"Tóth Sándor beszélt életútjáról. A háború után illegalista múlttal politikai karrier állt előtte, felhozták Bukarestbe, a Központi Bizottság tagja lett. Salamon József, későbbi nevén Bogdan Iosif hozta őt fel. Tóth Sándor viszont hamarosan közölte, hogy ő tanulni akar, így került Kolozsvárra. 1946-ban kezdődött a Gaál Gábor elleni hajsza, Emil Isac támadta őt meg a Romania liberában. Tóth Sándor az 1956-os forradalom után döbbent rá arra, hogy a rendszer nem reformálható meg. Ugyancsak belátta, hogy nincs mód megfékezni a román nacionalizmust, csak a világ közvéleménye segíthet. 1954-ben megbízták Tóth Sándort, hogy készítsen tanulmányt a magyar nacionalizmusról. Elkészült 110 oldalas tanulmányában úgy elemezte a magyar nacionalizmust, hogy "azt román sem teheti kirakatba". Romániában Gaál Gábor írásait kiadták, de meghamisított, meghúzott szövegek szerepeltek a kötetben, akkor Tóth Sándor átcsempészte Magyarországra az akkor már áttelepült barátjának, Tordai Zádornak az eredeti szövegeket. Ugyancsak barátjával írta meg a Jelentés Erdélyből című összefoglalást, amely Lázár György álnévvel jelent meg a párizsi Irodalmi Újságban. Ennek folytatását is megírta, az a Párizsi Füzetekben látott napvilágot. Tóth Sándort sok megaláztatás érte Erdélyben, 1988-ban áttelepült Budapestre. 1989-ben terjedelmes tanulmányt szentelt a román írástudóknak a román nacionálkommunizmusban vállalt szerepéről. Arra is kitért, hogy a román nacionalizmus hogyan fogja lerázni magáról kommunista múltját, hogyan fogja a magyarok, zsidók és egyéb "idegenek" nyakába varrni azt, amiből ők profitáltak a legtöbbet. A dolgozatot franciára fordítva a nyugati közvéleménynek és az emigrációnak szánta. Sajnos, nem jelent meg. 1991-ben adták csak ki románul Quo vadis Románia? címmel, Gelu Pateanu fordításában. Alig vette észre a könyvet néhány vatrás. Tóth Sándor Tamás Gáspár Miklóssal, előtte Kende Péterrel keveredett vitába. Tóth Sándor évtizedek óta dolgozik másik könyvén, amelyet Gaál Gábor életművéről ír Dicsőséges kudarcaink a diktatúra korszakából címmel. /Brassói Lapok (Brassó), márc. 22-28./"

"Gaál Gábor a kommunista diktatúra 1945 utáni első éveinek vezető marxista ideológusa volt, a Korunk főszerkesztője, egyetemi tanár, akadémikus. 1950-ben bírálni kezdték megjelent könyvét, a bírálat egyre hevesebb lett. A támadó cikkeket eddigi elvtársai /Csehi Gyula, Sőni Pál, Robotos Imre/ írták, élükön a nagyhatalmú Salamon Ernővel, aki a Iosif Bogdan nevet vette fel. Sokan a bírálatok hatásának tudták be azt, hogy szívroham végzett vele 1954-ben. Gaál Gábor kanonizációja megindult, volt tanítványai több könyvet adtak ki, a méltatások során az egykori marxista vezető hős, mártír és áldozat lett. Tordai Zádor /Legyünk realisták!, Magvető, Budapest, 1977/, Tóth Sándor /Dicsőséges kudarcaink a diktatúra korszakából. Gaál Gábor sorsa és utóélete Romániában 1946-1986. Balassi, Budapest, 1997/, Gáll Ernő /Számvetés, Komp-Press, Kolozsvár, 1995/ könyvei sorra tisztelegtek az elhunyt emléke előtt. Tóth Sándor még azt is kifejtette, hogy életművének azt a részét, amely jelenleg "értelmezhetetlen", azt az életműtől el kell különíteni. /Tehát a "dogmatikus" szellemű tanulmányait./ Tapodi Zsuzsa helyesen állapította meg, hogy ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni, ez Gaál Gábor szövegkorpuszának, életművének egyharmada, ezt akkor írta, amikor megvalósulni látszott az a rendszer, amiért harcolt, ekkor volt főszerkesztő, tanár. Ez tehát az életmű szerves része. /Tapodi Zsuzsa: A sors mint jelkép. A Gaál Gábor-i utóélet kultikus vonulata. = Helikon (Kolozsvár), okt. 10. - 19. sz./"

Különös ez a kétkötetes antológia /Közép-Európa vándora – Korunk-dosszié (1957–2007). Válogatás a Korunk öt évtizedének írásaiból I–II. kötet. Komp-Press, Kolozsvár, 2007/, látszólag ötven évet pillanthat át az, aki kézbe veszi, valójában jóval többet. Kántor Lajosnak, a válogatás összeállítójának előszava és Visky András verse, a Songs of Passage után esszék és tanulmányok következnek – ez a Korunk fő műfaja – Tordai Zádortól Selye Jánosig, Molnár Gusztávtól Cs. Szabó Lászlóig sok szerző szerepel benne. A kolozsvári folyóiratban jelent meg többek között Szilágyi Domokos nagy poémája, a Bartók Amerikában 1970-ben és Bajor Andor karcolata, a Nem értem a kurdokat 1991-ben. /Demény Péter: A szellem patinás kávéháza. = Krónika (Kolozsvár), szept. 26./

