Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Tófalvi Előd
2 tétel
2014. július 21.
Transzszilvanikummá vált a Míves Emberek Sokadalma
Transzszilvanikummá nőtte ki magát a Míves Emberek Sokadalma (MES): a székelyudvarhelyi Artera Alapítvány rendezte háromnapos eseménysorozat „márkaneve” alatt számos népi mester és kézműves mélyítette el tudását és szakértelmét, hogy aztán külföldön és belföldön is méltó módon képviselje népi hagyományainkat.
A MES míves és emberi, erről bizonyosodhattak meg idén is mindazok, akik a hétvégén betértek a Székely Támadt-vár udvarára.
A várudvaron berendezett kézműves sétányon helybéli kézműves mesterek kínálták termékeiket, a kíváncsiskodóknak a műhelytitkokat is elárulták. Berkeczi Kristóf például már tavaly és tavaly előtt is próbálkozott a korongozással, a négyéves kis inast Adorján Lajos, csíkménasági fazekas tanítgatta.
„Tizennyolc éve művelem a szakmát, tizennégy éve van saját műhelyem is. Más vásárba nem szoktam járni, de a MES-re szívesen jövök, főként mert a korongozni vágyó gyerekek nagyon lelkesek” – magyarázta a mester.
A korondi fazekasság hagyománya
A bal első bástya mellett állította fel standját Pál Ágoston, a méltán híres korondi fazekas maga is egyszerre több csöppségnek oktatott korongozást. „A gyerekek élvezik, szeretik, de én is élvezem, hogy mennyire lelkesek. De így volt ez mindenhol, ahol jártam: Székelyföldön, Bukarestben, Magyarországon vagy Washingtonban is sorban álltak a jelentkezők” – elevenítette fel.
A Pál családban nagy hagyománya volt a fazekasságnak, Ágoston bácsi az édesapjától, ő pedig az ő apjától tanulta a mesterséget. Székelyföldön mindenhol dolgoztak kerámiával, de talán csak Korondon marad meg mára is a mesterség hagyománya, magyarázta. Tapasztalata szerint a hagyományos kerámia edényeket manapság is nem csak dísznek, hanem használati tárgynak is vásárolják: még mindig népszerű a töltöttkáposzta-főző vagy a szilvaízes edény, a tejes fazék vagy a boros kancsó.
Élőszobrok, ostoros tudnivalók
Sok járókelőt megmosolyogtató újdonság volt idén az élőszobor-csoport: a régmúlt századok viseleteibe öltözött, fehérre mázolt arcú fiatalok a várudvaron tettek tiszteletköröket, némán üdvözölték a látogatókat. „Szoborkötelességüket” megszegve szóra bírtuk Kányádi Györgyöt és Tófalvi Elődöt: a fiúk elárulták, Szabó Attilától, a MES hangulatgazdájától származott az élőszobrozás ötlete.
A várudvaron Tóth Ferenc szovátai ostorfonó készségesen ismertette a mesterség technikáját, történetét, kérésre meg is szólaltatta a fegyvert. „Öt éve foglalkozom ostorfonással, a barantázás révén ismerkedtem meg a mesterséggel” – emlékezett vissza. Mint kifejtette, az ostorkészítésről kering egy tévhit, miszerint ostort csak bőrből készítettek őseink. Régen azonban a pásztorember kenderkötélből készítette saját maga az ostorát, csak a gazdagoknak és a betyároknak volt bőrből az ostoruk.
Tóth Ferenc célja a régi technikát feleleveníteni, ezért ő maga kenderből és műanyag kötőből fonja ostorait. Bár egyre kevésbé, de még manapság is használatos az ostor, tudtuk meg, többnyire nem az állattartók, hanem a hobbi ostorforgatók körében.
Díjeső a sokadalomban
Mint az már hagyományos, a MES szervezője, az Artera Alapítvány minden évben Artera-díjjal ismeri el azok munkáját, akik maradandót alkottak a népi mesterségek terén, és azokét, akik segítették és jó hírét vitték az immár tizenöt éves sokadalomnak.
