Tudományos Gyűjtemény
Összeállította: B. D.
1817. január 1-jén jelent meg az első magyar időszaki sajtótermék, enciklopédikus jellegű havi folyóirat. Megjelenését Fejér György és Trattner János Tamás kezdeményezte. Újdonság volt a Tudományos Gyűjteményben a helyismereti, a népleírás: másfél évtizeden át ez lett egyik legfontosabb tárgyköre. A nyelvújítási harc utolsó, döntő szakasza a Tudományos Gyűjteményben zajlott (Kazinczy, Orthologus és neologus nálunk és más nemzeteknél, 1819). A lapnak jelentős szerepe volt a feudális nemzetfogalom lebontásában, a polgári nemzetté válás eszméinek megvitatásában. 1828. januártól a megújulás érdekében Trattner jogutóda, Károlyi István az új nemzedék képviselőjének, Vörösmarty Mihálynak adta át a szerkesztést. Vörösmarty az általa szerkesztett első kötetben megszólaltatta Kazinczyt és Kölcseyt. Vörösmartyék felsorakoztak Széchenyi társadalmi reformjai mögé. 1828–1832 között rendszerint itt jelent meg az első tudósítás Széchenyi javaslatairól. Hamarosan műszaki gárda alakult a lap körül a Hitel írójával együtt dolgozó mérnökökből. A reformtervek népszerűsítésével párhuzamosan gyakran tárgyalták a liberalizmus központi ideáit, egyéniség- és szabadságeszméjét. Kedvelt szavaik voltak a természetjog és a polgári szabadság; fő politikai követelménnyé vált a nép nemzetbe emelése, a Nyugat polgári eredményeinek utolérése.
A Tudományos Gyűjtemény (1817–1841) havonta megjelenő magyar nyelvű tudományos folyóirat. Kiadás helye: Pest. Kiadó és nyomdász: Trattner János Tamás. A 19. század második évtizedében nagy vállalkozás volt a Trattner János Tamásé, jeles írók gyülekeztek köré, Kultsár István, Vitkovics Mihály és Szemere Pál írói köre. A Tudományos Gyűjtemény első szerkesztője Fejér György lett, megírta e folyóirat előszavát, azaz a programadó cikket. Éppen úgy, mint 18. század végi elődjei, rámutatott az anyanyelvű időszaki sajtó fontosságára az irodalom, a tudomány és a kultúra terjesztése szempontjából: "A magyar nemzetnek felvilágosítását, csinosulását, szerencsésítését is önnön nyelvénél fogva érhetni el legkönnyebben, legbizonyosabban, legközönségesebben; csak e közzel tarthatni fenn annak sajátságát is, mely azt bilyegzi." Méltatta Trattner János Tamás vállalkozásának jelentőségét, s kifejezte abbeli reményét, hogy a vállalkozás nem fog csalódást okozni. Valóban, a folyóiratnak hamarosan 800 fő előfizetője lett, s egészen az 1830-as évek elejéig nagy népszerűségnek örvendett. Számos vitacikk látott napvilágot e folyóiratban, írói, kritikai kezdeményezések születtek. Az 1830-as évek elején indult a Conversations- lexikoni pör, amelyben a legjobbak a születési előjogok ellen, a kritikáért, a nyilvánosságért szálltak síkra. Melléklapjában, a Szépliteratúrai Ajándék címűben feltűntek Bajza József, Toldy Ferenc, Vörösmarty Mihály írásai.
1833-tól a lap hanyatlásnak indult, mivel Horvát István szerkesztő az őstörténeti kutatást teljességgel előtérbe helyezte a lap hasábjain is. Trattner János Tamás még 1824-ben meghalt, utóda, Károlyi István nem tudott a lapnak koncepciót adni. 1841- ben megszűnt. A lap e késői hanyatlása és megszűnése ellenére is sokat adott a magyar anyanyelvű tudományos kultúrának. A lap hasábjain jelent meg 1819-ben Kazinczy Ferenc: Orthologus és neologus nálunk és más nemzeteknél című írása, mely a nyelvújítási harc utolsó szakaszában született. A nemesi nemzet fogalma mellett a polgári nemzet fogalma is megjelent, s a nemzeti irodalom gondolata. Kazinczy mellett Kölcsey Ferenc is teret kapott Vörösmarty szerkesztősége idején. A német irodalom mellett az angol és a francia irodalomra is ráirányították a figyelmet. Stettner- Zádor György segédszerkesztő pl. a francia romantika folyóiratából, a Globe-ból emelt át írásokat. A folyóirat színvonalát emelte, hogy gyakran foglalkoztatott illusztrátora Lenhardt Sámuel grafikus volt. Szerkesztői: Fejér György (1817–1818), Vass László (1818. július–1819), Thaisz András ügyvéd (1819–1828), Vörösmarty Mihály (1828–1833), Horvát István (1833–1837), Károlyi István (1837–1841). Könyvészet: Fried István: Vörösmarty Mihály és a Tudományos Gyűjtemény. Irodalomtörténeti Közlemények, 1971. 107–127. p., Szalontay Gabriella: A Tudományos Gyűjtemény nyelvtudományi jelentősége. Budapest, 1972. 114. p., Tudományos gyűjtemény 1817–1841. Válogatta, szerkesztette, a jegyzeteket és az utószót írta: Juhász István. Magvető Kiadó, Budapest, 1985. (Forrás: Wikipédia)

Népújság (Marosvásárhely)

Hasznos olvasmány a nem létező székelyekről
Elég-e valamit tagadni ahhoz, hogy ne legyen? Szilágyi Aladár jegyzete.
