"aug. 19-21. Budapesten megrendezték a Magyarok III. Világkongresszusát. /Előzmény: a Magyarok I. Világkongresszusa (Budapest, 1929. aug. 22.), 746 résztvevő, közülük 365 külföldi magyar, 172 egyesület képviseletében. A megnyitó beszédet báró Perényi Zsigmond mondta el. A résztvevőket Horthy Miklós is fogadta. A kongresszuson létrehozták az állandó apparátust, amely megindította a nagyszabású gazdasági és kulturális szervező munkát. Magyarok II. Világkongresszusa: Budapest, 1938. A fő referátumot Kozma Miklós volt miniszter tartotta. A megjelent 679 magyart Imrédy Béla miniszterelnök is fogadta. A résztvevők megalakították a Magyarok Világszövetségét./ Ez volt az előzménye annak, hogy aug. 19-én Budapesten, a Kongresszusi Központ zsúfolásig megtelt termében Csoóri Sándor, a Magyarok Világszövetsége elnöke nyitotta meg a magyarság nagy találkozóját, a Magyarok III. Világkongresszusát. Csoóri Sándor megnyitójában hangsúlyozta: "Történt, ami történt, de együtt a család. Lélekben mindenképpen. S ez a család maga a nemzet." "A magyarság számára ez az idő nem a kényelmes konferenciák ideje, hanem a föltámadásé. Nézzünk bárhova; létharcot folytat a magyarság Erdélyben, létharcot Szlovákiában, ugyanazt Kárpátalján és a Vajdaságban. Sőt legyünk komoran tárgyilagosak, azt folytat az anyaországban is." Csoóri a rossz megosztottságot említette, az egymásra kényszerített hatalmi harcot. "Az embernek egyre nagyobb kényszere támad kiáltani: Uraim, barátaim, a haza veszélyben van!" - Nehéz volt a találkozó létrehozása, sok volt a személyes csetepaté, de "a munka és az erkölcsi erőfeszítés nagy összehozó erő. Ezt bizonyították az előtalálkozók is, a tudósoké, a filozófusoké, a történészeké, az íróké, a vállalkozóké, az orvosoké, a fiataloké..." Csoóri Sándor emlékezetett arra, milyen érzelmi és politikai botrányt kavart a demokratikusan megválasztott kormány miniszterelnökének, Antall Józsefnek a kijelentése, hogy ő lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni. "Harminc-negyven év nemzetietlen, fojtogató légköre után nem ez volt a legtermészetesebb vallomás, amely egy magyar államférfiból kiszakadhatott?" - tett fel a kérdést. /Magyar Nemzet, aug. 21./ Ezután a hallgatóság nagy tapssal és felállással köszöntötte a mikrofonhoz lépő Antall József miniszterelnököt. A kormányfő reagált arra, hogy Csoóri Sándor felidézte a kormányprogramban említett kijelentését, amelyet azóta sem bánt meg és ehhez tartja magát. - A magyarságnak nincs szüksége íróasztaloknál kitalált eredetmondákra, a magyarság ősrégi összetartozási tudata mindig megvolt, "mi mással magyarázható, hogy a XIII. században nekivág Julianus barát, nemcsak az őshaza megkeresésére, hanem elveszett véreink megtalálására." Ezért "bárhogyan alakuljon is a történelem, számunkra egy eszmei Magna Hungáriába mindenki beletartozik, éljen bárhol, legyen bármilyen állampolgár, vallja magát a magyar nemzet tagjának, vagy érezzen kettős kötöttséget az óhaza és az újhaza iránt becsülettel és tisztességgel, de itthon mindig otthont találjon." A magyarság mindig befogadó nemzet volt. - A magyar kormányt az alkotmány kötelezi a haza határain túl élő magyarokért felelősséget vállalni és mindent megtenni azért, hogy tarthassák a kapcsolatot ezzel az országgal. - Lemondtunk a határok erőszakos megváltoztatásának politikájáról, de ehhez az elvhez hozzátartozik, "hogy nem lehet az emberi jogokat kisebbségi jogok védelme nélkül elfogadni, és ne mondja senki azt, hogy a kisebbségi kérdés belügy." Politikai alapkövetelmény, "hogy a nemzetek és a nemzeti kisebbségek emberhez méltóan kell hogy éljenek azokkal a lehetőségekkel, amelyek nagyságrendjük, helyük szerint a kulturális autonómiától az önigazgatási autonómiáig terjed, vagy a személyi jogú autonómia elve alapján minden országban és mindenütt aszerint, hogy a körülmények és a magyarság heéyi képviselői ezt megkívánják." /Antall József beszéde: Pesti Hírlap, aug. 22./ Antall József beszéde utáni felszólalók: Ágoston András, a VMDK elnöke, Tőkés László püspök, Duray Miklós, az Együttélés elnöke, Teller Ede, ezután következett a Magyar Ifjúsági Világszövetség megalakulásának bejelentése. /Magyar Nemzet, aug. 21./ Ebédszünet után Csoóri Sándor elnöke beszámolója következett. Illyés Gyula mondta, hogy a magyarság évszázadok alatt felgyűlt gondjai olyan súlyosak, hogy csak lángelméknek szabad vele foglalkozni. Jelenünkre nem ugyanúgy érvényes az illyési tétel? Mindenünnen megoldhatatlannak látszó gondok néznek vissza ránk. - Miért gyűlölködünk? Hát hol van egy hiteles ember, aki föláll: meguntuk, vége a viszálynak. - Egy családban elég egyetlen veszélyeztetett személy, hát még ha mindegyik az. - Jó lenne, a ha a magyar kisebbségek nem külön-külön kezdenének harcolni jogaikért, hanem együtt. - Idehaza leglátványosabban a politizáló elit bukott meg, amely "szinte programszerűen igyekezett a nemzetet kiábrándítani saját magából." Hatásuk a legláthatóbban a hangadó egyetemisták életeszményén látszik: "Nemzet és magyar hagyományok? Olyasmik a szemükben, mint a megmosolyogni való madárijesztők a dombokon." - Az emigrációban élők pozitív szerepét is kifejtette. - A hazától függőség sokakat kirekeszt a nemzetből. - Kell lenni valamilyen összehangoló erőnek, egy szövetségnek, amely naponta figyelmeztet, a zavarodottság óráiban látni kell egymást. - Miért nem szerveztek Nyugaton jól működő világszövetséget? Becsületsértő megnyilatkozások hangzottak el: hatalomra török stb. A tavalyi alapok ingatagok voltak, a januári, februári fagyok megrepedeztették. Ezt közhírré kellett volna tenni, de a vezetőség 90 %-a úgy döntött, hogy ezt ne tegyék meg. - Most elkezdhetik fölépíteni kalákában a világszövetséget, akár több központtal, minél több egyéni taggal. Csoóri Sándor kifejtette a mozaik-nemzetről való elképzelését. /A Világszövetség több száma hozta a beszédeket, összefoglalása: Magyar Nemzet, aug. 21./ "Darabokra hullt nemzetünk tört cserepeit rakosgatjuk" - állapította meg Tőkés László püspök beszédében. "Értetlenül hallgatjuk és méltósággal visszautasítjuk az egykori bűnös nemzetnek kikiáltott magyarságunk lelkiismeretét továbbra is megterhelni szándékozó azon vádaskodásokat és rágalmakat, melyek az ártó nacionalizmus bélyegét akarják újból ránk sütni." Az egységről beszélt, mondván "elvész a határon túli magyarság, ha a nemzet nem ébred önmagára, közösségi mivoltára, sajátos értékeire, és nem fog össze." /Világszövetség, aug./ "

A Kossuth Rádióban okt. 29-én interjú hangzott el Méray Tiborral és Gereben Istvánnal, akik javasolták az első összmagyar találkozó megszervezését. Ebben az interjúban Gereben István a Magyarok Világszövetségét /MVSZ/ homokozónak nevezte. Bakos István, az MVSZ főtitkára azt mondta, hogy Sütő András magnóra mondott választ minderre, az hangozzék el. A Gondolat-jel szerkesztői nem ezt tették, hanem felhívták Sütő Andrást, az MVSZ tiszteletbeli elnökét. Sütő András kifejtette: nem ért egyet az aláírók azon minősítésével, hogy az előző világtalálkozók a hatalmon levő kormányok érdekeit szolgálták. Az 1992-es világtalálkozó az összmagyarság, a határon túl él magyarok érdekeit próbálta megfogalmazni. Egyetért abban, miként Csoóri Sándor is, hogy köztiszteletben álló személyeknek helyük lenne a szövetségben. Az MVSZ sokakat meghívott, de nem fogadták el a meghívást. Tárgyi tévedés a levélben Teller Ede említése, aki jelen volt 1992-ben. Amikor Csoóri Sándor antidemokratikus nézeteiről esik szó a levélben, akkor Sütő fölöslegesnek tartja fölsorolni azokat a tényeket az elmúlt két évtizedből, amikor Csoóri ellenzéki magatartását büntették, anatéma alá helyezték. A sok éven keresztül Pozsonyban betiltott mai alelnök, Dobos László, vagy Tőkés László, Markó Béla... ezek homokozó gyermekek. /Kossuth Rádió, Gondolat-jel, nov. 12./

"Okt. 25-én Budapesten megkezdődött a Magyarok Világszövetsége /MVSZ/ háromnapos tisztújító közgyűlése. Sütő András, az MVSZ tiszteletbeli elnöke beszédében feltette a kérdést: "Mihez igazodik az a nemzetstratégiai törekvés, amelynek váratlan fordulataiban a határon túli magyarság számára elfogadhatatlan alapszerződések születtek. Olyan kompromisszumok, amelyekben elemi nemzetiségi jogokat tagadó kormányok dicsőültek meg, és mondhatják el maguktól: etnicista, nemzetállami koncepciójukból jottányit sem kellett feladniuk." Sütő András az MVSZ legdrámaibb feladatának a határon túli magyarság "létveszélyének" elhárítását tartotta. Sütő András bejelentette, hogy lemond tisztségéről. Csoóri Sándor arról beszélt, hogy a magyar történelmi emlékezet sok mindentől megfeledkezik, ez pedig annak a veszélyét hordozza magában, hogy a nemzet nem érti meg jelenét, később pedig majd elveszti múltját. Magyarországon ma zűrzavar van, széthúzás, korrupciós botrányok látnak napvilágot, kulturált hazaárulás folyik. Annak érdekében, hogy vége legyen ennek a mélypontnak, szükség van egy olyan szervezetre, amely nem a politikai hatalom részese.- Csoóri Sándor az alapszerződésekről megállapította, hogy tartós békét csak egyenlő felek köthetnek. Az ülés szünetében Tabajdi Csaba politikai államtitkárnak a Magyar Hírlap okt. 25-i számában megjelent nyilatkozatára reagálva félreértésnek tartotta, hogy a MVSZ meg akarja osztani az RMDSZ-t. Tabajdi Csaba azon állítására, miszerint az MVSZ nem a világban szétszórtan élő magyarok szövetsége, hanem csak a konzervatív eszmék képviselőit tömöríti soraiba, Csoóri Sándor kijelentette: az lenne jó, ha Tabajdi Csaba itt lenne, és kifejtené, mire gondol. - Az MVSZ erdélyi küldöttei nyilatkozatot adtak ki, reagálva Tabajdi Csaba említett interjújára: ebben "olyan megtévesztő kijelentéseket tett, melyek minden alapot nélkül megkísérlik szembeállítani egymással" az MVSZ-t és az RMDSZ-t, ezt visszautasítják. Állításuk alátámasztását szolgálja az, hogy szinte valamennyien egyszerre tagjai az RMDSZ-nek és az MVSZ-nek. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 28./ Alapszabályba foglalták, hogy "az MVSZ legfőbb feladata a magyar nemzet integrációjának megteremtése az önrendelkezés elve alapján". Lényeges két új testület, a Világszövetség Védnökeinek Tanácsa és a Stratégiai Bizottság létrehozása. Sütő Andrást, Tőkés Lászlót és Teller Edét jelölték a Tanácsba, olvasható Gáspár Sándor beszámolójában. /Brassói Lapok (Brassó), nov. 1./ "

A magyarság szellemi és anyagi felemelkedéséért, az ország hírnevének öregbítéséért kifejtett kimagasló tevékenysége elismeréseként számos közgazdásznak, politikusnak, tudósnak, művésznek, illetve sportolónak ítélte oda a kormány idén, első alkalommal az általa közelmúltban alapított Magyarság Hírnevéért Díjat. A kitüntetéseket Horn Gyula miniszterelnök adta át dec. 10-én, a Parlament Kupolatermében. Az elismerést minden évben dec. 10-én vehetik kézbe a díjazottak annak tiszteletére, hogy ezen a jeles napon - éppen hatvan esztendővel ezelőtt - nyújtották át Stockholmban Szent-Györgyi Albert professzornak az első magyar Nobel-díjat. A kormány a bírálóbizottsághoz érkezett mintegy 120 személyi javaslat alapján 14 hazai és külföldön élő magyar származású személyiségnek, illetve csoportnak ítélte oda a kitüntetést. Magyarság Hírnevéért Díjban részesült: Fejtő Ferenc történész (Franciaország), Habsburg Ottó politikus, a Páneurópai Unió elnöke (Németország), Harsányi János közgazdász, Nobel-díjas professzor (Egyesült Államok), Kornai János közgazdász, Állami, Széchenyi- és Humboldt-díjas tudós, André Kostolany pénzügyi szakértő, a Budapesti Értéktőzsde örökös és tiszteletbeli elnöke (Franciaország), Kurtág György Herder- és Kossuth-díjas zeneszerző, Tom Lantos politikus, az Egyesült Államok Szenátusának tanácsadója (Egyesült Államok) Marton Éva operaénekes, Bartók- és Kossuth-díjas művész, Oláh György Nobel-díjas kémikus (Egyesült Államok), Rubik Ernő Állami és Jedlik Ányos-díjas építész, tárgytervező, Sütő András Kossuth-díjas író (Románia), Szabó István Kossuth- és Oscar-díjas filmrendező, Teller Ede Einstein-díjas fizikus (Egyesült Államok), valamint Buzánszky Jenő, Grosics Gyula, Hidegkuti Nándor és Puskás Ferenc, az egykori magyar labdarúgó Aranycsapat tagjai. /Magyar Nemzet, dec. 11./

"2002-ben lesz a Bolyai Év, ekkor lesz a világhírű tudós, Bolyai János születésének a kétszázadik évfordulója (1802. december 15.). A Marosvásárhely központtal meghirdetett rendezvénysorozat szervező stábja már most hetente tart megbeszéléseket. Csegzi Sándor marosvásárhelyi alpolgármester vezetésével összegyűlnek azok az intézményvezetők, társaságok képviselői, amelyek/akik felvállalták a már idén januárban elkezdődött eseménysor megszervezését, lebonyolítását. A szervezők a világhírű tudóst, Teller Edét kérik fel, vállalja a rendezvény fővédnökségét. Ugyanakkor a polgármesteri hivatal megtette az első lépéseket afelé, hogy Marosvásárhely testvérvárosi kapcsolatot építsen ki azzal a Göttingennel, ahol annakidején Bolyai Farkas egyetemre járt, és az akkor szintén ott tanuló Gauss-szal mély barátságot kötött. /Teller Edét kérik fel a fővédnökségre. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 29./"