Az alapítvány kuratóriuma idén Artera-díjjal tüntette ki a sokak által Bimbiként ismert Szabó Erzsébet csuhéfonót, akinek alkotásait a várudvaron is meg lehetett tekinteni. A népművész nemcsak egyedi csuhéfigurákat alkot, hanem kompozíciókat, jeleneteket készítve életet is lehel csuhébábjaiba. Az évek során számtalan hazai és nemzetközi díjban is részesült, 2003-ban A csuhészobrászat kiváló mestere címet is elnyerte.
A MES-t támogató vállalkozók közül idén a Beta-Roll Kft.-t részesítették Artera-díjban a szervezők. A háromnapos MES-en felsorakoztatott számos és színes, szórakoztató programmal, mesterség-bemutatókkal, kézműves foglalkozásokkal, táncházzal, harcművészeti bemutatóval várták a kicsiket és nagyokat.
Kovács Eszter, Krónika (Kolozsvár)|
Transzszilvanikummá nőtte ki magát a Míves Emberek Sokadalma (MES): a székelyudvarhelyi Artera Alapítvány rendezte háromnapos eseménysorozat „márkaneve” alatt számos népi mester és kézműves mélyítette el tudását és szakértelmét, hogy aztán külföldön és belföldön is méltó módon képviselje népi hagyományainkat.
A MES míves és emberi, erről bizonyosodhattak meg idén is mindazok, akik a hétvégén betértek a Székely Támadt-vár udvarára.
A várudvaron berendezett kézműves sétányon helybéli kézműves mesterek kínálták termékeiket, a kíváncsiskodóknak a műhelytitkokat is elárulták. Berkeczi Kristóf például már tavaly és tavaly előtt is próbálkozott a korongozással, a négyéves kis inast Adorján Lajos, csíkménasági fazekas tanítgatta.
„Tizennyolc éve művelem a szakmát, tizennégy éve van saját műhelyem is. Más vásárba nem szoktam járni, de a MES-re szívesen jövök, főként mert a korongozni vágyó gyerekek nagyon lelkesek” – magyarázta a mester.
A korondi fazekasság hagyománya
A bal első bástya mellett állította fel standját Pál Ágoston, a méltán híres korondi fazekas maga is egyszerre több csöppségnek oktatott korongozást. „A gyerekek élvezik, szeretik, de én is élvezem, hogy mennyire lelkesek. De így volt ez mindenhol, ahol jártam: Székelyföldön, Bukarestben, Magyarországon vagy Washingtonban is sorban álltak a jelentkezők” – elevenítette fel.
A Pál családban nagy hagyománya volt a fazekasságnak, Ágoston bácsi az édesapjától, ő pedig az ő apjától tanulta a mesterséget. Székelyföldön mindenhol dolgoztak kerámiával, de talán csak Korondon marad meg mára is a mesterség hagyománya, magyarázta. Tapasztalata szerint a hagyományos kerámia edényeket manapság is nem csak dísznek, hanem használati tárgynak is vásárolják: még mindig népszerű a töltöttkáposzta-főző vagy a szilvaízes edény, a tejes fazék vagy a boros kancsó.
Élőszobrok, ostoros tudnivalók
Sok járókelőt megmosolyogtató újdonság volt idén az élőszobor-csoport: a régmúlt századok viseleteibe öltözött, fehérre mázolt arcú fiatalok a várudvaron tettek tiszteletköröket, némán üdvözölték a látogatókat. „Szoborkötelességüket” megszegve szóra bírtuk Kányádi Györgyöt és Tófalvi Elődöt: a fiúk elárulták, Szabó Attilától, a MES hangulatgazdájától származott az élőszobrozás ötlete.
A várudvaron Tóth Ferenc szovátai ostorfonó készségesen ismertette a mesterség technikáját, történetét, kérésre meg is szólaltatta a fegyvert. „Öt éve foglalkozom ostorfonással, a barantázás révén ismerkedtem meg a mesterséggel” – emlékezett vissza. Mint kifejtette, az ostorkészítésről kering egy tévhit, miszerint ostort csak bőrből készítettek őseink. Régen azonban a pásztorember kenderkötélből készítette saját maga az ostorát, csak a gazdagoknak és a betyároknak volt bőrből az ostoruk.
