dalma, alelnökök Lajos Annamária és Barta Béla. Jogsérelmek bejelentését a 0770/135-993-as telefonszámon, és a magyarjog.bihar@gmail.com e-mail címen várják.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)
2014. június 14.
Szent László Napok – Nagyváradi Magyar Napok. Programkavalkád nem csak gyermekeknek
Idén is színes és felejthetetlen programmal várják a családokat a Rhédey-kertbe (Bălcescu park) a Szent László Napok keretében. A részletekről Nagy József Barna, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács partiumi régióelnöke és Varga Korpos Dalma, a Szent László Egyesület elnöke tájékoztatta a sajtó képviselőit.
z idei gyermekfoglalkozásokat a Pro Partium Egyesület, a Partiumi Magyar Művelődési Céh (PMMC), és a Magyar Polgári Egyesület (MPE) szervezi. Partnerként részt vesz a Nemzetközi Gyerekmentő Szolgálat nagyváradi fiókja, a jászkarajenői Magor Magyarjai Hagyományőrző Egyesület, a Manus Pulchrae Egyesület, a Karosi Turul Hagyományőrző Íjász Egyesület, a nagyváradi Mozgásfejlesztő Egyesület, valamint a Székelyföldi Legendárium csapata. Fő támogató: a Bethlen Gábor Alapítvány.
A programok lebonyolításában az említett civil szervezetek képviselői mellett a Partiumi Keresztény Egyetem önkéntesei, valamint óvónők, tanítónők, pedagógusok, és a Szent László Napok kirakodóvásárán részt vevő kézművesek is szerepet vállalnak.
A szervezők szeretettel hívnak és várnak minden érdeklődőt az alábbi program, szerint:
Június 28. szombat, 10–15 között
Kézműves foglalkozások:
nemezelés, kosárfonás, üvegfújás, csuhézás, agyagozás. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat sátra: érdekes és mókás játékok, mezei virágok, vidám lepkék készítése papírból. Bemutatók: sólyomröptetés, honfoglalás kori jurta-, fegyver- és viseletbemutató, rovásírás-oktatás, karikásostor csattogtató, baranta.
Történelmi, népi és logikai játékok: kézzel hajtott fakörhinta, sárkányűzés, hordólovaglás, Katica-verseny, ágyúval törököt, kardozó, lengőteke, babzsák reptető, ütlegelő, patkódobó, bohóc kalapács, bárányka- legeltető, vak fűzőcske, nyuszi etető, halacska szemező, mini gólyalábak, nyíldobó, karikadobó, bige, kapunyitogató, mocsárjáró, Toldi erőpróba, zsákbaugrás, kötélhúzás, óriás ördöglakatok, labirintus, méricskélő, egyensúlyozó, pulicsalogató.
Székelyföldi Legendárium társasjáték és meseszekér
Játékos mozgásfejlesztő torna gyermekeknek
Június 29. vasárnap, 11–15 között
11 órától
Mesejáték: Pinkó és a szegényember Előadja: a budapesti Térszínház Székelyföldi Legendárium társasjáték és meseszekér Honfoglalás kori jurta-, fegyver- és viseletbemutató Játékos mozgásfejlesztő torna gyermekeknek A gyermekprogramokkal párhuzamosan több rendezvény is zajlik majd a Rhédey-kertben. Szombat reggel a Magyar ízek kóstolóján többek között honfoglalás kori ételeket kóstolhatnak majd meg az érdeklődők. 12–16 óra között jeles meghívottak részvételével néptánctalálkozó helyszíne lesz a kert. Vasárnap folytatódik a kézművesvásár, továbbá irodalmi programok is lesznek. [Forrás: a Szent László Napok sajtószolgálata] itthon.ma/erdelyorszag
2016. január 11.
Zászlóbontás az igazságharc nevében
Január 9-én, szombaton este a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) tartották meg a hagyományos újévi fogadást, melyen Tőkés László európai parlamenti képviselő zászlóbontásra hívta a megjelenteket az igazságharc nevében.
