Megtalálni az utat egymás felé
„Irgalmasok mint az Atya”. Ezt az irgalmasságot gyakorolva szervezte meg a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség idén is a Jótékonysági Adventi Vásárt szombaton a Székesegyház előtti téren.
A Betlehem felé vezető úton megállunk egy pillanatra, hogy az egymáshoz vezető utat is megtaláljuk, hiszen az egymással való találkozás is az ajándékozás egy formája- nyomatékosította rövid köszöntő beszédében Exc. Böcskei László megyés püspök, egyúttal örömének adva hangot, hogy a jelenlevők „rátaláltak” arra a lelkesedésre, mely tulajdonképpen ezt a napot előkészítette, és amely a várakozásról szól, illetve nem utolsósorban a megosztásról, és kifejeződik általa mindaz, amit ilyenkor, advent idején próbálunk komolyabban venni, átélni.
Bár igazi téli hideg volt, a szív- és lélekmelengető programoknak és látványnak, valamint a kedves fogadtatásnak köszönhetően mintha még az eddigieknél is többen látogattak volna ki a Székesegyház előtti térre, ahol újabb tagokkal bővülve családoknak, gyermekeknek, szülőknek, nagyszülőknek kínáltak a szervezők sokszínű, érdekes vásári termékeket, finom, házi készítésű karácsonyi süteményeket, ötletes díszeket, lélekemelő adventi és karácsonyi muzsikát, kézműves foglalkozásokat. Egy tucatnyi csoport képviselte magát ötletes, saját kezűleg készített ajándéktárgyakkal: a Caritas Catolica, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum, a Vár-Lak Ifjúsági Központ, Az Élet Autizmussal Egyesület, a családosok, a püspökség alkalmazottjai, a könyvkiadók, a szerzetesrendek, a Partiumi HÁLÓ Egyesület, a Neokatekumenális út, valamint a várad-olaszi Szent Rita és a várad-velencei Lisieux-i Kis Szent Teréz katolikus nőszövetségek.
Program
Az alkalomhoz illő adventi gondolatok hangzottak el, kézműves-foglalkozásokba lehetett bekapcsolódni, és a Mikulásra várva csodálatosan szép énekeket hallgatni a Családosok kórusa, a Székesegyház gyermekkórusa, a Szent Cecília-kórus (karnagy Oláh Gabriella), illetve a Neokatekumenek kórusa jóvoltából.
Megjegyzendő, hogy a rendezvény egész ideje alatt meleg teát kínáltak a Caritas Catolica munkatársai, az eladásból, felajánlásokból befolyt összeggel pedig egy kilenc éves beteg kisfiú, és egy nagy család lesz megsegítve. A hangulatos, lélekemelő összejövetel a második adventi gyertya meggyújtásával zárult.
Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro

Humanitárius segélyezés: nem csak karácsonykor „illik”
Évközben a SegédKezek kalákatábor alkalmával segítenek a rászorulókon
Öröm, hála és az elégtétel érzése – ez jellemezte a Magyar Unitárius Egyház égisze alatt működő Gondviselés Segélyszervezet és az Erdély Mentőcsoport által pénteken kezdődött és vasárnap véget ért hagyományos karácsonyi humanitárius tevékenységet. Alkalomadtán örömkönnyek fogadták a két erdélyi magyar civil szervezet önkénteseinek megjelenését, hálát lehetett kiolvasni a nehéz anyagi körülmények között élő mintegy 350 kolozsvári és aranyosszéki szülő és gyermek, idős és fiatal szeméből. A tizen- és huszonéves, de már több hasonló „bevetésen” részt vett, tapasztaltabb önkéntesek elégtétellel nyugtázhatták: az ünnepek előtt ismét sikerült segíteni embertársaiknak. Vagyas Attilla unitárius lelkésztől, a segélyakció egyik koordinátorától megtudtuk: a Gondviselés Segélyszervezet nemcsak karácsonykor gondol a nehéz helyzetben lévőkre, hiszen a SegédKezek kalákatábor keretében évközben is segítenek Erdély különböző régióiban.
Cudar hideg fogadta az önkénteseket szombaton reggel kilenckor a Gondviselés Segélyszervezet raktárhelyiségénél, a kolozsvári Brassai-líceum háta mögött, ám az alacsony hőmérséklet nem akadályozta meg a lányokat-fiúkat abban, hogy a kis fedett teherkocsiba hordják a napokkal korábban társaik által előkészített – tartós élelmiszereket, tanszert, édességeket, tisztálkodási szereket, ruhákat és néhány esetben a kicsinyeknek szánt távvezérlésű játékautókat tartalmazó – ajándékcsomagokat. A csapat két részre oszlott, így teljesen lefedték az évek során összeállított és kiegészített jegyzéken szereplő aranyosszéki településeket, s átadták a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium diákjai, a Kolozsvári Unitárius Óvoda és Bölcsőde gyerkőceitől, s ezek szüleitől, valamint a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség híveitől származó adományokat.
– Péntektől vasárnapig többgyerekes családoknak, időseknek, kisnyugdíjasoknak, fogyatékkal élő személyeknek igyekeztünk örömöt szerezni Tordán, Tordaszentmihályon, Sinfalván, Várfalván, Aranyosrákoson, Kövenden, Bágyonban és Kolozsváron. A körülbelül 130 családnak az imént említett intézményektől származó adományokat a Gondviselés Segélyszervezet saját anyagi alapjaiból kiegészítette, mert nem minden élelmiszerből gyűlt be a megfelelő mennyiség – közölte a Szabadsággal Vagyas Attila, a tevékenység egyik koordinátora.
Megtudtuk azt is, hogy a Gondviselés Segélyszervezet nem csupán húsvétkor és karácsonykor hajt végre hasonló programokat Aranyosszéken: idén éppen a régióban szervezett SegédKezek kalákatábort, amely keretében többnyire ugyanezeken a családokon, továbbá idős, tehetetlen személyeken segítettek az önkéntesek, így folyamatosan nyomon követik a rászorulók sorsának alakulását. – Ugyanakkor félárva vagy árva gyermekeket taníttatunk, segítünk. A táborok keretében például megjavítjuk a rászorulók kapuját vagy fedett helyiséget építünk a ház meghosszabbításában, hogy a többgyermekes család ott tárolhassa dolgait – tette hozzá Vagyas Attila.
