Március 29-én a hagyományokhoz híven Kolozsváron, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében tartotta meg évi közgyűlését az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME). Ismételten elhangzott: alaptalanok azok az aggályok, amelyek a tavaly, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) külföldi területi bizottságaként megalapított Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) kapcsán merültek fel, mert az nem osztja meg, inkább kiegészíti a romániai magyar tudományos életet. A közgyűlésen megjelent anyaországi vendégek is megerősítették, hogy az EME a továbbiakban is élvezi az MTA anyagi és erkölcsi támogatását. Az EME 2007-es tevékenységének mérlege tudományos szempontból biztató, de elkobzott javainak visszaszerzésében nem történt előrelépés. Egyed Ákos elnöki jelentéséből kiderült: az EME munkája folyamatos és eredményes maradt. Az MTA által létrehozott KAB és az EME között a legszorosabb partnerséget alakították ki, az előbbi használatára, szerződéses alapon, három évre adták át a Tamás András/Ghica utcai Moll-házat. Az idei tervek között szerepel a projektfinanszírozású tudományos kutatás ösztönzése, az EME és kutatóintézete integrálódásának szorgalmazása a romániai tudományszervezetbe, az együttműködésre való törekvés a Sapientia EMTE-vel, a Babes–Bolyai Tudományegyetemmel, a Partiumi Keresztyén Egyetemmel, a Kolozsvári Történelmi Múzeummal és az Egyetemi Könyvtárral, a székelyföldi múzeumokkal stb. Követelmény a belső kommunikáció javítása és az egyéni felelősségvállalás érvényesítése. Görömbei András (MTA, Határon Túli Magyar Tudományosság Elnöki Bizottság elnöke) átadta a Vizi E. Szilveszter MTA-elnök által aláírt együttműködési megállapodást, amely 2008-ra 5 millió forintnyi műhelytámogatásban részesíti az EMÉ-t. Monok István, az Országos Széchenyi Könyvtár (OSZK) igazgatója és a Gróf Mikó Imre Alapítvány elnöke szintén az összefogás fontosságát hangoztatta, kiemelve, hogy 2009-ben az OSZK elkészíti az EME elektronikus könyvtárát. Bitay Enikő EME-főtitkári jelentésében többek közt arról számolt be, hogy 2007-ben 23 előadást és 6 könyvbemutatót tartottak, nagy sikernek örvendett „A magyar tudomány napja Erdélyben” című konferencia, és hogy jelenlegi taglétszámuk 4762 (tavaly 123 új taggal gyarapodtak). Muzsnay Csaba felszólította az EME elnökségét, hogy aktivizálja EP-képviselőket a Bolyai Egyetem és annak a BBTE-ről eltávolított két kezdeményezője ügyében. Garda Dezső erkölcsi támogatást kért az ellene beindult politikai lejáratási kampánnyal szemben, amiért a törvényesség keretein belül segítette a tudományos múlttal rendelkező, idős Demény Lajost, hogy a hatóságok ne tegyék ki bukaresti lakásából. Az alapszabály értelmében megújították az EME választmányának 1/3-át: az 1. szakosztályban Wolf Rudolf, az 5-dikben Prezenszky István és Talpas János jutott ebbe a tisztségbe. Entz Géza díjat nyújtottak át dr. W. Kovács Andrásnak A Wass család cegei levéltára című levéltár-ismertető kötet összeállításáért. Az EME újjászervezésében és folyamatos működtetésében kifejtett munkássága elismeréseként Gr. Mikó Imre emléklapot kapott Muckenhaupt Erzsébet csíkszeredai muzeológus, könyvtörténész és Bajusz István zilahi régész, valamint tiszteletbeli taggá választották Kósa Ferencet az erdélyi nyelvészeti kutatások terén végzett tudományos és oktatói munkásságáért. /Ördög I. Béla: Évi közgyűlést tartott az EME. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 31./

A nemzeti örökség átmentése Torockón az immár hivatalosan is bejegyzett Kriza János Kulturális Egyesület körül körvonalazódik. Több évtizedes szünet után ismét összeállt egy 15 fős csapat, és ma már újra van fúvószenekara Torockónak, újra szól a rezesbanda. Hangszereket egy megszűnt kolozsvári fúvószenekartól kölcsönöztek, az 50 éves tapasztalattal bíró Petrucz Sándor kolozsvári zenész pedig vállalta a betanítást. A Kárpát-medence egyik legszebb magyar népviseletének, a torockóinak a fennmaradása érdekében az utóbbi három évben a fiatalság a csipkeverést is megtanulta. Zenei kultúrájuk mellett a torockói népviseletet szeretnék felújítani. Az egyesület következő célja a nőszövetség megalakítása, illetve egy giccs elleni fórum létrehozása. /Tamás András: Giccsellenesség Torockón. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 2./

Kapunyitás, szociális gondoskodás, összefogás, jó gyakorlatok, lehetőségek a csatlakozás után címszavakkal a falugondnokság perspektíváival kapcsolatos konferenciát tartottak a múlt hét végén Torockószentgyörgyön. A tanácskozáson magyarországi és romániai kormányzati meg civil szervek képviselői vettek részt. 2007-ben Székelyudvarhelyen bejegyezték a Romániai Falugondnokságok Szövetségét. /Tamás András: Torockói kapunyitó. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 26./

„Nem annyira az ünnepségen van a lényeg, hanem nyílt napokon szülők, tanárok, érdeklődők részt vehettek a délelőtti oktatáson, délutánonként pedig közös tevékenységeket szerveztünk” – fogalmazott Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgatója a múlt heti ünnepség alkalmából. A Bethlen-napok keretében Fehér megye összes nyolcadik osztályos gyerekét pedagógusaival együtt vendégül látták, hogy bemutassák nekik a tantermeket, laboratóriumokat, bentlakásokat, étkezdét, azzal a nem rejtett szándékkal, hogy a következő tanévtől a Bethlen Gábor Kollégiumot válasszák. A kollégium hatodikos tanulói az Itt járt Mátyás király című színdarabot mutatták be, a Collegium Gabrielense régizene-együttes pedig reneszánsz táncokat lejtett a várban. /Tamás András: Tornabemutató és reneszánsz. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 2./

