Nyelvjogi küzdelmekről tartott beszámolót az EMNT Barcelonában
Az erdélyi magyar kisebbség nyelvjogi helyzetéről, valamint a székelyföldi autonómiáért évről évre megszervezett, mozgalmi jellegű akciókról is beszámoltak az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) képviselői az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózat (ELEN) szombati ülésén Barcelonában. Az európai kisebbségi nyelvek megőrzéséért és a nyelvi jogok kiszélesítéséért tevékenykedő ernyőszervezetnek – 2014 óta – az EMNT is tagja, a szervezetet Sándor Krisztina ügyvezető elnök és Toró Tibor egyetemi oktató képviselte a hétvégi ülésen.
Sándor Krisztina felszólalásában beszámolt a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése körüli vitákról, és a román hatóságok által a magyar feliratok és a székely zászló ellen indított peres eljárásokról is.
Toró Tibor a nyelvi charta alkalmazásáról írt árnyékjelentésről és az annak kapcsán elindult egyeztetési folyamatról beszélt, melynek célja összehangolni az Erdélyben jelenleg a jogvédelem terén tevékenykedő szervezetek és mozgalmak működését.
A szombati barcelonai küldöttgyűlés résztvevői áttekintették az elmúlt időszak nyelvjogi fejleményeit és olyan aktuális kérdésekre is kitértek, mint a Brexit kisebbségi nyelvhasználatra gyakorolt hatása Nagy-Britanniában, az anyaország nélküli, különböző nyelveket beszélő népcsoportok támogatásának lehetőségei. Az FC Barcelona futballklub konferenciatermében megtartott rendezvényen jelen volt Jill Evans walesi és Josep-Maria Terricabras katalán európai parlamenti képviselő is, akik bátorították a jelenlevőket arra, hogy éljenek a nyelvi jogaikkal és ahol ezek sérülnek, ott az illető országban indított peres eljárásokkal, majd azokat kimerítve, az európai fórumokhoz forduljanak. A helyi, civil mozgalmak szerepét többen is hangsúlyozták, kiemelve azt is, hogy az uniós intézmények sem korábban, sem most nem foglalkoznak kellőképpen azzal a közel 50 millió európai állampolgárral, akik a hivatalosan elismert nyelveken kívül mást is használnak.
kronika.ro
Erdély.ma

Autonómia – kinek és kivel?
Akarunk olyan autonómiát, mint a dél-tiroliaké? Akkor sürgősen meg kéne tanulnunk, hogyan csináljuk meg.
Dél-Tirol lakossága feleannyi, mint ahány magyar él Erdélyben, és nyolcadannyi, mint Erdélyé. Területének 80 százaléka hegyvidék, csak 20 százaléka lakható és művelhető, képviselete az olasz parlamentben gyakorlatilag elhanyagolható: 4 képviselő a 630 fős képviselőházban, 2 szenátor a 315 fős szenátusban.
Mégis saját magát igazgatja, az EU egyik leggazdagabb régiója, helyben beszedett adók többségét helyben tartja, miközben nettó befizetője az olasz állami költségvetésnek - tudtuk meg a ladin Daniel Alfreidertől az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) kolozsvári kongresszusán. A régió lakosainak 70 százaléka német anyanyelvű, mintegy 25 százaléka olasz, és alig 4 százaléka ladin ajkú, és most a ladin Alfreider a FUEN egyik alelnöke.
Hogy lehet ilyen kényelmes gazdasági és politikai helyzetbe pottyanni? Nem hozza el nekünk a kánaánt se a FUEN, se a Minority SafePack polgári kezdeményezés, még ha esetleg kötelező erejű direktívákat lobbizik is ki majd az EU döntéshozóiból, amire jelenleg kicsi az esély. Pottyanni tehát sehogy, irdatlan munkával viszont megoldható – derült ki Alfreider felszólalásából.