A hétvégi program alkalmával a helyszínen azt tapasztaltuk: sok esetben, elsősorban az idősek vonatkozásában, rendkívül fontos a beszélgetés, az empátia. Egyik önkéntes hangsúlyozta: igyekszik minél többet kérdezni az idősek egészségi állapotáról, családi helyzetéről, a gyermekeiről, unokáiról, megkérdezi ezek nevét, s mikor legközelebb visszamegy hozzájuk, akkor már értő, lényegre törő kérdéseket tud feltenni nekik.
– Az emberek így már ismernek, várnak bennünket, könnyebben megnyílnak előttünk. Ugyanakkor sok esetben a helyi unitárius lelkipásztorral megyünk terepre, őt nagyon jól ismerik, megbíznak benne, s akkor sokat mesélnek. Amennyiben a családban pozitív irányú fejlemény következik be, akkor mások kerülnek fel a segélyezési jegyzékre – nyilatkozta Vagyas Attila.
A hétvégi program alkalmával készített videóösszeállítás és fotóriport megtekinthető a Szabadság hírportálon (www.szabadsag.ro), keresési kulcsszavak: Gondviselés Segélyszervezet.
Segély mezőségi és csángó gyermekeknek
Bányai József kolozsvári ügyvéd immár öt éve magánemberként a Beszterce-Naszód megyei Magyardécsében és Vicében a Bástya Egyesület által gondozott mezőségi és csángó gyermekeknek gyűjt és adományoz. – Előbbi településen levő központban tíz, utóbbiban pedig harminc, szociális szempontból hátrányos helyzetben levő gyermekre ügyelnek. Az évek során kialakult egy támogató csoport, amelynek tagjai anyagiakból, tárgyakból vagy élelmiszerekből álló adományokat adnak át nekem, én pedig az összegyűlt pénzből megvásárolom a szükségeseket, s a felajánlásokkal együtt a helyszínre szállítom vagy szállíttatom. Rendszerint téli ruhaneműt és lábbelit, társasjátékot, könyveket, filmeket, rajzfilmeket és természetesen tartós élelmiszereket viszünk a gyermekeknek – nyilatkozta a Szabadságnak Bányai József. 
Hozzátette: minden évben körülbelül 1000 euró értékű adomány gyűl össze. – Idén minden bizonnyal ismét saját erőből kell megoldanom az adományok és segélycsomagok szállítását, mert ezúttal a civil szervezet járműve meghibásodott – jegyezte meg az ügyvéd.
A Báthory-líceum is gyűjtött
A kolozsvári Báthory-líceum a torockói Kis Szent Teréz gyermekotthont fogadta gondjaiba, immár ötödik éve szerveznek különböző segélyakciókat számukra. Idén is tartós élelmiszerrel, ruhaneművel, ajándékcsomagokkal lepik meg a Szent Ferenc Alapítvány keretében működő otthon kis lakóit.
Bakos Siklódi Kinga tanár, a segélyakció kezdeményezője-lebonyolítója a Szabadságnak elmondta: idén is nagy mennyiségű élelmiszer gyűlt össze, ezt a feladatot az elemisták vállalták magukra. Hogy milyen mennyiségről van szó, azt pontosan még nem tudni, de a kisiskola tanárijában már napok óta alig lehet közlekedni a felgyűlt csomagoktól.
Az otthonban jelenleg 21 gyermek él. Az „angyaljárás” úgy történik – tudtuk meg a tanárnőtől – hogy a gyermekek egy kis papírszívecskére ráírnak három kívánságot, amelyek a báthorys osztályközösségek jóvoltából teljesülnek. Majdnem minden osztálynak jut egy-egy szívecske az 5–12. évfolyamon. A tanári közösség részéről is összeáll egy-egy csomag – magyarázta Bakos Siklódi Kinga. A gyermekek leggyakrabban meleg kesztyűt, sportcipőt, kifestőket kérnek. Egy időben kobak is volt a listán, néhányan tánccipőre, görkorcsolyára vágynak.
Kiss Olivér Szabadság (Kolozsvár)

Gyertyát gyújtottak a busztragédia áldozatainak emlékére Székelyudvarhelyen
Székelyudvarhely is csatlakozott a nemcsak Magyarországon, hanem Erdélyben és külföldön is szervezett megemlékezéshez, amelyen a Verona közelében történt baleset következtében elhunyt diákokra emlékeztek.
Több mint százan vettek részt a vasárnap esti fél órás megemlékezésen, melyet a Magyar Polgári Párt helyi szervezete hirdetett meg, Székelyudvarhely központjában, a Vasszékely szobornál.
A közös imádságot Tamás Barna, a Kis Szent Teréz plébániatemplom plébánosa vezette, de jelen voltak még egyházi- és a helyi önkormányzat egyes képviselői is. A városlakók közül számos család, szülő, nagyszülő fejezte ki együttérzését a balesetet szenvedők hozzátartozói felé, egy-egy szál virággal, gyertyával. A jelenlevők az elhunytak lelki üdvéért, a sérültek gyógyulásáért és a balesetben szenvedők családjaiért imádkoztak, gyújtották meg gyertyáikat.
A megemlékezésen jelen volt Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, aki megköszönte, hogy ilyen szép számban kifejezték együttérzésüket a városlakók, hiszen ezzel a gesztussal is a nemzeti összetartozást erősítették. Gálfi Árpád polgármester megköszönte, hogy a felhívásra reagálva ilyen sokan eljöttek az eseményre, mindenkit további imádságra biztatott.
Mint ismert nemzeti gyásznappá nyilvánította hétfőt a magyar kormány az olaszországi buszbalesetben elhunyt áldozatok emlékére. A tragédiában tizenhatan meghaltak, több mint húszan megsérültek, a buszon a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium 14 és 18 év közötti tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott. A baleset körülményei továbbra is tisztázatlanok, a körülményeket még vizsgálják.