Ahol állami oktatás folyik egyházi ingatlanban, az épület állagmegőrzési és felújítási munkálataira a Tanügyminisztérium nem adhat állami támogatást, közben az épületek állaga romlik. Mindezek miatt Pásztor Gabriella oktatásügyi államtitkár, Kató Béla református püspök-helyettes, Ladányi Árpád Fehér megyei alprefektus, Mihai Horatiu Josan nagyenyedi polgármester, illetve Cornel Sandu megyei főtanfelügyelő tanácskozott a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium helyzetéről. Pásztor Gabriella államtitkár példaként hozta fel a sepsiszentgyörgyi Mikó és a református kollégiumok, a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna református, illetve a Szent László római katolikus kollégiumok esetét, melyek a Regionális Operatív Program (ROP) keretében elkezdték a szükséges hatástanulmányok elkészítését. Az állami tulajdonban eltelt hatvan év jelentősen megrongálta az enyedi Bethlen Kollégium épületkomplexumát. A nyolc épületből álló csoport három főépületére ez év januárjában 12 éves haszonkölcsön szerződést kötött a református egyházkerület a polgármesteri hivatallal, melynek értelmében az első öt év bérleti díját teljes mértékben felújításokba fektetik – ez elég lenne a ROP-nál benyújtott pályázat önrészének a fedezésére. Szabó Zsuzsa, a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium igazgatója elmondta, már elkezdték a szükséges hatástanulmány elkészítését, amellyel a ROP-hoz fordulnak. Ötvenezer lejt kapott a hatástanulmány elvégzésére a Szent László Katolikus Gimnázium, közölte Zalder Éva igazgató. Az épület elfogadható állapotban van, a villanyhálózat cseréjére, valamint külső köntöscserére van mindössze szükség – közölte az igazgató. Regionális Operatív Programon keresztül próbálják korszerűsíteni a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumot is. A Székely Mikó Kollégium egyébként nem részesülhetne minisztériumi támogatásban, mert az épület a református egyház tulajdona. A megoldást a ROP jelenti. /D. Mészáros Elek, Illyés Judit, Tamás András Hogyan tovább, kollégium? = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 17./

Semmilyen esélyük sem volt beleszólni a Fehér megyei választási térkép megrajzolásába a helyi magyaroknak, így Torockó vidéke a Mócvidékhez került, ami kemény érvágás az ottani magyarságnak – háborgott Kerekes Hajnal, a megyei szervezet ügyvezető elnöke. Nem jobb a helyzet a többi település esetében sem, a magyarlakta vidékek nagyon szét vannak osztva. A Fehér megyei RMDSZ mindezek ellenére keresi azokat a közismert személyeket, akik hozhatnak néhány száz szavazatot a magyarságnak. A Fehér megyei magyarság 1996-ig két parlamenti képviselőt juttatott a parlamentbe, megyei tanácsost 2004-ig, azóta viszont mindez nem sikerült. /Tamás András: „Kis-Trianon” Fehér megyében. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 19./

Október 6-án Kolozsváron közel ötven fő volt jelen Tamás András honvéd alezredes házsongárdi emlékművének megkoszorúzásakor. Délután a Farkas utcai református templomban gyűltek össze a szabadságharc hőseire emlékezők. /(N. -H. D.): A szabadságharc hőseire emlékeztek. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 7./

Az Inter-Art alapítvány háromnapos nagyenyedi fotó–rövidfilm rendezvényén Portrégaléria címmel a kolozsvári Képzőművészeti Akadémia fotó-videó részlege, Feleki Károly professzor diákjai állítottak ki, az Inter-Art galériában pedig nemzetközi fotókiállítás nyílt. Rövidfilm kategóriában a legnagyobb sikert a nagyenyedi Lőrincz Zoltán Prison Art filmje aratta. /Tamás András: Fotó és film átjárhatósága. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 7./

Polgárháború és vérengzések Alsó-Fehér vármegyében 1848–49-ben című háromnapos rendezvénysorozattal emlékeztek Nagyenyeden az 1849. januári vérengzésekre. Előadásokkal, könyvbemutatóval, kiállítással elevenítették fel az 1849. január 8-án történteket, amikor Axente Sever Csombordnál, a befagyott Maros jegén feleskette embereit, mindent megtesznek, hogy kő kövön ne maradjon Nagyenyeden. A város magyarságának nagy része, körülbelül nyolcszázan estek áldozatul a vérengzésnek, amely tovább folytatódott Fehér megye magyarlakta településein. „Nem két fegyveres erő állt itt egymással szemben, a befagyott Maroson átkelő portyázók etnikai tisztogatást végeztek” – fogalmazott Rácz Levente megyei RMDSZ-elnök. Sógor Csaba európai parlamenti képviselő is szólt az egybegyűltekhez, feltette a kérdést, hogy miért nincs jelen a román nép képviseletében senki, hiszen együtt kellene szembenézni a múlttal a közös jövőért. Az ünnepi istentisztelet után az egybegyűltek kopjafát helyeztek el Nagyenyeden. /Tamás András: Kopjafát állítottak Enyeden. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 12./ Bemutatták Domonkos László Nagyenyedi ördögszekér című, a témát feldolgozó könyvét. Az előadók kitértek az Alsó-Fehér vármegyében történt magyarellenes vérengzésekre. Sógor Csaba hangsúlyozta: „1849. január 8. Fehér megye magyarságának a holokausztja, hiszen ekkor vesztette életét többek között Nagyenyed, Magyarigen, Boroskrakkó, Sárd magyar lakosságának nagy része. ” „Az örmények, zsidók nagyobb tragédiák után talpra álltak, úgyszintén a világháborúk vesztesei: japánok, törökök, németek. Meg kell tanulnunk összefogni, a múlt hibáiból tanulni, hogy szellemiekben, lelkiekben, anyagiakban és számszerűen gyarapodhassunk. Ma a forradalom nem karddal zajlik, a gazdasági verseny, az európai uniós buktatók és lehetőségek között kell hősi túlélőknek lennünk” – tette hozzá Sógor Csaba EP-képviselő. /Sógor: nekünk hősi túlélőknek kell lennünk. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 12./

Tizenhárom év alkotómunkájára tette fel a koronát New Yorkban, az ENSZ kiállítótermében megnyitott kiállítás, fogalmazott Balog István, a nagyenyedi Inter-Art művészeti alapítvány megálmodója. Az Inter-Art alkotótáborban az évek során megfordult művészek színpalettájából összeállított válogatás eddig Gyomaendrődön, Bombayben, Isztambulban, Bukarestben, Kolozsváron, illetve a Washingtonban tárult az érdeklődők elé. A négytagú nagyenyedi küldöttség a New York-i Barks Community TV egyenes adásában bemutatta a német, francia, angol, román és magyar nyelven megjelent Egy más korbeli Nagyenyed képekben című, régi fotókat tartalmazó albumot. /Tamás András: Inter-Art New Yorkban. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 10./

