Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Tüzes-Bölöni Ferenc
4 tétel
2014. szeptember 8.
Értékeivel ünnepelt Olasztelek
Az olasztelekiek tartják magukat elhatározásukhoz, hogy olyan falunapokat szerveznek, amelynek középpontjában nem a dínomdánom áll. Bár a programban nem szerepel egyetlen környékbeli vagy drága pénzen nagyon távolból hozott előadó sem, mégis mozgalmas, szórakoztató és élménybiztosító volt: értékeiket hozták felszínre, s megmutatták, mi mindenre lehetnek méltán büszkék.
A rendezvény első napján, csütörtökön jó házigazdának bizonyult a vendégek előtt nemrég megnyitott Daniel-kastélyszálló. A délutáni órákban végig lehetett járni a megújult ingatlant, majd a helybeli fiatalok, az „apródok” reneszánsz táncot és Móricz Zsigmond egy vidám jelenetét adták elő. Sok érdeklődőt vonzott Az olaszteleki Daniel-kastélyszálló szerepe a helyi közösség életében című kerekasztal-beszélgetés is. A kastély tulajdonosai – Rácz Attila és Lilla – bemutatták az elmúlt esztendőkben végzett restaurálást, majd arról beszéltek, miként próbálják úgy hasznosítani, hogy a sikerből a helyi közösség is részesüljön. Hangsúlyozták, az olyan turizmusban hisznek, amely nemcsak a szállásadást, hanem az étkeztetést és a programajánlást is magában foglalja. Arra kérték a közönséget, keressék meg ötleteikkel, legyenek együttműködőek, igazi partnerek. Ha úgy érzik, valami olyant tudnak, ami a messziről érkezetteket érdekelné, jelezzék, ők készek a kapocs szerepét ellátni. Példákat is soroltak. Egy vendégcsoport bárányt szeretett volna fogyasztani: jó lenne, ha nem áruházláncból, hanem a faluból tudnák beszerezni. Hasonlóképp jó szívvel fogadnák, ha valaki felajánlaná, folyamatosan ellátja megfelelő minőségű és mennyiségű zöldséggel-gyümölccsel, mézet, kolbászt és édességet kínálna eladásra, vagy szolgáltatásként lovaival és szekerével turistákat szállítana a közeli településekre. A Rácz házaspár felhívására helyben érkeztek válaszok – volt, aki a kenyérsütés rejtelmeibe avatná be az Olasztelekre érkezőket, mások tehénfejést tanítanának, a gazdasszonyok közül akadt, aki tésztasütést vállalna vagy lekvárt szállítana –, jó az esély tehát, hogy hamarosan egymásra talál a kereslet a kínálattal, ami hasznot hajt a szélesebb közösségnek is. Pénteken az idén megújult református templom volt a vendéglátó. Fehér János művészettörténész Erdővidék középkori és kora újkori történetének főbb kérdései címmel tartott előadásában hangsúlyosan foglalkozott Olasztelek elmúlt évszázadaival, majd a székelyudvarhelyi Illyés Zsolt tartott orgonakoncertet. Tüzes-Bölöni Ferenc református lelkipásztor szerint a megújult orgona jól vizsgázott, annak dacára, hogy talán az időjárás miatt kicsit lehangolódott. Jól vizsgázott, mert bizonyságot nyert, az olasztelekiek nem csak istentisztelet alkalmával tartanak rá igényt. Szombaton az iskola udvara gyermekzsivajtól volt hangos. A Komárom melletti kisváros, Ács és Olasztelek közti barátságot eddig leginkább az egyházak ápolták, de egy új keletű kapcsolat révén ezt kiegészíti a Bakancsos Klub és a Messzelátó Egyesület együttműködése. A Tóth János vezette anyaországi egyesület szabadtéri játékokkal lepte meg az olaszteleki gyermekeket, fiatalokat és felnőtteket. Népszerűek voltak nagyszüleink népi játékai, a vesszőkosaras körhinta, a modernebb ugrálóvár vagy a logikai játékok is, de a felfújható mászófallal egyikük sem tudott versenyezni. Vasárnap a szülőföldhöz való kötődés ünnepe volt. Hagyománnyá vált, hogy ez alkalommal tartják az ötvenesztendősök kortárstalálkozóját, s adják át a Messzelátó Egyesület díját is. Idén az elismeréssel az Amerikába szakadt Markó Jánosnak köszönték meg, hogy adományával 2000-ben lehetővé tette a teleház megteremtését. Mai szemmel nézve talán nem tűnik nagy dolognak néhány számítógép beszerzése és az internet bevezetése, de akkoriban igenis, az volt: nemzedékek sora ott találkozott először a világhálóval, s tanulta meg a számítógépek kezelésének alapjait, illik tehát, bár jelképesen, megköszönni az élményt. A vasárnap délelőtti programot Kósa Bálint a közösségi házban berendezett grafikus címeres kazettáinak kiállítása tette teljessé, majd a délutáni órákban a sporté volt a főszerep. Aki még bírta, este a Kormos partján tábortűz mellett mulathatott, nótázhatott.
