Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Teller, Jane
5 tétel
2014. augusztus 4.
(Szín)játszó fiatalok a nagykorúság fényében
Körülbelül 450 fiatal színezte át csütörtöktől vasárnapig a szentháromsági világ csendjét. Az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) színjátszó találkozójának első alkalommal adott otthont a nyárádmenti falucska. Amint azt Fülöp Júlia szervezőtől megtudtuk, a nagykorúságba lépett rendezvénynek egy összetéveszthetetlen főszereplője is lett Evetke, a legkedvesebb egyletes személyében, aki nem más, mint az ODFIE nyári rendezvényeinek új reklámarca. Erre emlékeztettek a "színháromsági" produkciók helyszíne, a művelődési ház felé vezető "Evetke legyen veletek" feliratok is. A rendezvény hangulatát a kerítésen díszelgő táblácskák is tükrözték: "Kedvenc mindenem a bicikli", "A rasztaszív örökké dobog", "Jó, jó, jó, de jó nekem".
Az idei találkozón 14 produkciót – az alsófelsőszentmihályi, szent-ábrahámi, szentgericei, szabédi, homoródszentpéteri, homoród- szentpáli, felsőrákosi, illetve a Vargyasról, Bölönből, Kolozsvárról, Székelykeresztúrról és Marosvásárhelyről érkezett csapatok előadásait – láthatták az egybegyűltek. A bemutatott darabokat háromfős bírálóbizottság – Máthé Annamária és Szabó Eduárd színművészek, a szervezők részéről pedig Dézsi Szilárd – értékelte. Az előadás-sorozatok között egykori egyletesekből lett színészek tartottak műhelymunkát az érdeklődőknek. Fülöp Júliától azt is megtudtuk, hogy bár a színjátszó találkozó résztvevői többnyire a 14 és 18 év közötti korosztályhoz tartoznak – a találkozón 14 éves kortól lehet részt venni –, huszon-, harmincévesek is minden évben szép számban jelen vannak, egyszerűen azért, mert nehéz itthagyni ezt a társaságot.
– Mi az idei rendezvény újdonsága? – kérdeztük Júliát.
– Nem is újdonságról, hanem sajátosságról beszélnék: a rendezvény felnőttkorba lépett. Ezt a rendezvény teljes ideje alatt apró jelekkel érzékeltettük. A 18-as szám mindegyre felbukkanó szimbólummá vált, a péntek éjszakai vetélkedő egyik feladata is arról szólt, hogy a versenyzőknek olyan tárgyakat kellett gyűjteniük, amelyeken ez a szám megjelent, de a társkereső játék is kapcsolódott a nagykorúvá válás számához.
– Mit jelent, miért fontos az ODFIE-s színjátszó találkozó? – tudakoltuk a kolozsvári két csapattal, a First Generationnal és a Next Generationnal érkezett Szilágyi Szilamértól.
– A színjátszás, az, hogy közösen valósítunk meg valamit, kiváló lehetőség a közösségépítésre. Ez a találkozó jó alkalom arra, hogy az unitárius ifjúsági egyletek bemutassák egymásnak előadásaikat, úgymond megmutatkozzanak egymás előtt. Az ifjúsági egyletek összetétele négyévenként változik, a 18 év fölöttiek ugyanis egyetemre mennek, helyettük új tagok jönnek, és a változás függvényében módosul az előadások minősége is. A szervezés viszont évről évre jobb. Az első "színjátszókon" körülbelül 200 fiatal vett részt, mára megkétszereződött a számuk. De mi nem a mennyiségi növekedést tartjuk szem előtt, nem tömegrendezvényt szeretnénk létrehozni, hanem a minőség szempontjából igyekszünk évről évre magasabbra állítani a mércét. A 18. színjátszó találkozó mindenképpen mérföldkőnek számít a rendezvény életében, jelzésértékű, hogy sikerült megszakítás nélkül ennyi időn keresztül megszervezni.
Az előadások témaköre igen változatos volt, sötét tónusú, igazi színészi átéléssel előadott Tamási-feldolgozás és vidám, táncos Shakespeare-paródia, egy mai Rómeó és Júlia is szerepelt a kínálatban. A székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnázium színjátszó csoportja, a Bemugri egy dán írónő, Jane Teller Semmi című – megjelenése után betiltott, majd kötelező iskolai olvasmánnyá tett – műve alapján készült darabot vitt színre. Erről, illetve a "színjátszóval" kapcsolatos élményeiről az egyik szereplőt, a tizenkettedik osztályba készülő Varró Boglárkát kérdeztük.
– A színjátszó csoportot vezető lelkész- és vallástanárunk, Lakatos Sándor mindig olyan darabot választ erre az alkalomra, amelyet mások nemigen ismernek, és eredeti motívumokkal igyekszik azt színpadra vinni. Iskolakezdés után már elkezdjük megbeszélni a darabot, és október végére a szereplőválasztás is lezajlik. Hetente egyszer szoktunk próbálni, és mindig csiszolunk, változtatunk valamit a produkción. A színjátszót azért is szeretem, mert itt mindig sok baráttal találkozom, akiket az év többi részében nem láthatok. Ugyanakkor sok új emberrel is megismerkedem, tegnap például tízegynéhány ismerőst szereztem – mondta a diáklány, aki harmadik alkalommal vesz részt a színjátszón, és mostanra már egészen otthon érzi magát a rendezvényen. Boglárka azt is elárulta, hogy a középiskola után kommunikáció, média szakon, reklámgrafikán vagy színművészetin folytatná tanulmányait.
