„Önállóságra, függetlenségre vágyakoztam és törekedtem kora ifjúságom óta”
Szilágyi Farkas nagyenyedi református lelkipásztor és történész önéletrajza
Százöt évvel ezelőtt, 1910. szeptember 6-án hunyt el Szilágyi Farkas. Az alábbiakban folytatjuk önéletrajzát, amelyet a szerzőnek 1910. szeptember 6-án bekövetkezett halála után pár hónappal Jancsó Sándor enyedi református lelkész és teológia tanár helyezett el a Bethlen Könyvtárba. (Győrfi Dénes közlése)
„Az enyedi egyházközség azon időben még mindig vagyonügyi mizériákkal küszködött. Egyéb bajok mellett sürgős megújítást igényelt a toronynak szép árbocos, nyolc szögletű fedele, az egyháznak azonban nem volt pénze miből ezen több ezer forint kiadást igénylő megújítási munkálatok költségeit fedezze. Indítványomra elhatározta az egyház, hogy ezen célra országos segélygyűjtést indít folyamatba. Az országos segélygyűjtés gyenge eredménnyel zárult, a helyi gyűjtés azonban sikert mutatott fel.
Pár év multán közel 6000 o.é. forint állott rendelkezésre a szent cél javára. Az akkori nemzedéknek még életben levő tagjai máig kellemesen emlékeznek az u.n. »Torony bálok« élénkségére, vonzó erejére.
1873. év őszén a torony fedele meg is újíttatott, ezen újítás költségeit a Torony-alap fedezte. Nemcsak hogy bírta fedezni ezen alap az újítás költségeit, hanem jelentékeny összeg maradt rendelkezésre a később szükségesnek mutatkozó javítási, avagy megújítási munkálatok költségeinek fedezésére.
1871-ben pályáztam a szászvárosi egyik papi állásra. Pályázott idősebb lelkésztársam Incze János is. A pályázó enyedi két pap közül jelölték az egyiket, az idősebbet. A maga rendjén. Sérelem nem történt.
1877-ben pályáztam a tordosi lelkészi állásra. Nem jelöltek. Nem jelölték személyemben az enyedi első papot erre, az akkori viszonyok között nagy jövedelmű, egyébként sine cura lelkészi állásra. Nem jelöltek pedig azért, mert a vajdahunyadi egyházmegye akkori esperese óhajtotta elnyerni ezt az állást, az esperes pedig számított rá, hogy az esetben, ha engem jelölnek, az egyház hívei aligha az esperest választják lelkészökül.
A lelkészjelölési joggal való visszaélések erdélyi ref. egyházkerületünkben épp az időtájt érték el a tetőpontot, mi miatt ezen egyházkerület papválasztási szabályzatát múlhatatlanul revideálni és módosítani kellett s az néhány év múltán revideáltatott, módosíttatott is. Néhai b.e. Elekes Károly gyulafehérvári nagytekintélyű pap, egyházkerületi közjegyző elhunyta után pályázati kérvényemet benyújtottam a gyulafehérvári papi állásra. Ez időben még érvényben állott a régi lelkészválasztási szabályzat. Erre a díszes papi állásra jelöltek tudomásom szerint összes szavazattal, első helyen. Meg is hívtak az akkor gyakorlatban levő s mondhatni kötelező próbaszónoklat tartására. Próbaszónoklatomat meg is tartottam szép számú, díszes közönség előtt. Pártom is csoportosult a régi fejedelmi hitközségben. »Tégedet nagyon zúgatnak Gyulafehérváron« – mondotta nekem Tókos Sándor vajasdi ref. pap, később egyházmegyei esperes. Épp ez volt rám nézve a baj. Másnak kellett a gyulafehérvári ref. egyház papjává lennie, nem nekem, kit az akkori esperes személyéhez vérségi kötelékek is fűztek.
Nem bocsátkozom ezen papválasztási ügy részleteibe. Annyit azonban említés nélkül nem hagyhatok, hogy történt a gyulafehérvári papi állásra próbaszónoklatom megtartása után második jelölés is. Ezen másodszori jelölés alkalmával is felvétettem a jelöltek sorába, aztán történt harmadszori jelölés is. Ezen harmadszori jelölés alkalmával sikerült engemet a jelöltek sorából kihagyni. Azt is megemlítem, hogy szerepeltek ezen akkor nagy port felvert papválasztási ügyben nem tisztességes mozgató rugók. Keletkezett szenvedélyes hírlapi polémia. Történtek komoly felszólalások oly értelemben, hogy a papválasztási szabályzatot gyakorivá vált durva visszaélések meggátlása végett múlhatatlanul, éspedig lehetőleg sürgősen módosítani kell.
VÉGE
Szabadság (Kolozsvár)