Lovász János református lelkész, a gyarapodó dévai, illetve a kihalóban lévő brádi és kristyori gyülekezetek lelkipásztora. Déván az 1316 lelket számláló gyülekezet a nagyszámú temetés ellenére még gyarapodik. Idén szoboravatásra készül a dévai gyülekezet, az 1529–1579 között élt Tordai Sándor András, első dévai református lelkész és harmadik erdélyi református püspök mellszobra már ott áll leleplezetlenül a templom előtt. Március közepén tervezik a szobor leleplezését. Déván a templom javítását is elvégezték. A brádi, illetve a kristyori református templom rossz állapotban van. A brádi templom javítására kétszer is pályáztak az Illyés Közalapítvány szórvány-szaktestületéhez, de kerethiány miatt elutasították őket. A teljesen tönkrement kristyori templomból áthozták a padokat, az úrasztalát, s a brádi paplak egyik szobájába állították be. Már alig vannak Brádon reformátusok, 13-14-en járnak templomba az ötvenlelkes gyülekezetből. Az itt élők ragaszkodnak a templomukhoz, ez az utolsó bástya, ahol még magyarul beszélhetnek, imádkozhatnak. /Gáspár-Barra Réka: Őrizni kell a múltat! De kinek? = Nyugati Jelen (Arad), febr. 11./

Márc. 28-án Déván Pap Géza püspök és Albert István Hunyad megyei esperes jelenlétében leleplezték Tordai Sándor András mellszobrát. Déva első magyar vonatkozású szobrát éppen Tordai Sándor Andrásról, Erdély első hitvalló református püspökéről, Déva első református lelkipásztoráról mintázták. Az 1579-ben elhunyt püspököt a hajdani dévai református templomban temették el, sírfeliratát átmentették a múlt század elején épült új, szecessziós templomba. /Gáspár-Barra Réka: Emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 29./

Az Üzenet, az Erdélyi Református Egyházkerület gyülekezeti lapja májusi számában Ötvös József generális direktor Végvári krónika címmel a Hunyadi Egyházmegyében tartott püspöki vizitációról írt. „Elárvult templomok, elhagyott udvarházak, omladozó kőfalak” sok helyen. „Reformáció ideje előtti templomok Őraljaboldogfalván vagy Nagyrápolton, erdélyi fejedelem szülőháza Marosilyén”, de ott már nincs magyar lakos. A folyóiratban beszámoló olvasható az első hitvalló püspök, Tordai Sándor András szobrának Déván történt felavatásáról. /Üzenet. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), máj. 25./

Aradon az egyetlen értékes köztéri alkotás a Szabadság-szobor. A románságnak egyelőre nem sikerült egyetlen, igazi művészi alkotással sem előrukkolnia, elsősorban azért, mert egyetlen nagy, történelmi személyiségük sem kötődik ide. A Szabadság-szobor felállításának kálváriája ismeretes. Hátra van még a Szentháromság-szobor megfelelő elhelyezése, visszakerül majd a színház elé. Magát a szobrot a katolikus templomban óvják, a köveket is behozták már Szentpálról – meglétük Sándor Tivadar plébánosnak köszönhető. A kövek hiányosak, ezeket pótolni, az alkotást pedig restaurálni kell. Nepomuki Szent Jánosnak Takács Mihály által újrafaragott, gyönyörű szobra a Püspökség (Episcopiei) utcában a közelmúltban méltó díszkivilágítást kapott. A románság „kétezer éves erdélyi múltját” bizonyítandó: Déva két teljes alakú Decebal-szoborral büszkélkedhet, egyik lovon, másik a Bethlen-kúria szomszédságában állva hirdeti a dákok hősiességét. Mindkettő a XX. század alkotása. Azért, hogy a városban ne legyen egyoldalú a dák uralom, 1999-ben a régi főtéren felállították Traianus szobrát is. A római császár dr. Petru Groza volt román miniszterelnök (1945–1952) helyét vette át, kinek szobrát 1989 decembere után ledöntötték, és azóta is a vármegyeház belső udvarán “tárolják”. A kommunizmus ellen küzdők emlékére állított szobrot május 26-án leplezik le, de erről sem városrendészeti, sem anyagi szempontból nem született döntés a tanácsban. Déván nincs köztéri magyar szobor, Hunyad megyében magyar köztéri szobor egyáltalán nincs, hacsak nem számítjuk annak Oláh