"Máj. 29-én ünnepelte fennállásának 675. évfordulóját a Maros megyei Sáromberke község. Erre az alkalomra jelent meg Sáromberke történetéről egy kötet /Sáromberke 1319-1994, kiadja a Sáromberki Református Egyházközség/ szerzője Szabó Miklós, a Román Akadémia Társadalmi és Humán Tudományi Marosvásárhelyi Intézetének főkutatója. Ez az ünnepi alkalom egyben tisztelgő főhajtás volt a településhez kötődő Teleki család emléke előtt. Leleplezték Teleki Sámuel kancellár emlékére a református templomban elhelyezett emléktáblát a következő szöveggel: "Római Szent Birodalmi Gróf Széki Teleki Sámuel /1739-1822/ kancellár, a marosvásárhelyi Téka alapítója, az erdélyi magyar tudományosság, egyházak és iskolák pártfogója emlékére állították a falu lakói 1994 május havában". Felolvasták a külföldre kényszerült gróf Teleki Károly üzenetét, majd tudósok emlékeztek Teleki Sámuelre. /Népújság (Marosvásárhely), máj. 31./ Szabó Miklós Sáromberkéről szóló munkájával elnyerte az Erdélyi Múzeum-Egyesület honismereti pályázatának harmadik díját. Az ünnepi emlékezésen előadást tartott még dr. Tonk Sándor egyetemi tanár, az EME országos alelnöke, dr. Deé Nagy Anikó, a Teleki-Bolyai Könyvtár főkutatója. /Népújság (Marosvásárhely), máj. 26./"

Visszaszolgáltatták a Teleki- kastélyt
Új fejezet kezdődik az épület történetében
A XIX. században, empire udvarházak mintájára építették a sárpataki kastélyt, amelynek utolsó tulajdonosa Teleki Károly gróf volt. Az uradalmat 1948-ban államosították. Ezt követően egy évig üres volt. 1950-ben a kommunista hatalom az 1942-től 1949-ig tartó görög függetlenségi és polgárháború áldozatainak ide menekített árva gyerekeit helyezte el ideiglenesen az épületben. Miután őket hazatelepítették, 1951-ben a mikházi kórházotthonból elmebetegeket, majd 1952-től mostanáig halmozottan fogyatékos nőket gondoztak a falai között. 1962 – 1967 között a kastélyhoz tartozó területre több – a szociális otthont kiegészítő – melléképületet húztak fel, amelyeket ma is eredeti rendeltetésüknek megfelelően használnak.
Az Amerikai Egyesült Államokban, illetve Kanadában élő tulajdonosok 2005-ben a tulajdonjog visszaállítására vonatkozó, 2001-ben megjelent 10-es törvény alapján igényelték a kastélyt a hozzá tartozó területtel, emellett 50 ha termőföldre és mintegy 20 hektár erdőre is jogot formáltak az egykori 365 hektáros birtokból. Mivel külföldi állampolgárok, a törvény szerint kárpótlást kaphatnak. A megyei földosztó bizottság döntése azonban még nem végleges – tudtuk meg a polgármestertől.
A kastélyt illetően sikerült kiegyezni a volt tulajdonosokkal. A megyei tanács jogügyi osztályáról megtudtuk, hogy a kórházotthon vezetőségének jelenlétében másfél hónappal ezelőtt tárgyaltak a tulajdonosokat képviselő ügyvéddel, és megegyeztek abban, hogy a kastélyépületet természetben visszaszolgáltatják a hozzá tartozó parkkal. A melléképületek nem képezték az ügy tárgyát, mivel ezeket az államosítás után húzták fel. A döntésről elégedetten nyilatkoztak a tulajdonosok, de még írásos választ nem küldtek. Miután végső egyezség születik, valószínű, hogy az ápoltak elköltöztetéséig a megyei tanács bérbe veszi az ingatlant. Mivel két szociális létesítmény van Sárpatakon, gyakorlatilag megoldható a gondozottak sorsa. A sárpataki intézményben 105 ápolttal 60 alkalmazott foglalkozik.