Az alsófelsőszentmihályi Ferencz Szilárd az egyik legrégebbi színjátszósnak számít, ő ugyanis először 2002-ben jött el, az évek során pedig megszakításokkal összesen tízszer vett részt a találkozón.
– Szórványvidéken élünk, egy maroknyi fiatal tartozik a színjátszó csoportunkhoz, vallási hovatartozástól függetlenül. Úgy is mondhatnám, hogy inkább afféle magyar ifjúsági kör ez – mondta Szilárd, majd arról is beszámolt, hogy a bemutatásra hozott Házassági paródia című darabot egy idős tanítónőnél találták egy régi papíron, és nem sikerült kideríteni a szerző nevét. Mindössze öten játsztak a produkcióban – tette hozzá –, ezért egyeseknek kettős, illetve hármas szereposztásban kellett közönség elé lépni.
– A 2000-es évek közepén többen voltunk, a régiek azonban már kinőttek a színjátszóból, és az újakat egyre nehezebben lehet megszólítani – tette hozzá a fiatalember.
Az ODFIE-sek Szentháromságon töltött négy napját az előadások, műhelymunkák, játékok mellett számos koncert tette emlékezetessé. A színpad körüli, de a művelődési ház környékét és az egész falut is átjáró hangulat igazolta az egylet honlapján olvasható állítás igazságát: "én az évet két részre osztom: színjátszó és a többi…"
Nagy Székely Ildikó, Népújság (Marosvásárhely)
2015. július 20.
Szívvel-lélekkel magaménak érzem
A hajdani Hintz-ház emeleti termében tartották azt a sajtótájékoztatót, amelyen a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke, Gergely Balázs, nem kis büszkeséggel a hangjában, bejelentette, immár hatodik alkalommal, rendezik meg a Kolozsvári Magyar Napokat, 2015. augusztus 16.-23. közötti időszakban.
A kínálat rendkívül bőséges. Több mint 500 rendezvény várja az érdeklődőket. Gergely Balázs igyekezett ízelítőt adni abból a hatalmas kínálatból, amiből ez alatt az idő alatt válogathatunk. A rendezvény maga kiemelten a kolozsvári magyar közösségé, minden társadalmi rétegé, a város ifjúságáé. Komolyan hozzájárul ahhoz, hogy Kolozsvár magyarsága újra erős, hiteles erővé váljék. Fontos az is, hogy a közösség mennyire tud másokra is odafigyelni. Kiemelt témája a kárpátaljai helyzet, ahol nemzettársaink is mostoha körülmények között élik mindennapjaikat. Háborús helyzet uralkodik felettük. Magyarok, románok, rutinok, zsidók, örmények megváltozott körülmények között élik napjaikat. A programokban és rendezvényekben is ez fog hangsúlyt kapni. Gyűjtést szerveznek a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Adománygyűjtést rendeznek a kárpátaljai magyar gyermekek számára.
Jól felkészült, dinamikus, szervező csapat állította össze a programot, vállalta a szervezés, a marketing tevékenység bonyolult problémáinak megoldását.
Az idei Kolozsvári Magyar Napok mottója: „Minden(t) rendben”. Az időbeosztás segítségére felsorolnánk a teljesség igénye nélkül néhány eseményt. Nyitógálát a Kolozsvári Magyar Opera nagytermében tartják, 2015. augusztus 17.-én 19 órakor „Megidézett Kárpátalja. Hágókon innen és túl”. Magyar Állami Népi Együttes műsora. Rendező – koreográfus: Mihályi Gábor. A sajtóbemutató keretén belül kiosztunk egy ízelítő összefoglalót az idei programból. Nagyon sokféle rendezvény lesz. Talán túl sok, azonban nem akartunk visszautasítani senkit sem- hangsúlyozta Gergely Balázs. A sajtótájékoztatóval egy időben beindítjuk a Kolozsvári Magyar Napok honlapját- www. magyarnapok. ro- melyet folyamatosan felfrissítenek. Mint mondta, az észrevételeket szívesen várják. Augusztus első napjaiban a programot, a maga teljességében közzéteszik. Folyamatosan kerülnek fel újabb információk. A rendezvény népszerűsítését interaktívabbá teszik. Meg van a lehetőség, hogy minden kolozsvári hozzájáruljon a rendezvény népszerűsítéséhez. Annyi plakátot nyomtatunk, ahány rendezvényt népszerűsítő egyén lesz. A plakátot ki lehet tenni a saját kapujára, az ablakokba. Vakár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke elmondta, nagyon könnyű olyan rendezvényt támogatni, amelyet szívvel – lélekkel magamének éreztem. A Kolozs Megyei Tanács anyagi támogatást nyújtott a rangos rendezvénynek. De még fontosabb a logisztikai hozzájárulás (csendőrség, tűzoltóság). Örömét fejezte ki, hogy a rendezvény ilyen „nagyra nőtt”. Barátaink, ismerőseink, más nyelvű egyének is úgy vélik, hogy rendkívül civilizált rendezvény, melyre érdemes odafigyelni. Köszönetet mondott a szervezőknek, rendezőknek a munkájukért. A 6. Kolozsvári Magyar Napok újdonságai
Szabó Lilla programigazgató ismertette az idei program főbb eseményeit. Röviden összefoglalta az újdonságokat, a programcsoportokat. Augusztus 15.-én „Európa kulturális öröksége: Herend” című kiállítást nyitják meg. Augusztus 16.-án átadják a felújított Farkas utcai református templomot. Hálaadó istentiszteletet tartanak. Igét hirdet Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. A felújítási munkálatokról Maksay Ádám főtervező számol be. Minden nap orgona-koncert várja az érdeklődőket. Folytatódik a Redutban / Erdélyi Néprajzi Múzeumban is a hangversenyek- sorozata, illetve a Kolozsvári Magyar Operában.
