Emlékeztetni, de nem ítélkezni
A Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetének tiszteletére lepleztek le tegnap délben emlékkövet a nagyvárad-réti református templom udvarán, melyet Török László és felesége adományozott.
A zuhogó eső sem szegte kedvét mindazoknak, akik tegnap délelőtt hálaadás, illetve a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete előtti tisztelgés és főhajtás végett gyűltek össze emlékezni – de ahogy az egyik felszólaló fogalmazott, nem ítélkezni – a nagyvárad-réti református templomban. Az ünnepi alkalmon dr. Pálfi József parókus lelkipásztor hirdette az igét, Pál apostolnak a Korinthusbeliekhez írt II. levele 4. részének első két verse alapján szólt Isten bátorító és reménykeltő üzenete.
Van honnan erőt merítsünk
Szószéki beszédében a tiszteletes azt emelte ki: Isten minden cselekedetével, azáltal, ami történünk velünk és rajtunk keresztül, jót akar, ezért Pál apostolhoz hasonlóan sohasem szabad elcsüggednünk, még akkor sem, ha a siralom völgyében járva rossz dolgok történnek velünk, egyéni, közösség vagy globális összefüggésben el akarnak bennünket hitelteleníteni, ármánykodnak ellenünk, vagy ahogy annak idején a Szabadságra Vágyó Ifjakkal is tették, „megkaraktergyilkolnak” minket. Ha szorongatnak is gonosz erők, nem fognak tudni sarokba szorítani, mert mindig talpra állunk, köszönhetően annak, hogy van honnan erőt merítsünk, Krisztus tulajdonaiként ugyanis létezik számunkra követendő út – nyomatékosította prédikációjában. Az igehirdetést követően a lelkipásztor felidézte, hogy idén tavasszal kereste meg őt az érmihályfalvi Török László azzal a kéréssel, hogy az egyházközség elöljáróságának és presbitériumának beleegyezésével, amennyiben sikerrel pályáznak, egy szép és nemes rendezvény keretében emlékkövet szeretne állítani a templom udvarán található ’56-os emlékparkban a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetének tiszteletére, mely tartalmazná a tagok névsorát, valamint azt is, hogy egyenként hány évre ítélték őket. Az események kedvezően alakultak, így felkerült az 58 személy neve, akiket egyébként összesen 550 esztendőre ítélt a hadbíróság.
Gyermekek voltak
Ezután Török László arról beszélt: végül úgy jött ki a lépés, hogy ő és felesége, Emma asszony adományozta az emlékkövet, az ünnepséget a Bethlen Gábor Alap támogatta, valamint segített még a mihályfalvi Érintő Egyesület is. Egykori tagként felelevenítette, hogy az 1956 őszén, a magyarországi forradalmi események hatására a volt Premontrei Főgimnázium, akkoriban 4-es számú középiskola bentlakásában lakó 12–15 éves gyermekek úgy gondolták, nekik is tenniük kell valamit. Domokos Miklós vezetésével október 25-én történt meg az alakuló ülés. Rendszerellenes röplapokat írtak és terjesztettek, illetve egy éjszaka egy falra felfestették, hogy Le a párttal! A letartóztatások 1960. október elején kezdődtek, és még 1961 tavaszán is folytatódtak. Több százra tehető a meghurcoltak száma, de végül a szervezetben kifejtett tevékenységért 58 személyt, főleg diákokat ítéltek 3 és 25 év közötti, börtönben letöltendő kényszermunkára. Két tanárt, Kun Józsefet 25 évre, dr. András Ágostont pedig 20 évre ítéltek. Egy másik egykori tag, Újlaki Csaba cserkészparancsnok azon meggyőződésének adott hangot: talán nem véletlen, hogy egy nappal korábban, vagyis múlt szombaton Sátoraljaújhelyen járt a Magyar Kálvárián megrendezett ünnepségen, ahol szintén meg tudott emlékezni a váradi ötvenhatosokról. Tófalvi Zoltán ’56-os kutató arra hívta fel a figyelmet: a maiakkal ellentétben milyen szellemi potenciállal rendelkeztek, illetve milyen felnőttesen gondolkodtak azok a 12–15 éves gyermekek, akik a legtalálóbb elnevezést választva létrehozták a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetét. Nemzeti imánk eléneklése után az egybegyűltek az udvarra vonultak, ahol Török László leleplezte az emlékövet, dr. Pálfi József pedig megáldotta Deák Árpád képzőművész alkotását.
