Kincses Előd máj. 26-án Ion Iliescu elnökhöz írt nyílt levelét közölte a lap. A levélre azóta sem kapott választ. A levélben arra kérte Iliescut, hogy vizsgáltassa ki azt a helyzetet, amelybe a Vatra Romaneasca által szított ellenségesség miatt került. Kincses Előd kérte az ügyében nyomozók leváltását és az ügy áthelyezését. Az RMDSZ Maros megyei szervezete, Sütő András elnökön keresztül több mint hat hete hasonló kérést tett, amelyet 60 melléklettel támasztott alá, de kérésüknek nem fogadta el a főügyész. A marosvásárhelyi eseménykért felelős Gambra Gheorge ezredest nem vonták felelősségre. /Kincses Előd: Levél Ion Iliescu elnökhöz. = Magyar Hírlap, jún. 29./

Magyar tudományos kitüntetés határon túli fizikusnak
A magyar tudomány ünnepe alkalmából kitüntetett magyar tudósok között kiemelkedő kitüntetést kapott november 3-án Miskolcon Gábos Zoltán, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem emeritus professzora, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. A Charles Simonyi által alapított rangos Simonyi Károly-díjat először vehette át határon kívül dolgozó magyar fizikus.
Gábos Zoltán az erdélyi fizikaoktatás és -kutatás nemzetközileg elismert szaktekintélye. Jelenlegi fizikaprofesszorok tanárainak is a tanára volt. Hosszú szakmai pályafutása során, amely a kolozsvári Bolyai, majd a Babeş–Bolyai Tudományegyetemhez kapcsolódik, nemzedékeknek mutatott példát emberségről, kitartásról és szakmai elhivatottságról. Nemzetközileg elismert tudományos teljesítménye, hogy elsőként dolgozott ki egy Lagrange-módszert a relativisztikus forgási hatások vizsgálatára. Úttörő munkát végzett a magasabb spinű részecskék kvantumelméletével, a részecskék polarizációjával és a polarizációs tenzorok parametrizálásával kapcsolatban. Kibővítette a Hamilton-Jacobi egyenlet alkalmazási területét. Az Erdélyben végzett fizikusok jelenlegi generációja büszke arra, hogy tanítványainak vallhatják magukat. Az MTA által adományozott díjat Gábos professzor úr az elismert kutatási eredményeiért, a hosszú szaktanári munkájáért és a kutató generációk nevelésében végzett kimagasló tevékenységéért vehette át.
Gábos Zoltán jelölése
A Kolozsvári Református Kollégiumban letett érettségi után az 1943/44-es tanévben a budapesti József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem gépészmérnök szakos hallgatója lett. A háborús körülmények miatt megszakított egyetemi tanulmányait 1945-től a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen folytatta, ahol 1947-ben matematika–fizika szakos oklevelet szerzett, ugyanitt doktorált 1949-ben.
A Bolyai, majd a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen 1948–49-ben tanársegéd, 1950–51-ben adjunktus, 1952–1961-ben docens, 1962–90-ben egyetemi tanár. 1990 óta emeritus professzor. 1962–65-ben a Fizika Kar dékánhelyettese, 1966–1976-ban a kar dékánja, 1976–86-ban az Elméleti Fizikai Tanszék vezetője. Fényes Imre és Vescan Teofil tanárai indították el a tudományos pályán. Csak kevés időt tölthetett mellettük, mert 1950-ben mindketten távozásra kényszerültek. Fényes Imrétől, akinek termodinamika könyvét még kézirat formájában kommentálta, a termodinamika, a statisztikus fizika és a variációs elvek, Vescan Teofiltól a relativitáselmélet és a részecskefizika szeretetét tanulta.
Már a nyomasztó elszigeteltség idején, az ötvenes években elkezdett foglalkozni a forgó testek gravitációs kölcsönhatásával. Sikerült a Lagrange-függvényt általánosítania, mely a mozgásegyenletben egy sodró hatást és egy pörgető hatást leíró tag megjelenésére vezetett. Büszkék lehetünk arra, hogy a NASA által felkarolt és nemrég sikeresen lezárult Gravity Probe B műholdas kísérlet az általa adott, a haladó és forgómozgások összjátékát leíró mozgásegyenleteket is alátámasztja.
