Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Tremosa i Balcells, Ramon
4 tétel
2010. február 13.
Európai Parlament – kisebbségvédelmi frakciócsoport
Az Európai Parlament tavaly ősszel elkezdődött új ciklusának kezdetén, egy hosszan tartó engedélyeztetési folyamat eredményeképpen, idén év elejére meg-, illetve újraalakultak azok a frakcióközi munkacsoportok (intergroup), melyek különféle tárgykörökben és szakterületeken, konzultatív és javaslattévő hatáskörben járulnak hozzá az európai törvényhozás munkájához.
Egy-egy munkacsoport kellő számú EP-képviselő és politikai csoport támogatásával jöhet létre. A kisebbségi ügy iránti európai érdeklődés tekintetében igen jellemző, hogy a kereszténydemokrata Európai Néppárthoz tartozó 265 EP-képviselő közül mindössze 44-en támogatták aláírásukkal a kisebbségvédelmi frakcióközi munkacsoport megalakulását. A tény magáért beszél – még akkor is, hogyha a többi EP-frakció szintén nem jeleskedett az Európai Unió polgárainak közel 10%-át kitevő – jobb sorsra érdemes – kisebbségi közösségek felkarolásában.
A kisebbségvédelmi munkacsoport idei első tanácskozását január 21-én tartotta, Gál Kinga néppárti és Carl Haglund liberális társelnökök irányításával. Az új elnökök Tabajdi Csaba szocialista, valamint Michl Ebner néppárti elődeiktől vették át a stafétabotot, akik az előző parlamenti időszakban irányították a csoport munkáját. A magyar jelenlét folytonossága mellett figyelemre méltó, hogy az EP-ből visszavonuló, dél-tiroli Michl Ebner helyét az EP-politizálástól szintén elköszönő Henrik Lax finnországi svéd politikus örökébe lépő fiatalember foglalta el, Carl Haglund személyében.
A Kisebbségvédelmi Frakcióközi Csoport januári ülésén az Európa Tanács vezető tisztségviselői nyújtottak átfogó és alapos tájékoztatást az Európai Parlament testvér-intézményének a kisebbségi jogok ügyében végzett úttörő munkájáról – a Kisebbségvédelmi Keretegyezmény, valamint a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája vonatkozásában. A kisebbségi kérdés meglehetősen meglehetősen mostoha „kezelésére” nézve igencsak jellemző adat, hogy a nyelvi chartát az EU 27 tagországa közül mind ez ideig csupán 16 ratifikálta. Ennél kissé jobbnak tűnik a keretegyezmény sorsa, melyet az ET 47 tagállama közül a jelen pillanatig 39 fogadott el – ez esetben viszont a jogszabály életbe ültetése és végrehajtása okoz nagy gondot számos országban.
Az újultan működésbe lépő kisebbségügyi munkacsoport jó irányba való változására vall – egyebek mellett – az a körülmény is, hogy eddigi nevét (Intergroup for Traditional Minorities, Constitutional Regions and Regional Languages – Hagyományos Nemzeti Kisebbségek, Alkotmányos Régiók és Regionális Nyelvek Frakcióközi Csoportja) a Hagyományos Kisebbségek, Nemzeti Közösségek és Nyelvek Frakcióközi Csoportja (am. Intergroup for Traditional Minorities, National Communities and Languages) elnevezésre változtatta – ami a közösségi jogok hangsúlyosabb érvényesítésének szándékát jelzi.
A kisebbségvédelmi intergroup 2010. február 11-i ülésére meghívta az Európai Bizottság kisebbségi ügyekben leginkább illetékes új biztosait, az alapvető jogokért, illetve a kulturális, nyelvi sokszínűségért felelős Androulla Vassiliou, illetve Viviane Reding európai biztosokat. A frissen hivatalba lépő európai „tárcavezetők” ugyan nem tudtak részt venni a tanácskozáson, de az ügy fontosságára való tekintettel Reding asszony elküldte hivatalának vezető tisztségviselőit, Bartholomeus Pronk és Michael Shotter személyében, akik általános tájékoztatást nyújtottak elképzeléseikről, majd válaszoltak a munkacsoport tagjai által felvetett kérdésekre.
Carl Haglund elnök elmondta, hogy az új csoportnak az EU 15 országából mintegy 40 alapító tagja van – ami jó eredménynek tekinthető.
