Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Tüzes György
1 tétel
2017. június 30.
Miklósváron is táblát avattak
Sokan átálltak románnak
Bölön, Köpec és Szárazajta után egy negyedik erdővidéki településen, Miklósváron is emléktáblát avattak tegnap a második világháború fogolytáboraiban szenvedettek, illetve elhunytak emlékére.
A Gulág–Guvpi-emlékév jegyé­ben zajlott eseményen ezúttal is Ungvári Barna András uzoni lelkipásztor tartott vetített képes előadást, illetve mutatta be a helyieknek a kiállítást, mely számos kordokumentum által emlékezteti a jelen emberét a foglyok által átélt szenvedésekre, meghurcoltatásokra.
A kiállított iratok között volt az az újságcikk is, melyben a helybéli, 1922-ben született Tüzes György meséli el a földvári fogolytáborból való szabadulásának történetét. Az 1943-ban bevonult határvadászt a román átállás után először 1944 szeptemberében Sepsiszentgyörgyre vitték a román csend­őrök, onnan került Földvárra.
„Aki átállott románnak, azt hazaengedték. Sokan átálltak…” – olvasható a visszaemlékezésben. Gyuri bácsi nem tett így, viszont többedmagával sikerült megszöknie a táborból és szerencsésen hazaérnie Miklósvárra.
A helyi római katolikus templom tornyára elhelyezett emléktáblát Ungvári Barna és Fülöp László lelkészek leplezték le.
Böjte Ferenc Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)