Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Túri Török Tibor
5 tétel
2016. május 22.
Márton Áron-szobrot avattak Tusnádfürdőn
A tusnádfürdői Kisboldogasszony plébániatemplom kertjében vasárnap felavatták a nagy erdélyi püspök mellszobrát, kapcsolódva a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által meghirdetett Márton Áron Emlékévhez.
Túri Török Tibor keszthelyi szobrászművész alkotása egy kőoszlopon helyezkedik el: a Márton Áron püspököt ábrázoló, magasfokon égetett kerámiából készült mellszobor hatvan centiméter magas. A Tusnádfürdőn vasárnap, az ünnepi szentmise után leleplezett szobor a tavaly augusztus 20-án Balatonalmádon felavatott Márton Áron-szobor mása, amelyet akkor Tusnádfürdő ajándékozott a Balaton-parti testvérvárosnak. „Akkor megígérte a művész úr, hogy a tusnádfürdőieknek is készít egy ilyen szobrot” – fogalmazott Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere a szoboravatási ünnepségen.
Az ünnepi eseményen részt vett Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Tóth László, a nemzetpolitikai államtitkárság területi főreferense, Tessely Zoltán miniszterelnöki biztos, Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Potyó Ferenc általános helynök, Nagy Mihály Zoltán, a Román Kulturális Intézet alelnöke, Ughy Attila, Budapest XVIII. kerület polgármestere, Szarvas Attila alpolgármester, Keszey János balatonalmádi polgármester, Csillag Péter Hargita megyei tanácsos és Túri Török Tibor, keszthelyi szobrászművész, a szobor alkotója is.
„Márton Áron megtanított bennünket arra, hogy higgyünk, hogy kezeljük helyén a dolgainkat, hogy értékeljük azt, amink van, és küzdjünk azért, amiben hiszünk” – hangsúlyozta Ughy Attila, aki pénzadományt is hozott a tusnádfürdői katolikus templomnak, hogy ezzel a templom fűtésének a megújításához járuljanak hozzá.
Potápi Árpád János ünnepi beszédében elmondta, a nemzetpolitikai államtitkárság azzal a céllal hirdette meg a Márton Áron Emlékévet, hogy széles körben megismertessék a püspök életútját. „Felkértük a fővédnöki szerepre Áder János köztársasági elnök urat és Jakubinyi György érsek urat, akik el is vállalták. Az év során azonban fokozatosan arra kellett rádöbbennünk, hogy nem egy elfelejtett hagyatékot porolunk le. Örömmel tapasztaltuk, hogy milyen sokan kívánnak csatlakozni a kezdeményezéshez, és szerveznek megemlékezést az emlékévhez kapcsolódóan.”
Péter Beáta
Székelyhon.ro

2016. június 18.
Székelyföldi tehetségnap: Csutak Vilmos-mellszobrot avattak Sepsiszentgyörgyön
Manapság, amikor az oktatás helyzete egyre csak romlik, gyengül a minőség, sok fiatal elhagyja szülőföldjét, szükség van az olyan pozitív példákra, mint a Csutak Vilmosé (1878–1936), aki ízig-vérig székelyként, a nemzetéért cselekvő emberként élt és dolgozott – mondta Bereczki Kinga, a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács (SzTT) elnöke tegnap a sepsiszentgyörgyi Eurocenter Amőba Oktatási Központ udvarán Csutak Vilmos mellszobrának avató ünnepségén.
A Székely Mikó Kollégium egykori igazgatója, a Székely Nemzeti Múzeum őre nehéz időkben is megtartotta azokat az intézményeket, amelyek fontosak voltak a székelység megerősödése szempontjából, felkarolta a tehetséges diákokat és követte pályájukat, hogy tehetségüket, tudásukat ott kamatoztassák, ahol azt gyarapíthatták – méltatta Csutak Vilmos munkásságát az SzTT elnöke, és megköszönte Túri Török Tibornak, a szobor budapesti alkotójának az ajándékot. Kisgyörgy Zoltán helytörténész, lapunk munkatársa történelmi visszapillantóban emlékezett meg a neves mikós tanárokról, akik, miként Csutak Vilmos emberként, pedagógusként mély nyomot hagytak tanítványaik nemzedékeinek egész sorában, és hangsúlyozta az emlékápolás fontosságát.