Miklós nagy humanista szászvárosi mellszobrát, akinek azonban a románok éppoly hálásak lehetnek, mint az erdélyi magyarság. Ő fordította le számukra először anyanyelvükre a Bibliát. Sok történelmi esemény és neves történelmi személyiség kötődik e megyéhez –Bethlen Gábor, Hunyadi János, Dávid Ferenc –, de nincs szobruk. Még Kun Kocsárd és Kun Géza szobrát is eltávolították az általuk alapított szászvárosi kollégium elől és a település két meghatározó közéleti személyisége a református templom előterébe szorult. Akárcsak a másik két újabb keletű magyar vonatkozású mellszobor, Tordai Sándor András első hitvalló erdélyi református püspöké, illetve a vajdahunyadi Petőfi-szobor. Mindkettő civil kezdeményezésre készült el, alapítványi, egyházi támogatással. Felállítói úgy vélik, jobb is a szobroknak a templomudvaron, hiszen itt legalább nem rongálják őket. Talán ideje lenne vállalni, kiharcolni szobraink köztéri felállítását! – írta Gáspár-Barra Réka, a lap munkatársa. /Gáspár-Barra Réka: Szobrok, műemlékek. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 26./

Tordai Sándor András nevét viselheti a közeljövőben Déván a református templom, parókia, a tanfelügyelőség és régi lakóházak által körülzárt tér. Számos javaslatot nyújtott be a napokban a két dévai RMDSZ-tanácsos a városi önkormányzathoz a helyi magyar közösség nevében. A kérések zöme infrastrukturális fejlesztésre vonatkozik: a Téglás Gábor Iskolacsoportot ellátó ivó- és szennyvízhálózat felújítása, a Magyarok Nagyasszonya Kollégium körüli terek rendezése, illetve egy kápolna megépítése a telepi római katolikus temetőben. Kérték a várbeli tájékoztató táblák többnyelvűségét, mert a látogatók 80-90 százaléka magyarországi, mondta Pogocsán Ferdinánd, dévai RMDSZ-tanácsos. A református egyházközség kérte, hogy a XVI. század derekán itt szolgáló első hitvalló református püspök emlékére Tordai Sándor András nevet vegye fel e tér. A polgármesteri hivatal vezetősége pozitívan viszonyul a magyar vonatkozású kérésekhez. /Gáspár-Barra Réka: Tordai Sándor András tér Déván. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 31./

Közel 100 millió lejes támogatásról szóló szerződést írt alá Déva önkormányzata a turisztikai minisztériummal, a régi városközpont és a vár idegenforgalmának fellendítése érdekében. Bemutattak sajtó képviselőinek egy 3000 példányban kiadott fényképalbumot. Ebben azonban szó sem esik, mondjuk Dévai Bíró Mátyásról, Dávid Ferencről, Tordai Sándor Andrásról, Téglás Gáborról, Salamon Ferencről, illetve jóformán egyetlen olyan magyar személyiségről sem, aki itt született, vagy akinek meghatározó szerepe volt a város életében. Pontosabban Decebal, Traianus és a mócföldi lázadók mellett említésre kerül Geszthy Ferenc is, mint az első iskola megalapítója, a mai Téglás Gábor Iskolaközpont azonban kimaradt a helyi tanintézmények felsorolásából. Akárcsak a magyar újságok a helyi sajtótermékek sorából. Az album kizárólag román és angol nyelvű szöveget tartalmaz. Annak ellenére, hogy Cosmin Costa polgármester közlése szerint Déva várát havonta közel 3000 turista látogatja, és ezeknek közel 80%-a (!) magyar. /Gáspár-Barra Réka: Százmilliós mese – öt nyelven. Magyarok kifelejtve. = Krónika (Kolozsvár), szept. 29./

In memoriam Lovász János lelkipásztor (1955. március 31.–2016. január 15. )
Gyülekezeti tagok, lelkésztársak, közeli és távoli családtagok, barátok, ismerősök megdöbbenve fogadták a hírt január 15-én, hogy a dévai református gyülekezet lelkipásztora visszaadta lelkét Teremtőjének.
Lovász János 1955. március 31-én született Lőrincrévén, szerető családban, elsőszülött fiúként. Elemi iskoláit szülőfalujában végezte, szülei mindent megtettek, hogy továbbtanulhasson, így a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban, majd érettségi után a Kolozsvári Református Teológián folytatta tanulmányait.
