Erdélyi politikusok: van magyarkérdés
Egyértelműen van magyarkérdés Romániában az erdélyi magyar pártok és civil szervezetek vezetői szerint, Klaus Johannis vonatkozó kijelentését viszont már eltérően értékelték a Krónika megkeresésére.
Ha Berlinben Klaus Johannis azt válaszolta volna, hogy létezik magyarkérdés, akkor ma az újságírók arról faggatnának engem, hogy mi a magyarkérdés Romániában – vallja Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke Sepsiszentgyörgyön, a Háromszéki Küldöttek Tanácsának (HKT) ülése előtt leszögezte, nem kommentálja az államelnök nyilatkozatait, ám megerősítette, valóban létezik közöttük párbeszéd, néhányszor már találkoztak, amióta Johannis beköltözött a Cotroceni-be, és megállapodtak, hogy ezentúl is rendszeresen egyeztetnek.
„A magyar közösségnek nagyon sok problémája van, ezeket párbeszéddel és parlamenti eszközökkel kell megoldani” – fejtette ki Kelemen. Arra a kérdésre, hogy ezeken a találkozókon esett-e szó az autonómiáról, azt mondta, az államelnökkel bármiről beszélhetnek, nincsenek tabutémák, ám az autonómiáról nem egyeztettek. „A többség és a nemzeti kisebbségek kapcsolatáról beszéltünk, javasoltuk, hogy a parlamenti pártok között kössünk erről politikai alkut” – mondta a szövetségi elnök.
„Tárgyaltunk a Tăriceanu-kormány idején benyújtott kisebbségi törvényről, amit Johannis a Német Demokrata Fórum elnökeként, akkor támogatott. Annak a kulturális autonómiáról szóló fejezete intézményi garanciákat tartalmaz a nemzeti identitás megőrzésére” – fejtette ki a szövetség elnöke.
Arra a felvetésre, hogy szóba jöhet-e ezeken a találkozókon a marosvásárhelyi székely szabadság napjának a betiltása, Kelemen Hunor úgy nyilatkozott, ez nem az államfőre, hanem a szervezőkre és a polgármesteri hivatalra tartozik, másrészt – mint hangsúlyozta – nem ismeri a kérdést, vele nem konzultált Izsák Balázs, ez szerinte „az SZNT elnök és kollégái, Tőkés László, Szilágyi Zsolt és Toró T. Tibor dolga”.
Szilágyi Zsolt: valljanak színt!
Klaus Johannis elsősorban, mint a román állam, és a román nemzetpolitika vezetője nyilvánult meg Berlinben, és nem úgy, mint egy eltűnőben lévő, több száz éve Erdélyben élő közösség vezetője – jelentette ki a Krónika megkeresésére Szilágyi Zsolt. Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke kifejtette, rendkívüli, hogy Romániának német származású elnöke lehet, ez azonban nem palástolhatja el azt a több mint kilencvenéves történelmi tényt, hogy a román állam nemzetpolitikájának eredményeként az erdélyi őshonos közösségek eltűnőfélben vannak.
Szilágyi Zsolt felidézte, hogy Európa talán egyik első autonómiája volt a 13. században a II. András által kiállított Andreanumban szavatolt szász önkormányzatiság, „akkor előjogokat jelentett a Segesvár környéki szászoknak, ma úgy mondanánk, hogy etnikai alapú területi autonómiájuk volt”. „Azt gondolom, hogy Johannis is egy olyan Romániát szeretne, amelyben az őshonos közösségek, a szászok, a magyarok, a székelyek, a svábok nem érzik magukat veszélyben” – szögezte le Szilágyi Zsolt.
Az EMNP elnöke szerint ugyanakkor a román retorika tiszta párbeszéddel változtatható meg, el kell juttatni a magyarság világos üzeneteit, másrészt meg kell keresni azokat a román partnereket, akik, még ha nem is a hivatalos politikum képviselői, de román oldalról megmutathatják, hogy nem érdekeltek abban, hogy az őshonos közösségeket eltüntessék, hanem az európai különbözőség alapján, Erdély kulturális, nyelvi sokszínűségét értékként kezelik.
Szilágyi Zsolt úgy véli, megnyilvánulásra kell késztetni a politikai pártok képviselőit, valljanak színt, ha azt akarják, hogy néhány évtized múlva Románia homogén nemzetállam legyen. „Az erdélyi magyar politikumnak nem azt kell lesnie, hogy olyant mondjon mindenáron, ami tetszik a bukarestieknek, hanem szövetségeseket kell keresni az általunk meghirdetett politikai tervekhez” – összegzett a néppárt elnöke.
Biró: erdélyi magyar külpolitika kell
Biró Zsolt MPP-elnök is úgy véli, már a berlini kérdésfelvetés egyértelműen bizonyítja, hogy a magyarkérdés nincs megoldva Romániában, és meglátásában helytelen, ha Johannis úgy gondolja, egy ilyen nyilatkozattal a szőnyeg alá lehet seperni. A Magyar Polgári Párt elnöke ugyanakkor bíztatónak véli, hogy az államfő természetesnek tartja, hogy Magyarország odafigyel a határon túli magyarok sorsára, hiszen Románia is egyre inkább ezt teszi.
„Amíg a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) nincs egyértelműen megoldva a magyar kar, amíg nem tartják be az oktatási törvényt, amíg Kovásznán szállodát ajándékoznak az ortodox egyháznak, miközben a magyar történelmi egyházakat hátrányosan megkülönböztetik, s minden téren tetten érhető a kettős mérce, a diszkrimináció, addig hiába hangoztatják, hogy nincs magyarkérdés Romániában” – mutatott rá Biró Zsolt. Hozzátette: szerinte az a megoldás, hogy az erdélyi magyar külpolitikát kell markánsabban megjeleníteni, az elmúlt 25 év legnagyobb mulasztása, hogy nem teremtődött meg az önálló erdélyi magyar diplomácia.
„Az Európai Unióban egyértelművé kell tenni, hogy nem alkalmazható kettős mérce, ez a feladat hárul minden erdélyi magyar szervezetre. Az RMDSZ rendelkezik ezen a téren a legszélesebb eszközökkel, talán így a román retorikát is sikerül helyes mederbe terelni”– szögezte le Biró Zsolt.
Izsák Balázs óvatosságra int
Óvatosan kell kezelni eközben az államelnök berlini nyilatkozatát Izsák Balázs szerint, hiszen ilyen esetekben a hangsúlyeltolódásoknak, értelmezéseknek is szerepük lehet. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke szerint a berlini kérdésfelvetés is barátságtalan volt Magyarország irányába, hiszen az újságíró azt firtatta, nem okoz-e problémát, hogy túl sokat foglalkozik az erdélyi magyarok sorsával.
„Ezt a kérdést a romániai államfő helyesen kezelte, azt mondta, a két ország között emiatt nincs konfliktus. Ez egy jó megközelítés. A Magyarország-ellenes, balliberális európai propaganda kapott egy rendkívüli jó választ” – fogalmazott Izsák Balázs. Hozzátette: a folytatást, miszerint nincs magyarkérdés Romániában, úgy is lehet értelmezni, hogy nem okoz konfliktust, ha Magyarország felelősséget vállal a romániai magyarokért.
„Nagy felelősséggel kell ezt kezelni, és mindenkit erre intek. Persze rengeteg problémát meg kell oldani. 25 év után sincsenek intézményes garanciák a magyarság identitásának megőrzésére, de ezek nem okozhatnak konfliktust a két ország között” – mondta Izsák Balázs.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Tőkés: a párbeszéd elkezdődött, de borúlátó vagyok
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke Klaus Johannis államfő magyarkérdésre vonatkozó kijelentése kapcsán.
– Klaus Johannis Berlinben úgy nyilatkozott, hogy Romániában nincs magyarkérdés. Hogyan értékeli az államfő kijelentését?
– Meglepett a megfogalmazása. Mindenekelőtt a román közvéleménynek, és a román nacionalistáknak akar tetszeni, amikor lekicsinyíti a magyar kisebbségi kérdést. Összetéveszti a magyarkérdést a németkérdéssel, ami már valóban nincs Romániában, hiszen Ceauşescuék megoldották, amikor eladták a németeket, szászokat, svábokat. Elsősorban mi magyarok vagyunk illetékesek arra, hogy megmondjuk, van-e vagy nincs magyarkérdés.
Ugyanakkor érdekesek az RMDSZ-re való hivatkozások, ebből kitűnik, hogy a román hatalom elérte, az RMDSZ mintegy legitimálja a román kisebbségpolitikát. A magyarkérdésre vonatkozóan elég, ha csak a marosvásárhelyi székely szabadság napján a felvonulás betiltására, a tavalyelőtti székelyek nagy menetelésére gondolunk, vagy arra, hogy 2012-ben éppen a MOGYE ürügyén sikerült megbuktatni az akkori román kormányt.
– Ön párbeszédet kezdeményezett Klaus Johanisszal.
– Éppen pénteken érkezett válasz. Én az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács képviselőjeként január végén intéztem levelet az államfőhöz, a pártokkal és egyházakkal folytatott konzultációsorozat keretében kezdeményeztem találkozót. A február 20-ai időpontot javasoltam, amikor Bukarestben a Temesvár Társaságnak átadták az Európai Polgár díjat. Azt írtam, üdvözlöm, hogy új korszakot kíván nyitni a román demokráciában, a múlttal való szembenézés terén, az egyházi felekezetek irányába, és hogy remélem, kisebbségi területen is ez megtörténik.
A választ Laurenţiu Ştefan, az államelnöki hivatal belpolitikai ügyosztályának vezetője jegyzi. Hangsúlyozza, hogy az államelnök elkötelezett valamennyi román állampolgár emberi jogai és szabadsága mellett, illetve amellett, hogy megerősítse az ezen a téren kialakult jó romániai gyakorlatot. Úgy fogalmaz, az elnök nyitott a párbeszédre, a zsúfolt programja miatt azonban a találkozóra a közeljövőben nem kerülhet sor. Az államelnöki hivatal vezetői viszont készek erre.
A levélben nem hangzik el, a magyar vagy a kisebbség szó, általában a román állampolgárok jogairól beszél, a példaértékű román kisebbségpolitikára utal. Tipikus liberális megfogalmazás. Fontosnak tartom, hogy a párbeszéd elkezdődött, kész vagyok az államelnöki hivatal bármelyik illetékes beosztottjával tárgyalni, viszont a levelezés és az államelnök berlini kijelentései miatt is borúlátó vagyok, hogy megtörténhet az áttörés a magyar vonatkozású kérdések tekintetében.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Egy nem létező kérdésről
Az, hogy mit üzen majd államfőként először a magyaroknak, sokat el fog árulni arról, hogy mit várhatunk tőle – írtuk ezen a helyen decemberben, egy nappal azután, hogy Klaus Johannis letette az államelnöki esküt.
A Cotroceni-palota lakója azóta nem igazán mondott kimondottan a magyarságnak semmit – már túl azon, hogy Romániában példásan rendezett a kisebbségi kérdés – egészen csütörtökig, amikor Berlinben egy újságírói kérdésre válaszolva leszögezte, Romániában nincs magyarkérdés.
Azt, hogy önmagára nem tekint kisebbségiként, már korábban megtapasztaltuk. De az mégiscsak megdöbbentő, hogy rendezettnek tekinti egy őshonos közösség problémáit olyan időszakban, amikor számtalan sérelmünkkel van tele a sajtó. Olyan időszakban, amikor valóságos hadjárat folyik zászlónk és himnuszunk ellen.
Amikor továbbra is csak mismásolnak a MOGYE-n, ahelyett, hogy megalakulhatna a magyar tanszék. Amikor a nagyváradi magyarságnak nem akarják engedni, hogy szobrot állítson a főtéren a városalapító Szent László királynak. Amikor Kolozsváron egyesek nemzeti öntudatát sérti, ha a város határában azt is írná, hogy Kolozsvár.
Amikor nem hogy nem adják vissza egyházaink kommunisták által elrabolt vagyonát, s amit visszaadtak, azt is elveszik, mintegy bizonyítva, ezt is megtehetik. (Hogy arról ne is beszéljünk, hogy ezzel egy időben éppen a Székelyföldön szállodát adományoznak az ortodox egyháznak.)
Jó hír azonban, hogy ha nem is Johannis személyesen, de az államelnöki hivatal egyik osztályvezetője révén válasz érkezett Tőkés Lászlónak a konzultációt kérő levelére, s abban az állt, hogy ha nem is Johannis személyesen, de hivatala munkatársai készek a tárgyalásra.
Ezt ki kell használni, s ha eddig tényleg elkerülte volna a figyelmüket, nyomatékosítani kell megannyi rendezetlen ügyünket. Mert a jelek szerint Cotroceni-ből annak ellenére sem látszik, hogy van magyarkérdés, hogy az államfő azt mondja, rendszeresen konzultál az RMDSZ képviselőivel.
Bálint Eszter |
Krónika (Kolozsvár)

A délvidéki magyarság kálváriájáról Nagyváradon
kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából a délvidéki magyarság kálváriájával ismerkedhettek meg az érdeklődők február 27-én Nagyváradon a Szerbiából érkezett meghívottak előadása nyomán. A Partiumi Keresztény Egyetemen tartott fórumot az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács partiumi és bihari szervezete, illetve a Partiumi Magyar Művelődési Céh szervezte, derül ki a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben, amelyet alább olvashatnak.
Nagy József Barna régióelnök köszöntötte az Újvidékről érkezett vendégeket, akik mindhárman a dél-bácskai kisváros, Temerin fiai – mint azt büszkén hangoztatták. Szót kapva szabadon összegezték a publikum előtt írott dolgozataiknak lényegét, hogy maradhasson idő az érdeklődők kérdéseire, felvetéseire is.
Elsőként Guszton András újságíró, Temerin volt polgármestere beszélt – családi vonatkozású adalékokkal is szolgálva – a Trianon utáni Délvidék történetéről, különös tekintettel az 1944-es szerb bevonulás alatt és azt követően történt magyarellenes megtorlásról, elmondva, hogyan tisztították meg Tito partizánjai az őshonos magyaroktól a Sajkásvidéket, azaz a Bácska délkeleti részén, a Tisza dunai torkolatvidékét.
Csorba Béla író, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke a magyarok és németek ellen folytatott népirtásról beszélt, bemutatva azokat az időket, amikor a kommunista ideológia embertelensége a szerb nacionalizmus gyűlölködésével párosult. Csak 1990 után lehetett – de akkor is és azóta is csak óvatosan – beszélni arról, hogy miként végezték ki ártatlan magyar és német férfiak ezreit a partizánok, miként gyilkolták halomra az „idegeneket”, éheztettek halálra öregeket, nőket és gyermekeket Tito koncentrációs táboraiban, hogyan üldözték el családok tízezreit. Szólni, kutatni, emlékezni évtizedeken át nem lehetett, és máig elmaradt a hivatalos bocsánatkérés, a rehabilitáció és a kárpótlás. Az elszenvedett borzalmakért soha senkit nem vontak felelősségre, noha bebizonyosodott: amit a Délvidéken a szerbek elkövettek, az genocídium volt. A szerbiai magyarság kálváriája ráadásul csak folytatódott az 1991–2006 közötti délszláv konfliktus idején.
Ternovácz István újságíró, az Újvidéki Rádió szerkesztője Az ellenségkép módosulása a kuláküldözéstől az antisztálinista sztálinizmusig vezérfonal mentén igyekezett megvilágítani a szerb nacionalizmus természetrajzát és a történtek ideológiai hátterét, beleértve a mai nehéz örökséget is. A közelmúltig zajló véres folyamatok és a mai propaganda azt jelzi, hogy a szerb nép egyelőre nem hajlandó és nem képes szembenézni a múlttal, bár apró jelei már mutatkoznak a szükséges önátértékelésnek. Az est házigazdája, Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EMNT elnöke harcostársaiként üdvözölte és méltatta a délvidéki vendégeket, mindhárman tekintélyes közösségi vezetői, érdemes nemzetpolitikusai és értelmiségijei a Szerbiához került magyar nemzetrésznek. Rámutatott, hogy a kommunizmus magyar áldozatainak emléknapja, február 25-e kapcsán idén különös figyelmet kapott a békeidőben halál- és munkatáborokba deportáltak és elhurcoltak tragédiája, hiszen számukat több százezerre becsülik a szovjetek által megszállt országokban. A magyarság különösen nagy áldozatot hozott ezen a téren is, mert a második világháborút követően nemcsak Sztálinék hirdettek bosszút, hanem a „nemzeti” kommunista rezsimek is kivették részüket a megtorlásból osztályharcos alapon. Tőkés László rámutatott: a fizikailag-szellemileg megnyomorított túlélők is áldozatai a diktatúráknak, rájuk is gondolnunk kell, nemcsak a halottakra. Délvidéken különösen nagy volt és hosszúra nyúlt a pusztulás, s a hallgatás fala nehezen omlik le. Nyomasztó örökségünk tudatában teljes együttérzéssel kell emlékeznünk az elveszettekre, szolidaritással kell viszonyulnunk minden nemzettársunkhoz, mert mindannyian megszenvedtük a kommunizmust – fogalmazott a püspök. A fórumot követően megkoszorúzták az egyetem udvarán található, 2003-ban állított emléktáblát, majd a főhajtás után elénekelték a Szózatot.
Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája
Nagyvárad, 2015. február 28.
itthon.ma/karpatmedence