Az alsórákosi kőtömbalapzatra (a helyi Puskás Tivadar Szakközépiskola ajándéka) elhelyezett mellszobrot az alkotó és Molnár György, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet hálózatfejlesztési igazgatója leplezte le, verset mondott Miklós Janka és énekelt Balázs Gergő mikós tanuló.
A szoborajándékról Túri Török Tibor – akinek Kárpát-medence-szerte láthatóak szabadtéri szobrai, történelmi és hagyományőrző témájú gyűjteményei kiállítására pedig saját múzeumokat hozott létre – lapunknak elmondta, adományozása alapját képezi az az elv, miszerint „tartozunk a hazának, a hazának adni kell, miként a gyermek a szüleinek, miután mindent megkapott tőlük és felnőtt, majd rajta a sor”.
Csutak Vilmos szobrának avatója bevezetője volt a mai Székelyföldi Tehetségnapnak, amit a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi oktatási központjában tartanak, és célja a tehetségek és mentoraik bemutatása, társadalmi elismerése.
Fekete Réka
Erdély.ma

2016. június 21.
Húszezer átlagon felüli
A tehetséggondozás társadalmi összefogást igényel
Tévhit, hogy a tehetség utat tör magának, azt gondozni kell, méghozzá szakszerűen, mindehhez társadalmi összefogásra van szükség – erre próbálja felhívni a figyelmet a székelyföldi tehetségnap, amelyet harmadszor szerveztek meg. A vándorrendezvénynek Marosvásárhely és Csíkszereda után ezúttal Sepsiszentgyörgy adott otthont.
Egy közösség húsz százaléka átlagon felüli képességgel rendelkezik, egy százaléka pedig kiemelkedő tehetség. Régiónkra kivetítve ez húszezer átlagon felüli képességekkel rendelkező gyereket és fiatal tehetséget jelent, ezek kibontakozását szeretné támogatni a 2013-ban magyarországi mintára megalakult Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács.
Székelyföldön mindig volt hagyománya a tehetséggondozásnak, ennek konkrét példája, hogy közösségi összefogásból építettek iskolákat, mint ahogy a Székely Mikó Kollégiumot is. De nemcsak múltja, hanem jelene is van a társadalmi felelősségvállalásnak, hiszen tavaly Székelyföldi Tehetségalapot hoztak létre vállalkozók, közéleti személyiségek – hívta fel a figyelmet Bereczki Kinga, a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács elnöke a tehetségnapon megtartott sajtótájékoztatón.
Schanda Tamás ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár a Nemzeti Tehetség Program körül kialakult összefogást hangsúlyozta. Mint mondta, a Magyar Országgyűlés 2008-ban ötpárti konszenzussal támogatta a programot. Magyarországon évente 350 ezer fiatal tehetség kap segítséget, a program kibővítéseként, idéntől a határon túli tehetséggondozással foglalkozó civil szervezetek, köznevelési intézmények is jelentkezhetnek a kiírt pályázatok túlnyomó többségére, de egyénileg is lehet pályázni A Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjra – hívta fel a figyelmet az államtitkár.
A civil, szakmai oldalt képviselve szólalt fel Bajor Péter, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács ügyvezető elnöke, aki elmondta, tehetséghálózatot hoztak létre, ma már 1400 tehetségpont van a Kárpát-medencében, ahol korszerű pszichológiai, pedagógiai módszertanon nyugvó tehetséggondozás zajlik. Ez a hálózatban működő tehetséggondozás példaértékű, amelyre Európában is kezdenek felfigyelni, tudtuk meg dr. Balogh László egyetemi tanártól, a Nemzeti Tehetségtanács elnökétől. A magyarországi előzményeket ismertetve elmondta, mindig is volt tehetséggondozás, de nem volt szisztematikus tehetségkeresés és egyéni fejlesztés. Megjegyezte, végre a gyermek került a tehetséggondozás középpontjába.