Dávid Anna Júlia
Székelyhon.ro

Dalos seregszemle Udvarhelyen
Énekelt imádság hangjai töltötték meg szombaton az udvarhelyi Rákóczi Sportcentrumot: a Székelyudvarhelyi Főesperesi Kerület tizenkilencedik egyházzenei kórustalálkozóján tizennyolc kórus mutatott be két-két, az alkalomra választott művet. A kántorok és karvezetők szakmai tanácskozással zárták a nagytalálkozót.
A rendszeres kóruspróbákra és egész évi liturgiai szolgálatukra tesz koronát az évenkénti kórusseregszemle. Aligha van olyan nagy templom a kerületben, ahol elférne a félezer dalos és a szépszámú érdeklődő. Ezért is volt jó helyszínválasztás a szervező székelyudvarhelyi–szombatfalvi Szent György Egyházközség részéről a sportcentrum. A házigazda kórust, a Psallite Vegyeskart nagyon sokan segítették önkéntes munkával: a sütemények elkészítésétől a vendéglátásig.
Az egyházi év folyamán inkább halljuk, mint látjuk a templomokban a kórusokat. A főesperesi kerületből néhány énekkarnak megadatik a templomon kívüli fellépés lehetősége, ám sokuk számára a húsvét utáni találkozó az egyetlen, amikor Istennek és egymásnak énekelhetnek – hallhattuk a kórustörténetekben. Így a kerület legnagyobb egyházzenei eseményét saját nagy ünnepként ülik meg.
A kórusseregszemle felemelő hangjai már a nyitó szentmise alatt is betöltötték énekelt imádsággal a profán teret. Együtt mutatták be a legszentebb áldozatot a fellépő kórusok lelkipásztorai, és a miseénekeket – a bencés gregorián dalokat – az alkalomra a karvezetőkből és kántorokból alakult szkóla vezette Simó Zsuzsa zenetanár-karnagy irányításával. Hozzájuk csatlakozott a félezer tagból „egyesült” nagykórus. Tamás Huba homoródkarácsonyfalvi plébános, a szentmise főcelebránsa örömének adott hangot, hogy újra együtt lehetnek mindazok, akik hangjukkal, énekükkel dicsérik Istent. Szívükben és lélekkel végzett szolgálatukban harmóniára lel és visszacseng a teremtés öröme. Ajkukon a legszebb énekek fakadnak fel: a szent liturgia dallamai.
Homíliájában László Attila, a Szent György Egyházközség plébánosa a találkozó résztvevőit mint együtt lévő „emmauszi tanítványokat” a húsvét üzenetének közös megélésre hívta: „Együtt vagyunk, hogy a feltámadás felett örvendőkkel közösségben legyünk. Ajándék az együttlétünk: annak megtapasztalása, hogy jó – egymást értve, együtt zengve – testvérekként ünnepelni.” Az élet feletti öröm állapotában „jó megtapasztalni itt, hogy Jézus ma is hív”. A liturgiát követően a kórusok két-két művel mutatkoztak be, majd átvették az emléklapot és a virágajándékot. Zárásképpen együtt énekelték el az ősi Mária-himnuszt, a Regina Coelit, majd a magyar himnusz. A dalos székely asztali áldás után a kórustagokat ebédre hívták és a résztvevő hallgatóságot is megvendégelték.
Fejlődés
A Romániai Magyar Dalosszövetség részéről Major László zenetanár vett részt a karvezetők tanácskozásán – tudtuk meg Simó Zsuzsa karnagytól. Bodurian János zeneszakos tanárral az általános észrevételek mellett, személyes kérésre, egyénileg is értékelték a karvezetőket, kórusokat. Nyilvánvaló és látványos a kórusok fejlődése – látszik a munka eredménye. Elhangzott, erős motivációt jelent a kórusok számára az egyházközségnek és papjának mint lelki vezetőnek a támogatása – legyen szó a templomi szolgálatról avagy vendégszereplésről. Kiemelték a pozitívumokat, és a javítani valókat is szóvá tették. Igény van a karvezetők közös képzésének megszervezése, hogy jobban segíthessék a kórusokat. A huszadik, jubileumi kórustalálkozó szervezését jövőre a székelyvarsági Szent Péter és Szent Pál apostolok védelmébe ajánlott egyházközség vállalta fel. Résztvevő énekkarok és karnagyok Szovátai kórust Kőszegi János, a nyikómalomfalvit Boldizsár Gáspár, a székelyszentléleki-bogárfalvi Ave Rosát Ambrus Ferenc, az udvarhelyi Kis Szent Teréz Plébánia Iubilate Deo Vegyeskarát Székely István, a parajdi kórust Mureşan Edit, a zeteváraljait Olti Attila, a lövéteit Tódor Lóránt, a székelyudvarhelyi Szent Miklós Plébánia Musica Sacra Kamarakórusát Rózsa Imre, a máréfalvi Con Spirito kórust Dávid Izabella, a béta-dobó-vágási kórust Jakab Szilveszter, a szentkeresztbányai Cantate Domino Vegyeskart Siklódi Sándor, a farkaslaki Zeng a magosság kórust Bakos Árpád, az oroszhegyi Mihály Deák Kórust Bíró Loránd, a korondit Katona Mózes, a zetelaki Boros Valér Kórust Jakócs Zoltán, a székelyvarságit Márkó Benedek, a szentegyházasfalvi Canticum Novum Kamarakórust Tamás István és a székelyudvarhelyi–szombatfalvi Szent György Plébánia Psallite Kamarakórusát Simó Zsuzsa vezényelte.
Molnár Melinda / Székelyhon.ro

Közel hétszázan indultak gyalogosan Udvarhelyről Csíksomlyóra
A hűvös, kissé borongós, de fényes péntek reggelen hatszáznyolcvanan alkották a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz-plébániatemplomtól Csíksomlyóra induló gyalogos keresztalját.