A német többségű Dél-Tirol számára egyértelműen a tárgyalásos út volt a nyerő. Olaszország 1972-ben fogadta el a régió autonómiastatutúmát, de csak 1992-ben zárult le a vita Olaszország és Ausztria között. Ebben a húsz évben a dél-tiroli németek, olaszok és ladinok két irányban építkeztek:
több mint 70 rendeletet dolgoztak ki és fogadtatak el az autonómiastatutúm mellé, ezek töltik meg az utóbbit tartalommal, vagyis ezek szabályozzák, a közös élet milyen területeiről dönthetnek, illetve igazgathatják, kezelhetik maguk a dél-tiroliak (saját közigazgatás, adórendszer, oktatás, energiaügy, stb.)
hozzáláttak kiképezni a saját hivatalnokaikat, adóellenőreiket, tanáraikat, energiaszakértőiket és minden területen az elitet.
A közösség ugyanis azzal szembesült, hogy nem lesz humán erőforrása az autonómiához, ha egy relatív kis számú, rurális életmódra berendezkedett lakosság kell ellásson minden olyan feladatot, amit máshol az állam. Ezt az önképzést nem spórolták meg, időt, pénzt és energiát fektettek bele, és nem csak a hőn áhított autonómia, hanem az anyagi jólét mintarégiójává váltak.
A döntési kompetenciák bővítésével sem álltak le, hosszas tárgyalás során szerezték meg például a vadászat helyi kezelését. Hegyvidéki régióként a vadászati ügyeket mindig is a helyiek intézték, de mikor Olaszországban ez környezetvédelmi, vagyis nemzeti hatáskör lett, azzal szembesültek, hogy nem intézhetik, mert 1972-ben még nem volt téma a környezetvédelem, ezért nem szerepelt az autonómiastatutúmban.
A legújabb kihívás pedig a digitalizáció egy következetesen és arányosan háromnyelvű régióban. Az útjelző táblákat ugyanis jóval könnyebb a gyakorlatban háromnyelvűsíteni, mint a navigációs programokat, a régió igazgatását lehetővé tévő adatbázisokat, statisztikai rendszereket.
Az autonómiaformákat persze nem lehet simán exportálni és importálni,
hangsúlyozta David Smith történész, az autonómiapanel politológus szakértője, aki a Glasgow-i Egyetemen épp a kelet-közép-európai államok biztosította önrendelkezési formákat kutatja.
Magyarország élen járt, már 1993-ban elfogadta a nemzeti kisebbségek önkormányzatát, amely nincs területhez kötve (nemzeti közösségei szétszórtan élnek), példáját azonban nem követték a Kárpát-medence országai. A szakértő a szerbiai kisebbségek kulturális autonómiáját tartja most a térség leghaladóbb szellemű autonómiaformájának.
Megjegyezte azonban, hogy a kisebbségek helyzete annyira sajátos minden országban, hogy a pozitív megoldásokat sem lehet átvenni. Ahogy például az általa vizsgált Észtországnak és Oroszországnak sem sikerült, hiába örökölte ez utóbbi a Szovjetuniótól a területi autonómiák rendszerét, ez inkább szimbolikus, mint tényleges önrendelkezést jelent.
Rengeteg az érzékeny kérdés az autonómiaformák körül,
Smith többek között az önkormányzatot ellátó testületek megalakítását és elszámoltathatóságát, a valós önkormányzatisághoz szükséges források biztosítását és azt említette, hogy Kelet-Közép-Európában még mindig kihívás az autonómiáról szóló közbeszéd, mert a nemzetállamok gyakran szuverenitási kérdést csinálnak belőle, és területi integritásukat érzik veszélyeztetve.
Mi több, a kisebbségek anyaországainak autonómiát támogató beleszólása gyakran ébreszt gyanakvást, és hátráltatja a megoldás megtalálását – jelentette ki Stéphanie Marsal, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosának tanácsadója, aki szerint az egyes országoknak maguknak kell megoldaniuk a nemzeti kisebbségeik helyzetét.
