Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
1997. október 20.
A Magyarok Világszövetsége budapesti szervezete a keresztény egyházak felelősségéről tartott konferenciát okt. 18-án. Pozsgay Imre úgy fogalmazott, hogy a nemzet számít az egyházakra, és minden keresztény egyház tartozik a nemzetnek. Tempfli József nagyváradi katolikus püspök arról beszélt, hogy a magyarság és a kereszténység szétválasztása lehetetlen. A hit és a nemzet összefonódása a csonka ország határain felülemelkedő egységet eredményezheti. Tőkés László püspök emlékeztetett az 1989 előtti üldöztetéseire. Az 1989-es rendszerváltozás után sokan szemére vetették, hogy miért politizál. Tőkés László kiemelte: a szocialista-liberális magyar kormány csak két évig tartotta magát a határon túli magyarsággal szemben az Antall József idején elkezdett támogatópolitikát, majd eltávolodott attól. /Magyar Hírlap, okt. 20./
1997. október 28.
Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete/ Boros János elnök aláírásával/ állásfoglalást adott ki az egyetem kérdésében. "Az erdélyi magyar közösség alulírott képviselői követeljük – az RMDSZ programjának, a legutóbbi kongresszusi határozatainak, valamint az 500.000 aláírással hitelesített tanügyi törvénytervezetének szellemében –, hogy az RMDSZ Országos vezetősége kezdje meg azonnal a tárgyalásokat az illetékes román hatóságokkal a kolozsvári székhelyű, önálló, magyar tannyelvű egyetemi oktatás beindításáról" - olvasható az állásfoglalásban. A kolozsvári multikulturális egyetem nem képes a magyar felsőfokú egyetemi, főiskolai oktatás gondjait és feladatait maradéktalanul megoldani. Az állásfoglalást eddig 193-an írták alá, köztük Tempfli József püspök, Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke, Mózes Árpád evangélikus püspök, Szabó Árpád unitárius püspök, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet és a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola rektorai és tanárai, az RMDSZ egyes országos és Kolozs megyei tisztségviselői, SZKT- és SZET-tagok, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség elnöke és vezetősége, jelenlegi és nyugalmazott egyetemi tanárok, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, az EMKE, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Kolozs megyei, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, a Romániai Magyar Zenetársaság, a Kriza János Néprajzi Társaság elnökei, a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete ügyvezető elnöke, írók, képzőművészek, színészek, újságírók, folyóirat- és tévéfőszerkesztők. /Szabadság (Kolozsvár), okt. 27., Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 28./
1997. november 4.
Nov. 2-án Hegyközújlakon avatták fel a Partiumi Népfőiskolát. A Hegyközújlaki Népfőiskola lesz a térségben az első. 1945 után az első, 1940-ben még tíz népfőiskola volt a Partiumban. Az avatáson Tőkés László és Tempfli József püspökök mondtak beszédet. /Bihari Napló (Nagyvárad), nov. 4./
1997. november 10.
Nov. 9-én a pápa a Szent Péter bazilikában boldoggá avatta Apor Vilmost, aki 1945-ben győri püspökként élete árán védte meg a püspöki palotába menekült nőket a szovjet katonák elől. Apor Vilmost a nagyváradi egyházmegyében szentelték pappá, ezért a boldoggá avatási pápai misén koncelebránsként ott volt Jakubiniy György gyulafehérvári érsek és Tempfli József nagyváradi püspök. /Magyar Nemzet, nov. 10./ "Tavaly Kassán, őszentsége II. János Pál pápa az erdélyi Alvincen született Pongrác István vértanút avatta szentté. Apor Vilmos püspök boldoggá avatásával újból erdélyi magyar ember életútját mutatják fel az egész keresztény világ számára." Apor Vilmosra "büszke lehet népe, amelyből vétetett, a székely nép." /Patrubány Miklós: Székely csillag. = Magyar Nemzet, nov. 10./
1997. november 24.