Hecser László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. november 23.
Értékek Erdővidékről
A XXIII. Erdővidéki Közművelődési Napok szombaton a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület főszervezésében zajló III. Erdővidéki Huszárbállal értek véget. Pénteken az Elveszett Világ Természetvédelmi, Turista- és Barlangászegyesület tíz esztendővel ezelőtt elhunyt elnöke, Dénes István (1954–2005) alakját és munkásságát idézték fel, Erdővidék Múzeumának falán pedig emléktáblát avattak tiszteletére.
A fiatalon elhunyt kiváló geológus, Dénes István emléke előtt előbb a temetőben tisztelegtek. Sírjánál gyűltek össze családja mellett barátai és tisztelői, ahol Tüzes-Bölöni Ferenc olaszteleki református lelkész imájában arra kérte az egybegyűlteket, őrizzék meg a kiváló szakember ránk testált örökségét. Az emlékkonferencia első felszólalója, Sztáncsuj Sándor, a Székely Nemzeti Múzeum régésze Dénes István régészeti munkásságát mutatta be. Mint mondotta, Dénes István sok tekintetben a Székely Nemzeti Múzeum legendás igazgatójához, László Ferenchez hasonló életpályát járt be: mindketten túlságos fiatalon, életük virágában hunytak el; a nehézségek ellenére itthon maradtak, s székely népüket szolgálva értek el – bár egyikük sem volt szakképzett régész – szélesebb körben elismert eredményeket. A régészettel szembeni elkötelezettségük és szenvedéllyel végzett munkásságuk által megkerülhetetlen nyomot hagytak maguk után; oktató-, nevelő- és tudománynépszerűsítő munkát is folytattak. Dénes István régészeti kutatásai során – a székelyföldi töltésvonulatok jobb megismeréséhez való hozzájárulása mellett – a Vargyas-szoros mintegy százhuszonöt ismert barlangja közel felének felfedezésében, illetve feltárásában vállalt szerepet, a barlangi lelőhelyek felderítése során pedig kivételesen pontos és részletes dokumentációt készített. „A barlangi lelőhelyek megközelítése és feltárása sokszor meghaladja az egyszerű régész erejét. Dénes István azon emberek közé tartozott, akikben a régészeti tudás és a barlangi világ ismerete remekül ötvöződött, így a leleteket nemcsak megmenteni tudta, de megtalálásuk körülményeit leírta és le is rajzolta, ami az utókor kutatói számára jelent nagy segítséget” – méltatta Sztáncsuj Sándor. A Székely Nemzeti Múzeum régésze kérdésre válaszolva elmondta: Dénes István hagyatékának feldolgozása folyamatban, eredményeit hamarosan nyolc-kilenc tanulmányban foglalják össze, amelyeket a jövő esztendőben kötetben tesznek közzé.
Bartha Zoltán a geológus Dénes Istvánt mutatta be, s képekkel gazdagon illusztrált előadásában szólt a gyermekként közösen töltött vakációik alatt tett kirándulásaikról, majd kedvenc kőgyűjtési helyeikre – Hidegaszóra, Szármány-patakára, Alsórákosra, Hagymáskőre, Kuvaszóra, Felsőrákosra, Erdőfülére, Bodvajra, Kőröspatakra és Bodosba – kalauzolt el.