Vizsgálta az egyenletesen és a gyorsulva forgó test gravitációs hatását is rúd és gyűrű alakú próbatest esetében. Meghatározta, hogy a forgó központi test gravitációs hatásának kitett elektronnak hogyan módosul a polarizációs állapota.
Foglalkozott a müon-neutrínók problémájával, s megmutatta, hogy zéró nyugalmi tömeg esetében egy, zérótól különböző esetben két polarizációs állapottal kell számolni. Ha egy bomlási folyamatban müon-neutrínó vesz részt, a különbségnek a bomlási folyamatban részt vevő más partnerek polarizációs állapotában is jelentkeznie kell.
Gábos Zoltán értékes eredményeket ért el a magasabb spinű részecskék kvantumelmélete, a részecskepolarizációs állapotok leírása és a bomlási folyamatok megértése terén is.
1990 óta az erdélyi fizika múltjának feltárásával, valamint Bolyai János gravitációelméleti eredményeinek bemutatásával és értékelésével foglalkozik.
Hét fizikai témájú könyvet írt. 1959-ben ő jelentette meg az első modern felfogású román nyelvű termodinamika-könyvet. Az utóbbi évek terméséből kiemeljük ennek magyar nyelvű átdolgozását (Erdélyi Múzeum-Egyesület, 1996) és a Statisztikus fizika (2000) című könyvét.
Gábos Zoltán oktatói tevékenysége igen széleskörű, eredményessége lenyűgöző. Az elméleti fizika minden fő tárgyát oktatta, de voltak anyagszerkezeti, fizikai kémiai és matematikai analízis előadásai is. A könyveken kívül három egyetemi jegyzetet is írt.
Ma is aktív tanítványainak számát szinte fel sem lehet becsülni. A kolozsvári egyetem fizika kara tanszemélyzetének kb. háromnegyedét tanította, és mintegy 10 tanítványa végez tudományos tevékenységet a Kolozsvári Fizikai Kutatóintézetben. Olyan híres középiskolai tanárokat nevelt, mint Bartos Elekes István (Nagyvárad), Boga Ferenc (Szatmárnémeti), Darvay Béla (Kolozsvár), Dvorácsek Agoston (Nagyenyed), Kotta László (Sepsiszentgyörgy), Máthé Márta (Marosvásárhely), Szász Ágota (Marosvásárhely), Tellman Jenő (Kolozsvár). A magyar nyelvterületen alkotó fizikusok közül kiemeljük Néda Zoltánt (BBTE, az MTA külső tagja), a KFKI-ben dolgozó Biró Lászlót és Varga Lajost, a Debreceni Egyetemen dolgozó Gulácsi Zsoltot, a szegedi Varró Jánost. Romániai tanítványai között szerepel Lupei Voicu (a Román Tudományos Akadémia tagja), Marius Ion Piso (a Romániai Űrkutatási Ügynökség elnöke), Silisteanu Ioan (a Bukaresti Magkutató Intézet vezető kutatója) és Uliu Florea (a Craiovai Egyetem professzora). Az Egyesült Államokban tevékenykednek Bodor Miklós, az MTA külső tagja, valamint Albert István, Albert Réka, Jankó Boldizsár, Mocsy Ágnes, Ravasz Erzsébet és Mária, Toroczkai Zoltán, Nicuslecu Vasile, Tomuta Liviu, Vaida Mihai, többen professzori minőségben. Más országokban szereztek elismerést Câmpeanu Radu (Kanada), Csillag István (Stockholm), Deutsch Váradi Rudolf (Németország), Gulácsi Miklós (Ausztrália) és Magyari Jenő (Svájc).
E lenyűgöző felsorolásnál is többet mond egyik tanítványának véleménye Gábos Zoltán tanáregyéniségéről, melyet bizonyára a fentiek közül is nagyon sokan osztanak: „Ő volt és maradt is számomra a Tanári Példakép. Tanított kvantumot és statisztikus fizikát is, engem teljesen lenyűgözött minden előadása. Nem követett semmit, senkit, saját gondolatait írta fel a táblára. A fizika szépsége, mély összefüggései és egysége folyamatosan kerekedett ki az órák során. Nem volt egyetlen fölösleges mondata sem, és nem hagyott ki soha semmi fontosat. Tökéletes előadásokat tart.”
