Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Újvári András
4 tétel
2015. július 30.
Alapítás előtt álló szervezet szállna síkra a gazdasági autonómiáért
Sajtótájékoztató keretében mutatkozott be Demokratikus Erdélyért Párt. Az erdélyi politika porondjára lépni kívánó szervezet ősszel jegyeztetné be magát, és legfontosabb célkitűzésük Erdély gazdasági autonómiájának megteremtése.
A majdani párt három alapító tagja vett részt a sajtótájékoztatón, céljaikat, elveiket a Demokratikus Marosvásárhelyért Civil Egyesület vezetője, Kovács István Dávid mutatta be, rögtön az elején jelezve, hogy az általa vezetett civil szervezet továbbra is folytatni fogja az elkezdett munkát.
Az új párt alakulásáról szólva kijelentette: „Új időket élünk, új rendet kell építsünk azokkal, akiknek elege van az elmúlt huszonöt év sikertelenségéből. Az erdélyi autonómiát csak az Erdélyben élő többi nemzetiségekkel együtt lehet megvalósítani. A gazdasági autonómiára fektetjük a hangsúlyt” – fogalmazott Kovács, aki azt is elmondta: programorientált, jobbközép pártnak tekintik magukat, és a más politikai szervezettekkel való együttműködésük során a saját értékük az irányadó, és mint ilyen, a parlamenti és önkormányzati politikát fontosabbnak tekintik a kormányzatban való öncélú részvételnél.
A sajtótájékoztatón az is elhangzott, nem hisznek az előválasztásban, és amennyiben azon egy olyan személy kerül ki polgármesterjelöltként, akiről úgy gondolják, hogy nem megfelelő a városvezetésre, saját jelöltet indítanak. Hogy ki ez a személy, azt egyelőre nem tárták fel.
A sajtótájékoztatón két másik alapító tag is részt vett: Majla Csaba marosvásárhelyi képzőművész, és a kolozsvári születésű, gépészmérnök végzettségű Ujvári András, aki húsz éve él a városban.
Vass Gyopár
Székelyhon.ro
2015. július 31.
Bejegyzés előtt álló, új párt mutatkozott be Marosvásárhelyen
DEP: "Nem a kis lépések politikáját akarjuk folytatni"
Demokratikus Erdélyért Párt (DEP) néven fognak bejegyezni egy új, román–magyar pártot. A párt alapítói –Kovács István Dávid (a Demokratikus Marosvásárhelyért civil szerveződés képviselője), Majla Csaba és Ujvári András –tegnap sajtótájékoztató keretében mutatták be az alakuló szervezetet, amely saját jelöltet készül indítani a jövő éviönkormányzati választásokon Marosvásárhely polgármesteri tisztségének megnyerésére.
A Demokratikus Erdélyért Párt (DEP) alapítói szerint tíz évvel ezelőtti ötletet sikerül megvalósítaniuk ősszel, azáltal, hogy a jelenleg érvényben levő törvénykezésnek megfelelően bejegyeztetik az új, regionális román–magyar pártot. Kovács István Dávid szerint Erdély 16 megyéjének több váro-sában vannak szimpatizánsaik, akik várhatóan csatlakoznak az új politikai alakulathoz. A DEP fő célja Erdély gazdasági autonómiájának megteremtése, az alapítók szerint ez csakis a magyarok, románok és más nemzetiségűek összefogásával valósulhat meg.