Nov. 22-én sokan elzarándokoltak Adyfalvára, azaz Érdmindszentre, a költő szülőfalujába, hogy tisztelegjelek emléke előtt, halálának 120. évfordulója alkalmából. A Kárpát-medence minden részéből érkeztek, Pozsonytól Nagybecskerekig, Kassától Aradig, Pápától Kézdivásárhelyig. Az ünnepség szervezői között volt a Kölcsey Kör /Szatmárnémeti/. A korábbi emlékezésektől eltérően most istentisztelet vezette be az ünnepséget. A vendégek alig negyede fért be a kis református templomban ahol Tőkés László püspök hirdetett igét. Az ünnepséget Muzsnay Árpád, a Kölcsey Kör elnöke nyitotta meg, majd Gheorghe Buhoi, a falu polgármestere üdvözölte a megjelenteket. Beszédet mondott Riedl Rudolf prefektus, Tabajdi Csaba államtitkár, George Vulturescu költő is hitet tett Ady Endre életműve mellett, majd Tőkés László, és Riedl Rudolf prefektus, Dobos László, a Magyarok Világszövetsége kárpát-medencei elnöke, Tőkés László református, Tempfli József katolikus és Mózes Árpád evangélikus püspök és Varga Domokos budapesti író. A koszorúzók között volt, többek között,.Bitay Károly kolozsvári főkonzul is. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 26., Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 24./ Nov. 22-én Nagykárolyban, Ady egykori iskolájánál koszorúztak. Visnyai Csaba, a helybeli RMDSZ-elnök, Oprea Dorei, Nagykároly polgármestere és Végh Balázs Béla tanár, a Nagykároly és Vidéke szerkesztője mondott beszédet. A koszorúzók között voltak a két helyi társaság /Kaffka Margit Művelődési Társaság és Pietas Keresztény Kulturális Egyesület/ képviselő is. /Szatmári Friss Újság, nov. 24./
1997. december 7.
Az anyaország szellemi egységéhez ragaszkodunk, jelentette ki a vele készült interjúban Tempfli József. Minden évben megrendezik Nagyváradon a Szent László ünnepségeket. "Minket nem lehet leradírozni a történelem térképéről olyan tanításokkal, hogy Erdélyben nincsenek magyarok, csak elmagyarosított románok." /Új Ember (Budapest), dec. 7./
1997. december 11.
Az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői nyílt levelükben arra szólították fel a görög katolikus egyház elöljáróit, hogy vállaljanak közvetítő szerepet a kötelékükbe tartozó Szeplőtlen Szív apácarend és a székelyudvarhelyi önkormányzat között a Csereháton épített gyermekmenhellyel kapcsolatban és ehhez felajánlották "békességteremtő szolgálatukat". Levelükben a főpapok leszögezték, hogy hosszú ideje mélységes aggodalommal követik figyelemmel a bonyodalmakat és aggasztó fordulatnak tekintik, hogy Remus Opris kormányfőtitkár közreműködésével, "bármely törvényes alap nélkül, karhatalmi erők segédletével apácák hatoltak be" a vitatott menhely épületébe és "rajtaütésszerű, erőszakos módon önhatalmúlag birtokba vették azt". "Egyházaink nem nézhetik szó nélkül a hazai etnikai és felekezetközi békét fenyegető" fejleményeket, hangoztatják az aláírók, ezzel indokolva kérésüket a közvetítésre. Levelükben felkérik a testvéregyház elöljáróit, hogy velük együtt ítéljék el és utasítsák el a karhatalmi erők bárminemű beavatkozását a csereháti konfliktusos helyzetbe. "Határozottan visszautasítjuk, hogy vitás egyházi és polgári ügyeket hatósági erőszakkal intézzenek. Mi a törvényes és békés megoldás elkötelezett hívei vagyunk" - szögezik le a főpapok dec. 9-i keltezésű üzenetükben. A levelet többek között Jakubinyi György érsek és Tempfli József püspök írta alá a katolikus, Tőkés László és Csiha Kálmán püspök a református, Szabó Árpád az unitárius és Mózes Árpád püspök az evangélikus egyház részéről. Az írást Lucian Muresan érseknek, Alexandru Todea bíboros érseknek, továbbá a görög katolikusok öt püspökének címezték. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 13-14./ Az MTI tudósítójához dec. 11-én faxon juttatták el ezt a levelet. /MTI/
1998. február 1.
A Margittán élő Krisztik Kornélia tanítónő munkafüzetet állított össze, hogy segítse a hitoktatást: Katolikus hitoktatás /Szemfüles Füzetek, Didacta, Nagyvárad/. A füzethez Tempfli József püspök írt ajánló sorokat. /Vasárnap (Kolozsvár), febr. 1./
1998. február 4.
"Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társaságának elnöke a következő felhívást adta közre a horvátországi Szentlászló újjáépítéséért: Január 15-én Horvátország keleti részeit, Dél-Baranyát és a Szerémséget elhagyták a békefenntartó csapatok. Az ENSZ-erők kivonulását követő napon Horvátország szuverenitása kiteljesedésének napján Szentlászlóra utaztunk. Szentlászló a balkáni háborús pusztítás gyász-szimbólumává vált: mind a 472 házát és valamennyi középületét lerombolták. Tragédiájának története jelenkori történelmünk alig ismert, kíméletlen kegyetlenségű szelete. A hét évvel ezelőtti rombolás túlélői ma építésre gyülekeznek. "Falunkat felépítjük - segítséggel vagy anélkül!" - mondták Szentlászlótól Kórógyig és Harasztiig. Én azt mondom, hogyha már tétlenül és szó nélkül kellett ezen árpádkori falvak pusztulását végignéznünk - akkor most, amikor eljött a szabadulásuk napja és megadatott újjáépítésük lehetősége - most nem hagyhatjuk őket újból magukra. Felhívással fordulok tehát elsősorban minden erdélyi magyar emberhez és köztestülethez: fogjunk össze és építsük fel közösen Szentlászlót! Elsődleges kötelességünk ez nekünk erdélyieknek, mert helytörténészek tanulmányai és a helybeli emberek neve egyaránt arról árulkodik, hogy gyepűvédő székelyek e falvak lakói. Másodsorban a világ magyarjaihoz fordulok ugyanazzal a felhívással: építsük fel Szentlászlót! Ehhez a felhíváshoz csatlakoztak az erdélyi egyházfők,a következő nyilatkozat kibocsátásával: Alulírottak, az erdélyi történelmi magyar keresztény egyházak elöljárói, a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társasága felhívását követve elhatároztuk, hogy a balkáni háborúban elpusztult Árpád-kori település, Szentlászló felépítésében tevőlegesen részt veszünk. E falut négy napig tartó ostromgyűrűbe fogta és ellene nehéztüzérséget vetett be az agresszor. Ez a nemtelen támadás sem tudta elpusztítani a faluvédő férfiakat, akik kitörtek az ostromgyűrűből és megmenekültek. Ma, hét év múltán szeretnénk e települést újraépíteni. Vállaljuk, hogy híveink között gyűjtést szervezünk Szentlászló megsegítésére és felépítjük a háborúban szétlőtt templomot. Ugyanakkor felhívással fordulunk minden erdélyi magyar emberhez - bárhol éljen a világon, kövesse példánkat az adakozásban. Dr. Jakubinyi György római katolikus érsek, Gyulafehérvár, Tempfli József római katolikus megyés püspök, Nagyvárad, Reizer Pál római katolikus püspök, Szatmárnémeti, dr. Czirják Árpád római katolikus érseki helynök, Kolozsvár, dr. Csiha Kálmán erdélyi református püspök, Kolozsvár, Tőkés László királyhágómelléki református püspök, Mózes Árpád evangélikus püspök, Kolozsvár, dr. Szabó Árpád unitárius püspök, Kolozsvár. /Szabadság (Kolozsvár), febr. 4./"
1998. február 9.
Ismét elnapolták azt a bírósági tárgyalást, amelyet a nagyváradi római katolikus püspökség kezdeményezett a volt püspöki palota kérdésében, így kilencedszer írtak ki új időpontot. Tempfli József püspök elmondta, hogy most a püspöki palota külön bejárattal bíró egyharmadára tartanak igényt, tehát nincs szó a püspöki palotában jelenleg működő Kőrösvidéki Múzeum kilakoltatásáról. /A váradi püspöki palota ügye. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 9./
1998. február 13.
"Febr. 11-én Nagyváradon, a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ dísztermében bemutatták a Partiumi Füzetek második kiadványát: Kordics Imre Sírok, sírjelek a Váradi-Olaszi temetőben című munkáját. a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság /elnöke Dukrét Géza/ adja ki a Partiumi Füzetek sorozatot. A bemutatón Tőkés László püspök kifejtette: "Ahol kipusztulnak az utódok, a leszármazottak, ott meghalnak a temetők is. Ez a könyv kísérlet arra, hogy ha a temetőt el is pusztították, legalább az emléke maradjon fenn." Tőkés László elmondta, hogy a rogeriuszi református templom kertjébe nyolc honvédtiszt sírhelyét és hamvait helyezik majd el. Az esten Tempfli József püspök is beszédet mondott. /Pásztai András: "Az emléke maradjon fenn". = Bihari Napló (Nagyvárad), febr. 13./"
1998. április 2.
