Nagy István elnök természetesnek tartja kultúránk támogatását
Két program a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesületnél
A pécskai Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület évente november második felében szokta megszervezni a Klebelsberg-napot, ami tavaly elmaradt. Az oka felől, illetve az idei tervekről kérdezem Nagy István elnököt.
– Tavaly miért nem szervezték meg a Klebelsberg-napot?
– A megszervezéséhez minden elő volt készítve, csakhogy eltörtem a kezemet, ezért a tavalyi, Nagy Oszkárnak szánt rendezvény elmaradt. Azt 2016 márciusában kívánjuk megtartani. Az eseményre emléktábla készült, amit már fel is rögzítettünk a katolikus templom falára. A programban tudományos ülésszak szerepel, amit Nagy Oszkárnak, a Magyarpécskán született festőművésznek kívánunk szentelni. Ebből a célból kapcsolatba léptem egyik tanítványával, Ütő Ágostonnal, aki 85 éves, ezért nem ígérte biztosra, de megpróbál a rendezvényre eljönni.
– Idén talán nem szerveznek Klebelsberg-napot?
– Dehogy nem, azt is megszervezzük a szokásos időben, november második felében, amikor a programot éppen Kálmány Lajosnak szenteljük abból az alkalomból, hogy elkészülte után 101 évvel a budapesti Balassi Kiadó megjelentette Kálmány Lajos Alföldi gyűjtés című kötetét. Az 1914-ben nyomdakész volt, csak közbejött a háború, ezért nem jelenhetett meg. Most azonban két szerkesztő kézbe vette a megjelentetését, egy magas tudományos színvonalú, tetszetős kötet született a gyűjtésből. Tehát az új kötetet fogja bemutatni novemberben a két szerkesztő.
– Tudtommal az Egyesület könyvkiadással is foglalkozik…
– Annyiban foglalkozunk, amilyen mértékben magam felvállalom bizonyos kiadványoknak az istápolását. Tavaly a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület neve alatt jelent meg Ficzay Dénes Kis irodalomtörténet című kötete, amit egykori osztályfőnökömnek, a magyar középiskola közismert néhai magyartanárának szántam. Ebben a könyvben jelent meg az a cikksorozata, amit a Brassói Lapok közölt 1969–70-ben. Azt mi, tizedikes diákokként, a tankönyv segédanyagaként hasznosítottuk, de további írásokat, Ficzay Dénessel készült beszélgetéseket is tartalmaz a kötet, ami a halálának a 30. évfordulójára jelent meg.
– Azt is hallottam, hogy bizonyos kiadványoknak a betördelését önkéntes alapon végzi…
– Valóban, az Aradi Kölcsey Egyesületnek az utóbbi két évben megjelent kiadványait én tördeltem, de a Szabadság-szobor Egyesület egyik kiadványának az újratördelésére is engem kértek meg, mert az első kiadvány nem olyanra sikerült, mint ahogy azt a szerző szerette volna. Az Egyesület vezetősége úgy döntött, hogy készítenek egy utánnyomást, más kivitelben. Ilyen munkákban szívesen segítek azoknak, akik erre megkérnek. Jelenleg a Kölcsey Egyesület Csanádi Jánosnak szentelt kötete van munkában, de idén valószínűleg más kiadványuk is készül.
– A kultúráért kifejtett önkéntes munka mindenképp dicséretes. Miért vállalja?
– Ha valamiben segíteni tudok, miért ne tenném meg? Az anyanyelvű kultúránk bármilyen formájának a támogatását természetesnek tekintem.
– Köszönöm szépen a beszélgetést, további sok sikert és kitartást kívánok a kultúratámogató munkájához!
– Én köszönöm a lehetőséget!
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)

Parasztház, ami a múltba röpít vissza
Néhány napja nyílt meg a havadtői falumúzeum, amelyet nemcsak a helyiek, hanem a szakma is értékes és érdekes gyűjteménynek minősít. A megvalósítást mintegy húsz évnyi gyűjtőmunka és jó összefogás eredményének tartják.
A kultúrotthon udvarán vadonatúj, parasztházra emlékeztető, fehér falú, muskátlis ablakú, cseréppel fedett kis épület áll, ebben rendezték be a helyiek a falumúzeumot. Két szobában tematikus kiállítást találunk, míg az épület tetőterében mintegy hatszáz tárgy várja, hogy a napokban elkészüljön a polcrendszer, így itt – más múzeumokhoz hasonlóan – látványraktárat hoznak létre, azaz a helyi gyűjtemény éppen ki nem állított darabjait tárolják és bemutatják a látogatóknak – vezetett körbe az épületetben Dónáth István, aki húsz évvel ezelőtt kezdte a helyi tárgyak gyűjtését, s néhány éve a Pro Havadtő Egyesület tagjai is csatlakoztak hozzá.
