Aszfaltország szórványmagyarjai
Pusztaújlaknál balra letérve kanyarodunk a Réz-hegységet átszelő mellékútra. A szelíd emelkedőn fölfelé kapaszkodtunkban mögöttünk fokozatosan kibomlik a Sebes-Körös völgye a víztározó hosszan elnyúló, csillogó tükrével, a lankás hátakon erdők, kaszálók szegélyezik az utat, a dombbordák felől szénaillat fogad, végigkíséri utunkat a száradó fű szaga. „Mintha a Székelyföldön járnánk, olyan a tájhangulat” – mondogatja kollégám óvatosan kerülgetve a kátyúkat. Óvatossága elnyeri méltó jutalmát, mire lakott helyre érünk, az úttest tükörsimává nemesedik a hajdan fél Európát aszfalttal ellátó vidék felé igyekeztünkben. A tágabb kishazát, Rézalját, ahová ereszkedünk, a Berettyó felé igyekvő patakok szabdalják változatossá. Cigányfalva peremén kijutva érkezünk falvak hosszan elnyúló, egymással összeérő sorába. A Gyepes és a Görbed völgyébe ereszkedő, a Telegdiek birtokára a 14. század derekán telepített vlach pásztorok megülte Lakság volt egykoron gyűjtőneve a Cigányfalva–Szóvárhegy–Tataros–Felsőtótfalu alkotta, több kilométeres faluláncnak. Szalárdi János 17. századi Siralmas magyar krónikája már „sűrű oláh falukkal ültetett hosszú völgy”-ként említi. A 19. század második felében vált szerves részévé a derna–tatarosi, főleg szenet és aszfaltot termelő bányavidéknek, amelynek fellendülése jelentősebb számú szlovák és magyar népelemmel tarkította a környező településeket. Etnoszportyánk első állomására, Kövesegyházára a kettős állampolgárság ügyében fáradozó „RMDSZ-különítményt” kísérve érkezünk.
Közös szórványmentés. 1851-ben Fényes Elek még ezt írta a helységről: „oláhul Szelistye, oláh falu, Bihar vmegyében, Váradhoz éjszak-keletnek 4 órányira, hegyektől övedzett völgyben: 326 g. kath. lak., s anyatemplommal”. Az apró településnek 1880-ban mindössze 114 – 97 román és 17 magyar – lakója volt. Fénykorában, 1941-ben sem haladta meg a félezret, amikor 228 román, 170 magyar, 48 cigány és 37 szlovák lakta. Ennek a bécsi döntést követő „fénykornak” az idején, 1943-ban épült a falu református temploma. Mialatt Grim András szórványokért felelős RMDSZ-alelnök csapata a parókián fogadja az ügyfeleket, Lukács András Levente lelkipásztor és Balogh Károly kurátor, helybeli RMDSZ-elnök kíséretében megtekintjük a jókora gyümölcsössel körülvett, szénaboglyák övezte templomot. Belvilágát szépen rendbe tették, a külseje szorul alapos renoválásra. Lukács tiszteletes várad-olaszi, majd zilahi segédlelkészkedés után lett 2008-ban a szórványközösség lelkipásztora. Helyben 35, Dernán 40, Tataroson 15, Varaszón 11, összesen 101 tagja van a gyülekezetnek. A templomépítés óta, több mint hat évtizedig nem volt saját lelkészük, a pusztaújlaki szolgált be ide. Nem csoda hát, hogy Lukács tiszteletes nagyon rossz körülmények között vette át a hivatalát, minden épület le volt romolva, a lakatlan papi lak éppúgy, mint a jószerével alig használt istentiszteleti hely. Szinte veszélyes volt az egyház portájára bejutniuk a templomba igyekvő híveknek, hiszen csak egy billegő, korhadt fapalló hidalta át a patakot. Nemcsak kőhíd került a Gyepes fölé 2009-ben RMDSZ-es segédlettel, hanem végre bevezethették minden épületbe a villanyvilágítást is, a hagymádfalvai önkormányzat, illetve az esperesi hivatal támogatásával. A teljes tetőzetet lecserélték állami pályázat révén, hiszen esőzések alkalmával gyakran beázott a templomhajó, és ugyancsak tavaly ablakokat, ajtókat cseréltek a megyei tanács költségvetéséből juttatott anyagi támogatással.
Két magyar intézmény: a református egyház és az érdekvédelmi szervezet szinte egyszerre indította el szórványmentési tevékenységét. Gyakorlatilag egy-két esztendőnyi fáziseltolódással, vagy éppen egy időben alapítottak megyeszerte szórvány-egyházközségeket, illetve helyi RMDSZ-szervezeteket az igen kis lélekszámú közösségekben. Ennek a hatékony szinkronicitásnak szép példája riportutunk mostani első helyszíne…
A gyülekezet hetven százaléka idős ember, a fiatalabbak jó része vegyes házasságban él. „Három esztendeje, mióta itt szolgálok, a négy helységben összesen hét temetés volt, keresztelő egy sem – mondja a lelkipásztor (képünkön). – Kövesegyházán egyetlen református gyereket tartunk számon, 2009-ben két leánykát konfirmáltunk. Esküvő 2010-ben volt, dernai fiatalok jöttek ide hűséget fogadni egymásnak. Ott van egy imaházunk, a többi helyen magánházaknál tartjuk az istentiszteletet. Egyik vasárnap Kövesegyházán és Dernán szolgálok, a másikon Tataroson és Varaszóban.” A faluban összevont négyosztályos román iskola működik, mindössze 12 tanulóval, nyolcosztályos tanintézmény csupán a gyakorlatilag színromán községközpontban, Hagymádfalván van. A helybeliek emlékezete szerint régente az iskola épületében tartották az istentiszteleteket. Az apró közösség összefogásából előbb csak egy haranglábra tellett, majd 1938-ban kezdték el építeni a templomot. Akkoriban néhány évig saját lelkipásztoruk is volt, aki a tanítóságot is elvállalta. Az istentiszteleti hely felépülte után néhány esztendővel, a negyvenes évek végén összegyűjtötték a fiatalok több nemzedékét, ilyenformán az első konfirmáció alkalmával tizennyolc taggal gyarapodott a gyülekezet. Még egy hasonló „akció” zajlott le az ötvenes évek elején, tíz konfirmáló gyerekkel. Akkoriban mindenki Kövesegyházán végezte el a négy osztályt román nyelven, ötödikesekként Tataroson folytatták, ahol viszont a varaszótanyaiakkal együtt elegen lettek egy magyar tannyelvű osztály beindításához. Később a magyar felső tagozat Felsődernára került, ott a hatvanas években szűnt meg a magyar nyelvű oktatás.
Fatolvajok és vaddisznók prédája. Fényes Elek százhatvan évvel ezelőtti statisztikája szerint Kövesegyháza „határa 416 hold, mellyből urb. szántó 42, rét 14, majorsági rét 80, erdő 200, közlegelő 40, szőlő 40 hold. Földe sovány; esőzéskor a tengerit jól megteremné, de a közel levő Réz-hegyben tanyázó vadsertések pusztítják”. A falu határa az erdőirtások ellenére napjainkban sem sokkal terjedelmesebb, bizony, a kétszázvalahány helybeli számára nem nyújt megélhetést. Amióta a bányákat bezárták, a környéken minden munkalehetőség megszűnt, sokan Nagyváradra, Margittára ingáznak, a fél határ parlagon maradt.
Hogy „vadsertés ügyben” mennyire nincs új a nap alatt, az a parókián megtartott rögtönzött falugyűlésen is elhangzik, amikor a Grim Andrással és csapatával ide látogató Szíjjártó Zoltán, az Erdészeti Hivatal gazdasági igazgatója tart tájékoztatót az állami és magánerdők helyzetéről. Mindenkinek van egy kis erdeje, bár nem az eredeti részüket kapták vissza. A főleg helybeli, az erdőszéli dombon lakó romák űzte falopás megakadályozása egyetlen, a faluközösség által felfogadott erdőőr tiszte volna, de ennél nagyobb gond, hogy nemcsak az erdőgazdálkodásnak, hanem a vadállomány szabályozásának sincs gazdája. Annyira elszaporodtak a vaddisznók, hogy nemcsak az erdőszéli földekre járnak rá, hanem szerte a határban már vetés után feltúrják a szántókat, nyár végére nem sok kukorica marad, hiszen betakarítás előtt felprédálják a földeket, még a faluba is lejárnak, túrják a kerteket. (Később egy vadszakértőtől tudom meg: az idei, szinte példa nélküli inváziónak az a magyarázata, hogy a bükkösökben-tölgyesekben igen csekély a makktermés, emiatt az állatok – nemcsak a vaddisznók, de az őzek, a szarvasok is – állandóan fosztogatják a termőföldeket.) Az erdészeti vezető szorgalmasan jegyzetel, megígéri, hogy felveszi a kapcsolatot az illetékes vadásztársasággal, amelyikhez Rézalja tartozik. Nemcsak a segítséget kínálja fel, hanem tanácsokkal is szolgál a vonatkozó törvényeket, a fakitermelést és az erdők újratelepítését illetően.
Grim András sem jött üres kézzel, a szórványprogram keretében a falugondok vizsgálata, az egyszerűsített honosítási eljárásról tartott tájékoztatók mellett, munkatársai az érdeklődőknek összeállítják a dokumentációt. A megyei alelnök a beszélgetés során kiemelten foglalkozik az őszi népszámlálással kapcsolatos kérdésekkel is. Nem csupán megszólítani igyekeznek a szórványmagyarságot, hanem felkutatni és megtartani is. Ennek elengedhetetlen feltétele, hogy mindenki, a vegyes házasságban élő magyarok is vállalják az identitásukat, és ellenőrizzék, hogy nemzetiségüket helyesen tüntetik-e fel a számlálóbiztosok. Szó esik a 2012-ben esedékes önkormányzati választásokról is. Egyöntetű vélemény, hogy ha jövő nyáron összefognak, akár egy tanácsosi helyet is megszerezhetnek. Balogh Károly, a kurátori tisztséget is betöltő helybeli RMDSZ-elnök ambiciózus fiatalember, szívesen elvállalná a kihívást… A falu dolgait már a parókián várakozó helybeliekkel hányjuk-vetjük meg. A fiatalabb nemzedéket a gondnok mellett az egy szem kövesegyházi gyermek édesanyja, Megyeri Mónika képviseli. Nagyváradról jött ide férjhez, az egyik helybeli ABC-ben dolgozik. Kozma Bálint 84 éves, Balogh Jenő 69 éves nyugdíjas bányász és négy nagymama korú, fürge asszony, Bokra Erzsébet, Balogh Karolina, Kovács Erzsébet és Kovács Klára vesz részt a tanácskozáson, s annak befejeztével jó hangulatban búcsúzunk el a kövesegyháziaktól, hiszen Balogh Karolina, „mindenki Kara nénije” legendás fánkjával kínál meg bennünket, mielőtt útra kelnénk.
Népesedési hullámvölgy. Felsődernára tartva kapaszkodunk a múlt század harmincas éveiben még közel ezer szlovák, feleannyi román lakta (az oklevelekben először 1406-ban „posessio walachalis”-ként emlegetett) Sástelek, egy mára alig félezer lelkes falu felé. Akár a környék megannyi településén, a 18–19. század fordulója után több hullámban ide érkező derék tótok előbb az erdőirtással, hegyi gazdálkodással, majd bányászattal, keletebbre, Almaszeghuta és Feketeerdő környékén pedig üveggyártással is foglalatoskodtak. Napjainkra főleg a ki- és elvándorlásnak s a külhoni munkavállalásnak betudhatóan megharmadolódott a lélekszámuk a Réz-hegység két oldalának erdőségeiben megbúvó „Kis-Szlovákiában.”
A községszékhely felé ereszkedő szerpentinút szokatlanul jó minőségű, jószerével nyoma sincs a néhány esztendeje még oly sokszor felpanaszolt rombolásnak, amit a Sebes-Körös és a Berettyó közötti vízválasztón átrobogó autósztráda-építők nehézjárművei okoztak. Felsőderna hajdani híres bányászközpont és ipartelep voltát immár csak néhány elhanyagolt épület és egy magányos gyárkémény jelzi. Az 1880-ban egy híján kétszáz lelkes apró település két-három évtized alatt hatalmasat fejlődött az előző századforduló táján, amikor elkezdődött az aszfalt, a szén és kisebb mértékben a kőolaj bányászata és feldolgozása. Magyar szempontból az utolsó Trianon előtti népszámlálás jelentette a csúcsot, 1910-ben immár 1302 lakosa volt a településnek, melyből 826 magyar (63,4 százalék!), 347 román, 44 német, 31 szlovák és 54 cigány volt. A magyarok száma tíz év múltán 383, újabb tíz év elteltével 201 lélekre csökkent. A kommunista érában bekövetkezett második fellendülés nagyjából ugyanolyan mértékű lakosságnövekedést eredményezett, csakhogy 1960-ban már a román elem dominált: a többségi nemzethez tartozónak 832-en, magyarnak 450-en, szlováknak 21-en vallották magukat. A legutóbbi összeíráskor a község a hozzá tartozó falvakkal együtt 3021 lelket számlált, fölényes, 2180 főnyi román többséggel, 183 főre apadt magyarsággal, és akkor még életerősnek tűnő, 629 léleknyi szlovák közösséggel.
Felsődernán is Lukács tiszteletes biztosít az „RMDSZ-különítmény” számára spáciumot, a kicsiny református imaházban. Régente – akár Tataroson vagy Varaszótanyán – itt is egy-egy családi házban tartották az istentiszteleteket. A dernai hívek áldozatkészségéből nem tellett templomra, mint Kövesegyházán. Igaz, már a nyolcvanas években kibérelhették a magyar iskola községi tulajdonban és rossz állapotban lévő bentlakását. Teljesen rendbe tették, most afféle alkalmi közösségi házként is működik. Az önkormányzat annyiban segíti őket, hogy ingyen használhatják. Célul tűzték ki, hogy ha meglesz rá a pénz, megvásárolják az épületet. Bár az itteni magyar közösség népesebb volna, mint a kövesegyházi, kevesebben várakoznak a hajdani magyar iskola leányinternátusának helyiségében.
Az utca másik oldalán, ferdén átellenben ott árválkodik a magyarok iskolájának lakatlan, kihasználatlan épülete. (Egy 1910-es keltezésű feljegyzés szerint fénykorában 163 tanulója volt az intézménynek.) Amíg működött, a bentlakásnak köszönhetően összegyűjthették a környező falvak magyar gyermekeit is, „tellett” a magyar nyelvű oktatásra – magyarázza Udvari Sándor presbiter, helybeli RMDSZ-elnök. Presbitertársa, Kovács István a szlovákokat emlegeti. Igaz, ők többen vannak, és igénylik az anyanyelvük fakultatív oktatását a nyolcosztályos román iskolában. Nem úgy, mint a magyarok, de hát nem is lenne széles e vidéken, ki tanítson magyarul. Nemrégiben egy életerősebb hegyközi magyar település, a közeli Micske pedagógusai jártak itt gyerekeket toborozni az iskolájukba. Bentlakást ajánlottak, teljes ellátással, iskolabuszt, mely minden hétvégén hozta-vitte volna a tanulókat, de a szülők nem álltak kötélnek. Mind a húsz dernai magyar gyermek román iskolába jár. Egyébként szinte mindenki vegyes házasságból született. Udvari Sándor bevallja, hogy náluk odahaza is inkább a román szó járja. Bár a veje, Szentgyörgyi Péter is magyar, a szülei reformátusok voltak, de román faluban nőtt fel, emiatt nem is töri a magyar nyelvet, s az unokákat ortodoxnak keresztelte. Igaz, a tízéves leányzó „eljár ide, a reformátusokhoz”, ő jobban, a hétesztendős fiú unoka kevésbé beszél magyarul, az apjukra is „ragadt valami”… Beszélgetőpartnerem még jobban elkomorodik, amikor megpendítem, hogy a lélekszám alapján akár magyar tanácsosa is lehetne Felsődernának. A kilencvenes években volt is egy képviselőjük a helyi tanácsban. Aztán elsorvadt az RMDSZ-fiókszervezet. 2008-ban újraalapították, de a legutóbbi önkormányzati választásokon a mintegy 160 magyarból csupán 18-an szavaztak az RMDSZ jelöltjére. „Az egyik román párt pálinkát osztogatott meg üdítőt, a másik pedig rizset meg cukrot – mentegetőzik –, többen nyíltan a szemembe mondták: ti nem adtatok semmit, ugyan miért szavaztunk volna rátok?” Néhány magyar családot, akár román vagy szlovák falusfeleik egy részét, elhódítottak a gyarapodó „hívők” – a neoprotestáns felekezetek. Ezek a famíliák teljesen elkülönültek, nem vesznek részt a közösségi életben, annyira nem, hogy például választások alkalmával sem lehet rájuk számítani, el se mennek szavazni.
Vakációban felpezsdül az élet. A dernai asszonyok (képünkön) elmondása szerint, ha az utánuk következő nemzedék helyben maradt volna, sokkal erősebb lenne a helybeli magyar közösség. Kovács Ilona például, akárcsak Udvari Anna, három gyereket szült, és mind a két nagymamának hét-hét unokája van. Ha hozzájuk számláljuk Kovács Irénkének, Bödör Erzsébetnek és Szilágyi Dalmának, a beszélgetés további résztvevőinek a leszármazottait is, csupán a megjelentek ivadékaiból kitelne egy kisebb iskolára való létszám. De hát szétszóródtak az országban, a nagyvilágban, csupán nagy ünnepek alkalmával, meg ilyenkor, vakáció idején támad élénkség a nagyszülők portáján.
Ismét előkerül a szlovákok példája. Jobbára római katolikusok, nincs saját papjuk, a bodonosi plébános jár át szentmisét tartani a templomukba. De náluk nyaranta még jobban megpezsdül az élet, hiszen az anyaországba költözöttek és a Szlovákiában csak vendégmunkát vállaló helybeliek szinte mind egyszerre térnek haza olyankor. Sok fiatal értelmiségi is vállal itt „missziós” munkát, a közeli Sástelken működtetnek ifjúsági és gyermektábort vakáció idején. Mialatt az RMDSZ csapata bent, az imateremben ugyanazokban az ügyekben fáradozik, mint Kövesegyházán, beszélgetésünk során itt is hasonló gondok merülnek fel, mint riportutunk előző állomásán. Parlagon marad a földek nagyobb része, nem érdemes gazdálkodni, nem is bírja a korosodó maradék. Ami az erdőket illeti, talán még rosszabb a helyzet, mint Kövesegyházán. Senki se vállalja az erdőőri megbízatást, a faállomány pusztul, szabad prédája mindenkinek. Senki nem vigyáz az erdőre, az egymásét is lopják, olyan tulajdonosok is vannak, akik fűtéssegélyt kapnak az államtól, miközben eladják a fájukat. Itt sincs senkinek vadászengedélye, vaddisznó, őz, szarvas szabadon ga(rá)zdálkodik a még megművelt szántóföldeken.
Persze itt is a legnagyobb gondot a bányák, a gyárak bezárása jelenti. Amikor erről kezdek faggatózni, bár egyik beszélgetőpartnerem, Kovács István húsz évig dolgozott a tárnákban, arra biztatnak, hogy bányaügyekről inkább a szemközti porta kapujában állingáló Kolozsvári Sándort faggassam. Sándor 24 évet húzott le gépészként a szénbányában. Emlékezete szerint a szén- és aszfaltbányászat fénykorában a kitermelőhelyeken, a felszíni kiszolgálóüzemekben és a karbantartóműhelyekben több mint hatezren keresték meg a kenyerüket.
Kis bányatörténeti trakta. A szakirodalomban először Francois-Sulpice Beudant francia tudós említi a derna–tatarosi aszfaltot. Az 1800-as évek elején a kor nagy tekintélyű természettudósa XVIII. Lajos megbízásából és támogatásával rótta az akkori Magyarország úttalan útjait. Az első részletes geológiai leírás 1822-ben készült el – francia nyelven. Beudant így fogalmaz terjedelmes munkája előszavában: „Egy ország, amelyre a természet minden kegyét pazarolta, amelynek éghajlata félgömbünkön a legkedvezőbb, földjét hatalmas folyók öntözik, síkságai csodálatosan termékenyek, a hegyei pedig – amelyeken a földmivelés már lehetetlen – ásványokban gazdagok. Az ilyen ország felébreszti az utazó kíváncsiságát és a természetbúvár figyelmét.” A reformkorban nemcsak közútjaink voltak burkolatlanok, hanem a városi utak nagy része is. Széchenyi István magáévá téve azt a latin mondást, hogy „via vita”, azaz: út az élet, rámutatott, hogy az utak hiánya az ország fejlődésének legnagyobb kerékkötője. Felhívása pusztába kiáltott szó maradt. Hogy a század második felében mégis megindult az útépítés, sőt, az aszfaltútépítés, az többé-kevésbé a véletlen műve. Egy Kovács Mihály nevű inzsellér 1858 tavaszán kirándult Bihar megyébe, Nagyvárad környékére. Feltűnt neki, hogy néhány faluban – Alsó- és Felsődernán, Tataroson – a házak falának legalsó részét mintegy 40-50 centiméternyi magasságban feketére festik. Érdeklődésére a falu lakosai elmondták neki, nem festék ez, hanem a falu határában található szurokszerű anyag, amely megvédi a falat az átázástól. Kovács a helyszínre sietett, és megállapította, hogy amire első pillanatban gyanakodott, az valóság. Ez az anyag a szakkönyveiből már jól ismert bitumen. Laboratóriumi vizsgálatokkal ugyanerre az eredményre jutott. Azonnal társat keresett – és talált is – a nagyüzemi kitermeléshez, s 1863-ban Popper Istvánnal megkezdték a bányászást. Ez a bitumen igen jó minőségű volt, s nagy tömegben fordult elő a földfelszín alatt mintegy 150 méter mélységig.
A társvállalkozó fia – szintén képzett mérnök – már olvasott a bitumen felhasználásával kialakított zajtalan, egységes burkolatról, az aszfaltról, ezért 1864-ben kiutazott Párizsba, hogy idevágó tapasztalatokat szerezzen. Hazautazása után azonnal hozzákezdtek az aszfalt gyártásához és bedolgozásához. Az első magyarországi aszfaltburkolatot Budapesten a Palatinus (ma Nádor) utca 21. számú épülete előtti járdaszakaszon készítették. Hogy a magyar aszfalt kiváló minőségű volt, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 1878-ban, a párizsi világkiállításon a mintadarabok díszoklevelet és aranyérmet nyertek. A fővárosi sikerek után keverőtelepeket hoztak létre szinte minden nagyobb városban, így Nagyváradon, Pécsett, Szegeden, Győrött, Aradon. További előrelépést jelentett a hengereltaszfalt-burkolat meghonosítása. Igaz, a kísérletek először kudarccal végződtek. Az első ilyen burkolatot – egy amerikai szakértő bevonásával – 1906-ban, Nagyváradon építették. Ez azonban egyetlen hét alatt tönkrement. Kiderült, hogy a „szakértő” szélhámos volt… Az első szakszerű leírás Szontagh Tamás érdeme. 1886-ban megjelent tanulmányában közölte, hogy a Réz-hegység északnyugati oldalán neogén lerakódások vannak, gazdag aszfalt- és lignittelepekkel. Tataros, Felsőderna és Bodonos határában az aszfaltot a diluviális agyag alatt fekvő pontusi homok tartalmazza, nagy kiterjedésű lencsékben. Közel 8 km hosszan aszfalttal impregnált homokkő van a Derna-patak felső völgyében. A másfél méternyi agyagos termőföld alatt sovány aszfaltréteg fekszik, alatta művelésre érdemes, fekete aszfaltréteg, legalul pedig lignitréteg húzódik.
Egy tudósítás szerint, melyet a millennium korában írtak, Európában a 19. században csupán két jelentősebb aszfalt-előfordulást találtak: 1849-ben a svájci Val de Travers-i, majd 1864-ben Biharországban a felsődernai és tatarosi „aszfalthegyeket.” 1864-ben jegyezték be Nagyváradon a „Magyar asphalt vállalat” nevű céget, mely később részvénytársasággá alakult. Ezekben a bányákban a természetes aszfaltot – ahogy egyszerűbben nevezték: a földszurkot – tárnákban bányászták. A leírások szerint 60–100 méter mélységig öt réteg-előfordulás volt, és a természetes aszfaltrétegek alatt mintegy 1 méter vastagságban lévő lignitet is kibányászták. Leggazdagabbak lignitben (fiatal képződésű barnaszénben) és aszfaltban a Réz-hegység nyugati homlokán elterülő pontusi rétegek, úgyhogy a Czigányfalva, Tataros, Derna és Bodonos közt fekvő alacsony hegységet Aszfalt-hegyeknek nevezték el.
Európában a századforduló táján csak Angliában és Magyarországon építettek hengerelt aszfaltokat. Vidéky László mérnök már 1873-ban szorgalmazta ezt a technológiát. Egy német útépítő cég a Magyar Asphalt Részvénytársasággal közösen Stuttgartban építette az első aszfaltburkolatot, éppen Vidéky irányításával. A millenniumi kiállítás riportere szerint: „Aszfaltot egy cég állított ki, még pedig a hazai aszfaltipari részvénytársaság (Budapesten, gyárak Tataroson, Mezőtelegden). E cég kiállítása részint a bányászati, részint a vegyipari pavilonban volt látható. Mindenek előtt ki volt állítva azon pontusi korú, nyers aszfaltos homok, amelyből a gyár az aszfaltot nyeri. Magát az aszfalttelepet fotográfiák illusztrálták. Meglepő volt a készítmények sokasága, amelyek közül felsoroljuk az aszfalt briquetteket, aszfalt fedőlemezeket, isolálásra szolgáló lemezeket, nyers olajat, gépolajakat, sárga bőrkenőcsöt, vörös tetőmázt, fekete kocsikenőcsöt, aszfaltlakkot stb. A Magyar Asphalt Részvénytársaság felsődernai és tatarosi telepe nemcsak Magyarországon, de külföldön is, különösen a Keleten, egyre nagyobb tért hódít, a miben az anyag kitűnő minőségén kívül a tulajdonos részvénytársaság vezetőinek is nagy részük van. Bihar vármegye aszfalt-ipara nemcsak a bánya-termelésnek egyre fokozódó emelkedése által tanúsítja a fejlődés jeleit, hanem az által is, hogy mellékiparágak keletkezését és fejlődését tette lehetővé.”
Az aszfaltbányászat és -gyártás bihari úttörői (inkább „útépítői”), Kovács Mihály, Popper István és Vidéky László nyomában haladva, a múlt század második felében mind műszaki, mind tudományos szempontból igen jelentős szerepet vállalt Váradi Ernő vegyészmérnök és mineralógus. Beszélgetéseim során többször is emlegetik a hajdani bányászok a vidék legendák övezte, rejtélyes kutatóját. 1910-ben született Nagyváradon, Váradi Ödön, az Ady-kortárs neves jogász és publicista fiaként. 1935-ben fejezte be vegyészeti és ásványtani tanulmányait Drezdában. Hazatérve előbb a Rézbánya környéki molibdén- és uránlelőhelyeket kutatta, majd az 1940-es évek elejétől a derna–tatarosi bányavidék kísérleti központját vezette. Nevéhez több mint 70 találmány kötődik. Legnagyobb sikerét a dernai bitumenből általa előállított termék, az úgynevezett poláris olaj előállításával aratta. A szovjet légiflotta gépei ennek a különleges, mínusz 63 fokig fagyálló ásványi olajnak a felhasználásával repülték át 1952 telén az Északi-sarkot. Váradi Ernő a legmagasabb állami kitüntetésekben részesült, s a fáma úgy tartja, hogy (íme, a nevéhez fűződő legendák egyike…) Sztálin – közvetlenül rejtélyes halála előtt! – Moszkvába hívatta, és tudományos érdemeit elismerve, egy halom arany ékszerrel jutalmazta meg őt. Számos legendás elem fűződik az időközben akadémikusi címet elnyerő kutató titokzatos bukaresti és jászvásári útjaihoz is. Sokan tudni vélik, hogy néhány havi németországi szimatolás után, ezen eltűnései alkalmával alapozta meg a polimerek kutatását, mellyel Elena Ceauşescu tudományos hírnevét „öregbítette”. Házvezetőjének visszaemlékezései szerint még idős korában is, ha éjszaka „megálmodott valamit”, felkelt, fel se öltözött, hanem pizsamában a laboratóriumába sietett, és azon frissiben kísérletekbe fogott. A közelmúlt krónikája. A Magyar Asphalt Rt. a saját szükségletére kezdett lignitet bányászni, először a Felsődernával szomszédos Bodonoson. Az első szénbányászok a Baranyiak által erdőirtás végett a Réz-hegységbe telepített szlovákok leszármazottai voltak. Bodonosról alagúton keresztül lóvontatta csillékkel szállították az üzemanyagot Dernára. A fél évszázadig kitermelést folytató magyar részvénytársaság vagyonát, tizenegy aszfalt- és szénbányájával, ipartelepeivel, épületeivel együtt Trianon után 1922-ben „vette át” – minden kártérítés nélkül! – a Román Kőolajipari Vállalat. A bécsi döntést követő négyesztendős „magyar közjáték” alatti fellendülés után a bányavidéken az 1940-es évek végén, 1950-es évek elején kezdődött az egyre nagyobb iramú fejlesztés. Az „almaszegi szénmedence”-ként emlegetett kisrégió az ipar, elsősorban az erőművek fokozódó, csillapíthatatlan lignitigényének köszönhetően mintegy hatezer bányásznak biztosított az országos átlagnál „több”, „jobb” kenyeret. Bár – mint azt nyugdíjas riportalanyaimtól megtudom – a Zsil-völgyi bányászok az ottani nagyobb fűtőértékű feketeszén miatt mindig sokkal többet kerestek, mint ők. Az almaszegi bányát műszaki fejlesztés révén 1975-ben – elsőként az országban – teljes mértékben gépesítették. Ennek eredményeként 1985 és 1988 között a munkaversenyben elnyerték az országos első helyet. Románia kőszénellátásának 10 százalékát adva többször kiérdemelték a „Szocialista Munka Hőse” kitüntetést…
Ebek harmincadján. Kolozsvári Sándor nyugalmazott bányagépész véleménye szerint barnaszén még akár évtizedekre elegendő volna a közel száz kilométer hosszan elnyúló tárókban, de csak egyetlen vállalkozó próbálkozik a bányászat felélesztésével a közeli verzár–bodonosi bányavidéken. A tárnákat a rendszerváltozás után fokozatosan zárták be, úgymond konzerválták, szerre nyilvánították „nem rentábilissá” őket. Sándor máig nem érti, kinek, kiknek az érdeke volt a teljes leállás. Mint megannyi ebek harmincadjára ítélt üzem esetében, a „konzerválás” itt sem jelentett egyebet, mint mindennek a szétverését, minden elmozdítható széthordását. Sándor több mint két évtizedig bányakombájnok kezelőjeként dolgozott. A fejtés előkészítése nyomán két fronton haladtak előre, akár nyolcvan-száz méter szélesen. A kitermelt lignitet futószalagon hozták ki, apró villanymozdonyok vontatta csillékkel, billenőkocsikkal szállították az almaszegi szénsilókig, ahol vagonokba rakták át, s főleg a nagyváradi hőerőművet táplálták ezzel a fűtőanyaggal. Kolozsvári Sándor emlékezete szerint a középesi bányában, ahol ő dolgozott, hét halálos baleset történt. A frontfejtésben dolgozók közül szinte mindenkit értek kisebb-nagyobb sérülések, őt magát is. Bányalégrobbanás csak a bodonosi fejtésnél fenyegetett, csak ott keletkezett metángáz a tárnákban. A szolidaritás viszont sok életet mentett meg. Egyszer Sándorék brigádja mögött kigyulladt egy frontfejtés. Egyetlen bányásznak sem volt kötelező védőmaszkja, s a nagy füst teljesen elzárta a visszautat, nem tudtak kimenekülni. Az egyik igazgató – a főnökök mind el voltak látva komplett, oxigénpalackos védőfelszereléssel – mentette ki őket, annyi maszkot hozott magával, ahányan bent rekedtek. Az egyik maszk meghibásodott, s megmentőjük váltakozva hol a pórul járt bányász, hol a saját szájába dugdosta az életet jelentő oxigén forrását. Amikor megszűnt a bányászat, sokan elköltöztek, másfelé próbáltak szerencsét. Sándor egyik cimborája meg sem állt Kanadáig. Mivel jóval kevesebbet kerestek, mint a feketeszenet bányászó Zsil-völgyiek, a nyugdíjuk is jóval kevesebb lett. Debreceni Sándornak huszonnégy esztendei föld alatti munka után 1370 lejjel kell beérnie. Sándor egyébként újságolvasó ember, beszélgetésünk során tájékozottnak bizonyul az ország-világ dolgaiban. Bevallja őszintén: „a politika nem érdekli”, az elvonások és a megígért, de elmaradt nyugdíjemelések miatt „nem ért egyet az RMDSZ politikájával”. Emiatt leskelődött át „közömbösen” a kapujában álldogálva, emiatt nem kelt át az úton, hogy részt vegyen az imaházban tartott megbeszélésen. Szerinte a Szövetségnek nem kellett volna belépnie a demokrata-liberálisok vezette kormánykoalícióba. Mielőtt elbúcsúznánk egymástól, az iránt érdeklődöm: az ő ifjúsága idején milyen volt Felsődernán és széles e vidéken az élet. „A bányászok nagyobb része áttelepedett a vidék falvaiba, de sokan ingáztak, akár hatvan kilométerről is. Autóbuszkonvojok hozták-vitték naponta háromszor a váltásokat. Sok-sok magyar élt itt – kapom a választ. – Volt egy jó focicsapatunk, bányásznapi rendezvényeken nagy ünnepségek zajlottak, a prémiumokból bőven futotta miccsre, sörre. Akár hiszi, akár nem, itt fent a gyártelepen szinte csak magyar szót lehetett hallani az én gyerekkoromban, a románok meg a szlovákok lejjebb laktak, a faluban, de sokan közülük beszéltek magyarul. Csupa magyar szomszédunk volt, ez véges-végig magyar utca volt, én még magyar iskolában végeztem a hét elemit. Amikor Nagykágyán beiratkoztam a gépészeti szakközépiskolába, nagy gondom támadt abból, hogy jószerével egy szót sem értettem románul.” Szilágyi Aladár. Erdélyi Riport (Nagyvárad)