A Tőkés László európai parlamenti képviselő és váradi EP-irodája által megszervezett újévi fogadás díszvendége Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke volt, de több jeles váradi és máshonnan érkezett közéleti személyiség is tiszteletét tette a rendezvényen, köztük Huszár István, Nagyvárad alpolgármestere is. A fogadás kezdetén Sándor Lajos lelkipásztor mondott újévi igei köszöntőt, majd a házigazda Tőkés László szólt az egybegyűltekhez, kiemelve az újévi fogadás célkitűzését: „Az a cél lebegett a szemünk előtt, hogy összefogjuk az egyházi, polgári, politikai közéletünket, és az önszerveződésben erkölcsi támaszt nyújtsunk a munkához.
Ezt a nemes hagyományt folytatjuk ma is” – fogalmazott. A továbbiakban felelevenítette azt, hogy az elmúlt években kik részesültek a Közjó Szolgálatában Díjban, de említést tett azokról a jeles személyiségekről is, akik a tavaly távoztak az élők sorából, majd az elmúlt év legfontosabb eseményeit vette lajstromba. Ezek közé tartozott a Partiumi Keresztény Egyetemen történt pénzügyi szabálytalanságok felfedése is. Mint fogalmazott: „Sajnos a törvénytelenségek és szabálytalanságok veszélyeztetik az egyetemünk épségét és jövőjét. De ezekkel szembe kell nézni, és ezeket nem eltussolni kell, hanem tenni annak érdekében, hogy a kezdetekhez méltó legyen a folytatás”.
Zászlóbontás Beszédében Tőkés megemlítette azt, hogy megérkezett a nagyváradi helyi rendőrség megrovása amiatt, hogy a Partium zászlaját kitűzték a váradi EP-iroda falára. „Folytatódik a pereskedés, hisz nem hagyjuk abba a székely zászló perét sem, és továbbmegyünk a strasbourgi emberei jogi bíróságra” – szögezte le. „Legyen ez a mai összejövetelünk zászlóbontás, adjuk tovább a szeretet mellett az igazságharcot” – hangsúlyozta, majd hozzátette: „Meg kell védenünk európai, magyar értékeinket a migránsok inváziójával szemben, emberi keresztény értékeinket a túlerővel szemben, erdélyi jogainkat, szabadságunkat, ki kell vívnunk autonómiánkat”.
Megemlítette, hogy az erdélyi magyarok szívébe visszatért a félelem. „Sokan vannak, akik nem a román főhatalomtól, hanem saját választott vezetőiktől félnek, hál’ Istennek Váradon nem ez a helyzet. Tovább kell folytatnunk szabadság- és igazságharcunkat, meg kell találnunk a módját annak, hogy az 1989-ben jóra fordult, és az azóta rosszra jutott helyzetünkön újból fordítsunk, mert ha nem ezt tesszük, akkor nem írhatjuk majd mások rovására azt, amire jutunk”.
Együttműködés Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke köszöntőjében többek között a Románia-Magyarország határon átívelő program mostani költségvetési ciklusában kínálkozó együttműködési lehetőségekről beszélt. Mint mondta, a 230 millió eurós forrásból a környezetvédelmi erőforrások hatékonyságát lehet elősegíteni, ezen belül a határon átnyúló vízgazdálkodást, a vízgazdálkodó rendszereket lehet fejleszteni, ugyanakkor fontos közös célkitűzés lehet ebben a programban a kulturális és természeti örökségvédelem, ezen belül a határ menti természeti, történelmi, kulturális örökség részét képező emlékművek, épületek állapotmegőrzése, a szellemi, kulturális örökség megőrzése, ezeknek a népszerűsítése, fejlesztése; a fenntartható közlekedés elősegítése, a határon átnyúló utak építése; a munkavállalók mobilitásának ösztönzése, az üzleti környezet fejlesztése, a helyi termékeknek a határon átnyúló értékesítése; a társadalmi befogadás előmozdítása, a szegénység elleni küzdelem, az egészségügyi infrastruktúra fejlesztése. „Ezek a területek lehetnek azok, melyek a határ két oldalán végighúzódó négy-négy megye együttműködésével megvalósításra várhatnak” – mondta Pajna, aki beszéde végén leszögezte, hogy közös választ kell adni Európában az elmúlt években kialakult migrációs és szociális válságkezelésre, az újkori népvándorlásra. A válasz nem a schengeni határok visszaállítása, hanem a meglévő határok lebontása kell legyen, tette hozzá.