A magángyűjteményt így felhívás útján a falubeliek is gyarapítani kezdték, szinte nincs is olyan ház, ahonnan ne került volna hozzájuk tárgy. Látva a gyarapodást és a törekvést, a gyulakutai önkormányzat és a helyi tanács egy épületet készített a gyűjtemény számára, azaz egy meglévőt felújítottak, megtoldották, Gál Gábor és Mihály Árpád helyi vállalkozók tudásuk legjavát adták bele, hogy megnyílhasson a kis múzeum. Az eseményen Orbán János marosvásárhelyi és Kinda István sepsiszentgyörgyi múzeológusok mellett Pozsony Ferenc néprajzkutató, kolozsvári egyetemi tanár is jelen volt. A jelenlegi körülmények összehasonlíthatatlanul jobbak, és egészen más hatást keltenek a látogatóban, mint a volt helyszín a „kicsi iskolában” – nyugtázta Dónáth István, hozzátéve, hogy gazdagsága és elrendezésének szakszerűsége miatt szakember szemével is múzeumnak tekinthető a havadtői gyűjtemény.
Az épületben tematikus, időszakonként más-más jellegű kiállításokat fognak szervezni. Jelenleg az egyik helyiségben az 1910-es évekbe vezetnek vissza, egy helyi paraszti család egyszerű életét mutatják be. A bábuk lehetnének éppen Izsák Gyula bácsi és Vilma néni: a férfi a kemence mellett kukoricát fejt a tavaszi vetéshez, amíg felesége a vacsorát tálalja. A szobában csak azok a tárgyak vannak, amelyek éppen szükségesek, egy két bútordarab, edények, eszközök, a fogason előkészítve a férfi ruhája, csizmája, átalvetője, hogy a vásárba indulhasson, a sarokban a falon ott vannak azok a kitüntetések, amelyet a nyárádszeredai (1941) és budapesti (1942) kiállításokon nyertek el tenyészállatai.
A másik helyiség az 1930-as évek polgári szobáját mutatja be, korabeli értékes bútordarabokkal. Mintha csak Nagy Sándor lelkész állt volna fel emlékiratai mellől, vagy az „amerikáns” Csató Ágoston hagyta volna abba adóskönyve böngészését. A szobában álló üveges tárlókban első és második világháborús személyi tárgyak, bankók, kitüntetések, egy másikban pedig Nagy Sándor lelkész 14 füzetet kitevő emlékiratai, szemüvege, botja, 1786. évi katolikus prédikációs könyv és régi bibliák. Ott láthatjuk a szobában a havadtői zenélő kapu egy darabját is, egy 1941-es gazdatanfolyam emlékképét és Csató amerikai befogadólevelét, de annak a hajónak a fényképét is megnézhetjük, amellyel a férfi a másik földrészre utazott.
A szoba falán a Bethlen Gábor Alap támogatásával készült panók is állnak, amelyek a falu ünnepeit mutatják be: a tavaszi ünnepkört (locsolás, tojásfestés, fenyőágazás, májusfaállítás), téli ünnepeket (disznóvágás, karácsonyi kántálás, angyaljárás, óévbúcsúztatás, farsangolás), az emberi élethez kapcsolódó eseményeket (keresztelő, konfirmálás, lakodalom, temetés), közösségi eseményeket (nők és anyák napja, szüreti bálok, mindenszentek napja). A bemutatókat Kinda István főmúzeológus állította össze.
Az új épület mellett az udvaron egy sütőkemencét és egy többfunkciós csűrt építene az egyesület a közeljövőben, amelyeket egyrészt múzeumpedagógiai, másrészt különböző szabadtéri rendezvények céljára használnának fel, de itt kaphatnának helyet olyan eszközök és bútordarabok is, amelyek méreteik miatt nem férnek be a múzeumépületbe. Az egyesületnek van egy ezerkétszáz kötetet számláló könyvtára is. Mindezek működtetésébe, a nyitva tartás és tárlatvezetés megoldásába szeretnék bekapcsolni a falu fiataljait is.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Magángyűjteményből falumúzeum Havadtőn
Nosztalgiautazás
Október 30-án az Ünnepek és hétköznapok című kiállítással felavatták a havadtői falumúzeumot. A helyi néprajzi gyűjtemény a Gyulakutai Polgármesteri Hivatal által épített új, saját épületbe költözött. A múzeumot, a kéttermes új alapkiállítást a Székely Nemzeti Múzeum és a Pro Havadtő Egyesület megbízásából dr. Kinda István néprajzkutató hozta létre.
Donáth István, a havadtői falumúzeum alapítója ottjártunkkor elmondta, hogy tulajdonképpen magángyűjteménynek indult közel 20 éve. "Akkor kezdtük gyűjtögetni a régi dolgokat. Kíváncsi ember voltam, előbb a családból gyűjtöttünk tárgyakat. A dédszülők, meg az örökösök kulákok voltak, üldözték őket. Én szerettem nézegetni a régi dolgainkat, a fényképeket. A középiskolában Székelyszentléleken volt egy tanárom, aki múzeumot alapított, és az ő gyűjtőszenvedélye engem is megragadott. Később a feleségemnek volt az ötlete, hogy ne magángyűjtemény legyen, hanem mutassuk meg az embereknek, akár az itt lakóknak. Akkor egészen más fordulatot vett a gyűjtés, a faluból kezdtünk gyűjtögetni. Közben megalakult a Pro Havadtő Egyesület, és jó pár ember felkarolta az ötletet, besegített. Utána már csapatmunka volt. Az volt a lényeg, hogy a falubeli tárgyak kerüljenek kiállításra" – mondta el Donáth István.