A harmadik székelyföldi tehetségnapon szakmai előadásokat és személyes életutakat hallgathattak meg a tehetséggondozásban részt vevő pedagógusok, mentorok, ugyanakkor székelyföldi tehetségek mutatkoztak be. Idén is átadták a Csutak Vilmos-díjakat, amely a tehetséggondozásban kiváló eredményeket felmutató székelyföldi szakemberek elismerése: életműdíjat kapott Gazda József kovásznai nyugalmazott magyartanár, író, valamint megosztott díjban részesült Szakács Ágnes, a Székely Mikó Kollégium tanítónője és Kakasi Zsolt, a Plugor Sándor Művészeti Líceum zenetanára.
Gy Turoczki Emese
---
Ízig-vérig székely volt
A 3. székelyföldi tehetségnap előfutáraként tartottak szoboravatót péntek délután a sepsiszentgyörgyi Eurocenter Amőba Oktatási Központ udvarán. Csutak Vilmos mellszobrát a budapesti alkotó, Túri Török Tibor ajándékozta a 20. születésnapját ünneplő oktatási központnak, a talapzatot a Puskás Tivadar Szakközépiskola készíttette el.
– Sokan feltették a kérdést, hogy miért kell még egy szobor Csutak Vilmosról, hiszen van már Sepsiszentgyörgyön, erre én azt válaszoltam, legyen minél több, hiszen minél több Csutak Vilmosra van szükség – emelte ki ünnepi beszédében Bereczki Kinga, az Eurocenter Amőba Oktatási Központ vezetője. – Nehéz időket élünk a romló oktatási helyzetben, gyermekeink, fiataljaink elmennek, nincsenek pozitív példák, amiből erőt meríthetnek.
Csutak Vilmos okosan gazdálkodó vezető volt: a Székely Mikó Kollégium legendás igazgatója, tanára, a múzeum őre, majd igazgatója, vezetése alatt épült a Székely Nemzeti Múzeum épülete és a leánygimnázium, azaz a mai Mihai Viteazul Főgimnázium.
– Ízig-vérig székely ember volt, Székelyföldért, nemzetéért élt és munkálkodott, olyan pedagógus, aki a legeldugottabb székely faluban nemcsak felkutatta a tehetséges gyermekeket, hanem sorsukat később is követte. Fontos volt számára a tehetség mint érték, de az is, hogy a tehetség azt a közösséget gazdagítsa, amelyik őt kitermelte, olyan példakép volt, akitől a mai tehetséggondozásban is tanulni lehet – hangzott el a szoboravatón.
Kisgyörgy Zoltán közíró neves mikós tanárokra emlékezett, beszédét anekdotákkal fűszerezve, de nem felejtve azt sem, hogy adósok vagyunk a híres tanáraink emlékének ápolásával. A mellszobrot az avatón jelen levő alkotó és Molnár György, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet hálózatfejlesztési igazgatója leplezte le, fellépett a Székely Mikó Kollégium két kisdiákja: Miklós Janka szavalt, Balázs Gergő énekelt.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2016. szeptember 19.
Hírközlési kismúzeum Sepsiszentgyörgyön
A Sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközépiskola harmadik emeletén, 160 négyzetméteren, hét helyiségben nyílt meg szombat délután a több mint ezer távközlési berendezést bemutató Puskás Tivadar Hírközlési Kismúzeum. A távközlés történetét működő eszközök által végigkísérő gyűjteményt Csáky Ernő mérnök-tanár, nyugalmazott ezredes adományozta a telefonhírmondó megalkotójának nevét viselő alapítványnak, a múzeumot Puskás Attila Pro Urbe díjas tanárral közösen hozta létre.
