Szept. 26-án Bukarestben ülésezett az RMDSZ Szövetségi Operatív Tanácsa. A megbeszélés napirendjén szerepelt a választási előkészületekkel és a jelöltek rangsorolásával kapcsolatos óvások elbírálása. A SZOT megvizsgálta és elutasította Kolumbán Gábornak az Udvarhelyszéki RMDSZ Szervezet szept. 15-i jelöltállító elektoros küldöttgyűlésének határozata ellen benyújtott óvását. Hasonló módon döntött a SZOT Katona Ádámnak és az Udvarhelyi Fiatal Fórumnak az Udvarhelyszéki RMDSZ Szervezet szept. 15-i jelöltállító elektoros küldöttgyűlésével kapcsolatos óvásáról. Ugyancsak elutasították a Kincses Előd által a Maros megyei RMDSZ Szervezet szept. 16-i jelöltállító küldöttgyűlésének előkészítési módja ellen benyújtott óvást. - A SZOT közleményben kérte fel azokat a helyi szervezeteket, ahol erre igény van, hogy gyűjtsenek támogató aláírásokat a külhoni magyar állampolgárság létrehozatalához. A SZOT szerint a határon túli magyarok jogállásáról szóló törvényt nem szabad a külhoni magyar állampolgárság kérdésével szembehelyezni. /Ülésezett az Operatív Tanács. = RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), szept. 27. - 1812. sz./

"A Bálványosi Szabadegyetemen júl. 23-án az oktatásról volt szó. Az Aáry-Tamás Lajos, a magyarországi oktatási jogok biztosa által ajánlott szempont: az állami egyetemekben tanuló mai diákok az egységesülő Európa intézményeiben fognak dolgozni, így az oktatott ismereteknek meg kell felelniük ennek a feltételnek. Andrei Marga, a tusványosi résztvevőből társszervezővé lett Babes-Bolyai Tudományegyetem rektora leszögezte, a fejlődés meghajtója a gyakorlatban hasznosítható tudás, a tudásalapú társadalomhoz pedig az oktatáson keresztül vezet az út. A Sapientia EMTE csíkszeredai központja gazdaságtudományi tanszékének vezetője, Elek Sándor egyetemi tanár a minőségi, folyamatosan jelentkező új igények oktatásban látja a kitörés lehetőségét. Az EU-csatlakozással párhuzamosan az egyetemekre hárul az euro-bürokraták kiképzésének feladata is. A Sapientia csíki központjában és Magyarországon egyaránt oktató Elek Sándor bíráló hangon jegyezte meg, hogy a romániai oktatási rendszerben nehézkes bürokrácia működik, amely lassítja az oktatási reformok bevezetését. Ezután kerekasztal-beszélgetés következett a sajtó mai helyzetéről. A beszélgetést vezető Szalai Annamária (magyar országgyűlési képviselő, Fidesz-MPM) és Borbély Zsolt Attila arra kereste a választ, hogy mit lehet tenni egy politikailag egyensúlyát vesztett magyarországi véleménypiac és a negyedik hatalmi ágként igazán még kinőni nem tudó erdélyi magyar médiavilág kereteiben. /B. Á.: A szolgáltató egyetem - lehetséges jövőkép? Oktatás - kitörési pont). = Szabadság (Kolozsvár), júl. 24./"

Bukarestben Erdélyhez hasonló eredmények születtek, gyökeresen eltérők az ország többi részétől. Míg Moldvában és Havasalföldön a kormánypárt /SZDP/ magabiztos győzelmet aratott, Erdélyben az ellenzéki liberális–demokrata szövetség diadalmaskodott, helyi, megyei tanácsokat vagy polgármestereket illetően egyaránt. Az SZDP szinte teljesen ellenőrzése alatt tartja az információ és véleményformálás elsőszámú forrását jelentő elektronikus médiát, s nagymértékben az írott sajtót is. 1992-ben, 1996-ban és kisebb mértékben még 2000-ben is szinte kettétört az ország a Kárpátok vonulatain. A főváros akkor is a nyugati tartományt követte, nem természetes környezetét. Több mint nyolcvan év után nyilvánvaló, hogy Erdélyben az értékrend még mindig lényegesen különbözik az ország többi részétől. /Chirmiciu András: Földrajz. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 23./

A Bolyai Kezdeményező Bizottság vezetői a Babes–Bolyai Tudományegyetemen a többnyelvű feliratok esetében tapasztalt hiányosságok után a Központi Egyetemi Könyvtárat is célba vették. Hantz Péter, Kovács Lehel és Péntek Imre elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy a könyvtárban, valamint annak kari kirendeltségein teljes mértékben hiányoznak a magyar feliratok. Az egyetemi oktatók megszerkesztettek egy beadványt, amellyel néhány napon belül az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz fordulnak. Levelükben az oktatók emlékeztettek, hogy Kolozsvár és Erdély lakosságának körülbelül 20 százaléka magyar nemzetiségű, ezért a magyar a feliratok teljes mértékben indokoltak lennének. Az oktatók kifogásolták azt is, hogy a központi épületben található elektronikus kijelzőtáblán nem szerepel magyar nyelvű köszöntés, emellett pedig kevés a magyar alkalmazott. Hantz szerint a kijelzőn csak akkor jelent meg rövid időre a magyar köszöntés, amikor ezt szóvá tette a könyvtár vezetőségénél, utána pedig ismét lekerült. – Valóban hiányzanak a magyar feliratok a könyvtárból, de az átszervezés során ezt a kérést is megoldjuk – jelentette ki Poráczky Rozália, a könyvtár aligazgatója. Az aligazgató cáfolta, hogy a tábláról levették volna a magyar köszöntést. Hangsúlyozta: mióta kinevezték ebbe a tisztségbe, folyamatosan nőtt a magyar alkalmazottak száma is. Jelenleg 225 beosztott körül 42 magyar nemzetiségű. Közülük 37-en könyvtárosi állást töltenek be. Rendszeresen arra törekedtek, hogy mindenhová kerüljön legalább egy magyar alkalmazott. Elérték azt, hogy minden karon, a régészet kivételével, rendelkeznek magyar alkalmazottal. A központi könyvtárban a katalógus és a kölcsönző terembe eddig nem sikerült magyar alkalmazottat találni. A könyvtár 13 terméből négyet magyar személyiségekről – Valentiny Antal, Szabó Károly, Mikó Imre, Bolyai János – neveztek el, szögezte le Poráczky Rozália. /B. T.: Többnyelvű feliratot kérnek az egyetemi könyvtárakban. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 11./

Az erdélyi magyarság izgalmasabb vitája folyik a Transindex hírportál közszolgálati vállalkozásának köszönhetően a kolozsvári állami magyar egyetem visszaállításáról. A vita elindítói a Bolyai Kezdeményező Bizottság tagjai, Hantz Péter, Kovács Lehel és Bodó Barna egyetemi adjunktus, akik beadványaikkal és közleményeikkel az utóbbi tizenöt évében nem tapasztalt állásfoglalásra és szókimondásra késztették az egyetemügyben érdekeltek bizonyos csoportjait. Magyari-Vincze Enikő antropológus az említett portálon olvasható elektronikus naplójában a bejegyzés megjelenése után félő volt, hogy ez a mellékvágány vakvágánnyá válhat.   A vitában alig esik szó a Hantz Péter által ugyancsak a Transindexben közreadott, Tények és érvek: legyen vagy sem önálló Bolyai Egyetem? című írásról.  A Bolyai Egyetem visszaállítása körül felharsanó egységes román ellenállás nem volt meglepő. Mindig is lesznek sunyítva lapítók, karriert építő szürkék, de hogy egy egyetemi oktatói és kutatói közösség ilyen szégyenletes szegénységi bizonyítványt állítson magáról, mint amilyen a megbeszélésen történt, ez minden elképzelést felülmúlt. Az egyetemisták viszont magyar egyetemet akarnak. /Sylvester Lajos: Bolyai Egyetem: miért ne? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 6./

Diverziónak bizonyult az SZNT népszavazását lejárató elektronikus üzenet. Többek között a tíz éve elhunyt ditrói Laczkó Angi József neve is szerepel a Krónika szerkesztőségébe küldött nyílt levél végén, amelyben súlyos vádak sorakoznak a székelyföldi nem hivatalos autonómia-referendumot megszervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) ellen. Egyetlen gyergyóditrói rokona, Laczkó Angi Imre elítélte, aljas cselekedetnek minősítette halott nagybátyja nevének ilyen módon való meggyalázását. Bendek Árpád, akinek neve szintén szerepel a levél aláírói között, súlyos beteg. Megdöbbenve értesült a Krónikától arról, hogy nevében, az ő megkérdezése nélkül nyílt levelet fogalmaztak meg. Simon Sándor, a Gyergyóditrói Székely Tanács elnöke elítélte az esetet, és dokumentumokkal bizonyította a levélben foglaltak valótlanságát. /Jánossy Alíz: Halott nevében küldtek levelet. = Krónika (Kolozsvár), febr. 16./

1989. december 16-a és 1990. január 1-je között 1104 személy halt meg lőtt seb következtében, a sebesültek száma 2352. Az áldozatok száma a diktátor elmenekülése után nőtt meg drámai módon, akkor 942 személy halt meg, 2245 sebesült meg. Közel húsz év elteltével még mindig csak az áldozatok neve ismert – a gyilkosok személyét homály fedi, holott azok közöttünk járnak-élnek, sőt: prosperálnak, írta a lap munkatársa. Újságcikkek, elemzések, tanulmányok, könyvek ezrein kívül 3395 bűnvádi dossziét állítottak össze, 3500 törvényszéki orvosi vizsgálatot végeztek, 11 ezer helyszíni terepvizsgálatra, 1500 ballisztikai vizsgálatra került sor és 41 ezer személyt hallgattak meg, 245 gyanúsítottat helyeztek vád alá 112 bűnvádi dosszié alapján. Legtöbbjüket még a tárgyalás idején felmentették, vagy fellebbezés illetve Ion Iliescu kegyelmi rendelete nyomán szabadlábra helyezték. A bukaresti nagygyűlést a diverzióhoz megfelelő eszközökkel rendelkező szakértők szervezték, a rendbontást pedig nem a forradalmi indulatok, hanem a félelem, a pánik váltotta ki, amelyet a „diverzánsok” profi módra provokáltak a tömegből, fémhegyű botokkal, petárdákkal, süvöltésszerű zajt keltő elektronikus berendezésekkel. Hogy mindebben mennyi az igazság – az is a megválaszolatlan kérdések közé tartozik. Tény viszont 1989. december 21-e tragikus bukaresti mérlege: 49 halott, 463 sebesült, 698 letartóztatott, véresre vert, megkínzott személy. Az eseményeket éveken át kivizsgáló Dan Voinea katonai főügyész leszögezte: terroristák nem léteztek. Ma már világos – bár bizonyíthatatlan –, hogy Ion Iliescuék annak reményében rendezték meg az élő tévé-adásban közvetített „forradalmat”, hogy a szabadságát véráldozattal kivívó Románia hatalmas nemzetközi rokonszenvre tesz szert. Nem véletlen, hogy sokfelé – így Bukarestben, Kolozsváron – a „forradalmi események” vezéralakjai neves színészek voltak: Ion Caramitru, Calin Nemes… Nem a véletlen folytán halt meg hirtelen és gyanús körülmények között az események több kulcsfigurája. 1990 elején holtan találták irodájában a bukaresti megtorlást irányító és Vasile Milea volt honvédelmi miniszter szintén rejtélyes halálának körülményeit állítólag jól ismerő Gheorghe Voinea hadseregparancsnokot. Ugyanakkor halt meg a diverziós híreket terjesztő csoport tagjaival kapcsolatban álló Gabriel Safta tábornok. Váratlanul távozott az élők sorából a katonai és polgári távközlés főnöke, Stelian Pintilie szekus tábornok. Emil Macri tábornok, a Securitate gazdasági kémelhárításának főnöke 1991-ben kórházba szállítás közben szenvedett infarktust. A különleges alakulatok, az USLA parancsnok-helyettesét, Gheorghe Troscát terroristának nézve lőtték agyon, szintén tévedésből lőtték le a temesvári halottak elégetését megszervező Constantin Nuta és Velicu Mihaela tábornok, a milícia parancsnoka és helyettese helikopterét, Vasile Malutan magasfeszültségű vezetéknek ütközött helikopterével, pedig Ceausescu személyes pilótájaként tapasztalt repülős lehetett. Az otopeni-i repülőtér parancsnoka, Dumitru Puiu egy temesvári elmegyógyintézetben végezte 1990 elején. Nicolae Ceausescu testvérét, Marint felakasztva találták Románia bécsi kereskedelmi kirendeltségének irodájában, Nicolae Doicarut, a szeku kémelhárítási főnökét vadászaton lőtték le, öngyilkos lett a diktátorpár halálos ítéletét kihirdető katonai ügyész, Gica Popa. Abban mindenki egyetért, hogy Románia egészen másutt tartana ma, ha a szovjet és amerikai hírszerzés nem éppen Ion Iliescut szemelte volna ki Ceausescu utódjaként. /Bogdán Tibor: A puccsbament forradalom. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 22./

Húsz évvel ezelőtt szűnt meg a vasfüggöny Magyarország nyugati határán: a két rendszert elválasztó elektromos és műszaki zár elbontása 1989. május 2-án kezdődött. A határnyitásra emlékezve június 26-án az ausztriai St. Margarethenben Sólyom László államfő részvételével ünnepséget rendeznek, 27-én pedig az Országgyűlésben külföldi állam- és kormányfők, házelnökök részvételével tartanak emlékülést. Magyarországon a határok védelmére a második világháborút követően határvadász-, majd határőrszervezeteket állítottak fel, amelyek 1950-től az Államvédelmi Hatóság /ÁVH/ felügyelete alá kerültek. Nyugaton a magyar–osztrák határt, illetve délen az ellenségnek kikiáltott titói Jugoszláviával közös határszakaszt lezárták, s már 1949-ben megkezdődött a határ menti drótakadály és aknazár telepítése. A Sztálin halála utáni enyhülés nyomán a magyar kormány döntése alapján 1953-ban megkezdődött, 1956 őszére gyakorlatilag befejeződött a határzárak eltávolítása, az aknák felszedése. Az 1956-os forradalom leverése után a Kádár-kormány 1957 márciusában elrendelte a nyugati országhatár újbóli lezárását. A drótkerítés felhúzását és az újraaknásítást 1957. áprilisa és júliusa között hajtották végre, kétsoros tüskésdrót kerítést húztak négy-, illetve ötsoros aknamezővel, benne 800 ezer taposóaknával. A rendszert 1963-ra korszerűsítették, új típusú drótakadállyal és több mint egymillió aknával. A vasfüggöny kiépítésének harmadik szakasza akkor kezdődött, amikor az MSZMP Politikai Bizottsága 1965-ben jóváhagyta, hogy építsék meg a Szovjetunióban alkalmazott elektromos jelzőrendszert, amelyet 1971-ig működésbe is helyeztek. Ehhez véglegesen el kellett távolítani az aknazárat és a drótakadályokat, megépíteni a jelzőkerítést. Ha valaki a 24 voltos feszültség alatt álló kerítéshez hozzáért, a rendszer riasztotta a legközelebbi határőrsöt. Az MSZMP politikai bizottsága 1989. február 28-án határozatot hozott a határrendszer megszüntetéséről. Május 2-án nemzetközi sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a 350 kilométer hosszú magyar–osztrák határon megkezdődött az elektromos határzár felszámolása. A jelzőrendszer teljes lebontása 1990. december 31-én fejeződött be. Az átjárhatóvá vált határon 1989 nyarán naponta egyre több keletnémet állampolgár szökött át Ausztriába, majd onnan a Német Szövetségi Köztársaságba. Ezt a folyamatot tetézte az, hogy a Fertő-tó mellett augusztus 19-én megrendezett „páneurópai piknik” alkalmából ideiglenesen megnyitott határon kilencszáz NDK-állampolgár lépett át Ausztriába. 1989 szeptember 11-től a Magyarországon tartózkodó és az NDK-ba hazatérni nem kívánó keletnémet állampolgároknak a magyar kormány engedélyezte a kiutazást olyan országokba, amelyek hajlandóak voltak őket befogadni, vagy számukra átutazást biztosítani. Ezt követően mintegy 12 ezer NDK állampolgár ment Ausztrián keresztül a Német Szövetségi Köztársaságba. /Húsz év vasfüggöny nélkül. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 25./

Az erdélyi unitárius egyház történetének második kötetét mutatták be Kolozsváron az elmúlt héten. Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök, Szabó Árpád nyugalmazott unitárius püspök az esemény ünnepi voltáról és a kötet fontosságáról értekezett. Évszázados adósságot törlesztünk”, figyelmeztetett Szabó Árpád, majd felsorolta a kötetet sajtó alá rendező szakemberek – az irányító Balázs Mihály, Hoffmann Gizella tudományos munkatárs, Kovács Sándor egyetemi oktató és Molnár B. Lehel főlevéltáros, a kötet mellékletében található térképeket készítő Elekes Tibor, valamint ifj. Szombatfalvi József lelkész – nevét. Hoffmann Gizella méltatta az eredeti latin nyelvű kötet szerzőinek, Kénosi Tőzsér Jánosnak és Uzoni Fosztó Istvánnak, valamint a fordító Márkos Albertnek a tevékenységét. /Nagy-Hintós Diana: Unitárius egyháztörténeti könyvet mutattak be. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 24./