"Ápr. 1-2-án rendezték meg Budapesten a Miniszterelnöki Hivatal és a Határon Túli Magyarok Hivatala szervezésében Az egyházak szerepe a kisebbségi közösségek szellemi és gazdasági építésében címmel a II. kárpát-medencei egyházi konferenciát. Az előző konferencián, 1997-ben általános jelleggel tekintették át az egyházak közösségépítő szerepét, hozzájárulásukat az anyanyelv, a magyarságtudat, a közösségi összetartás megőrzéséhez. A mostanin is a magyarországi egyházak, valamint a határon túli magyarság egyházi képviselői vettek részt: római katolikusok, reformátusok, evangélikusok, unitáriusok, görög katolikusok, baptisták. Magyarországon kívül nyolc országból érkeztek a résztvevők: Romániából, Szlovákiából, Ukrajnából, Jugoszláviából, Horvátországból, Szlovéniából, Ausztriából és Németországból. A tanácskozást Mózes Árpád erdélyi evangélikus püspök nyitotta meg, Tempfli József /Nagyvárad/ katolikus püspök az "aratók felelősségéről", Gulácsy Lajos /Munkács/ református püspök a kárpátaljai magyarok nehéz helyzetérről beszélt. A párbeszédre való készséget hangsúlyozta Tabajdi Csaba államtitkár, kiemelte, hogy "pótolhatatlan szerepe van az egyházaknak a nemzeti kisebbségek építésében". Az EU-integrációról elmondta: "úgy kell integrálódni, hogy ne távolodjunk el a határon túli kisebbségektől". Csiha Kálmán /Kolozsvár/ református püspök emlékeztetett: a kommunizmus időszakában a templomok képezték az egyetlen helyet az igazi magyar közösségek számára, majd felhívta figyelmet arra, hogy az egyházak nem kapták vissza elvett ingatlanaikat. Berszán Lajos gyimesfelsőloki plébános a helybeli segítséggel felépült iskoláról beszélt, amely 105 gyermeknek biztosít magyar tanulási lehetőséget, Zsidó János /Dunaszerdahely/ a 12 szlovákiai magyar egyházi iskoláról, Böjte Csaba ferences atya a szinte semmiből létrehozott, Déván működő iskolaközpontról, Fülöp G. Dénes /Marosvásárhely/ a helybeli népfőiskoláról, melynek 652 hallgatója van, Szabó Béla /Beregszász/ református lelkész és Majnek Antal /Munkács/ római katolikus püspök egyházaik nehézségeiről. A magyarság vészes fogyatkozására sem az anyaországban, sem Erdélyben nem számolnak igazán, fejtette ki Papp Géza /Kolozsvár/ református lelkész. Tabajdi Csaba zárszavában a konferenciát úgy jellemezte, hogy "hitbéli, emberi, nemzeti megerősítést adott mindannyiunknak". Az egyházi közösségeket nem lehet megkerülni, mondotta, "cselekvő, gondoskodó egyházra van szükség". /Szabadság (Kolozsvár), ápr. 6., Erdélyi Napló (Nagyvárad), ápr. 14./"
1998. április 15.
Az 1989-es fordulat után a romániai börtönökben is változni kezdett az élet. Néhány esztendeje a rabok is megünnepelheti a karácsonyt és a húsvétot. Így volt ez most is, ápr. 11-én, nagyszombaton, amikor Tempfli József püspök kereste fel a rabokat és beszédet mondott, ajándékot osztott a raboknak. Beszédét Fodor József vikárius fordította románra. /Börtönhúsvét. = Bihari Napló (Nagyvárad), ápr. 15./
1998. április 28.
Hetedik alkalommal szervezik meg Nagyváradon a Varadinum rendezvénysorozatot, idén máj. 3-10-e között tartják meg, melyre Tőkés László püspök, Tempfli József püspök és Varga Gábor RMDSZ-elnök hívott meg mindenkit. /Meghívó. = Bihari Napló (Nagyvárad), ápr. 28./ A lap közli a Varadinum részletes programját, melyből látható, mennyire színes, sokrétű a tervezet. Lesz több kiállítás, egyházzenei koncert, könyvbemutató, tudományos történeti szimpózium, történelmi vetélkedő, előadóest, hangverseny, végül máj. 10-én, vasárnap a hagyományos Szent László-ünnepi szentmise és körmenet, melyen Pénzes János szabadkai római katolikus püspök celebrálja a szentmisét. /Varadinum. = Bihari Napló (Nagyvárad), ápr. 28./
1998. május 4.
