Az RMDSZ Hargita megyei szervezete rendezte Gyergyószárhegyen, szept. 21-én a Kárpát-medencei pedagógusok tanácskozását. Az ismerkedést, a reális helyzetfelmérést tűzték célul, hogy kidolgozhassák a kapcsolattartás módját és javaslatot tegyenek a magyar nyelvű oktatás védelmére. Papp Kincses Emese, az RMDSZ Hargita megyei titkára tartotta a bevezetőt, dr. Demény Lajos történész, szenátor pedig a vitaindító előadást. A hazai oktatás helyzetéről beszélt Bíró István, a Tanügyminisztérium képviselője, a Hargita megyei iskolákról Tánczos Vilmos, a szlovákiai magyar oktatásról Kovács László, a somorjai magyar gimnázium tanára, a kárpátaljairól Balogh Rozália beregszászi tanár, a jugoszláviairól Tóth Lajos, az Újvidéki Egyetem módszertani tanszékének tanára, a magyarországiak nevében Tóth Pál Péter, a Magyarságkutató Intézet munkatársa beszélt. A megjelentek találkoztak az ugyancsak Gyergyószárhegyen ülésező Erdélyi Múzeum-Egyesület tagjaival. A következő napon, 22-én a moldvai csángómagyarokat keresték fel, 23-án pedig részt vettek a zágoni Mikes Kelemen emlékünnepségen. /Borbély László: Kárpát-medencei pedagógusok tanácskozása Gyergyószárhegyen. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 25./ Dr. Demény Lajos előadásából részleteket közölt a Csíki Lapok. Romániában összesen két osztálynyi óvónőt és tanítónőt képeztek magyarul, évente tehát maximum 36 óvónő és 36 tanítónő kezdhette meg pályáját. Jelenleg több mint 1200 magyar óvónőre és tanítónőre lenne szükség. Ebben az évben húsz liceális osztály indult 850 diákkal. Jelenleg öt önálló és három tagozatos magyar tanítóképző működik. Mintegy 1500 tanítónő és óvónő képesítés nélkül dolgozik, számukra ősztől lehetővé válik az oktatás, szünidő alatt járnak tanfolyamra. Nagyon kevés önálló magyar középiskola van, harcolni kell önálló iskolákért. Maros és Brassó megyét kivéve Erdélyben a magyar nyelvű oktatás hagyományos központjaiban mindenütt létre tudták hozni a magyar iskolákat. Óriási a tanárhiány, 1995-ig több mint 5000 tanár hiányzik a romániai magyar oktatásból, jelenleg még 520 magyartanárra lenne szükség. Demény kifejtette: amennyiben nem sikerül önálló magyar egyetemet létrehozni, akkor az egyházakkal közösen saját magánegyetemet kell kialakítani. /Helyzetjelentés az oktatásról. = Csíki Lapok (Csíkszereda), okt. 2./

Márc. 18-án Szilágysomlyón, a református egyház gyülekezeti termében Kós Károly Erdély kövei című grafikai kiállítását nézhették meg az érdeklődők, majd könyvbemutató követett. A Budapestről érkezett Tóth Pál Péter (az MTA demográfiai osztályának főigazgatója) mutatta be Szórványban című szociográfiai művét. A feldolgozott anyag (több mint 12 000 kérdőív) az Észak-Erdélyben, magyar és vegyes házasságban élő családok helyzetét mutatja be 1942-44 között. Egy hasonló jellegű felmérés a szórványban napjainkban is fontos lenne. /Benkő N. Ildikó: Grafikai kiállítás és könyvbemutató. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 22./

A Szatmári Északi Színházban jóideje puskaporos a hangulat. Hetekkel ezelőtt felröppent a hír, hogy Cristian Ioan, a színház vezérigazgatója, leváltja a román tagozat néhány vezetőjét, ez a sors vár Parászka Miklósra is, a Harag György Társulat vezetőjére. Akkor az RMDSZ közbelépését is kérték, amit viszont az elutasított, mivel nem kíván részt venni a színházi hatalmi harcokban. Cristian Ioan márc. 28-án azonnali hatállyal felmentette Parászka Miklóst, s helyette Tóth Páll Miklóst nevezte ki a Harag György Társulat élére. /(Dancs Artúr): Felfüggesztették Parászka Miklós társulatigazgatót. Felfüggesztették Parászka Miklós társulatigazgatót. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 29./

Tóth Pál Péter /Budapest/ szociológus Szórványban /Püski, Budapest, 1999/ című könyvéről tartott előadást Nagyenyeden, a Bethlen Könyvtárban. Elmondta, hogy Észak-Erdélyben 1942 januárja és 1944 decembere között - azt követően, hogy a terület visszakerült Magyarországhoz - az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület irányításával a magyar és a nemzetiségileg vegyes családok körében kérdőíves vizsgálatot végeztek. A kitöltött családlapokat a háború végén Budapestre menekítették, de feldolgozásukra már nem került sor. A vizsgálat 709 településén 9998 magyar és 2854 vegyes, azaz összesen 12 852 családra terjedt ki, és több mint 130 ezer személyt érintett. A szerző munkájában kísérletet tett az anyanyelv, az otthon használt nyelv, a vallási életben való részvétel, valamint a különböző kulturális szimbólumok egymásra vonatkoztatott összefüggéseinek feltárására. A családok több mint 67 %-a olyan településen élt, ahol a magyar nemzetiségűek aránya nem érte el az 5 százalékot. Tóth Pál Pétert az adatfelvétel arról győzte meg, hogy a mindenkori hatalom törekvései mellett a magyar származásúak asszimilációjában a spontán folyamatok jelentős szerepet játszottak. /Győrfi Dénes: Szórványban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 3./

"Kocsis Ágnes, a Szatmár Megyei Múzeum könyvtárosa beszámolt a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesülete /RMKE/ szervezésében Hargitafürdőn Az erdélyi magyar közművelődés- és könyvtárügy címmel megrendezett konferenciáról. A jelenlegi mostoha gazdasági körülmények között a közművelődési értékközvetítés is veszélybe került, ezzel a veszéllyel a romániai magyar kisebbségi társadalom szellemi elitjének szembe kell néznie. Tóth Pál Péter magyarországi szociológus a kulturális felmorzsolódás veszélyeire figyelmeztetett. Szóba került a Scola Orbis, az egyetemes magyar iskolakönyvtár-történeti program, valamint a korszerű katalogizálást segítő Biblis-program. Kiss Jenő sepsiszentgyörgyi könyvtárigazgató, az RMKE elnöke javasolta: idén meg kellene indítani a könyvtári menedzserek képzését, jövőre pedig nagyszabású nemzetközi olvasótábor lenne Torockón. /Kereskényi Sándor: Kocsis Ágnes könyvtáros: "A közművelődési értékközvetítés is veszélybe került..." = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 8./ "

