Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Tempfli József
571 tétel
2002. augusztus 3.
"Nagyváradon július 31-én Tempfli József nagyváradi római katolikus megyés püspököt a város díszpolgárává avatták. Az ünnepi tanácsülésen Petru Filip polgármester mondta el Tempfli József laudációját, köszöntötte Nagyvárad 81. római katolikus püspökét. A ceremónián mások mellett részt vett Cseh Áron kolozsvári magyar konzul is. Tempfli József a díszpolgári oklevél átvétele után egyebek között a következőket mondta: II. János Pál pápának a püspökök II. szinódusán tett kijelentését vette vezérlőelvének. Ahhoz, hogy a harmadik évezred kezdetén új világot építsünk, le kell döntenünk a nemzeti, kulturális, vallási, pozícióbeli korlátokat, falakat. /(bor): Tempfli József Nagyvárad díszpolgára! = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 3./"
2002. szeptember 6.
"Szept. 6-8-a között Nagyváradon a Partiumi Keresztény Egyetem a házigazdája a Magyar Professzorok III. Világtalálkozójának. A rangos rendezvényt Tőkés László és Tempfli József püspökök nyitják meg. A meghívott előadók között van a kárpát-medencei és a nyugati magyar tudományos élet több jeles képviselője. Kovács Béla, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora, a Temesvári Műszaki Egyetem professzora, a Világtalálkozó főszervezője elmondta, hogy a szervezetnek januárban 605 tagja volt - 342 anyaországi és 263 külföldön élő professzor. A programban öt témakör megvitatása szerepel: Anyanyelv, Tudományos továbbképzés, Nemzetközi kapcsolatok, A Partiumi Keresztény Egyetem, Az MPV tudományos szekciói. A munkabizottsági ülések során egy hatodik témakörben is lesznek előadások, ez a "visiting" professzori rendszer, amelynek célja éppen az erdélyi magyar magánegyetemi hálózat megerősítése, ha kell, akár nyugati professzorokkal is. A plenáris üléseken 59 előadó mutatja be dolgozatát, ami nagyon nagy szám. Kovács Béla előadásának címe Magyar Egyetem Partiumban - története és eredményei. A Partiumi Keresztény Egyetemen idén 11 szakra hirdettek felvételit, tavaly 670 hallgatójuk és 125 tanárunk volt, jövőre az új szakokkal együtt 880 hallgatóra számítanak. A magyar államtól kapott pénzből mini campust hoztak létre, felújították az Arany János Kollégium régi szárnyát és az ősszel avatják fel az új, a XXI. századi követelményeknek megfelelő kollégiumot. /(Pataki Zoltán): Magyar Professzorok III. Világtalálkozója Nagyváradon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 6./"
2002. szeptember 7.
"Szept. 6-án Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem székhelyén megkezdődött a Magyar Professzorok III. Világtalálkozója. A háromnapos találkozót az 1998-ban alakult Magyar Professzorok Világtanácsa (MPV) rendezi a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei tudományos testületének közreműködésével. A megnyitón Tőkés László református és Tempfli József katolikus püspök köszöntötte a világ három kontinensének 14 országából érkezett mintegy 180 professzort. Az eddigi találkozók hagyományainak megfelelően a nyitónapon kitüntetéseket adtak át. A magyar nyelvű felsőoktatásért végzett tevékenységet elismerő Nagy Lajos-érmet idén Tőkés Lászlónak és Tempfli Józsefnek ítélték, az oktatói és a tudományos munkásságot elismerő Fehér Dániel-érmet pedig hét professzor vehette át. A plenáris előadások és a munkabizottsági ülések tapasztalatai nyomán a résztvevők ajánlásokat fogalmaznak meg Mádl Ferenc köztársasági elnök, a magyar kormány, valamint az MTA, az egyetemek és a kutatóhelyek számára. /Magyar Professzorok III. Világtalálkozója. 14 országból 180-an jöttek el. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 7./"
2002. szeptember 15.
"Aug. 28-án délelőtt Kolozsváron, a Bethlen Kata Diakóniai Központjában tanácskozástak az erdélyi történelmi magyar egyházak képviselői és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetősége. Római katolikus részről jelen volt Potyó Ferenc pápai káplán, a gyulafehérvári főegyházmegye általános érseki helynöke, Tempfli József nagyváradi megyéspüspök, Fejes Rudolf Anzelm váradhegyfoki premontrei apát-prépost és Amma Zoltán kanonok, a szatmári egyházmegye általános püspöki helynöke. Az erdélyi református egyházkerületet Pap Géza püspök, a királyhágómellékit Tolnai István előadó tanácsos, míg az unitárius egyházat Szabó Árpád püspök képviselte. Megvitatták az úgynevezett restitúciós törvényt, melynek végrehajtási szabályzatát ebben az időben kell elfogadnia a kormánynak. Ezzel kapcsolatban az RMDSZ saját tervezetet terjeszt elő. A tervezettel kapcsolatban az egyházak több módosító javaslatot tettek, amelyekkel az RMDSZ vezetői egyetértettek. Potyó Ferenc felvetette a marosigeni bánya ügyét, amely a telekkönyvben régebben is a gyulafehérvári püspökség tulajdonaként szerepelt. Az ott kitermelt kő minősége megfelelő a székesegyház javítási, restaurálási munkálataihoz. Mivel Romániában az altalaj kincsek állami tulajdonban vannak, valamilyen kiutat kell keresni a helyzet megoldására. Szóba került a három egyházat érintő (római katolikus, református és unitárius) verespataki egyházi ingatlanok kérdése is. A 75 százalékban kanadai kézben lévő Rosia Montana Gold Corporation évtizedekre koncesszióba kapta meg a területet, s azt tervezik, hogy néhány települést eltüntetnek a föld felszínéről. A helyieket jelentős összegekkel kárpótolják házaikért, másokét átépítik. A verespataki történelmi központot - a három magyar templommal és a temetővel - állítólag épen hagyják, a templomok azonban az áttelepítés következtében hívek nélkül maradnak. A befektetőnek a templomokért is kártérítést kell fizetnie. A földek és erdők visszaadására vonatkozóan - az RMDSZ javaslatára - a plébániáktól kimutatást kérve, számba kell venni, hogy helységenként mennyire sikerült ezt a kérdést intézni, s ennek függvényében fognak a politikusok lépni. Egy másik téma volt az államsegélyügy. Az unitáriusoknak, illetve a nagyváradi egyházmegyében az újonnan végzett vagy felszentelt személyeknek nincs biztosítva az államsegélyük, Bukarestből pedig nem hagynak jóvá és nem utalnak ki újabb pénzösszegeket. Ennek rendezését is felvállalta az RMDSZ. A gyulafehérvári Batthyaneum megoldása évek óta húzódik. Az RMDSZ vezetői tájékoztattak arról, hogy a külön kormányrendeletekkel visszaadott, de helyi szinten megoldatlan tulajdonok ügyét is visszautalják egy létesítendő - 22 tagú - bizottsághoz, amely egy államtitkár vezetésével fog működni. Az egyházak képviselői javasolták, hogy biztosítsanak törvényes keretet a felekezeti iskolák létesítésére. Fejes Rudolf Anzelm váradhegyfoki premontrei apát-prépost hozzátette, hogy 1989. dec. 22-e után, de különösképpen 1992-őt, majd 1995-öt követően sok egyházi ingatlant juttattak állami vagy vegyes tőkével működő kereskedelmi részvénytársaságok, központi állami intézmények, helyi tanácsok és magánszemélyek tulajdonába. Ugyanakkor 1989 óta sok egyházi ingatlant lebontottak, megsemmisítettek, így ezen ingatlanokért az egyházak nem részesülnek kártalanításban. Szükséges a határidő szabályzatban való megjelölése. Az apát-prépost a premontrei kanonokrend vagyonával kapcsolatban elmondta, hogy Szentmártonban a kolostort és a hozzá tartozó épületeket, területeket a Sanifarm részvénytársaság tulajdonába telekkönyvezték s egy részét már el is idegenítették. A Félix-fürdő - amely szintén a kanonokrend tulajdona volt -a haszonélvezők martalékává vált. A premontrei rend egyetlen ingatlant sem kapott vissza. Nagyváradon ugyanez a helyzet. Fejes Rudolf Anzelm kiemelte: A 2000/94. számú sürgősségi kormányrendeletet jóváhagyó törvény csak a meglévő ingatlanokra állítja vissza a tulajdonjogot. A többi elkobzott vagy bármi módon az egyházaktól elvett ingatlanok tekintetében nem rendelkezik kártalanításról, sőt az egyházaktól a román állam tulajdonába juttatott templomokat megtartja az állam tulajdonában. Ez a sürgősségi kormányrendelet tehát diszkriminatív, alkotmányellenes, egyházi autonómiát és egyházi tulajdonjogot, alapvető emberi jogot sért. /Fodor György: Visszaigénylésekről tanácskoztak. = Vasárnap (Kolozsvár), szept. 15./"
2002. október 12.