Kiállítások tekintetében is lesznek újdonságok. A kolozsvári Képzőművészeti Múzeum kiemelt kiállítása az „Európa kulturális örökség: Herend” nevű kiállítás. A kiállítást megnyitja Lucian Nastasă Kovács, a Kolozsvári Szépművészeti Múzeum igazgatója, Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója, és Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja. Érdekes az MTI fotókiállítása.
Különböző témájú beszélgetésekre várják az érdeklődőket. A Báthory István Elméleti Líceum udvarán lesznek a sportrendezvények és beszélgetések. Újdonságként említette, hogy a sport iránt érdeklődőknek lehetőségük lesz találkozni Polgár Judit sakk-olimpikonnal, illetve Szabó Orbán Olga olimpia tőrvívóval.
A Farkas utcai színpadon koncerteket hallgathatnak a kisebb- korúak, mint például Palya Bea, az Evilági együttes illetve a Kaláka gyermekkoncertjeit.
Kimondottan újdonságot az új helyszínek jelentik. Augusztus 18.-án adják át Szilvássy Karola felújított síremlékét a Házsongárdi temetőben.
A BBTE Ökológiai és Biológiai Intézetének a foglalkozásait a Mikó– kertben tartják. A kolozsvári magyar középiskolások is részt vesznek a programban. A Báthory- Líceum diákjai Janne Teller Semmi című művét mutatják be, az Apáczai Csere János Líceum tanulói a Szép nyári nap című produkcióval lépnek fel. Közösen lép fel a kolozsvári illetve miskolci református kollégiumok énekkara. A Deák Ferenc utca sarkán az ifjúsági sátor új arculattal jelentkezik.
Az idén rendezik meg az első Erkel Ferenc Kolozsvári Sakknapokat. Erkel Ferenc (1810- 1893) zeneszerző, a magyar nemzeti opera megteremtője, a magyar Himnusz zeneszerzője. 1827-ben Erkel Ferencnek, Kolozsváron, zongoratanári állást ajánlottak fel. Sikert aratott zongorahangversenyeivel. Később a kolozsvári tartózkodásáról ekként nyilatkozott: „Ami vagyok, azt mind Kolozsváron töltött éveimnek köszönhetem”. Kiváló sakkozó is volt. A legjobb magyar sakkozók közt tartották számon. A Pesti sakk-kör egyik alapító tagja, 1865-től az elnöke volt. Koncertek Sánta Levente fesztiváligazgató kiemelte, hogy a Főtéren a közösséget megmozgató koncerteket szerveznek. Augusztus 18.-án a Nightloosers és a Magna Cum Laude- koncertet tartják. Augusztus 19.-én az Ossian és a Republic produkciója hallható. Augusztus 20.-án a Kolozsvár belvárosában a Szent István- napi Néptalálkozó együttesei vonulnak fel. Majd délután a Főtéri színpadon a Szent István- napi Néptánc Gálában gyönyörködhetnek a nézők. Este Lajkó Félix és zenekara lép fel. Augusztus 21.-én a Budapest Klezmer Band és Fenyő Miklós koncertezik. Koncz Zsuzsa koncertjével zárul a rendezvény.
A Farkas utcai színpadon gazdag, változatos stílusú zenei kínálattal várják az érdeklődőket. Fellépnek: Csobot Adél, Kocsis Tibor, a Maszkura és a Tücsökraj, Vizi Imre, Loyal zenekar, A csókai ( Szerbia) férfi dalkör, Besh o droM.
Az Operett Group Projekt- Operett- varázs produkcióját hallhatjuk. Zongoránál Kulcsár Szabolcs, a Kolozsvári Magyar Opera karmestere, hegedül Ferenczi Endre, az opera koncertmestere. Fellépnek Balázs Borbála, Hary Judit, Pataki Enikő, Ádám János, Madarász Lóránt, Fülöp Márton. Kiemelt zenei eseménynek tekinthető a Virtuózok tehetségkutató verseny nyerteseinek koncertje, amelyet Kolozsvári Magyar Operában tartanak. Közreműködik a KMO zenekara, vezényel Kulcsár Szabolcs. Fellépnek: Tóth Bettina, Szauer Bianka, Demeniv Mihály, Kiss Zoltán, Lugosi Dániel Ali és Boros Mihály.