A jogfosztások ellen
Amikor a székelymagyarság jogait korlátozzák – ahogy Dorin Florea, Marosvásárhely román polgármestere is teszi, megtiltva a véleménynyilvánítás jogát, a tiltakozó felvonulást – a román önérzetre hivatkoznak. Ahogyan Sebastian Cucu, Kovászna megye prefektusa – januárban, a Moldva és Havaselve egyesítése sepsiszentgyörgyi ünneplésének előkészítése előtti napokban, amikor a Terra Siculorum (Székelyföld) nevet tartalmazó székely jelképet „reklámtáblának” nevezte s kérte eltávolítását – is azt hozta fel érvként, hogy az a románokra nézve sértő.
Hogy miért, azt nem magyarázta el. Bizonyára a románok érzékenységét zavarná a 750 ezres székely népre emlékeztető Székelyföld megnevezés! Márpedig az egységes nemzetállam megteremtésének egyik ünnepén – a Moldva és Havaselve egyesítésére emlékezve – ez valóban zavaró. Az ősi szimbólumokat tartalmazó székely zászlót először a marosvásárhelyi rendőrség minősítette reklámzászlónak, kitűzéséért az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsra bírságot szabott ki. Azzal, hogy a büntetést a marosvásárhelyi bíróság tavaly októberben megrovásra enyhítette, nem szüntette meg a székely zászló reklámzászlóvá minősítését. A nagyváradi rendőrség tavaly augusztus 26-án Tőkés Lászlót 3 és 5 ezer lej közötti pénzbírsággal fenyegette, ha az irodája erkélyéről nem távolítja el a székely, azaz a román hatóság által reklámzászlónak nevezett lobogót. Egy őshonos nép sokszáz éves jelképének csúfolása már nem egyéni partizánakció, nem az Új Jobboldal fasisztoid szlogenje, hanem egyértelműen a román állami intézmények műve, az államnacionalizmus nemzetiségi politikájának tükre. A román hatóságok – többnyire a prefektusok – az elmúlt években a székely zászló elleni ádáz küzdelmükben félszáznál több pert indítottak és nagyszámú büntetést róttak ki. A székelység szimbólumainak csúfolása, üldözése a székely nép megalázását is jelenti, de a prefektusokat, a rendőrséget, a bíróságokat csak a románság érzékenysége érdekli. Márpedig tetszik, nem tetszik, a székely nép hazája mindig Székelyföld volt, még akkor is, ha történelme során Erdélyt és Magyarországot is hazájának érezte, és többidentitásúvá vált. Szívéhez azonban a legközelebb Székelyföld áll, mert ez a szülőföldje. Székelyföld neve, a székely szimbólumok benne élnek, akik ezeket üldözik, a székelyeket is üldözik! A székely identitás része még Erdély és a történelmi magyar haza, a Kárpát-medence, a magyar kultúra, a magyar történelem is. Amikor a székelység 1918 után román uralom alá kerül, a román államhoz nem kötődhetett hasonló érzésekkel, mert a román nacionalista politikai elit gondoskodik arról, hogy a székelység Romániát ne érezhesse szülőhazájának, csak országnak, államnak, amelynek befizeti adóját, és melynek törvényeit betartja. A szabad véleményre és tiltakozási jogra mért újabb csapást Marosvásárhely polgármestere, Dorin Florea. Olyan súlyos jogfosztás szemlélői, szenvedő alanyai vagyunk, amely egyértelműen mutatja a román demokrácia törékenységét. Egyértelmű az is, hogy a fenyítés, a kollektív jogok hiánya miatt a székelység Romániában nem láthat szülőhazát. A székelyek azért érzik mostohának a román államot, mert az fölöttük – Szabó T. Attila neves nyelvészünk szavával élve – „vasgyámságot” gyakorol. Badarság a székelyektől elvárni – amíg közösségi jogai nincsenek, amikor szülőföldje, hazája, a Székelyföld nevét (is) üldözik –, hogy érzelmileg Romániához kötődjenek, dalolva és örömmel vegyenek részt a román nemzeti ünnepeken. Az őshonos székely nép – e fogalmat nem rendi, nem középkori értelemben használva – nem vádolható hazaárulással, mert szülőföldjén megkérdezése, azaz népszavazás nélkül, az önrendelkezési jog figyelmen kívül hagyásával tették kényszerkisebbséggé. Ne feledjük, amikor az Apponyi Albert vezette magyar küldöttség 1920. január 16-án Párizsban népszavazás biztosítását követelte a wilsoni önrendelkezési elvre hivatkozva, kijelentette, hogy a népszavazás bármilyen eredménnyel végződjék is, a magyarság kész azt elfogadni. Románia azért sem lehet szülőhaza, mert a nacionalista szűkkeblűség ma sem biztosítja a közösségi jogok gyakorlását. Ebben az országban gyakran még az egyéni, az állampolgári jogok sem érvényesülnek. Egyre gyakrabban születnek diszkriminatív bírósági döntések a magyarság, a székelység rovására. Újabban a nacionalista elit a sokat emlegetett önrendelkezési jog helyett a régiósítás álarcába bújtatva olyan ördögi tervet eszelt ki, melynek eredményeképp Székelyföld székely népe számbeli kisebbségbe szorul, megteremtve azt a jogi keretet, amelyben felgyorsul a székely közösség felszámolása. A március 10-ére tervezett megemlékezés és tiltakozó felvonulás elmaradása újabb súlyos jogfosztásra figyelmeztet! Dorin Florea polgármester a román hatóságot képviselve meggátolja a gyülekezési jog gyakorlását. A Székely Nemzeti Tanács vezetője, Izsák Balázs tömören mutat rá: „Szervezőkként nem kívánunk a hatóságok partnerei lenni a súlyos jogtiprás leplezésében azzal, hogy megtartjuk a megemlékezést, a tiltakozó megmozdulást pedig nem, hiszen ezzel azt a látszatot keltenénk, hogy gyülekezési jogunk nem sérült.”
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

EMNT–SZNT: március 10-én tűzzük ki a székely zászlót!
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács közös felhívással fordul mindazokhoz, akiknek fontos a 25 évvel ezelőtt kiharcolt szólásszabadság és erdélyi magyar közösségünk önrendelkezésének kivívása.
Mint ismeretes, a Székely Nemzeti Tanács március 10-re, a Székely Szabadság Napjára tervezett megmozdulását nem engedélyezte a marosvásárhelyi városvezetés. A tiltakozó felvonulás és nagygyűlés célja az lett volna, hogy a korábbi Székely Szabadság Napjához hasonlóan, a feltehetőleg több tízezres tömeg békésen, szabadság- és gyülekezési jogával élve fejezze ki tiltakozását a küszöbön álló romániai régióátszervezés ellen, és kifejezze jogos igényét az autonómia és jelképei szabad használata iránt.
Azzal, hogy a marosvásárhelyi városvezetés rendszerváltozás előtti módszereket alkalmazva betiltotta az SZNT rendezvényét, súlyosan megsértette az erdélyi magyar közösség alapvető demokratikus jogait, s egyértelművé tette: nem partnere egy egyébként békés rendezvény lebonyolításának. Az SZNT vezetősége egyértelművé tette, hogy ilyen körülmények között nem tartja meg a korábbi években a Székely Szabadság Napjaként hagyományossá váló szabadtéri rendezvényét. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács vezetőiként arra kérjük mindazokat, akik számára fontos a szólásszabadság és az autonómia ügye, valamint elítélik a román államhatalom kisebbségekkel szembeni, folyamatos jogsértéseit, hogy március 10-én tűzzék ki otthonukra a székely zászlót, és az esti órákban gyújtsanak gyertyát ablakukban.
Ezzel együtt, aki teheti, március 10-én, vagy az azt megelőző, követő napokban látogasson el a marosvásárhelyi Székely Vértanúk Emlékművéhez, s helyezzen el ott egy szál virágot. Ne legyünk a hatóságok partnerei a jogfosztottság leplezésében! Tiltakozzunk a jogszerűtlen döntés ellen! Március 10-én Erdély-szerte hirdessék a székely lobogók követeléseink jogosságát és időszerűségét! Nagyvárad–Marosvásárhely
Tőkés László,
az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke
Izsák Balázs,
a Székely Nemzeti Tanács elnöke
Erdély.ma

Közös ünneplés előtt tárgyalnának Váradon
Nem zárkózik el az RMDSZ-szel való közös ünnepléstől az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Nagyváradon, de a politikai alakulat vezetői szerint a március 15-ei megemlékezések közös rendezéséhez nem elég a sajtón keresztül feléjük intézett felhívás, a megvalósítás személyes tárgyalást igényel.
Csomortányi István, a párt Bihar megyei szervezetének elnöke csütörtökön közölte, amikor Huszár István alpolgármesteri kinevezését megszavazta a városi tanács, levélben kértek tőle találkozót, hogy a helyi magyarság ügyeit megvitassák.
„Az egyik pont épp az lett volna, hogy idén közösen ünnepeljük meg március 15-ét” – magyarázta. Személyes találkozóra eddig nem kaptak lehetőséget, az újdonsült RMDSZ-es elöljáró csak a sajtón keresztül invitálta meg az EMNP helyi képviselőit a szövetség által szervezett eseményekre. Nagy József Barna, a március 15-ei programot előkészítő Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács partiumi alelnöke ezt „álságosnak” tarja.
Rámutatott, hogy az EMNP helyi képviselete mellett Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EMNT elnökeként február 13-án ugyancsak levélben kezdeményezett találkozót Huszárral, és bár az aznapi válasz alapján az alpolgármester erre nyitottnak mutatkozott, a tárgyalásra máig nem került sor.
Csomortányi szerint a legutóbbi választáson a nagyváradi magyarság 30 százalékos támogatottságát megszerző EMNP-t immár nem lehet megkerülni, szimpatizánsaik pedig megérdemelnék, hogy az RMDSZ-képviselet találjon egy időpontot, amikor egyeztethetnek a magyarság problémáiról.
„Mindnyájan azt szeretnénk, ha több ügyben együttműködhetnénk, de megnehezíti, hogy egyesek szögletesen gondolkodnak, hogy még abból is problémát kreálnak, ha valaki EMNP-s golyóstollal írt a sajtótájékoztatójukon. Tüntetően én ma RMDSZ-es tollal jegyzeteltem, mert nekem ez nem okoz problémát, hiszen mi igenis komolyan gondoljuk azt, hogy minden magyar számít” – magyarázta Csomortányi, utalva arra az esetre, amikor az RMDSZ sajtótájékoztatóján Szabó Ödön megyei ügyvezető elnök rossz néven vette, hogy egy újságíró EMNP-s tollal jegyzetelt.
Az EMNP Bihar megyei vezetője jelezte, küld egy tollat az RMDSZ-nek is, remélve, ezáltal „humorosabbra oldódik” az amúgy szomorú helyzet.
Mindezek ellenére Csomortányi szerint még bármi történhet a március 15-ei ünnepséggel, a megyei elnök ugyanis biztos abban, hogy létezik kompromisszumos megoldás, ám szerinte ehhez először személyes párbeszéd szükségeltetik. „Van egy sor feltétel. Először is olyan ünnepi megemlékezést kellene szervezni, amely politikai fényezéstől mentes. Lehetne kompromisszumot kötni, hogy mindkét fél visszalépjen ettől” – állapította meg a néppártos politikus.
Visszakérik az Olaszi temető eredeti nevét
Három pontból álló beadvánnyal fordult a nagyváradi önkormányzathoz csütörtökön az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezete. Ebben két, korábban tanácsi határozattal hatályba lépett döntés megmásítását kérik. Azt szeretnék ugyanis, ha a városvezetés letenne azon szándékáról, hogy Mihály havasalföldi vajda lovasszobrát a róla elnevezett, egykori Olaszi temetőből lett parkba költöztesse, továbbá ismételten felszólították az önkormányzatot arra, hogy a zöldövezet kapja viszsza eredeti nevét, hívják Olaszi kertnek. Beadványuk harmadik pontja a korábban beígért emlékhelyre vonatkozik. Csomortányi István megyei elnök emlékeztetett, 2008 óta többször is kérték, hogy a parkban állítsanak ki egy megemlékezési helyet az ott eltemetettek tiszteletére, hiszen az egykori temető parkosításával az ott nyugvók maradványainak csupán tizedét exhumálták és temették újra, a még mindig ott nyugvók hozzátartozói pedig csak a gyepen tudnak gyertyát gyújtani Mindenszentekkor. Az egykori sírkertet a helyi tanács Ilie Bolojan polgármester kezdeményezésére Mihai Viteazul parkká keresztelte át és jóváhagyta, hogy a vajda Szent László téren álló lovasszobrát is odaköltöztessék. A felújítás alatt álló főtérre Ferdinánd király emlékműve kerülhet, de egy helyi civil csoportosulás jelenleg aláírásokat gyűjt annak érdekében, hogy a városalapító lovagkirályról is készítsenek oda szobrot. A nagyváradi római katolikus püspökség ezzel szemben a már meglévő, Szent Lászlót ábrázoló barokk kőszobor főtéren való felállítását kérte az önkormányzattól.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Nézhető a Hallgatás fala
A Sapientia EMTE Tordai úti épületének stúdiótermében ma 9–16 óra között még megtekinthető a tegnap Kolozsvárra érkezett Hallgatás fala című vándorkiállítás, amely, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács rendezésében, a kommunizmus rémtetteit, a temesvári forradalmi eseményeket és Tőkés László rendszerváltó szerepét eleveníti fel korabeli fotókkal és magyarázószövegekkel.
A tárlaton mai fiatalok számára elképzelhetetlennek tűnő tények felidézése bontakozik ki 1945-től 1989-ig, amelyeket csak úgy lehetett legyőzni, hogy első lépésként az egykori berlininél is áthatolhatatlanabb falat, a hallgatás falát kellett lerombolni.
(Ö. I. B.)
Szabadság (Kolozsvár)

Napos oldal
Az idei székely szabadság napja igenis felkelt, sőt éppen a tiltásoknak köszönhetően világított rá – még csak derengő, sanda fénnyel – az egyetlen járható útra, arra, amelyen csak együtt lehet előrelépni.
A marosvásárhelyi tiltakozó felvonulás megakadályozása igenis felrázta az erdélyi magyarságot. Kelemen Hunor – talán legfélresikerültebb idei nyilatkozatával – bő egy hete még úgy próbálta érthetetlen módon bagatellizálni a történteket, hogy kijelentette, nem ismeri a kérdést, vele nem konzultált Izsák Balázs, „ez az SZNT-elnök és kollégái, Tőkés László, Szilágyi Zsolt és Toró T. Tibor dolga”.
Hogy ez távolról sem így van, néhány nappal később Ráduly Róbert, Csíkszereda RMDSZ-es polgármestere bizonyította be, aki az SZNT, az EMNP és az MPP képviselőivel közösen jelentette be, hogy együtt tiltakoznak a városban a székely szabadság napján.
A csíkszeredai példát annak az újratervezésnek egyik első, követendő lépéseként lehetne értelmezni, amelyről épp Kelemen Hunor beszélt többször is a közelmúltban. Ide illik Brassai Zsombor Maros megyei RMDSZ-elnök bejelentése is, miszerint májusban pártfüggetlen előválasztás útján nevezik meg azt a marosvásárhelyi polgármesterjelöltet, akit jövőre a teljes magyar közösség támogathat az elöljárói tisztség visszaszerzése érdekében.
Persze mindez csak akkor tekinthető a sokak által várva várt új kezdetnek, ha nem csupán derék magánakcióknak vagyunk tanúi, hanem az RMDSZ felső vezetése is összefogást szorgalmazva, a pártszándékokat a nemzeti érdeknek alárendelve képzeli el az újratervezést.
Ha pedig utóbbi nyilvánvalóvá válik, az ellenzéknek is azonnal változtatnia kell hozzáállásán, és félre kell tennie az afféle kekeckedéseket, hogy elsőként ki invitált kit tárgyalóasztalhoz, ki nem válaszolt a másiknak, s hogy a sajtón keresztül hiába üzengetnek egymásnak.
Merthogy a székely szabadság napjánál is világosabb: a tét óriási. S hacsak egy isteni kéz nem nyúl alá, hogy a grabancuknál fogva egy asztalhoz ültesse a most még egymással kardoskodókat, akkor nem marad más, minthogy alapos önvizsgálatra szólított képviselőink józan eszében, lelkiismeretében bízzunk.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)