Felszólalása is inkább tanácsadás volt, mint ismeretforrás, számunkra olyan evidenciákat hangoztatott, hogy a kisebbségi jogok is emberi jogok, a békéhez és stabilitáshoz elengedhetetlen a jog uralma és a demokrácia, az autonómiáknak átláthatóan kell működniük, és nem szabad replikálniuk a többség esetleg dominanciára hajtó és kirekesztő gyakorlatait.
A kisebbségi intézményeket ráadásul átszőheti a pártpolitika, mely a közösség energiáit és forrásait a választási kampányokra fordítja az identitásmegőrzés és újratermelés helyett – figyelmeztetett Csergő Zsuzsa, a kanadai kingstoni Queen's University kutatója. Úgy vélte, mind az államnak, mind a kisebbségeknek az az érdeke, hogy a pártoktól független kisebbségi intézményrendszert és erre vigyázó, erős civil szférát építsenek fel,
és ne vonják össze a pártpolitikát a kisebbségpolitikával.
Romániában például tipikusan belpolitikai játszmákhoz, politikai többségek kialakításához használják a kisebbségeket, és kollektív jogok helyett kizárólag egyéni jogokról hajlandók tárgyalni - emelte ki az autonómiapanel erdélyi magyar előadója, Korodi Attila.
Ő most nemcsak az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, hanem az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének is tagja, amely hiába dolgozta ki több évtizedes tapasztalatra hagyatkozva a kisebbségvédelmi keretegyezményt, ha nincsenek eszközei annak betartatására, mondta Korodi. Az ET ugyanis nem szankcionálhatja a tagországait, azok legfeljebb presztízst veszítenek a jogsértésekkel.
Korodi felszólalásából is az derült ki, mennyi mindent kell még tanulnunk az autonómiáról és -hoz, mert itt tulajdonképpen információszegény kortesbeszédet tartott az autonómiáért egy olyan célcsoportnak, amelyet amúgy sem kell meggyőzni - az európai nemzeti kisebbségek képviselőinek.
Sokkal inkább ránkfér az önbecsülésünk megerősítése,
érvelt Josep-Maria Terricabras, katalán EP-képviselő, a Kisebbségi Intergroup társelnöke (a címlapképen). A civilben filozófiaprofesszor nemcsak érvelt, hanem finoman motivált is: úgy adta elő, hogy a nyelv nem pusztán a tényszerű kommunikáció eszköze, hanem mivel belenövünk, az identitásunk formálója is, ezért
nem felcserélhetőek egymással,
irdatlanul védenünk kell a nyelvhasználati jogokat,
hogy közben érezhető módon mindenki kicsit kihúzta magát a székében, de legalábbis megélénkült.
Egy nyelv identitás- és világmeghatározó jellege független attól, hányan beszélik, de attól még tegyünk meg mindent, hogy minél többen beszéljék az anyanyelvünket – buzdított. Ha nem védi az állam a nyelvünket, akkor alakítsunk nyelvtanuló köröket, klubokat, olvassunk és írjunk rajta irodalmat, és tegyük vonzóvá mások számára is. Ha elismeri, tegyünk róla, hogy ne csak számunkra ismerje el, például ne csak magyar gyerekek iskolájában lehessen magyarul tanulni, hanem bárhol Romániában.
Ne csak ápoljuk a múlt emlékeit és a hagyományainkat, hanem alkossunk mi is olyat, amit büszkén hagyhatunk az utódainkra, és ha a többségi társadalom viszonya felénk elnyomó vagy kirekesztő, igyekezzünk mi magunk új kapcsolatot kialakítani a domináns csoport tagjaival – ösztönzött Terricabras professzor a délutáni Modernitás és innováció a kisebbségi közösségekben című panelbeszélgetésen.
Ehhez mi magunk kell elmondjuk a történeteinket,
ne hagyjuk, hogy mások mondják el helyettünk – sorolta ugyanott Porcsalmi Bálint, az RMDSZ relatív új ügyvezető elnöke a területeket, ahol az RMDSZ-t modernizálná. Míg a '90-es évektől az RMDSZ az épületek visszaszerzésére és intézmények létrehozására és megerősítésére koncentrált, most már az a marketingstratégia is meghaladottnak számít, ami a tartalommal való feltöltést szorgalmazza – mondta Porcsalmi.