Az Elveszett Világ Természetvédelmi, Turista- és Barlangászegyesület titkára, Demeter Zoltán az 1996-ban alapított egyesület történelmét és Dénes István 1999-től kezdődőén elhunytáig betöltött elnöki tevékenységét ismertette. A baróti geológusnak köszönhető, hogy a Vargyas-szoros barlangrendszere ismertté vált, majd természetvédelmi besorolást nyert. Dukrét Lajos, az Erdélyi Kárpát Egyesület sepsiszentgyörgyi szervezetének alapító elnöke Dénes Istvánhoz még 1972-től datálódó barátságáról szólt, s osztotta meg felejthetetlen emlékeiket az Erdővidék Múzeumában összegyűlt népes közönséggel.
Huszárhagyományaink A III. Erdővidéki Huszárbál felülmúlta az eddigiek sikerét. Az erdővidékiek és háromszékiek mellett a maros-, csík- és udvarhelyszéki huszárok is képviseltették magukat, az anyaországból részt vett a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség, a Szegedi 3. Honvéd Zászlóalj, a kecskeméti, somogyi és kaposvári huszárok küldöttsége. A Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület erdővidéki csapata tisztújítást tartott, élükre Dávid Gábor hagyományőrző hadnagyot választották. Az esemény ünnepélyességét kihasználva avatás is zajlott: az erdővidékiek mellett sepsi-, kézdi- és csíkszéki újoncokat is avattak.
Jakab Kevend István főszervező örömét fejezte ki, hogy Erdővidéken láthatóan egyre többen tartják fontosnak a huszárok hagyományának őrzését, s kapcsolódnak be munkájukba. „Azért vagyunk sikeresek, azért kívánnak sokan közénk tartozni, mert sorainkban a legfontosabb a bajtársiasság és az egymás iránti hűség, na meg a történelmünk és lovaink iránti elkötelezettség – hála Istennek, ilyen emberekből Erdővidéken sincs hiány” – nyilatkozta.
Ablak Erdővidékre
A Gaál Mózes Közművelődési Egyesület elnöke, Demeter László szerint sikeres rendezvényt zártak: amellett, hogy az érdeklődők elé tárták Erdővidék eddig talán kevésbé ismert értékeit, más tájegységek rangos és nagy közönséget vonzó előadásait is elhozhatták. Utóbbiak közül kiemelte a csütörtökön a római katolikus templomban Nagy Noémi Kriszta népdalénekes, Laczkó Vass Róbert színművész, Szép András zongorista, Szép Gyula Bálint szólóhegedűs által bemutatott, Paraliturgia – szakrális magyar népköltészet a Kárpát-medencéből című előadást, amelyre közel kétszázan voltak kíváncsiak.
Demeter úgy vélte, jó választás volt Demeter Jánosnak ítélni az Erdővidék Kultúrájáért Díjat: 1988-ban a Kájoni Consort együttes létrehozásával tett a régi zene erdővidéki ismertté tételéért, 1990-től kezdődően a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület elnökeként, majd a megyei tanács elnökeként járult hozzá Erdővidék hírnevének öregbítéséhez s értékeinek megmentéséhez. A Dénes István-emléknapot azért tartja fontosnak, mert úgy véli, a geológusként, barlangkutató-régészként, sőt, környezetvédőként is jelentőset alkotó szakember munkásságát népszerűsíteni kell: rövidre szabott életútja során olyan eredményeket ért el, amelyek feljogosítják, hogy Benedek Elek, Baróti Szabó Dávid vagy Apáczai Csere János mellett Erdővidék nagyjai közé soroljuk.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. szeptember 23.
Egy honvéd szomorú története
„Csak az hal meg, akit elfelejtenek”
A Történelmi Vitézi Rend bardoc-miklósvárszéki állománya kopjafát állíttatott Bálint László olaszteleki honvédtizedes emlékére, aki 1944-ben az Úz völgyében esett el, és akinek hamvai különös módon kerültek haza 1945-ben Olasztelekre. Az egykori honvéd sírján található kopjafát vasárnap leplezték le az olaszteleki temetőben, megható megemlékező ünnepség keretében.