"Emléktáblát avattak Simonyi óbesternek Nagyváradon, a vártemplom tornya alatti átjáróban. A két testvérváros, Nagyvárad és Debrecen polgármestere, Petru Filip és Kósa Lajos leplezte le Simonyi óbester emléktábláját. Utána Tempfli József megyés püspök szentelte fel a táblát, majd rövid könyörgést mondott. Az emléktábla elhelyezését a Pro Patria Alapítvány kuratóriumának elnöke, Emődy Dániel kezdeményezte. Simonyi óbester a váradi várban teljesített szolgálatot katonáival 1817-1818-ban. A napóleoni háborúkban szerzett érdemeket, vitéz, vakmerő huszár volt, aki nem mindig tartotta magát a katonai fegyelemhez. Állítólag Váradon várjátékot is szervezett katonáival. Ennek közös felelevenítését javasolta a debreceni polgármester. /Simonyi óbester a várban. = Bihari Napló (Nagyvárad), okt. 12./"
2002. október 14.
"Okt. 12-én Kolozsváron, a száz évvel ezelőtt felállított Mátyás király-szoborcsoport előtt rendezett emlékezésen több ezer kolozsvári lakos vett részt. Gheorghe Funar polgármester ezúttal is igyekezett megzavarni a "magyarok ünnepségét", akkor kezdte meg saját rendezvényét, amikor a Szent Mihály-plébániatemplomban véget ért az ökumenikus istentisztelet. A rendezvényt a magyar Kulturális Minisztérium támogatta. A polgármester által kirendelt mintegy kétszáz főnyi csoport az ünnepség folyamán kitartóan román nemzeti lobogókat lengetett, de rendzavarás nélkül végighallgatta a magyar nyelvű beszédeket. A Fadrusz-Napok rendezvénysorozat alkalmával a Kolozsvári Magyar Opera díszhangversenyt adott okt. 11-én, majd ünnepi beszédek hangzottak el. Vasile Soporan prefektus kitért a Fadrusz János által készített remekmű példamutató szimbólumára, amely beívódik egy közösség öntudatába. Serban Gratian, Kolozs megyei tanácselnök miután beszédében értékelte Fadrusz János és alkotását, így fogalmazott: "a harmadik gondolatom a jelen ünnepségekkel kapcsolatban az ország multikulturális jellegére utal. Corvin Mátyást ugyanis, a román Iancu de Hunedoara fiát, Magyarország királyává választása után az erdélyi szászok is becsülték, hiszen elismerte politikai-társadalmi-adminisztratív szervezkedésüket, ugyanakkor pedig szoros kapcsolatot tartott fenn a moldvaiakkal is, Stefan cel Mare-n keresztül". Boros János hangsúlyozta, hogy "Fadrusz János monumentális alkotása Kolozsvár jelképévé vált. Gyermekeknek játszó-, fiataloknak találka-, időseknek pihenőhely. A városba látogatók első útja ide vezet. Így köt össze immár száz éve korokat és generációkat, hazavárja az elszármazottakat, fogadja a látogatókat." Ezután került sor a Fadrusz család leszármazottja, Bornai Tibor által kezdeményezett Fadrusz-emlékérmek kiosztására, amelyet azok a személyiségek vehettek át, akik hozzájárultak az erdélyi magyar kultúrkincs gyarapításához és gazdagításához, és a Fadrusz-életmű ápolásában kimagasló szerepet játszottak. Az emlékérmeket Kiss Elemér, Magyarország kancellária-minisztere, Szabó Vilmos államtitkár, Bálint-Pataki József, a HTMH elnöke, Bornai Tibor, valamint Simon Sándor kabinettfőnök nyújtotta át a következő személyiségeknek: Kötő József (EMKE-elnök), Egyed Ákos (EME-elnök), Markó Béla (RMDSZ-elnök), Balogh Ferenc (a Kelemen Lajos Műemlékvédelmi Társaság elnöke), Jakobovits Miklós (a Barabás Miklós Céh elnöke), Jakubinyi György (római katolikus érsek), Tempfli József (római katolikus megyéspüspök), Tőkés László (református püspök), Pap Géza (református püspök), Szabó Árpád (unitárius püspök), Mózes Árpád (magyar evangélikus püspök), Czirják Árpád (római katolikus érseki-helynök), Csiha Kálmán (nyugalmazott református püspök), Kónya-Hamar Sándor (megyei RMDSZ-elnök), Boros János (alpolgármester), Murádin Jenő (művészettörténész), Németh Júlia (újságíró, művészettörténész), Kovács András (művészettörténész, egyetemi tanár), Gergely István (szobrászművész), László Bakk Anikó (tanárnő), Bornai Tibor (budapesti zeneszerző), Vasile Soporan (prefektus), Pop Virgil (építész, egyetemi tanár), Serban Gratian (megyei tanácselnök), Doina Cornea (egyetemi tanár), Ioan Sbarciu (rektor, a kolozsvári Képzőművész Szövetség elnöke). Okt. 12-én a főtéri Szent-Mihály templomban ökumenikus istentiszteletet tartottak, a bevezetőben Czirják Árpád érseki-helynök köszöntötte a kül- és belföldi állami és civil szervezetek képviselőit, az egybegyűlt ünneplő közönséget. Az ökumenikus istentiszteleten ezután igét hirdetett: Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Mózes Árpád, magyar evangélikus püspök, Szabó Árpád, unitárius püspök, valamint Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyház püspöke, majd a görög katolikus és az ortodox egyház egy-egy képviselője tolmácsolták egyházfőik üzenetét. A himnusz eléneklése után az ünneplő gyülekezet a Mátyás szoborhoz vonult. Az ünneplőket elsőként Ioan Hidegcuti, a román művelődési és vallásügyi minisztérium főtitkára köszöntötte, a román kormány üzenetét tolmácsolva. Kiss Elemér, a magyar Miniszterelnöki Hivatalt felügyelő miniszter hangsúlyozva, hogy Mátyás király szobra száz éve áll ellent az időnek, hirdetvén a magyar kultúra dicsőségét, emlékeztetvén a magyar és az egyetemes történelem egyik fényes korszakára. A magyar miniszter rámutatott: a magyar közösségek, mindig számíthatnak a magyar kormány hatékony támogatására. A támogatás mértékét bizonyos területeken növelik is. - Mi is tulajdonképpen a Mátyás-szobor? Remekmű? Igen! Tisztességadás egy nagy királynak? Igen! Kolozsvár szimbóluma? Igen! Erdély nemhivatalos címere? Igen! - ezekkel a szavakkal kezdte ünnepi beszédét Markó Béla, az RMDSZ elnöke, majd feltette a kérdést: - Ki fél hát Mátyás királytól? Az, aki fél az igazságtól. A hitvány kolozsvári bíró, aki hajdanában deresre húzatta az álruhás királyt, és azóta is fél tőle, reszket mint a nyárfalevél, rémálmai vannak, rögeszméjévé lett az igazságos király. Éjszaka is, ha álmából felriad, azon töri a fejét ez a hitvány kolozsvári bíró, hogy miképpen tudná legyőzni a Mátyás-szobrot. Csakhogy Erdély dobogó szívét, ezt a nagyszerű ércszobrot nem lehet eltüntetni. Aki a Mátyás-szobrot sérti, minket sért. Erdély szellemét sérti, a tolerancia eszméjét, magyarok, románok, németek együttélésének eszméjét. Lehet, hogy van, akinek nem tetszik Mátyás király, bár nem értjük, miért, hiszen