Ma már a storytelling a menő, jó történetek kellenek, amelyek „eladják” az ügyünket hazai és nemzetközi fórumokon, ezért az RMDSZ-nek szerinte rengeteg munkát és pénzt kell fektetnie azoknak az embereknek a képzésébe, akik el tudják majd ezeket mondani úgy, hogy érdeklődést keltsenek az erdélyi magyarság és politikai követelései iránt. A Minority SafePack kezdeményezés szerinte jó alkalom a történetformálásra és történetmondásra azzal együtt, hogy a félretájékoztatás ellen is fel kell lépni.
Kihívásnak tekinti, hogy az RMDSZ újrakezdje a párbeszédet saját közösségével, saját választóival, jobban kell figyelnie rájuk és meghallgatnia őket, mert ma már nem olyan egyszerű a helyzet, hogy elég üzenni: ha magyar vagy, szavazz ránk.
Ha ennek a lépés- és modernizációkényszernek az RMDSZ legalább akkora nyitottsággal és elánnal tesz eleget, mint amit ma Porcsalmi demonstrált, akkor még az autonómiázásból is lehet szalonna. Vagy cserebogár. Vagy valami.
szabot / foter.ro

Nyelvi jogokról az Európai Parlamentben
Az Európai Parlament Hagyományos Kisebbségek, Nemzeti Közösségek és Nyelvek Frakcióközi Munkacsoportja (Kisebbségi Intergroup) mai ülésén a katalóniai és a leóni nyelvi jogok ügye szerepelt a napirenden. A másik két társelnök igazolt távollétében Josep-Maria Terricabras elnökölt a tanácskozáson, aki tiltakozását fejezte ki a hivatalos tolmácsok távolmaradása miatt. (Egy óra késéssel az angol nyelvű tolmács végül is megjelent, és ellátta feladatát.)
A Plataforma per la Llengua elnevezésű katalán nyelvvédő egyesület a legnagyobb nyelvi nem kormányzati szervezet (NGO) Európában – mondotta Oscar Escuder elnök, aki népe nyelvi helyzetéről és jogairól tartott általános beszámolót. Noha a katalán a 14 legtöbbek által beszélt európai nyelv közé tartozik, és 11 uniós tagállam nyelvét beszélik náluk kevesebben, mindazáltal emezekkel szemben a katalánok nem tudták kivívni anyanyelvük hivatalos státuszát – kifogásolta az előadó. Ezt követően arról a „strukturális nyelvi diszkriminációról” szolgált részletekkel, mely nemcsak Spanyolország egészének területén, hanem saját régiójukban, Katalóniában is sújtja őket. „Európai polgárokként nem akarunk másodrendű állampolgárok lenni a saját hazánkban, s ezért kívánjuk a függetlenséget” – mondotta.
Ricardo Chao Prieto, egy León tartománybeli kulturális egyesület képviseletében regionális anyanyelve jogfosztott helyzetéről szólt a Kasztília és León Autonóm Közösség (Spanyolország) keretében.
Hozzászólásában Tőkés László európai képviselő csatlakozott Ivo Vajgl szlovéniai képviselőtársához, akivel együtt határozottan elítélték a spanyol rendőrség által alkalmazott erőszakot az október 1-jei katalóniai népszavazás alkalmával. Kijelentette, hogy a katalán függetlenség kérdésében nem kíván állást foglalni, mivel ez igen kockázatos volna. A romániai – erdélyi – magyarok, illetve a székelyek kizárólag autonóm közösségi jogaik kivívásáért harcolnak, és mégis nap mint nap „szeparatistáknak” bélyegzik őket a többségi nacionalisták – mondotta. Ugyanakkor szolidaritását fejezte ki a katalánok nyelvi és kulturális jogaikért folytatott küzdelme iránt, aminek az elérése a romániai magyaroknak is a legfőbb céljai közé tartozik. tokeslaszlo.eu