Tudomásunk szerint a Teleki család turisztikai célra szeretné használni majd a kastélyt, így még az idén új fejezet kezdődhet az épület történetében. Népújság (Marosvásárhely)

Könyvbemutatóval emlékeztek az Afrika-kutatóra
Sáromberke és a Telekiek
Pénteken délután gazdag kulturális programmal, könyvbemutatóval emlékeztek a sáromberkiek az Afrika-kutató Teleki Sámuelre halálának 100. évfordulóján. A megemlékezés koszorúzással kezdődött a Teleki-kriptánál, majd ezt követően a református egyház gyülekezeti termében folytatódott.
A tavaly felújított sáromberki Teleki-kriptában nyugszik – családtagjai mellett – az utazó Teleki Sámuel, a könyvtáralapító gróf dédunokája, aki egykor közel 3 ezer kilométert tett meg afrikai expedíciója során. A kriptánál a Patronus Pro Sarumberg Egyesület tagjai koszorúztak, Nagy-Vajda Domokos tanár a civil szervezet nevében méltatta a 100 éve elhunyt Teleki Sámuelt.
A református egyház gyülekezeti termében több mint hetven személy jelenlétében tartották Berekméri D. István: Sáromberke és a Telekiek című könyvének bemutatóját. A szerző ny. történelemtanár, aki pedagógusi munkájának nagy részét – több mint 25 évet – Nagyernye község iskoláiban fejtette ki, és ebből is 20 évig Sáromberkén tanított. Berekméri D. István Bethlen Gáborról írt kötete 2014-ben a Romániai Magyar Pedagógusszövetség elismerésében részesült, 2015. március 15-én az RMDSZ Maros megyei szervezete a Könyv és Gyertya díjat adományozott a sáromberki pedagógusnak.
Sáromberkének két nagy utazója van
A könyvbemutató résztvevőit elsőként a házigazda szerepét betöltő Porkoláb Levente református lelkipásztor köszöntötte. Bibliarészletet olvasott fel, majd a sáromberkiek és a Teleki család nevében köszönte meg Berekméri D. István újabb könyvét. "A tanár úr letette elénk mindazt, ami a szívében és ami a fejében volt, elraktározva a sáromberki Telekiek múltját. Azokat a gazdag gondolatokat, érzelmeket osztotta meg velünk könyvében, amiket hosszas kutatómunka előzött meg. Bátran merem kijelenteni, hogy Sáromberkének nem egy, hanem két nagy utazója van, hiszen Berekméri D. István is gondolatban bejárta Teleki Samu útját" – hangsúlyozta a lelkész.
A Teleki család részéről a Kanadában élő Teleki Samu, az Afrika-kutató unokaöccse az emlékünnepség szervezőit és résztvevőit levélben üdvözölte, sorait Kozma Mónika olvasta fel. "Meghatott, hogy a sáromberkiek mily’ sok időt fordítottak az ünnepség megszervezésére, amit a család nevében köszönök. Sajnálom, hogy nem vehetek részt az eseményen és nem tudunk együtt ünnepelni, de mindenkit szeretettel üdvözlök" – üzente az utolsó sáromberki gróf, Teleki Károly fia.
A kötet méltatása
A Sáromberke és a Telekiek c. könyvet Nagy-Vajda Domokos tanár méltatta. A jelenlévők megtudták, hogy a kötet 2016. március 10-re készült, Teleki Samu halálának 100. évfordulójára. A könyv első része a település történetének a rövid bemutatásával kezdődik, amíg Teleki- birtok lesz (1674), majd Teleki Sámuel könyvtáralapító-kancellár életét és tevékenységét mutatja be, függelékkel ellátva. A második rész az Afrika-utazó Teleki Samuról szól, de ugyancsak Sáromberkéről indul ki, majd az expedíció 1887-1888-as útját követi, melyet Teleki Ludvig Höhnellel tett Kelet-Afrikában, és amelynek során felfedezték a Rudolf- és Stefánia-tavakat, valamint a Rudolf-tó déli oldalán levő Teleki-vulkánt (646 m). Lényegében ez a második rész a terjedelmesebb, hisz az alkalomhoz, a századik évfordulóhoz igazodik. "A szerző sikerrel használta fel mindazt az anyagot, amit az expedíció két vezetője – Höhnel és Teleki – papírra vetett, de az expedícióra vonatkozó egyéb ismeretanyagot is. A II. Rákóczi Ferencről és a Bethlen Gáborról írt történelmi témájú könyvek után a Sáromberke és a Telekiek a szerző immár 3. verses formájú, felező tizenkettesben megírt történelmi munkája. Utóbbi ezenkívül földrajzi, természetrajzi és etnográfiai tekintetben is jelentős" – tette hozzá Nagy-Vajda Domokos.