K Ö Z L E M É N Y
November 9-én az Európai Szabad Szövetség (European Free Alliance – EFA) európai parlamenti frakciója Brüsszelben, az EP-ben tartotta meg "A nemzetektől a tagállamokig – Európa strukturális átalakítása" című konferenciáját. A frakció tagjai, Jill Evans walesi, Alyn Smith és Ian Hudghton skót, Oriol Junqueras Vies katalán, Frieda Brepoels flamand, Tatjana Zdanoka lett és Francois Alfonsi korzikai képviselők mellett a rendezvényen részt vett az EFA új elnöke, Eric Defoort flamand politikus, valamint a tagpártok küldöttei.
Az egész napos konferencia három ülésszakának meghívott előadói olyan, az erdélyi magyarság számára is elsőrendű fontosságú kérdésköröket vitattak meg, mint a nemzeti érdekek és célkitűzések érvényesítésének lehetőségei a jelenlegi gazdasági válság összefüggésében, az Unió valamint a tagállamok hatásköre és az európai központosítási, illetve decentralizációs törekvések, valamint a több szintű kormányzás megvalósításának lehetőségei.
Skócia és Katalónia függetlenedési törekvéseit elemezve, az EFA szakértői egy forradalmian új fogalmat vezettek be az uniós politikai diskurzusba, éspedig a "belső bővítés" kifejezését. Ennek kapcsán azt vizsgálták meg, milyen nemzetközi jogi háttér, illetve uniós szerződések által biztosított jogi keret létezik egy lehetséges újan megalakuló állam uniós tagságára nézve. Tekintettel arra, hogy az ilyen, lehetséges új államok egyik vagy másik tagállam részeként jelenleg is az Unió részét képezik, valamint figyelembe véve azt a tényt, hogy az uniós jog nem szabályozza az ilyen eseteket, szükségesnek látszik az Uniót megalapító alapszerződések módosítása ebben a vonatkozásban.
Tőkés László erdélyi képviselőnk megnyitó beszédében – a frakció volt tagjaként – régi barátként üdvözölte a résztvevőket, rámutatva arra, hogy az EFA küldetésnyilatkozatának olyan kulcsfogalmai, mint az alapvető emberi és kisebbségi jogok, a regionalizmus, a szubszidiaritás, és az önrendelkezés, azok az értékek és fogalmak, amelyeken erdélyi magyarságunk sorsa és jövője is alapul. Kiemelte, hogy az Európa-szerte megtartott referendumok sorába a Székelyföldön, 2006 és 2008 között lezajlott népszavazás is beletartozik, amely által a székelység egyértelműen hangot adott önrendelkezés, illetve területi autonómia iránti igényének. Arról is említést tett, hogy Háromszék kezdeményezésére újabb székely népszavazás van készülőben.
Az EP erdélyi alelnöke beszédében azt is hangsúlyozta, hogy a jelenlegi gazdasági és politikai válság körülményei között az Uniónak szembe kell néznie a területén jelentkező, különböző önrendelkezési törekvésekkel, és be kell látnia, hogy ezen célkitűzések megvalósítása végső soron az egyesült Európa hasznára, a gazdasági hatékonyság növekedésére és a politikai stabilitás megerősödésére szolgál. Ebben a tekintetben Románia messze lemarad elvárásainktól és a haladó európai gyakorlattól, hiszen nem csupán az autonómiáról nem akar hallani, hanem még az alapvető közösségi jogainkat, illetve az anyanyelvhasználat szabadságát sem tartja tiszteletben, és a magyar nyelvű felsőoktatás terén is súlyos jogfosztást alkalmaz.
Az egész napos tanácskozást könyvbemutató és ünnepi fogadás követte – az európai regionális és autonomista pártokat tömörítő EFA megalakulásának 30. évfordulója alkalmából.
Tőkés László megnyitó beszédét mellékeljük.
Brüsszel, 2011. november 9.
Tőkés László EP-alelnök Sajtóirodája
A NEMZETEKTŐL A TAGÁLLAMOKIG
EURÓPA STRUKTURÁLIS ÁTALAKÍTÁSA
Az Európai Szabad Szövetség (EFA) konferenciája
Brüsszel, Európai Parlament
2011. november 9.
Európa sikere és jóléte csupán nemzeteinek sikere és jóléte által érhető el
Megnyitó beszéd
Több mint ötven esztendővel ezelőtt az Európai Unió többdimenziós felépítése azzal a céllal vette kezdetét, hogy békét, gazdasági növekedést és jólétet biztosítson polgárai számára. Fél évszázados tapasztalattal a hátunk mögött, ma már tudjuk, hogy az EU nem volna képes kitűzött céljait teljesíteni anélkül, hogy polgárai és nemzetei szabadságát és biztonságát ne biztosítaná.
Amikor az általánosan elfogadott európai értékekről beszélünk, mint amilyenek az emberi és a kisebbségi jogok, a regionalizmus vagy a szubszidiaritás, az önrendelkezés fogalmát sem kerülhetjük meg. Amiképpen ez az Egyesült Nemzetek alapító okiratában is benne foglaltatik, elvi szinten mindenki elfogadja a nemzetek önrendelkezéshez való jogát. A gond csak akkor kezdődik, amikor az önrendelkezés szintje és mértéke vetődik fel.
Ez a kérdéskör a demokrácia próbáját jelenti Európa számára. Vannak olyan nemzetek és közösségek, amelyek az eddiginél több szabadságot és új státuszt követelnek régiójuk számára. Joggal mondhatjuk, hogy közösségeink egyazon célért küzdenek, éspedig hogy nagyobb szabadságot vívjanak ki maguknak, függetlenül attól, hogy esetenként az önrendelkezés milyen fokát kívánják elérni.
Az erdélyi magyarság nagy érdeklődéssel és szolidaritással követi nyomon – példának okáért – a katalánok vagy a skótok önrendelkezésért folytatott békés küzdelmét, hogy ez alkalommal másokat ne is említsek. A mi esetünkben azonban, 1989 után is, valamennyi román kormány visszautasította egy őszinte és építő jellegű, a kulturális és területi autonómiáról szóló párbeszéd elkezdését. A jelenlegi körülmények között nem csupán az autonómia kérdése számít tabu témának Romániában, hanem még alapvető közösségi jogaink vagy a szabad anyanyelv-használat joga sincs teljes mértékben biztosítva. Annak ellenére, hogy az érvényben lévő jogszabályok ezt lehetővé tennék, az évszázados kolozsvári magyar egyetem újraindítása még mindig várat magára, a valamikor teljességében magyar tannyelvű marosvásárhelyi orvosi egyetemen pedig még az önálló magyar tagozat felállítását is megakadályozzák.
Az elmúlt évtizedekben megtanultuk azt, amit Önök is jól tudnak: hogy sorsunk jobbra fordítását nem másoktól kell várnunk, hanem saját magunknak kell a kezünkbe vennünk. Nagy erdélyi fejedelmünk, II. Rákóczi Ferenc háromszáz évvel ezelőtti szabadságharcának szellemében kiállunk azért, hogy rólunk ne nélkülünk döntsenek ("de nobis sine nobis"). Mindmáig ennek az alapvető jogunknak az elismertetéséért harcolunk.
A hagyományos kisebbségek és nemzeti közösségek önrendelkezésen alapuló védelmi rendszerének a megteremtését változatlan módon az Európai Unió egyik legnagyobb kihívásának tartjuk. Ez tenné lehetővé és vezethetne el az autonómiák általános elismertetéséhez és bevezetéséhez, egész Európában. Azon nemzetek tekintetében, amelyek az önrendelkezés magasabb szintjét akarják kivívni, el kell fogadnunk, hogy ennek a célnak a megvalósítása nagy mértékben hozzájárulhat az oly igen kívánatos gazdasági hatékonyság és a politikai stabilitás megteremtéséhez – hiszen a megújulásra képes, rugalmas rendszerek mindig is életképesebbek.
Tisztelt Kollégák! Kedves Résztvevők! Biztos vagyok benne, hogy ez a konferencia nem csupán kérdéseket vet fel, hanem válaszokat is ad azokra. Ennek értelmében kívánok sok sikert mai tanácskozásukhoz.
Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke

A BKB elnökét látta vendégül az Európai Néppárt Kisebbségi Munkacsoportja
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) egyik professzorát látta vendégül a Gál Kinga fideszes EP-képviselő által vezetett Kisebbségi Munkacsoport mai strasbourgi ülésén. Brassai Attila előadásában bemutatta, hogy bár jogszabály kötelezi az egyetemet magyar nyelvű orvosképzés létesítésére, a helyi román kari vezetés azonban ezt sorozatos akcióival megakadályozza. Az ülés résztvevői azonnali fellépést sürgettek az ügyben.
Brassai Attilát, a Bolyai Kezdeményező Bizottság elnökét látta vendégül a Gál Kinga által elnökölt Kisebbségi Munkacsoport novemberi ülésén. Brassai Attila meghívását és a Marosvásárhelyi Egyetem magyar nyelvű orvosképzésének ügyét Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke indítványozta napirendre venni. Az erdélyi európai parlamenti képviselő rövid felvezetőjében a román asszimilációs politika következtében bezárt, illetve románosított oktatási intézmények helyzetét mutatta be. Tőkés László szerint Erdély elrománosítása ma is tart, az Európai Uniónak pedig nem csupán a világ más részein élő jogfosztott közösségek érdekében kell föllépnie, de szükség van az Unión belül egy, az őshonos nemzeti közösségek jogait védő jogi rendszerre is.
Brassai Attila professzor előadásában ismertette az erdélyi magyarság 20 éve tartó küzdelmét, amely a Ceausescu-diktatúra idején megszüntetett önálló magyar állami egyetem, illetve a magyar nyelvű karok visszaállítását célozza. Az egyetemi professzor elmondta: a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem román vezetősége nem tartja be az érvényben lévő jogszabályokat, így önkényesen gátolja, hogy önálló magyar tagozat keretében, magyar nyelven folyhasson orvosképzés Erdélyben. Gál Kinga fideszes EP-képviselő az ülés levezető elnökeként hozzászólásában kijelentette: abban az Európai Unióban, amely a demokrácia és a jogállamiság elveire épül, minden jogszabály, illetve azok be nem tartása jogi és politikai következményekkel kell járjon. A néppárti politikus szerint a MOGYE esete kiemelt bizonyítéka annak, hogy a nehezen kiküzdött kisebbségeknek kedvező jogszabály gyakorlatba ültetése hogyan sikkadhat el helyi, többségi vezetőknek köszönhetően.
Surján László kereszténydemokrata EP-képviselő hozzászólásában szintén emlékeztetett: számos EU tagországban létezik a kisebbségek jogait védő és támogató jogszabály, de annak gyakorlatba ültetése már elmarad a kormányok részéről. Ugyanezt erősítette meg a többi hozzászóló, így Sógor Csaba, Winkler Gyula erdélyi magyar, illetve Francois Alfonsi korzikai képviselő is. Az ülés résztvevői szerint a MOGYE ügye is rámutat arra a súlyos problémára, hogy az uniós csatlakozás feltételeként szabott koppenhágai kritériumok teljesítése – amely többek között tartalmazza a kisebbségi jogok védelmét is – a csatlakozás után már nem kerül számon kérésre. Ez olyan konfliktusokat és feszültséget eredményez az egyes országokon belül és azok között, amely hosszú távon alááshatja a közösségi bizalmat.
Erdély.ma