2010-ben az akkori kicsi iskolában kaptak helyet, és hivatalos kiállítás keretében be is mutatták a falu közösségének az összegyűjtött tárgyakat. Donáth István szerint a szakma is melléjük állt, a Székely Nemzeti Múzeum felfigyelt a kezdeményezésre, dr. Kinda István megmutatta, hogyan kell gyűjteni, felvezetni, leltározni. 2010 után pedig a helyi tanácsban is partnerre leltek: az önkormányzat segítette őket abban, hogy 2016-ra egy önálló kis épülete legyen a múzeumnak, immár nem csupán kiállítás, hanem falumúzeumként tudják bemutatni a gyűjteményt.
Gyula bácsi és Vilma néni a konyhában
A két alsó teremben két tematikus kiállítás van, a felső teremben egy látványraktárt szeretnének berendezni, ahol katonás rendben lennének kiállítva azok a dolgok, amelyek nincsenek kiállítva, de raktározták őket típus szerint – magyarázta a múzeum alapítója.
– A két alsó teremben látható berendezést Kinda István segítségével és útmutatása szerint állítottuk össze. Az egyik részében egy jobbágycsaládnak a mindennapi életét próbáljuk bemutatni, a másik polgári rész, polgári bútorral. A szobában található pannókon tematikusan bemutatnánk a hagyományainkat, az ünnepeinket, az üvegtárlókban pedig Havadtő érdekességeit – tájékoztat a múzeumalapító.
A szobák berendezése mellé kis történetet is kerekít: azt mondja, hogy a kukoricát morzsoló parasztember Izsák Gyula bácsi, az asztal mellett Vilma néni, a felesége ül. Elmondása szerint Izsák Gyula egyik meghatározó személyisége volt Havadtőnek, olyan tehenei és fajállatai voltak, hogy már 1941-42-ben Budapestre vitték őket kiállításra, elismerő oklevelet is kapott. Meglehetősen ritka, hogy egy kis erdélyi faluból Budapestre vigyenek állatokat kiállításra. Donáth István szerint akkoriban Havadtő kb. 600 lelket számlált. Ezért is próbálták Izsák Balázs egyszerű konyháját is rekonstruálni. A kemence mellett fejti a törökbúzát, a felesége tálal. A megnyitón az asztalon puliszka is volt hagymatokánnyal, aminek az illata bejárta a konyhát, és sokan meg iskóstolták. A régi látványt, azokat az ízeket szeretnék felidézni, visszaadni a mai fiataloknak vagy akár idősebbeknek. Mint mondta, egyfajta nosztalgiautazás lenne ez a múzeum.
Polgári bútor, rokka, egymilliárd pengő és a többi
Átmegyünk a tisztaszobába. "Nem egy havadtői nénit láttam megkönnyezni ezt a helyiséget. Meg is lehet érteni, mert lehetnek itt olyan tárgyak is, amelyek valamelyiküknek a nagyanyjáé volt. Ennek nagy az érzelmi hatása." A másik, ami sokakban szintén nosztalgiát ébreszt, hogy nem is olyan rég még így éltek az emberek. Mutatja is sorban a vajköpülőt, a kolbásztöltőt, a rokkát és a többi használati tárgyat.
A favillától a rabruháig, az egymilliárd pengős bankóig sok minden megtalálható a múzeumban.
Az alapító elmondása szerint szinte pénz nélkül rendezték be a múzeumot. "Az emberek, miután meggyőződtek, hogy nem akarom eladni, maguktól hozzák a különböző tárgyakat. Sokszor csak beteszik a kapun, és napok múlva tudom meg, hogy ki tette be." A szobabútor a polgári életet próbálja rekonstruálni.
Ebben a szobában látható Havadtői Nagy Sándor lelkész emlékirata, az "amerikás" Csató Ágoston képei, még az a füzet is, amely azoknak a nevét tartalmazza, akik valaha tartoztak neki.
Az üveges tárlókban második világháborús tárgyak vannak, egy másikban első világáborús emlékek, munkaruha, rabruha. Képeken régi ünnepségek emlékei, illetve olyanok, amelyek hagyományát ma is őrzik, keresztelő, konfirmálás, eljegyzés, esküvő, temetés, a karácsonyi, húsvéti, pünkösdi ünnepkör stb.
Itt található Metz Albert zeneszerző, hegedűművész, haláláig a marosvásárhelyi zenekonzervatórium igazgatójának képe, illetve Havadtői Sámuel kortárs művész, Yoko Ono volt férjének fotója.