Egy folyóirat és kulturális műhely három korszaka
Erdély és Közép-Kelet Európa egyik legrégebbi kulturális folyóirata, a Korunk november 8-án és 9-én tudományos konferenciával és rangos előadásokkal ünnepli fennállásának 90. évét. Az idén több tudományos és kulturális esemény jelezte már a neves folyóirat évfordulóját, ezekhez csatlakozik az Erdélyi Múzeum-Egyesület Jókai utcai székházában másfél napon át zajló előadás-sorozat. A Félmúlt-jelen: Erdélyben – Európában (1926-2016) elnevezésű fórumon a történelem-, az irodalom-, a néprajz- és a filozófiatudomány neves erdélyi és magyarországi képviselői vesznek részt. Az esemény, amely ma délelőtt 10 órától folytatódik, összefoglalja a Korunk 90 éves történetét, és betekintést nyújt a folyóirat által képviselt kulturális és tudományos műhelyek jelenlegi eredményeibe. (A borítóképen Zsoldos Attila, Kovács András, Kántor Lajos, Kovács Kiss Gyöngy, Egyed Ákos és Romsics Ignác a konferencián)
A tegnap reggeli megnyitó résztvevőit a Korunk főszerkesztője, Kovács Kiss Gyöngy történész köszöntötte, kiemelve a tudományos előadás-sorozat jelentőségét a folyóirat 90. évfordulója alkalmából eddig szervezett események tükrében. A konferencia előzményeként említette a Korunk 2016. februári lapszámát, amely mintegy száz szerző válogatott tanulmányait közölte újra a folyóirat 1926 és 2016 közötti kilencven évének három fő korszakából.
Kovács Kiss Gyöngy hangsúlyozta, hogy bár a lap számos alkalommal került az Eric Hobsbawm által a „szélsőségek századának” nevezett 20. században az ideológiák kereszttüzébe, soha nem vált sem baloldali, sem jobboldali politikai folyóirattá; ugyanakkor hűen követte Dienes László 1926-os Beköszöntőjének főbb gondolatait, amelyben a szerző a múlt megismerése által a jelen és a jövő újraformázását és egy új szintézis létrehozását szorgalmazta. A főszerkesztő hozzáfűzte: az 1990 utáni Korunknak sikerült nemcsak fönnmaradnia Erdély egyik legrangosabb kulturális és tudományos folyóirataként, de a Korunk Akadémia és a számos kiállítás révén a nagyközönséget és a magyar értelmiséget szorosan összekötő fórummá is vált.
Kántor Lajos előadása az egykori szerkesztő, majd főszerkesztő közel hatvanéves visszaemlékezéseként hatott, továbbá az erdélyi értelmiség 20. századi történetének a folyóirat hasábjain visszatükröződő krónikájaként is szolgált. A neves irodalomtörténész 1958-ban került a laphoz, majd egy évvel később lett a szerkesztője. Mint mondta, a Gáll Ernő főszerkesztő nevéhez fűződő második korszak (1957–1984) első évei az 1956-os forradalom kolozsvári eseményei miatt a folyóirat legnehezebb periódusaként értelmezhetők. Kántor Lajos kiemelte, hogy bár ez a korszak számos alkalommal tépázta meg a Korunk apolitikus jellegét és kényszerítette az aktuális politika és pártideológia narratíváit, diskurzusait a folyóirat íróira, mégis sikerült megőrizniük az alapító, Dienes László eklektikus tervét, amely a Korunkat az erdélyi értelmiség és művelődés fórumává és a nemzetközi, kortárs tudomány és kultúrtörténet közvetítőjévé tette. Az 1950-es évek egyik nagy botrányaként említette az általa külön tanulmányban elemzett Tordai Zádor-féle Madách-értelmezés 1957-es közlését, amely óriási ideológiai vitát váltott ki.
Kántor Lajos rövid történeti összefoglalójából ízelítőt kaphatott a hallgatóság a Korunk jelentőségéről, arról a szerepről, amelyet az erdélyi magyarság 20. századi művelődéstörténetében betöltött. A lap hasábjain 1926 óta közlő vagy debütáló több száz szerző közül többen is – József Attila, Nyirő József, Radnóti Miklós, Sütő András, Páskándi Géza, Bretter György, Lukács György stb. – a magyar és egyetemes irodalom jeles alakjává váltak.
A konferencia neves magyarországi (Zsoldos Attila, Romsics Ignác) és erdélyi (Kovács András, Egyed Ákos) történészek előadásaival folytatódott, majd Markó Béla költő, valamint Szörényi László, Csapody Miklós és Pomogáts Béla irodalomtörténészek vetettek fel különböző témákat a Korunk vonatkozásában.
Ma reggel 10 órától néprajzkutatók (Csányi Vilmos – A hiedelmek szerepe az emberi megismerésben, Tánczos Vilmos – Az erdélyi magyar néprajztudomány irányzatai) és filozófusok (Egyed Péter – Az ideológia kommunikációs funkciójáról, Liviu Jitianu – Az emlékezés kultúrája, a felejtés örvénye) előadásai következnek, amelyeket bárki meghallgathat az Erdélyi Múzeum-Egyesület székházában (Jókai/Napoca utca 2. szám).
Szabadság (Kolozsvár)