Példaképek számunkra
Tőkés László európai parlamenti képviselő azon meggyőződésének adott hangot: az, hogy a váradi, illetve a partiumi és erdélyi magyarság olyan állapotba jutott, amiben most van, nagy mértékben az ’56-ot követő romániai megtorlásoknak és azok következményeinek tudható be. Nehezen tudjuk összeszedni magunkat, mert nagy túlerővel kell szembenéznünk, de talán van remény, ha olyan példaképeket állítunk magunk elé, mint az 1848-as márciusi ifjak, az 1956-os pesti srácok vagy a Szabadságra Vágyó Ifjak.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Emlékhelyet állítottak Réten
Vasárnap óta emlékjel örökíti meg a nagyváradi 56-os emlékparkban a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetének (SZVISZ) egykori kiállását és áldozatvállalását. A réti református templom udvarán fel avatták fel a Deák Árpád szobrászművész készítette emlékkövet, amelyre az 1961 őszén összesen 550 év börtönre és kényszermunkára ítélt 58 személy neve van felvésve. Az eseményen jelen volt Tőkés László EP-képviselő, Tófalvi Zoltán marosvásárhelyi közíró, Újlaki Csaba egykori SZVISZ-tag, az igét Pálfi József váradréti lelkipásztor hirdette.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

A szabadságra vágyó erdélyi magyarság 1956-ban
Néhány órával a magyar forradalom kitörése után Erdélyben megalakultak az első rendszerellenes szervezetek. A magyar nemzet soha nem tapasztalt egységbe kovácsolódott. Az új ember formálásáról szóló teóriák a magyar forradalom hatására percek alatt összeomlottak. Ki kell mondanunk végre: 1956-ban a legyőzhetetlennek hitt szovjet birodalom nemcsak a magyar forradalomtól kapott halálos sebet, az erdélyi, székelyföldi, bánsági, partiumi, szilágysági, máramarosi magyar szervezkedésektől, szervezkedési kísérletektől is végzetesnek bizonyuló tőrdöfést kapott!
1956. október 24-én a nagyváradi Klasszikus Magyar Vegyes Gimnázium (Líceum – ahogyan hivatalosan nevezték) X. B osztályában történelemóra volt. Az osztály – az egyetemi hallgatók százezres nagyságrendű budapesti tüntetésének, felvonulásának, a Debrecenben, Budapesten a rádiónál lezajlott fegyveres összetűzések ismeretében – felfokozott izgalomban, némán, csöndben és felállva üdvözölte a tanterembe belépő tanárt, András Gusztávot. „Ma nem ebből a könyvből tanulunk – tette le a Románia történelme tankönyvet a tanár úr –, ma a szomszédban testvéreink vérrel írják a történelmet, rájuk emlékezünk!” – jegyezte meg ugyancsak felfokozott hangulatban a história bűvkörében élő tanár. 1956. október 24-e és november 4-e között Erdély, Székelyföld, a Partium, a Bánság, a történelmi Máramaros nagy múltú vagy éppen frissen alakult magyar gimnáziumaiban hasonló egyperces néma felállásokra, az elesettekre való megemlékezésre került sor.
A nagyváradi diákmegmozdulás
A magyar forradalom hatására 1956 őszén alakult meg Nagyváradon az országos hírnevű Klasszikus Magyar Líceum diákjaiból, szakiskolásokból a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete azzal a céllal: „ha Nagyváradon is hasonló forradalom lesz, mint Budapesten, akkor készen álljanak, segítsék a forradalmat, a forradalmárokat”. Mindössze két felnőtt vett részt a szervezetben, a Klasszikus Magyar Vegyes Líceum két nagyszerű, országos hírnevű magyartanára, a huszonöt év börtönbüntetésre ítélt Kun József, illetve a húsz év börtönbüntetésre ítélt, jogászból lett magyar–francia szakos tanár, dr. András Ágoston – Öcsi bácsi –, nem voltak tagok, a diákjaik magyar szellemben való neveléséért ítélték el őket! A szervezet létrehozásának másik célja: minden eszközzel megakadályozni, hogy a nagyváradi vasútállomáson keresztül magyar forradalmárokat, foglyokat szállítsanak a Szovjetunióba. (A híresztelés nem volt alaptalan: visszaemlékezések igazolják, hogy a Szovjetunióba deportált foglyok a marhavagonok résein papírdarabkákra írt segélykérő üzeneteket küldtek a partiumiaknak, hogy azokat továbbítsák Magyarországra!)