Színházi előadások
A Kolozsvári Magyar Színház 5 rendkívül értékes, színvonalas előadását tekinthetik meg a nézők. A Shoshin Színházi Egyesület fesztiváljának produkcióit ismerhetik meg az érdeklődők. Egyes előadásokat közönségtalálkozó követ.
A Békéscsabai Jókai Színház Federico García Lorca: Bernarda Alba háza-című vendégelőadással mutatkozik be. Rendező: Béres László.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro
2015. augusztus 31.
Ősbemutatóval indul a szatmári színházi évad
Idén is bemelegítő workshoppal kezdte a munkát a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata: 2015. augusztus 21–25. között András Lóránt koreográfus tartott mozgásgyakorlati képzést a társulat tagjainak.
A színház közlése szerint a flamencoképzés után Hatházi András színész-rendező, egyetemi tanárral folytatódnak a saját műve alapján, ősbemutatóként színre kerülő Manka tavalyi évad végén megkezdett próbái. Ez az előadás lesz a 2015/16-os színházi évad első bemutatója szeptember 25-én, és színpadi nézőtérrel játszott produkcióként kerül közönség elé.
Ennek a produkciónak a próbafolyamatával párhuzamosan folynak majd a Babszem Jankó próbái, amelyet Márkó Eszter rendez. Ezt követően Bernard Slade Jövőre veled, ugyanitt című művét mutatják be Babarczy László Kossuth-díjas érdemes művész rendezésében. Az évad első nagyszínpadi, felnőtt bérletes előadása egy igazi klasszikus lesz, ugyanis a tavalyi, nagy sikerű Az elveszett levél rendezője, Sorin Militaru Csehov Sirály című művét viszi színre. A neves román rendező egyébként az idei évadtól a szatmári társulat alkalmazott munkatársa, és két nagyszínpadi, valamint egy stúdió-előadást fog rendezni.
Szintén az ősz folyamán fogja bemutatni majd a társulat Csikós Attila Két összeillő ember című kamaratermi produkcióját, amelynek rendezője Bessenyei István, és amely Szécsi Pál és Domján Edit szerelméről szól.
A tervek szerint idén is szinte a teljes társulatot megmozgató, zenekarral kísért produkciót láthat majd szilveszterkor a közönség, hiszen az óévbúcsúztatásra a Bakonyi Károly–Szirmai Albert-Gábor Andor szerzőtrió Mágnás Miska című művét mutatja be a társulat Bessenyei István rendezésében. A magyar operettirodalom egyik legtöbbet játszott darabjából készült előadás az idei évadban is bekerül majd a bérletes előadások közé is januártól.
Tavasszal a magyar gyermekirodalom egyik legismertebb művéből készült produkciót láthatnak a színházlátogató gyerekek: Lázár Ervin A négyszögletű kerek erdő című darabja kerül színpadra Kányádi Szilárd rendezésében, nagyszínpadi produkcióként. Szintén az évad második felében mutatja majd be a társulat az Örkény István Tóték című művéből készülő előadást, amelynek rendezője Sorin Militaru lesz. Kamarateremben bemutatott produkcióként kerül színre Gimesi Dóra Szemenszedett mese című darabja Márk-Nagy Ágota rendezésében, aki korábban többször is dolgozott már a szatmári társulattal.
Stúdió-előadásokban is bővelkedik a szatmári társulat 62. színházi évadja, hiszen Sorin Militaru rendezésében színre kerül Kai Hansel Klamm háborúja című műve, amely Rappert-Vencz Gábor egyéni előadása lesz. Balog Attila Marie Jones Kövekkel a zsebében című drámáját rendezi meg a Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében, amelyet színpadi nézőtérrel játszik majd a társulat. Márkó Eszter Janne Teller Semmi című szövegének adaptációjából rendez előadást az Ács Alajos Játékszínben.
Idén is lesz bérletcserében játszott előadás, Szatmárra érkezik majd a debreceni Csokonai Nemzeti Színház társulata két előadásával. A Harag György Társulat vendégül látja a nagyváradi Szigligeti Színház két előadását is. Ezek között diákoknak szóló produkció is lesz, illetve olyan nagyszínpadi felnőtt előadás, amelyet a bérletesek negyedik előadásként választhatnak bérletcsomagjukba. A Brighella Bábtagozat rögtön az évad elején bemutatja a Dániel András Egy kupac kufli című szövegéből készített bábelőadást az Ács Alajos stúdióteremben. A bábszínházi produkció vendégrendezője a Blattner Géza-díjas Rumi László.
Szintén vendégművészt, Sramó Gábort, a pécsi Bóbita Bábszínház igazgatóját kérte fel a Brighella Bábtagozat Horváth Viktor Vilmos és Kormos című művének színrevitelére, amelyet felnőtteknek szán a társulat. Mindkét neves, magyarországi bábszínházi szakember dolgozott már Szatmárnémetiben, az utóbbi évadokban. A bábtagozat művészei felnőtteknek szánt kocsmaszínházi bábprodukciót is terveznek erre az évadra.
