Fúvószenekarok találkozója Kálnokon
Szép idő, vidám zene
Gyönyörű időben vonultak tegnap az együttesek a kálnoki református templomtól a művelődési ház kertjében megtartott fúvóstalálkozóra. A kálnoki, nagybaconi, mikóújfalusi, sepsibükszádi, gidófalvi és árkosi fúvószenekarok változatos műsorára nagyszámú publikum volt kíváncsi.
A zenekarok vezetői már év elején egyeztetnek a vándortalálkozó programjáról, de így sem „fér bele” minden együttesnek, hogy mindenhová eljusson – indokolja az eredetileg a programba bejelentett Barót és Magyarhermány hiányát Szigyártó András szervező. A falukrónikásként számon tartott református presbiter arról is gondoskodik, hogy minden jelenlévő muzsikus beírja nevét az évek óta vezetett jegyzőkönyvbe.
– Nem árt, ha megvan, hogy mikor, hol ki zenélt. Nekünk is milyen büszkeségünkre szolgál ma, hogy megvan a kálnoki fúvószenekar 1909. december 29-én keltezett alapítólevele. Vannak más együttesek, akik a magukét régebbinek vallják. Természetesen nem vonjuk kétségbe, ha ők azt mondják, de tény, hogy a mi hivatalos „születési bizonyítványunk” a legrégibb – mondja Szigyártó András.
A népdal, tágabb értelemben, valamely énekelt dallammal szerves egységet alkotó, strofikus szerkezetű népköltészeti alkotás, szűkebb értelemben lírai folklórműfaj.
„Aki zenével indul az életbe, bearanyozza minden későbbi tevékenységét, az életnek olyan kincsét kapja ezzel, amely átsegíti sok bajon. A zene tápláló, vigasztaló elixír, és az élet szépségét s ami benne érték, azt mind meghatványozza.” – mondja Kodály Zoltán.
A krónikás úgy véli: jó kezekben van a kálnoki fúvósok jövője, hisz Téglás Mihály Botond, mostani karmesterük, aki a „zenekarban nőtt fel”, alig 24 éves.
Erdély András Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)