Díjátadások Az újévi fogadás keretében adták át a Közjó Szolgálatban és a Kós Károly Díjakat. Az előbbit a Szent László Egyesület érdemelte ki, amely mindössze három éves múltra tekint vissza, de ezalatt a rövid idő alatt három alkalommal szervezte meg kifogástalanul a Szent László Napokat, illetve több, felnőtteknek és gyerekeknek szóló, a városalapító Szent László király kultuszát szolgáló projektet valósított meg vagy támogatott.
A méltató Dénes László sajtóreferens hangsúlyozta, hogy az egyesület szándéka elejétől fogva nyilvános és tisztességes: egy olyan társadalomban szeretnének élni, amelyben a többség és kisebbség kölcsönösen megbecsüli egymást, felelősséget mutat a szociálisan hátrányos helyzetűekkel szemben; olyan társadalomban, amelynek tagjai önkéntesen hajlandóak jó ügyeket szolgálni, környezettudatosak, értékeket mentenek és értékeket teremtenek.
A díjat Zatykó Gyula és Korpos Dalma vették át. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által alapított, az erdélyi magyar autonómiatörekvések előmozdításában komoly érdemeket szerző intézményeket jutalmazó Kós Károly Díjat a Kossuth rádió Határok nélkül című műsorának szerkesztősége, valamint a Háromszék napilap munkaközössége vehette át. A Határok nélkül műsor „a legtermészetesebb módon tudósít az egyes nemzetrészek életéről úgy, mint hogyha minden magyar egy hazában élne”, míg a Háromszék napilap „a meg nem alkuvás, az okos, értékelvű elkötelezettség, a bátor szókimondás, a konstruktív kritika, a sajtószabadság szimbóluma is” – hangzott el a Borbély Zsolt Attila és Toró T. Tibor által felolvasott méltatásokban.
Fellépők A díjátadások után dr. Szilágyi Ferenc mondott újévi pohárköszöntőt, majd a koccintás után kezdetét vette a vigasság, amelyen a Sanzon együttes biztosította a talpalávalót. Az újévi fogadáson egyébként fellépett Andrejszki Judit ének- és csembalóművész, valamint Imre Kamilla és Kiss Adrienn Lívia gyermekek énekeltek. Az újévi fogadáson a Szent László Egyesület javára gyűjtöttek adományokat.
Pap István
erdon.ro. Erdély.ma
2016. április 15.
Visszavárja a vár a váradiakat
„Visszavár a vár” szlogennel rendezik meg idén az immár kilencnaposra kibővített Szent László Napokat a nagyváradi várban, június 18–26. között..
A várudvar felújítási munkálatainak előrehaladtával a korábbinál nagyobb területet tölthet meg élettel a szervező Szent László Egyesület a három évvel ezelőtt sikeresen megalapozott fesztivál keretében.
„Tavaly várat foglaltunk, idén megpróbáljuk belakni” – fogalmazott az eseményt beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón Zatykó Gyula. A főszervező hangsúlyozta, hogy a már megszokott értékek mentén haladva továbbra is a hagyományőrzés, a környezettudatosság, az önkéntesség, a kultúra és a közösségépítés szellemében állítják össze a programot.
Ennek megfelelően idén is lesz többek között kézművesvásár, honfoglaláskori jurta, solymászbemutató, örömfőzés, várlátogatás és a nagysikerű gyermekprogramok sem hiányoznak majd – sorolta Nagy József Barna, aki többek között az immár hagyományossá vált Nagyvárad– Biharkeresztes-kerékpártúráért is felel június 19-én, vasárnap. Az idei önkéntes akció alkalmával június 18-án a Rulikowsky-temető városhoz kötődő nagyjainak a sírjait teszik majd rendbe, amelyeket a fesztivál keretében szervezendő sétán meg is lehet látogatni.
Mihálka Melinda hangsúlyozta, a városalapító lovagkirály emléke előtt is adózó Szent László Napok struktúrája nem változott: míg hétköznapra egy-egy kulturális eseménnyel készülnek, hétvégén már egész napos rendezvénysorozattal várják az érdeklődőket.
A programok egyre bővülő listáját a folyamatosan frissülő honlapjukon és Facebook-oldalukon is figyelemmel lehet követni.
Fesztiválról lévén szó, koncertekből sem lesz hiány, június 24-én, péntek este a Milagro Santana Tribute Band és az Ismerős arcok, szombaton az Intim Torna Illegál és a Republic, vasárnap pedig a Pribojszki Mátyás Band és Koncz Zsuzsa lép majd színpadra.
