Adyra is emlékeztek a szentkirályi községnapokon
Ady-napokkal egybekötött községnapokat szervezett Kalotaszentkirály önkormányzata és az Ady Endre Kulturális Egyesület augusztus 23–24-én. A rendezvény több mozzanata a faluban már meglévő Ady-kultuszt gazdagította annak apropóján, hogy a költő száz évvel ezelőtt látogatott először a településre Boncza Berta, valamint Törökfalvi Török Károlyné, Berta nagymamája társaságában.
Vidám népség járta körbe a falut, a jókedv mellett a népviselet sem hiányzott.
Szabadság (Kolozsvár)

Tíz esemény, amit nem hagynánk ki a Kolozsvári Magyar Napokon
Mi is úgy gondoljuk, hogy tíznél jóval több kihagyhatatlan esemény van a 8. Kolozsvári Magyar Napokon, szubjektív ajánlónkkal csak kiindulópontot szeretnénk nyújtani a válogatáshoz és felhívni a figyelmet néhány olyan programra, amiben az év többi napján kisebb valószínűséggel lehet részünk.
1. Balaton koncert
Az 1979-ben alakult Balaton underground klubegyüttes melankolikus sanzonjaival – és nem csak – hangolódhatunk rá az egyhetes rendezvénysorozatra vasárnap, 13-án 20 órakor Bartha Ernő magyarfenesi Arkhai Szoborparkjában, ahová legalább egyszer mindenkinek érdemes ellátogatni.
2. Szaxofon-orgona koncert a Szent Mihály-templomban
A Szent Mihály-templom orgonáján csendült már fel az utóbbi időben kortárs zene, most azonban olyan huszadik századi műveket hallhatunk, amelyekben a „hangszerek királynője”, a középkori eredetű orgona egy 19. századi, elsősorban a dzsesszből ismert hangszerrel, a szaxofonnal találkozik. Műsoron: Samuel Barber, Gabriel Fauré, Denis Bedard és Ad Wammes művei. Időpont: vasárnap, augusztus 13. 19:00.
3. Arany 200 busz
Hétfőn, 14-én 12 órakor megnyílik a Kolozsvári Állami Magyar Színház előtti térben a Petőfi Irodalmi Múzeum izgalmasnak és interaktívnak ígérkező, az iskolai oktatást kiegészítő mozgókiállítása, az Arany 200 busz, amely különböző dokumentumok, játékok és digitális eszközök segítségével igyekszik elmélyíteni tudásunkat a 200 évvel ezelőtt született költőről. A kiállítás csütörtökig látogatható, 10 és 20 óra között.
4. Spot – Kincsvadászat Kolozsváron
A kincskeresés általában a gyermekprogramok között szerepel, de ezúttal felnőttek is bátran résztvehetnek a Korzó Egyesület városfelfedező játékában. A programra 2-6 fős csapatok jelentkezhetnek hétfőtől szerdáig (aug. 14-16.) az office@korzo.org.ro e-mailcímen vagy a 0740-040-008-as telefonszámon, a kincskeresést pedig csütörtöktől vasárnapig lehet kipróbálni. Az egyesület egyébként két új várossétával is készül, ezek közül az egzotikusabbat emelnénk ki: A szocmodern szép?! A Mărăști és a Györgyfalvi negyedek építészeti öröksége
5. Irodalmi estek Magyarország Főkonzulátusán
Kár lenne kihagyni a Főkonzulátus rendezvénytermében szervezett irodalmi esteket is, Mile Lajos főkonzul a magyar kortárs irodalom olyan meghatározó gondolkodóival és alkotóival fog beszélgetni, mint Kukorelly Endre író, költő, újságíró (15-én 16 órakor), Bereményi Géza, aki többek közt Cseh Tamás dalainak szövegírója volt (17-én 16.30-kor), és Bartis Attila író (18-án 18 órakor).
6. Csoportos látogatás a Román Nemzeti Bank termébe a Róth Miksa festette üvegmennyezet, mozaikok, üvegbetétes ajtók, kályha megtekintésére
Róth Miksa a magyarországi szecesszió legjelentősebb üvegablak- és mozaikművésze, több világkiállításról hozott haza díjat. Amellett, hogy a munkáit a sétatéri Kaszinó épületében megrendezett Megszínesített napfény című fotókiállításon ismerhetjük meg, végre lehetőség nyílik arra, hogy élőben is megnézzük a főtéri Román Nemzeti Bank általa tervezett épületdíszeit. Regisztrációhoz kötött program! Időpontok: augusztus 16. 10-12, augusztus 17. 14-16, augusztus 18. 10-12.