ő inkább összekötő kapocs, és nem szétválasztó kard miközöttünk. De akár tetszik, akár nem, egymás értékeit meg kell becsülni. Nekünk sem minden tetszik abból, amit a románok szeretnek, de tiszteljük az értékeiket, és tőlük is elvárjuk ugyanezt a tiszteletet. Az együttélésnek az alapja ez a kölcsönös tisztelet lehet - mutatott rá a szövetségi elnök. Ünnepi beszédében Kónya-Hamar Sándor képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke elmondta: Fadrusz János azt érezte és valósította meg kitűnő művészi érzékkel, amiben Hollós Mátyás hite is gyökerezett. Azt, hogy a történelem béklyóitól való szabadulás és megújulás lehetőségenek felismerése méltóságot és önbizalmat kölcsönöz mindenkor egy népnek. Kónya-Hamar Sándor leszögezte, hogy a szobor a kulturális világörökség tartozéka. Kolozsváron Európa felé Mátyás szobra előtt vezet el az út - mondotta Kónya-Hamar Sándor. Az ünnepi beszédeket követően megkoszorúzták Mátyás király szobrát. Koszorút helyeztek el a román és a magyar kormány, a magyar történelmi egyházak, az RMDSZ és a romániai magyar civil társadalom képviselői. Funar, a "kolozsvári bíró" megjelent a Főtéren. A polgármesternek csupán tucatnyi híve jött el a meghirdetett rendezvényre, jelen volt Damian Brudasca nagy-romániás parlamenti képviselő, illetve Petre Calian, az NRP Kolozs megyei szervezetének elnöke. Funar kínos helyzetbe került: ugyanis az általa helyszínre hívott ortodox pap nem jelent meg. A sajtó munkatársainak Funar elmondta: azért jött ide, hogy együtt ünnepeljen a magyarokkal, de a szélsőséges kisebbségiek meghiúsították a szándékát. Az ortodox mise 10 óra 22 perckor kezdődött, amikor a nagy-romániás szervezők tudták, hogy a Szent Mihály-templomban tartott ökumenikus istentisztelet a vége fele közeledik. A polgármester és hívei a szobor közelébe nyomultak, majd a magyar megemlékező ünnepséget megelőzően a polgármesterhű közintézmények koszorút helyeztek el a szobor elé. A térre érkező Tőkés László püspök, Czirják Árpád érseki helynök alig néhány lépésre mentek el a dermedten bámuló városvezető előtt. A rendezvény alatt a polgármester utasítással látta el híveit. Például a magyar himnusz közben odaszólt: - Lebegtessétek a zászlókat! Gyertek, most! - mondta fennhangon. A szélsőséges román bekiabáltak ugyan, és megpróbálták áttörni a biztonsági kordont, összességében azonban nem tanúsítottak agresszív magatartást. Az ünnepséget követően Funar nyilatkozott: nem szándékszik megbüntetni Boros János alpolgármestert azért, mert az RMDSZ-szel ünnepelt. A polgármester tekergőknek nevezte azokat, akik félbeszakították az ortodox misét, és elmebetegeknek azokat, akik a magyar címert tartalmazó zászlót lengették. Az ünnepséget követően Íjgyártó István bukaresti magyar nagykövet nyilatkozott: szép ünnepségen vett részt. - Nem éreztem feszültséget. Azokban volt feszültség, akik azt akarták, hogy feszültség legyen. - Kölcsönösen kellene tisztelnünk egymást, a másik ünnepségét még akkor is, ha valamely kérdésben a történészek nem értenek egyet. Az együttélés receptje a hagyományok, értékek kölcsönös tisztelete - nyilatkozta Markó a román sajtónak. /Köllő Katalin, Papp Annamária, Kiss Olivér: Mátyás, Erdély örökkévaló szíve. Európa felé Mátyás szobra előtt vezet el az út. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 14./"
2002. október 17.
"Szőcs Géza javasolta, hogy Budapesten állítsák fel az 1956-os forrdalaom reprezentatív emlékművét. Ez az emlékmű Magyarország egyik új szimbóluma lehetne. "Ennek az alkotásnak a főváros egyik legjobban látható pontján kellene hirdetnie minden itt élő és minden errejáró számára, hogy kis népek is képesek nagy tettekre. Ez a világraszóló, XXI. századi új Szabadság-szobor, mint látomás, kihívás és feladat, talán képes lesz egyesíteni a nemzetet..." "Első körben azokat szeretném megszólítani, akiknek élete, személye, sorsa, életműve szorosan kötődik 1956-hoz, 1956 előkészítéséhez és emlékének ébrentartásához - s ha javaslatom ezek egyetértésével találkozik, meglesz annak az esélye, hogy átfogó társadalmi, politikai és kulturális konszenzus teremtse meg azokat az alapokat, amelyeken felépülhet az emlékmű...". A felhívás aláírói: Faludy György; Halda Aliz - a Nagy Imrével együtt kivégzett Gimes Miklós menyasszonya; Gyenes Judith - Maléter Pál özvegye; Király Béla - az 1956-os Nemzetőrség főparancsnoka; Jánosi Katalin - Nagy Imre unokája; ifj. Bibó István - Bibó Istvánnak, a Nagy Imre-kormány miniszterének fia; Pongrátz Gergely - a Corvin-köz parancsnoka; Szilágyi Júlia - Szilágyi Józsefnek, Nagy Imre mártír munkatársának lánya Az 1956-os emlékművel kapcsolatos felhíváshoz eddig csatlakoztak: Barta Tibor agysebész; Benyhe István tanár-közgazdász; Bodor Ádám író; Bollobás Enikő egyetemi tanár; Csicsery-Rónay István író; Csoóri Sándor költő; Entz Géza művészettörténész; Eörsi István költő; ifj. Feszt László képzőművész; Amedeo Di Francesco egyetemi tanár (Nápoly); Félicie M. de Gérando-Teleki műfordító; Herner János irodalomtörténész; Illyés Mária művészettörténész; Kalapáti Ferenc költő; Kemény Katalin író; Kertész Imre író; Kodolányi Gyula költő; Kolozsvári Papp László író; Lászlóffy Aladár költő; Orbán György zeneszerző; Thomas Ország-Land újságíró; Hans Henning Paetzke műfordító; Pekár István, a Duna Televízió elnöke; Rajk László műépítész; Selmeczi György zeneszerző; Szakály Sándor történész; Szepes Erika esztéta; Szerdahelyi István esztéta; Szeremley Huba vállalkozó; Szilágyi Sándor szerkesztő; Szörényi László irodalomtörténész; Takács Jenő zeneszerző; Tempfli József püspök; Tőkés László püspök. Aláírom, ha ez az emlékmű nem a kommunizmus megreformálásának, hanem legyőzésének szimbóluma akar lenni - mondta Pongrátz Gergely. Ám a helyszín inkább a Városligetnél, a Sztálin-szobor helyén lenne megfelelőbb - vélekedett a Corvin-köz parancsnoka. Végül megegyeztek abban, hogy ez utóbbi inkább egy 56-os emléktemplomnak lesz méltó helyszíne - olyannak, csak nagyobbnak, amilyent Kiskunmajsára tervezett Csete György. Egyébként Kiskunmajsán van az ország egyetlen 1956-os múzeuma, melyet Pongrátz Gergely maga hozott létre. /Felhívás az 1956-os emlékmű létrehozására. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 17./"
2002. október 26.