A könyvismertető után Jánosi Ferenc, Nagyernye község polgármestere gratulált meleg szavakkal a szerzőnek, majd Mezei Ildikó nyugalmazott magyartanár szólt elismerő szavakkal Berekméri D. Istvánról. "A tanár úr volt kitől örökölje képességeit, tehetségét, hiszen korábban már nagyapja is tollforgató ember volt, idős korában részletesen lejegyezte emlékeit" – mondta a magyartanár.
A szerző vallomása
Elmondása szerint Berekméri Domokos István azért választotta – korábbi munkáihoz hasonlóan – most is a felező tizenkettest, hogy lehetősége legyen ez alkalommal is a nagy mennyiségű ismerethalmaz sűrítésére, tömörítésére, hiszen egyrészt az emberek olvasásra szánt ideje kevesebb napjainkban, másrészt a szerző sajátosan egyedi jellegű munkája jobban láthatóvá lesz. Említésre méltó, hogy a könyvben megtaláljuk a különböző afrikai törzsek – maszáj, kikuju, szuk, turkána stb. – pontos leírását gazdasági, társadalmi és etnográfiai szempontból, de érdekes a kelet-afrikai törzsek társadalmi szerkezeteinek a bemutatása is. (pl. Szembodzsa szultánsága, Miriali szultán hét kis királysága stb.). A szerző mindvégig hangsúlyozza az európai és afrikai kultúra és civilizáció találkozásának pillanatait, pl. cserekereskedelem vagy a hongók (kölcsönös lefizetések) alkalmával. Rámutat ugyanakkor arra, hogy Teleki igazi földrajzi felfedező, ellentétben pl. Fischerrel, aki német ügynökként járt a térségben, s az európai gyarmatosító érdekeket képviselte. Teleki barátságosan viszonyul a bennszülöttekhez, ritkán ütközik velük és csak védekezésképpen. Élelmiszereiket sem kobozza el, csupán egyszer, az ultima ratióhoz való folyamodásként engedi meg az állatlopást a szukoknál azért, hogy emberei ne haljanak éhen.
A könyvbemutatón a szerző hangsúlyozta, hogy ellentétben a nyugat-európai Afrika-utazókkal, Teleki igazi földrajzi felfedező, aki nem gyarmatosító érdekeket képvisel, hanem egy akkor még "terra incognitát" (ismeretlen vidéket) járt be Kelet- Afrikában utazótársával, Ludwig Höhnellel, és a közel 250 fős verbuvált hadával, melyben a pagazik (teherhordók), aszkárik (teherhordókat felügyelők és segítők) mellett afrikai utazókat, karavánokat kísérő vállalkozókat, őrző-védő csoportot (Dzsumbé Kimemeta, Dualla Idrisz), tolmácsokat is találunk. Érdekességként elmondta, hogy ellentétben az akkori Afrika-utazókkal, Teleki Samu kelet-afrikai expedícióját saját költségéből fedezte, ennek összege 130.000 koronára tehető, mely hozzávetőleg 4 kg színaranynak felel meg.
A könyv grafikája, a design is tetszetős, a hátsó borítólap alkalomhoz illő, szellemes: "A két Telekinek emeltem kalapot,/ Hiszen mind a kettő Sáromberkén lakott./ Sámuel könyvekkel gyújtotta a lángot,/ Samu tágította a földi világot!" A kötet a marosvásárhelyi Media Image Kiadó gondozásában jelent meg.
Az ünnepséget, amely a kötet dedikálásával és kötetlen beszélgetéssel ért véget, Porkoláb Orsolya orgonajátéka, Berekméri Réka gitárjátéka, Berekméri István és Catana Cristina szavalatai tették színesebbé. Porkoláb Ildikó tanítónő részleteket olvasott fel a könyvből.
