Száz éve született Nagy Ödön néprajzi gyűjtő
A változó politikai körülmények között válságba került szórványközösségek megmaradásáért a lelkészek fontos szerepet vállaltak. Nagy Ödön református lelkész Sajóudvarhelyen született (akkor Szamos, ma Beszterce-Naszód megye) 1914. május 31-én. A középiskolát Marosvásárhelyen végezte a Református Kollégiumban, ahova 1925 őszén került. Egyetemi tanulmányait a kolozsvári egyetem bölcsészkarán, magyar–latin–szociológia szakon, majd két év után a Református Teológián folytatta. 1937-ben szerzett oklevelet.
Kutatási területe az egyházi ünnepekhez fűződő népszokások, falusi hagyományok gyűjtése.
A változó politikai körülmények között válságba került szórványközösségek megmaradásáért a lelkészek fontos szerepet vállaltak. Nagy Ödön is szórványlelkész volt. 1995. szeptember 1-jén hunyt el Mezőfelén.
TATAI ORSOLYA
diaszporaalapitvany.ro/
Földes Károly missziós diákjaként, tanítványaként Erdélyben ő írt elsőként számottevő tanulmányt, elemzést a HITEL-ben a szórványkérdésről. Szórványnaplója, a tavaszi néphagyományokról szóló néprajzi gyűjteménye, több kéziratban maradt írása is kiadásra vár.
1990-ben, a nagy lelkesedések, hitek és remények idején mondta: „A szórványmunka utolsó percig helytállás egy süllyedő hajón! Örvendek, hogy te még ilyen optimista vagy: Hajdanán mi is ilyenek voltunk. De vésd eszedbe amit most mondok: meg kell tennünk mindent, de nincs megoldás. Ezek a szórványok mind el fognak tűnni, ez az asszimiláció törvénye.” Szabadság (Kolozsvár)

A történelem egy képzeletbeli asszony sorsa által bemutatva
Aki nem látta, még bepótolhatja, és a hónap végéig megnézheti a kivitelezésében és mondanivalójában is egyedi kiállítást, Anna történetét Marosvásárhelyen.
Az erdélyi lány valamennyi rendszert végigélt, volt boldog szerelmes, de csalódott is, családja által kitagadott, a falu után a városban kereste a szerencséjét, majd visszatért falura egy új rendszer elfogadtatása érdekében, hogy aztán idősen, egy városi egyenlakás egyenbútorai között csodálkozva fogadja a szocialista rendszert megdöntő próbálkozások híreit.
A múlt évi, illetve az idei Múzeumok éjszakáján nézték meg a legtöbben az Anna című kiállítást. Tatai Orsolya, a múzeum munkatársa a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, a visszajelzések szerint.
az üveghal, a csipketerítő, a zöld konyhabútor, a szobaberendezés keltette a legnagyobb érdeklődést a látogatókban.
Valamennyien ráismertek azokra a tárgyakra, amelyek egykor otthonaikat, vagy szüleik, nagyszüleik lakását díszítették. Sokan mondták, nem is gondoltak volna arra, hogy ezek a tárgyak egykor múzeumba kerülnek. De igazából nem is a tárgyak az érdekesek – figyelmeztetett a muzeológus –, hanem azok a történetek, amelyeket ezek hordoznak.
A tárgy inkább segédeszköz a történelem elmesélésében, megértésében – mondta a múzeum munkatársa, aki mint antropológus a tárgyak történetére próbálja felhívni az érdeklődők figyelmét.
A kiállítás megálmodói – Kolumbán Zsuzsánna, Kinda István, Miklós Zoltán, Salló Szilárd, Szőcs Levente és Vajda András, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum munkatársai – nem ragaszkodtak a néprajzi kiállítások szokásos sorsfordulóihoz, inkább az emberi élet egyes pontjaira, a történelem egyes szakaszaira nyitnak rálátást egyetlen személy szemszögén keresztül. Nem válaszokat kínál a tárlat, hanem kérdésekre ösztönöz. Merre menjek, hova tovább, mi lesz velem? Továbbá döntést követő kérdéseket tesz fel: merre mentem, miért ezt választottam, mi lett belőlem? Miért vagyok az, ami vagyok, és miért történt mindez velem?
