Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Tamaș, Ioan Marcu
1 tétel
2017. november 7.
Nagyobb hatalmat a rendőröknek
Engedély nélkül is behatolhatnak a lakásba
Engedély nélkül is beléphetnek (behatolhatnak) egy magánlakásba a rendőrök, számos szabálysértés pedig bűncselekménynek minősül abban a törvénytervezetben, melyet a román belügyi tárca javasolt, és amely már tanulmányozható a minisztérium honlapján (http://www.mai.gov.ro/).
Az újdonságokról hétfőn tájékoztatták a sajtó képviselőit az Arad Megyei Rendőr-felügyelőségen. A lakosság pontos felvilágosítása érdekében Tamaș Ioan Marcu parancsnok igyekezett egy csokorba fogni a leglényegesebb módosításokat, melyekben nagyobb hatalommal ruházzák fel a rendőröket, ami a belügyisek szerint elsősorban a lakosok védelmét szolgálná.
Például nem lesz többet szükség ügyészi engedélyre ahhoz, hogy egy rendőr 24 órás őrizetbe vegyen egy gyanús polgárt. Másik újdonság és talán az egyik legszembetűnőbb, hogy a rendőröknek nem lesz szükségük engedélyre ahhoz, hogy egy magánlakásba vagy bármilyen más zárt helyiségbe belépjenek. S, hogy milyen esetekben törheti be (engedély nélkül) akár az ajtót egy rendőr? Amennyiben bizonyítékai vannak, hogy a helyiségben veszélyeztetik egy ember életét, vagy, ha tudomása van arról, hogy ott egy holttest található. Hasonlóan járhat el akkor is, ha a helyiségben egy tettenérésen leleplezett bűncselekmény elkövetője tartózkodik, amennyiben a bűntényt egy fegyverrel, robbanó, kábító vagy bénító szerrel, erőszakkal követték el, vagy ha az elkövető álarcot viselt. És végül akkor is behatolhat a lakásba engedély nélkül, ha ott egy terrorista tartózkodik. A sajtóértekezleten hangsúlyozták, a felsorolt esetek újdonságoknak számítanak, melyekkel a rendőrök „szabadabb” kezet kapnak a bűncselekmények felkutatásában, a bűnözők elfogásában.
Hasznos javaslat Tamaș parancsnok szerint, hogy bizonyos esetekben az eddig szabálysértésként „kezelt” tetteket az új jogszabállyal bűncselekményekké minősítik át, és 3 hónaptól akár két évig terjedő börtönbüntetéssel sújtják. Például, ha egy lakó többszöri figyelmeztetés után sem hagyja abba a csendháborítást – például éjnek évadán bömbölteti a zenét a tömbházlakásában – pénzbírság helyett akár le is csukhatják (ez már a bírótól függ). A törvénytervezet egy időintervallumot is kiszab az ún. „csendórákra”, ennek értelmében 22 és 8, valamint 13 és 14 óra között a lakóknak nem árt csöndben lenniük.
A közlekedési kihágások tekintetében szigorúbban járnának el továbbá azokkal a gépjárművezetőkkel, akik közúti ellenőrzések során megtagadják a rendőrségi igazoltatást. Az ő esetükben 6 hónaptól 3 évig terjedő börtönt vagy bírságot javasol a belügyi tárca.
Az igazoltatásnál maradva, ha eddig 100-tól 500 lejig terjedő pénzbírsággal büntették azt a személyt, aki a rendőr kérésére nem akarja magát igazolni vagy nem jelenik meg a rendőrségen, a büntetés legfelsőbb határát most 1500 lejig tolnák ki.
A tervezetben megjelenik öt olyan új helyzet is, melyben egy személyt bekísérhetnek a rendőrségre. Amennyiben nem tudták azonosítani, amennyiben fennáll a gyanúja, hogy bűncselekményt tervez elkövetni (vagy már elkövette azt), ha veszélyezteti mások életét, egészségét, testi épségét, a közrendet vagy más „társadalmi értékeket”, ha tetten érték, illetve ha körözött személyről van szó. Ezek az esetek eddig, ilyen formában nem szerepeltek a jelenleg érvényben lévő jogszabályokban.
A rendőrség székhelyén tartott sajtóértekezleten az intézmény vezetői hangsúlyozták, hasznos és régóta várt tervezetről van szó, mely szerintük elsősorban a polgárok érdekeit és védelmét szolgálja. Másrészt a rendőrök dolgát is megkönnyíti, mivel munkájukat – különösen bűncselekmények felderítésénél – nagyon gyakran hátráltatták a jogi megszorítások és hiányosságok.
A belügyi tárca alárendeltségében működő hatóságok hatalmát megerősíteni hivatott tervezetet a http://www.mai.gov.ro/ honlapon lehet tanulmányozni. Sólya Emília / Nyugati Jelen (Arad)