A DEP keretprogramjának alapelveit – szabadság, család, erdélyiség, nemzet, XXI. századi szabad Románia, ifjúság és kulturális politika; erdélyi régiók; médiapolitika; egészségügyi, család- és szociálpolitika; erdélyi társadalompolitika – ismertette röviden Kovács István Dávid, hangsúlyozva, "a Demokratikus Erdélyért Párt kommunikációját értékeinek folyamatos hangsúlyozása mellett a higgadt reakciókészség, nyitottság, integratív szándék jellemzi, ugyanakkor a párt az erdélyi magyar és román politikában a verseny és az együttműködés helyes arányára és viszonyára törekszik". Kijelentette, meglátása szerint az új Romániában a régiók adják a politikai közösség legfontosabb szerveződési kereteit, ugyanakkor hozzátette: "a DEP nem akar egy negyedik magyar párt, megosztó párt lenni, Erdély összlakosságát, szórványban élő nemzeti közösségeit szeretné összefogni, és nyitott a más – román, illetve magyar – pártokkal való együttműködésre. A párt a parlamenti képviseletet és az önkormányzati politizálást fontosabbnak tekinti az öncélú kormányzati szerepvállalásnál, a kormányzati részvételt csakis célirányos – a közösségi autonómiák megvalósítása szempontjából releváns – és szigorúan betartott szövetségi programok alapján tartja elképzelhetőnek". Kovács István Dávid bejelentette, Erdély két településén indítanak polgármester- jelöltet, ezek közül az egyik Marosvásárhely lesz. Hangsúlyozta, nem a polgármester nemzetiségét tartják relevánsnak, hanem azt tartják fontosnak, hogy a jelölt jó szakember, jó városgazda, jó "városépítő" legyen, megfelelő programmal. Ilyen jelöltet tudnak csak támogatni.
"Marosvásárhelyen minden itt élő nemzetiségnek szüksége van munkahelyre, megélhetésre, pozitív jövőképre, ahhoz, hogy fiataljaink ne vándoroljanak ki. Olyan városvezetőre van szükség, aki jó gazdasági szakember, aki vállalja a megmérettetést és felvállalja a nemzetiségi gondokat. Van ilyen ember, és vállalja is a kihívást. A Demokratikus Erdélyért Párt nem a kis lépések politikáját akarja folytatni, célirányos programunkat akarjuk megvalósítani, számítunk a szaktudásra. Nem örökölt politikusokat akarunk" – tette hozzá Kovács István, kijelentve, a DEP megalakulásával a Demokratikus Marosvásárhelyért civil szerveződés nem szűnik meg, nem alakul át, folytatja tevékenységét.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)
2015. július 31.
Új magyar párt: Demokratikus Erdélyért
A törvényszéki és parlamenti szünidő után bejegyeztetnek egy új regionális pártot, a Demokratikus Erdélyért Pártot (DEP) – jelentett be egy tegnapi sajtótájékoztatón Kovács István Dávid, Újvári András és Majla Csaba.
A Maszol.ro beszámolójából kiderül, a pártot a Demokratikus Marosvásárhelyért civil szervezet tagjai hozták létre. Ennek vezetője, Kovács István Dávid szerint azáltal, hogy a civil szervezet pártot alapít, nem szűnik meg, sőt még csak át sem alakul.
Az alakulat céljairól, annak programjairól ez olvasható: „Keretprogramunk tíz alapvető politikai elve: szabadság, család, erdélyiség, nemzet, 21. századi szabad Románia, ifjúság és kulturális politika, erdélyi régiók, médiapolitika, egészségügyi, család- és szociálpolitika, erdélyi társadalompolitika”. Kovács elmondta, „az erdélyi autonómiát csak az Erdélyben élő többi nemzetiségekkel együtt lehet megvalósítani. A gazdasági autonómiára fektetjük a hangsúlyt”.
A Demokratikus Erdélyért Pártot alapítói egy magyar–magyar és román–magyar romániai regionális pártnak szánják, amely a politikai irányvonalát az európai jobb-közép pártok családján belül alakítja. Az alapító tagok arról is beszámoltak, hogy nem hisznek a magyar szervezetek által közösen szervezett, októberre halasztott marosvásárhelyi előválasztásban, és amennyiben azon olyan személy kerül ki győztesként, aki szerintük nem megfelelő a polgármesteri tisztségre, saját jelöltet indítanak. Úgy vélik, a majdani városvezető kiléte nem nemzetiségi kérdés, olyan jelöltre van szükség, aki hozzáértő gazdasági szakemberként fellendíti a várost.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. augusztus 4.
Nem félnek az új politikai versenytárstól
Eltérően vélekednek a bejegyzés előtt álló, magyarok által alapított Demokratikus Erdélyért Párt megjelenéséről az erdélyi magyar politikai alakulatok vezetői. Az RMDSZ és az MPP szerint szó sincs egy új vetélytárs megjelenéséről, az EMNP akár együtt is működne.
