Funar a Báthory és Apáczai Líceumról azt állította, hogy azok nem magyar, hanem román iskolák, ahol magyar tannyelvű osztályok is vannak. Szerinte a magyar nyelvű feliratok eltávolítása nem jelenti a kisebbségi jogok megsértését. /Újvári Ildikó: Gheorghe Funar: Törvényeink tiltják a kétnyelvű feliratokat. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 4./

"A hivatalos közlönyben most megjelent országos területrendezési terv meghatározott adatok alapján rangsorolja a helységeket: meghatározza a lakosság számarányát, oktatási rendszert, gazdasági fejlettséget, a munkaerő szakképesítését, az ellátottság milyenségét és típusát, megközelíthetőséget. A kormány támogatni fogja azokat a helységeket, ahol az elmúlt 30 évben jelentősen csökkent a lakosság száma. Kolozs megye több szempontból is kiemelkedik az ország többi megyéihez, helységeihez viszonyítva: 30 településével a 6. helyen áll azok között a megyék között, ahol 1966-1998 között 30-50%-kal csökkent a lakosság száma, és országos viszonylatban itt található a legtöbb település (18), ahol a lakosságcsökkenés még az 50%-ot is meghaladta az említett időszakban. A 30-50%-os lakosságcsökkenés a Kolozs megyei községeknek 40,5%-át érintette, az ennél nagyobb csökkenés pedig 24,3%-át. Boros János alpolgármester elmondta, hogy miután 1990 után megszűntek az úgynevezett zárt városok, főleg az erdélyi városokban volt érezhető egy enyhe lakosságnövekedés. Meglepő, hogy feltűnnek olyan életképes községek is a lakosságcsökkenés miatt nyilvántartott helységek között, ahol vállalkozások is beindultak, mint például Várfalva és Magyarszovát. /Újvári Ildikó: Kolozs megyei helységek vezető helyen az elnéptelenedésben. Elkészült az ország területrendezési terve. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 28./A következő Kolozs megyei településeken csökkent 30-50%-kal a lakosság aránya: Kisesküllő, Járabánya, Magyarkályán, Kiskalota, Pusztakamarás, Magyarkapus, Katona, Mezőcsán, Kolozs, Doboka, Erdőfelek, Ördöngösfüzes, Magyarfráta, Magyargorbó, Kőrösfő, Oláhzsuk, Reketó, Magyargyerőmonostor, Szamosújvárnémeti, Mócs, Várfalva, Székelyjó, Kalotaszentkirály, Szépkenyerűszentmárton, Magyarszentpál, Magyarszovát, Tordatúr, Cege, Járavize. A lakosságcsökkenés meghaladta az 50%-ot: Ajtony, Kecsed, Jósikafalva, Alparét, Kolozsborsa, Buza, Kajántó, Csürülye, Magyarszarvaskend, Gyeke, Meregyó, Magyarpalatka, Páncélcseh, Magyarpeterd, Palackos, Récekeresztúr, Révkolostor, Borsaújfalu. /Szabadság (Kolozsvár), júl. 28./"

Sokat változott az elmúlt években a munkaerőpiac elvárása, foglalkozások tűntek el, új szakmák iránti igények jelentek meg. Egyre többen rászorultak arra, hogy át- vagy továbbképezzék magukat, és ha tájékozatlanok, könnyen megeshet, hogy kidobott pénz az, amit tandíj címén kifizetnek. /Újvári Ildikó: Szakképesítések és továbbképzések csapdája. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 30./

Titkos szavazással választott új vezetőséget a kolozsvári Szabadság napilap szerkesztősége. Főszerkesztői székbe az 1975-ben Kolozsváron született Kiss Olivér-Tamás került. Elmondta, gyanította, hogy esetleg rá esik a választás. A főszerkesztő-helyettes Kerekes Edit maradt, a politikai rovat vezetője Újvári Ildikó lett, és a helyi hírek rovatvezetője pedig Balázs Bence. Köllő Katalin maradt a kulturális rovat vezetője. Kiss Olivér 11 éve tagja a szerkesztőségnek. – Továbbra is objektív anyagok, cikkek fognak megjelenni az újságban, nyilatkozta. Az egymástól eltérő vélemények a jövőben is megjelennek. – A Szabadság a legnagyobb példányszámban megjelenő kolozsvári napilap. /Vincze Judit: Beszélgetés Kiss Olivér-Tamással, a kolozsvári Szabadság napilap újdonsült főszerkesztőjével. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 23./

Az erdélyi magyarság nem mások, hanem saját maga miatt van bajban – hangzott el azon a brüsszeli megbeszélésen, amelyen Gál Kinga magyarországi képviselő, az Európai Parlament külügyi bizottságának, valamint az állampolgári jogok bel- és igazságügyi bizottságának tagja látta vendégül az erdélyi média képviselőinek egy részét. Magyarországi képviselők próbálják sokszor meggyőzni a francia, spanyol, olasz megfigyelőket arról, hogy az erdélyi magyar kisebbségnek igenis problémáik vannak az oktatás, az ingatlan visszaszolgáltatás területén. Brüsszelben pedig bármit elérni csak úgy lehet, ha beszélnek róla. Mindez komoly, jól megszervezett képviseletet igényel. Az erdélyi magyarság érdekének az RMDSZ-képviselők jóval kevesebbet tettek, mint amennyire lehetőség lett volna. Nincsenek erős erdélyi civil szervezetek, amelyek kiküldjék képviselőjüket. /Újvári Ildikó: Szólj szám, ha fáj a fejem. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 23./

A nyugdíjrendszer reformjaként májustól megjelentek Romániában a magán-nyugdíjalap kezelők. Mindenki dönthet, milyen feltételek mellett tartalékolhat olyan pénzösszeget, amellyel nyugdíjpótlék, járandóság-kiegészítő, pótnyugdíj vagy magánnyugdíj teremthető meg. 1990-től egyre csökken azoknak a száma, akik járulékot fizetnek a társadalombiztosítási alapba. 1990-ben több mint nyolc millióan fizettek járulékot, jelenleg alig négy és félmillióan. A kilencvenes évek elején nyilvántartott két és fél millió nyugdíjas helyett ma már jóval több, mint hat millióról beszélnek. Mostantól kezdődően mindenki megválaszthatja azt a fakultatív magán-nyugdíjalapot, ahova a továbbiakban járulékot fizetnek nyugdíjbiztosítás, járandóság gyanánt. Ez nem kötelező ugyan, de megfontolandó a 35 évnél idősebbeknél. Augusztustól a fiatalabbaknak, a 18 és 35 év közötti személyeknek a magánnyugdíj pénztárakat kell kötelezően választaniuk. /Újvári Ildikó: Magánkézbe vetett nyugdíjkor. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 5./

A Legfelső Bíróság május 7-i ülésén megvizsgálta az 1940. szeptember 6. és 1945. március 6. között etnikai alapon üldözött személyek kárpótlására vonatozó 2000/189. számú törvényt, és olyan határozatot hozott, amelynek értelmében az etnikai alapon üldözöttek mindegyike jogosult a törvény által előírt kárpótlásra. Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke bejelentette, az elmúlt hónapokban számos személy fordult a szövetséghez amiatt, hogy a törvény diszkriminatív alkalmazása miatt különböző indokokkal visszautasították kárpótlási igényüket. Mint mondta, a panaszlevelek nyomán az RMDSZ több eljárást indított, a volt munkaügyi miniszter azonban a számos beadvány és a parlamenti interpellációk ellenére sem intézkedett. Ezért az RMDSZ az Országos Diszkrimináció Ellenes Bizottsághoz fordult, amely a Legfelső Bíróságtól kért jogorvoslatot. Ennek eredményeként született meg az egyértelmű álláspont, amelynek értelmében az eddig elutasítottak is jogosultak kárpótlásra. A döntés számos magyar nemzetiségű személyt kedvezően érint. /Diszkrimináció nélkül kárpótolják az etnikai alapon üldözötteket. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 23./ A Legfelsőbb Bíróság döntése értelmében azok a személyek, akik az 1940. szeptembere és 1945. márciusa között etnikai alapú üldöztetést szenvedtek, kárpótlás jár, ezzel érvényre juttatták az idevágó jogszabályokat. Azokról van szó, akik a második világháború idején menekülni, költözni kényszerültek Észak-Erdélyből délre, vagy fordítva, Dél-Erdélyből északra. Nemzetiségük miatt egyesek arra kényszerültek, hogy elhagyják az akkori Románia területét, és északabbra költözzenek a magyar fennhatóság alá került vidékekre. Mások, szintén nemzetiségi okokból, megijedtek és átmenekültek Romániába. Kárpótlásukról évekkel ezelőtt rendelkeztek. A magyar fennhatóság elől az akkori Románia területére menekülőknek megadták a kárpótlást, viszont a Dél-Erdélyből északra, magyar vidékekre menekülő magyaroknak elutasították kártalanítási igénylésüket. Azt állították, hogy az akkori román rendszer nem üldözte nemzeti kisebbségeket. Idővel egyre több igazoló okiratokat kértek, amelyekkel a kérelmezőnek alá kellett támasztania kárpótlási jogosultságát, amit alig lehetett beszerezni. A legújabb döntés mindezt megváltoztatja. /Újvári Ildikó: Költözésbe menekülők igaza. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 24./

Újvári Ildikó látja el a Kolozsváron szerkesztett, Kolozs, Szilágy, Fehér, Beszterce-Naszód, Szeben megyékben megjelenő Szabadság közéleti napilap főszerkesztői feladatait a lap március 12-i tisztújító közgyűlésén hozott döntés értelmében. Az újság hasábjain jogi és szociális kérdésekért felelős szerkesztő Kiss Olivért, az eddigi főszerkesztőt váltja tisztségében. /Új főszerkesztő a Szabadságnál. = Krónika (Kolozsvár), márc. 14./

Kolozsváron a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely által szervezett Nők a közéletben beszélgetésen jelen volt Mócsy Ildikó egyetemi tanár, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Környezettudományi Tanszékének vezetője, Könczei Csilla, a BBTE Bölcsészettudományi Kar Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékének tanára, a Tranzit Alapítvány elnöke, Újvári Ildikó, a Szabadság főszerkesztője, Fekete Emőke, a Kolozs megyei tanács alelnöke, Weghofer Erna ügyvezető, Szenczi Bianka képviselőjelölt és Lukács Olga református lelkész, egyetemi tanár. /Ferencz Zsolt: Családról, karrierről, diszkriminációról – ahogyan a nők látják. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 22./

Nagyenyeden a Szabadság szerkesztői találkoztak az olvasókkal január 16-án a Bethlen Gábor Kollégiumban. Velünk tartottak a Kolozsvári Magyar Opera művészei is, akik hangulatos műsorukkal még több rajongót szereztek maguknak. Köllő Katalin, a Szabadság kulturális rovatvezetője, a kollégium véndiákja bemutatta a szerkesztőség jelenlévő tagjait, majd Újvári Ildikó főszerkesztő a Szabadságról beszélt. A Szabadság tulajdonosa az a Minerva Művelődési Egyesület, amelynek tagjai a szerkesztőség alkalmazottai. Az 1989 után kialakult struktúra a lap függetlenségének megőrzését hivatott szolgálni. Kiss Olivér, a Szabadság honlapjának szerkesztője emlékeztetett arra, hogy a Szabadság a magyar nyelvű lapok közül világviszonylatban elsőként került fel az internetre 1995-ben. Népszerűnek bizonyulnak a néhány hete beindult, szintén kommentálható blogok. Tibori Szabó Zoltán, a Szabadság főpublicistája a nemrég elhunyt Izsák Sámuel, az orvostudományok doktora, az orvos-és gyógyszerészettörténet jeles személyisége hagyatékából származó dokumentumokat adott át az iskola könyvtára részére. Csávossy György, a bor hazai lovagja emlékeztetett: Nagyenyed mindig Kolozsvár vonzáskörében létezett, a kapocs akkor gyengült meg, amikor a Ceausescu-korszakban megszületett a rendelet, miszerint nem szabad más megyében megjelenő lapra előfizetni. A találkozón jelen voltak a Szabadságban rendszeresen közlő helyi tudósítók is: Bakó Botond, Józsa Miklós, Dvorácsek Ágoston. A kollégium hatvanezer kötetes dokumentációs könyvtárában a gyűjtemény őrea, Győrfi Dénes kalauzolt el a vendégeket. A ritka kincseket őrző nagyenyedi könyvtárat sok megpróbáltatás érte, többször felgyújtották, állományát szétszórták, elhurcolták, így találtak rá például egy 1474-es ősnyomtatványra egy román parasztasszony „fejőszékeként”. /Kerekes Edit: Csávossy György: a Szabadság a nagyenyediek lapja. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 19./