A román kommunista hatalom igazi célja a koncepciós per megrendezésével csak a több tízezer oldalnyi perirat, megfigyelési és követési dossziék áttanulmányozása után deríthető ki: a Bolyai Tudományegyetem ellen indított perhez hasonlóan a romániai magyarság emblematikus intézményeinek ellehetetlenítése, fokozatos felszámolása, összevonása román középiskolákkal, tagozattá züllesztésük!
A nagyváradi Klasszikus Magyar Vegyes Líceum – kiváló tanárai révén, akik a második világégés, szovjet hadifogság után is ugyanott folytatták a világmegváltást, ahol abbahagyták! – minden diszciplinában nagyon alapos felkészülést biztosított a diákoknak, jelentős részük egyetemeken folytatta a tanulmányait. Egyértelmű konkurenciát jelentett az akkori Románia legnevesebb gimnáziuma számára. Az 1956-os magyar forradalom, annak leverése, az erdélyi magyar szervezkedések, kísérletek kiváló ürügyet biztosítottak a nacionalista kurzusra áttért legfelsőbb román párt- és államvezetés számára az önálló magyar intézményhálózat felszámolására. A retorziót elindító, mindvégig irányító legfelsőbb párt- és államvezetés, a titkosszolgálatok vallatói sem gondolták, gondolhatták komolyan, hogy 1956 őszén, a magyar forradalom idején, a tizenegy-tizenkét tagot számláló, tizenhárom-tizennégy éves gyerekekből álló Szabadságra Vágyó Magyar Ifjak Szervezete igazi veszélyt jelent a szocialista Románia biztonságára!
Az eddigi kutatás alapján is egyértelműen kijelenthető: a négy elemit végzett, 1923. május 11-én Körösfőn született Török Gergely – alias „Laci bácsi” –, Domokos Miklós nagybátyja, élesdi lakos, aki általános honvédelmi (AVSAP) ismereteket oktatott, tehát kezdetleges fegyverek fölött is rendelkezett, a Securitate amolyan „trójai falova” volt. Török Gergely 1956. október 25-én – a „véres csütörtökön”, amikor máig tisztázatlan körülmények között Budapesten a Kossuth téren az ávósok és a szovjet hadsereg összehangolt sortüze során a békésen tüntető tömegbe lőttek, s mintegy ezer ártatlan magyar esett a megtorlás áldozatául – Élesdről Nagyváradra utazott, felkereste unokaöccsét, Domokos Miklóst, s a magyarországi forradalmi harcok ismertetése után kijelentette: a diákok se tétlenkedjenek, hozzanak létre szervezetet, készítsenek röpcédulákat, azokat terjesszék, követeljék tanáraiktól az orosz nyelv kötelező tanításának megszüntetését. Török Gergely azt ígérte a gimnazistáknak: dinamitot és gyújtózsinórt szerez, hogy felrobbantsák azokat a vasúti hidakat, amelyeken keresztül a Szovjetunióba hurcolják az elfogott magyar forradalmárokat. Fegyverek beszerzését is meglebegtette. Domokos Miklós ekkor jelentette ki: „Magyarországon forradalom van, és mi itt állunk, és nem csinálunk semmit!” Rocska Gyula, a későbbi elsőrendű vádlott – akinek többkötetes hálózati dossziéja, az állambiztonsági szervekkel való együttműködést bizonyító hiteles dokumentumai vannak a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács bukaresti levéltárában – 1956. november 11-én kijelentette: Élesden ismeri Sipko Istvánt, akinek az édesapja a kavicsbányánál dolgozik, látott nála három méter gyújtózsinórt és öt darab dinamitot, amelyeket orvhalászat céljából lopott el, azokat elkéri, hogy felrobbantsák a vasúti hidakat, amelyeken elfogott magyar forradalmárokat hurcolnak a Szovjetunióba.