Árpád fejedelem-díjban részesült május 23-án a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium és Erdély-Hegyalja magyarsága, többek között a 160 évvel ezelőtt a magyarság ellen végrehajtott kegyetlen mészárlás emlékére. A díjat a Bethlen-napok keretében Gubcsi Lajos író adta át a híres kollégiumban, ahol külön műsorral is fellépett az Árpád-díj kuratóriumi tagsági tisztségét is betöltő Kobzos Kiss Tamás énekes. A hétvégi Bethlen-napokon a vetélkedők mellett a diákok, tanárok képzőművészeti kiállítását nyitották meg. A meghajlás művészete címmel a Korunk fiatal szerzőinek antológiáját mutatta be Balázs Imre József főszerkesztő. Az ünnepségen a függetlenségi nyilatkozat 160 éves évfordulója alkalmából a Kossuth Lajos-emlékszobor átadása után ünnepi gálaműsor következett. /Tamás András: Árpád fejedelem-díjat kapott a Bethlen Gábor Kollégium. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 26./

A torockói Forrás borozó amolyan szellemi műhely. Megjelent Balogh Szabolcs Torockó titkai című kötete, melyben négy évtizedes gyűjtését, kutatását foglalta össze. A kis példányszámban megjelent könyv könyvesboltokba nem került, csak a borozóban kapható A szerző olyan, a közösség életében fennmaradt történeteket, legendákat gyűjtött össze, amelyeket ő még gyermekkorában hallott, és amelyekre ma már alig emlékeznek az emberek. Ez is adta az alapötletet, hogy ezeket a történeteket a bányászmúltról, Balogh Szabolcs a legendákon túl három jelentős kéziratot ismertetett. A Balogh János-féle krónikaként emlegetett kézirat – a település kiváltságainak ügyét tárgyaló história – a bécsi udvarhoz előterjesztett periratot tartalmazza, amely a lakosságra erőltetett jobbágysorból való felszabadítást szorgalmazza. A könyv tartalmazza a Sebes Pál-féle krónikát is, amelyet a torockói unitárius templom aranyozott toronygombjában még 1828-ban helyeztek el, és 1972-ben találtak meg. A harmadik régi kézirat az ércbányászat helyi történetét ismerteti. /Tamás András: „Borozó könyv” Torockó titkairól. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 8./

A gyulafehérvári érseki palota felújított szárnyában a millenniumi év keretében kiállítás nyílt meg a napokban, a tárlaton az egyház ezeréves múltjának különböző bizonyítékai láthatók: az 1000–1100 körüli templom monumentális kövei, Nagyszebenből, Székelyföldről, Csíkszereda környékéről származó szobrok, XIV– XVII. századi püspöki öltözet, Majláth Gusztáv, illetve Márton Áron püspökök által használt kellékek, különböző liturgikus tárgyak, dokumentumok stb. /Tamás András: Szent művészet Fehérváron. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 10./

Sikeres volt a negyedik ifjúsági képzőművészeti alkotótábor Nagyenyeden, amint ezt az Inter-Art Galériában bemutatott munkák is bizonyítják. A táborban a Portugáliából, illetve Magyarországról /Gyomaendrődről/ érkezett gyerekek megismerhették Nagyenyed, illetve Torockó kulturális közösségét. /Tamás András: Palackba zárt gondolatok. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 22./

A szabadság témáját variálta a nagyenyedi Bethlen-kastélyban megnyitott XI. mail-art kiállítás. /Tamás András: Variációk a szabadságra. = Krónika (Kolozsvár), aug. 13./

Benyújtották a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium felújítását megcélzó hatmillió euró értékű pályázatot a Regionális Operatív Fejlesztési Programhoz (ROFP). Más esély nincs, a tulajdonosnak, a református egyházkerületnek nem állt a szükséges összeg a rendelkezésére, mondta el Szőcs Ildikó a kollégium igazgatója. Az iskola, a református egyházkerület, illetve a nagyenyedi önkormányzat 25 évre kötött bérleti szerződést, ennek értelmében ez utóbbi pályázaton nyert támogatást és önrészt (két százalékot) fordít a felújításra. Felújításra szorul a villanyhálózat és a fűtésrendszer, illetve kiépítésre vár az internet hálózat. /Tamás András: Pályázat a nagyenyedi Bethen-kollégiumért. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 17./

A tanévkezdés alkalmából a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban átadták a felújított óvodát és tornacsarnokot. A munkálatokhoz szükséges csaknem négymilliárd lejes alapot állami forrásokból finanszírozták. /Tamás András: Iskolafejlesztés Nagyenyeden. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 16./

Kelemen Hunor, az RMDSZ államelnökjelöltje Közép-Erdélyben folytatta kampánykörútját. Előbb Kolozs megyei településeken találkozott a helyi magyarsággal, majd a Fehér megyei Nagyenyeden tartott sajtótájékoztatót, találkozott a helybéli fiatalokkal. „Legyőzni a kishitűséget, ami a mi legnagyobb ellenségünk. Megmutatni azt, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni az országban élő másfélmillió magyart” – mondta Nagyenyeden Kelemen Hunor. „Ahhoz, hogy minden kisebbség valóban itthon érezze magát Romániában, kollektív jogokra van szükség”, hangsúlyozta. „Ebben az országban a lakosság 10 százaléka valamely nemzeti kisebbséghez tartozik. Ha nemzetállamról beszélünk, akkor ezt a réteget nem tartjuk Románia lakosainak. Már Franciaország is kivette az alkotmányából a nemzetállam kifejezést, Spanyolországban kiegészítésként iktatták a kisebbségek elfogadására vonatkozó passzust az alkotmányba, emlékeztetett Kelemen Hunor. /Tamás András: Kelemen: új célokra van szükség. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 9./

Csávossy György író-költő, borászati szakember evangéliumokkal kapcsolatos elmélkedéseit Hív a harang címmel kötetbe fűzve mutatta be a Nagyenyedi Magyar Napon. Írásai, elmélkedései a Vasárnap című katolikus hetilapban jelentek meg, külön-külön három liturgiai év alatt. /Tamás András: Magyar Napok Enyeden. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 10./

