Elhunyt a vásárhelyi születésű népdalénekes
November 26-án az alsó-szászországi Braunschweigben, 83 éves korában váratlanul elhunyt a marosvásárhelyi születésű Kerekes Tóth Erzsébet népdalénekes.
Ismét szegényebbek lettünk, bár az idei Szent György Napokon mikor még színpadra lépett (sajnos, ez volt az utolsó), olyan életerővel, optimizmussal és művészi erővel énekelt, hogy még koncert-turnén is gondolkoztunk. Mindenkit felismert a régiek közül, fantasztikus szellemi frissessége lenyűgözött. A Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet utolsó kolozsvári évfolyamán, 1954-ben szerzett színészdiplomát. Pályáját az Állami Székely Színház marosvásárhelyi színésznőjeként kezdte, majd az Állami Székely Népi együttes, későbbi Maros Művészegyüttes vezető énekeseként, több éven át igazgatójaként folytatta. Sajnos az intézmény 55 éves születésnapján már nem tudott jelen lenni. De gazdag életútjához az is hozzátartozik, hogy négy éven át igazgatta a Marosvásárhelyi Állami Bábszínházat.
1958 óta volt a Marosvásárhelyi, Kolozsvári, Bukaresti és a Kossuth Rádió munkatársa. Előadó művészetét Románián és Magyarországon kívül számos európai, Észak-amerikai és Távol-keleti államban élvezhették. A Magyar Rádió Ezüsttoll díjasa, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti keresztjének kitüntetettje, a Magyar Kultúra Lovagja, Marosvásárhely Díszpolgára volt. A szakmai kritika Török Erzsébet művészeti örököseként, a bartóki és kodályi hagyományokat messzemenően tisztelő és követő, igényes énekművészként értékelte.
Mint erdélyi lemezkiadó rendkívül hálás vagyok a sorsnak, hogy a Marosvásárhelyi Rádió jelenlegi és volt igazgatója Borbély Melinda valamint Jászberényi Emese és a rádió jónéhány lelkes munkatársa, hozzásegített, hogy a meglévő felvételeit előkeressük és a modern technika elvárásainak megfelelően ismét közkinccsé tegyük. Csodálatos művészete ezeken a korongokon megmaradt, hiszen az utolsó előadónk volt, aki az erdélyi népzenét ízeiben, minden árnyalatában ismerte. Ő valóban sztár volt, mindannyiunk sztárja, akinek ajkán a leghitelesebben kelt életre népdalaink bensőséges, megejtő szépsége.
Bár élete utolsó éveiben távol élt szeretett szülőföldjétől, barátaitól, egykori rajongótól, mégis minden gondolata Erdély és a színpad volt. Egy interjúban így vallott önmagáról: „Sosem éreztem magam sztárnak, inkább egy egyszerű napszámosnak, aki igaz ügyet szolgál. A népdal sok kaput kinyitott előttem, és hálás vagyok ezért a sorsnak. Az emberélet véges , de a népdal az sosem hal meg, az örökké él”.
És most már a mindenki Tóth Böskéjének emléke sem.
Dancs Árpád
marosvasarhelyi.info
Erdély.ma

Tóth Erzsébetre emlékeztünk
Tóth Erzsébet, a népdaléneklés kitűnő énekművészének szíve 2011. november 26-án szűnt meg dobogni. Emlékét ápolni, munkás, sikerekben gazdag életével példát mutatni a jövő nemzedéknek megtisztelő feladatának érezte a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület, a Maros Művészegyüttes és a Maros megyei EMKE. A szervezők összefogása szép és tartalmas estét eredményezett. A Maros Művészegyüttes termét megtöltötte az emlékező közönség, bár városunkban aznap a Nemzeti Színház és a Kultúrpalota nagytermében is zenés műsorok kerültek bemutatásra. Csak zárójelben jegyzem meg – gyakran tapasztaljuk a művészi rendezvények egy napra eső bőségét, hiszen kiállítás- megnyitók, koncertek, találkozók, megemlékezések, a színház, a bábszínház, Stúdió színház, filharmónia előadásaiból válogathat egy-egy késő délután vagy este a marosvásárhelyi közönség. Ilyenkor, a bőség zavarával küszködve, fővárosnak érzem városunkat. Ha már elveszítette székely fővárosi státusát, a nívós művészi programok fővárosává nőtte ki magát.
A Tóth Erzsébet-emlékest mottója a Kiss Júlia, a Református Kollégium diákja által nagy érzékenységgel előadott Király László Halljátok-e a dalt? című verse volt. A Székely Népi Együttes olyan alapokat rakott le, amelyre a "jókedvű nemzedékek" nyugodtan építkezhetnek. Ezt sugallta Kilyén Ilka műsorvezető, amikor a hajdani legendás együttes jelen lévő tagjait színpadra szólította. Egy szál virágot megérdemeltek volna… Hajaj, a szegénység… a közönség tapsa megannyi virágszál volt. Gellért Márta, a Lorántffy Egyesület alapító tagja Tóth Erzsébetre, az alapító elnökre és közéleti emberre emlékezett, Sántha Rezső pedig a népi együttes csapatszellemére, magas művészi mércéjére és Tóth Böskének a mindig, a legnehezebb körülmények között is színvonalas színpadi jelenlétére. Dr. Ábrám Zoltán az EMKE megbecsülését juttatta eszünkbe, amikor a díszpolgárságra való jelölés iratcsomóját, dokumentációját összeállította. Ennek a megbecsülésnek a jegyében, mint bejelentette, ezután a Maros megyei EMKE által minden esztendőben kis- és általános iskolásoknak szervezendő népdaléneklési versenyt ezután Tóth Erzsébetről nevezik el. Kelemen Attila Botond, a Bolyai líceum kisdiákja gondolatgazdagon mondta el Horváth István Tornyot raktam című versét, Kiss Júlia pedig egy Szőcs Kálmán-verssel emlékeztetett azokra a nehéz időkre, mégis hőskorszakra, amikor a népi együttes és Tóth Erzsébet, a vele sokszor párban énekelő Széllyes Sándor fáradságot nem kímélve vitték a dalt, néptánc- és énekkultúránkat a legeldugottabb falucskába is. Mert a dalt hallatni kellett, nehogy, mire a jókedvű generációk felnőnek, feledésbe menjen. A Füzesi Albert vezette Napsugár most is kitett magáért. Szemünket és szívünket gyönyörködtetve pálpataki és vajdaszentiványi koreográfiákat táncoltak. A talpalávalót a Cinige zenekar húzta, akiket Sinkó András irányít. Ők kísérték a két fiatal énekest: Diós Brigittát és Szőllősy Katát, akik nyárádmenti illetve mezőségi népdalcsokrot adtak elő. Mindkét fiatal tehetség az EMKE népdaléneklési versenyén – ahol Tóth Erzsébet a zsűri elnöke volt – nyert, különböző esztendőkben, első díjat.
A műsor bebizonyította, hogy a hagyaték átadása megtörtént. Vannak fiatalok és még fiatalabbak, akiknek az elődöktől kapott népdal, néptánc örökség fontos. Ápolják, művelik, továbbadják.
Kiss Julianna
Népújság (Marosvásárhely)