Studio 9 kilencedszer
A Studio 9 képzőművészeti csoportosulás idei vándorkiállítását nyitották meg csütörtök délután a Csíki Székely Múzeum Kossuth utcai galériájában. A csoportosulás alkotói kilencedik alkalommal szerveztek közös tárlatot.
Mindig kérdésként merülhet fel, hogy mi az oka és célja annak, hogy ezek a művészek ennyi ideje együttműködnek – vetette fel a megnyitón Túros Eszter művészettörténész. „Az induláskor elsősorban gyakorlati meggondolásból vállaltak közösséget, hogy ily módon könnyebben és több helyen megmutatkozhassanak, mégis azt hiszem, hogy ennél többről van szó. Bizonyos értelemben reprezentatív kiállításról, „válogatásról” beszélhetünk, mely nem sorakoztatja fel ugyan a csíkszeredai képzőművészet minden árnyalatát, de nyugodtan mondhatjuk, hogy azok a beszédmódok, melyek itt kifejezésre jutnak különböző karakteres vonásaikkal együtt, jellemezők a térségben, hasonló értelmezési mechanizmusokat hozva mozgásba. Hagyományos keretek között sajátos megnyilvánulások jutnak szóhoz, bonyolódnak párbeszédbe egymást erősítve. A tálalás nem seregszemlét idéz, inkább otthonos hangulatot teremt, ahol a különböző kapcsolódások módja és ereje által mind jobban kirajzolódnak a kontúrok, a karakterek mind jobban megragadhatók. Azt is mondhatnánk, hogy a kiállítás terében együtt szereplő alkotások egymást helyzetbe hozva különös játékra, egyedi értelemtörténésekre adnak minden alkalommal lehetőséget. Az egymás közti viszonyok minden kiállítás terében át- meg átrajzolódnak, ezáltal kicsit mindig újjá is születnek, felfrissülnek, talán meg is erősödnek. Túl a megmutatkozási lehetőségek gyakorisága mellett, leginkább ezt köszönhetjük a Studio 9-nek, és ez az oka annak is, hogy a hazai közönség is minden alkalommal új találkozásként élheti meg ezeket a kiállításokat” – fogalmazott a művészettörténész.  
Kiállító művészek: Botár László, Gergely Zoltán, Mezey Ildikó, Nagy Ödön, Szabó Árpád, Tompa-Bors Eszter, Váncsa Mónika, Xantus Géza, Bara Barnabás és Turcza László.
A csíkszeredai származású képzőművészek festészeti alkotásait, kisplasztikáit május 12-ig tekintheti meg a közönség hétköznapokon 12 és 18 óra között.
Péter Beáta 
Székelyhon.ro

Tárlat a sokszínűség jegyében
Tizenkét festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás szerda este a magyar festészet napja alkalmából Csíkszeredában, a Csíki Székely Múzeum Kossuth utcai kiállítótermében. A kiállításmegnyitóra sokan voltak kíváncsiak, hiszen a különböző látásmódokat tükröző képek egyedi történetet hordoznak. A tárlaton Balla Tibor, Gergely Miklós Csaba, Kovács Imre, Márton Árpád, Sólyom Zsuzsa, Szabó Árpád, Szabó János, Tompa Bors Eszter, Váncsa Mónika, Vorzsák Gyula, Xantus Géza és Zsigmond Márton művészek képeit tekintheti meg a nagyérdemű. A kiállított anyagot Túros Eszter méltatja.
A magyar festészet napjának ünnepre hangolt képei a generációkon átívelő folytonosság látszatát keltik, a sokszínűségben kirajzolva egy olyan festői történetet, amelyben a képek feltétlenül összekapcsolhatók, egymást erősítik, egyfajta időbeli kontextust is teremtenek egymásnak. Érdekes, hogy kik hogyan vesznek részt egy ilyen együttműködésben, amelyben a festészeté a főszerep, de a részvétellel egyfajta közösségvállalás, valamiféle azonosulás is történik. A mostani tárlat, úgy tűnik, valóban ünnepre hangolt. Festői reflexiók, mai szemszögek művészettörténeti horizontban. Legyenek akár évezredes távlatokat nyitó szín- és formatörténések, ahol jelen van ugyan a figurativitás és van a képeken történet és közös múlt, kitapintható felületek, plasztikai mélységek, a viszonyulás módja mégis oldja mindezt. Bacchus vagy Európé elrablása úgy válik felismerhetővé, hogy a figurákat rögtön felülírja, átírja a festőiség, a gesztus vagy a transzparencia.
A festői dimenziók másfajta mélységeket is bontanak. Van, aki elemző módon közeledik, úgy bontja elemeire a látványt, úgy ragadja meg a formákat, hogy már-már elveszíti azokat. Megpróbál a felület, a fecsegő felszín mögé nézni, úgy próbálja megtalálni az összhangot, hogy megkeresi a formák geometriáját, ezekben leli meg, és ezekből szerkeszti újra, impresszív módon, a látványt. A geometria lehet egyfajta ürügy is, játéklehetőség, amelynek keretei, vonalai közt a színek főszerephez juthatnak. Lecsupaszítva, egyszerűsítve, a színek egymásmellettisége, együtt vibrálása, optikai hatásai bűvölnek el.
Máskor, a konkrét, nemcsak kiindulópont, hanem alfa és ómega – a kornak arca van, formája, sajátos festőisége. Akár a legegyszerűbb formák, tárgyak is magukban hordozhatják annak lehetőségét, hogy olyan festői világokat hívjanak elő, amelyek, egyszerűségük ellenére filozofikus dimenziókat nyitnak.
Úgy lépünk be a Lélek kapuján, hogy elbűvöl egy-egy táj melegsége, mozgásba lendít egy városi felülnézet, úgy merülünk el a nejlonzacskók keretbe szorított, már-már fotorealista látványában, vagy válunk részeseivé egy-egy szürreálisan spontán és intim pillanatnak, úgy sodorhat magával egy-egy festői lendület, hogy közben megtörik a fény, a színek, árnyalatok elkülönülnek, kaleidoszkóp-szerűen bomlik elemeire a látvány – így hozva felszínre festői minőségeket. Az „anyag rejtett lelke” válik megközelíthető.
A sokféleség természetes állapot, hiszen itt mindenki a saját útját járja, nagyon eltérő kifejezésmódok kerülnek egymás mellé. Annak ellenére, hogy nem egy szigorú koncepció mentén szerveződnek a magyar festészet napja alkalmával szervezett kiállítások, talán a mostani kiállítás is jó példa arra, hogy izgalmas és gazdag tárlat kerekedhet ki azáltal, ha egy évben egyszer, egy ünnep erejéig egy fedél alá kerülnek ezek a különböző festői világok. Hargita Népe (Csíkszereda)