Az emeleti részen raktározzák egyelőre a ki nem állított tárgyakat, Donáth István szerint már hatszáz darabot vettek leltárba. Dióhéjban ennyi. Természetesen visszaadni mindent nem lehet. Meg kell nézni. Érdemes.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Aláírásgyűjtés indult az Erdélyi Riport megszüntetése ellen
Aláísgyűjtést indított Demény Péter író, publicista az Erdélyi Riport január elsejei hatállyal történt megszüntetése ellen. A petíció, amelyet eddig 317-en írtak alá, azt szeretné elérni, hogy a Progress Kiadó gondolja át azt a döntését, mely az Erdélyi Riport megszüntetéséhez vezetett. "Ezen az online felületen véleményünk szerint (és minden ellenkező híreszteléssel szemben) kiegyensúlyozott, tárgyilagos írások jelentek meg. Az ott (be)dolgozó újságírók (Szűcs László, Simon Judit, Parászka Boróka, Szilágyi Aladár, Tasnádi-Sáhy Péter, Ady András stb.) minden műfajban alkottak, a glosszától a tudósításig, a riporttól a jegyzetig, az interjútól a tárcáig sok mindent olvashattunk a portálon. Ráadásul az újságírók mindenre figyeltek, a kül- és belpolitikától az irodalomig, a színháztól a menekültkérdésig. Kezdeményezésünknek szociális célja is van. Az erdélyi magyar újságírók nem tartoznak a szakma társadalmilag és gazdaságilag megbecsült rétegéhez. Ha a kiadó megszünteti az Erdélyi Riportot, azzal nemcsak azt üzeni, hogy az erdélyi nyilvánosságnak egyre inkább be kell érnie egy szűkített szemhatárú sajtóval, hanem azt is, hogy az újságírók bármikor (akár karácsony előtt), minden emberi szempont dacára szélnek ereszthetők" - áll a petícióban. Az Erdélyi Riport kiadója, a kolozsvári székhelyű Progress Alapítvány karácsony előtt értesítette a lap szerkesztőségét, hogy 2017. január 1-től anyagi okok miatt határozatlan időre szünetelteti a portál működtetését, a munkatársakkal pedig szerződést bont. Az Erdélyi Riport szerkesztősége ezt december 30-án egy közleményben, hozta nyilvánosságra, amelyben azt is közölték, hogy a szerkesztőség önerőből folytatni szeretné a munkát. A kiadó egyébként szintén január elsejétől megvált az általuk kiadott másik sajtótermék, a maszol.ro a Vélemény rovatának több szerzőjétől is - köztük a rovatvezető Ágoston Hugótól is, akinek levele itt olvasható. (hírszerk.)
Kedves kollégák!
Tudatom veletek, hogy mától nem vagyok a Maszol munkatársa, vezető publicistája, rovatvezetője, miután a Kiadó (a Progress Alapítvány) nem újítja meg a szerződésemet.
December 19-én, hétfőn Debreczeni Hajnal kiadóigazgató (a Maszol impresszumában nem szerepel) telefonon közölte, hogy „köszöni a munkámat”, említett „gazdasági okokat” is; másnap Cseke Péter főszerkesztő elárulta, hogy a döntés már régen megszületett.
Fel voltam rá készülve. Régebben fontolgattam, hogy lemondok, de kezdetben azzal áltattam magam, hogy tudjuk még normálisan működtetni a rovatot, utána pedig elhatároztam, hogy nem kímélek meg senkit az eltávolításommal járó kellemetlenségtől, az erkölcsi következményektől.
Sajnálom, hogy nem mindig sikerült megvédenem a szerzőimet. Nem szolgál mentségemre a bánásmód: a Vélemény rovat cikkei nem kerülnek fel a Facebookra, minősíthetetlen kommentek, becsületsértő trollkodások jelentek meg és maradtak tendenciózusan az oldalon a jegyzetek alatt, nem egyszer a védekezés lehetősége nélkül. (Alighanem példátlan, hogy egy rovatvezetőt letiltanak a kommenteléstől a saját lapjában. És az is, hogy nincs beleszólása szerzőinek honorálásába.)
Zavartak a fenyegetőzések is, még inkább az, hogy az utóbbi időben már nem csak azt mondták meg, kiről/miről ne írjunk, hanem azt is, hogy milyen megadott politikai témákat kell feldolgozni és hogyan. Ezeket a főszerkesztő által tolmácsolt igényeket olyankor adtam tovább a szerzőknek, amikor nem ellenkeztek a szakmai és erkölcsi megfontolásaimmal. Zavart az is, hogy a rovatot a főszerkesztő feje fölött – a kampányban legalábbis – a kiadóigazgató irányította. Legjobban azonban természetesen az viselt meg, amikor megszerkesztett és közlésre leadott jegyzetek nem jelentek meg, még ha ez nem gyakran fordult is elő.