Ötéves ME.dok-szülinap
A vasárnap zajló Erdélyi médiajelentés című kommunikáció- és médiatudományi konferencián mutatják be a ME.dok című tudományos folyóirat ötéves születésnapi számát.
Ötödik születésnapját ünnepli a Kolozsváron megjelenő ME.dok, Média–történet–Kommunikáció című tudományos folyóirat, mely a szerkesztők szerint az előzetesen eltervezett irányba tart, ami egyfajta biztosítéka a kiadvány hosszú életének.
Cseke Péter: befutottunk
A negyedévente megjelenő, Erdélyben egyedülálló ilyen profilú, magyar nyelvű publikáció megvalósításokban és kudarcokban egyaránt bővelkedő múltjáról a lap főszerkesztője, Cseke Péter látható megkönnyebbüléssel nyilatkozott lapunknak: „Az első év volt a legnehezebb. A 2005-ben felvételizett doktorandusaimmal indított lap immár, úgy érzem, befutott. Ismertekké váltunk, mind belföldre, mind külföldre számos könyvtárba és tanszékre sikerült eljuttatnunk ezt a folyóiratot – és mindenhonnan pozitív visszajelzést kaptunk”.
A kolozsvári Babeş– Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Újságírói Tanszékének professzora elmondta, hogy nemrégiben folyamodtak az Oktatási és Kutatási Minisztérium szakbizottságához azért, hogy a lap megkapja a B+ tudományos fokozatot (a ME.dok jelenleg C kategóriás lap – szerk. megj.). „Reméljük, pozitív választ kapunk egy-két hónap múlva” – bizakodott a professzor.
A MEDEA Egyesület által kiadott tudományos folyóirat szerkesztői hangsúlyozzák: a publikációnak nem szándéka, hogy kizárólag erdélyi tematikákkal foglalkozzon, ezért szívesen befogadnak bármilyen, releváns médiajelenséget elemző, bármilyen nyelvű írást. Jelent már meg cikk a filmtrendekről, a magyarországi sajtómozgásokról, de svájci, ausztriai és olaszországi professzorok tollából született tudományos írások is.
Sajtótörténeti szintézis
„A kis költségvetésű, de lelkes csapattal dolgozó lap végső célja a romániai magyar sajtótörténeti szintézis elméleti alapjainak az elkészítése. Az összefoglalót reméljük néhány éven belül sikerül kidolgozni és megjelentetni” – hangsúlyozta Cseke. Hozzátette: a lap másik fő törekvése az, hogy fórumként szolgáljon a kortárs szociográfiának. A 2009/3-as szám ennek, az elhanyagolt műfajnak a feltámasztására tett kísérlet volt.
Botházi Mária szerkesztő is derűlátóan nyilatkozott a lapról. Jelezte, hogy a 2010/4-es, „születésnapos” lapszámnak az ünnepi bemutatója december 12-én, vasárnap lesz az Erdélyi médiajelentés című kommunikáció- és médiatudományi konferencián, amely 9 órakor a Kolozsvári Akadémiai Bizottság székházában (Ion Ghica/Tamás András utca 12.) veszi kezdetét. Botházi lapunk megkeresésére elmondta, kik azok, akiknek a munkája hozzájárult a lap megszületéséhez.
Könczey Elemér például a ME.dok azóta is használatban lévő arculatát dolgozta ki és megnevezte azokat a neves fotósokat (például Móser Zoltánt vagy Szentes Zágont), akik „fényképeikkel a lap által szolgáltatott vizuális élmény intenzívebbé tételéhez járultak hozzá”. Az első lapszámokat Máté Erzsébettel, Buzogány Klárával, Jakab-Benke Nándorral együtt sikerült összeállítani. Hozzátette: „sok ifjú tehetség tanul a BBTE Újságírói Szakán, akik közül már sokan el is kezdtek publikálni a folyóiratban, így jó eséllyel indíthatják szakmai pályafutásukat a ME.dok szerkesztőségében.”
Péter Árpád, Új Magyar Szó (Bukarest)

„Családias” Bethlen-bál
Több mint hatszázan vettek részt a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium XVII. alkalommal megszervezett bálján, amelyre két héttel előbb már minden jegy elkelt. A városi sportcsarnok befogadóképessége határozta meg a három éve a kollégium falain kívülre vitt táncmulatságon a résztvevők számát. A nyitótánc ezúttal is a végzős diákok palotása volt, majd az ünnepi köszöntők következtek.
Szőcs Ildikó igazgató beszédében emlékeztetett, hogy a 2011-es év a család éve, és úgy vélte: a résztvevők is egy nagy családhoz tartoznak. Majd Répás Zsuzsanna magyar közigazgatási és igazságügyi államtitkár-helyettes szavait tolmácsolta, aki a kollégiumnak az anyanyelvi oktatásban vállalt fontos szerepét hangsúlyozta a szórványban, és biztosította a iskola vezetőségét, hogy a magyar állam támogatja a konviktus felújítását.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, kulturális és örökségvédelmi miniszter, aki a bál védnökségét is vállalta, beszédében kifejtette: „A nagyenyedi kollégium évszázadokon keresztül képviselte az erdélyi szellemiséget, értékteremtő szerepe megkérdőjelezhetetlen.”
Tamás András. Új Magyar Szó (Bukarest)

