Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2017. március 18.
12 szó
A gondolat, hogy a slam poetry iránt mindig van érdeklődés, akkor kezdett el motoszkálni a fejemben, amikor alig találtam parkolóhelyet az épület előtt. Odabent, az András Lóránt Társulat székhelyén, az egykori zsinagóga lépcsőházában, folyosóin egyre több ismerős arc üdvözölt, a nagyterem pedig kellemes meglepetést tartogatott: vidám, (nem csak) fiatal, és teljes telt ház várta, hogy elkezdődjön az ,,előadás”, avagy a slammerek (slam költészetet művelők) estje.
A tematika és az időpont – március 15-e – immár hagyománnyá vált a marosvásárhelyi slames körökben is, mégis a meglepetés erejével hatott a nagy lélekszámú közönség. Miközben a különböző irodalmi esteken, könyvbemutatókon – kevés kivételtől eltekintve – épp csak lézeng az ifjú publikum, a slam poetry mindig telt házat vonz. És ez jó dolog. Mert népszerűvé, trenddé emeli az irodalmat, mert közvetlen, gyakran interaktív és a régmúlt korok kérdéseit kortárs aktualitássá képes emelni azzal, hogy nemigen tiszteli a műfaji, tematikai, avagy generációs határokat.
Ez alól a március 15-i est sem volt kivétel. A 12 szó című audiovizuális ünnepi slamprodukció a Nest és az András Lóránt Társulat közös produkciója volt a Maros megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács, a Vox Novum és az RMDSZ Maros megyei szervezetének közös szervezésében.
A rendezvény kezdetén elsötétülő színpadtér mögötti falra dinamikus illusztrációként kivetített fekete-fehér rövidfilm tovább fokozta az est hangulatát, amelyet a fellépő slammerek – Fazakas Zsolt, Járai Richárd, Tófalvi Előd, Vass Márton – költeményeik és különböző közjátékok segítségével teremtettek meg. A háttérvetítés (Banga Szilárd, Same URL) mindvégig pörgött, a nonfiguratívból kiemelkedő utcarészletek, szimbólumok, ‘56-os, ‘89-es forradalmi pillanatképek előtt párban olvasták fel írásaikat az előadók. Március 15., ünnep, forradalom, jelen, napjaink problémái, kilátástalanság, szójátékok, humor. A lázadás mint eszmény, amely immár távoli és el nem érhető. Egykori áldozatkészség, bátorság és áldozathozatal, versus mai trendek és felszínesség. Hallottunk elvont és kimondottan szókimondó slameket, gyakori áthallásokat másoktól, ismert szerzőktől, klasszikusoktól. Venné-e ma a bátorságot valaki, hogy kiszabadítsa a börtönből Táncsics Mihályt, vagy csak dobnánk a lájkokat a Facebookon? Nagyjából ez volt a központi kérdés, amelyet számtalan variációban jártak körül az előadók, miközben napjaink terminológiájával és szociális problematikáinak kérdésfeltevéseivel járták körül az eszményített kort, amelyben a fiatalság – az ő korosztályuk – mindennel dacolva megváltoztatta az ismert világot.
A slamek között az András Lóránt Társulat táncosai léptek a színpadra, az est pedig – hogy minden a helyén legyen – jókora bulival ért véget. A slam lehozta az irodalmat az elefántcsonttoronyból, a hatalmas érdeklődés pedig jelezte: igény van rá idelent, a vadászmezőkön is.
K. NAGY BOTOND
Népújság (Marosvásárhely)
A gondolat, hogy a slam poetry iránt mindig van érdeklődés, akkor kezdett el motoszkálni a fejemben, amikor alig találtam parkolóhelyet az épület előtt. Odabent, az András Lóránt Társulat székhelyén, az egykori zsinagóga lépcsőházában, folyosóin egyre több ismerős arc üdvözölt, a nagyterem pedig kellemes meglepetést tartogatott: vidám, (nem csak) fiatal, és teljes telt ház várta, hogy elkezdődjön az ,,előadás”, avagy a slammerek (slam költészetet művelők) estje.
A tematika és az időpont – március 15-e – immár hagyománnyá vált a marosvásárhelyi slames körökben is, mégis a meglepetés erejével hatott a nagy lélekszámú közönség. Miközben a különböző irodalmi esteken, könyvbemutatókon – kevés kivételtől eltekintve – épp csak lézeng az ifjú publikum, a slam poetry mindig telt házat vonz. És ez jó dolog. Mert népszerűvé, trenddé emeli az irodalmat, mert közvetlen, gyakran interaktív és a régmúlt korok kérdéseit kortárs aktualitássá képes emelni azzal, hogy nemigen tiszteli a műfaji, tematikai, avagy generációs határokat.
