Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Tamás Gergely
7 tétel
2002. július 24.
"Nem vesz részt a XIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen Markó Béla RMDSZ-elnök. Nem kérdezték meg, hogy melyik napon tudna elmenni, csak beírtak a programba, majd küldtek egy meghívót. Ilyen körülmények között nem megy el, fejtette ki Markó. Hozzátette: ő senkinek nem tanácsolta, hogy maradjanak távol a szabadegyetemtől. Toró T. Tibor képviselő, RT-elnök szerint ugyanakkor "Tusványosról úgy látszik, a meghívott RMDSZ-alkalmazottak, illetve az RMDSZ-vezetéshez lojális politikusok részvételét az RMDSZ vezérkara megtiltotta". Bencze Tibor szerint a szervezők valóban nem egyeztettek az elnöki hivatallal, de a többi előadóval sem. Az elmúlt években sem volt másként, akkor a szövetségi elnök mégis eljött. A vitanapon Kucsera Tamás Gergely, a magyarországi MIK elnöke elmondta, a rendszerváltás sajátosságaiból adódóan Magyarországon törvényszerű volt, hogy az ifjúsági szervezetek világa kétpólusúvá vált. /Gazda Árpád, Salamon Márton László: Markó nem megy Tusványosra. Formai okokra hivatkozik az RMDSZ elnöke. = Krónika (Kolozsvár), júl. 24./"
2012. október 16.
Megalakult a Magyar Művészeti Akadémia határon túli bizottsága
Megalakult a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) határon túli bizottsága a vajdasági Magyarkanizsán.
Az MMA elnöksége szimbolikus jelentőséget tulajdonított annak, hogy ne Budapesten, hanem határon túli helyszínen alakuljon meg első önálló, állandó bizottsága – jelentette ki Sára Sándor, az akadémia elnökségi tagja azon a sajtótájékoztatón, amelyet a testület megalakítása alkalmából tartottak Magyarkanizsán a Nagy József Regionális Kreatív Műhelyben.
A Magyar Szó című délvidéki napilap hétfői beszámolójából kiderül, hogy a bizottságnak nyolc tagozata van: építőművészeti, film- és fotóművészeti, irodalmi, képzőművészeti, színházművészeti, népművészeti és néprajzi, zenei, valamint iparművészeti. Zelnik József, az MMA határon túli bizottságának elnöke elmondta, hogy az akadémia a Pesti Vigadóban kíván találkozókat szervezni annak érdekében, hogy a kapcsolatok tovább épüljenek az anyaországi és határon túli alkotók között, illetve az utóbbiak egymás közötti viszonyában az intézmény szakmai és anyagi támogatásával.
Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára arról beszélt, hogy a bizottsággal a magyar kultúra egysége állt helyre. Az MMA határon túli tagjai teljes jogú tagok, ugyanúgy lehetnek rendes és levelező tagok, mint az anyaországiak, a támogatási rendszerben pedig azok a pályázatok élveznek előnyt, amelyek határon túli vonatkozással is bírnak.
MTI
Krónika (Kolozsvár)
2013. július 29.
Díjátadó ünnepség Szentjobbon
Ünnepelt vasárnap a szentjobbi református egyházközség és a Bocskai István Társaság (BIT). Utóbbi ünnepi istentisztelet keretében adta át az idei Bocskai díjat Jókai Anna Kossuth– díjas írónőnek.
Az igét Csűry István a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke hirdette a 85. Zsoltár 9. és 10. versei alapján: „Hadd halljam meg: mit szól az Úr Isten! Kétség nélkül békességet szól az ő népének és kegyeltjeinek, hogy vissza ne térjenek a bolondságra. Bizonyára közel van az ő szabadítása az őt félőkhöz, hogy dicsőség lakozzék a mi földünkön.” A prédikáció után a házigazda, Orbán László tiszteletes úr mondott köszönetet a püspök úrnak az igei szolgálatért. Külön köszönet azért, hogy az örömről szólt nekünk, illetve a feladatainkról, bátorított és Isten általi biztatást adott át nekünk. Isten áldja meg ezért – mondta. Köszöntötte a Kismarjáról érkezett Tamás Gergely lelkipásztort, Biró Rozália szenátorasszonyt, Sárkány Violát a BIT elnökét, Antal Ágnes és Antal Imre énekmondókat és természetesen az ünnepelt díszvendéget, Jókai Anna írónőt. Megköszönte továbbá a Vadvirágok Kórusnak a szolgálatát és mindenkiét, aki az ünnepet szebbé, méltóságteljesebbé tette. Őt követően Sárkány Viola tartott tömörített történelemórát Bocskai István tevékenységéről és jelentőségéről.
