Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Torres, Alex
1 tétel
2015. július 6.
Miért is látogass Szatmárra? Az utcazenészek elmondják
Szombaton két zenélés között beszélgettünk is a fellépőkkel kedvenc utcazenei élményükről és Szatmárról. És megvolt a fesztivál eddigi legnagyobb bulija is.
Még g nagyobb melegben, de a hétvége lendületével folytatódott szombaton is a Szatmárnémeti Utcazene Fesztivál. Egyes zenekarokat már napközben el lehetett csípni, ahogy programon és versenyen kívül csak zenélnek egyet, de később, a színpadok beindulásával is volt olyan, aki a program szerinti koncertje végeztével a járdán vagy éppen a Pannónia szálló melletti átjáróban folytatta a zenélést.
Nem akartunk nap koncertjét hirdetni, amikor ennyi különféle, tehetséges zenész zenél egyszerre, és csak kapkodjuk a fejünk, hogy kit is hallgassunk, de szombaton az egri HungaRiddim akkora bulit csapott, hogy nem akarták őket elengedni, és még körtáncra is perdültek a színpad előtt. Úgyhogy ha az eddigi számtalan nagyon vagány élmény közül egyet muszáj lenne kiemelni, ez lenne az.
A koncertek között néhány zenésszel el is beszélgettünk az utcazenélésről, megosztották legkedvesebb emlékeiket, vagy azt, hogy milyennek képzelik el a tökéletes utcazenét. Emellett azt is megkérdeztünk, a #visitszatmár/#visitsatumarekampány apropóján, hogy szerintük mi az az apróság, különleges ok, ami miatt érdemes Szatmárra jönni - és egészen változatos válaszokat kaptunk - keresd őket a képaláírásokban!
Vasárnap is hatkor elkezdődik a banzáj, FUNKorporationnal, Koszikával, Alex Torres-szel, este pedig kiderül, hogy ki nyerte a fődíjat. Addig is itt a galéria szombatról, sztorikkal és szatmári fílinggel.
Sebők Rácz Tímea
Transindex.ro