Gál Kinga társelnök Viviane Reding biztosi kinevezését nagy nyereségnek tartotta, és a Lisszaboni Szerződés bevezetésének kisebbségpolitikai jelentőségét hangsúlyozta.
Bernd Posselt szudétanémet néppárti képviselő szintén a luxemburgi politikusnő kinevezését üdvözölte, személyében biztosítékát látva annak, hogy az őshonos nemzeti kisebbségek ügye az eddiginél hangsúlyosabban fog érvényesülni az Unióban.
Schöpflin György magyarországi néppárti képviselő kritikus módon szólt a „multikulturalizmus” európai politikájáról, mely eddig – kisebbségvédelmi szempontból – „szinte egyenlő volt a semmivel”, és gyökeres változást sürgetett ezen a téren.
Bauer Edit felvidéki néppárti képviselőnő a szlovákiai államnyelvtörvény kapcsán annak szükségességére hívta fel a figyelmet, hogy az EU, illetve az EP ne csupán az ún. harmadik – külső – országok emberi jogi kérdéseivel foglalkozzon, hanem saját tagországainak a belső ügyeit, ezenképpen a kisebbségi jogok védelmét is vállalja fel.
Tatjana Zdanoka,az Európai Szabad Szövetség lettországi képviselőnője az orosz kisebbségek helyzete mellett a szlovákiai és a romániai kisebbségi közösségek kérdését is szóvá tette.
Ramon Tremosa katalán liberális képviselő a saját nemzeti közösségét ért sérelmekről beszélt.
Tőkés László erdélyi képviselőnk mindenekelőtt azt értékelte, hogy a Jogérvényesülés, Alapvető Jogok és Uniós Polgárságért felelős biztosi hivatal (Justice, Fundamental Rights and Citizenship) létrehozásával a kisebbségi jogok védelme is polgárjogot nyert az Európai Unió, illetve az Európai Bizottság politikájában. Ezzel kapcsolatban megkérdezte, hogy az új biztosnak melyek a kisebbségvédelemmel kapcsolatos jogosítványai és kompetenciái. Továbbmenve, a puszta létükben veszélyeztetett és etnikai-közösségi identitásukban megkérdőjelezett, kíméletlen többségi asszimilációnak kiszolgáltatott moldvai csángómagyarok ügyét vetette fel, méltán kifogásolva, hogy miközben az Európai Parlamentben a mostoha bánásmódban részesülő lóállományvédelmében egy széles körű mozgalom folyik, ezzel szemben a 250 ezernyi csángó közösség iránt az Unió már-már teljes érdektelenséget tanúsít. „Ezen a helyzeten változtatni kell – mondotta képviselőnk. – Az európai polgárok közel 10%-át érintő kisebbségi ügynek európai prioritássá kell válnia; mindennek a fontosságához méltó, őt megillető helyére kell kerülnie”.
Bartholomeus Pronk, az európai alapjogi biztos képviselője válaszában – egyebek mellett – arra mutatott rá, hogy a Lisszaboni Szerződés bevezetését és az új Bizottság felállását követően „forradalmi helyzetben vagyunk”, melynek részeként a kisebbségpolitika terén is előrelépésre van szükség.
A kisebbségvédelmi munkacsoport ülésének zárórészében Davyth Hicks, a Veszélyeztetett Európai Nyelvek Központjának (European Bureau of Lesser-Used Languages) vezető képviselője nyújtott tájékoztatást szervezete munkájáról, illetve a hátrányos helyzetben lévő európai nyelvek támogatása terén kifejtett szolgálatukról.
Strasbourg, 2010. február 12.
Tőkés László, EP-képviselő Sajtóirodája. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

2010. december 15.
Erdélyi krónikások az Európai Parlamentben
Erdélyi újságírók tettek munkalátogatást múlt héten az Európai Parlamentben Tőkés László alelnök meghívására. A jól szervezett háromnapos brüsszeli programon alulírott képviselte a Reggeli Újságot. A látogatás során EP-képviselőkkel találkoztunk, betekintést nyerhettünk a parlament működésébe, valamint tapasztalatokat gyűjthettünk.