"Gyimesbükk nagyközséget az 1960-as években politikai okokból elválasztották a két másik gyimesi községtől, és a tiszta román Bákó megyéhez csatolták. Ez azzal járt, hogy itt nem működhetett magyar nyelvű oktatás. Jól számított a román politika, mára teljesen beérett a bomlasztó munkája! Ma, amikor járhatnának magyar iskolába, magyarórákra a gyermekek, a szülők nagy része román osztályokba íratja gyermekeit. Emlékezetes, hogy Gyimesbükkön létezett egy Dani Gergely pap, aki a hetvenes, nyolcvanas években, amikor ezért meghurcoltatás járt, a templomban írni-olvasni tanította a gyimesbükki gyermekeket. Vannak emberek, akik már belefáradtak ebbe a harcba, akik többet vártak a helyiektől. Hány fenyegetést kellett elhallgatnia Deáky András tanárnak, amíg belefáradt és más utakat keresett arra, hogy szolgálja ezt a közösséget? Félő, hogy egyszer majd elfárad Berszán Lajos felsőloki esperes is, aki megteremtette a gyimesi középiskolai oktatást, ahol sokan tanulnak magyarul a moldvai gyermekek közül is. - Amikor Amerikában összegyűltek a lángész magyar kutatók, elterjesztették róluk, hogy valamilyen idegen bolygóról származnak. Szilárd Leó, Teller Ede, később Kemény János (a Basic megalkotója), Oláh György, Angliában Gábor Dénes, és a sor itt nem ér véget, ámulatba ejtették a világot, pedig mind egy szálig magyarul tanultak és mindnyájan abból az iskolából rajoztak ki a világba, amelyet még Eötvös Loránd indított! /Tankó Gyula: A csángók elcsángálódása Gyimesbükkön... = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 19./"

"Lugoson bemutatták Schwager Tobias lugosi helytörténész - ny. karmester, zongorista és zeneszerző - A lugosi zsidóság című román nyelvű kötetét. A könyv foglalkozik az iskola, a zsinagóga, a temető, a kereskedelem és gazdaság, tudomány, kultúra, művészetek, sport, stb. témakörökkel, közli a lugosi zsidó személyiségek rövid életrajzát. Többek között megemlítette Teller Edét, aki anyai nagyszüleinél vakációzott az első világháború előtt, a Neumann orvoscsaládot, Szántó György írót, Mikes Marcellt és Kurtág György (Lugoson született) zeneszerzőt. Jelenleg 37 zsidó él városban, Romániában is összesen csak 15 ezren vannak. /Király Zoltán: A lugosi zsidóság. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 15./"

"A magyar szellemi élet és kultúra újabb hat kiválósága vehette át a magyar miniszterelnök által adományozott Corvin-láncot dec. 1-jén az Országházban Orbán Viktor kormányfőtől. Az újrahonosított magas állami kitüntetésben Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajzkutató, Lovász László Wolf-díjas matematikus, Nemeskürty István Széchenyi-díjas irodalomtörténész, Oláh György Nobel-díjas kémikus, Szokolay Sándor Kossuth-díjas zeneszerző és Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőr részesült. A magyar kormányfő méltató beszédében kiemelte, hogy ezt a különleges kitüntetést a nemzet szellemi életéért, kultúrájáért legtöbbet tevő személyek kapják meg, akiknek életműve követendő példára ösztönöz, az egész nemzetet tiszteletre készteti. A korábbi hat kitüntetettel együtt válik teljessé a tizenkét főnyi Corvin-lánc testület. A miniszterelnök első ízben augusztus 24-én Budapesten adta át a Corvin-láncot Balogh János Kossuth-díjas zoológusnak, Lámfalussy Sándor közgazdász-bankárnak, Lukács János (John Lukacs) történésznek, Makovecz Imre Kossuth-díjas építésznek és Szabó Magda Kossuth-díjas írónak. A hatodik kitüntetett Teller Ede atomfizikus meggyengült egészsége miatt egyesült államokbeli otthonában vette át a Corvin-láncot. A Corvin-lánc Testület évente egyszer ülésezik. Felkérésre véleményt nyilváníthat majd a magyar tudományt, irodalmat és művészetet érintő, valamint a nemzet sorsát befolyásoló kérdésekkel kapcsolatban. Minden tagja háromévente egyszer, három évig terjedő időtartamra saját ösztöndíjast jelölhet ki, aki havi nettó félmillió forintban részesül alkotó tevékenységének támogatásaként. - A Corvin-lánc Testület Nemeskürty István irodalomtörténészt választotta elnökévé, elnökhelyettes pedig Makovecz Imre építész és Lukács János történész lett. /Corvin-láncok átadása Budapesten Kallós Zoltán néprajzkutató is a kitüntetettek között. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 3./"

"Teller Ede, a hidrogénbomba atyjaként számon tartott, Amerikában élő, zsidó származású magyar fizikus elvállalta a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem Nemzetközi Tanácsadó Testületének tiszteletbeli elnöki tisztségét. Kérem Önöket: támogassák az egyetem ügyét azáltal, hogy a testület tagjaivá válnak. Reményeim szerint gyümölcsöző kapcsolat alakulhat ki Önök és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen oktató magyar kollégák között; ennek érdekében kérem, vegyék fel a kapcsolatot a Magyar Emberi intézett. Hámos László, a Magyar Emberi Jogok Alapítvány /HHRF/ elnöke leszögezte: alapítványuk vállalta az erdélyi magánegyetem nemzetközi népszerűsítését, pénzbeli támogatás gyűjtését és kapcsolatépítést. Teller Ede ötven éve nem él magyar környezetben, mégis hihetetlenül erős a kötődése magyarságához. A Magyar Emberi Jogok Alapítvány a közeljövőben készül szétküldeni Teller Ede levelét egy - neves magyar és nem magyar személyiségeket tartalmazó - címlista alapján, amelyet most állít össze. Számos neves személyiséget - például Deák István professzort New Yorkból, aki életpályája során összegyűjtött könyvtárát adományozta a Sapientiának - máris megmozgatott az erdélyi egyetem ügye. Tonk Sándor, a Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora kifejtette, örömmel vette, hogy Teller Ede erkölcsi súlyával, tudományos hírnevével támogatja a Sapientia-EMTE ügyét. /Salamon Márton László: Teller Ede a Sapientia-EMTE védnöke. = Krónika (Kolozsvár), aug. 30./"

"Dec. 13-án Bolyai János matematikusra emlékeztek Bukarestben, a Román Akadémia rendezésében tartott tudományos emlékülésen. A nemeuklideszi geometria tegnap és ma című szimpóziumot Romulus Cristescu, a Román Akadémia Matematikai Tudományok Osztályának elnöke nyitotta meg. A bicentenáriumi Bolyai-év ünnepélyes megnyitására 2001. dec. 14-én, az alakuló lágymányosi egyetemvárosban került sor. A Bolyai-év fővédnöke Mádl Ferenc köztársasági elnök, valamint két világhírű magyar tudós, Oláh György és Teller Ede professzor. A Bolyai-év keretében Budapesten, illetve Kolozsváron és Marosvásárhelyen is tartottak különböző rendezvényeket, szemináriumokat. Ezen a hétvégén több erdélyi városban tartanak a Bolyai-év zárásához kapcsolódó rendezvényeket. Dec. 12-én Képzőművészek a Bolyaiakról címmel kiállítás nyílt Marosvásárhelyen, a Bernády Házban. Dec. 14-én Kolozsváron megkoszorúzzák a Bolyai János szülőházán elhelyezett emléktáblát. Szintén dec. 14-én Marosvásárhelyen, a Bolyai Farkas Gimnáziumban rendeznek ünnepi műsort. /Incze Ferenc: Bolyai-ünneplés Bukarestben. = Krónika (Kolozsvár), dec. 14./"

"Megjelent az Amerikai magyarok arcképcsarnoka /Médiamix Kiadó, Salgótarján/ c. könyv, amely másfélezer jelentős amerikai magyar személyiség életrajzát, pályafutását mutatja be képekkel gazdagon illusztrált formában. Szerepel a könyvben többek között Gábor Zsazsa, Andy Vajna, Soros György, Zwack Péter, Tom Lantos, George Pataki, Teller Ede, Neumann János, Szent-Györgyi Albert, Márai Sándor, Pulitzer József, de azok sem maradtak ki a belőle, akik Magyarországon váltak híressé, de a történelem vihara a tengerentúlra sodorta őket, így például Karády Katalin, Szeleczky Zita, Bartók Béla, Claire Kenneth, Jászi Oszkár, Barankovics István, Pongrácz Gergely pályafutásával is megismerkedhetnek az olvasók. /Megjelent az Amerikai magyarok arcképcsarnoka. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 23./ "

"Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökének felkérésére Nyugati Magyar Tudományos Tanács kezdte meg működését a magyar tudományosság nyugati támogatására és fejlesztésére; a testület tagja Teller Ede atomfizikus, Oláh György Nobel-díjas kémikus, Lámfalussy Sándor közgazdász, John Lukacs történész. A május 6-i közgyűlés szavazatával jóváhagyott testület az MTA tiszteleti, külső és köztestületi tagjaiból, valamint a magyar tudományosság iránt elkötelezett nyugati magyar szakemberekből áll - közölték. A Nyugati Magyar Tudományos Tanács ügyvezető elnöke a Svédországban élő Gulyás Balázs, az MTA külső tagja. A testület általános működését az MTA szervezi, a gyakorlati feladatok koordinálásával, valamint a titkári teendők ellátásával az MTA elnöke Hámos Lászlót, a Hungarian Human Rights Foundation (Magyar Emberi Jogok Alapítvány) elnökét bízta meg, aki az alapítvány budapesti és New York-i irodáin keresztül látja el feladatát. /Megalakult a Nyugati Magyar Tudományos Tanács. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 22./"

"2002. júliusa óta Teller Ede a Sapientia - EMTE Nemzetközi Tanácsadó Testületének tiszteletbeli elnöki tisztségét töltötte be. "Kérem Önöket: támogassák az Erdélyi Magyar Tudományegyetem ügyét. Reményeim szerint gyümölcsöző kapcsolat alakulhat ki Önök és a Sapientia Egyetemen oktató magyar kollégák között" - áll abban a tavaly július 5-én keltezett levélben, amelyet Teller Ede a nemzetközi tudóstársadalomhoz intézett. A tisztségre a tudóst a Magyar Emberjogi Alapítvány elnöke, Hámos László kérte fel. "Teller Ede nagy érdeklődést tanúsított az erdélyi magánegyetem kérdése iránt, nagyon érdekelte, milyen tanárok oktatnak ott, melyek a demográfiai viszonyok az oktatási helyszíneken. Végül hajlandónak mutatkozott a tudóstársaihoz intézett levélbe foglalni a támogatásösztönzést" - számolt be annak idején a Krónikának Hámos László arról, ahogyan Teller Ede az erdélyi magyar egyetem ügyéhez viszonyult. /S. M. L.: Teller Ede és az erdélyi magyar felsőoktatás. = Krónika (Kolozsvár), szept. 11./"

"Nincs a Népszabadság szerkesztőségének birtokában az a Teller Edének tulajdonított levél, amelyben a nemrégiben elhunyt tudós a magyarországi ellenzéket bírálja. Az Eötvös Pál elnök, főszerkesztő tollából szept. 17-én megjelent írás szerint a napilap "megköveti olvasóit és az érintetteket". A lapban az az írás jelent meg, amelyet Zeley László újságíró elküldött Teller Edének, de azt a professzor szept. 5-én már általánosságban visszavonta. Teller Ede magyar nyelvű levelezésének intézője, az Amerikában élő Grigory N. Margit hamisításnak nevezte a Rossz hírek a szülőföldről üzenetet. Elmondta, hogy a tudóst szeptember elején arra kérte Zeley László, írjon cikket a Népszabadságba a magyar politikai helyzetről. Teller Ede a kérést el akarta utasítani azzal az érvvel, hogy nincs kellő ismerete hozzá a magyarországi belpolitikáról. A választ szeptember 5-én le is diktálta. Grigory N. Margit a levelet hazavitte, hogy legépelje, de aláíratni és elküldeni a tudós halála miatt már nem tudta. A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség az újságíró-szövetség etikai bizottságához fordul a Népszabadságban szept. 15-én megjelent "állítólagos Teller Ede-levél" ügyében - közölte Halász János. A Fidesz képviselőcsoportjának szóvivője felháborítónak és szomorúnak nevezte, hogy egy ilyen "nemtelen akcióhoz" a Népszabadság a nevét adta. /Visszakozik a Népszabadság. Belpolitikai vihart váltott ki Magyarországon a "Teller-üzenet" = Krónika (Kolozsvár), szept. 18./"

A zágoni születésű Berszán Lajos gyimesfelsőloki esperes-plébánost, az Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Líceum alapítóját, a gyimesvölgyi Sziklára Épített Ház kezdeményezőjét Magyar Örökség-díjjal tüntették ki.  Az eddig odaítélt díjak révén a Magyarság Szellemi Múzeumát olyan személyek, együttesek, intézmények és teljesítmények alkotják és gyarapítják, mint – a post mortem kitüntetettek közül – Antall József, Teleki Pál, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Illyés Gyula, Nagy László, Márai Sándor, József Attila, Radnóti Miklós, Szentgyörgyi Albert, Neumann János, Teller Ede, Kandó Kálmán. Az intézmények, egyesületek kategóriában van a Magyar Nemzet napilap, a Száztagú Cigányzenekar, a Herendi Porcelán Manufaktúra, az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Nemzeti Múzeum., a Duna Televízió.  A kortárs nevek közül Böjte Csaba vagy Egerszegi Krisztina említhető.  Berszán Lajost előzően Márton Áron-díjjal is kitüntették.  Berszán Lajos /sz. Zágon, 1943/ szolgálati idejének többségét a szórványmagyarság körében töltötte. 1980-ban került Gyimesfelsőlokra, a Szent András-plébániára. A szomszédos nagyközség, Gyimesbükk papi teendőit is háromszéki plébános, a boldog emlékezetű lemhényi Dani Gergely látta el. Dani Gergely a diktatúrával dacolva templomépítéshez fogott. Egészségével és életével fizetett érte, de a templom áll. Berszán Lajos először a népi szokások felelevenítésére összpontosított. Elsőáldozáskor és bérmáláskor gyimesi népviseletben fogadta a gyermeksereget.     1989-ben, a diktatúra tobzódásának csúcsévében egy debreceni értelmiségi csoport elhatározta, hogy pünkösdkor Csíksomlyóra zarándokolnak. A Debreceni Keresztény Értelmiségiek Szövetsége tagjai 1992-ben elhatározták a Sziklára Épített Ház megvalósítását. Otthon, Debrecenben alapítványt hoztak létre. Kezdeti céljuk az volt, hogy Gyimesfelsőlokon egy lelkigyakorlatos közösségi házat építsenek. A házat a gyimesi csángó és az erdélyi, magyarországi magyar közösségek kapcsolatteremtő intézményének szánták. A későbbiekben a Sziklára Épített Ház fontos oktatási intézménnyé alakulhatott, de a munka dandárja Berszán Lajos plébános nyakába szakadt.  Haranghy Sándor műépítész olyan épületformát választott, amely a táj építészeti hagyományaihoz igazodik. Az épületet 1996 novemberében, Szent Erzsébet napján avatták. Erre az időre elkészült a ház első szárnya, és a diákok beköltözhettek az internátusba. A Gyimes völgyében nagy szükség van erre az iskolára, hiszen az itt lakó fiatalok középiskolába csak a 30-50 kilométerre lévő Csíkszeredába járhattak, s ezt a rossz szociális helyzetben lévő családok csak nehezen vagy egyáltalán nem engedhették meg maguknak. Az intézményben félszáznál több moldvai csángó-magyar középiskolás van jelen. Nem egy közülük főiskolákon, egyetemeken Erdélyben és Magyarországon tanul tovább. Gyimesbükköt 1950-ben választották le Székelyföld pereméről, és csatolták át a moldvai Bákó megyéhez. Néhai Dani Gergely gyimesbükki plébános és Berszán Lajos gyimesfelsőloki esperes-plébános a szétszakított völgy magyar lakosságát lelkileg egybetartották. /Sylvester Lajos: Aki tudja, merre akar hajózni= Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 3./