Az SZVISZ – ahogyan a partiumi és erdélyi magyarság kollektív emlékezetében a szervezet neve rögződött – konkrét tettei: a bevezetőben említett történelemóra után, 1956. október 24-én Rocska Gyula, Takács Ferenc és a kollégiumban lakó diákok az Eminescu utca 11. szám alatt lévő bentlakásban meghallgatták a budapesti Szabad Magyar Rádió adását. Amikor a bemondó azt közölte, a forradalmárok elfoglalták a rádiót, a Duna-parton is harcok dúlnak, a nevelő kivitte a készüléket a hálóból, és többé nem adta vissza. 1956. október 25-én délután öt órakor a 4. számúnak átkeresztelt Klasszikus Magyar Vegyes Gimnázium diákjai Nagyváradon a Párizs-patakot elvezető föld alatti csatornában találkoztak: Domokos Miklós, Takács Ferenc IX., Balogh Lajos, Karcis Lajos és Jancsó Csaba VIII. osztályos tanulók. Domokos Miklós bejelentette: létrehozzák a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetét, amelynek célja a magyarországihoz hasonló forradalom kirobbantása. 1956. október 25-én este csatlakozott a szervezethez Rocska Gyula, Létay Zoltán, Krepelka Barna, Fekete Imre, néhány nappal később Nagy Csaba VIII. osztályos tanuló. 1956. október 28-án, vasárnap újabb diákok csatlakoztak a szervezkedéshez: Sass Béla – az 1958. december 2-án Szamosújváron kivégzett Sass Kálmán érmihályfalvi lelkész IX. osztályos fia –, Sótanyi József, Sárközy Endre – dr. Sárközy Endre tasnádszántói református lelkész fia –, Udvari András. Takács Ferenc László javaslatára a frissen alakult szervezet vezetője a jelenleg Sztánán nyugdíjas közgazdászként élő Domokos Miklós lett. (Takács Ferenc László tanár a magyar–román kapcsolatok szakértője, az 1990 utáni Határon Túli Magyarok Hivatalának kiváló munkatársa, számos irodalmi kötet recenzense, a Vasgárda történetét, ma is töretlenül ható szellemiségét bemutató, az Erdélyi Szövetség kiadásában 2011-ben megjelent nélkülözhetetlen kézikönyv, A Mihály Arkangyal Légió szerzője. Ő fordította magyar nyelvre Matatias Carp Bukarestben kiadott, a Securitate által a világ összes nagy könyvtárából kilopott, Romániában megsemmisített Fekete könyvét, a romániai zsidók 1940–1944 közötti szenvedései című négykötetes, a romániai politikai és közéletben nagy vihart kavart művét.)
Sárközy Endre, a tíz év börtönbüntetésre ítélt műegyetemi hallgató, a jelenleg Budapesten élő, nyugdíjas számítástechnikai szakember, tanár az SZVISZ egyik fontos akciójára így emlékezett: „1956 november elején éjszaka kiszöktünk a kollégiumból Domokos Miklós felhívására, és felírtuk az egyik kis utcában, a Hegel utcában a falra: Le a párttal! (Csak egy párt létezett: a Román Munkáspárt). Másnap reggel már le volt meszelve. A felirat fényképét viszontláttam 1960 őszén, a letartóztatásom (1960. november 8., este tíz órát követően) után.”