"Vallásosság, olvasáskultúra, nemzettudat témával kezdődött okt. 4-én kétnapos konferencia a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Házban hazai és külföldi könyvtárosok, pedagógusok és más szakemberek részvételével. A rendezvényt a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesülete, a Jakab Antal Tanulmányi Ház, a Hargita Megyei és Városi Könyvtár, valamint a Pro Libris Könyvtári Egyesület szervezte. Kopacz Katalin, a Hargita Megyei és Városi Könyvtár igazgatója leszögezte: A cél az olvasással kapcsolatos gondok, tapasztalatok megbeszélése, az olvasás, nemzettudat, vallásosság kapcsolatának értelmezése. Egyfajta terápiára is szükség van, az olvasási készség alakítható, az olvasás megszerettethető. Este megnyitották meg Róth András Betűk varázsa című iniciálé kiállítását. /Kovács Attila: Színvonalas konferencia Csíksomlyón. = Hargita Népe (Csíkszereda), 2001.okt. 5./ A konferencia meghívottjai olvasáskultúra, nemzeti önismeret, vallásosság témakörben tartanak előadásokat. Az előadók között van Tóth Pál Péter /Budapest/ szociológus, Fóris Ferenczi Rita /Kolozsvár/, adjunktus a BBTE-n, Cs. Kovács Katalin /Kolozsvár/ tanár, az Erdélyi Magyar Olvasásegyesület elnöke, Dr. Kovács Zoltán - egyetemi adjunktus, a BBTE Tanárképző Intézetének igazgatója, Kolozsvár, Orbán Gyöngyi, egyetemi docens, BBTE, Magyar Irodalomtudományi Tanszék, Kolozsvár, Jakab Gábor római katolikus pap /Kolozsvár/, a Keresztény Szó főszerkesztője, Róth András Lajos könyvtáros, muzeológus, Tudományos Könyvtár, Székelyudvarhely, dr. Gereben Ferenc /Budapest/ egyetemi docens. /Kétnapos könyvtáros konferencia. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 5./ A konferencián elhangzott előadások rávilágítottak arra, hogy a vallásosság és nemzettudat egymást feltételező tudatformák, főként kisebbségi helyzetben. Az olvasáskultúra szervesen összefügg a nemzeti önazonosság, valamint a vallásosság ügyével. Dr. Gereben Ferenc szavait idézve: "Az olvasáskultúra és a magyarságtudat színvonala egymást erősíti, illetve együtt gyengül meg." Az olvasáskultúra mennyiségi és minőségi mutatói egyértelműen jobbak kisebbségi helyzetben, ez különösen érvényes Erdélyre. - Romlott a fiatalok olvasási teljesítménye, szövegértése, ízlésük egyre inkább a kommersz jellegű, kevéssé fajsúlyos olvasmányok felé tolódik. /Kopacz Katalin: Vallásosság - olvasáskultúra - nemzettudat. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 12./"

A Magyarországgal szomszédos országokból érkező és ott letelepedni kívánók "vándorlása" nem tekinthető migrációnak, hanem áttelepülésnek – jelentette ki egy budapesti nemzetközi konferencián Tóth Pál Péter, a Magyar Tudományos Akadémia demográfiai bizottságának elnöke. Rámutatott: a Magyarországra érkező külföldiek döntő többsége magyar nemzetiségű, Magyarországot anyaországának tekinti. "Az, hogy csak a rendszerváltás óta százezernél többen települtek át, még mindig a »trianoni krízissel« magyarázható, az első világháborút lezáró békeszerződés nyomán ugyanis határainkon túlra került több mint hárommillió magyar" – mondotta. 1990 és 2000 között 230 ezer bevándorló érkezett Magyarországra, huzamosabb (egy évnél hosszabb) ideig 107 ezren maradtak ott, 97 százalékuk a környező országokból érkezett. 2001 és 2003 között 15 ezernél több külföldi kapott magyar állampolgárságot, a tavaly a bevándorlási, illetve letelepedési engedéllyel rendelkezők száma pedig 104 ezer volt. 2003-ban további 40 ezren folyamodtak tartózkodási engedélyért. Az egykori Jugoszláviából a sorozás elől Magyarországra menekülők beilleszkedése jóval nehézkesebb. A letelepedési engedélyre jogosulttá váló vajdasági magyarok egyelőre nem kapnak családi pótlékot, sem egészségügyi ellátást. Közülük harmincan már tíz éve befogadó-állomásokon élnek. /Százezren felül a Magyarországra áttelepülők. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 28./

Kétnapos szakmai tanácskozást tart a csíkszeredai Sapientia EMTE. A magyarországi felsőoktatási és kutatási támogatások hasznosulása az egyes magyar kisebbségi régiókban című tanácskozáson az anyaországi tudományos élet képviselői mellett a kisebbségben élő magyar kutatók, felsőoktatási szakemberek vesznek részt. A tanácskozáson jelen van Bálint Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának /HTMH/ elnöke is. A tanácskozás megnyitója előtt dr. Berényi Dénes akadémikus, Tóth Pál Péter és Egyed Albert hároméves kutatás alapján ismertették megállapításaikat. A kutatás a Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben és a Délvidéken végzett kutatás az 1990-2000 közötti időszakban a magyar felsőoktatásra és a kutatásra szánt támogatások hatékonyságát mérte fel. A felmérés eredménye: a Magyarországról érkező támogatások fő jellemzője a koordinálatlanság volt. Tizenkét év alatt közel 12 milliárd forint érkezett az említett célra, ami a magyarországi támogatások 15 százalékának felel meg. Berényi Dénes akadémikus szerint a támogatások megítélése legtöbb esetben pályáztatással történik. Pályázat kiírása intézmények, kutatói csoportok működési költségeire nem megfelelő, ezekben az esetekben normatív támogatásokra lenne szükség. A kutatás másik fontos következtetése, hogy a határon túli tudományos munkát integrálni kellene a magyar tudományos életbe. Tóth Pál Péter szerint Magyarországon nem dolgoztak ki nemzetpolitikai koncepciót, ezért a választások is kihatással vannak a felsőoktatási intézmények, valamint a kutatások finanszírozására. /(Daczó Dénes): A támogatáspolitika jellemzői: koordinálatlanság, politikai függőség, koncepcióhiány. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 5./ Egységes magyar felsőoktatási tér megteremtésére van szükség – hangzott el „A magyarországi felsőoktatási és kutatási támogatások hasznosulása az egyes magyar kisebbségi régiókban” című konferencián. Bálint-Pataki József, a HTMH elnöke kifejtette, hogy míg 1992-ben 305 millió forinttal támogatta a magyar állami költségvetés a határon túli magyarságot, idénre 13,7 milliárdot terveznek e célra fordítani. Hangsúlyozta, hogy prioritás a Kárpát-medencei magyar oktatási stratégia kialakítása. /Sarány István: Magyar felsőoktatási tér. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 5./

Mégiscsak létezik olyan dokumentum, amely Magyarország népesedési mutatóit vizsgálja az elkövetkező évtizedekre előrevetítve, és amely többek között milliós nagyságrendű ázsiai bevándorló betelepítésének lehetőségét is számba veszi. A migrációs stratégiáról szóló – a fedlap szerint 2017-ig titkosított – dokumentum letölthető a Fidesz és a KDNP honlapjáról. Előzőleg Semjén Zsolt, a KDNP elnöke február 20-án beszélt „egymillió ázsiai importjáról”, amely egy kormány által megrendelt, demográfiai és migrációs politika kidolgozásáról szóló tanulmánynak a része. A kormány cáfolta, hogy létezne ilyen dokumentum, az Index internetes portál azonban megszólaltatta a tanulmány egyik szerzőjét. A kutató egyik kollégájával írt tanulmányában vetette fel először egy potenciális egymilliós bevándorlás lehetőségét, de hangsúlyozta, hogy 1999-es tanulmányukban csak egy matematikai demográfiai modellre hívták fel a figyelmet. A KSH Népességtudományi Kutatóintézetének (NKI) egyik neves kutatója azt állítja, készültek már hasonló vizsgálatok Magyarországon. Hablicsek László és Tóth Pál Péter nevéhez fűződik az a demográfiai modell, amelynek egyik változataként azt számították ki a tudósok, hogy egyetlen és kizárólagos alkalommal hány bevándorlót kellene egyszerre befogadnia Magyarországnak ahhoz, hogy 2050-re megmaradjon a tízmilliós lélekszám. A dokumentum miatt Semjén lemondásra szólította fel Petrétei József igazságügyi és rendészeti minisztert. A KDNP elnöke hangsúlyozta: javítani kell a demográfiai viszonyokon, és erre két lehetőség van, a családtámogatási rendszer átalakítása vagy a betelepítés. A kormányszóvivő szerint olyan szakértői anyagról van szó, amely még az egyeztetés folyamatáig sem jutott el. /Balogh Levente: Jönnek az ázsiaiak? = Krónika (Kolozsvár), febr. 23./