Történelem
Szentjobbon összesűrűsödött a történelem, monda: “Itt emlékezhetünk a két Istvánra (Szent István, Bocskai István), Árpád – házi szentjeinkre és az egyetlen győztes szabadságharc kezdetére. Többszörösen szent ez a hely.” A tanárnő beszéde után dr.Négyessy Istvánné, a BIT gazdasági vezetője olvasta fel Jókai Anna laudációját. Kiemelte írói tehetségét, mely már gimnazista korában megmutatkozott és igaz hitét. Érettségi után először színész vagy tanár akart lenni, de egyik helyre sem vették fel. Könyvelőként dolgozik, majd tanácsi előadóként dolgozik. Férjhez megy, két gyereke születik. Közben felveszik az ELTE magyar – történelem szakára, melyet sikerrel elvégez és utána tanárként dolgozik. Később feltámad benne az írás utáni vágy és a Kortárs – ban jeleníti meg műveit. Magánélete nem a legrózsásabb, mivel több házasság és válás nehezíti meg. Irodalmi karrierje felívelő, mivel egyre több regénye jelenik meg. Tagja, alelnöke, majd elnöke lesz a Magyar Írószövetségnek. Tagja lesz a Széchényi Művészeti Akadémiának, majd a Magyar Művészeti Akadémiának is. Összességében 35 kötete jelent meg. Műveit több európai nyelvre lefordították. Legfontosabb díjai: József Attila díj, Kossuth díj, Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje, Magyar Művészetért díj, Prima Primissima díj.
Díjátadás
A Bocskai díjat a BIT elnöke nyújtotta át, melyet az írónő nem titkolt meghatódással vett át. Köszönő beszédében hangsúlyozta, hogy különösen büszke azokra a díjakra, melyeket civil szervezetektől kap. Ezeknél tudja, hogy nem protokollból kapta, hanem igaz szeretetből. Számára konkrét emberi arcokat tükröznek és így fog emlékezni rájuk – mondta. A magyar összetartozásról beszélve kifejtette, hogy nem látja lecsonkolt országnak az Anyaországot, hiszen az elválasztott részek tovább élnek magyarként. A csonkolt rész meghal, de Ti tovább éltek és körbeveszitek és éltetitek az anyaországot, mondta. Talán “az Anyaország az ’56 – os zászlóhoz hasonlítható, mely kilyukadt középen és Ti vagytok a szélen, Ti tartjátok össze. Ez a Ti dolgotok!” – mondta zárszavában az írónő. Beszéde végén felolvasta Ima Magyarországért című versét.
Koszorúzás
Biró Rozália szenátor asszony csodálatosnak nevezte az együttlétet és köszönetet mondott azért, hogy jelen lehetett. Mint mondta, igaza lett nagyapjának abban, hogy: ” Meglátod lesz még itt magyar világ.” Lett, mely a lelkünkben valósult meg és ezt nem befolyásolhatja egy vonal a térképen, mondta. A beszédek között az Antal házaspár és a Vadvirág Kórus énekei hangzottak el. Záróénekként a gyülekezet Nemzeti Imánkat énekelte. Az istentisztelet után megkoszorúzták a katolikus templomkertben lévő zent István szobrot, ahol Kurilla Gábor tisztelendő úr mondott imát, majd a református templomkertben lévő Bocskai István szobrot, ahol Tamás Gergely kismarjai lelkipásztor imádkozott. A délutáni ünnepség szeretetvendégséggel zárult. Este minderre a koronát a Pro Cultura Hungarica és Bocskai Díjas, Antal házaspár hangversenye tette fel.