A szatmári színház magyar és román társulata a tavalyi együttműködés sikerén felbuzdulva idén is létrehoz egy közös előadást Margaret Atwood Pénelopeia című szövege nyomán, amelyet a romániai származású, neves kanadai művész, Alexander Hausvater visz színre.
A tavalyi évadhoz hasonlóan idén is több kísérőrendezvényt szervez a Harag György Társulat, a Magyar Kultúra Hete rendezvénysorozat társszervezője lesz, ismét tart színházi nyílt napot, megrendezi a díjnyertes diákszínjátszók seregszemléjét, megemlékezik a magyar dráma napjáról, a színházi világnapról, a magyar költészet napjáról, emléknapot szentel a holokauszt illetve a kommunizmus színészáldozatainak, de több nyílt próbát is meghirdet.
A tavalyi évadban megszabott jegy- és bérletárak nem változnak. Sorin Militarun kívül mellett az új évadtól két színész-rendezővel is bővül a csapat: Márkó Eszter és Moldován Blanka is csatlakozik a társulathoz.
Krónika (Kolozsvár)
2016. szeptember 4.
Felújított épületben kezdi az évadot a Harag György Társulat
Az eredetileg Nagybányán alapított Harag György Társulat éppen hatvan évvel ezelőtt, 1956-ban foglalta el először a Szatmárnémeti történelmi színházépületet, így idén a társulat kerek évfordulót ünnepelve költözhet vissza az európai uniós alapokból teljesen felújított és modern színpadtechnikai rendszerrel felszerelt otthonába.
Amint azt Bessenyei Gedő István társulatigazgató az évadindító sajtótájékoztatóján kiemelte, a jubileumi év apropóján szatmári szerző, a városról írt drámájának ősbemutatójával indul a 2016/17-es szatmári színházi évad. „A 124 évvel ezelőtt Voyta Adolf pápai műépítész tervei alapján épített színházépület átadásakor alapkritérium volt, hogy szatmári szerző műve kerüljön először bemutatásra ezen a színpadon. A Színügyi Bizottság felkérésére beérkezett húsz pályamű közül akkor Mátray Lajos háromszereplős Prológja bizonyult a legértékesebbnek. Ezt a gondolatot továbbvíve kértem fel Láng Zsolt Szatmárnémeti születésű, Márai- és József Attila-díjas írót egy, a városunkhoz kötődő, abban játszódó dráma megírására. Ezzel, a Bartók zongorája című ősbemutatóval indul az évadunk október 14-én. Az előadás rendezője Patkó Éva, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem oktatója, aki sokunknak tanára is volt az egyetemen" - részletezte az igazgató, aki arról is tájékoztatta a sajtót, hogy az idei évad felnőtt bérletcsomagjában három klasszikus mű szerepel, amely véleménye szerint mindenképp hozzátartozik az általános műveltséghez: W. Shakespeare: Tévedések vígjátéka (Rendező: Bocsárdi László m. v.); Zerkovitz Béla - Szilágyi László: Csókos asszony (Rendező: Bessenyei István); C. Goldoni: Velencei terecske (Rendező: Visky Andrej m. v.). Emellett a nézők két, egyenként négy előadást tartalmazó listából választhatnak maguknak egy-egy kedvencet az öt előadást tartalmazó bérletbe. „Az alapkoncepciónk az volt, hogy a kötelező előadások, a tavalyi évadhoz hasonlóan, ezúttal is a klasszikus dráma-, illetve operettirodalom remekei legyenek, minden más előadásunk pedig a választható kategóriákat gazdagítja" - magyarázta az igazgató.
Az említett előadások mellett bérletszünetben játszott, nagyszínpadi produkcióként kerül majd színre Werner Schwab Elnöknők című műve a társulat alkalmazott rendezője, Sorin Militaru munkájaként, valamint Visky András Pornó című monodrámája, romániai ősbemutatóként, a szerző rendezésében. Szintén bérletszünetben kerül műsorra Arisztophanész Lüszisztraté című klasszikus komédiája Bordás Attila rendezésében, aki korábban koreográfusként mutatkozott be a szatmári közönségnek.
Stúdiótérben látható majd a Janne Teller Semmi című, Dániában nagy port kavart ifjúsági regénye alapján készülő egyéni műsor Marosszéki Tamás szereplésével, Márkó Eszter rendezésében. Szintén az Ács Alajos Játékszín biztosít majd helyszínt a Shakespeare összes röviden (S. Ö. R.) című előadásnak, amelyet Barabás Árpád vendégrendező állít színpadra. Nagy Regina rendező A dzsungel könyve című, immár klasszikusnak mondható nagyszínpadi gyerekmusicalt rendezi meg, kamaratermi előadásként pedig egy Grimm-mesét, a Hamupipőkét is színpadra állít, amely a Harag György Társulat - az idei évadtól - önálló szerkezeti egységeként működő Brighella Bábtagozata és a prózai tagozat közös produkciójaként kerül a nézők elé.