"Okt. 21-23. között tartották meg a római katolikus püspökkari konferenciát Romániában. A magyar katolikus főpapok közül a tanácskozáson jelen volt Jakubinyi György érsek mellett Tempfli József, Nagyvárad megyés püspöke is. Tempfli József elmondta, hogy szóba került: mind a római, mind a görög katolikus egyháznak voltak olyan vértanúi Romániában, akiket bebörtönöztek, és fogságban haltak meg. Ilyen sorsban volt része dr. Bogdánffy Szilárd nagyváradi és Scheffer János szatmári püspöknek is. Hozzáláttak a boldoggá avatásukhoz szükséges dokumentáció összeállításához. Arról is tárgyaltak, hogy tartsák együtt a római és a görög katolikusok a húsvétot is, ne csak a karácsonyt, de nem sikerült egyezségre jutniuk. /A római katolikus püspökök konferenciája. = Bihari Napló (Nagyvárad), okt. 26./"
2002. október 29.
"Száz éve halt meg Schlauch Lőrinc bíboros, nagyváradi püspök. Ebből az alkalomból okt. 26-án több színvonalas előadással idézték fel a nagy tudású főpap alakját Nagyváradon, a Posticumban megtartott emlékülésen. Dr. Fleisz János történész, a Sapientia Varadiensis Alapítvány elnöke ismertette a bíboros művelődéstörténeti szerepét. Tempfli József megyés püspök megköszönte a szervezők munkáját, immár negyedik alkalommal tartanak emléküléseket Nagyvárad tudós püspökeiről. Dr. Erdő Péter püspök, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora Schlauch Lőrinc jogtörténeti és egyházjogi munkásságát mutatta be. Dr. Rencsik István egyház-jogász előadása Nagyvárad bíborosairól beszélt. Fodor József általános helynök kiemelte azt a csodálatos nyelvezetet, amelyet a kardinális beszédeiben használt. A bíboros sokoldalú tevékenysége közé tartozott a könyvtáralapítás is - amelyről Emődi András könyvtáros beszélt -, bár ez nem a váradi, hanem szatmári püspökségének idejére vonatkozott. Schlauch Lőrinc haláláról és temetéséről Pálkovács István temesvári helytörténész beszélt, akinek most mutatták be a bíborosról írt könyvét. /Emlékülés Schlauch Lőrinc bíborosról. = Bihari Napló (Nagyvárad), okt. 29./"
2002. november 16.
"Csorján András Pál premontrei szerzetes festményeiből nyílt kiállítás nov. 14-én Nagyváradon, a Tibor Ernő Galériában. A barát első egyéni tárlatán Fejes Rudolf Anzelm váradhegyfoki apát, neoklasszicistának, sajátosan érmellékinek mondta a kiállított képeket. Tempfli József megyés püspök örömét fejezte ki, hogy a szerzetesrendek a kultúrateremtő feladatból részt vállalnak. Csorján András fémdomborításaiból jövőre rendez kiállítást. /Tüzes Bálint: Múlt és a jelen a Tibor Ernő Galériában. = Bihari Napló (Nagyvárad), nov. 16./"
2002. november 20.
"Nov. 15-én kezdődött az új tanév a Hegyközújlaki Partiumi Népfőiskolán. Eljött Tempfli József püspök is. Orbán Zoltán helybeli református lelkész, a Népfőiskola vezetője üdvözölte a megjelenteket. A győri Apor Vilmos Népfőiskola tanárai tartottak előadást. /Dérer Ferenc: Római katolikus est a Partiumi Népfőiskolán. = Bihari Napló (Nagyvárad), nov. 20./"
2002. november 25.
"Nov. 23-án a 125 éve született Adyra neves meghívottak jelenlétében emlékeztek Érmindszenten, a hagyományos zarándoklaton. Tőkés László és Tempfli József püspökök tartottak ökumenikus istentiszteletet. Az Ady-emlékház udvarán Muzsnay Árpád, az EMKE alelnöke, a főszervező nyitotta meg az ünnepi megemlékezést. Pomogáts Béla irodalomtörténész, Szabó Vilmos államtitkár, Kósáné Kovács Magda, magyar országgyűlési képviselő, Bálint-Pataki József, Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke beszélt, Dudás Károly (Szabadka) a délvidéki magyar írók üdvözletét hozta el. Érdekes színfoltja volt az ünnepségnek a magyar országgyűlés tagjaiból álló SZENÁ-TOROK nevű kórus fellépése. Tőkés László püspök szerint az elhangzott felszólalások, a jelenlévők pártállástól független együttállása azt tükrözi, hogy határokon átívelő kérdésekben a magyarság mégiscsak egyet tud érteni. Draveczky Károly tanácsos átnyújtotta a tanács és a megyei múzeum által erre az alkalomra kibocsátott Ady-emlékplakettet és díszoklevelet a következő személyiségeknek: Szabó Vilmos, Pomogáts Béla, Kósáné Kovács Magda, Bálint-Pataki József, Gazda László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés elnöke, Gyulai Ferencné, a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés alelnöke, Cseh Áron, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Tőkés László, Tempfli József és másoknak. A zarándoklat végén letették a Királyhágómelléki Református Egyházkerület által építendő Ady Művelődési és Gyógyfürdőközpont alapkövét. /Fodor István: Ady próféciáinak időszerűségét hangsúlyozták. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 25./ A leendő Ady-központ a Királyhágómelléki Református Püspökség tulajdona lesz. Ady Endre évtizedek óta pusztuló szülőfaluját szeretné fellendíteni a Királyhágómelléki Református Egyházkerület azzal a 40 személy befogadására alkalmas szállóval, illetve gyógyvízfürdővel, amelynek alapkövét most elhelyezték Érmindszenten. A beruházás körülbelül 520 millió forintba kerül, amelyből 320 milliót a Széchenyi-terv keretében már jóvá is hagytak. Az Ady-emlékév zárórendezvénye nov. 24-én Csucsán volt, ahol Sorskérdéseink: Ady szavával - az Ige tükrében címmel tartottak nemzetpolitikai fórumot. A ma Octavian Goga nevét viselő múzeum, a volt Boncza-kastély kapcsán Milan Kundera cseh írót idézve Tőkés László püspök kifejtette, nem szabad hagyni, hogy egy nemzettől elvegyék emlékeit. Ady Endre munkásságát Koncsol László, a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának elnöke, Szilágyi István író és Indig Ottó irodalomtörténész méltatta. - Tordán is megemlékeztek a költőről, Ady Endre - a humánumőrző költő üzenete című rendezvénnyel emlékeztek a költőre a tordai Mihai Viteazul Gimnáziumban. /Lepedus Péter, Simon Levente: Ady-központ épül Érmindszenten. = Krónika (Kolozsvár), nov. 25./"
2002. december 2.