Nem kell részleteznem, hiszen nálatok jobb tanúim nincsenek, de nyomatékosítom: én magam egyetlen cikket sem vétóztam meg, és mindegyik letiltott anyag esetében jeleztem, hogy amennyire egyetértek a szemléletével, mondanivalójával, annyira nem értek egyet cenzurális leállításával. Ezért is telt a pohár, gyűltek ellenem a panaszok, bár leginkább persze az írásaimat érte kifogás.
Nem csak a lelki szemeimmel láttam, hogy némelyek hajlamosak lennének engem mint rovatvezetőt (is) cenzúrázással vádolni. Aki ilyesmit tesz, akár célzás formájában vagy egy kalap alá véve engem a Kiadóval és a főszerkesztővel, számíthat határozott válaszomra.
Részben azért is folytattam a munkát, mert fontosnak tartottam, hogy a kampány alatt ne okozzunk zavart, ne tereljük el a figyelmet érdekképviseletünk céljairól, tudatosítsuk, hogy a közösség érdekei fontosabbak a belső vitáknál, hatalmi villongásoknál, nemzedéki konfliktusoknál, személyes kicsinyességnél, elvtelenségnél. Két hetet pedig azért vártam ezzel a levéllel, noha eltávolításom már biztos volt, hogy a rovat hátralevő anyagai tudjanak zavartalanul megjelenni, és hogy ne rontsam el az év végi ünnepeinket. Az utóbbi három napban a főszerkesztő és az új vezető publicista, rovatvezető levelei alaposan lecsökkentették tájékoztatóm „hírértékét”, mégis kivártam, időt adva magamnak is a gondolkodásra, tájékozódásra, tisztázó beszélgetésekre.
Kétlem, hogy az RMDSZ-ről írott, gyakran útszéli módon kommentált cikkeink miatt kellett meneszteni minket – korábbi reakciók a legmagasabb szinteken, majd az utóbbi hónapok fejleményei inkább azt jelezték, hogy a magyar kormány antidemokratikus politikájának, legfőképpen lélekölő gyűlöletkampányának és a sajtóval való bánásmódjának, a Népszabadság megszüntetésének a bírálata volt az ok. (Ezt illetően egyetértek a bukaresti rádióban elhangzott interjú kijelentéseivel: http://www.bukarestiradio.ro/2016/12/19/a-het-hirei-2016-december-16.)
Máris túl sokat magyaráztam, mindnyájan tudjuk, valójában miről van szó. Szükség esetén egyéb részletekkel, dokumentumokkal, levelekkel is visszatérek, alább elolvashatjátok az üggyel kapcsolatos levélváltást. Először a főszerkesztőnek írtam, december 20-án. Több mint egy hét várakozás után, 28-án tudtam meg, hogy kérésem ellenére levelemet nem továbbította, ezért hivatalos indoklásért a Kiadó igazgatójához fordultam. (És a folyamodványt elküldtem Kelemen Hunor szövetségi elnöknek is.) Válaszában az igazgató megerősítette eltávolításom tényét, de nem indokolta meg, hogy annyi év után miért pont most nem hosszabbítják meg a szerződésemet, miért nem végezheti az alapító főszerkesztő tovább azt a munkát, amelyet eddig végzett, annál a rovatnál, amelyet maga gondolt ki, épített fel, irányított és gondozott.
Bevallom, még mindig irtózom a nyilvánosságtól, de ha elkerülhetetlen, és a velünk történtek (derűs vezetői szóhasználattal: „a publicisták kicserélése”, értitek ugye az utalást a nyilvánosházra...) a sajtóban felszínre kerülnek, biztosítalak, hogy az igazat fogom mondani, persze lehetőség szerint kímélve azokat, akik maguk is csupán végrehajtók, eszközök egy alantas játszmában, amelynek ha bevallott célja nem is, de eredménye mindenképpen az erdélyi magyar nyilvánosság leépítése, teljes kiszolgáltatása.
Leszögezem: kirúgásomat – mert vezető publicistává és rovatvezetővé történt kinevezésem indoklás nélküli visszavonását, lecserélésemet annak tekintem – szakmai és erkölcsi szempontból alaptalannak tartom, politikai indítékú önkényes intézkedésnek egy olyan összefüggésrendszerben, amelynek megértése véleményem szerint meghaladja végrehajtóinak szellemi képességeit és erkölcsi érzékét. (Ezt illetően egyetértek az Erdélyi Riport megszüntetésérőltájékoztató cikkértékelésével, remélem, hogy következtetései alapján minden kollégában tudatosodnak a lehetséges következmények.)
Külön kifejezem a hálámat azoknak a munkatársaknak, akikkel az Új Magyar Szó kezdeteitől együtt csináltuk a rovatot, a maga nemében a legjobbat az erdélyi sajtóban. A folytatás természetesen mindenkinek személyes ügye – szabad emberek vagyunk, szabad lelkiismerettel.