A korábbi évadokhoz hasonlóan 2016/17-ben is láthat majd vendégelőadásokat a szatmári közönség. A Nagyváradi Szigligeti Színház a Fényes-emlékév apropóján szilveszterre a Harmath Imre - Fényes Szabolcs szerzőpáros Maya című háromfelvonásos operettjét tűzi műsorra a színház igazgató-főrendezője, Novák Eszter munkájaként. Ezt a produkciót Szatmárra is elhozza a Nagyváradi színház. A debreceni Csokonai Nemzeti Színház vendégjátékaként látható majd Szatmárnémetiben az 1956-os forradalom 60. évfordulójára készülő Szélfútta levél című előadás. A Mensáros László 1956-os emlékezései alapján készülő dokumentumdráma rendezője Csikos Sándor. A legkisebb színházbérletesek is láthatnak majd vendégelőadást: az ő bérletükben Volt egyszer egy... címmel az Aranyszamár Színház és a veszprémi Kabóca Bábszínház közös produkciója szerepel Székely Andrea, a veszprémi bábszínház vezetője rendezésében.
Bandura Emese, a bábtagozat vezetője az évadkezdő sajtóbeszélgetésen kifejtette, a legkisebbeknek Schneider Jankó vendégrendezővel hoznak létre előadást Michael Ende Történet a tálról és a kanálról című meséje nyomán, illetve babaszínházi produkciót is terveznek. Emellett számos kísérőrendezvénnyel készülnek a bábszínházi évad folyamán, amely mindegyike arra irányul, hogy a műfajra fogékony gyerekeket a színház közelébe csábítsák.
A Harag György Társulat prózai és bábtagozatának műsorán összesen 17 korábban létrehozott produkciója is műsoron mArad.
Ami a személyzeti összetétel illeti, Bessenyei Gedő István elmondása szerint két művész, Sándor Anna és Kányádi Szilárd idén ősztől átszerződött a Csíki Játékszín társulatába, Szatmárra pedig három új tagot szerződtettek: Budizsa Evelyn és Keresztes Ágnes színésznőket, illetve Nagy Csongor Zsolt színészt.
Idén a Harag György Társulat szervezi meg az IFESZT (8. Interetnikai Színházi Fesztivál) elnevezésű vándorfesztivált, amelyre több mint 20, Románia területén működő kisebbségi (magyar, német, zsidó és roma) színház kapott meghívást, illetve a magyar nyelvű alternatív színházi műhelyeket is be kívánják vonni a 2016. november 4-13 között megrendezésre kerülő seregszemle programjába. A szatmári társulat nagyon bízik benne, hogy az idei évadban, május folyamán újra sikerül megszervezni a román tagozattal közös házifesztiválját is, amely az utóbbi három évadban szünetelt.
Bérletek szeptember 5-től válthatók a színház jegypénztárában (Horea u. 6 - telefon: 0261-712106 - szervezes@harag.eu), hétköznap 10 és 17 óra között, szombaton 10 és 13 óra között. A műsoron mAradt színpadi nézőteres és kistermi előadásokat a társulat a Szakszervezetek Művelődési Házában játssza tovább. Azon hűséges nézőinek megszokott helyét, akik a régi színházteremben és a művelődési házban is folyamatosan rendelkeztek bérlettel, szeptember 30-ig fenntartják a felújított épületben. A társulatigazgató ugyanakkor hangsúlyozta: a régi helyek fenntartása csak a hűséges bérletesekre vonatkozik, ahogy ezt három évvel ezelőtt is megígérték. A színházépületben még bérlettel rendelkező, de az elmúlt három, átmeneti évadban bérletet nem váltó egykori nézőkkel szemben az ezidő alatt csatlakozott új bérleteseknek már előválasztási joguk van.
szatmar.ro
2016. szeptember 22.
Foglalják el helyeiket: kezdődik az évad!
Bemutatók, felújítások, klasszikus és kortárs szerzők darabjai, fesztiválok várják a közönséget a 2016–2017-es évadban Erdély magyar színházaiban. A meghirdetett bemutatók között tallózva feltűnik, hogy például Shakespeare műveit több társulat is műsorára tűzte, de eddig ismeretlen szerzők darabjaival is megismerkedhetünk az új évadban.
A folytonosság, az együttműködések és a 10-es szám jegyében hirdetett évadot a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. A tervek szerint 2016 szeptemberétől 2017 júliusáig tíz új bemutatóval a tizedik kiadásához érkezett Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozóval és számos kiegészítő programmal várják színházba az érdeklődőket. Október első hetében mutatják be a Magyari Etelka és Levkó Esztella meghívott vendég részvételével készült Még ezt elmondom, aztán megyek… című előadást. Az évad következő új produkcióját a társulat házi rendezője, Kedves Emőke jegyzi. Tuncer Cücenoglu kortárs török szerző darabja, a Hólavina azt mutatja be, hogyan zsarolják ma az embereket a hagyományokkal, a múlttal. A stúdióelőadás tervezett bemutatója október vége. Kocsárdi Levente a társulat idősebb kollégáinak és egy frissen felvett bábszínészének kínál lehetőséget, a november közepén bemutatásra kerülő Barlanglakók című előadásban. Az évad második fele két nemzetközi koprodukciót és két klasszikus szerző szövegének újragondolt változatát ígéri. Kokan Mladenovic Shakespeare-szonetteket, Sardar Tagirovsky pedig Moliére-vígjátékot állít színpadra.