Marosvécsen jelenleg iskolás gyerekeknek tartanak délutáni foglalkozásokat, azonban az óvodások szülei részéről is igény fogalmazódott meg a hosszabbított program iránt. Jelenleg Marosvécsen az I-IV. osztályos gyerekeknek az egyház heti négy alkalommal biztosít délutáni foglalkozásokat. A tevékenységet két tanítónő, Méra Ilona és Tóth Pál Melinda vállalta fel. A helybéli roma gyerekekkel a román tagozaton egy roma oktató, Gyulai Rodica a tanórák után heti kilenc órát foglalkozik. /Menyhárt Borbála: Délutáni foglalkozások Marosvécs községben. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 18./

"Szülőföldem, kicsi város…"
A dicsőszentmártoni művelődési házban író- olvasó találkozón mutatták be a marosvásárhelyi Súrlott Grádics irodalmi kör antológiáját. Az antológia válogatója, Bölöni Domokos beszélt a körről és a gyűjtemény tartalmáról, majd a város költőjeként ismert Hadnagy József munkásságát méltatta. Az előtérben nyílt fotókiállítás képei Kós Károly munkásságából nyújtanak ízelítőt.
A vendégeket Szabó Albert kerületi RMDSZ-elnök üdvözölte, kiemelve a hasonló összejövetelek léleképítő erejét. Bölöni Domokos író, szerkesztő, lapunk munkatársa, irodalmi körök szervezője és éltetője az est méltó felvezetéseként arra kérte az egybegyűlteket, hogy a gyász napján, november negyedikén, az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjai emlékének adózzanak lélekben egyperces csenddel.
A Kriterion Könyvkiadó gondozásában megjelent kötet, Az eltérített felvonó című antológia egy híján harminc szerzőt vonultat fel, amire alig találni példát az erdélyi magyar könyvkiadásban. Bölöni az esten részt vevő diákokat írásra buzdította, és ízes humorával derítette jókedvre a jelenlévőket.
Hadnagy Józsefet magáénak tudja a város. Legutóbbi, Labirintus című könyve mintegy foglalata eddigi útjának: a versciklusok tartalmazzák mindazokat a kérdéseket, amelyekre választ keres a költő. Ezek a gyökerekkel, a múlttal, a léttel függenek össze, de föllelhető bennük a kultúra, közélet, a politika, a mindennapi gondok számos, a ma emberét intenzíven foglalkoztató problémája is. Hadnagy József azokat a verseit válogatta erre az alkalomra, amelyek a hallgatóság érzés- és gondolatvilágához is közel állnak. Különösen a Dicső-sugarak címűt jutalmazta nagy tapssal a hallgatóság. Felismerték a benne rejlő valóságtartalmat: a karbidkáros kombinátot mint az egykori Dicső "dicsőségét", a tájvánt, a gyermekkor csatáit a cigánysor közelében, a kórház előtti gesztenyesort, a fűzfapartos Küküllőt, az üveggyár környékét… Érezték a jogos aggodalmat is, ami a hazalátogatót fogja el, amikor "emberek a nyelvi dűlőn keveredve, s külön-külön" várják a derengő Dicső napját a "sárból jósolt" jövőkép előtt.
Tóth Pál kispesti építészmérnököt Gagyi Zoltán tanár, az ALKISZ elnöke mutatta be. A fotók készítője Kós Károly épített örökségének felkutatásán, képi megörökítésén munkálkodik. Arra a kérdésre, hogy járt-e valaha Kós Károly Dicsőszentmártonban, egyértelmű választ egyelőre nem sikerült találni, ám a városban általa tervezett, 1910-es évekbeli épületek közül fennmaradt az elemi iskola, igazgatói lakás és óvoda.
Tóth Pál a budapesti Wekerle-telepen került kapcsolatba Kós Károly munkásságával, mert a tisztviselőtelep főterét – mely város a városban –, teljes egészében Kós Károly tervezte. Erdélyt barátai révén ismerte meg, és a nagy előd iránti tisztelet késztette arra, hogy felkutassa és megörökítse az általa tervezett épületeket.
Ha történetesen nem költözik a Wekerle-telepre, akkor is foglalkozott volna Kós Károly épített örökségével? – kérdeztük.
– Valószínűleg nem született volna meg ennek a tervnek az ötlete, ám a nagy építészek iránt mindig is érdeklődtem, tehát bizonyosan foglalkoztam volna, de nem ilyen behatóan. Én is terveztem házakat, de ilyen szépeket sosem. Ugyanakkor sok a közös vonás bennünk: Kós Károly szerette a természetet, lovaglást, mezőgazdaságot, hasonlóképpen én is. Bárhová mentem kis hazámban, Kós-épületekbe botlottam, a Wekerle-teleptől a budapesti állatkerti pavilonokig kézjegye mindenütt fellelhető. Amikor viszont elkezdtem Erdélybe járni, rájöttem, hogy munkásságának nyolcvan százaléka itt található.
A könyvek dedikálásával záruló élményteli est a dicsőszentmártoni magyarságot talán némiképp kárpótolni tudta a hétköznapok megpróbáltatásaiért. A hűvösbe hajló estén a Kökényes néptánccsoport fiataljainak küküllőmenti forgatósát, vidámságát kaptuk útravalóul. Szabó Albert köszönő szavai visszatérő gondolatként visszhangoztak a személygépkocsi meleget árasztó légterében: "Kellenek nekünk az ilyen esték. Hogy együtt legyünk és érezzük: magyarságunkat bátran vállalhatjuk, büszkék lehetünk rá… Senki el nem hiszi nekünk, hogy mi itt, Dicsőben, mennyire szórványban érezzük magunkat. Ennek ellenére összetartunk és próbáljuk pótolni a pótolhatatlant."
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)