Fizetett állami reklámhirdetésekkel segítene a Kolozs Megyei Tanács a gazdasági válság sújtotta helyi sajtón, amire egymillió lejt különítettek el az önkormányzat költségvetéséből. Újvári Ildikó, a kolozsvári Szabadság napilap főszerkesztője az ÚMSZ-től értesült a kezdeményezésről. „Jó ideje már, hogy a sajtóban dolgozom, de eddig sose merült fel, hogy a helyi vezetés hasonló ajánlatot tett volna” – fogalmazott. /F. H. : Mentőöv a helyi sajtónak. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 16./

A kormány „vállalta” a polgári és büntető törvénykönyveket, ami azt jelenti, hogy nem vállalta ezekről sem a közvitát, sem a parlamenti szakaszonkénti vitát. A felelősségvállalással a kormány semmit sem kockáztat, egy esetleges bizalmatlansági indítványnak semmi esélye kikezdeni a kabinet biztonságát, a koalíció kényelmes többséggel rendelkezik a parlamentben. /Újvári Ildikó: Vállalni és nem vállalni. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 24./

„Ahogy vannak ingyenes print-újságok, úgy lesznek ingyenes online-lapok is” – reagált Ambrus Attila, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) elnöke arra a felvetésre, hogy az ingyenes online tartalmak korának vége Újvári Ildikó a kolozsvári Szabadság című napilap főszerkesztője elmondta, a szerkesztőségben döntés nem született erről. A nyomtatott lapból alakult filmtett.ro menedzsere, Zágoni Bálint szerint nagy rizikó lenne, ha bevezetnék a fizetéses rendszert. Sipos Zoltán, a transindex.ro hírportál felelős szerkesztője közölte, hogy elvetik a fizetéses modellt, kezdettől az ingyenességre rendezkedtek be. /Farkas István: Nem lesz fizetős online? = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 5./

A 75 éves Asztalos Lajost köszöntöttük
Csütörtök este a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) székhelyén barátai, ismerősei, munkatársai köszöntötték a 75. életévét betöltött Asztalos Lajost, a helytörténészt, a nyelvművelőt, a műemlékvédőt, a műfordítót, és nem utolsósorban a kolozsvári magyart, aki hányatott sorsa ellenére autodidakta módon képezte ki magát nagyon hasznos közéleti szereplőnkké.
Méltatásában Péntek János KAB-elnök az ünnepelt sokoldalúságát, társadalmi hasznosságát emelte ki, akinek munkásságára a folyamatosság is jellemző. Zsigmond Emese, a Napsugár és a Szivárvány folyóiratok főszerkesztője Asztalos Lajos magyarságápoló sokoldalúságát hangsúlyozta, aki született pedagógus, bár sosem adatott meg neki, hogy tanítson. A fiatalon megismert kommunista börtön sem tudta letörni, szorgalma, tudásvágya, következetessége hajtotta a sokirányú megismerés felé.
A Szabadság főszerkesztője, Újvári Ildikó, lapunk régi külső munkatársaként köszöntötte Asztalos Lajost, aki Kolozsvár-féltésből példát mutatva „behordott mindent” történelmi, építészeti, helyismereti, nyelvápolói, publicisztikai téren. Értékeinket ma már nem a túlfűtött nacionalizmus, hanem saját nemtörődömségünk, igénytelenségünk veszélyezteti leginkább, főleg ezekkel száll szembe Asztalos Lajos is. (Újdonság: az általa összeállított kolozsvári román–magyar utcanévjegyzék csütörtöktől a Szabadság honlapján olvasható.)
Az ünnepelt csak annyit árult el, hogy mindig igyekezett követni saját érdeklődését, és úgy érzi, még sok a tennivalója. A most tapasztalt elismerés pedig további munkára ösztönzi.
Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár)

Nyitottnak ígért RMDSZ kezd új fejezetet a 10. kongresszus után
Csapatban kíván dolgozni Kelemen Hunor, a szövetség új elnöke
A forgatókönyv szerint lezajlott tizedik RMDSZ-kongresszust a változás, változtatás (felszólalók által hangoztatott) igénye jellemezte, „mérföldkőnek” pedig mindenekelőtt az új szövetségi elnök megválasztása nevezhető. A kongresszuson részt vett, meghívott politikusok értékelték a szövetség eddigi munkáját, külön kiemelték Markó Béla tizennyolc éves tevékenységét, de a köszöntők egyben üzeneteket és elvárásokat is tartalmaztak a folytatást illetően. Kelemen Hunor a megválasztását követően elmondott beszédében rámutatott: hétfőtől nem egyszerűen folytatniuk kell a munkát, hanem újabb fejezet kezdődik a szövetség életében: a múlt elemzésének, a szükséges javításoknak és a felkészülésnek az időszaka. Az új elnök nyitott és erős szervezetet ígért, korrekt kapcsolatok és egyenlő felek közötti partnerség kiépítésével. A kongresszuson módosították az alapszabályt és programot is.
Kiss Olivér, Papp Annamária, Tibori Szabó Zoltán, Újvári Ildikó
Szabadság (Kolozsvár)