Magyar feliratoktól pogromkísérletig
A heteken át mesterségesen gerjesztett magyarellenes hangulat 1990. március 16-án egy lakónegyedi gyógyszertár magyar felirata miatt robbant Marosvásárhelyen. Innen már csak egy lépés volt a magyar közéleti személyiségek lemondatása, bántalmazása, majd az utcai tömegverekedés. A fekete márciusi napok traumáiban Körmöczki Zoltán egykori politikus és szemtanú próbál eligazítani.
A Tudor lakónegyedben lévő 28-as számú gyógyszertár előtti randalírozás indította el a marosvásárhelyi fekete március erőszakos cselekménysorozatát. A patika kirakatába a román szövegek mellé délelőtt felfestették a „gyógyszertár” szabványfeliratot. A közeli kocsmában tartozódó románokat ez felháborította, hangoskodásukra mintegy ötven ember – többnyire a környező boltok román elárusítói – verődött össze a gyógyszertár előtt. Az eseményekről Körmöczki Zoltán mérnök, a Maros Megyei Nemzeti Egység Ideiglenes Tanács (NEIT) gazdasági bizottságának egykori elnöke beszélt lapunknak, az ő felesége a 28-as számú gyógyszertár gyógyszerésze volt.
Mérgező sajtóhír
„A Tudor-negyedbeli magyar felirat azért zavarta a románságot, mert az ott lakók zöme a Ceauşescu-rendszer idején telepedett Marosvásárhelyre. Elsősorban Déda környékéről és a Görgény völgyéből érkeztek” – mondja. A kétnyelvű feliratok ügye amúgy mindenhol napirendre került, miután a Maros Megyei Gyógyszertári Hivatalban döntés született a város valamennyi gyógyszertárának kétnyelvű feliratozásáról, a Tudor-negyedi így korántsem volt egyedi jelenség. A felháborodott románok bezúzták a gyógyszertár ajtaját és ablakát, bementek a patikába és életveszélyesen megfenyegették a román és a magyar személyzetet egyaránt. Körmöczki Zoltán felesége, Emese a nagy zajra került elő a laborból, ami jelzi, hogy eleve hazugság volt a korabeli román médiában megjelent hír, miszerint tőle származna az az elhíresült mondat, hogy románokat nem szolgálnak ki. Az erről szóló cikk először a marosvásárhelyi Cuvântul Liber című napilapban jelent meg, amelyet másnap a bukaresti Adevărul is közölt. Az újságok nyomán vette át a hírt az Agerpres hírügynökség, majd a világsajtó: Marosvásárhelyen annyira súlyos a helyzet, hogy a gyógyszertárakban magyar gyógyszerészek nem hajlandók román betegeket kiszolgálni.
„Ezek annyira alaptalan és nevetséges vádak voltak, hogy csak egy dologra gondolhattam: mivel rajtam nem találtak fogást, a fekete március hátterében álló bagázs a feleségem besározásával próbált rajtam is ütni. Mi ketten, Kincses Előddel álltunk ki legkeményebben a magyarság jogai mellett a Nemzeti Megmentési Front utódszervezetében, a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsában, és ez sok helyi románnak szálka volt a szemében” – magyarázza Körmöczki.
A március 16-án, délben, a Tudor-negyedbeli gyógyszertárnál kirobbantott tömeghisztéria estére a város központjába tartó román felvonulássá dagadt. Körmöczki arról mesél, hogy a késő délutáni órákban ő is kiment a gyógyszertárig, hogy körülnézzen, de az ott ólálkodó mintegy tíz bőrruhás román férfi kis híján megverte. Sokat elmond az aznapi események hátteréről, hogy a megfélemlített gyógyszerészek hiába hívták a rendőrséget, a helyszínre érkező rendfenntartók tovább álltak: a gyógyszertárban randalírozó román hőzöngők közül senkit nem vontak felelősségre.
Lemondás az utca nyomására
A pogromkísérletté felerősített megmozdulások március 19-én kezdtek igazából fenyegetővé válni a város magyarsága számára. A NEIT délelőtti ülésére Körmöczki úgy emlékszik vissza, hogy a főtéri épületbe benyomult mintegy ötven jól megtermett férfi, és azt követelte, adják át nekik Kincses Elődöt. Közben az utcán a tömeg azt skandálta, hogy Kincses mondjon le. Hosszas huzavona után a testületi ülésen Kincses lemondott alelnöki tisztségéről. „A folyóson lincshangulat uralkodott, ezért arra kértem Kincses Elődöt, vonuljon vissza egy másik, zárt irodába, amíg megpróbálok higgadtan beszélni az emberekkel” – meséli az egykori megyei tisztségviselő. Az épületbe benyomult románokkal aztán sikerült kiegyezni abban, hogy nem bántják Kincsest, ha az épület erkélyéről bejelenti lemondását a téren tüntető tömegnek. Az erkélyről elhangzott Kincses-beszéd alatt az épületbe szabadon bejutó románokat a tanács többi román tagja csitította, hogy a pattanásig feszült helyzetben elkerüljük az összetűzéseket.
A Kincses lemondása nyomán kissé mérséklődő helyzetben Körmöczki Zoltán az akkori megyei tanács épületében próbált híreket szerezni a fejleményekről. Ismerősöktől érkező telefonhívások révén jutott tudomására, hogy a Görgény völgyéből autóbuszokon és teherautókon további tömeg érkezik. Arról is később hallott, hogy a szétvert RMDSZ-székházból menekülő magyarokat Judea ezredes bántatlanságot ígérő biztosítéka ellenére a felbőszült csőcselék agyba-főbe verte, Sütő Andrást fél szemére megvakították. Magyar embernek ekkor életveszélyessé vált Marosvásárhely belvárosi utcáin kószálni.
A koma visszaüt
A március 20-át sok ezer marosvásárhelyi magyarhoz hasonlóan a Körmöczki-család is nagy felháborodással és súlyos megalázottságban érte meg. Aki csak tehette, kivonult a főtérre. Az atrocitás kiagyalói épp erre számítottak, csak arra nem készültek fel, hogy a magyarok ezúttal megvédik magukat. Körmöczki arra emlékszik, hogy este nyolc órára az előző nap megalázott magyarság a szép számban segítségükre érkező cigánysággal együtt megtisztította a teret a rájuk támadó románoktól. A győzelem elégtétele azonban rövid ideig tartott, mert a következő napokban a helyi ügyészség és rendőrség a március 20-i tévéfelvételek alapján több tucat magyar és cigány embert azonosított, és állított elő. A tömegből tetszőlegesen kiemelt „elkövetők” ellen bűnvádi eljárást indítottak. „A magyar és cigány embereknek egyetlen bűnük volt: azt akarták, hogy a románokéhoz hasonló jogaink legyenek. Ezért emelték fel a szavukat, ezért tüntettek”. Körmöczkinek csak sejtései vannak arról, hogy az akkori magyar közéleti személyiségekről is készült nyilvántartás és titkos bűnügyi dosszié, de a körülmények alakulása miatt ezt már nem lépte meg a román hatalom.
A marosvásárhelyi fekete március legnagyobb vesztese a város és a vidék magyarsága: az atrocitásokat követő tíz esztendő volt számára a fő erőpróba. A várost elhagyó magyarok nem feltétlenül a fekete március miatt, hanem az általa okozott hatalmas gazdasági visszaesés következményeként távoztak Marosvásárhelyről. A kevés munkahelyre ritkán alkalmaztak magyarokat. „A kilencvenes években két út között választhatott a marosvásárhelyi magyar: vagy vállalkozásba kezd, vagy elmegy az országból. Elég sokan ez utóbbi mellett döntöttek.” Marosvásárhelyi beszélgetőtársam szerint a várost elhagyó magyarok többsége Magyarországon telepedett le.
Félelem és igazság
Sokan és sokféleképpen magyarázzák a máig példátlan erdélyi magyarellenes atrocitások hátterét. Elfogulatlan ügyészségi-bírósági tényfeltárás híján az igazságszolgáltatás mai napig adós a marosvásárhelyi fekete március háttérembereinek törvény elé állításával. Így csak a találgatások és feltételezések maradnak. Körmöczki Zoltán úgy látja, a kiváltó okok egyike a románok létező félelme volt a magyarokkal szemben. A Ceauşescu-rendszerben ahhoz voltak szoktatva, hogy magyar ember nem emelheti fel a szavát, nem kérhet semmit. Ehhez képest a rendszerváltás utáni hetekben erősen önszerveződő magyar közösséggel találták szembe magukat, amely képes volt és akart is harcolni saját jogaiért.
Körmöczki szerint a román sajtó által folyamatosan generált félelemérzet sem vezethetett volna el az atrocitásokig, ha a történet mögött nem áll egy jól kidolgozott bukaresti forgatókönyv. Legtöbben a volt Szekuritáté szerepét látják az események hátterében, amelynek emberei így próbálták bizonyítani pótolhatatlanságukat egy új román titkosszolgálati rendszer létrehozásában. A gyanút igazolja az a tény, hogy Ion Iliescu államfő sem román, sem magyar kérésre nem volt hajlandó Marosvásárhelyre utazni, hogy tárgyaljon a két közösség vezetőivel. Körmöczki kicsinek tartja annak valószínűségét, hogy valaha hivatalosan is kiderüljön a teljes márciusi igazság.
A fekete március kronológiája
Március 15. Ismeretlen tettesek összefirkálták a marosvásárhelyi Avram Iancu-szobrot. A szobor talpazatára ez írták rá: LE VED. Noha a helyi román rendőrség arra a következtetésre jutott, hogy magyarok a tettesek, nyelvészek szerint az elkövetők románok voltak, akik nem ismerték a magyar nyelvet. Március 16. Délelőtt 11 órakor a Tudor lakónegyedi 28-as számú gyógyszertár ablakában magyar felirat jelent meg. Részeg, randalírozó románok csetepatéjára kisebb tömeg verődött össze a patika előtt: betörtek ajtót, ablakot. A riadóztatott rendőrség hamar távozott, nem vontak felelősségre senkit. A két órán belül összeverődött, többszázas tömeg megverte a Magyar Televízió két operatőrét, a Népújság két újságíróját, majd feldúltak egy tömbházlakást, amelynek erkélyén egyenjogúságot követelő magyar–román felirat jelent meg. A tömeg levonult a városba, és mindenhol letépték a magyar feliratokat.
Március 17. Tőkés László- és Smaranda Enache-ellenes szlogeneket kiabálva román tüntetők járták a belváros utcáit, tereit. A tömeg a főtéren kötelet kért Sütő Andrásra, Tőkés Lászlóra és Király Károlyra. Március 18. A Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ) március 17–18-án kétnapos kongresszust tartott Marosvásárhelyen. A kongresszus nyilatkozatot fogadott el a magyar oktatással kapcsolatban. Szünetében a környéken tartózkodó románok több magyar fiatalt felpofoztak. Március 19. Sütő András megafonon kijelentette, hogy Kincses Előd lemondatása jogtalan, és arra kérte az embereket, menjenek haza. A délelőtt városszerte randalírozó román tömeg – amihez délután hozzácsapódtak a Görgény völgyéből érkező csoportok – megérkeztek a Bolyai utcában található RMDSZ-székházhoz. A vasajtót betörve elfoglalták az udvart. A magyarok a padlásra menekültek. Ekkor Ioan Judea ezredes szavát adta Sütő Andrásnak, hogy nem esik bántódása, ha lejön, de a feldühödött tömeg a katonák közömbössége mellett rátámadt a magyarokra. Sütő András fél szemére megvakult, több oldalbordája eltört. A tömeg a Marosvásárhelyi Rádióhoz vonult, hogy meglincselje a magyar szerkesztőket. Egy román szerkesztő lélekjelenlétének köszönhető, hogy a tömeget sikerült meggyőznie: nincsenek itt a magyarok, már elmentek. A városban randalírozók rengeteg magyart megvertek.
Március 20. Óriási magyar tömeg vonult ki a város főterére, igazságot követelve. Hamarosan román ellentüntetők sorakoztak fel a tér szélén. A délutáni órákban a szaporodó marosvásárhelyi románság újabb erősítést kapott a Görgény-völgyéből. A fejszékkel, botokkal, kaszákkal felfegyverkezett románok – a rendőrkordonon áthatolva – rárontottak a magyarokra. A térről kiszorított magyarok szétszedték a padokat, és visszaverték a románokat. Az állóháború pillanataiban egy teherautó nagy sebességgel a magyar tömegbe hajtott. Egy magyar meghalt, több megsebesült, illetve a kocsi platóján utazó egyik román is életét vesztette. A környékbeli magyar falvak lakói elzárták a főutakat, hogy megakadályozzák a román utánpótlást.
Este nyolc órakor hidegvölgyi cigányok csatlakoztak a magyarokhoz, de a döntő ütközetre 11-kor került sor, amikor Nyárád-menti székelyek érkeztek a városba. A főtéren tétlenül álló katonai harckocsikon átjutva, a botokkal, vasvillákkal felfegyverkezett székelyek kiverték a főtérről a románokat. A győzelmet a magyar himnusz eléneklésével ünnepelte a tömeg, a polgármesteri hivatalra kitűzték a magyar zászlót.
Március 21. Hajnalban a román hadsereg elit ejtőernyősei és egy gyalogos zászlóalj érkezett a városba, ők állították helyre a rendet. Az összetűzéseknek 5 halálos áldozata, továbbá 300 sebesültje volt. A bíróság mintegy 40 magyart és cigány embert ítélt több-kevesebb börtönbüntetésre. Egyetlen román ember kapott csendháborításért pénzbüntetést.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Március 15. – Évfordulós megemlékezések világszerte
A magyar kormány több miniszterének, továbbá helyi magyar szervezetek vezetőinek a részvételével tartanak megemlékezéseket a magyar forradalom és szabadságharc évfordulójáról ma a szomszédos országokban, továbbá Nyugat-Európában, valamint az Egyesült Államokban és Kanadában is.
A vajdasági központi ünnepségen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke mond ünnepi beszédet.
Sepsiszentgyörgyön Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke lesz a fő szónok, míg a Sepsiszentgyörgy melletti Maksán Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke tart ünnepi beszédet.
Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter Szatmárnémetiben a Petőfi-szobornál, Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke pedig Nagyváradon koszorúz.
A szlovéniai Lendván a központi ünnepségen Hoppál Péter, az EMMI államtitkára mond köszöntőt.
A kárpátaljai Ungváron pedig a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége tart ünnepi megemlékezést. A párizsi Saint-Lazare pályaudvar közelében található Kossuth téren, majd az első magyarországi leányiskola alapítója,Teleki Blanka sírjánál, a Montparnasse temetőben koszorúznak a franciaországi magyar szervezetek és a magyar külképviselet vezetői.
Megemlékezéseket tartanak a tengeren túl is. A torontói rendezvényen Trócsányi László igazságügyi miniszter mond ünnepi beszédet, Washingtonban pedig az Amerikai Magyar Szövetség szervezésében tartanak megemlékezést, amelyen Koszorús Ferenc elnök szólal fel. Megemlékezések, illetve koszorúzások lesznek a helyi magyar szervezetek rendezésében több más amerikai városban is.
MTI
Erdély.ma

Tőkés László: ki kell mondani az igazságot!
„Fel a küzdelemre, haladjunk tovább az elkezdett úton” – üzente Nagyváradon Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke.
Az 1848-as forradalom emléknapján tartott ünnepi beszédében az igazságharc folytatására szólította fel az erdélyi magyarságot, meggyőződése ugyanis, hogy „ki kell mondani az igazságot ahhoz, hogy a láncokat leszakítsuk”.
Úgy véli, nem érdemes szembeállítani a jelképeket a reálpolitikával, hiszen minden egyes szimbólumnak valós tartalma és „súlyos” üzenete van. „Nem véletlenül rejtegették egyesek éveken keresztül a magyar zászlót. A székely lobogó kitűzése sem pusztán hőbörgés” – vallja az EP-képviselő. Kitért ugyanakkor arra is, hogy miközben Brüsszelben szabadon beszélhet magyarul, addig Romániában botrányt okozna, ha ugyanígy tenne a bukaresti parlamentben.
Napjaink nyelvhasználatért, kisebbségi jogokért és az autonómiáért zajló harcát vonta párhuzamba az 1848-as szabadságharccal Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei elnöke is, aki a Szacsvay-szobornál tartott koszorúzáson összegyűlt közel kétszáz fős hallgatóság előtt rámutatott: a márciusi ifjaknak akkori választási lehetősége most is aktuális.
„Vállaljuk-e érdekeink megóvását, jogaink kivívását akár konfliktusok árán is, vagy folytatjuk a merjünk kicsik lenni eddigi politikáját” – tette fel a kérdést az EMNP-vezető, aki az RMDSZ-t bírálva sorolta fel a kisebbségi jogok hiányosságait.
„Márpedig az, amitől annyira tartanak, meg fog történni. Igenis lesz Erdélynek autonómiája és önrendelkezése. Mondjunk nemet a félelemre!” – fogalmazott Csomortányi. Hozzátette, amikor Nagyváradon azért harcolnak, hogy a városalapító Szent László szobra visszakerüljön a róla elnevezett főtérre, nem pusztán egy emlékműért küzdenek, hanem azért, hogy megértessék a városvezetéssel, hogy „nem vagyunk másodrendű polgárok”.
Szabolcs Attila magyarországi országgyűlési képviselő, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke váradi ünnepi beszédében leszögezte, hogy az Erdélyben élő összes nemzetiségnek joga van a szabadsághoz, és arra kérte a polgárokat, segítsenek felvirágoztatni a térséget, változtassák azt a „béke szigetévé”.
Nagyváradon különben idén is külön ünnepelt a két romániai magyar párt megyei képviselete, ugyanakkor délben Huszár István alpolgármester és Ritli Csongor, a városi tanács RMDSZ-frakciójának vezetője részt vett az EMNP-EMNT közös rendezvényén. A szövetség a forradalom és szabadságharc több emlékhelyén is elhelyezte az emlékezés koszorúit, vasárnap este pedig a tervek szerint fáklyákkal vonultak át a belvároson.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Székelyhon.ro

Amerikai külügyi tisztségviselő szerint aggályos a romániai restitúció
Jogállamisággal kapcsolatos aggályokra ad okot a romániai restitúció lassú üteme – véli Hoyt Yee, az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekkel foglalkozó osztályának egyik vezető tisztségviselője. A külügyi államtitkár-helyettes alá beosztott diplomata a Tőkés László európai parlamenti képviselőhöz intézett válaszlevelében írta ezt. Tavaly decemberben a magyar EP-képviselő John Kerry amerikai külügyminiszternek írt levelet, amelyben a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégium visszaállamosítását tette szóvá.
Az EP-képviselő által hétfőn ismertetett amerikai válaszlevélben Hoyt Yee arról biztosította Tőkést, hogy az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége a strasbourgi emberi jogi bíróságon is figyelemmel követi a Mikó-pert.
„Az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége továbbra is elkötelezett a Székely Mikó Református Kollégium ügyében. (...) Tudomásunk szerint európai szinten megfellebbezték a bíróság döntését, és a fellebbviteli eljárást is figyelemmel fogjuk majd kísérni" – olvasható a levélben. A romániai ploiesti-i táblabíróság tavaly novemberben jogerős ítéletben érvénytelenítette a kommunizmus idején államosított sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását a református egyháznak, és felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a visszaszolgáltatást 2002-ben elrendelő tisztségviselőkre.
Hoyt Yee a válaszlevélben kifejtette, hogy a kommunizmus idején elkobzott épület- és földvagyon visszaszolgáltatásának lassú üteme továbbra is emberi jogi vonatkozású aggodalmakra, illetve a vallásszabadsággal és a jogállamisággal kapcsolatos aggályokra ad okot. Biztosította Tőkés Lászlót, Washington részéről minden lehetőséget megragadnak arra, hogy a román kormányt a nemzeti és vallási kisebbségekkel szembeni kötelezettségei mielőbbi teljesítésére és a közösségi javak restitúciójának gyorsítására ösztönözzék. Megállapította, hogy a visszaszolgáltatási törvény 2013-as módosításai ellenére a folyamat továbbra is nehézkes és túlságosan vontatott.
Tőkés László decemberi levelében azt írta, hogy az önkényhatalmi rendszerek által kisajátított ingatlanok maradéktalan visszaszolgáltatása alapfeltétele volt Románia NATO-, illetve EU-csatlakozásának. Ennek fényében pedig elfogadhatatlan – írta -, hogy az erdélyi magyar történelmi egyházak egykori jogos tulajdonának csupán mintegy fele került újra birtokukba, ténylegesen használatba venni viszont alig egyharmadát tudták.
MTI

Román igen, magyar nem a melegházasságra
Az Európai Parlament múlt csütörtökön megszavazott egy olyan jelentést, amely a melegházasságot az emberi jogok hatáskörébe utalja. A dokumentumba foglaltakkal a magyarországi EP-képviselők több mint fele nem értett egyet, a román képviselők elsöprő többsége viszont igennel szavazott a jelentésre. A 32 romániai képviselőből, a hiányzókat és a tartózkodókat leszámítva, mindössze négy képviselő szavazott nemmel: Winkler Gyula, Sógor Csaba, Marian-Jean Marinescu és Theodor Dumitru Stolojan. Tőkés László, a Fidesz színeiben mandátumot nyert EP-képviselő, szintén a nem mellett döntött. A romániai képviselőkből huszonketten igennel voksoltak.
Az emberi jogok és a demokrácia helyzete a világban című 2013. évi éves jelentés külön fejezetet szán az LMBT-személyek jogainak. A jelentés kiemeli, hogy sajnálatosnak tartja, hogy 78 országban a homoszexualitás még mindig büntetendő, és ebből hét országban – Szaúd-Arábiában, Nigériában, Mauritániában, Szudánban, Sierra Leonéban, Jemenben, Afganisztánban, Iránban, a Maldív-szigeteken és Bruneiben – halálbüntetéssel sújtják, valamint 20 országban továbbra is büntetendő a transzneműség. A dokumentumban határozottan elítélik, hogy az utóbbi időben nő a diszkrimináló törvények száma, és úgy vélik, hogy az emberek ellen szexuális orientációjuk és nemi identitásuk alapján folytatott erőszakos gyakorlatok és az ellenük elkövetett erőszakos cselekmények nem maradhatnak büntetlenül.
A jelentés üdvözli, hogy 2013-ban uniós iránymutatásokat fogadtak el a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és interszexuálisszemélyek emberi jogai maradéktalan érvényesítésének előmozdítására és védelmére vonatkozóan. A dokumentum szerzője, Pier Antonio Panzeri itt egy másik jelentésre utal, Ulrike Lunacek A homofóbia, illetve a szexuális irányultságon és a nemi identitáson alapuló megkülönböztetés elleni európai menetrendről című jelentésre , amelyben tételesen is felsorolják, mit javasolnak a tagállamok számára ebben a kérdésben.
Ami a Pier Antonio Panzeri-jelentés egyik újdonsága, hogy a melegek házassághoz való jogosultságát beemeli az emberi jogok kategóriájába. A bekezdés így szól: Tudomásul veszi, hogy a világon egyre több országban – jelenleg tizenhét országban – legalizálták az azonos neműek közötti házasságot és polgári élettársi kapcsolatot; bátorítja az uniós intézményeket és a tagállamokat, hogy továbbra is járuljanak hozzá az azonos neműek közötti házasság és polgári élettársi kapcsolat elismeréséről – mint politikai, szociális, valamint emberi és polgárjogi kérdésről – folyó gondolkodáshoz.
A dokumentum egyébként felszólítja az Európai Bizottságot és az Egészségügyi Világszervezetet, hogy a nemi identitással kapcsolatos zavarokat vegye le a mentális és viselkedési rendellenességek listájáról.
Winkler: lelkiismereti alapon szavaztunk
Mivel kíváncsiak voltunk, milyen fenntartásai vannak a Panzeri-jelentéssel szemben az erdélyi magyar EP-képviselőinknek, telefonon kerestük fel Winkler Gyulát.
"Ugyanazok a fenntartásaink voltak, mint amilyenek tavaly és tavalyelőtt is, amikor minden évben ugyanaz a téma asztalra kerül. Ezek abból származnak, hogy annak ellenére, hogy ezek az éves jelentések a kisebbségek számára – etnikai kisebbségekre gondolok – fontos és pozitív ajánlásokat tartalmaznak, a Panzeri-jelentésnek vannak olyan részei is, amelyek nem igazán egyeztethetők össze az erdélyi magyar társadalom nagytöbbségben képviselt álláspontjával, ami a család, az abortusz, az LMBT-közösséget illeti" – magyarázta Winkler Gyula. Arra a kérdésre, hogy miért "baj" az, ha a melegházasságról mint emberjogi kérdésről szól a diskurzus, a képviselő úgy fogalmazott, egy telefonbeszélgetés keretében nem fogjuk tudni feloldani azokat a véleménykülönbségeket, amelyeket az elmúlt évtizedekben nem voltak képesek feloldani szociológusok, politikusok, politológusok. "Létezik egy véleménykülönbség ezeken a területeken, és ez a véleménykülönbség valószínűleg társadalmi beágyazásból is származik, és egyéb kulturális alapokkal rendelkezik. Gondoljuk arra, hogy milyen óriási különbség van a svéd és holland, vagy a lengyel, román vagy magyar többségi álláspont között" – magyarázta a szakember. Hozzátette, az elmúlt hetekben a vallásoktatással kapcsolatban lezajlott vita is azt mutatja, nem létezik olyan romániai, vagy akár erdélyi magyar álláspont, amely összhangot tükrözne, mindig maradnak pro és kontra vélemények. "Az erről (melegházasságról, szerk. megj.) szóló döntést tagállami hatáskörben kell rendezni. Pozitív dolognak tartom, hogy léteznek olyan országok, ahol ezt pozitívan kezelik. Viszont nem lehet ugyanazzal a mércével mérni Lengyelországban, mint Dániában vagy Svédországban. Ezt a kérdést tagállami mércével kell mérni, nem pedig európaival" – nyomatékosította Winkler Gyula.
Arra a kérdésre, ha egy EP-képviselőnek a társadalom többségi véleményét kell tükröznie, mivel magyarázható, hogy a román EP-képviselők elsöprő többséggel szavaztak a jelentés mellett, Winkler úgy válaszolt: „A román képviselőket kell megkérdezni arról, hogyan alakítják ki a szavazati döntésüket”. Hozzátette, a nem szavazat közös döntés volt Sógor Csabával. „Tudomásom szerint nincs otthon álláspontja ezzel kapcsolatban az RMDSZ-nek. Nem ideológiai alapon döntöttünk, hanem lelkiismereti alapon” – szögezte le a képviselő.
Megemlítette, hogy az RMDSZ EP-képviselői ellenben megszavazták azt a Tarabella-jelentést , amely a nők és a férfiak közötti egyenlőségről szól az Európai Unióban.
Milyen hatása lehet a Panzeri-jelentésnek?
Egy ilyen jelentés nem kötelező érvényű a tagállamokra nézve, és mint ilyen nem lehet kötelezni sem a román törvényhozást, sem az igazságügyi minisztert arra, hogy terjesszen be egy törvénytervezetet, illetve eszközöljön jogszabály-módosítást – magyarázta Eckstein-Kovács Péter. A szenátus jogi bizottságának volt elnökének tájékoztatása szerint a jelentésnek csupán ajánlás-jellege van.
"Romániának viszont van mit kérnie az Európai Uniótól, gondolok például az MCV- jelentésre vagy Schengenre. Ekkor már politikai követelményként lehet a jelentésben leírtakat megfogalmazni, de önmagukban akkor sem kötelezők, viszont nagyobb a súlyuk. Ha én lennék lobbista ebben a kérdésben, ezen az úton próbálnék befolyást gyakorolni" – mondta a jogász.
Azért is meglepő a román EP-képviselők igen szavazata, mert a román szenátus jogi bizottsága múlt héten egyhangúan elutasította a bejegyzett élettársi kapcsolatra vonatkozó törvényjavaslatot. A törvényjavaslatot korábban a képviselőház plénuma is megvétózta.
Oborocea Mónika
maszol.ro