Berekméri Edmond. Népújság (Marosvásárhely)

A Teleki-kripta felújítását tervezik
A közeljövőben egy különleges műemlék, a Teleki-kripta felújítását tervezik Marossárpatakon. Orbán János művészettörténész szerint az értékes építményt úgy kell restaurálni, hogy eredeti formáját megtartsa, értékeit megőrizze.
Mint ismeretes, Marossárpatak két műemlékkel dicsekedhet: a Teleki-kastéllyal és a Teleki-kriptával. Az alsó udvari kastélyban, amely 1872-ben épült, ma is gyönyörködhetünk, a község központjában található épület minden bizonnyal megragadja az átutazók figyelmét. 1945-ben államosították, utolsó tulajdonosa Teleki József volt. Az épület az idők folyamán többféle rendeltetéssel bírt: volt iskola, kultúrotthon, gyermekotthon, jelenleg kórházotthon.
A település másik műemléke a Teleki-kripta, amely a 19. század első éveiben épült. Ide temetkeztek egykor a sárpataki Teleki család tagjai. A piramis alakú sajátos építmény hosszú évtizedekig romosan állt. 2007 őszén négy helyi tanácsos saját költségére rendelt és szereltetett vasrácsot a műemlék bejáratához, hogy megakadályozza a sírgyalázók behatolását. A marossárpataki önkormányzat előzőleg szakembert kért fel arra, hogy véleményt mondjon a kripta jelenlegi állapotáról, s tanácsot adjon a műemlék felújítását illetően. A sáromberki születésű Orbán János művészettörténész már akkor elmondta: először is a rendelkezésre álló egyszerű eszközökkel – védőrács felszerelése, az épület környékének karbantartása, a gyomok, cserjék rendszeres eltávolítása – lehet megakadályozni az értékes műemlék további pusztulását, a felújítást pedig csakis szakképzett restaurátorok és építészek végezhetik majd, hiszen a lepusztult belső és a különleges faragott kőelemek helyreállítása kényes és hozzáértést igénylő feladat lesz. De sajnos, meglehetősen költséges is. Az elmúlt években a helyi önkormányzat nem tudott pénzt elkülöníteni erre a célra, hiszen az építészeti tervek, a kivitelezési munkálatok és a kőrestaurálás összértéke meghaladja anyagi lehetőségeit.
A marossárpataki Teleki-kripta története
A művészettörténész kérdésünkre elmondta: az ún. régi kastély dombjának keleti oldalában kialakított Teleki-kripta, melynek bejárata elé két zömök, dór fejezetes oszlopot állítottak és faragott mészkőből készített, piramist idéző falazatot raktak, különleges formája, jó arányai és kivitelezésének igényessége révén igen értékes műemlék még mai, lepusztult formájában is. A belső tér oldalfalaiban alakították ki a sírokat, az ezek fölötti téglalap alakú falfülkéket vélhetően a feliratos sírkövek számára hozták létre. Az épületbelső nagyon megrongált, a sírkövek egy része eltűnt. Ma többek között Teleki Mihály, Teleki Eszter, Teleki Lajos, Teleki Károly rossz állapotban lévő sírkövei találhatóak még itt. "A kripta építése a XIX. század első éveire tehető, és bizonyára Teleki Domokoshoz, Torda vármegye főispánjához, a marosvásárhelyi Bernády téri Teleki-palota építtetőjéhez köthető, hiszen róla tudjuk, hogy szülei, a család sárpataki ágát megalapító Teleki Lajos és Telekiné Bethlen Kata sírja fölé, az ide készített "piramis" aljába 1808-ban latin feliratos sírkövet helyezett. Ha hihetünk ennek az adatnak, a szép építmény meglehetősen korai erdélyi példája ennek a síremlékformának, egyben a század elején divatba jött klasszicista építészeti formanyelv egészen különleges változatát idézi" – nyilatkozta a művészettörténész.