"Fél évvel elhalasztotta a Legfelsőbb Bíróság a nagyváradi római katolikus püspöki palota perének tárgyalását. A döntés ellen dec. 2-án Nagyváradon imádkozva tiltakoztak: több száz ember gyűlt össze a püspöki palota bejáratánál. Tempfli József római katolikus megyés püspök köszönetet mondott azért, mert nemzetiségtől és vallástól függetlenül sokan eljöttek a demonstrációra /lelkészek, katolikus, református, evangélikus és más felekezetű résztvevők is/. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület főjegyzője kifejtette, hogy lelkiismereti kötelességük a katolikus egyház mellé állni. Tempfli püspök kérte, hogy azután minden vasárnap, a délelőtti szentmise után a püspöki palota elé vonuljanak imádkozni. /Tököli Magdolna: Imádkozva tiltakoztak megvalósítása érdekében. = Bihari Napló (Nagyvárad), dec. 2./"
2002. december 2.
"A Kárpát-medencei magyar katolikus közösségek Háló nevű egyesülete Nagyváradon tartott találkozót november 29-én és 30-án. Tempfli József római katolikus megyés püspök beszélt a Háló lényegéről, a közösségek megtartó erejéről. Nagy György Attila, a Háló romániai egyházi elnöke úgy fogalmazott: A lényeg, hogy baráti kapcsolatok alakuljanak ki. A Hálónak több mint 800 közössége van, ebből mintegy 500 erdélyi. A találkozóra a Böjte Csaba ferences szerzetes által vezetett dévai és szászvárosi gyermekotthonból mintegy 50 gyermek érkezett. /Tóth Hajnal: Háló-találkozót tartottak Váradon. = Bihari Napló (Nagyvárad), dec. 2./"
2002. december 9.
"Kallós Zoltán előadásával kezdődött dec. 6-án Nagyváradon a kétnapos Csángó Napok rendezvény. Kallós beszélt a csángók népszokásairól, nyelvükről, kultúrájukról, a teljes elrománosításukra való törekvés tragikumáról, a román papok kijelentették, hogy a magyar az ördög nyelve. Az előadást követően ünnepi táncház volt a marosvásárhelyi Öves Zenekar és a Pusztinai Hagyományőrző Együttes közreműködésével. Dec. 7-én a csángókutatás úttörőjéről, a tragikus sorsú, fiatalon elhunyt tudósról, íróról, Mikecs Lászlóról emlékeztek meg Bihardiószegen. A diószegi zarándoklat után gálaest volt a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében. Szilágyi Zsolt hangsúlyozta, a csángóság ügye ugyanolyan egyetemes nemzeti ügy, akár az egyházi ingatlanok ügye. Kallós Zoltán kifejtette: "Magyar értelmiség, papság nem lévén, nehéz megmaradni magyarnak. A csángó értékek felbecsülhetetlenek. Nincsenek földrajzi határok a magyar kultúrában. Addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és magyarul táncolunk. Ha ilyen szellemi javakkal táplálkozunk, még biztosan kibírjuk ezer évig Európában." Tempfli József római katolikus megyés püspök ajándékul egy-egy magyar imakönyvet adott át a pusztinaiaknak. /Tóth Hajnal: Csángó Napok Nagyváradon. = Bihari Napló (Nagyvárad), dec. 9./"
2002. december 13.
"Dec. 7-én Szatmárnémetiben, a székesegyházban megemlékező szentmise volt dr. Scheffler János püspök vértanú halálának 50. évfordulója alkalmából. Scheffler püspököt /sz. Kálmánd, 1887. okt. 29./ a kommunista hatóságok 1950 májusában szállították kényszerlakhelyre Kőrösbányára, mert visszautasította, hogy vezetője legyen a román hatóságok által ösztönzött, Rómától független "hazafias" katolikus egyháznak. majd 1952 márciusában a zsilavai börtönbe zárták, ahol 1952. dec. 6-án meghalt. A Szatmári Egyházmegye a kommunista diktatúra végén, 1990-ben indította el a boldoggáavatási eljárást, amely Rómában már végső fázisához érkezett. Huszonöt tanút hallgattak meg, összegyűjtötték a vértanú püspök életére és tevékenységére vonatkozó adatokat. A mintegy 500 oldalas dokumentumot - amely a jelölt életéről valló tanúk nyilatkozatai mellett dr. Scheffler János kritikai életrajzát, nyomtatásban megjelent műveinek listáját is tartalmazza - 1996-ban adták át a Vatikán Szenttéavatási Kongregációjának - egyidőben a Márton Áron püspök boldoggá avatását kezdeményező előzetes vizsgálati anyagokkal. A dokumentumokat Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, Reizer Pál szatmárnémeti püspök, Tempfli József nagyváradi püspök, valamint Szőke János páter, a két ügy posztulátora adta át a vatikáni illetékeseknek. /Scheffler püspök emlékére. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), dec. 13./"
2002. december 17.
"Dec. 22-én, aranyvasárnap, az erdélyi történelmi egyházak püspökeivel közösen fognak imádkoznak a nagyváradi volt püspöki palota visszaadásáért, jelentette be Tempfli József római katolikus megyéspüspök, egyben kérte híveit, hogy minél többen vegyenek részt a tüntetésen. Rajtuk keresztül valamennyi gyülekezet bekapcsolódik a váradi egyházmegye ingatlanáért folytatott csendes harcába, amit meg is köszönt az egyházfőknek. Tempfli püspök elmondta, hogy levélben fordultak a legfelsőbb bírósághoz, kérve, hozza egy korábbi időpontra a fél évvel elnapolt pert. Hangsúlyozta, hogy hasonlóképpen tisztázandó a gyulafehérvári Batthyaneum sorsa. A tömeg dec. 15-én, vasárnap is békésen vonult a múzeum bejáratához imádkozni. A polgári engedetlenségi mozgalomban folyamatosan részt vesznek a hívek és a város politikai és társadalmi közéletének személyiségei is. /(Balla Tünde): Közös ima a püspökökkel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 17./ "
2002. december 20.
"Markó Béla szövetségi elnök az RMDSZ Ezüstfenyő-díjat adományoz azoknak a személyeknek, akik kiemelkedő munkát végeztek a jogtalanul elállamosított föld-, erdő- és ingatlantulajdon visszaszerzésében. A következő személyek részesülnek Ezüstfenyő-díjban: Bálint Elemér Imre polgármester, Oroszhegy, Udvarhelyszék; Barabás András polgármester, Nagyajta, Háromszék; Barcsa Márton mezőgazdasági ügyvezető alelnök, Szecseleváros, Brassó megye; Birtalan Ákos parlamenti képviselő, Sepsiszentgyörgy, Háromszék; Bölöni Dávid polgármester, Csernáton, Felső-Háromszék; Burkhardt Árpád alprefektus, Marosvásárhely, Maros megye; Csóka Tibor alprefektus, Zilah, Szilágy megye; Cziszter Kálmán a megyei RMDSZ szervezet alelnöke, Arad megye; Elek Barna volt parlamenti képvislő Marosvásárhely, Maros megye; Eőry László volt megyei tanácsos, Déva, Hunyad megye; Fodor György erdőmérnök Székelyudvarhely, Udvarhelyszék; Garda Dezső parlamenti képviselő Gyergyószentmiklós, Gyergyó terület; Gerstmayer József RMDSZ-elnök, Máramarossziget, Történelmi Máramaros; Hajdú Menyhért Gábor volt egészségügy-miniszter, Csíkszereda, Csíkszék; Joó János polgármester Árpástó, Beszterce-Naszód megye; Kelemen Atilla parlamenti képviselő, Marosvásárhely, Maros megye; Kiss Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke, Nagyvárad,; Köble Csaba prefektúrai főtitkár, Nagyenyed, Fehér megye; Kolumbán László közbirtokossági elnök, Gyergyószentmiklós, Gyergyó terület; Lázár Mária közbirtokossági elnök, Gyergyótölgyes, Gyergyó terület; Lengyel Ferenc, a Megyei Kataszteri Hivatal igazgatója, Szatmárnémeti, Szatmár megye; Márton Árpád parlamenti képviselő, Sepsiszentgyörgy, Háromszék; Náznán Jenő, a Megyei Mezőgazdasági Hivatal igazgatója, Marosvásárhely, Maros megye; Oláh Badi Álmos polgármester, Maksa, Háromszék; Olosz Gergely alprefektus, Sepsiszentgyörgy, Háromszék; Pete István szenátor, Nagyvárad, Bihar megye; Pethő Zsigmond, a Megyei Kataszteri Hivatal igazgatója, Kolozsvár, Kolozs megye; Puskás Bálint szenátor, Sepsiszentgyörgy, Háromszék; Ráduly Róbert parlamenti képviselő, Csíkszereda, Csíkszék; Rafain Zoltán, a Csíki Közbirtokosság Érdekvédelmi Szövetség elnöke, Tusnád, Csíkszék; Rancz Sándor közbirtokossági tanácsadó, Kézdialmás, Felső- Háromszék; Riedl Rudolf alprefektus, Szatmárnémeti, Szatmár megye; Seres Dénes szenátor, Zilah, Szilágy megye; Sztranyiczky Szilárd , a Megyei Kataszteri Hivatal jogtanácsosa, Kolozsvár, Kolozs megye; Tamás Sándor parlamenti képviselő, Kézdivásárhely, Felső-Háromszék; Téglás Lajos alpolgármester, Koltó, Nagybánya terület; Tempfli József megyéspüspök, Nagyvárad, Bihar megye; Verestóy Attila szenátor, Székelyudvarhely, Udvarhelyszék. A díjátadásra dec. 21-én, szombaton, Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában az RMDSZ megalakulásának 13. évfordulója alkalmából tartandó ünnepi rendezvényen kerül sor. /Marosvásárhelyen adják át az RMDSZ Ezüstfenyő-díjait. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 20./"
2002. december 23.