A magyar forradalom és nemzeti szabadságharc 1956. november 4-i leverése után a nagyváradi diákok tovább reménykedtek. Mindezt éltette a Márciusban Újrakezdjük – MÚK – jelszó. 1957 nyarán kilépett a szervezetből az egyik alapító tag, Sótanyi József, de az SZVISZ tovább folytatta tevékenységét. 1957 végén Sárközy Endrét megválasztották pénztárosnak a kollégium udvarán. Jelen volt Domokos Miklós, Bartos János, Rocska Gyula, Szilágyi József, Udvari András. Összesen tizenhárom lej tagdíjat fizettek be a jelenlévők. Egyes visszaemlékezések szerint 1957 decemberében, mások szerint 1958 elején Domokos Miklós feloszlatta az SZVISZ-t, mert valaki figyelmeztette: a Securitate biztosan tud a szervezetről. 1958 szeptemberében azonban újra elkezdte a szervezkedést, és 1960 októberéig, a letartóztatási hullám kezdetéig folytatta. Corpus delictiként a nagyváradi Újlaki István Csaba 1956 és a sepsiszentgyörgyi Váncsa Árpád MÚK (Márciusban Újrakezdjük) című versét mellékelték. Váncsa Árpádot a 451. számú, 1961. december 15-én kihirdetett ítélet az SZVISZ ideológusának nevezi, aki verseivel uszított a lázadásra. Újlaki Csaba István – akinek jelenleg is meghatározó szerepe van a magyar cserkészmozgalomban – 1956. november 8-án rögzítette papírra az 1956 című versét, amelyért kilenc év börtönbüntetésre ítélték:
(…) „Sztálin nagy ércszobrát ledöntötték végre, Meghalt rég a vezér, pusztuljon a képe! Oroszt magyar diák ne tanuljon többé, Cirill betűs könyvem, légy te is a földé! Petőfi szobráról diákok szavalnak, Forradalmi verseit a rég elhunyt nagynak. Valóra váljon hát minden remény, álom, Forradalom, tőled a győzelmet várom.” Váncsa Árpád 1957 márciusában írta meg MÚK című versét, amelyért hat év börtönbüntetésre ítélték: „Hát nem kezdték, nem kezdhették újra, sem márciusban, sem azután! Tombol a bárgyú bosszú s a félelem. Az remeg az áradó Dunán. Tavaszköszöntő hurrá-énekek recsegnek föntről nagy hangosan. Ordítják a plakátok álnokul: Örüljünk, hogy újra béke van. Mert béke, az van most Budapesten. S hogy legyen, fegyőr s puskatus ügyel. A Duna-parton tankok vonulnak, Hangjukra romos ház omlik. Mégis tavasz van, s tavaszok jönnek, Nem fogy el soha tiszta nedvük. Borzongva, félve, de friss erővel Egy márciusban újrakezdjük.” A mintegy ötszáz letartóztatott közül ötvenkilenc személyt ítéltek el összesen 540 évre.
Tófalvi Zoltán
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hűséggel a Hazához Érdemkereszt Jámbor Ilonának
Jámbor Ilona, az In memoriam 1956 Egyesület elnöke a közelmúltban levelet kapott a Magyar Vidék 56-os Szervezet Országos Elnöksége nevében, Pintér Kornél elnöktől, aki tudatta vele: Andrássy Frigyesnek, „56-os Hűség a Hazához Érdemrend Nagykereszt”-díjas, illetve „Hűség 1956-hoz Érdemkereszt-díjas zeneszerző”, a Magyar Nemzeti Operaház magánénekesének a javaslatára a Hűséggel a Hazához Érdemkeresztet adományozzák neki. Ugyanakkor megkérte, hogy október 8-án, szombaton jelenjen meg Veszprém Megyei Jogú Város Megyeházának a dísztermében az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának tiszteletére tartott ünnepi megemlékezésen. Ott közel 200 személy volt jelen, köztük igen sok 1956-os vitéz és kitüntetett.
Az eseményen ünnepi beszédet mondott dr. Boross Péter ny. miniszterelnök, a Szabadságharcosokért Közalapítvány Kuratóriumának elnöke. A kitüntetettek között szerepelt Orbán Viktor miniszterelnök is, kitüntetését megbízottja vette át.