Kelemen Hunor: létbiztonságot és egységet követel a magyarság
Az RMDSZ elnöke exkluzív interjút adott lapunknak
Immár fél év telt el az RMDSZ februári nagyváradi kongresszusa óta, amikor Kelemen Hunor személyében új elnököt választott az érdekvédelmi szervezet. Ez alkalomból készítettünk interjút az RMDSZ új vezetőjével, aki egyben a kulturális tárcát is irányítja. Kelemen Hunort egyebek mellett az RMDSZ-ben bekövetkezett változásokról és célkitűzésekről, valamint a kormányzati szinten zajló tevékenységről faggattuk. Az RMDSZ elnöke nyilatkozott az érdekvédelmi szervezetnek a Fidesszel és a hazai román pártokkal, de az erdélyi magyar politikai alakulatokkal való viszonyáról is, akárcsak a verespataki bányaberuházás körüli helyzetről, a közelgő népszámlálásról, valamint a jövő évi választásokról. Exkluzív interjújában beszámolt az Erdélyi Konzultáció következtetéseiről is, amelynek egyik fő üzenete, hogy megváltoztak az erdélyi magyarság prioritásai, a másik szerint pedig a megkérdezettek fontosnak ítélik a politikai egységet.
– Hogyan értékeli az RMDSZ februári kongresszusa óta eltelt fél évet?
– Az elmúlt hat hónap jó fél esztendő volt, olyan szempontból, hogy az alapvető változásokat, amelyeket előkészítettünk, végig tudtuk vinni. Egyrészt a Főtitkárságot illetően nemcsak fiatalítottunk, hanem a munkamódszereket is lényegesen megújítottuk. Új emberek kerültek be a Főtitkárság vezetőségébe, mint például Kovács Péter főtitkár, Horváth Anna önkormányzati, Hegedüs Csilla kulturális, Székely István társadalomszervezési és Bodor László ifjúsági főtitkárhelyettes. Terveink szerint szeptember folyamán az oktatási főtitkárhelyettes kinevezésével véglegesítődik ez a struktúra is, az oktatási alelnök fiatal ember lesz, aki az egyetemi szférából érkezik, és bizonyára jelentős változást fog hozni a szervezet életében.
Sikerült befejeznünk az Erdélyi Konzultációt, amely az elnökválasztás óta eltelt első három hónapban az egyik nagy programunk volt. Az adatfeldolgozás jelentős része megtörtént, és úgy látom, hogy az akció jónak és sikeresnek bizonyult. Népszámlálási kampányunk előkészítését nagyjából befejeztük, és amíg szeptember 16-ra a népszámlálási biztosok toborzásának a határideje lejár, addig ezt a munkát is a célkitűzések szerint teljes mértékben el tudjuk végezni. Ezenkívül elkezdtük a felkészülést a jövő évi önkormányzati választásokra: a megyei és területi szervezetek elkészítették az elemzéseket, bizonyos helyeken már a főbb polgármester- vagy megyei tanácsi elnökjelölteket is nevesítették. Augusztus végéig, szeptember első feléig ez a munka is nagyrészt lezajlik, tehát az első fél esztendő ebből a szempontból is az elképzelések alapján alakult.
– Az elmúlt időszakban milyen mértékben sikerült rendezni az RMDSZ viszonyát a Fidesszel?
– Úgy érzem, hogy a magyar kormánnyal való kapcsolat kimozdult a holtpontról, ugyanis Tusnádon, a nyár folyamán volt egy hosszabb beszélgetésem Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, a Fidesz elnökével, és őszire tervezünk egy hivatalos RMDSZ–Fidesz találkozót is. Véleményem szerint a következő időszakban tovább tudunk javítani a kapcsolaton, mivel mindkét fél részéről a nyitottság és az együttműködési szándék fogalmazódott meg, amit nagyon jónak és helyesnek tartok.
– Mire lehet számítani a jövőben az erdélyi magyar–magyar együttműködés terén?
– A magyar–magyar együttműködést mindig konkrét eseményekre terveztük, így legutóbb a Kolozsvári Magyar Napokat is közösen szerveztük, és támogattuk. A népszámlálás népszerűsítését szintén együtt végezzük, hiszen közös érdekről, s nem pártpolitikai célról van szó. Az önkormányzati választások esetében is elindult a megyei szervezetek közti egyezkedés néhány olyan helyen, ahol a közös jelölt támogatása lehetséges. Itt elsősorban Marosvásárhelyt említeném, ahol egy jelöltet fogunk állítani, s bízom abban, hogy az illető személyt mindenki támogatni fogja. A Kolozsvári Magyar Napok megnyitóján nem lehettem jelen, mivel a miniszterelnökkel együtt Kínában tartózkodtam, de a kollégáim által tolmácsolt üzenetben jeleztem, hogy Kolozsvár is egy olyan hely, ahol úgyszintén el tudom képzelni a közös jelölt állítását. Nem vagyunk naivak, hiszen mindannyian tudjuk, milyen esélyei vannak annak, hogy megnyerjük a várost, az önkormányzatot és a polgármesteri tisztséget, de az összefogás erejét meg lehet és meg is tudjuk mutatni. Tehát rajtunk nem fog múlni az együttműködés azokon a helyeken, ahol erre szükség lesz.
– Milyennek bizonyult az utóbbi időben a román pártokkal – koalíciós partnerrel és ellenzékkel egyaránt – történő együttműködés?
– A román pártokkal való viszony az elmúlt hat hónapban az ismert paraméterekben mozgott: a Demokrata-Liberális Párttal együtt kormányzunk, és ez bizonyos értelemben egymáshoz közelít bennünket. Országos szinten ez a viszony jó, bár mindig voltak és vannak olyan vitás kérdések, amelyek akár feszültséget is szülnek. Megyei szinten, egyes helyeken elfogadható a kapcsolat, máshol egyáltalán nem létezik együttműködés, vagy amolyan finom vegyesnek tekinthető. Kolozsváron például a kezdetekben jó volt a koalíciós partnerrel való együttműködés, az utóbbi időben azonban ez megromlott, míg Bihar megyében, ahol rossz volt a viszony, most lényegesen javult. Számos más helyet mondhatnék, ahol az együttműködés az utóbbi időszakban hullámzott.
Az ellenzéki pártokat illetően, több informális megbeszélés zajlott azok vezetőivel, Crin Antonescuval és Victor Pontával. Úgy véljük, hogy azokban a kérdésekben, amelyek az egész társadalmat és a magyar kisebbséget szintén jelentős mértékben érintik, párbeszédet kell folytatni az ellenzékkel is. Ezért nem tartom kizártnak, hogy szeptember folyamán hivatalosan is tárgyalunk a liberális és a szociáldemokrata párt képviselőivel. Úgy vélem, az alkotmány és a választási törvény módosítása, valamint a kisebbségi jogok kiszélesítése az a három nagy terület, ahol az összes, demokratikusnak tekinthető román parlamenti párttal fenn kell tartani a párbeszédet függetlenül attól, hogy az RMDSZ éppen kormánykoalícióban vagy ellenzékben van. Számunkra a dialógus mindig olyan érték volt az elmúlt húsz esztendőben, amit soha nem tagadtunk meg.
– Viharosnak mondható kormányzási időszakot tudhatunk a hátunk mögött. Hogyan mérlegelné az RMDSZ eddigi kormányzati tevékenységét?
– Lehetett volna jobb is az elmúlt időszak, de nem tudunk eltekinteni a gazdasági és a pénzügyi körülményektől. Nem csupán romániai vagy európai, hanem világszinten is gazdasági válság van, és ez nagymértékben befolyásolja, hogy milyen költségvetéssel s pénzügyi feltételek között tudunk mozogni. Ez nem hasonlítható össze a 2004–2008-as időszakkal, amikor volt egy erős gazdasági növekedés. Most számos megszorító intézkedést kellett életbe léptetni, amelyek nélkül a romániai polgárok ma sokkal nehezebb helyzetben lennének. Ezek nem kerültek el számos más országot – Magyarországot, Spanyolországot vagy akár Németországot – sem, ahol hasonló rendelkezéseket foganatosítottak. Ezekre a megszorításokra szükség volt, de 2012-ben már nem kell erre számítani, hacsak nem lesz olyan gazdasági visszaesés, ami nem Romániától függ. Tehát a kormányzati teljesítményünkkel csak olyan mértékben vagyok elégedett, amilyen mértékben a feltételek lehetővé tették, hogy előre haladjunk. Azt viszont nem tagadhatom, hogy ennél jobb gazdasági feltételek között sokkal sikeresebben és eredményesebben is lehetett volna kormányozni.
Mindezek ellenére létezik néhány olyan terület, ahol sikerült előre lépnünk. Szerintem az oktatási törvény elfogadása nagy eredményt jelent: jövő héten be fogjuk mutatni az új magyar nyelvű történelem és földrajzkönyvet, ami időközben elkészült. Előrehaladtunk a decentralizáció terén, különösen az egészségügyben, akárcsak a nagyberuházásokat, elsősorban a környezetvédelmet illetően. A kulturális tárcánál a műemlék-felújítás terén léptünk nagyot előre, hiszen az erre vonatkozó országos programunkban jelentős arányban magyar műemlékek is szerepelnek. A színházak fenntartásában arra vigyáztam, hogy a kolozsvári magyar színháznál és operánál, illetve a marosvásárhelyi színháznál, amelyek a minisztérium kötelékébe tartoznak, a válság ellenére ne legyenek leépítések, és a megszorítások ne érintsék ezeket az intézményeket. Elindítottuk azt a programot, ami az elmúlt húsz évben nem működött: a kulturális-irodalmi folyóiratoknak – mint például Helikon, Korunk, Látó, Székelyföld és Várad – normatív támogatást nyújtunk, tehát az elmúlt időszakban jól sikerült élnünk a meglévő költségvetési forrásokkal.
– Melyek lennének a következő időszak elsődleges kormányzati tervei, illetve a hamarosan kezdődő őszi parlamenti ülésszak főbb célkitűzései?
– Módosítani kell a választási törvényt, a régióátszervezés, a decentralizáció kérdése úgyszintén napirenden szerepel, lekerült viszont az a változat, amely a romániai magyar közösség számára előnytelen lett volna. Egy dolog biztos: nem fogunk elfogadni olyan változatot, amely a magyar közösséget a mostaninál rosszabb közigazgatási helyzetbe hozná, úgymond az önkormányzatokból kikerülnénk. A helyhatósági választási törvényt módosítottuk, szerintem jó döntés volt, hogy a polgármestereket az első fordulóból válasszák meg, akárcsak a megyei tanácsok elnökeit. Most következik a parlamenti választási törvény módosítása, amelyről év végéig szintén dönteni kellene.
– A PD-L a héten jelentette be újabb elgondolását, miszerint egyszerre szervezné meg a helyhatósági és a parlamenti választásokat. Hogyan viszonyul ehhez az RMDSZ, illetve mi a szövetség álláspontja ebben a kérdésben?
– Ezt az elképzelést a koalícióban már régebb felvetettük, de akkor ennek nem akadt támogatója. Én három szempont miatt tartanám jónak az önkormányzati és a parlamenti választások összevonását. Egyrészt pénzügyi-költségvetési okok miatt, ugyanis egy kampánnyal lehetne megszervezni mind a két választást, ami nagy könnyebbséget jelentene az országos költségvetésnek. Hiszen egyszer kellene kampányolni, a választási körzeteket megszervezni, az urnabiztosokat beszervezni, tehát egyértelmű, hogy ez nagy megtakarítást jelentene. Másrészt nekünk mindig az volt a célunk, hogy a választásokon minél magasabb legyen a részvételi arány. Ha összehasonlítjuk az önkormányzati választásokat a parlamentivel, az előbbi esetében ez az arány az elmúlt években mindig picit magasabb volt. Amennyiben tehát összekapcsoljuk a két választást, nagyobb lesz a részvétel, ami nagyon jó, hiszen erősebb lesz a testületek legitimitása. Ugyanakkor, azért is fontos lenne a két választás összekapcsolása, mert a különböző koalíciók megkötését az önkormányzati választás nem befolyásolná. Nagyon sokszor előfordul, hogy önkormányzati választások után egyfajta koalíciók alakulnak ki a megyékben, városokban és településeken, majd ősszel a parlamenti választásokon viszont más országos együttműködési megállapodás születik. Mindez a kormányzati politikáknak az életbe ültetését is megnehezíti, ezért is jó lenne tehát egyszerre letudni a két választást, hiszen akkor pontosan tudni lehet, hogy milyen felállásban fog működni a kormány, a parlament és az önkormányzatok. A kérdés csupán az, hogy az önkormányzati választásokat toljuk-e el októberre, vagy a parlamenti választásokat hozzuk előre, május-júliusra? Alkotmánymódosítás nélkül a parlamenti választásokat csak úgy lehet előbbre időzíteni, ha a parlamentet feloszlatja az államelnök, amelynek azonban minimálisak az esélyei. Ezért sokkal egyszerűbb az önkormányzati választásokat kitolni néhány hónappal, mivel ahhoz nem kell az alaptörvényt módosítani, és nem kell feloszlatni a parlamentet. A többség mindenképpen azt támogatja, hogy a választásokra egyszerre kerüljön sor. Természetesen az is fontos, hogy miként módosul majd a parlamenti választásokat szabályozó törvény is, hiszen nem mindegy, milyen választási rendszer lesz.
– Említette elnök úr, hogy lezárult az Erdélyi Konzultáció, és nagyrészt sikerült feldolgozni az adatokat. Milyen következtetés vonható le az eddigi összesítések alapján?
– Nem szeretnék részletekbe bocsátkozni a teljes adatfeldolgozás előtt, de néhány dolog már körvonalazódik. Egyrészt az erdélyi magyar társadalom az elmúlt két-három évben, a gazdasági válság hatására, nagyon megváltozott. Előtérbe kerültek a munkahellyel, a szociális létbiztonsággal kapcsolatos kérdések. Ha ezek eddig a magyar választók körében nem voltak az első helyen, most teljes mértékbe oda kerültek. A megkérdezettek azt is szeretnék, ha további előrelépések történnének a kisebbségi jogok területén. Ugyanakkor nagyon fontosnak tartják a döntéshozatalban való részvételt, parlamenti és önkormányzati szinten egyaránt, de a kormányzati szerepvállalást is szorgalmazzák. Hangsúlyosan fogalmazódott meg továbbá az az igény, hogy egységes politikai képviseletre van szükség, de ennek nem szabad a politikai pluralizmus rovására történnie. Az erdélyi magyar emberek pontosan látják, hogy 6,5 százalékkal nem lehet három-négy pártot versenyeztetni. A politikusok vitatkozzanak, ez az ő dolguk, de amikor a magyarság képviseletéről van szó, akkor hagyják abba a veszekedést, és azon legyenek, hogy biztosítsák a politikai képviseletet. Valamelyest árnyalja a helyzetet a tömbben és a szórványban elő magyar közösségek helyzete. A szórványban élők joggal várnak arra, hogy a kisebbségi nyelvi jogok területén az érdekérvényesítés folyamatos legyen, míg a tömbmagyarság a kollektív jogokra helyezi a hangsúlyt, hiszen nekik a nyelvi jogokat ma már inkább használniuk kellene. Az Erdélyi Konzultáció üzenete tehát egyrészt az, hogy a prioritások megváltoztak, másrészt pedig, hogy az erdélyi magyarság meg akarja őrizni politikai képviseletét. Ezt olyan értéknek tartja, amelyről húsz év után sem akar lemondani, és tisztában van azzal, hogy enélkül kiszolgáltatottá válik.
– Jelenleg három erdélyi magyar párt van, az egyik ugyan még csak bejegyzés előtt. Milyen esélyek vannak az együttműködésre, hogy az erdélyi magyarságnak az előbb említett ilyen vonatkozású igényét teljesíteni lehessen?
– Nem szeretnék azért illúziókat táplálni. A Magyar Polgári Párttal (MPP) nem igazán létezik kapcsolat, helyi szinten imitt-amott. A most bejegyzés előtt álló politikai alakulattal kapcsolatosan az a tapasztalatunk, hogy sok szempontból ugyanazokat az értékeket valljuk, s ha egyszer meg tudtunk egyezni, akkor biztosan sikerül majd másodjára és harmadjára is. Ám amíg ők a pártalapítással vannak elfoglalva – amit én továbbra is téves elképzelésnek tartok –, addig ezt nem lehet összeegyeztetni az együttműködéssel. Előbb túl kell esniük a mostani kezdeményezési lázon, s akkor majd adottak lesznek az együttműködés feltételei. Nekünk az erdélyi magyar embereknek a célját és óhaját kell figyelembe vennünk, és ezeknek az igényeknek kell tevékenységünket alárendelnünk. Az Erdélyi Konzultációból azt is ki lehet olvasni, hogy a nehéz kormányzati időszak ellenére, a többség még mindig az RMDSZ-ben bízik, és a kormányzati részvételt is támogatja. Más – nem általunk rendelt – közvélemény-kutatás is kimutatta, hogy igazából, minden erőfeszítés ellenére, nem történt olyan törés és átrendeződés, ami a most pártot alapító, egykori RMDSZ-es kollégáinknak túlságosan nagy szárnyalást biztosítana.
– Közeleg a népszámlálás, időnként ismételjük a jelszót, hogy „magyarnak lenni jó”, és próbáljuk megértetni az emberekkel, hogy vállalják az identitásukat. Ehhez mit tudna még külön hozzáfűzni, mit érdemes még ezen a téren szem előtt tartani?
– Minden magyar ember számít, amikor a magyar közösségről és annak jövőjéről beszélünk. Ezért mindenki bátran vállalja a magyarságát, és amikor kitöltik azokat a bizonyos űrlapokat, ellenőrizzék, hogy a nemzetiségnél jó helyre jelölték-e be azt, amit ő mondott, és akkor én biztos vagyok benne: erős közösségként fogjuk tudni az elkövetkező évtizedet is megtervezni. Mert nagyon sokat számít, hogy a népszámlálási adatok mit mutatnak, mert ezek alapján terveznek meg sok mindent itthon és az unióban egyaránt. Nem mindegy, hogy a romániai magyarság milyen erős közösséget mutat. Fenntartások nélkül mondom tehát, hogy minden magyar ember számít, amikor a közösség jövőjéről beszélünk. Szeptember-október folyamán nagyon sokszor visszatérünk még üzenetekkel. Arra is felhívnám a figyelmet, hogy ez nem politikai kérdés, hanem közös érdek. Jelentős a szerepe annak, hogyan áll hozzá ehhez az ügyhöz az erdélyi magyar média, az egyházak, az erdélyi magyar értelmiség stb. Mi megkereséssel fordulunk a napokban több értelmiségihez, és kérni fogjuk őket, hogy ebben a kampányban az egyházakhoz hasonlóan vállaljanak szerepet.
– A magyar állampolgárság megszerzésével kapcsolatban felmerült a szavazati jog biztosításának a kérdése is. Ön szerint az állampolgársággal együtt kellene járnia a szavazati jognak?
– Nem tudom elképzelni, hogy kétféle állampolgár legyen: az egyiknek van szavazati joga, a másiknak pedig nincs. Az más kérdés, hogy a szavazati joggal hogyan lehet élni, és milyen rendszerben fognak az anyaország határain túl élő állampolgárok szavazni. Magyarországnak is valamilyen megoldást kell találnia, erről a magyar miniszterelnökkel és más politikusokkal is beszéltem, körvonalazódik egy rendszer, s az ősz folyamán erről is egyeztetünk. Véleményem szerint nem lehet egyféle állampolgárságot adni azoknak, akik Magyarország határán kívül élnek, és másfajtát az ott élőknek. A fontos jelen pillanatban az, hogy az RMDSZ támogatja a magyar állampolgárság elnyerését, és egyfajta állampolgárság létezik, amit nem lehet kettőbe vagy háromba osztani. Az más kérdés, hogyan lehet majd a szavazati joggal élni.
– Verespatak esetében az utóbbi időben nagyon ellentétes vélemények körvonalazódtak, a bánya megnyitásának lehetősége felszította a kedélyeket, az ellenzők és a pártolók körében egyaránt. A régészeti mentesítési bizonylat kibocsátása miatt sok támadás érte a kulturális miniszter személyét, aláírásokat gyűjtenek a bányaterv ellen, ugyanakkor önt, a szaktárca vezetőjét lemondásra szólították fel különféle röplapokon. Mi erről a véleménye?
– Ez rettenetesen bonyolult történet. Szabad országban mindenki azt beszél, amit akar, nem azt, amit szabad, de nem fogok polemizálni nőszövetségekkel vagy más szervezetekkel, amelyek környezetvédelmi aktivitása az utóbbi időszakban nem volt ismert. Most kedvet kaptak, hogy aláírásokkal támogassák ezt a rosszul értelmezett, vádaskodó hangnemben megfogalmazott tiltakozó levelet. Verespatak esetében létezik a régészeti mentesítésről szóló engedély, és akinek egy kis jártassága is van a közigazgatásban – még ha a civil szervezeteknek nincs is, de néhány aláírónak igen, hiszen közöttük van egy államelnöki tanácsos, volt szenátor, ügyvéd – pontosan tudja, hogy ezt az Országos Régészeti Bizottság bocsátotta ki, és az érvényben levő jogszabályok szerint a Fehér megyei igazgatóság írta alá, és nem a miniszter. Egy ilyen engedély visszavonása miniszteri rendelettel nem lehetséges, ezt meg kell támadni a bíróságon, amit már eddig meg lehetett volna tenni, de nem ez volt a cél, hanem az, hogy egyrészt belém rúgjanak, másrészt pedig egyesek a saját imázsukat építsék. A történet másik része, hogy a régészeti mentesítési bizonylat alapján a Kirnyik-hegységet le kellene venni az A-kategóriás műemlékek listájáról, amit viszont valóban a miniszternek kell megtennie, de ezt „a miniszter” nem írta alá.
Ebben a pillanatban nem szeretnék jóslatokba bocsátkozni arról, hogy később mi fog történni, mert nem a kulturális miniszter adja meg a bánya-kitermelési engedélyt. Miután megismertem a régészeti bizottság tagjainak a véleményét, megpróbáltam kialakítani azt a feltételrendszert, hogy ha elkezdődik a kitermelés, akkor a kulturális örökségnek minél nagyobb részét lehessen megmenteni. De ebben a pillanatban a Kirnyik-hegység védelmét nem szüntettem meg, és ez nincs is szándékomban. Aki azonban elmegy oda, láthatja, hogy tragédia, ami ott van, s ennél én sokkal jobbat is el tudok képzelni. Amíg a kormányzat nem dönt arról, hogy mi a szándéka Verespatakkal, és az állami részesedést nem tárgyalják újra, addig én nem fogok továbblépni. Ez a régészeti mentesítési bizonylat nem elegendő ahhoz, hogy a beruházási projektet folytatni lehessen, de megteremtette azt a feltételrendszert, hogy ha esetleg a kitermelés beindul, akkor a kulturális örökség megmentése legalább 80 százalékban teljesüljön.
– Van-e valamilyen fejlemény a kolozsvári Mátyás szoborcsoport elé törvénytelenül elhelyezett Iorga-tábla ügyében?
– Mi letettük a feljelentést, de nem kaptunk visszajelzést az ügyészség és a rendőrség részéről. Nekem ezek voltak a lehetőségeim, ennek keretében tudtam csak eljárni.
– Milyen esélyek vannak arra, hogy ősszel megszülessen a kisebbségi törvény?
– A törvénytervezetről ősszel folytatjuk a bizottságban az egyeztetéseket: akkor fogunk kisebbségi törvényt elfogadni, amikor olyan jogszabályt lehet megszavazni, amelyet meg tudunk tölteni tartalommal. A kulturális autonómia intézménye működőképes lesz, a döntési jogkörök átkerülnek ide, és törvénybe iktatják mindazokat a kérdéseket, amelyek az eredeti tervezetben is szerepeltek. Nem tudom, hogy ez mikor fog megtörténni, de ezek azok a feltételek, amelyek nélkül nem érdemes kisebbségi törvényt elfogadni. Az RMDSZ egyébként az elmúlt esztendőkben bebizonyította, hogy nem mond le a programjába foglalt egyetlen célkitűzésről sem, ehhez megkeresi a megfelelő partnereket, és amikor a feltételek megteremtődnek, akkor lép. Az oktatási törvényre is sok-sok évet kellett várni, és sokat gyomrozni a román partnereket, hogy azt elfogadják.
PAPP ANNAMÁRIA, ÚJVÁRI ILDIKÓ. Szabadság (Kolozsvár)