A csapatot Jakabos Janka, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács háromszéki elnöke vezette, segítette. Az EP-ben találkoztunk Szilágyi Zsolt alelnöki kabinetfőnökkel, aki megmutatta többek között az EP plenáris üléstermét. Ezután egy beszélgetésre került sor Panyi Miklóssal, az Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) magyar képviselőcsoportjának sajtótanácsosával, valamint Forgács Annamáriával, az EP elnöki kabinetjének munkatársával. Panyi elmondta, főleg írásban kommunikálnak az újságírókkal és rajtuk keresztül az olvasókkal. Azt szeretné, hogy ne csak a pályázatok jussanak az emberek eszébe, amikor az EU-ról beszélnek. A lapokban többnyire az utolsó oldalakon szerepelnek eldugva az EP-közlemények. Arra a következtetésre jutottunk, hogy a közérthetőbb hírek sokat javítanának az olvasók álláspontján, ezzel a tanácsos is egyetértett, hozzátéve azt is, hogy olykor nehéz a közérthető és ugyanakkor precíz megfogalmazás között megtalálni az egyensúlyt. Forgács Annamária az elnöki kabinet működéséről beszélt nekünk, ezután ellátogattunk a Magyar Fejlesztési Bank brüsszeli kirendeltségéhez, ahol Harsányi Csaba, az MFB brüsszeli képviseletének vezetője fogadott. Elmondta, amikor folytak a tárgyalások az EU-hoz való csatlakozásról, azt a feladatot kapta, hogy az MFB-t olyan egyesületekbe vetesse fel tagként, amelyek európai állami pénzintézeteket tömörítenek. Ez sikerült, s a gyümölcse meg is látszik: a magyar gazdaság a bankon keresztül jutott EU-s támogatásokhoz. Harsányi – miután bemutatta a bank történetét és célkitűzéseit – végigvezette a csapatunkat a kirendeltség épületében. Ezután az EP-ben What role does business play in Human rights? címmel kezdetét vette egy konferencia, amelyen jelen lehettünk mi is.
Kitárult előttünk az EP kapuja
A nap végén egy találkozót szerveztek nekünk Tőkés Lászlóval. Schmitt Pál leköszöntével megüresedett az EP-alelnöki tisztség, ennek a betöltésére az Európai Néppárt erdélyi képviselőnket jelölte a Magyar Néppárti Delegáció ajánlására. Az alelnök feladatkörébe az oktatás, a kultúra és az egyházi párbeszéd kialakítása tartozik, valamint a Nyugat-Balkán bővítési ügyei. Az összejövetelen kötetlen beszélgetés alakult ki a részvevők között. A vacsora után Erdélyt érintő kérdésekről, politikai témákról is szó esett. Belefeledkezve a jó hangulatú társalgásba, észre sem vettük, hogy az étterem lassan bezár. A szállodához vezető úton lehetőségünk nyílt megnézni az óváros középpontját, a főteret (franciául Grand-Place). Gótikus és barokk stílusú épületek között járva megpillanthattuk a városházát, amelyet céhházak vesznek körbe. A téren egy hatalmas feldíszített fenyőfa állt, nem messze ettől a betlehemi jászol. A szent ünnephez közeledve karácsonyi kedvcsináló videó-összeállítást vetítettek a városháza falára, eközben a hangfalakból alkalomhoz illő dalok szóltak.
Másnap a szmolenszki légi katasztrófáról tartottak konferenciát a parlamentben. Katyn falu közelében a szovjetek 1940-ben húszezer lengyel hadifogoly tisztet mészároltak le. A vérengzés 70. évfordulójának alkalmából tartott megemlékezésre utazott a lengyel államelnök, Lech Kaczyński a feleségével, valamint az ország politikai, katonai és társadalmi életének számos vezetőjével. A gép idén április 10-én zuhant le 96 utasával a szmolenszki katonai repülőtér közelében, a tragédiát senki sem élte túl. A konferencián felszólalt a katasztrófa áldozatainak néhány családtagja, mások mellett a néhai elnöki pár lánya, Marta Kaczyńska. Mint kiderült, az elhunytak hozzátartozói kételkednek a nyomozás eredményében. A vizsgálat során a hatóságok azt állapították meg, hogy a pilóta hibázott, figyelmen kívül hagyta a jelzéseket, melyek azt mutatták, hogy túl alacsonyan repülnek. A hozzátartozók nem elégedettek a megállapításokkal. Az értekezleten rávilágítottak a tragédia gyanús körülményeire, például hogy hiányosak a boncolási adatok, nem végeztek DNS-tesztet, nem történt meg az összes maradvány azonosítása, nem engedélyezték az exhumálást, nem tájékoztatták megfelelően a nyomozásról a családtagokat; az a kérdés is felvetődött, hogyan zuhanhatott le a gép olyan rövid idő alatt, s hogy a fák miként maradhattak sértetlenül a katasztrófa helyszínén. A hozzátartozók egy vizsgálóbizottság felállítását kérik az igazság kiderítésére, valamint Jerzy Buzek EP-elnök segítségét, támogatását.