Patkós András akadémikus, ELTE
Nagy Károly akadémikus, ELTE
Bencze Gyula a KFKI emeritusa
Tél Tamás egyetemi tanár, ELTE
Szabadság (Kolozsvár)

Markó Attila: ostobaságot beszél a volt Maros megyei prefektus
Bődületes ostobaságnak nevezte Markó Attila a volt Maros megyei prefektus, jelenleg PDL-szenátor Marius Paşcan nyilatkozatát, mely szerint a magyar állam 1941-ben „elrabolta" román tulajdonosuktól az 1989 után a magyarok által visszaigényelt javakat, a román állam pedig a restitúciós törvényekkel asszisztált a „lopáshoz”.
A szenátor mondanivalóját az 1941. évi 1440-es magyar miniszteri rendelettel támasztotta alá, amely értelmében a magyar állam tulajdonjoga kiterjeszthető az 1940-ben Magyarországhoz csatolt Észak-Erdélyben lévő, román állami tulajdonban lévő vagyonelemekre.
A magyar állam a második bécsi döntés után senkitől nem vett el ingatlant, nem államosított, csak a közvagyon vált állami tulajdonná, ami nyilvánvaló, hisz az állami tulajdonok cseréltek gazdát – mondta a Transindexnek a képviselő. „Ugyanez történt 1919-ben is, csak ellenkező előjellel. Mondhatnánk azt is ezen az alapon, hogy Románia egész Erdélyt elvette, és kérjük vissza” – fogalmazott. A politikus szerint a szenátor a tulajdon fogalmával is játszik, mert az 1997 óta restitúciós törvényeknek egyszer sem módosult a filozófiájuk. „Mindegyik jogszabály azt mondta ki, hogy az 1945 májusa után államosított ingatlant szolgáltatják vissza. Azaz a magántulajdont, nem az állami tulajdont” – zárta a restitúciós bizottság volt tagja.
Marius Paşcan ugyanakkor a kisebbségek parlamenti szervezeteinek juttatott állami támogatás mértékét is kifogásolta. Szerinte elfogadhatatlan, hogy 83 millió lejt kapjanak évente kulturális, vallási rendezvényekre, háromszor annyit, mint a román pártok, és nem számolnak el az összegekkel. (hírszerk)
Transindex.ro

A vállalkozók lelkére beszélt Böjte Csaba
A Romániai Magyar Közgazdász Társaság vállalkozókat hívott össze csütörtök este Székelyudvarhelyen arra a jótékonysági rendezvényre, ahol Böjte Csaba ferences szerzetes életbölcsességeit, tanulságos és megfontolandó gondolatait osztotta meg a jelenlévőkkel.
A csíkszeredai Role együttessel közösen sikerült kizökkenteniük egy kis időre a hallgatóságot a hétköznapokból, az adományokból közel háromezer lej gyűlt össze, amelyet az atya által vezetett Szent Ferenc Alapítványnak adtak át.
A rendezvényt Tankó László közgazdász nyitotta meg, kiemelve: a felgyorsult élet, az ellentmondások és az értékrend felborulása sokakat késztet arra az elmélkedésre, hogy vajon melyik a jó irány. „Csaba testvér olyan értéket teremtett, amelyből mindannyian merítkezhetünk, és arra kértük, azokra a kérdésekre próbáljon választ adni nekünk, amely mindannyiunkat foglalkoztat és mindannyian keressük rá a választ. Azt tapasztaljuk, hogy nagy a munkanélküliség, mégis nehezen találunk megfelelő munkaerőt, mindannyian ráfogjuk valamire kudarcainkat nap mint nap, szenvedünk a szegénységtől, a krízistől, a környezetünktől” – mondta el röviden a találkozó apropóját Tankó László.