Standon a Szabadság. Digitálstandon
Egy újság kiadása során számos célt megfogalmazunk: a tájékoztatást, iránymutatást, eligazítást, nevelést, összefogást, közösségi szellem erősítését, hagyományok őrzését.
A felsorolást még hosszasan lehetne folytatni, amint arról is lehetne értekezni, mi mindent sikerül ezekből a közösségi szolgálatnak is nevezhető feladatokból, célokból megvalósítani, mi az oka az esetleges hiányoknak, az elképzelések elmaradásának. Mert az újság – manapság szinte minden újság – problémákkal is küszködik, olyan nehézségekkel, amelyek akadályozhatják céljainak elérését, szolgálatának teljesítését. Ilyen gondot jelent például az újság terjesztése, de nemkülönben az is, hogy nem kevesen évekig ingyen akarnak hozzájutni egy olyan minőségi termékhez, amely sok ember fáradságos munkájával készült, akiknek márpedig valamiből szintén meg kell élniük.
Egy újság élete és egyáltalán a léte nem egyszerűen önmagáért szól, hanem elsősorban és mindenekelőtt az olvasókért. Azt is mondhatnánk, az újság „társas lény”, hiszen akkor van értelme létének, akkor éri el célját, ha olvassák. Az újság akkor él, ha eljut olvasóihoz: fellapozva szóhoz jut, megszólít, megmutat, képeket jelenít meg, életmozzanatokat őriz meg a történelemnek, érzéseket és élményeket közvetít, sőt – összeköt távolságokat térben és időben. Az olvasóhoz (általános megfogalmazással: a fogyasztóhoz) jutás a média világában az újságnak a legnehezebb. Mert amíg valamely rádió- vagy tévéadót ülve, kényelmesen elhelyezkedve is „megtalálhatjuk” egy gombnyomással vagy -tekeréssel, addig a friss-ropogós újságot valahonnan meg kell vásárolni, elő kell rá fizetni, a postásnak vagy lapkihordónak azt házhoz kell szállítani. Az újságolvasás élménye pedig összehasonlíthatatlan és egyedi: az írott szó, illetve a nyomtatott szöveg képes megteremteni a gondolkodásnak és elmélkedésnek azt a meghittségét, amelyet nem tud pótolni vagy helyettesíteni a más típusú „médiafogyasztást” kínáló rádió és televízió. Ezért nem érdemes, ezért nem szabad lemondani az újságolvasásról. Ennek érdekében természetesen az újságnak el kell jutnia olvasóihoz – ezzel minden kiadó tisztában van. És itt visszajutunk a lapterjesztés problémájához, amellyel manapság minden kiadó küszködik.
A lapárusítást, az újságok előfizetéses rendszerben történő terjesztését végző cégek gazdasági szempontjai, vagy éppenséggel gazdasági ügyeinek nem megfelelő kezelése-tervezése, nem mindég szolgálja a lapterjesztés ügyét, érdekeit. Ezért küszködik sok újság a terjesztés problémájával, azzal, hogy képtelen eljutni az olvasóhoz, és emiatt hasztalan próbálja céljait elérni, feladatát teljesíteni, hiszen képtelen olvasóit kiszolgálni.
A Szabadság is ki van szolgáltatva a lapterjesztésnek, amely egyre bajosabb és nehézkesebb: nem tudunk eljutni távolabbi megyékbe, a határon túli terjesztésről nem is beszélve, pedig lenne igény rá. Kolozsvárról elköltözött olvasóinknak sokszor a Szabadság jelenti a kapcsolatot szülővárosukkal, az újság révén tudják, illetve sikerül nekik megőrizni a valahova tartozás sokat jelentő érzését. A Szabadságe zért most egy újszerű terjesztéssel próbálkozik, illetve igyekszik olvasóinak igényét minél távolabb és minél szélesebb körben kielégíteni: úgynevezett virtuális újságos standon is megtalálható, megvásárolható a Szabadság! Ezentúl nem jelent akadályt a tér és a határ, nem okoz bosszúságot a lapkihordást fáradságos megerőltetésnek vagy előnytelen vállalkozásnak tekintő cég, postahivatal (amely a távolabbi megyékbe vagy a közelebbi falvakba képtelen megszervezni a terjesztést). Olvashatóvá válik a Szabadság az interneten, nyomtatott változatában: a jelenlegi webszabadság mellett, amely elsősorban hírportálként működik, megrendelhető interneten a Szabadság nyomtatott változata. Lapozható ez az újság, ugyanolyan tördelésben és terjedelemben, ahogyan a nyomdában készül: a papírújság tökéletes mását vásárolhatják meg ezentúl az interneten! Ugyanakkor bárhol, bármikor, bármilyen körülmények között olvasni lehet, nemcsak számítógépen, hanem okostelefonon és tabletten is. És a virtuális stand a megvásárolt példányokat megőrzi, így azok később is fellapozhatók. Megkérjük, látogassanak el a https://www.digitalstand.hu/szabadsag honlapjára, és ott a „virtuális újságos standon” megtalálják a Szabadságot is, amelyet bankkártyával, kezelési költség nélkül, naponta megvásárolhatnak, de elő is fizethetnek rá, ezzel is támogatva munkánkat és fenntartva az újságot. Egyik elsődleges célunk, hogy eljussunk olvasóinkhoz: a digitálstandon megjelenő Szabadság külföldön és hazai terjesztési körzetünkön kívül élő olvasóinknak nyújt egy szeletkét itthonról, az otthonról.
ÚJVÁRI ILDIKÓ. Szabadság (Kolozsvár)