"Dec. 22-én valamennyi erdélyi magyar történelmi egyház képviselői részt vettek Nagyváradon a püspöki palota visszaszolgáltatásának halogatása elleni tiltakozó megmozduláson. Negyedik alkalommal gyűltek össze Nagyváradon a történelmi magyar egyházak hívei. A rendezvény 16 órakor kezdődött a római katolikus székesegyházban, mintegy 500 hívő előtt megtartott szentmisével. A megmozduláson részt vett valamennyi erdélyi magyar történelmi egyház püspöke. Tempfli József római katolikus megyés püspök mellett jelen volt Tőkés László püspök, Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek, Mózes Árpád evangélikus és Szabó Árpád unitárius püspök. Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke családi elfoglaltságai miatt nem tudott eljönni, őt Kovács István előadótanácsos képviselte. A hallgatóság soraiban ott volt az RMDSZ három Bihar megyei parlamenti képviselője: Székely Ervin, Szilágyi Zsolt, Kovács Zoltán, Pete István szenátor, valamint Bíró Rozália nagyváradi alpolgármester, Lakatos Péter, a Bihar megyei RMDSZ elnöke, jónéhány helyi és megyei tanácsos. Tempfli József püspök hangsúlyozta, a törvényesség és igazságosság feltételezi a nagyváradi püspöki palota és a gyulafehérvári Batthyaneum visszaszolgáltatását. Tőkés László püspök kijelentette, azért jött el, hogy e nemes ügyben közösséget vállaljon katolikus testvéreivel. A református püspök bírálta a magyar kormányt és az RMDSZ-t, amiért az 1996-os magyar-román alapszerződésbe nem foglalták bele az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását. Tőkés azt is felrótta az RMDSZ vezetőinek, hogy nem emelték fel szavukat az ellen, hogy a 2000-ben elfogadott ingatlantörvényből kihagyták az államosított egyházi épületeket. "13 év óta csúfot űznek kétmillió magyar emberből és vezetőikből" - mondta Tőkés. A római katolikus püspökség 1996 óta pereskedik az állammal annak érdekében, hogy visszakapja a püspöki palotát. Az épületben jelenleg a Kőrösvidéki Múzeum működik. /Püspöki tüntetés. = Krónika (Kolozsvár), dec. 23./"
2002. december 23.
"Az RMDSZ arra vállalkozott, hogy visszaszerzi a szülőföldet - teljes egészében - hangsúlyozta dec. 21-én Markó Béla, az RMDSZ elnöke a szövetség megalakulásának 13. évfordulóján rendezett marosvásárhelyi ünnepségen. Ünnepi beszédében Markó Béla felidézte az 1989-es forradalmat, az RMDSZ születését, majd köszönetet mondott azoknak, akik munkájukkal a szülőföld visszaszerzését segítették elő. Sikerül visszaszereznünk helységneveinket, költőinket, történelmünket - mondta. Példaként hozzátette, hogy az utóbbi időszakban Maros, Hargita és Kovászna megyében több mint 300 ezer hektár erdőt sikerült visszajuttatni jogos tulajdonba. Az RMDSZ idén decemberben Ezüst Fenyő díjat alapított azok munkájának elismerésére, akik az elmúlt években jelentős szerepet vállaltak a közösségi javak, főként erdők és mezőgazdasági területek visszaszerzésében. A díjat -38 személynek, szenátorok és parlamenti képviselők mellett vidéki polgármestereknek, alprefektusoknak, közbirtokossági elnököknek, erdőmérnököknek, egyházi személyiségnek ítélték oda. /Átadták az Ezüst Fenyő díjakat. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 23./ Markó Béla beszédében emlékeztetett: 1989. dec. 21-én, a déli órákban Marosvásárhelyen az üzemektől a munkások elindultak a főtér felé, és estére a tüntetésnek Marosvásárhelyen 4 magyar és 2 román nemzetiségű hősi halottja volt. Tisztelettel kell gondolnunk arra a temesvári lelkészre is, akinek házától elindult a romániai forradalmi mozgalom, hangsúlyozta Markó. Nem tudjuk megjelölni azt a napot, helyet, ahol az RMDSZ megszületetett, folytatta, mert az RDMSZ sok helyen, más-más napokon született meg: Bukarestben, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Temesváron, Erdély kisebb és nagyobb városaiban, szinte ugyanazokban a pillanatokban. Szinte egymástól függetlenül. De soha senki sem vitatta azt, hogy ennek a szervezetnek egyetlen szövetséggé kell válnia. A díjazottak közül Tempfli József, nagyváradi katolikus megyéspüspök szólott a díjkiosztásra egybegyűltekhez. /(Bögözi Attila): Gyökeret, mint fenyő. Tizenhárom éves az RMDSZ. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 23./ "
2002. december 24.
"A romániai magyar egyházak vezetői Ion Iliescunak címzett levelükben elnöki kegyelmet kértek Reiner Antal számára, akit Aurel Agache rendőrőrnagy meggyilkolása vádjával ítéltek szabadságvesztésre. Az aláírók - Jakubinyi György római katolikus érsek, Pap Géza és Tőkés László református püspökök, Mózes Árpád evangélikus püspök, Tempfli József római katolikus püspök - emlékeztettek arra, hogy tizenhárom évvel az 1989-i decemberi események után már csak Reiner van börtönben. Az aláírók "az euro-atlanti integráció kontextusában", karácsony és az 1989-es forradalom szellemiségében úgy vélik, hogy az elnöki kegyelem révén Reiner Antal családja körében tölthetné a karácsonyt, ami hozzájárulhatna az etnikumközi feszültségek csökkentéséhez. /Elnöki kegyelemért. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 24./"
2002. december 27.