Szatmárnémetiben hatodik alkalommal rendezik meg a Magyar Kultúra Hetét
A Magyar Kultúra Hete rendezvénysorozatról számoltak be január 12-én az esemény szervezői, az Ady Endre-Társaság, az Északi Színház és a Kölcsey Ferenc főgimnázium képviselői. Idén kilenc napon keresztül várják különféle kulturális eseményekkel az érdeklődőket.
Immár hatodik alkalommal szervezik meg Szatmárnémetiben a Magyar Kultúra Hetét. A Szatmárnémeti Északi Színházzal és a Kölcsey Ferenc Főgimnáziummal közösen rendezett esemény idén kissé eltér az eddigiektől – tudtuk meg Tóth Pál Miklóstól, az Ady Endre Társaság elnökétől.
A rendezvényeken fellépnek úgy hazai, mint magyarországi, valamint felvidéki előadók is, mivel az évek alatt igen jó kapcsolatot sikerült kialakítani a kultúra ottani képviselőivel. A szervezők idén is bevonták a szatmárnémeti három magyar középiskolájának diákjait, akik már a megnyitórendezvényen fellépnek.
A rendezvénysorozatot a Magyar Kultúra Hagyományőrző Napján, január 22-én nyitják meg helytörténeti előadásokkal, szavalatokkal, népdalokkal és egy különleges gasztronómiai esttel, ahol szatmári töltött káposztát kóstolhatnak a résztvevők.
Január 23-án Kocsis István „A tér” című monodrámája kerül bemutatásra Sebestyén Aba előadásában, 25-én pedig a Szatmárnémeti Északi Színház fennállásának 120. évfordulója alkalmából lépnek fel a 2011-es Partiumi Diákszínjátszó Fesztivál díjazottjai. Csütörtökön és pénteken Ady Endrére emlékeznek a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban, január 27-én pedig a Misztrál együttes lép fel a „Dinu Lipatti” Filharmóniában.
A VI. Magyar Kultúra Hete keretében szavalóversenyre is sor került az Ady Endre Társaság és Kölcsey Ferenc Főgimnázium szervezésében január 28-29 között. Pataki Enikő, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatónője a vetélkedő kapcsán elmondta: a rendezvényre minden verskedvelőt szeretettel várnak, hiszen a magyar vers a közösség ügye. Az igazgatónő ezúton is kéri azokat, akik díjakkal szeretnék támogatni a rendezvényt, azok jelentkezzenek a tanintézmény vezetőségénél.
A rendezvénysorozat a Felvidéki Rockszínház koncertjével, valamint a „Dinu Lipatti” zenészeinek kamarakoncertjével zárul. A január 12-i sajtótájékoztató keretében elhangzott: a rendezvények többnyire ingyenesek, csupán a programban szereplő öt előadásért kell jegyet váltani a színház jegypénztárában. „A Magyar Kultúra Hete az egyik olyan rendezvénysorozatunk, amelyről még nem lehet tudni hová jut. Évről évre különböző meghívottakkal, fellépőkkel színesítjük a rendezvényt, azért, hogy igyekezzünk a történelmünkben és kultúránkban otthonosabban mozogni.” – mondta el Tóth-Páll Miklós. A szervezők ezúton is megköszönik a Szatmár Megyei Tanács, a Városi Tanács, a Betlehen Gábor Alap és a különböző magáncégek támogatását.
Póti Orsolya
szatmar.ro
Erdély.ma

Eredmények és tiszteleti tagság az EME-közgyűlésen
Közgyűlést tartott szombaton délelőtt a Protestáns Teológiai Intézetben az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME). Sipos Gábor elnök beszámolójában elmondta: az intézmény 2011-ben átlagos évet zárt, tevékenységük nem ütközött akadályokba, ugyanakkor több kiemelkedő eredményt mondhatnak magukénak. A kolozsvári magyar főkonzulátus részéről Papp Róbert konzul Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár üzenetét továbbította, aki kormánya további támogatásáról biztosította az EME-t. Tóth Pál Péter, az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság kurátora Kocsis Károly bizottsági elnök és Pálinkás József akadémiai elnök jókívánságait tolmácsolta. Hegedüs Csilla miniszteri tanácsos Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter, RMDSZ-elnök üdvözletét olvasta fel.
A közgyűlés részvevői egyperces néma felállással adóztak az elmúlt évben elhunyt tagtársaik (Szabó György, Gyimesi Éva, Maros Dezső, Müller Ádám, Murvai Olga, Bege Antal) emlékének. Bitay Enikő főtitkár ismertette a 2011-es évre szóló jelentést, amelyben kitért arra, hogy bővült tevékenységi körük: 32 kutatói programot teljesítettek, 24 kötetet jelentettek meg, 79 rendezvénynek és 15 könyvbemutatónak voltak a házigazdái stb. Az idei munkatervben 65 rendezvény és 17 kötet kiadása szerepel. Sipos Gábor EME-elnök szerint a 2011-es év legkiemelkedőbb eseményei a következők voltak: felavatták az Erdélyi Digitális Adattárat, társszervezőként vették ki részüket a kolozsvári hungarológiai kongresszusból, megfelelő szintű könyvkiadási akkreditációt szereztek.
Ezt követően elhangzott a gazdasági-pénzügyi, az ellenőri és a jogtanácsosi jelentés, majd ingatlanügyek kerültek terítékre. A közgyűlés elfogadta az egykori főtitkár, Müller Ádám hagyatékát, amely könyvtáron és kéziratgyűjteményen kívül a Jókai utca 14. szám alatt egy 220 négyzetméteres, teljesen bebútorozott, részben műemléklakásból áll. Ebben a kérdésben már beindult a jogi eljárás. A Kőkert/Haşdeu utcai Jordáky-háznak negyedrésze az EME tulajdona, de jelenleg 50 négyzetméterrel többet használ, amit meg kell vásárolni. Erre egy adomány, Szilágysomlyó központjában fekvő 240 négyzetméteres nyaraló eladása teremthet anyagi fedezetet. A közgyűlés felhatalmazta az elnökséget, hogy megfelelő időben tegyen lépéseket az ingatlan értékesítésére.
Három személynek ítéltek oda tiszteleti tagsági címet. Egyed Ákos az erdélyi történettudomány területén végzett sok évtizedes kutatómunkája és az egyesület elnökeként kifejtett áldozatos tudományszervezési tevékenysége elismeréseképpen részesült ebben a kitüntetésben (laudációt mondott Sipos Gábor). Gyenge Csaba a műszaki tudományok területén sok éven át végzett tudományos munkájáért és az EME Műszaki Szakosztályában kifejtett tevékenységét kapta meg a címet (laudálta Pálffy Károly). Jakab Sámuel pedig az agrártudományi szakosztályban kifejtett szervezőmunkájával vívta ki tiszteleti tagságát (laudációt mondott Farkas Zoltán).
A működési szabályzat értelmében titkos választással megújították a választmány egyharmadát, a következő személyek kerültek be: Csomortáni Magdolna, Gaal György és Pál Judit (1. szakosztály), Veress Erzsébet és Bartók Katalin (2. szakosztály), Bódizs György, Nagy Előd és Széman Péter (3. szakosztály), Kokoly Zsolt (4. szakosztály).
Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár)