Immár második éve, hogy az Udvarhelyről induló zarándoklók jelképévé vált az a tarisznya és vándorbot, amelyet a tavaly elhunyt Botár Gábor plébános mindig magával vitt a Szűzanya csíksomlyói szabadtéri szentélyébe. Az útra indító szentmise főcelebránsa, Darvas Emil kadicsfalvi plébános bevezető gondolatában két, néhai zarándokra utalt: Gábor atyára, akinek „tarisnyája most is készen áll”, illetve a néhai Hajdó István gyergyói főespesre, Erdély népszónokára, aki egyik legemlékezetesebb beszédet mondta a csíksomlyói Hármashalom oltárnál 2004-ben.
László Attila, a szombatfalvi Szent György Egyházközség plébánosa, a zarándoklat egyik lelki vezetője kitért arra, hogy „aki a hitre akar jutni, meg kell tapasztalnia az emberi végességet – segíteni szokott ebben ez a zarándoklat. Embert próbáló volta áldás. Kihozza emberi végességünket, korlátainkba botlunk, de amikor levetkőzzük emberi gőgünket, és szerénységgel párosul világlátásunk, törekvésünk, kilépve magunkból fontos lesz a mellettünk haladó örülő vagy nyűgölő ember. Akkor nyílik meg előttünk egy másfajta élet hatalmas távlata.” Kívánta ennek megtapasztalását, és hogy ki-ki találjon olyan valakit, akiben maradéktalan lehet a bizalma.
A zarándokáldást követően négyes sorokban, az út széléhez igazodva indult a menetoszlop. Útközben lehetőség van szentgyónásra, lelki beszélgetésre. A főúton haladva a főbb kereszteknél megállnak kereszthódolatra. Tízóraizás és első pihenő Máréfalván volt, ahol a helybéliek friss vízzel kínálták meg a gyalogosokat. Ebédszünetet Homoródfürdőn tartanak.
A zarándoklat programja A tervek szerint este hét órára Lenkútra érkeznek, és a lövétei gazdák csűrjeiben mintegy kétszázötvenen éjszakáznak. Idén is vissza lehet majd este térni Udvarhelyre autóbusszal. Szombat reggel négy órakor visszaviszi az autóbusz a Hármaskereszthez azokat, akik gyalogosan folytatják a zarándokutat. Csatlakozni lehet a Pethő vendéglő előtt, a Márton Áron téri buszmegállóban és a Kis Szent Teréz-templomnál. Ötkor találkoznak mindazokkal, akik máshol éjszakáztak. Hatkor az Anna-fogadó parkolójában reggeliznek, hét órakor indulnak tovább. Tíz órakor a Márton Áron Gimnáziumnál egyesül a székelyudvarhelyi keresztalja, és együtt folytatják az utat a szentmise helyszínére, a nyeregbe. Részt vesznek a szentmisén. Akik nem gyalogosan indulnak vissza, csatlakozhatnak a járművesekhez. Pünkösdvasárnap reggel hat órakor, a szombatival azonos megállóhelyeken lehet autóbuszra szállni, és gyalogosan folytatni a zarándoklatot Lenkúttól Székelyudvarhelyre. A hálaadó szentmise vasárnap este fél hétkor kezdődik a Rákóczi Sportcentrumban. Pünkösd másodnapján a szejkefürdői Ugron-kápolnánál zárják a zarándoklatot. Kilenc órától keresztutat járnak a Székely Kálvárián. Az ünnepzáró szentmise tíz órakor kezdődik, utána áldást kérnek a haza indulókra.
Molnár Melinda Székelyhon.ro

Bogdánffy Szilárd Ignác vértanú (1911–1953)
Az egyik házkutatás során a római katolikus püspöknél „szegeket és különféle csavarokat tartalmazó készletet találtak; a börtönparancsnokhoz vitték, ahonnan piros arccal tért vissza, vagyis felpofozták.”
Bogdánffy Szilárd Ignác 1911. február 21-én született, a Torontál vármegyei Feketetón (ma Crna Bara, Szerbia). Elemi iskoláit Temesváron végezte, az állami iskolában, majd tanulmányait, a IV. osztálytól, 1929-ig, a temesvári Piarista Főgimnáziumban folytatta. Érettségi után előbb a műszaki egyetemre jelentkezett, majd ugyanazon év őszén felvételét kérte a nagyváradi teológiára, ahol már az első két évben kivívta a szeminárium tanári karának osztatlan elismerését.[1] Teológiai tanulmányait később a Budapesti Központi Papnevelő Intézetben folytatta. 1934 nyarán hazatért Nagyváradra, ahol, június 29-én, az újonnan épített várad-őssi Lisieux-i Szent Teréz plébániatemplomban, Fiedler István püspök pappá szentelte.[2] Életének következő másfél évtizedét a katolikus ifjúság oktatásának és lelki nevelésének szentelte. Felszentelésének évében püspöke a szatmári papneveldébe helyezte helyettes tanárnak és tanulmányi felügyelőnek. Egy évvel később hittanári kinevezést kapott a nagyváradi Gozsdu-líceumba, egyidejűleg pedig a helyi püspöki konviktus, a Szent József Intézet tanulmányi felügyelője és lelki vezetője lett. Három évvel később az Orsolya-rend Tanítóképző Intézetének hittanári és lelkészi teendőit is elvállalta. Ezzel gyakorlatilag a nagyváradi katolikus diákság zömének szellemi és lelki gyarapodását irányította, beleértve a város területén szétszórtan tanuló és a Szent József Intézetben elhelyezett váradi kisszeminaristákat is.[3] 1939 végétől, kilenc hónapon át, Magyarországon, a Ranolder Intézet hitoktatójaként és spirituálisaként működött, majd 1940 szeptemberétől 1943. augusztus 31-ig a Hittudomány Főiskola tanára és lelki igazgatója volt Nagyváradon.[4] Mindeközben 1936 és 1943 között több alkalommal is szigorlatot tett a budapesti Pázmány Péter Egyetem Hittudományi Karán, majd 1943-ban megvédte A szinoptikus apokalipszis című doktori értekezését.