A képzőművészetek éve Székelyföldön
Még ősszel, a Barabás Miklós Céh 80. évfordulója alkalmából jeleztük, hogy a képzőművészetek évének nyilvánította a 2010-es esztendőt Kovászna megye önkormányzata, a kezdeményezéshez csatlakozott a szomszédos Hargita megye is.
"A tavalyi Benedek Elek-emlékév sikerén felbuzdulva megvizsgáltuk, hogy milyen ügynek szentelhetjük ezt az esztendőt, és kiderült, hogy több mint 15 háromszéki képzőművész születésének vagy halálának van kerek évfordulója az idén" – mondta az MTI-nek Tamás Sándor, a történelmi Háromszéket magába foglaló Kovászna megye önkormányzatának elnöke. Ezért nem egy személynek a munkásságáról fognak megemlékezni, hanem magáról a képzőművészetről, a sepsiszentgyörgyi városi önkormányzattal együtt így a képzőművészetek évének nyilvánították az ideit. Ehhez csatlakozott Hargita megye is.
A szervezésbe bevonták a képzőművészek szövetségét, a háromszéki képzőművészek egyesületét, a Barabás Miklós Céhet, a program felelőse pedig Vargha Mihály szobrászművész, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója lett. A tervek szerint nemcsak kiállításokat szerveznének, hanem új galériát építenének, monográfiákat, katalógusokat és emlékalbumokat adnának ki – közölte Tamás Sándor, hozzáfűzve: szeretnék előtérbe helyezni, megismertetni a fiatal képzőművészeket is. A rendezvények azonban túlmutatnának Székelyföld határain, a tárlatokat, művészközösségeket a magyarországi testvérmegyékben, a testvértelepüléseken, valamint Svédországban is bemutatják.
A rendezvénysorozat egyik kiemelkedő momentuma Gyárfás Jenő festőművész szobrának felavatása lesz, a nevét viselő képtárral szemben, Sepsiszentgyörgy főterén. A másik fontos mozzanat Barabás Miklós születése 200. évfordulójának megünneplése.
Tamás Sándor tájékoztatott arról is, hogy a Kovászna megyei önkormányzat 100 000 lejt különített el a rendezvény finanszírozására. "Valljuk, hogy nehéz gazdasági helyzetben is áldozni kell az értékteremtő kultúrára" – hangsúlyozta az MTI-nek Tamás Sándor.
Könyvekről inkább semmit
Miközben a média arról fecseg, hogy most aztán már csakugyan lőttek a Gutenberg-galaxisnak, egyszer s mindenkorra lejárt az ideje a könyvnek, merthogy a világhálós olvasás kiszorította a kényelmes, hátradőlős otthoni, könyvtári vagy íróasztal melletti szellemi táplálkozást, a felcseperedő nemzedék már csak az iskolában lát "hagyományos" könyvet, egyébként az e-könyveken (ingyenesen letölthető elektronikus könyveken) szocializálódik, és a büdös életben nem fog a kezébe többé papírra nyomott olvasnivalót, aközben meg azt tapasztaljuk, hogy papírra nyomott kiadványokból soha nem látott-tapasztalt dömping mutatkozik: "klasszikus" könyvek millióival árasztja el a piacot a sok száz kiadó. Szaporodnak, korszerűsödnek a nyomdák mifelénk is. Az ember hiába kapkodja a fejét, menne már-már falnak az önsajnálattól – most végre feltölthetné pár poros polcból álló soványka könyvtárát, hiszen íme, egyetlen vidéki könyvvásáron is lába elé terül a fél világirodalom –, mert úgy jár, mint az egyszeri karrierista; mire valamit is megengedhetne magának, kiderül, hogy már szinte semmit sem engedhet meg: huzat süvít a pénztárcában, cincog az eurócent a zsebben.
Méltatlankodó ismerősök állítanak meg úton-útfélen, hogy ez a fenenagy szabadság eszmeileg is mennyire felhígította a piacot: manapság könyvet ír boldog-boldogtalan; és milyeneket, uramisten!... Hát szabad ezt? Hát nincs, aki határt szabjon a sok giccsnek? Több az író, költő, mint a tisztes kenyérkereső, több az emlékezés, mint az emlék; amennyi magról kelt poéta, átokverte grafomán, önjelölt antikommunista, mosakodós nómenklaturista, reszketeg hadfi – mind-mind kötetet ad ki. Mi több, elvárják, hogy a sajtó és a szakma beszéljen, írjon – naná, hogy csakis dicsérőleg!, szemelvényeket közölve – a dicső fércművekről, zengzetes kritikák kürtöljék azok hallatlan halhatatlanságát. Hát nincs, aki megmondaná ezeknek: "Coki!, eddig s ne tovább, fűzfalombos pancser banda?!..."Maholnap belefúlunk a randa ballasztba!...
Vörösmarty Mihály is eltűnődött azon, hogy ment-é a könyvek által a világ elébb. Meg is válaszoltaforma, de a kérdés, mint a nagy gondok igazán, máig érvényes, a probléma nyitott maradt.
Jean de La Bruyere francia moralista (1645 – 1696) megfogalmazta az emberek viszonyulását az írott szóhoz. "Az ostobák elolvasnak egy könyvet, és egyáltalán nem értik; a középkorú szellemek azt hiszik, hogy tökéletesen értik; a nagy szellemek olykor nem értik egészen: homályosnak találják benne azt, ami homályos, aminthogy világosnak találják azt, ami világos; a »szép szellemek«, a tetszelgők homályosnak akarják találni azt, ami egyáltalán nem az, és nem akarják megérteni azt, ami nagyon is érthető."
Ez ma annyival egészíthető ki, hogy az ostobák egyáltalán, a középkorú szellemek egész ritkán, a »szép szellemek«, a tetszelgők majdnem sosem olvasnak, minek következtében éppúgy nem értik, találják homályosnak vagy világosnak a felkapott, éppen divatos "műveket", mint dicstelen elődeik, ellenben képesek tévés műsorok négyszögletű kerekasztalainál szakmányban csépelni a szót, pró és kontra, miután valaki, aki tényleg olvas, érdemben merészel beszélni egyik-másik alkotásról.
A műveket pedig a "nagy szellemek" állítják a közvélemény érdeklődésének fókuszába. Ezek a tévés világ intellektuális celebjei. Időnként, mint korpa közé, odakeveredik egy-egy elvetemült idióta, aki homályosnak mondja a homályost és világosnak a világost – de az efféléket hamar kipenderítik.
Ami pedig a rengeteg szemetet illeti, arról is volt véleménye mösziő Bruyer Jánosnak: "A rossz könyveknek szabadon kell a nyilvánosság elé kerülniük, hogy az emberek szabadon választhassák ki a jót."
Nincs naivabb a moralistánál. Bár az is igaz lehet, amit Szerb Antal mond róla: "Ha ma élne, talán újságkrokikat írna, és ennek a szép és nehéz műfajnak legfélelmetesebb virtuózai közé tartoznék."
Isten a lelkem, talán mégis jobb (nekünk!), hogy odaátról kontemplálja a maga hűvös derűjével ezt a cudar világot...
Bölöni Domokos. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

MESTERKÉPZŐ – BBTE: közel száz államilag támogatott hely a közgázon
A Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karon három magyar mesteri szakirányra felvételizhetsz nyáron és ősszel is!
A bolognai oktatási rendszer bevezetése után az egyetemi képzés a 4+1 évesről a 3+2 évesre változott, és ez a jövőben a mesteri diplomák és szaktudás jelentős felértékelődését vetíti előre.
Ugyanakkor a jelenlegi gazdasági válságos történések alatt a leginkább megtérülő befektetés a humánerőforrás fejlesztése. A diák státusz előnyeit élvezve, államilag támogatott helyen képezheti tovább magát a Babes-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karán három magyar mesteri szakirányon: Marketing stratégiák és Politikák, Projektmenedzsment és projektértékelés, Vállalati pénzügyek.
A három szakirányon közel száz államilag támogatott hely áll a jelentkezők rendelkezésére. Az előző évek gyakorlatához képest fontos információ a felvételi időpontjának változása. Ebben az évben július 12-26. között tartják az első felvételi időszakot, amikor az államilag támogatott helyek elosztásra kerülnek.
A szeptemberi szesszióban már csak fizetéses helyekre, illetve a be nem töltött támogatott helyekre lehet pályázni. A képzések aktuális munkaerőpiac igényeinek megfelelően magyar, román és egy vagy több nemzetközi szaknyelv elsajátítását biztosítják.
Marketing stratégiák és politikák – nappali – 29 államilag támogatott hely
A program célja olyan szakemberek képzése, akik üzleti vagy non-profit szférában marketing vagy értékesítési feladatokat töltenek be, akiknek a marketingstratégia kialakítása és adminisztrálása alapvető kompetenciáik közé kell hogy tartozzon. Az itt képzett szakemberek képesek lesznek a valós üzleti környezetet elemezni, a piaci lehetőségeket felismerni, az ehhez szóló kínálatot kialakítani és eljuttatni az érdekeltekhez, vásárlókhoz, fogyasztókhoz.
A koordinátor neve és elérhetősége:
dr. Vorzsák Álmos, egyetemi tanár, a program vezetője
dr. Alt Mónika Anetta, egyetemi tanársegéd, kapcsolattartó
E-mail: monika.alt@econ.ubbcluj.ro
Projektmenedzsment és projektértékelés – nappali – 29 államilag támogatott hely
A program célja olyan szakemberek képzése, akik rendelkeznek a projektek menedzseléséhez és értékeléséhez szükséges ismeretekkel és képességekkel. A képzés elvégzése után a hallgatók a munkapiacon nélkülözhetetlen kompetenciákat, az általános mellett specifikus szaktudást és kellő gyakorlati készséget is birtokolnak. A projektmenedzsment és projektértékelés szakon végzettek olyan területeken nyerhetnek majd alkalmazást, mint például régió- és vidékfejlesztés, pályázatírás és projektmenedzselés. Képzettségük lehetővé teszi számukra azt, hogy vállalkozásokban, közszférában és civil szervezetekben is sikerrel helyt álljanak.
A koordinátor neve és elérhetősége:
dr. Pete István, egyetemi docens, a program vezetője
dr. Horváth Réka, egyetemi adjunktus, kapcsolattartó
E-mail: reka.horvath@econ.ubbcluj.ro
Vállalati pénzügyi menedzsment – nappali – 40 államilag támogatott hely
Korunk turbulens pénzügyi világában kiemelkedően fontos, hogy alapos ismeretekkel rendelkező, higgadt pénzügyi szakembereket képezzünk mind a vállalati, mind a makrogazdasági szféra számára. A vállalati pénzügyi menedzsment mesterképzés ezt a célt hivatott szolgálni olyan tantárgyak tanulmányozása keretében, amelyek egyrészt a konkrét vállalati pénzügyi döntések korrekt megalapozására készítik fel a hallgatókat, másrészt azokkal a módszertani eszközökkel látják el a hallgatókat, amelyek nélkülözhetetlenek a vállalatok mindennapi pénzügyi menedzsmentjében és hosszú távú stratégiai pénzügyi döntéseiben.
A koordinátor neve és elérhetősége:
dr. Nagy Ágnes, egyetemi docens, a program vezetője
dr. Nagy Bálint Zsolt, egyetemi adjunktus, kapcsolattartó
E-mail: balint.nagy@econ.ubbcluj.ro
A beiratkozáshoz szükséges iratok, egy borítékos dossziéban elhelyezve:
- licenszoklevél vagy ezzel egyenértékű igazolás
- egyetemi anyakönyvi kivonat (foaia matricola)
- születési bizonyítvány hitelesített másolata
- házassági bizonyítvány egyszerű másolata (akinek esedékes)
- személyi igazolvány egyszerű másolata
- 3 db. színes, 3x4-es fénykép
- beiratkozási díj kifizetését igazoló nyugta (150 lej)
- a Lingua Központ által kiadott vagy elismert eredeti nyelvvizsga igazolás és annak egyszerű másolata
Felvételi kritériumok:
1. Beiratkozási feltételek
- nyelvvizsga bizonyítvány
2. Felvételi
- 25% a licensz vizsga
- 25% az egyetemi évek átlagának
- 50% írásbeli vizsga eredménye a megadott tematikából
Egyenlő felvételi jegyek esetén a megkülönböztető kritériumok:
- írásbeli vizsga eredménye a megadott tematikából
- az egyetemi évek átlaga
A részletes felvételi tematika és az irodalomjegyzék megtalálható elektronikus formátumban az egyes szakok kapcsolattartóinál, és elérhető a Kar honlapján.
Transindex.ro

Román-magyar külügyi bizottsági találkozóra került sor Bukarestben
A magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnökével, Balla Mihállyal és a Bizottság több képviselőjével találkozott Korodi Attila parlamenti képviselő, a Képviselőház Külügyi Bizottságának elnöke, illetve az általa vezetett bizottság képviselői ma Bukarestben. 
A találkozó keretében gazdasági, illetve kisebbségpolitikai ügyekről esett szó, valamint arról, hogy tud a két bizottság az említett ügyek mentén együttműködni. Mindkét fél egyetértett abban, hogy a két ország közti együttműködés érdekében fel kell éleszteni a közös, román-magyar kormányüléseket, valamint szükséges az is, hogy az év második felében Traian Băsescu román államelnök látogatást tegyen Schmitt Pál magyar államelnöknél. A két külügyi bizottság találkozóit is rendszerezni kell, félévente szükséges egy közös munkaülés beütemezése. Amennyiben nem jönnek létre ezek a találkozók, és a két állam nem egyeztet folyamatosan, nagy a veszélye annak, hogy eluralkodjon a szélsőségesség – vélte mindkét fél. 
Gazdasági téren folytatni kell az együttműködést az Agri és a Nabucco projektekben, valamint az is kiemelt fontosságú, hogy mielőbb befejeződjön a Békéscsabát Nagyváraddal összekötő elektromos vezeték kiépítése. 
Kisebbségpolitika terén érintették a közigazgatási régiók átszervezését, de szó esett a kolozsvári Házsongárdi temetőről is, valamint a kolozsvári magyar nyelvű táblák ügyéről is. Továbbá beszéltek arról, hogy Magyarországon a román ortodox egyház bekerüljön a történelmi egyházak közé, illetve a magyarországi nemzeti kisebbségek parlamenti képviseletéről is. 
A bukaresti találkozó Korodi Attila meghívása nyomán jött létre. A magyar Országgyűlés Külügyi bizottságának elnöke, illetve a bizottság képviselői találkoznak Markó Béla miniszterelnök-helyettessel, Niculescu Tóni külügyi államtitkárral, a Szenátus Külügyi Bizottságával, valamint a román-magyar parlamenti baráti társasággal is.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Találkozók szélsőségesség ellen
Román–magyar külügyi bizottsági találkozóra került sor tegnap Bukarestben. A magyar Országgyűlés külügyi bizottságát Korodi Attila parlamenti képviselő, a román külügyi bizottság elnöke hívta meg. A felek egyetértettek abban, hogy fel kell éleszteni a közös, román–magyar kormányüléseket, valamint szükséges az is, hogy az év második felében Traian Băsescu államelnök látogatást tegyen Schmitt Pál magyar államelnöknél.
A két külügyi bizottság találkozóit is rendszerezni kell, félévente szükséges egy közös munkaülés beütemezése. Ha a két állam nem egyeztet folyamatosan, nagy a veszélye annak, hogy eluralkodjék a szélsőségesség – vélik mindkét oldalon. Gazdasági téren folytatni kell az együttműködést az Agri- és a Nabucco-projektben, és az is kiemelt fontosságú, hogy mielőbb befejeződjék a Békéscsabát Nagyváraddal összekötő elektromos vezeték kiépítése. A megbeszélésen érintették a közigazgatási régiók átszervezését, de szó esett a kolozsvári Házsongárdi temetőről, valamint a magyar nyelvű táblák ügyéről is. Beszéltek a magyarországi nemzeti kisebbségek parlamenti képviseletéről, és arról is, hogy Magyarországon a román ortodox egyház bekerüljön a történelmi egyházak közé.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Román–magyar külügyi megbeszélés
A Balla Mihály elnök vezette magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának delegációja Bukarestben találkozott a román képviselőház külügyi bizottságának tagjaival, a parlament román–magyar baráti tagozatával, valamint a román külügyminisztérium vezetőségével.
Balla Mihály ezt követően elmondta: a magyar fél örömmel állapította meg, hogy Románia nagyot lépett előre a schengeni csatlakozás felé vezető úton. „Bízunk abban, hogy mielőbb lezárulnak a tárgyalások a csatlakozásról” – tette hozzá.
Felvetettek olyan kérdéseket is, amelyek a közvéleményt élénken foglalkoztatják, így napirendre került a kolozsvári Mátyás-szobor elé helyezett Iorga-tábla, valamint a házsongárdi temető ügye. Ez utóbbival kapcsolatosan a magyar fél kérte a román hatóságokat: kövessenek el mindent annak érdekében, hogy ilyen atrocitások ne fordulhassanak elő a jövőben.
A magyar küldöttség tagjai tájékoztatást kértek a jelenlegi romániai közigazgatási reformtervezetről is. Kifejezték reményüket, hogy ez az átalakítás nem okoz majd problémát a Romániában élő kisebbségek számára.
A parlament külügyi bizottságának Korodi Attila elnök által vezetett delegációjával részletesen tárgyaltak ezekről a kérdésekről. Az RMDSZ közleménye szerint mindkét fél egyetértett abban, hogy fel kell éleszteni a közös, román–magyar kormányülések gyakorlatát. Fontosnak nevezték, hogy az év második felében Traian Băsescu államelnök látogatást tegyen Schmitt Pál magyar köztársasági elnöknél.
A felek szerint folytatni kell az együttműködést az AGRI (az Azerbajdzsánból Grúzián át és a Fekete-tengeren keresztül megépítendő földgázvezeték) és a Nabucco projektekben. Kifejezték reményüket, hogy mielőbb befejeződjék a Békéscsabát Nagyváraddal összekötő elektromos vezeték kiépítése.
Markó Béla miniszterelnök-helyettes is fogadta a magyar parlamenti bizottság delegációját. Markó Béla méltatta Magyarország támogatását Románia schengeni övezethez való csatlakozásához.
(MTI)
Nyugati Jelen (Arad)