Missziós tevékenység eredménye a Kányafő Galéria létrehozása
Könyv és kiállítás a Makovecz-templomban
Könyvbemutatóval és fotókiállítással kezdte meg működését a Kányafő Galéria pénteken délután a Kolozsvár-Törökvágási Református Egyházközség templomának előcsarnokában, ahol a széki születésű Juhos-Kiss János Hol vannak a Kárpátok? című novelláskötetét, valamint Tóth Pál kispesti-wekerlei építőmérnöknek a Kós Károly tervezte házakról, kúriákról, iskolákról és templomokról készített fényképeit ismerhették meg az érdeklődők. A rendezvény zenei programjáról Mezei Boglárka gondoskodott, aki az est folyamán kalotaszegi népdalokat adott elő.
Bibza István, az egyházközség lelkésze, a Kolozsvár-Külső Egyházmegye esperese köszöntötte az egybegyűlteket, hangsúlyozva: missziós tevékenységük egyik eredménye a galéria létrehozása, amelyben a világ szépségeit tehetséges művészeink munkái révén kívánják bemutatni. Szabó Zsolt, a Művelődés folyóirat főszerkesztője megjegyezte: a Makovecz Imre által tervezett és Müller Csaba által kivitelezett templom minden kis zegét-zugát élettel megtöltve kívánnak hozzájárulni ahhoz, hogy a közösség identitástudata erősödjön.
A folytatásban Müller Csaba műépítész méltatta a budapesti Wekerle munkás- és tisztviselőtelepen élő Tóth Pál munkásságát, aki 1994 óta fényképezi a Kós-házakat Erdélyben és Magyarországon egyaránt. Felvételein harminc épületet tár ezúttal a kolozsváriak elé, többek között a zebegényi római katolikus templomot, a budapesti állatkert helyszíneit, a sztánai Varjúvárat, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot és ravatalozót, valamint a nagybaconi református művelődési házat. – A gondosan megválasztott téma és kompozíció mellett munkái dokumentumértékkel bírnak. A művész érinti a Kós életmű eddig feldolgozatlan részeit, ugyanakkor az épületek utóéletét is nyomon követi – mondta Müller Csaba, majd hozzátette: Tóth Pál sorozata átfogó keresztmetszetét nyújtja Kós Károly legfontosabb munkáinak, hiszen olyan házakat is bemutat, amelyek eddig elkerülték a nagyközönség figyelmét.
Másik érdekes életmű a Juhos-Kiss Jánosé, aki tanárként, költőként, szépíróként és újságíróként is igyekszik közreműködni a hagyományok ápolásában; Szabó Zsolt utalt arra, hogy a szerző Széken született, Szamosújváron nőtt fel, jelenleg pedig, amellett, hogy történelmet tanít a Heim Pál Gyermekkórházban, a Wekerle-telepi közművelődési élet aktív szervezője. A Székely Ház Közhasznú Alapítvány gondozásában napvilágot látott Hol vannak a Kárpátok? című kötete már a hatodik a sorban – korábban Bensőm szorítása, Létezésünk kötelesség, Te drága élet, Életre-halálra és A lélek örök címmel jelentek meg könyvei –, novellákat, esszéket és cikkeket tartalmaz, amelyek többségét a nagyváradi Reggeli Újság közölte. A jelenlévők kedvezményes áron vásárolhatták meg a kiadványt, a szerző pedig a begyűlt pénzösszeget a templom javára ajánlotta fel.
Érdeklődésünkre, hogy milyen események várhatók az elkövetkező időszakban a galériában, Bibza István elárulta: terveik között szerepel egy olyan bizottság létrehozása, amelynek tagjait kiállítások szervezésével bíznák meg. – Reménykedünk abban, hogy sokan felkeresnek bennünket, és jól érzik magukat ebben a galériában, hiszen az a célunk, hogy hirdessük, sugározzuk a világ felé, milyen csodálatos művészeink vannak – összegezte a lelkész. Tóth Pál kiállítása három hétig látogatható a Donát út 142. szám alatt található templomban
F. ZS. Szabadság (Kolozsvár)