Tóth Ferenc célja a régi technikát feleleveníteni, ezért ő maga kenderből és műanyag kötőből fonja ostorait. Bár egyre kevésbé, de még manapság is használatos az ostor, tudtuk meg, többnyire nem az állattartók, hanem a hobbi ostorforgatók körében.
Díjeső a sokadalomban
Mint az már hagyományos, a MES szervezője, az Artera Alapítvány minden évben Artera-díjjal ismeri el azok munkáját, akik maradandót alkottak a népi mesterségek terén, és azokét, akik segítették és jó hírét vitték az immár tizenöt éves sokadalomnak.
Az alapítvány kuratóriuma idén Artera-díjjal tüntette ki a sokak által Bimbiként ismert Szabó Erzsébet csuhéfonót, akinek alkotásait a várudvaron is meg lehetett tekinteni. A népművész nemcsak egyedi csuhéfigurákat alkot, hanem kompozíciókat, jeleneteket készítve életet is lehel csuhébábjaiba. Az évek során számtalan hazai és nemzetközi díjban is részesült, 2003-ban A csuhészobrászat kiváló mestere címet is elnyerte.
A MES-t támogató vállalkozók közül idén a Beta-Roll Kft.-t részesítették Artera-díjban a szervezők. A háromnapos MES-en felsorakoztatott számos és színes, szórakoztató programmal, mesterség-bemutatókkal, kézműves foglalkozásokkal, táncházzal, harcművészeti bemutatóval várták a kicsiket és nagyokat.
Kovács Eszter, Krónika (Kolozsvár)|
2017. március 18.
12 szó
A gondolat, hogy a slam poetry iránt mindig van érdeklődés, akkor kezdett el motoszkálni a fejemben, amikor alig találtam parkolóhelyet az épület előtt. Odabent, az András Lóránt Társulat székhelyén, az egykori zsinagóga lépcsőházában, folyosóin egyre több ismerős arc üdvözölt, a nagyterem pedig kellemes meglepetést tartogatott: vidám, (nem csak) fiatal, és teljes telt ház várta, hogy elkezdődjön az ,,előadás”, avagy a slammerek (slam költészetet művelők) estje.
A tematika és az időpont – március 15-e – immár hagyománnyá vált a marosvásárhelyi slames körökben is, mégis a meglepetés erejével hatott a nagy lélekszámú közönség. Miközben a különböző irodalmi esteken, könyvbemutatókon – kevés kivételtől eltekintve – épp csak lézeng az ifjú publikum, a slam poetry mindig telt házat vonz. És ez jó dolog. Mert népszerűvé, trenddé emeli az irodalmat, mert közvetlen, gyakran interaktív és a régmúlt korok kérdéseit kortárs aktualitássá képes emelni azzal, hogy nemigen tiszteli a műfaji, tematikai, avagy generációs határokat.
Ez alól a március 15-i est sem volt kivétel. A 12 szó című audiovizuális ünnepi slamprodukció a Nest és az András Lóránt Társulat közös produkciója volt a Maros megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács, a Vox Novum és az RMDSZ Maros megyei szervezetének közös szervezésében.
A rendezvény kezdetén elsötétülő színpadtér mögötti falra dinamikus illusztrációként kivetített fekete-fehér rövidfilm tovább fokozta az est hangulatát, amelyet a fellépő slammerek – Fazakas Zsolt, Járai Richárd, Tófalvi Előd, Vass Márton – költeményeik és különböző közjátékok segítségével teremtettek meg. A háttérvetítés (Banga Szilárd, Same URL) mindvégig pörgött, a nonfiguratívból kiemelkedő utcarészletek, szimbólumok, ‘56-os, ‘89-es forradalmi pillanatképek előtt párban olvasták fel írásaikat az előadók. Március 15., ünnep, forradalom, jelen, napjaink problémái, kilátástalanság, szójátékok, humor. A lázadás mint eszmény, amely immár távoli és el nem érhető. Egykori áldozatkészség, bátorság és áldozathozatal, versus mai trendek és felszínesség. Hallottunk elvont és kimondottan szókimondó slameket, gyakori áthallásokat másoktól, ismert szerzőktől, klasszikusoktól. Venné-e ma a bátorságot valaki, hogy kiszabadítsa a börtönből Táncsics Mihályt, vagy csak dobnánk a lájkokat a Facebookon? Nagyjából ez volt a központi kérdés, amelyet számtalan variációban jártak körül az előadók, miközben napjaink terminológiájával és szociális problematikáinak kérdésfeltevéseivel járták körül az eszményített kort, amelyben a fiatalság – az ő korosztályuk – mindennel dacolva megváltoztatta az ismert világot.