A szervezők amúgy immár a várbeli irodájukban – illetve az emeleti konferenciateremben – fogadták csütörtökön a sajtó képviselőit. A nem hivatalos avatót követően az egyesület elnöke, Korpos Dalma üdvözölte, hogy a polgármesteri hivatal helyet biztosított a civil szervezetek számára, szerinte ugyanis ezáltal tovább tudnak erősödni.
Szobrot állítanak Rhédey Lajos grófnak
Május közepére készül el Deák Árpád szobrászművész gipszformája alapján gróf Rhédey Lajos mellszobra az aradi öntőműhelyben, hogy utána felavathassák azt a nagyváradi Rhédey-kertben (ma Bălcescu park). Az ötlet, hogy emléket állítsanak a város egykori mecénásának, még az első Szent László Napok alkalmával merült fel a szervezőkben, és miután a városi önkormányzat sem zárkózott el a kezdeményezéstől, a Magyar Polgári Egyesülettel közösen elkezdték az engedélyeztetési folyamatot. A szoborállítást a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)
2016. június 2.
Film készül a nagyváradi Szent László Napokról
Ismeretterjesztő filmet forgat a nagyváradi Szent László Napokról Jankovics Marcell rendező és Ozorai András producer, gyártásvezető – jelentette be szerdán Korpos Dalma, az idén június 18–26. között negyedik alkalommal megrendezendő kulturális fesztivált szervező Szent László Egyesület elnöke.
Mint részletezte, a filmesek június 24–26. között bukkannak majd fel a nagyváradi várban. Árpád-házi királyokról forgatnak éppen dokumentumfilm-sorozatot, a Szent Lászlóról szóló epizódnak lesz egy egyházi és egy világi része is, utóbbit pedig a Szent László Napokon kívánják leforgatni, a téma ugyanis az, hogy milyen aktualitása van a lovagkirálynak a 21. században.
A szervezők szerdán újabb programpontokat is ismertettek a Bodega romkocsmában megtartott sajtótájékoztatójukon. Kiderült például, hogy az esemény társszervezőjeként a kulturális eseményeknek is rendszeresen helyt adó lokál a fesztivál ideje alatt mindvégig jelen lesz a várban, illetve sör- és borkóstolóval is várják az érdeklődőket. Mint György-Csáki István tulajdonos beavatott, a Kaláka Pince boraiból lehet majd megkóstolni néhányat, a nedűk titkaiba pedig Alkonyi László borszakíró avatja be a résztvevőket. A Magyarország kisebb-nagyobb kézműves sörfőzdéiből összeválogatott italokat Vásárhelyi István sörgasztronómus mutatja be a váradi ínyenceknek.
Hasonlóképpen színes skálán „mozognak” majd a stílusosan Könyv-várnak elnevezett sátorban megvásárolható könyvek is. „Még több aktuális kötet, még több kedvezmény várja a betérőket” – fogalmazta meg Nagy József Barna programfelelős. Hozzátette: több író-olvasó találkozóra, illetve könyvbemutatóra is sor kerül. Szent Lászlóról szóló könyvekkel érkezik például Benkő László, Balázs D. Attila itt mutatja be 2017-es Nagy Magyarország Anno falinaptárát, György Attila székelyföldi író két kötettel is érkezik, de Molnár Jánossal és Tóth Ágnessel is találkozhatnak az érdeklődők.
A tavalyi nagy sikeren felbuzdulva hívták egyébként meg a fesztivál szervezői újfent Nagyváradra a Kolozsvári Magyar Opera és a Filharmónia művészeiből verbuválódott Operettissimót. Június 22-én, szerdán 19.30-tól örvendeztetik meg az operett-, musical-, revü- és nótakedvelőket. A belépés ingyenes.
Rangos vendége lesz az idei kulturális fesztiválnak Mónus József többszörös világrekorder tradicionális távlövő íjász, becenevén Fehér Farkas is – Az Íjaimmal harcolva a múlt tiszteletéért! című közönségtalálkozóra június 26-án, vasárnap 15 órától kerül sor. Egy másik híres magyar íjásszal is megismerkedhet június 23-án, csütörtökön 18 órától a váradi közönség: a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében levetítik ugyanis a Kassai Lajos életéről és az általa újrateremtett sportról szóló, A Lovasíjász című filmet. A belépés felnőtteknek 5 lej, gyerekeknek 3 lej. 20.30-tól pedig közönségtalálkozó is lesz Kaszás Géza rendezővel.