7. Kolozsvár és lakói a 19-20. század fordulóján Veress Ferenc üveglemezein
Ha régi fényképet látunk Kolozsvárról, azt nagy valószínűséggel Veress Ferenc készítette, a város első műtermének tulajdonosa, kísérleti fotográfus. Az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum az üveglemezek digitalizált változatát mutatja be, külön érdekesség, hogy Török Károly muzeológus megpróbálta a korabeli kolozsvári viseletek színét is rekonstruálni a feldolgozás során. A kiállítás augusztus 16-án 12 órakor nyílik és szeptember 15-ig látogatható.
8. Boros Misi fellépése
A mindössze 14 éves Boros Misi zongoraművészt három évvel ezelőtt ismertük meg a Virtuózok című tehetségkutató műsor kis korcsoportjának versenyzőjeként, majd győzteseként, a ritka tehetség New Yorktól Stockholmig és Tokiótól Párizsig koncertezett már, 18-án 16 órakor pedig a BBTE és a Kolozsvári Filharmónia Auditorium Maximum dísztermében láthathatjuk egy jótékony célú koncert keretében.
9. Dalszöveg és vers Arany Jánostól Bob Dylanig - Dr. Balázs Imre József előadása
Az előadó – maga is költő és dalszövegíró – 50 percben tekinti át a két összefonódó műfaj kb. 200 éves irodalmi kontextusát. A 2016-os irodalmi Nobel-díj körüli viták fényében a BBTE Bölcsészettudományi Karán szervezett rendhagyó irodalomóra csakis érdekes lehet. Időpont: augusztus 19. 13:00.
10. Beszélgetés Szabó Kati többszörös olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornásszal
Szabó Katival 19-én 17 órakor találkozhatunk a TIFF-házban, az erdélyi sportlegendát Bodor László, az RMDSZ programokért felelős ügyvezető alelnöke kérdezi majd életútjáról.
Tasi Annabella, Zsizsmann Erika / maszol.ro

Ismerjük meg Kolozsvár 19. századi lakóit
Kivételes alkalomban lehet részünk az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum tegnap megnyílt időszakos, szeptember 15-ig látogatható kiállításán: Mitu Melinda és Török Károly muzeológusok jóvoltából megismerhetjük a 19. századi kolozsvári lakosokat, híres személyiségeket, és láthatjuk, hová fejlődött azóta a kincses város.
Mindezt Veress Ferenc, az 1832-ben Kolozsvárott született (és 1916-ban ugyanitt elhunyt) fényképész, feltaláló munkássága révén, aki úttörőként honosította meg a kincses városban a fényképészetet – elsősorban neki köszönhetjük, hogy fényképeken ma is láthatjuk a korabeli Kolozsvárt és környékét, valamint a várost gazdagító és szépítő lakosait. A történeti múzeum gyűjteményében levő 1500 üveglemezről 300-at digitalizáltak majd nyomtattak ki papírra, ezek alkotják a kiállítás tárgyát, amelyet gazdagítottak, változatosabbá tettek korabeli tárgyakkal is.
A tárlatot vezető Mitu Melinda lelkesen avatta be a közönséget mind a képi feldolgozás folyamatába, mind pedig a fényképészet régmúltjába, Veress Ferenc életében és munkásságába. Elmagyarázta, hogyan dolgoztak a zselatin réteggel borított üvegnegatívokkal, hogy majd javított, szép fényképeket állíthassanak ki. Érdekessége vagy akár újdonsága a kiállításnak, hogy számos régi felvételt számítógépen, digitálisan színeztek, igyekezve arra, hogy a ruházatok színe, mintázata minél korhűbb legyen. Erre azért vállalkozott Török Károly, mivel Veress Ferenc hosszú éveken keresztül kísérletezett a színes fényképezéssel – magyarázta lapunknak Mitu Melinda.
A kiállított felvételek nagy többségében a kor ismert személyiségei, díszes öltözékben, vagy éppenséggel népviseletben, egyedül pózolva vagy családtagjaik társaságában. De szép számmal fotózott gyerekeket is Veress Ferenc, vagy embereket valamely tevékenység végzése közben. Láthatjuk például Simon Elek polgármestert, Borbély bajnokot, Enders cirkuszigazgató lányát, Andrei Şaguna ortodox püspököt, Ioan Fechete-Negruţiu görögkatolikus kanonokot, báró Bánffy Ernő leányait, Béldi György gróf fiát, Kendeffy Klára és Tisza Jolán grófnőket, báró Kemény Gézánét, Melka Vince festőművészt Prágából, Barabás Miklós festőt, Szinnyei József nyelvészt – és még hosszan sorolhatnánk városunk értékes, ismert és ismeretlen lakosait. De az egykori Kolozsvár és környéke, a város számos épülete, műemléke szintén Veress Ferencnek köszönheti a „megmaradását”, ezekből a ritka, kevésbé ismert felvételekből is láthatunk a kiállításon.