A slamek között az András Lóránt Társulat táncosai léptek a színpadra, az est pedig – hogy minden a helyén legyen – jókora bulival ért véget. A slam lehozta az irodalmat az elefántcsonttoronyból, a hatalmas érdeklődés pedig jelezte: igény van rá idelent, a vadászmezőkön is.
K. NAGY BOTOND
Népújság (Marosvásárhely)
A gondolat, hogy a slam poetry iránt mindig van érdeklődés, akkor kezdett el motoszkálni a fejemben, amikor alig találtam parkolóhelyet az épület előtt. Odabent, az András Lóránt Társulat székhelyén, az egykori zsinagóga lépcsőházában, folyosóin egyre több ismerős arc üdvözölt, a nagyterem pedig kellemes meglepetést tartogatott: vidám, (nem csak) fiatal, és teljes telt ház várta, hogy elkezdődjön az ,,előadás”, avagy a slammerek (slam költészetet művelők) estje.
A tematika és az időpont – március 15-e – immár hagyománnyá vált a marosvásárhelyi slames körökben is, mégis a meglepetés erejével hatott a nagy lélekszámú közönség. Miközben a különböző irodalmi esteken, könyvbemutatókon – kevés kivételtől eltekintve – épp csak lézeng az ifjú publikum, a slam poetry mindig telt házat vonz. És ez jó dolog. Mert népszerűvé, trenddé emeli az irodalmat, mert közvetlen, gyakran interaktív és a régmúlt korok kérdéseit kortárs aktualitássá képes emelni azzal, hogy nemigen tiszteli a műfaji, tematikai, avagy generációs határokat.
Ez alól a március 15-i est sem volt kivétel. A 12 szó című audiovizuális ünnepi slamprodukció a Nest és az András Lóránt Társulat közös produkciója volt a Maros megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács, a Vox Novum és az RMDSZ Maros megyei szervezetének közös szervezésében.
A rendezvény kezdetén elsötétülő színpadtér mögötti falra dinamikus illusztrációként kivetített fekete-fehér rövidfilm tovább fokozta az est hangulatát, amelyet a fellépő slammerek – Fazakas Zsolt, Járai Richárd, Tófalvi Előd, Vass Márton – költeményeik és különböző közjátékok segítségével teremtettek meg. A háttérvetítés (Banga Szilárd, Same URL) mindvégig pörgött, a nonfiguratívból kiemelkedő utcarészletek, szimbólumok, ‘56-os, ‘89-es forradalmi pillanatképek előtt párban olvasták fel írásaikat az előadók. Március 15., ünnep, forradalom, jelen, napjaink problémái, kilátástalanság, szójátékok, humor. A lázadás mint eszmény, amely immár távoli és el nem érhető. Egykori áldozatkészség, bátorság és áldozathozatal, versus mai trendek és felszínesség. Hallottunk elvont és kimondottan szókimondó slameket, gyakori áthallásokat másoktól, ismert szerzőktől, klasszikusoktól. Venné-e ma a bátorságot valaki, hogy kiszabadítsa a börtönből Táncsics Mihályt, vagy csak dobnánk a lájkokat a Facebookon? Nagyjából ez volt a központi kérdés, amelyet számtalan variációban jártak körül az előadók, miközben napjaink terminológiájával és szociális problematikáinak kérdésfeltevéseivel járták körül az eszményített kort, amelyben a fiatalság – az ő korosztályuk – mindennel dacolva megváltoztatta az ismert világot.
A slamek között az András Lóránt Társulat táncosai léptek a színpadra, az est pedig – hogy minden a helyén legyen – jókora bulival ért véget. A slam lehozta az irodalmat az elefántcsonttoronyból, a hatalmas érdeklődés pedig jelezte: igény van rá idelent, a vadászmezőkön is.
K. NAGY BOTOND
Népújság (Marosvásárhely)