2012-2013-AS TANÉV
Magyar magiszteri képzések a BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karán
A Babeş-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kara a gazdaság különböző területeit lefedő magyar magiszteri képzések által friss diplomásoknak és újra tanulni vágyóknak minőségi továbbképzési lehetőséget kínál.
2012-2013-as tanév
A Babeş-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kara a gazdaság különböző területeit lefedő magyar magiszteri képzések által friss diplomásoknak és újra tanulni vágyóknak minőségi továbbképzési lehetőséget kínál.
A diák státusz előnyeit élvezve, a jelentkezők államilag támogatott helyen tanulhatnak tovább a három magyar magiszteri szakirányon: Marketing stratégiák és politikák, Vállalkozásmenedzsment, Vállalati pénzügyek. A képzések a munkaerőpiac igényeinek megfelelően vannak kialakítva és biztosítják a magyar, román és egy vagy több nemzetközi szaknyelv elsajátítását.
A három szakirányon 85 államilag támogatott hely várja a jelentkezőket július 16-tól.
Marketing stratégiák és politikák – nappali képzés – 25 államilag támogatott hely
A program célja olyan szakemberek képzése, akiknek feladata a marketing stratégia tervezése és megvalósítása az üzleti vagy akár a non-profit szférában. Az itt képzett szakemberek képesek lesznek a valós üzleti környezetet elemezni, a piaci lehetőségeket felismerni, az ennek megfelelő kínálatot kialakítani, kommunikálni és eljuttatni a fogyasztókhoz. Kapcsolat: dr. Alt Mónika Anetta, egyetemi adjunktus, monika.alt@econ.ubbcluj.ro
Vállalkozásmenedzsment – nappali képzés – 35 államilag támogatott hely
A Vállalkozásmenedzsment mesteri program célja olyan szakemberek képzése, akik képesek a vállalkozások szervezési-vezetési gyakorlati kérdéseinek elemzésére és megválaszolására a dinamikusan változó piaci környezet és verseny feltételei közepette. A mesteri képzés nagyvállalati stratégiai és funkcionális ismereteket, valamint kisvállalati menedzsment ismereteket egyaránt biztosít. Kapcsolat: dr. Györfy Lehel-Zoltán, egyetemi adjunktus, lehel.gyorfy@econ.ubbcluj.ro
Vállalati pénzügyi menedzsment – nappali képzések – 25 államilag támogatott hely
A vállalati pénzügyi menedzsment magiszteri képzés célja pénzügyi szakemberek képzése mind a vállalati, mind a makrogazdasági szféra számára. A magiszteri képzés ezt a célt hivatott szolgálni olyan tantárgyak tanulmányozása keretében, amelyek egyrészt a konkrét vállalati pénzügyi döntések korrekt megalapozására készítik fel a hallgatókat, másrészt azokkal a módszertani eszközökkel látják el a hallgatókat, amelyek nélkülözhetetlenek a vállalatok mindennapi pénzügyi menedzsmentjében és hosszú távú stratégiai pénzügyi döntéseiben. Kapcsolat: dr. Nagy Bálint Zsolt, egyetemi adjunktus, balint.nagy@econ.ubbcluj.ro
Mindhárom magiszteri képzés lehetőséget nyújt a tanulmányok folytatására a doktori képzésben. A 2012-es magiszteri felvételi ütemterve:
Tevékenység Szeptemberi felvételi
Beiratkozás Szeptember 10-13.
Beiratkozottak névsorának és az írásbeli vizsga
terembeosztásának kifüggesztése Szeptember 14.
Idegen nyelv vizsga Szeptember 15.
Felvételi vizsgák 9:00 órától
Felvételi vizsgák 14:00 órától
(csak azok számára, akik két mesterire felvételiznek) Szeptember 16.
Eredményhirdetés Szeptember 17.
Az elfoglalt helyek visszaigazolása Szeptember 18-20.
Felvételi végleges eredményhirdetése Szeptember 21.
A beiratkozás és a felvételi részletei
Beiratkozáskor a jelentkezőnek ki kell töltenie egy Beiratkozási űrlapot, és egy Opciók listáját is, melyben a jelentkező saját aláírásával igazolja az űrlapon kitöltött adatok hitelességét. A két űrlapon megadott információk és a felvételi vizsga eredménye alapján történik a helyek elosztása.
Beiratkozási feltétel egy nyelvvizsga bizonyítvány.
Felvételi kritériumok
- 50% a licensz vizsga átlaga; - 50% írásbeli vizsga eredménye a megadott tematikából. A hely elfogadásának visszaigazolása személyesen történik következő iratokat tartalmazó dosszié leadásával: a) eredeti egyetemi oklevél vagy ennek megfelelő (az Oktatási Minisztérium által elismert) eredeti okirat; b) eredeti egyetemi anyakönyvi lap (románul - foaia matricolă); c) eredeti érettségi bizonyítvány; d) születési bizonyítvány hitelesített másolata; e) házassági anyakönyvi kivonat egyszerű másolata (ahol indokolt); f) három darab, színes, 3x4-es, fénykép (a fénykép hátára fel kell tüntetni nyomtatott betűkkel a teljes nevet az édesapa keresztnevének kezdőbetűjével); g) szabványos orvosi igazolás; h) az első tandíj kifizetéséről szóló bizonylat (ahol indokolt); i) Személyazonossági bizonyítvány egyszerű másolata; j) Az ALPHA vagy LINGUA Idegen Nyelv Központok által kibocsátott idegen nyelv ismeretét igazoló okirat eredetije és másolata.
A részletes felvételi tematika és az irodalomjegyzék megtalálható elektronikus formátumban az egyes szakok kapcsolattartóinál.
Transindex.ro

A Babeş-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának magyar intézete szeptemberi felvételit hirdet magiszteri képzéseire Kolozsváron.
A júliusi felvételin meghirdetett 85 államilag támogatott helyből 27 hely maradt a szeptemberi felvételire. Ezen felül 44 tandíjas hely is várja az érdeklődőket. A magiszteri képzésekre friss diplomások és újra tanulni vágyók jelentkezését várják a három magyar magiszteri szakirányra: Marketing stratégiák és politikák, Vállalkozásmenedzsment, Vállalati pénzügyi menedzsment. A képzések a munkaerőpiac igényeinek megfelelően vannak kialakítva és biztosítják a magyar, román és egy vagy több nemzetközi szaknyelv elsajátítását. A diákok európai színvonalú környezetben tanulhatnak és lakhatnak az új és modern bentlakásokban. A magiszteri szakirányok bemutatása a következőkben olvasható:
Marketing stratégiák és politikák – nappali képzés – 13 államilag támogatott és 25 tandíjas hely A program célja olyan szakemberek képzése, akiknek feladata a marketing stratégia tervezése és megvalósítása az üzleti vagy akár a non-profit szférában. Az itt képzett szakemberek képesek lesznek a valós üzleti környezetet elemezni, a piaci lehetőségeket felismerni, az ennek megfelelő kínálatot kialakítani, kommunikálni és eljuttatni a fogyasztókhoz. Kapcsolat: dr. Alt Mónika Anetta, egyetemi adjunktus, monika.alt@econ.ubbcluj.ro
Vállalkozásmenedzsment – nappali képzés – 14 államilag támogatott és 15 tandíjas hely A Vállalkozásmenedzsment mesteri program célja olyan szakemberek képzése, akik képesek a vállalkozások szervezési-vezetési gyakorlati kérdéseinek elemzésére és megválaszolására a dinamikusan változó piaci környezet és verseny feltételei közepette. A mesteri képzés nagyvállalati stratégiai és funkcionális ismereteket, valamint kisvállalati menedzsment ismereteket egyaránt biztosít. Kapcsolat: dr. Györfy Lehel-Zoltán, egyetemi adjunktus, lehel.gyorfy@econ.ubbcluj.ro
Vállalati pénzügyi menedzsment – nappali képzések – 4 tandíjas hely A vállalati pénzügyi menedzsment magiszteri képzés célja pénzügyi szakemberek képzése mind a vállalati, mind a makrogazdasági szféra számára. A magiszteri képzés ezt a célt hivatott szolgálni olyan tantárgyak tanulmányozása keretében, amelyek egyrészt a konkrét vállalati pénzügyi döntések korrekt megalapozására készítik fel a hallgatókat, másrészt azokkal a módszertani eszközökkel látják el a hallgatókat, amelyek nélkülözhetetlenek a vállalatok mindennapi pénzügyi menedzsmentjében és hosszú távú stratégiai pénzügyi döntéseiben. Kapcsolat: dr. Nagy Bálint Zsolt, egyetemi adjunktus, balint.nagy@econ.ubbcluj.ro
Mindhárom magiszteri képzés lehetőséget nyújt a tanulmányok folytatására a doktori képzésben. A 2012-es magiszteri felvételi ütemterve:
Tevékenység Szeptemberi felvételi
Beiratkozás Szeptember 10-13.
Beiratkozottak névsorának és az írásbeli vizsga
terembeosztásának kifüggesztése Szeptember 14.
Idegen nyelv vizsga Szeptember 15.
Felvételi vizsgák 9:00 órától
Felvételi vizsgák 14:00 órától
(csak azok számára, akik két mesterire felvételiznek) Szeptember 16.
Eredményhirdetés Szeptember 17.
Az elfoglalt helyek visszaigazolása Szeptember 18-20.
Felvételi végleges eredményhirdetése Szeptember 21.
A beiratkozás és a felvételi részletei Beiratkozáskor a jelentkezőnek ki kell töltenie a Beiratkozási űrlapot és az Opciók listáját is, melyben a jelentkező saját aláírásával igazolja az űrlapon kitöltött adatok hitelességét. A két űrlapon megadott információk és a felvételi vizsga eredménye alapján történik a helyek elosztása. Beiratkozási feltétel egy nyelvvizsga bizonyítvány.
Felvételi kritériumok - 50% a licensz vizsga átlaga; - 50% írásbeli vizsga eredménye a megadott tematikából. A hely elfogadásának visszaigazolása személyesen történik a következő iratokat tartalmazó dosszié leadásával: a) eredeti egyetemi oklevél vagy ennek megfelelő (az Oktatási Minisztérium által elismert) eredeti okirat; b) eredeti egyetemi anyakönyvi lap (románul - foaia matricolă); c) eredeti érettségi bizonyítvány; d) születési bizonyítvány hitelesített másolata; e) házassági anyakönyvi kivonat egyszerű másolata (ahol indokolt); f) három darab, színes, 3x4-es, fénykép (a fénykép hátára fel kell tüntetni nyomtatott betűkkel a teljes nevet az édesapa keresztnevének kezdőbetűjével); g) szabványos orvosi igazolás; h) az első tandíj kifizetéséről szóló bizonylat (tandíjas hely esetén); i) személyazonossági bizonyítvány egyszerű fénymásolata; j) Az ALPHA vagy LINGUA Idegen Nyelv Központok által kibocsátott idegen nyelv ismeretét igazoló okirat eredeti példánya és fénymásolata. A részletes felvételi tematika és az irodalomjegyzék megtalálható elektronikus formátumban az egyes szakok kapcsolattartóinál, illetve az alábbi linkeken: - Marketing stratégiák és politikák:
- Vállalkozásmenedzsment: - Vállalati pénzügyi menedzsment.
Székelyhon.ro