Ez alól a március 15-i est sem volt kivétel. A 12 szó című audiovizuális ünnepi slamprodukció a Nest és az András Lóránt Társulat közös produkciója volt a Maros megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács, a Vox Novum és az RMDSZ Maros megyei szervezetének közös szervezésében.
A rendezvény kezdetén elsötétülő színpadtér mögötti falra dinamikus illusztrációként kivetített fekete-fehér rövidfilm tovább fokozta az est hangulatát, amelyet a fellépő slammerek – Fazakas Zsolt, Járai Richárd, Tófalvi Előd, Vass Márton – költeményeik és különböző közjátékok segítségével teremtettek meg. A háttérvetítés (Banga Szilárd, Same URL) mindvégig pörgött, a nonfiguratívból kiemelkedő utcarészletek, szimbólumok, ‘56-os, ‘89-es forradalmi pillanatképek előtt párban olvasták fel írásaikat az előadók. Március 15., ünnep, forradalom, jelen, napjaink problémái, kilátástalanság, szójátékok, humor. A lázadás mint eszmény, amely immár távoli és el nem érhető. Egykori áldozatkészség, bátorság és áldozathozatal, versus mai trendek és felszínesség. Hallottunk elvont és kimondottan szókimondó slameket, gyakori áthallásokat másoktól, ismert szerzőktől, klasszikusoktól. Venné-e ma a bátorságot valaki, hogy kiszabadítsa a börtönből Táncsics Mihályt, vagy csak dobnánk a lájkokat a Facebookon? Nagyjából ez volt a központi kérdés, amelyet számtalan variációban jártak körül az előadók, miközben napjaink terminológiájával és szociális problematikáinak kérdésfeltevéseivel járták körül az eszményített kort, amelyben a fiatalság – az ő korosztályuk – mindennel dacolva megváltoztatta az ismert világot.
A slamek között az András Lóránt Társulat táncosai léptek a színpadra, az est pedig – hogy minden a helyén legyen – jókora bulival ért véget. A slam lehozta az irodalmat az elefántcsonttoronyból, a hatalmas érdeklődés pedig jelezte: igény van rá idelent, a vadászmezőkön is.
K. NAGY BOTOND
Népújság (Marosvásárhely)
2017. április 10.
„Arany Szalontája, Szalonta Aranya”
Arany János születésének 200. évfordulóján a költő szülővárosa több rendezvénnyel nyitotta meg az emlékévet, megjelentetett két tisztelgő kiadványt is: egy Arany–kalendáriumot (Tódor Albert szerkesztésében) és egy rendhagyónak mondható, Dánielisz Endre, Faggyas Sándor, Patócs Júlia által összeállított albumot.
Ez utóbbinak már a címe (Arany Szalontája, Szalonta Aranya, 2017) sejtetni engedi, mit kínál az érdeklődőnek a külsejét tekintve is vonzó kiadvány: a jelképpé magasztosuló magyar klasszikus küzdelmekkel keresztezett életének, költészetének szűkebb hazájához fűződő élményeit, műveit és a szülőhely „főhajtását”.
Arany sokszor és sokféleképpen vallotta meg, milyen eltéphetetlen érzelmi kötődések fűzik ahhoz a tájhoz, ahonnan elindult „földi utazásnak”, ahhoz a világhoz, amelyben életének felét töltötte, és amelynek megpróbáltatásokkal terhes múltja, mondái, népi környzete, szokásai, nyelvi ízei alakították egyéniségét, váltak művészetének éltetőivé.
A műveket értelmező szerkesztő Faggyas Sándor (Táncsics Mihály díjas újságíró) azzal a reménnyel nyújtja át az életrajzi tényeket és a művészileg teremtett világot szerves egységben láttató kiadványt, hogy „az nemcsak az idei jubileumi évben kínál lehetőséget és segítséget az ünnepi megemlékezéshez, a tiszteletadáshoz, hanem a hétköznapokon, az iskolai tanulmányok alatt és utána is, újra és újra kézbe vehető, lélekemelő és tudásgyarapító, a nemzettudatot formáló, erősítő olvasmány lesz.”