Holtmarosi Gyöngykoszorú
"Összehoz minket a tánc"
Virágos szoknyás és székely ruhás lányok, fekete csizmát, kalapot viselő kis és nagy legények tűntek fel vasárnap délelőtt Holtmaros utcáin. A 21. alkalommal megszervezett Gyöngykoszorú találkozóra éppen 21 néptánccsoport érkezett, nemcsak a környékbeli településekről, hanem Érmihályfalváról és a magyarországi Soltról is jöttek Maros menti barátokkal találkozni és persze táncolni vágyók.
A hagyományos felvonulás előtt Papp György, a találkozó főszervezője avatott be a részletekbe. – A magyarói Polgármesteri Hivatal, a helyi kulturális egyesület, illetve a faluközösség együttműködésével szervezett néptánctalálkozót nem első alkalommal kapcsolták össze a szombaton zajlott falunappal, amikor nótaestre, könnyűzene-koncertekre, illetve tűzijátékra is sor került. Szintén ekkor lépett először közönség elé a solti testvértelepülés Aranykulcs nevű mazsorettcsoportja – tudtuk meg a főszervezőtől. Papp György azt is elmondta, hogy a holtmarosi Gyöngykoszorúnak évek óta díszvendége is van, a múlt évben a Maros Művészegyüttest, idén a Bekecset hívták meg. A Maros megyei települések – Mezőbergenye, Erdőcsinád, Marosvécs, Disznajó, Marosfelfalu, Szabéd, Vajdaszentivány, Csittszentiván, Mezőbánd, Kisfülpös, Szentgerice, Marosszentkirály és Szászrégen – mellett távolabbi vidékről, a Bihar megyei Érmihályfalváról is érkeztek táncosok, ugyanakkor a jeddi és Marosvásárhelyi citerások is eljöttek zenélni Holtmarosra.
– Ez nem egy egyszerű seregszemle, nem fesztivál, sokkal inkább népi vigadalom. Ilyenkor az elszármazottak is hazajönnek, a hagyományápolás mellett ez a Gyöngykoszorú fontos hozadéka – tette hozzá Papp György.
Táncosból szervező
A folyamatosan érkező néptánccsoportok vezetői egy szép arcú székely ruhás lánynál, a holtmarosi Zsigmond Aliznál jelentkeztek be, aki szabad perceiben szívesen beszélgetett velünk.
– Elsős koromtól 14 éven át táncoltam az itteni néptánccsoportban. Négy éve Kolozsvárra járok egyetemre, de egy-két évvel ezelőtt, amíg nem kezdtem el a tanulás mellett dolgozni, még rendszeresen hazajártam a táncpróbákra – mondta Aliz, majd azt is elárulta, hogy a kalotaszegi tánc a kedvence.
– A Gyöngykoszorú találkozók mindig nagy élményt jelentettek számomra. Összehoz, összekovácsol minket a tánc, sok barátság szövődik ilyenkor. Az érmihályfalvi Nyíló Akác tánccsoport áll hozzánk legközelebb, ők most huszadik alkalommal jöttek Holtmarosra, és mi is mindig visszajárunk hozzájuk – tette hozzá a huszonéves lány, aki ezúttal nem lépett fel a táncosokkal, a helybéli fiatalok szervező csapatában viszont fontos szerepet vállalt.
A holtmarosi fiatalok a rendezvény előtti héten végigjárták a falut, kihirdették a találkozót, és adományt – élelmiszert, pénzt – gyűjtöttek, majd a rendezvény további előkészületeiben, például a konyhán segédkeztek, végül a vendégek fogadásából is kivették a részüket.
Belenőttek a táncba
Papp Györgytől megtudtuk, hogy az 1992-ben alakult holtmarosi néptáncegyüttesnek régebb 60-65 tagja is volt, és a táncosok három korcsoportra oszlottak. Mára egyetlen, 20 fős csoport mAradt, 16 és 27 év közötti táncosok alkotják.
– A jelenlegi csoport óvodáskortól táncol, gyakorlatilag belenőttek a táncba – tette hozzá a Gyöngykoszorú főszervezője.
A találkozón a tinédzserek mellett szép számban akadtak kisiskolások is. Marosvécsről Gorbai Mária Melinda és Tóth Pál Melinda csoportvezető két csapatot hozott, a tizenévesekből álló lánycsoportot, illetve a középcsoportot, amelybe második osztálytól járnak a gyerekek.
– A lányok dunántúli ugróst, a középcsoport mezőségi táncokat ad elő, Gorbai Eszter pedig énekel – tudtuk meg az oktatóktól, akik egyetértettek abban, hogy a kisebb gyerekek is felismerték a hagyományápolás fontosságát, a szünidőben is örömmel járnak próbákra, fellépésekre, és annak is örülnek, ha új táncot tanulhatnak.
A harmadik osztályt végzett Zalán és barátja, Szilárd öt éve táncol a vécsi csoportban. Megszokták a fellépéseket, nem is igen izgulnak. Zalán szerint a nyárádmenti táncok a legjobbak, a mezőségiek pedig a legérdekesebbek.
Népdal mamától és a netről
Bíró Anita Disznajóról érkezett. Három éve táncol a helyi néptánccsoportban, de ezúttal énekkel készült.
– A Hej, most kezdtem selyemkendőt viselni című népdalt nagymamámtól tanultam, az Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen kezdetűt pedig az interneten találtam – árulta el a székely ruhás kislány, aki Nyárádremetén készült gyönyörű viseletét unokatestvérétől örökölte.
Távolról jött barátok
Míg a legtöbb táncos a Gyöngykoszorú napján érkezett a faluba, az érmihályfalviak korábban jöttek. Szálláshelyükön, egy 150 éves ház környékén igazi fesztiválhangulat uralkodott.
– 62 táncosunk van, de most csak hat pár táncol. Felcsíki és dél-alföldi táncokat mutatunk be – mondta Borbély Simon Csaba csoportvezető, akitől azt is megtudtuk, hogy a Bihar megyei településen 3 éves kortól táncolnak a gyermekek, a legkisebbek csoportját 12 pár alkotja. Arra a kérdésre, hogy milyen Holtmarosra jönni, a fehér ingek előkészítésével foglalatoskodó, illetve az árnyékban pihenő fiatalok egyhangúlag kiáltották, hogy "mindig jó". Egy fiatalember pedig azt is megjegyezte, hogy nagyon finom a víz errefelé.
Örömünnep forgatagában
Kora délután felvonuláshoz sorakoztak a táncosok, aztán lovasok kíséretében, a solti mazsorettcsoporttal az élen elindult a menet végig a falun. A futballpályán felállított szabadtéri színpadon körülbelül egy óra múlva kezdődött a műsor. Ezt megelőzően Bartha József holtmarosi lelkipásztor hirdetett igét, és áldotta meg az örömünnepnek nevezett együttlétet, majd a Solt várost képviselő Németh István üdvözölte az egybegyűlteket. A testvértelepülés küldötte jelképesen egy lámpást nyújtott át Kristóf József polgármesternek. A községgazda a továbbiakban a találkozó jelentőségéről szólt. Nemsokára aztán az Üver zenekar játékára elkezdődött a színes, gazdag műsor, amelyben számos vidék táncrendje, egyebek mellett a mezőmadarasi, vajdaszentiványi, felcsíki, domokosi, bihari táncok képviseltettek. Az együttlét a hagyományhoz híven táncházzal zárult.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Regélt a Bekecsalja
Kisiskolások regemondó versenyének volt a házigazdája március 11-én Nyárádmagyarós község.
Nyárádmagyarós és Székelybere községek tanítói közössége munkáját dicsérte a szépen feldíszített, népi ruhába „öltöztetett” selyei kultúrotthon, amely 39 kis regemondót, azok szüleit és felkészítő tanítóit fogadta, látta vendégül a harmadik osztályos diákok regemondó versenyének megyei szakaszán. A vendégeket Ozsváth István alpolgármester, majd Iszlai Tünde Andrea községi igazgatónő üdvözölte, azokat, akik fontosnak tartják a múlt felidézését, tiszteletét, a hagyományok életben tartását. A rege bűvös szó, amelynek üzenete az, hogy Isten teremtése örök, a rege nyelvünk, történelmünk, hagyományaink része, kincse. „Őseink vagyona, múltja, öröme, bánata, szenvedése, kivirágzása, nemzeti büszkesége, halálmegvető félelme, gyászos napjainak megszámlálhatatlansága, s valamennyi csokorba kötve, melynek neve legenda, monda, rege.”
Ahol minden történelem
A selyei színpadon fonóba vonultak a gyerekek, ahol Bekecs alatti mondákkal, népdalokkal, táncokkal ismerkedhettek, majd mindenki mesélni kezdett: Attila királytól Szent Lászlóig, a honszerző Árpádtól a szabadságszerző Rákócziig elevenedtek meg a regék, mondák, ott „vonult” Mátyás király szegény embere, csillagásza és cinkotai kántora, a várépítő és forrásfakasztó tündér, Rapsóné várától Csala tornyáig barangolhattunk képzeletünkben a Székelyföldön, hegyeken-völgyeken tündérek lebegtek, majd alig némult el Lehel kürtje, a tündérek felsorakoztak a nyárádszentimrei Paladomb alatt, hogy elűzzék a falura törő lidérceket, majd tatárok verekedtek Almástól Vargyasig, de a Gyilkos-tótól a Medve-tóig is mindent legendák, regék fűznek egybe, és Bodrog is csak akkor lehetett boldog kedvese, Tisza mellett, ha legyőzhette a púpos óriást. Aki pedig mindezt elmesélte, mellére vagy kalapjára selyei bokrétát kapott, mellé dicséretet a zsűritől, amelynek tagjai voltak Fejes Réka, a Maros megyei magyar tanítók szaktanfelügyelője, Bárdosi Ilona ny. tanítónő, a verseny megálmodója, védnöke, Hátsek Kinga csíkszeredai tanítónő, Sajgó Melinda és Simon György marosvásárhelyi magyar szakos tanárok.
Simon György szerint „leckét kaptunk”, Fejes Réka magát a rendezvényt egy élő regének tartja, míg Iszlai Tünde igazgató szerint „elődeink nagy tetteinek felelevenítése által erősödtünk hitben, ember- és hazaszeretetben”. Bárdosi Ilona szerint az anyanyelv ünnepe volt a vetélkedő, de bármennyire is sikeres volt, még mindig sok a tennivaló: a gyerekeket úgy kell kézen fogni, hogy le ne térhessenek az anyanyelv útjáról, de fel kell keresni mondáink helyszíneit is, újra kell tanulni régi szavainkat, történeteinket, dalainkat, mert „amíg nem ismerjük történelmünket, nem vagyunk azok, akiknek lennünk kellene”.
Következik az országos döntő
A zsűri döntése értelmében a marosvásárhelyi Fülöp Ábel, Mihály Róbert, Lengyel Dániel, a szászrégeni Újfalusi Boglárka, az ákosfalvi Nagy Szabolcs Botond, a marosvécsi Tóth Pál Előd és a nyárádszeredai Siklódi Réka dicséretben részesültek, a dobogóra a backamadarasi Fejér Johanna (3. díj, tanítónő Kőműves Edit), a vásárhelyi Nagy Izabella (2. díj, tanítónő Szatmári Zsuzsánna) és az erdőszentgyörgyi Nagy Paula Ibolya (1. díj) került. A legjobb regélőnek bizonyuló kisdiák tanítónője kérdésünkre elárulta: nagyon örülnek a díjnak, és úgy érzik, megérdemelten kapták. Tanítványa egyszerű családból származó, de nagylelkű, mindig mosolygó, derűs kislány, aki megértette a követelményeket, így nem jelentett nehézséget a megyei szakaszra való felkészülés, de az országos megmértettetés előtt még dolgozniuk kell egy picit – mondta el Kovrig Ildikó. Paula is nagyon örült az eredménynek, hisz nem számított rá, sok munkával járt a felkészülés, de úgy érzi, megérte.
*
A regemondó vetélkedő országos szakaszára április 7–8-án kerül sor a marosvásárhelyi Ariel színházban. A megnyitóünnepséget 7-én, pénteken 19 órai kezdettel tartják. A tulajdonképpeni verseny 8-án, szombaton 9 órakor kezdődik, a záróünnepségre 16.30-tól kerül sor.
GLIGOR RÓBERT LÁSZLÓ
Népújság (Marosvásárhely)