Varga Andrea történész felhívása a restitúció ügyében
Ismét közzétette két évvel ezelőtt megfogalmazott felhívását az erdélyi egyházi ingatlanok restitúciójának közös rendezése ügyében Varga Andrea. A történész egy esettanulmánnyal is kiegészítette korábbi szövegét. Írását az alábbiakban közöljük.
Az alábbi szöveg több mint két éve íródott, időközben el is felejtettem, születése óta megjárta több magyarországi állami és közigazgatásban dolgozó felső vezető elektronikus postaládáját is. Nem gondolom, hogy érdemben bárki fantáziáját megmozgatta volna az alábbi felvetés, de hát az összefüggések nem mindig a kellő időben látszanak meg, s néha csupán megkésve mutatják érvény(esülés)üket… Kezem közé került minapában az EMMI-Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságának 2013. július 24.-i, szerdai budapesti Országos Sajtószolgálaton keresztül kiadott közleménye, mely szerint: „A (magyar – V.A.) kormány támogatja a magyar közösségeket törekvéseik elérésében. Magyarország kormánya bármely kérdésben – így az egyházi ingatlanok rendezése ügyében – tartja magát ahhoz az alapelvhez, hogy a határon túl élő magyar közösségek törekvéseit támogassa – mondta július 24-én Hölvényi György, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor első napján tartott panelbeszélgetésen.
Fontos, hogy az adott ország vezetése kellő alapot biztosítson az egyházak működéséhez, a szabad vallásgyakorláshoz – tette hozzá az államtitkár a Kós Károly-sátorban. Hangsúlyozta, hogy az egyházi ingatlanok rendezésekor türelemmel kell lennünk, Magyarországon 2011-ben, 20 év után sikerült lezárni a folyamatot”.
Az ország adott, a kellő alap ugyancsak, a türelemről nem is beszélve. Ami azonban nem áll, az a „sikerrel lezárt folyamat”…
Az elmúlt hónapokban személyes érintettségem miatt nem akartam elmondani véleményemet az erdélyi egyházi ingatlanok restitúciós ügyében. Ugyanakkor köztudott, hogy az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés az egyetemesen elismert alapvető jogok közé tartozik (denial of trial vagy déni de justice). Ezekért kiállni nem csupán misszió, de felelősség is. Mégpedig közös, hamiskodás-mentes és morális felelősség.
Korunk Európájában, több mint két évtizeddel az 1989-es változások után, az egykori kommunista országok közül Románia maradt az egyetlen, amely ezidáig nem volt képes európai jogi normáknak megfelelően, törvényes úton rendezni a volt egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának kérdését. Míg a polgári demokratikus országokban, Nyugat-Európában a teljes oktatási rendszernek meghatározó részét alkotják a felekezeti iskolák, addig korunk Romániájában még az 1990 után kialakított vagy revitalizált magyar egyházi iskolai intézmények is többnyire jogfosztottak, tulajdonukból konstans módon kiforgatottak, állami szintű szabályozás és egyházi érdekű kezdeményezések összhangjának hiánya miatt lényegében mindmáig működésképtelenek. Nem utolsósorban éppen vagyoni helyzetük, állapotuk, s főképp pedig rendezetlen státuszuk okán.
Az állapotok változása és a román állam következetesen vonakodó, restitúciót nyíltan megnehezítő (vagy direkten ellenérdekelt) egyházpolitikai együttműködési szándéka miatt az alábbi indítványban európai rangú intézményi segítség igényét terjesztem elő annak érdekében, hogy Románia állami hatóságai juttassák vissza az egyházak birtokába mindazokat az ingó és ingatlan javakat, melyeket önkényesen elkoboztak tőlük.
Mi kell ehhez, első körben…?
1). Elsődleges célprogram az egyházi-felekezeti vagyonok leltárának elkészítése, ehhez szükséges kutatói bázis kialakítása, nemzetközi együttműködés megformálása és nemzetközi jogi normákat követő adatbázis felállítása, mely párhuzamosan kezeli a felmerülő ügyek tudományos háttéranyagát és elősegíti a jogérvényesítés sikerét.
2). E programcél harmonizálása az uniós kötelező érvényű ajánlásokkal, a nemzetközi konvenciókra épülő levéltári és adatnyilvánossági jogelvekkel, mindezeken túl a magyar kulturális örökség kezelésének állami garanciákra épülő védelmével, fejlesztésével, bővítésével és digitalizálásával is. A magyar államnak nem csupán saját történeti képe, állampolgárainak múlttudata okán, legalapvetőbb értéknormáinak fennmaradása szempontjából is kivételesen komoly szüksége van történelmi egyházainak folytonos szerepvitelére, feladatvállalására, kiváltképpen a határokon túli szférában. E feladattudat föltehetően nem hiányzik talán a politikai akarat szintjén, de hatástalan marad a határokon túli magyarság tudati, világnézeti, felekezeti önállósági és lelkiismereti szabadságának terében, főként nemzetstratégiai szempontból. És ez marad mindaddig, amíg érdemi, pontos, célirányos és jogi garanciákkal is alátámasztott leltár nem készülhet az elveszett /vagy éppen most elveszni látszó !/ egyházi vagyonok teljes lajstromával.
A felhívás és programos feladatvállalás célja nem választható el a motivációktól: kétségtelen, mert peres ügyirati anyag, eredménytelenül lefolytatott eljárások sora, szakmai vétségekkel terhes vagy jogi perfekcióval nem (vagy esetlegesen) ellátott kezdeményezések sorozata bizonyítja, hogy folyamatosan romló kondíciók veszik körül a magyar egyházi vagyonok visszaszerzésének folyamatát. A szaklevéltári ismeretek hiánya vagy a politikai érdekérvényesítés eszközeinek párhuzamossága, megkísérelt egyedi restaurációs játszmák elveszített esélyei jelzik azt, hogy érdemi feltárás (esetenként a nyilvánosság vagy a szakjogászi érdeklődés számára sem elérhető források megközelítési nehézségei okán) nem nélkülözhető ebben a változó feltételrendszerű jogérvényesítési folyamatban. Az adatok, források, dokumentumok, peranyagok, sajtóanyagok, ítéletek, peres vagy peren kívüli eljárási megoldások, a jogszabályok időbeli és érvényességi kondícióinak mint feltételeknek a nem kellő megléte nemcsak érvényteleníti az elszigetelt törekvéseket, de egymás ellen hangolja, a vetélytárs félnek is kiszolgáltatja az érdekelteket. Ennek egyetlen ellenszere lehetséges: prekoncepció-mentes helyzetfeltárás és jogszerűen érvényes érték-összeírás (vagyonleltár, hiányleltár, összehasonlító kimutatások, jogi és történeti dokumentáció) elkészítése.
Felhívásom tehát ezt a célt szolgálja a fentiek értelmében és a rendezés elmulaszthatatlan felelősségének gondosságára hívja föl a figyelmet. Amíg még van erre ok és indok, esély és bizonyítható jogalap…
A felhívás kivitelezése nem épülhet az érdekelt egyházak, forráshiányos felekezeti és hívő-közösségek támogatására. Különösen akkor nem, midőn a partnerség és szolidaritás olyan európai kapcsolathálójáról van szó a szóbanforgó tét lényegét illetően, melyhez minden egyház kevés lenne önmagában. A kivitelezési program ezért a szociális párbeszéd európai normáihoz kíván igazodni, ennek jogi és együttműködési, esélyegyenlőségi és kooperációs feltételrendszerét követi. A felhívás megvalósítása tehát állami segítséget, forrástámogatást, intézményesítési megoldásokat, nemzetközi jogi és partnerségi felelősségvállalást igényel – nem pusztán remények, hanem kötelezettségek formájában. Ugyanakkor nem központosítás, nem egyvalamiféle „állami egyházügyi hivatal” ügyviteli felelőssége értelmében, hanem a tényfeltárás, adatbázis-felállítás, adatszolgáltatás, információs biztonság és adatvédelem alkalmazásával. E téren a felhívás komolyanvétele esetén a kormányzati információs biztos közreműködésének igénye is felmerül, amely egyazon célt, a partnerek kooperációjára épülő adatnyilvánosságot is szükségképpen garantálja a kutatások nyomán keletkező anyagok terén, de megnehezíti vagy lehetetlenné teszi az ellenérdekelt felek kártékony hozzáférését.
Mind a felhívás kivitelezési célrendszerének, mind az érdekelt egyházak és felekezetek társadalmi motivációinak főszerep jut a megvalósítás interaktív és intézményközi jellegében. Ezért nem rendelhető immár fennálló nemzeti intézményhez /mondjuk felelős államtitkársághoz/ a törekvés, továbbá azért sem, mert ennek próbája már megvolt, mégpedig sikertelenül. Az adatokhoz való hozzáférés, az adatgazdák jogosítványai, a partnerségi kapcsolatok, a kutatási szakértelem, egyéni vagy csoportos érdekeltség és bürokratikus ellenállási attitűd folyamatos jelenléte ebben a szférában a legtöbb és legkezdeményezőbb egyházakat is háttérbe szorította, jogérvényesítési úton visszavetette, sőt bizonyos esetekben előzetesen is reménytelenné tette a jogos igények érvényesítésének esélyeit, vesztes helyzetet idézve elő a jogos érdekérvényesítés és jogorvoslat eseteiben is.
Hatékony jogvédelmet csakis hatékony lobbi-tevékenységgel érhet el az egyház (bármely egyház, s az egyházak társadalmi területe egyaránt). Ennek a kölcsönös tisztánlátáson alapuló (elektronikus adattár, hozzáférés, dokumentációk tükrözése, feltárt anyagok nyilvánossá válása), tervszerű programossággal elvégzett kutatómunka és érdekérvényesítés lenne elemi szintje. Nélkülözhetetlen ilyesmi létrehozásához olyan havi rendszerességű kiadvány (bulletin), amely a permanens tájékoztatás feladatát látja el felekezetközi és inter-religionális térben.
Háromhavonta (negyedévente) szükség lesz programkövető konferenciákat, szakmai vitákat, helyzetelemző egyeztetéseket is tartaniuk az egyházaknak, szükség esetén még gyakrabban, egészen az eredmények eléréséig. Felekezetközi huzakodás esetén ugyanakkor mindannyian és közösen rajtavesztenek, ez ma már világos.
Eltérő kényszerek között élünk, de közös céllal és még közösebb, híveinkkel együttes hátrányos helyzetben. Tudomásul kell vennünk és egymásban is tudatosítanunk kell: most, vagy pedig soha sem érhetjük el, amit jog szerint kívánunk, mert évről évre tapasztalhatjuk, hogy jogszabályok módosulása, ellenérdekelt partnerek kivételezett helyzetbe kerülése révén egyre nehezebben lesz érvényesíthető holnap, ami ma még esély volt.
Lehetséges, hogy ezután minden elévül és soha többé ilyen összefogási, érdekazonossági lehetőség nem lesz, mint most utoljára még talán van. Számos jogi kezdeményezés indult, eltérő módon és fórumon, viszont többek egyéni próbálkozása is alig volt elegendő ahhoz, hogy néhány ingatlan esélyt kapjon a visszaadásra – de csak néhány, az összesnek csupán csekély töredéke! Ennek jogi kerete csak a 2000-res években alakult ki részlegesen, de semmiképpen nem áttekinthetően, hanem alkalmi és esetleges sürgősségi kormányrendeletek formájában, és messze nem az egyértelmű és egységes szabályozás szellemében. Ugyanakkor a törvényesnek tetsző törekvések is javarészt megbuktak a partnerség hiányán, belső felkészültségen, bizonyítékok hiányán vagy a tárgyalófelek ellenérdekeltségén. Az európai rangú és korunk normáinak megfelelő törvényi szabályozás nélkül csak a „lekenyerezhetőknek” járó kiváltságosság osztogatása marad reményként, ettől azonban a többség elesik és végleg kárvallott marad. Tényleg véglegesen…!
Tudatosítani kell önmagunkban, egymásban, lehetséges és felelős partnereinkben is, hogy magyar tulajdon vész el, ha nem lép közbe a magyar állam – mégpedig nemzeti érték, kulturális örökség, európai vagyon, és még ráadásul egyházi is, vagyoni és morális, szimbolikus és történeti közjavak tömege.
Tudvalévően az egyházi vagyonok eltulajdonítása ellentétes volt a trianoni békeszerződés nem állami vagyonra vonatkozó rendelkezésével is annak idején – és mégis megtörtént, ami jogtalan volt.
A 2006-os egyházügyi törvény állam és egyház viszonyára vonatkozó 3. pontja kimondja, hogy az állam tiszteletben tartja az egyház belső szabályzatát és törvénykönyvét. Ilyen és ehhez hasonló módon kialakított állapotnélküliségek, képtelenségek szolgálnak alapul jogos követeléseink érvényre jutásánál, korántsem függetlenül attól, hogy mindez elfoszló, állagában romló állapotú vagyon, a határon túli magyar kisebbségek anyagi és szellemi javainak értékfoszlását, devalválódását vagy alkalmi kompromisszumok révén helyi cserealkuk esetlegességét eredményezi. Ezt a folyamatot kell közös szándékkal megakadályoznunk, közös tervek alapján átírnunk, ameddig még lehetséges.
A közös fellépés talaja egy közös projekt, közös és önkéntes csatlakozással, magyar védnökség alatt, az Országos Széchenyi Könyvtár, a Magyar Országos Levéltár, a Magyar Tudományos Akadémia stb. szakirányítási vezérletével, nemzetközi levéltári szabványok és normák iránymutatása mentén egy átfogó projekt megvalósításában mindazon partnerekkel (szponzoráció, nemzetközi levéltári szakmai szövetség, digitalizációs jogok és normák követése, stb.). Partnerségben lehet csupán kivitelezni mindezt, úgy, hogy nem szűnünk meg szem előtt tartani: a magyar és nemzeti történelem levéltári anyagainak, örökségének visszaigénylése mint ingó vagyon éppúgy része kell legyen céljainknak, mint az ingatlanok, törvények és intézmények előtti képviselet, mellesleg, jogszerű visszaállítása és/vagy kárpótlása mindannak, aminek elorzása a történelem kelet-európai sodrának egyik következménye volt. Románia monitorizálása csak igazságügyi szinten zajlott, azon belül is a korrupció tesztjével elsősorban. Elmaradt az Emberi Jogok Chartájának érvényesülési tesztje az egyházak ellen a vagyonjogi perek során lezajlott/elkövetett jogsértéseket illetően, amelyek ügyében még közösen fel kell lépnünk, bármely egyházakról volt is szó.
A fenti felhívás lényegében visszhangtalan maradt. Egyházak részéről éppúgy, mint állami hatóságok válaszadási és programtervezési célképzeteit illetően. Amiről anno ez a szöveg szólt, annak felszólító hatása lepergett az érintettekről. A veszteségek viszont időközben is jól látható módon szaporodnak. Erre szolgáljon példaképpen írásom második fele, mely esettanulmányi szándékkal, vagy tanúságképpen illusztrálhatja a zajló folyamatokat. Engedtessék a részletek közléséért az Olvasó megértő türelmét, s az Érintettek belátó bölcsességét kérni…
Egyes román nyelvű sajtóorgánumok az elmúlt hetekben a Váradhegyfoki Premontrei Kanonokrendi Prépostság jelenleg is folyamatban lévő ügyei kapcsán fogant cikkeik által nap mint nap próbálnak a tárgyalást vezető bírókra nyomást gyakorolni.
Onisifor Ghibu (akinek volt neve akkoriban, s vállalta is!) mai utódai jól tudják, hogy errefelé a bírók és ügyészek általában nem erkölcsi elvekre, illetve morális tartalmat is hordozó jogelvekre építik döntéseiket. Főleg nem azokban az esetekben, ha az ügyre vonatkozó jogi előírásokat maradéktalanul alkalmazva a társadalom/közösség értékítéletével vagy erkölcsi felfogásával ellenkező döntést tudnának csak hozni... A jogi érveket ugyanakkor szívesen építik be nemjogi érvényű értelmezésekbe, jogiasított formátumú véghatározatokba vagy kereseti elutasításokba…
Tanulóleckeként leírom röviden ide illő huzavonámat a nagyváradi ügyészséggel:
2011 februárjában büntető feljelentést tettem a nagyváradi ügyészségen, melyben kértem, hogy a Prépostság tulajdonát képező Félixfürdőt használó céget tiltsák el az ingatlanok állapotát veszélyeztető magatartástól (a bontástól illetve építkezéstől), illetőleg kötelezze a kár megelőzéséhez szükséges intézkedések megtételére.
Azóta a cég vezérigazgatója ellen tett büntető feljelentésem nyomozati szakaszának irataiból kiderült, hogy noha a cég 2006-ben építkezési illetve bontási engedélyt kapott a Váradszentmártoni polgármesterségtől (ami ugyebár ellentétes a restitúciós törvénnyel, vagyis törvénytelen, bűncselekménynek bizonyul), mégsem történt/történik a károkozás megakadályozása vagy szankcionálása.
Merthogy „ha nincs kár, nincs bűncselekmény”. Hiszen mind az ügyészség, mind a bíróság azon a véleményen volt, hogy a cég a sajátját, a tulajdonában lévő szállodát bontotta le 2006-ban, a restitúciós folyamat kellős közepén – sőt, hogy érdekesebb legyen a helyzet –, alapfokon a nagyváradi bíróság a kérdéses szállodát visszaadta jogos tulajdonosának azzal, hogy az ingatlan ellenértékében pénzbeli kártérítésre jogosult... Persze azóta kiderült, hogy amikor alapfokon a rend visszakapta az ingatlant, a szálloda már nem állt lábon... Ehhez még hozzájön, hogy mind az ügyészség, mind a bíróság törvényesnek nyilvánította, hogy a cég a Prépostság visszaigényelt telkein több milliós értékű ingatlan-beruházást hajtson végre, építkezési engedéllyel, holott a restitúciós törvény tiltja az visszakért ingatlan megváltoztatását.
Persze az is lehet, hogy valamiképpen Bihar megye s azon belül is speciálisan Váradszentmárton kikerült a restitúciós törvény végrehajtási területi hatálya alól. Ellenkező esetben ugyanis a jogi szankciók körébe tartozna immár az ügy, s nem a sajtóközleményekben harsogható félretájékoztatás tárgya lenne…
Kérdem én, hol van ilyenkor a korrupcióellenes ügyészség figyelme és érdekképviseleti beavatkozása? – amelyik például a Mikó ügyben feltárta, hogy „közérdek ellen elkövetett hatalommal való visszaélés minősített formában, mivel az ingatlan értéke (ezért a károkozás is) rendkívül magas” holott ez esetben is hasonló az állapot: a református egyház kormányhatározattal kapta vissza az érintett ingatlan-együttest, ugyanakkor nem bontotta le – meg lehet nézni, lábon álló ingatlanról van szó –, továbbra is oktatási intézményt működtet az ingatlanban, az alapítók akaratának megfelelően.
Lehet, hogy rajtam kívül mindenki tudja jogi miértjeimre a választ – de ezt bölcsen titokban is tartja. Az elmúlt három évben ugyanis számtalanul próbálkoztam logikus magyarázatot kapni az önmagamnak és a bíróságok előtt is feltett kérdéseimre, többek közt arra, hogy ki és mi, miként és miért vállalt nemzetközi kötelezettséget arra nézve, hogy garanciát várjon Romániától az egyházi tulajdonok visszaszolgáltatására. A háttérhez érdemes tudni: megfogalmazódott az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése 176/1993-as Véleményezése Romániának az Európa Tanácsba való felvételi kérelmét illetően:
8. pont: „A Közgyűlés felkéri a romániai kormányt, hogy szolgáltassa vissza az egyházi tulajdonokat és biztosítsák egyházi iskolák alapítását és működtetését, különös tekintettel a kisebbségekhez tartozó gyermekek anyanyelvi oktatására.” (Gunnar Jansson, Romániával foglalkozó Európa tanácsi raportőr jelentése 1997 áprilisából)
Egy másik nemzetközi dokumentum: Románia monitorizálását megszüntető 1123/1997-es Határozat. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 14-es pontjának IV. bekezdése kimondja:
„A Közgyűlés ezért nyomatékosan felkéri a román hatóságokat, hogy: módosítsák olyan értelemben az elkobzott és államosított javak visszaszolgáltatására vonatkozó törvényeket, az 1991/18. és az 1995/112. számú törvényeket, hogy azok a javak in integrum visszaszolgáltatását vagy ehelyett méltányos kárpótlást biztosítsanak.”
A meg nem valósuló visszaszolgáltatásra, vagyonátadásra, kompenzációs javaslatokra nem igazán lelem a magyarázatot. Jogtörténészként ugyanakkor sejtem, hogy ma is létezik az egykori K-vonal utódja, megmaradt a titkosan ügykezelt dossziék világa, továbbá a bíróságok részére küldött titkos jogalkalmazási utasítás, hogyan kell a különösen érzékeny kérdésekben eljárni. Hiszen, ha nem így lenne, akkor valószínűleg a Prépostság ügyeiben a iura novit curia elve, vagyis „a bíróság ismeri a jogot” normája érvényesülne.
A „jog ismerete” persze lehet idő-függő, a jogelvek és európai joggyakorlat követésének igénye is a múló idő függvénye: „majd érvényét veszti” az igény, ha valahogyan (ügyesen) elrendezzük a kárigény és jogos követelés elutasítását, miközben az ingatlanok állagromlása vagy dózerolása odáig jut, hogy mintegy „okafogyottá” válik a visszaszolgáltatás érvényesítése.
Gyakorlatilag ezt szolgálja ugyancsak a jogi és törvényszövegekkel való ügyes manipulálgatás. Hiszen melyik román (főleg erdélyi) bíró ne tudná, hogy 1855-ben megszületett a magyar telekkönyvi rendelet leginkább eljárási szabályokat tartalmazott.
De ha valaki mégsem tudná, íme a részletek: az Ideiglenes Törvénykezési Szabályok a magyar telekkönyvi rendelet, valamint az Optk. telekkönyvre vonatkozó rendelkezéseit 1861 után is fenntartották, így elsősorban az Optk. azon anyagi szabályait, amelyek arra vonatkoznak, hogy a telekkönyvi bejegyzettség, vagy annak hiánya, milyen magánjogi joghatást idéz elő.
Ennek megfelelően, az Ideiglenes Törvénykezési Szabályok 145. §: „A jog és vagyon biztonsága s ezen alapuló közhitel (… ) végett az 1855-ik dec. 15-én a telekkönyvek tárgyában kiadott rendelet kiegészítésekkel hatályban marad.” 156. §: „(…) az osztrák általános polgári törvénykönyvnek mindazon határozatai, a melyek a telekkönyvi rendeletekkel egybefüggésben állanak, s a melyek valamely telekkönyvi jog megszerzésére vagy elenyésztésére alapul szolgálnak, az országgyűlés intézkedéséig hatályukat megtartják.”
Folytatólagosan a „telekkönyvi elbirtoklás” szabályát az Optk. 1467. §-a tartalmazta. „Ingatlanokra nézve az, a kinek nevére azok a telekkönyvbe bekebelezvék, minden ellenmondás elleni tulajdonjogot három év alatt birtokol el. Az elbirtoklás határai a beiktatott birtok mértéke szerint ítéltetnek meg.”
Magyarországon az „1888. márcz. 5-én 947. sz. a. kiadott igazságügy-miniszteri rendelet a törlési kereset határidejének megrövidítése és a megindítás szándékának bejelentése tárgyában” a szabályt az 1872. február 15-én hatályba lépett osztrák telekkönyvi törvény alapján az alábbiak szerint fogalmazta meg: a (közvetlen jogszerzőre történő átírást tartalmazó) telekkönyvi végzés kézbesítése esetén a tulajdonosnak a kézbesítéstől számított 60 nap alatt be kell jelenteni és 6 hó alatt meg kell indítania a „kitörlési” pert a további jóhiszemű jogszerzők ellen. Amennyiben kézbesítés nem történt, a kereset 3 éves jogvesztő határidőn belül indítható meg. A közvetlen jogszerzővel szemben a pert az általános elévülési idő, 32 év alatt lehet megindítani. Magyarországon a joggyakorlat az osztrák szabályozással szemben a harmadik személy jóhiszeműségét erőteljesen beszűkítette azzal, hogy a jóhiszeműséghez nemcsak a telekkönyv megtekintését, hanem a birtokállapotról való meggyőződést is megkívánta.
A fentiekre való tekintettel, az 1866-ban a „Szent István első vértanuról czimzett Nagyváradhegyfoki premontrei rendi prépostság” mint eredeti tulajdonos (primus) került bejegyzésre az 1866. évi XXIX. Törvénycikk bejegyzési jogszabályi elv alapján a Váradszentmártoni telekkönyv B1 lapján.
Vajon a telekkönyvi jogi szabályozás és rendelkezései mitől „évülnek el” az újságírók emlékezetében, a jogi közgondolkodásban vagy a felekezetpolitikai érdekképviselet érvtárában…? S „elévülnek-e” annyira, hogy immár az autentikus nyelvtani, grammatikai, rendszertani, történeti, jogszabályi értelmezés szerint az 1855. december 15-i magyar telekkönyvi rendtartás 168. paragrafusára vonatkozóan lehet telekkönyvi rektifikációval tulajdont szerezni?
Hiszen, az anyagi jog előírásai alapján csak „az okiratba foglalt megállapodáson alapuló bejegyzés keletkezteti a megállapodáson alapuló dologi jogokat”, „az érvényes megállapodást korporáló okirat nélkül bejegyzett dologi jog nem keletkezik”.
Továbbá az is köztudott, hogy a magyar jogi hagyományok mindig is védték az eredeti tulajdonos érdekeit. Ha mai tulajdonról, mai érdekekről, intézményi vagyonról volna szó, akkor ki és miért mondana le arról, hogy történeti hitelességgel igazolható tulajdonát a magáénak tudhassa, védelmezhesse, közhatalom előtti bejegyeztetését szavatoltnak láthassa…?
Manipulációról szóltam az imént. Nem ok nélkül. Ugyanis 1936-ban a premontrei rend nagyváradi gimnáziumának épülettömbjét, telekkel (3159 tulajdoni lap) illetve váradszentmártoni (Félixfürdő) (1 tulajdoni lap), melyet a Rend a telekkönyvi nyilvántartás bevezetése óta (1866) háborítattlanul bírtokolt, Onisifor Ghibu csendőri kísérettel, egyoldalúan a nagyváradi telekkönyvi bíróságon az 1866-ban eredeti felvétel alapján felevett telekkönyv BI lapján a „Jászói premontrei rend mint nagyváradi hegyfoki prépostság” nevét román államra „javította” az 1855. december 15-ei magyar telekkönyvi törvény 168-as paragrafusával az 1936. augusztus 22-én kelt 7818/1936 illetve 6611/1936 végzés alapján.
E bejegyzések ellen három fellebbezés történt a váradhegyfoki premontrei rend, illetve a jászóvári premontrei rend részéről, továbbá a nagyváradi római katolikus püspök nevében. A nagyváradi bíróság 1937. március 31-én a 3461/1937-es és 5301/1937-es végzésében jóváhagyta Onisifor Ghibu „javítását”.
A nagyváradi törvényszék a II. fokú végzésben (1937) már azt a jogi érvelést használta, hogy Romániában csak olyan szerzetesrendeknek lehet jogi személyisége, amelyek kizárólag Románia területén működnek, de nem ismerhető el a jogi személyisége a világegyház szerzetesrendjének, amelynek Románia határain kívül is szervezetei vannak és legfőbb rendfőnökük külföldön él.
A Szentszék 1938-ban a Ghibu-féle teljesen téves magyarázat ellen a legerélyesebben tiltakozott, kijelentve, hogy a Romániával megkötött konkordátum (1927) értelmében a román területen működő szerzetesrendek külön-külön jogi személyek, amelyek a római katolikus egyház fennhatósága alá tartoznak. Ennek folytán a premontrei rend vagyona egyházi vagyon, és mint ilyen, el nem kobozható, eredeti egyházi rendeltetésének megőrzendő.
1939-ben a román külügyminisztérium kérésére a bukaresti semmítőszéken a máig be nem fejezett jogi eljárást felfüggesztették.
A román kormány a Vatikánnal való nyílt konfliktust megelőzendő a katolikus egyházi jogviták rendezése céljából 1939 novemberében négyes bizottságot hozott létre. A román egészségügyi minisztérium képviselője (a négyes bizottság 1939. december 7—8-án megtartott ülésein) azon a véleményen volt, hogy a Premontrei Rend félixfürdői ingatlana nem morális, hanem materiális kérdés, államérdekből kell ezt a hatalmas vagyont megtartani.
A Szentszék és a román kormány tárgyalásai 1940. március 1-jén nem zárultak le, ugyanakkor kihoztak egy rendeletet, amelyben kimondták, hogy az összes ilyen telekkönyvi átírást felfüggesztik, és egyenként vizsgálják meg. A második bécsi döntés után a magyarok hoztak egy miniszteri rendelkezést, hogy a pereket azon a szinten kell befejezni, ahol Romániában elakadtak. A nagyváradi egyházmegye egy része román fennhatóság alatt maradt, ennek megfelelően a magyar kormány a be nem fejezett perekre a nemzetközi jog követelményét alkalmazta.
Köztudott, hogy 1940. augusztus 30-án a második bécsi döntéssel Észak-Erdély, és ezen belül Nagyvárad illetve Váradszentmárton újból Magyarországhoz került, hiszen államutódlás, illetve határmódosítás esete állt fenn. A határmódosítás, a román és a magyar állam második világháború utáni viszonyának története, a szervezett szocializmus korszakának egyházpolitikai ballépései és egyház- vagy hitellenes históriája újabb értelmezés-történet részei (lehetnének és kellene legyenek).
Az egyházi tulajdonok kérdése azonban, beleértve a jog szavatolta tulajdonhoz való viszonyt, a kisebbségi jogérvényesítés szempontjait és a felekezetválasztási szabadságjog emberi jogi garanciáit – nem politikai „engedmények” vagy alkuk témakörei, nem politikai napirend tárgyai. Egyetemes, vagy éppenséggel európai normák, uniós tagság feltételeként szabott normatartás, tulajdonjoghoz való viszony és respektus kérdései inkább, amelyek között nem kaphat helyet a lapos vádaskodás, a hevenyészett joggyakorlat vagy az alkalmi jogértelmezési cselek érvényesítése.
Maszol.ro