Helytörténet – A két honvéd vértanú kivégzőhelye, sírja
A Világos utáni véres megtorlás Kolozsvárt sem kerülte el. Az utókor a Szamosfalvi út elején, közvetlenül a vasútvonal fölötti híd után jobboldalt, a vaspálya közelében állított emlékművet a közelben kivégzett két vértanúnak, Tamás Andrásnak és Sándor Lászlóak.
A kivégzést az országúttól délre, egy kis halmon hajtották végre. A kortársak szerint Szamosfalva határdombján, a határkő közelében. Ma már nehezen meghatározható, hol. Lénárt Dénesnek és Parajdi Józsefnek köszönhetően azonban gyaníthatjuk a helyet. A Bali nevű szomszéd által mondottakból is sok mindent megtudhattunk.
Az emlékoszlopot nem itt, ezen a félreeső, sem az országútról, sem a vasútról, nyáron a fák lombja miatt nem látható helyen, hanem az országút melletti emelkedőn állították föl. A sír a kivégzőhely közelében, az emlékoszloptól néhány száz lépésre, körülbelül 170 méterre, a mai Tóköze nyugati szélén, a vasút jobb oldalán volt. 1896-ban Kelemen Mihály földjén. Szerinte itt, a sírgödör kiásása miatt, kavicsosabb volt a föld.
Az emlékoszlop felállításakor ezt a helyet feliratos sírkővel jelölték. Valószínűleg nem pontosan, hiszen a kivégzés után, az önkényuralom idején nem volt lehetőség sírkő elhelyezésére. Orosz Ferenc 1933. évi városismertetőjében ez olvasható: „Az emlékoszlop mögött távolabb, a vasúti töltés túloldalán [jobb oldalán], felirattal ellátott kőoszlop jelzi sírjukat.” [OF 61.]. Ennek ma nyoma sincs.
1949-ben, a két honvéd vértanú, Tamás András és Sándor László kivégzésének századik évfordulójára emlékezve, megkoszorúzták a vasútvonal nyugati oldalán, a kivégzésük helyén – a mostani Selgros bevásárló központ közelében – álló sírját. A szamosfalvi tanító és a református lelkész vezetésével az iskolások is részt vettek a megemlékezésen és virágot helyeztek el a nagy kőtömbre, a feliratos sírkőre. Lénárt Dénes iskolásként részt vett a megemlékezésen. A feliratot látta ugyan, de szövegére nem emlékszik. Az 1960-as években a területet parcellázták. Az 1960-as évek vége felé épültek itt az első kis házak. Valószínűleg ekkor tüntették el a síremléket [Lénárt Dénes közlése]. Mint nemrég kiderült, később, 1995 után.
Lénárt Dénes ma is emlékszik arra helyre, ahol annak idején a kő állt. Idén májusban járt ott. Többszöri beszélgetésünk után, augusztus 3-án ketten fölkerekedtünk, hogy Tamás András és Sándor László kivégzésének helyét és sírját, pontosabban mindezek egykori helyét, fölkeressük. A Tóköze nyugati szélén, a vasútvonaltól légvonalban mintegy 220–230 méterre, a Zsilvölgyi (Jiului) utca végén, az 58A. szám alatti ház Bali nevű lakója, 1992-ben vásárolta meg a telket. Melyen most a háza áll. Innét, az utca végéről, a kb. 4 méteres magaslat széléről, gyaloglépcsőn lehet leereszkedni a Lófő (Oargă) utcára.
Bali úr, a tulajdonos, 1995-ben kezdte el háza építését. Mint mondta, előzőleg el kellett távolítani a telekről azt a követ, amit ő a város határkövének gondolt. Arra nem emlékszik, volt-e rajta felirat. Először a mostani udvarra tolták, majd az utca végének a túlsó oldalára. Az ottani tulajdonos nemrég keríttette be telkét. Mikor május végén Lénárt Dénes ott járt, a kerítés még nem létezett. Erre az ugyancsak a Lófő utcára szakadó telekre tolták a követ. Innét a ház építésekor a szakadásba taszították. Most ott van, a bokrokkal részben benőtt omlásban, ahol föld meg gyom borítja.
A Zsilvölgyi utca egyik régi lakója másképp emlékszik a kőre. A 47. szám alatti Parajdi József 1960-tól lakik itt. Akkoriban, gyermekkorában a mai utca végén, akkor még puszta területen, a mostani úttestnek majdnem a közepén, nagy, faragott, négyszögű kőtömb állt, rajta egy kisebb, ugyancsak négyszögű kő. Arra nem emlékszik, volt-e rajta felirat vagy sem. Ekörül játszottak, kergetőztek a gyerekek. A Zsilvölgyi utca akkor még nem ért idáig, csak a Kőmíves Kelemen (Meşterul Manole) utcáig. A Lófő utca helyén füves terület volt, itt rúgták a labdát.
A kisebbik kő egy idő után eltűnt. Parajdi József nem emlékszik, mikor. A nagy követ valóban eltoltál helyéről, majd letaszították a szakadásba. Minden bizonnyal, most is ott van.
1995-ben az utca végén, a Lófő utcára ereszkedő lépcsőtől néhány méterre, hozzáláttak Baliék háza alapjának ásásához. Amint Parajdi József mondta és mutatta, a két vértanú sírja fölötti kettős kő ettől néhány, akár tíz méterre, majdnem az úttest közepén állt. Az alapnak kiásott gödör az esőtől megázott, s a széle beomlott. Ekkor a földből egy koponya, majd több csont került elő. Egyik gyerek, amint Parajdi József mondja, kezében a koponyával szaladgált az utcában. Kiszállt a rendőrség, majd a házépítő szomszéd, Bali szerint, a régészek is kijöttek. Feltárták a sírt. Ecsettel, óvatosan takarították le a csontokat. Parajdi József határozottan két csontvázra emlékszik. Bali szomszéd csak egyre. Nem tudja, kitől származott. Szerinte a második világháború idején lövészárok húzódott a telkén, s az ott elesett katona csontváza került napvilágra.
Az emberi maradványokat végül műanyagzsákba csomagolták és elvitték. Valószínűleg a Régészeti Intézetbe. Jó lenne megtudni, mi lett a sorsuk. Gergely Balázs régész szerint kevés a valószínűsége, hogy megőrizték őket.
Minden jel arra utal, hogy 1849. október 18-án itt volt a kivégzőhely, ahol Tamás András és Sándor László életét vesztette. És itt a két kővel megjelölt sírjuk, melyet Orosz Ferenc 1933-ban megjelent könyvében említ.
Az áldozatokról hosszú évekig nem lehetett megemlékezni. De az elnyomatás ellenére emlékük elevenen élt. 1868-ban, egy évvel a kiegyezés után, a csíki honvédegylet a kivégzés helyéről a Házsongárdi temetőbe akarta vitetni Tamás András hamvait.
„A vértanúhalált szenvedett Tamás András honvédezredes teteme nyughelyéről reméljük, hogy közelebb biztos adatokat fogunk nyerni. A hulla annak idején koporsóba tétetett, s így nyomai könnyebben lesznek feltalálhatók. Az ünnepélyes eltakarítás alkalmával a csíki honvédegylet küldöttség által fogja magát képviseltetni. Azon esetben, ha az átszállítás a köztemetőbe már lehetetlen volna, a csíki honvédegylet folyamodni kíván, engedtessék meg mostani nyugvóhelyen állítani fel az emlékoszlopot s egyúttal kérni fogja nemes Kolozs megyét, hogy az esetben szüntessék meg a gonosztevők vesztőhelyéül használt ama helyet és környékét. Az obeliszket képző emlékrajzon a következő sorok olvashatók: »Kik becsület, honszerelem székely vitézzé avatták / Tamás András honvédezredes hős csontjai nézd itt porladnak / Koszorút a hősnek sírhalmához. Tűzz rá honti babérkoszorút / Emléke legyen örökre áldva. Áldva legyen ő, a vértanú! 1849«
Megragadjuk az alkalmat felhívni a Kolozs megyei és kolozsvári honvédegyletet az emlék felírását eszközölni s munkásságával oda törekedni, hogy a Székelyföld vértanúinak porai minél előbb a vesztőhelyről eltakaríttassanak. Az egyletnek ez gyöngéd és hazafias kötelessége, hogy felszólításunk bizonyosan nem fog siker nélkül maradni.” (Magyar Polgár, 1868. május 1.)
Tervük nem sikerült, Tamás András földi maradványai a kivégzés helyén maradtak. Ennek ellenére 1869-ben, a csíkszéki honvédegylet, több lelkes kolozsvári polgár támogatásával a Házsongárdi temetőben, sír nélküli követ állíttatott Tamás András emlékére. Van, aki ezért tévesen azt állítja, hogy itt is nyugszik. Felirata nem az egy évvel korábban, a Magyar Polgárban közölt lett.
A csíki honvédegylet a kivégzőhelyet gonosztevők vesztőhelyeként említi. Több mint valószínű, a kivégzés után szárnyra kelt alaptalan híresztelésnek köszönhetően. És Kolozsvár ismeretének hiányában. Mert a vesztőhely nem itt volt. A halálra ítélteket 1848-ig az Akasztófa-dombon, a Holdvilág utca (Marinescu) végéhez közeli Gödrös utca (Gropoasă, Colibiţa) végében, a Hajnal utca (Zorilor) elején, a Gyep utca (Pajiştei) fölötti, másképp Agyagdombon végezték ki. A császári hatóság 1849 októberében valószínűleg azért választotta ezt a várostól akkor távoli, a szamosfalvi országúttól délre, félreeső kis magaslatot, mert ez messze volt minden lakott helytől. Itt elkerülhető volt bármilyen zavargás. Ezt a jól áttekinthető, ellenőrizhető helyet senki sem közelíthette meg észrevétlenül, a katonaság tudta nélkül, s itt zavartalanul végrehajthatták az ítéletet.
Az itteni vesztőhelyről szóló híresztelést azután mások is átvették. Egy román szerző például azt állítja, hogy a két vértanú négy román foglyot végeztetett ki ezen a helyen, majd az osztrák császári tábornok, Urban, „háborús bűnösként” ítéltette el és ugyanitt akasztatta fel őket. Állítása téves, mert Tamás András és Sándor László Székelyföldön harcolt. A szabadságharc vérbefojtása után hurcolták őket Kolozsvárra.
Tamás András a forradalom kitörésekor elvállalta, hogy csíkszeredai térparancsnok legyen. 1849. március 7-én Segesvárt Bem alezredesnek nevezte ki. Lándzsás csapatot szervezett, s ennek élén részt vett a sepsiszentgyörgyi csatában. A fegyverletétel után hazatért. Elfogták, Kolozsvárra szállították, ahol a forradalomban való részvétele miatt, felségsértés vádjával halálra ítélték.
Sándor Lászlót gyilkosság vétkéért ítélték halálra. A vád szerint 17 pálosit, akit Székelyudvarhelyre kellett kísérnie, az úton agyonlövetett. Udvarhely felé fegyveres csapat támadt rájuk, hogy a foglyokat kiszabadítsa. Sándor László tüzet vezényelt, s a foglyok meghaltak. A kortársak szerint ezek kegyetlen gyilkosok voltak, akik nőket nyúztak meg elevenen, földobott kisdedeket lándzsával fogtak ki. Sándor Lászlót a szabadságharc bukása után Csíktaplócán fogták el és „a lehető legkíméletlenebb módon hurcolták Kolozsvárra”.
Tehát egyikük sem járt Kolozsvárt, míg ide nem hurcolták és ki nem végezték őket.
Ideje volna földi maradványaik hollétének kiderítése, végső nyughelyre való tétele, továbbá kivégző- és sírhelyük ismeretében ezek illő megjelölése.
Asztalos Lajos. Szabadság (Kolozsvár)

