Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Urbán Laura
1 tétel
2017. augusztus 17.
Szeretetben és békében, ahogy mindig kellene (Evangelizációs tábor)
Talán nincs még egy olyan hely, ahol egyszerre annyi ecset, olló, papír lenne forgalomban gyermekkézben, és annyi bibliai történet hangzana el naponta, mint a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templomban és udvarán ezen a héten. A tizedik evangelizációs tábor több mint hatszáz résztvevője Róma, Athén, Kána, Korinthosz, Antiókia, Jerikó, Jeruzsálem, Babilon, Cézárea és a többi bibliai város történetével ismerkedik a játékos foglalkozásokon, reggeltől délutánig békében, szeretetben élve meg e nagy közösség családias hangulatát.
A Gyár utcai templom udvarán húsz bibliai város hangulatába pillanthat be a látogató. Míg egyik sátorban készül a városzászló és a címer, a másikban a korabeli viselettel ismerkednek a gyermekek, kartonpapírból vágják ki és festik a női tunikát, a férfiruházatot, makettet terveznek, jó cselekedeteiket és az egymást segítő, egymásra figyelő törvényeket fogalmazzák meg. Ez egyfajta délelőtti lazító program a reggeli közös ima és a városok bemutatkozása után, az ebédig a játékos tanulásé a főszerep, amikor a korosztályoknak megfelelően tartják a foglalkozásokat. Az önkéntesek közül többen visszatérők, úgy szervezik a családi programot, hogy ezen a héten a tábornak tudják szentelni idejüket. Urbán Laura, a Székely Mikó Kollégium tanítója azt mondja, neki már két hét vakáció után hiányoznak a tanítványai, a velük való foglalkozás, és az evangelizációs héten újból feltöltődik, tanévkezdésig kitart az a sok szeretet, amit a gyermekektől kap. Az Angliában élő, sepsiszentgyörgyi származású Balla Zsuzsanna is szívesen áldoz szabadságából egy hetet a táborra, úgy érzi, három hónapra való lelki üzemanyag számára a gyermekek ragaszkodása. Van, aki gyermekként csöppent ebbe a nagy közösségbe, és néhány év után segítőként tért vissza. Pap Balázst tízéves korában nagymamája vitte el a táborba, idén a római csapatban tevékenykedik önkéntesként.
A tábor célja, hogy olyan keresztény értékeket próbáljanak a gyermekeknek átadni, amelyek a későbbiekben a keresztény életükben fontosak lesznek – tájékoztatott Benedek Róbert Károly segédlelkész, aki mindig kéznél van, ha hiányzik valami a foglalkozásokhoz. A kezdeményező, főszervező, a tábor témáját, tartalmi töltetét kidolgozó Dávid György plébánost kevésbé könnyű utolérni, egyfajta vágtázó mindenesként házigazdája a hatalmas gépezetnek. Szünet nélkül intézkedik, eligazítja, ha valaki egy üveg zsírral, lekvárral kopog be, amelyet a gyermekek tízóraijához hoz, telefonál, autóval furikázik a városban, hogy minden szükséges meglegyen a tevékenységekhez és a hét-nyolcszáz főre szabott ebédhez. Arra ellenben mindig van ideje, hogy válaszoljon, ha egy gyermek kérdéssel fordul hozzá. Egy lélegzetvételnyi szünetben pedig lapunknak is válaszolt: „Azt szeretnénk, hogy itt úgy legyünk együtt, ahogy kellene máskor is: szeretetben, örömben, békében, és Istenről is szó essen. Egy kicsit a lelkünknek, egy kicsit az eszünknek is legyen jó. Isten országát építve szeretnénk együtt lenni a gyermekekkel, ahol a nagyobb figyel a kisebbre, a kicsi számít a nagyobbra, a pedagógus gyermekké válik, a kicsi többnek érzi magát, a nagyobb pedig szolgálatot él meg.”
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)