Választhattunk volna konkrét személyt, akinek életútját bemutatjuk, a lehető legvalószerűbben, leghitelesebben. Most nem ezt tettük, hanem olyat alkottunk, amilyet amúgy nem szoktunk. Megalkottunk egy fiktív személyt, Annát, aki sohasem élt. Úgy akartuk megalkotni, hogy önök végül elmondhassák: bár Anna sosem élt, de akár élhetett is volna – olvasható a kiállítás ismertetőjében.
A tárlat nem mindennapi módon vezet végig a képzeletbeli Anna életén, általa ismertetve a történelmet 1920 és 1989 között.
A múzeum udvarából, a földszintről indul a látogatás, egy csűrnek berendezett térből, ahol román és magyar nyelven meséli a narrátor a fiatal, falusi lány életét. Anna fő szórakozása vasárnaponként a tánc, ahogy másoknak is a hagyományos erdélyi falusi társadalomban. Ott ismerkedik meg a fiúval, akibe szerelmes lesz és akitől gyereket vár, de aki magára hagyja. Mivel ez nagy szégyent jelent a falusi környezetben, valamint a családja is kitagadja, Annának el kell hagynia a szülőfaluját, és a városba megy szerencsét próbálni.
Egy jómódú zsidó családhoz szegődik cselédnek, csakhogy a családot deportálják, senki nem tér vissza a haláltáborokból. Véget ér a háború, új lehetőség nyílik a fiatal nő számára: belép a pártba, és mint ifjú kommunista tér vissza a falujába, ahol még mindig úgy tekintenek rá, mint a megesett, szégyenben maradt lányra. Nem akarják észrevenni és megérteni, hogy ő „egy jobb jövőért fáradozik”. A falusi környezet, majd a városi zsidó család polgári otthona után egy jellegzetes pártirodába lépünk, komor és barátságtalan szobába, ahol a csupasz falon a pártot éltető szlogen olvasható, kopott íróasztal, szék és vasszekrény jelenti a berendezést.
Aztán következik a kiállítás utolsó állomása, a városi tömbházlakás. A szobában a szocialista bútoripar egyenszekrénye, televíziókészülék és rádió, csipketerítő és azon üveghal. A szűk kis konyhában a berendezés valamennyi erdélyi látogató számára családtag: zöld konyhaszekrény, mosogatókagyló, gáztűzhely, a kis ablakon pedig egy másik szürke tömbházra nyílik kilátás. És közben halljuk, hogy Anna mesél: „talán lehetett volna boldogabb az életem” – mondja, majd hozzáteszi, hogy most már így van jól, ahogy van, életében nem hibázott, csak egyszer.
Nincs gondja a tüzelőre, meleg vízre, „új és szép blokkban” tölti az életét, cukrot, olajat, lisztet „tikettre” kap, nyugdíjas, nézi a televíziót és hallgatja a rádiót. Úgy érzi, mindent megtett a pártért, nem is érti, hogy vannak olyanok, akiknek „még ez az élet sem tetszik” – és míg beszél, Temesváron már készülődik a forradalom. Az is a kiállítás érdekességei közé tartozik, ahogy az ötletgazdák multimédiás megoldásokkal segítenek abban, hogy az eseményeket, vagy akár egy-egy időszak hangulatát jobban megértsük, átéljük. Baróti Hunor látványtervező ötlete alapján a táncosokat vetítve látjuk, ahogy a falusi asztalon is a terítéket, a jellegzetes ebédet, azt ahogy tálalják, vagy a városi családnál a másfajta, polgáriasabb terítéket, a húslevest, a levesben az aranyló galuskát ahogyan kimerik a tányérokba.
A kiállítás hétfő kivételével hétköznaponként délelőtt 9 és délután 4 óra között augusztus végéig látogatható, szombaton 9 és 14. míg vasárnap 9 és 13 között Marosvásárhelyen a főtéren, az egykori Toldalagi-palotában. Felnőtteknek 8 lej a belépő ára, nyugdíjasoknak 3, gyerekeknek és tanulóknak 2 lej.
Antal Erika / Székelyhon.ro