Ugyanakkor ma már elképzelhetetlen a Szent László Napok a Nagyváradról elszármazottak találkozója nélkül, ezt bizonyítja az évről évre növekvő érdeklődés is. Mint Tőtős Zsuzsa – aki az eseményt Boros Zoltán televíziós szerkesztővel szervezi – beavatott, egy harmincéves érettségi találkozót például idén úgy ütemeztek be, hogy beleessen a Szent László Napok. Nem csak az elszármazottakat hívják ugyanakkor, hanem mindenkit, aki érdeklődik Várad iránt, s meglepetéssel is készülnek. A programokról részletek a Szent László Napok napról napra bővülő honlapján, illetveFacebook-oldalán olvashatók.
Krónika (Kolozsvár)
2017. január 13.
Indul a Magyar Filmek Klubja
Jövő szerdán lesz az első vetítés Váradon: elsőre egy éven át tartó sorozatnak tervezik a Magyar Filmek Klubját – ha siker lesz, folytatódik is.
Új kezdeményezésről számolt be csütörtökön a Szent László Egyesület képviseletében Korpos Dalma, valamint az ötlet gazdája, Farkas László: filmklubot indítanak. Farkas László elmondása szerint két román nyelvű ilyen is létezik már Váradon, ilyen szempontból is jól jön, hogy létrehozzák a magyart. Főleg 1945 előtt készült alkotásokat vetítenek.
Konkrétumok
Az első alkalom 18-án, szerdán 17 óra 30-tól lesz, a Kálvin János utca 1. szám alatt. Ekkor az 1935-ben készült Nem élhetek muzsikaszó nélkül című filmet vetítik. Egyébként digitális hordozóról, projektorral.
Havonta egy filmklub-alkalom lesz, általában a hónap közepén, de az időpont nem rögzített, rugalmas, változó. Lapunkban hírt adunk majd mindegyikről.
Farkas László jelezte: voltak olyan filmek, amelyeket nagyon nehéz megszerezni, több országban is kutattak utána. Például egyszerűen egy padláson akadtak egy olyanra, amely Fedák Sári szereplésével készült.
Fontos a kontextualizálás is, ezért maga a kezdeményező előadásokat is fog tartani mindegyik alkalommal, a film által képviselt korszakról, az adott színészekről. Mint mondta, fiatalokat is várnak, hiszen számukra is sok érdekességgel szolgálhatnak az előadások és a vetítések is. Az első alkalommal Jávor Pál lesz a téma. Következő vetítés értelemszerűen februárban lesz, akkor a Halálos tavaszt adják. A belépés mindegyik alkalomra ingyenes.
Szeghalmi Örs
erdon.ro
2017. február 16.
Váradi Szent László Napok a lovagkirályról szóló tematikus év fényében
A nagyváradi Szent László Egyesület előadás-sorozattal és kulturális fesztivállal tiszteleg a lovagkirály előtt az uralkodóról szóló idei tematikus évben.
Véget vetettek szerdán a titkolózásnak: idén június 19–25. között tartják meg a nagyváradi Szent László Napokat. A szervező Szent László Egyesület ugyanakkor egy, a Partiumi Területi Kutatások Intézetével közösen szervezett előadássorozattal is próbálja minél szélesebb körben ismertté tenni Várad alapítójának életét és tevekénységet.
Mint Zatykó Gyula főszervező emlékeztetett, szent királyunk trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága Szent László-évnek nyilvánította a 2017-es esztendőt, Nagyvárad pedig Győr, Krakkó és Zágráb mellett az emlékév egyik kiemelt helyszíne. A Körös-parti város egyházi és világi eseményekkel is készül a február 17-én, pénteken Győrben elrajtoló Szent László-évre, az egyházi rendezvényeket a római katolikus püspökség szervezi, a világiak esetében pedig a Szent László Egyesület a Nemzetpolitikai Államtitkárság partnere. Mint Zatykó Gyula elmondta, több javaslatot is beterjesztettek az államtitkárságra, ezek még elbírálás alatt állnak, de az már biztos, hogy állantitkárság önálló programmal érkezik a Szent László Napokra.