Máj. 3-án megkezdődött Nagyvárad ünnepe, a Varadinum. Az előzetesen meghirdetett programtól eltérően nem Tőkés László püspök mondott beszédet az istentiszteleten, hanem Sándor Lajos tiszteletes. Később a püspök a sajtónak nyilatkozva egyenesen lelkésztársai szabotálásaként jellemezte, hogy az eredeti időpontot előbbre hozták, így nem lehetett jelen az ünnepélyes megnyitón. Emiatt maradt távola megnyitótól Tempfli József püspök is. Este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és az RMDSZ Bihar megyei szervezet rendezésében az együttélés városa elnevezésű összejövetelen Nagyvárad magyar és román közéleti személyiségei találkoztak. /Rostás Szabolcs: Festum Varadinum 1998. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 4./
1998. május 5.
A Tempfli József püspök által kibocsátott jelentés a nagyváradi római katolikus püspökség 1997. évi helyzetéről. A Bihar megyénél nagyobb egyházmegyében 109.067 római katolikus él. Az 58 plébániának 74 papja van, rajtuk kívül 4 szerzetes, 51 apáca és 23 teológus szerepel a nyilvántartásban. Az egyházmegye egyetlen középiskolájában 222, főiskolájában 147 diák tanul. Oktatási intézményhálózatához 3 óvoda is tartozik, 148 gyermekkel. 1997-ben a megkereszteltek száma 685 volt, az eltemetetteké 1190, a fogyatkozás 505 fő. A magyar hívek fogyatkozása még nagyobb, mert a néhány ezres szlovákság körében 5-6 gyermekes csalások is vannak. 1997-ben mindössze 384 házasságot kötöttek, ebből 232 vegyes házasság. /Szilágyi Aladár: 1997 szomorú mérleg. = Bihari Napló (Nagyvárad), máj. 5./
1998. május 12.
Máj. 8-án tudományos történelmi szimpóziumot rendezett a Nagyváradi Magyar Diákszövetség /NMD/ Kik éred haltak, Szent Világszabadság tárgykörben. A neves meghívott történészek közül egyedül dr. Demény Lajos akadémikus jött el, aki kiemelte: fontos, hogy őseinkről, örökségünkről szó essen. A városban működő Szent László Gimnázium egész napos rendezvényt szervezett. Megkoszorúzták a Szigligeti Ede szülőházán elhelyezett, felújított emléktáblát. A koszorúzáson részt vett Tőkés László és Tempfli József püspök is. Az 1848-cal kapcsolatos pályázatra 40 pályamű érkezett, ennek most tartották az értékelését. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 12./
1998. május 12.
"Máj. 3-10. között immár hetedik alkalommal rendezte meg Nagyvárad magyarsága a Varadinum '98 ünnepségsorozatot. A nagyváradi történelmi egyházak, illetve az RMDSZ Bihar Megyei Szervezete által patronált nyolcnapos rendezvénysorozatból kiemelkedett az elsõ napon, május 3-án lezajlott román-magyar értelmiségi találkozó a Lorántffy Zsuzsánna Református Központban, amelyen megnyitó beszédet mondott Tõkés László királyhágómelléki református püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke, Mihai Sturza, Nagyvárad polgármestere, Tempfli József római katolikus megyéspüspök, Varga Gábor, a Bihar megyei RMDSZ elnöke és Vasile Sabau nagyváradi ortodox lelkész; továbbá a máj. 6-án este a Tibor Ernõ Galériában tartott könyvbemutató. Máj. 9-én, a Varadinum '98 utolsó elõtti napján Nagyvárad vendége volt Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke és Takács Csaba ügyvezetõ elnök. Az RMDSZ országos vezetõi a nagyváradi RMDSZ-vezetõkkel és -tanácsosokkal a helyi TVS-2 kábeltévé által sugárzott kétórás egyenes adásban ismertették a szövetséget foglalkoztató legfontosabb kérdéseket. Az "Otthon a hazában! Otthont Európában!" címmel sugárzott adásban a szövetségi, illetve ügyvezetõ elnökön kívül részt vett Bara Gyula munkaügyi államtitkár, Varga Gábor megyei RMDSZ-elnök, valamint Dudás Károly a Vajdasági Magyarok Szövetségének elnökségi tagja, illetve Tari István, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Szövetsége képviseletében. A Varadinum máj. 10-én, vasárnap a hagyományos Szent László körmenettel, majd este a Kármán József-Szabó Magda szerzõpáros "Fanny hagyományai" címû színdarabjának bemutatójával zárult, a Szigligeti Társulat mûvészeinek elõadásában. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), máj. 12., 1261. sz./"
1998. június 11.