A Bocskai István alapította „nevezetes város” története, Szalontán született ismert költők, írók (köztük Sinka István és Zilahy Lajos), az Arany család, a fiatal Arany színészkalandja, iskolai, tanítói, „kis nótáriusi” évei szervesen épülnek bele az anyagi gondoktól és a benső küzdelmektől később sem mentes költői pálya alakulásába. Megidézésükkel válunk részeseivé a „kis haza” ihlette műalkotásoknak, mindannak, ami az aljegyző feladatait kivételes pontossággal végző, a közszerepléstől irtózó Arany Jánost arra késztették, hogy a költői hivatást magáénak érezze, s hogy – személyes tapasztalataiból merítő első művét – Az elveszett alkotmányt (1845) szatirikus eposz formájában megírja.
Természetesen a korszak alkotásai közül a Toldi–trilógiának szentelnek nagyobb teret a szerzők. Mindenekelőtt az elbeszélő költemény megszületési körülményeire, forrásaira, a jelképpé magasztosuló hőst küzdelemre késztető lélektani indítékokra, a más léthelyzetből fakadó művek (Toldi,1846, Toldi estéje,1847-48, Toldi szerelme,1879) művészi megformálásának különbségeire. És nem marad el a Petőfi barátságát is megalapozó művészi teljesítmény visszhangja sem. Az Arany életműhöz vissza-visszatérő tudós professzor, Barta János szavait kölcsönözve: „Petőfi lobogása és Arany csendesebb tüze a közösségi kötődésben is eggyéolvadhatott.”
Ugyanakkor részesei lehetünk fájdalmas érzésekkel birkózó költemények (A lantos, Letészem a lantot, Családi kör) világának, kései balladák (Ágnes asszony, Vörös Rébék) korai forrásainak, egykori otthoni emlékek lírai újraélésének:
Holtig sajog itt benn, – s tüzesebben vér
Láttodra, te búzás alföldi szekér.
(Vásárban)
Általában elmondhatjuk: az életút szakaszai, a különböző műfajok az életmű egészébe ágyazva tárulkoznak elénk, mintegy érzékeltetve azt is, milyen változatos lehet a viszony személyes élmények és műalkotások belső világa között.
Végül – Dánielisz Endre fáradhatatlan búvárkodásának és Arany szalontai utóélete felett őrködő Patócs Júliának köszönhetően – a költő életében elkezdődő Arany-kultusz vázlatos történetéről, intézményes formáiról tájékozódhat az Arany János életművét teljesebben megismerni óhajtó olvasó.
Amit az albumot szerkesztő Faggyas Sándor múlt évben Protenstáns hősök címmel megjelentetett rangos válogatása alkalmával mondott, mostani összeállítására is érvényes: „tudományos kutatómunka áll ugyan az életrajzok mögött, de érdekes, közérthető, befogadható terjedelmű portrék születtek.”
Az évfordulón megjelent kötet jó érzékkel megválasztott közlésmódja, stílusa, nyelvezete miatt is elismerést érdemel.
KOZMA DEZSŐ
Dánielisz Endre - Faggyas Sándor - Patócs Júlia: Arany Szalontája, Szalonta Aranya
Szabadság (Kolozsvár)
Arany János születésének 200. évfordulóján a költő szülővárosa több rendezvénnyel nyitotta meg az emlékévet, megjelentetett két tisztelgő kiadványt is: egy Arany–kalendáriumot (Tódor Albert szerkesztésében) és egy rendhagyónak mondható, Dánielisz Endre, Faggyas Sándor, Patócs Júlia által összeállított albumot.
Ez utóbbinak már a címe (Arany Szalontája, Szalonta Aranya, 2017) sejtetni engedi, mit kínál az érdeklődőnek a külsejét tekintve is vonzó kiadvány: a jelképpé magasztosuló magyar klasszikus küzdelmekkel keresztezett életének, költészetének szűkebb hazájához fűződő élményeit, műveit és a szülőhely „főhajtását”.
Arany sokszor és sokféleképpen vallotta meg, milyen eltéphetetlen érzelmi kötődések fűzik ahhoz a tájhoz, ahonnan elindult „földi utazásnak”, ahhoz a világhoz, amelyben életének felét töltötte, és amelynek megpróbáltatásokkal terhes múltja, mondái, népi környzete, szokásai, nyelvi ízei alakították egyéniségét, váltak művészetének éltetőivé.