Újvári Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)

Átértelmezett portrék – amit Veress Ferenc nem láthatott
Veress Ferenc a 19. század második felének Kolozsvárját fotózta. Ő volt az egyik első, aki rájött a fotográfia társadalmi lehetőségeire. Eltűnő épületeket, korabeli embereket kapott lencsevégre. Gazdagokat és szegényeket egyaránt.
ni, hogy az évek óta állandó kiállítás nélküli Erdélyi Történeti Múzeum egyre több tárgyat hoz ki a raktárakból, hogy megmutassa, milyen értékek rejtőznek a szekrények mögötti szekrényekben. A múzeumi élet cseppet sem könnyű – ahogyan más területeken, itt is mindenkit betemet a papírmunka, nem hagyva időt és energiát arra, ami az intézmény lényege lenne (még törvényi szinten is): a tárgyak konzerválása és restaurálása mellett, ezek kutatása, kiállítása és bemutatása.
Amikor néhány éve ott jártam és azt próbáltam kideríteni, hogy Veress Ferenc fényképésztől miket is őriznek, homályos válaszokat kaptam. A városképekből sikerült néhányat megnézni, de akkor még szó sem volt 1500 üvegnegatívról. Úgy tűnik, az eltelt idő alatt sikerült ezeket megszámolni, sőt digitalizálni is. Ez azért nem volt kis munka. A technikai folyamat röviden vázolva a következő volt: mindegyik üveglemezt befotózták, utána jött a számítógépes utómunka, átfordították pozitív képpé, javítgatták, retusáltak, színeztek. A végeredményt - legalábbis hozzávetőleg 300 kiállított képet – szeptember 15-ig megnézhetik a múzeum legfelső emeleti termeiben.
De hogyan is kell nézni ezeket a képeket? A nosztalgia, a kíváncsiság, esetleg a kritika szemüvegein keresztül? A kurátorokat -Mitu Melindát és Török Károlyt is hasonló fogalmak vezethették, kritika helyett viszont át- és újragondolással közelítették meg az anyagot.
Veress Ferenc 19. századi fényképész volt, kísérletező feltaláló, aki a korszellemhez igazodva, nagy és nemes eszmékben hitt. De nem csak hitt, hanem tett is ezekért – 1859-60-ban fényképalbumot állított össze Kolozsvárról, fényképeken dokumentálva a tereket, utcákat, épületeket. Néhány évre rá újra összeállított egy ilyen albumot, különösen figyelve arra, hogy belefoglalja a lebontásra ítélt városkapukat, tornyokat is. A város fényképezésével később sem hagyott fel, a kiállítást nyitó fotók is ezt mutatják: megörökítette az építkezéseket és az ezzel járó bontásokat, Kolozsvár 1800-as évek legvégi átalakulását. Veresshez köthető az első rendszeresen megjelenő magyar fotográfiai szaklap kiadása is: az 1882 és 1888 között megjelenő Fényképészeti Lapokban nem csak technikai szempontból írtak a fényképezésről, hanem rengeteg cikk szólt az új találmány társadalmi hatásáról, cikkeztek a fényképek esztétikájáról, de a portrékészítésről is. Az első számában Veress Ferenc, aki egyébként elsőként nyitott fotóműtermet Erdélyben, ezt írta: “Egy fényképész a mai társadalom kebelében nagyon szép állást nyert, érintkezik mindenkivel, a fejedelmektől kezdve, le, az utolsó szegényig.” Ha végigsétálunk a múzeumi termeken, és az antik hatású, de jól mutató keretek mögé helyezett portrékra nézünk, mi is meggyőződhetünk erről. Bornemissza Károly főispán harisnyában, jelmezben, övében tőrrel látható, Teleky Leontina pedig olyan, mintha tavasztündérnek öltözött volna. A város korabeli lakói maskarában, ünnepi- és hétköznapi ruhákban fogadnak, de azt már nem árulják el, sem ők, sem a kiállítás, hogy miért épp így láthatjuk őket. Nevük legalább megőrződött: az üveglemezek szélére gondosan és, Veresst ismerve, pontosan feljegyezte a részleteket, hiszen egy magára valamit is adó műteremben évek múlva is visszakeresték a régi portrékat, ha újra papírképet szeretett volna a megrendelő.