Amint azt már a sajátos humoráról ismert Böjte Csaba atyától megszokhattuk, a legnagyobb természetességgel beszél olyan hétköznapi, ám igen fontos dolgokról, amely boldogabbá, kiegyensúlyozottabbá teheti életüket. Számos bibliai, és saját életében megtörtént esettel támasztotta alá: az utunkba gördülő akadályok, nehézségek nem minden esetben jelentenek rosszat. Sőt, szükségünk van a küzdelemre, a feladatokkal való megbirkózásra, hiszen ezáltal erősödünk meg. „A súlyemelő kezéből nem veszem ki a súlyt, mert akkor sosem lesz bajnok belőle. A kollégáinkat is meg tudnunk győzni arról, hogy nem mindig a pénz a legfontosabb, hanem a feladat, amit el kell végeznünk, amit jó elvégezni. Mária is panaszkodhatott volna, hogy nincs ahol megszülje a gyereket, nincs hideg víz, meleg víz, nem megy semerre. De akkor nem lenne ma a mennyek királynő asszonya” – fogalmazott a szerzetes.
A vállalkozók, munkaadók figyelmét arra hívta fel a ferences szerzetes, hogy minden ember értékes, Isten selejtet nem teremt. Tehát ahhoz, hogy az alkalmazott jól teljesítsen munkahelyén, fel kell szabadítani őket a szeretetre, a jóságra és az alkotómunkára. Minden helyzetben kerülni kell a hangoskodást, az erőszakot, a durvaságot, hiszen “még senkit sem szidtak jobbá”, s csakis a másikra való odafigyeléssel lehet kihozni a legjobbat az adott emberből. Azaz mindenkinek szüksége van sikerélményre, mondta Böjte Csaba.
A szórakoztató és tanulságos történeteket követően a közönség örömmel hallgatta a csíkszeredai Role együttes dalait, amelynek tagjai moldvai népdalfeldolgozásokat, illetve József Attila megzenésített verseit adtak elő.
Nagyálmos Ildikó
Székelyhon.ro,

Alfalvi temetőtörténet Fülöp Sándor tollából
Minden településnek négy szentélye van: a templom, a családi ház, az iskola és a temető. Ezek közül a legkevesebbet a temetőről szoktak írni – vallja Fülöp Sándor, aki hozzálátott és megírta az alfalvi temető rövid történetét. Munkája sokáig ült fiókban tökéletesítésre várva, most azonban könyv formát öltött, amelyet vasárnap este a katolikus templomban mutattak be.
A gyergyóalfalvi római katolikus temető rövid története – e címet viseli a kiadvány, szerzője pedig az alfalvi Fülöp Sándor, aki nyolcvannyolcadik esztendős és hatvanhat éve házas, aki a múlt megismerésében is sokszor segített közösségének.
Ő a lámpás, a felkelő nap: ezekkel a szavakkal illette Balázs József, a frissen megjelent könyv méltatója a Sövér Elek Alapítvány által szervezett ünnepségen. A képzőművész-falustárs elmondta, e kötetet olvasva döbbent rá, milyen „sötét” volt ő és társai, amikor negyed évszázada vállalták a községvezetést. „Vak vezetett világtalant” – szögezte le, így világítva rá, hogy az egykori községvezetők milyen alapossággal döntöttek egy-egy kérdésben, akár a temető új helyének megválasztásában vagy az idegenekkel szembeni magatartásban. Az egykori elöljárók tetteit, emlékeit is por fedte, amíg Fülöp Sándor leporolva vissza nem adta fényüket. Balázs József ezt egy történettel támasztotta alá: amikor az iskolának nevet kellett adni, neves alfalviakat kerestek a múltból. Mindössze egy jutott eszükbe, Sövér Elek. Azóta sokkal több egyéniségről tudnak, akikre az alfalviak büszkék lehetnek.
A temetőtörténet leírása is lámpás a múltra. Nem egy száraz adathalmaz, hanem ízes szöveggel megírt dokumentum, mely rávilágít arra is, hogyan gondolkodtak és hogyan használták a magyar nyelvet azok, akik ma a temetőben nyugszanak, a temető jelenlegi helyén vagy az egykori nyughelyeken, a mai iskola alatt a földben. „A temetőben a sírok kelet felé vannak tájolva. Amikor halottaink feltámadnak, a napfelkeltét fogják látni. Fülöp Sándor pedig az a személy, aki elhozta Alfalunak a feltámadást” – összegzett a kötet méltatója.