Teller Ede (Budapest, 1908. január 15. – Stanford, Kalifornia, 2003. szeptember 9.) világhírű magyar atomfizikus születésének 100. évfordulóján, január 15-én emlékezett meg Temesváron a Magyar Tudományos Akadémia Kolozsvári Területi Bizottságának Bánsági Munkacsoportja és a Techné Egyesület. A tudós életéről és történelmi jelentőségű munkásságáról a térség legavatottabb szakértője, Toró Tibor temesvári atomfizikus, az MTA külső tagja tartott előadást a Magyar Házban. Teller Ede gyerekkorában huzamosabb időt töltött Temesváron. Teller Ede 1925-ben, a budapesti “Mintagimnáziumban” (a mai ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola és Gimnázium) érettségizett, ugyanott, ahol (Lord) Balogh Tamás, (Lord) Káldor Miklós, Kármán Tódor, Kürti Miklós, Lax Péter, Polányi Mihály is diák volt. Egész életében nagyra értékelte a magyarországi oktatást. Még Budapesten ismerkedett össze későbbi barátaival, Neumann Jánossal, Szilárd Leóval, Wigner Jenővel. Teller azt vallotta később: tudományos sikereit annak köszönhette, hogy a magyar nyelv volt az anyanyelve, különben “csak egy középszintű középiskolai tanár” lett volna belőle. 1926-ban hagyta el az országot, többek között Németországban, Dániában és Angliában dolgozott, majd 1935-ben az Egyesült Államokba költözött, ahol tudományos munkássága eredményeként 1945-ben tagja, 1947-től elnöke lett a Reaktorbiztonsági Bizottságnak. /(pataky): Teller Edére emlékezett a bánsági tudományosság. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 17./

Az aradi Csiky Gergely Iskolacsoportnak bekapcsolódott a száz éve született Teller Ede tiszteletére rendezett centenáriumi megemlékezésekbe. Áprilisban az iskola diákjai bemutatták a tudós életrajzát, munkásságát. Májusban a lengyel testvériskola küldöttsége megismerkedett az iskolában Teller Ede munkásságával. A Teller Ede-centenáriumi rendezvények záróakkordjára október 3-án volt Aradon a Jelen Ház nagytermében, ahol dr. Sükösd Csaba egyetemi docens tartott előadást. /Rogoz Marianna fizikatanár: Teller Edére emlékeztünk. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 8./

Palló Gábor tudománytörténésznek A magyar tudós zsenik című, a Mindentudás Egyeteme keretében elhangzott előadását vetítették le február 27-én Kolozsváron, az Erdélyi Múzeum-Egyesület székházában. Az előadó kifejtette, jeles magyar tudósok az egész világon voltak és vannak, a magyar népesség számarányához viszonyítva: igen sokan. Az előadó huszonhatot sorolt a tudományos elithez. Vannak köztük Nobel-díjasok vagy arra érdemesek, és olyanok, akik emigrálásuk után a célországban fontos szerepet játszottak tudományos testületekben. Zsenikről van szó, akiket sok minden vezérelt sorsuk alakulásában, de közös intellektuális vonásokról is lehet beszélni: ezek a tudósok új területeken dolgoztak, sokoldalú kulturáltság jellemezte őket. Teller Ede, Gábor Dénes, Szent-Györgyi Albert, Neumann János, Wiegner Jenő, Szilárd Leó, Hevesy György, Polányi Mihály, Kármán Tódor, Erdős Pál, Fejér Lipót, Harsányi János, Oláh György, Lakatos Imre és társaik többsége zsidó származású volt, de magyarságát nem tagadta meg az Újvilágban sem. Munkásságukkal az egész emberiséget szolgálták, de a magyarság jó hírnevét gyarapították a világban. /Ö. I. B.: Leltár a „magyar jelenségről” = Szabadság (Kolozsvár), márc. 2./

Elhunyt Toró Tibor
Hetvenkilenc éves korában súlyos, de méltósággal viselt betegség után vasárnap reggel elhunyt Toró Tibor temesvári fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Román Akadémia Tudománytörténeti és Tudományfilozófiai Országos Bizottságának tagja, Bolyai-kutató, az Erdélyi Bolyai Akadémia tiszteletbeli elnöke.
A szomorú hírt családi források erősítették meg.
Toró Tibor 1931-ben született az udvarhelyszéki Énlakán, 1953-ban a Temesvári Tudományegyetem Matematika–Fizika karán szerzett diplomát, és nyugalmazásáig az egyetem elméleti-fizika tanszékvezető professzora volt. Egész életét a tudománynak, a kutatásnak szentelte, de nemcsak az atomfizikában mozgott otthonosan, hanem utolérhetetlen volt az irodalomban, nyelvtudományokban, a történelemben vagy a zenetörténetben is. Mindeközben csupaszív magyar ember volt, aki szűkebb és tágabb környezete épüléséért dolgozott. Bolyai János temesvári hagyatékának a kutatója és ápolója, neki köszönhető a temesvári Bolyai-szobor, az ötnyelvű Bolyai-emléktábla és a Magyar Házban 2008-ban avatott Bolyai-emlékszoba. A Bánság és a Partium érdeklődő közönsége feledhetetlen előadásokat hallhatott tőle Einsteinről, Bolyai temesvári leveléről, Kölcsey Ferenc Himnusza születésének körülményeiről vagy Teller Ede lugosi gyökereiről.
Hivalkodástól mentesen élt, elismert szaktekintély volt határon innen és túl, távozásával nemcsak a temesvári vagy erdélyi, hanem az egyetemes magyar tudományos és közművelődési élet lett szegényebb.
Tudomásunk szerint úgy rendelkezett, hogy hamvait Énlakán, Kányádon, Etéden, Magyarhermányban, Székelyudvarhelyen, Nagyváradon és Temesváron szórják szét.
Nyugodjék békében! Nyugati Jelen (Arad)

Értelmiségképzésünk állapotáról – a tehetségváró Temesváron
Temesköz (ma Bánság, Bánát) magyarsága, egy rövid ideig – a kiegyezéstől az I. világháborúig – tartó számbeli gyarapodást követően, napjainkra aggasztóan megfogyatkozott.
A még Ceauşescu által bevezetett adminisztratív beosztás szerint ezen a területen két teljes megye, Temes (Temesvár székhellyel) és Krassó-Szörény (Resicabánya székhellyel), valamint az ó-romániai Mehedinţi megyéhez csatolt Kazán-szoros, Vaskapu vidéke található. Utóbbiak: Karánsebes, Herkulesfürdő, Orsova városaiban magyar ajkú csak elvétve, mutatóban akad. Temes megyében azonban az utolsó, 2002-es népszámlálás adatai szerint még 51.412 magyar élt, azaz 6,78 százaléka a 677.744-es összélekszámnak.
Temesvár 317.651 fős lakosságából ugyanakkor 25.131 magyart említenek, vagyis 7,91 százalékot. Itt a magyarság tíz év alatt, az előző népszámlálás óta, körülbelül hatezerrel csökkent, az 1992-es adat még 31.788 fővel (9,51 százalékkal) számolt. Ennek egyik következményeként a 2004-es helyhatósági választások után megszakadt a magyarság addigi három-négy fős jelenléte a megyei önkormányzatban, bár 2008-ban, a városi önkormányzatba sikerült egy képviselőt bejuttatni.
A többi Temes megyei város, amelyekben ezer fő felett él(t) magyar: Lugos (Teller Ede szüleinek városa) 4.262 (9,56 százalék), Zsombolya 1.649 (14,84 százalék), Nagyszentmiklós (Bartók Béla szülővárosa) 1.224 (9,46 százalék), Detta 1.143 (17,80 százalék).
Oktatás magyarul
Magyar nyelvű középiskola, ami előfeltétele a magyar értelmiségiképzésnek, egyedül Temesváron található: a római katolikus Szt. Gellért egy osztállyal, valamint a világi Bartók Béla Gimnázium évfolyamonként két-három párhuzamos osztállyal. Ezek állandó létszámhiánnyal küzdenek, a magyar szülők egy része nem érzi elégé motiváltnak magát ahhoz, hogy gyereküket magyar iskolába írassa.
Idéntől a Szt. Gellért Gimnázium meghirdette a beiratkozást magyar tannyelvű elemi I. osztályba. Ez a tanintézet a római katolikus egyháznak néhány éve visszaszolgáltatott nagy múltú Piarista Gimnázium épületében működik. Kérdés, hogy lesz-e jelentkező. Az új tanügyi törvény a szórvány számára kedvezőtlen rendelkezései miatt két kerületi, általános iskolai magyar tagozatot a Bartók Béla Gimnáziumba vontak össze. Temesvár magyarsága igen elszórtan lakik a városban, így még jobban megnehezült a megnövekedett távolságok miatt főleg a kisebbek magyar iskolába járatása.
A tehetséggondozás intézménye jelen van a Bartók Béla Gimnázium tevékenységében: regisztrálták a tehetségpont-hálózatba, ahol pályázatokat nyert, gyakorlati természettudományos tábort indított, Játszóházat tart fenn. Indul az idei Tálentum e-tanulásos verseny, illetve az idei tábor szervezése is folyamatban van. A középiskolai osztályokban tehetségicsoportok beindításával próbálkoznak; különböző területeken azonos érdeklődésű, bár különböző életkorú és különböző típusú osztályokban tanuló gyerekek bevonásával.
A szórvány körülményeinek megfelelően a cél nem néhány rendkívüli adottságokkal rendelkező tanuló szerepeltetése, hanem a jó képességű középréteg minél magasabb színvonalra történő felemelése.
Értelmiséggé válás
A vázolt helyzetből emelkedhet ki a régió magyarsága az értelmiségivé válás felé. Értelmiségiekről, mint a köztudat által többé-kevésbé elfogadott réteghez tartozókról a továbbiakban, vagyis a felsőfokú diplomásokról beszélek, bár valójában nem minden ilyen személy érdemli meg ezt a besorolást.
Diplomát Temesváron négy nagy állami egyetemen lehet szerezni: a tudomány-, a műszaki-, az orvosi- és a mezőgazdasági egyetemen, valamint két-három magánegyetemen. Temesközben, illetve a peremén található még a resicabányai-, a petrozsényi, az aradi, a vajdahunyadi egyetem, valamint a lugosi magánegyetem, az itt diplomázottak egy része a temesvári értelmiséget gyarapítja.
Az egyetemi hallgatók nagyobb hányada nem temesvári illetőségű, és ez igaz a magyar hallgatókra is. A négy temesvári állami egyetemen körülbelül 40 ezren tanulnak, ebből – a Temesvári Magyar Diákszervezet (TMD) becslése szerint – körülbelül 500-600 magyar anyanyelvű, azaz 1,25-1,5 százaléka a hallgatóknak.
A Műszaki Egyetem
A továbbiakban a műszaki egyetemre szorítkozom, onnan sikerült adatokat szereznem. Magyarország második műszaki egyetemének megnyitását már az 1877-ben megalapított Temes-vidéki Magyar Mérnök- és Építészegylet a kétnyelvű közlönyében szorgalmazta, megszerezve a városvezetés támogatását is. Kérvényezés, elemzések, jóváhagyások sora után, alig 1917. november 23-án került sor a városvezetés és Apponyi Albert oktatási miniszter találkozására. Sajnos impériumváltás következik. A román értelmiségiek egyetem-alapítási közbenjárása már hamarabb hozza a sikert, és Ferdinánd király jóváhagyja Románia második műszaki egyetemének beindítását Temesváron, 1920. november 15-től.
Ilyenformán az akkori magyar időhúzás miatt az egyetem kezdettől fogva román nyelvűként működött, lehetetlenné téve a magyarság számára a kolozsvári Ferencz József, későbbi Bolyai Tudományegyetem mintájára megfogalmazható visszaállítási igényeket.
Jelenleg a műszaki egyetem kilenc karán a 13.380 egyetemi hallgatót 764 oktató – ezekből körülbelül 150 a professzor – tanítja csak nappali, látogatásos tagozaton (ezen belül, a Villamosmérnöki és Villamosenergetika Karon: 885 hallgató, 42 oktató). A magyar középiskolát végzettek kérhetik, hogy magyarul felvételizzenek, de ezzel elenyészően kevesen élnek – abból a téves meggondolásból kiindulva, hogy így kisebb a bejutási valószínűségük. Felsőfokú vagy doktori képzés, sajnos magyar nyelven nincs! Pillanatnyilag több mint 800 doktorandus van.
Mi a helyzet magyar részvétel szempontjából? Mivel a nyilvántartásokban semmiféle nemzetiségi lebontás nem létezik, a „telefonkönyv”-módszert alkalmazva (azaz sorra véve a tanszékek személyzetének listáját és kiválasztva a magyar hangzású nevűeket, azokon kívül, akikről tudtam, hogy a nevük ellenére nem tartják magyarnak magukat), 37 oktatót (4,8 százalék), ezen belül 12 professzort (8 százalék) és még három látogatásos doktoranduszt azonosítottam.
Mivel az oktatók temesvári lakosok, arányaikat össze lehet hasonlítani a temesvári lakosságnál említettekével (7,91 százalék). Bár a professzorok aránya csak kevéssel különbözik ettől, az összes oktatóé annál inkább, a doktoranduszokról, vagyis a jövő kutató generációjáról, nem is beszélve! Figyelembe véve a műszaki egyetemen tanuló, ismét a TMD becslése szerinti 100-150 fős (0,74-1,12 százaléknyi) alacsony hallgatói számot, magyar értelmiségképzés szempontjából a helyzet nem megnyugtató.
Egyébként a műszaki egyetem nem zárkózik el az egyéni kezdeményezésű hivatalos magyarországi kapcsolatoktól. Doktoranduszi képzésre a Gödöllői Egyetemmel, partnerségre a Veszprémi, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi-, a Debreceni Egyetemmel, az Óbudai Egyetemmel, a Szegedi Akadémiai Bizottsággal, valamint Ceepus, Socrates/Erasmus, Erasmus-Proguc programokban való részvétellel. A felsoroltakban alkalmanként egy oktató és két hallgató vett átlagban részt, ami viszont nem sok. Az egyetem vezetősége ez idáig okvetetlenkedés nélkül jóváhagyta a tudományos diákkonferenciák (TDK) lebonyolításához szükséges előadótermeket, menzát, kollégiumi szállást, fizetség ellenében.
Önszerveződés – támogatás
Mit tesz ez az arányaiban kicsiny oktatói-hallgatói csoport önszerveződés szempontjából, hogy elősegítse a magyar értelmiségképzést, identitástudatunk megtartását?
Az 1990-ben megalakult Temesvári Magyar Diákszövetségnek jelenleg a Temesváron tanuló magyar hallgatók egyharmada a tagja, azaz mintegy 200 fő. Rendszeresen küld Magyarországra nyári egyetemi vagy diplomamunkához szükséges részképzésre hallgatókat. Szervezi, idén tizenharmadik éve, a magyar műszakis TDK-t Kárpát-medencei részvétellel.
Másik ilyen irányú tevékenységet is lebonyolító szervezet, a magyar egyetemi oktatók és tudományos kutatók Techné Egyesülete (2000). Célja egymás megismerése, részvétel magyar nyelvű szakmai rendezvényeken, együttműködés a magyar egyetemi hallgatókkal, a magyar nyelvű szakmai képzés, oktatás, könyvkiadás támogatása.
A szórvány fogalma olyan részfogalmakra is kiterjeszthető, mint a magyar kisebbség egyetemi oktatása. Temesvár magyar egyetemi hallgatóinak száma, a város egyetemi hallgatóihoz képest csekély. Magyar nyelvű oktatásuk kívánatos lenne, de nyilvánvalóan nem lehet ugyanúgy megvalósítani, mint a Sapientia vagy a Partium Egyetem esetében, egyrészt a szükséges anyagiak, másrészt az itteni, magyarul tudó egyetemi oktatók kis létszáma miatt, akikből nem telne egy egyetemi kar, de még egy szak lefedésére sem. Ilyen tények a Sapientia vagy a Partium Egyetem esetében is fennálltak, de ott talán (?) volt egy potenciális hallgatói jelentkezés.
Hogy magyar nyelvhasználatunk ne rekedjen meg konyhanyelvi szinten, egyik lehetséges módja a szórvány magyar egyetemi oktatásnak az volna, hogy fakultatív magyar nyelvű előadásokat tartanának az ezt elvállaló oktatók, amelyek tematikája szabadon tárgyalná egyrészt az újdonságokat, érdekes megvalósításokat, másrészt használná a magyar szaknyelvet. (Terminológia nevű képzés.)
Ez a gondolat Kolozsváron is felmerült, ott az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) vállalta teljes apparátusával, megpályázta a magyarországi támogatást, és abból juttatott a temesvári előadóknak is, a kolozsvári előadásokra. A Techné szervezésében Temesváron is hivatalosan beindultak az illetékesek jóváhagyásával 2000-ben az előadások és így elmondható, hogy ha csak a műszaki egyetemen is, Temesváron magyarul hangzottak el egyetemi előadások!
2001-ben a Techné Egyesület támogatást pályázott meg az Apáczai Alapítványnál a Terminológia-előadások folytatásához. Ennek legfontosabb részét az előadások korszerű megtartásához szükséges fóliák, írásvetítő, számítógép, számítógépes vetítő beszerzésére fordították volna. Mert az emberi munkavállalás mellett fontos a szükséges felszerelés megléte is! Sajnos a pályázatot elutasították, a Terminológia-előadások pedig beindulásuk után egy évvel megszakadtak.
Jelentős a temesvári székhelyű Szórvány Alapítvány (1990) tevékenysége. Egyrészt évente többször szervez tudományos jellegű összejöveteleket mind helyi, mind Erdély más részeiből és határain túli meghívottakkal, másrészt gondozza a 2000 óta megjelent Romániai Magyar Évkönyveket, tág és élő fórumot biztosítva a szórványkérdésekkel kapcsolatos, főleg a társadalom- és politikatudományok terén végzett kutatómunkának, nemcsak a szakembereknek, hanem az egyetemi hallgatóknak is. Égisze alatt működik a tudományegyetem megfelelő karain, néhány magyar hallgatót tömörítő tudományos műhely.
Szükséges hangsúlyozni, hogy a temesvári magyar értelmiség jelentős része – több mint a fele – máshol született, egyetemi tanulmányai érdekében jött ide, és itt maradt. Tehát az egyetem kulcsfontosságú a temesközi magyar jövő vonatkozásában.
Talán megfordulhatna a jövendő magyar értelmiség szórványban omladozó identitástudatának leépülési folyamata. Még van, akire építeni, és felhasználva a Temesváron működő egyetemek meglétét, volna esélye a megerősödésre a temesközi magyar értelmiség képzésének, de hogy önerőből – azt nem tartom lehetségesnek. A motiváció megteremtéséhez feltétlenül segít a magyar állampolgárság kiterjesztése az anyaországon kívüli magyarokra is. De létfontosságú a székelyföldi származású egyetemi hallgatók tömeges jelenléte. Ne feledjük, ha a szórvány gyengül, a tömb is veszít, és vele mindannyian!
Temesváron várjuk a tehetséges, tanulni vágyó magyar fiatalokat. Egyetemei még ma is a tudományosság fellegvárának számítanak.
Delesega Gyula
Új Magyar Szó (Bukarest)