Nagyot pukkant médiaszerte Răzvan Rotaru Botoşani megyei szocdem képviselő halálosan komolynak szánt tirádája, mellyel Biró Zsolt RMDSZ-es képviselőnek, a Magyar Polgári Párt elnökének egy Facebook-bejegyzésével szállt vitába, a Katalónia, függetlenség/autonómia kérdés apropóján. Rotaru kerek-perec kijelentette: „Azt üzenem Biró Zsoltnak és kollégáinak, hogy Erdély azonos Romániával, és Románia azonos Erdéllyel. A székelyek nem léteznek, és Székelyföld sem létezik, pártom számára kizárólag Románia létezik, és az SZDP sosem támogatná valamely régió autonómiáját.” Az efféle ihletett kinyilatkoztatások immár banalitásszámba mennek, a román politikusok – pártszínezetüktől függetlenül – előszeretettel gyakorolják az efféle „ha tagadom a létezését, akkor nincs is” észjárást.
Ami ezt a szellemi mutatványt aktuálisan az átlagosnál pikánsabbá teszi az, hogy szinte napra, órára ezzel egyidőben, szinkronban a Rotaru-féle szöveg közkinccsé tételével, egy sepsiszentgyörgyi illetőségü román férfiú a képviselő állításának homlokegyenest ellentmondva bizonygatta, hogy… a székelyek pedig léteznek, nagyon is léteznek! Az illető történészt, egyetemi tanárt a Trinitas TV nagyszakállú, pocakján vastag aranykereszttel száguldó riportere szólaltatta meg a patriárkális televízió nézőinek épülésére. Dr. Ioan Lăcătuşu professzort, a Székelyföldön élő román kisebbség történelmének és jelenlegi kibírhatatlan helyzetének legavatottabb ismerőjeként mutatta be. Nem szándékozom feleleveníteni a nagytudományú interjúalany dákokkal kezdődő, a rómaiakkal folytatódó, a helybéli román kontinuitással végződő eszmefuttatását, csupán egyetlen mondatát ragadom ki a szövetéből:
„Istoria a cunoscut aici un moment deosebit aşezarea secuilor, după invazia secuiască din 1241.” Kétszer, háromszor is visszahallgattam a YouTube-on élvezhető beszélgetést, de minden alkalommal azt hallottam vissza, hogy „a történelem egy különleges mozzanata következett itt a székelyek betelepedése, az 1241-es székely invázió után.” Nem tudom, más hogy van vele, nekem fölöttébb gyanúsnak tűnik ez az 1241-es esztendő. Azonos az első tatárjárás évével. Ha hiszünk Lăcătuşu professzornak, és elfogadjuk Rotaru képviselő aktuális megállapítását is, akkor imígyen szintetizálhatjuk a kettejük gondolatait:
a nem létező székelyek betelepedése a nem létező székelyek 1241-es inváziója után következett be.
Megfogadtam: nem fogok dühöngeni, szörnyülködni sem ennyi baromság láttán-hallatán. Eszembe jutott, hogy éppen Lăcătuşu professzorék minden évben megtartják Marosfőn a maguk Nyári Egyetemét, ahol zavartalanul kitombolhatják nemzetféltő nacionalizmusokat. Nos, a táborlakóknak ajánlanék olvasmányul egy közel kétszáz esztendeje, 1818-ban Pesten Trattner János Tamás betűivel s költségével nyomtattatott gyűjteményes kötetet, mely A’ Nemes Székely Nemzetnek Constitucióji, privilegiumai és a’ Jószág’ leszállását tárgyazó némelly törvényes ítéletei, több hiteles Leveles-tárakból egybe-szedve cím alatt jelent meg. Nem kell a Marosfőn táborozó uraknak halálra rémülniük, a barokkosan cikornyás magyar cím ellenére a történeti törvénytár internetre került szövege latin nyelvű, ami – remélem – nem képez megértési akadályt számukra! A hat évszázad joganyagából egyetlen, a kötet 81. oldalától a 86. oldaláig terjedő passzusra hívnám fel a figyelmüket, mely az 1599. – Mihály vajda által a’ Székelyeknek régi szabadságainak meg erőssítése címet viseli: „Nos Michael Valachiae, Transalpinae Vajvoda, Sacreae Caesareae Regiaeque Majestatis Consiliarius, per Transylvaniam Locumtenens etc. etc.”
Figyelem! Oláhország és Havaselve vajdája tisztában volt azzal, hogy Erdélyben csak a helytartói titulus illeti meg, arról is „tudomása volt”, hogy a székelyek pedig léteznek… erport.ro