A Temesvári társulat évek óta tűz műsorra olyan koprodukciós előadásokat, melyeknek rendezői rendre Európa legizgalmasabb színházi alkotói közül kerülnek ki, és amelyek a kulturális különbségek mentén egy közös színházi nyelv megtalálását és fenntarthatóságát célozzák. Idén két ilyen koprodukció is bemutatásra kerül a Temesvári magyar színházban. Egyiküket, a film-és színházi rendezőként is elismert Hajdu Szabolcs állítja színpadra saját csapata, a Temesvári társulat három színésze és a zágrábi Eurokaz Színház színészeinek közreműködésével. A bemutató tervezett időpontja április vége. A másik, hasonló jellegű színházi előadást Schilling Árpád jegyzi. Az általa rendezett produkcióban a Temesvári magyar társulat mellett az Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház színészei és a szabadkai Népszínház magyar és szerb társulata lép színpadra. Az előadást a 10. születésnapját ünneplő TESZT első napján, május 21-én láthatja a közönség. A felsoroltak mellett lesz új bábos produkció is, illetve egy-egy előadást állít majd színpadra Szász Enikő és Horváth Anna. Előbbi Görgey Gábor darabját, a Wiener Valzer-t, Horváth Anna, a társulat új, frissen végzett tagja pedig Wedekind: A tavasz ébredése című szövegét rendezi majd.
Kolozsvár: nyolc bemutató
Eseménydús évad kezdődik a Kolozsvári Állami Magyar Színházban is. Az intézmény nyolc bemutatóval, valamint az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál ötödik kiadásával várja közönségét a 224. évadban. Tompa Gábor igazgató évadnyitó sajtótájékoztatón ismertette a társulat terveit, a bemutatásra kerülő darabokat és ezek rendezőit. Az évad első bemutatójának előkészületei már júniusban elkezdődtek, az orosz származású, de az Egyesült Államokban élő Yuri Kordonsky vezetésével készült Éjjeli menedékhely című Gorkij-drámát október 7-én láthatja a közönség a nagyszínpadra épített stúdiótérben. Már elkezdődtek a próbák Dragomán György Kalucsni című drámájának ősbemutatójára is, amelyet Visky András, a színház művészeti aligazgatója visz színre a Stúdióban. Különlegességnek számít, hogy a színház 14–18 éves fiatalok családi történeteiből készít közösségi alkotási módszerrel előadást. A fiatalok és szüleik kapcsolatát vizsgáló produkció előkészítése január óta zajlik, az említett két generáció képviselőivel mintegy hetven interjú készült el, melyekből kiindulva az alkotócsapat két dramaturg vezetésével összeállítja majd az előadás végleges szövegkönyvét. A darab rendezője Vargyas Márta, a bemutató tervezett időpontja november eleje.
Az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivált ötödszörre szervezik meg november 24. – december 4. között, a fesztivál témája az Idegen odüsszeiája lesz. A rendezvényre Németországtól Dél-Koreáig számos társulat érkezik, visszatérő vendégként lesz jelen Declan Donnellan, Jaram Lee, a lengyelországi Teatr ZAR, valamint először lesz látható Kolozsváron a németországi Schauspielhaus Bochum és a stuttgarti Schauspiel előadása. A fesztivált követően januárban újabb fiataloknak szóló előadást tűz műsorra a színház: Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig musical-változatát Béres László rendezésében láthatja a közönség sok fiatal részvételével. 2017-ben először rendez Kolozsváron az ukrán Andriy Zholdak, akinek macedóniai Elektra-rendezése az Interferenciák Fesztiválon lesz látható. A fiatal európai rendezők között „ukrán fenegyerek” néven is ismert Zholdak a Kolozsvári társulattal Ibsen Rosmersholmját viszi színre. Fiatal rendezők műhelye címmel új sorozatot indít a Kolozsvári színház: az évad második felében Nagy Botond, Sinkó Ferenc és Tom Dugdale új rendezései lesznek láthatóak a stúdióban.
Vásárhely: klasszikusok, kortársak
Az új színházi idényben is rangos klasszikus és kortárs színművek, ifjúsági előadások, adaptációk, közkedvelt musicalek szerepelnek, de ünnepségek, irodalmi estek, könyvbemutatók, kulturális rendezvények is gazdagítják a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának műsorrendjét. Az idei évad legelső bemutatóját szeptember 16-án tartják a nagyteremben: az Olbrin Joachim csodálatos utazása című játék Hamvas Béla művei nyomán készül, rendezője a szabadkai származású Mezei Kinga. Jon Fosse Szép című drámáját Domsa Zsófia fordításában Adi Iclenzan viszi színpadra a kisteremben. Bemutatják Christine Rinderknecht Stresszfaktor_15 című ifjúsági darabját is Csáky Csilla rendezésében. Szilveszterre John Kander–Fred Ebb–Bob Fosse: Chicago című világhírű musicaljével készül a társulat Juronics Tamás rendező-koreográfus vezetésével, a darab zenei részét Incze Katalin és Strausz Imre jegyzi. Hosszú szünet után viszi színre ismét a társulat William Shakespeare Macbeth című tragédiáját, az előadás rendezője Keresztes Attila. Egy újabb Radu Afrim meglepetésdarab is lesz, a harmadik a nagysikerű produkciók sorában. Újabb Székely Csaba-drámát is láthat a publikum: Molière A botcsinálta doktor című műve alapján született a Doktor S., amelyet Rareş Budileanu rendezésében mutatnak majd be a kisteremben. Vendégrendezőként érkezik Marosvásárhelyre Theodor Cristian Popescu és Mohácsi János. Előbbi egy kortárs német szerző, Timur Vermes Nézd, ki van itt! című szatíráját, Mohácsi pedig Az öreg hölgy látogatása című Dürrenmatt-klasszikust viszi színre.