Az ünnepség az országzászló felvonásával kezdődött, majd a megemlékezésre érkezetteket v. Bartha Imre bardoc-miklósvárszéki székkapitány köszöntötte, külön üdvözölve a Történelmi Vitézi Rend helyettes főkapitányát, v. Lázár Elemért, annak székely törzskapitányát, v. Máthé Lóránt Pált, Albert Andor olaszteleki veterán katonát, továbbá Galyai Máriát és testvérét, Sándort, Bálint László rokonait.
Először Máthé Lóránt Pál szólt a jelenlevőkhöz, felelevenítve 1940 szeptemberének örömteli, majd 1944 szeptemberének tragikus emlékezetét.
– Olyan honvédnek állítottunk emléket, akit ez utóbbi, démoni szeptember ragadott el. Bálint László földi mAradványait hazahozta és eltemette a családja, de sok honvéd nem kaphatta meg ezt a végtisztességet. Legyen a mai alkalom mementó értük is – fogalmazott.
V. Keserű Sándor történelemtanár 1944 augusztusának és szeptemberének eseményeire tekintett vissza, elmondva, hogy a becslések szerint 1944. augusztus 26. és 1944. szeptember 11. között az Úz-völgyi harcokban több mint hétezer magyar honvéd esett el. Egyikük az olaszteleki Bálint László volt, akinek történetét a megemlékezésen Bartha Imre ismertette.
A történet nagyon megható. Bálint László 1921-ben született Olaszteleken, volt egy testvére is, Klárika, aki 1920-ban született. A család boldogan élt az 1940-es évekig, kálváriájuk ekkor kezdődött. Klárika 1942-ben tüdőgyulladásban meghalt, Lacit 1944 nyarán az Úz völgyébe vezényelték, mint a 34-es határvadász zászlóalj katonáját. Az augusztus 26-ai ütközetet túlélte, de augusztus 30-án, éjjeli járőrözés közben halálos lövést kapott. Reggelig szenvedett, bajtársai karjaiban érte a vég. Családja csak későre tudta meg, mi történt vele, mégpedig egy felsőHáromszéki honvédtől, aki azt is elmondta, hogy körülbelül hol van eltemetve, és hogy a lábán az a zokni van, melybe az édesanyja belevarrta a B. L. kezdőbetűket.
Hét és fél hónappal később, 1945 áprilisában édesapja másodmagával elindult, hogy megkeresse fia holttestét. Kiérve az Úz-völgyi csatatérre, rettenetes látvány fogadta őket. Az eső, a hólé és a szél elvitte a holttestekről a földet, azok szanaszét hevertek, az oszlásnak indult arcokat már nem lehetett felismerni, így csak a zokni volt az irányadó.
Szerencséjük volt, már a harmadik sírban megtalálták Lászlót testét, azonosítva azt a zokni alapján. Óvatosan egy pokróccal kiemelték a földből, feltették a szekérre, és hazavitték Olasztelekre, ahol másnap tisztességesen eltemették. Szülei a következőt íratták sírkövére: „Az Úr adta, az Úr vette el, Legyen áldott az Úrnak neve”.
– A mi dolgunk, hogy emlékezzünk, mert csak az hal meg igazán, akit elfelejtenek. E kopjafa legyen emlék, mert Bálint László emléke addig él, míg e kopjafa állni fog – mondta végül Bartha Imre.
A bibarcfalvi v. Szabó Pál által faragott kopjafát a Történelmi Vitézi Rend tagjai leplezték le, áldást mondott Tüzes Bölöni Ferenc lelkipásztor. A megemlékezésen közreműködött az olaszteleki Bene János és a helyi református egyház Harmónia kórusa, régi katonadalokkal, énekekkel téve meghitté az emlékezést. Végül v. Galyai Sándor, Bálint László unokatestvére néhány szóban a Bálint család történetét osztotta meg a jelenlevőkkel.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2017. szeptember 4.
Közösségüket ünnepelték (Olasztelek)
A hagyományhoz híven idén is szeptember első hétvégéjén tartották az olaszteleki falutalálkozót. A háromnapos ünnepség során volt tudományos és táncos előadás, fényképkiállítás, megemlékeztek a meghurcoltakról, szabadtéri játékokon lehetett részt venni, és aki bírta, estébe nyúlóan nótázhatott.