Az ünnepség az udvaron kezdődött Puskás Tivadar mellszobrának megkoszorúzásával, a helyi elöljárók, civil szervezetek, szakmai testületek mellett a kegyelet virágait helyezték el a házigazda iskola gyergyóditrói, Budapesti, miskolci testvérintézményeinek képviselői is. A díszteremben tartott köszöntőbeszédek sorát Demeter Dávid iskolaigazgató nyitotta meg, aki szerint a jelen a tudásból nőtt ki, és a jövőt is a tudás táplálja. Tóth-Birtan Csaba alpolgármester azt mondta, a kismúzeum létrejöttének üzenete, hogy Székelyföld számára fontos a műszaki fejlődés, Péter Sándor, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Háromszéki elnöke pedig azt hangsúlyozta, mivel az eszközök működnek, élő múzeumról van szó, amely didaktikai célokra is használható. Fleckhamer Ottó, a Háromszéki Közösségi Alapítvány elnöke elmondta, amikor a támogatási kérelem a szervezethez érkezett, nem gondolkoztak annak hasznosságán, félretettek másik két kisebb pályázatot, és megítélték a kért összeget.
A főtámogató HKA mellett helyi cégek, az iskola volt és jelenlegi diákjai, az amatőr rádióklub, a pedagógusközösség is sokat segített a múzeum létrejöttében – nekik mondott köszönetet Csáky Ernő. Az alapító elmondta, a gyűjtemény 1980 óta látható, tíz kiállításon és négy bemutatón tizenötezer látogató ismerhette meg a berendezéseket, amelyek működnek, kipróbálhatóak. Csáky hangsúlyozta, Puskás Tivadar ma is példakép mindannyiunk számára, a kismúzeum létrehozásával az volt a szándékuk, hogy kézzelfogható közelségbe hozzák a hírközlés múltját és jelenét, hangsúlyozzák, a tudás jövőt építő szerepét.
Ion Cerăceanu tábornok, kutató, a Bukaresti Távközlési és Informatikai Múzeum alapítója és vezetője méltatta a kismúzeumot és létrehozóinak ajándék könyveket, valamint a Pro Muzeum Egyesület tagsági könyvét adta át. Ajándékkal érkezett a Budapesti Puskás Tivadar Híradó Bajtársi Egyesület elnöke, Rajnai Zoltán is. Szervezetük Csáky Ernőt örökös tiszteletbeli taggá fogadta, okleveleket és ajándék plakettet adott át a múzeumalapítóknak, valamint az iskolának. Miholcsa Gyula az RTV magyar adása részéről egy négy dokumentumfilmből álló, a távközlés történetét bemutató sorozatot nyújtott át, Domokos Zsuzsanna, az iskola egykori tanára saját, első generációs laptopját adományozta a múzeumnak.
A köszöntők sorát Komlóssy József György, a Kelet-Közép-európai Nemzeti Kisebbségeket Támogató Tanács alelnöke zárta, aki hangsúlyozta, Puskás Tivadar úgy forgatta talentumait, hogy nem feledkezett meg arról, honnan jött – utalva a Budapesten született feltaláló gyergyóditrói gyökereire –, és leszögezte: az emberi szabadságjogok legfontosabbika az identitás szabad megvallása. Ahhoz, hogy hazánkat és nemzetünket szolgálhassuk, az azonos értékeket valló emberekkel kell kapcsolatokat kialakítanunk – mondotta.
Szalagvágás után leleplezték a Túri-Török Tibor által készített Puskás Tivadar-domborművet a kismúzeum bejárati folyosóján, ahol a feltaláló életútját és munkásságát bemutató ismertetők kaptak helyet, egy másik folyosón az iskola történetéből és diákjainak vizsgadolgozataiból kap ízelítőt a látogató. A termekben kronológiai sorrendben eszközök révén követhetjük a kommunikáció és a számítógépek történetét, megtaláljuk a Titanic rádiós kabinjának utánzatát, katonai hírközlő eszközöket, távírókat, rádiókat, őstelefonközpontokat.