Meggyőződésem, hogy az RMDSZ-nek vissza kell nyernie belső pluralizmusát, egyensúlyát és függetlenségét, sajtónknak pedig a pártatlanságát és közszolgálatiságát, amit az Új Magyar Szó és a maszol.ro portál Vélemény rovata mindvégig becsülettel érvényesített.
Kívánok mindnyájatoknak boldog, nyugodt új évet!
Barátsággal, köszönettel,
Hugó
Transindex.ro

„Nem igaz, hogy újságírók kerültek az utcára az Erdélyi Riporttól”
Nem megszüntették, hanem felfüggesztették a működését – állítja a lapot kiadó Progress Alapítvány igazgatótanácsának elnöke, Nagy Debreczeni Hajnal, aki cáfolja a Fideszes befolyást is. Interjú.
- 2016 utolsó napjaiban, egy szerkesztőségi közleményből derült ki, hogy a Progress Alapítvány kiadóként az Erdélyi Riport megszüntetéséről szóló döntést hozott. Miért nem kommunikált a kiadó erről a döntésről?
Nagy Debreczeni Hajnal: – Szűcs László főszerkesztővel december közepén egyeztettem a Riport működésének felfüggesztéséről. Személyesen találkoztunk, amikor ismertettem vele azt a döntést, hogy a portál sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így az alapítvány nem tudja ebben a formában finanszírozni a folytatást. 
A beszélgetés baráti hangnemben zajlott, ahol megállapodtunk például abban – a főszerkesztő kérésére – hogy az egyetlen munkakönyves alkalmazott munkaszerződését egészségügyi okok miatt nem bontjuk fel, amire azonnal pozitív választ adtam. Emellett más, adminisztratív jellegű kérdéseket is megbeszéltünk, így fel sem merült bennem, hogy valamiféle válságkommunikációs helyzet állna elő. Ma már tudom, hogy ez hiba volt. Így engem is meglepett az a bejelentés, amely felkerült az Erdélyi Riport honlapjára – és a mai napig olvasható –, leginkább azért, mert erről a szerkesztőség nem egyeztetett a kiadóval. Amennyiben megbeszéljük, hogy erről kommunikálunk, akkor természetesen a kiadó álláspontja is megjelent volna. De mivel sem előtte, sem utána a kiadó nem jelentetett meg tartalmat az Erdélyi Riport felületén, úgy döntöttem, most sem fogunk. 
Egyébként fontosnak tartom megjegyezni, hogy az említett adminisztratív feladatokkal foglalkozó munkatárson kívül az Erdélyi Riport összes szerkesztőjének és riporterének bedolgozói, szerzői jogdíjas szerződése volt, azaz valahol máshol helyezkedtek el főállásban, vagy már nyugdíjasok. Ez azért fontos, mert az Erdélyi Riport működésének felfüggesztése kapcsán többször felbukkant az az álhír, hogy újságírók kerültek utcára. Ez egyszerűen nem igaz. Senki nem került az utcára az Erdélyi Riport felfüggesztése miatt.
- Szándékos volt a megszüntetésről szóló döntés év végére, az ünnepi szezonra való időzítése? (Arra gondolok, hogy az ünnepek, szabadságok miatt a sajtó ilyenkor tematizál a legkevésbé).
– Ismétlem, az Erdélyi Riport nem szűnt meg, ezt csak a volt munkatársai állítják. A valóság az, hogy a kiadó a honlap működésének felfüggesztéséről döntött. Ami pedig az időzítést illeti: az év vége közeledett, úgy tartottam helyesnek, ha időben szólok, hiszen bizonyára mindenki számára fontos volt ez a mellékjövedelem.
- Mi tette szükségessé a sajtótermék megszüntetését, vagy megjelenésének felfüggesztését? – Hosszú, szomorú történet ez. Volt előbb az Erdélyi Riport nyomtatott hetilap. Miután 1000 eladott példány alá csökkent a forgalma, a Progress Alapítvány vette át 2015 elején. Sajnos az online változat sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Ebben bizonyára benne van a médiafogyasztási szokások világszerte tapasztalt átalakulása is. Mindenesetre 2015 áprilisától 2016 decemberéig nem sikerült felépíteni azt az olvasótábort, amely révén a portál Nagy Debreczeni Hajnal számottevő tényezővé válhatott volna az erdélyi magyar médiapiacon. Ebben az időszakban mindannyian megtanulhattuk, hogy a hetilapnak megfelelő üzemmódban való működés az online világában nem megfelelő. Bár szükség van a kiforrott és nagy horderejű anyagokra, ez nem pótolhatja az online olvasótábor azonnali tájékozódási igényét. Azt hiszem, hasznos tanulság ez mindannyiunk számára. Ennek következményeként a látogatottság is alacsony maradt, sajnos. Ezzel a ténnyel nehéz volna vitatkozni, hiszen regisztráltuk a lapot a trafic.ro hivatalos nézettségmérő portálra. Másfél év után sem sikerült a napi látogatottságot növelni, nem sikerült az Erdélyi Riportot bevinni a köztudatba. Ha december utolsó két hetét nézzük például, akkor a napi 129 (!) látogató volt a legkevesebb, és napi 530 a legtöbb. Sajnos, egy szűk réteglap maradt, nem hivatkozott rájuk nagyrészt senki, a lap átalakítása tehát egy kudarcos vállalkozásnak bizonyult. Még egyszer mondom: a tapasztalat közös, a tanulságokat mindenkinek érdemes levonni.