MIDAS, a Kisebbségi és Regionális Nyelvű Napilapok Európai Egyesülete – A kisebbségben élőket egyenragúvá kell tenni a többségben élőkkel
A közelmútban Pozsonyban tartotta meg évi közgyűlését a MIDAS, azaz a Kisebbségi és Regionális Nyelvű Napilapok Európai Egyesülete, amelynek Romániából két napilap a tagja, a Bihari Napló és a kolozsvári Szabadság. A szervezet 11 évvel ezelőtt alakult meg a dél-tiroli Bolzanóban. Kezdetben 12 tagja volt, ám ma már több mint 30 napilap tartozik a kötelékébe.
A MIDAS az anyanyelven való tájékozódás lehetőségének fontosságára igyekszik felhívni a többség, illetve az uniós szervek figyelmét, emellett a kisebbségi napilapok közötti együttműködést, hálózatépítést, közös kezdeményezéseket is segítik. Európában több mint 50 millió olyan ember él, aki valamely nyelvi vagy nemzeti kisebbséghez tartozik. A kontinensünkön megjelenő kisebbségi napilapoknak jelenleg több mint 6 millió olvasójuk van. A szervezet életében az éves közgyűlés a legfontosabb rendezvény, minden évben más–más országban rendezik.
A MIDAS éves közgyűlésére romániai magyar, spanyolországi baszk és katalán, olaszországi szlovén és német, litvániai és csehországi lengyel, finnországi svéd, dániai német, németországi szerb, valamint horvátországi olasz küldöttek is érkeztek Pozsonyba a közelmúltban, a házigazda szerepét ezúttal az Új Szó napilap vállalta. A lap a Kempelen Farkas Társasággal karöltve szervezte meg a konferenciát. A kolozsvári Szabadságot Újvári Ildikó főszerkesztő és Balázs Bence, a szerkesztőbizottság tagja, a Romániai Magyar Lapkiadók Egyesületének elnöke, , a Bihari Naplót Rais W. István főszerkesztő képviselte a rangos nemzetközi konferencián.
Igényes szórakozás
A szlovák fővárosban megtartott MIDAS–konferencia a PETIT Press kiadóvállalat –amely a pozsonyi Új Szót és a Vasárnapot is kiadja, számos szlovák kiadvány mellett– korszerű nyomdájának megtekintésével kezdődőtt, és a KC Dunaj kultúr–és szórakoztatóközponban ért véget a nyitónap, ahol a tizenegy európai országból érkező főszerkesztők és újságírók megismerkedhettek az ott zajló számos tevékenységgel. A rengeteg fiatal, és más generécióbeli is, aki a központban jár, nemcsak az ígényes szórakozás miatt választja a központot, hanem az ott tartandó színházi előadások, a táncház, a változatos előadói estek, a különféle témákban szervezett vitaműsorok, a koncertek miatt. Nem beszélve arról a gyönyörű panorámáról, melyet az épület erkélyéről lehet megcsodálni, fókuszban a koronázási templommal és a várral.
Másnap a nemzetközi konferenciát Slezákné Kovács Edit, a pozsonyi Új Szó lapigazgatója, a Petit Press kiadó igazgatótanácsának tagja nyitotta meg a ligetfalui, gyönyörű környezetben lévő Bonbon szállódában. Toni Ebner, a a Kisebbségi és Regionális Nyelvű Napilapok Európai Egyesülete (MIDAS) elnöke kifejtette: meg kell találni azokat a lehetőségeket, amelyek segítségével a kisebbségi lapok tovább folytathassák tevékenységüket, tudatosítani kell a nemzeti kisebbségek sajátságos problémáit.
Szociális eltávolodás
Petőcz Kálmán emberjogi szakértő, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának igazgatója, Multikultularizmus, emberi jogok, nemzeti kisebbségek címmel tartott érdekes előadást. Kifejtette: a szlovák pártok nem rendelkeznek egységes kisebbségpolitikával. Nagyon nagy a szociális eltávolodás a kisebbségek és a szlovákok között. Egy felmérés szerint a szlovákiak magyar szülők mintegy 25%–a adja szlovák nyelvű iskolába gyermekét. Volt olyan eset, hogy egy szlovák vidéki iskola tanára megtiltottak a magyar diákoknak, hogy anyanyelvükön beszélhessenek az intézetben. Ha valakit intoleráns környezetben nevelnek, az nem vezet eredményre.
Az a helyzet, hogy a szlovákok az állam tulajdonosainak tekintik magukat, mint államalkotó nemzet, a kisebbségek csak részesei ennek a folyamatnak. Petőcz Kálmán közölte: Szlovákia multikulturális ország akár tetszik ez egyeseknek, akár nem. Ennek a tudatában kellene cselekedni.
Beolvadtok, vagy nincs jövőtök
Huncík Péter író, etnopszichológus, Vaclav Havel egykori államfő tanácsadója a szlovákiak magyarok helyzetéről tartott érdekfeszítő, humortól sem mentes értekezést. Szlovákiában a lakosság 15 %–át teszik ki a kisebbségek. A magyarok 1991–ben 572.000 voltak( az összlakosság 12,5%), 2001–ben 526.000 (9,75%)magyar élt Szlovákiában, míg 2011–ben 460.000(8,5%). Elsősorban a nagyvárosokban csökkent a magyarság aránya. Az előadó ennek több okát is ismertette. 1991–ben a szlovákiak magyarság nem készült fel a változásokra, nem modernizálták a kisebbségi társadalmat. Komoly dillemát jelent: lehet–e együttműködni a szlovák pártokkal, vagy kizárólag etnikai alapon szerveződjenek a szlovákiai magyar társadalom. Felvetődik a kérdés: szabad–e kisebbségként részt venni a kormányzásban,így próbálván kicsikarni a kisebbségi jogok érvényesítését. A MOST–Híd egy szlovák–magyar part, míg a Magyar Koalicíó Pártja(MKP) etnikai alakulat, amelynek stabil szavazóbáziasa van(4,2–4,5%), de ezzel a legutóbbi országos választásokon is kimaradt a parlamentből. Persze meg kell említeni ebben a kontextusban a szlovákiai elhíresült nyelvtörvényt, és a területi átszervezésre vonatkozó jogszabályt, ami azért született: nehogy a magyarok valamelyik körzetben többségben legyenek. Ez utóbbi folyamatban részt vett a szlovákiai katolikus egyház is, mely ez esetben inkább volt szlovák, mint katolikus az előadó szerint. Nyilvánvaló volt a szlovák hatalom szándéka: el akarta bizonytalanítani a kisebbségben élőket, azt sugalmazva nekik, hogy nincs jövőtök, nincs karrieretek ha nem olvadtok be. Nem mindegy ha a magyarok egy döntően szlovák többségben lévő megyében élnek, vagy egyenrangú félként.
Jó és rossz magyarok
Huncík Péter szerint egy másik fontos kérdés, hogy kik a kisebbségek irányítói: maguk a kisebbségek, vagy Budapest. A magyar kormánynak elutasító a hozzáállása a szlovák–magyar vegyespárttal szemben. Az előadó szerint ezáltal Budapest jó és rossz magyarokra osztja a kisebbségeket, aminek nagyon erodáló hatása van a nemzeti indentitás szempontjából. Lényeges volna, hogy az anyaország alakítson ki egy egységes politizálást a kisebbségek viszonylatában, s az ne változzon minden választás alkalmával, attól függően, hogy kik kerül hatalomra. A tanácskozáson jelenlévő pozsonyi nagykövetség munkatársa visszautasította a magyar kormányra vonatkozó kritikákat.
A kisebbségek, mint uborka
Sajnos az európai közösségben is elég hányavetien kezelik a kisebbségi kérdést. A tagországok nem mindig veszik figyelembe az EU kisebbségi ajánlásait. Huincík Péter az uborka példájával hozakodott elő, amit különféle uniós kritériumok szerint szabályoznak.
–Ha majd úgy tekintenek ránk, mint az uborkára–aminek az unió meghatározza a méretét, súlyát stb– akkor majd talán jobb lehet a kisebbségek helyzete, vélekedett némi maliciával az előadó. Huncík Péter szerint a fő feladat egy komoly, átfogó program készítése arról, hogy miként lehet a népfogyatkozást megállítani , hogyan lehet a kisebbségeket egyenrangúvá tenni a többségi nemzettel.
Bara Zoltán, a Kempelen Farkas Intézet igazgatója a határ menti együttműködésről beszélt. Tokár Gáza politológus, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának szóvívője kifejtette: a szlovák kormány soha nem volt hajlandó beszélni a kisebbségi nyelvi jogoktól, még akkor sem, ha a magyarok tagjai voltak a kormánynak. Szlovákiában komoly gondok vannak a földrajzi elnevezések magyar fordításának kihelyezésével például a vasútállomásokon is.
Az előadásokat követően zajlott le a MIDAS évi közgyűlése, majd egyes újságírók ismertették a saját hazájukban lévő kisebbségi lapok helyzetét.
Szükséges a kisebbségi sajtó védelme
A MIDAS pozsonyi tanácskozása a kisebbségi sajtó helyzetének elemzését vette gorcső alá. Jelenleg ahány ország, annyi szabályozás – amint a felszólalásokból kiderült, ebben a tekintetben a posztkommunista blokkban a legrosszabb a helyzet. Persze „csak” olyan értelemben, hogy egy kisebbségi lapnak is a piacról kell megélnie, támogatásként nem számíthat nagyarányú, s főként kiszámítható bevételre.
Lovász Attila, a szlovák rádio és televizíó kisebbségi adásának főszerkesztője kiemelte: jelenlegi pályázati rendszer favorizálja a korrupciót és a klienterizmust. Hozzáfűzte: a kisebbségi sajtóra nagy veszélyt jelent az etnobiznisz, a képzelt konzervativizmus, és a modernizálás hiánya.
Nyugat-Európában több típusa van a kisebbségi sajtó támogatásának – mutatott rá felszólalásában Toni Ebner, a dél-tiroli Dolomiten főszerkesztője, a MIDAS elnöke. Van, ahol papírvásárlási támogatást kapnak, esetleg a telefonszámlákat és a postai kiadásokat állja az állam, valamint alacsonyabb kulccsal adóztatja a kisebbségi sajtótermékeket. Máshol direkt állami támogatásban részesülnek a lapok, vagy az anyaország nyújt anyagi hozzájárulást megjelenésükhöz. Ez viszont a média függetlenségének rovására mehet – vélekedett Toni Ebner.
Állami támogatás
Olaszországban dotációban részesülnek a kisebbségi lapok, ez különböző típusú lehet. Az ottani szlovén napilap, a Primorski Dnevnik bevételeinek hozzávetőlegesen harmada származik közvetlen állami támogatásból, de pár éve még 50%-os volt az arány. Itáliában egyébként minden politikai párt lapja támogatást kap (!), nem csak a kisebbségiek, ám a gazdasági válság miatt úgy döntött a kormányzat, hogy az összegeket lefaragja.
Skandináviában is a közvetlen támogatásban hisznek, a Svédországban élő 40 ezer fős lapp közösség lapja például évi 1,5 millió eurós állami dotációt kap. Hasonló modell működik egyébként az összes skandináv országban – a legnagyobb északi kisebbség egyébként a finnországi svéd, arányszámaiban kb. feleakkora, mint a szlovákiai magyar. „A támogatás mértéke változó, 40–60% közötti, de van, ahol 100%-os. A kisebbségi sajtó feladata nagyon fontos.” – mutatott rá Tom Moring, a Helsinki Egyetem professzora.
Uniós támogatás kellene
A kisebbségi sajtó finanszírozásának megoldása az lenne, ha mindezt uniós szinten sikerülne megvalósítani – fejtette ki a felszólalók többsége.
Egyáltalán, miért van szüksége a kisebbségi médiának támogatásra? Tisztán piaci körülmények között csak a számarányukat tekintve legnagyobb kisebbségek tudnának saját sajtóterméket fenntartani. Szlovákiában pl. az Új Szón kívül a Vasárnap esik ebbe a kategóriába, a többi lap állami jellegű támogatások nélkül nem jelenhetne meg, mutatott rá Lovász.
A bevételek pedig a következő években sem fognak emelkedni – figyelmeztet Toni Ebner. Szerinte ez nemzetközi probléma. „Az EU büszke sokszínűségére és soknyelvűségére, ezt előnynek tartja, ennek védelme tehát az elsődleges feladata lenne” – véli Ebner. Brüsszel egyelőre hallgat.
Több mint információs csatorna
A MIDAS elnöke szerint jó lenne, ha az EU illetékesei is látnák, a kisebbségi sajtó elsősorban nem információs csatorna, hanem a kisebbségi közművelődés része. Szükség van a kisebbségi sajtó védelmére. Több felmérés rámutatott, hogy fontos szerepe van a kisebbségek megmaradásában. Ebner emellett több kutatás adatait ismertette, melyek szerint a napilapok rendszeres olvasói egészségesebben élnek, jobban fektetik be pénzüket és ésszerűbben vásárolnak – pont azért, mert informáltabbak, mint azok, akik nem tájékozódnak a sajtóból.
Tom Moring egyetemi tanár szerint a kisebbségi sajtó egyik feladata, hogy a kisebbséget szervezze. A kutató szerint fontos, hogy az Európai Bizottság egy dokumentumában leszögezte: a kisebbségi média támogatása nem ellentétes az EU-elveivel, összhangban van a Lisszaboni Szerződéssel. Ez megfelelő kiindulási alap lehet, mutatott rá. Ebner szerint a sok finanszírozási modell közül kell kiválasztani a legjobbat, s ezt ajánlani az unió figyelmébe. „Brüsszel malmai lassan őrölnek” – mondta.
Ebner rámutatott: a gazdasági válság is súlyosan érintette a lapok működését. „Lapok szűntek meg. Ám meg kell ragadni az esélyt a válságban is” – tette hozzá. Szerinte csak színvonalas lapok készítésével lehet versenyezni a többségi nyelven megjelenő sajtótermékekkel. S hogy a támogatási kérdés megoldása mellett min múlik a kisebbségi sajtó túlélése? Lovász szerint azon, mennyire lesz képes alkalmazkodni a modern kor eszközeihez és információs csatornáihoz. A mai fiatalok lassan a tévét is okostelefonon nézik – tette hozzá.
Az előadásokat követően zajlott le a MIDAS évi közgyűlése, majd egyes újságírók ismertették a saját hazájukban lévő kisebbségi lapok helyzetét, köztük a Bihari Naplóét is, amely az egyik legnagyobb eladott példányszámú erdélyi magyar újság.
Díjak
Az esemény fénypontja ezúttal is a Habsburg Ottóról elneveztt díj, valamint a MIDAS–díj kiosztása volt egy ünnepi djszvacsora keretében. Az előbbivel a MIDAS a kisebbségvédelem és a kulturális sokszínűség témakörökben kiemelkedő teljesítményt nyújtó többségi nyelvű újságírókat jutalmazza. Ezt az elimerést az idén Constanze Letsch, a The Guardian című brit lap munkatársa kapta a törökországi kurdok helyzetéről jrt cikksorozata miatt. A díjat Habsburg Károly főherceg, Habsburg Ottó legidősebb fia adta át az újságírónak.
A MIDAS–díjat minden évbe egy–egy, a kisebbségi témában maradandót alkotó tollforgatónak adományozza a szervezet. Ezt az elismerést az idén Vrabec Mária, a pozsonyi Új Szó, és a Vasárnap munkatársa kapta, a Malina Hedvigről, a 2006–ban Nyitrán megvert magyar lány ügyében írt cikksorozatáért. Az ünnepség hangulatát emelte az Ifjú Szívek néptáncegyüttes produkciója.
A vendégek a négy nap során nemcsak tanácskoztak Pozsonyban, hanem jutott némi idő a kikapcsolódásra, szórakozásra is. A MIDAS tagok disznotóros ebéden vehettek részt, megkostolhatták a kürti borokat, leckét kaphattak gulyáskészítésből és rétesnyújtásból is a Csallókőzben lévő Czajlik farmon. Ott többek mellett íjászbemutató is volt, meg lehetett tekinteni az ottani kis állatkertet és a közelben lévő vízimalmot is, ahol mini muzeum is működik. A kjnálatban pozsonyi városnézés is szerepelt, amely ámulatba ejtette a vendégsereget, az ott készült fényképek segítségével nyújtunk ebből egy kis izelítőt.
Rais W. István. Bihari Napló (Nagyvárad