Ez igazi forradalom lesz
Barabási-Albert László hálózatkutató, fizikus, most mégis az orvostudomány követi leginkább munkáját. Ha beválnak előrejelzései, átalakul mindaz, amit az emberi testről, a betegségekről tudunk. Bostonban, Budapesten és Csíkszeredában él. Színházról, irodalomról épp oly szenvedéllyel vall, mint arról, ami a kutatóközpontokban történik. Hálózatokban látja a világot. Parászka Boróka interjúja.
- Amerikai kutatóként ismert világszerte, mégis rendszeresen hazajár, ragaszkodik Csíkszeredához, Erdélyhez. Miért?
- Nehéz arra válaszolni, miért fontos a hazajövetel. Minden évben hazajárok, többnyire nyáron, de van rá példa, hogy kétszer is. A feleségem szerint más emberré válok, amikor itthon vagyok. A világon bármerre járok, az amerikai élet mindig utolért. Amint a Korona elhagyja Csíkcsicsót, egyszerre levetkezem Amerikát, annyira irrelevánssá válik, hogy mi történik ott, itt két-három hét alatt annyira nyugodt tudok lenni, mint sehol máshol.
- Ennek mi a magyarázata?
-Az az érzésem, hogy az embernek megvannak a különböző egyéniségei, amelyek különböző környezetben különbözőfélék. Kicsit más ember vagyok Budapesten mint Csíkszeredában és teljesen más ember Bostonban. Ez a környezet, a levegő, az emberek, bekapcsolják a genotípust, ahogy orvosilag neveznénk.
- A család, a barátok, a múlt szerepéről beszélünk?
- A múltról nem feltétlenül, de a családról és a barátok szerepéről igen. A családom sokszor Budapesten is velem van, tehát az ottlét nem kellene gyökeresen más legyen. Az átalakulást befolyásolja, hogy itt tényleg nincs munkám. Megpróbáltam egy párszor, és nem jött össze. Most is hoztam magammal anyagot, de hozzá sem nyúltam. Komolyan mondom, sokat számít a levegő. Amikor hazajövünk Csíkszeredába, egy hétig pihenünk, annyira igénybe vesz a friss, magaslati levegő, ettől a „valami mástól”. És így alakult ki, hogy ez egy intellektuális sziget, ami másról szól, mint Budapest, vagy Amerika.
- Számomra meglepetés volt az, hogy a kortárs művészettel, a magyar irodalommal ennyire napirenden van.
- Édesanyám irodalom szakos, édesapám történész, írt ő maga is, nagy művészetpártoló volt, állandóan művészek fordultak meg nálunk, rengeteg kép volt a lakásunkban. Én középiskolában képzőművész akartam lenni, rajzoltam, szobrászatot tanultam. Szárhegyen is voltam egy hónapot a táborban. Tehát ez valahogy hozzátartozik a mi DNS-ünkhöz. Nem mondhatom azt, hogy teljesen napirenden vagyok a magyar művészettel. Azt hittem, teljesen napirenden vagyok az erdélyi irodalommal, és a magyarországiakkal is. Addig, amíg Kertész meg nem kapta a Nobel-díjat. Mert akkor meg kellett kérdeznem, hogy ki az az ember? Akkor jöttem rá, hogy egyáltalán nem vagyok napirenden.
- Ekkor kezdte szisztematikusan beleolvasni magát a magyar irodalomba? Bostonban nézi, hogy mit ír például a Litera.hu?
- Bostonban nem nézem, hanem Budapesten nézem. Majdnem két évtizede alakult ki az a szokásom, hogy ha megérkezem ide, bemegyek a könyvesboltba, és megkérdezem, mi most a fontos? Felkerestem a zeneboltokat is, mikor még voltak. Arra kértem az eladókat, mondjanak egy művet, ami az elmúlt évben jelent meg, és muszáj megvenni. Ilyenkor elindult egy beszélgetés, rendszerint nem egy művet mondtak, hanem hármat. Néhány ilyen beszélgetés alatt kialakult egy kép, hogy mi történt az elmúlt egy év alatt Magyarországon. Érdekes, ezekben a beszélgetésekben sosem jelent meg a Kertész Imre.
- Rájött, hogy miért nem?
- Részben azért, mert a Kertész munkássága sokkal korábbi volt, mint az, amikor én kezdtem érdeklődni, tájékozódni, a kilencvenes évek elején. A másik magyarázat az, hogy Kertész sosem volt egy Magyarországon divatos-ismert író, akinek ha megjelentek a munkái, akkor beszédtémává váltak. Most már azok, de akkor még más volt a helyzet. Valahogy nem volt a radaron rajta.
- És amikor végre elolvasta, milyennek tűnt?
- Nagyon tetszett. Ez volt a megdöbbentő. Elolvastam a Sorstalanságot, megdöbbentő volt. Mindezt azért mondom, mert voltak meglepetéseim, és remélem, még lesznek is a magyar irodalmat illetően.
- Az év többi részében amit itt elolvas, megnéz? Amivel a magyar kultúrában találkozik?
- Megmondom, hogy mit csinálok Amerikában. Van egy elég rögzött szokásom, egy könyvet angolul és egyet magyarul olvasok. Magyarországon és Erdélyben szedem össze az anyagot, utána hazaviszem.
- A könyveket is? Úgy értem becsomagolja őket és viszi?
- Persze!
Szóval, hazamennek ezek a magyar könyvek Amerikába, és utána mi lesz velük?
- Azt mondta, hogy hazamennek…. Ez most azt jelenti, hogy számomra a haza az Amerika?
- Nem tudok erre válaszolni, mert én vagyok az az ember, aki a hazaköltözéssel tanulta meg, hogy nincs haza, és hogy mit jelent a permanens otthontalanság érzete.
Én tényleg egyszerre vagyok otthon több helyen. Ez a több hely többnyire Boston, Budapest és Csíkszereda. Nem próbálom minősíteni, hogy melyik hazább. Mindegyik másról szól. Csíkszereda Erdélyről szól, székelyekről szól, barátokról, tanárokról, osztálytársakról. Budapest a magyar kultúráról, színházról, koncertekről szól. Egy más baráti körről. Amerika meg munka. Annyira munka, hogy bár a Boston Symphony mellett van az irodám, nem voltam az elmúlt öt évben koncerten. Budapesten viszont rengeteget járok ilyen helyekre. Annyira kielégíti a kulturális igényeimet az, amit Budapesten kapok, hogy Bostonban nincs ilyen igényem. Azért el szeretek járni három-négy havonként New Yorkba, megnézni a Metropolitan és a MoMa múzeumot. A vizuális művészetek terén rengeteget tud nyújtani Amerika, amit Budapesten nem találok meg.
- Milyenek a kulturális határátlépések?
- Ez nem problematikus. A magyar és az erdélyi között van átfedés, az amerikai nagyon más. Amerikában a kultúra sokkal tágabb fogalom, mint Erdélyben vagy Magyarországon. Nem arról van szó, hogy itt a mozi nem kultúra, de Amerikában ez és a tévé a meghatározó. Számomra továbbá Amerika a fizikáról, a kutatásról, az orvostudományról szól.
- Amikor arra válaszolt, miért érdekli a művészet, azt mondta, a „génjeibe van kódolva”. Ha nem tudnám, mit kutat, arra gondolnék, te jó ég, miket beszél.
- Alapállásom szerint fizikus vagyok, de egy kutatóintézetet vezetek a bostoni Northeastern Egyetemen, dolgozom a Harvard orvostudományi tanszékén és ugyanitt a rákkutató intézetben. Ezen kívül egy számítógépes és egy biológiai tanszéken is van feladatom. Sok mindennel foglalkozom, de alapvetően egy a feladatom: a komplex rendszerek megértése, azon belül a hálózat-elméletnek sokféle alkalmazása van. Azért kell ennyi tanszéken jelen lennem, hogy ezt a tudást át tudjuk adni. Mindez többnyire Bostonban történik. Tavalyelőtt elvállaltam egy évi három hónapos jelenlétet a CEU-n, Budapesten. Egy hálózat-kutatással foglalkozó központot hozunk létre, felvettünk már két professzort, most indul a PHD program.
- Azt követtem, hogy hogy jut el a társadalomkutatásig a hálózat-problémakör. De hogy jut el mindez az orvostudományig?
- Az egész Facebook-történet, a Google-történet, a társadalmi hálókra épülő világ az a hálózatelméletre épít. Néhány évvel ezelőtt dőlt el, hogy dönteni kell, merre haladunk a hálózatkutatásban. Az egyik kulcsfontosságú terület az orvostudomány volt. Az elmúlt harminc évben megértettük, hogy a betegségeknek genetikai alapja van. Megszületett a géntérkép, ami csak nevében az, valójában nem térkép. Csupán egy lista, hogy milyen gének vannak a sejtjeinken belül. Ez a baj.
- Lehet térképesíteni?
- Igazából térképként működik a sejt. Úgy kell elképzelni, hogy a sejt úgy néz ki, mint Csíkszereda térképe. Vannak különböző részek, amelyek különböző feladatokat látnak el. A belvárosban történik a bevásárlás, a külvárosban laknak az emberek, van piac stb. A sejten belül is. Vannak különböző feladatok, amelyek a sejten belül megoszlanak. A betegség valamely résznek a megomlását jelenti. Az a funkció, amelyet a sérült rész lát el, nem működik. A géntérkép eddig csak azt határozta meg, milyen „utcák” vannak ebben a „városban”. Nem is az utcákat határozta meg, csak a kereszteződéseket. Azt, hogy melyek a gének. Van egy pontos gén-listánk, de nem mondta meg, mi mivel van kapcsolatban. Ez egy kicsit olyan, mintha adnánk egy utcanév-listát valakinek a kezébe Csíkszeredában, hogy keressen meg egy adott címet, de nem adnánk hozzá térképet. Most itt áll az orvostudomány. Az orvosok már felismerték, hogy nem fogjuk tudni ezt az óriási gén-információállományt használni, amíg a térkép meg nem születik. A mi szerepünk nem a térképkészítés, azt a kollégáink végzik. A mi szerepünk az, hogy miután elkészül a térkép, választ adjunk arra, hogyan értelmezzük. Hogyan találunk meg innen, ahol most vagyunk Csíkszeredában, egy másik címet? Melyik a legrövidebb út, hogyan omlott meg a térkép egy része, hogyan kapcsolódik az a betegséghez. Meggyőződésem, hogy mindez megkerülhetetlen az orvostudományon belül. Ha ezt megcsináljuk, az valódi forradalomhoz fog vezetni. A Harvardon most hoztak létre egy egész új intézetet, amely „hálózat orvostudomány” néven fut, ez az első ilyen a világon. Már több mint kétszáz ember dolgozik itt.
- Miért volt egyértelmű, hogy az orvostudományt kell kiemelni?
- Van néhány terület, ahol a hálózatelmélet fontos lesz a következő években. Az egyik a számítógép-tudomány, a másik a szociális hálók területe, a harmadik a gazdaság. Az egész gazdasági krízis háló-probléma. Mi történt? Egyes csomópontok megomlottak, és a hálón keresztül ez a többit is alapvetően érintette. Különböző felkészültséget igényel, hogy ezeket a témákat feldolgozzuk. A közgazdaság lassan mozgó szakma. Gleccsersebességgel halad, nagyon ideologizált is. Van egy olyan vicc, hogy minden közgazdász igazából fizikus szeretne lenni…
- Úgy érti, nagy az igény az objektivitásra, miközben sok szempontból elkötelezettek?
- A közgazdaságtan inkább matematika-alapú, mint a fizika, és ez behatárolja, hogy mihez lehet itt kezdeni. Csak azt ismerik el, ami matematikailag bebizonyítható, a bizonyítás a fizikusokat nem is érdekli. Na de ez csak egy zárójel. Mert a lényeg az, hogy ha az ember végiggondolja, melyik az a terület, amelyhez érdemben hozzá lehet járulni a hálózatelmélettel, akkor rájön, hogy az az orvostudomány. A tudományos közösség is kész volt, hogy befogadja a hálózatkutatást. Nem mondom, hogy nem voltak „immun-reakciók”. Sokan támadtak bennünket azzal, hogy mindez micsoda? Nem értik, mit akarunk. Magyarázták, hogy itt génekről, nem hálózatokról van szó. Aztán az utóbbi tíz évben ez nagyon átbillent.
- A genetikusok is beadták a derekukat?
- Nem a genetikusokkal volt elsősorban probléma, mert ők a reakciókkal, kölcsönhatásokkal foglalkozták, és látták, itt tényleg van egy háló. Az igazi áttörés akkor történt, négy-öt évvel ezelőtt, amikor az orvosok is felismerték ezt. Az orvosok nagyon pragmatikus társaságot alkotnak, őket csak az érdekli, ami segíti a beteget. Ma már a Harvardon az intézetet nem sejtbiológusok vezetik, hanem orvosok. Ők jöttek hozzánk, és azt mondták, nem értjük, mi ez a hálózatelmélet, de sejtjük, hogy fontos lesz. És azt is látjuk, hogy eljutottunk annak a paradigmának a határáig, amire mi építettünk. Ez a paradigma a gének kutatását jelentette, azt a feltételezést, hogy a gének mutációi magyarázatot adnak majd a különböző betegségekre. Öt éve tudjuk, hogy ez zsákutca. Minden információ, ami a gének alapján összeszedhető, az mind ki van préselve, és minimális, amit tudunk. Tudjuk például, hogy ha van egy típusú mutációnk, akkor az öt százalékkal megnöveli bizonyos betegségek megjelenését. Ez is hozott jelentős eredményeket, jó néhány onkológiai kezelésben használt gyógyszer ezekre a mutációkra épül. A baj az, hogy nagyon kevés közös mutációnk van. Mondok egy példát. A mellrák az egyik olyan betegség, amelynek ismertek a genetikai alapjai, ami azt jelenti, hogy van egy ismert mellrák gén. Ha valakinél jelentkezik a mutáció, 40-60 százalék esélye van arra, hogy mellrákja legyen. Hét éve a Harvard rákkutató intézetében minden jelentkező beteg rákos génjeit szekventálták. Kiderült, három százalék azoknak a megbetegedett nőknek az aránya, akiknél a génmutáció is jelentkezett. Tehát a mellrákos nők 97 százaléka nem rendelkezett mutáns génnel. Ezután következett egy sor fontos kutatás, ami alapján rájöttünk, hogy két embernek nagyon hasonló rákja van, és nincs egyetlen közös génben sem mutációja. Hogy lehet ez? Úgy, hogy hálózatról beszélünk. Van egy bizonyos gépezet, amelyet hálózatként lehet leírni, mint az autó elektromos hálózatát, és az romlik el. De ez sokféleképpen romolhat el, ahogy sok oka lehet annak, miért nem világít egy autó lámpája. Elszakadhat száz különböző helyen a kábel, kiéghet a biztosíték, elromolhat a kapcsoló. A betegség „fenotípusa”, amit az orvosok betegségnek neveznek, ugyanaz: nem ég a lámpa. Hogyan javítjuk meg az autót? A szaki megnézi a huzalozást, ellenőrzi két-három helyen, hogy van-e áram. Ahhoz, hogy megértsük a rákot, kell a térkép. A betegség nem a génekben van, hanem a hálóban. Ha egyszer elromlik egy adott terület, akkor a betegség újra és újra meg fog jelenni.
- Ha hálózatba kötjük a különböző tudományterületeket, akkor ez, amiről beszélünk, mindent érinthet az orvostudománytól a közgazdaságtanig?
- Nem szeretek ilyen nagy képekben gondolkodni. A hálózattudomány eszköz, amivel sok problémát meg lehet oldani. Ez bizonyos területeken valódi forradalomhoz fog vezetni, más területeken annyira nyilvánvaló ez a szemlélet, hogy nem igazán hoz többletet. Abban hiszek, hogy az orvostudományban gyökeres változást hoz.
Elég, ha másként látjuk ezután az embert, mint testet, és a betegséget, mint problémát-feladatot.
Tegnap temettük el édesapámat egy olyan betegség miatt, amellyel Amerikában még öt-hat évet élhetett volna. Rákban halt meg. Az én gyerekeim generációja számára valószínűleg teljesen gyógyíthatóvá fog válni, olyan léptékű a fejlődés. Racionálissá válik, hogyan gyógyítunk. Még az elmúlt néhány hónapban is óriási áttörések történtek a rákkutatásban. Az elmúlt harminc évben az orvostudomány rengeteget fektetett be a genetikába, de ez még nem csapódott le az orvostudományba. Manapság az orvos Csíkszeredában pont úgy gyógyít, mint húsz évvel ezelőtt. A gyógyszerkészlet se változott, nincs olyan készítmény, ami a genetikára építene. Az összeskészítmény, amit most használunk, még a genetikai kutatások előtt jelent meg. Miért? Mert egy gyógyszer átfutása a rendszeren a felfedezéstől a forgalomba kerülésig körülbelül tíz év. A géntérkép megjelent tizenöt éve, tíz év múlva fognak megjelenni azok az orvosságok, amelyek már ehhez kötődnek.
- Hogyan tudja feldolgozni, hogy ilyen kutatásokat végez, a családjában pedig ilyen veszteség történt?
- Úgy gondolom, valószínűleg én képviselem az utolsó generációt, amelyen ezek a kutatások még nem fognak segíteni. De az én gyerekeim nagy valószínűséggel haszonélvezői lesznek ezeknek a kutatásoknak. Mi még relatíve korán fogunk elhalni, olyan mértékben, mint a szüleink. A gyerekeinknek jelentősem megnő az élettartama.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Varga Andrea történész felhívása a restitúció ügyében
Ismét közzétette két évvel ezelőtt megfogalmazott felhívását az erdélyi egyházi ingatlanok restitúciójának közös rendezése ügyében Varga Andrea. A történész egy esettanulmánnyal is kiegészítette korábbi szövegét. Írását az alábbiakban közöljük.
Az alábbi szöveg több mint két éve íródott, időközben el is felejtettem, születése óta megjárta több magyarországi állami és közigazgatásban dolgozó felső vezető elektronikus postaládáját is. Nem gondolom, hogy érdemben bárki fantáziáját megmozgatta volna az alábbi felvetés, de hát az összefüggések nem mindig a kellő időben látszanak meg, s néha csupán megkésve mutatják érvény(esülés)üket…
Kezem közé került minapában az EMMI-Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságának 2013. július 24.-i, szerdai budapesti Országos Satószolgálaton keresztül kiadott közleménye, mely szerint: „A (magyar – V.A.) kormány támogatja a magyar közösségeket törekvéseik elérésében. Magyarország kormánya bármely kérdésben – így az egyházi ingatlanok rendezése ügyében – tartja magát ahhoz az alapelvhez, hogy a határon túl élő magyar közösségek törekvéseit támogassa" – mondta július 24-én Hölvényi György, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor első napján tartott panelbeszélgetésen.
Fontos, hogy az adott ország vezetése kellő alapot biztosítson az egyházak működéséhez, a szabad vallásgyakorláshoz – tette hozzá az államtitkár a Kós Károly-sátorban. Hangsúlyozta, hogy az egyházi ingatlanok rendezésekor türelemmel kell lennünk, Magyarországon 2011-ben, 20 év után sikerült lezárni a folyamatot”.
Az ország adott, a kellő alap ugyancsak, a türelemről nem is beszélve. Ami azonban nem áll, az a „sikerrel lezárt folyamat”…
Az elmúlt hónapokban személyes érintettségem miatt nem akartam elmondani véleményemet az erdélyi egyházi ingatlanok restitúciós ügyében. Ugyanakkor köztudott, hogy az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés az egyetemesen elismert alapvető jogok közé tartozik (denial of trial vagy déni de justice). Ezekért kiállni nem csupán misszió, de felelősség is. Mégpedig közös, hamiskodás-mentes és morális felelősség.
Korunk Európájában, több mint két évtizeddel az 1989-es változások után, az egykori kommunista országok közül Románia maradt az egyetlen, amely ezidáig nem volt képes európai jogi normáknak megfelelően, törvényes úton rendezni a volt egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának kérdését. Míg a polgári demokratikus országokban, Nyugat-Európában a teljes oktatási rendszernek meghatározó részét alkotják a felekezeti iskolák, addig korunk Romániájában még az 1990 után kialakított vagy revitalizált magyar egyházi iskolai intézmények is többnyire jogfosztottak, tulajdonukból konstans módon kiforgatottak, állami szintű szabályozás és egyházi érdekű kezdeményezések összhangjának hiánya miatt lényegében mindmáig működésképtelenek. Nem utolsósorban éppen vagyoni helyzetük, állapotuk, s főképp pedig rendezetlen státuszuk okán.
Az állapotok változása és a román állam következetesen vonakodó, restitúciót nyíltan megnehezítő (vagy direkten ellenérdekelt) egyházpolitikai együttműködési szándéka miatt az alábbi indítványban európai rangú intézményi segítség igényét terjesztem elő annak érdekében, hogy Románia állami hatóságai juttassák vissza az egyházak birtokába mindazokat az ingó és ingatlan javakat, melyeket önkényesen elkoboztak tőlük.
Mi kell ehhez, első körben…?
1). Elsődleges célprogram az egyházi-felekezeti vagyonok leltárának elkészítése, ehhez szükséges kutatói bázis kialakítása, nemzetközi együttműködés megformálása és nemzetközi jogi normákat követő adatbázis felállítása, mely párhuzamosan kezeli a felmerülő ügyek tudományos háttéranyagát és elősegíti a jogérvényesítés sikerét.
2). E programcél harmonizálása az uniós kötelező érvényű ajánlásokkal, a nemzetközi konvenciókra épülő levéltári és adatnyilvánossági jogelvekkel, mindezeken túl a magyar kulturális örökség kezelésének állami garanciákra épülő védelmével, fejlesztésével, bővítésével és digitalizálásával is. A magyar államnak nem csupán saját történeti képe, állampolgárainak múlttudata okán, legalapvetőbb értéknormáinak fennmaradása szempontjából is kivételesen komoly szüksége van történelmi egyházainak folytonos szerepvitelére, feladatvállalására, kiváltképpen a határokon túli szférában. E feladattudat föltehetően nem hiányzik talán a politikai akarat szintjén, de hatástalan marad a határokon túli magyarság tudati, világnézeti, felekezeti önállósági és lelkiismereti szabadságának terében, főként nemzetstratégiai szempontból. És ez marad mindaddig, amíg érdemi, pontos, célirányos és jogi garanciákkal is alátámasztott leltár nem készülhet az elveszett /vagy éppen most elveszni látszó !/ egyházi vagyonok teljes lajstromával.
A felhívás és programos feladatvállalás célja nem választható el a motivációktól: kétségtelen, mert peres ügyirati anyag, eredménytelenül lefolytatott eljárások sora, szakmai vétségekkel terhes vagy jogi perfekcióval nem (vagy esetlegesen) ellátott kezdeményezések sorozata bizonyítja, hogy folyamatosan romló kondíciók veszik körül a magyar egyházi vagyonok visszaszerzésének folyamatát. A szaklevéltári ismeretek hiánya vagy a politikai érdekérvényesítés eszközeinek párhuzamossága, megkísérelt egyedi restaurációs játszmák elveszített esélyei jelzik azt, hogy érdemi feltárás (esetenként a nyilvánosság vagy a szakjogászi érdeklődés számára sem elérhető források megközelítési nehézségei okán) nem nélkülözhető ebben a változó feltételrendszerű jogérvényesítési folyamatban. Az adatok, források, dokumentumok, peranyagok, sajtóanyagok, ítéletek, peres vagy peren kívüli eljárási megoldások, a jogszabályok időbeli és érvényességi kondícióinak mint feltételeknek a nem kellő megléte nemcsak érvényteleníti az elszigetelt törekvéseket, de egymás ellen hangolja, a vetélytárs félnek is kiszolgáltatja az érdekelteket. Ennek egyetlen ellenszere lehetséges: prekoncepció-mentes helyzetfeltárás és jogszerűen érvényes érték-összeírás (vagyonleltár, hiányleltár, összehasonlító kimutatások, jogi és történeti dokumentáció) elkészítése.
Felhívásom tehát ezt a célt szolgálja a fentiek értelmében és arendezés elmulaszthatatlan felelősségének gondosságára hívja föl a figyelmet. Amíg még van erre ok és indok, esély és bizonyítható jogalap…
A felhívás kivitelezése nem épülhet az érdekelt egyházak, forráshiányos felekezeti és hívő-közösségek támogatására. Különösen akkor nem, midőn a partnerség és szolidaritás olyan európai kapcsolathálójáról van szó a szóbanforgó tét lényegét illetően, melyhez minden egyház kevés lenne önmagában. A kivitelezési program ezért a szociális párbeszéd európai normáihoz kíván igazodni, ennek jogi és együttműködési, esélyegyenlőségi és kooperációs feltételrendszerét követi. A felhívás megvalósítása tehát állami segítséget, forrástámogatást, intézményesítési megoldásokat, nemzetközi jogi és partnerségi felelősségvállalást igényel – nem pusztán remények, hanem kötelezettségek formájában. Ugyanakkor nem központosítás, nem egyvalamiféle „állami egyházügyi hivatal” ügyviteli felelőssége értelmében, hanem a tényfeltárás, adatbázis-felállítás, adatszolgáltatás, információs biztonság és adatvédelem alkalmazásával. E téren a felhívás komolyanvétele esetén a kormányzati információs biztos közreműködésének igénye is felmerül, amely egyazon célt, a partnerek kooperációjára épülő adatnyilvánosságot is szükségképpen garantálja a kutatások nyomán keletkező anyagok terén, de megnehezíti vagy lehetetlenné teszi az ellenérdekelt felek kártékony hozzáférését.
Mind a felhívás kivitelezési célrendszerének, mind az érdekelt egyházak és felekezetek társadalmi motivációinak főszerep jut a megvalósítás interaktív és intézményközi jellegében. Ezért nem rendelhető immár fennálló nemzeti intézményhez /mondjuk felelős államtitkársághoz/ a törekvés, továbbá azért sem, mert ennek próbája már megvolt, mégpedig sikertelenül. Az adatokhoz való hozzáférés, az adatgazdák jogosítványai, a partnerségi kapcsolatok, a kutatási szakértelem, egyéni vagy csoportos érdekeltség és bürokratikus ellenállási attitűd folyamatos jelenléte ebben a szférában a legtöbb és legkezdeményezőbb egyházakat is háttérbe szorította, jogérvényesítési úton visszavetette, sőt bizonyos esetekben előzetesen is reménytelenné tette a jogos igények érvényesítésének esélyeit, vesztes helyzetet idézve elő a jogos érdekérvényesítés és jogorvoslat eseteiben is.
Hatékony jogvédelmet csakis hatékony lobbi-tevékenységgel érhet el az egyház (bármely egyház, s az egyházak társadalmi területe egyaránt). Ennek a kölcsönös tisztánlátáson alapuló (elektronikus adattár, hozzáférés, dokumentációk tükrözése, feltárt anyagok nyilvánossá válása), tervszerű programossággal elvégzett kutatómunka és érdekérvényesítés lenne elemi szintje. Nélkülözhetetlen ilyesmi létrehozásához olyan havi rendszerességű kiadvány (bulletin), amely a permanens tájékoztatás feladatát látja el felekezetközi és inter-religionális térben.
Háromhavonta (negyedévente) szükség lesz programkövető konferenciákat, szakmai vitákat, helyzetelemző egyeztetéseket is tartaniuk az egyházaknak, szükség esetén még gyakrabban, egészen az eredmények eléréséig. Felekezetközi huzakodás esetén ugyanakkor mindannyian és közösen rajtavesztenek, ez ma már világos.
Eltérő kényszerek között élünk, de közös céllal és még közösebb, híveinkkel együttes hátrányos helyzetben. Tudomásul kell vennünk és egymásban is tudatosítanunk kell: most, vagy pedig soha sem érhetjük el, amit jog szerint kívánunk, mert évről évre tapasztalhatjuk, hogy jogszabályok módosulása, ellenérdekelt partnerek kivételezett helyzetbe kerülése révén egyre nehezebben lesz érvényesíthető holnap, ami ma még esély volt.
Lehetséges, hogy ezután minden elévül és soha többé ilyen összefogási, érdekazonossági lehetőség nem lesz, mint most utoljára még talán van. Számos jogi kezdeményezés indult, eltérő módon és fórumon, viszont többek egyéni próbálkozása is alig volt elegendő ahhoz, hogy néhány ingatlan esélyt kapjon a visszaadásra – de csak néhány, az összesnek csupán csekély töredéke! Ennek jogi kerete csak a 2000-res években alakult ki részlegesen, de semmiképpen nem áttekinthetően, hanem alkalmi és esetleges sürgősségi kormányrendeletek formájában, és messze nem az egyértelmű és egységes szabályozás szellemében. Ugyanakkor a törvényesnek tetsző törekvések is javarészt megbuktak a partnerség hiányán, belső felkészültségen, bizonyítékok hiányán vagy a tárgyalófelek ellenérdekeltségén. Az európai rangú és korunk normáinak megfelelő törvényi szabályozás nélkül csak a „lekenyerezhetőknek” járó kiváltságosság osztogatása marad reményként, ettől azonban a többség elesik és végleg kárvallott marad. Tényleg véglegesen…!
Tudatosítani kell önmagunkban, egymásban, lehetséges és felelős partnereinkben is, hogy magyar tulajdon vész el, ha nem lép közbe a magyar állam – mégpedig nemzeti érték, kulturális örökség, európai vagyon, és még ráadásul egyházi is, vagyoni és morális, szimbolikus és történeti közjavak tömege.
Tudvalévően az egyházi vagyonok eltulajdonítása ellentétes volt a trianoni békeszerződés nem állami vagyonra vonatkozó rendelkezésével is annak idején – és mégis megtörtént, ami jogtalan volt.
A 2006-os egyházügyi törvény állam és egyház viszonyára vonatkozó 3. pontja kimondja, hogy az állam tiszteletben tartja az egyház belső szabályzatát és törvénykönyvét. Ilyen és ehhez hasonló módon kialakított állapotnélküliségek, képtelenségek szolgálnak alapul jogos követeléseink érvényre jutásánál, korántsem függetlenül attól, hogy mindez elfoszló, állagában romló állapotú vagyon, a határon túli magyar kisebbségek anyagi és szellemi javainak értékfoszlását, devalválódását vagy alkalmi kompromisszumok révén helyi cserealkuk esetlegességét eredményezi. Ezt a folyamatot kell közös szándékkal megakadályoznunk, közös tervek alapján átírnunk, ameddig még lehetséges.
A közös fellépés talaja egy közös projekt, közös és önkéntes csatlakozással, magyar védnökség alatt, az Országos Széchenyi Könyvtár, a Magyar Országos Levéltár, a Magyar Tudományos Akadémia stb. szakirányítási vezérletével, nemzetközi levéltári szabványok és normák iránymutatása mentén egy átfogó projekt megvalósításában mindazon partnerekkel (szponzoráció, nemzetközi levéltári szakmai szövetség, digitalizációs jogok és normák követése, stb.). Partnerségben lehet csupán kivitelezni mindezt, úgy, hogy nem szűnünk meg szem előtt tartani: a magyar és nemzeti történelem levéltári anyagainak, örökségének visszaigénylése mint ingó vagyon éppúgy része kell legyen céljainknak, mint az ingatlanok, törvények és intézmények előtti képviselet, mellesleg, jogszerű visszaállítása és/vagy kárpótlása mindannak, aminek elorzása a történelem kelet-európai sodrának egyik következménye volt. Románia monitorizálása csak igazságügyi szinten zajlott, azon belül is a korrupció tesztjével elsősorban. Elmaradt az Emberi Jogok Chartájának érvényesülési tesztje az egyházak ellen a vagyonjogi perek során lezajlott/elkövetett jogsértéseket illetően, amelyek ügyében még közösen fel kell lépnünk, bármely egyházakról volt is szó.
A fenti felhívás lényegében visszhangtalan maradt. Egyházak részéről éppúgy, mint állami hatóságok válaszadási és programtervezési célképzeteit illetően. Amiről anno ez a szöveg szólt, annak felszólító hatása lepergett az érintettekről. A veszteségek viszont időközben is jól látható módon szaporodnak. Erre szolgáljon példaképpen írásom második fele, mely esettanulmányi szándékkal, vagy tanúságképpen illusztrálhatja a zajló folyamatokat. Engedtessék a részletek közléséért az Olvasó megértő türelmét, s az Érintettek belátó bölcsességét kérni…
Egyes román nyelvű sajtóorgánumok az elmúlt hetekben a Váradhegyfoki Premontrei Kanonokrendi Prépostság jelenleg is folyamatban lévő ügyei kapcsán fogant cikkeik által nap mint nap próbálnak a tárgyalást vezető bírókra nyomást gyakorolni.
Onisifor Ghibu (akinek volt neve akkoriban, s vállalta is!) mai utódai jól tudják, hogy errefelé a bírók és ügyészek általában nem erkölcsi elvekre, illetve morális tartalmat is hordozó jogelvekre építik döntéseiket. Főleg nem azokban az esetekben, ha az ügyre vonatkozó jogi előírásokat maradéktalanul alkalmazva a társadalom/közösség értékítéletével vagy erkölcsi felfogásával ellenkező döntést tudnának csak hozni... A jogi érveket ugyanakkor szívesen építik be nemjogi érvényű értelmezésekbe, jogiasított formátumú véghatározatokba vagy kereseti elutasításokba…
Tanulóleckeként leírom röviden ide illő huzavonámat a nagyváradi ügyészséggel:
2011 februárjában büntető feljelentést tettem a nagyváradi ügyészségen, melyben kértem, hogy a Prépostság tulajdonát képező Félixfürdőt használó céget tiltsák el az ingatlanok állapotát veszélyeztető magatartástól (a bontástól illetve építkezéstől), illetőleg kötelezze a kár megelőzéséhez szükséges intézkedések megtételére.
Azóta a cég vezérigazgatója ellen tett büntető feljelentésem nyomozati szakaszának irataiból kiderült, hogy noha a cég 2006-ben építkezési illetve bontási engedélyt kapott a Váradszentmártoni polgármesterségtől (ami ugyebár ellentétes a restitúciós törvénnyel, vagyis törvénytelen, bűncselekménynek bizonyul), mégsem történt/történik a károkozás megakadályozása vagy szankcionálása.
Merthogy „ha nincs kár, nincs bűncselekmény”. Hiszen mind az ügyészség, mind a bíróság azon a véleményen volt, hogy a cég a sajátját, a tulajdonában lévő szállodát bontotta le 2006-ban, a restitúciós folyamat kellős közepén – sőt, hogy érdekesebb legyen a helyzet –, alapfokon a nagyváradi bíróság a kérdéses szállodát visszaadta jogos tulajdonosának azzal, hogy az ingatlan ellenértékében pénzbeli kártérítésre jogosult... Persze azóta kiderült, hogy amikor alapfokon a rend visszakapta az ingatlant, a szálloda már nem állt lábon... Ehhez még hozzájön, hogy mind az ügyészség, mind a bíróság törvényesnek nyilvánította, hogy a cég a Prépostság visszaigényelt telkein több milliós értékű ingatlan-beruházást hajtson végre, építkezési engedéllyel, holott a restitúciós törvény tiltja az visszakért ingatlan megváltoztatását.
Persze az is lehet, hogy valamiképpen Bihar megye s azon belül is speciálisan Váradszentmárton kikerült a restitúciós törvény végrehajtási területi hatálya alól. Ellenkező esetben ugyanis a jogi szankciók körébe tartozna immár az ügy, s nem a sajtóközleményekben harsogható félretájékoztatás tárgya lenne…
Kérdem én, hol van ilyenkor a korrupcióellenes ügyészség figyelme és érdekképviseleti beavatkozása? – amelyik például a Mikó ügyben feltárta, hogy „közérdek ellen elkövetett hatalommal való visszaélés minősített formában, mivel az ingatlan értéke (ezért a károkozás is) rendkívül magas” (http://www.13020.ro/page/a-13020-as-dosszie-a-per), holott ez esetben is hasonló az állapot: a református egyház kormányhatározattal kapta vissza az érintett ingatlan-együttest, ugyanakkor nem bontotta le – meg lehet nézni, lábon álló ingatlanról van szó –, továbbra is oktatási intézményt működtet az ingatlanban, az alapítók akaratának megfelelően.
Lehet, hogy rajtam kívül mindenki tudja jogi miértjeimre a választ – de ezt bölcsen titokban is tartja. Az elmúlt három évben ugyanis számtalanul próbálkoztam logikus magyarázatot kapni az önmagamnak és a bíróságok előtt is feltett kérdéseimre, többek közt arra, hogy ki és mi, miként és miért vállalt nemzetközi kötelezettséget arra nézve, hogy garanciát várjon Romániától az egyházi tulajdonok visszaszolgáltatására. A háttérhez érdemes tudni: megfogalmazódott az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése 176/1993-as Véleményezése Romániának az Európa Tanácsba való felvételi kérelmét illetően:
8. pont: „A Közgyűlés felkéri a romániai kormányt, hogy szolgáltassa vissza az egyházi tulajdonokat és biztosítsák egyházi iskolák alapítását és működtetését, különös tekintettel a kisebbségekhez tartozó gyermekek anyanyelvi oktatására.” (Gunnar Jansson, Romániával foglalkozó Európa tanácsi raportőr jelentése 1997 áprilisából)
Egy másik nemzetközi dokumentum: Románia monitorizálását megszüntető 1123/1997-es Határozat. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 14-es pontjának IV. bekezdése kimondja:
„A Közgyűlés ezért nyomatékosan felkéri a román hatóságokat, hogy: módosítsák olyan értelemben az elkobzott és államosított javak visszaszolgáltatására vonatkozó törvényeket, az 1991/18. és az 1995/112. számú törvényeket, hogy azok a javak in integrum visszaszolgáltatását vagy ehelyett méltányos kárpótlást biztosítsanak.”
A meg nem valósuló visszaszolgáltatásra, vagyonátadásra, kompenzációs javaslatokra nem igazán lelem a magyarázatot. Jogtörténészként ugyanakkor sejtem, hogy ma is létezik az egykori K-vonal utódja, megmaradt a titkosan ügykezelt dossziék világa, továbbá a bíróságok részére küldött titkos jogalkalmazási utasítás, hogyan kell a különösen érzékeny kérdésekben eljárni. Hiszen, ha nem így lenne, akkor valószínűleg a Prépostság ügyeiben a iura novit curiaelve, vagyis „a bíróság ismeri a jogot” normája érvényesülne.
A „jog ismerete” persze lehet idő-függő, a jogelvek és európai joggyakorlat követésének igénye is a múló idő függvénye: „majd érvényét veszti” az igény, ha valahogyan (ügyesen) elrendezzük a kárigény és jogos követelés elutasítását, miközben az ingatlanok állagromlása vagy dózerolása odáig jut, hogy mintegy „okafogyottá”válik a visszaszolgáltatás érvényesítése.
Gyakorlatilag ezt szolgálja ugyancsak a jogi és törvényszövegekkel való ügyes manipulálgatás. Hiszen melyik román (főleg erdélyi) bíró ne tudná, hogy 1855-ben megszületett a magyar telekkönyvi rendelet leginkább eljárási szabályokat tartalmazott.
De ha valaki mégsem tudná, íme a részletek: az Ideiglenes Törvénykezési Szabályok a magyar telekkönyvi rendelet, valamint az Optk. telekkönyvre vonatkozó rendelkezéseit 1861 után is fenntartották, így elsősorban az Optk. azon anyagi szabályait, amelyek arra vonatkoznak, hogy a telekkönyvi bejegyzettség, vagy annak hiánya, milyen magánjogi joghatást idéz elő.
Ennek megfelelően, az Ideiglenes Törvénykezési Szabályok 145. §: „A jog és vagyon biztonsága s ezen alapuló közhitel (… ) végett az 1855-ik dec. 15-én a telekkönyvek tárgyában kiadott rendelet kiegészítésekkel hatályban marad.” 156. §: „(…) az osztrák általános polgári törvénykönyvnek mindazon határozatai, a melyek a telekkönyvi rendeletekkel egybefüggésben állanak, s a melyek valamely telekkönyvi jog megszerzésére vagy elenyésztésére alapul szolgálnak, az országgyűlés intézkedéséig hatályukat megtartják.”
Folytatólagosan a „telekkönyvi elbirtoklás” szabályát az Optk. 1467. §-a tartalmazta. „Ingatlanokra nézve az, a kinek nevére azok a telekkönyvbe bekebelezvék, minden ellenmondás elleni tulajdonjogot három év alatt birtokol el. Az elbirtoklás határai a beiktatott birtok mértéke szerint ítéltetnek meg.”
Magyarországon az „1888. márcz. 5-én 947. sz. a. kiadott igazságügy-miniszteri rendelet a törlési kereset határidejének megrövidítése és a megindítás szándékának bejelentése tárgyában” a szabályt az 1872. február 15-én hatályba lépett osztrák telekkönyvi törvény alapján az alábbiak szerint fogalmazta meg: a (közvetlen jogszerzőre történő átírást tartalmazó) telekkönyvi végzés kézbesítése esetén a tulajdonosnak a kézbesítéstől számított 60 nap alatt be kell jelenteni és 6 hó alatt meg kell indítania a „kitörlési” pert a további jóhiszemű jogszerzők ellen. Amennyiben kézbesítés nem történt, a kereset 3 éves jogvesztő határidőn belül indítható meg. A közvetlen jogszerzővel szemben a pert az általános elévülési idő, 32 év alatt lehet megindítani. Magyarországon a joggyakorlat az osztrák szabályozással szemben a harmadik személy jóhiszeműségét erőteljesen beszűkítette azzal, hogy a jóhiszeműséghez nemcsak a telekkönyv megtekintését, hanem a birtokállapotról való meggyőződést is megkívánta.
A fentiekre való tekintettel, a 1866-ban a „Szent István első vértanuról czimzett Nagyváradhegyfoki premontrei rendi prépostság” mint eredeti tulajdonos (primus) került bejegyzésre az 1866. évi XXIX. Törvénycikk bejegyzési jogszabályi elv alapján a Váradszentmártoni telekkönyv B1 lapján.
Vajon a telekkönyvi jogi szabályozás és rendelkezései mitől „évülnek el” az újságírók emlékezetében, a jogi közgondolkodásban vagy a felekezetpolitikai érdekképviselet érvtárában…? S „elévülnek-e” annyira, hogy immár az autentikus nyelvtani, grammatikai, rendszertani, történeti, jogszabályi értelmezés szerint az 1855. december 15-i magyar telekkönyvi rendtartás 168. paragrafusára vonatkozóan lehet telekkönyvi rektifikációval tulajdont szerezni?
Hiszen, az anyagi jog előírásai alapján csak „az okiratba foglalt megállapodáson alapuló bejegyzés keletkezteti a megállapodáson alapuló dologi jogokat”, „az érvényes megállapodást korporáló okirat nélkül bejegyzett dologi jog nem keletkezik”.
Továbbá az is köztudott, hogy a magyar jogi hagyományok mindig is védték az eredeti tulajdonos érdekeit. Ha mai tulajdonról, mai érdekekről, intézményi vagyonról volna szó, akkor ki és miért mondana le arról, hogy történeti hitelességgel igazolható tulajdonát a magáénak tudhassa, védelmezhesse, közhatalom előtti bejegyeztetését szavatoltnak láthassa…?
Manipulációról szóltam az imént. Nem ok nélkül. Ugyanis 1936-ban a premontrei rend nagyváradi gimnáziumának épülettömbjét, telekkel (3159 tulajdoni lap) illetve váradszentmártoni (Félixfürdő) (1 tulajdoni lap), melyet a Rend a telekkönyvi nyilvántartás bevezetése óta (1866) háborítattlanul bírtokolt, Onisifor Ghibu csendőri kísérettel, egyoldalúan a nagyváradi telekkönyvi bíróságon az 1866-ban eredeti felvétel alapján felevett telekkönyv BI lapján a „Jászói premontrei rend mint nagyváradi hegyfoki prépostság” nevét román államra „javította” az 1855. december 15-ei magyar telekkönyvi törvény 168-as paragrafusával az 1936. augusztus 22-én kelt 7818/1936 illetve 6611/1936 végzés alapján.
E bejegyzések ellen három fellebbezés történt a váradhegyfoki premontrei rend, illetve a jászóvári premontrei rend részéről, továbbá a nagyváradi római katolikus püspök nevében. A nagyváradi bíróság 1937. március 31-én a 3461/1937-es és 5301/1937-es végzésében jóváhagyta Onisifor Ghibu „javítását”.
A nagyváradi törvényszék a II. fokú végzésben (1937) már azt a jogi érvelést használta, hogy Romániában csak olyan szerzetesrendeknek lehet jogi személyisége, amelyek kizárólag Románia területén működnek, de nem ismerhető el a jogi személyisége a világegyház szerzetesrendjének, amelynek Románia határain kívül is szervezetei vannak és legfőbb rendfőnökük külföldön él.
A Szentszék 1938-ban a Ghibu-féle teljesen téves magyarázat ellen a legerélyesebben tiltakozott, kijelentve, hogy a Romániával megkötött konkordátum (1927) értelmében a román területen működő szerzetesrendek külön-külön jogi személyek, amelyek a római katolikus egyház fennhatósága alá tartoznak. Ennek folytán a premontrei rend vagyona egyházi vagyon, és mint ilyen, el nem kobozható, eredeti egyházi rendeltetésének megőrzendő.
1939-ben a román külügyminisztérium kérésére a bukaresti semmítőszéken a máig be nem fejezett jogi eljárástfelfüggesztették.
A román kormány a Vatikánnal való nyílt konfliktust megelőzendő a katolikus egyházi jogviták rendezése céljából 1939 novemberében négyes bizottságot hozott létre. A román egészségügyi minisztérium képviselője (a négyes bizottság 1939. december 7—8-án megtartott ülésein) azon a véleményen volt, hogy a Premontrei Rend félixfürdői ingatlana nem morális, hanem materiális kérdés, államérdekből kell ezt a hatalmas vagyont megtartani.
A Szentszék és a román kormány tárgyalásai 1940. március 1-jén nem zárultak le, ugyanakkor kihoztak egy rendeletet, amelyben kimondták, hogy az összes ilyen telekkönyvi átírást felfüggesztik, és egyenként vizsgálják meg. A második bécsi döntés után a magyarok hoztak egy miniszteri rendelkezést, hogy a pereket azon a szinten kell befejezni, ahol Romániában elakadtak. A nagyváradi egyházmegye egy része román fennhatóság alatt maradt, ennek megfelelően a magyar kormány a be nem fejezett perekre a nemzetközi jog követelményét alkalmazta.
Köztudott, hogy 1940. augusztus 30-án a második bécsi döntéssel Észak-Erdély, és ezen belül Nagyvárad illetve Váradszentmárton újból Magyarországhoz került, hiszen államutódlás, illetve határmódosítás esete állt fenn. A határmódosítás, a román és a magyar állam második világháború utáni viszonyának története, a szervezett szocializmus korszakának egyházpolitikai ballépései és egyház- vagy hitellenes históriája újabb értelmezés-történet részei (lehetnének és kellene legyenek).
Az egyházi tulajdonok kérdése azonban, beleértve a jog szavatolta tulajdonhoz való viszonyt, a kisebbségi jogérvényesítés szempontjait és a felekezetválasztási szabadságjog emberi jogi garanciáit – nem politikai „engedmények” vagy alkuk témakörei, nem politikai napirend tárgyai. Egyetemes, vagy éppenséggel európai normák, uniós tagság feltételeként szabott normatartás, tulajdonjoghoz való viszony és respektus kérdései inkább, amelyek között nem kaphat helyet a lapos vádaskodás, a hevenyészett joggyakorlat vagy az alkalmi jogértelmezési cselek érvényesítése.
Maszol.ro