Falu a világ végén
Homoródszentlászló csupán 13 kilométerre fekszik Székelyudvarhelytől, mégis a világ végén van, hiszen zsáktelepülés lévén csak az megy oda, akinek dolga van arrafelé. Bár az utat feljavították, ilyenkor, télidőben nehézkesen lehet megközelíteni. Busz évtizedek óta nem jár ki a településre, üzlet sincs a faluban. Nagy erőfeszítések árán kerül mindennap az asztalra a kenyér annak a huszonhat lakosnak, aki a faluban él.
A jeges út ide-oda dobálja az autót, s bár megszórták homokkal, annyit ér, mint döglött lovon a patkó. Az emelkedőn kaptatva megpillantok egy idős embert, aki óvatosan baktat a hóban. Segítő szándékkal állok meg.
„Jaj, nem kellett volna megálljon, most nem tud elindulni” – mondja az idős ember, ám látszólag mégis örül, hogy nem kell tovább gyalogosan egyensúlyoznia a jeges úton. Kérdem, merre jár. Azt mondja, átsétált a miklósfalvi boltba, kenyérért. „Most már mindent lehet kapni, megszoktam, hogy hetente kétszer átgyalogolok, s megveszem, amire szükségünk van” – mondja Mihály bácsi.
„Busz sose járt ki a faluba, de nincs is miért. Csupán egy nő jár be dolgozni Ócfalvára, a többiek mind nyugdíjasok. Régebben mi is bejártunk a városba dolgozni, olyan is volt, aki kvártélyt fogadott, mások meg ingáztak” – emlékszik az idős férfi, majd arról beszél, hogy a miklósfalvi boltokban – mert kettő is van – mindenféle óhaját teljesítik az embernek, bármit meg lehet vásárolni. Ami pedig nincs, azt meg lehet rendelni. „Hétfőn és pénteken van a kenyérnap Miklósfalván. Mi már úgy megszoktuk a „lemenést, visszajövést”, nekünk ez egyfajta kiruccanás.”
Mások meg szekérrel közlekednek. „A faluban hat egyes fogat van, azokon a napokon, amikor kenyér érkezik a szomszédos településre, befogják a lovat, felülnek hárman-négyen, s megveszik, ami kell. Ha valami eszünkbe jut, akkor átmegyünk, s megvesszük. Most is fel lehetett iratkozni kalácsra, mindig megkérdezik, hogy mire van szükségünk, és megrendelik. Csak utána kell menni. Dúsgazdagok az üzletek, mindent lehet kapni” – mondja Mihály bácsi, majd megpihenteti tekintetét a fehér tájon. „Régebben, amikor munkába jártunk, csak Udvarhelyen lehetett kenyeret kapni, s ott is csak feketét. Mondhat bárki bármit, egyforma elven a nép sosem volt, s nem is lesz. Most mégis sokkal szabadabbak az emberek, mint a múlt rendszerben” – mondja. S a nyugdíjból megélnek? – kérdezem. „Elég kell legyen, amennyi van. Az emberek gyarlók, mert nem akarják megérteni, hogy ennél nehezebb világ már volt. Én 1937-ben születtem, ’46-ban értem a szárazságot, s ’47-ben a szükséget. Egyesek Aradról hozták a lisztet, de nem pénzért adták, hanem ékszerért. Abban az időben nem hoztak a hollandusok ruhát, nem kaptunk segélyeket. Háború után sógorom cipész volt, s a nagy bőrtáskákból varrta meg a cipőket. A megrendelő addig ült a cipész mellett, amíg az kiszabta. Ha maradt egy szíjdarab, azt is hazavitte. Nem dúskáltak se a ruhaneműben, sem az élelemben. ’43-ban édesapám meghalt, ötéves gyermek voltam akkor. Itt volt mellettünk az iskola, s édesanyám a hátán vitt át, mert posztó sosonom volt. A tanító deszkát rakott le, hogy hátra tudjunk menni a vécére, s ne sározzuk össze a lábunkat. Mikor vége volt a tanításnak, édesanyám jött, és a hátán hazavitt. Hiába mondom ezeket a mostani gyerekeknek, mert nem is hiszik el. Ne adja az Isten, hogy ismét bekövetkezzen ez a nélkülözés, mert nincsenek hozzászokva a mai emberek. Nem értik, hogy örülni kellene a kevésnek is” – magyarázza az életigazságokat Mihály bácsi. A szunnyadó falu
Időközben megérkezünk. A falura ráült a csend, mozdulatlanságba burkolóztak a házak. Az utcán egy lélek sem jár, csupán egy-egy ház kéményének füstje ad hírt az életről. A régi iskola épületének ablakain ki-be jár a szél, szemközt a paplak is beletörődött a magányba. Kicsit lennebb, a hídnál, a régi üzlet is romokban. Bepillantok egy kisutcába. „Ott bent egy özvegyasszony lakik, most halt meg a fia” – mutat egy omladozó házra Mihály bácsi.
Szentlászló idős lakói beérik azzal, amijük van. A ház melletti kiskertben megtermesztik az otthonra szükséges zöldségféléket, a határba semmit nem lehet vetni a vadak miatt. „A zab sem marad meg, a medve beleül, s leeszi az egészet. Többször bejött a faluba is. A gyümölcsfákat is mind tönkretette, összetörte az ágait. Itt termelni nem lehet semmit. Ezt most már az egész megye tudja, de nincs mit tenni” – csóválja a fejét az idős férfi.
Van-e orvosi ellátás a faluban? – érdeklődöm. „Kányádban van orvosunk. A felcsernők kijárnak, vérnyomást mérnek, hoznak gyógyszert, ha szükség van rá. Ha pedig átmegyünk Kányádba, hat kilométer a távolság, nagyon kedvesen fogadnak.”
A régi üzlet épülete a helyiek adományozásából épült. „A rendszerváltáskor el akarták árverezni, s emiatt nem lehetett. A mostani polgármesterünk fel akarta javíttatni, de Csíkban kötik a kereket, hogy az állam tulajdonába ment át. Pedig jó lett volna feljavítani, mert nincs egy olyan terem, ahová össze tudnánk gyűlni.”
Homoródszentlászló 14. század elején épített Szent László-templomához kolostor is tartozott. Ezt a 16. században újjáépítették, de 1815-ben egy vihar ledöntötte. Mai református temploma 1929-ben épült. A falunak 1910-ben 207, 1992-ben 39 magyar lakosa volt. Ma mindössze 26-an lakják. A református templomot felújították, Ócfalváról jár ki a lelkipásztor istentiszteletet tartani. „Nyáron a templomban, téli időszakban pedig Kóbori Dénesnél tartják az istentiszteleteket. Három katolikus család is van, de most már nincs olyan nézeteltérés a felekezetek között, mint évtizedekkel ezelőtt.”
„Nem csinálunk nagy dolgot az ünnepből”
„Az utóbbi időben fenyőfaágat díszítünk csak, kötünk rá almát, szaloncukrot, de már csak a szimbólum végett. Mégis, ha bemegy az ember az ajtón, s ránéz erre a fenyőágra, ünnepi hangulata lesz, eszébe jut a szent ünnep. De mi már nagy dolgot nem csinálunk se az ünnepből, se a szerelemből.” Szentlászlóra is eljutott a hír, hogy ismét világvége lesz. Mihály bácsi szerint ez be is következik egyszer mindenkinek. „A világhírű fizikustól, Teller Edétől kérdezték, hogy van-e Isten. Ő azt válaszolta, hogy aki hisz benne, annak van. Aki nem bízik, annak meg nincs, s nem is lesz. Én is így vagyok valahogy a világvégével.”
Nagyálmos Ildikó
Székelyhon.ro