"Nagyváradon, a Tibor Ernő Galériában Gecse Géza budapesti újságíró, a Kossuth rádió Határok nélkül című műsorának szerkesztője bemutatta riportkötetét. Tempfli József megyés püspök a rendezvény házigazdájaként köszöntötte a megjelenteket, majd a szerző rádióriporteri és -szerkesztői munkásságát méltatta. Emlékeztetett arra, hogy Gecse Géza mind a Vasárnapi Újság, mind a Határok nélkül munkatársaként bebizonyította, hogy egyaránt odafigyel a közelmúlt történelmének magyar szempontból sorsfordító eseményeire, az összmagyarság alapvető kérdéseire és hétköznapjaira. A kárpátaljai születésű Gecse Géza magyar apától és észt anyától származik. Szülei észtországi egyetemistákként ismerkedtek meg egymással, s a szerző kilencéves korában került velük Magyarországra. /Jó hangulatú könyvbemutató. = Bihari Napló (Nagyvárad), dec. 27./"
2003. január 23.
"Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a Magyar Kultúra Napja alkalmából jan. 22-én Nagyváradra látogatott. Találkozott Petru Filip polgármesterrel és Bihar megye vezetőivel, valamint Tempfli József katolikus püspökkel. A nagyváradi színházban megtekintette a Közös kultúrával Európában című ünnepi gálaműsort, amelyen mind ő, mind pedig Markó Béla, az RMDSZ elnöke ünnepi beszédet mondott. A Körösvidéki Múzeumban Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára kortárs magyar nagyváradi és bihari képzőművészek alkotásaiból álló kiállítást nyitott meg. /A Magyar Kultúra Napja Nagyváradon. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jan. 23./"
2003. január 26.
"Jan. 25-én tartották Kolozsváron az RMDSZ (egyházi, oktatási és művelődési személyiségeket tömörítő) Szövetségi Egyeztető Tanácsa (SZET) ülését. Az Illyés Közalapítvány romániai alkuratóriumának és szaktestületeinek tevékenységével kapcsolatban több pedagógus kifogásolta a határon túli magyar diákoknak nyújtott újabb magyarországi ösztöndíjakat. Tempfli József püspök értetlenségét fejezte ki a többi magyar püspök távolmaradása miatt. Az ülésen bemutatkoztak a SZET új tagjai, az Itthon Fiatalon Mozgalom által delegált Kovács Jácint és Dimén Hunor. Markó Béla rámutatott: a kongresszusnak az alapszabály és a program módosítása mellett elemeznie kell az 1996-ban kezdődött időszakot, amikor az RMDSZ kormánykoalícióba lépett. Kifejtette: mindenki az egység jegyében és védelmében szólalt meg. A viták azt a látszatot kelthetik, hogy válságban lévő, őrlődő, morzsolódó az RMDSZ. Az erdélyi magyarság végre eljutott abba a helyzetbe, hogy kezd visszaszerezni valamit a tőle elvett anyagi és szellemi tulajdonából. Markó szerint ma már létezik politikai akarat a restitúciós törvények alkalmazására.2003-ban be kell fejezni az erdő- és földvisszajuttatást, beleértve a birtoklevelek kiadását is. Tovább bővítenék idén a magyar rádiózás és televíziózás kereteit. A kedvezménytörvényről Markó elnök elmondta: sikerült elfogadtatni azt, hogy egy gyerek után is járjon oktatási támogatás. A jövő feladata meggyőzni Brüsszelt arról, hogy a kedvezménytörvény a romániai magyar közösség számára rendkívül fontos. Markó szerint a törvény tartalmát az RMDSZ-nek meg kell védenie. Szőcs Judit felvetette: miközben a magyar kormány a szülőföldön maradást szorgalmazza, az elmúlt napokban újabb ösztöndíjakat hirdetett meg azon határon túli magyar fiatalok részére, akik 2000-2001-ben magyarországi középiskolákban érettségiztek. A határ menti iskolák elnéptelenednek, s a kijutott fiatalok előtt most a magyarországi egyetemek is megnyitnák kapuikat. Javasolta: a SZET foglaljon határozottan állást ez ügyben, mondjon nemet a kiáramlásra. Csávossy György az RMDSZ politikáját sikeresnek minősítette, az aláírt egyezményeket pedig pozitív hatásúaknak. Hozzátette: úgy tűnik, az RMDSZ-nek jobb a viszonya a román, mint a magyar kormánnyal, amely a MÁÉRT-határozatokat nem tartja tiszteletben. Értékelte, hogy a státustörvény ügyében "az RMDSZ nem ért egyet a magyar kormány defenzív politikájával". Wanek Ferenc megnyugtatónak tartotta a szövetségi elnöknek a magyar egyetemi oktatásra vonatkozó kijelentéseit. Szóvá tette, hogy a Babes-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) belüli önálló magyar karok és tanszékek ügyét már két korábbi protokollum is tartalmazta, de eredmény nem született. Kötő József azt javasolta, hogy az új protokollumba foglalják bele a magyarság arányos reprezentálását különböző művelődési intézményekben, például múzeumok, levéltárak, könyvtárak esetében, hiszen e téren katasztrofális, jövőnket veszélyeztető hiány alakult ki. Dávid Gyula a magyarországi taníttatás körülményeinek és feltételeinek átgondolását javasolta, s azt, hogy az anyaország ne a határon túliaknak szánt keretből adjon az ott tanulóknak ösztöndíjat. Nagy F. István oktatási alelnök kijelentette, hogy a szövetség elítéli az agyelszívást. Markó Béla közölte: 3000 erdélyi magyar diák tanul jelenleg Magyarországon, s csak idén 900-an érettségiztek az anyaországban. Elismerte: a magyarországi iskolák "verbuválják az erdélyi diákoka/Tibori Szabó Zoltán: Hogyan tartjuk meg a visszaszerzett szülőföldet? Kolozsváron ülésezett az RMDSZ Szövetségi Egyeztető Tanácsa. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 27./t". A BBTE keretében egyelőre a humán tudományok és a természettudományok karának megalakítását szorgalmazzák. "
2003. január 30.
"A kormánypárt Bihar megyei vezetőinek nincs kifogásuk az ellen, hogy a római katolikus püspökség még a Legfelsőbb Bíróság ítéletének megszületése előtt birtokba vegye a Barokk Palota egy részét - jelentette be Ioan Mang, a PSD Bihar megyei szervezetének szóvivője.Az ügyet az RMDSZ vetette fel a két párt közötti legutóbbi tárgyalás alkalmával. A püspökségnek kezdettől fogva az volt a kérése, hogy első lépésben kapja meg a palota azon szárnyát, melyben a kápolna van. Itt kapna helyet Tempfli József rezidenciája, valamint a püspökség, jelenleg néhány szűk Kanonok sori irodában szorongó adminisztrációja. A Barokk Palota fennmaradó részét az átmeneti időszakban továbbra is a Kőrösvidéki Múzeum használhatná, bérleti díj nélkül. Aurel Chiriac, a Kőrösvidéki Múzeum igazgatója nem ért egyet a palota ideiglenes, a püspökség és a múzeum közötti megosztásával. /Pengő Zoltán: Részben átadnák a püspöki palotát. = Krónika (Kolozsvár), jan. 30./"
2003. február 3.