1979-ben frissen végzett teológusként megnősült, feleségül vette Búzás Ibolyát. Ez év októberében a bácsi református egyházközség lelkésze lesz.
A sors már házassága elején megpróbálta, mert elsőszülött gyermeküket 1980-ban az Úr magához szólította még születése perceiben. De nem csüggedt el, és Isten 1981-ben leánygyermekkel ajándékozta meg: megszületett Kinga, majd 1985-ben fia, Mátyás. A gyerekek nőttek, és mivel a szülők magyar iskolába szerették volna íratni őket, Lovász János lelkipásztor 1988-ban Magyarpéterfalvát választotta szolgálati helyül, ahol erre lehetőség adódott. Majd 1990 februárjában gyülekezeti meghívásra Déván vállalt szolgálatot, és családjával ide költözött.
26 éven át volt a dévai gyülekezet lelkipásztora. Szolgálati ideje alatt minden erejével azon munkálkodott, hogy a gyülekezetet építse, lelki és anyagi gyarapodását biztosítsa. Tisztában volt azzal is, hogy szórványban a lelkipásztor feladata túlmutat a lélekápoló munkán, magyarságmegtartó törekvéseinek eredményeképpen a református temetőben obeliszk áll az 1848-as forradalom hőseinek emlékére. Hosszú éveken keresztül volt beszolgáló lelkész Brádon, ahol a maroknyi református gyülekezetet megerősítve, összefogva felújította a templomot. Nem sajnálta a fáradtságot, kéthetente istentiszteletet tartott, lelki vigaszt nyújtott.
Arra törekedett, hogy az egyházaktól elkobzott ingatlanok visszakerüljenek jogos tulajdonosukhoz.
1991-ben családjával Hollandiába utazott, ahol először tapasztalta azt, mekkora megtartó ereje van a gyülekezet rendelkezésére álló közösségi térnek, így hazatérése után úgy döntött, hogy gyülekezetében is megvalósítja azt. 1996-ban a dévai gyülekezettel és holland segítséggel elkezdte a gyülekezeti ház építését, melyet 1999-ben fejeztek be, és a Melite Ház nevet kapta, utalva Málta régi nevére, ami annyit tesz: a szabadulás szigete. A gyülekezeti ház az évek során be is töltötte rendeltetését, teret adva a gyülekezet és a szórványközösség lélekápoló és kulturális rendezvényeinek.
Lovász János lelkipásztor minden igyekezetével azon volt, hogy e ház a közösség és a gyülekezet épülését szolgálja. Az építkezéssel párhuzamosan renováltatta a gyülekezeti ház udvarán álló harangozói lakást is.
A dévai református templom fennállásának 100. évfordulójára kifesttette a templomot, és szobrot állíttatott Tordai Sándor Andrásnak, Erdély első hitvalló református püspökének, aki Déván volt református lelkész. Törekvéseinek eredményeképpen a templom előtti teret a polgármesteri hivatal Tordai Sándor András térnek nevezte át.
Később teljesen felújíttatta a templom csatornarendszerét és a parókia tetőszerkezetét is.
2013-ban kitartó munkájának eredményeképpen a gyülekezet visszakapta a parókia elkobzott homlokzati részét, melyet felújíttatott, és azon munkálkodott, hogy a gyülekezet javára fordítsa. A felújítási munkálatok alatt Lovász János lelkipásztor egyik nagy álma is megvalósult: a parókia homlokzati részén, Salamon Ferenc irodalmár, történész emlékére 1892-ben elhelyezett emléktábla is napvilágra került,  melyet a kommunizmus idején kényszerültek befalazni.
Örömökben is gazdagon részeltette a jó Isten. Felnőtt gyermekei családot alapítottak, két unokája született, akiket nagyon szeretett.
Az elmúlt három évben egészségi állapota megromlott. Felajánlották neki a betegnyugdíjazás lehetőségét, de nem tudta elfogadni a gondolatát sem, hogy szeretett gyülekezetétől megváljon. Amíg ereje engedte, végezte a szolgálatot: tette, amire Isten elhívta. Minden erejével azon munkálkodott, hogy a templom tetőszerkezetét is felújíttassa, rézlemezekkel. Sajnos ezt a tervet már nem tudta megvalósítani.