Innovatívabbak, akik külföldön is tanulnak: a megszerzett tudást azonban haza kell hozni
Beszélgetés Barabási Albert-László hálózatkutatóval, a Harvard Egyetem professzorával
Barabási Albert-László Bostonban él, ahol a Northeastern, valamint a Harvard Egyetemen dolgozik. A komplex hálózatok úttörő kutatója, tudományos munkásságáról számos Nature és Science cikk tanúskodik. A 2008-as amerikai elnökválasztáson Obama kampánystábja számára kötelező olvasmány volt a 2002-ben (magyarul 2003-ban) megjelent Linked (Behálózva) című tudományos bestsellere, amelyben a hálózatok alapszerkezetéről értekezik közérthető nyelven. A 2010-ben megjelent Villanások című könyvében a hálózatok dinamikáját tanulmányozva az emberi viselkedés kiszámíthatóságáról gondolkodik. Legújabb könyvének szerkesztése és fordítása interaktívan történik: a fejezetek folyamatosan egy online felületre kerülnek feltöltésre, ahol a felhasználói visszajelzések beépülnek a könyvbe. Barabási 1967-ben, a Balánbánya melletti Karcfalván született. Balánbányán nevelkedett, a gimnáziumot Csíkszeredában végezte. Egyetemi tanulmányait a Bukaresti Egyetem fizika és mérnöki szakán kezdte, amit végül a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen fejezett be. A Bostoni Egyetemen szerzett doktori fokozatot, majd 2007-ig az Indiana állambeli Notre Dame Egyetemen dolgozott.
Szobrászat vagy fizika?
– Világhírnévnek örvend, ez azonban hosszú folyamat gyümölcse. Hogy jobban megérthessük ezt az utat, először arra kérdeznék rá: honnan indult, hogyan emlékszik gyerekkorára?
– Balánbányán nőttem fel. Mindenkinek tetszik a saját gyerekkora (nevet). Kertész gyönyörűen megfogalmazta a gondolatot, miszerint még a koncentrációs táborban is vannak szép pillanatok. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy Balánbánya bármilyen szinten koncentrációs tábor lett volna. Ellenkezőleg. Szerintem gyerekparadicsom volt: a hegyek közötti keskeny völgybe épített kisvárosban szánkózni, korcsolyázni lehetett, közel volt a természet, a hegyoldal, a sziklák, az erdők. A kis hegyi városoknak megvan a maguk varázsa: azt a paradicsomi légkört nem lehet összehasonlítani a mai nagyvárosi élettel.
Számunkra nem volt probléma, hogy kommunizmus van-e, vagy nincs, hogy sorba kell-e állni, vagy nem: ez része volt az életnek és nem gondoltunk arra, hogy másképp is lehetne. Később Csíkszeredába kerültem gimnáziumba. Csíkszereda a magamra találás helye, az itteni intellektuális környezetben számos barátra tettem szert. Kedves élmények fűznek mind Balánbányához, mind Csíkszeredához. Azt gondolom, hogy csíkszeredai vagyok balánbányai gyökerekkel.
– Korábban művészettel is foglalkozott, miért döntött a tudomány mellett?
– Szobrász szerettem volna lenni a gimnázium elején. Sokáig jártam rajzórákra, szobrászatórákra, de a fizika jobban ment. Akkor – ha jól tudom – öt hely volt az egyetemen szobrászatra. Az atomfizikán – ahova végül jelentkeztem – szintén nem volt sok hely, de azért volt néhány tucat. A fizika intellektuálisan jobban megragadott. Már a gimnázium alatt eldöntöttem, hogy fizikus leszek. Mire az egyetemre kerültem, a városi könyvtár minden fizikával kapcsolatos könyvét kiolvastam. Lassan a szobrászat elhalványult, a fizika átvette a helyét. Ez nem azt jelenti, hogy a művészet iránti érzékenység halványult el bennem. Bár nem praktizálok, tehát nem próbálok semmilyen módon műtárgyakat létrehozni, de továbbra is művészetpártoló vagyok.
– Az egyetem választásakor a fizika mellett döntött. Román nyelven kezdte az egyetemet…
– Igen, Bukarestbe mentem továbbtanulni. Nemcsak, hogy románul tanultam, de mi voltunk az első évfolyam, amelyik nem tudott magyarul felvételizni. Minden korábbi korosztálynak lehetett magyarul felvételizni, a mi évünkben azonban nem. Bár már korábban híre ment a magyar közösségben, hogy nem fogják többet megengedni, de ezzel akkor szembesültünk igazán, amikor beültünk a felvételi vizsgára és nem volt magyar tétel. Ennek ellenére bejutottam.
Abban az időben volt néhány fizika kar az országban: Bukarestben, Kolozsváron, Temesváron. Szerettem volna Kolozsvárra menni, a fizikusképzés, a kutatóképzés azonban Bukarestben volt a legjobb. Nem azért, mert ott jobb emberek lettek volna, hanem azért, mert sokkal jobb körülmények közt folyt a felkészülés. Ezek azok az évek voltak, amikor Kolozsváron nagyon nehéz volt szakla-pokhoz, szakkönyvekhez jutni. Ezek Bukarestbe még bejutottak. Ha az ember fizikus akart lenni, akkor minden más szempontot félre tett: érzelmit, nyelvit és még sok minden mást.
Nagyon szerettem, rengeteget kutattam. Megjelentek az első cikkeim nyugati szaklapokban, mindez olyan időszakban, amikor jó néhány tanáromnak nem volt külföldi szaklapban cikke.
Kolumbán Gábor, akit már korábbról ismertem, előttem végzett az egyetemen. Amikor Bukarestbe kerültem, bemutatott néhány embernek, akikkel érdemes volt kapcsolatot kiépíteni. Andrei Dorobanţu volt az egyik, aki a könyvtárnak volt az igazgatója. Segítségével hozzáfértem folyóiratokhoz és könyvekhez. Azokat a témákat kutatta, amik engem is érdekeltek. Ez akkoriban a káosz és a fraktálok tanulmányozását jelentette. Együtt publikáltunk két vagy három cikket. Izgalmas időszak volt.
– Itt kezdődött a fizikusi pályafutása…
– Édesapám a múzeum igazgatója volt. Eltanácsoltak bennünket az országból, kezünkbe adták az útlevelet, amivel jelezték, hogy ideje távoznunk. Ez harmadév végén történt, nem is fejeztem be teljesen az évet, mert az utolsó vizsgára már nem tudtam elmenni. Így kerültem Budapestre, ott diplomáztam. Ez ’89 nyarán történt. Édesapám a rendszerváltás után hazament, nekem már nem volt értelme visszamennem.
A negyed-, ötödév Budapesten kutatási év volt. Vicsek Tamás volt az akkori témavezetőm, vele diplomáztam. Körülbelül tíz cikket írtunk, ami különböző nyugati lapokban jelent meg. Vicsek Tamás akkor tért vissza Amerikából. Ő is új volt a rendszerben, mivel több év távollét után tért vissza, én is új voltam. Egymásra találtunk, ami nagyon sikeres egymásra találásnak bizonyult.
„Marslakóként” Amerikában
– Az útja innen átívelt az óceánon túlra.
– Az a döntésem, hogy Amerikába megyek továbbtanulni, nem csak szakmai, hanem anyagi kérdés is volt. Ha Magyarországon doktoráltam volna, akkor a doktorátusi fizetésem körülbelül a fele lett volna a diákösztöndíjamnak. Ez nem gond annak, akinek helyben van a családja, akinek van hol laknia, de számomra komoly egzisztenciális kérdéseket vetett fel, mivel egyedül voltam Budapesten. Így kaptam Amerikában ösztöndíjat, amit tűrhetően megfizettek. Azt terveztem, hogy elmegyek néhány évre, ledoktorálok, majd visszajövök.
Olyan kiváló emberekkel volt szerencsém dolgozni Magyarországon, mint például Vicsek Tamás, vagy Kertész János, akik világszínvonalat képviselnek, ezért nem láttam, hogy Amerika szakmailag mit tudna nyújtani sokkal jobbat. Néhány hónap után rájöttem, hogy nyújthat többet: nem arról van szó, hogy jobb kutatói vannak, mint Vicsek Tamás, vagy Kertész János, viszont ott sok ilyen tehetség van. A bostoni kör tele volt hihetetlen kutatókkal és intellektuális lehetőségekkel. Rájöttem, hogy ez a lépés nem csak anyagilag volt szükségszerű, hanem intellektuálisan is.
Immár 21 éve, 1991 óta élek Amerikában. Pillanatnyilag megosztom az életemet Budapest és Boston között.
– Egy anekdota szerint Enrico Fermi egyszer a galaxist benépesítő magasan fejlett népekről elmélkedve megkérdezte, hogy hol vannak? Erre válaszolta Szilárd Leó, hogy itt vannak közöttünk, de magyaroknak mondják magukat. Amerikában a múlt században – többek között – Neumann Jánosra, Szilárd Leóra, Teller Edére, Wigner Jenőre, Kármán Tódorra úgy tekintettek, mint marslakókra. Magyarként Amerikában hogyan tekintenek Önre, hogyan találja meg a helyét?
– Egyrészt Amerikának teljesen mindegy, hogy valaki magyar vagy indiai, ha az, amit nyújt, értékes. Másrészt a magyarok valóban nagy tiszteletnek örvendenek. Jellemző, hogy különböző korokban különböző szakirányok lépnek rivaldafénybe. A XX. század elején, közepén a fizikusok vezettek, pillanatnyilag a matematikusok kapnak nagyobb figyelmet a világban. A komplex rendszerek kutatásában is nagyon erős a magyar vonal. Elhangzottak olyan utalások, miszerint minimum magyarnak kell lenni, hogy az ember labdába tudjon rúgni ezen a területen. A hálózatelméleten belül Erdős Pál és Rényi Alfréd számítanak elődeinknek, akik a 60-as években ezzel a kérdéssel foglalkoztak. Karinthynak a neve is megjelenik a szakirodalomban, aki a kisvilág-elméletet már 1929-ben leírta. A magyar tudományos hírnév öregbítése folyamatos.
„Behálózva”
– Nagy sikernek örvendő könyveiben közérthető nyelvezettel fogalmazza meg a hálózatokról szóló hatalmas tudását. Hogyan határozná meg a hálózatokat és a hálózatkutatást?
– Olyan világban élünk, amelyben minden cselekvésünk hálózatokon keresztül, vagy hálózatoknak köszönhetően valósul meg: a kommunikáció a kommunikációs hálózatokon keresztül történik; a telefonálás lehetősége a telefonhálózatnak köszönhető; az, hogy kit hívunk, a társadalmi hálónk határozza meg és attól függ, hogy kit ismerünk, kit tudunk felhívni, kit merünk felhívni. Az ismeretségi körünk lényegében egy társadalmi hálót ír le. Biológiai egzisztenciánk is egy genetikai hálótól függ: az hogy egészségesek vagyunk, azt jelenti, hogy a háló megfelelően működik. Ha megbetegszünk, akkor a hálóban valami megromlik. Az üzleti életbe nem javasolt belépnie annak, aki nem hálózatokban gondolkodik: mind a termelés, mind az eladás, mind a vevő megtalálása „hálózati probléma”. Körül vagyunk véve hálózatokkal, amiket talán nem veszünk észre, azonban kulcsszerepet játszanak mind a biológiai egzisztenciánkban, mind a mindennapi életünkben.
A hálózatelmélet lényegében matematikailag, kvantitatívan próbálja leírni ezeket a hálókat. Megpróbáljuk feltérképezni ezeket a hálózatokat, hogy jobban megérthessük ezeket a rendszereket annak érdekében, hogy eszközöket gyárthassunk. Attól kezdve, hogy hogyan adjunk el egy terméket sikeresen, egészen addig, hogy mely génrendszerre kell orvosságot találjunk, hogy a rákot meggyógyítsuk, a hálózatelmélet megoldásokat javasol. Ez tulajdonképpen egy matematikai elmélet.
Körülbelül tíz éve teremtődött meg annak a lehetősége, hogy bonyolult hálókat fel lehessen szisztematikusan térképezni, így matematikailag lehet tanulmányozni. Miközben a hálókat tanulmányoztuk, számos megdöbbentő eredményre jutottunk: bár a hálók, a csomópontok, a huzalok nagyon különböznek egymástól, architektúrájuk mégis nagyon hasonló. Azért létezhet hálózatelmélet, mert a hálózatoknak megvannak a belső törvényszerűségei.
– Szóba került Erdős Pál és Rényi Alfréd munkássága. Ők véletlenszerű hálókat képzeltek el. Ehhez képest mi az új az Önök kutatásaiban?
– Munkásságuk jelentős módszertanilag, ugyanis nagyon sok eszközt, amelyet manapság használunk a hálózatelméletben, az Erdős–Rényi páros dolgozott ki. Rengeteget tanultunk tőlük. Nekik nem állt rendelkezésükre térkép, ezért olyan plauzibilis modelleket építettek fel, amelyeknek volt értelme az ők szempontjukból, de amikor a térképek a kezünkbe kerültek, kiderült, hogy a valódi hálózatok nem úgy néznek ki, mint ahogy ők képzelték el. Ők úgy gondolták, hogy a csomópontok teljesen véletlenszerűen kapcsolódnak egymáshoz. Ennek az egyik következménye az lenne, hogy a legtöbb csomópontnak körülbelül ugyanolyan számú huzala, kapcsolata lenne.
A társadalmi hálóban ez azt jelentené, hogy a legtöbb egyénnek ugyanolyan számú barátja volna, nem lennének nagyon népszerű és kevésbé népszerű egyének a társadalomban. 1999-ben mi fedeztük fel, hogy ez nem így van. Az első nagyobb hálózattérkép, amit készítettünk a világhálóról, arra utalt, hogy a világunk nem ilyen demokratikus. A legtöbb csomópontnak alig van huzala, és van néhány hihetetlenül csatolt csomópont nagyszámú huzallal, amelyek lényegében összekötik a hálót. Ezek az úgynevezett skálafüggetlen hálók. Kiderült, hogy lényegében ezek sok fontos hálóban megjelennek, a sejthálótól a társadalmi hálóig, az internetig.…Ezek a nagy csomópontok megváltoztatják a rendszer viselkedését.
Visszatérve Erdősre és Rényire: a módszerek, amelyeket kidolgoztak, a mai napig érvényesek, a modell viszont, nem írja le a valódi hálókat. Ez az, amit mi ’99-ben újragondoltunk, és találtunk egy olyant, amelyik sokkal közelebb áll strukturálisan a valódi hálókhoz: az úgynevezett skálafüggetlen modellt.
Nem omlik össze az internethálózat
– Maradva az internetnél: a könyveiben arról ír, hogy a csomópontok tartják össze a hálózatokat, tehát ha elég számú csomópontot vennénk ki, akkor az részhálókra esne szét. Az interneten van néhány mamutcég, amelyik uralja az internetes világot, mint például a Google, a Facebook. Mi történne, ha egy jól szervezett támadás során megpróbálnák ezeket kiiktatni a hálózatból?
– Az internet egy infrastrukturális hálózat, amelyben a csomópontok routerek, vagy számítógépek, amelyek egymással össze vannak kapcsolva. Több ezer router tartozik a Google-höz, de mi általánosan nem routerek hálózataként, hanem mint keresőprogramra tekintünk a Google-re. Az internettel szembeni támadás nem egy Google elleni támadás, hanem igazából egy routerek elleni támadás lenne. Az a tény, hogy az internetet néhány nagyon sok huzallal rendelkező csomópont tartja össze, arra utal, hogy támadható a rendszer. A jó hír az, hogy a véletlenszerű hibákkal szemben jól védekezik ez a hálózat. Ezt bizonyítja, hogy ha néhány hálózatra kapcsolt számítógép vagy router meghibásodik, az internet még nem omlik össze. A rossz hír, hogy ha koncentrált támadást indítanának a nagy csomópontokkal szemben, akkor ez egy kaszkádszerű lerobbanást hozna létre.
Kérdés viszont, hogy miért nem látjuk ezt. Ennek több oka van. Az egyik az, hogy a cégek védik ezeket a routereket. Az egyik legnagyobb ilyen csomópont Chicagóban van. Ez egy földalatti intézmény, hadseregszerű védelemmel, a fizikai védelmen túl pedig elektronikai védelemmel is rendelkezik, hogy ne lehessen digitálisan megtámadni. A másik érv pszichológiai: azoknak, akik ezt létre tudnák hozni, nem éri meg egy olyan brutális támadást előidézni, ami során az internet összeomlik, ugyanis akkor az eszköztáruk, ahol további dolgokat tudnának létrehozni, megszűnne. Ha valakik támadást akarnak indítani, akkor az elsősorban nem eszközmegszüntetésre irányul, hanem azokat az intézményeket támadják meg, amelyekről úgy gondolják, hogy kárt okoznak egy bizonyos rendszerben. Így pl. megtámadják a CIA-t, az FBI-t, a Fehér házat, és így tovább.
Nem izolál az internet
– Említette, hogy a hálózatok nagyon hasonló szerkezetet mutatnak, így a társadalmi háló is. Egyre elterjedtebbek az új közösségi hálók, mint pl. a Facebook, a Twitter, így a hálózatkutatók olyan adatbázishoz férhetnek hozzá, mint eddig még soha. A virtuális térben megmarad ez a struktúra? Nem áll fenn annak a veszélye, hogy a valóságos kapcsolatok áttevődnek a virtuális térre, így az emberek egyre inkább izolálódnak? Tehát ha minél több időt töltünk Facebookon, a valós kapcsolathálónk egyre inkább szétbomlik?
– Az első kérdés, hogy megmarad-e a struktúra: a válasz az, hogy igen. Végeztünk kutatásokat a Facebookon, a Twitteren, és sok más szociális hálón, beleértve a korai Iwiwet is. Azt látjuk, hogy ugyanazok a struktúrák ismétlődnek meg, mint a valódi társadalmi hálóban: a skálafüggetlen háló jelenik meg az internetes közösségekben is. Ezek a közösségi hálók letérképezik a valóságot, nem találják ki újra azt.
Kezdetben voltak remények arra, hogy a közösségi hálók úgy fognak működni, hogy újabb barátságokat hoznak létre. Ma már tudjuk, hogy nem erről van szó. Egyszerűen a létező ismerőseinket képezzük rá az online felületre. A másik kérdés, hogy történik-e izoláció? Én nem hiszek ebben. A kutatások nem arra utalnak, hogy ez valóban izolálttá tenne bennünket. Valóban egyre több időt töltenek az emberek közösségi hálókon, de ugyanakkor egyre kevesebbet tévéznek. Úgy gondolom, hogy ezeknek összetartó szerepük van, ugyanis azt a lehetőséget adják meg, hogy a barátainkkal kapcsolatban tudjunk állni, akkor is, amikor fizikailag nem vagyunk a környezetükben. Az úgynevezett gyenge kapcsolatokat is fenn tudják tartani. Pl. 15-20 éve nem látott gyerekkori barátokkal könnyen fel lehet venni a kapcsolatot és nagyon könnyen követni is lehet egymást.
Szerintem a média hajlamos arra, hogy mindig a negatív dolgokra fektesse a hangsúlyt. Ha van egy kicsi cikk valamelyik harmadrendű újságban, amelyik arról ír, hogy az internet valamilyen módon elidegenít, akkor ez szalagcímes hírré válik egycsapásra. Alapjában véve ez badarság. A legtöbb finomkutatás arra utal, hogy az internetnek nagyon erős pozitív szerepe van a társadalmi közösségek kialakulásában.
Kapcsoljuk le az internetet, mert nem jó nekünk? Ha az eszköz megszületett, akkor inkább próbáljuk meg a lehetőséget intelligensen használni arra, hogy pozitív hatásokat érjünk el a társadalomban. Én mindig is internet-optimista voltam és vagyok. Hajlamosak vagyunk eltúlozni az internet negatív szerepét. Ez nem azt jelenti, hogy nincs negatív szerepe, de a pozitív szerepek messze túlmutatnak a negatívokon.
Ez a típusú gondolkodás hasonló az átlagszülők tipikus félelméhez (akár Amerikában, akár Erdélyben), miszerint a gyereküket el fogják lopni. Amerikában készítettek egy felmérést, ami szerint statisztikailag kb. 850 évig kéne várni arra, hogy valaki ellopja az utcasarokra kitett gyereket.
Rosszul mérjük fel a félelmek valódi alapját. Ha a gyerekemnek valaha valami baja lesz, akkor az a legnagyobb valószínűséggel az én, vagy a feleségem figyelmetlenségének lesz az eredménye. Ugyanez van az internettel is: ezek az apró félelmek felerősödnek a sajtón keresztül az egyén pszichológiájában, ami nem reális.
– A hálózatkutatás eredményeiből mit lehetne alkalmazni a sajtóban?
– Máris alkalmazzák. Az újságíró szerepe az, hogy eldöntse, mi a hír, de ahhoz hogy eldönthesse, hozzá kell jusson a hírekhez. A Facebook olyan eszköz, ami rengeteg információt szolgáltat, továbbá az online médiából is tájékozódhat az újságíró. Próbáljuk csak meg összehasonlítani a hírforrást most, és harminc évvel ezelőtt. Manapság hírekben, információkban úszunk. Korábban az újságírónak az volt a dolga, hogy megpróbálta kipiszkálni az információt. Manapság az újságíró szerepe az, hogy szelektáljon, hogy eldöntse, mi az, ami hír értékkel bír a közössége számára, és mi nem. Megváltozott az újságírás. Ez a hálózatoknak köszönhető, az online világnak, internetnek, Facebooknak, Google-nek. Emiatt egyre kevesebb újságíróra van szükség. A legtöbb újságíró manapság blogol. Ez azért van, mert az azonnali reakciót várja el tőlük a szakma és a médiafogyasztó társadalom.
Innovatívabbak, akik legalább fél évet töltenek külföldön
– Mit javasol azoknak a jó képességű erdélyi fiataloknak, akik most indulnak a pályájukra?
– A kérdés az, hogy mit akarnak csinálni. Ha kutatók akarnak lenni, akkor el kell gondolkodniuk azon, hogy milyen szinten szeretnék ezt csinálni, és hol adódik erre leginkább lehetőség. Érdekes példa, hogy az elmúlt században Németország tudományos teljesítmény szempontjából nagyon előrehaladt, sikeres tudományos országgá vált, míg Ausztria lemaradt. Mi a különbség a kettő között? Hogy lehet az, hogy két, ugyanazt a nyelvet beszélő országban az egyik a tudományos világban előretőr, míg a másik lemarad? Annak ellenére, hogy Ausztriának óriási volt a tudományos teljesítménye az előző századfordulón: minden nagy tudós megfordult Bécsben. A válasz az, hogy Németország nem csak a belső termelésre hagyatkozott, hanem felismerte annak a fontosságát, hogy a professzorok külföldön is megmérettessenek. Ez csak akkor működik hatékonyan, hogyha az ország ugyanakkor befogadó országgá is válik: megfelelő állást ajánl azoknak, akik visszajönnek. Ausztria nem csinálta ezt. Ott az egyetemeken belül felfele „buktatták” az embereket, nem volt külső megmérettetés.
Visszatérve a mai fiatalokra: fel kell készülni arra, hogy manapság a tudomány, de bármilyen szakma globális. Ezért globálisan kell versenyezni. Ezt csak úgy lehet elérni, ha ismerjük a versenytársakat. Ehhez el kell menni külföldre, tapasztalatra kell szert tenni, és vissza kell jönni.
Az elmúlt évben számos kutatás jelent meg a találékonyság, az innováció területén. Mindegyik innovációs teszt arra utal, hogy azok az egyének, akik legalább egy fél évet éltek az anyaországukon kívüli országban, sokkal innovatívabbak. Ha egy ilyen tesztet elvégez egy amerikai, aki csak Amerikában élt, gyengébben fog teljesíteni, mint egy olyan amerikai, aki eljött egy évet Európába, aztán visszament a saját országába. Ezek kimondottan logikai, innovációs tesztek, tehát nem azt kérdezik, hogy mi Franciaország fővárosa.
Valószínű, arról van szó, hogy ha egy más közösségben élünk, kutatunk, dolgozunk, akkor ez lényegében rákényszerít arra, hogy ugyanazokat a problémákat más szemszögből nézzük. Ez tulajdonképpen az innováció. Nagyon fontos, hogy a fiatalok kóstoljanak bele más kultúrákba. Turistaként elmenni nem elég, benne kell élni egy ideig az idegen kultúrában.
Amint már jeleztem, ha kutatásról van szó, akkor a kutatási világ globális. Szinte nulla az esélye annak, hogy egy bizonyos témában a szakembert helyben kapjuk meg. A szakember a világ valamelyik másik részén lesz, akihez el kell menni, tanulni kell tőle, és vissza kell hozni ezt a tudást. Ha valaki kutatói pályára lép, fel kell készülnie arra, hogy bizonyos időt külföldön kell töltenie. Ugyanakkor a helyi intézményeknek fel kell készülniük arra, hogy visszacsábítsák ezeket a fiatalokat.
SZÁSZ ISTVÁN SZILÁRD
Szabadság (Kolozsvár),