Valami elkezdődött…
A közelmúlt fejleményei azzal biztatnak, hogy jobbra fordulhat a kripta sorsa, nemrégiben gróf Teleki Kálmán, a gernyeszegi Teleki-kastély örököse és a budapesti Forster Központ műemlékes szakemberei is érdeklődtek állapota felől. Néhány héttel ezelőtt Teleki Kálmán és Orbán János Kozma Barna polgármester jelenlétében megtekintette a műemléket és a felújítás konkrét részleteiről tanácskoztak. Április 23-án, szombaton a szakemberek (Orbán János művészettörténész és Ferenczi Márton régész) megtisztították és leltárba vették a kripta még meglévő, szabadon álló sírköveit. Méréseket végeztek, fényképek készültek, rövidesen pontos rajzdokumentáció készül a kövekről. Sor került a kripta külsejének részleges letakarítására is (orgona-bokrokat, gyomokat távolítottak el); a munkálatok a közeljövőben folytatódnak. A helyiek szándéka szerint restaurálási tervnek kellene készülnie az értékes műemlék rendbetételéhez.
Közös összefogással – anyaországi pályázati pénz, helyi önkormányzati támogatás és a Teleki-utódok hozzájárulása – a sárpatakiak megpróbálják felújítani Erdély egyik legrégebbi piramis alakú kriptáját, a falu épített örökségét képező műemléket.
Berekméri Edmond
Népújság (Marosvásárhely)

Perjátékban újrajátszott történelem
Rendhagyó előadást tartottak a kolozsvári Báthory István Líceum dísztermében: a budapesti ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Perjátszó Köre az Ezerkilencszázötvenhat című perjátékot mutatta be.
Erdélyben némileg ismeretlen műfajjal mutatkozott be az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) hivatalos, kifejezetten perek előadására specializálódott színjátszó társulata. A román diktátorházaspár peréből készült ugyan egy „játék”, de magyar nyelven ilyenfajta előadást nem nagyon láthattunk eddig. Egyébként a perjáték a perszimuláció és a színjátszás olyan egyedi egyvelege, amit ezúttal a Kolozsvárra látogató egyesület egyedül képvisel egész Magyarországon.
A Kisteleki Károly tanár által vezetett társulat 11 esztendeje alakult, tagjai többségében az egyetemen tanuló diákok, jogász és politológus hallgatók vegyesen, de a csoportot színesítik olyan végzett jogászok is, akik egykor szintén az ELTE-n tanultak. Az elmúlt évek során számos előadást vittek színre, amelyekben olyan történelmi személyiségek nevezetes pereit dolgozták fel, mint Marie Antoinette, Stuart Mária vagy Charles Manson, Bibó István. De vannak Erdélyhez köthető perjátékaik is: Báthory Erzsébet, illetve Fráter György pereit is bemutatták a közönségnek.
Két per 1956-ból
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a Kincses Kolozsvár Egyesület és az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara szervezésében a múlt hétvégén bemutatott Perjáték két pert ölelt fel: Angyal István, valamint az úgynevezett egyetemisták perét. Míg az elsőben valós személyeket jelenítenek meg, addig az egyetemisták perében képzelt személyek, vádlottak szerepelnek, de valódi peranyagok alapján. Ahogyan Kisteleki István hangsúlyozta: az előadás mindössze öt százalékban tartalmaz fiktív elemeket, a többi kutatásokon, dokumentumokon, beszámolókon alapul.
Mintegy hat évtized távlatából lebilincselően érdekes átélni az 1956-os és az azt követő eseményeket, ám a korabeli szereplők számára a perek az élet és a halál kérdését jelentették. Az 1928-ban született Angyal István a budapesti Tűzoltó utcai csoport vezetője volt, hithű kommunista, aki a forradalmi események alatt következetesen a proletárdiktatúra győzelméért harcolt, mind a szovjet megszállók, mind a kapitalista restaurátorok ellen. Idealizmusát mi sem mutatja jobban, minthogy – talán egyedüliként a forradalmárok közül – a Tűzoltó utcaiak által ellenőrzött házakra Angyal a magyar zászlók mellé a vörös zászlót is kitűzette, ezzel azt üzenve a szovjet katonáknak, hogy ők harcolnak a valódi munkásforradalom mellett. Később röplapokat, felhívásokat szövegezett, sokszorosított és terjesztett. Ahogyan a periratból is kiderült, Angyal abban bízott, hogy Kádár János majd igazolja őt, a kommunista vezető kiáll mellette, és felmentik a vádak alól. De a meghasonulásközeli állapotba jutott Angyalon semmi sem segíthetett, halálra ítélték, és alig 30 évesen kivégezték.