Jún. 9-én ökumenikus tiltakozó nagygyűlést tartottak Nagyváradon, hogy sürgessék a jogtalanul elkobzott egyházi és közösségi javak visszaszolgáltatását. Tőkés László püspök elmondta: az 1989 utáni kormányok több-kevesebb cinkosságot vállaltak a letűnt rendszerrel. Az elkobzott egyházi javak visszaszolgáltatásának jogi kereteit Csapó József szenátor ismertette, Tempfli József nagyváradi római katolikus megyéspüspök emlékeztetett: az 1990-ben elfogadott kultusztörvény még mindig nem került a parlament elé, majd arról tájékoztatott, hogy a városban hat, Aradon 26 perük van folyamatban. Kónya Hamar Sándor kolozsvári RMDSZ-képviselő a Bolyai Egyetem újraindítására vonatkozó javaslatát ismertette. A résztvevők elfogadták azt a Tőkés László által felolvasott állásfoglalást, amelyben az ökumenikus nagygyűlés résztvevői tiltakoztak mindenfajta kisebbségi és vallási diszkrimináció, a kisebbségi és egyházi jogok bárminemű korlátozása, a magán- és a közösségi tulajdon megsértése ellen. A dokumentum többek között azt tartalmazza, hogy az Iliescu-rezsim jogfosztó politikáját követően a jelenlegi demokratikusnak nevezett kormányzat is késlekedik teljesíteni a romániai magyar nemzeti közösség és egyházai megalapozott, törvényes és demokratikus követeléseit. /Nem elég elhatárolódni. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 11./
1998. július 7.
Júl. 5-én, vasárnap szentelte fel Nagyváradon Tempfli József római katolikus megyéspüspök Pitó Lajost, aki Győrben végezte a Hittudományi Főiskolát és most hazatért. /Bihari Napló (Nagyvárad), júl. 7./
1998. július 7.
Nagyváradon az Ady Endre Középiskola udvarán negyven évig lomtár volt a hajdani kápolna. Németországi, bambergi testvériskola segített a kápolna felújításában. Júl. 6-án volt az avatóünnepség, Tóth Mária igazgatóhelyettes mondott beszédet, majd Tempfli József püspök kifejezte örömét, hogy lassan minden megújul a hajdani Orsolya rend volt intézményében, majd megáldotta a kápolnát. /Bihari Napló (Nagyvárad), júl. 7./
1998. július 14.
Tempfli József nagyváradi megyés püspök. a romániai római katolikus püspöki konferencia nemrég megválasztott elnöke azt tartotta volna normálisnak, hogy Radu Vasile miniszterelnök írásos meghívót vihetett volna magával a Vatikánba. A pápa romániai útját eddig is ahhoz kötötte, hogy a görög katolikusok kapják vissza az ortodoxoktól templomaikat, az állam pedig szolgálassa vissza az egyházi ingatlanokat. A kormányrendelet egyelőre csak 17 kisebbségi épületről rendelkezik, de ebből is csak nyolc magyar és csak kettők katolikus ingatlan. Ez egyelőre nagyon kevés és a rendelet végrehajtása is bizonytalan. Amennyiben ezt a kormányrendeletet nem hajtják végre, Tempfli püspök közben fog járni a Szentszéknél. - Amennyiben a pápa mégis eljönne Romániába, a püspök szerint Bukarestbe el kell mennie, ott székel Ioan Robu római katolikus érsek. Illene Gyulafehérvárat, a négy erdélyi egyházmegye központját is meglátogatnia. Programjában rendszerint egy Mária-kegyhely felkeresése is szerepel, itt Csíksomlyó vagy Máriaradna jönne számításba. A szokásos ökumenikus találkozónak pedig Nagyvárad lenne a legmegfelelőbb helyszíne. /Gazda Árpád: A pápalátogatás feltételei. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 14./
1998. augusztus 10.