 A második világháború vége fele, a szemináriumi katedrája mellett, Bogdánffy Szilárd a nagyváradi katolikus középiskolai oktatás újraindításán dolgozott. Részt vett a Premontrei Gimnázium és az Orsolya-rendi leánygimnázium újjászervezésében. A háborúban elhurcolt tanárok helyett, 1945 és 1947 között, nemcsak hittant, de szükség esetén latint, franciát és matematikát is tanított. 1945 őszén, az Orsolya-rend lelki vezető nélkül maradt növendékei számára, pápai jóváhagyással megalapította a Merici Szent Angéla harmadrendet.[5]
Scheffler János püspök kérésére, 1947 tavaszán, tanári működését félbeszakítva, Szatmárra költözött, ahol tanácsosi és püspöki titkári minőségben a püspöki aula sokoldalú és nélkülözhetetlen tagja lett. A papneveldék 1948. évi államosítását követően, a papi utánpótlás biztosítására, Felsőbányán és Színfaluban titkos szemináriumot szervezett. 1947 áprilisától püspöki vikárius volt, 1949 elején (február 14-én) pedig Nagyvárad-Szatmár titkos segédpüspökévé szentelték.
A hatóságok gyanakodtak rá, hogy részt vett az Erdélyi Önvédelmi Szervezet[6] tevékenységében, ezért első alkalommal 1939 októberében tartóztatták le, és a Kolozsvári Börtönben tartották fogva. 1939. december 21-én, a román állampolgárságának megvonása után Magyarországra száműzték, ahonnan 1940 szeptemberében, Észak-Erdélynek a második bécsi döntéssel történt visszacsatolása után tért vissza.[7]
A második világháború utáni, 1949. április 5-én bekövetkezett letartóztatásakor, Bogdánffy Szilárdot azzal vádolták, hogy „tudomása volt Scheffler János püspöknek a Vatikán javára végzett kémtevékenységéről, és e célból segítette őt”.[8] Egyes tanúvallomások szerint, a vonatról szedték le, Nagyvárad előtt, miközben egyik kárpátaljai papnak az ottani egyházüldözésekről szóló jelentését vitte Bukarestbe, a nunciatúrára. Amikor észrevette, hogy követik, megpróbálta összetépni a levelet, de ez nem sikerült neki. Ezért csak kidobta az ablakon. A legközelebbi állomáson aztán leszállították, és visszamentek a bűnjelet megkeresni.[9] Ezt mások is így vélték, hozzáfűzve azt, hogy Bogdánffy püspököt régóta figyelhették már, és a kárpátaljai pap jelentésén kívül más fontos iratok is lehettek nála. E tanúságok szerint, amikor észrevette, hogy követik, összetépte a dokumentumokat, és kidobta azokat az ablakon. Nagyváradon pedig leszállt, bement a kanonoksorra, és ott tartóztatták le.[10]
A Nagyváradi Szekuritáté fogdájában töltött nyolc hónapnyi vizsgálati fogság után, 1949. december 14-én, a bukaresti belügyminisztérium (Ministerul Afacerilor Interne – M. A. I.) fogdájába költöztették.[11] Onnan pedig, 1950. október 26-án, a Máramarosszigeti Börtönbe szállították.[12] Vasile Ciolpan, a szigeti börtön igazgatója, 1950. október 26-án, a szekuritáté vezérigazgatóságának (Direcția Generală a Securității Poporului –D. G. S. P.) jelentette az újabb katolikus elöljáróból és papból álló csoport fogadását, amelynek tagjai Ioan Suciu, Rafael Haag, Ion Ploscaru, Ion Raţă-Tarcisius és Constantin Bogdanfi (értsd: Bogdánffy Szilárd) voltak.[13] Ioan Ploscaru püspök ekképpen írta le a Szigetre történő átszállítás pillanatát: „Adott pillanatban bejön egy milicista, aki vakszemüveget viselő reverendás papot ráncigált maga után. Amikor a szemüvegét levették, megismertem a balázsfalvi Ioan Suciu püspököt. Bőröndjei voltak és több holmija, mert a lágerből hozták ide. Vele tisztelettudóbban bántak. Meghagyták a reverendáját, és a mellén viselt keresztjét. A motozás végén bilincsbe vertek, és kettesével egymáshoz kötöttek bennünket. Egyedül Suciu püspök maradt bilincs nélkül. Terepjárókba ültettek, és az Északi Pályaudvarra szállítottak. Itt a vasútállomás milíciájára vittek. Az állomásban tartottak mindaddig, amíg a szatmári személyvonat betolatott. Miután valamennyi utas beszállt, bennünket is elvittek a számunkra fenntartott másodosztályú fülkébe. Szatmárnémetibe 1950. október 26-án este érkeztünk meg. Itt a szekuritátéra vittek, s másnap reggelig mindegyikünket külön cellában helyeztek el. A helyi szekuritáté lefoglalt egy tehergépkocsit, arra pakoltak fel bennünket. A gépkocsit ponyvával letakarták, így tehát a sötétben ültünk. Ioan Suciu püspök urat is megbilincselték. Őt nem láncolták a többiekhez, hanem két kezén hordta a bilincset. A kamion számunkra ismeretlen úti céllal elindult.  Egy idő után éreztük, hogy a hideg a csontjainkig hatol. Már a máramarosi erdős vidéken jártunk. Amint Máramarosszigetre érkeztünk, szintén a szekuritáténál hagytak bennünket. Egy garázsban, vigyázban állva vártunk néhány órát, amíg besötétedett. Este elvittek a börtönbe. Kíséretünk megkapta az átadási-átvételi aláírásokat, és eltávozott. Bennünket, valamennyiünket együtt, a bejárattól balra nyíló második szobába vittek. Itt saját matracaink és ágyaink voltak. Másnap elvittek a ruharaktárba. Egyenként engedtek be, hogy leadjuk civil ruháinkat, és felöltsük a csíkos rabruhát.”[14]