Együvé tartozunk (A Nemzeti Összetartozás Napja )
Trianon vad kegyetlenséggel, bosszúsággal, rosszindulattal darabolta fel anyaországunkat, és szórta szét nemzetünket.
Azóta a tenyérnyire összezsugorított anyaföld igyekszik összetartani az árnyékába került, s ott meghúzódott nemzet részeit. Nem könnyű feladat. Őseink nem az égből jöttek, nem hoztak magukkal angyali ajándékokat, csak az istenadta tehetséget, rátermettséget, észjárást hozták magukkal, s ha élni akartak a történelem viharaiban, boldogok lenni, akkor megteremtették, megalkották maguknak a boldogulás eszközeit, megkeresték s megtalálták a módját annak, hogy megőrizhessék elődeik hagyományait, azokat új és új elemekkel gazdagítsák. A tudományok terén például olyan nevezetességeket sorakoztattak fel, mint a „svéd” Bárány Róbert orvos, az „angol” Gábor Dénes fizikus, az „amerikai” Békésy György fizikus, Hevesy György kémikus, Szilárd Leó fizikus, Teller Ede atomfizikus, Oláh György kémikus, Neumann János matematikus, Wigner Jenő fizikus, az erdélyi Bolyai János és Farkas matematikus, az anyaországi Szent-Györgyi Albert orvos, biokémikus...; a művészetek világában: Liszt Ferenc, Kodály Zoltán, Erkel Ferenc, a nagyszentmiklósi Bartók Béla, a márkosfalvi Barabás Miklós...; az irodalom területén: Ady Endre, Arany János, Petőfi Sándor, József Attila, Tamási Áron, Benedek Elek... Hogy csak néhány nevet említsünk a hosszú névsorból... És végül jöjjön a sport, melynek nagyjai beírták nevüket a „halhatatlanok”, az örökké élő legendák névsorába: Hajós Alfréd, Gerevich Aladár, Rejtő Ildikó, Gyarmati Dezső, Székely Éva, Egerszegi Krisztina, Darnyi Tamás, Kubala László, Bozsik József, Puskás Ferenc... az erdélyiek közül: Balázs Jolán, Jencsik Katalin, Orbán Olga, Bölöni László, Pecsovszky József, a zágoni Szabó Katalin, a teleki Nagy Irén, az imecsfalvi Kicsid Gábor, a baróti Derzsi Ede... Valamennyien a magyar nemzet tagjai, függetlenül attól, hogy hol éltek, élnek, milyen ország színeiben léptek küzdőtérre. Csak a testük viselte az illető ország címeres mezét, a lelkük mélyén valamennyien magyarul éreztek, szívük magyarul dobogott, hiszen a vér, mely ereikben csörgedezett, csörgedezik, soha nem változott vízzé, s nem változik ma sem. Igen, a magyar nemzet tagjai ők. Éppen ezért kötelességünknek érezzük megőrizni s feleleveníteni világraszóló győzelmeik, tetteik emlékét, s ily módon is példát szolgáltassunk gyermekeinknek, fiainknak, leányainknak. És még valami: jó, ha tudják, mi, magyarok együtt jöttünk a Kárpát-medencébe, s bár külön-külön élünk, mégis együvé tartozunk!
Áros Károly. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Novák Csaba Zoltán BARÁTSÁGRA ÍTÉLVE Kádár János és Nicolae Ceaușescu viszonya 1. Ötezer kilométer távolságból mindketten csak kommunista vezetők voltak? Mi volt a két ország közötti feszültség legfőbb oka? Válaszok az eheti történelem anyagunkban.
„Teller Edének próbáltam megmagyarázni egyszer, mi a különbség Kádár és Ceauşescu között. Teller egy darabig hallgatott, aztán azt mondta: Nézze, ez a maga szemében különbség. Ötezer kilométer távolságból az egyik is kommunista vezér, a másik is.” Popper Péter
Igaza van Teller Edének? Valóban „csupán” két, egymással nagyon sok közös jegyet felvonultató kommunista vezetőről van szó? Kádár János és Nicolae Ceauşescu az 1945-1989 közötti Magyarország, illetve Románia meghatározó politikusai voltak. A két ország kapcsolatát illetően látszólag valóban két, a szocialista tömbhöz tartozó baráti országról beszélünk, amelyeket elvileg közös gazdaságpolitika és ideológia kötött össze. Ha ezt a viszonyt felnagyítjuk és egy közelebbi optikával szemléljük, sokkal árnyaltabb képet nyerünk. A két ország és a két nemzet közismerten sajátos történelmi örökséggel bírt, ami értelemszerűen, az emberi, politikai személyiségjegyeken túl, meghatározta a két pártvezetés és politikus közötti kapcsolatot. Ebben a viszonyrendszerben az 1965-1988 közötti időszak számított meghatározónak, amikor is Nicolae Ceauşescu az RKP első titkáraként, 1974-től államelnökként vezette Romániát, Kádár János pedig az MSZMP első embereként Magyarországot. Milyen kapcsolatban állt egymással a két pártvezetés és a két vezető ebben az időszakban?
Előzmények Kádár és Ceauşescu kapcsolatához
Kádár János és Nicolae Ceauşescu legfelsőbb vezetői szintű kapcsolata 1965-ben kezdődött, amikor az utóbbit megválasztották az elhunyt Gheorghe Gheorghiu Dej utódjának. Kádár János az 1956-os forradalom leverése után került Magyarország élére és az ezt követő zűrzavaros és ellentmondásos korszakban kellett megszilárdítania hatalmát és nem utolsó sorban, helyrehozni az ország megtépázott bel- és külpolitikai imidzsét. Belpolitikai téren a kádári vezetés, igyekezve, hogy megszerezze és megtartsa a legitimációját, a kezdeti megtorlások, hatalmi konszolidáció rögös útján érkezett el a hatvanas évek első felében ahhoz a rendszerhez, amit a szakirodalom a „klasszikus kádárizmusnak”, a sajátos magyar modellnek is nevez: kiegyezés a társadalommal, az értelmiséggel, gazdasági reformok, a szocialista nemzet megfogalmazásával egy új típusú nemzeti integráció stb. Ekkortól kerülhetett sor arra is, hogy az ország az 1956 után megtépázott nemzetközi megítélésből fokozatosan kilábaljon felhagyjon a kimondottan defenzív külpolitikával.
Nicolae Ceauşescu 1965-ben viszonylag konszolidált hatalmi pozíciókat örökölt elődjétől. Az RKP nem csak hogy sikeresen vészelte át az 1956-os magyar forradalmat, hanem meg is erősödött. A magyarországi eseményeket követve a román pártvezetés sikeresen zárta le mindazon társadalmi szelepeket, amelyek a legkisebb mértékben is veszélyeztethették a párt hatalmát. Jelentős mértékben erősödött az ideológiai szigor, a politikailag veszélyesnek tartott társadalmi, etnikai csoportok körében nagyméretű letartóztatási hullám zajlott le.
Helyzeti előnyét kihasználva a román pártvezetés jelentős külpolitikai sikereket is elkönyvelhetett. 1958-ban a szovjet csapatok elhagyták az országot, 1964-ben pedig az úgynevezett függetlenségi nyilatkozattal a román pártvezetésnek sikerült kiharcolnia a szocialista táboron belüli „különutas” státust. Ennek köszönhetően felértékelődtek az ország nyugati kapcsolatai, amelyek jelentős gazdasági előnyöket jelentettek. Az ötvenes évek végére, hatvanas évek elejére a román pártvezetés tehát nem csak, hogy túlvészelte a desztalnizációt, hanem biztos alapokon álló politikai rendszert épített ki, gazdasági reformokat vezetett be és ennek birtokában mérsékelt nyitást hajtott végre a társadalom irányába. Az 1965-ben hatalomra kerülő Nicolae Ceauşescu a legtöbb szempontból követte a már kijelölt utat.
Ami a román-magyar kapcsolatokat illeti,
a román külpolitikai gondolkodás magyarságképét 1956 után (is) rendkívül komplex ok-okozati tényezők befolyásolták, határozták meg. A kommunista ideológia, a világ- és gazdaságpolitikai értelmezési különbségek mellett meghatározó volt a két ország és párt vezetője politikai koncepciói közötti különbségek, a két nép történelmi öröksége, a Romániában élő magyar kisebbség helyzete, az 1918 utáni utódállamokra jellemző Trianon-félelemből fakadó bizalmatlanság, valamint a román kül- és belpolitikai élet változásai.
1956-után Magyarországot és a magyar külpolitikát a hivatalos nyilatkozatok ellenére is gyanúsan szemlélte a román külpolitikai gondolkodás. A defenzívába kényszerült magyar külpolitikától pedig a román pártvezetés azt próbálta meg kisajtolni – sikeresen –, hogy elfogadja az eddig foganatosított, az erdélyi magyarságot érintő belpolitikai lépéseket, hogy a határokon túli magyarsággal való kapcsolattartást visszaterelje a román fél által ellenőrzött és jóváhagyott keretek közé, és mindezt szimbolikusan meg is jelenítse mind a román és magyar közvélemény előtt, mind pedig a szocialista táboron belül is. A román tárgyalók a két ország közötti estleges feszültségek legfőbb okát a nacionalizmusban látták.
A hatvanas évek közepétől belpolitikai szinten mindkét vezető viszonylag konszolidált hatalmi pozíciókból politizálhatott. A magyar-román kétoldalú kapcsolatok mindkét fél számára a minél ideálisabb bel- ás külpolitikái helyzet megteremtéséhez szolgáltattak terepet és eszközt, jól körülhatárolt stratégiai megfontolásokkal. Ceauşescunak fontos volt megfelelő terepet biztosítani a hatvanas évek végétől elkezdődött neosztálinista típusú rendszer működtetéséhez, és folyatni a sikeresen kidolgozott különutas politikát, ebben pedig elnyerni Magyarország támogatását vagy semlegességét. Nemzetiségpolitikai szempontból pedig fontos tényező volt, hogy a lehető legnagyobb mértékben minimalizálják a mindenkori magyar vezetésnek a romániai magyarsághoz történő közeledését. Magyarország fontosabb stratégiai céljai közé tartozott a szocialista együttműködés (KGST, Varsói Szerződés) elmélyítése, a kedvező gazdasági kapcsolatok kialakítása, a nemzetiségi kérdés tematizálása (az ezen a téren a társadalom vagy az értelmiségiek részéről érkező kritikák kivédése). A magyar fél mindezt a kádári vezetés sajátosságából kiindulva a konfrontációmentesség, a jószomszédi viszony fenntartásával képzelte el.
Az eddig előkerült forrásokat elemezve úgy véljük, hogy Kádár és Ceauşescu politikai kapcsolatát három, egymástól jól elkülöníthető szakaszban írhatjuk le. Az első szakasz a hatvanas évek második felétől a hetvenes évek első feléig tartott. Ezt az időszakot a „terepfelmérő barátkozás” szakaszának is nevezhetjük. Ekkor a magyar pártvezetés, személyesen Kádár János vezetésével megpróbálta új alapokra helyezni a román-magyar kapcsolatokat. A hetvenes évek második felétől magyar részről az előző időszak kudarcainak számonkéréséről beszélhetünk. A nyolcvanas évek második felétől egy fokozatosan romló kétoldalú viszonyról beszélhetünk. Ekkor Kádár János, szembesülve az előző időszak kudarcaival, tudatosan kerülte a találkozást Ceauşescuval.
1.A „terepfelmérő barátkozás” konfrontáció nélkül
A hatvanas évek második felében Kádár azt remélte az új román pártvezetéssel való kapcsolatából, hogy Románia tekintetében is sikerül kilépni az 1956 utáni defenzív külpolitika árnyékából és az 1964-es román külpolitikai sikerek okozta lépéshátrányból. Kádár megpróbálta feltérképezni a romániai gazdasági és belpolitikai helyzetet, és ennek alapján megvalósítani a magyar stratégiát: szorosabbra fűzni a kétoldalú kapcsolatokat (egyezmény az orvosi, egészségügyi ellátásban a kulturális élet területén, cserekapcsolatok, rokoni kapcsolatok, kishatárforgalom, a külpolitika egyeztetése stb.).
A magyar remények szerint mindezek előnyt jelentettek volna az ország számára kül- és belpolitikai téren egyaránt. Valószínűnek tűnik, hogy Kádár azzal a szándékkal találkozott az új román pártvezetéssel, hogy a nemzetiségi kérdést leszámítva tisztázza a két ország viszonyát érintő legfontosabb problémákat. A magyar párt-és kormányküldöttség 1966. március 10-11. közötti romániai látogatása ennek a „politikai tapogatózásnak” a jegyében zajlott le. A találkozó két fontosabb téma köré szerveződött: a két ország belpolitikai helyzetének kölcsönös bemutatása, illetve a nemzetközi helyzet kielemzése. A kétoldalú kapcsolatok elemzésekor a magyar fél igyekezett túllépni 1958, 1959 árnyékán, először fogalmazott meg nyílt kritikákat. A két ország közötti talán legkényesebb kérdést, a nemzetiségi problémát illetően Kádár a kétoldalú kapcsolatok elmélyülésétől várta a megoldást.
Ceauşescu stratégiáját alapjában a hatvanas évek elejétől kialakult romániai viszonyok határozták meg. A román pártvezetés továbbra is azt tartotta prioritásnak, hogy egyrészt a titkosszolgálati szervek igénybevételével hatékonyan fellépjen az általa nacionalistának bélyegzett magyarországi és romániai magyar nacionalista elemek ellen, másrészt továbbra is igyekezett minimalizálni, minél szűkebb mederbe terelni minden olyan jellegű magyar közeledést, amely a kétoldalú (tudományos, tömegszervezeti, kulturális stb.) kapcsolatok elmélyítését, kiszélesítését célozta meg. A magyar „közeledés” negatív megítélésében az is szerepet játszott, hogy a román fél megítélése szerint Magyarország a nemzetközi szervezeteket is arra próbálta felhasználni, hogy gazdasági előnyöket csikarjon ki Romániától és, hogy ezeken keresztül valósítsa meg mindazt, amit kétoldalú kapcsolatok során nem sikerült.
Ceauşescu a fent megfogalmazott stratégiai megfontolások szellemiségében cselekedett és tárgyalt Kádárral, illetve a magyar pártküldöttséggel. Remek taktikai érzékkel tért ki a konkrét válaszadástól. A kétoldalú kapcsolatokat alapjában kielégítőnek találta, konkrétumok megfogalmazása nélkül ígért bizonyos változtatásokat.
A magyar kormányküldöttség 1966-os romániai látogatása sem hozott komolyabb áttörést, de Kádár feltérképezhette, milyen szinten áll a két ország közötti kapcsolat, melyek voltak az 1958-as találkozó után fontosabb változások, melyek azok a kérdések, ahol még pozitív változást lehetett remélni és melyek azok, amelyek nagyobb odafigyelést igényelnek. Kádár 1966-ban még illúziókat táplált abban a tekintetben, hogy az internacionalizmus szellemében közelebb lehet hozni az álláspontokat. A találkozóban és főleg az azt követő időszakban viszont ott lebegtek mindazon problémák, amelyek később összebékíthetetlennek számítottak a két vezető és a két ország kapcsolatában: a kétoldalú kapcsolatok elmélyítésének román részről történő szándékos halogatása, a nemzetközi helyzet megítélésében fennálló nézetkülönbségek, eltérő stratégiai célok.
Az 1967-ben lezajlott pártközi találkozó jó lehetőségnek bizonyult arra, hogy a felek felmérjék az előző évi párt- és kormányküldöttség találkozójának eredményeit. Egy év távlatából Kádár számára már világosabbak voltak a két ország kapcsolatára vonatkozó problémák. Ennek függvényében az alapcélok magyar részről, ha minimálisan is, de változtak: fenntartani az érintkezést, de nem legitimálni a különutas politikát, hatást gyakorolni Bukarestre, szóvá tenni a kétoldalú kapcsolatok stagnálását. Ezen a találkozón még inkább világossá vált, hogy a Ceauşescu-féle nyitás (kül- és belpolitikai) szándékaiban és mélységében nem azonosak a magyar fél által megvalósítottakkal. A belpolitikai különbségeknél sokkal komolyabb problémát jelentett egyes külpolitikai történések megítélése és a kétoldalú kapcsolatok alakulása. A román fél világosan jelezte, hogy teljesen másképpen értékeli és értelmezi a szocialista táboron belüli kapcsolatokat, mint a magyar fél.
Mint említettük, a kétoldalú kapcsolatok alakulása terén tapasztalható stagnálás jelentette a legnagyobb dilemmát Kádárnak. Az 1966-ban megfogalmazott és gyakorlatba ültetett stratégia, ami a kétoldalú kapcsolatok és a jószomszédsági viszony elmélyítésére alapozott több kérdőjelet is felvetett. Ezt Kádár közölte is tárgyalópartnerével, ugyanakkor mélyebb szintű konfrontációt ezúttal sem volt hajlandó felvállalni.
Novák Csaba Zoltán
Transindex.ro