- Mekkora volt az Erdélyi Riport 2016-os éves költségvetése? Mik voltak a nagy tételek a bevételi, illetve kiadási oldalon?
– Az Erdélyi Riport költségvetése a tavaly 162 000 lej volt, ennek a tetemes részét, közel 115 000 lejt a fizetések, és fizetés utáni járulékok tettek ki. Bevételről nem tudunk beszélni, egyetlen reklámszerződése sem volt a lapnak. Vélhetően egy pár száz olvasóval rendelkező online médiumra nem tekintett vonzó reklámfelületként semmilyen befektető.
- Milyen elvárásai voltak a kiadónak a szerkesztőség irányába (például nézettség vagy tartalom szempontjából)?
– Egyetlen elvárás létezett a kiadó Progress Alapítvány részéről, miután átvette a csődöt mondott Erdélyi Riportot – építsék fel online változatban a lapot, tegyék azt olvasóbaráttá és nézetté, váljanak valóban meghatározó fórummá. Ez sajnos, nem sikerült.
- Milyennek értékelné a kapcsolatot a kiadó vezetése és a lapnál dolgozók között?
– Én a főszerkesztővel tartottam a kapcsolatot. Vele beszéltem néhányszor személyesen, és nagyon ritkán telefonon. Soha nem merült fel az az igény a szerkesztőség tagjai részéről, hogy találkozzunk személyesen.
- Milyen lépések előzték meg a megszüntetést/felfüggesztést? Jelezte a kiadó korábban a főszerkesztőnek, hogy megszűnhet a lap?
– A főszerkesztőnek többször jeleztem, hogy lassú a honlap, gyakran egyhetes tartalmakat hoznak, olyan eseményekről tudósítanak, amelyek máshol már megjelentek, és az Erdélyi Riport nem tett hozzá semmit az értékelésükhöz, miközben új információval sem szolgált. Ezekre jellemzően volt egy bizonyos magyarázat, amelyet meghallgattam, ám elfogadni nem tudtam. Ismétlem, egy online portálról beszélünk. Arról pedig végképp nincsenek információim, hogy az aggályaimat a főszerkesztő átadta-e vagy sem a szerkesztőség többi tagjának. Azt tudom még elmondani, hogy amikor a főszerkesztő jelezte, hogy szüksége lenne egy kolozsvári tudósítóra, akkor szintén pozitív választ kapott, és alkalmaztunk is egy újságírót jogdíjas szerződéssel a laphoz tavaly nyár közepétől. Ugyanilyen nyitottan állt a kiadó ahhoz az igényhez is, hogy bővítsük a felszereltséget, mivel így színesebbé, naprakészebbé válhatott volna a portál. Sajnos a nézettségi adatokon és általában véve a szerkesztőség működésén mindez nem segített. Az alapvető problémát, nevezetesen azt, hogy egy online médium nem működhet azonos szabályok szerint, mint egy nyomtatott hetilap, mindezek a lépések sem tudták orvosolni.
- Az Erdélyi Riportnál történtekkel párhuzamosan a kiadó másik sajtótermékénél, a Maszol.ro portálnál is változások voltak – nevezetesen nem hosszabbították meg a publicisztika rovat több szerzőjének (köztük a rovatvezető Ágoston Hugónak) a szerződését. Van összefüggés a két sajtóterméknél történtek közt?
– Nincs. A költségvetési év vége kapcsolja össze a két eseményt. Ágoston Hugónak, és mindenki másnak, aki a lapnál dolgozott, 2016. december 31-én lejárt a meghatározott időre szóló, bedolgozói, szerzői jogdíjas szerződése. És illő tisztelettel az aktív erdélyi magyar lapszerkesztők doyenje, a 73. évét taposó Ágoston Hugó iránt, a kiadó úgy döntött, hogy a fiatalítás gyakran hangoztatott követelményét az ő esetében is érvényesíti. Ezt ő is méltányosnak tartotta. Ehhez képest igazi meglepetést keltett, hogy hamarosan, mint virtuális barikádharcos hallatta hangját. Őszintén szólva, ezt a mai napig sem értem, de mit sem változtat az iránta érzett tiszteletemen.
- Többen is úgy vélekedtek vagy azt állították, hogy az Erdélyi Riport megszűnéséhez köze van a Fidesznek. Mi a kiadó álláspontja ebben a kérdésben?