Úgy tűnik, hogy Bogdánffy Szilárdot Máramarosszigetről Szatmárnémetibe vitték, a püspöki levéltár archívumában tartott házkutatás idejére, hogy a terhelő okiratok megtalálásában, lefordításában és megfejtésében segédkezzen. A bukaresti hatósági emberek egész éjszaka azzal foglalatoskodtak, hogy az archívum anyagának egy részét átnézzék, és ezáltal a Bogdánffy küszöbön álló peréhez anyagot keressenek.[15]
Kilenc hónappal később, 1951. július 31-én, személyes tárgyai is Máramarosszigetre érkeztek: „egy 5686 lejes CEC (takarékpénztári) letéti jegy, egy Omega márkájú zsebóra és egy bőrtárca különféle iratokkal”.[16] Egykori szigeti cellatársa, Ioan Ploscaru görög katolikus püspök, így jellemezte: „Mindannyiunk közül ő volt a legtestesebb. Emiatt őt vitték a nehezebb robotmunkára. Mindent összegyűjtött, amit talált: cigarettacsikkeket, bár ő maga nem dohányzott, de odaadta másoknak; egy szeget, egy ceruzát. Szelíd és alázatos ember volt. Kiváló lélek volt, ám úgy tűnik, óvatlanságából sok baja származott”.[17] 1951. november 19-én átszállították a D. G. S. S. (a D. G. S. P. 1951. március 30-án kapott új nevet: Direcția Generală a Securității Statului – D. G. S. S.) fogdájába kivizsgálásra,[18] majd 1952. április 11-én a Zsilávai Börtönbe küldték.[19] A nyomozás lezárása után,[20] 1952. augusztus 15-i keltezésű jelentésében, Matusei Andreescu szekuritáté őrnagy „a Vatikán javára végzett kémtevékenység” miatti perbe fogását javasolta.[21]
1953. február 24-én, az előzetes letartóztatottak közé helyezték át, a Nagyváradi Tartományi Katonai Bíróság pedig, „hazaárulás vádjával”, kiállította nevére a 44/953. számú letartóztatási parancsot.[22] A Nagyváradi Katonai Bíróság 1953. április 8-án kérte a Zsilávai Börtöntől a katolikus elöljárónak az áthelyezését a Nagyváradi Börtönbe.[23] A Scheffler János püspök ellen indított perben, érintettként, 1953. április 24-én, 12 évnyi kényszermunkára ítélték, „hazaárulás bűntettében elkövetett részesség” miatt.[24] Április 30-án visszafogadták Zsilavára, majd május 12-én áthelyezték Capul Midiára.[25] A Duna‒Fekete-tenger Csatorna munkálatainak 1953 nyarán történt felfüggesztésekor, 1953. július 20-án, Nagyenyedre helyezték át, és ott hunyt el, 1953. október 1-jén, 42 éves korában, „tüdőgyulladásban”.[26]
A Szentté Avatási Ügyek Kongregációja 2010. március 27-én kapta meg XVI. Benedek pápa jóváhagyását Bogdánffy Szilárd püspök mártíromságára vonatkozó rendelet kihirdetésére. A Romániai Római Katolikus Egyház mártíromságot szenvedett első egyházi személyének boldoggá avatására 2010. október 30-án került sor.
Az alábbiakban korabeli dokumentumok fordítását közöljük.
NAGYENYED VÁROS NÉPTANÁCSÁNAK
VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGA                                                Csak az állami szervek használatára.
NAGYENYED RAJON, KOLOZS TARTOMÁNY             
145. sz. HALOTTI KIVONAT
Családneve          BOGDANFI     Keresztneve        CONSTANTIN
Apja család- és keresztneve          BOGDANFI IGNAT
Születési helye és időpontja  JUGOSZLÁVIA, TARNA-VARA, 1911. február 21.
Életkora      42 év       Neme        férfi
Halálának időpontja        1953. év október hó 1. nap
Halálának oka       TÜDŐGYULLADÁS Utolsó lakhelye       SZATMÁRNÉMETI I. C. FRIMU utca 2. szám
A halálesetet bejegyezték a NAGYENYEDI anyakönyvi hivatal nyilvántartásába, 145. számmal
1953. év október hó 3. napon
Haláleset helyszíne:  a NAGYENYEDI börtönben
Augusztus 23. utca 7. szám
Kiállítva ma, 1961. szeptember 30-án, 1299. számmal
MEGJEGYZÉSEK
(nincsenek)
Tanúsítjuk jelen kivonat pontosságát
Anyakönyvi hivatal megbízottja,
M. Curdoș, pecsét, aláírás
-
JELENTÉS
Dr. Bogdánfy szatmárnémeti pap, akit a Szekuritáté megfigyelt és el is fogott a vonaton, miközben kereste a pénzt, amit állítólag segélyként kapott olaszországi közvetítéssel az angloamerikaiaktól, de a Szekuritáté által keresett pénzösszeg nem került elő, ugyanis a pénz egy másik papnál volt a vonaton, éppen a szóban forgó vonaton.
Nevezett pap nagyváradi illetőségű, kapcsolatai vannak Szatmárnémetiben más személyekkel is, akik állítólag államellenes és kémszervezet tagjai, s akik az angloamerikaiak javára, Olaszországon keresztül, kémkednek. /NEMECSEK plébános Nagyváradról/
(géppel áthúzott szöveg)
RNK [Román Népköztársaság]
TERÜLETI KATONAI TÖRVÉNYSZÉK                              236/1953. sz. üi.
NAGYVÁRAD
RNK [Román Népköztársaság]
TERÜLETI KATONAI TÖRVÉNYSZÉK                              236/1953. sz. üi.