Milyen az a „helyes magyar út” (I.)
A múlt hónapi ünneplés táncos, zenés, tűzijátékos hangulata után, ismét elindult egy ingerlékeny politikai polémia, eléggé rosszmájúan és a mai valóságtól erősen eltávolodva, az ún. magyar útról, pontosabban a „szentistváni, keresztény, magyar útról”. A hozzászólások nagy része zűrzavaros, rosszindulatú vagy túlságosan elfogult volt, és mint mindig a magyar politikában, mindkét oldal szócsőnek használta a „szentistváni” témát.
Az anyaországi viták mellett Erdélyben is megemlékezések hosszú soráról olvashattunk, de ezek nagy része mérsékelt hangú volt.
Lokálpatrióta módon egy picit itthon maradok, a mi aradi újságunknál, és egy személyes „sérelemre” is válaszolok.
Tíz évvel ezelőtt megjelent könyvem, első, szent királyunkról írt kis fejezetét, a Nyugati Jelen aug. 20-án leközölte. Egy „hozzászóló” több pontban elég erősen megbírált. Megjegyzi, hogy „talán mégsem voltak annyira pogányok a magyarok, mint ahogyan ennek tudatát ma ránk akarják erőszakolni”. Most bocsánatot kell kérnem, én nem akarok senkire, semmit ráerőszakolni, de mindenütt, ahol eddig olvastam, a régi nomád, lovas pásztornép, a magyar pogány nép volt. Különben a pogány szó latin eredetű, és a régi (pl. őskeresztény) időkben falusit, vidékit jelentett. (Az új keresztények inkább a városokban szaporodtak, talán innen a megkülönböztetés.) Később a többistenhívőkre használták, tehát aki nem zsidó, nem keresztény vagy mohamedán. „Hozzászólónak” ajánlom Herczeg Ferenc: Pogányok című könyvét. Régi (bocsánat) pogány magyarokról szól.
Második megjegyzése, hogy a Szent Koronát István nem kaphatta a Vatikántól, „mert ott a levéltárban semmi nyoma sincs a korona küldésnek”. Most szégyenkeznem kellene, mert eddig mindenütt úgy olvastam, hogy a Szent István fejére helyezett korona II. Szilveszter pápától ered. Nos, félre téve az iróniát, a Szent Korona körül még mindig tartanak a viták, de ez nem is lényeges. Két komolyabb levéltári anyag maradt fenn, szó szerint egyik sem bizonyítja, hogy ténylegesen Szilveszter küldte volna (személyesen) a koronát. Tudjuk azonban, hogy a Koronának elsősorban szimbolikus értelme (tisztelete) van, az viszont tény, hogy a korona és királyi cím adományozása, annak idején pápai jog volt, de erre „csak a császárnak, mint a keresztény világ tényleges irányítójának hozzájárulásával kerülhetett sor”. A pápától kért koronát végül is, mai szóhasználattal, lobbizás útján kaptuk meg, mert István ügyét támogatta felesége, Gizella és sógora, Henrik bajor herceg is, aki jó viszonyban volt a császárral, és kihasználva politikai befolyását, minden erővel támogatta a magyarok önálló királyságát, hiszen ott húga lett a királyné.
Hozzászólóm kötekedő szándékát mi sem bizonyítja jobban utolsó megjegyzésénél: „Amúgy, ez az egész forrás-könyv zagyvaságokkal lehet tele,…amiként Polgár Judit sem éppen az a szentistváni nagyság, hogy egymás mellett lenne a helyük. Egyazon könyv-címlapon emlegetni őket, enyhén szólva is nagy túlzás. Nagyon nehéz erre józanul reagálni. Könyvem megjelenésekkor – a jobboldalról – olyan megjegyzéseket kaptam, hogy a 101 híres magyar között sok a „nem tiszta magyar”. Kényes téma ez nálunk, és látom, még sokáig az marad. A zsidószármazású sakkozó lány, és a szent király egy könyvben? ! Mosom kezeimet, és kijelentem: nem tehetek róla, hogy a zseniális magyarok egy része zsidószármazású volt. Arról sem tehetek, hogy Nyugaton pl. a Puskás, vagy éppen a Polgár nevet jobban ismerik, mint Szent Istvánét. Az a Polgár- lány egy zseni, akit az egész világ csodál, megérdemli, hogy ott legyen a kiemeltek között. Ezzel nem rontom a nagy király „presztízsét”. Arról, hogy Judit nem „tiszta magyarnak” született, nem tehet, mint ahogy Molnár Ferenc, Teller Ede, Szilárd Leó, Ábrahám Pál, Köstler Arthur és a többiek sem tehetnek.
A fentiek, látszólag magányügynek számítanak, hiszen csak egy könyvről, és néhány megjegyzésről esett szó, de a probléma vetülete szélesebb.
A magyarság még mindig hajlamos, hogy részben téves, és nem ritkán veszedelmes felfogások rabja legyen. A szentistváni útról szóló viták is ezt bizonyítják.
(Folytatjuk)
Hollai Hehs Ottó, Németország
Nyugati Jelen (Arad)

Lugosi ünnepség: évkönyvbemutató és tisztújítás
Az elmúlt szombaton Lugoson a Magyar Ház nagytermében nem maradt üresen egyetlen szék sem. Sokan kíváncsiak voltak a Heti Új Szó évkönyvének, a Mindenki Kalendáriuma19. kötetére. Ugyanakkor megünnepeltük a Temesvári Heti Új Szó megjelenésének25. évfordulóját, valamint a Lugosi Hírmondó100. lapszámának kiadását is.
A kellemes kikapcsolódás mellett a közönség egyben a tisztújító közgyűlés szerepét is betöltötte.
Pozsár József, a helyi RMDSZ-szervezet elnöke köszöntötte a Temesvári Heti Új Szó főszerkesztőjét, Graur Jánost, Szekernyés János újságírót, helytörténészt és Makkai Zoltán gazdasági igazgatót, szerkesztőt, valamint Marossy Zoltán Temes megyei alprefektust és Nagy Zoltán tanácsadót.
Ezután bemutatta a 2015-re tervezett eseménynaptárt. Javaslatok hangzottak el az elkövetkezendő 3 évre szóló vezetőség megválasztására, ugyanis a jelenleginek lejárt a mandátuma.
Marossy Zoltán alprefektus köszöntőbeszédében hangsúlyozta, hogy az RMDSZ szerepe – helyi és országos szinten – a magyarság kivívott jogainak megvédése, a magyarság kultúrájának, nyelvének, hagyományainak és értékeinek megőrzése, a közösségépítés folytatása. Fontos, hogy Lugoson az RMDSZ részt vegyen a városi tanácsban, hogy a magyarság érdekeit képviselhesse.
Graur János, a Heti Új Szó főszerkesztője – aki lugosinak is vallja magát, hisz két évtizeden át itt élte fiatal éveit – köszönetet mondott a lugosi olvasóknak, akik hozzájárultak a lap fennállásához, fenntartásához 25 éven át, akik megrendelik és olvassák a lapot. Szekernyés János, Pálkovács István, Jancsó Árpád és mások írásait komoly és több évtizedes kutatómunka előzte meg.
Szekernyés János elmondta, hogy 50 éve szegődött el újságírónak Temesvárra a Szabad Szónapilaphoz. Elmondta, hogy itt, a bánsági szórványban minden nemzetiségnek megvan a maga történelme. A bánsági magyarság történetét fontos megismertetni a magyar közösséggel, mert a többségi nemzet nem mindig ábrázolja hitelesen és részrehajlás nélkül történelmünket. Állandó helytörténeti rovata van a Heti Új Szóban: a Temesvár kövei, mely túl van az 500. fejezeten. A Mindenki Kalendáriumában is több írással szerepel. Két feledésbe merült bánsági személyiséget mutatott be, az egyik Abafi Aigner Lajos, a Nagyjécsán született történész, aki megírta a szabadkőművesség történetét, a másik a Szakálházán született Kállai Ernő műkritikus, művészeti író.
Graur János méltatta a 15. évfolyamába lépett Lugosi Hírmondót. Méltó elődök – Jakabffy Elemér, Arató Andor, Willer József, Sulyok István és mások – után Lugoson nem könnyű feladat újságot írni, szerkeszteni.
Király Zoltán,a Lugosi Hírmondó főszerkesztője a lugosi szórványban az újságírás és kiadás pályázatairól, nehézségeiről beszélt. A 100. lapszám 16 oldalas – lehetett volna akár 100 oldalas is –, mely főleg válogatás az elmúlt 14 év terméséből. A lapot lugosiak írják, a helyi közérdekű hírek, és aktuálpolitikai írások mellett helyet kapnak az irodalmi próbálkozások, a helytörténet és a lugosi híres emberek fejezetek is. Megemlítette Lugosi Béla világhírű, amerikai filmszínészt és az anyai ágon lugosi származású Teller Ede világhírű tudóst, akikre büszkék vagyunk. Mindkettőjük rövid életrajza benne van a 100. lapszámban.
Célunk továbbra is a hiteles és pontos tájékoztatás. Az anyanyelv első sorban a családban él tovább, valamint a magyar iskolában és a történelmi magyar egyházainkban az istentiszteleteken. Az anyanyelv gyakorlása magába foglalja az írott és/vagy újabban elektronikus újságunkat is.
Időközben megtörtént a szavazás és az eredmények felolvasása. Az új helyi vezetőség és a február 28-i küldöttgyűlésen résztvevő lugosi küldöttek névsora a küldöttgyűlésXcelmellékletben olvasható.
Király Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