Európai tiltakozás (Strasbourgban a vásárhelyi orvosi ügye)
Azonnali fellépést sürgettek az erdélyi magyar orvosképzés érdekében az Európai Parlament kisebbségügyi frakcióközi munkacsoportjának tegnapi ülésén részt vevő EP-képviselők. Tőkés László kezdeményezésére a strasbourgi ülés meghívottja Brassai Attila, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) professzora, a Bolyai Kezdeményező Bizottság elnöke volt, aki ismertette: bár jogszabály kötelezi az egyetemet magyar nyelvű orvosképzés létesítésére, a román kari vezetés ezt sorozatosan megakadályozza.
Az Őshonos Kisebbségek Frakcióközi Munkacsoportjának ülésére Brassai Attila meghívását és a magyar nyelvű orvosképzés ügyének napirendre vételét Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke indítványozta. Tőkés sajtóirodájának tegnapi közleménye szerint az EP alelnöke hangsúlyozta: Erdély elrománosítása ma is tart, és ez különösképpen az oktatási rendszerben tapasztalható. A MOGYE esete nem egyedi, ugyanis az önálló Bolyai Egyetem 1959-ben való megszüntetése és a magyar nyelvű oktatás visszafejlesztése több évtizedes gyakorlat. Ez az állami politika hozzájárult ahhoz, hogy Erdély lakosságának immár csak húsz százaléka magyar, és az asszimilációt okozó intézkedések jelenleg is zajlanak. Ezért szerinte az EU-nak nem csupán a világ más részein élő jogfosztott közösségek érdekében kell fellépnie, de szükség van az unión belül egy, az őshonos nemzeti közösségek jogait védő jogi rendszerre is. Gál Kinga fideszes magyar néppárti képviselő, a munkacsoport társelnöke a marosvásárhelyi ügyet nagyon komoly jogsértésnek minősítette. Brassai Attila, a Bolyai Kezdeményező Bizottság elnöke, a MOGYE előadó tanára rámutatott: a hatvan évvel ezelőtt még színtiszta magyar intézményben mára a magyar kar beindítása sem lehetséges, annak ellenére, hogy erre az intézmény vezetőségét az új tanügyi törvény kötelezi.
Az Európai Szabad Szövetség frakció tagja, Francois Alfonsi korzikai képviselő azt kérdezte, hogy fordultak-e bírósághoz a magyar kar vezetői. Winkler Gyula RMDSZ-es EP-képviselő azt hangsúlyozta, meg kell találni az egyensúlyt az önálló intézményépítést biztosító önrendelkezés és a decentralizáció között. Sógor Csaba erdélyi EP-képviselő Markó Béla miniszterelnök-helyettes nyilatkozatát idézte, miszerint az oktatási minisztérium nem fogja engedélyezni egy, a törvénnyel ellentétes charta életbelépését. A bizottsági szakértőként jelen lévő Davyth Hicks arra kérdezett rá, hogy Románia, mint az Európa Tanács Kisebbségvédelmi Keretegyezményének aláírója, miért nem tartja be ennek előírásait. Surján László néppárti magyar képviselő azt emelte ki: továbbra is az európai fórumok elé kell tárni a diszkriminatív ügyeket. Válaszában Brassai Attila azt mondta, a bírósági út nagyon hosszú lenne, az egyetem sorsa viszont most dől el. Amennyiben nem indul be a magyar tagozat, a jelenleg üresen álló állásokra is az eddig gyakorolt nepotizmus szerint fognak román nyelvű tanárokat alkalmazni, az egyetem elrománosítása tehát még súlyosabb lehet. Zárszavában Gál Kinga a demokrácia és a jogállamiság fokmérőjének nevezte a MOGYE helyzetét, és azt hangsúlyozta, hogy az unió és az Európa Tanács szakértőinek továbbra is figyelemmel kell kísérniük a romániai jogsértéseket.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fellépést sürgetnek az erdélyi magyar orvosképzés ügyében
Azonnali fellépést sürgettek az erdélyi magyar orvosképzés érdekében az Európai Parlament (EP) kisebbségügyi frakcióközi munkacsoportjának csütörtöki ülésén részt vevő EP-képviselők.
Mint a csoportot jelenleg vezető Gál Kinga (Fidesz) közleményéből kiderül, a strasbourgi ülés meghívottja Brassai Attila, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) professzora volt, aki előadásában bemutatta, hogy bár jogszabály kötelezi az egyetemet magyar nyelvű orvosképzés létesítésére, a helyi román kari vezetés ezt sorozatos akcióival megakadályozza.
A Bolyai Kezdeményező Bizottságot is vezető Brassai Attila meghívását és a magyar nyelvű orvosképzés ügyének napirendre vételét Tőkés László, az EP alelnöke indítványozta, aki az ülésen „a román asszimilációs politika következtében bezárt, illetve románosított oktatási intézmények helyzetét mutatta be”.
Tőkés László szerint Erdély elrománosítása ma is tart, az Európai Uniónak pedig nem csupán a világ más részein élő jogfosztott közösségek érdekében kell föllépnie, de szükség van az unión belül egy, az őshonos nemzeti közösségek jogait védő jogi rendszerre is.
Gál Kinga kijelentette: abban az Európai Unióban, amely a demokrácia és a jogállamiság elveire épül, minden jogszabálynak, illetve azok be nem tartásának jogi és politikai következményekkel kell járnia. A néppárti politikus szerint „a MOGYE esete kiemelt bizonyítéka annak, hogy a nehezen kiküzdött kisebbségeknek kedvező jogszabály gyakorlatba ültetése hogyan sikkadhat el helyi, többségi vezetőknek köszönhetően”.
Surján László (KDNP), Sógor Csaba és Winkler Gyula (RMDSZ), továbbá Francois Alfonsi korzikai képviselő szintén emlékeztetett: számos EU tagországban létezik a kisebbségek jogait védő és támogató jogszabály, de annak gyakorlatba ültetése már elmarad a kormányok részéről.
Szabadság (Kolozsvár)

Vita az Európai Parlamentben a magyar helyzetről, jogalkotásról
Az Európai Parlament (EP) liberális frakciójának kezdeményezésére közmeghallgatást tartott csütörtökön Brüsszelben az EP szabadságjogi szakbizottsága a magyarországi helyzetről, az elmúlt időszak magyar jogalkotási folyamatáról, arról, hogy az új alkotmány és az ahhoz kapcsolódó sarkalatos törvények mennyiben felelnek meg az európai demokratikus értékeknek.
A rendezvényen részt vett Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter, aki szerint a fórumon sikerült megerősíteni, hogy a kormány érdekelt az uniós intézményekkel való együttműködésben. Úgy vélte, a mostani vita “alapvetően pártpolitikai vonalak mentén tört szét”, ahogyan az a januári plenáris EP-ülésen is tapasztalható volt. Azt mondta, nem olyan nagy tragédia, ha az EP következő heti plenáris ülésén határozatot fogadnak el Magyarországról, “ettől még nem kell szívinfarktust kapni”. A közmeghallgatáson a többször visszatérően megemlített médiatörvénnyel kapcsolatban Navracsics közölte: a módosítási tervezetet, amint elkészül, el fogják küldeni az Európa Tanácsnak, és a parlamenti eljárással megvárják majd a strasbourgi székhelyű testület véleményét. Neelie Kroes, az Európai Bizottság médiaügyekben illetékes alelnöke hangsúlyozta: ha a médiajogban nem egyértelmű szabályok esetleges megsértését magas büntetési tétellel fenyegetik, akkor az öncenzúrához vezethet, akár büntetések kiszabása nélkül is. A biztos a rendezvény előtt megbeszélést folytatott Navracsics Tiborral, és súlyos aggodalmának adott hangot a magyarországi helyzet miatt. Felszólította a magyar kormányt: kérjen átfogó véleményt az Európa Tanácstól arról, hogy a magyar médiaszabályok gyakorlati alkalmazása mennyiben felel meg az alapvető értékeknek, majd fogadja meg az Európa Tanács ajánlásait. A meghallgatáson a kormányfőhelyettes erre ígéretet is tett, de hozzátette: persze csak akkor, ha az ajánlások – amint azt feltételezi – nem ellentétesek a magyar jogrendszerrel és alkotmányossággal. Kroes és Francoise Le Bail, az Európai Bizottság igazságügyi főigazgatója kitért arra is, hogy a végrehajtó testület aggályai szélesebbek a múlt hónapban indított kötelezettségszegési eljárásokban szereplő problémáknál, a demokrácia általános “állapotára” és a politikai struktúrára is vonatkoznak. Le Bail megismételte a bizottság igazságügyi és adatvédelmi téren korábban ismertetett kifogásait. Jelezte, hogy a testület fenntartja a szakmai kapcsolatot a magyar hatóságokkal, és próbál segíteni a problémák megoldásában. Nem fog ugyanakkor vonakodni attól sem, hogy ha szükségesnek látja, további lépéseket tegyen. Navracsics kiállt az új alkotmány és a tavaly hozott sarkalatos törvények szükségessége mellett, és hangoztatta, hogy Magyarországon a demokrácia szabályainak megfelelően működik “a fékek és ellensúlyok rendszere” is. Ami az Európai Bizottság által kifogásolt magyar jogszabályokat illeti, egyebek közt elmondta: az adatvédelmi hatóság függetlenségének növelése érdekében már elkészült a módosító normaszöveg tervezete, a bírák nyugdíjazása ügyében pedig kompromisszumos javaslattal él a magyar fél. A strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET) két jelentéstevője február 16–17-én tesz látogatást Magyarországon, az ET égisze alatt működő Velencei Bizottság pedig nyolc magyar sarkalatos törvényről készít jogi szakvéleményt az elkövetkező hónapokban – mondta a meghallgatáson Andrew Cutting, az ET brüsszeli EU-összekötő irodájának munkatársa. Morten Kjaerum, az Alapvető Jogok Európai Ügynökségének igazgatója úgy vélekedett, a jogállamiság követelménye mintegy kiemelkedik a többi uniós alapérték közül, és mindegyiket át kell hatnia. Ezzel összefüggésben figyelmeztetett arra, hogy az igazságszolgáltatás rendszerét – azon belül például a bíróságok szervezeti kérdéseit, a bírák kinevezési rendjét – különös figyelemmel kell megvizsgálni. Dunja Mijatovic, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet médiaszabadság-képviselője emlékeztetett: ő már 2010 nyara – a magyar médiatörvény tervezetének parlamenti benyújtása óta – “lengeti a piros zászlót”, igyekszik figyelmeztető jelzéseket adni Magyarországgal kapcsolatban. Mostani hozzászólásában szorgalmazta, hogy a magyar kormány a médiatörvény megváltoztatásában menjen túl azokon a minimumkövetelményeken, amelyeket a tavaly decemberi alkotmánybírósági döntés megfogalmazott mint alkotmányellenes, ezért módosítandó területeket.
*
Több tárgyilagosságot
Több ismeretre és tárgyilagosságra lenne szükség a Magyarországról szóló vitákban, az agresszív vádaskodást vissza kellene fogni – mondta Oplatka András, a Neue Zürcher Zeitung tekintélyes svájci napilap volt szerkesztője az Európai Parlament brüsszeli székházában a magyarországi helyzetről folytatott csütörtöki közmeghallgatáson. Oplatka szerint az országra kampányszerűen zúduló bírálatözön helytelen, groteszk módon eltúlzott, és a vádak részben magyarországi belpolitikai indíttatásúak azok részéről, akik voltaképpen nem ismerik el a 2010-es választások eredményét. A kettős, svájci és magyar identitású történész és újságíró, a Neue Zürcher Zeitung egykori magyarországi tudósítója hangsúlyozta ugyanakkor azt is: ő maga sem helyesli a magyar kormányzat több intézkedését, így a médiatörvény – és általában a törvényalkotás – elkapkodását. Úgy véli, a kormányoldal a kétharmados többség birtokában több nagyvonalúságot mutathatott volna. Az ismerethiány egyik tipikus példájaként hozta fel azt az állítást, hogy Magyarországon “eltörölték a köztársaságot”, holott az alaptörvény kimondja, hogy az ország államformája köztársaság. A határon túli magyaroknak lehetővé tett állampolgársággal kapcsolatban utalt Németország állampolgárságot nyújtó gyakorlatára. A rasszista jelenségekről pedig megjegyezte: az első Orbán-kormány idején iktatták törvénybe a holokauszt-emléknap intézményét, és hogy szocialista kormányok alatt háborítatlanul tartottak budapesti megemlékezést a neonácik. Oplatka úgy vélekedett, hogy ha nem terelik tárgyilagos mederbe a Magyarországról folyó vitákat, abból csak az Európa-ellenes erők húzhatnak hasznot.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Könyvbemutatókkal és jókedvvel ünnepelt a tízéves E-MIL Kolozsváron
László Noémi az Erdélyi Magyar Írók Ligájának új elnöke
Az Erdélyi Híradó Kiadó és az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy gondozásában újonnan megjelent kötetek bemutatójával, zenével és jókedvvel ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) hétvégén Kolozsváron. A szombati tisztújító közgyűlésen megalakult a szervezet új választmánya; az E-MIL új elnöke László Noémi költő lett, aki Orbán János Dénest váltja a tisztségben, ügyvezető elnök pedig továbbra is Király Zoltán maradt. Az események helyszínéül a Bulgakov kávéház irodalmi szalonja szolgált.
Az erdélyi magyar irodalom két jeles költőjére emlékeztek a fesztivál pénteki programjában: elsőként a 22 éves korában, tragikus körülmények között elhunyt Jancsó Noémi összegyűjtött írásait tartalmazó A webkamera-arc című kötetet mutatta be Egyed Emese költő, irodalomtörténész, majd Egyed Péter filozófus, kritikus a sepsiszentgyörgyi Veress Gerzson Igazolatlanul – jelen című versgyűjteményét ajánlotta a résztvevők figyelmébe. Egyed Emese kifejtette: Jancsó Noémi írásai révén van jelen az életünkben, nekünk ugyanis, akik e földi létben mozgunk, „szükségünk van eszményekre és olyanokra, akik vigyázzák a jelenlétünket, akikhez igazíthatjuk a dolgainkat”. – Egy nagyon fiatal, ennek ellenére viszont valami vele született bölcsességgel rendelkező lány keresi a módszert, hogy értelmet adjon az életének, s közben mindannyiunk életébe visszahozza az elvesztett szolidaritást – magyarázta az irodalomtörténész.
Kiemelte: a másik ember életében való részvétel, a kiszolgáltatottság helyett a léthatárok elleni lázadás, az éhezők táplálása, a foglyok, például a nyomorék testbe zárt lelkek meglátogatása egyaránt fontos szerepet kap Jancsó Noémi írásaiban. – Tartsuk meg emlékezetünkben, és olvassuk írásait – hívta fel a szép számban egybegyűltek figyelmét Egyed Emese, majd a fiatalon elhunyt szerző barátai – Láng Orsolya, Széman Csilla, Visky Zsolt, Kulcsár Árpád – olvastak fel A webkamera-arc című kötetből, amely egyébként a költőnő előző, Emotikon című könyvének anyaga mellett két tanulmányt és egyéb, máshol megjelent írásokat tartalmaz.
Veress Gerzson versgyűjteménye, az Igazolatlanul – jelen a szerző előző köteteiből – Színekre hullt festmény (1996), Tépett verskoszorú Tamási Áron sírjára (1996), A múlás karneválja (1999) – építkezik, ugyanakkor az ezekből kimaradt verseket is magában foglalja. Egy talány volt, örök jelölt a Kriterionnál, jellemezte Veress Gerzsont Egyed Péter, aki a ’80-as években a Forrás sorozat szerkesztőjeként dolgozott együtt a sepsiszentgyörgyi költővel. – Gerzson mindig ott volt egy leadott, vékonyka kézirattal, amit aztán ő maga vett vissza, újabb javítás céljából. Hogy aztán eltűnjön 1–2 évre, amiből 10–20 év is lett – részletezte a filozófus. Kitért továbbá arra is, hogy 1971 és 1991 között Veress Gerzson hét irodalmi antológiában közölt, versei pedig jóformán nemzedéki proklamációk voltak. – A korszak versbeszéde megkövetelte a szerzőktől, hogy rendkívül tömör és frappáns képekben fogalmazzanak. Ennek a versírásnak nagyon szellemesnek, szójátékokkal telinek kellett lennie. Gerzson ezeknek az elvárásoknak akart megfelelni. Emellett pedig hallatlanul tudatos alkotó volt, rengeteget olvasott. Műveiben számos szerzőre hivatkozik, akik révén kialakult a maga belső referenciarendszere – mondta Egyed Péter, hozzáfűzve: személyében és lírájában egyaránt klasszikusan vágáns költőről van szó, aki „a költészeti lázállapot természetével született, emiatt mindig lobogott volna, és jól állt neki ez a lobogás”. A méltató szavak után Jancsó Miklós színművész olvasott fel részleteket az Igazolatlanul – jelen című kötetből, majd ifjabb Fodor Neti Sándor muzsikált.
Ferencz Zsolt
„A költészet két ember dolga”
Egyed Emese Briszéisz, valamint Benő Attila A kórus és a kutyák című kötetével ismerkedhettek meg az érdeklődők szombaton, az irodalmi fesztivál harmadik, egyben utolsó napján. Sokrétű szellemi hozadék szűrődik le a könyvben, kezdte a Briszéisz méltatását Bréda Ferenc (François Bréda) költő, irodalomkritikus. – Olyan, mintha három nagy vetítőtoronyból kibocsátott sugárnyaláb kereszttűzben egyesülne: az egyetemes líra, a mély antik bölcsességeken nevelkedett, nagy élettapasztalatot tanúsító, értelmező jellegű mellékletek, és a prózai írások ritmikusan váltogatják egymást ebben a mértani szellemben megszerkesztett kötetben – összegezte. Mint mondta, a Briszéisz kilétét rejtő talány megfejtése az olvasóra marad a mitológia nagyon alapos ismeretéről tanúskodó, mágikus, misztikus vonatkozásokat is magában foglaló alkotásban. A versekről akár azt gondolhatnánk, hogy legalábbis Petrarca írhatta őket, vélekedett Bréda. Hozzátette: Egyed Emese a titkos, belső, örök szerelmet, a vágyat, az elérhetetlenség, a titok költészetét, a misztikust és a megismerhetetlent egyaránt formába önti ebben a világirodalmi színvonalú kötetben. A méltatást követően Pöllnitz Boróka, a Kolozsvári Magyar Opera zenészének fuvolajátéka az írásoknak megfelelő zeneiséggel egészítette ki Egyed Emese és Bréda Ferenc felolvasását.
Benő Attila kötetének A hívatlan vendég című versére hivatkozva Király László író, költő kiemelte: a költészet – a szerelemhez hasonlóan – két ember dolga: a vers egyik felét megírta a költő, a másik része viszont az olvasóban fog felébredni. Utóbbi dönti el, ki az a bizonyos hívatlan vendég, illetve ahány olvasó, annyi magántörténetre, magánfélelemre lehet gondolni, ami e versből felénk sugárzik.
Úgy vélte, az említett költemény Benő Attila kötetének egyik erőssége. Kányádi Sándor Valaki jár a fák hegyén című verséhez hasonlóan megidéz egy állapotot, egyfajta varázslatba vonja az olvasót, hogy végiggondolja, vagy elképzelje életének fenyegetettségi helyzeteit, amelyekben az a bizonyos hívatlan vendég megjelent, vagy megjelenhet. Király László szerint Benő Attila úgy állította össze ezt a kötetet, hogy elmondható róla: építkező költő, A kórus és a kutyák pedig mondanivalójának olyan lépcsőfokát képviseli, amelyet egy életműben tud majd teljessé tenni.
Király László említést tett arról is, hogy nem hisz azokban az elméletekben, amelyek szerint a jövőben csak a nyelvi bravúrokat előtérbe helyező, a nyelv lehetőségeit kihasználó lírának van létjogosultsága, és azt a vélekedést sem tartotta igaznak, hogy a költőket már senki nem olvassa. Hangsúlyozta: Benő Attila könyve egészében azt igazolja, hogy a szerző – hozzá hasonlóan – bízik a szavak erejében, a megfogalmazott költői gondolat életrevalóságában, és abban, hogy olvasója megérti az üzenetét. – Nyugalom, művészi magabiztosság árad a kötetből – összegezte Király László, aki a Helikon irodalmi lap szerkesztőjeként hibátlannak minősítette az alkotást, amelyből a szerző olvasott fel részleteket.
Zay Éva
A fesztivál keretében, szombaton tartotta tisztújító közgyűlését az Erdélyi Magyar Írók Ligája. A megjelent tagok szavazatai alapján az új választmány tagjai: Fekete Vince, Gáll Attila, Karácsonyi Zsolt, Király Zoltán és László Noémi. A választmány és egyben az írószervezet új elnöke László Noémi, ügyvezető elnöke pedig Király Zoltán.
Szabadság (Kolozsvár)