Poraikból támasztották fel a szétzúzott Jósika-oroszlánokat
Fél évszázad múltán restaurálhatták a Jósika-palota összetört címerét
Szépre, múltra, belefektetett munkára való tekintet nélkül leverték, darabokra törték, eltüntették – több címernek juttatta ezt a sorsot osztályrészül a kommunista államhatalom. Ezt tették a főtéri Jósika-palota homlokzatát díszítő oroszlános családi címerrel is. A forgatókönyvben szerencsés módon változás történt: a hatalmas kőtömbökből kifaragott címer darabjait a romboló kezek feltehetőleg nem merték egyszerűen ledobálni, ezért a tetőtérbe húzták be; a faragott kövek összetörve is olyan súlyosak lehettek, hogy lehordásukra már nem vállalkoztak. A világ megfeledkezett a Jósika-oroszlánokról, így fél évszázadon át a palota tetőterében hevertek kisebb-nagyobb részekre törve… Az épületet tavasztól vehették gyakorlatilag birtokba jogos örökösei, és bukkantak rá a darabokra. Nemrég alkalmam nyílt megtekinteni a szó szoros értelmében poraiból újjáteremtett címert, amelynek visszaadták lenyűgöző monumentalitását.
A Jósikák oroszlános címere a hatvanas évekig díszíthette a Főtér 10. szám alatt álló, klasszicizáló stílusjegyeket hordozó palota homlokzatát, amely mindmáig egyike a belváros impozáns épületeinek. Főhomlokzati erkélyét tartó négy monumentális toszkán oszlop miatt Lábasházként is emlegetik a kolozsváriak. A Főtér nyugati oldala és a Kötő utca között húzódó, nyújtott négyszög alaprajzú parcellán álló épületegyüttes egy reprezentatív, U alaprajzú keleti épülettömbből, és egy hasonló fekvésű nyugati épülettestből áll, amely a déli oldalon kapcsolódik egy megszakítás nélküli épületszárnnyal a keleti tömbhöz.
Főnemesi paloták, amelyek meghatározzák a város arculatát
A palota fő épületének helyén a középkor és újkor folyamán polgárházak álltak. A főnemesség tagjai csak a 17. század második felétől kezdődően kezdtek el telket, ingatlant vásárolni a városban. A 18–19. század fordulóján már lendületes palotaépítési hullám indult meg, ugyanis a városba települt Főkormányszékkel, a Guberniummal a város politikai és társadalmi élete rendkívül megélénkült. Az erdélyi főnemesség tagjai közül többen köztisztségeket vállaltak, így huzamosabb ideig kellett a városban tartózkodniuk, és fontosnak tartották, hogy megfelelő városi rezidenciájuk is legyen. Ezeknek a családoknak a palotái máig meghatározzák a Főtér és a belváros arculatát. A 16. század közepéről származó adókönyvek szerint, 1557 és 1561 között a mai palota északi szárnyának helyén álló ház Ötvös Gábor aranyműves tulajdonában volt, déli szomszédját pedig ugyanebben az időszakban Georg Literatus özvegyének ingatlanaként jegyezték. 1564-ben az északi ház örököse Ötvös Gábor özvegye lett, a déli ház pedig egy Lakatos Kelemen nevű polgár tulajdonába került.
1565-ben az egykori Ötvös-házat északi házszomszédjuk, egy Kolozsvárra költözött magyarországi nemesember, Kakas András vásárolta meg, aki előző ingatlanát négy évvel korábban vette, bizonyos Szécsi Györgytől. Kakas András özvegye a két ház egy-egy részét már 1587. február 7-én fiára, Kakas Istvánra, és lányára, Kakas Katára testálta, aki Eötvös Andráshoz ment feleségül. A 16. században a Kakas-ház az erdélyi fejedelmek megszokott szálláshelye volt. Kakas András özvegyének 1600-ban, majd fiának, Kakas Istvánnak 1603-ban bekövetkezett halála után a házak az özvegy unokájára, Eötvös Katára és annak férjére, egy Johann Jacobinus nevezetű humanista jegyzőre maradtak (az adatok Mihály Melinda művészettörténésznek a kolozsvári adókönyveket illető kutatásaiból származnak). A 17. századra vonatkozóan egyelőre nincsenek a fenti ingatlanok további tulajdonosváltásaira vonatkozó információink.
Kovács Zsolt és Lupescu Radu művészettörténészek megállapítása szerint, utalások vannak arra, hogy a déli házat 1729-ben Kolozsvár egyik ismert építőmestere, Peter Grimmer vásárolta meg, 1738-ban pedig a jezsuita rend birtokában is volt. A 18. század közepe táján gróf Kornis Antal és felesége, gróf Petki Anna vették meg az ingatlant. A Kovács Zsolt és Lupescu Radu művészettörténészek által összegzett levéltári adatok szerint Kornis Antal 1765-ben bízta meg a „Jesuiták palléraként” ismert Franz Gindtnert városi lakóházának átépítésével.
Kiadós munka volt a szétzúzott kődaraboknak a leszállítása is
Petki Anna halálát követően, 1775-ben a Kornis család házát ifjabb Kornis Antaltól gróf Csáky Kata (1726–1794) vásárolta meg, majd 1780 nyarán a szomszédos telket s a rajta levő ingatlant is megvette egy Ábrahám Ábrahám nevezetű zsidó kereskedőtől. A 18. század végén többször is alakítgatták ezeket az épületeket, a század utolsó évtizedében Anton Türk építőmester is dolgozott rajta. 1794-ben az ingatlanokat Csáky Kata leánya, gróf Bethlen Rozália (1754–1826), majd unokája, Csáky Rozália (1784–1850) örökölte.
Az északi ház – egyelőre nem tudni pontosan mikor – a Jósika bárók tulajdonába került a 18. században. 1775-ben Jósika Mózes utódainak tulajdonaként említik, majd Jósika Antal Kolozs megyei főispán lesz a birtokosa. Számadások tanúsága szerint, 1795-ben Tóth Pál kolozsvári ács a Jósika család házának tetőzetén végzett munkálatokat.
A Jósika–Csáky házasság egyesítette a telkeket
A Jósika-házastelek mai formája 1802-ben alakult ki, amikor a déli ingatlan örököse, gróf Csáky Rozália és az északi ház birtokosának, Jósika Antalnak a fia, báró Jósika János (1788–1843) összeházasodtak. A pár feltehetőleg már az esküvőt követően megkezdte az újabb építkezéseket.
A házaspár a palotát eredetileg egyemeletesre építtette, homlokzatát valószínűleg háromszögű oromzat zárhatta le. A főhomlokzat második emeletét 1828-ban húzták fel, amint azt a homlokzaton látható, római számokkal jelölt, 1828-as évszám is jelzi. Fölötte helyezkedett el a Jósika-címer, amelyet az 1960-as években levertek.