A korabeli tárgyi kultúra, ruhák, játékok, napernyők és legyezők, kisebb-nagyobb kellékek, amelyeket a fotókon is felismerhetünk, szintén megjelennek a termekben. Az arcképekkel díszített legyezőt feltétlenül nézzük meg, hiszen ez egy kiváló példa arra, hogy a fényképeket milyen változatos módon használták fel, itt épp arra, hogy a meleg elviselhetőbb legyen, és a “legyezőnyelvet” használva titkosan üzenni lehessen (a legyező különböző tartása jelzésértékű volt). Az erszények, díszes és színes kis táskák kiállítása szintén jó ötlet volt, a formák, a használat jelei segítik a kapcsolódást a múlttal, és szerintem fura módon ez az a része a kiállításnak, amely összekapcsolja a nézőt a fényképekről visszanéző személyekkel. Belőlük ugyanis túl sok van: az egyforma méretben kinyomtatott képek a második terem után monotonná válnak, hiába színezték őket. Ez egyébként a korszakban is divat volt, már a dagerrotípiákat is színezték, élete utolsó szakaszában pedig Veress Ferenc is a színes fényképezéssel kísérletezett, de ez cseppet sem hasonlított arra, amit a kiállításon megtekinthetünk. A színezett portrék Török Károly digitális kísérletezései, amelyek egyszerű alapanyagként használják fel a több mint 100 éves képeket. Nem „az ilyen lehetett”, hanem „a photoshoppal ezt is lehet” érzetét keltve. Sajnos a nagyításokat nem ajánlott közelről megnézni: a képek sokszor homályosak, a pixelek pedig túl előretolakodtak. A 19. században sem volt egyszerű a fényérzékeny anyagokkal bánni, a vegyszerek arányait pontosan tudni kellett. Ez mára sem változott, sok odafigyelést igényel a kiterjesztések, a felbontás, a Dpi, a nyomtatók helyes kiválasztása. A kiállítótér berendezése hagyományos: falakon a képek, tárolókban, üveges szekrényekben a kiegészítő tárgyak. A Bécsi Múzeum két éve rendezett kiállítást Andreas Groll fényképeiből, az ő életpályája több tekintetben is hasonlít a Veress Ferencére. Kísérletezett, műemlékeket fotózott, bejárta a Monarchia több területét és albumokat állított össze képeiből. A kiállítás a fényképek történeti olvasatát helyezte előtérbe, azért is, mert a korabeli papírképeket állították ki. De a terekben Groll fotóiból részleteketet nagyítottak ki, azokkal vonták be az elválasztó falakat. A Bánságban megörökítette a vasút építését és a helyieket – az embernagyságúnál nagyobb méretű képről egy parasztcsalád nézett vissza. Előttük állva át lehetett érezni az Osztrák-Magyar Monarchiaként jellemzett időt.
De térjünk vissza Kolozsvárra: az üvegnegatívokból csak néhányat állított ki a múzeum, ami nem meglepő, hiszen ezek igen érzékenyek. De érdemes lett volna fóliára nyomtatni ezekből és például az ablakokra ragasztani, jobban érvényesítve így az itt őrzött 1500 munkát. Az arcképek és a korabeli fényképezkedés megértéséhez pedig néhány idézet is jól fogott volna, például amit Rupprecht Mihály írt: „Az olyan fényképész, kivel az a természetes hajlam ösztön, szépérzet s az igazi tapintat az izlésben, nem mindjárt vele született, jól fogja tenni, ha sok képet néz meg,(...) de leginkább hasznára fog válni az, mihez természetesen kitartás és türelem szükséges, de ha megszokja, második szokássá válhatik benne – t.i. mikor társaságokban, melyekben jelen lehet, figyel a különféle arczok ezer- meg ezerféle változatos kifejezéseire és abban a pillanatban felismert világításokra. Tanulgassa hová fekszik az árnyék az arcban, ha mosolyog, nevet, búsul, sír, haragszik, ásítozik, csodálkozik...” (Fényképészeti Lapok, 1882. 5. szám, 66-67. oldal)
Ha már tavaly, Veress Ferenc halálának 100. évfordulóján nem történet semmilyen megemlékezés rá, az idei kiállítás erre is kiváló: újraértelmezett portréin keresztül képzelhetjük el a 19. századi embereket. A Történeti Múzeum pedig halad afelé, hogy ne csak egy emlékekben létező intézmény legyen, hanem az örökség feldolgozója és bemutatója.
Újvári Dorottya / Transindex.ro