Milyen sikereket ért el az EP Kisebbségi Munkacsoportja?
Gál Kinga fideszes néppárti politikus 2009 vége óta elnökként vezette az Európai Parliament Kisebbségi Munkacsoportjának munkáját, amely a nemzeti kisebbségek, regionális nyelvek és más nemzeti közösségek érdekképviseletét tűzte zászlójára. A Kitekintő munkatársa annak kapcsán beszélgetett a képviselővel, hogy elnöki mandátumának lejártával miben látja a Munkacsoport sikereit és gyengéit.
Milyen esélye van a nemzeti kisebbségek uniós képviseletének? Hogyan foglalná össze nagyon tömören az elmúlt két és fél éves munkáját? Mire a legbüszkébb a stafétabot átadásakor? Ha valóban nagyon rövid válaszra lenne csak lehetőségem, annyit javasolnék, hogy olvassák el a munkánkat bemutató kiadványunkat, amely összefoglalóan leírja tevékenységünk sava-borsát, és ízelítőt ad a kisebbségekért vívott küzdelmes, legtöbbször sziszifuszi munkáról. Ha ennél hosszabb is lehetek, akkor azt hiszem, annak az intézményközi kapcsolatrendszernek a kialakulását nevezném meg első helyen, amelynek keretében összekötöttük azokat a releváns nemzetközi intézményeket, többek között az Európa Tanács szakosított szerveit, az EBESZ Kisebbségi Főbiztosát, az uniós Alapjogi Ügynökséget, továbbá akadémia kutatóintézeteket és magukat a kisebbségi szervezetek, amelyek aktívan tevékenykednek a nemzeti kisebbségekért és regionális nyelvekért Európában. Úgy gondolom, hogy a több mint két éves munkánk eredményeként a Munkacsoportot sikerült az európai kisebbségvédelem megkerülhetetlen pontjává tenni.
Mióta tagja a Munkacsoportnak és miért kellett átadnia az elnöki pozíciót? Mi arról értesültünk, hogy a Munkacsoport tagjai nagyon elégedettek voltak munkájával. 2004 óta vagyok tagjai a munkacsoportnak, de ez a frakcióközi formáció már több évtizede működik az EP-ben. Habár a nyolcvanas években csak a kisebbségi nyelvek védelmére koncentrált a munkacsoport, a tíz, illetve tizenkettő új tagország csatlakozása által prognosztizált változások miatt az Intergroup is nyitni kezdett az általános nemzeti kisebbségi jogok felé. A változás viszont csak 2004-ben intézményesült, amikor jómagam és Tabajdi Csaba kollégám kezdeményeztük, hogy a Munkacsoport terjessze ki figyelmét az őshonos nemzeti kisebbségekre, illetve a nemzeti közösségekre, alkotmányos régiókra (Katalónia, Skócia, Wales, Korzika, stb.) is.
Az első öt évben alelnökként vettem részt a Munkacsoport munkájában, és a hatodik parlamenti ciklus végén politikai megállapodás született arról, hogy az új ciklusban én szervezem újjá a formációt. Az időközben megváltozott szabályokhoz alkalmazkodva ez jó pár hónapot vett igénybe, és végül 2009 decemberében társelnök, Carl Haglund finnországi svéd képviselő és jómagam vezetésével, tehát egy néppárti-liberális elnökséggel kezdte meg munkáját az újjá alakított Kisebbségi Munkacsoport. Akkor arról is döntöttünk, hogy a parlamenti szokásjog értelmében, a ciklus felénél a vezetés átkerül az addig alelnöki pozíciót betöltő szocialista és zöld frakciókhoz. Így a társelnökkel 2012 januárjától alelnökként folytatjuk munkánkat, a vezetést pedig a zöld korzikai Francois Alfonsi, és a szocialista Tabajdi Csaba vették át. És való igaz, a munkacsoport népes, öt frakciót képviselő tagsága igen nagy elégedettségének adott hangot leköszönésünk alkalmával. Milyen céllal vágott bele a munkába? Melyek voltak a reálisan elérhető célok? Az egyes témák, érdekérvényesítési ügyek mentén szerveződött frakcióközi munkacsoportokról azt kell tudni, hogy nem hivatalos szervei a Parlamentnek, amely alapvetően korlátozza az egyes ügyek megjelenítésének lehetőségét. Ennek ellenére mégis nagyon fontos, hogy lehetőségünk van az ügyek napirenden tartására az EP-ben, vagy ha úgy tetszik a parlamenti szintre való „feljátszására”.
Az Kisebbségi Munkacsoport (teljes angol nevén: Intergroup for Traditional Minorities, National Communities and Languages) alapvető célja, hogy az őshonos nemzeti kisebbségek, a regionális és kisebbségi nyelvek, illetve az alkotmányos régiók érdekeinek képviseletét megjelenítse az európai politizálásban, a közösségek hangját úgymond felerősítse, rávilágítson az őket érő gyakori sérelmekre, a diszkriminációra, amivel szembesülnek, és a közösségek támogatásáért lépjen fel.
Kollégámmal egyik legfontosabb, a működésünk első évére kitűzött célunk az volt, hogy létrehozzuk azt az intézményi hálót, amelyről korábban már említést tettem. Így az első évben az összes olyan nemzetközi szervezettel – legyen az politikai, szakmai, akadémiai és nem-kormányzati – kiépítettünk kapcsolatot, akiknek nemzetközi szinten feladtuk a kisebbségvédelem. A Munkacsoport mára már megkerülhetetlen fórummá vált, ahova az összes kisebbségi közösség szeretne eljutni problémáival.
Az intézményeken kívül, kiket láttak vendégül az ülések során? Milyen magyar vonatkozású ügyeket sikerült „feljátszani” a Parlamentig?
Nagyon sok konkrét ötlettel kezdtük el munkánkat – az intézményi kapcsolatrendszer felépítésén túl -, de már az elejétől fogva nyitottak voltunk a tagság irányába is, akiknek lehetőségük volt téma- és meghívott javaslatot tenni a havonta, Strasbourgban ülésező Munkacsoport üléseire. Ezeknek köszönhetően a két év alatt vendégül láttuk többek között a messzi északon lakó számikat, a dán-német határvidék kisebbségeit, a frízeket, a spanyolországi katalánokat, baszkokat és galíciaiakat, a franciaországi kisebbségi nyelvek képviselőit, olaszországi szlovéneket vagy éppen a dél-tiroli németeket. Magyar szempontból kiemelkedő, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem magyar tagozatának kérdése, a szlovákiai nyelvtörvény ügye több ízben, a szlovák állampolgársági kérdés és Boldoghy Olivér esete, továbbá a vajdasági magyar nemzeti tanácsok működése is napirendre került, úgy mint a régiók és autonómia fontossága a kisebbségvédelem területén. Kárpátalja egy rendkívüli ülés keretében került sorra, ahol mind a magyar kisebbségi oktatási, nyelvhasználati kérdést, mind pedig a választójogi törvény kisebbségi hiányosságait elemeztük.
A meghívott kisebbségi közösségek által leggyakrabban felhozott sérelmek a kisebbségi nyelvhasználat, kisebbségi oktatás, kisebbségi média, illetve a politikai problémák köré csoportosultak. Azok, akik rendszeresen követték munkánkat (http://gal.fidesz-eu.hu/hirkategoria/kisebbsegi_munkacsoport), vagy elolvassák majd kiadványukat, azok számára teljesen világossá válhat, hogy a kisebbségi közösségek problémái nagyon sokszor kísértetiesen hasonlítanak, noha más-más a közeg, amelyben előkerülnek, ezért más-más lehet a konkrét megoldás is. A könyvet olvasva nyilvánvalóvá válik, miért nem lehet egy kalapba tenni ezen közösségeket a bevándorló közösségekkel vagy éppen a roma közösségekkel.
Tud-e olyan példát említeni, ahol egy nemzeti kisebbségi közösségnek konkrétan tudtak segítségére lenni? Sikerült-e elfogadtatni bármilyen olyan parlamenti határozatot, amely a kisebbségekre utal? Jogos a kérdés. Való igaz, hogy a Munkacsoport hatása sokkal inkább közvetett, mint közvetlen. A legfontosabb szerepe, hogy egyfajta hangosbeszélőként napirenden tartsa Európában a nemzeti kisebbségeket ért jogsérelmeket és annak tényét, hogy ezzel foglalkozni kell Európában. Az a Parlament, aki a kihaló félben lévő halakról is elfogadott már határozatot, annak minimum, hogy a kihalás szélén álló nyelvekkel kapcsolatban is kéne aggodalmat mutatnia. Sajnos a kettős mérce intézménye kifejezetten érezhető a kisebbségvédelem területén, hiszen erősen politikai területről van szó, ezért az esetek többségében sajnos szemben kell úsznunk az árral. Ez sokszor megpecsételi az érdekérvényesítési lehetőséget. Mi sem mutatja ezt jobban, hogy ahhoz képest, hogy a nyolcvanas-kilencvenes évekkel ellentétben, amikor viszonylag sűrűn fogadtak el határozatot kisebbségeket érintő kérdésekben, a 2004-es csatlakozás óta két olyan jelentés került elfogadásra, amely utal a nemzeti kisebbségekre. A szlovák nyelvtörvény elítélését megerősítő határozat elfogadását sem támogatta a ház többsége.
A munkacsoport egyik legfontosabb szerepe az, hogy lehetőséget biztosítson, hogy az érintett felek maguk mondhassák el problémájukat az európai szintéren, amely erősítheti lehetőségeiket az otthoni érdekérvényesítésben.
Hogyan látja, milyenek a kilátások a jövő kisebbségvédelmével kapcsolatban, az Európai Unión belül, illetve azon kívül?
Ha realista választ kell adnom, azt mondom, hogy ma sokkal nehezebb a helyzet a kisebbségvédelem területén, mint volt a kilencvenes években – amikor a problémákat nemzetközi szinten akarták rendezni a politikai szereplők. Ma azt látjuk, hogy mindenki tagállami szinten, illetve bilaterális problémaként szeretni látni a kérdések megoldását. (Holott szinte minden más emberi jogi esetben azt tapasztaljuk, hogy nemzetközi szinten kezelik a kérdéseket.) Ezen csak valamelyest változtat a Lisszaboni Szerződés életbe lépése, illetve az Alapvető Jogok Karta jogi erőre emelkedése, de önmagukban még ezek sem elegek ahhoz, hogy az Európai Unió a kisebbségvédelem területén konkrét ügyekben az általános diszkrimináció tilalmán túlmenő közösségi szinten lépjen fel.
Ezért az Unió által kínált eszközök mindegyikét, a kapcsolatteremtés és érdekképviselet minden formáját aktiválnia kell egy- egy közösségnek, hogy jelen legyen Európa térképén, nem csak fizikailag, de gondjaival, a kívánt megoldásokkal egyaránt. Ilyen lehet majd az áprilistól induló polgári kezdeményezés eszköze is. Összefogással, ügyes háttérmunkával hátha ez az eszköz segíti a továbblépést a közösségi jog szintjén. Továbbá arra van szükség, hogy napi kapcsolatok kössék össze Nyugat- és Kelet Európa kisebbségeit, hogy az európai normák bikkfanyelvén építsék fel érveiket, és jelen legyenek az európai porondon. A Munkacsoport egyik fontos tanulsága, hogy a leghitelesebben maguk a kisebbségek, és azok közül is főleg az elkötelezett fiatalok tudják képviselni érdekeiket.
Személy szerint meghívást kaptam a finnországi svédek közösségétől, hogy tagja legyek annak a bizottságnak, amely a svédek jogait biztosító törvény alapján szeretne egy „road map”-at készíteni az európai kisebbségi nyelvek védelme érdekében, és amelynek védnökségét Martti Ahtisaari Béke Nobel-díjjal kitüntetett finn diplomata vállalta. Ezért zárásként csak azt tudom mondani, hogy a munkát még nem végeztük el, aktív résztvevője leszek a további folyamatoknak a Parlament falain belül és kívül.
kitekinto.hu
Erdély.ma

A megértés vidékein
Böszörményi Zoltán író, költő úgy véli, a sikeres kommunikáció képes otthonosságérzetet teremteni manapság
Aradi származású beszélgetőtársunk változatos életutat mondhat magáénak, szakmai pályája is több fordulóponton vezetett át máig, amikor több időt és alkotó energiát szentelhet már az írásnak, illetve az Irodalmi Jelennél végzett főszerkesztői munkájának. Az utóbbi években gyakoribbá vált megjelenésű, más nyelvekre is lefordított köteteinek egyfajta következménye is lehet az idén számára odaítélt József Attila-díj. Ennek az elismerésnek az elnyeréséről, irodalmi munkájáról, annak társadalmi hátteréről kérdeztük Böszörményi Zoltánt.
Az idei József Attila-díj kiosztása körül megbolydult az írótársadalom. Hogyan látja, miért?
- A témáról sok helyen, az Irodalmi Jelenben is bőséges anyag olvasható. Jegyzetek, hozzászólások tömkelege jelent meg. Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke közvetlenül a díjak kiosztása után a Népszabadság munkatársának megjegyezte: valamennyi, idén díjazott alkotó munkásságát nagyra becsüli… Szerintem ez a fontos.
Az Irodalmi Jelen kezdőoldalán örökös munkatársként szerepel Faludy György és Méhes György. Mi ennek a magyarázata? Világirodalmi nagyságuk? Vagy személyes kötődések is?
- Mindketten az Irodalmi Jelen munkatársai voltak életük végéig. Faludyval, ha nem is szoros, de baráti kapcsolatban voltam. Többször meghívtam Aradra, kétszer el is jött. Az Irodalmi Jelen harmadik oldala az övé volt. Sok versét első közlésben hoztam. Méhes Györggyel már nem voltam ennyire szerencsés. Amikor a laphoz került, már válságossá vált az egészségi állapota, így kevés irodalmi szöveg jelent meg tőle.
Az Örvényszárnyontól a Regálig ível eddigi szerzői pályája. Hol jelent meg az első kötete?
- Első két kötetem a bukaresti Litera Kiadónál jelent meg, saját költségemen. Messze voltam Kolozsvártól, Marosvásárhelytől, Bukaresttől, nem tartoztam semmilyen irodalmi táborhoz. Ahogy Kányádi Sándor egyszer megjegyezte, nem voltam senkinek „fia-borja”, vagyis rokona, ismerőse.
Élete meghatározó döntése volt határátlépése. Milyen okok, körülmények játszottak közre ebben?
- Regál című regényemet hozom fel válaszul. Erről szól. Ámokfutás volt. Talán azért is sikerült. Az érzés, a soha vissza nem térő hangulat, a reménytelenségnek a megismételhetetlensége még feldereng, néha megjelenik álmomban. Harminc év távlatából azonban megszelídülnek az emlékek is. Átlényegül a megélt tragédia. Elidegenedik az ember tőle.
Aradtól Torontóig hosszú volt az út, hát még aztán vissza...
- Sok mindent kiírtam magamból. A Míg gondolom, hogy létezem (Vanda örök) és Az éj puha teste szövegkorpuszában ez benne van. Az önéletrajzi elemek, a valóság és a fikció keveréke nem díszítőelemek, hanem az életem mozaikkockái.
Mi kell a meggazdagodáshoz: tehetség, szorgalom, szerencse? Ön gazdagnak érzi-e magát?
- Az anyagi helyzetemnek semmi köze hozzám, az alkotóhoz. A megírt szövegeimhez sem. Úgy vélem, lelkileg nagyon gazdag ember vagyok, és odafigyelek másokra is. Anyagi forrásaim egy részét pedig arra fordítom, hogy fenntartsam a Nyugati Jelen című régiós napilapot. Öt megyében jelenik meg, szórványban. 1997 óta – akkor vettem meg – sokszor tönkrement, meg kellett mentenem, hogy magyar nyelvű újságunk legyen, hogy folytassuk elődeink munkáját, továbbvigyük a hagyományt. Az Irodalmi Jelent is én finanszírozom. Büszke vagyok irodalmi lapunkra. Hányatott történelmünk során nem sok ehhez hasonló indult Aradról.
Most már akár nyugodtan pihenhetne a babérjain - ehelyett alig látszik ki teendői közül.
- Már gyerekkoromban is sokat dolgoztam. Számomra a munka olyan, mint másoknak a levegő. Nem tudok meglenni nélküle. Az értelmes munkát szeretem, amelyiknek van látszatja, hozadéka. Az írás számomra mindennél nehezebb. Ha kiállsz egy könyvvel a nagyközönség elé, az olyan, mintha gondolataidat, testedet pőrére vetkőztetnéd.
Ha újrakezdhetné, mit tenne másképpen?
- Ez meg sem fordult a fejemben. Minek kezdeném újra? Még tetemes anyag van bennem, amit meg szeretnék írni.
Az aradi magyar sajtó nemrég volt százötven éves. Alkalomhoz illő emléklappal tisztelgett a Nyugati Jelen. Mikor és hogyan indult a Jelen, a Nyugati Jelen, majd az Irodalmi Jelen? Miért éppen Aradon?
- Ezt az előbb részben már érintettem, az Irodalmi Jelen Könyvekről azonban nem beszéltem. Az ezredforduló évében Szőke Mária nagyváradi írónő adta az ötletet. Az ő novelláskötete volt az első könyvünk. Azóta közel hetven címünk jelent meg. Csak a nota bene kedvéért: Aradnak soha nem volt ilyen jelentékeny könyvkiadója... Az Irodalmi Jelennel pedig több lábon állunk. Van a portálunk, amely naponta frissül, nyomtatásban pedig a nyolcoldalas mellékletünk olvasható, ez havonta jelenik meg a Nyugati Jelenben. A százhúsz oldalas folyóiratunk szintén havi rendszerességgel lát napvilágot. Ez kapható a történelmi Magyarország területén. Ezen kívül elektronikusan lapozható formában és iPad-en is elérhetőek vagyunk.
Kányádi Sándor önnek régi barátja. Tavaly ön volt Budapesten, a születésnapján, legutóbb ő volt jelen az Irodalmi Jelen tizedik évfordulóján, a Fészek Klubban. Nemrég terjedelmes interjúval tisztelte meg az Irodalmi Jelent. Mióta ismeri, tiszteli, hogyan látja őt?
- Kányádi Sándort gyerekkorom óta ismerem. Akkoriban feljártam a Napsugárhoz. Ott jelentek meg első verseim és írásaim. Azóta kedves nekem. Sok jó tanácsot kaptam tőle az évek folyamán. Segített, ahol tudott. Teljesítménye a magyar irodalomban egyedülálló. Nemcsak költészete kimagasló és értékes, hanem nevelő szerepe is példátlan. Nem ismerek olyan költőt történelmünk folyamán, aki annyi generációt nevelt, oktatott, tanított, nem csupán versre, de anyanyelvre és hazaszeretetre is. Szorítok neki, hogy megkapja az irodalmi Nobel-díjat.
Ismert, hogy ön Lászlóffy Aladár felfedezettje, és az is, hogy egész fiatalon Kolozsváron tanult. Milyen volt akkor a „kincses városban”?
- Ötvenegy évvel ezelőtt kerültem a kolozsvári balettintézetbe. Akkor csak ez és a bukaresti működött Romániában. Apám íratott be, majd hét évre rá ő vett ki onnan. Azok voltak gyermekkorom legszebb évei. Két színházba, két operába, két irodalmi körre jártam osztálytársammal, Molnár Gusztival. (Nem a filozófus és politológus Molnár Gusztávról van szó.) Vasárnap délelőttönként pedig koncertre kellett mennünk, mert zongoratanárnőnk ezt parancsolta. A filmszínházak azokban az években vetítették Antonioni, Fellini, Pier Paolo Pasolini, Zeffirelli, Vittorio de Sica, Truffaut, Buñuel alkotásait. Tüntettünk a vietnami háború ellen, írtuk a verseket, s szaladtunk a Napsugár szerkesztőségébe, hogy ott megmutassuk valakinek. Így kerültem egy szép napon Lászlóffy Aladár elé. Három versemből egyet kiválasztott, az meg is jelent egy hónapra rá. Ezt követően kaptam egy mesekönyvet, Fodor Sándornak a Csipike, a gonosz törpéjét, és gyöngybetűkkel ezt írták az első oldalra: Böszörményi Zoltánnak, a Napsugárban megjelent ügyes verséért. A szerkesztőség. Pecsét, aláírás. Ez volt az első irodalmi sikerélményem.
Valójában hol él most, hol az otthona? Barbadostól Monacóig és Aradig hétköznapi szemmel fényévnyi a távolság. Hogyan bírja az utazást, a munkát, mindazt, ami ezzel jár?
- Ahol meg tudom értetni magam, és ahol megértenek, otthon érzem magam. A sikeres kommunikáció otthonérzetet teremt. A repülőjáratok megszüntették a távolságokat. Már nem idegesít az utazás. Tavaly ősszel egy hónapra Barbadosra hoztam kisebbik lányomat, Pannát. Aztán vissza kellett vinnem Pestre. Este hatkor felültünk a londoni járatra, másnap délben Pesten voltunk. Következő reggel hatkor felszálltam a londoni gépre, két óra múlva járatot cseréltem, és aznap délután megérkeztem Barbadosra. Egyáltalán nem voltam fáradt.
További tervei?
- Meg szeretnék írni még néhány könyvet, és jól érezni magam ebben a világban.
Böszörményi Zoltán (1951, Arad)
Író, költő, lap- és könyvkiadó-tulajdonos, szerkesztő. Tanulmányait a Kolozsvári Balettintézetben kezdi, az aradi 3-as számú líceumban (ma: Csiky Gergely Főgimnázium) érettségizik. Pedagógusként, majd építőtelepen dolgozik, aztán 1975-től Nyugatra szökéséig az aradi Vörös Lobogó napilap korrektora. Torontóban, a York egyetemen diplomázik, jelenleg is kanadai állampolgár. A Luxten Lighting Co. vállalat alapítója (1993) és főrészvényese 2003-ig. 1998-tól az Aradon megjelenő Nyugati Jelen napilap, 2003-tól az Irodalmi Jelen Könyveket kiadó vállalkozás tulajdonosa. 2001-től az Irodalmi Jelen című irodalmi-művészeti kiadvány főszerkesztője. Utóbbi könyvei közül: Az éj puha teste (2008), A semmi bőre (2008), Halálos bűn – Párpercesek (2010), Majorana helyzetjelentése a tökéletes boldogságról (2010), Regál (2011).
Hevesi Mónár József. Új Magyar Szó (Bukarest)

Napirenden Strasbourgban a kisebbségi nyelvi jogok
Az Európai Parlament (EP) Kisebbségi Frakcióközi Munkacsoportjának (Intergroup) strasbourgi ülésén, május 24-én a franciaországi regionális és kisebbségi nyelvek használati jogának kérdése került górcső alá. A Kevésbé Használatos Nyelvek Európai Irodájának égisze alatt történő eszmecserére azért került sor, mert a közelmúltban Franciaországban felerősödtek a nyelvi jogi tüntetéseken hangoztatott követelések Bretagne-ban, Korzikában, Occitániában és Elzászban.
Közvetlenül a francia elnökválasztás után azért tűzte napirendre a kérdés megvitatását a Kisebbségi Munkacsoport, mert François Hollande elnökjelöltként beiktatta választási programjába a regionális és kisebbségi nyelvi jogok kérdésének megnyugtató rendezését, és ígéretet tett arra, hogy elnöklése alatt Franciaország ratifikálni fogja a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartáját, elismerve ezáltal a kisebbségi vagy regionális nyelvek beszélőinek nyelvi jogait, illetve ezek használatának jogát.
A Kisebbségi Intergroup következő ülésének meghívottjai Sógor Csaba és Winkler Gyula EP-képviselők, valamint az RMDSZ hazai tisztségviselői lesznek, akik a kisebbségi kérdések iránt elkötelezett EP-s képviselő-kollégák révén a nemzetközi közvélemény figyelmét szeretnék a magyar kisebbségi közösség szempontjából aggasztó fordulatot vett romániai helyzetre terelni.
Szabadság (Kolozsvár)