– Az összeesküvés-elmélet, amely ezzel kapcsolatosan elindult, egyszerűen nevetséges. Az Erdélyi Riport működésének felfüggesztéséhez, mint mondottam, ahhoz van köze, hogy néha napi 129 látogatója volt. Ön szerint a kiadó jól sáfárkodott volna a rábízott pénzzel, hogyha ezt a végtelenségig tűri? Számunkra az olvasók fontosak, ezért megengedhetetlen, hogy hosszú éveken át finanszírozzunk egy olyan lapot, amit alig olvasnak párszázan. A kiadó részéről felelőtlenség lett volna, ha ezt az állapotot a végtelenségig fenntartja.
- Történt olyan, hogy a Fidesz valamelyik vezetője, vagy a Fideszhez köthető személy jelezte a kiadónak, hogy nem ért egyet egy Erdélyi Riportban megjelent anyaggal?
– Nem történt. Egyszer sem fordult elő. Sokan párhuzamot véltek felfedezni a Népszabadság és az Erdélyi Riport története között. Ön, önök szerint vonható párhuzam a kettő között?
– Igazán nem szeretnék senkit sem megsérteni, ezért nem is kommentálnám a két sajtótermék közötti különbségeket vagy párhuzamokat. Ilyenről semmilyen körülmények között nem lehet beszélni. Az Erdélyi Riport egy csődöt mondott nyomtatott hetilapból állt át online médiává, amelyet sajnos másfél év után sem sikerült olvasottá tenni. Ennyi. Ugyanakkor továbbra is úgy gondolom, hogy szükség van kulturális műhelyekre, olyan felületekre, ahol különböző – akár kisebbségi – vélemények ütközhetnek. Ám ezek a felületek csak akkor tudnak mérvadó médiumokká válni, ha az olvasók érdeklődését is felkeltik.
- A lap szerkesztői az év végén megjelent közleményükben jelezték: szeretnék önerőből folytatni a lap kiadását, és kérni fogják a kiadótól a névhasználati jogot. Szándékában áll a kiadónak átadni ezt a jogot használatba vagy véglegesen az Erdélyi Riport volt szerkesztőinek?
– Mi ezt a kérést természetesen figyelembe vesszük, azonban döntés erről még nem született.
- Van valamilyen szándéka, terve a kiadónak az Erdélyi Riport névvel?
– Egyelőre a gondolkodás fázisában vagyunk, rövid idő telt el ebből az évből. De mindenképpen szeretnénk folytatni. Hogy milyen formában, az reményeim szerint a közeljövőben kiderül.
- Január elején bejelentette, hogy távozik Kelemen Hunor mellől, akinek a sajtótanácsosa volt. Milyen összefüggésben áll ez a kiadónál történtekkel?
– Semmilyen összefüggés nincs a két esemény között. A sajtótanácsosi tisztségemből való visszavonulást már korábban elhatároztam, a döntés közös megegyezéssel született, viszont megvártam vele a kampány végét.
- Akkor mi állt a visszavonulás hátterében?
– Személyes okok. 
Balázsi-Pál Előd
Transindex.ro

Minden, amit az iskoláról tudni kell
Honlapot avattak a Bolyaiban
Március 1-jétől látható a világhálón a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum új honlapja – amelyet az iskola vezetői kedden ismertettek a kollégákkal. A weboldal átlátható, könnyen kezelhető, és fontos szerepe van manapság, amikor az idő és a jól tájékozottság nélkülözhetetlen – mondta Mátéfi István igazgató.
A honlap működését Hajdú Zoltán aligazgató mutatta be. Elhangzott, hogy a képek mögött kemény munka van, amiben Sütő Ágoston, a matematika és informatika szakot egyszerre végző, a Bolyaiban tavaly érettségizett egyetemi hallgató volt nagy segítségükre. Az ötletek, a munka zömét neki köszönhetik. Egyébként az iskola vezetői 50-60 honlap megtekintése után alkottak véleményt arról, hogy milyennek kell lennie egy jól működő, információkban gazdag honlapnak. A különböző menüpontok alatt minden lényeges tudnivaló megtalálható az iskola életéről, működéséről, fejlesztési tervéről, az órarendről, a diákéletről.
A honlap egy hónapig még alakítható, véleményt lehet mondani, javaslatokat lehet tenni, azután véglegesítik. Élni, működni igazából pedig akkor fog, ha lesz, amit feltölteni, és ebből minden tanár kiveszi a részét. A diákok jó példát mutattak, a diákélettel kapcsolatos legfontosabb információk már olvashatók a honlapon. Hasonlóképpen a 2017-es Bolyai Farkas interdiszciplináris tantárgyversenyre való felhívás is.
A vezetőség elképzelése szerint egy 12 tagú csapat fogja működtetni a weboldalt, pontosabban az informatikaosztályok diákjainak négy háromtagú csoportja. Ők töltik majd fel a híreket, információkat, beszámolókat, miután az ellenőrzést végző tanárok láttamozták azokat. A diákokat a honlap kidolgozója, Sütő Ágoston készíti fel a feladatra.
BODOLAI GYÖNGYI
Népújság (Marosvásárhely)