Huszonöt éves a Temesvári Kiáltvány
„Különösen aktuális a Temesvári Kiáltvány 4-es pontja”
Tőkés László európai parlamenti képviselő felterjesztése nyomán, a 2014-es év Európai Polgár díjazottjai között van a temesvári Temesvár Társaság (Societatea Timişoara) is. A február végén Brüsszelben átvett megtisztelő díjat Tőkés László EP-képviselő jelenlétében mutatta be a sajtónak március 14-én, szombaton a Temesvár Társaság elnöke, Florian Mihalcea. Az esemény során a Temesvári Kiáltvány közzétételének 25. évfordulójáról is megemlékeztek a résztvevők, ez alkalommal Tőkés László jelképesen kézjegyével látta el a rendszerváltás korszakának e kiemelkedően fontos dokumentumát.
Az Európai Polgár Díjat az Európai Parlament zsűrije minden évben olyan tevékenységért ítéli oda, amely az európai gondolatot erősíti és népszerűsíti. A Temesvár Társaság 25 éve azért küzd, hogy a temesvári forradalom szellemisége, lángja továbbra is érvényesüljön a romániai közgondolkodásban, politikában. 1990 márciusában fogalmazták meg a Temesvári Kiáltványt, amelynek követelései egy negyed évszázad elteltével sem veszítettek aktualitásukból – mondta Temesváron Tőkés László, aki szerint az antikommunista harcot folytatni kell. Az EP-képviselő hozzátette: az ő esetében az antikommunista harcról a hangsúly átkerült a magyarság jogaiért vívott küzdelemre. Ez nem véletlen, hiszen a magyarságra kétszeresen, nemzeti elnyomással súlyosbítva, nehezedett a kommunista elnyomás. A magyarság szemszögéből ma különösen aktuális a Kiáltvány 4-es pontja, amely az 1989 decemberében tapasztalt, nemzetiségek közötti példátlan összefogás helyreállítását szorgalmazza. „Ez nem jelenti azt, hogy ne támogatnám a Temesvár Társaság antikommunista harcát és ebben a szellemben, támogatásom jeléül, aláírom a Temesvári Kiáltvány dokumentumát” – mondta Tőkés László, aki kézjegyével látta el a történelmi jelentőségű dokumentumot. Florian Mihalcea elnök a következőkben azt is elmondta: Tőkés László és a Temesvár Társaság folytatják a kommunistaellenes harcot, amelynek jegyében két közös célkitűzésük van: az Európai Parlament hivatalosan ítélje el a kommunizmust, és hozzanak létre egy európai nemzetközi bíróságot, amely a kelet-európai kommunizmus bűntettei felett ítélkezne. Az 1990 júniusában történt bukaresti bányászjárás perének újrafelvételével kapcsolatban a Temesvár Társaság képviselői a sajtónak elmondták: nagy elégtétel lenne a számukra, ha a bíróság megállapítaná Ion Iliescu volt államelnök felelősségét a bányászok felbujtásában.
„Nagyon büszke vagyok arra, hogy javaslatunk nyomán a Temesvár Társaságot tüntették ki az Európai Polgár Díjjal – nyilatkozta a magyar médiáknak Tőkés László EP-képviselő. – Emlékeztetni szeretnék arra, hogy Smaranda Enachét, Kató Béla püspök urat és a csángó énekesnőt, Nyistor Ilonát is mi terjesztettük fel erre a díjra, igyekeztünk mindig valódi európai szellemben megválogatni jelöltjeinket, abban a temesvári szellemben, amely a nemzetek közötti megbékélésről szól. Nem is nagyon volt ki javasolja a Temesvár Társaságot, szégyen ez a romániai demokrácia számára, mi egy hiánypótló cselekedetet hajtottunk végre.” A Kiáltvány 4-es pontjának aktualitására vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva Tőkés László azt is elmondta: „Sokatmondó a Kiáltványnak a felhívása, hogy állítsuk helyre a romániai társadalom 1989-ben megvalósult egységét. Erről nekem rögtön Temesvár szelleme jutott eszembe, hogy akkor a román és a magyar oldal szinte példátlan egységben lépett fel a kommunizmus ellen és a nacionalizmus háttérbe szorult. Utóbb az osztályharcos, a román nemzeti-kommunista szellemben megint egymásnak ugrasztották a bányászokat és az értelmiségieket, a románokat és a magyarokat. Ne feledjük, hogy alig néhány nap választotta el a Temesvári Kiáltvány megjelenését a marosvásárhelyi fekete márciustól! Profetikusnak tűnik ebből a szempontból a Kiáltvány 4-es pontja, megelőlegezte azt, ami történt Marosvásárhelyen március végén és Bukarestben júniusban, ezért tartottam fontosnak a 4-es pontot, a nemzeti kérdést kiemelni. Magyarként máshova teszem a hangsúlyt a kommunizmus esetében is. Nekünk a kommunizmus magyarellenességet jelent, kétszeres elnyomást jelent, a falurombolást és a homogenizációt jelenti”.
Tőkés László hangsúlyozta: örül annak, hogy sikerült feleleveníteni a nemzeti kérdés aktualitását egy nappal a márc. 15-i ünnepségek előtt, alig néhány nappal a Székely szabadság napja betiltása után és annak is örül, hogy Temesváron visszhangra találtak az elmondottak és Petrişor Morar, az egyik forradalmi közszereplő felhívást intézett annak érdekében, hogy országos szinten próbálják meg kiterjeszteni és megvalósítani a legendás temesvári szellemet. „Fontos része a nemzeti kérdésnek, hogy ne szakadjunk el a román társadalomtól – mondta befejezésül Tőkés László. – Olyan árvák voltunk a forradalom 25. évfordulóján, szinte teljesen megfeledkeztek a református és a magyar részvételről, ezért nagyon meg kell becsülnünk a Temesvár Társaságnak azt az erkölcsi bátorságát, hogy közösséget, nyílt szolidaritást vállal velünk.”
Pataki Zoltán
nyugatijelen.com
Erdély.ma

Marosvásárhely fekete márciusára emlékeznek
Több helyszínen, különböző politikai alakulatok és civil szervezetek szervezésében emlékeznek Marosvásárhelyen a következő napokban a fekete márciusra a pogrom 25. évfordulóján.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és Kincses Előd, a huszonöt évvel ezelőtti események egyik szenvedő alanya szervezésében csütörtökön fél 11-től ökumenikus istentiszteletet tartanak a marosszentgyörgyi római katolikus templomban, 17 órától pedig Sütő András és Jakabffy Attila marosvásárhelyi sírjánál, a református temetőben koszorúznak. Az eseménysorozat 18 órakor, az Ariel Ifjúsági- és Gyermekszínházban zárul. Itt a Fehér januártól a fekete márciusig című filmet vetítik le, majd bemutatják Kincses Előd Fekete március című könyvének bővített kiadását. A kötetet és szerzőjét Boris Kálnoky, a Die Welt újságírója méltatja, beszédet mond Tőkés László EP-képviselő és Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete.
Az RMDSZ és háttérszervezete, a Bernády György Közművelődési Alapítvány március 20-án, pénteken 1990–2015. március 19–20. – Visszatekintés és jövőkép címmel szervez kerekasztal-beszélgetést.
A 10 órakor kezdődő szemináriumon olyan elismert történészek értékelik a 25 évvel ezelőtti eseményeket, mint Novák Zoltán és László Márton, a fekete március eseményeinek történeti feltárására törekvő, A szabadság terhe című könyv szerzői, Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója, Gabriel Andreescu, a SNSPA Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem történelem szakának egyetemi oktatója és Vasile Cernat, a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem oktatója.
A rendezvényen a civil társadalom és politikai élet jeles személyiségei is felszólalnak: Emil Constantinescu, Románia volt elnöke, Smaranda Enache, a Pro Europa Liga elnöke, Alina Nelega, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művészeti igazgatója, Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke, Király István, Kolozsváry Zoltán és mások.
A beszélgetés célja közös, befogadó identitás kialakítása, a gyűlöletbeszéd és a szélsőséges megnyilvánulások elleni együttes fellépés, hiszen, a szervezők meglátása szerint ezen magatartásformák csak ártani tudnak egy olyan multikulturális városnak, mint Marosvásárhely.
17 órától az alapítvány székhelyén a marosvásárhelyi eseményeket feldolgozó Fehér Könyv bővített, második kiadásának bemutatására is sor kerül, amelyet az 1990-es eseményeket idéző fotókiállítás és a Marosvásárhely fekete márciusa című film rövid változatának levetítése követ majd. A helyi és a megyei önkormányzat közös rendezvényen eleveníti fel a tragikus eseményeket.
Pénteken, március 20-án 13 órától a Kultúrpalota Tükörtermében Identitás, etnicitás, etnocentrizmus, nacionalizmus az Európai Unió jelenlegi kontextusában címmel szervez konferenciát, amelynek tíz meghívott előadója közül mindössze Eckstein-Kovács Péter kolozsvári ügyvéd-politikus képviseli az erdélyi magyarságot.
Szabadtéri kiállítás Székelyudvarhelyen
A forradalomtól fekete márciusig című szabadtéri kiállítással emlékezik az 1989-es forradalomra és az 1990-es marosvásárhelyi márciusi eseményekre a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal, a Haáz Rezső Múzeum és az Areopolisz Egyesület. A tárlatot vasárnap, március 22-én 12 órakor nyitják meg a székelyudvarhelyi Márton Áron téren. A pannós kiállítást Kápolnási Zsolt és dr. Gidó Csaba történész állította össze Balázs Attila, Balázs Ferenc, id. Csedő Attila, Szabó Károly és Zepeczáner Jenő székelyudvarhelyi, valamint Ábrahám Zoltán és Vajda György marosvásárhelyi fényképészek archív felvételeiből. A kiállítást Novák Károly történész méltatja, majd megkoszorúzzák a művelődési ház melletti Sütő András-szobrot. Beszédet mond Lőrincz György író.
Riportok, sorozat az ETV-ben
A marosvásárhelyi tragikus eseményekre reflektál a héten az Erdélyi Magyar Televízió több műsora is. A Híradó a szerdán kezdődött sorozatban emlékezik a konfliktusra, történészek, értelmiségiek, politikusok közreműködésével. Csütörtökön 21.30-tól a témába illő Holtpont című riportfilmet láthatják a nézők. Március 24-én a Metszet című magazin is a marosvásárhelyi szomorú eseményekkel foglalkozik.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Marosvásárhely márciusa (Visszajátszás a huszonötödik évfordulón)
Lelkemben és tudatomban 1990. március 19-e, 20-a sebei az idő múlásával sem hegednek! Tényeket közlök – történész alapfoglalkozásom is erre kötelez.
Dr. Demény Lajos akadémikus, akkori oktatásügyi miniszterhelyettes a következőket írta: „Akkor a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum önállósítása körüli vita országos méretűvé terebélyesedett.
(Demény Lajost Ion Iliescu ideiglenes államelnöknek Tőkés László, Domokos Géza és Király Károly 1990. február 1-jén javasolta oktatási miniszterhelyettesnek az azonnali hatállyal menesztett Pálfalvi Attila egyetemi tanár helyébe – szerz. megj.) Sikerült rávennem Mihai Şora miniszter urat, hogy miniszteri rendelettel saját aláírásával rendelje el a marosvásárhelyi Bolyai Líceum önállósulását. Mi több, sikerült rávennem, hogy döntését a televízió magyar adásában indokolja meg. Minden erőfeszítésünk ellenére fellépésünk nem sikerült. Marosvásárhelyen a miniszteri rendelet végrehajtási napjára, 1990. február 6-ára időzítették (és be kell ismernem, kitűnő szervezésben és óriási erőbedobással) a Vatra Românească alakuló gyűlését a helyi sportcsarnokban. Az utcára vitték a román diákok és egyetemi hallgatók ezreit, a volt titkosszolgálat és a hadsereg bizonyos tisztjeinek szervezése alatt. Ugyancsak február 6-án – nem Ion Iliescu és Petre Roman kormányfő tudta nélkül – a KözOktatási Minisztérium egész vezetőségét rendkívüli és minden normális működési szabályt megszegő módon Drăgănescu miniszterelnök-helyetteshez rendelték. Ott állottunk a már annyiszor említett Gheorghe Manole (orvosdoktor, Ion Iliescu államfő kabinetfőnöke – szerz. megj.) által bevezetett és Marosvásárhelyről érkezett mintegy negyven személyből álló vatrás csoport előtt, amelyet egy Sabău nevezetű egyén vezetett.” Az öt órán át tartó támadássorozat végén – amikor Mihai Şora minisztert haza- és nemzetárulónak nevezték – Demény Lajos miniszterhelyettes megkérdezte: a marosvásárhelyi csoport kiket képvisel, kiktől van megbízatásuk? A Sabău Pop-Ioan vezette csoport képtelen állításaira kérte a gyűlés felfüggesztését, a románra fordított, a kolozsvári Szabadság napilapban megjelent, állítólag románellenes cikk eredetijének bemutatását és egy kívülálló, semleges tolmács azonnali behívását. Kiderült: a marosvásárhelyi tiltakozócsoportot Gheorghe Manole, Ion Iliescu államfő kabinetfőnöke készítette fel, amikor a kolozsvári Szabadság gyalázott számát az asztalra tették, abban semmi nem volt mindabból a „románellenességből”, amelyről a marosvásárhelyi csoport olyan vehemensen beszélt. A marosvásárhelyi magyarellenes pogrom kidolgozói – írja visszaemlékezésében dr. Demény Lajos kiváló történész, volt oktatásügyi miniszterhelyettes – taktikát változtattak: negyedik miniszterhelyettesnek kinevezték a kétes jellemű Hans Otto Stampot: „A szebeni szász szociológus szűkebb körökben ismert volt, mint olyan, aki a Securitatéval és a nyugatnémet kontrainformációs szervekkel egyidejűleg együttműködött.” Birtokomban Mihai Şora irodalomtörténész, oktatásügyi miniszter távirata Marosvásárhelyre, amelyben elrendeli a Bolyai Farkas Gimnázium – a volt, lassan 500 éves Református Kollégium – magyar tannyelvű oktatási intézménnyé való átalakítását. 1989. december 21-étől – amikor az alig tizennégy éves kisfiamat elvittem a Ceauşescu-rendszer ellen tüntetni – Marosvásárhely, Maros megye legújabb kori történéseinek krónikása voltam és maradtam. Az akkor szerzett gyomorfekélytől azóta sem sikerült megszabadulnom! Az 1990. február 10-ei százezres könyves-gyertyás marosvásárhelyi felvonulásról külön tanulmányt írtam, hiszen a románokat – ahogyan Cristopher Dodd szenátor írta – valósággal sokkolta: tudtak arról, hogy elenyésző számban vannak ugyan magyarok, de február 10-én hirtelen, a föld alól Marosvásárhely utcáin megjelent százezer méltóságteljesen tüntető magyar! A könyves-gyertyás tüntetés után – végső kétségbeesésben – pontosan felmértem: párbeszédet kell kezdeményezni Marosvásárhely román lakosságával! Sajtótörténeti kuriózum, hogy 1990. február közepén megjelent szerkesztésemben az egyetlen lapszámot megért, gyönyörű kiadásban, tördelésben az olvasók asztalára eljuttatott, Dialog címet viselő folyóirat, amely vezércikként a Dialogare necesse est! mottót tűzte zászlajára. Később Egy lap tündöklése és bukása című tanulmányomban vázoltam: a marosvásárhelyi nyomda román nyomdamestere „véletlenül” hogyan ejtett kalapácsot a már kiszedett laptükörre. Ma már azt is tudom: minden olyan próbálkozás, mely az erdélyi magyarság jogsérelmeit, követeléseit, a jövővel kapcsolatos elképzeléseit román nyelven eljuttatni kívánja a többségi román nemzethez, eleve kudarcra van ítélve! Egyszerűen nem hisznek a kísérletezőnek! Az első pillanattól kezdve, 1990. március 6-ától A Hét szerkesztőjeként minden nap jelen voltam az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar diákjainak ülősztrájkján. Én kalauzoltam a Fekete Doboz munkatársait, amikor felvételeket készítettek a sztrájkoló diákokról. Egyedi felvételek készültek! Negyedszázad eltelte után is pontosan emlékszem: talán soha nem lesznek olyan kiváló magyar orvos- és gyógyszerész hallgatói az egyetemnek, mint akikkel 1990. március elején örök barátságot kötöttem! Mivel ismertem a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem történetét, már-már törvényszerű volt, hogy 1990. március 19-én délután a Maros megyei RMDSZ engem „delegált”, hogy részt vegyek az N. S. Dumitru és Verestóy Attila vezette parlamenti küldöttség és az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem román–magyar küldöttsége közötti „tárgyaláson”. Az idézőjel nem véletlen: a megegyezés szerint 1990. március 19-én délután négy órakor a román és a magyar tagozat két-két tanárának, illetve két-két diákjának kellett volna tárgyalnia a parlamenti küldöttséggel. A magyar diákok, tanárok betartották a megegyezést, a románok nem! Amikor délután négy órakor megérkeztem az OGYI épületébe, síri csend fogadott. Teljesen gyanútlanul beléptem az egyetemi szenátus tanácstermébe. Szembe találtam magam a román tagozat teljes tanári karával – akik még a családtagjaikat is meghívták! –, nagy részük részeg volt, és másfél órán át suhogó egyedül vitatkoztam, érveltem a magyar nyelvű Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem létjogosultsága mellett. Közben filmfelvétel is készült, mindegyre az arcomba világítottak!
Megvallom: úgy éreztem magam, mint Szibériában vagy a Duna-delta megsemmisítő munkatáboraiban érezhették magukat a politikai elítéltek. Ha eltűnök, senki sem fogja tudni, hol vagyok! Amikor a szenátus tanácstermébe beléptem, egy műanyag zacskóban a diktafont bekapcsoltam. Olyan üvöltés, az emberi mivoltukból kivetkőzött egyetemi tanárok hangzavara fogadott, hogy a legnagyobb szakértők sem tudják kiszűrni az ellenem, illetve az erdélyi magyarság ellen irányuló vádaskodásokat. Azok a román egyetemi tanárok, kiváló sebészek, akik magyar professzoroktól tanulták a medicinát, olyan mélységekbe zuhantak, mintha puszta fizikai létük is veszélybe sodródna, ha megalakulna a magyar tannyelvű Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem. Huszonöt évi kutatás után joggal állíthatom: a magyar tannyelvű Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem fokozatos elsorvasztását, majd végleges felszámolását az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc vérbefojtásának ürügyén határozták el a legfelsőbb párt- és államvezetés szintjén, és ehhez a stratégiához foggal és körömmel ragaszkodnak! A véglegesítés szakaszában lévő, A Bolyai Tudományegyetem pere című, ezeroldalas kötetemben részletesen taglalom: 1962-től kezdődően hogyan katapultáltak a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetbe sztárnak kikiáltott román tanárokat, köztük a később Nicolae Ceauşescu kedvencének számító Dr. Pop D. Popa szívsebészt. A mi drámánk: a román nacionálkommunista kurzus felerősödésében támogatókra találtak a magyar nyelvű oktatás elsorvasztásában. Hadd ne említsek nevet: volt olyan rektora a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetnek, aki azért nem ment el a református papként szolgáló apja temetésére, nehogy klerikalizmussal vádolják.
Ma már vallom: volt egyfajta tudatosság abban, hogy a romániai román és magyar értelmiségi elit legkiválóbbjai számára – köztük Mircea Dinescu, Smaranda Enache – 1990. március 19-én és 20-án Budapesten szerveztek kerekasztalt! A Maros megyei RMDSZ – úgymond – vezetőség nélkül maradt. A 24 tagú megyei elnökségből mindössze öten álltunk a vártán: Borbély László, Kincses Előd, Szepessy László, Czire Dénes és alulírott. Téves minden olyan állítás, amely szerint március 20-án a hatalmas felháborodás – úgyszólván – elsöpörte a magyar elit minden próbálkozását! Állandó telefonkapcsolatban álltunk a vidéki RMDSZ-szervezetekkel! Alulírott délelőtt tizenegy órakor a marosvásárhelyi rádióstúdió magyar nyelvű adásában külön felhívásban kérte: a magyarok ne üljenek fel a provokációnak, a főtéren ne reagáljanak a román szélsőségesek támadásaira. Azt is megfogalmaztam: soha nem lehet lemosni azt a szégyent, hogy a 20. század egyik nagy magyar írójának, Sütő Andrásnak leitatott és félrevezetett románok verték ki az egyik szemét. Ott voltam a március 20-ai „interetnikus összecsapás” – ahogyan sajnálatosan aposztrofálják az akkor történteket – minden fontos mozzanatánál. Bárhogy magyarázzák: 1990. március 20-a az erdélyi magyarság egyik nagy győzelme! Sem a Görgény-völgyi, sem a mezőségi román lakosságot többé Marosvásárhelyre különböző magyarellenes ürügyekkel behozni nem lehet! Krónikásként és nem harcosként láttam, amint a kétségbeesett marosvásárhelyi magyarok másodpercek alatt puszta kezükkel széttörték a főtéri padokat és szembeszálltak a támadókkal, megfordítva a reménytelennek látszó csata kimenetelét. Magassarkú cipőben megjelenő csinos magyar nő valahogyan lapáthoz jutott és úgy vágta képen a rá támadót, hogy az soha nem felejti el!
Lassan már 25 éves megválaszolhatatlannak tűnő kérdés: miért sikerült a Görgény-völgyi, mezőségi románokat a magyarok ellen hergelni? Azért, mert egy 1849-es, az osztrák császárnak, Ferencz Józsefnek is eljuttatott jelentés szerint Görgényhodák, Libánfalva, Mezőpagocsa azon falvak közé tartozik, amelyeket – állítólag – a magyar forradalmárok földig romboltak, és részesei voltak a senki által nem bizonyított 40 ezer román áldozatnak. Holott az 1850. évi népszámlálás az említett településeken nemhogy veszteséget, hanem szaporulatot regisztrált!
1994. február 1-jétől a Román Televízió magyar adásának szerkesztőjeként minden esztendőben dokumentumfilmet készítettem a fekete március egy-egy kevésbé ismert fejezetéről. Megszólaltattam a Görgény-völgyéből Marosvásárhelyre tartó románok által halálra gázolt, háromgyermekes sáromberki Gémes István özvegyét, gyerekeit, az ugyancsak halálra gázolt nagyernyei Csupor István hozzátartozóit, a teremújfalusi Kiss Zoltán özvegyét – aki akkor lelte halálát, amikor 1990. március 20-án a Marosvásárhely főterén tüntető tömegen átszáguldó teherautó megállt az alsó, egykor görög katolikus, ma ortodox templom lépcsőjén. Megszólaltattam a marosszentgyörgyi roma származású Tóth Árpád özvegyét, akinek férjét az 1990. március 20-át követő magyarellenes retorzió idején a dübörgő tank hernyótalpa elé fektették.
Lányommal, Tófalvi Zselykével közösen megírtuk a tíz év börtönbüntetésre ítélt Cseresznyés Pál igazi drámáját Marosvásárhely márciusi mártírja címmel. Ott voltam a marosvásárhelyi törvényszéken, amikor Cseresznyés Pál ügyének tárgyalásakor bennünket, a teremben ülőket másfél órára bezártak, hogy a vád tanúja szabadon kószáljon Marosvásárhelyen, és elhozza az állítólagos tanút, aki Cseresznyés Pál bűnösségét igazolja. Tanúja voltam és vagyok Cseresznyés Pál lecsúszásának, de álljon elő bárki, aki annyi verés és megalázás után nem nyúl a pohár után. Mihailă Cofariu éppúgy áldozat, mint Cseresznyés. Koczka György tévés szerkesztő barátomnak bevallotta: az ortodox pópa figyelmeztette őket, hogy Marosvásárhelyre kell menniük a magyarokat megleckéztetni! Mihailă Cofariu – bárhogyan próbálja a román média fényesre csiszolni emlékezetét, valójában fejszével, rönkhúzó csákánnyal (capinával!) magyart ölni jött Marosvásárhely főterére, nem angyalként ereszkedett alá. Tudom, ha erőm, energiám engedi, megírom Marosvásárhely fekete márciusának az eddigi forrásoktól eltérő történetét.
Mindezt azért is írom, mert a következő „frontváros”: Sepsiszentgyörgy! Igen, a következő frontvárosnak Sepsiszentgyörgyöt szemelték ki, és következik Csíkszereda, a „kört” bezárja Székelyudvarhely. Szerencsére Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere ennek tudatában van. Az ő szavait idézem: „Van erről egy elméletem. Eszerint a román nemzetállam-építő rendszer változatlanul dolgozik, csak más eszközökkel, mint 1989 előtt, és lassabban képes eredményeket felmutatni. Korábban pártdöntés alapján egy-kettőre megépítették az etnikai arányok megváltoztatását is jelentős mértékben célzó ipari létesítményeket, illetve végrehajtották az ezekhez kötött nagy lakosságbetelepítéseket, ami a regionális tudat kiölését is célozta, hiszen az erdélyi románokat is szétszórták az országban. Az elmúlt 25 esztendőben e tevékenység két nagy sikert tudhat magáénak: magához ragadta Marosvásárhely irányítását, illetve az emberek tudatában egyre hatékonyabban leválasztotta Maros megyét Székelyföldről. A folyamatban nyilvánvalóan elsősorban Sepsiszentgyörgy, másodsorban Háromszék gyengítése a következő célpont, ebben az összefüggésben talán érthető, miért vagyok éppen én a célpont.” (Csinta Samu: Jövőkép az aknafedő mögül – Interjú Antal Árpáddal. erdely.ma/publicisztika.php?id=180784, 2015. február 2. ) Akinek illúziói vannak azzal kapcsolatosan, hogy Románia önszántából területi autonómiát biztosít Székelyföldnek, nagyon téved! Románia csak nemzetközi nyomásra hajlandó hasonló gesztusokra. Ahogyan az történt 1940. augusztus 30-án a második bécsi döntéskor, vagy Besszarábia Szovjetunióhoz való annektálásakor. Mindezek ellenére vagy mindezek mellett: Székelyföld autonómiájának kérdését minden lehetséges alkalomkor a nemzetközi közvélemény tudomására kell hozni! Támaszunk a kiváló fiatal történészgárda, akiket holmi „nyári mesékkel” nem lehet megvezetni! Az erdélyi magyarság feladata: minden információs csatornán kiépíteni a kapcsolatokat a fiatal román történész nemzedékkel. Így kap „történelmi hátszelet” huszonöt évvel ezelőtti marosvásárhelyi megemlékezésem is!
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Emlékesten a fekete márciusról
Emlékestet szerveztek a fekete március 25. évfordulója alkalmából a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági- és Gyermekszínházban. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és Kincses Előd ügyvéd szervezésében lezajlott eseményen visszaemlékeztek a negyed évszázada történt marosvásárhelyi összecsapásokra. Ezt megelőzően Sütő András és Jakabffy Attila marosvásárhelyi sírjánál koszorúztak az emlékest szervezői, valamint Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Sütő András Baráti Társaság.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke az emlékest kezdetén elmondta: a román államhatalom által 25 évvel ezelőtt gyakorolt megosztó politika sajnos elérte célját, és a háttérben tevékenykedő kommunisták és titkosszolgálatiak egymás ellen hangolták a marosvásárhelyieket. Tőkés külön köszöntötte az esten megjelent Smaranda Enache asszonyt, és felhívta a figyelmet: idén Florian Mihalcea kapta meg az Európa Polgára díjat, korábban pedig Smaranda Enachét is kitüntették. Temesvár és Marosvásárhely román személyiségeinek kitüntetése a két nép megbékéléséhez is jó utat mutat – hangsúlyozta az EMNT elnöke. Tőkés felidézte a fekete márciust megelőző eseményeket majd rámutatott: a közélet egyes szereplői már azt hangoztatják, hogy magyar szempontból Marosvásárhely elveszett. E kétségtelenül hamis állítás – Tőkés szerint – igazságtételt kíván, hisz e nélkül elképzelhetetlen a sikeres érdekérvényesítés.
Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete leszögezte: a 90-ben történt marosvásárhelyi eseményekhez – a híresztelésekkel ellentétben – Magyarországnak nem volt köze. A nagykövet üdvözölte, hogy az utóbbi hetekben elindult a tényfeltárási folyamat a bukaresti bányászjárással kapcsolatban, mely azt ígéri, hogy a rendszerváltás utáni romániai történelem és közélet tisztább és átláthatóbb lesz. Már 1990-ben is nagy szerepe volt a nyilvánosságnak, és érdemes külön odafigyeli, arra, hogy az akkori magyar felszólalók milyen felelősségteljesen és egyértelműen fogalmaztak – mondta Zákonyi.
A felszólalásokat követően levetítésre került a Fehér januártól a fekete márciusig című film, valamint Boros Zoltán összeállítása a Román Televízió magyar nyelvű adásának felvételeiből.
A vetítések után Boris Kálnoky író, újságíró mutatta be Kincses Előd Fekete március című – román és magyar nyelven is megjelent – könyvét. A Németországban élő gróf méltatta Kincses rendszerváltás utáni tetteit és helytállását, valamint megköszönte, hogy a történelmi jelentőségű pillanatokban Kincses képes volt helyesen dönteni.
A telt házzal lezajlott emlékest végén az egykori tüntetések résztvevői is felszólaltak, visszaemlékezve a fekete márciusra. Az elbeszélésekből kiderült, milyen magyarellenes szövegeket skandált a Hodákról érkezett tömeg, miként reagáltak a magyar feliratokra, de olyan esetek is felelevenítésre kerültek, amikor románok és magyarok segítették egymást és közösen igyekezték túlélni a Marosvásárhely központjában zajló eseményeket.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája
Nyugati Jelen (Arad)