Szőke Ferenc

erdon.ro
2013. augusztus 1.
Az erdélyi magyar-román együttműködésről is tárgyaltak a jezsuita reflexiós találkozón
A magyar jezsuiták csütörtökön tartották éves reflexiós találkozójukat Budapesten, a Párbeszéd Házában. A találkozón, amelyen mintegy ötven jezsuita szerzetes vett részt, nagy teret kapott az erdélyi magyar-román jezsuita együttműködés, így például az augusztustól induló új szatmárnémeti közös, kétnyelvű közösség, amely magyar, román és német nyelven is ellátja szolgálatát.
A találkozóról a jezsuita rend adott tájékoztatást, az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében. Mint írták, a reflexiós programok lehetőséget teremtettek arra, hogy az 1563-as első magyarországi letelepedés 450. évfordulóján értekezhessenek a hit átadásáról és egy igazságosabb társadalom előmozdításáról.
Közölték, az eseményen felszólalt P. John Dardis, az európai jezsuita provinciáit tömörítő konferencia elnöke, valamint P. Forrai Tamás Gergely, a magyarországi tartományfőnök is.
A magyar provincia a találkozóval egy időben, július 27. és augusztus 18. között rendezi az EJIF találkozót, amely az összes európai jezsuita provinciát képviselő mintegy harminc fiatal jezsuita nyári tanulmányi programja.
MTI
2015. október 8.
„A magyar kultúra ismét teret kap”
Ünnepélyesen is megnyitották tegnap délben az Árkádia Bábszínházban a Nagyváradon immár másodízben megszervezett Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiválját, a II. Fux Fesztet.
Botházy-Daróczi Réka, a Lilliput Társulat vezetője köszöntötte a jelenlévő gyerekeket, felnőtteket, az eseményen résztvevő bábtársulatok tagjait. Külön üdvözölte Seres Lajos bábművészt, akinek a nagyváradi bábjátszásban fontos szerepe van, és szívükhöz közel áll, illetve Jankó Szép Noémi képzőművészt, aki az idei Fux Pál-díj megalkotója. A szakértő zsűrit is bemutatta, melynek tagjai – Kozsik Ildikó bábszínész, teatrológus, Zsigmond Andrea kritikus, Sardar Tagirovsky rendező, színész, bábszínész és Horányi László színész, előadóművész – a versenyprogramban szereplő előadásokat értékelik. Egyébként a Fux Feszt programjában összesen hat verseny- és tizennégy vendégelőadás szerepel. Mint elhangzott, újdonságnak számít, hogy az idei, hatnapos rendezvénysorozaton pedagógusokból – Farkas Tünde, az Orsolya óvoda igazgatója, Veszprémi Emőke tanítónő és Pető Csilla tanfelügyelő – és gyermekekből– Kiss Virág Sára (8 éves), Boros Dóra (11 éves) és Tamás Gergely (16 éves) – álló zsűri is értékeli a bábelőadásokat. A diákokat pályázat révén választották. A feladatuk az volt, hogy röviden meg kellett fogalmazniuk, szerintük milyen egy jó bábelőadás.
Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház igazgatója beszédében azt hangsúlyozta, hogy ez a találkozó kiváló lehetőség arra, hogy a hivatásos bábtársulatok megtekinthetik a végzős bábszakos diákokat, ugyanakkor lehetőség a fiatal pályakezdők bemutatkozására és a tapasztalatcserére is.
Huszár István nagyváradi alpolgármester közvetlenül, humorosan szólt a jelenlévőkhöz, jókedvre derítve mindenkit. „Kerestem, hol van a zsűri, de aztán rájöttem, hogy tagjai gyakorlatilag itt ülnek az első sorokban, hiszen úgy gondolom, hogy ebben a hivatásban a gyerekeknek kell megfelelni” – fogalmazott. Felelevenítette azt az időszakot is, amikor kb. 40 éve még gyermekként lépett ebbe a bábszínházba, és azt tapasztalta, hogy azóta igen sok bútordarab és kellék azért még ugyanaz… „Úgy gondolom, hogy ez a rendezvénysorozat bizonyítéka annak, hogy a nagyváradi magyar kultúra ismét teret kap. Teret a gyermekek számára, a tánc számára és a kulturális rendezvények számára is. Mi sem jobb bizonyítéka ennek az, amit a Szigligeti Társulat, a Lilliput Társulat és a Nagyváradi Táncegyüttes tesz, és nemcsak a nagyváradi magyarságért, hanem hírünket viszik a határon túlra is”– hangsúlyozta Huszár.