Emlékét szeretettel őrzik a gyülekezeti tagok, felesége, gyermekei és családjaik, unokái, lelkésztársak, rokonok, barátok, ismerősök.
 Csatlós Erzsébet Zsófia. Nyugati Jelen (Arad)

500 éves a reformáció
Az Erdélyi Református Egyházkerület
Az oldalt szerkesztette: Ötvös József lelkipásztor
Az Erdélyi Református Egyházkerület földrajzi határai kezdettől fogva egybeesnek a történelmi Erdély határvonalával: északon a Lápos- hegység, keleten és délen a Kárpátok hegyvonulata, nyugaton az Erdélyi-szigethegység, a Királyhágó és a Meszes. Ezen a területen a reformáció idején a középkori erdélyi püspökség jogutódjaként két, ágostai hitvallású superintendentia alakult ki az 1550-es években: a magyar és a szász. A magyar superintendentia keretében azonban már az 1550-es évek végén megjelennek a helvét irányú reformáció elveit elfogadó lelkészek és hívek, 1564-re pedig az egész superintendentia református hitvallásúvá vált. Az 1560-as évek végére, Dávid Ferenc, Blandrata György és Heltai Gáspár igehirdetése nyomán a magyar superintendentia lelkészeinek és híveinek többsége a szentháromság-tagadó hit- elveket fogadta el. 1568-ban Tordán az erdélyi országgyűlés kimondta az addig kialakult felekezetek (római katolikus, ágostai evangélikus, református, unitárius) vallásszabadságát.
1574-ben az unitáriusok, a korábbi szervezetből kiválva, külön egyházkerületet alkottak, élén Dávid Ferenc püspökkel. A magyar super-intendentia református lelkészei 1576-ban szintén külön szervezkedtek, püspökké választva Tordai Sándor Andrást. Így Erdély területén két önálló magyar protestáns egyház jött létre, a református és az unitárius.
A 16. század utolsó évtizedeiben a református egyház híveinek száma szerint többségivé vált, és nyolc egyházmegyére tagolódott. Az Erdélyi Református Egyház ebben az időszakban Marosvásárhelyen, Gyulafehérváron, Nagyenyeden, Déván, Kézdivásárhelyen és Fogarason tartott fenn jeles iskolákat.
A 17. században, a református fejedelmek uralkodása idején, a református egyház az uralkodó támogatását is élvezve fejlődött. Új gyülekezet alakult például az unitárius többségű Kolozsváron, amely a hívek számának növekedésével a század végére Erdély egyik legnagyobb eklézsiájává vált. Bethlen Gábor a kolozsvári reformátusoknak adta a Farkas utcai (korábban ferences) templomot, I. Rákóczi György pedig helyreállíttatta azt. Különféle szervezeti változások nyomán az egyházmegyék száma tizennégyre emelkedett.
1622-ben Bethlen Gábor fejedelem Academicum Collegium rangra emelte a gyulafehérvári iskolát. 1662-ben, a tatár pusztítás után Nagyenyeden talált új otthonra a Bethlen Kollégium. Kolozsváron a református egyházközség iskolája Apáczai Csere János professzori tevékenysége (1656-1659) nyomán emelkedett főiskolai rangra. Székelyudvarhelyen Bethlen János kancellár alapított kollégiumot 1670-ben. 1672-ben a jezsuita üldözés elől menekülő sárospataki kollégiumot Apafi Mihály fejedelem Gyulafehérvárra telepítette. Ezek a főiskolák magasabb szintre emelték a hazai lelkészképzést és hozzájárultak az erdélyi értelmiségi réteg számbeli növekedéséhez.
A 18. században a Habsburg-uralom alá került Erdélyben a református egyház védekezésbe szorult az uralkodói támogatást élvező katolicizmussal szemben, az önvédelem és egyházigazgatás legfőbb szerveként alakult ki a Református Főkonzisztórium, a mai Igazgatótanács jogelődje. Bár több templom erőszakos úton katolikus kézre került, és sok egyházközség jövedelmét megnyirbálták, ez az önvédelem eléggé hathatósnak bizonyult az erdélyi hagyományos vallásszabadság fenntartása tekintetében. 1720 körül alakult ki a püspöki igazgatás fontosságát biztosító successio rendszere, amely szerint az elhunyt püspököt azonnal követte hivatalában a helyettese, a főjegyző, a következő zsinat pedig új főjegyzőt választott.