Előadások a lovagkirályról
A Szent László Egyesület saját programokkal is készül a Szent László-évben, a Partiumi Területi Kutatások Intézetével közösen Szent Lászlóról szóló előadássorozatot is indít. Debrenti Edit a kutatóintézet képviseletében a sajtótájékoztatón elmondta, az előadók között lesz művészettörténész, aki a Szent László-legendák erdélyi falképeiről tart vetítőképest előadást, mint ahogy Váradra érkezik a Szent László-freskók restaurátora is. Antropológus-biológus szakember avatja majd be az érdeklődőket a győri ereklyekoponya körüli felfedezésekbe – ugyebár nemrég készült el Szent László arcrekonstrukciója, és történész beszél majd a középkori szentkultuszról.
Alakul a kulturális fesztivál
A Szent László Napokról a családbarát kulturális fesztivált immár ötödik éve tető alá hozó Szent László Egyesület elnöke, V. Korpos Dalma árult el részleteket. Mint kiemelte, már önmagában véve is ünnep lenne a 2017-es Szent László Napok, hiszen a Szent László Egyesület és partnerei immár ötödik alkalommal készülnek tető alá hozni Nagyvárad legnagyobb kulturális fesztiválját. De még nagyobb rangot ad az eseménynek, és még nagyobb terhet rak a szervezők vállára a tény, hogy Szent László-év az idei.
Elmondta, a szervezés már teljes gőzzel zajlik, a fellépő sztárokkal is elkezdték megkötni a szerződéseket, így ígérik, hogy hamarosan jelentkeznek a részletekkel. De addig is annyit elárult, hogy az idei Szent László Napok is javarészt a nagyváradi várban zajlik, szlogenje pedig: Szent László Napok – a királyi hét. „Természetesen idén is lesz Nagyváradról elszármazottak találkozója, lesz össznépi örömfőzés, lesz kézművesvásár, sok-sok gyermekprogram – hiszen továbbra is családbarát kulturális fesztiválként határozzuk meg magunkat. Idén ugyanakkor még több rendezvényünk középpontjában áll majd Szent László – tudományos előadásoktól a mesékig mindenhol találkozhatunk majd városalapító lovagkirályunk alakjával" – avatott be V. Korpos Dalma. És természetesen az esti fellépések sem maradnak el, csütörtöktől a vasárnapi zárásig négy napon át rendkívül népszerű sztárok szórakoztatják majd a határon innen és túlról érkezőket.
A szerdai sajtótájékoztatón ugyanakkor elhangzott, hogy érdemes követni a Szent László Napok Facebook-oldalát, illetve Instagramját (szentlaszlonapok), ahol amellett, hogy betekintést lehet nyerni a szervezés kulisszatitkaiba, egy-egy titokról is lerántják a leplet menet közben, és – Szent László-év lévén – még több, Szent Lászlóval kapcsolatos kuriózumot mutatnak meg.  
Krónika (Kolozsvár)
2017. július 3.
Rekordrészvétel volt a Szent László Napokon
Egy hét alatt több mint hatvanezer embert sikerült megmozgatni, tudatták a nagyváradi Szent László Napok szervezői. Ez jelentős előrelépés, melyet lehet, hogy nehéz lesz túlszárnyalni, hangzott el a hétfői, kiértékelő sajtótájékoztató keretében.
V. Korpos Dalma, a Szent László Egyesület elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd Zatykó Gyula főszervező mondta el: rekordot döntöttek az ötödik alkalommal megszervezett Szent László Napok során, főleg szombaton és vasárnap volt nagyon jelentős a részvétel, köszönet illeti a szervezésben részt vállalókat. Kiemelte: Nagyvárad és Debrecen polgármestere is kedvezően állt hozzá az eseménysorozathoz, közös megbeszélésen is részt vettek, remélhetően gyümölcsöző lesz a két város közötti kapcsolat a továbbiakban is. Debrecen önkormányzata egyébként nyolc, gyerekeknek és felnőtteknek szóló programmal vett részt, s a vár alkalmazottaitól is nagy segítséget kaptak. Kiemelt partnerük volt a Partiumi Keresztény Egyetem, mellyel új szintre sikerült vinni az együttműködést, ezúttal a szervezésben résztvevő hallgatók számára a tanintézet gyakorlatnak ismerte el az önkéntesmunkát.