Jelen lehettünk a Magyar Néppárti Delegáció ülésének nyilvános részén. Tőkés László bemutatott minket az egybegyűlteknek. Gyürk András küldöttségvezető köszöntött, gazdag tapasztalatgyűjtést és hasznosan időtöltést kívánva. Az ülésen szó esett egyebek mellett a schengeni övezet bővítéséről. Tőkés László kijelentette, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács is támogatja Románia schengeni övezetbe való felvételét. Jakabos Janka és Szilágyi Zsolt ezután Sandu Eugennel, az Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) román képviselőcsoportjának sajtótanácsosával ismertetett össze bennünket, aki – miután beszélt EP-beli teendőiről – megmutatta a parlament sajtóközpontját, illetve a 2006-ban meggyilkolt orosz újságírónőről, Anna Politkovszkajáról elnevezett sajtótájékoztató-termet.
Az autonómia alapköve a kultúra és a nyelv megőrzése, védelme
Röviddel ezután Ramon Tremosa i Balcells EP-képviselővel találkoztunk, akivel a katalán önrendelkezésről beszéltünk. 1936–1975 között, a Franco-rezsim alatt a katalán helyett a spanyol nyelvet használták Spanyolország leggazdagabb tartományában, Katalóniában. A képviselő beszélt arról, miként telepítették be a spanyolokat a diktatúra alatt Barcelona környékére, gyűrűt alkotva a város köré. Miután meghalt Franco, a demokrácia helyreállásával együtt a katalán újjászületés is bekövetkezett. Ma az ország lakosainak több mint tizenöt százalékát teszik ki a katalánok. Már nem tekinthetők kisebbségnek, amióta autonómiában élnek. A képviselő a katalán nyelv megőrzésének fontosságáról is beszélt. Elmondta, nem számít, ki liberális vagy kereszténydemokrata, egységesen védik a nyelvüket és a kultúrájukat, ez képezi az autonómiájuk alapját. A kisebbségek sorsára vonatkozó kérdésekben továbbra is érzékenyek maradtak, legyen szó róluk, vagy más nemzetekről.
Az EP Gazdasági és Monetáris Bizottságának alelnökével, Theodor Stolojannal beszélgethettünk ezután. Az EP-képviselő, aki a Pénzügyi, Gazdasági és Szociális Válsággal Foglalkozó Különbizottságnak is a tagja, kijelentette, a gazdasági válság enyhítésére Magyarország okos előrelépést tett az adócsökkentéssel. Szerinte pár év múlva a szomszédos ország nem lesz már krízishelyzetben. Romániáról más a véleménye: azt mondta, a recesszió megoldására át kellene alakítani a szociális ellátórendszert. Arra utalt, hogy kikötésekkel kellene a társadalmi segélyeket folyósítani.
Közvetlenül ezután Schöpflin György EP-képviselővel találkozhattunk, aki egyebek mellett az alkotmányügyi bizottság, valamint az Albániával, Bosznia-Hercegovinával, Szerbiával, Montenegróval és Koszovóval fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség tagja a parlamentben. A könnyített honosításról kérdeztük a politológust, aki azt válaszolta, Szlovákiában problémát jelentett ez, Romániában viszont nem. Orbán Viktor szavait idézve úgy vélekedett, nem volt ilyen jó viszony Magyarország és Románia között évtizedek óta. A honosításnak az a célja, hogy a határon túli magyarok ne legyenek idegenek az anyaországban. Jogaikra vonatkozóan kijelentette, csak azoknak kellene szavazati jogot adni, akik Magyarországon laknak. Az új magyar alkotmányról azt mondta, tudomása szerint áprilisban lépne érvénybe. Az Országgyűlés alkotmány-előkészítő eseti bizottsága az új alaptörvény koncepcióját december első felében vitatja meg, majd az Országgyűlés elé terjeszti. Az alapvető rendelkezések között rögzítenék, hogy Magyarország viseljen felelősséget a határain kívül élő magyarok sorsáért. A munkaanyag egyaránt számol az egy- és a kétkamarás parlamenttel is. A második kamara (felsőház vagy szenátus) külön törvényben meghatározott összetételű testület lenne, tagjai lennének a történelmi egyházak, a nemzeti és etnikai kisebbségek. Továbbá rögzítenék, hogy minden magyar állampolgárt sarkalatos törvényben meghatározott feltételek esetén illesse meg a választójog. Megszűnne a konstruktív bizalmatlansági indítvány, a képviselőknek nem kellene új miniszterelnököt megnevezniük a bizalmatlansági indítvány benyújtásakor. A schengeni csatlakozásról is szó esett. E tekintetben a képviselő nem túl bizakodó, szerinte Franciaország hozzáállása miatt nem veszik fel sem Romániát, sem Bulgáriát a schengeni övezetbe. A törökök EU-s csatlakozásáról annyit mondott, hogy Törökország nem szeretne uniós tagállam lenni, mivel nem hajlandó teljesíteni a felvételi követelményeket. Nem értik például, mit jelentenek a gyermekek és a nők jogai. Mindezek ellenére komoly esélye van arra, hogy a Közel-Keleten fontos regionális hatalmi pozíciót töltsön majd be.