Új évad Sepsiszentgyörgyön is
A Tamási Áron Színház társulata az új évadban öt bemutatót tervez. A Gyulai Várszínház, a Háromszék Táncegyüttes és a Tamási Áron Színház közös produkciójának, a Sardar Tagirovsky által rendezett Zongotának a Sepsiszentgyörgyi bemutatója szeptember 14-én volt. A második előadást Kövesdy István rendezi Igor Bauersima kortárs svájci drámaíró norway.today című szövegéből, amely két fiatal elvágyódását és menekülési kísérletét meséli el. A szilveszteri produkciót Ray Cooney brit drámaíró Pénz az égből című bohózatát Zakariás Zalán állítja színpadra, amely a pénz hatalmát abszurd, humorral teli helyzetekkel és tévedésre hajlamos szereplőkkel ragadja meg. Porogi Dorka Bertolt Brecht A városok dzsungelében című rendezésével az élet alapvető kérdéseit feszegeti. Az évad utolsó előadását Alexandru Dabija rendezi, Harold Pinter Ünnep című darabja alapján. Az új bemutatók mellett Sepsiszentgyörgyön is műsoron mAradnak az elmúlt évadok legsikeresebb előadásai: a Vízkereszt, vagy amire vágytok és a Liliom Bocsárdi László, az Úrhatnám polgár Sardar Tagirovsky és a Jegesmedvék Zakariás Zalán rendezésében. Mindemellett felújításra kerülnek olyan meghatározó előadások, mint A csoda és A fösvény Bocsárdi László, Az ezredik éjszaka Zakariás Zalán és a Kaisers TV, Ungarn Porogi Dorka rendezésében.
Felújított színház Szatmáron
Az eredetileg Nagybányán alapított Harag György Társulat éppen hatvan évvel ezelőtt, 1956-ban foglalta el először a Szatmárnémeti történelmi színházépületet, így idén a társulat kerek évfordulót ünnepelve költözhet vissza az európai uniós alapokból teljesen felújított és modern színpadtechnikai rendszerrel felszerelt otthonába. A jubileumi év apropóján szatmári szerző a városról írt drámájának ősbemutatójával indul a 2016–17-es színházi évad: Láng Zsolt Bartók zongorája című, a városhoz kötődő, abban játszódó drámájával kezd a társulat. Az ősbemutató dátuma: október 14. Az előadás rendezője Patkó Éva. Az idei évadban három klasszikus mű is szerepel a műsoron: W. Shakespeare: Tévedések vígjátéka, melyet Bocsárdi László vendégként rendez; Zerkovitz Béla – Szilágyi László: Csókos asszony, rendező Bessenyei István; Carlo Goldoni Velencei terecske, az előadás rendezője Visky Andrej. Ezek mellett színre kerül Werner Schwab Elnöknők című műve a társulat alkalmazott rendezője, Sorin Militaru munkájaként, valamint Visky András Pornó című monodrámája romániai ősbemutatóként a szerző rendezésében. Arisztophanész Lüszisztraté című klasszikus komédiáját Bordás Attila rendezi. Az évadban látható majd a Janne Teller Semmi című, Dániában nagy port kavart ifjúsági regénye alapján készülő egyéni műsor Marosszéki Tamás szereplésével, Márkó Eszter rendezésében. Az Ács Alajos Játékszín biztosít majd helyszínt a Shakespeare összes röviden (S. Ö. R.) című előadásnak, amelyet Barabás Árpád vendégrendező állít színpadra. Nagy Regina rendező A dzsungel könyve című gyerekmusicalt rendezi meg, kamaratermi előadásként pedig egy Grimm-mesét is színpadra állít, amely a Harag György Társulat az idei évadtól önálló szerkezeti egységeként működő Brighella Bábtagozata és a prózai tagozat közös produkciójaként kerül a nézők elé. A korábbi évadokhoz hasonlóan 2016–17-ben is láthat majd vendégelőadásokat a közönség. Szatmárra látogat többek közt a nagyváradi Szigligeti Színház társulata, és a Debreceni Csokonai Nemzeti Színház. Személyi változások is voltak a társulatnál: Sándor Anna és Kányádi Szilárd idén ősztől átszerződött a Csiky Játékszín társulatába, Szatmárra pedig három új tagot szerződtettek: Budizsa Evelyn és Keresztes Ágnes színésznőket, illetve Nagy Csongor Zsolt színészt. Idén a Harag György Társulat szervezi meg az IFESZT (8. Interetnikai Színházi Fesztivál) elnevezésű vándorfesztivált, amelyre több mint húsz, Románia területén működő kisebbségi (magyar, német, zsidó és roma) színház kapott meghívást.
Nánó Csaba |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)