(Ön)tudatos olvasásban a megoldás?
Szerkesztőségi asztalunkról tegnaptól hiányzik egy sajtótermék, az Új Magyar Szó: nem lapozgathatjuk, nem mérjük fel és nem mérlegelhetjük tartalmát, minőségét, nem tájékozódhatunk belőle, nincs viszonyításra lehetőség. Egy termékkel kevesebb a hazai sajtó piacán. De valóban csak ennyiről lenne szó? Hogy eltűnt a polcról egy termék? Vagy valami több történt ennél? Legalább két oldalról mérlegelhetjük a helyzetet, mert egyrészt megszűnt egy munkaadó, és hozzá kapcsolódóan mindaz, ami egy munkahely/állás fogalmába kívánkozik. Másrészt azonban megszűnt egy intézmény, és ennél a gondolatnál érdemes elidőzni, továbbpörgetni a tényeket. A valóság az – és erről már jó ideje cikkeznek, tanulmányokat írnak –, hogy általában válságban az írott sajtó, hiszen két „fronton” kell küzdenie: nem csak a mindent és mindenkit sújtó gazdasági válsággal, hanem saját „tükörképével”, a világhálón megjelenő önmagával is fel kell vennie a versenyt. A gazdasági válság, pontosabban az anyagiak, a pénz hiánya minden téren befolyásolja az újságok életét/létét: ettől függ minőségük, mennyiségük, terjesztésük, kinézetük, tartalmuk, és szintén ettől függ többek között olvasottságuk is, hiszen az anyagiakkal küszködő, létfenntartási problémákkal szembesülő sajtóterméket fogyasztók kénytelenek lemondani róla. Alternatívaként ott az olcsóbbnak és könnyebben fenntarthatónak ígérkező internetes megjelenés, amelynek népszerűségéhez és sikeréhez természetesen hozzájárult az olvasási szokások változása, no meg az (egyelőre még) ingyenes hozzájutás ugyanahhoz a tartalomhoz (esetleg többhöz), amelyet az újságok nyomtatott változata kínál. Egyesek szerint ez a két tényező – az anyagiak hiánya és az internet megléte – egy virtuális világba üldözte, üldözi a nyomtatott sajtót, amely tulajdonképpen oda menekül: előre, a jövőbe.
Ez lenne a jövő, ez jelentené a túlélést, illetve valóban erre van szükségünk nekünk, kisebbségben élő magyaroknak és kisebbségi magyar sajtónak? Nem válik-e szegényebbé társadalmunk, közösségünk általában egy hagyományos termék, és mondhatni életmód megszűnésével, eltűnésével?
A kisebbségi sajtó Európa szerte nehéz helyzetben van és védelemre szorul, ez volt a Kisebbségi és Regionális Nyelvű Napilapok Európai Egyesülete (MIDAS) idei, Pozsonyban megtartott évi közgyűlésének is a fő témája. Amíg azonban tőlünk nyugatra és északra, tehát a fejlett demokráciákban azt számolgatják és mérlegelik, hogy az adott állam anyagi támogatása épp hány százalékát teszi ki a kisebbségi újságok évi forgalmának vagy költségeinek, addig itt mifelénk, az egykori keleti tömb országaiban, vagy pontosan Romániában ilyen jellegű számítást nem kell elvégeznie a helyi sajtónak. Sőt, egyes kisebbségi újságoknak még azzal sem kell vesződniük, hogy netán az anyaország támogatását kelljen elszámolniuk, vagy a saját hazai állami intézmények (természetesen fizetett) közérdekű hirdetéseit lefordítsák magyarra és megjelentessék, tájékoztatva adófizető magyar olvasóikat, mivel az állami intézmények kizárólag a többségi, román nyelvű sajtótermékeket részesítik előnyben (és természetesen fizetett hirdetésben). Az állam vagy kormány (illetve intézményei) részéről jövő bárminemű anyagi támogatást a sajtó- és véleményszabadságra nézve veszélyesnek tartották többen is, a MIDAS közgyűlésén résztvevők közül. Tény ellenben az is, hogy az említett nyugati demokráciákban a finanszírozást több tíz, akár száz százalékban mérik, nálunk ellenben az egyre ritkább pályázati támogatások is egy-két százalékát teszik ki az adott sajtótermék évi forgalmának, ami távol áll attól, hogy szakmai szempontokat és elveket befolyásoljon. Az anyagi hozzáállás és hozzájárulás mellett azonban még egy nagyon fontos tényező is elhangzott a kisebbségi újságok – mondhatni létének – szempontjából: ott, tőlünk nyugatabbra és északabbra a kisebbségi lakosság legalább hetven százaléka előfizet a helyi sajtótermékre, illetve akár két-három napilapot is megrendel. Érzik és tudják (érezzük és tudjuk), hogy egymás megmaradásáért felelősek, hiszen az anyanyelvű újság egyszerre megtartja és összetartja közösségét.
ÚJVÁRI ILDIKÓ
Szabadság (Kolozsvár)

Emlékszoba is őrzi a hóstáti népesség szellemiségét
Látogathatók a Kétágú templomban tegnap felavatott helyiségek
Egyre inkább már csak az emlékekben, idősek történeteiben él a kolozsvári földészközösség életmódja, szokásai, hagyományai, mivel az idő és főleg annak történései megváltoztatta sorsukat: a kommunizmus idején kisajátították tulajdonukat, lebontották takaros házaikat, és szeretettel meg gondosan művelt földjeikre tömbházak sokaságát építették. Nem csak vagyonuktól fosztották meg őket, hanem életmódjuktól, sokukat kilátástalanságba és elkeseredésbe kergetve. A későbbi változások pedig már szinte haszontalanná, értelmetlenné tették a hagyományos kertészkedő életvitelt. Mindezek ellenére a hóstáti szellemiség ma is él, fennmaradását és jobb megismerését pedig azok az emlékszobák is szolgálják, amelyeket vasárnap avattak fel istentisztelet és ünnepség keretében a Kétágú templom keleti, felújított tornyában. Ezúttal is bebizonyosodott a közösség ereje, amely segít a túlélésben és a reménység megtartásában.
ÚJVÁRI ILDIKÓ
Szabadság (Kolozsvár)

Emlékszoba is őrzi a hóstáti népesség szellemiségét – Látogathatók a Kétágú templomban tegnap felavatott helyiségek
Egyre inkább már csak az emlékekben, idősek történeteiben él a kolozsvári földészközösség életmódja, szokásai, hagyományai, mivel az idő és főleg annak történései megváltoztatta sorsukat: a kommunizmus idején kisajátították tulajdonukat, lebontották takaros házaikat, és szeretettel meg gondosan művelt földjeikre tömbházak sokaságát építették. Nem csak vagyonuktól fosztották meg őket, hanem életmódjuktól, sokukat kilátástalanságba és elkeseredésbe kergetve. A későbbi változások pedig már szinte haszontalanná, értelmetlenné tették a hagyományos kertészkedő életvitelt. Mindezek ellenére a hóstáti szellemiség ma is él, fennmaradását és jobb megismerését pedig azok az emlékszobák is szolgálják, amelyeket vasárnap avattak fel istentisztelet és ünnepség keretében a Kétágú templom keleti, felújított tornyában. Ezúttal is bebizonyosodott a közösség ereje, amely segít a túlélésben és a reménység megtartásában.
Három éve merült fel az ötlet, hogy emlékszobát kellene kialakítani a hóstáti közösségnek, ahol kiállíthatnának emléktárgyakat, fényképeket, olyan munkaeszközöket, amelyek érzékeltetik és tükrözik ennek a régi kolozsvári közösségnek az életmódját, hagyományait. A Kétágú templom belső felújításánál használt állványzat faanyagát feldolgozták a keleti torony rendbehozatalánál, és így adódott az ötlet, hogy akkor használják ki a tornyot: három kis emeleti termet alakítottak ki, amelyek tegnaptól hivatalosan is a hóstáti emlékszobák szerepét töltik be. A Kolozsvár-Alsóvárosi Református Egyházközség felajánlotta a helyet emlékszobáknak, hiszen a Kétágú templom, fennállása óta ezé a földész közösségé is. A kitartó munkával beteljesedett elképzelést tegnap ünnepelték meg, istentisztelet keretében.
“És ügyeljünk egymásra”
A zsidókhoz írt levél 10. részének 23-25. versét választotta igehirdetése alapjául Székely József lelkipásztor, hiszen a levél gondolata: tartsuk meg a reménység vallását, ügyeljünk egymásra, buzdítsuk egymást a szeretetre és jó cselekedetekre, s ne hagyjuk el gyülekezetünket, miként az egyeseknek szokása. Vegyes érzelmeket ébresztenek ezek a gondolatok, mondta beszédében Székely József: sokan emlékeznek még azokra az időkre, amikor a hóstátiak örömmel vonultak végig az utcán népviseletben, és jöttek a templomba. Az emlékezés azonban keserűséget is ébreszt, hiszen felmerül a kérdés, hogy hova lett az a sokaság, mi maradt belőle? A mai társadalom egyik dolga az emlékezés, és amikor a hóstátiakról emlékezünk, gondolnunk kell az üldözésekre, nélkülözésre, amelynek ez a közösség ki volt téve. Sokszor kellett nekik is menekülni, új életet kezdeni, és ilyenkor felmerül az emberben, hogy mit lehet megtartani, megmenteni. Vannak, akik mindenről lemondtak, úgy érezve, hogy az erdélyi kisebbségi sorsban nem lehet megtartani semmit – ők gyökertelenül élnek. Mások ellenben kitartottak, mivel a reménység hitvallását választották. Ezt tapasztalta a hóstátiaknál is, akik megpróbáltak és továbbra is megpróbálnak túlélni. Ezt szolgálják az emléktárgyak is, amelyeket sokan elhoztak az emlékszoba kialakítására, és amelyekhez valójában mind történetek kapcsolódnak személyekről, esetekről. Az emlékek megtartásához, hitünk megőrzéséhez azonban nagy szükségünk van a közösségre – hangsúlyozta Székely József lelkipásztor. Szükségünk van a hit megerősítésére a közösségen belül, aki kimarad a közösségből, lemarad valamiről. Fontos, hogy ne hanyagoljuk el a gyülekezeti közösséget, hogy ügyeljünk egymásra, hiszen ez az odafigyelés tarthatja meg a hóstáti, a kolozsvári, az erdélyi magyar közösséget.
Megvan a képességünk, hogy építkezzünk
Az istentiszteletet követően Bányai József ügyvéd ismertette a hóstáti emlékszobák kialakításának előzményeit, majd Magdó János főkonzul köszöntő beszéde hangzott el. A főkonzul Napóleont említette, aki megkérdezte külügyminiszterétől, hogy mit tegyen a magyarokkal. A külügyminiszter tanácsa pedig úgy hangzott, hogy vegye el egy nép múltját, és akkor azt tehet azzal a néppel, amit akar. Magdó János szerint a történelem utólag bizonyította, hogy ennek az elméletnek később is voltak követői bőven, többek között a kommunista rendszer idején, amikor a hóstátiaktól is elvették földjeiket, házaikat. Ez a közösség azonban értékmegőrző, hagyományápoló közösség volt mindég, élte a maga életét, beilleszkedve a város mindennapjaiba. A mai generáció dolga az építkezés, olyan világ megteremtése, amelyben a közösség meg tud maradni magyarnak. Ez a szép szó – földész – is azt igazolja, hogy a föld mellett az ész is megvan ahhoz, hogy építkezzünk és megmaradjunk – zárta beszédét a főkonzul.
“A Hóstát azonban nem halt meg”
Sipos Gábor előadása a kolozsvári Hóstátról szólt, a földész-közösség történetét foglalta össze. A régi kolozsvári városfalakon kívül létrejött peremnegyedek földműveléssel foglalkozó lakóinak életmódja sajátos közösségi tudatot is kialakított, büszkén vallották és vallják magukat mind a mai napig városi polgároknak, de ugyanakkor földészeknek is. A kolozsvári hóstátiak az elmúlt századokban földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkoztak, emellett a szőlőművelés meg a fuvarozás biztosította megélhetésüket. Piacra termelő parasztpolgároknak tekinthetők, akikben megvan a vállalkozási szellem és szívesen képezik tovább magukat. Viseletük stílusa hasonlít a 19. század eleji kisnemesi, polgári viselethez, 30-40 évvel ezelőtt a kolozsvári piac sajátos színfoltját jelentették a gyönyörű, tiszta viseletbe öltözött asszonyok. Ruhájuk cégtábal nélkül is jelezte az áru eredetét, és garantálta minőségét. A földészházak erőszakos bontásával az egész hóstáti közösség léte került veszélybe, a hagyományos kertészkedő életmód fenntarthatalanná vált. Az előadó szerint azonban a Hóstát nem halt meg: a sajátos értékrenddel, erős öntudattal rendelkező, hagyományit őrző közösség elnevezésévé vált, szellemisége pedig túlélte az életformaváltást és az élettér változását is. Az emlékszobák elhelyezése szokatlan egy múzeum számára – vélte Sipos Gábor, de hátha ezek lesznek egy nagyobb hóstáti emlékhely, például egy tájház magja.
Folyamatosan látogathatók az emlékszobák
Az ünnepségen közreműködött a Bethlen Gábor Földész Dalkör, Butyka Anna pedig elszavalta Reményik Sándor – Ahogy lehet című – versét. Ezt követően a templomot megtöltő közönség felvonult a toronyban helyet kapott emlékszobákhoz, amelyeket ünnepélyesen felavatott Magdó János főkonzul és Székely József lelkipásztor. A három, emeleti kis helyiségben régi bútorokat, berendezési tárgyakat, fényképeket, falvédőket, népi viseletet helyeztek el, az utolsó emeleten pedig fényképkiállítást és Csép Sándornak a Hóstátról szóló filmjét lehet megtekinteni.  Az emlékszobákat folyamatosan látogathatják majd az érdeklődők, hétközben kedden és csütörtökön az irodai idő alatt, mondta Székely József. Amennyiben csoportok lennének kíváncsiak a kiállításra, előzetes egyeztetés szükséges, a templom honlapján megtalálható ehhez minden adat és elérhetőség.
Újvári Ildikó
Szabadság (Kolozsvár)