A második bemutatott per azért volt döbbenetes, mert a diákok, akiket elítéltek, egy normális társdalomban talán még egy intést sem kaphattak volna cselekedeteikért. De 1956-ban és az azt követő években normalitásról nemigen beszélhetünk. Egyetemisták voltak, akik utcára vonultak, és fájdalmukat, elkeseredettségüket szerették volna a forradalom, a változtatni akarás szolgálatába állítani. Egyiküknek például egyetlen bűne az volt, hogy az egyetemi újságban írogatott, interjút készített néhány forradalmárral, és ezért több éves börtönre ítélték.
Vád és védelem
Talán emlékszünk még az 1989 karácsonyán a román televízióban bemutatott Ceausescu-perre (az előadás megtekintése alatt óhatatlanul előjöttek ezek a párhuzamok), amikor a diktátorházaspár védőügyvédje dörgedelmes vádbeszédet tartott „védencei” ellen. Nos, az arányokat és az előjeleket betartva valahogy ilyeneknek lehet elképzelni az 56-os forradalmárok védőügyvédeit is. Akik, ha nem is licitáltak rá a vádakra, de sok hasznot sem hoztak a szerencsétlen vádlottaknak. Aki egyszer a népbíróságok elé került, annak legfeljebb az volt a kérdése, hogy életét megkímélik-e vagy sem.
Tanulságos előadás volt, ami a (sajnos) kevéske nézőt gondolkodásra késztette. Szükség van a történelem „újrajátszására”, talán éppen azért, hogy a rossz dolgok ne ismétlődjenek meg.
Nánó Csaba

Filmen örökítette meg a marosvécsi találkozókat Kemény János báró
Családi filmet kevesen forgattak a két világháború között Erdélyben, de Kemény János báró közéjük tartozott: a 17. Filmtettfeszt kolozsvári kiadásán az Erdélyi Helikon íróit láthattuk mozgóképen.
Az erdélyi irodalom mecénása, az Erdélyi Helikon megszervezője, Kemény János báró nemcsak szenvedélyes vadász volt, kedvtelései közé tartozott a fényképezés és a filmkészítés is. Mindez akkor derült ki, amikor Czigány Zoltán filmrendező az 1990-es évek elején kalandos módon bukkant rá Párizsban a 9,5 miliméteres tekercsekre és felhasználta azokat a Kemény János báró filmjei című 1992-es dokumentumfilmjében.
Ezt a filmet láthatta hétvégén a kolozsvári közönség, maguk a tekercsek ugyanis jelenleg a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban található Kemény-hagyatékban várják, hogy sor kerüljön a digitalizálásukra, tudtuk meg a filmvetítés utáni beszélgetésen.
Czigány Zoltán filmrendező megkereste azokat az embereket, akik még emlékezhettek a filmtekercseken látható emberekre, levetítette nekik a felvételeket és rögzítette első reakcióikat. Megszólal többek között Kemény Árpád, Marosi Ildikó, Sütő András, Kiss Jenő, Teleki Gemma, de a Kemény-gyermekeket a marosvécsi kastélyban nevelő egykori cselédlány is.
A felvételeken vadászzsákmánnyal pózoló Kemény János bárót, szaladgáló gyermekeit és a marosvécsi kastély számos híres vendégét láthatjuk: például Bánffy Miklóst, Tamási Áront, Nyírő Józsefet vagy a jóízűen nevető Teleki Károly grófot. A felvételek alatt és között hallható kommentárokból képet alkothatunk a marosvécsi találkozók hangulatáról, megtudjuk például, hogy Dsida Jenő, aki mindig a toronyszobában kapott szállást, itt olvasta fel először Psalmus Hungaricust. De a film nem áll meg az aranykornál, a megszólalók az államosítás utáni hányattatásokra is utalnak, és néhány felvillanó, retinánkba égő felvételen feltűnnek a kastélyban 2014-ig működő Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ szomorú körülmények között élő lakói.