A könyv megmarad
– Bálint Tibor-nap a Marianumban
Derűs nosztalgiával emlékeztek az író barátai és tisztelői szombat délután a Bölcsészettudományi Kar Horea út 31. szám alatti épületében (Marianum) megtartott prózagálán.
Prózaíró gálaestet szervezett a Bálint Tibor Baráti Társaság (BTBT): a rendezvényen az erdélyi irodalom egyik legizgalmasabb személyiségére emlékeztek, aki idén 80. életévét töltötte volna. Egyed Emese, a BTBT elnökének megnyitóbeszédét követően mintegy húsz szerző – André Ferenc, Balázs Imre József, Barcsay Andrea, Bréda François, Egyed Péter, Gondos Mária-Magdolna, Jancsó Miklós, Kántor Lajos, Láng Orsolya, László Noémi, Lászlóffy Csaba, Lőrincz György, Molnár Vilmos, Sántha Attila, Selyem Zsuzsa, Serestély Zalán, Székely Örs, Vida Gábor, Vizi Tünde, valamint levélbeli üzenetben (távollétében más olvasta fel szövegét) Borcsa János – idézte meg a lumpenek szószólóját. Az erdélyi magyar irodalom meghatározó alakjai mellett fiatal tehetségek is bemutatkoztak, nagy meglepetést okozva az irodalombarát közönségnek. Azt, hogy Bálint Tibor munkássága csaknem mindegyik generációra hatással bír, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a felolvasók jelentős részét „irodalommal kacérkodó suhancok’’ alkották. Amint az világosan meglátszott, a nagy öregeknek semmi okuk nem lehet aggodalomra, az utánpótlás kétségkívül biztosított. Mindenki a saját stílusán – ki esszében, ki novellában, vagy éppen készülő regényének részletében – fújta le a port az életműről, újra és újra felfedezve azt. Ebből a sok egyéni világ- és Bálint Tibor-élményből állt össze a színvonalas, az író emlékéhez méltó prózamozaik.
A meghitt hangulatú est folyamán szebbnél szebb történetek, anekdoták elevenedtek fel illatos nőkről, gőzölgő húslevesekről és pöttyös nyakkendőkről, arról, ami Bálint Tibor műveiből, de személyiségéből is árad, hogy tudniillik élni lehet is, nem csak muszáj. Az említett nyakkendőket egyébként a szünetben árverésre bocsátotta az író özvegye.
Akinek a Zokogó Majom még mindig egy kolozsvári kocsma, annak éppen itt az ideje, hogy kezébe vegye Bálint Tibor regényeit és novelláit, és kiderítse, miért zokog a majom, miért sántítanak az angyalok, vagy, hogy mitől őrült meg az a bizonyos kakadu. Mert, ahogyan azt Vida Gábor esszéjében hangsúlyozta: „A könyv megmarad”.
RUSU PÉTER 
Szabadság (Kolozsvár)

Pert nyert Brassai Attila a MOGYE vezetősége ellen
Brassai, aki egyben a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) elnöke is, azok után fordult a Maros megyei törvényszékhez, miután a MOGYE volt rektora, Constantin Copotoiu ez év március 19-én hozott 177-es határozatában írásbeli megrovásban részesítette, mivel véleménye szerint megsértette „az akadémiai közösség lojalitási szabályait”.
Pert nyert Brassai Attila, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) professzora (képünkön) az intézmény vezetősége ellen. Brassai, aki egyben a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) elnöke is, azok után fordult a Maros megyei törvényszékhez, miután a MOGYE volt rektora, Constantin Copotoiu ez év március 19-én hozott 177-es határozatában írásbeli megrovásban részesítette, mivel véleménye szerint megsértette „az akadémiai közösség lojalitási szabályait”.
A magyar orvosprofesszor az Európai Parlament meghívásának eleget téve, Strasbourgban ismertette az egyetemi szenátus román tagjai által jóváhagyott charta, tanügyi törvényt sértő rendelkezéseit. Brassai bemutatta azokat a kifogásokat, amelyeket a Boc-kormány tanügyminisztere, Daniel Funeriu 2011. december 16-i átiratában megfogalmazott, indítványozva a kisebbségi oktatás kiterjesztésére vonatkozó előírásoknak a chartában való rögzítését.
Mint ismeretes, a másik két multikulturálisként meghatározott egyetem, a kolozsvári Babeş–Bolyai és a marosvásárhelyi művészeti minden további nélkül belefoglalta a saját alapszabályába a 2011. évi 1-es tanügyi törvény 135-ik szakaszának a kisebbségi oktatás bővítésére vonatkozó rendelkezéseit. Miután Brassai Attila az európai fórumok elé tárta a MOGYE szenátusának sajátos törvényértelmezését, az egyetem vezetősége megtorló intézkedéseket hozott ellene.
Az öt tárgyalás után megszületett ítélet az első olyan törvényszéki döntésnek számít, amelyben a marosvásárhelyi taláros testületek előtt pervesztes a MOGYE vezetősége. Az egyetem eddig valamennyi etnikai színezetű perét megnyerte, többek között a román kormánnyal szemben is. A megyei törvényszék ezúttal elfogadta az oktató panaszát és érvénytelenítette az ellene szóló fegyelmi határozatot.
A Brassai jogi képviseletét ellátó Kincses Előd ügyvéd véleménye szerint sokat nyomhatott a latban az, hogy az EP Kisebbségi Munkacsoportjának társelnökei, François Alfonsi és Gál Kinga átiratban kifogásolták a marosvásárhelyi egyetem magyar kisebbségellenes gyakorlatát és felhívták a figyelmet az európai értékek tiszteletben tartásának fontosságára.
Kérdésünkre, hogy a nyertes csata után számít-e a háború folytatására, Brassai Attila igennel válaszolt. „Lehet, hogy a törvényszéki ítélet nyomán az új rektor kénytelen eltörölni a megrovást, ám ez még nem ad okot túlságos derűlátásra. Nem igaz, hogy az egyetemen nem változott valamelyest a hangulat, de meggyőződésem szerint a régi reflexek még mindig működnek és a számlák törlesztése folyik” – fejtette ki a Krónikának a BKB elnöke, aki szerint a MOGYE-vezetők
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Brassai Attila professzor sikeres munkajogi pere
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem akkori rektora, prof. dr. Constantin Copotoiu 2012.03.19-i 177-es határozatával írásbeli megrovásban részesítette dr. Brassai Attila professzort, mivel állítólag megsértette "az akadémiai közösség lojalitási szabályait" azzal, hogy az Európai Parlament meghívásának eleget téve Strasbourgban ismertette az egyetemi szenátus román tagjai által jóváhagyott Charta tanügyi törvényt sértő rendelkezéseit. A professzor bemutatta azokat a kifogásokat, amelyeket a Boc-kormány tanügyminisztere, Daniel Funeriu 2011. december 16-i átiratában megfogalmazott, indítványozva a kisebbségi oktatás kiterjesztésére vonatkozó előírásoknak a Chartában való rögzítését. A másik két multikulturálisként meghatározott egyetem, a kolozsvári Babes-Bolyai és a marosvásárhelyi Művészeti minden további nélkül belefoglalta a saját Chartájába a 2011. évi 1-es tanügyi törvény 135. szakaszának a kisebbségi oktatás bővítésére vonatkozó rendelkezéseit. Ezt a MOGYE kétharmados román többségű szenátusa a mai napig nem tette meg, de a Ponta-kormány ennek ellenére 2012. június 21- én jóváhagyta a törvénysértő Chartát.
Brassai professzor a Maros megyei Törvényszéken megtámadta a fegyelmi határozatot és öt tárgyalás után megszületett az első olyan ítélet, amelyben a marosvásárhelyi bíróság előtt pervesztes lett a MOGYE vezetősége, akik eddig a román kormánnyal szemben is sorra nyerték meg peres ügyeiket. A megyei törvényszék a professzor panaszát elfogadta és érvénytelenítette a fegyelmi határozatot. A jogi képviseletet ellátó dr. Kincses Előd ügyvéd véleménye szerint sokat nyomhatott a latban az, hogy az EP Kisebbségi Munkacsoportjának társelnökei, Francois Alfonsi és Gál Kinga átiratban kifogásolták a MOGYE magyar kisebbségellenes gyakorlatát és felhívták a figyelmet az európai értékek tiszteletben tartásának fontosságára.
Népújság (Marosvásárhely)

Hírsaláta
AZ INTERNET VILÁGÁT IS ELÉRTE A ROMÁNOSÍTÁS. A kolozsvári magyar konzulátus 2013. február 11-én vette észre, eltűnt Kolozsvár magyar neve a Facebook helységnévlistájáról, így a magyar nyelvű felhasználói felületen sem lehet magyarul kiírni lakhelyként, születési helyként vagy átutazási területet jelölő városnévként. Hétfőig magyarul jelent meg Kolozsvár, most csak Cluj-Napoca szerepel. Ez olyan – írja a konzulátus –, mintha visszarepültünk volna az időben a 80-as évek végére, amikor Romániában nem lehetett, nem szabadott leírni az erdélyi városok magyar nevét!
MAGYARUL IS MEGJELENIK A KOMMUNISTA ELLENÁLLÁS HŐSEIRŐL SZÓLÓ FOLYÓIRAT. A marosvásárhelyi kultúrpalota Tükörtermében mutatták be A kommunista ellenállás hősei című folyóirat első számát. A kiadvány a Maros Megyei Tanács és a Transilvania Grup Business Kft. (Zi de zi napilap) együttműködésében, a volt politikai foglyok egyesületének támogatásával jött létre. A terv szerint az ingyenesen terjesztett folyóiratnak összesen hat kiadása lesz, havonta egy, kiadásonként 2000 példányban, összesen több mint 40 ezer lej értékben. A folyóirat következő számait magyarul is kiadják – nyilatkozta Ciprian Dobre, a megyei tanács elnöke, hiszen az ellenállásban és az áldozatvállalásban nem volt különbség. (Hírkereső) PONTA PÁRIZSRA SZÁMÍT. Victor Ponta kormányfő szerdán bejelentette, jövő héten Párizsba utazik, hogy Francois Hollande államelnökkel és Jean-Marc Ayrault kormányfővel tárgyaljon Románia schengeni övezethez való csatlakozásáról. (Mediafax) RÁCS MÖGÖTT EGY LEGFŐBB BÍRÓ. A Legfelsőbb Ítélő és Semmítőszék jogerősen négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte egy korrupcióval vádolt korábbi tagját, Maria David bírót. A Mediafax hírügynökség jelentése szerint a másodfokon ítélkező öttagú bírói testület befolyással való üzérkedés miatt ítélte el a korábbi kollégát. A korrupcióellenes ügyészség által összeállított vádirat szerint a bíró 2009-ben 200 ezer euró csúszópénzt fogadott el egy üzletembertől, akinek azt ígérte, közbenjár egy számára kedvező ítélet kieszközléséért. Maria Davidot 2012 februárjában csúszópénz elfogadásakor tetten érték a nyomozók. A bíró előzetes letartóztatásban várta az ítéletet. A TERVEZETTNÉL NAGYOBB AZ INFLÁCIÓ. Januárban 1,34 százalékkal nőtt az előző hónaphoz képest az infláció Romániában – közölte az országos statisztikai intézet. Az élelmiszerek 1,2, az ipari cikkek 2 százalékkal drágultak, míg a szolgáltatások 0,2 százalékkal kevesebbe kerültek januárban, mint decemberben. A tavalyi év januárjához képest a fogyasztói árindex 5,97 százalékkal nőtt. A román központi bank az év első felében 5–6 százalékos inflációval számol, amely az év második felében várhatóan mérséklődni fog. Az idei évre a központi bank 3,5 százalékos célinflációt jelölt ki, 2014-re 3,2 százalékot. Tavaly az éves infláció 4,95 százalék volt Romániában, ami meghaladta a központi bank előrejelzését.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Feldühítette az EPP-t Reding Magyarország elleni hadjárata
Címlapján hozza az uniós ügyekkel foglalkozó European Voice című hetilap, hogy Viviane Reding alapjogi, igazságügyi és állampolgárságért felelős uniós biztos a jelenlegi magyar kormánnyal szemben tanúsított „agresszív” hozzáállása miatt vitába keveredett az Európai Néppárttal, amelynek maga is tagja.
A lap úgy értékeli, a párt EP-képviselőcsoportjának vezetője, Joseph Daul ellentámadást indított, mert úgy véli, Reding stábja „titkos tájékoztatást” folytat Orbán Viktor kormánya ellen. Dault az internetes Új Magyar Szó két cikke dühítette fel, amelyekben a kolozsvári portál Redinghez közel álló forrásokra hivatkozva arról cikkezett, hogy az Európai Néppárt a Fidesz kizárását fontolgatja, valamint, hogy José Manuel Barroso, a bizottság elnöke már eldöntötte, hogy a magyar alaptörvény módosítása „nem elfogadható”, és ebben Angela Merkel német kancellár támogatását is bírja.
A lap emlékeztet, hogy a kolozsvári portálnak címzett levelében Daul tagadta a cikkek állításait. Daul irodája utánajárt, hogy a maszol.ro által idézett vacsorán, amelyen állítólag a Fidesz sorsáról esett szó, Reding stábjából csak maga a biztos és kabinetfőnöke, Martin Selmayr vett részt. A lap Reding hivatalánál is érdeklődött, hogy ők állnak-e a tájékoztatás hátterében, de ott nem óhajtottak kommentárt fűzni a történtekhez. A cikk ismerteti, hogy a maszol.ro állításait Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke is tagadta.
A European Voice írása szerint az incidens megerősítette „némelyek aggodalmát a bizottságban”, miszerint Reding elferdíti vagy legalábbis nem megfelelően tükrözi a biztosi kollégiumon belül Magyarországról kialakult „véleményegyensúlyt”.
Az írás idézi Schöpflin György fideszes EP-képviselőt, aki szerint Reding célja az, hogy alapot teremtsen a bizottság számára egy olyan eszköz létrehozására, amellyel a brüsszeli testület „megfegyelmezheti” a tagállamokat, ehhez viszont Schöpflin szerint Redingnek el kellene szigetelnie a Fideszt az Európai Néppártban, ami viszont a szélsőjobb malmára hajthatja a vizet.
Az írás arra is kitér, hogy Reding a francia jobboldalt is feldühítette, amikor 2010-ben kifogásolta, hogy a jobboldali Nicolas Sarkozy vezette Franciaország romákat toloncol haza, majd a szocialista François Hollande győzelmekor azt írta a Twitteren, hogy Franciaországba végre visszatért az igazság.
Szabadság (Kolozsvár)

Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája
Csángó Napok Brüsszelben
A csángó kultúra az európai kulturális örökség része, ezekkel a szavakkal nyitotta meg Francois Alfonsi, a Kisebbségi Frakcióközi Munkacsoport (intergroup) társelnöke Tytti Isohookana-Asunmaa asszony moldvai csángókról írott könyvének brüsszeli bemutatóját.
Tőkés László európai parlamenti képviselő irodájának szervezésében, 2013. május 27–28-án Csángó Napokat rendeztek Brüsszelben. Ennek első napján a Nyisztor Ilona által vezetett pusztinai hagyományőrző csoport és a Brüsszelben erdélyi zenészek által, tavaly alapított Esztenka zenekar lépett fel a Balassi Intézet színpadán. A nagy sikerű előadást megelőzően Duma András, a Szeret-Klézse Alapítvány nevében az általuk létrehozott Kend kitüntetést adományozta Tytti Isohookana-Asunmaa asszonynak, „mindazért, amit a csángókért tett”. A finn és magyar nyelven íródott, csángó kézi szőttesű borítóban átadott oklevél átnyújtásakor Duma András az egész, tizenöt tagú utazócsoport érzéseit és gondolatait juttatta kifejezésre, amikor azt mondta: a csángók maguk közé valónak fogadják el Tytti asszonyt, hiszen finnországi támogatójuk – Finnország volt művelődési minisztere, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének volt tagja – is közösséget vállalt velük, és síkra szállt védelmükben.
Az esti műsort levezető Szilágyi Zsolt, Tőkés László brüsszeli irodavezetője, a szervezők nevében ekképpen méltatta a jeles vendéget: Tytti asszony a legmegbecsültebb és legszeretettebb nyugati személyiség a csángók körében, a csángók és az erdélyiek is mindig úgy fogják fogadni, mintha haza jönne…
Az Európai Parlament székhelyén másnap délután került sor a volt finn miniszter asszony könyvének bemutatójára. A könyv előbb finnül, tavaly pedig magyarul, majd angol nyelven is megjelent.
A szerző megköszönte Tőkés Lászlónak, hogy alkalmat teremtett a könyv európai parlamenti bemutatójára. Beszédében, a csángók jelenlegi mostoha sorsa ellenére, bizakodását fejezte ki jövőjüket illetően. A sorsüldözött moldvai csángómagyarok évszázadokon át megőrizték őseik hitét, kultúráját, anyanyelvét, és bízik abban, hogy most, amikor az integráció eszközei is rendelkezésükre állanak, ennek ők is haszonélvezői lesznek. Ugyanakkor az európai intézmények kötelességének nevezte, hogy mindazokat a kultúrákat és nyelveket, amelyek veszélyben forognak, védjék és biztosítsák fejlődésüket. „Megdöbbentő volt látnom, el sem tudtam képzelni, hogy valaki, egy nép, ne használhassa anyanyelvét a saját templomában, ne mondhassák, ne énekelhessék saját imádságaikat és énekeiket anyanyelvükön” – vallotta meg elérzékenyülve Tytti asszony.
Francois Alfonsi európai parlamenti képviselő, aki éppen a veszélyeztetett nyelvek védelméről készülő jelentés felelőse, ugyancsak az Unió és a tagállamok felelősségét hangsúlyozta. A Korzika szigetét képviselő politikus a korzikai és a csángó kultúra ellenében, az elmúlt évtizedekben folytatott nemzetállami elnyomást állította párhuzamba. Ezek a kultúrák az európai kulturális örökség részét képezik, semmivel sem alacsonyabb rendűek, mint akármelyik más európai nép kultúrája. Ezeket védelmezni nem mást jelent, mint az európai szellemiséget, Európa kulturális örökségét megvédeni – mondotta.
Házigazdaként Tőkés László, az említett jelentés társelőadójaként, szintén a veszélyeztetett nyelvek ügyének égető időszerűségére hívta fel a figyelmet. Mint mondotta, nem csupán a csángók szenvedő alanyai az erőszakos nemzetállami asszimilációnak, de hasonló sors jutott a szerbiai vlachoknak, valamint az ukrajnai magyaroknak és románoknak. Tytti Isohookana-Asunmaa asszony csángókról írott Európa Tanácsi Ajánlásának (1521/2001) meghagyásait a román állam sajnos mind a mai napig nem ülteti életbe. A kisebbségeket, az erdélyi és moldvai magyarokat Romániának nem veszélyforrásként, hanem veszélyeztetett közösségekként kellene kezelnie – hangsúlyozta erdélyi képviselőnk, majd külön is gratulált Tytti asszonynak azért, hogy az európai értékek rangos képviselőjeként nem csupán a csángómagyarok ügyét viseli a szívén, hanem amint azt az Európa Tanácsban végzett munkájával, ET-jelentéseivel is bizonyította, az elnyomott Ural-vidéki és a finn-ugor rokon népekre is gondja van.
A rendezvényen felszólaltak a klézsei Duma András alapítványi vezető és Nyisztor Ilona, a pusztinai közösségi ház vezetője, valamint az udvarhelyszéki Márton Attila, aki a moldvai tanítói program keretében végzi szolgálatát Lészpeden. A moldvai magyar nyelvű oktatásról szóló tájékoztatásában elmondta, hogy a Magyar Pedagógusok Szövetségének égisze alatt futó oktatási programnak köszönhetően immár mintegy kétezer csángó gyermek részesül magyar nyelvtanításban, és amint az utazócsoportban részt vevő fiatalok példája is mutatja, a gyermekek „kezdik visszatanulni szüleik nyelvét és énekeit”.
Sandra Kalniete és Sógor Csaba képviselők mellett Hannu Takkula és Anneli Jäättenmäki finn európai parlamenti képviselők is részt vettek a könyvbemutatón, akik külön is méltatták nemzettársukat a könyv megírásáért. A felemelő együttlétet a pusztinai hagyományőrzők éneke fogta keretbe. Tőkés László a Csángó körkép címet viselő könyv szerzőjét az ő nevükben is meghívta Erdélybe és Moldvába.
Brüsszel, 2013. május 29.
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája

Kisebbségi nyelvek védelméért
Elsöprő többséggel fogadta el tegnap az Európai Parlament a veszélyeztetett nyelvek védelméről szóló jelentést. A dokumentum már a bevezetőben elmondja, hogy a jelenlegi uniós eszközök nem teszik lehetővé az európai nyelvek megmentését, ezért többet is végveszély fenyeget.
Mivel ezek a nyelvek az európai kulturális örökség részét képezik, a jelentés azzal a felhívással fordul az Európai Bizottsághoz és a tagállamokhoz, hogy változtassanak eddigi politikájukon, és konkrét cselekvési programokkal, költségvetési eszközökkel védjék meg a veszélyeztetett nyelveket. Az Európai Unióban több mint száz veszélyeztetett nyelvet tartanak nyilván. A jelentésbe a Magyarország határain kívül élő magyarok nyelvhasználati jogainak megerősítését célzó javaslatok is bekerültek.
A veszélyeztetett nyelvek védelméről szóló jelentést 645 szavazattal 26 ellenében, 29 tartózkodás mellett fogadta el az Európai Parlament. François Alfonsi jelentéstévő, az Európai Szabad Szövetség (EFA) korzikai képviselője a szavazást megelőzően hangsúlyozta: „A kulturális sokszínűség az európai integritás egyik alapvető részeleme. Valamennyiszer egy nyelv kihal, európai örökségünknek egy részét veszítjük el. Éppen ezért a jelentés új lendületet és reményt hoz több millió európai számára, akik kultúrájukat és nyelvi örökségüket a jövő nemzedékeknek szeretnék átadni.” Az Európai Néppárt részéről Tőkés László volt a jelentés felelőse, ún. árnyék-jelentéstevője. Javaslatára az is bekerült a végső szövegbe, hogy a tagállamoknak szakítaniuk kell az asszimilációs törekvésekkel, és „a veszélyeztetett nyelvi vagy etnikai közösségek iránti toleranciát”, a társadalmi elismerés, valamint a tisztelet szellemét kell tanúsítaniuk. Tőkés indítványára annak elismerése is bekerült a szövegbe, hogy az anyanyelven való tanulás a leghatékonyabb eszköz, éppen ezért ezt minden életkori szinten, intézményes módon, költségvetési alapokkal is támogatni szükséges. Az EP által elfogadott szöveg mind az Európai Bizottság, mind pedig némely tagállamok eddigi gyakorlatát elmarasztalja. Ez utóbbiakat felszólítja, hogy azok, amelyek még nem tették meg, ratifikálják a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját (1992), valamint a Kisebbségi Keretegyezményt (1995). Bár Tőkés László az egész unióra érvényes, kötelező erejű irányelv elfogadását indítványozta, a képviselők, illetve az egyes frakciók végül is csak egy olyan kompromisszumos megfogalmazásban tudtak megegyezni, hogy az Európai Bizottság kedvező intézkedéseket foganatosítson a szóban forgó közösségek érdekében. A veszélyeztetett nyelvek védelméről szóló jelentés erdélyi vonatkozásai kapcsán Tőkés László tegnapi közleményében kifejtette: „Mandátumom elkezdésekor európai kisebbségvédelmi kódex megalkotásának kezdeményezését tűztem ki célul. A jelentés kiváló kiindulópont ebbe az irányba. Erdélyi magyarságunk száma tragikusan fogy, az utóbbi kilencven évben veszélyeztetett közösséggé váltunk. A romániai magyarok anyanyelve, beleértve a székelyeket és a csángókat is, veszélyeztetett nyelvnek számít. A ma megszavazott jelentésnek tehát bennünket is védelmeznie kell. Örülök annak, hogy román képviselők is megszavazták a jelentést. Románia kormányának is változtatnia kell eddigi politikáján.”
A szavazás után az EFA szervezésében zajlott sajtóértekezleten François Alfonsi általános ismertetőjét követően az EP különböző politikai csoportjaihoz tartozó képviselők értékelték a rendhagyó jelentés, valamint a nyelvvédelem és a nyelvi jogok fontosságát. Jill Evans, az EFA-frakció walesi elnök asszonya metaforikus értelemben szólt egy szinte ismeretlen szigetlakó népközösség 1974-ben elhalálozott utolsó tagjáról, akinek halálával anyanyelve is sírba szállt. Európa ereje nemcsak gazdasága erejében áll, hanem a nyelvi sokszínűség gazdagsága is erősíti kontinensünket – hangsúlyozta a képviselőnő. Tőkés László örömét fejezte ki amiatt, hogy miközben az EU különleges figyelmet szentel az állat- vagy a növény- és a természetvédelemnek – ez esetben az EP végre a nyelvvédelemre is kellő figyelmet fordít. Ezzel együtt kritikus módon szólt arról a törekvésről, mely a jelentés szerkesztése során csak a nyelvek veszélyeztetett voltáról akart hallani, mereven elválasztva ettől az emberi és nemzeti jogaikban korlátozott kisebbségi közösségek ügyét. Példaként a romániai csángók és a szerbiai vlachok esetét említette, akiket éppen nyelvi asszimilációjuk révén fosztanak meg önazonosságuktól. Európának meg kell védenie saját népeit és polgárait – hangoztatta.
A jelentéshez a kisebbségi magyarnyelv-használatra, ezen belül is a csángók magyarnyelv-használatával kapcsolatosan nyújtott be módosító indítványokat Gál Kinga Fideszes EP-képviselő is, így került be a szövegbe, hogy az országoknak nem teherként, hanem értékként és lehetőségként kell tekinteniük a területükön beszélt összes nyelvre. Egy másik indítványában kiemelte azt is, hogy egy nyelv egy bizonyos területet érintően is lehet veszélyeztetett, ha az adott nyelv a területen történelmileg beszélt nyelvnek számít. Ezért is fontos a népszámlálási adatok nyomon követése e tekintetben – nyilatkozott a fideszes EP-képviselő, aki szerint ez a szórványban élő magyarság számára fontos rendelkezés. Üdvözölte a jelentés elfogadását Winkler Gyula RMDSZ-es EP-képviselő is. „Én magam is teljes mértékben egyetértek azzal, hogy az anyanyelven zajló oktatás a leghatékonyabb, ahogy azt a jelentés is megfogalmazza, éppen ezért arra biztatom a tagállamokat, hogy tartsák tiszteletben ezt az elvet az oktatási politikájukban” – fogalmazott a voksolást követően Winkler az írásban benyújtott szavazatmagyarázatban. Az RMDSZ EP-képviselője szerint az EB nyelvi sokszínűségre vonatkozó politikáját újra kell gondolni, és megfelelő módon kell ezt finanszírozni is a következő költségvetési ciklusban.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A kisebbségi kérdésben merev és érzéketlen az Európai Bizottság
A kisebbségi európai polgári kezdeményezés elutasítása nyomán kialakult helyzet megvitatása szerepelt az Európai Parlament kisebbségi frakcióközi munkacsoport csütörtöki strasbourgi ülésének napirendjén, amelyet az Intergroup társelnökei, Tabajdi Csaba és Francois Alfonsi vezettek. Tabajdi Csaba ülésvezető elsőként Hans Heinrich Hansent, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának elnökét kérte, hogy ismertesse az elmúlt időszak következtetéseit.
A FUEN elnöke felszólalásában elmondta: „az Európai Bizottság érzéketlen az európai kisebbségi közösségek által felvetett fontos és jogos kérdéssel kapcsolatban". Véleménye szerint az EB-nek bátorítani és segítenie kellene a polgárokat, a civil szervezetek, az európai kisebbségeket, hogy éljenek a kezdeményezés eszközével. „Mi partneri ajánlatot tettünk, a Bizottság viszont elutasította az ajánlatot és a párbeszédre való felhívásunkat is" – hangsúlyozta Hans Heinrich Hansen.
Winkler Gyula, a kezdeményező RMDSZ nevében elmondta: „az elmúlt időszak munkájának legfontosabb eredménye az európai kisebbségi szolidaritás megteremtése. Magunk mellett tudhatjuk számos jelentős kisebbségi közösség támogatását. Feladatunk ennek a szolidaritásnak a fenntartása". Az RMDSZ európai parlamenti képviselője ismertette a Szövetség azon álláspontját, hogy ki kell használni a fellebbezés lehetőségét a luxemburgi Általános Ügyek Bíróságán, ehhez viszont – azonosítva a jogalapot – meg kell fogalmazni a megfelelő jogi tartalmat. Winkler Gyula szerint szorosabbra kell vonni az együttműködést a kisebbségi közösségek ernyőszervezete, a FUEN, az Európai Parlament azon tagjai között, akik kisebbségi közösségeket képviselnek vagy támogatják ügyüket, valamint reményeink szerint az Európai Bizottsággal is.
Az RMDSZ európai parlamenti képviselője elmondta: az elutasítást követő lépések eldöntése a polgári bizottság hét tagjának előjoga. „Meg vagyunk győződve arról, hogy döntésüket egyöntetűen fogják meghozni egy minél alaposabb és szélesebb körű konzultáció alapján" – hangsúlyozta. Winkler Gyula külön üdvözölte az Európai Bizottság képviseletében jelen levő Jens Nymand Christensent, akit a polgári kezdeményezés visszautasításának alaposabb indoklására kért.
A Székely Nemzeti Tanács nevében Izsák Balázs elnök tájékoztatta a jelenlévőket regionális kezdeményezésük tartalmáról valamint annak visszautasítási körülményeikről. Bejelentette, hogy az elutasítást már megfellebbezték a luxemburgi bírói testületnél.
Jens Nymand Christensen, az Európai Bizottság igazgatója válaszában lényegében megismételte az elutasító dokumentumban foglaltakat. Véleménye szerint az Európai Bizottság jogi értelmezésen alapuló elutasító döntés hozott. Állítása szerint az EB apparátusa nem a polgári kezdeményezés témáját és tartalmát elemezte, hanem kizárólag a polgári kezdeményezés szabályzatának előírásaihoz ragaszkodott.
A megbeszélésen részt vevő számos európai parlamenti képviselő felszólalásaikban csalódottságukat fejezték ki a bizottság merev és szigorúan a szerződés betűjéhez ragaszkodó magatartása miatt. A képviselők szerint az Európai Unió szerződéseinek szellemisége lehetővé kell tegye a nemzeti kisebbségi közösségek aktív védelmezését és támogatását.
A megbeszélésen az RMDSZ-t Winkler Gyula és Sógor Csaba európai parlamenti képviselők, valamint Vincze Loránt, a FUEN alelnöke képviselték. A tanácskozás résztvevői eltökéltségüket fejezték ki, hogy a civil szervezetek szintjén és politikai úton is folytatni kell az európai kisebbségvédelmi keret megalkotása érdekében tett erőfeszítéseket.
Winkler Gyula sajtóirodájának sajtóközleménye
Erdély.ma

Elfogadták Brüsszelben az anyanyelvi felsőoktatás tervezetét
Egyhangúlag elfogadta a Régiók Bizottságának (RB) Oktatás, ifjúság és kutatás (EDUC) szakbizottsága Az európai felsőoktatás a világban című véleménytervezetet november 13-i ülésén Brüsszelben. A Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, a bizottság jelentéstevője által előterjesztett dokumentum egyik legfontosabb megállapítása, hogy a soknyelvű és soknemzetiségű Európában kiemelt szerephez kell jutniuk azon felsőoktatási intézményeknek, amelyek valamely kisebbség nyelvén is képzést nyújtanak.
A véleménytervezet prioritásként kezeli a nemzetköziesítés feltételeit kevésbé teljesítő felsőoktatási intézmények felzárkóztatását az európai felsőoktatás versenyképességének növelése érdekében.
Borboly Csaba szerint a véleménytervezet elfogadása áttörést jelent, hiszen már többször visszautasították az RB-ben a nemzeti kisebbségekre vonatkozó javaslatait, így ez lehet azon kevés EU-s dokumentumok egyike, amelyben szerepel a nemzeti kisebbségek ügye.
A megyeelnök által felkért szakértő, Csák László szerint a Régiók Bizottságának véleménye, bár nem kötelező érvényű jogszabály, mégis nagyon fontos eredmény
„A vélemény kapcsán két kérdésben kompromisszumot sikerült elérni a néppárti és a szocialista csoportok között: egyrészt, hogy az európai felsőoktatási rendszerben fontos szerepük van a kisebbségi tannyelvű egyetemeknek, másrészt pedig, hogy a 2014–2020 közötti időszakra javasolja a Régiók Bizottsága, hogy a tagállamok, így Románia is, támogassa azokat a felsőoktatási beruházásokat, amelyeket a kisebb, regionális egyetemek igényelnek versenyképességük erősítése érdekében” – fejtette ki Csák László.
A szakbizottság elnöke, Anton Rombouts gratulált Borboly Csabának, de mint mondta, a dokumentumot még a 2014. januári plenáris ülésen is el kell fogadnia az RB-nek, tehát a csata igen, de a háború még nincs megnyerve, a helyzet azonban kedvező, mivel a szakbizottság egyhangúlag fogadta el a véleménytervezetet, így a plenáris ülés előtt már csak legkevesebb 32 aláírással lehet módosító javaslatokat tenni. Jean Francois Istasse alelnök szintén pozitívan véleményezte a dokumentumot, és elégedettségének adott hangot amiatt, hogy sikerült a módosításokban megegyezni.
Az ülésen felszólalt Dimitrios Kalogeropolous, a Uniós polgárság, kormányzás, intézményi és külügyek (CIVEX) szakbizottság raportőre is, aki kiválónak nevezte az előterjesztett véleménytervezetet, és kifejtette, hogy fontos előfeltétele az európai felsőoktatás nemzetköziesítésének, hogy foglalkozzanak ezzel a témával, és bevonzzák az új tehetségeket. Borboly Csaba hozzászólásában fontosnak nevezte a távoktatás biztosítását, hogy az oktatás az anyagilag hátrányos helyzetű diákokhoz is eljusson.
A véleménytervezet eredeti szövegéhez 13 módosító indítványt nyújtott be Jean Francois Istasse, az Európai Szocialista Párt (PES) frakciójának tagja, a szakbizottság alelnöke, amelyek közül négynél Borboly Csaba újabb módosításokat javasolt, ragaszkodva a regionális és kisebbségi nyelvek megemlítéséhez, mivel ezek a felsőoktatási intézmények regionális beágyazottságát segítik elő. Továbbá a következőket pontosította: a kohéziós és strukturális politika megtervezésében a tagállamoknak a felsőoktatásra vonatkozó keretprogramjait is figyelembe kell venniük; az RB véleménytervezete nagy hangsúlyt fektet a helyi és regionális önkormányzatok nemzetköziesítésben betöltött szerepére; nyomatékosítani kell annak fontosságát, hogy a tagállamok is létrehozzanak támogatási programokat, amelyek hozzájárulnak a felsőoktatás nemzetköziesítéséhez. A tervezetben a mobilitás kétirányú jellegének fontosságát hangsúlyozta a raportőr, hiszen a mobilitás mind a kibocsátó, mind pedig a befogadó térség érdekeinek meg kell feleljen, ellenkező esetben migrációs, demográfiai és versenyképességi problémák adódhatnak.
„ A szóban forgó dokumentum előzetes tervezetét idén október 17-én küldtük be az EDUC szakbizottságnak, és a véleménytervezet kidolgozását több egyeztetés előzte meg a témában érintett szakértőkkel. Konzultáltam regionális szinten a román felsőoktatási intézmények képviselőinek részvételével, egyeztettem európai uniós intézmények szakértőivel Brüsszelben, az EB felsőoktatási képviselőjével, valamint a litván elnökség oktatási attaséjával” – számolt be tevékenységéről Borboly Csaba. Az elöljáró megköszönte a székelyföldi egyetemek képviselőinek, valamint a Hargita Megye Tanácsánál dolgozó munkatársainak a véleménytervezet összeállításának szakmai megalapozásához nyújtott segítséget, hozzájárulást.
Az RB-vélemény legalapvetőbb szerepe az, hogy ajánlásokat tegyen az EU politikájának és jogszabályainak alakítására, tehát közvetítenie kell a helyi és regionális önkormányzatok aggályait, és azokat úgy kell bemutatnia, hogy a többi intézmény képes legyen könnyen megérteni a legfontosabb üzeneteket és követni az RB érvelését és indoklását, valamint szükség esetén módosítani az eredeti javaslatot.
Maszol.ro/közlemény

EP-képviselők Tőkés László védelmében
Levélben fordult Victor Ponta román miniszterelnökhöz az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformjának elnöke, Göran Lindblad, valamint több EP-képviselő, akik védelmükbe vették Tőkés Lászlót, és a romániai rendszerváltásban játszott szerepét méltatták – derül ki Tőkés László sajtóirodájának szerdai közleményéből.
Az MTI-hez eljuttatott dokumentum szerint Lindlab arra hívta fel a miniszterelnök figyelmét, hogy Románia európaiságát kérdőjelezi meg, ha visszavonják Tőkés Lászlótól az 1989-es romániai forradalom kirobbantásában betöltött szerepéért odaítélt Románia Csillaga Érdemrendet.
Úgy véli, hogy a Tőkés László ellen indított romániai eljárás egyet jelent az erdélyi EP-képviselő politikai érdemeinek megkérdőjelezésével. A negyvenhárom szervezetet tömörítő platform elnöke emlékezteti a miniszterelnököt, hogy Románia az Európai Unió, illetve az Európa Tanács tagja, így kötelessége tiszteletben tartani az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok védelméről szóló európai egyezményeket. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy európai demokratikus jogállamban bárkit is azért üldözzenek, mert a szabad véleménynyilvánítás jogával élt.
Szintén szerdán tizenegy európai parlamenti képviselő ugyancsak levélben fordult Pontához, amelyben Tőkés Lászlónak a romániai rendszerváltásban játszott szerepét méltatták. Azt írták, hogy ma Románia az ő hozzájárulása nélkül nem tartozhatna az Európai Unió országainak családjához.
A levél aláírói között szerepel Sandra Kalniete, Szájer József, Andrey Kovatchev, Zuzana Roithová, Inese Vaidere, Krisjanis Karins, Milan Zver, Bernd Posselt, Ramon Tremosa i Balcells, Jim Higgins és Francois Alfonsi.
hirado.hu/MTI
Erdély.ma

„Az irodalom egyetlen haszna, hogy élni segít”
A székelyudvarhelyi G. Café érdeme, hogy az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) a Küküllő menti várost tartotta érdemesnek díjkiosztó gálája helyszínéül választani, de a Szentimre utcai kultúrkocsma talán nagyobb érdeme, hogy színvonalas kultúrkínálatával értő, befogadó közönséget sikerült kinevelnie. A szombaton este tartott eseményen a díjazottak mellett számos más, a jelenkori irodalomban és irodalomért tevékenykedő meghívottal ismerkedhetett meg vagy találkozhatott újból a nagyérdemű.
Nem csak zenei programokban volt gazdag az év a G. Caféban, hisz az elmúlt hónapokban a jelenkori irodalom olyan nagyjai vonultak fel a kultúrkocsmában, mint Bodor Ádám, François Bréda, Kányádi Sándor, Laczkfi János, Grecsó Krisztián, vagy legutóbb Esterházy Péter. Az esztendő mintegy megkoronázásaként az E-MIL szombaton este a kávézóban tartotta tizenegyedik díjkiosztó gáláját.
A G. Café irodalmi estjeinek hagyományos házigazdája, Murányi Sándor Olivér író ezúttal László Noémi költőnek, az E-MIL elnökének engedte át a mikrofont. „Az Erdélyi Magyar Írók Ligája hagyományosan minden évben kiosztotta az E-MIL Méhes György Nagydíjat és az E-MIL Méhes György Debütdíjat. Idén a szervezetben történtek jónak nem nevezhető dolgok, melyeknek jó következménye viszont az volt, hogy megjelent négy új díj vers, próza, irodalomtudomány és -kritika, valamint gyermekirodalom kategóriákban” – mondta el bevezetésként.
Az est első felében a díjazottakkal és a díjnyertes kötetekkel – Király László költő Készülődés Pazsgába című, Szántai János költő, író, producer, forgatókönyvíró A jó, a rossz, a csúnya és egyéb mesebeli párbajok című, valamint Molnár Vilmos prózaíró Az ördög megint Csíkban című kötetével – ismerkedhettek meg a részvevők. Az E-MIL irodalomtudományért és -kritikáért járó díját dr. Fried Istvánnak adományozta, az udvarhelyiek által már jól ismert „tanár úr” azonban nem tudott részt venni az eseményen.
Milyen kell legyen az első mondat? – szegezte a kérdést a meghívottaknak László Noémi. Molnár Vilmos szerint igaznak, meghökkentőnek. „Az első mondat olyan, mint egy ígéret, kötelezi az írót, hogy a továbbiakban se okozzon csalódást az olvasónak” – fejtette ki. A vers lebegőbb, irreálisabb és egyben sűrítettebb is, mint a próza, Király László elmondta: ezért megtervezni azt nem lehet, a versnek nincs receptje.
Szántai János a filmbeli horogról beszélt, amin a néző, mint a hal, felakad, és a horgász, vagyis a rendező berántja a film világába. „A prózában, akárcsak a mesében, az első mondat valóban egy horogként funkcionál, arra ösztökéli az olvasót, hogy tovább olvasson. Jelen kötet esetében semmilyen problémám nem volt az első mondattal, tekintettel arra, hogy az valóban párban íródott meg, hisz Kristóf fiamnak volt egy olyan időszaka, amikor ontotta az első mondatokat. Szerintem minden apa vagy apaszerepben játszó férfi találkozik ezzel a szituációval. Ezek kiváló horgok voltak, az én munkám abban állt, hogy ezekből a magánmitológiákon túl jelentéstartalmú szövegek szülessenek” – mesélte a szerző.
A jó címekről és a „címbaromság” kihívásairól is szó esett, a beszélgetés vallomástételre késztette Molnár Vilmost: ezúton mondott köszönetet szerkesztőtársának, Lövétei Lázár Lászlónak, a Székelyföld irodalmi folyóirat főszerkesztőjének, aki díjnyertes kötetének címét adta. „Mással is volt ilyen, de azt már nem mondom el” – tette hozzá végül Molnár Vilmos.
A felolvasásokat követően Lakatos Mihály, a Balassi Intézet Sepsiszentgyörgyi Kulturális Központjának igazgatója köszöntötte a díjazottakat, két „szép mondattal” ajándékozva meg a hallgatóságot. „A díjak a múlandó embernek szólnak, a művek az örökkévalóságnak. És minden egyes mű egy szem abban a láncban, melyet magyar irodalomnak nevezünk” – hangsúlyozta Lakatos, Claude Roy francia költőt is idézvén, aki szerint az irodalom tökéletesen haszontalan, egyetlen haszna, hogy élni segít.
Méltató beszédet mondott még Zsidó Ferenc író, Fekete Vince költő és László Noémi, illetve Karácsonyi Zsoltnak, a kolozsvári Helikon folyóirat irodalmi szerkesztőjének Király Lászlóról írt laudációját, valamint Fried István köszönőlevelét hallhatta a közönség.
Kovács Eszter
Székelyhon.ro

Kétszemélyes színpad – Húszéves fennállását ünnepli a váradi Kiss Stúdió
Gálaműsorral készül megünnepelni megalakulásának huszadik évfordulóját a Magyar Örökség díjas Kiss Stúdió Színház, Nagyvárad magyar nyelvű magánszínháza.
A művész házaspár, Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos által 1994-ben alapított színház azóta több mint 160 bemutatón van túl, és számos hazai és külföldi turnét tartott úgy, hogy kizárólag saját bevételeikre és pályázati támogatásra hagyatkoztak.
„Ha tudjuk, hogy milyen nehézségekkel jár, akkor valószínűleg bele sem kezdünk. De egyik műsor követte a másikat, és eljutottunk a huszadik évig” – mondta lapunknak Kiss Törék Ildikó. Rámutatott, immár kialakult egy törzsközönségük, de olyan magyarországi és németországi helyszínek is vannak, ahová rendszeresen visszavárják őket fellépni.
A színművész néhány, számára kedves darabot idézett fel az elmúlt két évtizedből, köztük a Kovács Levente rendezte A cukrászné című darabot vagy éppen a Fényes ég alatt pódiumjátékot az 1848–49-es magyar szabadságharcról. Nagy sikert arattak Wass Albert- és Ady Endre-műsoraik, de a közönség rendszeresen „követeli” a Molnár Judittal, lapunk munkatársával közösen szervezett Irodalmi esték sorozatot is.
A jubileumi gálaműsor március 25-ei programja a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében 18 órakor kezdődik a budapesti Kaláka együttes tagja, Radványi Balázs és zenésztársai, Balog Péter (gitár) és Borzsák Kamilla (fuvola) fellépésével, majd a budapesti Nemzeti Színház művésze, Trill Zsolt adja elő Csehov A dohányzás ártalmasságáról című darabját.
Másnap a Kiss Stúdió termében, 18 órakor Varga Vilmos felújított Én, François Villon című előadása szerepel a programban, majd 19 órakor a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében ünnepi gálaműsorra kerül sor Csíky Ibolya, Fazakas Márton Erzsébet és Fábián Enikő nagyváradi színművészek, Kötő József színháztörténész, Molnár Judit közíró, Elisabeta Pop dramaturg, valamint Veres Kovács Attila református lelkész közreműködésével.
A kétnapos gála egyben a színház júliusig tartó miniévadának megnyitója is, amelynek során májusra tervezik a Kiss Stúdió történetéről szóló könyv bemutatását.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár),