"Varga Attila képviselő az RMDSZ-ben a legtöbb nézetkülönbséget kiváltó kérdésekre tért ki: autonómia, egység, a szervezet jellege. Hangsúlyozta: az autonómia nem jelent mást, mint a magyarság számára biztosított intézményesített hatásköröket, mely lehetőséget ad a nemzeti önazonosság kérdéseiben; az önálló döntést, amit az állam törvény által garantál. Tempfli József nagyváradi megyéspüspök határozottan kiállt az RMDSZ egysége mellett. "Aki nem az egységen munkálkodik, sírásója az erdélyi magyarságnak." - hangsúlyozta. Sütő András író fogalmazta meg, hogy az autonómia nem oldható meg karddal, pláne nem retorikával. Gonddal, türelemmel kell megoldani. Frunda György ülésvezető elnök a romániai magyarság nemzeti, kulturális, nyelvi identitását, a gazdasági fellendülést biztosító törvényeket emlegette, hangsúlyozva, hogy ezek azok a törvényes jogi eszközök, amelyek az autonómiához vezetnek. Fodor Imre, Marosvásárhely alpolgármestere a keresztényi szeretetet ajánlotta a testület figyelmébe. Az egység mellett kardoskodókkal állt szembe Vekov Károly, aki szerint "válságban van az RMDSZ és válságban van az egész erdélyi magyarság." A képviselő szerint a megoldás az RMDSZ szétválasztása politikai és civil testületre, mert a "protokollum- politika" öngyilkosság. Követelte, hogy az országos protokollumba vigyék be az alkotmánymódosítást. Kelemen Atilla képviselő szerint jobban oda kell figyelni a vidékre, mert például Maros megyében, ahol az RMDSZ-nek 500 tanácsosa van, nem mennek a dolgok.. Kónya Hamar Sándor újkori janicsárokat emlegetett. Végül jó étvágyat kívánt azoknak, akik "szeretik a püspökfalatot", figyelmeztetve azonban, hogy csont van benne! Puskás Bálint szenátor kijelentette: Az egység megmarad, még akkor is, "ha a püspökfalatban csont van". Fontos és hasznos vitát folytatott a kongresszus az elmúlt négy évről - jelentette ki válaszában Markó Béla. Egyetértett a felvetésekkel, hogy oda kell figyelni a problémákra - szórvány, szegénység, nyugdíjak, Csak a hosszútávfutás vezet eredményre, de csak akkor, ha ezt a távot együtt szaladják végig, jelezte. A második napon, febr. 1-jén kongresszus megvitatta és elfogadta a szövetség programját és alapszabályzatát, febr. 2-án pedig megtartották a tisztújítást. /A kongresszusi beszámoló vitája. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 3./ "
2003. február 6.
"Tempfli József megyés püspöknek meg kell várnia a Legfelsőbb Bíróságnak a nagyváradi püspöki palota visszaszolgáltatásáról szóló végső döntését, és csak ettől függően költözhet be az épületbe - jelentette ki tegnap Stefan Seremi, a Bihar megyei önkormányzat elnöke./Pengő Zoltán: Tempfli nem költözhet be a palotába. = Krónika (Kolozsvár), febr. 6./"
2003. február 11.
"Febr. 6-án Nagyváradon Tempfli József római katolikus megyéspüspök és a hasonmás kiadványokat nyomtatás alá rendező Szilágyi Aladár közíró közösen mutatták be Bunyitay munkásságának újabb reprint köteteit: az 1892-ben írott Szent László emlékezete című emlékalbumot és az 1890-ben kiadott Nagyvárad természetrajza című tudományos gyűjteményt.A nagyváradi római katolikus egyházmegye történetét több kötetben feldolgozó Bunyitay Vince - a mű hasonmás kiadása anyaországi segédlettel a közelmúltban jelent meg- akit ezért a nagyvolumenű munkájáért levelező tagjának fogadott a Magyar Tudományos Akadémia. Bunyitay Vince /sz. Sátoraljaújhely, 1837. jan. 11./ apát történetírói, egyháztörténet-írói munkásságáról Tempfli püspök beszélt. /Balla Tünde: A Bunyitay-életmű újabb kötetei. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 11./"
2003. február 14.
"Peres úton is kész érvényt szerezni igazának a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, mivel úgy véli, a Mecénás Alapítvány és a katolikus egyház eltulajdonította az NKÖM-hez tavaly benyújtott 320 millió forintos pályázatát. A pénzt egy Érmindszenten létesítendő Ady-emlékhely költségeire pályázta az egyházkerület. Ezt állapította meg sajtótájékoztatóján Tőkés László református püspök. Kincses Előd ügyvéd véleménye szerint felmerül a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) felelősségének kérdése is. Az egyházi, kulturális és turisztikai célokat szolgáló Ady-zarándokhely projektjét a Királyhágómelléki Református Egyházkerület 7 millió forintért készíttette el az NOS Kft.-vel, magyar költségvetési támogatásból, az Orbán-kormány idején. Rockenbauer Zoltán miniszter 2002. máj. 24-i keltezésű levelében tájékoztatta Tőkés Lászlót arról, hogy az egyházkerület projektjét elfogadták, és arra az egyházi kulturális alapból 320 millió forintot utalnak ki. A kormányváltást követően a támogatás ügye elakadt. A püspök több, Medgyessy Péter miniszterelnökhöz és Kiss Elemér kancelláriaminiszterhez intézett levélben sürgette a pénz folyósításának megkezdését, mindhiába. Ennek ellenére novemberben letették az emlékhely alapkövét. Tőkés László dec. 12-én Szabó Vilmos államtitkárral folytatott megbeszélésén értesült arról, hogy az érmindszenti tervet úgymond "Tempfli József püspöknek adták". A valóság az, hogy a Miniszterelnöki Hivatal a Királyhágómelléki Református Egyházkerület által elnyert pályázati támogatást a Mecénás Alapítvány és a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség rendelkezésére bocsátotta, amint ez Szabó Vilmos jan. 21-i keltezésű, Tőkés Lászlónak címzett leveléből kiderül. A püspök szerint a magyar kormány határon túlra exportálta klientúraépítő törekvését. A püspök bejelentette, levélben fordult Mádl Ferenc köztársasági elnökhöz, Kiss Elemér kancelláriaminiszterhez, Szalay István államtitkárhoz, Rockenbauer Zoltán és Matolcsy György volt miniszterekhez, tegyenek annak érdekében, hogy a támogatás a projekt tulajdonosához, a Királyhágómelléki Református Egyházkerülethez kerüljön. Fodor József, a nagyváradi római katolikus püspökség általános helynöke elmondta: "Mi nem nyújtottunk be pályázatot az Ady-központra, ezt nekünk a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma részéről felajánlották, és mi elfogadtuk." /Pengő Zoltán: Tőkés László kártérítést követel. = Krónika (Kolozsvár), febr. 12./ A Mecénás Alapítványt Meggyessy Péter miniszterelnök barátja, Mudura Sándor vállalkozó alapította, Medgyessy tehát barátjának adta az eredetileg Tőkés Lászlóék által pályázott és elnyert összeget, 320 millió forintit. Nem ez az első eset, hogy Medgyessy barátját segíti, emlékeztetett a Magyar Nemzet. Az állami tulajdonú Eximbank szokatlan módon hétéves futamidőre adott tízmilliós hitelt a bevásárlóközpont építésére. /Lukács Csaba: Újabb százmilliók baráti alapon. = Magyar Nemzet (Budapest), febr. 14./"
2003. február 14.
"Közpénzekből történő támogatás esetén, kit részesítenének előnyben: egy nonprofit közhasznú alapítvánnyal társult, eddig támogatásban nem részesült püspökséget, vagy egy Kft-t, amelynek részese egy eddig sokat támogatott és a támogatásokkal kellő módon elszámolni nem tudó egyházkerület, valamint a holdudvarába tartozó magánszemélyek?" - tette föl a kérdést Lakatos Péter, a Bihar megyei RMDSZ elnöke, a nagyváradi Mecénás Alapítvány kuratóriumának tagja a Nagyváradon tartott sajtótájékoztatón, az érmindszenti Ady-zarándokhely kapcsán, Jelen volt Tempfli József római katolikus megyéspüspök, ott voltak a Mecénás Alapítvány kuratóriumi tagjai: Biró Rozália, Kiss Sándor kuratóriumi elnök, Lakatos Péter, dr. Földes Béla, Fodor József és Szabó Ödön. Előző napon Tőkés László püspök újságíróknak szóvá tette: az előző magyar kormányzat idején pályázatot nyertek a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumánál egy Adyfalván létesítendő egyházi, kulturális és gyógyturisztikai komplexum létesítésére, mintegy 320 millió f"