A műveket értelmező szerkesztő Faggyas Sándor (Táncsics Mihály díjas újságíró) azzal a reménnyel nyújtja át az életrajzi tényeket és a művészileg teremtett világot szerves egységben láttató kiadványt, hogy „az nemcsak az idei jubileumi évben kínál lehetőséget és segítséget az ünnepi megemlékezéshez, a tiszteletadáshoz, hanem a hétköznapokon, az iskolai tanulmányok alatt és utána is, újra és újra kézbe vehető, lélekemelő és tudásgyarapító, a nemzettudatot formáló, erősítő olvasmány lesz.”
A Bocskai István alapította „nevezetes város” története, Szalontán született ismert költők, írók (köztük Sinka István és Zilahy Lajos), az Arany család, a fiatal Arany színészkalandja, iskolai, tanítói, „kis nótáriusi” évei szervesen épülnek bele az anyagi gondoktól és a benső küzdelmektől később sem mentes költői pálya alakulásába. Megidézésükkel válunk részeseivé a „kis haza” ihlette műalkotásoknak, mindannak, ami az aljegyző feladatait kivételes pontossággal végző, a közszerepléstől irtózó Arany Jánost arra késztették, hogy a költői hivatást magáénak érezze, s hogy – személyes tapasztalataiból merítő első művét – Az elveszett alkotmányt (1845) szatirikus eposz formájában megírja.
Természetesen a korszak alkotásai közül a Toldi–trilógiának szentelnek nagyobb teret a szerzők. Mindenekelőtt az elbeszélő költemény megszületési körülményeire, forrásaira, a jelképpé magasztosuló hőst küzdelemre késztető lélektani indítékokra, a más léthelyzetből fakadó művek (Toldi,1846, Toldi estéje,1847-48, Toldi szerelme,1879) művészi megformálásának különbségeire. És nem marad el a Petőfi barátságát is megalapozó művészi teljesítmény visszhangja sem. Az Arany életműhöz vissza-visszatérő tudós professzor, Barta János szavait kölcsönözve: „Petőfi lobogása és Arany csendesebb tüze a közösségi kötődésben is eggyéolvadhatott.”
Ugyanakkor részesei lehetünk fájdalmas érzésekkel birkózó költemények (A lantos, Letészem a lantot, Családi kör) világának, kései balladák (Ágnes asszony, Vörös Rébék) korai forrásainak, egykori otthoni emlékek lírai újraélésének:
Holtig sajog itt benn, – s tüzesebben vér
Láttodra, te búzás alföldi szekér.
(Vásárban)
Általában elmondhatjuk: az életút szakaszai, a különböző műfajok az életmű egészébe ágyazva tárulkoznak elénk, mintegy érzékeltetve azt is, milyen változatos lehet a viszony személyes élmények és műalkotások belső világa között.
Végül – Dánielisz Endre fáradhatatlan búvárkodásának és Arany szalontai utóélete felett őrködő Patócs Júliának köszönhetően – a költő életében elkezdődő Arany-kultusz vázlatos történetéről, intézményes formáiról tájékozódhat az Arany János életművét teljesebben megismerni óhajtó olvasó.
Amit az albumot szerkesztő Faggyas Sándor múlt évben Protenstáns hősök címmel megjelentetett rangos válogatása alkalmával mondott, mostani összeállítására is érvényes: „tudományos kutatómunka áll ugyan az életrajzok mögött, de érdekes, közérthető, befogadható terjedelmű portrék születtek.”
Az évfordulón megjelent kötet jó érzékkel megválasztott közlésmódja, stílusa, nyelvezete miatt is elismerést érdemel.
KOZMA DEZSŐ
Dánielisz Endre - Faggyas Sándor - Patócs Júlia: Arany Szalontája, Szalonta Aranya
Szabadság (Kolozsvár)
2017. április 20.
Kettős mérce
Személy szerint engem nem aggodalom tölt el a budapesti Közép-európai Egyetem (CEU) körül kialakult hisztériakeltés kapcsán, hanem mélységes szomorúság. Két ok miatt is.
Egyrészt mert a demokrácia felsőbbrendűségét hirdető, s azt védelmező „háborgók" nem hajlandóak tudomásul venni, hogy egy demokratikusan megválasztott kormány a népfelségtől kapott felhatalmazás nyomán mégiscsak illetékes a tekintetben, hogy törvénytelenségeket parlamenti jóváhagyással megszüntessen. Mert erről is szó van a kormányzati döntés mögött! Akiknek viszont szelektív a hallása és a látása, azok a kőkemény érvek ellenére megkerülik a dialektika ok és okozati összefüggéseit, s diktatúrát kiáltanak ott, ahol pusztán rendpártiságról van szó. Egyébiránt a nap mint nap tapasztalható széttartás egy kártékony ideológia következménye, mely a rend helyett a mindent szabad elvét hirdeti, a jogot pedig a kötelesség elé sorolja. S ha ehhez még hozzávesszük a globális világ pénzirányultságát, s az elburjánzott korrupciót és a milliárdokból újratermelődő kapzsiságot és pökhendiséget, egyenesen a bibliai igazsághoz jutunk: „mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme..." (1Tim 6,10).