A zsűri három kategóriában díjaz: a fesztivál nívódíját a legjobb előadásért, a Fux Pál-díjat a legszebb látványért, illetve a legjobb alakításért ítélik oda. A pedagógusokból és a gyermekekből álló zsűri pedig szubjektív véleménye szerint fog majd választani.
A nyitóünnepséget a szatmárnémeti Brighella Bábszínház Cseresznyevirág című, japán népmesét feldolgozó bábelőadás koronázta meg.
Sükösd T. Krisztina
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2016. szeptember 9.
Megjelent az 1956-os filmhíradó teljes évfolyama DVD-kiadványként
Az 1956-os filmhíradó teljes felújított évfolyamát megjelentette DVD-kiadványként a forradalom 60. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA), amely öt 1956-os tematikájú emblematikus magyar játékfilmet is restaurált.
A 44 filmhíradó 503 percnyi anyagát tartalmazó négylemezes kiadvány páratlan történeti forrásértéket képvisel – hangsúlyozta csütörtökön Budapesten Fazekas Eszter projektvezető, aki felidézte: a filmhíradó a korszak hivatalos propagandájának fő közvetítőeszköze volt, amelyet a moziszünetekben vetítettek. A lemezeken halláskárosultak számára is élvezhető formátumban, valamint angol felirattal is nézhetőek a filmhíradók, emellett készült egy tematikus válogatás is a legérdekesebb anyagokból, amelyet történészi kommentárral láttak el.
A projekt részeként elvégezték Makk Károly Szerelem (1970), Szabó István Szerelmesfilm (1970), Gárdos Péter Szamárköhögés (1986), Sándor Pál Szerencsés Dániel (1982) és Gábor Pál Angi Vera (1978) című filmjének teljes körű digitális restaurálását is – fűzte hozzá Fazekas Eszter a sajtótájékoztatón, kiemelve, hogy a filmeket négyezer pixel feletti felbontásban, széles vásznon is vetíthető formátumban újították fel, megszüntetve a hibákat, ragasztásokat, karcolásokat és a nyersanyagöntésből származó egyenetlenségeket is.
Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) főtitkára az eseményen elmondta: az öt játékfilm felújítását 60 millió, az 1956-os filmhíradó évfolyam megjelentetését 2,3 millió forinttal támogatta a köztestület.
Az akadémia és a MaNDA együttműködése 2012-ben kezdődött, korábban Szőts István két iskolateremtő filmjét, az Emberek a havason és az Ének a búzamezőkről című alkotást is közösen restaurálták – idézte fel.
Lugossy László filmrendező, az MMA rendes tagja a bemutatón arról beszélt, hogy a filmhíradó 1956-os évfolyama „igazából arról szól, ami nincs benne, hiszen nem az események, hanem az eseményeket kísérő propaganda lenyomata”.
„Az események torzképe, kivéve, ha tudunk olvasni benne” – fűzte hozzá, hangsúlyozva, hogy fontos lenne a fiatal korosztályhoz is eljuttatni a kiadványt, amely nélkül nehéz képet alkotni az 1956-os forradalomról. „Ahogy távolodunk az időben, egyre nagyobb a kísértés arra, hogy az 1956-os forradalomból valamiféle egyolvasatú mítosz szülessék” – fogalmazott Lugossy László, aki szerint azonban az az érdekünk, hogy az 1956-os eseményeket a maguk összetettségében értsük meg és éljük át. Ebben segíthet az öt restaurált film, amelyek sokszínű lenyomatát adják a levert forradalom fájdalmának. Az öt játékfilm restaurálását a MaNDA szakmai irányításával a Magyar Nemzeti Filmalap Filmlaboratóriumában és a Focus Fox Stúdióban végezték el, a filmhíradó digitalizálása a MaNDA saját műhelyében zajlott. ( MTI)

Nyugati Jelen (Arad)
2017. szeptember 17.