Élhető magyar élet, szórványban
Nem csak a kisebbségben, de a tömbben élő magyaroknak, így a székelyföldieknek is fontos, hogy a lehető leghatékonyabb legyen a szórvány érdekvédelme – hangzott el a hétvégén Déván, az első alkalommal megrendezett Magyar Szórvány Napján.
Nem csak a kisebbségben, de a tömbben élő magyaroknak, így a székelyföldieknek is fontos, hogy a lehető leghatékonyabb legyen a szórvány érdekvédelme – hangzott el a hétvégén Déván, az első alkalommal megrendezett Magyar Szórvány Napján. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke hangsúlyozta: fordulatra van szükség a kisebbségi képviseletben.
„Itt kell megvetnünk a lábunkat annak érdekében, hogy a szórvány ne tűnjön el, hogy a tömb megerősödjön, és ne szórványosodjon el” – jelentette ki Kelemen Hunor szövetségi elnök szombaton Déván, a Magyar Szórvány Napjának megnyitóján. Az RMDSZ 10. kongresszusán november 15-ét, Bethlen Gábor születésnapját az összefogás jegyében a Magyar Szórvány Napjának nyilvánította az érdekképviselet: ennek megfelelően szerveztek hétvégén kétnapos rendezvénysorozatot Hunyad megyében.
„Új tervek kellenek”
„A többnemzetiségű környezetben élő magyar emberek sorsa továbbra is kiemelten fontos számunkra, ezért is fogadtuk el a nagyváradi kongresszuson a szórvány napjának megünneplésére vonatkozó javaslatot” – emlékeztetett Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke párhuzamba állította az 1989 óta eltelt 22 évet a két világháború közötti 22 évvel, amelyről Mikó Imre készített felmérést.
„A mi 22 évünk nagyon gyorsan eltelt, számvetésre, új tervekre, célkitűzésekre van szükségünk. Az erdélyi magyar közösségen belüli kapcsolatok megerősödtek, ilyen szempontból példamutató a székelyföldi és a szórványmegyék közötti együttműködés.
Az összefogás újabb ékes bizonyítéka ez a kapcsolat, amellyel ismét megmutattuk, hogy képesek vagyunk legyőzni a kishitűséget. Nemzeti értékeink mellett közösségünk számára a legfontosabb a bizalom” – fogalmazott Kelemen Hunor, aki hangsúlyozta: a népszámlálási kampány jelszava, a „Minden magyar számít” továbbra is érvényben marad, és ennek a szemléletnek különösen a szórványban nagy jelentősége van.
„Pozitív diszkriminációt!”
Winkler Gyula európai parlamenti képviselő, a Hunyad megyei RMDSZ elnöke azt hangsúlyozta, hogy a szövetség tisztségviselői számára az egyik legnagyobb kihívás a szórványban élő magyar emberek sorsának, jövőjének mindenki által elfogadott rendezése.
Winkler házigazdaként vett részt a rendezvénysorozat megnyitóján, ahol Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke is köszöntötte a résztvevőket. Dézsi Attila Hunyad megyei prefektus végvári katonáknak nevezte a Hunyad megyei magyarokat.
Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök figyelmeztetett arra, hogy a szórvány „pozitív diszkriminációt” érdemel, a székelyföldi pályázóknak a jövőben le kell mondaniuk a Communitas Alapítvány támogatásáról az ezeken a vidékeken élők javára.
„Nem kell kongatni a vészharangot”
Böjte Csaba ferences szerzetes felszólalásában elmondta: húsz éve él Déván, és megtapasztalhatta, hogy a nehézségekkel együtt is élhető itt az élet. „Összesen 2300 gyereket nevelünk itt, Dél-Erdélyben, és soha nem ért sem engem, sem a gyerekeket bántódás amiatt, hogy magyarok vagyunk.
Ezek tények, amelyek biztonságot adnak. Nem a vészharangokat kell kongatni, hiszen élhető itt az élet magyarként. Közös célokon és ezek megvalósításán kell gondolkodnunk, partnerségben a helyi hatóságokkal” – osztotta meg gondolatait Csaba atya.
A múlt kötelez
A dévai prefektúra épülete előtt a résztvevők felavatták Barcsay Ákos erdélyi fejedelem emlékoszlopát – ez Hunyad megye első köztéri magyar emlékműve. „Sokszor vádolnak minket, erdélyi magyarokat azzal, hogy a múlt felé fordulunk. Ám ahhoz, hogy tudjuk, mire építjük jövőnket, ismernünk és vigyáznunk kell múltunk értékeire” – mondta Kelemen Hunor az RMDSZ és Communitas Alapítvány által támogatott eseményen.
Háromszék is felvállalja a szórványt
Együttműködési szerződést írt alá a hét végén a nagyenyedi vártemplomban Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök a nagyenyedi Dr. Szász Pál Egyesület és a magyarigeni református Bod Péter Alapítvány vezetőivel a szórványmagyarok kulturális értékeinek támogatásáról.
„Belső egységünk erősítésére, pozitív jövőkép kialakítására kell törekednünk, ezért Hargita megyéhez hasonlóan, Kovászna megye is kiveszi részét e belső építkezésből” – mondta beszédében Tamás Sándor. Az ünnepségen felszólalt Krecsák Sz. Adalbert, Nagyenyed alpolgármestere, illetve Demeter László, a Kovászna Megyei Tanács kulturális bizottságának vezetője. (Tamás András)
Új Magyar Szó (Bukarest)