Filmvásznon és könyvben felelevenített tragédia
A 25 év Marosvásárhely fekete márciusától című kétnapos rendezvénysorozat keretében emlékezett meg a pogromszerű szomorú eseményekről az egyik áldozat, Kincses Előd ügyvéd és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács.
A megemlékezés záró momentumát jelentő film- és könyvbemutatón mondott beszédében Tőkés László EP-képviselő szomorúan állapította meg, hogy a fekete márciussal az Oszd meg és uralkodj! jelszó követőinek sikerült a dicsőséges ’89-es forradalmat a visszájára fordítani. Éppen ezért folyatni kell a kommunista restauráció elleni küzdelmet és a magyarság jogaiért vívott harcot, vélekedett. Tőkés, elmesélve két érdekes és rendkívül elgondolkodtató mozzanatot a saját és a bátyja, a Marosvásárhelyen élő és fizikatanárként dolgozó András életéből. Előbb őt győzködte 1990 elején temesvári irodájában egy számára ismeretlen, de rendkívül kedvesnek tűnő román úriember, hogy a forradalom hőseként kérje a nyilvánosság előtt a román titkosszolgálat újraszervezését. Ugyanabban az időben Gheorghe Gambrea, Maros megye kétes múltú rendőrparancsnoka arra próbálta rávenni a testvérét, hogy hagyjon fel pedagógusi állásával, és fogadja el a parancsnok-helyettesi tisztséget, ami a tanári fizetésnek a többszörösével, 7.500 lejes bérrel jár. Mintegy „előlegként”, a parancsnok két nap alatt elkészíttette Tőkés András útlevelét, ami ’90 elején egy olyan okmánynak számított, amelynek kibocsátására hetekig kellett várni.
Magyarország bukaresti nagykövete, Zákonyi Botond pozitívumnak nevezte, hogy a fekete március nem ismétlődött meg. Mint hangsúlyozta, tévhit, rágalom az, amit egyes szélsőségesek ma is hajtogatnak, miszerint az anyaországnak érdeke lett volna a konfliktus kirobbantása.
Az események filmje, lépésről lépésre
Az egykori zsidó kultúrházat zsúfolásig megtöltő közönség egy háromnegyedórás, kommentár nélküli dokumentumfilmet is megtekinthetett. A Fehér januártól a fekete márciusig című alkotásban viszontláthattuk Ioan Frandeşt, a semmiből előbukkant, szereptévesztésben lévő katonatisztet, aki a régi városháza gyűléstermében minden ok nélkül, nyilvánosság előtt alpári módon támadja Kincses Elődöt, újratalálkozhattunk az ügyvéd-politikus idősebb kollégájával, a Király Károly helyett a megye élére állított Ioan Scrieciu ezredessel, aki március 20-án az épület erkélyén, mikrofonhoz jutva, többször is megpróbálta jobb belátásra bírni és hazaküldeni a magyar békés tüntetők ellen érkező románokat, egy húsz évvel később készült interjúban ugyanőt arról hallhattuk beszélni, hogy Ion Iliescu akkori államfő megkérdezte, hogy küldje-e a bányászokat a románság megsegítésére, láthattuk az egyik román ifjúsági szervezet vezetőjét, amint példaként hozza fel nemzettársainak a végig civilizáltan viselkedő magyar tömeget, hallhattuk a kórházba szállított Mihăilă Cofariut, a félig agyonvert erdőlibánfalvi férfit, amint elmeséli, hogy őket miként mozgósította a pap és a tanács jegyzője.
A vetítést kommentálva Boros Zoltán, a Román Televízió magyar adásának egykori főszerkesztője az 1990-es, manipulált tévéhíradókról beszélt. „A forradalom után egy olyan korszakot éltünk, amikor az emberek jobban hittek abban, amit a tévében láttak, mintsem abban, amit az utcán megtapasztaltak” – jellemezte a huszonöt évvel ezelőtti, rendkívül zűrös időszakot a televíziós szakember. Boros elmesélte, hogy az ország akkoriban egyetlen adójának híradóját az elnöki hivatalból szerkesztették. „Január végétől naponta adagoltak egy-egy negatív hírt az erdélyi magyarokról. Ezeket az akkori bemondókollégánk, Cornelius Roşianu drámai hangon tálalt. Ami elhangzott a tévében, ugyanaz jelent meg a demokratikusnak átkeresztelt egykori megyei pártlapokban is” – fűzte hozzá Boros Zoltán.
Menekülő áldozat, kárpótolt gyilkos
A Marosvásárhely fekete márciusa című könyv harmadik kiadásának bemutatóján a Németországban élő és alkotó Boris Kálnoky újságíró úgy vélekedett, Kincses Előd nem csak a magyar állami kitüntetést, hanem egy hasonló román jutalmat is kiérdemelne. „Amint a filmben is láthatták és a kordokumentumok is igazolják, Kincses szerepe nélkül könnyen megtörténhetett volna, hogy polgárháborúvá fajul a helyzet. Éppen ezért elsősorban a román államnak kellene kitüntetnie őt, elvégre román állampolgárok életét mentette meg” – vélekedett a nyugati tudósító. Hősies kitartása és ellenállása viszont az akkori hatalom nemtetszését és bosszúját váltotta ki; a megyevezetőnek Magyarországra kellett menekülnie, különben könnyen ugyanaz a sors várt volna rá is, ami a bűnbaknak kikiáltott számos magyar és roma nemzetiségű tüntetőre.
„Én 1990 márciusa óta nem hiszek a hazai igazságszolgáltatásban” – vallotta meg Marosvásárhely egyik ismert ügyvédje, Magos Méta, aki a Nagybányára áthelyezett perben a hatalom által meghurcoltakat védte. Ekkor szembesült azzal az égbekiáltó igazságtalansággal, miszerint a Nagyernyében Csipor Antalt halálra gázoló Ioan Covacinak a törvényszék anyagi kártérítést ítélt meg, mivel a szándékos gyilkosságát követően a falubeliek kárt tettek a gépkocsijában.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Tőkés csak egy megújult RMDSZ-szel fogna össze
Pártegység helyett az erdélyi magyarság új, nemzeti egységére van szükség, ehhez viszont az RMDSZ-nek rendet kell teremtenie a saját háza táján – jelentette ki Tőkés László európai parlamenti képviselő.
Tőkés az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökeként reagált Kiss Sándor, a szövetség Bihar megyei elnökének nyilatkozatára, miszerint a soron következő helyhatósági választásokon akár az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) közös listát is indíthatnának Nagyváradon.
„Szerintem taktikai lépés volt a részéről. Rájött, hogy a választókat nem tudja lecserélni, és az eddigi exkluzivista irányvonaluk elhibázott” – magyarázta hétfői nagyváradi sajtótájékoztatóján Tőkés.
Hozzátette, azt mindenképp pozitívan értékeli, hogy Kiss és Huszár István alpolgármester – akiben bevallottan csalódott, amiért a RMDSZ irányvonala szerint halad – részt vettek a Szent László-szobor visszaállításának érdekében rendezett városi fórumon, de meglátása szerint az egység, amelyről közleményében Csűry Sándor királyhágómelléki református püspök közleményében beszélt, valójában nem létezik.
A nagyváradi főtérfelújítás kapcsán kialakult szoborvita ismét közös asztalhoz ültette a két rivális párt képviselőit, de míg a néppártosok szerint „most kell ütni a vasat”, addig az RMDSZ szerint a városalapító emlékművének visszaállítása csak később történhet meg.
„Ezt a követelést nem lehet aprópénzre váltani. Üdvözöljük, hogy visszaadják azt, amit elvettek, de nehogy már kezet is csókoljunk ezért. Ez a román taktika: elveszik, aztán valamit visszaadnak belőle” – fűzte hozzá az európai parlamenti képviselő, emlékeztetve arra, hogy az RMDSZ és a Nemzeti Liberális Párt közötti egyeztetések eredményeként várhatóan visszanevezik Olaszi parkká az amúgy Mihai Viteazulra keresztelt egykori temetőből lett zöldövezetet.
Tőkés úgy fogalmazott, becstelenségnek tartja, hogy az RMDSZ ezzel dicsekszik. Úgy gondolja, az RMDSZ soron következő tisztújító kongresszusa jó alkalom lenne arra, hogy „önvizsgálatot tartsanak és változtassanak”, ám erre nem lát sok esélyt.
„Amíg nem szabadulnak meg korrupt vezetőiktől, és továbbra is védik őket, addig nem tudunk velük együttműködni” – magyarázta az EP-képviselő. Ez ugyanúgy vonatkozik a Bihar megyei RMDSZ-vezetésre is, amellyel csak akkor tartaná kivitelezhetőnek az összefogást, amennyiben az RMDSZ elszámolna az Ady-központért eltérített magyarországi támogatással.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Székelyhon.ro