XXI. Horváth Béla szavalóverseny
„Magyarrá csak a szív tesz és a lélek”
Szombaton immár 21. alkalommal tartották meg a Fehér-Körös-parti Borosjenőben a város szülöttéről, Horváth Béla színész-rendező-íróról elnevezett szavalóversenyt. Ezúttal a szokásosnál kevesebben jelentkeztek – néhány helységben, ahonnan versmondók szoktak érkezni, szintén valamilyen rendezvényt tartottak –, de aki eljött, ezúttal is jól érezte magát és nem távozott üres kézzel, mert részvételi emléklapot és magyar könyvet valamennyi fellépő kapott.
Miután Bodnár Lajos református tiszteletes megemlékezett az édesanyákról („Isten őket bízta meg a feladattal, hogy életet adjanak”), Szilágyi Ildikó, a régi szavalóversenyek egyik győztese mondott verset, majd dr. Vajda Sándor főorvos, fő szervező, a helyi EMKE-fiók elnöke, műsorvezető köszöntötte a résztvevőket és vendégeket, köztük a város polgármesterét, a megyei RMDSZ ügyvezető elnökét, az ezúttal is sok könyvajándékkal érkezett Magyar Műveltség Szolgálat ügyvezető elnökét. Elmondta: a verseny célja nem a tehetségkutatás, hanem az, hogy azokat a gyerekeket is ösztönözze a verstanulásra, a magyar nyelv magasabb szintű elsajátítására, gyakorlására, akik vegyes házasságból születtek, vagy nincs lehetőségük magyar iskolába járni. Több olyan gyermek, aki az évek során itt állt a mikrofon elé, magyar nyelvű egyetemre iratkozott be – és helytállt. A közönség előtti versmondás bátorságot ad a szavalónak, növeli önbizalmát, a rendezvény maga pedig közösségformáló és összetartó erejű a résztvevők, de az őket felkészítő pedagógusok, szülők, egyházi emberek számára is. Megemlítette, hogy az általa nemrég kapott magas magyar állami kitüntetés (Magyar Arany Érdemkereszt) mindenekelőtt a szórványmagyarságnak szól, és azzal zárta, hogy „Magyarrá csak a szív tesz és a lélek”.
Faragó Péter, az Arad Megyei RMDSZ ügyvezető elnöke köszönetet mondott a lelkes szervező csoportnak, és a jövőben is a megyei szervezet támogatásáról biztosította a szavalóversenyt; Kozák Attila, a Magyar Műveltség Szolgálat ügyvezetője többek között a nagy tudóst, Teller Edét idézte, aki azt mondta: szerencséje volt, hogy anyanyelvül a magyart kapta, amelynek logikája, rendszerezése olyan, ami mellé csak az információkat kell odatenni, és kész a tudomány. Az anyanyelvet pedig meg kell és meg lehet tartani még akkor is, ha adott helyzetben esetleg a háttérbe szorul.
Maga a verseny több csoportban zajlott kor és iskolatípus szerint.
A legkisebbek, óvodások vagy előkészítő osztályosok körében, szokás szerint, nem hirdettek győztest, az opcionális magyar oktatásban résztvevők közül elemistáknál I. Pecican Tania (III. o.), II. Mészáros Ingrid (I. o.), III. Dreghici Patrik (IV. o.), különdíjas Jurjiţa Eevelin (II. o.) lett, valamennyien Borosjenőből. A magyar nyelvű oktatás I–IV. osztályos kategóriájában a zsűri (dr. Brauch Magda elnök, Ujj Ágnes tanár, Bodnár Lajos tiszteletes, Czernák Ferenc és e sorok írója) mindkét kisiratosi versenyzőt, Straub Orsolya Évát (II. o.) és Straub Dorottyát (IV. o.) első díjjal jutalmazta. Az opcionális magyar oktatás (V–VIII. o.) részvevőinek körében I. lett Józsa András (VIII. o., Pankota), II. Csillag Erika (VI. o., Borosjenő), III. Kafinek Róbert (VIII. o., Borosjenő) és Nagy Norbert (V. o., Szapáryliget), különdíjas Máté Richard (VII. o.) és Bochiş Roland (VIII. o.) – e két utóbbi Szapáryligetről. A magyar oktatásban résztvevő V–VIII. osztályosok vetélkedőjében két simonyifalvi kislány lett díjazott: I. Köteles Nikolett (VIII. o), II. Zsóri Réka (VI. o.) Végül a legnagyobbak, a középiskolások álltak a színpadra, itt két első díjat (Koczka Mónika és Koczka Larisa, Borosjenő, XII. o.), két másodikat Filip Alexandru (X. o. és Nagy Tímea, XII. o., mindkettő Borosjenő), egy harmadikat (Gál Izaura, X. o., Kisjenő) ítélt oda a zsűri.
A verseny végén a nemrég Magyarországon jelentős versenyt nyert Czernák Ferenc lippai szavaló három verset mondott el.
***
A nap legnagyobb meglepetése a versenyt követő szeretetvendégségen következett be, amikor dr. Vajda Sándor, a szavalóverseny lelke bejelentette: ez volt az utolsó rendezvény, amelyet levezényelt, és átadja a stafétabotot a fiatalabbaknak, a Straub házaspárnak és a helyi tiszteletesnek, Bodnár Lajosnak. Köszönetet mondott mindenkinek, akik az évek során erőfeszítést nem kímélve támogatták anyagilag és munkájukkal (sokan voltak, köztük igen nagy feladatot vállalt felesége, dr. Vajda Kató), továbbra is segítséget ígért a szervezőknek, és reményét fejezte ki, hogy 21 éves rendezvény tovább folytatódik. Reméljük, úgy lesz.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Rendhagyó tudományóra Nagyenyeden
A Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium diákjai rendhagyó módon ünnepelték meg a héten a Magyar Tudomány Napját, amelyről a Magyar Tudományos Akadémia már 1947-től megemlékezik, ellenben hivatalosan csak 2003-től ünneplik minden év november harmadikán.
A diákok egyrészt vetített előadáson ismerhették meg számos magyar tudós kimagasló tevékenységét, másrészt ők is bemutatókkal készültek, tudósok munkásságát ismertették. A rendezvény – amely része volt az iskolai könyvtárak világhónapja tevékenységsorozatnak – megfelelt a kollégium könyvtárosa, Ercsey Etelka célkitűzésének: a tudományok népszerűsítése és a magyar tudomány jeles képviselői és vívmányai iránti érdeklődés felkeltése.
A Magyar Népmese Napja, az Állatok Világnapja, a németországi meghívásra szervezett „Color My Dreams” olyan kiemelt projektjei a kollégium iskolai könyvtárának, amelyek mágnesként vonzzák a diákságot az olvasás és megismerés birodalmába. Az iskolai könyvtárak világhónapjának tiszteletére rendezett tevékenységsorozat újabb epizódjára november 4-én került sor: ezúttal a Magyar Tudomány Napját ünnepelték.
Mint ismeretes, az MTA már 1947 óta megemlékezik e napról, hivatalosan azonban csak 2003-tól ünneplik minden év november 3-án, azon a napon, amikor Széchenyi István a pozsonyi országgyűlésen egy évi jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudós Társaság megalapítására, s ezzel lehetővé tette a Magyar Tudományos Akadémia létrehozását.
A nemes adomány nem volt hiábavaló, hiszen 1825 óta Magyarország számtalan tudóst, feltalálót adott a világnak, mint az kiderült Dvorácsek Ágoston fizikatanár vetítéséből. A diákok számára nem teljesen ismeretlen adatok hangzottak el, hiszen évente számos hazai és nemzetközi konferencián vagy versenyen vesznek részt eredményesen, ezért Bolyai Farkas, Szent-Györgyi Albert, Teller Ede, Szilárd Leó kimagasló teljesítményeiről alapos ismeretekre tettek szert.
BASA EMESE
Szabadság (Kolozsvár)

A magyar tudomány napja
Csütörtök délelőtt nyílt vándorkiállítás a nagyváradi Ady Endre Líceumban a magyar tudomány napja alkalmából. A Magyarok Világszövetség jóvoltából egy magyar Nobel-díjasokat, feltalálókat és találmányaikat ismertető tárlatot láthatnak az iskolában.
A magyar tudomány napját a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 1997 óta tartja, 2003 óta pedig Kárpát-medence-szerte megünneplik azt november 3-án, ugyanis 1825-ben Széchenyi István ezen a napon birtokainak egy évi jövedelmét felajánlva járult hozzá a Magyar Tudós Társaság megalapításához.
Az Ady Endre Líceum dísztermének szomszédságában helyet kapó, 120 darab, magyar tudományos eredményeket bemutató képből álló kiállítás a gyógyászat, a légi közlekedés, a gépgyártás, a növénytermesztés, az állatorvoslás, atomenergia, világűrkutatás és egyéb területek jeles képviselőivel ismerteti meg az érdeklődőket.
A dr. Pálfi György által összeállított anyag kiállításának megnyitóján a tanintézmény igazgatónője, Vad Márta köszöntötte a jelenlévőket Ciubotariu Éva Ilona aligazgató kíséretében. Az Iskola Másként hetében tartott kiállításmegnyitón Czirják Enikő rajztanár örömmel közölte, hogy a tavaly megkezdett átalakításnak köszönhetően sikerült kialakítani diákjaival egy minigalériának megfelelő termet az iskolában, amelyben már számos vendégkiállításnak, de a növendékek munkáinak is teret adtak.
A megnyitón Mátyás Attila nagyváradi evangélikus lelkipásztor a Magyarok Világszövetsége elnökének, Patrubány Miklósnak az üzenetét adta át a diákoknak. Az üzenet a történelmi Magyarország területén született magyar és nem magyar feltalálók és tudósok rendkívüliségét, illetve Teller Ede atomfizikus és Baráth Tibor történész a magyarságra és a magyar nyelv birtoklására vonatkozó véleményét fogalmazta meg, amely lehetővé tette, hogy „Ady Endre teremtő nyelvén ismerjék meg a világot, és tárják fel legnagyobb titkait.” Mátyás Attila az üzenet kapcsán arra hívta fel a diákok figyelmét, hogy a Kárpát-medencei magyarság hozzájárult a világ fejlődéséhez, és arra ösztönözte őket, hogy munkájukat ne külföldön próbálják majd kamatoztatni, hanem itthon tegyenek meg mindent azért, hogy megvalósítsák önmagukat – Einstein sikerének titkával a birtokukban: szorgalommal és kitartással, egy-egy terület vagy egy szakma kimerítő ismeretével. A megnyitó végén elhangzott Ady Endre Fölszállott a páva és Szilágyi Domokos A próféta című verse.
A kiállítás egy hónapi megtekinthető, és nyitva áll más iskolák diákjai és tanárai, illetve minden érdeklődő számára. Szamos Mariann / Reggeli Újság (Nagyvárad)

Kiállítás az Adyban: száz év magyar találmányai
Különleges kiállítás nyílt tegnap délelőtt az Ady Endre Elméleti Líceumban az Iskola másként elnevezésű hét keretén belül: a díszterem előtti helyiségben az elmúlt száz év magyar találmányait, felfedezéseit bemutató plakátokat lehet megtekinteni.
November 3. hivatalosan 2003 óta a magyar tudomány napja, a neves napot a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum is megünnepli valamilyen formában, ezúttal egy rendhagyó kiállításra került sor, ami egyben az Iskola másként program részévé is vált. A díszterem előtti helyiségben kiállított 80 posztert dr. Pálfi György professzor állította össze, s a Magyarok Világszövetségének jóvoltából érkezett az iskolába. A tudománytörténeti vándorkiállítás megnyitóján Vad Márta iskolaigazgató köszöntése után Mátyás Attila evangélikus lelkész, a Magyarok Világszövetségének Erdélyi Országos Tanácsának elnökeként, a szövetség elnökének, Patrubány Miklós köszöntőlevelét olvasta fel, amelyben többek között Teller Ede szavait idézve a világ magyar nyelven történő megismerésének szépségére mutat rá a szerző. A történelmi Magyarországon született tudósok számos felfedezést, találmányt nyújtottak a világnak, állt még a levél soraiban. Mátyás Attila felhívta a kiállításmegnyitón megjelent diákok figyelmét, hogy napjaink kivándorlási tendenciájának ellentmondva, itthon is lehet sikeres lenni szorgalmas tanulás és kitartás által. A jobb érvényesüléssel, könnyebb megélhetéssel kecsegtető külföld pedig számos hátrányt rejthet, mint például az identitásvesztést, vagy a „modern rabszolgává” válást, mutatott rá beszédében Mátyás Attila. A sikerhez vezető kitartáshoz azonban erős lélekre van szükség, ami pedig csak az Istennel való élő kapcsolatból születhet, mondta el a lelkipásztor. A kiállítást hivatalosan Czirják Enikő, az iskola tanára nyitotta meg, kiemelve, hogy a termet igyekeznek minigalériaként számos alkotással megtölteni, hiszen kiállítási anyag többször is adódik. A tudománytörténeti kiállítás mellett jelenleg is az iskola folyosóján az iskolai fotóklub tagjainak alkotásait lehet megtekinteni.
Megnyitó
Vad Márta igazgatónő elmondta: az egész hónapban megtekinthető kiállítás megtekintésére más iskolák osztályainak jelentkezését is várják. A megnyitót két szavalat zárta: Guba Máté hetedik osztályos tanuló Ady Endre Fölszálott a páva című versét, Kovács Csenge 11. osztályos diák pedig Szilágyi Domokos A próféta című versét adta elő.
Az átfogó kiállítás több mint 300 magyar tudós munkáságát mutatja be, a Nobel-díjas magyar származású tudósok mellett a közúti, légi, kötöttpályás közlekedés, de a számítástechnika világában tett felfedezések is helyet kaptak a plakátokon, de természetesen Rubik Ernő találmánya sem maradt ki. János Piroska / erdon.ro