Mennyire belső ügy az igazságügy?
Eddig nem tapasztalt botrány húzódik és terjeszkedik, térben és időben egyaránt, a hazai igazságszolgáltatásban. A fejlemények elágazása csak sejteti a híreknek csupán a felszínéhez hozzáférő külső szemlélő átlagpolgárral, hogy itt jóval többről van szó, mint kizárólag holmi belső „munkaügyről”, illetve tisztán szakmai kérdésekről. Hiszen látszólag semmi különös nem történt az igazságszolgáltatás területén, mint az, hogy az előző évekhez és gyakorlathoz hasonlóan bizonyos vezetői tisztségekbe neveztek ki vagy választottak meg szakmabelieket, kollegák egymás közt „elosztották a feladatokat” egy évre. Ebben még semmi rendkívüli nincs, az már ellenben előzmény nélküli, ami a Legfelső Bírói Tanácsban, a román igazságszolgáltatás legfőbb szakmai testületében és körülötte zajlik.
Az eseményeket fordított sorrendben véve, a legutolsó, tehát a legfrissebb események az igazságügy terén: Traian Băsescu államfő elutasította a legfőbb ügyésznek és a korrupcióellenes főügyésznek a kinevezését az igazságügyi miniszter javaslatai alapján, valamint a Korrupcióellenes Ügyészség hétvégi „kiszállása”, amelynek során okiratokat vittek el kivizsgálási szándékkal a Legfelső Bírói Tanácstól, nevezetesen olyan adatokat gyűjtöttek, amelyek a tanács egyik bírójára vonatkoznak, aki esetében korrupciógyanús cselekmények merültek fel.
ÚJVÁRI ILDIKÓ
Szabadság (Kolozsvár),

Időnként meglobogtatnak
Amilyen hirtelen, futótűzként terjedt el és ágazott szét a székelyzászló-ügy, éppolyan hamar vonták is le sokan a következtetést, hogy mesterséges ügyről, szándékos feszültségkeltésről, túlzott és meggondolatlan indulatoskodásról, elhamarkodott nyilatkozatokról, indokolatlan hisztériáról van szó valójában.
A napok óta tartó lankadatlan vitákból megtudtuk, tulajdonképpen ismét eszközök lettünk mi itt Erdélyben, magyar kisebbségiek, valamint székelyek, székelyföldiek. Magyar és román részről egyaránt arra figyelmeztettek, hogy felhasználnak, meg kihasználnak bennünket: a székely lobogó árnyékában nagy sunyin és sietősen elfogadták az idei költségvetést, természetesen számtalan hiányossággal, elégedetlenségre és felháborodásra okot adó intézkedésekkel; a zászlóügy előtérbe helyezésével (amelyet elsősorban a pártatlanságot, de sajtóetikát sem ismerő fővárosi kereskedelmi adók lobogtattak) hátrább szorultak egyéb politikai, gazdasági meg szociális ügyek, amelyekkel a kormány egyrészt nem képes megküzdeni, másrészt ily módon nem volt kénytelen róluk számot adni.
Továbbra is román részen maradva az eszköztár magyarázatában: a székelyzászló-ügy egyben bemelegítő a készülő régiósításra, hiszen a kormányon levő politikai pártszövetség felmérte meg lecsapolta az indulatokat, és már „helyzetismerettel” vetheti be a régiósítási tervet. Jól szolgált a politikumnak, hogy a mindenkori magyar veszély fel-, illetve előidézésével lemérje a közhangulaton, hogy mennyit ér mostanában ez a retorika.
ÚJVÁRI ILDIKÓ
Szabadság (Kolozsvár),

Díjazott Szabadság – mert a sajtó legyen szabad
Jót is, rosszat is, nehezet meg könnyűt is megélünk naponta, a napilapírás cseppet sem könnyű munkája, feladatvégzése során. A napi események, történések, fejlemények, hátterek, tiszta és kétes szándékok, őszinte vagy hamis megnyilatkozások sokaságában nem könnyű sem eligazodni, sem helytállni. De mivel az újságírás számunkra elsősorban tájékoztatás, kapcsolattartás, véleményformálás, eligazítás és felvilágosítás az élet számtalan területén és területéről, a dolgoknak nem a nehéz vagy rossz oldalát nézzük, hanem a benne levő feladatot: a Szabadság révén (is) éltetjük magyar közösségünket, együtt és közösen próbáljuk múltunkat és jelenünket átvinni a holnapokba. Ezért számunkra a legnagyobb elismerés és segítség az olvasás, az olvasó kitartása lapunk mellett.
Idén a Szabadságot díjazták is: a magyarországi Szabad Sajtó Alapítvány az újság tevékenységének elismerését a Szabad Sajtó-díj megítélésében fejezte ki, amelynek átadására nemzeti ünnepünkön, március 15-én került volna sor, Budapesten. Az alapítvány ebben az évben immár huszadszor döntött az elismerésekről általában a média területén, díjazva többek között Mészáros Antóniát (az ATV szerkesztő-műsorvezetője), Spiró Györgyöt (Kossuth-díjas író), Pungor Andrást (a 168 Óra újságírója), Föld S. Pétert (újságíró-humorista).
Ünnep az ünnepben, mondhatnánk, és a viharosra fordult időjárással nem törődve indultunk útnak március 15-én Budapestre – de az ember időnként hiába tervez. A rendkívüliségekhez hozzászokott újságírói tapasztalatot is felülmúlta a hirtelen visszatért tél és erejének a látványa Magyarország útjain és településein, mindez pedig a nemzeti ünnepre tervezett rendezvényeket is „lezárta”. A megváltozott körülmények érthetően más fontossági sorrendet szabtak a történéseknek.
Holnap is lesz nap, s holnap is lennie kell lapnak, a Szabadságunknak. Ezért tartozunk felelősséggel olvasóink és közösségünk előtt, ennek érdekében vállaljuk a nehézségektől nem mentes napilapírást.
ÚJVÁRI ILDIKÓ
Szabadság (Kolozsvár),

Mit ér a feltétel, ha magyar
Nem elcsendesedni (lezárulni semmiképp), hanem éppenséggel kiteljesedni látszik a magyarság elleni, illetve a magyarság fogalmával szembeni érthetetlen román hatósági viszonyulás. Nevezhetnénk ezt magyarellenességnek, jogtalanságnak, diszkriminációnak, és még nagyon sokféleképpen. Az ungur, „mágjár” vagy „székuj” valamilyen jelkép formájában megjelenítve, legújabban pedig leírva, ellenállást vált ki a többségi nemzetet képviselőkből – intézményi szinten is.
A székely és magyar zászlós történetek után most a magyar nyelv, pontosabban annak ismerete eredményezett olyan törvényszéki határozatot, amely a demokrácia fogalmához kötődő több elvet (legyen az jogi vagy csak erkölcsi) megkérdőjelez. A kolozsvári rádió magyar nemzetiségű főszerkesztő-helyettese, Rostás-Péter István évek óta „hadállásban” tölti be tisztségét amiatt, hogy a rádió egyik román nemzetiségű alkalmazottja több alkalommal beperelte a tisztség „elfoglalása” miatt. Legutóbb például azért kezdett el pereskedni, mivel a főszerkesztő-helyettesi állásra kiírt versenyvizsgán feltételként szabták meg a magyar nyelvismeretet, vagyis egy olyan kisebbségi nyelv ismeretét, amelyen az adott rádióadó műsort sugároz. Ezt az illető minden téren jogsértőnek, sérelmesnek találta. A törvényszék pedig a napokban határozott, helyt adva a panasznak, és érvénytelenítve a tavalyi versenyvizsgát. Függetlenül attól, hogy mivel indokolják a határozatot (állítólag arra hivatkoznak, hogy a rádió igazgatótanácsában már van egy magyar képviselő – tehát indokolatlan még egy „mágjár” a főszerkesztő-helyettesi székben), a „logika” nyilvánvaló: a törvényszék szerint nem érvényes az a versenyvizsga, amelynek kiírásában egyik feltételként a magyar nyelvismeretet tüntetik fel.
Az eset nem egyedi és nem is az első, ugyanis hasonló témában pereskedik a szilágyperecseni polgármester, aki a jegyzői állás betöltésére szeretett volna magyarul tudó-beszélő alkalmazottat, minden bizonnyal a jobb ügyintézés végett. Ez annál is cifrább, mivel jelentős összegű kártérítés kifizetésére is kötelezték a polgármesteri hivatalt, amely tovább bonyolítja a dolgot. Akár jelenségről is beszélhetünk, hiszen egyből túl sok a történet, amelynek az alapja, kiváltója, témája a magyarsághoz kötődik – jelképekben vagy nyelvben. Vagy elég csak Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester esetére gondolni, akit az Országos Diszkriminációellenes Tanács bírságolt meg, mivel a város főépítészi posztjára kiírt versenyvizsgán jelentkezési feltételként szerepelt a magyar nyelvtudás.
Az említett bírósági határozatokat nevetségeseknek nevezhetnénk, ha nem lennének siralmasak. Elsősorban minden munkaadó, legyen az magánvállalkozó vagy állami (költségvetési) intézmény, megszabhatja versenyvizsgáinak feltételeit, természetesen a törvényes előírásoknak megfelelően. A felvételhez vagy alkalmazáshoz olyan elvárásai, feltételei lehetnek, amelyek az adott tisztség legjobb ellátásához, a munkafeladatok teljesítéséhez leginkább hozzájárulnak, és itt szokták feltüntetni „valamely idegen nyelv ismeretét”, például. Néha pontosítanak is, hogy melyik idegen nyelvet részesítik előnyben, de rendszerint természetesen azt, amelyiket az adott munkahelyen tudni és beszélni kell(ene).
Ezzel azonban nem mondok újdonságot, hiszen már több évtizedes gyakorlat, és újsághírben sem szerepelt még eddig egy olyan pereskedés sikeres története, amelyben valaki az angol nyelv megkövetelését kifogásolta volna egy állásinterjúnál (függetlenül attól, hogy esetleg az alkalmazottak többsége beszéli az angolt). Pedig lenne mit kifogásolni, diszkriminatívnak bélyegezni s ilyen alapon sértetten pereskedni egy munkahely vagy valamilyen tisztség betöltésére kiírt feltételek olvastán: több év szakmai tapasztalat (mit szóljon ehhez egy frissen diplomázott?), gépkocsivezetői jogosítvány (mi köze van a számlázáshoz?), számítógép-kezelői ismeretek (sofőri állás betöltésére), és folytathatnánk az egzotikus idegen nyelvekkel meg a felső korhatárt megszabó életkorokkal. Úgy tűnik, ebben a követelményözönben csak éppenséggel a magyar (ungur vagy mágjár) nem szerepelhet (lassan semmilyen formában, megfogalmazásban), mert akkor az jogtalan, alkotmányellenes, sértő, önbecsülést romboló, szabálytalan, vagy egyszerűen fölösleges, tehát lényegtelen, és emiatt érvénytelen, ami hozzá kötődik.
A bíróságok vagy törvényszékek, tehát az igazságügy intézményeinek határozatokba foglalt (torz)szüleményei mégis veszélyesek: előzményt teremtenek, alapul szolgálnak, vagy egyszerűen csak ötletet adnak egy olyan országban, ahol mindig akad erre fogékony közeg.
Mindenek ellenére: magyarnak lenni jó.
ÚJVÁRI ILDIKÓ
Szabadság (Kolozsvár).