NAGYVÁRAD
259/1953. sz. ÍTÉLET
            Ma, 1953. április 24-én, a NAGYVÁRADI TERÜLETI KATONAI TÖRVÉNYSZÉK, amelynek tagjai:
ELNÖK:          LAZAR TUDORACE igazságügyi százados
TAGOK:         KASZA STEFAN főhadnagy
                                    COLCERIU SIMION hadnagy
KATONAI ÜGYÉSZ: MARCEL OLTEANU igazságügyi hadnagy
JEGYZŐ: ELENA SPIRIDON
Nyilvános ülésre összegyűltek, a katonai törvénykönyv (C. J. M.) 253. cikkelyének előírásai szerint, az esküjüket is a törvényben meghatározott formában tették le, az alábbi vádlottak ügyének tárgyalása céljából:
 1/ BOGDANFI CONSTANTIN, született 1911. február 21-én Târnabara községben, Jugoszláviában, Ignație és Aurelia fia, szakmája szerint római katolikus pap, a Szatmárnémeti Római Katolikus Püspökség volt titkára, vagyontalan, társadalmi származása szerint középosztálybeli földműves, a múltban és jelenleg politikailag nem elkötelezett, magyar nemzetiségű, román állampolgárságú, büntetlen előéletű, utolsó lakhelye Szatmárnémeti, I. C. Frimu utca 2. sz. ‒ az ellene felhozott vád a hazaárulásban való bűnrészesség, amelyet büntetőjogilag a 191. cikkellyel kiegészült 121. cikkely ír elő és büntet.
            2/ SZEMES FRANCISC, született 1908. december 19-én, Csanáloson (Urziceni), Nagykároly rajonban, Nagybánya tartományban, Francisc és Emma fia, román állampolgár, magyar nemzetiségű, nőtlen, szakmáját tekintve római katolikus pap, társadalmi származása szerint kispolgár, vagyontalan, a múltban és jelenleg politikailag nem elkötelezett, 1949-ben 4 /négy/ hónap szabadságvesztésre ítélték tiltott határátlépési kísérlet miatt, utolsó lakhelye Máramarossziget, Libertății [Szabadság] tér 19. sz. ‒ az ellene felhozott vád a hazaárulásban való bűnrészesség, amelyet büntetőjogilag a 191. cikkellyel kiegészült 121. cikkely ír elő és büntet.
            3/ SIPOS FRANCISC, született 1916. október 8-án, Ioan és Emilia fia, társadalmi származását tekintve szegény földműves, szakmáját tekintve római katolikus pap, román állampolgár, magyar nemzetiségű, büntetlen előéletű, utolsó lakhelye Máramarossziget, I. C. Frimu utca 2. sz., az ellene felhozott vád feljelentés elmulasztása, amelyet büntetőjogilag a Büntető Törvénykönyv 228. cikkelye ír elő és büntet, a Btk. 1. cikkelyének alkalmazásával.
            4/ STRAFCIK ALEXANDRU, született 1902. október 26-án, Gheorghe és Sofia fia, szakmáját tekintve könyvelő, társadalmi származását tekintve kispolgár, magyar nemzetiségű, román állampolgár, büntetlen előéletű, politikailag nem elkötelezett, utolsó lakhelye Máramarossziget, Gh. Doja [Dózsa György] utca 49. sz., az ellene felhozott vád a hazaárulásban való bűnrészesség, amelyet büntetőjogilag a Büntető Törvénykönyv 123. cikkelyével kiegészült 121. cikkely ír elő és büntet, a Btk. 191. cikkelyéhez viszonyítva.
            5/ SCHEFFLER IOAN, született 1887. október 29-én, Mihai és Elena fia, szakmáját tekintve római katolikus püspök, társadalmi származását tekintve szegény földműves, vagyontalan, büntetlen előéletű, utolsó lakhelye Körösbánya, Brád rajon, Vajdahunyad tartomány, az ellene felhozott vád hazaárulás, amelyet a Büntető Törvénykönyv 191. cikkelye ír elő és büntet (...)
(…) a Szocialista Állam védelmének szükségességéből a forradalomellenes bűncselekményekkel szemben, ami lehetővé tette és teszi, hogy Népi Demokratikus Államunk fellépjen az osztályharc új formáiból született bűncselekmények ellen, lehetőséget biztosítva a bíróságoknak arra, hogy teljes szigorral alkalmazzák a büntető törvényeket az országunk proletáriátusa által kiharcolt forradalmi megvalósítások fejlesztése és megszilárdítása érdekében.
            Mivel a vádlott tudomással bírt Scheffler János vádlott forradalomellenes tevékenységéről, a Vatikán szolgálatába állított kémhálózat létrehozói és működtetői minőségéről, amelyhez passzívan viszonyult, és mivel a főbűn magas veszélyességi fokú, a törvényhozó úgy látta jónak, hogy azokat is megbüntesse, akik ilyen magatartást tanúsítanak, a Törvényszék úgy ítéli meg, hogy e vádlott javára semmilyen enyhítő körülmény nem szól.
            Következésképpen:
A TÖRVÉNYSZÉK
A NÉP NEVÉBEN
ELHATÁROZZA:
 Egyhangúlag és az enyhítő körülmények figyelembe vételével elítéli a vádlottakat:
1/ BOGDANFI CONSTANTIN [Bogdánffy Szilárd – ford. megj.], aki született 1911. február 21-én, Ignație és Aurelia fia, szakmája szerint római katolikus pap, társadalmi származása szerint középosztálybeli földműves, vagyontalan, politikailag nem elkötelezett, magyar nemzetiségű, büntetlen előéletű, utolsó lakhelye Szatmárnémeti, I. C. Frimu utca 2. sz.
            ‒ 12 /tizenkét/ év kényszermunkára hazaárulásban való bűnrészesség miatt, amelyet bü

Elhunyt Kovács Sándor kolozsvári főesperes-plébános
December 25-én, vasárnap este elhunyt Kovács Sándor kanonok, főesperes-plébános. A kolozsvári Szent Mihály-templomban 2007-től szolgált, akkor bízták meg a Kolozs-Dobokai Főesperesi Kerület és a Szent Mihály-templom vezetésével.
Székelykálban született 1948. április 25-én. Középiskoláját Marosvásárhelyen, teológiai tanulmányait Gyulafehérváron végezte, ahol 1972. április 9-én Márton Áron püspök szentelte pappá.