Az erdélyi magyar politikai alakulatok vezetői nem tartanak attól, hogy hamarosan egy új, magyarok által alapított regionális párt is versenybe szállhat a voksokért. Míg az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) szerint a bejegyzés előtt álló, magát regionális szervezetként meghatározó Demokratikus Erdélyért Párt megjelenését nem kell túl komolyan venni, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szerint örvendeni lehet minden olyan szervezet megjelenésének, amely a regionális politikát hozzájuk hasonlóan komolyan gondolja.
Amint arról a Krónika is beszámolt, a terveik szerint ősszel bejegyzendő politikai alakulatot három marosvásárhelyi civil – Kovács István Dávid, Majla Csaba és Újvári András – alapította, akik legfontosabb céljukként Erdély gazdaságú autonómiájának a kivívását jelölték meg. Úgy vélik, az erdélyi önrendelkezést csak az Erdélyben élő többi nemzetiséggel együtt lehet megvalósítani, ezért nemzetiségtől függetlenül bárkit szívesen látnak a soraikban, akik számára fontosak a szervezet céljai.
Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke lapunknak elmondta, arra lehetett számítani, hogy az új választási törvény adta lehetőségeket kihasználva százával jegyeznek be pártokat a következő időszakban. Kovács szerint azonban ezeknek a szervezeteknek rövid életük lesz, nehezen tudnak majd labdába rúgni. „A mostani törvények megengedik, hogy gyakorlatilag egy háromfős asztaltársaság új pártot alapítson, ha ehhez van kedvük” – mondta a szövetség ügyvezető elnöke. Hozzáfűzte: az is kérdéses, hogy ezek a pártok egyáltalán képesek lesznek-e elindulni a választásokon. „Úgy vélem, a média túl nagy figyelmet fordít arra, ha három ember tart egy sajtótájékoztatót” – tette hozzá. Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke is az új választási törvény nyújtotta kedvező feltételekről beszélt, amikor az új pártról kérdeztük.
„Átestünk a ló másik oldalára, hiszen nagy a távolság aközött, hogy korábban 15 megyében kellett 25 ezer támogató aláírást összegyűjteni, most meg már három ember is alapíthat pártot” – mutatott rá. A polgári párti politikus úgy véli, bár nem érett még meg a helyzet arra, hogy a romániai magyarok számtalan pártot alapítsanak, az új alakulat várhatóan nem okoz túl nagy zűrzavart a jövő évi választásokon. „Programjukban nem hoznak semmi újat ahhoz képest, amit a már meglévő erdélyi magyar pártok megfogalmaztak: kereszténydemokrata, jobbközép párt, amely a gazdasági autonómiát tűzte zászlajára. Ennél többre lenne szükség, ha valaki be akar törni az erdélyi magyar politika piacára. Nem valószínű, hogy a közélettől elfordult, a politikából kiábrándult választópolgárok ettől az üzenettől lázba jönnének” – mondta Biró Zsolt, aki szerint regionális párt létrehozását elsősorban az erdélyi románoktól kell várni. „Egy ilyen kezdeményezést mi is támogatnánk” – szögezte le az MPP elnöke.
Az EMNP elnöke, Szilágyi Zsolt a Krónikának elmondta, az új párttörvény alapján várható volt, hogy a regionális érdekeket megjeleníteni próbáló erdélyiek magukat pártokba szervezik. „A néppárt készen áll az együttműködésre minden olyan alakulattal, amely a regionális politikát hozzánk hasonlóan komolyan gondolja. Az egypártrendszer ideje lejárt, ezt figyelembe véve kell minden politikai pártnak lépnie, ám sok esetben az érdekvédelem szempontjából az összefogás és a párbeszéd nem kerülhető meg” – szögezte le Szilágyi Zsolt. Mint ismeretes, a júniusban jóváhagyott új választási törvény a regionális pártok számára kedvező alternatív küszöböt is tartalmaz. A regionális pártok képviselethez jutását elősegítő cikkely épp az RMDSZ javaslata nyomán került be a jogszabályba. Ennek értelmében a legalább négy megyében húszszázalékos támogatottságot elérő politikai alakulatok akkor is bejutnak a törvényhozásba, ha egyébként országos szinten nem lépik át a pártok esetében előírt ötszázalékos küszöböt.
Bíró Blanka, Gyergyai Csaba, Kiss Előd-Gergely
Székelyhon.ro