Az immár a Puskás Tivadar Művelődési, Műszaki-Tudományos Alapítvány tulajdonát képező gyűjtemény mától látogatható, a tanítási órákon kívüli időpontban egyeztetni kell az iskolával.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. szeptember 4.
Márton Áronnak állítottak emléket Szentegyházán
Előbb a Szent András-plébániatemplomban szentmisével, majd a templomkertben plakettavatással, aztán a Gábor Áron Művelődési Házban előadással emlékeztek Isten szolgája, Márton Áron püspök életpéldájára vasárnap Szentegyházán.
Hogy mennyire a mához is szólnak Erdély nagy püspökének üzenetei, az kiviláglott ama beszédeiből, melyeket a Túri Török Tibor keszthelyi művész által készített és a szentegyházi közösségnek adományozott plakett avatóján Kovács Gergely pápai káplán, a Kultúra Pápai Tanácsának irodavezetője, Márton Áron szentté avatási ügyének posztulátora, valamint Lukács Bence Ákos, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja idézett.
Hitvallás és népszeretet
A nagy püspök életében a szó és a tett egységben volt. Nem csak kimondta azokat, cselekvésre buzdított. Szükséges és fontos megismerni Áron püspök életét, de annál fontosabb úgy élnünk és cselekednünk, miként a legsötétebb időkben ő: mindig azt tette, amit kötelességeként felismert. Készek vagyunk-e vállalni az áldozatokat, nem futamodni meg a munkától? Erre emlékeztessen a dombormű – kérte Kovács Gergely posztulátor. A hitből fakadó, népünkért vállalt Márton Áron-i cselekedetek különös aktualitására is felhívta a figyelmet: a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium ellehetetlenítése ellen a beszéd eredménytelen.
A konzul kiemelte: Jó pásztorként, zokszó nélkül a legnehezebb utat választotta Áron püspök. Ordas világban, ordasok között hitén és hívein kívül nem volt egyebe. Nem a bűnt, a képmutatást tekintette az ember legnagyobb ellenségének. Vallotta: az idők rosszasága az emberek rosszaságából fakad. Aki ma embernek nem elég jó, az magyarnak sem jó – nyomatékosította Lukács Bence Ákos.
Köszönet a főpásztorért
Az avatóünnepségen Balogh Dóra a néhai Bíró János Antal atya: Szembe az árral című versét mondta el, Ferencz Imre ny. plébános: Ima végórán című gondolatait pedig Fülöp Zoltán, a Csíki Játékszín Jászai Mari-díjas művésze tolmácsolta. A továbbiakban többször elhangzott: Áron püspök sorsa összefonódott népe sorsával. Ennek szép szentegyházi jelképe, hogy a tavaly felavatott, szintén Túri Török Tibor által készített, a román betörés áldozatainak emléket állító plakettet és a vasárnap leleplezett Márton Áron-emlékjelet egyazon sziklából való kőbe ágyazták – a plébániatemplom bejáratának jobb, illetve bal oldalán helyezkednek el.
A Mihály Józsefnek és Katona Csabának a művésszel ápolt barátságából eredő domborművet Molnár Tibor polgármester és Buzogány Mózes kőfaragó leplezte le. Koncsag László helyi plébános áldáskérelmében erőt esdett a helytálláshoz, a munka vállalásához és hitünk megvallásához. Végül Benedek Szilárd tárogatómuzsikája mellett helyezték el az ünneplők az emlékezés koszorúit.
A művelődési házban Nagy Zoltán székelyudvarhelyi mérnök, vallástanár, A Hegy című Márton Áron-dokumentum-összeállítás alkotója olyan részeket mutatott be, amelyek a püspök szülőföld-szeretetére, kereszthordozásának erőforrásaira fókuszáltak. A vallomások, Márton püspök hangja meghatotta a részvevőket, majd derűs pillanatokat szereztek azok a megnyilatkozások, amelyek legendás humoráról vallottak. A megemlékezés szeretetvendégséggel és beszélgetéssel ért véget.
Molnár Melinda / Székelyhon.ro