A református kollégiumok száma emelkedett, 1716-ban Marosvásárhelyre költözött a gyulafehérvári kollégium, a szászvárosi pedig a század végén a Főkonzisztórium irányítása alá került. E főiskolák és néhány parókia kiváló tudományos műhelyként szolgáltak az alkotó értelmiségiek számára. E században mindegyik anyaegyházközségben és jó néhány fíliában működött iskola, ahol legalább az olvasást és a református hit alapelemeit a gyermekek elsajátíthatták.
Az erdélyi református egyháznak folyamatosan működő nyomdája volt Kolozsváron, némely évtizedekben kettő is, így állandóan biztosíthatta az énekeskönyvek, prédikációs kötetek, imakönyvek, tankönyvek kiadását.
1848 után a nemesi patrónusoknak az egyházközségek fenntartásában játszott szerepe csökkent, nőtt viszont a hívek – akiknek zöme a jobbágyfelszabadulás után kisbirtokossá vált – egyházfenntartó hozzájárulása.
A kiegyezés (1867) után megindult az egyház szervezetének korszerűsítése, 1872-ben a lelkészi zsinat és a Főkonzisztórium világi tagságának egyesülésével jött létre a legfőbb törvényhozó testület, az Egyházkerületi Közgyűlés, és végrehajtó szerve, az Állandó Igazgatótanács. Az 1884. évi debreceni református zsinat alkalmával ötödik egyházkerületként Erdély is betagolódott a magyarországi református egyházba, sajátos törvényeit továbbra is fenntartva.
Ebben az időszakban egyre több egyházközség és felekezeti iskola részesült állami támogatásban. Szász Domokos püspöksége idején (1885-1899) sok új templom, lelkészi lakás és iskola épült. Ugyancsak az ő kitartó erőfeszítéseinek köszönhető a kolozsvári Református Teológiai Fakultás létrejötte (1895).
1919 tavaszától az Erdélyi Református Egyházkerület Románia fennhatósága alá került, majd a trianoni békediktátum aláírása után (1920) Nagy Károly püspök letette az esküt a király előtt. A kétszeresen (vallási és nemzetiségi szempontból) kisebbségbe került egyház csakhamar megérezte az impériumváltozás nyomasztó súlyát.
A két világháború közötti időszakban lelki újjászületés tapasztalható az erdélyi reformátusságban. Egyházunk karitatív tevékenységét a Makkai Sándor püspök által alapított Református Diakonissza Intézet (1927) fogta rendszerbe. A kolozsvári Református Teológiai Fakultás nagy formátumú tudósokból és kiváló nevelőkből álló tanári kara magas tudományos szintű és a gyakorlati gyülekezeti munkára felkészítő lelkészképzést biztosított.
A bécsi döntés (1940. augusztus 30.) után egyházkerületünk észak-erdélyi része visszatagolódott a Magyarországi Református Egyházba Vásárhelyi János püspök kormányzása alatt. A kisebbségi elnyomásból fölszabadult egy- házi élet föllendült, a konferenciák és gyűlé- sek tartása akadálytalanná vált. Ekkoriban teljesedett ki a teológushallgatók és a főgimnáziumi tanulók szórványmunkája. A Romániában rekedt dél-erdélyi rész, Nagyenyed központtal, Nagy Ferenc püspökhelyettes irányítása alatt élt.
1945-ben a két egyházkerületi rész újból egyesült, és az erdélyi református egyház egyre erősebben érezte a feltörekvő kommunista diktatúra nyomását. Az 1945-ös földreform az egyházközségi és kollégiumi földbirtokok újabb részét vette el, a maradékot a következő évtizedben a kialakuló termelőszövetkezeteknek kellett átadni. 1948-ban az összes felekezeti iskolát államosították teljes felszerelésükkel és ingatlanvagyonukkal együtt. 1951-ben az egyházközségek régi (1985 előtti) anyakönyveit a helyi néptanácsoknak kellett beszolgáltatni, később ezek az Állami Levéltár megyei fiókjaiba kerültek.