Évek óta emlékünnepséget tartanak Sződemeteren, emlékezve a Himnuszra. Idén aug. 7-én, a Himnusz születésnapja alkalmából Sződemeteren rendezett megemlékezésen legalább 1500-an jöttek össze, jelen volt többek között Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke, Tempfli József nagyváradi római katolikus megyéspüspök, Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke, Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetsége alelnöke, az MVSZ Erdélyi Társaságának /VET/ elnöke, Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke, Gyulai Endre szeged-csanádi római katolikus püspök, Bölcskey Gusztáv debreceni református püspök is. A megjelenteket üdvözölte a Bukarestből érkezett Carol Kőnig művelődési minisztériumi osztályvezető, aki nagyra értékelte Kölcsey Ferencnek, a Himnusz költőjének szerepét a felvilágosodásban. A VET Sződemeteren felhívást fogalmazott meg a vajdasági magyar fiatalok védelmében. /Bihari Napló (Nagyvárad), aug. 10./
1998. augusztus 10.
Aug. 7-én Sződemeteren Erdély és a világ minden magyar közösségéhez fordult a Magyarok Világszövetségének Erdélyi Társasága /VET/ annak érdekében, hogy emeljék fel szavukat a jugoszláviai magyar fiatalokért. A felhívás hangsúlyozta: elfogadhatatlan akár egyetlen magyar fiatal vérének kiontása is egy olyan háborúban, amelyhez sem nekik, sem a magyar nemzetnek semmi köze sincs. A világméretű, aláírásgyűjtésre való felhívást Sződemeteren, Kölcsey szülőfalujában bocsátották ki, a Himnusz születésének 175. évfordulója alkalmából rendezett ünnepség keretében. A felhívást aláírta többek között Tőkés László püspök, Tempfli József nagyváradi püspök és Muzsnay Árpád, az EMKE alelnöke. Az aláírók felhívnak egyben minden felelős politikai tényezőt és intézményt, fékezzék meg a balkáni vérontást és hassanak oda, hogy a jugoszláviai magyarok koszovói bevetése véget érjen. /Bihari Napló (Nagyvárad), aug. 10., Szabad Hét Nap (Szabadka), aug. 12., Magyar Nemzet, aug. 10./
1998. augusztus 15.
A Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata azzal a céllal hozta létre a Szigligeti Alapítványt, hogy a szűkös állami támogatáson túl más anyagi forrásból is finanszírozhassa a magyar nyelvű színházi előadásokat. Az első nagy kihívás a nagyváradi hivatásos színjátszás 200. évfordulójának méltó megünneplésére tervezett egyhetes színházi fesztivál lesz szept. 20-26-a között. 200 évvel ezelőtt, 1798. aug. 26-án a mai Sasa-palota helyén álló fogadóban Kótsi Patkó János kolozsvári társulata adta elő Hunnius A siketnéma című játékát. Azóta tartanak színielőadásokat a városban. Nagyváradon 1799-ben gróf Rhédey Lajos jóvoltából megalakult az első hivatásos társulat, a Nemzeti Jádzó Társaság. Az évfordulós rendezvények védnökei: Tempfli József megyéspüspök és Tőkés László püspök. Erre az alkalomra hazavárják a már külföldön szereplő hajdani nagyváradi színészeket is. /Szabadság (Kolozsvár), aug. 15./
1998. szeptember 15.
Szept. 14-én volt az általános iskolákban a tanévnyitó. Nagyváradon a Szent László Római Katolikus Gimnáziumban ünnepi szentmisével kezdték a tanévet, melyet Tempfli József megyéspüspök celebrált. Összesen nyolc osztályban folyik a tanítás. A református középiskolában, a Lorántffy Zsuzsanna Gimnáziumban az istentisztelet után Popperné Cserepes Zsófia igazgatónő köszöntötte a diákokat. A nagyváradi Iosif Vulcan Tanítóképzőben Bardóczi Erzsébet aligazgató magyarul köszöntötte a tanulókat. A képző 1500 növendékéből 150-en járnak magyar tagozatra. /Bihari Napló (Nagyvárad), szept. 15./
1998. szeptember 21.
