Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Tőkés Máté
7 tétel
2003. május 20.
"Nagyváradon a Varadinum keretében tartották máj. 17-én A XX. század emlékezete, öröksége című, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság által meghirdetett pályázat ünnepélyes díjkiosztó ünnepségét. Idén 9. alkalommal írtak ki helytörténeti témájú pályázatot, tavaly után immár másodszor A XX. század emlékezete, öröksége címmel. A pályázatra 22 felnőttek és 17 diákok által írt pályamű érkezett. Baracsi Béla Deportáltak, hadifoglyok című, egyébként nagyon jó munkáját azért nem díjazták, mert korábban már megjelent könyv alakban. Az első díjat megosztva kapta Pásztai Ottó (a két világháború közötti nagyváradi amatőr színjátszásról írt dolgozatáért) és dr. Jósa Piroska (Csernák Béla nagyváradi református lelkész életét és munkásságát ismertető dolgozatáért), a 2. díjat megosztva Boros Ernő (a falurombolásnak áldozatul esett Tasnád melletti Gánáspusztáról írt dolgozatáért) és Puskel Péter (a végvári iparmágnás Neumann család történetét feltáró dolgozatáért) nyerte el. A diákok közül az első díjat Tőkés Máté érdemelte ki a Fekete-Körös menti 1919-es és 44-es vérengzésekről írt dolgozatáért. A díjazott dolgozatok nyomdafestéket látnak a Partiumi Füzetek sorozatban, a nem díjazott, de jól sikerült pályamunkák egy része megjelenhet a Partiumi Közlöny című lapban. /Kinál György: Szatmár megyei díjazott a Festum Varadinum ünnepségeken. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), máj. 20./"
2004. július 11.
A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság tavaly meghirdetett pályázatára, amely a 20. század örökségét, a Rákóczi- és a Bocskai-szabadságharc emlékezetét, illetve Jókai partiumi és bánsági jelenlétét volt hivatott megörökíteni, összesen harminchárom dolgozat érkezett. A felnőtt kategória első díját dr. Jósa Piroska és Fazekas Loránd (Szatmárnémeti) érdemelték ki. Különdíjban részesült Kovács Rozália (Érmihályfalva), Ábrám Sárközi Lídia (Szatmárnémeti) és Boros Ernő (Nagykároly). A diákkategória első díját Tőkés Máté kapta. /Történelmi emlékezetünk szolgálatában. = Vasárnap (Kolozsvár), júl. 11./
2004. december 15.
Temesváron dec. 15-én kezdődnek az 1989-es forradalom 15. évfordulójának rendezvényei. Tőkés Máté Egymás tükrében című könyvét is bemutatják Temesváron a rendezvénysorozat keretében. Tőkés László fia elmondta, maga is megdöbbent, amikor elkezdte kutatni, mi is történt a szüleivel 1989-ben. Ő akkor hároméves volt, és csak arra emlékszik, hogy bő egy hónappal a decemberi végkifejlet előtt álarcos betörők rontottak be a lakásukba késsel a kezükben. Tőkés Máté mintegy ötven szemtanúval folytatott beszélgetés nyomán írta meg a történteket. /Gazda Árpád: Megdöbbentő megismerés. = Krónika (Kolozsvár), dec. 15./
2005. február 1.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület által, az 1989-es népfelkelés 15. évfordulójára meghirdetett Élő emlékezés című pályázatra szóbeli, élő történelem (oral history) műfajban írt könyvet Tőkés Máté (Tőkés László fia). A könyv címe: Egymás tükrében – Soha nem hallott vallomások egy forradalomról. A kötetben a „Tőkés-ügy” bontakozik ki az interjúk, vallomások, visszaemlékezések mozaikszerű válogatásából. Ezt a könyvet mutatták be január 30-án Brassóban, a Reménység Házában. /Könyvbemutató Brassóban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 1./
2005. március 15.
Március 12-én a marosvásárhelyi Diakóniai Központban Kincses Előd ismertette a még középiskolás Tőkés Máté Egymás tükrében című vallomáskötetét az 1989-es temesvári forradalomról. Az Oral history – élő történelem műfajában írt kötet ötletét egy, az 1989-es temesvári forradalom témájú pályázat adta. A kötet mintegy ötvenöt vallomást foglal magába. Olyan személyeket szólaltat meg Tőkés Máté, akik Kincses Előd szavait idézve „érezték, tudták, hogy az ember nem csak saját sorsáért felelős. Ezért vállalták bátorsággal és hittel a küzdelmet, a helytállást.” /Mészely Réka: Könyvbemutató. A temesvári forradalom lángja. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 15./
2012. október 16.
Egy Népszava-cikk ellen tiltakoznak Tőkés László gyermekei
Közös nyilatkozatban tiltakoznak a családjukat ért támadások ellen Tőkés László és Joó Edith gyermekei.
A Népszava 2012. október 13-i számában Várkonyi Tibor „Az ördög püspöke” címmel közöl recenziót Andrassew Iván "Ne vígy minket a kísértésbe" című könyvéről. Ebben a volt püspök családjával kapcsolatosan Várkonyi megállapítja: Tőkés a feleségét igazán és őszintén soha nem szerette, alárendelt asszonynak tekintette, minden tekintetben gyötörte, megalázta. Zsarnok családfőnek nevezi, akinek az a szándéka, hogy kiirtsa magzataiból az egyéniséget, kordában tartsa őket zsebpénz megvonással, fenyítéssel, ugyanakkor magához édesgesse, olcsó előnyökkel, csakhogy eltaszítsák maguktól szülőanyjuk szeretetét.
Tőkés Máté, Tőkés Ilona és Tőkés Márton közös nyilatkozatukban úgy vélik: „mivel Romániában megint felfokozott kampányhangulat uralkodik az őszi parlamenti választások miatt, valószínűsítjük, hogy politikai megrendelésre egyesek ismételten a családunk jó hírnevét próbálják besározni, illetve drága édesapánkat a családján keresztül próbálják kikezdeni."
„Ezúton kikérjük magunknak ezt a minősíthetetlenül aljas próbálkozást, egyben teljes mértékben elhatárolódunk az Andrassew Iván-féle rosszindulatú bulváríróktól és követőiktől. Felszólítjuk őket, hogy se édesanyánkat, se minket ne használjanak fel édesapánk ellen, és kérjük, hogy ne zavarják többet a belső családi életünket.” – áll a dokumentumban.
Krónika (Kolozsvár)

Nyilatkozat: „ne használjanak fel édesapánk ellen”
Felháborodással és mély szomorúsággal olvastuk a Népszava 2012. október 13-i számában „Az ördög püspöke” című cikket. Mivel Romániában megint felfokozott kampányhangulat uralkodik az őszi parlamenti választások miatt, valószínűsítjük, hogy politikai megrendelésre egyesek ismételten a családunk jó hírnevét próbálják besározni, illetve drága édesapánkat a családján keresztül próbálják kikezdeni.
Ezúton kikérjük magunknak ezt a minősíthetetlenül aljas próbálkozást, egyben teljes mértékben elhatárolódunk az Andrassew Iván-féle rosszindulatú bulváríróktól és követőiktől. Felszólítjuk őket, hogy se édesanyánkat, se minket ne használjanak fel édesapánk ellen, és kérjük, hogy ne zavarják többet a belső családi életünket.
Nagyvárad, 2012. október 16.
Tőkés László és Joó Edith gyermekei: Tőkés Máté, Tőkés Ilona, Tőkés Márton
Erdon.ro