Másrészt azért is szomorú vagyok, mert az a sok notabilitás – köztük a 146 erdélyi értelmiségi –, akik aláírásukkal álltak ki a CEU mellett, nem tették ugyanezt ennyire egységesen, amikor a magyar tannyelvű Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) vagy az ugyancsak marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium jövőjéről volt szó. Mély hallgatásba burkolóztak akkor is, midőn sorozatos jogsértés ért bennünket restitúció, anyanyelvünk, szimbólumaink használata rendjén. S mily különös, hogy a sok esetben gyanús pénzügyi hátterű civil jogvédő szervezetek is némák maradtak itthon és Brüsszelben. Pedig lenne miért szót emelni. Ehhez nyújt segítséget Tőkés László Magyarellenes megnyilvánulások Romániában 2014–2016 között című dokumentumfüzete, amely 2016. december 30-án jelent meg.
Mindent egybevetve az igazság egy és oszthatatlan! Nincs helye a kettős mércének! Így látta ezt Ady is több mint 100 évvel ezelőtt:
„Kend új rendet akart: / Mindenkit szeretni. / Mi más rendre vágyunk: / Vagy igaz világ lesz, / Vagy nem lesz itt semmi." (Emlékezés Táncsics Mihályra)
Varga Károly
A szerző a nagybányai református egyházmegye nyugalmazott esperese; Krónika (Kolozsvár)
Személy szerint engem nem aggodalom tölt el a budapesti Közép-európai Egyetem (CEU) körül kialakult hisztériakeltés kapcsán, hanem mélységes szomorúság. Két ok miatt is.
Egyrészt mert a demokrácia felsőbbrendűségét hirdető, s azt védelmező „háborgók" nem hajlandóak tudomásul venni, hogy egy demokratikusan megválasztott kormány a népfelségtől kapott felhatalmazás nyomán mégiscsak illetékes a tekintetben, hogy törvénytelenségeket parlamenti jóváhagyással megszüntessen. Mert erről is szó van a kormányzati döntés mögött! Akiknek viszont szelektív a hallása és a látása, azok a kőkemény érvek ellenére megkerülik a dialektika ok és okozati összefüggéseit, s diktatúrát kiáltanak ott, ahol pusztán rendpártiságról van szó. Egyébiránt a nap mint nap tapasztalható széttartás egy kártékony ideológia következménye, mely a rend helyett a mindent szabad elvét hirdeti, a jogot pedig a kötelesség elé sorolja. S ha ehhez még hozzávesszük a globális világ pénzirányultságát, s az elburjánzott korrupciót és a milliárdokból újratermelődő kapzsiságot és pökhendiséget, egyenesen a bibliai igazsághoz jutunk: „mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme..." (1Tim 6,10).
Másrészt azért is szomorú vagyok, mert az a sok notabilitás – köztük a 146 erdélyi értelmiségi –, akik aláírásukkal álltak ki a CEU mellett, nem tették ugyanezt ennyire egységesen, amikor a magyar tannyelvű Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) vagy az ugyancsak marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium jövőjéről volt szó. Mély hallgatásba burkolóztak akkor is, midőn sorozatos jogsértés ért bennünket restitúció, anyanyelvünk, szimbólumaink használata rendjén. S mily különös, hogy a sok esetben gyanús pénzügyi hátterű civil jogvédő szervezetek is némák maradtak itthon és Brüsszelben. Pedig lenne miért szót emelni. Ehhez nyújt segítséget Tőkés László Magyarellenes megnyilvánulások Romániában 2014–2016 között című dokumentumfüzete, amely 2016. december 30-án jelent meg.
Mindent egybevetve az igazság egy és oszthatatlan! Nincs helye a kettős mércének! Így látta ezt Ady is több mint 100 évvel ezelőtt:
„Kend új rendet akart: / Mindenkit szeretni. / Mi más rendre vágyunk: / Vagy igaz világ lesz, / Vagy nem lesz itt semmi." (Emlékezés Táncsics Mihályra)
Varga Károly
A szerző a nagybányai református egyházmegye nyugalmazott esperese; Krónika (Kolozsvár)