Íróutaztató kétlaki író
Murányi Sándor Olivér székelyudvarhelyi író egy ideje roppant érdekes dologgal foglalkozik: írókat utaztat Erdélyben, és ennek ürügyén író-olvasó találkozók hosszú sorát valósította meg az utóbbi másfél-két esztendőben. Ez a rendezvénysorozat kuriózumnak számít. A “nép”, s amaguk a szerzők is kedvelik ezt a műfajt. Előzményekről, aktuális programokról és tervekről esik szó az alábbi beszélgetésben. Tekintettel a szívélyes, baráti viszonyra, amely általában fennáll köztünk, Murányival tegező formában beszélgettünk.
- Körülbelül két évvel ezelőtt Udvarhely provinciális kultúrájáról esett szó. Éppen itt ittunk a G. Caféban. Félreeső hely, kisváros, de azért mégiscsak történnek “dolgok” nálunk. Hazatérőként te ezt most milyennek látod ezt a helyet?
- Nem a hely számít, hanem az ember – figyelmeztetett apám, amikor egyetemi tanulmányaim után hazaköltöztem szülővárosomba, Udvarhelyre. Nemrég jegyezte meg főszerkesztőm, Mészáros Sándor: rendkívüli esetnek számít, hogy székelyföldi városban ennyi nagy magyar író megfordul. Jelen pillanatban pezsgő kulturális élettel rendelkezik a város, amelyben fontos szerepet kapnak az irodalmi rendezvények. Elértük azt, hogy, ha szerző jön Erdélybe, Udvarhely fontos fellépési állomás számára. Magamról annyit, hogy bármerre tekergek a világban, én azért mindig udvarhelyi maradok.
- Nagy sok író-olvasó találkozót, mini-fesztivált, körutat, “ródsót” szerveztél mostanában. Nem Udvarhely volt az egyetlen állomás, Marosvásárhelyre, Sepsiszentgyörgyre, Csíkszeredába, Kolozsvárra is elvitted közben a vendégeidet. Kiket nem hívtál még meg Erdélybe?
- Talán azzal kezdeném, hogy kik mutatkoztak be az általam “székely Agórának” becézett helyi G. Caféban: Barnás Ferenc, Benő Attila, Bodor Ádám, Csaplár Vilmos, Esterházy Péter, Follinus Anna, François Bréda, Kányádi Sándor, Lackfi János, Nagy Koppány Zsolt és Térey János, Pion István, Simon Márton és Závada Péter. A tavalyi évet az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) év végi díjátadó gálájával zártuk
Nem volt még nálunk Závada Pál, Péterfy Gergely, Nádas Péter. Sorolhatnám tovább, hiszen irodalmi Nobel-díjas se volt vendég. Miért ne jöhetne? Mindenki akkora, amekkorát álmodik. Fontosabb azonban, hogy az említett írók-költők között ott van már a második magyar Nobel-díjas, mint lehetőség. Ez izgalmasabb a szervező számára.
- Hogy működik ez az íróutaztatás? Van erre egy minisztériumi projekt? Vagy maga – a köztudottan szegény – Magyar Írószövetség, a Szépírók Társaság, esetleg az E-MIL szervezi?
- Sajnos, minisztériumi projekt nem létezik erre, az írószervezetek támogatnak, az anyagi költségek oroszlánrészét a G. Kulturális Egyesület, valamint a Gondűző Étterem és Szálloda vállalja… Ugyancsak apám tanította: nem panaszkodni kell, hanem dolgozni! Hálával és tisztelettel gondolok a székely vállalkozókra, akiknek fontos, hogy irodalmi élet legyen Székelyudvarhelyen.
- Jössz-mész itt az írókkal, egyszemélyes irodalmi utazási iroda vagy, de mi a helyzet veled, mint prózaíróval? Készül-e az új regény? Netán novellafüzér? Dráma?
- Székely János mondta annak idején: egy író, nagyobb százalékban önmagát meséli el. Egyes szerkesztők szerint a múltról, mások szerint a jelenről kell írni a mai magyar prózában. Mindkettő sikerére bőven van példa. Készülő kötetemben e kettőt próbálom összeilleszteni úgy, hogy felépülhessenek belőle az új regény körvonalai. Hogy sikerül-e, ma még nem tudom. Ennél fontosabb számomra a napi munka.
“Nulla dies sine linea”, avagy: “‘Egy napod se teljen el anélkül, hogy nem húzol a tervedért legalább egyetlen vonalat” – tartja a latin mondás. Milyen szépek az irodalmi szerzőre vonatkozó német kifejezések: Schriftsteller, Dichter! – Szövegépítő. Gondolatsűrítő. Amikor megnyitom laptopomon a Word-ot, el kell tűnniük egy időre számomra az irodalmi esteknek, hogy aztán még nagyobb lelkesedéssel szervezzem meg a soron következőt.
- Információim szerint bölcsészként, kutatóként is ambícióid vannak. Ezeket jegeled? Vagy titokban végzel kutatásokat, s tanulmányokat is írsz?
- Tudományos munkám kissé háttérbe szorult az elmúlt időben. Biztosan neheztel is ezért rám témavezetőm, Dr. Szegedy-Maszák Mihály, de, ahogy befejeztem az új regényt, visszatérek ismét az értekező prózához, befejezem doktori disszertációm, melynek témája: Hermann Hesse természetszimbólumai.
- Tudjuk, hogy most, szombaton ismét vendéget hozol (a beszélgetés augusztus 21-én készült, a tervezett közönségtalálkozó annak rendje-módja szerint le is zajlott – a Szerk.), azonban inkább a terveid érdekelnek. Nem a távlatiak, hanem azok, amelyeket erre az “évadra” tervezel.
- Papp-Für János és Muszka Sándor költők lesznek a vendégeim, ezt követően, augusztus 28-án Jász Attila költő, az Új Forrás folyóirat főszerkesztője lép fel a G. Caféban. Szeptember 18-án Parti Nagy Lajos és Závada Pál lesznek a vendégeim, októberben Kalligramos szerzőtársam, Péterfy Gergely író, aki nagyon közel áll ahhoz, hogy kötete, a Kitömött barbár az év könyve legyen Magyarországon. Őt közös főszerkesztőnk, a már említett Mészáros Sándor mutatja be. De ígéretet kaptam Nádas Pétertől is, hogy eljön városunkba.
- És aztán: hol képzeled el a további életedet? Hazajössz? Vagy másutt szeretnél élni?
- Székelyudvarhely városát végleg soha el nem hagyom. Kétlaki életet szeretnék élni, de nem ennyi szaladgálással, mint most. Télen Budapesten, nyáron a székelyföldi erdőkben, a medvék között. Meggyőződésem, hogy a természetközeliség a huszonegyedik századi irodalomban is aktuális.
Simó Márton, Székelyhon.ro

Baszk és breton szervezetekkel közösen foglalt állást a katalán népszavazás mellett az SZNT
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Baszk és breton szervezetekkel közösen foglalt állást a Katalónia önállóságáról meghirdetett népszavazás mellett a Székely Nemzeti Tanács (SZNT).
Izsák Balázs SZNT-elnök egy szerdai marosvásárhelyi sajtótájékoztatón ismertette az állásfoglalást, amelynek aláírói leszögezik: a katalán népnek jogában áll dönteni saját sorsáról. A dokumentumot az SZNT elnöke mellett Andoni Ortuzar, a Baszk Nemzeti Párt elnöke, Francois Alfonzi, az Európai Szabad Szövetség (EFA) elnöke, Jean-Pierre Levesque, a Breton Kulturális Intézet elnöke és Yves Laine, a breton Ordre de l'Hermine egyesület elnöke írta alá.
Az aláírók arra hívják fel a figyelmet, hogy míg Skócia függetlenségének a kérdését az érdekelt felek megállapodása alapján, népszavazással döntötték el, addig Ukrajnában a demokratikus megoldás helyett az erőszak került előtérbe, emberáldozatokat és nagy anyagi károkat követelve. Az Európai Unió és annak tagországai a skót megoldást példaértékűnek tekintették, miközben az ukrajnai erőszakot határozottan elítélték.
Sajnálattal állapították meg, hogy a spanyol kormány nem a skót mintát követi, amikor erővel akarja megakadályozni azt, hogy a katalán nép maga dönthessen a saját sorsáról.
„A népek önrendelkezési joga alapvető emberi jog, és semmilyen körülmények között nem képezheti vita tárgyát! Ha a madridi kormány azt szeretné, hogy Katalónia maradjon Spanyolország része, annak a demokratikus feltételeit kell megteremtenie békés eszközökkel, amelyek meggyőzik a katalánokat arról, hogy maradjanak” - áll a közös állásfoglalásban.
Izsák Balázs a sajtótájékoztató után az MTI-nek elmondta, abban bíznak, hogy a skót modell érvényesül mindenütt Európában, ahol egy közösség az önrendelkezési jogát kéri, függetlenül attól, hogy független államot szeretne, vagy az államon belül szeretne szélesebb döntési hatásköröket. Az elnök hozzátette, az állásfoglalással is jelezni szeretnék, hogy az SZNT nemzetközi kapcsolatokat épített ki, és ápolja ezeket.
A katalán kormány november 9-én "alternatív" népszavazást kíván tartani, melyen azt kívánják megkérdezni Katalónia polgáraitól, hogy állam legyen-e Katalónia, és az új állam független legyen-e Spanyolországtól.
A népszavazást kiíró határozatot és az ezt pótló „alternatív” népszavazás határozatát is ideiglenesen felfüggesztette a spanyol alkotmánybíróság. A katalán kormány szóvivője közölte, fellebbeznek az alkotmánybíróság határozata ellen, és tovább készülnek a vasárnapi népszavazásra.
(MTI)Kolozsvár/Marosvásárhely

Az SZNT nem pártlogikát és pártszempontokat követ
A Székely Nemzeti Tanács nem pártlogikát és pártszempontokat követ. Az üzletember a pénzt számolja, a politikus a szavazatokat. Mi nem számolunk. Amikor valamibe belevágunk, akkor nem mérlegelhetjük azt, hogy esetleg kevés szavazat lesz, és akkor ne is fogjunk bele, mert nem ez a dolgunk – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke.
A megyei törvényszék nem hozott döntést az SZNT ügyében
Tegnap zajlott a Maros Megyei Törvényszéken az a tárgyalás, amelynek a tárgya az a csendőrségi jegyzőkönyv, amelyben a március 10-én ünnepelt székely szabadság napjának a szervezőit 12 ezer lejre büntetné – jelentette be Izsák Balázs.
– A bíróság úgy ítélte meg, hogy erről a keresetről, amelyben a jegyzőkönyv érvénytelenítését, megsemmisítését kértük, nem tud addig dönteni, míg nem születik a közigazgatási bíróságon zajló másik perben döntés, ahol annak a megállapítását kértük, hogy nem volt törvényes tiltás a székely szabadság napján szervezett felvonulás ellen. A második perben tehát még nincs kitűzött időpont – mondta.
A katalán népnek joga van dönteni a saját sorsáról
Ugyancsak a sajtótájékoztatón ismertette A katalán népnek joga van dönteni a saját sorsáról című közleményt, amelyet a Baszk Nemzeti Párt elnökével, Andoni Ortuzarral, François Alfonsival, az Európai Szabad Szövetség elnökével, illetve két breton szervezet képviselőjével közösen írt alá a Székely Nemzeti Tanács elnöke.
Tegnap délben folyt az egyeztetés, és Izsák Balázs elmondta, hogy ha az aláírók mindegyike beleegyezik, el fogják küldeni a közleményt a madridi kormánynak és a spanyol sajtónak is. A közlemény két modellből indul ki, a skót és az ukrán modellből. A skót modell azt jelenti, hogy Skóciában a skót népnek megadatott az a lehetőség, hogy éljen a demokrácia eszközeivel, és népszavazáson döntsön Skócia sorsáról, ez a demokratikus megoldás, a másik az ukrán modell, ahol a demokratikus megoldás helyett fegyverekkel próbálják eldönteni a jövőt.
– Nekünk egyértelmű az elkötelezettségünk a demokratikus megoldás mellett, úgy gondoljuk, hogy a népek önrendelkezési joga alapvető emberi jog, normális és természetes, hogy népszavazással fejezhesse ki egy közösség az elképzelését a jövőről, illetve arról, hogy függetlenséget akar kivívni, vagy pedig autonómiát szeretne az államon belül, ahogy ezt a Székely Nemzeti Tanács Székelyföld és a székely nép javára el akarja érni – hangsúlyozta az SZNT elnöke. A közlemény elérhető az SZNT honlapján magyar és angol nyelven.
Népújság: – Hogyan kommentálja az MPP elnökének azt a kijelentését, hogy az EMNP jelöltjére leadott szavazatok csekély száma azt is jelenti, hogy a magyarok nem támogatják az SZNT autonómiastatútumát, lévén, hogy ez volt Szilágyi Zsolt kampányának központi témája?
Izsák Balázs: – Butaság. Ami a szavazatokat illeti, ezelőtt öt évvel azt kértük a választóktól, hogy írjanak egy A betűt a szavazólapra, és ezzel érvénytelenítsék, mert nincs egyetlen jelölt sem, aki hitelesen képviselőheti Székelyföld autonómiáját. Akkor is ott volt Kelemen Hunor a jelöltek között. Ennek ellenére, a hátunk mögött a megszámlálhatatlanul kevés A betűvel, meg tudtuk szervezni a székelyek nagy menetelését. A Székely Nemzeti Tanács nem pártlogikát és pártszempontokat követ. Az üzletember a pénzt számolja, a politikus a szavazatokat. Mi nem számolunk. Amikor valamibe belevágunk, akkor nem mérlegelhetjük, hogy esetleg kevés szavazat lesz, és akkor ne is fogjunk bele, mert nem ez a dolgunk. Amikor a székelyek nagy menetelése előtt azt mondtuk, hogy százezer embert várunk, akkor is elhangzott, hogy kalandorság, mert hátha nem lesznek csak tíz-ezren! És ezzel mi kompromittáljuk magunkat! Nem kompromittáljuk magunkat, mi mozgósítunk. Ez a mi küldetésünk, és ennek megfelelően járunk el. Ha azt kellene megnézni, hogy hirtelen miért ez a vehemens kritika az SZNT-vel szemben, amikor mi tulajdonképpen következetesek voltunk, hiszen az öt évvel ezelőtti kiállásunkhoz képest most annyit változott a helyzet, hogy volt egy jelölt, aki felvállalta a Székely Nemzeti Tanács autonómiastatútumát. Az lenne az oka, hogy most mérhető volt, míg az A betűk nem voltak azok, vagy pedig az, hogy nem éreztek akkora ellenszenvet az A betű ellen, mint Szilágyi Zsolt vagy Tőkés László ellen?...
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Égtek a vonalak adás után - Kitálalt az újságíró
A temesvári forradalom negyed százados évfordulójára
1989 november hetedikén, élő adásban, francia nyelven interjút adtam a genfi TV Híradónak Tőkés Lászlóról. Akkoriban a nemzetközi közvélemény még nagyon keveset hallhatott az üldözött temesvári lelkipásztor kivételesen bátor magatartásáról.
Király Károly vagy Szőcs Géza tiltakozásai alkalmanként már eljutottak Nyugatra, de az ő kálváriájának híre még nem.
Az elmondottakat eddig nem publikáltam, ám most, a temesvári forradalom negyed százados évfordulóján felidézem az interjú születésének ma már kor-dokumentumként értékelhető előzményeit, illetve magát a beszélgetést.
1989-ben Magyarországon fölgyorsultak a rendszerváltozáshoz vezető események, melyekben jelentős szerepet játszott az elnyomott erdélyi magyarok melletti kiállás. Akkoriban újságíróként dolgoztam egy hetilapnál, főképpen kisebbségi és emigrációs témákról írtam, amelyek a „tiltott” kategóriából már átkerültek a „tűrtbe”.
„Támogatásról” persze még nem lehetett szó: saját költségünkön utazva adtuk elő például, különböző református templomokban és művelődési házakban a Forrás Kör erdélyi irodalmi estjeit, melyeknek társ-szerkesztője és rendezője voltam.
Ugyanebben az esztendőben interjút készítettem az akkor már végletekig elkeseredett Sütő Andrással, színdarabjainak betiltásáról, továbbá az itáliai emigráns Illyés Elemérrel, akinek „Erdély változása” című munkája a romániai magyarok XX. századi történelmének egyik leghitelesebb feldolgozása. A Magyarországon hivatalosan még nem rehabilitált Fejtő Ferenccel is akkoriban publikáltam párizsi beszélgetést, melyben ő hangsúlyosan szólt a román emigráns-társával, Eugène Ionesco-val közösen szerkesztett, a Ceauşescu rezsimet keményen elítélő memorandumról.
Kész csoda, hogy nem kerültem rá a Romániából kitiltott „persona non grata”-k gyarapodó listájára. Igaz, amikor nagynéném halála miatt Nagyváradra utaztam, a vasútállomástól szállodai szobámig követtek. Sőt még éjszaka is utánam jöttek a sötét folyosón lévő illemhelyre, ami elég félelmetes volt. Eszembe is ötlöttek Szőcs Géza akasztófa-humoros verssorai a rettegett Securitate tisztről: „ki egész éjjel szállodád / ablaka alatt álldogá’t / s ki bármit megtehet veled, barátom”.
Ilyen előzmények után, az emigráció irodalmáról is publikáló újságíró-irodalmárként kaptam meghívást a SMIKK (Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör) lugano-i konferenciájára. A gyakran széthúzó nyugati magyar emigrációt főképpen két ügy tartotta össze: az 1956-os forradalom demokratikus eszméinek megőrzése, illetve az elnyomásban élő magyar kisebbségek sorsának figyelemmel kísérése.
1989 novemberének első napjait töltöttem Svájcban: találkoztam a négynyelvű ország – jellemző módon latin nyelvű – Pro Helvetia nevű kulturális alapítványának sajtófőnökével, Vevey-i otthonában fölkerestem Vajay Szabolcs történészt, Argentína UNESCO-diplomatáját, Genfben pedig Nemes Nagel Lajost, aki NAGEL néven akkoriban a világ legelismertebb útikönyv-kiadója volt, mellesleg Ciprus tiszteletbeli konzulja.
A SMIKK-konferencián elsősorban Magyarország jövője, az újra kialakulóban lévő többpárt-rendszer volt a téma, emlékeim szerint az előadók között szerepelt − mások mellett − itthonról Lengyel László, Gecsényi Lajos és Szigethy Gábor, az emigránsok közül Saáry Éva, Határ Győző, Sárközy Mátyás. A svájci emigráns Szőcs Gézával szintén találkoztam, a zürichi pályaudvaron.
A SMIKK egyik alapítója és lelke a Fribourg-ban élő Major-Zala Lajos író volt, aki váratlanul megkért, hogy a nagy nézettségű genfi Téléjournal-nak adjak interjút a romániai magyarság helyzetéről: „Kevés franciául beszélő, az erdélyi helyzetet ismerő anyaországi szószóló vetődik Svájcba” - buzdított, miközben megszervezte szereplésemet. Major-Zala akkoriban jelentette meg a sepsiszentgyörgyi grafikus, Plugor Sándor rajzaival illusztrált erotikus verseit, később pedig a nagybeteg erdélyi művésztárs svájci gyógykezelését is segítette.
Ellátogattam a reformáció nevezetes Genfi Emlékművéhez, remélve, hogy Bocskai István erdélyi fejedelem szobor-alakja bátorságot adhat, hiszen idegen környezetben, egyenes adásban kellett beszélnem egy kényes kérdésről, ráadásul nem az anyanyelvemen.  Fölvetődhet a kérdés: a svájci közszolgálati televíziót − tehát az ottani közvéleményt is − miért érdekelte egy „magyar ügy”?
A figyelem hátterében a négy hivatalos nyelvvel rendelkező államszövetség nyelvi pluralizmusa állhatott, amelyre már Kós Károlyék is hivatkoztak a transzilvanizmus eszmevilágának kialakításakor, és amelyről Major-Zala így vallott egyik versében:
„A fribourg-i költő / ki magyarul / svájci embert fogalmaz / e négynyelvű hazában / s Európát érzi ujjbegyében”.
Az érdeklődésnek azonban volt egy konkrét, aktuális motivációja is: a legnagyobb svájci médiabirodalom, a Ringier éppen akkoriban kezdte meg tárgyalásait magyarországi jelenlétéről, melyet később Romániára is kiterjesztett.  
Az előzményekhez tartozik még − ha csak közvetetten is −, hogy nem sokkal svájci utazásom előtt Zalatnay István református lelkész kérésére franciára fordítottam Tőkés László édesapjának, Tőkés István egykori genfi teológusnak az életrajzát, remélve, hogy ottani tervezett kitüntetése némi védettséget jelenthet fia számára.
1989-es genfi interjúmat eddig azért sem publikáltam, mert 1990-től nyugdíjba vonulásomig már nem újságíróként, hanem diplomataként dolgoztam.
***
Íme, a Svájcban − és vélhetően a román Securitate-nál − akkoriban komoly figyelmet kiváltó beszélgetés, szó szerinti magyar fordításban (eredetijét videofelvétel őrzi):
A Genfi TV-Híradó Jean-Francois Fournier által készített bevezetője:
„Erdély problémája sokat foglalkoztatja Magyarországot, mivel több, mint 2 millió magyar él ott. Külön világ ez Európa szívében, saját nyelvvel, amely ugyanahhoz a nyelvcsaládhoz tartozik, mint a finn, vagyis se nem szláv, se nem germán. Az egyre fogyó magyar népesség egyharmada él Magyarország határain kívül, főképpen a romániai Erdélyben. Saját szülőföldjükön szembesülniük kell Ceauşescu falurombolási terveivel és erőszakos asszimilációs politikájával. Ezért sokan Magyarországra menekülnek.
Vendégünk Balázs Ádám magyar újságíró:
Mindenekelőtt szögezzük le, hogy Ceauşescu despotikus és őrült diktatúrája nemcsak a magyarokat nyomja el, hanem saját nemzetét, a románt is. A zsidókat csak azért nem, mert őket már korábban, pénzért »eladta« Izraelnek. Ám a nemzeti kisebbségeket duplán elnyomja: a »maradék« németek mellett, főképpen Európa legnagyobb nemzeti kisebbségét, a magyart. Egyre kevesebb iskolájuk van, egyre nehezebben tudnak anyanyelvükön tanulni − ez a rendszer már-már majdnem olyan, mint a fasizmus. Eddig mintegy 30 ezer romániai magyar kért politikai menedékjogot Magyarországon. Néha életüket is kockáztatva szöknek át a határon, ahol még rájuk is lőhetnek. Jelenleg Magyarország minden politikai menekültet befogad a Genfi Konvenció értelmében. A magyarokat, de a románokat vagy a kelet-németeket is. Magyarország nemrégiben három menekülttábort hozott létre.
Végül engedje meg, hogy megemlítsek egy aktualitást. Romániában megkezdődött a szellemi ellenállás. Nemcsak a románok között, Doina Cornea-val az élen, akinek Ön bizonyára ismeri a nevét, de a magyar értelmiségiek körében is.  Egy magyar kálvinista lelkész, akit Tőkés Lászlónak hívnak, tiltakozó levelet szerkesztett, melyet eljuttatott a nemzetközi szervezeteknek. Nagyon bátor ember, hiszen ezzel saját életét is kockáztatja. Mit is akar ő tulajdonképpen? »Nemet« mond a diktatúrára és  »Igent«  a szabadságra, a demokratizálódásra: emberi jogokat követel Európa legnagyobb kisebbségének. Ennek a magyar papnak el kellett hagynia az otthonát, sőt, a despotikus hatalom azt akarja, hogy még a városát is hagyja el. Tőkés László jelenleg a templomban tartózkodik − mint a középkori üldözöttek −, a temesvári Isten Házát választotta menedékül. Remélem, hogy ennek a rettenetes diktatúrának az eltűnése után a magyar nemzetiségnek − és természetesen az egész országnak − demokratikus átalakulásban lesz része.”
 - Köszönöm Önnek, hogy itt volt és reméljük, hogy így lesz!”
***
Mint később megtudtam, az adás után égtek a vonalak: a diktátor svájci „fülei” felháborodottan tiltakoztak, sőt elérhetőségemet tudakolták. A TV-stúdióból egyenesen a vasútállomásra siettem, ahol felültem a hazafelé tartó vonatra.
Másfél hónap múlva Temesváron kitört a forradalom.  
Heti Válasz (Budapest)