Szept. 19-én ünnepélyes keretek között immár a negyedik alkalommal kiosztották a Bocskai-díjakat. A Bocskai Szövetség /Budapest/ elnöksége, a nyárádszeredai Bocskai Alapítvány és a nyárádszeredai polgármesteri hivatal szervezte rendezvény Az erdélyi magyarság Bocskai végrendeletének örököseként Schengen szorításában címmel vitafórummal kezdődött. Dr. Kreczinger István, a Bocskai Szövetség elnöke elmondta: a vízumkötelezettségre a legjobb megoldást a kettős állampolgárság biztosítása jelentené. Szerinte ezt orvosolni lehetne, ha az 1993/55-ös törvénybe beiktatnának egyetlenegy bekezdést, amely szerint kérelemmel honosíthatja magát az az állampolgár, aki bizonyítani tudja, hogy felmenője magyar állampolgár volt. Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke a magyar–román kapcsolatokat mérlegelte, hangsúlyozván, hogy a múlt heti alsócsernátoni fórum határozatban kérte a kettős állampolgárság biztosítását, de ugyanakkor, mondotta Tőkés, szem előtt kell tartani a kérdés valós politikai és jogi vetületeit is. A püspök javasolta, hogy az RMDSZ bizottságot hozzon létre, amely annak megvitatásával foglalkozzon, és a magyar–magyar csúcson tűzzék napirendre. Előadást tartott még dr. Eva Maria Barki nemzetközi jogász, Tempfli József püspök, dr. Csapó József szenátor és Szórádi Béla svájci jogász. - Az alapítók olyan személyeknek adományozzák a díjat, akik tevékenyen szerepet vállalnak a magyarság jogainak védelmében. Az idén kitüntetésben részesült dr. Tőkés István teológiai professzor, Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke, a Genfben élő Bencze Pál és a rákosszentmihály-sashalmi református gyülekezet. Végül a nyárádszeredai kórusmozgalom 130. évfordulójának ünnepségére kórustalálkozóra került sor. /Átadták a Bocskai-díjakat. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 21./
1998. október 1.
Okt. 1-jén kezdték meg Nagyváradon a Nagyváradi Napló százéves évfordulójának ünnepség-sorozatát. Szűcs László, a Bihari Napló főszerkesztője és Wagner Csilla főszerkesztő-helyettes üdvözlő szavai után Králik Lóránd, a Bihari Napló felelős kiadója tartott megnyitóbeszédet. Tőkés László és Tempfli József püspökök is beszéltek. A jubileumra megjelent a Százéves a Napló című album. Szerzői: dr. Indig Ottó, Králik Lóránd, Szántó Sándor, Szűcs László. /Bihari Napló (Nagyvárad), okt. 1./
1998. október 2.
Okt. 1-jén Tempfli József megyéspüspök felszentelte Nagyváradon a Fehér Dezső Sajtóklubot. Az ünnepség során Péter I. Zoltán bemutatta a Százéves Napló című jubileumi kiadványt. Okt. 2-án a lapkiadók megalapították a Romániai Magyar Lapkiadók Egyesületét és megválasztották az igazgatótanácsot, tagjai: Gellérd Lajos /Brassói Lapok/, Hecser Zoltán /Hargita Népe, Csíkszereda/, Králik Lóránd /Bihari Napló, Nagyvárad/, Makkai János /Népújság, Marosvásárhely/, és Torma Sándor /Háromszék, Sepsiszentgyörgy/. Az igazgatótanács elnöke Králik Lóránd lett. /Százéves a Napló. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 5./
1998. október 10.
Néhány hete hozták nyilvánosságra a Nemzeti Nevelésügyi Minisztérium határozatát, mely szerint a középiskolákban kötelező tantárgynak számít a hittan. A határozatot valamennyi egyház örömmel üdvözölte. Most újabb gond merült fel. Szülők mondták el, hogy azokban az osztályokban, ahol a tanulók túlnyomó többsége ortodox vallású, nem gondoskodnak katolikus, református vagy baptista vallástanárról, hanem kötelezni akarják a diákokat az ortodox hittanra. A Bihari Napló munkatársa Tempfli József püspököt kérdezte meg, hogy mit tehetnek a panaszosok. Az iskolák vezetőségének kötelességük vallástanárokat biztosítani valamennyi felekezetű tanuló számára. Más kérdés, hogy a magyar szülők miért íratták gyermekeiket román iskolába? Emiatt ők is hibásak. Azok a fiatalok, akik a román osztályban nem járhatnak katolikus hittanórára, keressék fel a hitoktatókat. Református részről ugyanezt tanácsolta Lugosi Mihály. /Kötelező hitoktatás. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 10./