A kitüntetési ceremónián felolvasták Jámbor Ilona méltatását is, miszerint az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján, 1956. szellemi örökségének a megőrzéséért és a magyarságnak Erdélyben tett szolgálataiért a Hűséggel a Hazához Érdemkeresztet (az erről szóló oklevéllel) adományozzák neki. A kitüntetést tulajdonképpen az 1956-os események 1990-ben elkezdett felkutatásával, a 2003-ban megjelent, azóta három kiadást megért 56` után 57-en a temesvári perben című kötetével, a 2005-ben általa alapított In memoriam 1956 Egyesület munkájával, az aradi minorita templom előcsarnokában 2008-ban Karácsonyi István életfogytiglani kényszermunkára ítélt minorita szerzetes, 56-os áldozat emlékére leleplezett domborművel, a Lukács István kivégzett áldozat pécskai szülőházán 2010-ben elhelyezett emléktáblával, a 2013-ban a pécskai Szentháromság parkban, a Szoboszlay-per áldozatainak a tiszteletére közadakozásból, illetve a Magyarország Külügyminisztériuma által meghirdetett pályázat jóvoltából felállított emlékművel – mindhárom az azóta elhunyt Dinyés László képzőművész munkája –, illetve az elmúlt 26 év alatt Erdélyben és az anyaországban az 1956-os áldozatokról tartott számos előadásával érdemelte ki.
Romániából, illetve Erdélyből rajta kívül a nagyváradi Újlaki István Csaba kapott még kitüntetést. Ő 1956-ban a Nagyváradi 4-es Számú Középiskola 15 éves tanulója volt, majd három évvel később, 18 éves korában kapott egy értesítést, miszerint középiskolás „forradalmi” ténykedésének a következményeként 9 évi kényszermunkára ítélik, ahonnan 1964-ben szabadult.
Jámbor Ilonának a megérdemelt magas rangú kitüntetéséhez gratulálunk, nemzetünk szolgálatában további sok sikert, eredményes munkát kívánunk!
Balta János Nyugati Jelen (Arad)

Ötvenhatosokat tüntetnek ki
Péntek délután 18 órakor, a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében az RMDSZ szervezésében Bihar megyében élő ’56-osokat tüntetnek ki. Vetítés is lesz és megtekinthető az MM Pódium műsora.
A csütörtöki beharangozón Borsi Imre Lóránt, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető alelnöke arra hívta fel a figyelmet: az 1956-os forradalom 60. évfordulója alkalmából az RMDSZ országos és megyei szinten is elindított egy kezdeményezést, hogy méltóképpen emlékezhessünk azokra a hősökre, akik kiálltak a szabadságért, hiszen mint köztudott, a hat évtizeddel ezelőtti eseményekben erdélyi, illetve partiumi személyek is érintve voltak. A hála és a tisztelet jeléül a még élők egy-egy, az aradi Szabadság-szobrot ábrázoló ezüst emlékérmet, valamint oklevelet vehetnek át. Úgy fogalmazott: természetesen tisztában vannak azzal, hogy a szenvedéseikért és meghurcoltatásukért nem tudják kárpótolni őket, de kötelességüknek érzik ezt a gesztust, illetve példaképként szeretnék bemutatni őket a mai fiataloknak.
Nagyváradon az ünnepséget péntek délután 6 órakor tartják a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében, melynek keretében levetítenek egy kisfilmet is, melyben megszólalnak az érintettek. Hat személy fogja átvenni a kitüntetést, akik érintve voltak a váradi perben, ők ugyanis jelenleg is Bihar megyében élnek: Dalos Árpád, Szilágyi József, Oláh János, Petri József, Bodnár Márton és Török László. Rajtuk kívül ugyancsak elítélt volt Újlaki István Csaba, Kerekes Attila, Takács Ferenc, Sárközi Endre, Sotanyi József, Tasi Gyula és Bikfalvi György.