Bod Péter köztünk van
„A tudomány hogy hasznos? Ha mással közlöd: ha titkolod, nem sokat ér!” – ez a Bod Pétertől származó idézet volt a mottója annak a háromnapos konferenciának, amelyet a Magyar Athenás szerzője születésének 300. évfordulóján tartottak Nagyenyeden és Magyarigenben. Bod Péter egykori iskolájában, a nagyenyedi kollégium dísztermében Bárócz Huba esperes konferenciakezdő áhítattal nyitotta meg az előadás sorozatot. Szőcs Ildikó igazgató a kollégium fennállásának 390. évfordulójára utalt mondván, ez az örökség kötelez.
A tudomány hogy hasznos? Ha mással közlöd: ha titkolod, nem sokat ér!” – ez a Bod Pétertől származó idézet volt a mottója annak a háromnapos konferenciának, amelyet a Magyar Athenás szerzője születésének 300. évfordulóján tartottak Nagyenyeden és Magyarigenben. Bod Péter egykori iskolájában, a nagyenyedi kollégium dísztermében Bárócz Huba esperes konferenciakezdő áhítattal nyitotta meg az előadás sorozatot. Szőcs Ildikó igazgató a kollégium fennállásának 390. évfordulójára utalt mondván, ez az örökség kötelez. Szonda Szabolcs, a sepsiszentgyörgyi megyei könyvtár igazgatója szerint hajdani és jelen problémák hasonlósága alapján bátran kijelenthetjük, hogy Bod Péter köztünk van.
Koszorúzás Bod Péter sírjánál a magyarigeni templomkertben – 1749-től szolgálta a közösséget
A vendégeket Krecsák Sz. Adalbert, Nagyenyed alpolgármestere is üdvözölte, majd Gudor Botond gyulafehérvári, volt magyarigeni református lelkipásztor az Iskola, tudomány és nevelés a barokk korban, azaz hogyan lett Bod Péterből tudós lelkész című értekezéssel nyitotta meg az előadások sorát.
Bellágh Rózsa tudományos kutató Bod Pétert a historia litteraria megalapozójának nevezte, kiemelve: az utókorra hagyott írói lexikon, a Magyar Athenás Bod fáradságos gyűjtőmunkájának a koronája. A 16–17. században élt írók életét és műveit kívánta a jelenkor elé idézni, betűrendi sorrendben mintegy 528 író (szépíró és tudós) életéről és munkásságáról számolva be. Irodalmi munkássága Bethlen Kata könyvtárának feldolgozásával kezdődött, lexikonába mindazok bekerültek, akik valamilyen írásos emléket hagytak maguk után.
A budapesti Csoma Zsigmond beszédében arra tért ki, hogy Erdély történetírói sohasem felejtkeztek el a mindennapi életet meghatározó természeti csapások, a politikai-katonai helyzet, a járványok említéséről. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem irodalomtörténeti tanszékéről Egyed Emese gróf Gyulai Lajosról beszélt, aki kéziratos kiegészítésekkel látta el Bod Péter Hungarus Tymbaulesének birtokában lévő példányát, amely 1677-ben Bod munkájának folytatásaként jelent meg.
Érdekes előadás volt az oxfordi Gróf Lászlóé, aki Bod Péter kartográfiai tevékenységéről beszélt. Négy világrészt illusztráló térképe az első magyar nyelven megjelent kontinenstérkép; oktatási segédletként való használata jelentős mind a magyar, mind a 18. századi egyetemes térképtörténelemben. Györfi Dénes könyvtáros a Bethlen Gábor Dokumentációs Könyvtárban bemutatott anyaggal kápráztatta el a vendégeket Bod Péter csaknem valamennyi kiadványa, könyvtárának 14, saját kézjegyével ellátott kötetével és kézirataival. Ugyancsak itt mutatták be Gudor Botond disszertációját, aki román nyelven szándékozik ismertetni a többségi nemzettel Bod Péter munkásságát, hisz ő írta meg elsőként a románság történetét, Historia valachorum címmel. Az előadások végén a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium reneszánsz táncegyüttesének, leánykórusának műsora, a sepsiszentgyörgyi Codex régizene-koncertje szórakoztatta a vendégeket.
A kétnapos rendezvényt a magyarigeni barokk templomkertben Bod Péter sírjának megkoszorúzása zárta.
Tamás András. Új Magyar Szó (Bukarest)