A kommunista hatalomátvétellel a modern történelem egyik legsúlyosabb egyházüldözése vette kezdetét Erdélyben. A politikai titkosrendőrség (Securitate) folyamatosan figyelte a lelkészi kart. 1952-ben és még inkább 1956-ban számos református és más kisebbségi egyházhoz tartozó lelkészt letartóztattak. Különféle, többnyire koncepciós perekben kirótt büntetések következtében sokan megjárták a Duna-csatornát vagy szenvedtek politikai börtönökben. Nagy részük az 1964. évi általános amnesztiával szabadult, amikor Románia először kapott kölcsönt az USA-tól, s a szerződés feltételei között volt a politikai foglyok szabadon bocsátása. A történelem aztán megismétlődött: a megelőző gyászévtized után jött a csendes, majd az egyre erősödő elnyomás ideje, s a Ceausescu-féle diktatúra falurombolási tervei mértek nagy csapást egyházunk életére. Az 1989-es fordulat után újra elkezdődhetett az egyházépítő munka. A jogtalanul elkobzott egyházi ingatlanok visszaadása alapvető és a mai napig megoldatlan időszerű kérdés. Minthogy református egyházunk szinte valamennyi tagja a magyar etnikai kisebbséghez tartozik, az etnikai kisebbségek jogainak teljesítése közvetlenül érinti. A magyarellenes megnyilvánulások gyakran kényszerítik egyházunkat arra, hogy felemelje szavát az emberi méltóság és a szabad vallásgyakorlás mindennemű megsértése ellen.
A nehézségek mellett természetesen folyamatos a csendes egyházépítés is. A gyülekezeti munka ma már nincs a templom falai közé szorítva. A helybeli hívek, az anyaországi, a nyugati és a tengerentúli testvéregyházak szolidaritásának és támogatásának köszönhetően fokozatosan élednek újjá azon intézményeink, amelyekben egyházunk nevelő, diakóniai és missziói munkáját végezheti.
A trianoni békediktátum következtében felszabdalt magyar református egyháztestünknek a 21. század elején immár tíz református egyházkerülete 2004 nyarától új együttműködési keretek között végzi Isten országa földi építésének munkáját Kárpát-medencei Magyar Református Generális Konvent – röviden: Generális Konvent – néven.
Napjainkban az Erdélyi Református Egyházkerületben 15 egyházmegye működik 505 anyaegy- házközséggel, amelyből 84 városi és 421 falusi gyülekezet, 85 leányegyházzal, továbbá 553 szórvánnyal. Összesen 521 önálló egység 1143 településen. Ezekben az egységekben, valamint kórházakban és tanintézetekben összesen 532 lelkész jellegű és 814 nem lelkész jellegű alkalmazott tevékenykedik.
Egyházkerületünk lélekszáma folyó év elején 291.939 volt, 4002 lélekkel kevesebb, mint tavaly. Ez a méretű évenkénti apadás az utóbbi három évben stagnál. A legnagyobb lélekszámú egyházközség Sepsiszentgyörgy I. Vártemplom, 4420 lélekkel, a legkisebb, melyben önálló lelkipásztor szolgál, Székelyföldvár 37, illetve Farnas 33 lélekkel. A legnagyobb református város Marosvásárhely 24.070 lélekkel, következik Kolozsvár 20.963 lélekkel, Sepsiszentgyörgy 13.877 lélekkel, Székelyudvarhely 7.508 lélekkel, Kézdivásárhely 3.595 lélekkel. (Az egyház által nyilvántartottak lélekszáma – szerk. megjegyzése.)
A fentiek alapján Urunk iránti hálával telítődött szívvel állapíthatjuk meg, hogy egyházunk minden erőtlensége, szervezeti meggyengülése, csalódásai és félelmei ellenére, Isten kegyelmének kiáradása következtében mindig akadtak olyanok, akik a hitet képviselték, folytatták a reformátorok hagyományát, hirdették Isten igéjét alkalmas és alkalmatlan időkben. Az Egyház Ura továbbra sem vonta meg kegyelmét és Lelkének áradását az őt tisztelőktől, így az Erdélyi Református Egyházkerület hívő népétől sem. Sőt inkább csodálatos módon táplálta a korlátok közé szorított egyházi életet. Hűséges egyháztagok, presbiterek és lelkészek ezrei őrizték meg a hitet, és amennyire tehették, tovább is adták azt a felnövekvő nemzedékeknek.
"Mindeddig megsegített minket az Úr!" – mondhatjuk együtt Sámuellel (1Sám 7,12), és a jövőre nézve is ez a tántoríthatatlan reménységünk.
Egyedül Istené a dicsőség!
Népújság (Marosvásárhely)