Erdély regionális felosztásába nem szól bele az EU
Brüsszeli ottlétünk utolsó napján lehetőségünk nyílt beszélgetni Járóka Lívia magyar EP-képviselő tanácsadójával, Ökrös Oszkárral, aki a romastratégiát részletezte. A kérdés európai üggyé vált. A korai iskolaelhagyás elleni küzdelem, a felnőttoktatás, a foglalkoztatási lehetőségek bővítése, a közmunkaprogramba való bevonás, versenyképes szakmák képzése – tehát minden olyan megoldás, ami a romák társadalmi beilleszkedéséhez vezethetne – egyaránt kapcsolódik a stratégiához. A tájékoztatást követően Deutsch Tamás EP-képviselővel találkoztunk, aki az EP Költségvetési Ellenőrző Bizottságának az alelnöke, valamint a Regionális Fejlesztési Bizottságnak a tagja. Mivel Románia regionális felosztás előtt áll, megkérdeztük, szerinte mi lenne célszerűbb: történelmi, etnikai vagy gazdasági szempontok alapján kellene-e meghatározni a régiókat. Nem titok, sokan tartanak attól, hogy Székelyföld több részre szakad majd. Deutsch Tamás azt válaszolta, az lenne az ideális, ha Erdély regionális felosztása egyszerre lenne nemzetpolitikailag kielégítő és az uniós támogatások szempontjából is kedvező. Hogy végül miként alakul majd a regionális felosztás, az a tagállam saját szuverén döntése lesz. Az EU a szubszidiaritás elvére épül, ez azt jelenti, hogy nem szólhat ebbe bele, csak segíthet, koordinálhat. Felvetődött az a kérdés is, hogyan képzelhető el majd a sportélet a könnyített honosítás után. A képviselő azt válaszolta, a határon túli magyar közösség fiataljainak ez egy karrierlehetőség, magyar színekben válhatnak akár a világ legjobb sportolójává, arra viszont ügyelni kell – hívta fel a figyelmet –, hogy ez ne alakuljon át a legtehetségesebbek „levadászására.”
A háromnapos tartalmas brüsszeli munkalátogatás után tapasztalatokkal gazdagodva térhettünk haza. Az EU-parlamentbe, illetve az ott zajló sokrétű munkába való betekintés mellett számos érdekes témáról is szót válthattunk, amelyek nem csupán az újságíró szemszögéből érdekesek: a válságkezelés, az önrendelkezés, az új magyar alkotmány, a könnyített honosítás, a schengeni csatlakozás, valamint a regionális felosztás kérdése minden erdélyi-partiumi számára fontos, sorsmeghatározó.
Ladányi Norbert, Reggeli Újság (Nagyvárad)

2010. december 31.
Gazdasági önrendelkezéstől az autonómiáig
Sok politikus — nemcsak országunkban — legszívesebben letagadná, törölné a történelemből, hogy Európa-szerte komoly autonómiatörekvések léteznek. Napjainkban ezek nem annyira látványosak, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Nem nevezhetőek a szó szoros értelemében vett harcnak, nem járnak vérontással, nem robbantanak az önrendelkezésért küzdő gerillák.