Előadás
A rendezvény emellett az MM Pódium Színház is fellép, a Hulló csillagok című történelmi drámával. Meleg Attila, a társulat vezetője kifejtette: az ’56-os emlékbizottság az év elején pályázatot hirdetett a forradalom 60. évfordulója kapcsán, ugyanis viszonylag kevés irodalmi alkotás készült az akkor történtekről. Több mint ezer pályamű érkezett, melyek közül Petrusák János drámája bekerült az első öt közé. A határon túl is be akarták mutatni, valószínűleg ezért esett a választás az MM Pódiumra. Tizenkilenc szereplője van, olyan gyerekek, fiatalok is, akik a Mini Pódium színjátszó csoportnak a tagjai, illetve a Bihari Naplóban meghirdetett casting nyomán kerültek be a produkcióba Éradonyból és Biharfélegyházáról. A darabban feltűnnek úttörők, fiatal forradalmárok, a Nagy-család drámája révén felnőttek is, és mivel egy amatőr rádiós az egyik főszereplő, a Szabad Európa és a Kossuth Rádió hallgatásával nem csak a budapesti, hanem a magyarországi vidéki, valamint a partiumi és erdélyi események is fókuszba kerülnek. Október 30-án különben Élesden, november 4-én Nagyszalontán, 6-án Monospetriben, 10-én Székelyhídon lépnek még fel, és szóba jöhet még Berettyószéplak és Belényes is.
A sajtótájékoztató második felében az ötvenhatos Török László idézte fel a Szabadságra Vágyó Ifjak szervezete megalakulásának történetét, a korabeli hangulatot, a börtönben töltött időt.
Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro

Díjazták a bihari hősöket
Szinte teljesen megtelt péntek délután a váradi Partiumi Keresztény Egyetem díszterme, ahol az 1956-os magyarországi forradalom és szabadságharc hatvanéves évfordulója alkalmából az RMDSZ szervezésében a Bihar megyében élő, a szabadság eszméjéért kiállóknak egy-egy emlékérmet és oklevelet adtak át.
Cseke Attila, a Bihar megyei RMDSZ elnöke köszöntötte a jelenlévőket, és azt a hat személyt – Bodnár Mártont, Dalos Árpádot, Oláh Jánost, Petri Józsefet, Szilágyi Józsefet és Török Lászlót –, akik tizenévesen kiálltak a szabadságért egy olyan rendszerben, amelyben nagyon sokan nem mertek felszólalni az elnyomás ellen, és ezért meghurcolták őket.
„Emlékezünk most mindazokra a bátor emberekre, akik Biharban és a Partiamban is harcoltak a szabadság eszméjéért. A világon páratlan szabadságharc volt ez a fiatal nemzedékkel a népünkért, mert a nemzet szabadon akart dönteni arról, hogy miképpen éljen. Szabadon akart határozni sorsa, államának igazgatása, munkájának értékesítése felől” – fogalmazott Cseke. „Amikor diplomát és kitüntetést adunk át, a szónok általában gratulálni szokott, ám engedjék meg nekem, hogy ne gratuláljak, hanem azt mondjam: köszönöm. Köszönöm azt a kiállást, amelyet fiatalként, diákként önök egy olyan rendszerben, amikor sokan nem mertek szólni, szóltak, és emiatt börtönévekkel bűnhődtek és szenvedtek ezért. De mi, egy másik generáció most büszkén mondhatjuk, hogy nekünk, bihariaknak is megvoltak a hőseink az önök személyében. Példaképek számunkra, hiszen minden rendszerben bármilyen elnyomás is van, a szabadság iránti vágy sokkal nagyobb, mint az elnyomástól való félelem” – hangsúlyozta Cseke.
Az 1956-os Bihar megyei eseményekkel kapcsolatos rövid dokumentumfilmet vetítettek le, melyekben a jelenlévő díjazásra jelöltek is visszaemlékeztek az akkor történtekre, annak előzményeire és a rendszer bosszújára, a letartóztatásokra, kínzásokra és a szabadulásra.
Ezt követően Szabó Ödön RMDSZ-es parlamenti képviselő és Cseke Attila átadták az okleveleket és emlékérméket a jelenlévő ’56-os hősöknek. A külföldön élőknek – Újlaki István Csabának, Kerekes Attilának, Sárközi Endrének, Sotanyi Józsefnek, Takács Ferencnek és Tasi Gyulának – később juttatják el azokat (Bikfalvy György már megkapta).
A díjátadást az MM Pódium Petrusák János Hulló csillagok című munkája alapján készült előadása zárta. A darab egy amatőr rádiósról szól, és egy család drámáján keresztül vezeti végig a nézőket az eseményeken, melyben színészek és diákok játszanak.
Sükösd T. Krisztina Reggeli Újság (Nagyvárad)