Erdélyi magyar útkeresés (Könyv érdekképviseletünk huszonöt évéről)
Személyes vallomásokkal tarkított politikai, történelmi utazás részesei lehettek mindazok, akik pénteken este Sepsiszentgyörgyön a Míves Házban jelen voltak Borbély Zsolt Attila legújabb könyvének bemutatóján. Az erdélyi magyar politikai érdekképviselet negyedszázada című kötet a rendszerváltás utáni erdélyi magyar politikai eseményeket veszi számba és elemzi, átfogó képet igyekszik nyújtani az elmúlt huszonöt év közéleti történéseiről, a honnan indultunk és hová jutottunk kérdéskört boncolgatja, kitérve okokra, hibákra és következményekre.
Borbély Zsolt Attila az RMDSZ első hivatalos nyilatkozatának 1989. december 25-i megjelenését tekinti a jelenkori önálló erdélyi magyar politizálás kiindulópontjának – derült ki a házigazda Csinta Samu kérdésére adott válaszából, innen kezdi könyve kronológiáját is, és amint megjegyezte, ez a Domokos Géza és a bukaresti magyar értelmiségiek által megfogalmazott szöveg messze elmarad a Kós Károly 1922-ben kiadott Kiáltó szójától, „több passzus szól arról, mennyire odavagyunk a Nemzeti Megmentési Frontért, mint ahány az erdélyi magyarság jogköveteléseiről”. Véleménye szerint másképp alakultak volna a dolgok, ha nem Domokos Géza az első arc, aki nyilatkozik az erdélyi magyarság nevében. Utal Király Károly vallomására, aki egy Ion Iliescuval folytatott tárgyalást elevenít fel, amikor az elnök kérdésére, hogy mi kell az erdélyi magyarságnak, ő autonómiával válaszol, de Domokos Géza tagadta ezt. „Óriási hiba volt ez akkor, amikor cseppfolyós volt még a helyzet, amikor a legnagyobb esélyünk volt saját létérdekeink szerint alakítani helyzetünket” – fejtette ki a szerző. Meglátása szerint akkor kialakítható lett volna egy Maros Magyar Autonóm Tartomány-szerű struktúra, mely, valószínű, látszatautonómiát biztosított volna, de később feltölthették volna tartalommal.
Borbély Zsolt Attila felidézte a 90-es évek történéseit, az első nagy hibákat, úgy véli, akkor a maximumot kellett volna követelni, erőt felmutatni, „tüskének kellett volna lennünk a román hatalom körme alatt, amelyet csak akkor tud eltávolítani, ha bizonyos kompetenciákat átad az erdélyi magyarságnak” – fogalmazott, és kitért arra is, hogy nagyon fontos lett volna nemzetköziesíteni ügyünket. Csinta Samu arról is faggatta a szerzőt, melyek voltak az elmúlt 25 évben azok a történelmi pillanatok, „melyekben akár jó irányba is fordíthatták volna a szekeret”. Borbély Zsolt Attila szerint az első ilyen pillanat Domokos Géza–Szőcs Géza 1991-es marosvásárhelyi párharca volt az elnöki székért, amikor igen kétes újraszavazással lett elnök az előbbi. A második ilyen elszalasztott lehetőség 1993-ban adódott, amikor Tőkés László visszalépett, és az RMDSZ Markó Bélára bízta az erdélyi magyar kataszter elkészítését és autonómiaprogramja megvalósítását, a következő pedig, amikor két év múlva újraválasztották, annak dacára, hogy semmit sem teljesített ezekből a vállalásokból. Az igazi nagy törés azonban 1996. november 8-án történt, a kormányra lépéskor. „Ez volt a legnagyobb hiba, itt rontottuk el a dolgokat, hiszen ez a kormányzati szerepvállalás pont a fordítottja volt annak, amit tennünk kellett volna. Ahelyett, hogy külpolitikai nyomást helyezzünk a román hatalomra, azt üzentük a kormányzati szerepvállalással, hogy itt minden rendben van” – idézte fel. Korrekcióra jó alkalom adódott 1998 szeptemberében, amikor az RMDSZ koalíciós partnerei egységfrontot alkottak az ellenzékkel, és megszavazták, hogy semmilyen államilag finanszírozott magyar egyetem nem lehet Romániában. Ekkor ultimátumot adott az RMDSZ, de nem tartotta magát hozzá, belement a Petőfi–Schiller Egyetem létrehozásába. Ez egy újabb elszalasztott lehetőség volt, pedig 2005. szeptember 26-ig (Románia EU-csatlakozásának kimondásáig) az önfeladó, román nemzetstratégiát kiszolgáló politizálás helyett önálló külpolitikát kellett volna gyakorolniuk, autonómiapolitikát kellett volna folytatniuk, addig, amíg erős alkupozícióban voltak. Most se lenne késő, ám jelentősen kisebbek az esélyek – vélte a politológus.
Borbély Zsolt Attila beszélt az „autonomista erők” ’90 óta folyamatos törekvéseiről is, az időleges sikerekről (1993-ban a kolozsvári nyilatkozat elfogadása), majd a vízválasztó 2003-as szatmárnémeti kongresszusról, amely döntései miatt kiváltak az RMDSZ-ből, megalakították az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot és a Székely Nemzeti Tanácsot, illetve a választási megmérettetés miatt szükséges Magyar Polgári Szövetséget, melynek bejegyzését elgáncsolták, így létrehozták a Magyar Polgári Pártot, a belső harcok pedig később elvezettek az Erdélyi Magyar Néppárt megalakításához is. Ezek a szervezetek nem tudtak eléggé megerősödni, inkább elszenvedői voltak az eseményeknek, de bizonyos esetekben formatív szerepet játszottak, rá tudták venni az RMDSZ-t autonómiapárti gesztusokra, példaként a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés létrehozatalát és a székelyek nagy menetelését említette.
A teremből érkezett kérdésekre válaszolva a hogyan továbbról is beszélt: az autonómista erők megerősödése szükséges lenne, ám ennek módját egyelőre nem tudják, próbálkoznak, amivel tudnak. „Bízunk abban, ha sokszor elmondjuk az igazságot, annak hatása lesz.” Addig is azonban együtt kell működniük az RMDSZ-szel, „nem szabad minden hidat felégetni”, olyan akciókra van szükség, mint amilyen a székelyek nagy menetelése volt, amely felmutatta az autonómiára irányuló magyar közakaratot. „Ha Tamás Sándor kezdeményez egy ilyen megmozdulást, akkor mellé kell állni” – mondotta.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

"Emlékezzünk és emlékeztessünk Marosvásárhely fekete márciusára!"
Nem történt meg az igazságtétel, sem a felelősségre vonás
"Huszonöt évvel a fekete március után sokkal egyértelműbbé vált számomra a bukaresti vezetés felelőssége, az, hogy nem csak helyi szervezés volt, mint ahogy egyes történészek hangoztatják. A hadsereg mozgását nem Marosvásárhelyről irányították, hanem a központból. Jogászként továbbra is fenntartom, hogy Marosvásárhelyen pogromkísérlet történt" – nyilatkozta dr. Kincses Előd a marosvásárhelyi fekete március 25. évfordulójára szervezett emlékesten. Smaranda Enache emberjogvédő kijelentette, a marosvásárhelyi események dossziéját újra kell nyitni, a bűnösök felelősségre vonásának meg kell történnie, "hogy huszonöt év után is ne azok legyenek a nyertesek, akik meg akartak osztani minket". Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és Kincses Előd ügyvéd által szervezett rendezvényre csütörtökön este került sor az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház zsúfolásig telt nagytermében.
Kilyén László színművész üdvözölte a rendezvényt támogató Magyarország Miniszterelnökségének Nemzetpolitikai Államtitkársága és Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa képviselőit, dr. Zákonyi Botondot, Magyarország romániai nagykövetét, Zsigmond Barna Pál főkonzult, dr. Csige Sándor Zoltán vezető konzult, Tőkés Lászlót, az EMNT elnökét, Kincses Előd ügyvédet,Sándor Krisztinát, az EMNT ügyvezető elnökét, Zakariás Zoltánt, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnökét és az emlékest résztvevőit.
Elsőként Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Európa parlamenti képviselő szólalt fel, felidézve a 25 évvel ezelőtti marosvásárhelyi pogrom és a júniusi bukaresti bányászjárás körülményeit, kijelentve: beigazolódott, hogy a megosztás jegyében sikerült a 89-es forradalmat a visszájára fordítani, és egymás ellen ugrasztani mindenkit. "A megosztó politika sikeres volt, a kommunista párt és a szekuritáté állt a háttérben, bár a titkosszolgálat későbbi vezetője, Ioan Talpes egyenesen a Magyarországról beszivárgott irredentákra fogta a márciusi tragikus események kirobbantását" – mondta az EMNT elnöke, hangsúlyozva: sem a marosvásárhelyi fekete március, sem pedig a bukaresti bányászjárás esetében nem történt meg az igazságtétel, sem a felelősségre vonás, márpedig igazságtétel nélkül nem beszélhetünk jogosságról, demokráciáról. Hozzátette, Eduard Hellvignek a SRI élére való kinevezése nem mutat gyökeres szakítást a titkosszolgálat eddigi gyakorlatával. Tőkés László a bányászjárás dossziéjának újranyitását apró elégtételnek, a Temesvári kiáltványt ma is időszerűnek nevezte, és köszönetet mondott mindazoknak, akik "kiálltak a pástra", akik harcoltak a szabadságért, igazságért, a magyarság jogaiért.
Dr. Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete pozitívumnak nevezte, hogy a fekete március nem ismétlődött meg, majd utalva arra a visszatérő témára, hogy a magyar szélsőségesek az anyaország támogatásával eszkalálták 90 márciusában az eseményeket, hangsúlyozta, Magyarországnak nem lehetett és nem lehet érdeke semmilyen konfliktus kirobbantása, semmilyen ártó szándéka nem volt. A diplomata úgy vélte, a 90-es márciusi események legnagyobb vesztesége, legszomorúbb kifejlete, hogy Marosvásárhelyről és környékéről nagyon sok magyar elhagyta az országot, ugyanakkor hangsúlyozta, az események kapcsán elkezdődött tényfeltáró hullám nyomán "van egyfajta tisztuló képe a 89- es télnek és a 90-es tavasznak". "Fontos, hogy a román társadalom tisztán lásson a közelmúltjáról, hiszen ez oldaná a magyarsággal szembeni álláspontját" – tette hozzá Zákonyi Botond.
"Az utat keressük Európába"
Az emlékest a Fehér januártól a fekete márciusig című 34 perces dokumentumfilm- összeállítás vetítésével folytatódott. A képsorokon megelevenedett az 1990. január 20-i nagygyűlés, a feszültségterhes hangulatban az igazság kiderítésének fontosságát hangsúlyozó Kincses Előd, a január 30-án a Bolyai líceumban tartott megbeszélés, amelyen az ügyvéd elvi döntést sürget a tanintézet magyar iskolává alakításával kapcsolatosan, álláspontja szerint erre a tanév végén kellene sort keríteni. A február 9-i képsorok váltják egymást, látható a prefektúra előtti tömeg, majd amint Ioan Frandes őrnagy az oktatási tárca félretájékoztatásával vádolja Kincsest. Sütő András szavai, "az utat keressük Európába", ma is időszerűek. Pillanatokkal később már csak a döbbenetet érezzük a március 19-ét követő, RMDSZ- székház elleni román támadás során súlyosan sérült írót látva kórházi ágyon. A március 20-i megrázó eseményeket felidéző képsorokon láthatjuk az erőszakmentes jogkövetelésre bátorító Léstyán Ferenc római katolikus lelkészt, a megbékélésre, az egymás iránti bizalomra, az egyes szélsőségesek által előidézett fasiszta pogromhangulatban is civilizált viselkedésre, önmérsékletre biztató Kincses Elődöt. A Ion Scrieciu tábornok sajátos igazsága címmel vetített interjú világossá teszi, hogy a hatalom képviselője mennyire ferdítve, bizonytalanul, ellentmondásosan, megtévesztően beszélt a "tényekről". Válaszaiból kiderül, Király Károlyt Bukarestbe hívták, hogy "ne uszítson Marosvásárhelyen", az "uszítók az RMDSZ vezetői voltak", "de talán az RMDSZ meg sem volt alakulva", hogy Vranceából és Suceaváról félezer román állt indulásra készen, megvédeni a marosvásárhelyi románságot, és a Zsil-völgyi bányászok is kis híján elindultak, ugyanakkor a Grand szálló tele volt külföldi tudósítókkal. Scrieciu szerint "a dolog meg volt idejében rendezve a felbujtó csoport által". A március 19/20-as "színdarabnak" a tábornok szerint rendezői nincsenek, szereplői a románok és magyarok, akik nem akartak verekedni, de középen maradtak, a bujtogatók "csak a magyarok!".
Az RTV magyar adásának volt főszerkesztője, Boros Zoltán archívumából készült ötperces Post scriptum – utóirat a véres események áldozatait szólaltatja meg. "Láttuk a valóságot, smink nélkül, hogy az akkori, az államfői sajtóiroda irányítása alatt levő média, a helyi román sajtó hogyan járult hozzá a lincshangulat kialakításához, és azt is, hogy hogyan lehet utólag félremagyarázni a történteket" – mondta Boros Zoltán.
Marosvásárhelyen pogromkísérlet történt
Dr. Kincses Előd ügyvéd Fekete március című könyvének új, bővített kiadását Boris Kálnoky író, újságíró, nemzetközi tudósító (Németország) mutatta be, hangsúlyozva, a 25 évvel ezelőtti tragikus események azért következhettek be, mert a megbukott diktatúra állambiztonsági elitje meg akarta őrizni hatalmát. "A módszerek mindenhol ugyanazok" – hangsúlyozta, hozzátéve, ilyen helyzetben nagyon nehéz helyesen dönteni, Kincses Előd pedig bátorsággal, felelősséggel cselekedett akkor, amikor az emberiség értékeit próbálta megvédeni". Annak kapcsán, hogy a Magyar Köztársaság elnöke kitüntette Kincses Elődöt, Boris Kálnoky felvetette, hogy tulajdonképpen a román köztársaság elnökének kellett volna e gesztust megtennie, hiszen a marosvásárhelyi ügyvéd román állampolgárok életét mentette meg azáltal, hogy megakadályozta az összecsapás kiszélesedését.
Kincses Előd véleményét könyvében fogalmazza meg, elmondása szerint mára már sokkal egyértelműbbé vált számára a bukaresti vezetés felelőssége. "Szó sincs arról, hogy csak helyi szervezés lett volna, mint ahogy egyes történészek hangoztatják. A hadsereg mozgását nem Marosvásárhelyről irányították, hanem a központból. Jogászként továbbra is fenntartom, hogy Marosvásárhelyen pogromkísérlet történt, és furcsának találom, hogy a jogi szakvéleményemet történészként felülbírálják. Egy bűncselekmény minősítése nem történészi, hanem jogászi feladat" – tette hozzá.
A rendezvény további részében a könyv szerzője a 25 évvel ezelőtti tragikus esemény résztvevőivel beszélgetett, Veress Eszterrel, Hîrsan Viorellel, Körmöczky Zoltánnal, Vali Russuval, Magos Métával, Kincses Elemérrel.
Smaranda Enache, a Pro Európa Liga emberjogvédő szervezet társelnöke szerint a marosvásárhelyi véres eseményekért ugyanazok a felelősek, akik a decemberi államcsínyért is, akik "hamar át tudták hangolni a jogokért való küzdelmet, mondván, hogy az szeparatizmus, nacionalizmus". "Újra kell nyitni a marosvásárhelyi események dossziéját, megállapítani a bűnösöket, nem szabad megengedni, hogy huszonöt év után is azok legyenek a nyertesek, akik meg akartak osztani minket" – jelentette ki az emberjogvédő.
Antalfi Imola?
Népújság (Marosvásárhely)

Tőkés László szerint az új romániai magyar egység kialakításához az RMDSZ-nek meg kell újulnia
Kolozsvár, 2015. március 23., hétfő (MTI) – Tőkés László szerint a pártegység helyett az erdélyi magyarság új, nemzeti egységére van szükség, ehhez viszont a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) "rendet kell teremtenie a saját háza táján".
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke az MTI-hez eljuttatott hétfői nyilatkozatában úgy vélekedett, hogy az RMDSZ küszöbön álló kongresszusa jó alkalmat kínál arra, hogy a szövetség "elvégezze a maga revízióját, változtasson eddigi kudarcos politikai irányvonalán, megszabaduljon alkalmatlan vezetőitől, és új nemzeti egységpolitikába fogjon".
Úgy vélte, ehhez az szükséges, hogy a szövetség visszatérjen eredeti programjához, és a magyarság autonómiaigényét 1992-ben először megfogalmazó Kolozsvári Nyilatkozatból kiindulva saját rendszerét is gyökeresen megváltoztassa.
"Csak az ilyenképpen átalakuló és megújuló RMDSZ számíthat az erdélyi magyarság, valamint a többi magyar politikai és polgári erők szövetségére és támogatására" - jelentette ki Tőkés László, aki januárban az erdélyi magyar politikai szervezetek stratégiai partnerségét kezdeményezte.
Hétfői nyilatkozatában Tőkés László sérelmezte, hogy az RMDSZ - ahelyett hogy élen járna a korrupcióellenes küzdelemben - "a saját korruptjainak nyújt menedéket, akik összekeverednek az igaztalanul megvádolt gyanúsítottakkal". Az RMDSZ korruptnak vélt politikusait nem nevesítette, de jelezte, hogy az igaztalanul megvádolt RMDSZ-es politikusok közé sorolja Markó Attila parlamenti képviselőt, akit a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium törvénytelennek talált visszaszolgáltatása miatt ítélt felfüggesztett börtönbüntetésre a bíróság. Kolozsvár (MTI)