Segédlelkészként szolgált Sepsiszentgyörgyön (1972–1976) és Marosvásárhelyen (1976–1979). Plébánosi működését Csíkszentgyörgyön kezdte (1979–1984). Székelyudvarhelyi plébánosi kinevezését 1984-ben kapta, ahol később kerületi főesperes lett. Huszonhárom évi szolgálatához kötődik a Kis Szent Teréz-templom és plébánia létrejötte, a szombatfalvi plébánia önállósulása, a változások után a város pezsgő egyházi életének megszervezése.
Kolozsvári szolgálatához kötődik, hogy befejezte a Szent István-templomot, előkészítette a főtéri templom felújítását, támogatta az oktatási intézmények életét, óvodát és bölcsődét alapított a jövő nemzedék nevelésére. Támogatta az egyetemi és kulturális élet szervezését, szívén viselte az egyházi sajtó fejlesztésének ügyét. Temetéséről később intézkednek. Szabadság (Kolozsvár)

Kovács Sándor halálára
Hiába mondjuk azt, néha túlságosan is magabiztosan, hogy régi ismerősünk a halál, mert amikor a saját házunk táján látogat meg, olyan, mint hogyha sohasem találkoztunk volna vele. Nos, ez is egy ilyen halál.Az alig két hónappal ezelőtt meghalt Kádár István kolozsvár-monostori paptestvérünket Búzásbesenyőn még ő búcsúztatta, és lám, most tőle kellett elbúcsúznunk karácsony másodnapján a Szent Mihály oltalma alatt álló gótikus kolozsvári templomban.
A halál képezi tulajdonképpen annak a nagy fontosságú kérdésnek a kulcsát, hogy mi is az ember. Ezért mondhatom talán azt is, valójában születése pillanatában hal meg az ember, még akkor is, ha ez a pillanat majdnem 70 évig tart.
Kovács Sándor a Maros megyei Székelykálon született 1948. április 25-én. Elemi és középiskolai tanulmányai, majd a gyulafehérvári katolikus teológia elvégzése után Isten szolgája, Márton Áron püspök szentelte pappá 1972. április 9-én. Segédlelkészként kezdte papi pályafutását Sepsiszentgyörgyön, majd folytatta Marosvásárhelyen, aztán önálló plébános lett Csíkszentgyörgyön. Ezt követően 23 esztendőn keresztül székelyudvarhelyi lelkipásztorként működött igen eredményesen, s kereken 10 évig kolozsvári plébánosként, illetve a kolozs-dobokai kerület főespereseként bizonyította lelkipásztori és vezetői rátermettségét, a Szent Mihály egyházközség és templom felelős papjaként.
Kovács Sándor közösségépítő és a szó szoros értelmében templomépítő munkáját kell méltatnom elsősorban. Ő építtette a székelyudvarhelyi Lisieux-i Kis Szent Teréz tiszteletére szentelt templomot, Boldogfalván az új templomot és plébánia épületet, valamint a multifunkcionális közösségi házat, és köztudottan ő fejezte be a kolozsvári Szent István király oltalma alá helyezett korszerű istenházát is, a Dónát úton.
Valamennyi állomáshelyén természetesen lelki téren is nagyon figyelemreméltó munkát végzett. Fontos feladatának tartotta a hagyományos egyházi és nemzeti ünnepek precíz és mozgósító erejű megszervezését, népes elsőáldozások és bérmálások előkészítését és levezetését, a gondjaira bízott fiatal segédlelkészek hosszú sorának a sokrétű pasztorációs munkába való szakszerű bevezetését, ezzel párhuzamosan újabb papi hivatások ébresztését, valamint a különféle társadalmi és kulturális igényből született rendezvényeknek, nem utolsósorban a kerületéhez tartozó plébániáknak és lelkipásztoraiknak az anyagi és erkölcsi segítését. A sok egyéb teljesítmény mellett külön is kiemelendő a mallersdorfi szegény ferences nővérek újraletelepítése a küküllőmenti városban, a Márton Áron Ifjúsági Ház létrehozása, a tanuló ifjúsággal, a helyi iskolákkal, a társadalmi szervezetekkel és a polgári hatóságokkal kiépített gyümölcsöző kapcsolata. Tovább is sorolhatnám persze a megvalósításokat, amelyeknek a sora ezzel korántsem teljes, de egy kicsit visszakapcsolok a Kincses Városba. Tíz évvel ezelőtt történt Kolozsvárra helyezése óta sokrétű tevékenysége mellett, hogy egyebeket ne említsek, sikerrel működtette a testi táplálékot és megpihenést nyújtó, Czirják Árpád által létrehozott Agapé-szállót és éttermet, valamint mind a helyieknek, mind az átutazóknak szellemi-lelki felüdülést kínáló nőszövetségi dísztermet, illetve az ott megszervezett rendszeres és színvonalas előadásokat, nem utolsósorban pedig a helyi Szabadság napilapban közölt egyházi ünnepekhez kapcsolódó írásokat.
XVI. Benedek pápa hét évvel ezelőtt, 2010-ben szentelte fel a spanyolországi Barcelonában az újkori világ egyik építészeti csodáját, az Antonio Gaudi által tervezett, időben 100 évig épült Sagrada Família (Szent Család) tiszteletére emelt templomot. A szentatya a világhírű Gaudit laudáló beszéde elején azt emelte ki, hogy: az 1926-ban meghalt Mester, saját bevallása szerint, egész művészi pályája során, három könyvből inspirálódott: a nagy természet könyvéből, a Bibliából és a templomi liturgiából. Hasonlósági alapon állíthatom: szerényebb méretekben ugyan, de ugyanezek a „könyvek” inspirálták munkássága során a szépet szerető kolozsvári főpapot is, Kovács Sándort. A szép istentiszteletek liturgikus és zenei megszervezése mindvégig szívügye volt. Így aztán a liturgia nem is vált soha letargiává!
Isten vegye be őt égi kórusába. Lux æterna luceatei! Az Örök Világosság fényeskedjék neki! Jakab Gábor / Hargita Népe (Csíkszereda)