Mihálka Melinda programigazgató elmondta: egy hét alatt 120 programot sikerült szervezni és több mint hatvanezer résztvevő volt, ami, mint később elhangzott, mintegy húszezerrel szárnyalja túl a tavalyi rendezvényt. A programigazgató kiemelte a szerdai operettestet, melyen a kolozsvári magyar operettművészek léptek fel, a csütörtöki dzsessz-estet, melyet a Posticum szervezett, s melyre mintegy nyolcszázan jöttek el, a péntek délelőtti kézművesvásárt, a péntek esti koncerteket, melyeken a csendőrség adatai szerint mintegy nyolcezren vettek részt, a szombati KFT és Demjén Ferenc koncertet, melyen tizenöt ezren is megfordultak, s persze a vasárnapi Omega és Metropol koncertet, melyen 20–23 ezer ember vett részt, ugyancsak a csendőrség adatai szerint. „Egy gombostűt sem lehetett volna elejteni” – jegyezte meg Zatykó Gyula. A vasárnapi gyermekprogramoknak is nagy sikerük volt, sokan vettek részt a lovagi tornákon, fegyverbemutatón, de a meseolvasás, a kézműves foglalkozások is sikeresek voltak. „Sikerként könyveljük el a Szent László napokat, a munkát folytatjuk, jövőre is találkozunk” – mondta Zatykó Gyula.
Infarktusa lett
Szántó Ildikó, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nagyváradi vezetője elmondta: szombaton és vasárnap többféle kézműves foglalkozást is szerveztek, ezeken 450–500 gyerek is részt vett, s az állami intézményekben, családi típusú gyermekotthonokban nevelkedő gyerekek 25–30 fős csoportja is eljött. Bruncsák Gyöngyitől, a Máltai Segélyszolgálat nagyváradi fiókszervezetének vetőjétől megtudtuk, hogy a rendezvényen az elsőssegély nyújtást vállalták, mivel ez a szervezet irányvonala. Mentőautót Bradács Alíz, a margittai kórház menedzsere biztosított, köszönet illeti ezért. Kiss Balázs, a segélyszolgálat ifjúsági vezetője, aki egyúttal a SMURD asszisztense is, elmondta: három temesvári önkéntessel voltak jelen, utóbbiak a tömegbe vegyülve figyelték, hogy nincs-e rosszul valaki. Elmondható, hogy a fesztivál „csendes” volt, senki nem került túlzott alkoholfogyasztás miatt kómába, összesen huszonhat esetük volt, ami nem számít soknak, a legtöbbször túlzott folyadékveszteség miatt történt a rosszullét. Három alkalommal vitték a mentőautóval a Megyei Kórház sürgősségi osztályára az érintett személyeket. A legsúlyosabb eset egy infarktus volt – a középkorú hölgy a vasárnapi koncertek előtt lett rosszul, saját maga jelentkezett a mentőknél, magas vérnyomással és szapora szívveréssel vitték kórházba; mint kiderült, könnyebb lefolyású infarktusa volt, szerencsére most már jobban van.
Érték született
A Posticum részéről Nemes István programigazgató mondott köszönetet a Szent László Egyesületnek, s szólt arról, hogy nem volt könnyű koordinálni a három helyszínről érkező előadókat, de a koncert sikeresen zajlott. A lényeg az, mondta el, hogy együtt legyünk, nyelvtől és kultúrától függetlenül, hiszen a hétköznapi életben sem párhuzamos társadalomban élnek magyarok és románok; másfelől azt is céljuknak tekintették, hogy túl a közös szórakozáson, értékek is szülessenek. Az előadás második felében előadott számokat, melyek során régi magyar népénekek hangzottak el dzsesszre hangszerelve, s melyeket Balázs Elemér komponált, itt mutatták be először. Az előadás forgatókönyvet egyébként, mint megtudtuk, ő maga írta, közösen Rencsik Imrével, a Posticum alapítójával.
Pázmán Ida, a Nagyváradi Kézműves Ház vezetője elmondta, hogy a kézműves vásáron negyven meghívott mester vett részt, tizenketten Debrecenből érkeztek. A kézműves bemutatók során elkészült a Szent László tiszteletére faragott kopjafa is. Amint Zatykó Gyula megjegyezte, Szent László ezúttal is „megtette kötelességét”, hiszen mindenütt a környéken vihar volt, de a rendezvény helyszínét nem érte. Neumann Andrea / erdon.ro