A palotát építtető Jósika János főkormányszéki elnökségének idejétől haláláig (1822–1843) itt lakott feleségével. Apja halála után a palotát második fia, Jósika Lajos (1807–1891) főkormányszéki tanácsos, főispán örökölte, aki az udvari szárnyat 1864–1865-ben kétemeletesre építtette. Veress Ferenc 1859-ben készült, a főtér nyugati oldalát megörökítő fotóinak tanúsága szerint, ebben az időszakban a főbejárattól délre eső helyiségekben két porcelánbolt, attól északra pedig papírkereskedések működtek. Az 1860-as évektől a Kolozsvári Nemzeti Kaszinó bérelte a főszárny emeleti termeit, bálokat is szerveztek.
Az 1890-es évektől a Kolozsvári Királyi Ítélőtábla volt az épület főbérlője 1902-ig, amikor átköltözhettek az akkor újonnan épített Igazságügyi Palotába. A főbejárattól északra fekvő, utcára néző helyiséget a 19. század végétől kezdve gyógyszertárak részére bérelték a különböző tulajdonosok; a 20. század első évtizedében például Burger Frigyes patikája működött benne.
Államosítás, majd visszaszolgáltatás hosszas per után
Jósika Lajos halála után a palotát fia, Jósika Sámuel (1848–1923) örökölte, tőle pedig leánya, Jósika Paula Bethlen Györgyné (1889–1962), aki az ingatlant végrendeletében unokatestvérére, Bánffy Máriára hagyta. A palotát 1949-ben államosították. A Bánffy család tagjai törvényes örökösökként visszaigényelték az épületet. A restitúciós per hosszadalmas útja 2013-ban ért véget, a kolozsvári táblabíróság ugyanis ez év december 6-i ítéletében kimondta, a román állam törvénytelenül foglalta el az épületet, érvénytelenítette az ott működő cég tulajdonjogát és elrendelte az ingatlan visszaszolgáltatását. 2017 tavaszán vehették végre birtokba a Lábasházat jogos tulajdonosai.
Bánffy Béla: a címer megmentését fontosnak tartottam
–Tudtam, hogy a Jósika-címert valamikor a hatvanas években ledöntötték a palotáról, de meg voltam győződve róla, hogy eltűnt, elpusztult – mondta el Bánffy Béla, aki a palotát öröklő család tagjaként foglalkozik a palota ügyeinek igazgatásával. – Tulajdonképpen idén májustól vehettük át az épületet, ekkor járhattam be magam is pincétől padlásig; a tetőtérben nagy kődarabokra bukkantam, amelyek nagy meglepetésemre, a darabokra tört Jósika-címer részei voltak – folytatta.
Az épület jövőjéről való gondolkodás első lépéseiben a család átfogó felméréseket, különböző szaktanulmányokat készíttetett az ingatlanról, a statikusok által javasolt helyeken régészeti szelvényeket is nyitottak.– A címer megmentését fontosnak tartottam, Kiss Zoltán kőfaragó-kőrestaurátorhoz és csapatához folyamodtam – magyarázta Bánffy Béla, hozzátéve, hogy a nagyobb darabokat testvéreivel maga szedte össze, és fektette a kötőgerendákra. A címer darabjait az erre a célra kijelölt földszinti helyiségekben restaurálták, lehordásuk is kiadós munkának bizonyult. A restaurátor csapat az ujjpercnyi nagyságú darabok után is végigkutatta a padlásteret, és a nagyobb részek összekapcsolása után a legkisebbeket is helyükre illesztették.
A Jósika-címer bizonyos részei a rombolás során megsemmisültek, így a címerpajzs negyedik mezejének nagy felülete, a pajzs kőkeretének egy része, a címer ellensúlyaként is szolgáló akantuszlevél-díszes faragvány nagy darabja, és nem találták a címer fölött elhelyezett nagyméretű rangjelző koronát sem. Mindemellett, Kiss Zoltánnak sikerült az impozáns alkotás lényegét újra láttatni, jellegét visszaadni. Ahhoz, hogy a konkrétan is „poraiból feltámasztott” Jósika-címer a ma látható formáját elnyerhesse, egy négytagú csapat dolgozott két hónapon át folyamatosan.
Összerakták, és a spiccvéső nyomait emlékeztetőül meghagyták
A restaurált alkotáson jól látszik, hogy a doborpajzs első és negyedik, vörös színű mezejét befele fordított, körben hajlott farkába harapó koronás kígyó, a második és harmadik, kék színű pajzsmezőt pedig befelé forduló, ágaskodó oroszlán díszíti. Az osztóvonalak találkozási pontjánál gyöngyökkel és stilizált virágokkal képzett, ötágú bárói korona emelkedik ki a felületből. A címerpajzs tojásléc-díszes kőkeretét kétoldalt egy-egy hatalmas, befele forduló, ágaskodó kőoroszlán tartja felső mancsaival. A család címerleírásában egyébként a pajzsmezők két ezüst oroszlánja gyökerestől kitépett, zöld lombos fát tart maga előtt, maga a pajzs pedig kerektalpú, jobb és bal oldalán homorított, felső részén szárnyasan domború.
– Nagyon örvendtünk, amikor már azt láttuk, hogy a címer kezd újra összeállni; rengeteg kis részlet került elő, a címerpajzs, a korona aprócska darabjai; voltak fotóink, de ahhoz, hogy összerakjuk, meg kellett értenünk a szerkezetét, és úgymond legóznunk kellett a kis darabkákkal – mondta el a kőfaragó-restaurátor. Elmondta, a címert a Bácsi-torokból származó, puha mészkőből faragták, a részeket kovácsoltvas kapcsokkal fogták össze, alja pedig be volt építve az oromfalba. Több ízben végzett javítások nyomait is felfedezték rajta; még cementes habarcsot is találtak a törött, sőt már algásodott kőfelületen, amely már jócskán 20. századbeli beavatkozást jelez, sőt, a címer 75 százalékát vörös bádogfesték fedte, amely a tető kicserélésekor kerülhetett rá.
Szép, barokkosan lendületes szerkezete van a címernek, látszik, hogy „megadták a módját” készítői – állapította meg a restaurátor. Elmondta, jól látható volt az is, ahogyan a nagyobb egységeket próbálták összetörni, a spiccvéső nyomai, a kőtömbök sugárirányú repedései. A restaurátor acélrudakkal, műgyantával fogta újra össze a darabokat, de oly módon, hogy a rombolás jelei is láthatóak maradjanak az utókor számára.
A felújított címer a Jósika-palotában marad, megfelelő helyet keresnek számára. Az oromzatra már nem kerül vissza, de nincs kizárva annak lehetősége, hogy a jövőben egy szép, hiteles másolata emlékeztessen majd a családra, amely a palotát építtette, és amelynek története szervesen összefügg Kolozsvárnak és közösségének történetével. Zay Éva / Szabadság (Kolozsvár)