Takarítania kell az RMDSZ-nek (Tőkés László az egységről)
Az RMDSZ-nek vissza kell térnie eredeti programjához, és a magyarság autonómiaigényét 1992-ben először megfogalmazó Kolozsvári Nyilatkozatból kiindulva saját rendszerét is gyökeresen meg kell megváltoztatnia – üzente Tőkés László EP-képviselő a szövetségnek. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke szerint az erdélyi magyarság új, nemzeti egysége csak akkor megvalósítható, ha a szövetségnek sikerül rendet tennie saját háza táján.
Tőkés tegnapi nyilatkozatában úgy fogalmaz: az RMDSZ küszöbön álló kongresszusa jó alkalmat kínál arra, hogy a szövetség „elvégezze a maga revízióját, változtasson eddigi kudarcos politikai irányvonalán, megszabaduljon alkalmatlan vezetőitől, és új nemzeti egységpolitikába fogjon”. Úgy látja, elengedhetetlen, hogy a szövetség visszatérjen eredeti programjához, és a magyarság autonómiaigényét 1992-ben először megfogalmazó Kolozsvári Nyilatkozatból kiindulva saját rendszerét is gyökeresen megváltoztassa. „Csak az ilyenképpen átalakuló és megújuló RMDSZ számíthat az erdélyi magyarság, valamint a többi magyar politikai és polgári erők szövetségére és támogatására” – fogalmazott az EMNT vezetője. A nyilatkozatban foglaltakat Tőkés László tegnap Nagyváradon sajtótájékoztató keretében is ismertette, kemény kritikával illetve az RMDSZ-t, amely szerinte a rendszerváltást követő posztkommunista mesterkedés folyományaként lett pár éven belül egy minden elvet feladó romániai versenypárttá, olyannyira, hogy az egységdemagógia és hatalmi propaganda örve alatt a kettős beszéd bajnokává vált: miközben közös ünneplést követel március idusán, valójában csak a szavazatszerzés érdekében cselekszik. „Az igazi nemzeti egységnek azt kell jelentenie az erdélyi magyarság számára, hogy értékelvű politizálással folytatunk megalkuvás- és árulásmentes küzdelmet az autonómiáért és egyéb közösségi jogainkért, elbitorolt javaink restitúciójáért, a múlt bűneinek feltárásáért, az elszámoltatásért és felelősségre vonásért, a társadalmi igazságosságért, valamint az egész Romániát sújtó korrupció ellen” – sorolta Tőkés László. A korrupcióellenes harc kapcsán az elnök nyilatkozatában azt is sérelmezte, hogy az RMDSZ – ahelyett hogy élen járna a korrupcióellenes küzdelemben – „a saját korruptjainak nyújt menedéket, akik összekeverednek az igaztalanul megvádolt gyanúsítottakkal”. A szövetség korruptnak vélt politikusait nem nevesítette, de jelezte, hogy az igaztalanul megvádolt RMDSZ-es politikusok közé sorolja Markó Attila parlamenti képviselőt. Az EP-képviselő ugyanakkor úgy ítéli meg: „A kívánatos egység – amire az RMDSZ egyes korifeusai nyílt vagy burkolt üzenetekben mostanság ösztönzik a polgári oldalt és a civil szférát – azért késik, mert az erdélyi magyar társadalmat épp maga a szövetség osztotta meg végletesen azzal, ahogyan az utóbbi években politizált és működött, és még most sem hajlik az önrevízióra.”
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az EMNT alelnöke nem akar románul beszélni
Megütközést keltett a nagyváradi román újságírók körében, hogy hétfői sajtótájékoztatóján az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) partiumi régióelnöke csak magyarul közölte mondanivalóját. Nagy József Barna az EMNT elnökének, Tőkés Lászlónak a sajtósát kérte fel a tolmács szerepére. A ebihoreanul.ro beszámolója szerint Tőkés László szokásos hétfői sajtótájékoztatója egy darabig a már ismert forgatókönyv szerint zajlott: a fideszes EP-képviselő előbb magyarul beszélt, majd románul is összefoglalta a mondanivalóját. Az erdélyi magyar politikusok egyébként mindig így járnak el, ha román újságírók jelenlétével tartanak sajtóértekezletet. Az EMNT elnökének sajtótájékoztatóin ráadásul általában a román média képviselői vannak többségben.
Tőkés László mellett hétfőn jelen volt az EMNT partiumi régióelnöke is. Nagy József Barna arról beszélt: annak mindenki örül, hogy Nagyváradnak ismét van magyar alpolgármestere, de ennek majd a hozadékát kell nézni, nem csupán a látszatát. Kifogásolta ugyanakkor, hogy a Magyar Ifjúsági Értekezlet Nagyváradon tartott hétvégi küldöttgyűlésére a romániai pártok közül csak a Szociáldemokrata Párt ifjúsági vezéreit hívták meg.
Nagy József Barna mintegy tíz percet beszélt magyarul. Amikor mondanivalóját befejezte, váratlanul bejelentette, hogy Tőkés László sajtósa, Dénes László foglalja össze röviden románul az elhangzottakat. A román média képviselői a bejelentést tiltakozva fogadták. Arra hivatkoztak, hogy ha a partiumi régióelnök nem szólal meg románul, akkor tudósításukban szó szerint idézni sem tudják. Vagyis Nagy József Barna magatartása a munkájukban akadályozza őket.
A felháborodás még nagyobb lett, amikor arra a kérdésre, hogy miért nem akar románul is kommunikálni a médiával, a partiumi régióelnök kijelentette: „Jogom van arra, hogy ne akarjak románul beszélni”. A román újságírók tiltakozásként emiatt távozni készültek a sajtótájékoztatóról, a „tolmács” összefoglalója sem érdekelte őket.
A helyzetet Tőkés László úgy próbálta menteni, hogy kijelentette: Nagy József Barna „nem ismeri annyira a román nyelvet, hogy beszélni is tudjon” – idézte az EMNT elnökét az ebihoreanul.ro. Az elhangzottakat a maszol.ro-nak megerősítette kedden a sajtótákékoztatón jelen lévő egyik magyar újságíró is.
"Provokáltak az újságírók"
Nagy József Barna a maszol.ro-nak elmondta, azért kérte fel mondanivalója tolmácsolására Dénes Lászlót, mert azt akarta, hogy Tőkés László sajtósa tömören foglalja össze románul is a mondandóját. "Anyanyelvén általában terjengősebben beszél az ember, Dénes László a lényeget mondta volna el. Ám a román újságírók beléfojtották a szót" - magyarázta a történteket.
Az EMNT alelnöke szerint a román újságírók provokálták is. Egyikük kijelentette, hogy Romániában él, ezért köteles románul beszélni. Egy másik újságíró azt kérdezte tőle: ha román orvoshoz megy, akkor is magyarul mondja el a tüneteit? Nagy erre válaszul kijelentette: ragaszkodik az anyanyelvéhez. "Azt mondtam, ha beteg vagyok, addig járom a kórházakat, amíg találok egy magyar orvost. Nem azért, mert nem tudok románul, hanem azért, mert anyanyelv-használati jogommal akarok élni a közintézményekben" -- fogalmazott.
Az EMNT alelnöke emlékeztetett arra, hogy korábban, az Erdélyi Magyar Ifjak nagyváradi elnökeként többször is magyar nyelven írt beadványokkal fordult a városházához. Tájékoztatása szerint Ilie Bolojan polgármester egyszer sem utasította el ezeket a beadványokat, hanem válaszolt rájuk. Nagy ugyanakkor tagadja, hogy elhangzott volna az a kijelentés, miszerint joga van arra, hogy ne akarjon románul beszélni. "Azt mondtam mindössze, hogy jogom van magyarul beszélni. Remélem, erről hangfelvétel is készült" -- tette hozzá.
maszol/ebihoreanul.ro

Állami kitüntetéseket adtak át
Magyarország köztársasági elnöke által adományozott kitüntetéseket adtak át szerdán délután a csíkszeredai Lázár Ház dísztermében. A Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa által szervezett eseményen öt kiemelkedő, a magyar közösségért tevékenykedő személyt díjaztak a magyar nemzeti ünnep alkalmából.
Magyar állami kitüntetésben részesült a marosvávásrhelyi születésű Kincses Előd jogász, jogi szakíró, közíró. Számára a Tőkés László 1989-es temesvári pere kapcsán az erdélyi magyar kisebbségi jogok védelme érdekében végzett ügyvédi munka elismeréseként Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozta. Kincses Előd ügyvédként jelenleg is aktív, és a magyar kisebbség jogait érintő ügyekben is eljár.
A Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült Szabó József, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület segesvári születésű elnöke, a Petőfi Múzeum gondnoka is, aki a fehéregyházi Petőfi-emlékhely ápolása és a szórványmagyarság kultúrájának megőrzését szolgáló tevékenysége elismeréseként vehette át a díjat.
Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést adományozta a marosvásárhelyi születésű Gyéresi Árpádnak, a MOGYE nyugalmazott egyetemi professzorának, tanszékvezetőjének. A kitüntetést a professzor jelentős tudományos életműve, valamint kiemelkedő egyetemi oktatói és kutatói tevékenysége elismeréseként nyújtották át.
Máthé Márta, az egykori Szászrégeni Magyar Középiskola atyhai születésű, nyugalmazott matematikatanára, néptáncoktató az erdélyi magyar ifjúság jövője iránti felelősséggel végzett oktatói-nevelői munkája és sikeres táncpedagógiai tevékenysége elismeréseként Magyar Arany érdemkereszt kitüntetésben részesült.
Ugyancsak Magyar Arany érdemkeresztet vehetett át a Kézdivásárhelyen született Boldizsár Béla, a Caritas Humanitárius Megsegítő Alapítvány vezetője a magyar történelmi múlt megjelenítését és az erdélyi magyarság identitásának megőrzését hatékonyan szolgáló erőfeszítései, valamint példaértékű emberi helytállása elismeréseként. A kitüntetéseket Zsigmond Barna Pál főkonzul, az est házigazdája nyújtotta át.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

„Politikai önvédelemre” készül az EMNT és az SZNT
Közös autonómiaküzdelemre és „politikai önvédelemre" készül az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) – jelentették be hétfőn közös kolozsvári sajtótájékoztatójukon a két szervezet vezetői.
Tőkés László EMNT-elnök úgy vélte, a két tanács stratégiai szövetsége a romániai magyarság többszintű autonómiája integrált rendszerének a kialakítását szolgálja.
Kijelentette, a politikai önvédelemre azért van szükség, mert az erdélyi magyar közösséget fenyegetik a román állam hatóságai. Példaként említette, hogy a belügyminisztérium stratégiatervezetében közbiztonsági veszélyforrásnak tekinti az etnikai autonómia követelését, és azt, hogy bűnügyi vizsgálat indult Izsák Balázs SZNT-elnök ellen a székely szabadság napján 2014. március 10-én tartott marosvásárhelyi autonómiatüntetés kapcsán.
Tőkés László a sajtótájékoztatón az „önvédelem” kifejezést használta, az MTI kérdésére a sajtótájékoztató után telefonon pontosította, hogy „politikai önvédelemre” utalt.
Izsák Balázs szerint Európában példátlan, hogy egy ország hatóságai bűnügyi jelenségnek tekintsék egy közösség arra irányuló törekvését, hogy törvénytervezetet terjesszen be a román parlament elé.
„A kormány, a belügyminisztérium árt Románia tekintélyének. Tőkés László és jómagam Románia tekintélyét próbáljuk megvédeni. A demokrácia és a demokratikus törekvések rendőri eszközökkel nem állíthatók meg. Ennek a legnagyobb történelmi tanulságát éppen itt Romániában tapasztalhattuk meg, hiszen erről szólt 1989 decembere. A demokrácia elmélyítése, a szabadságjogok kiterjesztése nem tartozik a bűnüldöző szervekre” – jelentette ki az SZNT elnöke.
Hozzátette, maga is a sajtóból értesült arról, hogy bűnügyi vizsgálat folyik ellene a 2014. március 10-ei marosvásárhelyi autonómiapárti demonstráció miatt. Kézdivásárhelyi fiatalokat hallgatott ki a rendőrség az ügy kapcsán, őt magát azonban még nem idézték be a hatóságok. Izsák Balázs kijelentette, nincs félnivalója, az autonómiaküzdelmet nem lehet fenyegetéssel leállítani.
A két vezető bejelentette, június 3-ára összehívják Marosvásárhelyre az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) együttes ülését.
Székelyhon.ro

Ünnep a csíkszeredai főkonzulátuson
Megyénkből négyen részesültek magyar állami kitüntetésben
A magyar közösségért tevékenykedő öt kiemelkedő erdélyi személyiség vehette át az Áder János, Magyarország köztársasági elnöke által adományozott kitüntetéseket szerdán a csíkszeredai Lázár-házban. Köztük négyen megyénkben élnek és dolgoznak: dr. Gyéresi Árpád, a MOGYE Gyógyszerészeti Karának nyugalmazott professzora, dr. Kincses Előd jogász, Szabó József, a fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke, Máthé Márta szászrégeni nyugalmazott matematikatanár. Az ötödik kitüntetett a Bélafalván élő Boldizsár Béla, aki a Karitas Humanitárius Megsegítő Alapítvány vezetőjeként a székely határőrző hagyományok ápolásában jeleskedik.
A Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa által szervezett rendezvényen Zsigmond Barna Pál főkonzul köszöntötte a jelenlevőket, majd Szarka Gábor konzul olvasta fel a kitüntetettek méltatását.
Dr. Gyéresi Árpád, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Gyógyszerészeti Karának nyugalmazott tanszékvezető professzora jelentős tudományos életműve, valamint kiemelkedő egyetemi oktatói és kutatói tevékenysége elismeréseként a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét vehette át.
A MOGYE Gyógyszerészeti Karának végzettjeként Gyéresi professzor megérte a kar megszüntetését és újraindítását. 1991-ben nagy erővel kezdte el a Gyógyszerészeti Kémiai Tanszék újraszervezését, amelynek tanszékvezetője volt 2011-es nyugdíjazásáig. Széles körű tudományos tevékenységét a gyógyszeranalitika terén végezte, szerződéses kutatások keretében vizsgálati módszereket dolgozott ki gyógyszergyárak, kutatóintézetek számára. Munkásságát szakkönyveiben, tudományos dolgozataiban foglalta össze. Számos romániai, magyarországi és más külföldi tudományos rendezvény résztvevője, meghívottja, előadója volt, a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság tiszteletbeli tagja, az Erdélyi Múzeum-Egyesület központi vezetőségének alelnöke, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság keretében működő Gyógyszerésztudományi Szakbizottság elnöke.
Szívügyének tekintette a Gyógyszerészeti Kar történetének megörökítését, aminek cikkekben és három szerkesztett kötetben állított emléket.
Szakmai életútját, munkásságát, a gyógyszerészet története terén kifejtett tevékenységét számos díjjal ismerték el – hangzott el Gyéresi professzor méltatásában.
Dr. Kincses Előd jogász, jogi szakíró, közíró az erdélyi magyar kisebbségi jogok védelméért végzett ügyvédi munkája elismeréseként a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést vehette át.
Méltatásában elhangzott, hogy a Bukarestben végzett ügyvéd, aki diákkorában többszörös Balkán- és román bajnok atléta volt, 1989-ben Tőkés Lászlót védte abban a kilakoltatási perben, amely a romániai rendszerváltáshoz vezetett. 1990 januárjától vezető szerepet vállalt Marosvásárhelyen a Nemzeti Megmentési Front és a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsa vezetésében. Személyes fellépésével 1990 márciusában megakadályozta, hogy több ezer Hargita és Kovászna megyei székely részt vegyen a marosvásárhelyi eseményekben, mivel úgy tartotta, hogy az akkori hatalom célja a zavargások kiterjesztése. A marosvásárhelyi összecsapások kialakulása előtt felelős vezetőként kérte a város magyar lakosságát, hogy menjen haza, ne válaszoljon a provokációra, a helyzet elfajulását figyelve a román rendfenntartó szervek beavatkozását sürgette, az összecsapás láttán felhívást intézett a magyar lakossághoz, hogy maradjon helyben, egymás megvédése érdekében.
Az eseményeket, azok előzményeit a Marosvásárhely fekete márciusa című könyvben örökítette meg, amelynek a bővített kiadása is elkészült.
Ügyvédként jelenleg is a magyar kisebbségi jogok védelmének legharcosabb képviselője, a MOGYE magyar tagozatát, a Székely Nemzeti Tanács érdekeit látja el több folyamatban lévő perben, s védi Tőkés László érdekeit is a különböző jogsérelmek kapcsán.
Szabó József, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke, a Petőfi-múzeum gondnoka a fehéregyházi Petőfi- emlékhely ápolását és a szórványmagyarság kultúrájának megőrzését szolgáló tevékenysége elismeréseként a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült.
A fehéregyházi Szabó József, akinek lakása az emlékhely közelében van, már gyermekkorától a Petőfi iránti tisztelet szellemében nevelkedett. A Petőfi Sándor Művelődési Egyesület tagjaként korán kitűnt szervezőkészségével, s az egyesület 2001-ben az ő közreműködésével vásárolta meg a ma Petőfi Magyar Házként működő ingatlant. 2005-ben választották meg az egyesület elnökének, s ebben a tisztségben a harmadik mandátumát tölti. A múzeumkertben színvonalas ünnepségeket szervez minden március 15-én és július utolsó vasárnapján a fehéregyházi csata évfordulója alkalmából, s e tevékenységbe a helyi ifjúságot is bevonja.
A Petőfi-emlékhely ápolásának – mint az egyesület legfontosabb célkitűzésének – 2008 óta a helyhatóság alkalmazottjaként mint múzeumi gondnok tesz eleget. Mióta állását s az egyesület elnöki tisztségét betölti, az emlékhely arculata gyökeresen megváltozott. Jelenleg is a Petőfi Magyar Ház külső környezetének a fejlesztésén munkálkodik, s fontos célkitűzése a múzeumkert és a múzeumnak otthont adó épület, valamint az országút mellett található ispán-kúti emlékmű gondozása és ápolása is – méltatták többek között ezekkel a szavakkal tevékenységét.
Máthé Márta, az egykori Szászrégeni Magyar Középiskola nyugalmazott matematikatanára, néptáncoktató részére, az erdélyi magyar ifjúság jövője iránti felelősséggel végzett oktatói-nevelői munkája és sikeres táncpedagógiai tevékenysége elismeréseként a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozták.
A matematika magas színvonalon és szenvedélyesen folyó oktatása meghozta az eredményét. A sóvidéki Atyhán született, tanítói, majd matematika-fizika tanári oklevelet szerzett tanárnő reál beállítottságú értelmiségiek egész sorát nevelte ki Szászrégenben, s a 84. életévét betöltött tanárnő ma sem tud megválni kedvenc tantárgyától és annak oktatásától. Erejéhez mérten érettségire, egyetemre készíti fel egykori tanítványait. Élete során ingyenes magánórákkal segítette az anyagilag nehéz helyzetben levő családok gyermekeit és az árva gyermekeket is.
A matematika tanítása mellett 1961-ben néptánccsoportot alapított, amelynek 50 éves jubileumát is társszervezőként élte meg. Tanítványai ma táncoktatóként viszik tovább a népi kultúra megbecsülését, megtartásának kötelességét – hangzottak el a méltató szavak Máthé tanárnő munkájáról.
Az esemény hangulatát a csíkszeredai Codex zenekar játéka színesítette.
Népújság (Marosvásárhely)