Kiss Jenő
SZAKPOLITIKAI VITAINDÍTÓ
Bizonyosságok és bizonytalanságok a romániai magyar könyvtárügyben
Az utóbbi 2-3 évtizedben többet változott a könyv megjelenési formája, a könyvtár szerkezete, mint az előbbi évezredekben összesen - írja szakpolitikai vitaindítójában Kiss Jenő.
Könyvtár: könyvtárnok/könyvtáros tárolja a könyvet. Vigyáz, nehogy elázzon (az agyagtábla), meggyúljon (a papirusz, a papír), eltűnjön, elkallódjon a könyv. Mindig gyűjt, rendez. Tájékozódik és tájékoztat az egyre szaporodó állományban, állományról. Jegyzékek, katalógusok, bibliográfiák készülnek, könyvek könyvekről, könyvekből – a munkája által.
Így ment ez sok ezer éve, mióta a feltalálták az írást, az pedig fokozatosan hordozót változtatott, kőoszlopokról, falakról agyagtáblákra került.
Az utóbbi 2-3 évtizedben többet változott a könyv megjelenési formája, a könyvtár szerkezete, mint az előbbi évezredekben összesen. A digitalizálás és az internet kivitte a könyvet a kibertérbe. Létezik már könyvek nélküli könyvtár, amelyik csak e-könyvolvasókat kölcsönöz, és jogot a kibertérben létező állománya darabjainak letöltésére. Ha pl. a magyar kormány 8 milliárd forintot digitalizálásra költene, az összes létező magyar könyv a már bárhonnan elérhető társai közé kerülne. Bizonyos, hogy ez az elképzelés megvalósul, mert a pénz, ha nem is nagyvonalú gyorsasággal, de lassacskán csordogált eddig is, és ezután is fog erre a munkára.
Ha a felhők fölötti könyvtár elvileg bárhonnan elérhető, szükség lesz-e még a sok könyvtárra, könyvtárosra? Olyan kérdések ezek, amelyek nem csak a könyvtáros társadalmat, hanem mindenkit egyaránt foglalkoztatnak, aki a könyvvel kapcsolatban áll: alkotót, előállítót, olvasót.
Egyetértés csak két kérdésben van: könyv lesz, ameddig ember él a földön, s a könyvet tárolni kell, akár hagyományos formában létezzen, akár a kibertérben. Az olvasót is hozzáértő embernek kell tájékoztatnia, mert az információhalmazban navigálni aligha sikerülhet mindenkinek. Ez a szakember, ez az információmenedzser, vagy bárhogy is nevezzék majd, a könyvtáros lesz!
A romániai magyar könyvtárügy jelene
Erdély nagy egyházi-, iskolai-, magánkönyvgyűjteményei kialakulásának története színes, szinte regényes. A XIX. században felgyorsult fejlődésének, mint annyi minden másnak, az első világháború kitörése vetett véget. Következett 75 év vegetálás, amikor a megőrzésre tolódott a hangsúly. Négy évre ugyan fellendült fél Erdély magyar könyvtárügye – Kolozsvár könyvtára köteles példányú lett, gazdakönyvtárak alakultak a falvakon, pótolt minden könyvtár, amennyire csak lehetett. Aztán a káosz, könyvégetés, ziláltság évei következtek. Az '50-es, '60-as években paradox módon egyidőben pusztult és gyarapodott a könyvállomány. A könyvkiadás, a könyvtár hálózat látványosan fellendült: a magyar- és világirodalom klasszikusait soha nem álmodott példányszámban és olcsón adták ki. Minden községben, kisvárosban közkönyvtár és iskolai könyvtár létesült, akkor alakult ki a ma is használható törzsállományuk, alig két évtized alatt.
Aztán következett a 70’ évek zuhanása: megszűnt az addig is szerény, kétéves könyvtárosképző technikum, megszűnt a magyar szaklap, a Könyvtáros, megszűnt a főállású községi könyvtárosi állás (tanügyi káderek nyakába sózták a munkát), a megyei és városi könyvtárak munkatársainak létszámát két erős leépítési hullám minimálisra csökkentette. Meggyérültek a könyvtári rendezvények, szaporodtak a kedvszegő tiltások, a magyar könyvek beszerezhetősége állandóan csökkent, a magyarországi import a nulla felé tartott.
A ’89-es fordulat alapvető változásokat hozott a romániai magyar könyvtár ügyében. Az országosnál kedvezőbb változások a szabaddá vált magyarországi kapcsolattartásból fakadtak. A Könyvet Romániának mozgalom, testvérkönyvtári adományok és a legváltozatosabb hajszálérrendszeren át, jelentős mennyiségű magyar könyv áramlott könyvtárainkba. Törvény emelte elfogadható szintre az alkalmazottak számát, visszaállították a főállású községi könyvtárosi állást. 1991-ben, az EMKE keretében létrejött a Könyvtári Szakosztály, amiből később kialakult a Romániai Magyar Könyvtáros Egyesület (továbbiakban RMKE). Ez a szervezet a romániai magyar olvasók és könyvtárosok érdekvédelmét vállalta. Az RMKE szerepet vállalt a könyvadományok szállításában, szétosztásában, a hazai magyar könyvtárosok nyilvántartásában, szakmai öntudatának, elkötelezettségének, szakismereteinek erősítésében. A jóval fejlettebb magyarországi könyvtárak megismerése nemcsak ismereteit gyarapította könyvtárosainknak, hanem még ennél is fontosabb volt, hogy munkájuk iránti igényszintjük emelkedett. Az RMKE évente szervezett könyvtárosi olvasótáborokat, szakmai továbbképzések, tapasztalatcsere célzatával, éves szakmai vándorgyűléseket. A Művelődés Könyvesház című mellékletét saját lapjaként társszerkesztette, kiadását anyagilag támogatta, és a Romániában megjelenő magyar könyvek jegyzékét is összeállította. Jó néhány eredményes év után tevékenysége azonban összeszűkült: pénzügyi lehetőségei megfogyatkoztak, függetlenített munkatársat nem tudott alkalmazni, a szervezet normatív támogatást sehonnan sem kapott, pedig eredményei erre feljogosították volna. Tevékenységének beszűkülése főleg a szórványban dolgozó magyar könyvtárosokat érintette érzékenyen, hisz ők szakmai információt, támogatást máshonnan nem remélhettek.
1997-től a közkönyvtárak fenntartását az önkormányzatok vették át. Elsősorban a községi könyvtárakat és könyvtárosokat érintette nagyon negatívan az új fenntartó felelőtlensége. A magyar többségű községek RMDSZ-es polgármesterei nem tartották tiszteletben a törvényt, amely egész állású, főfoglalkozású könyvtáros alkalmazását írja elő. Egyre több a fél- vagy negyedállású könyvtáros, sőt, a községek mintegy 20%-ban egyáltalán nincs alkalmazva. A községi könyvtárak kevesebb, mint felében vásároltak új könyvet (2013-as székelyföldi adat!). Sok községben a könyvtárost tanácsi munkák elvégzésére használják, ezért is hiányzik a legtöbb helyen a kifüggesztett nyitva tartási rend.
A polgármestereknek nem fontos a könyvtár. A tanácsosok pont olyan felelőtlenül viszonyulnak a könyvtárhoz, mint a falu értelmiségei vagy vállalkozói. Pedig a Bill és Melinda Gates által finanszírozott Biblionet Program sok könyvtárat kimozdított a vegetálásból. Minden résztvevő négy számítógépet, szkennert, nyomtatót, vetítőt kapott. A feltétel az volt, hogy a fenntartó tanács biztosítson főállású könyvtárost, megfelelő fűtést, biztonságot, WC-t, internet-előfizetést. Erre csak a vidéki önkormányzatok alig fele volt hajlandó. A megyei könyvtárak csak szakmai tanácsadásra, a községi könyvtárosok továbbképzésre jogosultak.
Általánosan jellemző, hogy Romániában a szakmai ellenőrzés hiányzik, a tanácsok a megyei és városi könyvtárakat csak gazdasági szempontból tudják többé-kevésbé szakszerűen ellenőrizni, nincsenek abban a helyzetben, hogy érvényes szakvéleményt mondjanak, így ezek értékelése meglehetősen ötletszerű, leginkább a könyvtári rendezvények mutatóssága, vezetőik helyezkedése szabja meg.
A könyvtárak az identitásválság ellenére is meglehetősen jól teljesítenek, ami munkatársaik elkötelezettségére utal. A közművelődés ágazatai közül a könyvtári bérek a legalacsonyabbak, ezért csak azok maradnak a pályán, akik szeretik ezt a munkát, hisznek benne, és azok, akik máshol nem lennének versenyképesek. Szerencsére többségük az első csoportba tartozik. Nagyobb könyvtárakban a könyvtárosok zöme felsőfokú végzettséggel rendelkezik. Nem ritka a több diplomával, egyetem utáni képzéssel, tudományos fokozattal rendelkező könyvtáros. Ezért is jobb a könyvtárosi munka minősége, több a könyvtári kiadvány, sikeresebbek a rendezvények.
Az olvasók száma a '90-es évek elejéhez képest csökkent, ugyanakkor stabilizálódott egy könyvtárat látogató kör, többségük tanuló, de jelentős a felnőtt olvasók száma is.
A nagyobb könyvtárak állománya folyamatosan növekedett, feldolgozottsági szintjük emelkedését jelzi, hogy legtöbbjük nyilvántartása elérhető az interneten. Több könyvtár digitalizál is, elsősorban helyi kiadványokat. Ezek egy része elérhető az interneten a Magyar Elektronikus Könyvtárral (MEK) való együttműködés eredményeként.
A körülbelül 300 romániai magyar könyvtáros nagy többségét a községi könyvtárosok adják. Szinte valamennyien csak érettségivel rendelkeznek. A kontraszelektáltság elég gyakori közöttük, szakmai alkalmassága sokuknak labilis. Szakképzésük, szakmai öntudatuk, elkötelezettségük erősítése folyamatosan szükséges. Az előbbiekben említett hiányosságok miatt egyre nő a szakadék a községi könyvtárak és városi könyvtárak között.
A román többségű községek könyvtárairól kevés az információnk, de tudjuk, hogy némelyekben évek óta nem vásároltak magyar könyvet.
Érdemes pozitív példaként megemlíteni a Brassó Megyei Könyvtárat, ahol néhány ezer kötetes magyar részleget rendeztek be (a többi, raktárban tartott magyar könyvük is elérhető persze), magyar könyvtárossal, akinek feladata magyar rendezvények szervezése is.
Hosszútávú feladatok
A romániai magyarságnak belátható ideig szüksége van könyvtáraira és a magyar nyelvű könyvvel való kiszolgálásra. A könyvtárnak információs intézménynek kell lennie, az olvasók továbbra is itt találják meg a hagyományos hordozójú gyűjteményeket, itt kaphatnak eligazítást, segítséget a virtuális könyvtárakban való tájékozódáshoz.
Szükséges ehhez, hogy a könyvtári állomány legyen elérhető elektronikus katalógus formájában is, a könyvtárosok pedig magas szintű szakmai, célirányos informatikai ismeretekkel bírjanak, profi keresők legyenek az interneten. A cél az, hogy a könyvtáros tudja, mire van vagy lehet szüksége az olvasónak, és minél több széles műveltségű, olvasott könyvtáros legyen, olyan is, aki a kortárs irodalomban és művészetben is jártas.
A könyvtár egyre fokozottabban legyen közösségi tér, de valamilyen formában minden rendezvénye kapcsolódjon a könyvhöz, különben valamiféle játszóházzá, művelődési házzá alakul, ami nem lehet célja még a községi könyvtáraknak sem.
A könyvtárosok feladta, hogy megfogalmazzák az olvasók igényeit a fenntartó hatalom, intézmény felé. A fenti célkitűzések és sok más aktuális feladat megvalósítása nem képzelhető el a működő RMKE nélkül. Azonnali feladat, hogy az RMKE saját költségvetéssel rendelkező, legalább két független munkatárssal működő intézmény legyen. A romániai magyar érdekeltségű könyvtárak különféle hálózatokhoz tartoznak (köz-, iskolai, szakkönyvtári, egyházi és egyesületi könyvtárak), s a szórványban csak egy, vagy néhány magányos magyar könyvtáros tud a magyar nyelvű állománnyal foglalkozni. Ezek munkájának, gondjainak áttekintése, együttműködésének megszervezése egy ilyen intézmény nélkül nem képzelhető el. Központja, ahogy ez kezdettől is volt, a Hargita, illetve Kovászna megyei könyvtár mellett képzelhető el, mert működőképességéhez azok infrastruktúráinak támogatása szükséges.
Kiemelt fontossággal bír a községi könyvtárosok elkötelezettségének, szakmai, műveltségi szintjének, olvasottságának erősítése. E cél megvalósítására fel kell újítani az RMKE szervezésében a könyvtárosi olvasótáborokat. Az RMDSZ-nek szorgalmaznia kell, hogy finanszírozásukat támogassák a székely megyék tanácsai. Az RMKE koordinálásával arra kell törekedni, hogy a hazai magyar nyelvű könyveket csak egy könyvtár írja le, s ezt a rekordot (leírást) a többi könyvtár átvehesse. Az RMKE mérje fel azoknak a településeknek könyvtáraiban a magyar könyvvel való ellátottságot, ahol a magyarság kisebbségben van.
Jelenlegi ismereteink szerint a kormány 2015-ben szándékszik újraszabályozni a tanácsok és a fenntartásukban működő intézmények bérskáláját, ezért fontos, hogy az RMDSZ parlamenti képviselete jó előre keresse a kapcsolatot azokkal a román képviselőkkel, akik támogatnák azt a módosítást, amely szerint a könyvtárosok fizetését a többi művelődési intézményekéhez igazítanák, és a minőségi munka árnyaltabb bérezését lehetővé tennék.
Az RMKE elemezze, hogy követendő-e a Brassó Megyei Könyvtár példája (magyar részleg, magyar könyvtárossal). Ha pozitívnak ítéli, javasolja az RMDSZ vezetésnek, hogy tegyen lépéseket az általánosítás érdekében.
A közeljövő feladatai
Az RMDSZ-képviselet kezdeményezzen törvénymódosítást a könyvtárak külföldi könyvvásárlásának megkönnyítése terén (számlázás – könyvelés), nyithassanak valutaszámlát. (Szánalmas, hogy az EU-n belül egy ilyen egyszerű kérdés megoldását ennyi ideig lehet halogatni!) Lehetővé kell tenni továbbá, hogy a könyvtári rendezvények meghívottjainak honoráriumot fizethessenek, étkeztetésüket ne maximálják napi 13 lejben!
Szintén az RMDSZ-képviselet törvénymódosítási kezdeményezésére van szükség a kötelespéldány-törvényt illetően, amelyik jelen formájában működésképtelen. A javított változatra tegyen javaslatot az RMKE, mert úgy tűnik, a román könyvtáros szervezet hallgat.
Egy erdélyi magyar gyűjtőkönyvtár létrehozása már hosszú ideje kulcsfontosságú feladat. Könyves szellemi örökségünket kell valahol gyűjteni, nyilvántartani! Az RMKE támogassa a Kovászna Megyei Könyvtárban elindult munkát, kérje hozzá az RMDSZ segítségét!
Az RMKE kezdeményezzen szakmai vitát a romániai magyar integrált könyvtári rendszer létrehozásának kérdésében, az MKE és a MEK bevonásával.
Az RMDSZ vállalja fel, hogy megyei területi szervezetei révén, a színeiben megválasztott polgármesterekkel betartatja a törvényt: minden községközpontban teljes állású könyvtárost alkalmazzanak, azokat a könyvtári munkától ne vonják el, az állomány gyarapításra, a könyvtár épületének karbantartására, irányoznak elő költségvetési pénzt.
Kiss Jenő
A szerző az RMKE tiszteletbeli elnöke.
A szöveg a Kulturális Autonómia Tanács (KAT) felkérésére készült, a kulturális autonómiát megalapozó szakpolitikai vitaindítók sorában.
Transindex.ro,