Ma már sokkal inkább a kitartó, erélyes, meg nem alkuvó, közép- és hosszú távú tervekre alapozott politizálással kívánják elérni az autonómiát. Élen járnak ebben a tekintetben a katalánok. Maradjanak itt az adók A spanyol tartomány közel harminc éve harcolta ki az anyanyelv használatának jogát, utána a tanügyi rendszerben az önrendelkezést — azelőtt, a Franco-diktatúrában tiltott volt a katalán nyelv használata, nemcsak a tanügyben —, van kulturális autonómiájuk, erős önkormányzatiságot alakítottak ki. Most az utolsó lépésnél tartanak: a gazdasági önállóságért harcolnak, ami nem jelent egyebet, mint az adórendszer föderalizálását. Közérthetően: az adók, illetékek maradjanak helyben, ne a spanyol államkasszába folyjanak be, ahonnan csak töredékük kerül vissza a katalán régióba — mondta lapunknak az Európai Parlamentben Ramon Tremosa i Balcells spanyolországi, de katalán születésű EP-képviselő. Katalónia Spanyolország területének hat százalékát képezi, az összlakosság 16 százaléka él ott, mindezzel szemben a bruttó nemzeti össztermék több mint húsz százalékát adják a katalánok, az export közel harminc százalékát. Egyszóval: Spanyolhon leggazdagabb vidéke Katalónia. Nem véletlen, hogy a régióban, melynek Barcelona a fővárosa, egy tekintetben nagyon hasonló nézeten állnak spanyolok és katalánok egyaránt: a befizetett adók maradjanak helyben, ne Madridból osszák vissza annak csupán egy részét. Katalóniában az idei novemberi választásokig hárompárti koalíció vezetett. Nagy változást hozott, hogy a jobbközép, autonomista vonalat követő Convergència Democràtica de Catalunya (CDC) nyerte a választásokat, mi több, alig maradt el attól, hogy abszolút többsége legyen. Nemcsak katalánok, spanyolok is szavaztak a CDC-re, amit a bűvös "adórendszeri föderalizáció" ígéretével nyertek meg — magyarázta Tremosa. A lakosság tehát — nemzetiségi hovatartozástól függetlenül — támogatja Katalónia autonómiáját, önrendelkezését. Saját bőrükön érzik ugyanis, hogy több adót fizetnek, mint amennyit visszakapnak. Helyben kell maradniuk az adóknak, a repülőterek, kikötők, vasutak jövedelmének is, ha ez megvalósul — a már létező erős önkormányzatiság, működő nyelvtörvény, önrendelkező iskolai rendszer és kultúra mellett —, készen áll az alap, és már csak a tető kell, hogy rákerüljön a teljes autonómia — véli a képviselő.
A többség önrendelkezést kér A katalánok autonómiatörekvése egymagában valószínűleg nem lenne elégséges a régió önrendelkezésének megvalósításához. Szükség van a spanyol nemzetiségűek támogatására is. Sokan közülük bevándorlókként érkeztek Katalóniába, Barcelona köré telepítettek közel hárommillió spanyol nyelvű "bevándorlót". A Franco-rendszer veszélyként fogta fel az erős, de békés katalán autonómiatörekvést, ez ellen próbált lépni, védekezni az új honfoglalók "bevetésével". A katalánok viszont megkapták az "ellenszert". Spanyol nyelven nyomtattak könyveket, népszerűsítő kiadványokat — ezért is van, hogy ma Barcelona és környéke a spanyol könyvkiadás fellegvára. Az iskolában kötelező a katalán nyelv használata, de a spanyol "bevándorlók" megértették, a nyelv ismerete csak közelebb viszi őket a katalán néphez, megteremti a békés együttélés lehetőségét, mi több, közösen érhetik el a mindkét fél számára oly fontos adórendszeri föderalizálást, aminek következő lépése a teljes körű autonómia. Érdekes a Barca Guardiolájának nemzetiségvállalása is. Ha Madridban van meccsük, előre katalánul szólal meg, csak azután spanyolul — és ezt el is fogadják tőle, mivel ő nyíltan katalánnak vallja magát. Az autonómiatörekvés Katalóniában nem egyenlő a függetlenséggel, a katalánok nem akarnak saját országot, továbbra is Spanyolországban kívánnak élni, de teljes önrendelkezést kérnek, számukra már nem kérdés, hogy ez jelentheti a térségben a gazdasági, szociális jólétet is. Összefogásra van tehát szükség, a térség politikai erőinek össze kell fogniuk a közös cél érdekében — összegezett Ramon Tremosa, de emellett nem kell lemondaniuk saját ideológiájukról.