Kincses Kolozsvárért díjakat osztottak a magyar napok szervezői
Első alkalommal osztották ki pénteken a Kincses Kolozsvárért díjakat a város közösségi életének fellendítésében és a magyar napok megszervezésében vállalt tevékenységek elismeréseként.
A Kincses Kolozsvár Egyesület által alapított díjat Répás Zsuzsanna, a magyar kormány Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumának nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára, Nagy Elek üzletember,Kovács Sándor Kolozs-Dobokai főesperes, Boros János volt kolozsvári alpolgármester (post mortem), az Életfa Családsegítő Egyesület, aKolozsvári Magyar Diákszövetség, a kolozsvári Szabadság napilap, valamint a Paprika Rádió kapta.
A díjazottak: Nagy Elek vállalkozó, Lévai Anikó, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete, Répás Zsuzsanna, a magyar kormány Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumának nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára, Horváth Anna Kolozsvár alpolgármestere, Deme Ilona, az Életfa Családsegítő Egyesület elnöke, Kovács Sándor Kolozs-Dobokai főesperes, Rés Konrád-Gergely, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség elnöke, Újvári Ildikó, a Szabadság napilap főszerkesztője, Boros Hanga, Boros János volt alpolgármester lánya, Gergely Balázs KMN főszervező, Eckstein Kovács Péter, a Paprika Rádió Igazgató Tanácsának elnöke.
A rendezvényen Lévai Anikó, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete mondott köszöntő beszédet. Elmondta, szívesen tér vissza újra és újra Kolozsvárra, ahol gondolkodó, cselekvőképes magyar közösség él. Lévai Anikó megköszönte a magyar kormánynak, Emil Boc kolozsvári polgármesternek, Horváth Anna alpolgármesternek és az üzletembereknek, hogy lehetővé tették a Kolozsvári Magyar Napok megszervezését.
Gergely Balázs, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke elmondta: legutóbb 30 ezer ember vett részt az egyhetes magyar napok rendezvényein, ami azt jelenti, hogy sikerült megmozgatni a város magyar lakosságának 60 százalékát, így megteremtődött az a magyar közösségi élmény, ami azelőtt hiányzott Kolozsváron. (mti)
Transindex.ro

Jelentés – na és akkor mi van?
Úgy tűnik, egy napig „élt”, úgy igazán, az Európai Bizottság antikorrupciós jelentése, aznap foglalkoztak vele inkább, amikor közzétették.
Majd félresöpörték más hírek a gazdaság világából: a Nemzetközi Valutaalap kéthetes felmérésének befejezése, Victor Ponta miniszterelnök bejelentései a várható gazdasági intézkedésekről, s ennek keretében olyan megígért könnyítések, mint a munkaadók által fizetett társadalombiztosítási járulék csökkentése, a bankhitelekkel rendelkezők részletfizetési könnyítése, a visszaforgatott nyereségadó-mentesség a cégek részére, legkevesebb húsz új munkahely létrehozása esetén a fizetési költségek felére csökkentése – megannyi ígéret EP-választások előtt EP-választások utánra. Mindamellett, hogy az előbb említett, gyakorlati jelentőséggel és súllyal bíró gazdasági problémák miatt a korrupcióellenes jelentés valamennyire árnyékba került, nem lenne szabad másod- (vagy sokadik) rendű témaként, problémaként kezelni, illetve letudni mindazt, amit a bizottság a felmérésekből kimutatott, amire felhívta a figyelmet, továbbá amiket konkrét megoldási javaslatként tett.
ÚJVÁRI ILDIKÓ
Szabadság (Kolozsvár),

EME: a tudomány iránti tiszteletre nevelés intézménye
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület „portréja” eredményei tükrében
Az elmúlt évben az EME összesen 83 rendezvénynek volt a házigazdája, a Magyar Tudomány Napja Erdélyben 12. fórumán félezer résztvevő volt, 18 helyszínen 189 előadás hangzott el 273 szerzőtől.
És még sorolhatnánk: a digitális adattár elmúlt év végére 18 700 tételre gyarapodott, kiadványaik mérlege pedig 18 könyv, 5 folyóirat és 1 CD. Bőven van, és lenne miről írni tehát egy olyan sokrétű és sokoldalú intézmény esetében, mint az EME: digitális könyvtár, szakosztályok, kutatás, tudományos könyv- és folyóirat-kiadás. Ez a felsorolás is csak példaértékű, éppen ezért rendkívül nehéz röviden és tömören írni az egyesületről, amelynek egyik elsődleges célja a tudomány iránti tiszteletre nevelés. Sipos Gáborral, az EME elnökével, valamint Bitay Enikővel, az egyesület főtitkárával nagy vonalakban áttekintettük az előző időszak tevékenységét, és a rangos intézmény felépítését is szem előtt tartva, megpróbáltuk megrajzolni az egyesület „portréját”.
ÚJVÁRI ILDIKÓ
Szabadság (Kolozsvár),

Vadonatúj köntösben a Campus: lendületben a diákélet krónikásai
A portál a kolozsvári élet megkerülhetetlen csomópontjává szeretne válni
Teljesen új honlappal, dizájnnal és tíztagú szerkesztőgárdával folytatja munkáját a Campus szerkesztősége – jelentette be a csapat tegnapi sajtótájékoztatóján Polacsek Péter főszerkesztő, aki szerint a hetente egyszer, két oldalon, a Szabadság című kolozsvári napilapban megjelenő cikkeik mellett a campus.szabadsag.ro oldalon állandóan frissülő tartalmakat szolgáltatnak a diákoknak. Elsősorban azért volt szükség az ilyen irányú fejlesztésre, mert a diákság nem olvas írott sajtót, s a naponta frissülő, számukra érdekes tartalommal inkább el tudják őket érni. Az is szempont volt, hogy sokkal több a diákélettel kapcsolatos esemény, mint amennyit heti két oldalba bele tudnak sűríteni. A megújult Campust üzemeltető csapat célja, hogy a portál a kolozsvári élet megkerülhetetlen tájékoztató csomópontjává váljon. Ezért gyakorlati információkon túl buliajánlókkal, tudósításokkal, videó- és fotóriport-rovattal, valamint véleményanyagokkal készülnek.
– A Szabadság szerkesztősége számára nagy öröm, hogy ilyen jó Campus szerkesztőcsapat állt össze lelkes, kezdeményező fiatalokból – méltatta a jelenlegi gárda munkáját Újvári Ildikó főszerkesztő, aki szerint már a kezdetektől fogva a kolozsvári napilap szerves részét képezte a fiataloknak szóló ifjúsági melléklet. – És bár az évek során a Campus kivívott magának bizonyos szintű függetlenséget, a melléklet mindvégig együtt élt, együtt létezett a Szabadsággal – tette hozzá. – A célunk az volt, hogy a városba érkező egyetemistákhoz szóljunk, s a melléklet kapocs legyen a város és a diákság között – mutatott rá a főszerkesztő, aki támogatásáról biztosította a fiatal szerkesztőcsapatot.
Rés Konrád, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) elnöke hangsúlyozta: fontosnak tartja, hogy a diákélet teret kap a Campusban, egy kolozsvári magyar napilap hasábjain, hidat teremtve a lakosság és a diákság között. – A KMDSZ és a Campus szerkesztőségének tagjai eredményesen dolgoznak együtt, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a Campus kiemelt médiapartnere a 21. KMDSZ Diáknapoknak – mondta, és örömmel számolt be arról, hogy egyre nagyobb érdeklődés övezi a Campus tevékenységébe való bekapcsolódást a diákság körében.
– A teljesen új dizájnnal a felhasználóbaráttá tétel volt a cél – fogalmazott Nagy Kinga Campus-szerkesztő, aki az új portál rovatairól beszélt. A két – Campus-mellékletből már jól ismert – Bezzeg és Példakép rovat mellett közéleti, kulturális, tudományos és ajánló rovatokkal gazdagodott a tartalom, és szintén újdonság a Kérem, a következőt problémamegoldó rovat, valamint a Top3 és a Sportszelet rovat.
Nemcsak az új diákportál beindításáról esett szó a tegnapi sajtótájékoztatón, hanem a Babeş–Bolyai Tudományegyetem újságírás szakán tanuló másodéves diákok egyedi, Campus Show elnevezésű televíziós gyakorlatáról. Az elképzelés szerint a szak oktatóinak segítségével az amerikai What’s my line? című televíziós műsor mintájára önálló vetélkedő készül. – A játék teljes előkészítését, megszervezését, operatőri, rendezői és vágási feladatait is a diákok végzik el, ami intenzív szakmai gyakorlatként szolgál – mondta a sajtótájékoztatón Stanik Bence, az egyetem oktatója. Elmondta: a diákok szabadidejükben foglalkoznak a feladattal.
Kristály Beáta Campus-szerkesztő a játékot ismertette, amelyre nemcsak a versenyzők, de a közönség jelentkezését is várják május 18-ig a Campus Facebook oldalán. – Az első adást május 28-án rögzítjük a kolozsvári Junkyard Pubban, ahol nyolc bekötött szemű játékosnak kell barkóbaszerűen kitalálnia, hogy melyik kolozsvári celeb ül vele szemben – részletezte Kristály Beáta, aki beszámolt arról, hogy a show-ba olyan kolozsvári vagy erdélyi hírességeket hívnak meg, akik már bizonyítottak szakmájuk terén. A legtöbb nevet kitaláló játékos egy Electric Castle-jegyet kap, de közönségjáték is lesz, amelynek során a nézőknek egy kolozsvári lakos foglalkozását kell kitalálniuk szintén egy Electric Castle-belépőért. Az egy estés játékról készült tévéműsort a Campus vadonatúj honlapján lehet majd megnézni, de az Erdély Tévé műsorába is bekerülhet. – A műsor sikerétől függően októbertől havonta egy adás elkészítése is szóba jöhet – beszélt a tervekről a Campus szerkesztője.
DÉZSI ILDIKÓ. Szabadság (Kolozsvár)

Ez már önkény, nem vicc
Sőt, a pártcserét lehetővé tevő kormányrendelet elfogadásának körülményeit, illetve tényét illették már – az igazsághoz híven – a diktatúra megnevezéssel is.
Mert mi más ez, ha nem autokrácia, a kormányzásnak pont(a) egyetlen személy (vagy kis csoport) kezében való összpontosítása. Vagy továbbgondolva a helyzetet, ez már mondhatni diktatúra, hiszen a kormányzati hatalom nyilvánvalóan és egyértelműen szembeszállt, semmibe vette a népakaratot, amely szavazásával hatalomhoz juttatta. Az ember kínjában és elkeseredésében már csak viccelődni tud mindenen – még ezen a helyzeten is, meg aztán lassan az egész kormányzati színjátszás, parlamenti szereplés, meg úgy általában a nagy politikai mimika egy szélesvásznú pantomim előadáshoz kezd hasonlítani, amelyben már értelmetlen és lényegtelen a kimondott szó. Azonban az úgynevezett politikai migrációt nem csak lehetővé tevő, hanem egyenesen elrendelő sürgősségi kormányrendelet elfogadása túlságosan súlyos ahhoz, hogy csak úgy továbblépjünk rajta, hagyjuk egykönnyen félresöpörni újabb politikai fejlemények által. Érdemes több oldalról végiggondolni a helyzetet, hogy megértsük, miért ad okot aggodalomra – mint ahogyan azt közleményében megfogalmazta az óvatosan aggodalmaskodó amerikai nagykövetség, továbbá a határozottan tiltakozó hazai Közpolitikai Intézet.
ÚJVÁRI ILDIKÓ, Szabadság (Kolozsvár)