Péntek délelőtt Bene László bevezetésével Olasztelek múltja – a II. világháború tárgyi emlékei címmel tartottak kötetlen beszélgetést a templom előtti gesztenyefa alatt. A szervezők célja az volt, hogy az idősebb nemzedék segítségével a falu múltjának eseményeit felidézzék a fiatalabbak okulására, a történetek megmaradjanak és tovább éljenek. Szombaton Pásztori-Kupán István lelkipásztor, egyetemi tanár A magyar Szent Korona üzenete címmel értekezett a gyülekezeti közösségi házban, majd dalaink és táncaink őrzői, a Hajnalcsillag néptánccsoport, a Cygnini reneszánsz táncegyüttes, a vasárnapi iskola furulyacsoportja és a kibővített Harmónia Női Kórus lépett fel, végül Tókos Csaba Betekintés a fotók birodalmába című kiállítása volt megtekinthető a művelődési házban. Vasárnap az ünnepi istentiszteleten Pásztori-Kupán István megköszönte azt az áldást, amelyet napról napra érzünk, és az alkalmat, hogy találkozhattunk: hogy együtt lehetünk, abban a szent akarat mutatkozik meg. A lelkipásztor hangsúlyozta a szeretet fontosságát, majd arra kérte a gyülekezet tagjait, feltétel nélkül szeressék felebarátaikat, mert a legnagyobb jót akkor cselekszik. Az önkormányzat nevében Kolumbán Sándor alpolgármester köszöntötte az ünneplő közösséget, s dicsérte a falu népét, amely összefogásból jelentős eseményt hozott létre, és sikerül nemcsak megszólítania, de haza is hoznia az elszármazottakat. Tüzes-Bölöni Ferenc helybeli református lelkipásztor is a falu összetartását emelte ki: akik itt születtek és nőttek fel, bárhol is éljenek a világban, hazavágynak. Jól példázza ezt – mondotta a tiszteletes – az idei kortárstalálkozó: a szülőföld hívó szavát meghallván szinte kivétel nélkül mindenki eljött. Az 1967-ben születettek az egyházközségtől egy-egy szál virágot vettek át, majd átadták a nemzedékről nemzedékre vándoroló emlékalbumot és faragott stafétát a soron következőknek. A templomi műsor keretében fellépett a Harmónia női kórus és a fiatalok kórusa, szavalt Bene Sarolt, Máté Anikó, Rancz Gyöngyvér, Máthé Ágnes, Molnár Katalin és Tüzes-Bölöni Noémi. Tüzes-Bölöni Ferenc sajnálatát fejezte ki, amiért Markó Attila volt parlamenti képviselő és államtitkár nem lehet jelen, de tolmácsolta a Ma reggel őszre ébredtem (Olasztelek hívása) című versét. Alkalmi beszédében id. Balázsi László és Molnár Ferenc Olasztelek megtartó erejéről szólt. A templomtorony előtt Ungvári Barna András Uzonban szolgáló református lelkipásztor az emlékezés fontosságát emelte beszédje középpontjába, az olasztelekieket pedig arra kérte, elődjeik példáját tartsák örökké szem előtt, s ne torpanjanak meg, ha hirtelen nehézség tornyosul előttük. Barta Imre, a Történelmi Vitézi Rend erdővidéki székkapitánya úgy fogalmazott, a földvári fogolytáborban meghurcoltak emlékét a falunak őrizni kötelessége, hiszen annak olaszteleki áldozatai is voltak. Az emléktábla leleplezését követően a gyülekezeti házban Ungvári Barna András áldást mondott, és bemutatta a korabeli feljegyzésekből, levelekből, illetve az elmúlt években írt újságcikkekből összeállított kiállítást. Délután – bár némi eső is volt – megtartották a labdarúgó-mérkőzést, az ácsi Bakancsos Klub tagjai jóvoltából pedig szabadtéri játékokat lehetett használni. A szervezők azt ígérték, ha még rosszabbra fordul az idő, nem hagyják, hogy befolyásolja a programot.
Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)