Tartózkodni a házasélettől? Levonva a következtetést a Ramon Tremosával folytatott beszélgetésből — hogy az autonómiához jól működő gazdaság is szükséges, melyhez teljes körű adórendszeri föderalizációnak kell társulnia —, Theodor Stolojantól, az Európai Néppárt román küldöttségének tagjától próbáltunk érdeklődni: milyen jeleket lát, van-e kilátás Románia gazdasági fellendülésére? A politikus — aki elismert pénzügyi szakember — sokat beszélt, de konkrétumokat nem mondott. Arról szólt, hogy miért jutott országunk oda, ahol van, mit tévedtek az előző kormányok. Nagy lendülettel beszélt viszont a gazdasági kormányzatról. A kifejezés nagyon közel áll ugyan a "gazdasági önkormányzathoz", de messze elmarad a Tremosa által felvázolt adórendszeri elképzeléstől. Erről nem esett szó, annál inkább arról, hogy az államnak meghatározó szerepet kell vállalnia a gazdasági életben, országos szinten kell "intézni" a dolgokat. Érvelése szerint 2008 végén Románia küladóssága meghaladta a belső tartalékokat. Tetézte a bajt, hogy néhány világcég — Ford, Nokia — kivételével nem a termelést, hanem a szolgáltatásokat vették célpontba a más országokból érkező befektetők. A jövőről szólva elmondta: az államkassza nem tudja fedezni az állami intézmények kiadásait, további "nadrágszíjmeghúzásokra" van szükség. El nem kerülhető kérdést provokált ki Theodor Stolojan: lehet még egyáltalán húzni a nadrágszíjon? "Ó, igen, igen, ne csináljanak ebből gondot. Ha meg akarják tudni, meddig lehet húzni a nadrágszíjat, Ghandi írásait kell olvasni. A harmadik kötetig jutottam, ott olvastam, hogy hús nélkül lehet élni, sőt, a vegetáriánus kosztot is a minimumra lehet csökkenteni. Ghandi negyvenéves korában határozta el, hogy azontúl csak nagyon ritkán lesz nemi kapcsolata a feleségével azért, hogy egyéb problémáira tudjon koncentrálni. Egy ország nagyon könnyen lecsúszhat, de annál nehezebb felemelkednie" — mondta a képviselő.
Meggondolt pártalapítás És mit szólnak mindehhez a romániai magyarság autonomistái? Tőkés László EP-képviselő — akit elkötelezett autonómiaharcosként, forradalmárként, nem utolsósorban egyházi méltóságként ismernek az EP-ben, és ez a népszerűsége is hozzájárult ahhoz, hogy parlamenti alelnökként tevékenykedhet — a romániai magyarság közös listáján nyert tisztséget. Aki addig nem hitt az összefogás erejében, akkor megbizonyosodhatott, hogy valóban egységben az erő. Ennek ellenére az autonómiáért, a magyar közösségi érdekekért folyó együttes munka felvállalása helyett Tőkés politikai szereplése — nevezzük nevén: lejáratása — az egyik legfontosabb hazai téma nemcsak román, hanem magyar körökben is. Akkori politikai szövetségesei azzal vádolják, a nevével fémjelzett párt alapításának bejelentésével a romániai magyarság széthúzását fokozza, ami akár oda vezethet, hogy a következő parlamenti választások után a magyarságnak nem lesznek képviselői, szenátorai. Tőkés László rövid beszélgetésünk alatt hangsúlyozta: nem Tőkés-párt születik, nem az ő pártját alapítják, hanem az általa is követett elvekre — köztük az autonómia igényére — alapuló politikai szervezetről van szó, melynek vezetésében ő személy szerint nem is kíván részt venni. A pártalapításról azt is elmondta: nem egy elhamarkodott, hirtelen bejelentésről van szó, már korábban szó esett a pártalapítás szükségességéről. Ebben közrejátszik az is, hogy a jelenlegi romániai magyar politizálásból szándékosan távol maradó (vagy épp kizárt) személyek is szívesen részt vennének egy, a valós magyar érdekeket képviselő pártban. Sőt, a politikai élet aktív szereplői között is vannak, akik elégedetlenek jelenlegi pártjukkal, szervezetükkel, és ők is szerepet vállalnának a friss politikai szervezetben. A demokrácia-központok megnyitása is szálka a szemben némely politikusok számára. A vád: ezeket a központokat szeretnék felhasználni a párt alapítására, megerősítésére. Ezzel kapcsolatosan úgy fogalmazott Tőkés, hogy az irodák az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács további működését fogják szolgálni, semmiképpen nem a pártalapítást. Többször elhangzott, Tőkés is elmondta: a pártalapítás nem az EMNT megszűnését, esetleges felszippantását fogja jelenteni. A két szervezet párhuzamosan tud működni, hiszen előbbinek civil szervezetként kell folytatnia tevékenységét, az új pártnak pedig a politikában kell ténykednie. Személyéhez, az EMNT-hez, az új párthoz hogyan viszonyul a jelenlegi magyar kormány? — kérdeztük Tőkés Lászlót. Válasza rövid volt: igen, tárgyaltak erről a kérdésről a hatalmon levő Fidesszel, és számukra az derült ki, az általa képviselt ideológiát inkább támogatják, mint a jelenleg aktív romániai magyar politikai erők irányvonalait.