Fülöp Sándor kutatómunkáját és kitartását köszönte Gáll Szabolcs polgármester, nem titkolva, mennyire büszke szülőfalujára. A szerzőnek egészséget kívánt, hogy „még további kincses köteteket is tudjon számunkra kitermelni”.
Kéziratból még van néhány a fiókban – tudják Fülöp Sándor ismerői. A temetőtörténet is unszolásra került elő. Baricz Lajos alfalvi születésű marosszentgyörgyi plébános közös kötetük, az Őrállóink megjelenésekor kérdezte meg, mi lesz a következő. „A temetőről írtam valamit, nem is olyan lényeges, s talán nem is lesz belőle semmi” – idézi Fülöp szavait a plébános, aki gondozásába vette a kéziratot, így született meg a kötet.
„Ezek a szép szavak a könyvnek szólnak, nem nekem” – mondta a szerző, aki az adatgyűjtés, kötetszerkesztés nehézségeiről is beszélt: hasonló méretű falvaknak nem szokott lenni temetőtörténetük, nem tudta, mi lehet számára az iránymutató. Az adatgyűjtés is nehézkes volt, hisz a levéltáron túl az emberek emlékezőképességét vehette csupán alapul, ami ugye, határos. A közösségért cselekvők felsorolását tartalmazó rész kapcsán elmondta: „Sokan hiányoznak, akiknek tetteiről bár egy pár mondatot kellett volna írni. Bocsánatot kérek, mást nem tehetek. Gondolom, kerülnek majd, akik a temetőtörténetet tovább fogják írni, s a most kimaradtak akkor bele fognak kerülni.”
Számos diák volt jelen a könyvbemutatón. Énekelt a kórus, a diákönkormányzat tagjai pedig emlékplakettet adtak át Fülöp Sándornak. Közölték azt is, hogy a Sanyi bácsi által útjára indított történelmi sétát, melynek időpontja március 15-e, helyszíne pedig a temető, folytatják. Ezt esküvel is megerősítették. Eseményzáróként Gál Mihály, a Sövér Elek Alapítvány elnöke adott át egy virágcsokrot az ünnepeltnek, hogy vigye haza betegeskedő feleségének.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Könnyárus sátor az ószeren – Tompa Andreával találkoztak a kolozsvári olvasók
A dokumentarista irodalomról és színházról beszélgetett Tompa Andrea kolozsvári származású, Budapesten élő írónő, színikritikus Balázs Imre József költővel, egyetemi tanárral a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét utolsó, vasárnap délutáni rendezvényén.
Ezen belül természetesen az írónő eddigi két regényéről, A hóhér házáról és a Fejtől s lábtól című könyvről esett legtöbb szó, de Tompa Andrea általánosságban elmondta, hogy a magyar irodalomban nincs nagy becse a dokumentarizmusnak. A hóhér háza kéziratát például egy kiadó vissza is dobta azzal, hogy ezt a fajta irodalmat ők nem adják ki.
A magyar színház is ódzkodik a dokumentarista megközelítéstől, ezzel párhuzamosan viszont a román színház nagyon is kedveli ezt a fajta színjátszást, elég ha csak Gianina Cărbunariu rendező-drámaíró nevét említjük. Az írónő szerint olykor valóban nem könnyű az ilyen művek befogadása, hiszen a valóság olyan – akár ismeretlen, akár kényelmetlen – részleteit „hozzák közel” a befogadóhoz, amelyek nagyon megdolgoztatják.
„Ugyanakkor kockázatos csak ilyet írni, mert egy idő után a legvadabb fikciót is készpénznek veszi az olvasó” – mutatott rá Tompa Andrea, majd egy történettel támasztotta alá ezt. A hóhér házának egyik igen szürreális fejezetében egy férfi könnyeket árul a kolozsváriak által igen jól ismert ószeren, egy közönségtalálkozón pedig valaki megkérdezte tőle, hol állt a regényben említett könnyárus sátor.