Kedvezményes bérlakás egyetemi oktatóknak az Iskola Alapítványnál
Az Iskola Alapítvány pályázatot hirdet kolozsvári székhelyű vagy kirendeltségű felsőoktatási intézményben magyar nyelven oktató tanárok számára, 10 egyszobás és 7 kétszobás kedvezményes bérlakás igénylésére.
A pályázók célcsoportja: egyetemi oktatók, akik főállásban kolozsvári székhelyű vagy kirendeltségű felsőoktatási intézményben magyar nyelven tanítanak.
Pályázási feltételek:
- 45 év alatti életkor;
- pályázatának sikeressége esetén állandó kolozsvári tartózkodás;
- nincs saját (vagy amennyiben házas, a házastársa) tulajdonában kolozsvári lakás.
A pályázathoz szükséges iratok:
- a pályázó személyazonossági igazolványának fénymásolata;
- a pályázó főállású oktatói státusát, az oktatás nyelvét, az oktatott órák számát igazoló, az egyetem által kibocsátott eredeti bizonylat;
- a pályázó főállású oktató jövedelmét igazoló, az egyetem által kibocsátott eredeti bizonylat;
- 2013-es évre kiállított jövedelmi bizonylat (210-es formanyomtatvány);
- közjegyző előtt tett nyilatkozat a pályázó jelenlegi lakásügyi helyzetéről;
- kitöltött Pályázati adatlap;
- a pályázó tudományos tevékenységét összegző Melléklet;
- szakmai önéletrajz és publikációs lista;
- amennyiben a pályázó házas és/vagy a háztartásában gyereke(ke)t nevel:
- a házastárs személyazonossági igazolványának fénymásolata;
- a házasságlevél fénymásolata;
- a házastárs közjegyző előtt tett nyilatkozata lakásügyi helyzetéről;
- a háztartásban élő gyerek(ek) születési bizonyítványának fénymásolata.
A Pályázati adatlap és Kitöltési útmutató elektronikus formában letölthető az Iskola Alapítvány honlapjáról, kérésre e-mailben is továbbítjuk. A pályázati csomag az alapítvány székhelyén is igényelhető.
A pályázatokat 2014. április 15. és május 23. között lehet az Iskola Alapítvány székhelyén benyújtani vagy ajánlott küldeményként postázni a 400486 Kolozsvár, Şoimului utca 24/A címre. A pályázatok leadási határideje 2014. május 23. (a postai bélyegző dátuma).
Sikeres pályázás esetén a lakás bérlésének időtartama 3 év, egyszeri, nem több mint 2 évre történő meghosszabbítás lehetőségével. A beérkezett pályázatokat az Iskola Alapítvány kuratóriuma június elején bírálja el. A pályáztató fél az általa előre meghatározott, az oktatói státusra, szociális háttérre, tudományos tevékenységre vonatkozó pontszámot és az életkort figyelembe véve dönt. A pontrendszerről bővebben a Kitöltési útmutatóból tájékozódhat. A pályázókat az elbírálás eredményéről írásban értesítjük. A sikeres pályázó a lakást a bérleti szerződés megkötését követően, 2014 október elsején foglalhatja el.
További tájékoztatás igényelhető az office@iskolaalapitvany.ro e-mail címen, munkanapokon 900–1700 óra között az Iskola Alapítvány székhelyén, illetve a 0264-449919, 0264-592668 telefonszámokon. maszol/közlemény