Ötletbörze a magyar összefogásról
Nem ragadós a marosvásárhelyi hárompárti összefogás példája a nagyobb erdélyi és partiumi városokban, legalábbis egyelőre. A jövő évi helyhatósági választásokon való együttműködés lehetősége több helyen megragadt az ötlet szintjén.
Egyelőre nehezen elképzelhető a nagyobb erdélyi és partiumi városokban, hogy marosvásárhelyi mintára összmagyar előválasztást szervezzen, majd ezt követően közös polgármesterjelöltet vagy tanácsosi listát állítson a három magyar politikai alakulat a 2016-os helyhatósági választásokon.
A Krónika megtudta, Brassó kivételével – ahol a 2012-es megmérettetéshez hasonlóan az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ismét közös jelöltállításban gondolkodik – a legtöbb településen továbbra is méregetik egymást, múltbéli sérelmeket emlegetnek az érintett politikai szervezetek képviselői.
Mint kiderült, Szatmárnémetiben még csak nem is körvonalazódik a marosvásárhelyihez hasonló együttműködés, holott a szatmári megyeszékhely esetében az RMDSZ már bejelentette: fő célja a 2012-ben elvesztett polgármesteri szék visszaszerzése lesz. Hegedüs Pál, a Magyar Polgári Párt (MPP) megyei szervezetének elnöke érdeklődésünkre megerősítette: összefogásról még nem esett szó eddig. Úgy véli azonban, a tárgyalásokat az RMDSZ-nek kellene kezdeményeznie, hiszen „lényegében tőlük függ, hogy lesz-e együttműködés".
Az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezetője, Seres Ferenc a téma kapcsán csupán annyit nyilatkozott: pártja országos vezetőségének álláspontját várja az ügyben. Az RMDSZ megyeszékhelyi szervezetének egyébként tetszene a hárompárti együttműködés ötlete, Kereskényi Gábor helyi elnök legalábbis azt mondta a Krónikának, hogy már húsvét után megpróbálnak egyeztetni a néppárt és az MPP képviselőivel.
Azt azonban megjegyezte, bár a polgármesteri szék elvesztése miatt a két kisebb alakulatot nem tehetik felelőssé, annyi valószínűsíthető – hozzáadva az MPP és az EMNP által 2012-ben kapott voksokat az RMDSZ szavazataihoz –, hogy egy városi tanácsosi székkel többet tudhatott volna magáénak a magyar képviselet, ha négy évvel ezelőtt öszszezárnak.
Pataki Csaba megyei RMDSZ-elnök ugyanakkor még szélesebb körű magyar összefogást szeretne: amint lapunknak elmondta, bevonná az együttműködésbe a civil szervezeteket is. Az elnök szerint „az RMDSZ ajtaja nyitva áll, várják a potenciális partnerek jelentkezését".
Leveleznek, egymásra mutogatnak a bihariak
Kiss Sándor, az RMDSZ Bihar megyei elnökének összefogásra szólító felvetése óta a partiumi megyében is találgatás tárgyát képezi az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) esetleges összefogása a jövő évi helyhatósági választások kapcsán.
Bár Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos elnöke ezt a szövetség jelenlegi vezetése mellett nem tartja elképzelhetőnek, a néppárt helyi képviselete lát esélyt az RMDSZ-szel való együttműködésre. „Részünkről megvan a szándék az együttműködésre, de például az első lépés az lenne, hogy végre kapjunk egy választ arra a levélre, amelyben hetekkel ezelőtt kértünk találkozót Huszár István RMDSZ-es alpolgármestertől" – szögezte le hétfőn Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei elnöke.
Szerinte közös listaállításról kizárólag egy tárgyalássorozat dönthet. „Bár valóban vannak olyan személyek, akikkel problémás lehet az együttműködés, mi a magyarügyet tartjuk szem előtt" – szögezte le. A néppárti vezető lapunknak elmondta, amióta Kiss Sándor az általuk szervezett városi fórumon ad hoc bejelentette a közös jelöltek indításának ötletét, még nem volt alkalmuk személyesen beszélni róla. „Nagyon jó ez, csak meg kell tölteni tartalommal" – fogalmazott Csomortányi. Az EMNP-s politikus szerint azonban számos kérdés felmerül a téma kapcsán.
„Korrupt személyekkel nem tudjuk elképzelni az összefogást" – hangsúlyozta. Hozzátette azonban, az RMDSZ Bihar megyei szervezete „biztosan tud találni olyan jelölteket, akik nem keveredtek gyanúba". „Az elmúlt időszakban megfogalmazott bírálatoktól eltekintve a közösség érdekében sok mindenben egyet tudnánk érteni, és megtalálhatnánk a működőképes képletet" – mondta a Krónikának Csomortányi.
Azzal kapcsolatban, hogy Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára nagyváradi látogatása alkalmával kijelentette, hogy az EMNP-vel nincs amiről tárgyalniuk, Csomortányi rámutatott, „szerencsére nem Kovács Péter hoz döntéseket Bihar megyében", így nem is tulajdonít sok jelentőséget a nyilatkozatának.
Pedig úgy tűnik, Szabó Ödön, a szövetség Bihar megyei ügyvezető elnöke is hasonló véleményen van, lapunk megkeresésére ugyanis úgy fogalmazott: „a mi esetünkben Tőkés László visszautasította a javaslatunkat a néppárt nevében, arról pedig nem kaptunk hírt, hogy a helyi néppárt elhatárolódott volna Tőkés válaszától". „Ennél részletesebben nem kívánok válaszolni, mert nem hiszek az újságon keresztüli üzengetésben, s különben sem mondanám el a sajtónak, ha tárgyalást terveznék Csomortányival" – tette hozzá a szövetség politikusa.
„Ha elkezdünk izmozni..."
Máté András, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke nem lát fantáziát az összmagyar előválasztás megszervezésében. Mint mondta, hárompárti együttműködésről csak abban az esetben lehet szó, ha a jelöltek vállalják, hogy az RMDSZ színeiben indulnak a helyhatósági választásokon. Emlékeztetett: Kolozs megyében legutóbb 2004-ben szervezett előválasztást az RMDSZ.
Keizer Róbert, a Kolozs megyei MPP elnöke viszont azt tartaná normálisnak, ha nemcsak Marosvásárhelyen, hanem máshol is szerveznének összmagyar előválasztást. Mint kifejtette, Kolozsváron mindenképp tárgyalni kéne az együttműködésről annak érdekében, hogy a helyi magyarság képviselete ne csökkenjen a városi tanácsban.
„Ha elkezdünk izmozni, hogy ki az erősebb és ki a gyengébb, a magyarság további mandátumokat veszíthet a városi és a megyei tanácsban" – szögezte le Keizer Róbert. Hozzáfűzte: „eljött az ideje, hogy leüljünk tárgyalni, hiszen most nincs kampány, ezért nyugodt körülmények között lehetne stratégiát egyeztetni. Ha minket nem keresnek meg, akkor mi fogjuk kezdeményezni a tárgyalásokat" – ígérte meg a polgári párti politikus.
Soós Sándor, a néppárt Kolozs megyei szervezetének elnöke lapunknak elmondta: még tavaly augusztusban nyílt levelet írt az RMDSZ-nek ez ügyben, de azóta sem kapott választ. Soós úgy véli, Kolozsváron és a megyei tanács esetében közös listát kellene állítaniuk a magyar politikai alakulatoknak. Egyetért abban a polgári párti kollégájával, hogy ideje lenne leülni megbeszélni, hogyan lehetne elkerülni a magyar mandátumok elvesztését.
Mint részletezte: igaz ugyan, hogy a néppárt másfél százaléknál kevesebb szavazatot kapott a legutóbbi választásokon, de ez egy-két magyar mandátummal kevesebbet jelentett a kolozsvári és a megyei tanácsban. Emlékeztetett: az államelnöki választásokon némileg nőtt a néppárt támogatottsága Kolozs megyében. „Meg kell vizsgálnunk, hogy a megye településein hogyan lehet a magyar önkormányzati képviseletet a legjobban megerősíteni, egy-egy mandátum sorsa ugyanis a kisebb településeken gyakran csak 2-3 szavazaton múlik" – mutatott rá Soós Sándor.
„Hozzánk nem érkezett ilyen jellegű megkeresés" – ezt a választ kaptuk Faragó Pétertől, a szövetség Arad megyei szervezetének elnökétől, amikor a helyi szintű együttműködés lehetőségéről kérdeztük. Mint mondta, Arad megyében a néppártnak „csak néhány embere van", az MPP-nek pedig nincs megyei szervezete, így nem valószínű, hogy követni tudják a marosvásárhelyi példát.
Burián Sándor, a néppárt Arad megyei elnöke viszont úgy tudja, az RMDSZ határozottan elzárkózik a közös választási lista állításától. „A 2012-es helyhatósági voksoláson két település esetében merült fel a közös listaállítás ötlete, de a szándék elbukott, mert az RMDSZ csak úgy fogadta volna el a javaslatot, ha a szövetség listáin indulnak a néppártos jelöltek. Ez nyilván nem felelt meg nekünk" – magyarázta Burián. Az RMDSZ egyébként 2012-ben öt községben tudott polgármestert állítani.
Brassóban – ahol a legutóbbi a helyhatósági választásokon példaértékű együttműködést kötött az RMDSZ és az EMNP – egyelőre nem került szóba a közös listaállítás, tudtuk meg Kovács Attilától, az RMDSZ Brassó megyei elnökétől. A politikus azonban közölte: folyamatosan egyeztetnek a helyi magyarságot érintő kérdésekben, s a két alakulat minden bizonnyal közös brassói és megyei önkormányzati képviselői jelöltlistát fog állítani 2016-ban is.
Amint arról beszámoltunk, Marosvásárhelyen közösen szervez előválasztást és közös polgármesterjelöltet indít a három magyar politikai alakulat. A kezdeményezés mindeddig példátlan. Korábban egyébként az is felmerült, hogy az EMNP és az MPP közös jelölteket állít a jövő évi megmérettetésen, a két párt vezetői azonban egyelőre nem tárgyaltak a témáról.
Krónika (Kolozsvár)

Végleges ítélet: örököseihez kerül az árkosi Szentkereszty-kastély
Tizenkét évi pereskedés után örökösei birtokába kerül az árkosi Szentkereszty-kastély, a benne működő kulturális központnak ki kell költöznie, pedig minden lehetőséget megragadott, hogy az ingatlan ne képezhesse visszaszolgáltatás tárgyát, s ne kelljen elhagynia a birtokot: így a korrupcióellenes hatóságnál jelentették fel azokat, akik közreműködtek az örökség odaítélésében.
Báró Szentkereszty Zsigmond és felesége, gróf Haller Anna 1870 körül kastéllyá bővíttette az egykori árkosi udvarházat. Fiuk, id. báró Szentkereszty Béla, Háromszék vármegye főispánja az 1890-es években újabb átépítéseket végeztetett, amely során a kastély elnyerte mai formáját. Az ingatlan öröklés útján ifj. Szentkereszty Béla birtokába került, aki 1944. július 28-án elhunyt. 1945-ben államosították: árvaház, mezőgépészeti iskola, termelőszövetkezet, utóbb agronómusház működött benne. 1982-ben átvette a Román Kommunista Párt, s protokolláris vadászkastélyt alakítottak ki a diktátorházaspárnak. A rendszerváltás után a művelődési minisztérium alárendeltségébe tartozó, 1990-ben létrehozott Árkosi Kulturális Központ (a továbbiakban központ) kapott helyet benne.
Örökösök A kastély utolsó jogos tulajdonosa, ifj. báró Szentkereszty Béla földbirtokos leszármazott nélkül hunyt el. Három nővére közül a legidősebb, Johanna (Janka) pribéri, vuchini és dunaszekcsői gróf Jankovich-Bésán Endréhez, a középső, Marietta Kuno von Kettenburg báróhoz ment feleségül, Erzsébet hajadon maradt. Janka még öccse előtt, 1933-ban elhunyt, örököse fia, az 1908-ban a magyarországi Gicen született Jankovich-Bésán Elemér. (További négy keresztneve volt. Utódainak is számos keresztneve van. A könnyebb azonosítás érdekében riportunkban az elsőre szorítkozunk.) Utóbbinak Christine Hoenning-O’Carroll bárónővel kötött házasságából öt lánya és három fia született. A család a második világháborút követően a Dél-afrikai Köztársaságba költözött. A fiúk közül a legidősebb, Jankovich-Bésán András még Gicen született 1934-ben. Ő az, aki a 2001/10-es törvény alapján kérte a kastély és a birtok visszaszolgáltatását. András és Maria Adelisa Marques Matos Corte-Real házasságából három gyerek született: Jankovich-Bésán András, Elemér és Krisztina. Apjuk halálát követően ők folytatták a pereskedést.
Tulajdonképpen örökös még lenne, de a 10-es törvény alapján csupán Jankovich-Bésán András kérte az ingatlant. Testvérei, illetve leszármazottaik is jogosultak lettek volna, ahogy Szentkereszty Marietta lányának leszármazottai, a Droste von Vischering von Nesselrode-Reichenstein grófok is.
Per hátán per
A pereket vázlatosan írjuk le, közérthetőségre törekszünk, és kihagyjuk a zavaró elemeket. Így például a bírósági eljárásban az elején részt vett az állam képviselőjeként a Kovászna megyei közpénzügyi hivatal, továbbá Sepsikőröspatak község önkormányzata, ugyanis Árkos akkor még oda tartozott, 2004-ben nyerte el önállóságát.
Jankovich-Bésán András kérvényt nyújtott be a központhoz, melyben kérte az ingatlan visszaszolgáltatását. A központ 2002 márciusában ezt elutasította. Az örökös a Kovászna Megyei Törvényszékhez fordult, megtámadta az elutasító határozatot, és nyert. A 2004 júliusában meghozott ítélet kimondta, természetben vissza kell szolgáltatni a kastélyt, kápolnát, istállót és a hozzájuk tartozó 9 hektár területet. Az ítélet ellen óvást nyújtott be a központ. 
Az ügy a brassói táblabíróságra került, ott 2005 márciusában ellentétes ítélet született, ezt megfellebbezte az örökös. 2007 júliusában a Legfelső Ítélőtábla és Semmítőszék helyt adott a fellebbezésnek, és újratárgyalásra visszahelyezte az ügyet Brassóba. Ott a táblabíróság 2009 decemberében elutasította a központ óvását.
Ez újabb ítélet ellen fellebbezett a központ. 2012 novemberében a Legfelső Semmítő- és Ítélőszék elutasította a fellebbezést, és helyben hagyta a Kovászna Megyei Törvényszék visszaszolgáltatásra vonatkozó ítéletét. A végzés visszavonhatatlan. A központ mégis két rendkívüli jogorvoslati kérelmet nyújtott be ez ellen, az ítélőtábla mindkettőt visszautasította.
Feljelentés
Ekkor már végleges és visszavonhatatlan volt az ítélet a kastély és a birtok visszaszolgáltatásáról. Ám a központ vezetősége Ioan Sabău-Pop marosvásárhelyi ügyvéd által büntetőjogi feljelentést tett az Országos Korrupcióellenes Ügyészségen. Ebben hamisítás, hamis okirat tudatos felhasználása, hamis nyilatkozat és csalás vádjával kérik mindazok felelősségre vonását, akik elősegítették a Jankovich-Bésán család javára való végzést: azaz ügyvédekét, közjegyzőkét, helyi közigazgatásét, telekkönyvi tisztviselőkét.
A nagyon hosszú keresetben, melyben az örökösöket következetesen állítólagos örökösöknek titulálja az ügyvéd, többek között a következők állnak:
A felsoroltak alapos bűnügyi programot építettek fel. Igen komoly kételyek adódnak az örökösi minőség kérdésében. Aztán hosszasan boncolgatja, a visszaigénylő milyen fokú rokonságban áll a volt tulajdonossal. A „nepot” kifejezés románul egyaránt jelent unokát és unokaöcsöt. A feljelentő tévútra viszi a beadvány olvasóját. 
Boncolgatja, Jankovics-Bésán Endre hogyan lehet Szentkereszty Béla unokaöccse, amikor az „anya”, Janka 1933. október 13-án elhunyt, a „szegény Endre” meg 1934. augusztus 2-án született, tehát tizenegy hónappal később. Az ügyvéd hozzáteszi, valószínűleg a nemesi címerrel rendelkező családoknál abban az időben hosszabb volt a terhesség ideje, mint a közönséges halandóknál. Ez a rosszindulatú megjegyzés még logikájában sem áll, ugyanis, mint az ügyvéd is megjegyezte, a „fiú” később született. A másik csúsztatás az, hogy Endre nem Janka fia, mint ahogyan azt erőltetve állítja, hanem unokája. A Janka fia 1908-ban született, az ő fia meg 1934-ben nyugodtan megszülethetett nagyanyja halála után tizenegy hónappal.
A feljelentés hosszasan taglalja a Jankovich-Bésán Endrének kiállított közjegyzői örökösi bizonylatok hamisságát. (Az illetékes bíróságok a visszaigénylőre vonatkozó örökösi bizonyítványok törvényességét jogerősen megállapították.) Aztán arra a következtetésre jut, hogy itt egy teljes, visszaszolgáltatási iratokat gyártó hálózatról van szó. A cél az volt, hogy örökösnek adja ki magát azért, hogy a visszaszolgáltatási folyamatot megjátszva csalással megrövidítse a román államot, melynek tulajdonjoga volt – állítja az ügyvéd, hozzátéve, a valódi örökös Szentkereszty Erzsébet, aki viszont a horthysta Magyarország hadseregébe igazolt, s elhagyta az országot. Éppen ezért, mivel az ellenségnél szolgált, jogosan sajátította ki a román állam a birtokot, állítja az ügyvéd. (Nem tudunk arról, hogy az akkori Magyarország hadseregében nők is harcoltak volna.)
Aztán kifogásolják a birtok telekkönyvezését is. Mindazonáltal megállapítják, hogy a román államot tízmillió eurónyi értékkel károsították meg, és kérik a vétkesek felelősségre vonását. Ezt az ügyet a korrupcióellenes ügyészség a brassói táblabíróságra helyezte. A tábla elutasította a vádakat. Aljas húzás
Annak illusztrálására, hogy milyen fondorlathoz folyamodott a központ által megfogadott ügyvéd, Ioan Sabău-Pop, idézünk a beadványából, mellyel 2014-ben a per Kovászna megyéből való áthelyezését kérte. (Különben Ioan Sabău-Pop a Vatra Românească alelnökeként szerepet játszott az 1990. márciusi marosvásárhelyi eseményekben – szerk. megj.) Indoklásában az egykori Har–Kov-jelentéshez hasonló állításokat sorakoztatott fel. Precedensként felhozta, hogy a Kovászna megyei prefektus is áthelyeztette a föld-visszaszolgáltatási pereket. Közli, hogy Kovászna és Hargita megyében közszájon forog: székelyföld (így, kisbetűvel!) nem Románia, s ebből a feltevésből kiindulva ezekben a megyékben a román állam, a román állami hatóságok nem léteznek, így a igazságszolgáltatás sem létezik már. Hozzáteszi, említett térségben puskaporos a hangulat, fennáll a veszély, hogy megismétlődnek a március 20-ai marosvásárhelyi események. 
Azt állítja, hogy a megyei törvényszék volt elnökét és más két bírót Tőkés László kivitte Budapestre eligazításra. Ebből érthető, milyen viszonyok uralkodnak ott, egy bíró még ha román, akkor is nehéz helyzetben van. A megyei igazságszolgáltatásban hungarista és nemzetellenes pszichózis uralkodik a sokrétű összefonódások miatt, melyek bumerángként hatnak a visszaszolgáltatási perekben – áll többek között Ioan Sabău-Pop fejtegetésében.
A rágalmazó hallgat arról, hogy a visszaszolgáltatás törvényességét a Bukarestben székelő (nem har–kovi!) Legfelső és Semmítő- és Ítélőszék három döntésében is helybenhagyta.
Az utolsó akadály
Az örökösök bírósági végrehajtóhoz fordultak, a központ ismét az igazságszolgáltatáshoz, megfellebbezte a végrehajtást. A per végéig szóló felfüggesztés után alapfokon a Sepsiszentgyörgyi Bíróság, véglegesen a Kovászna Megyei Törvényszék utasította vissza a keresetet.
Kincses Előd, az örökösök ügyvédje érdeklődésünkre elmondta, a 10-es törvény alapján teljesen törvényesen juttatták vissza a Szentkereszty-kastélyt. (Kincses Előd szintén szerepet játszott az 1990. márciusi marosvásárhelyi eseményekben, akkor is a másik oldalon – szerk. megj.) A Kovászna Megyei Törvényszék 2004-ben hozott ítélete óta mindenféle trükkel húzták az eljárást, amelyet csak 2012. november 23-án sikerült véglegesen megnyerni a legfelső ítélőszéknél. Utána perújítást és semmisségi kérelmet is benyújtottak, mindkettőt elvesztették, mert teljesen megalapozatlanok voltak.
Érdeklődésünkre, hogy időközben a német Dorste grófok hogyan kerültek a képbe, az ügyvéd elmondta, az akadékoskodás közepette kitalálták, hogy megkérdezzék a német grófokat, szeretnének-e örökölni. Pont olyan fokú örökösök, mint Jankovich-Bésánék, de a 10-es törvény jogvesztő határidejéig nem nyújtottak be igénylést, tehát nem is jöhettek szóba. Különben is nyilatkoztak arról, hogy nem tartanak igényt az örökségre.
Addig húzták az ügyet, hogy időközben elhunyt Jankovich-Bésán András, s a visszaszolgáltatás a gyerekek javára történt. De le kellett járatni a hagyatéki tárgyalást, mivel a legelső ítélet még az apa javára szólt. Bejegyeztették a tulajdonjogot. Azt is megtámadta a Központ. Az ügyvéd szerint törvénytelenül, hiszen jogalap nélküli használója az ingatlannak. Azzal védekeztek, hogy operatív kezelési joguk van. „Nagyon édes nekik ez a használat, hiszen egy fityinget sem fizetnek” – jegyezte meg. Most ki sem akarnak kiöltözni.
Az új perrendtartás gyorsított eljárást tesz lehetővé, ha valaki a tulajdonos beleegyezése nélkül használ egy ingatlant. Felszólították a központot, hogy harminc nap alatt ürítsék ki a kastélyt, s fizessék ki három évre a lakbért. Válaszra sem méltatták, teszi hozzá Kincses Előd.
Bizonytalanságban A központ igazgatója, Kopacz Attila, aki 2008-ban került az intézmény élére, érdeklődésünkre elmondta, örökölte az ügyet. A brassói ügyvéd visszalépett, újat kerestek. Ioan Sabău-Pop marosvásárhelyi ügyvédet ajánlották Bukarestből, mint olyan szakértőt, aki részt vett a visszaszolgáltatási törvény kidolgozásában. Az ügyvéd végezte a dolgát, a kivizsgálást azért kérte, hogy megbizonyosodjanak, jogos-e a visszaszolgáltatás, mert nagy a felelősség. Az én tisztem a rendezvények szervezése, nem a jogi gondok megoldása – hangsúlyozza Kopacz. Állítja, nem fordult hozzájuk senki bérleti szerződést kötni. Két felszólítást kaptak, hogy ürítsék ki a kastélyt, ellenkező esetben kártérítést számolnak fel. 
Egyrészt a végrehajtó kötelezi, hogy hagyják el az ingatlant, de nem teszi fel senki a kérdést: mi lesz az állami vagyonnal? Voltak beruházások, amelyek leltáron szerepelnek, továbbá ott van egy 78 alkotásból álló térplasztika-együttes, amelyet nem lehet elszállítani. Azt sem vették figyelembe, hogy itt művelődési intézmény működik. Hogy mi lesz a jövő, nem tudja Kopacz Attila. Hozzáteszi, a művelődési miniszter asztalán a helyzetjelentés. Ott születik meg a döntés. Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)