Felmérik a lehetőségeket Az EMNT törekvéseiről Jakabos Janka, a háromszéki szervezet elnöke tényismerettel tudott nyilatkozni, ugyanis jelenleg Tőkés László európai parlamenti irodájában dolgozik gyakornokként, s kitűnően ráláthat az Európa-szintű történésekre. "Az EMNT gazdasági tőkéjét is próbáljuk növelni. Többek között olyan EP-képviselőkkel is ápolunk kapcsolatot, akik komoly gazdasági kapcsolatokkal rendelkeznek. Az a lényeg, hogy ezekből a kapcsolatokból egész Erdély gazdasága nyerhessen. Feltérképezzük a lehetőségeket, ezek ismeretén rengeteg múlik. Az EMNT gazdasági tevékenységének kis- és középvállalkozókat is kell segítenie, nemcsak magyarországi, hanem uniós viszonylatban is. Nemigen foglalkozik senki az általában vett Kárpát-medencei magyar gazdasággal. Intézményesített formában próbálunk segíteni. Kiemelt célterületek Erdélyben a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, a turizmus, a helyi specifikumok, mint például a borvíz értékesítése" — fogalmazott Jakabos Janka. Tehát folyik a munka, és ha még nem is látványosak az eredmények, a gazdasági fejlesztést, a tőke helyben tartását alapvető kérdésként kezelik. Ezzel vissza is tértünk a Ramon Tremosával folytatott beszélgetés kulcskérdéséhez, a gazdasági önállósághoz, a fiskális föderalizáláshoz, ami — a katalán képviselő szavaival élve — az önrendelkezés azon legfelső pillére, amelyre az autonómia ,,teteje" kerülhet.
Bokor Gábor, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2013. november 21.
EP-képviselők Tőkés László védelmében
Levélben fordult Victor Ponta román miniszterelnökhöz az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformjának elnöke, Göran Lindblad, valamint több EP-képviselő, akik védelmükbe vették Tőkés Lászlót, és a romániai rendszerváltásban játszott szerepét méltatták – derül ki Tőkés László sajtóirodájának szerdai közleményéből.
Az MTI-hez eljuttatott dokumentum szerint Lindlab arra hívta fel a miniszterelnök figyelmét, hogy Románia európaiságát kérdőjelezi meg, ha visszavonják Tőkés Lászlótól az 1989-es romániai forradalom kirobbantásában betöltött szerepéért odaítélt Románia Csillaga Érdemrendet.
Úgy véli, hogy a Tőkés László ellen indított romániai eljárás egyet jelent az erdélyi EP-képviselő politikai érdemeinek megkérdőjelezésével. A negyvenhárom szervezetet tömörítő platform elnöke emlékezteti a miniszterelnököt, hogy Románia az Európai Unió, illetve az Európa Tanács tagja, így kötelessége tiszteletben tartani az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok védelméről szóló európai egyezményeket. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy európai demokratikus jogállamban bárkit is azért üldözzenek, mert a szabad véleménynyilvánítás jogával élt.
Szintén szerdán tizenegy európai parlamenti képviselő ugyancsak levélben fordult Pontához, amelyben Tőkés Lászlónak a romániai rendszerváltásban játszott szerepét méltatták. Azt írták, hogy ma Románia az ő hozzájárulása nélkül nem tartozhatna az Európai Unió országainak családjához.
A levél aláírói között szerepel Sandra Kalniete, Szájer József, Andrey Kovatchev, Zuzana Roithová, Inese Vaidere, Krisjanis Karins, Milan Zver, Bernd Posselt, Ramon Tremosa i Balcells, Jim Higgins és Francois Alfonsi.
hirado.hu/MTI
Erdély.ma