Stasiország – könyv a keletnémet titkosrendőrségről
Egykori résztvevők, tettesek és áldozatok visszaemlékezései segítségével idézi fel a keletnémet titkosrendőrség, a Stasi működésének természetrajzát Anna Funder Stasiország című irodalmi riportázsa, melyet a XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelentetett meg az Európa Kiadó.
„Hitler Harmadik Birodalmában egy Gestapo-ügynök jutott minden kétezer lakosra, Sztálin Szovjetuniójában egy KGB-ügynök minden ötezer-nyolcszázharminc lakosra. Az NDK-ban egy Stasi-tiszt vagy -besúgó jutott minden hatvanhárom lakosra. Az alkalmi besúgókat is beleszámítva ez az arány annyira magas, hogy egy besúgó jut minden hat és feledik állampolgárra” – hívja fel a figyelmet a megdöbbentő adatra a Stasiország lapjain az ausztrál írónő, akinek rövid időn belül már a második kötete jelenik meg az Európa Kiadónál.
A mindkét könyvet szerkesztő Elekes Dóra az MTI-nek elmondta: Funder először az 1980-as években járt Kelet-Németországban, a kilencvenes években a Berlini Szabadegyetemen tanult, majd egy német tévéállomásnál dolgozott. Ekkor kezdett érdeklődni a Stasi tevékenysége iránt, kollégái azonban próbálták lebeszélni a témáról. Ennek ellenére Funder apróhirdetéseket adott fel, hogy megtalálja az egykori tiszteket, besúgókat és áldozataikat, és meglepetésére rengetegen jelentkeztek közülük – idézte fel a szerkesztő.
Beszámolóikat Funder a saját történetébe ágyazva fűzte össze, így rajzolva ki egységes képet. Az összegyűjtött történetekből megszerkesztett, rendkívül olvasmányos kötetből – melyet Daróczi Péter fordított magyarra – jól átjön az egykori keletnémet mentalitás, a diktatúra abszurdumai – fűzte hozzá. Szabadság (Kolozsvár)

Kedvezményes bérlakásra pályázhatnak egyetemi oktatók az Iskola Alapítványnál
Az Iskola Alapítvány pályázatot hirdet kolozsvári székhelyű vagy kirendeltségű felsőoktatási intézményben magyar nyelven oktató tanárok számára 1 (egy) kétszobás kedvezményes bérlakás igénylésére.
A pályázók célcsoportja: egyetemi oktatók, akik főállásban kolozsvári székhelyű vagy kirendeltségű felsőoktatási intézményben magyar nyelven tanítanak.
Pályázási feltételek:
45 év alatti életkor;
pályázatának sikeressége esetén állandó kolozsvári tartózkodás;
nincs saját (vagy amennyiben házas, a házastársa) tulajdonában kolozsvári lakás.
A pályázathoz szükséges iratok:
a pályázó személyazonossági igazolványának fénymásolata;
a pályázó főállású oktatói státusát, az oktatás nyelvét, az oktatott órák számát igazoló, az egyetem által kibocsátott eredeti bizonylat;
a pályázó főállású oktató jövedelmét igazoló, az egyetem által kibocsátott eredeti bizonylat;
2016-os évre kiállított jövedelmi bizonylat;
közjegyző előtt tett nyilatkozat a pályázó jelenlegi lakásügyi helyzetéről;
kitöltött Pályázati adatlap;
a pályázó tudományos tevékenységét összegző Melléklet;
szakmai önéletrajz és publikációs lista;
amennyiben a pályázó házas és/vagy a háztartásában gyereke(ke)t nevel:
a házastárs személyazonossági igazolványának fénymásolata;
a házasságlevél fénymásolata;
a házastárs közjegyző előtt tett nyilatkozata lakásügyi helyzetéről;
a háztartásban élő gyerek(ek) születési bizonyítványának fénymásolata.
A Pályázati adatlap és Kitöltési útmutató elektronikus formában letölthető az Iskola Alapítvány honlapjáról (www.iskolaalapitvany.ro), kérésre e-mailben is továbbítjuk. A pályázati csomag az alapítvány székhelyén is igényelhető.
A pályázatokat 2017. február 21. és március 17. között lehet az Iskola Alapítvány székhelyén benyújtani vagy ajánlott küldeményként postázni a 400486 Kolozsvár, Şoimului utca 24/A címre. A pályázatok leadási határideje 2017. március 17. (a postai bélyegző dátuma).
Sikeres pályázás esetén a lakás bérlésének időtartama 3 év, egyszeri, nem több mint 2 évre történő meghosszabbítás lehetőségével. A beérkezett pályázatokat az Iskola Alapítvány kuratóriuma március végén bírálja el. A pályáztató fél az általa előre meghatározott, az oktatói státusra, szociális háttérre, tudományos tevékenységre vonatkozó pontszámot és az életkort figyelembe véve dönt. A pontrendszerről bővebben a Kitöltési útmutatóból tájékozódhat. A pályázókat az elbírálás eredményéről emailben értesítjük.  A sikeres pályázó a lakást a bérleti szerződés megkötését követően, 2017 április elsején foglalhatja el.
További tájékoztatás igényelhető az office@iskolaalapitvany.ro e-mail címen, munkanapokon 9.00–17.00 óra között az Iskola Alapítvány székhelyén, illetve a 0264-449919, 0264-592668, 0740-888515 telefonszámokon. 
maszol.ro