Volt SIE-vezér: 1989-ben visszaadták volna Erdélyt
A nyugati hatalmak Erdély Magyarországhoz való visszacsatolásával akarták megdönteni a kelet-európai kommunista rendszert – állította Ioan Talpeş, a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) volt elnöke.
Talpeş, aki 1992 és 1997 között állt a SIE élén, 2000 és 2004 között pedig Ion Iliescu államfő tanácsadója volt, az Adevărul napilapnak pénteken azt mondta: amikor Nicolae Ceauşescu román nacionálkommunista diktátor 1979-ben Washingtonba utazott, azt javasolták neki, hogy vonják szorosabbra az együttműködést az Egyesült Államok és Románia között. Az amerikaiak ugyanis azt szerették volna, ha Ceauşescu amolyan „trójai falóvá” válik a kommunista tömbön belül.
Ő azonban nem értett meg az egészből semmit, felesége, Elena pedig hallani sem akart az ügyről. Ugyanabban az évben Kádár János magyar kommunista vezető is az Egyesült Államokba utazott, ahol a román diktátor visszautasítása miatt nagy rokonszenvvel fogadták, ő pedig megértette, hogy Ceauşescu döntése nyomán előnyös helyzetbe került.
Talpeş szerint ennek nyomán Washingtonban 1986-ban kidolgoztak egy tervet, amelynek értelmében Erdély anyaországhoz való visszacsatolása révén szerették volna „levegőbe repíteni” a kommunista rendszert. Azt állította: az 1989-es romániai forradalom idején a terv nagyon közel állt a megvalósuláshoz.
Mint kifejtette, december 17-én Magyarországra látogatott Helmuth Kohl akkori német kancellár, aki ott egyrészt Romániát bírálta, másrészt arról is beszélt, milyen igazságtalanság érte Magyarországot a trianoni diktátum nyomán. Utána Francois Mitterand francia államfő is Magyarországra utazott, aki szintén arról beszélt: tárgyalni kell a Trianon jelentette problémáról. Ugyanakkor amikor 1990 után Bukarestben járt, és rákérdeztek erre a kijelentésére, azt mondta: nem változott az álláspontja, és „Isten őrizzen attól”, hogy a magyar–román határ kérdése felvetődjön nemzetközi szinten.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Magas elismerés post mortem dr. Bárányi Ildikónak
December 27-én a temesvár-józsefvárosi plébániatemplomban megemlékező gyászmisét tartottak a hat hónapja elhunyt dr. Bárányi Ildikó, a Temesvári Máltai Segélyszolgálat elnöke lelki üdvéért, és méltatták a máltai kereszt jegyében végzett áldozatos munkáját.
A megemlékező misét ft. Szilvágyi Zsolt helyi plébános celebrálta, ft. Szabó Péter kanonok, plébános, a Máltai Lovagrend káplánja és ft. Máthé Lajos újszentesi plébános jelenlétében. A templom padsoraiban az elhunyt családja mellett a szeretett orvosnő munkatársai, barátai, tisztelői is jelen voltak, és őszinte elismeréssel, hálás köszönettel adóztak emlékének.
A gyászmise keretében ft. Szabó Péter kanonok, plébános, a Máltai Lovagrend káplánja felolvasta Őfensége Fra. Matthew Festing, a Máltai Szuverén Lovagrend Nagymesterének határozatát, amelyben post morten a pro Merito Melitensi érdemrend keresztjét adományozta dr. Bárányi Ildikó orvosnőnek, és amelyet Őexcellenciája Jakob Kripp báró, a Lovagrend romániai nagykövete juttatott el Temesvárra. Az érdemoklevelet az elhunyt leányának, Bárányi Ildikónak nyújtotta át ft. Szabó Péter kanonok, plébános.
Az alábbiakban kivonatosan közzétesszük Francois Catto, a Máltai Lovagrend Romániai Szövetsége elnökének levelét.
Az odaadás és önfeláldozás elismerésének jeleként, amellyel a rendünket szolgálta, H.M.E.H. Fra. Matthew Festing herceg és Nagymester határozata alapján a pro Meroti Melitensi érdemrend keresztjét adományozta dr. Bárányi Ildikó Máriának.
Az 1920-ban alapított pro Merito Melitensi érdemrend adományozásával a Lovagrend elismeri a személyes hozzájárulást és erőfeszítést, amely megbecsülést és tekintélyt hoz a Máltai Szuverén Lovagrendnek a világban kifejtett karitatív munkájában. (...)
Ez alkalom arra, hogy felidézzük dr. Bárányi Ildikó Mária önfeláldozó életét és tevékenységét a Romániai Máltai Segélyszolgálat keretében, a Máltai Lovagrend jelmondatának szellemében: a hit védelme és a szegények szolgálata, jelentősen hozzájárulva a rend karitatív és szociális tevékenységéhez mindennemű megkülönböztetés és önérdek nélkül, ugyanakkor a keresztény értékek szellemében a fiatal nemzedékben is erősítve a karitatív lelkületet.
A Máltai Lovagrend romániai karitatív tevékenysége megszervezésének kezdeteitől dr. Bárányi Ildikó, más hasonlóan kiemelkedő kezdeményezővel együtt, egy igazi országos szociális hálózat kiépítésén fáradozott, amely ma több mint 1200 önkéntest számlál a 26 fiókszervezetben. Dr. Bárányi Ildikó a Máltai Segélyszolgálat Romániában alapító tagja volt és több mint 20 éve a temesvári fiókszervezet elnökeként tevékenykedett.
Emlékét hálás szívvel őrzik mindazok, akik az általa létrehozott és vezetett máltai központ és az ott működő létesítmények – a Szent János idősek szociális otthona, házigondozás, segélyosztó központ, szociális kantin és ételfutár szolgálat, szociális tanácsadás, ifjúsági csoport – kedvezményezettjei.
Őszinte tisztelettel
Francois Catto
A Máltai Lovagrend Romániai Szövetségének elnöke
* * *
Az érte elmondott imákban és sokak emlékező szeretetében tovább él közöttünk dr. Bárányi Ildikó.
Sipos Erzsébet
Nyugati Jelen (Arad)

A drámai prognózis (avagy: Fábián Ernő igazsága)
A Charlie Hebdóval történtek kapcsán a sajtó, a hit, a vélemény, illetve a Homo Sapiens szabadsága napjaink legsúlyosabb-legdrámaibb dilemmájává vált, és ha az idő múlása koptat is valamit aktualitásából (reméljük: ideig-óráig lecsendesednek az indulatok), ne takarékoskodjunk a reflexiókkal. Azzal kezdeném, hogy csodálatos emlékű kovásznai tanárunk, Fábián Ernő a szó szoros értelmében előre látta a jövőt, mely napjainkban bekövetkezett.
Szaporán cikkezett – a Korunk, a Hét, Magyar Nemzet, Filozófiai Szemle stb. hasábjain, de a Háromszék vezéroldalán is – a bevándorlás, a kisebbségi lét (mondanám, felelősségemre: a „jött-mentség”) erkölcséről és szomorúságáról, előre látva, hogy előbb-utóbb számottevő idegen nemzetrészek alakulhatnak ki a világ ún. befogadó országaiban. Egyik négyszemközti beszélgetésünk alkalmával mondta Ernő bácsi, rá jellemző kedélyességgel (emlékezetből idézem): – Sanyika! Hallgasson rám! A franciák is előbb-utóbb megbűnhődik a múltat s jövendőt!
A francia hipp-hopp
Kell-e magyaráznom, hogy a világháborúkat követő két „igazságtevő” békediktátumról, majd a francia gyarmatbirodalom fénykorában kényszerűségből eltűrt színes bőrű betelepedésről és egyéb jogcímeken (pl. politikai menekültként) engedélyezett népességgyarapodásról lehetett szó közöttünk. Mondanivalóm felvezetéseként meredeken megjegyezném: ezeket a jövevényeket a II. világháborút követő időben a francia „vendégszeretet” feltelepítette Elzász-Lotaringia vidékére, mert ugyebár az elmúlt 250 évben ez a régió folyamatos hipp-hopp tárgyát képezte a Francia és Német Birodalom közt. Csak a közelibb múltra összpontosítva: az első világháború után, amikor ismét Franciaországnak ítélték oda a tartományt, Wilson amerikai elnök vehemensen tiltakozott, de számba se vették. Eltelt újabb negyed évszázad, és Hitler visszafoglalta a területet, melyen elvégre számottevő német nemzetrész élt, de 1944-ben Elzász-Lotaringia ismét visszatért Franciaországhoz. S bár lakossága önállósítani szerette volna ezt a vidéket (figyelem!), az igazságtevők hallani sem akartak róla.
Nyilvánvalóan abból a meggondolásból, hogy többé ne képezhesse cserebere tárgyát, a franciák a betelepítés sátáni módszeréhez folyamodtak. Nos, ezzel a manőverrel az ott rekedt német kisebbséget sikerült felhígítani bevándoroltakkal. Olyannyira, hogy ez a vidék Franciaország egyik legnagyobb népsűrűségű területévé vált. És hivatalosan már németek sem lakják, mert bár Mayerek, Schusterek... stb. lépten-nyomon fellelhetőek, de a francia törvény azt, kinek állampolgárságot is nyújtott, egyszerűen „français” (francia) néven jegyzi népszámlálások idején. Olyan „apróság”, hogy az illető netán német anyanyelvű-e vagy olasz, román, zsidó, Marokkóból, Szíriából, Mauritániából... stb. bevándorolt, vagy épp székely magyar, számára nem érdekes. De tartozunk az igazságnak azzal is, hogy például az elzászi Thionville-ben, melynek főterén az EU-t megálmodó Robert Schuman szobra áll, minden német birodalmi építményt műemléknek kijáró tisztelettel tartanak karban. Ottjártamkor épp a Kaiserliches Postamt (császári postahivatal) feliratot aranyozták újra az épület homlokzatán. (Ettől az állapottól mi Erdélyben még csillagászati távolságban vagyunk, lásd például a Székely Mikó Kollégium és egyebek kálváriáját.) Az imént említett francia „becsület” ellenpólusaként, valamivel később, az EU létrejöttének küszöbén, François Mitterrand elnökségének vége felé már könnyebb volt a tevét átfűzni a tű fokán, mint a bevándorlónak letelepednie, sőt, állampolgárságot is nyernie Franciaországban. S hát arra még emlékszünk-e, hogy már EU-tagságunk „reggelén” Nicolas Sarkozy következetesen összegyűjtögette és repülővel Bukarestbe visszaküldte a Romániából koldulókörútra kiutazó romákat? Rövidesen és nem ok nélkül a szintén EU-tag, sőt, a Romulus-Remus legendája révén testvérnemzeti Olaszországban is fellobbant a Románia elleni gyűlölet, s talán máig is füstöl, mint a Vezúv, melyről szakértők sem tudják, hogy mikor tör ki ismét.
Orbán Viktor védelmében
A közelmúlt aktualitására kapcsolva Orbán Viktor képmutató hisztériákat felkavaró kijelentéséről is szóljunk. A sajtóetikából (eddig) jelesre vizsgázott román vezérmédia (Radio Actualităţi) betű szerint idézte a magyar miniszterelnök interjújának magvát: „Nem akarunk tőlünk különböző kulturális tulajdonságokkal és háttérrel rendelkező jelentős kisebbséget látni magunk között, Magyarországot szeretnénk Magyarországként megtartani.”, majd Victor Ponta „agitációs brigádjának” Orbánt kioktató replikáját is, mely szeórint „a sokszínűség növeli az EU kohézióját”. A néhai Román Kommunista Párt utódszervezetének tradicionális magyargyűlöletéhez, sőt, (Ponta)Victor (Orbán)Viktor-ellenes aranyköpéseihez volt alkalmunk hozzászokni, mégpedig RMDSZ-es partnerközelségből, de hogy az SZDP mögött „őrangyalként” vigyázó Ortodox Román Egyháztól sem áll távol a politizálás, azt egy vízkereszt (bobotează) napján elröppent bukaresti főpapi beszéd is bizonyítja. A Radio România Actualităţi déli hírcsomagjában hallhattuk, helyszíni közvetítésből: ...a románság nem olyan keresztény nép, mint az, amely itt él közvetlen szomszédságában, s amely messziről érkezett, helyet foglalván ősi román tájakon, majd „la porunca Voievodului lor” (így! – Vajdája parancsára!) keresztelkedett meg. A románság – mely a dákoktól és a rómaiaktól eredeztethető, elmélkedett a pap – őskeresztény nép, mely a helyszínen, a Jordán folyó vizében vette fel hitét, több száz évvel az idegenek előtt... (emlékezetből idéztem a beszédből). Örvendetes, hogy a román lélek már egyre gyakrabban átlát a szitán (lásd például Johannis megválasztása). De talán még emlékezünk arra is, hogy kb. egy évvel ezelőtt országszerte tiltakozások estek dr. Raed Arafat védelmében, mert Băsescu durván hozzászólt a szíriai „jövevényhez”. Vesztére, mert az azonnal bedobta lemondását az egészségügy éléről! Exállamelnökünk nem mérte fel, hogy dr. Arafat nálánál tekintélyesebb embernek számít. Köztudott: román polgárok tömege ajánlotta fel adójának 2 százalékát az Arafat-alapította SMURD javára. …De szavunkat ne feledjük! Gyakran emlegetik az utóbbi időben, mégpedig Orbán nyilatkozatának apropóján, hogy Bukarest bezzeg mekkora „vendégszeretettel” fogadta a munkát-megélhetést kereső székelyföldi bevándorlókat, akik nagyjából cselédleányok voltak, és ott is ragadtak a román fővárosban. A hetvenes években Kolozsváron, egyetemista berkekben (!), de később a katonaságnál is hallottam, hogy a magyar leányok („unguroaicele”) finomat főznek, és a házasságban hűségesek (!), ergo: érdemes megpályázni őket feleségként. Szerintem a királyi román idők Bukarestjében kell keresnünk eme „folklór” gyökereit. De azt is mondogatják román nemzetféltők, hogy a nagy iparosítások idején mi, magyarok ellenszenvvel fogadtuk a mélynyomorból Erdélybe telepített román munkavállalókat, pedig mi is munkahelyet, tömblakást, iskoláztatást kaptunk... És ehhez a logikai vonalvezetéshez kapcsolják a magyar miniszterelnök szerintük „fasisztoid” nyilatkozatát. Orbán Viktor védelmére mondhatnánk, hogy őszintén és dokumentáltan beszélt, súlyos történelmi tények, népesség- és gazdaságstatisztikai érvek, nemzetközi jogi precedensek ismeretében, unión kívülről való, megélhetési és nem politikai menedékjogot kérő bevándorlók, tehát nem a magyarság szomszédai vagy Magyarország belső nemzeti kisebbségei ellen emelt szót.
Képmutató világbajnokok
Tudni illik, hogy a demokrácia világbajnokaként emlegetett Amerikai Egyesült Államok jelen pillanatban is fegyverrel-kutyákkal-villamos áramütéssel őrzi alsó határait a dél-amerikai bevándorlás megakadályozására. Ez nem újdonság! A hetvenes években Joan Baez (világsztár folkénekes és emberjogi aktivista) gyönyörű dalait mindenki dúdolta Kolozsvárott, és épp a nyomorúságba visszatoloncoltak iránti irgalomért szólt az ének. (Chilében ekkortájt katonai diktatúra dühöngött!) De napjainkban, Ferenc pápa Fülöp-szigeti látogatásáról készült TV-tudósításban láthattuk a bennszülött (katolikus) kislányt, aki azt nyilatkozta: imádkozik naphosszat, hogy szülei, akik idegenbe vándoroltak, találjanak valami munkát... (Hát nem szakad meg a néző szíve? De miként segíthetnénk?) Eközben Franciaországról (mely az 1789-es forradalom „szerzői jogcímén” a demokrácia bölcsőjének nevezhető) egyre gyakrabban halljuk, hogy bár kivonultak gyarmatbirodalmuk nagy részéből, de elpusztítottak vagy hazamentettek mindent, amit ők – a felsőbbrendű kultúra képviseletében – építettek, és a bennszülött népet mai napig nyomorban tartják olyan ravaszul kialkudott „békeegyezmények” révén, melyek továbbra is szentesítik a francia bankok uralmát és az ásványkincsek francia elővásárlói jogát ezeken a területeken. Honoré de Balzac, aki újságíró is volt többek közt a La caricature (!) című lapnál, jól diagnosztizálta a XIX. századi, korabeli jelent, s a jövőt is előre látta, amikor leírta: „...az élet napfényes oldalán sütkérezők kivetik maguk közül a nyomorultakat”, lásd: A szamárbőr című könyvét.
Az archimedesi szilárd pont...
Térjünk vissza az Orbán Viktort meglegyintő EU-szájhőspolitikus-vádra! Nézzük, mi a helyzet a talán földrajzi távolsága okán kevésbé ismert szigetországban, Japánban, ahol már ősidőktől nem verhetnek gyökeret mohamedán bevándorlók. Manapság, korlátozott időre (!), megbízhatóbb személyeket (pl. tudományos kutatókat) beengednek, de szigorúan felügyelik őket. Azt a japán nőt, aki házasságot köt egy mohamedánnal: kiközösíti hazájából a közvélemény! (Na, ezt azon melegében vessük össze a finomat főző, házasságukban hűséges „unguroájkák” esetével!) A japán nemzeti antiiszlamizmusról Komiko Yagi, a tokiói egyetem professzora így nyilatkozik: „Japánban létezik egy szellemi keret, egy közfelfogás. Ez szerint az iszlám egy nagyon szűk látókörű vallás, melytől ajánlatos távol maradni.” (Hm! Súlyos beszéd, nemde?) Erről Germanus Gyula (1884–1979) orientalista professzorunk, aki felvette az iszlám hitet, hogy annak mélységeit vagy akár számunkra félelmetes vetületeit is megérthesse, másként vélekedne. Kerek a világ, lehetetlen rajta „archimedesi” pontot találni az istenek, hitek, hívők és hitetlenek közti dulakodásban. És akkor – nem utolsósorban – miért ne lehetne igaza a nemzeti identitásában, sőt, mindennapi megélhetésében is fenyegetett magyarnak? Milyen jogcímen várhatná el Magyarországtól valaki, hogy letelepedési engedélyt/állampolgárságot nyújtson számottevő (!) távol-keleti vadidegen tömegnek, vállalva a filantropizmus „burkája” alatt besettenkedő terrorizmus veszélyét, miközben ötmillió magyar testvére él határain kívülre szorítva? És akikkel – mint „jöttmentekkel” – szinte nap mint nap kapcáskodnak azok a szomszédok, akik bár EU-tagállamok, a kereszténydemokrácia schumani eszméje iránt felesküdöttek, de bort isznak és vizet prédikálnak. Mikor mondjuk már ki a brüsszeli vagy akár a bukaresti parlamentben az igazat? Hogy mi valóban távolról érkeztünk a Pannon-medencébe, valóban Szent Istvánunkat követve vettük fel a kereszténységet, de több mint ezer év alatt hozzájárultunk a civilizáció bölcsőjének is nevezett Európa felépítéséhez. És azt is vegyék már észre Brüsszelben hablatyoló ellenfeleink, de az amerikai André Goodfriend figyelmébe is ajánljuk: – elvégre nekünk köszönheti Nyugat-Európa, hogy évszázadokkal ezelőtt nem érkeztek turbános-jatagános-„igazhitű” oszmán „vendégmunkások” Bonn, Berlin, Luxemburg, Brüsszel vagy akár Párizs utcáira is. Hány EU-politikus tudja például, hogy – többek közt – a déli harangszót is mi adtuk a kerek világnak?
Gyila Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Iohannis Párizsban, Ponta Amerikában tárgyal
Kétnapos hivatalos látogatásra Párizsba érkezett tegnap Klaus Iohannis államfő, ahol vendéglátójával, Francois Hollande francia államfővel nemcsak a kétoldalú politikai-gazdasági kapcsolatokról tanácskozik, hanem az ukrán válság politikai megoldási lehetőségeiről is.
Ezzel egy időben Victor Ponta kormányfő tegnap az Egyesült Államokba utazott. Egyhetes ottléte alatt amerikai vállalatok képviselőivel és politikai vezetőkkel találkozik Washingtonban és New Yorkban. „A kitűnő politikai és katonai viszonyok mellett jobb gazdasági kapcsolatokra is szükség van” – mondta Ponta a minisztereknek a tegnapi kormányülésen, ismét felkérve a minisztereket, hogy távolítsák el a bürokratikus és közigazgatási sorompókat a beruházók elől.
A kormányfő utazása miatt az e heti kormányülést tegnap tartották.
A múlt héten, a kormányülés előtt Ponta miniszterelnök Dean Thompsonnal, az AEÁ bukaresti külképviseletének megbízott vezetőjével tartott megbeszélést a Victoria-palotában. A találkozó után Ponta felkérte a minisztereket, újítsanak az AEÁ-kal való gazdasági viszonyon, rámutatva: el kell távolítani mindenféle akadályt a nagy amerikai beruházók elől.
nyugatijelen.com / Transindex / Mediafax
Erdély.ma