A hóhér háza egyébként a 70-es, 80-as évek Kolozsvárján felnövő kamasz lány élményeit tárja az olvasók elé, de a Fejtől s lábtól is Kolozsvár-regény, csak éppen egy Trianon előtti Kolozsvárra röpíti vissza az olvasót. Az írónő szerint még mindig nincs „egy koherens történészi narratíva” az 1989-es romániai forradalommal kapcsolatban, most sem lehet tisztán látni, mi is történt akkor valójában, holott „sokunknak meghatározó élményei vannak azokból a napokból”.
Az írónő azt is elmesélte, hogy a Kalligramnál megjelent első regényét miért a Libri adta ki újra: tulajdonképpen Nagy Boglárka szerkesztő miatt ment át a másik kiadóhoz, vele ugyanis nagyon jól tud együtt dolgozni.
A második megjelenés javított kiadás is egyben, egy jobb, gondozottabb szöveget kap az olvasó. Ugyanakkor tárgyi tévedéseket is tisztázott benne a szerző, sokszor olvasói visszajelzések alapján, hiszen volt, hogy egy kolozsvári olvasó megírta neki, hogy a 4-es troli nem állt meg ott, ahol ő írta – márpedig ez egy dokumentarista regény esetében Tompa Andrea szerint szarvashibának számít.
A Fejtől s lábtól című regény, bár komoly kutatásokra, korabeli dokumentumokra támaszkodik, mégis egy „fikciós várost” jelenít meg a szerző szerint. Ebben igyekezett bemutatni a főváros és a provincia, azaz Kolozsvár „küzdelmét”, vitáit, amely szerinte valamilyen szinten ma is meghatározza a kincses város életét.
Tompa Andrea inspirációs forrásairól is beszélt, kiemelve, hogy egy író nem feltétlenül az irodalomból tud ihletet meríteni. „Egy képzőművészeti vagy fotókiállítás sokkal jobban inspirál például, mint mondjuk az új Spiró-regény, amit olvasva sokan felkiálthatnak, hogy így kell írni. Igazából úgy csak Spiró írhat, a többieknek máshogyan kell” – fogalmazott.
Elárulta: jelenleg az 50-es, 60-as években játszódó regényen dolgozik, női szemszögből bemutatva az akkori eseményeket, holott a történelemalakítók elsősorban a férfiak voltak ebben az időszakban is.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Történelmi „lecke” és a valós tények
Vélemény
Makkai János véleményeivel (Népújság, 2017. október 25.) nem szállok vitába, szíve joga, hogy azt állítsa, Gyurcsány Ferenc jobb ötvenhatos beszédet mondott, mint Orbán Viktor.
Az ötvenhatos magyar forradalom valódi értékét, a forradalmárok nagyságát kisebbítő ténybeli tévedései miatt viszont tollat ragadtam. Makkai szerint a szuezi válságot kirobbantó angol-francia-izraeli katonai kalandban „érdekeltek azzal nyerhettek időt aktuális térképújrarajzolgatási foglalatosságukhoz, hogy »elfoglaltságot« teremtettek a Szovjetuniónak Magyarországon”. Csakhogy a forradalom 1956. október 23-án robbant ki, a szuezi intervencióra pedig csak öt nappal később, október 28-án került sor. A szovjet-amerikai viszonyban kispályás angol-francia duett még Makkai téves sorrendje esetén sem lett volna képes kiprovokálni a magyar forradalmat és szabadságharcot!
Az időközben megnyitott irattári anyag egyértelműen bizonyítja azt, hogy az Egyesült Államokat és elnökét, Dwight Eisenhowert abszolút meglepte mind a magyar forradalom kitörése, mind pedig a szuezi kaland, amelyik köztudottan nem a Nyugatnak, hanem a Szovjetuniónak vált hasznára.
Szerintem Nyikita Hruscsov 1956. februári pártkongresszusi beszéde sem járulhatott hozzá a magyar forradalom kitöréséhez. Álláspontomat két esettel támasztom alá: (1) Nagy Imre, a moszkovita múlttal rendelkező miniszterelnök úgy szólította meg a tüntető tömeget, hogy „elvtársak”; (2) a hruscsovi olvadás korlátait, viszonylagosságát pedig a november 4-i szovjet katonai intervenció bizonyítja.