A BÖGÖZI TEMPLOM ÉS AZ AHHOZ HASONLÓ MŰEMLÉK ÉPÜLETEK IS BIZONYÍTJÁK, HOGY MI NEM CSAK 100, HANEM 1000 ÉVE ITT VAGYUNK!
– Műemlék épületeinkkel, templomainkkal is tudjuk igazolni, hogy több mint ezer éve itt vagyunk, ezért is fontos vigyázni rájuk úgy, hogy közben használni tudjuk – fogalmazott Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke azon az örökségvédelmi konferencián, amelyet a Magyar Művészeti Akadémia szervezett a Szent László Emlékév keretében szeptember 16-án Bögözben a műemléktemplomban. Bejelentette, jövőre, ha minden jól megy, a helyiek számíthatnak a megyei tanács támogatására az orgona feljavításában az egyházakat támogató programon keresztül.
A kiállítással és könyvbemutatóval egybekötött konferencián rövid előadások keretében áttekintették a kárpát-medencei magyar műemlékekhez kapcsolódó műemlékvédelmi tevékenységeket, tendenciákat. Borboly Csaba a kárpát-medencei magyar vonatkozású épített örökség védelmét érintő találkozón Hargita Megye Tanácsa műemlékvédelmi programjait mutatta be.
Köztük a több éves régészeti programot, amely a megyei tanács kezdeményezésére indult el Hargita megyei régészeti lelőhelyek feltérképezése, bemutatása, megismertetése a fiatal generációval illetve régészeti ásatások támogatása céljából szakemberek bevonásával. Beszélt a faluképvédelmi programról, amelynek célja azonosítani és megmenteni a megye településeinek népi építészeti értékeit. 2009 és 2017 között 85 település tanulmányának elkészítése történt meg, 20 helyi építész bevonásával. Továbbá ismertette a 2004-től folyamatosan működő műemlékvédelmi programot, amely révén az egyházi tulajdonban levő műemlékek mellett a magántulajdonban levő műemlékeket is támogatják.
A kezdetben 100.000 lejes évi keretet fokozatosan emelték, a tavalytól már 600.000 lejt különít el a megyei tanács Hargita megyei műemlékek felújítására. Ezen program keretében a bögözi református templom felújítására is fordítottak összegeket, hogy megvalósulhasson kezdetben az állapotfelmérés, megvalósíthatósági tanulmány, falképek, kőelemek és bútorzat restaurálása.
Ezenkívül a megyei tanács elnöke megemlítette a Székelykapu programot, amelyet a Hargita Megyéért Egyesülettel közösen folytatnak eddig összesen 73 kapu állagmegőrzését vagy teljes felújítását sikerült elvégezni. Az elhangzottakról a következő oldalakon tájékozódhatnak: http://epitettorokseg.ro/, http://virtualisszekelyfold.ro/, http://szekelyfold-360.ro/. Ugyanakkor vallás turizmus témában a Mária útról beszélt, amelynek kiépítése folyamatban van Hargita megyében első lépésként egy száz kilométeres szakasz kijelölésével kezdik, amelyen végighaladva a zarándokok gyalog tehetik meg az utolsó kilométereket a csíksomlyói búcsúra. A zarándokút kiépítésének folytatása Erdélyben az egyházak megerősítését is eredményezné.
Továbbá a megyei tanács elnöke kitért arra, milyen területeken szeretne együttműködést a Magyar Művészeti Akadémiával. Az akadémia főtitkára, Kucsera Tamás Gergely szintén előadást tartott bemutatva intézményük örökségvédelemhez, műemlékvédelemhez kapcsolódó tevékenységét. Beszélt arról, mi történik, ha nem megóvjuk a régit, hanem nagyobbat építünk, elveszíti az értékét, ha az én kerül a középpontba, a lélek finomságának a hiánya lesz jellemző. A főtitkár jelezte, szívesen várja a megyei tanács kérdéseit, terveit, hogy közös programokat valósíthassanak meg.
Hargita Megyei Tanács sajtóközleménye; Erdély.ma