Újabb filmfelvételek kerülhetnek elő
A némafilm-felvételek ismétlődéséből látni, hogy a Párizsban előkerült filmanyag nem túl hosszú. „Ez a jéghegy csúcsa” – mondta a Filmtettfeszt keretében szervezett beszélgetésen Szebeni Zsuzsa színháztörténész, a sepsiszentgyörgyi magyar kulturális központ vezetője. Mint mondta, a Petőfi Irodalmi Múzeumban őrzött Kemény-hagyaték teljes átfésülését nyáron kezdték el. „Van olyan boríték, ami nem volt kinyitva, illetve még mindig van a mikrofilmtárban olyan felvétel, leginkább vadászatokról, amelyeknek a feldolgozása mai napig nem történt meg” – magyarázta a kutató, aki azt is hozzátette, hogy vannak olyan filmjelenetek, amelyekhez a Dámvad című, Kemény Jánosról szóló dokumentumfilm készítésekor még nem fértek hozzá, annak ellenére, hogy tudtak a létezéséről.
Nagy Kemény Géza, a báró unokája felidézte, hogy a hagyatékot a bukaresti magyar nagykövetség és a MALÉV-járat segítségével juttatták el a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumba, mikor a család úgy döntött, hogy áttelepül Magyarországra. Nem volt egyszerű: a hagyatékot MALÉV feliratú táskákban vitték, hogy ne keltsen feltűnést, hiszen a Securitate figyelte minden lépésüket.
Az örökös elárulta, hogy a hagyaték eddigi feldolgozása során a Czigány Zoltán 1992-es filmjében elhangzottakhoz képest számos új információ derült ki, például az, hogy a mészégető munkásként gürcölő írót Petru Groza parancsára helyezték át jobb munkahelyre. Előkerültek ugyanis Petru Groza akkori román miniszterelnök Kemény Jánoshoz magyar nyelven írt, irodalmi értékű levelei, külön érdekesség, hogy az elsőben még elvtársnak, a másodikban már írónak nevezi, a harmadikban pedig már őszinte barátsággal üdvözli. Kemény János válaszai sajnos egyelőre ismeretlenek.
Új megvilágításba került Kemény János színháztörténeti szerepe
A Kemény család három éve kapta vissza a marosvécsi kastélyt, ahol azóta, a helikoni leszármazottak éves találkozóján több kiállítást nyitottak meg, legutóbb nyáron, éppen Kemény Jánosról. Ez egy „alapkiállítás”, amit témák szerint fejlesztenek tovább, most éppen egy színháztörténeti résszel, mondta el Szebeni Zsuzsa.
Mint utalt rá, elképzelhető, hogy Kemény Jánosnak nagyobb szerepe volt a marosvásárhelyi Székely Színház alapításában, mint eddig gondolták, ugyanis előkerült az intézmény részletes költségvetés-tervezete, műsorpolitika-vázlata az író kéziratai között. „A történelmi körülmények nyilván nem tették lehetővé, hogy exponálja magát” – magyarázta a színháztörténész.
A feldolgozás alatt álló hagyaték több kincset tartalmaz még, hívta fel a figyelmet Szebeni Zsuzsa: egy „nagyon komoly” történelmi családregény vázlatát, Bánffy trilógiájának párhuzamát, személyes hangvételű jellemzéseket irodalmi személyiségekről, illetve a helikoni jegyzőkönyvekben olyan meglátásokat az erdélyi színház, mozi, vagy múzeum helyzetéről, amelyeket ma felmerülő kérdések kapcsán is lehetne hasznosítani.
Amellett, hogy minden más erdélyi arisztokratánál többet költött a kultúra támogatására, például megmentette a kolozsvári színházat egy óriási válságtól, Szebeni Zsuzsa abban látja Kemény János jelentőségét, hogy volt diplomáciai érzéke, a sokféle erdélyi értelmiségit együttműködésre bírni. maszol.ro