Generációm a legérzékenyebb tinédzserkorban, 15 évesen élte át az ötvenhatos sokkot. Olyan osztálytársunk is volt, Moyses Márton, aki megpróbált átszökni a román–magyar határon, azért, hogy csatlakozzon a szabadságharcosokhoz. Egykori iskolánk, a Bolyai Farkas sajnos nem ápolja emlékét, noha 1972-ben a Brassó megyei pártbizottság székháza előtt szenvedett tűzhalált, így tiltakozva a nacionál-kommunista elnyomás ellen.
Kincses Előd
Előzmény: Népújság (Marosvásárhely), 2017. okt. 25.
Az alkalmi történelemleckékről
Hallgatom az ünnepi megemlékezéseket. A Gyurcsány Ferencé emészthetőbb, mert pragmatikusabb. Alapvetően fordulatosan megkomponált, emlékezésbe szőtt célzatos kampánybeszéd.
Az Orbán Viktoré emelkedettebb, de, ha nem is egyszerű, el lehet vele bajlódni. Azt persze ő sem tudja elhitetni velem, hogy „Mi, magyarok, a szabadság népe, egy különleges szabadságnemzet” lennénk. Sajátos talán, de „különleges” aligha. Valójában a lehetetlennel próbálkozik egy gondolatfonalra fűzni 56’-ot, a rendszerváltást s a mai orbáni „szabadságharcot” Brüsszellel. Bizonytalanok a kapaszkodók. Nem voltak és nincsenek egyszerű helyzetek, így semmit nem lehet kisajátítani, a történelmet meg végképp nem.
Nincs magyar 1956 a joggal emlékezetes, 1956. február 14-én elhangzott hruscsovi beszéd nélkül, amely az erjedés, vagy másként a szabadságeszmény újraéledésének első látható tünete volt a magam történetírásában…
De tovább árnyalva, nem tekinthetünk el ’56 összefüggésében attól sem, hogy a világ éppen akkor felforrósodó régiójában a szuezi válság eseményei kötötték le a világ figyelmét. Az ottani fejleményekben érdekeltek azzal nyerhettek időt aktuális térkép-újrarajzolgatási foglalatosságukhoz, hogy „elfoglaltságot” teremtettek a Szovjetuniónak Magyarországon, miközben eszükbe sem jutott a forradalom segítségére sietni. Cél helyett eszközzé silányítva így a magyar reményt…
Aztán ’56-ot legfeljebb összefércelni lehet a rendszerváltással, hiszen az akkori fordulatot az ugyancsak „elfelejtett” Bush–Gorbacsov 1989. decemberi máltai „hajókirándulása” alapozta meg – lejárt az addigi „jaltai világrend” szavatossága. Ezzel pedig mintegy „közmegegyezéssel” kínálták fel tálcán Kelet-Európa országainak a szabadságot. S ha volt ennek tétje, mindössze az volt, hogy ki hogyan képes élni az önállóság/függetlenség annyi amennyi esélyével. Ennek a siralmas panorámáját láthatjuk napjainkban…
Manapság a legnyomasztóbb a Brüsszellel vívott „szabadságharc”. Ha igaz az, hogy a közelebbről meg nem határozott globalizáció „farvizén felemelkedett pénzügyi birodalmak” megszállták Brüsszelt, kézenfekvő a megoldás: faképnél kell hagyni őket! Ahogy az uniós szövevényből napjainkban kínkeservesen szabadulni próbál Nagy-Britannia. Oszt’ jónapot…
Ami végül azt a szabadságot jelentheti, amire a legszívesebben gondolok, az Heltai Jenő Szabadság című költeményében zseniálisan összefoglalt, sosem volt és talán sosem lesz eszményi állapot. De attól még őrizhetjük a lelkünkben sok-sok egyéb „haszontalanság” mellett. Ajánlom mindenkinek, ha nem egyéb, mindannak mércéjeként, amit nap mint nap megélünk a való világban. Az ünnepi szónokokat kivéve. Az efféle költői eltévelyedés könnyen zavarba ejtő lenne, nem szokott szerepelni a számukra készített „emlékeztetőkben”. Akár szabadon szónokolnak nekünk, akár papírról olvassák fel a maguk alkalmi történelemleckéit… MAKKAI JÁNOS / Népújság (Marosvásárhely)