Magyar Napokon avatnák a Sárkányölő restaurált szobrát
Nyár végére felújítják a szamosfalvi obeliszket is
Az idő múlása és a történelem viszontagságai alaposan kikezdték a Farkas utcai református templom előtti Szent György-szobrot. Kolozsvári Márton és György kolozsvári alkotása másolata a Nagy Lajos király által 1373-ban Prágában készíttetett eredeti műnek, a kincses várossal kapcsolatos idegenforgalmi kalauzban szerepel, „kötelező” turistalátványosságként. Szamosfalva határán 117 évvel ezelőtt avatták fel az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc itteni honvéd vértanúinak, a megtorló osztrák hatalom által 1849. október 18-án kivégzett Tamás András alezredesnek és Sándor László őrnagynak az emlékművét – amely az utóbbi évtizedeket nagyon romos állapotban vészelte át. Jelenleg mindkét helyen alapos felújítási munkálatokat végeznek, a hatóságok, a szakemberek és a civil társadalom összefogásának eredményeként. Több kolozsvári műemlék vár hasonló beavatkozásra.
Szabadság (Kolozsvár)

„Merényletkísérlet” az 1848-as emlékmű ellen
Mint arról annak idején beszámoltunk, teljesen újjáépítik Szamosfalva határában az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc két ott kivégzett vértanújának, Tamás Andrásnak és Sándor Lászlónak a tiszteletére emelt, az utóbbi időben lepusztult emlékművet.
A Szamosfalváért  Egyesület kezdeményezésére a kolozsvári városháza és a magyar főkonzulátus támogatásával zajló munkálatok már folynak: jelenleg a talapzaton dolgoznak, miközben a kőtömböket más helyszínen renoválják. Tegnapra virradó éjjel ismeretlenek megpróbáltak egy jókora kőlapot elemelni, de nem sikerült nekik. „Vigasztalásul” felgyújtották azt a kifüggesztett rajzot, amely a leendő új emlékművet ábrázolja. Vincze László, a védegylet elnöke szerint nem kell jelentőséget tulajdonítani az esetnek, lehet, hogy gyermekcsínyről van szó. A rekonstrukció idejében be fog fejeződni – tette hozzá.
Szabadság (Kolozsvár)

„A csatavesztés tanulságait győzelemmé kell formálni”
A tizenhárom aradi vértanú emléke előtt hajtottak fejet tegnap mindazok, akik a Házsongárdi temetőben, Tamás András honvéd alezredes emlékoszlopánál gyűltek össze az RMDSZ Kolozs Megyei, Belmonostori és Nők Szervezete, valamint a Belmonostori Ifjak szervezésében. A magyar szabadságharc tábornokainak 164 évvel ezelőtti kivégzésével kapcsolatban Oláh Emese, a Kolozs Megyei RMDSZ Nők Szervezetének elnöke elmondta: a hősök halálának az ad értelmet, hogy belőle újra meg újra erőt lehet meríteni. – Nem önfeladást jelent a gyászt életerővé, a csatavesztés tanulságait győzelemmé formálni. Mert van, amikor halni kell a hazáért, van, amikor élni és tenni érte. Most az a dolgunk, hogy tegyünk érte – hangsúlyozta Oláh Emese, aki szerint nincs az az erő és nincs az a hatalom, amely képes feltartóztatni a saját útját járni akaró magyar közösségünket.
Rollinger Ágnes, a belmonostori RMDSZ elnöke röviden ismertette az emlékmű történetét, amelyet egykor a csíkszéki honvédegylet állíttatott, és amelyet a Belmonostori RMDSZ Bitay Csaba volt elnök kezdeményezésére felújíttatott. – Tamás András honvéd alezredes Kolozsvár környékén esett el, ezért szentelték az ő emlékének az emlékoszlopot, amely felújított változatának 2002-es felavatása óta minden évben összegyűlünk felidézni a kivégzett vértanúk emlékét – mondta Rollinger Ágnes.
Gáll Sándor az Erdélyi Református Egyházkerület igazgatótanácsi kancellárja, tanügyi előadója imát mondott a hősi halált halt tábornokok emlékére. Székely Árpád igazgató vezényletében a Kolozsvári Református Kollégium énekkara alkalomhoz illő kórusműveket énekelt. Ezt követően az emlékezés koszorúit helyezte el a Kolozs Megyei RMDSZ és Nők Szervezete, a Belmonostori RMDSZ, a Kolozs Megyei Diákszövetség, a Bitay és a Talpas család nevében. Az emlékezés hálaadó ökumenikus istentisztelettel folytatódott a Farkas utcai református templomban.
Méltóságteljes megemlékezés a Szabadság-szobornál
Ezrek emlékeztek tegnap délben Aradon az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc 164 évvel ezelőtt kivégzett tábornokaira az emlékükre állított Szabadság-szobornál. A megemlékezésen felszólaló Hende Csaba magyar honvédelmi miniszter kijelentette: senki sem lehet szabad, ha a mellette élő nem szabad. Kelemen Hunor az RMDSZ szövetségi elnöke hangsúlyozta: nem lesznek kevésbé szabadok a románok, ha a magyar nemzeti közösség jogos szabadságigényét kielégítik.
Kelemen Hunor a mai napig érthetetlennek tartja, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) miért nem lehet elfogadni a magyar oktatási részlegek beindítását. – Nem értjük, hogy hol csorbítja a románok érdekeit, szabadságát, boldogságát az, ha a magyar diákok anyanyelvükön tanulnak. Meg kellene már végre érteni, hogy nem akarunk senkitől semmit elvenni, csupán szabadon akarunk dönteni arról, milyen nyelven tanuljunk – fogalmazott az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor szerint az is érthetetlen, hogy miért ingerel egyeseket még mindig a nemzeti, közösségi szimbólumok szabad használata. – Aki ettől bennünket megfoszt, az semmit sem értett meg a történelemből. (...) Aki azt gondolja, hogy el lehet bennünk fojtani a szabadság iránti vágyat, el lehet tiporni lelkünkben azt az eszmét és azokat az értékeket, amelyekért küzdünk, az 1849 hóhérainak az utódja, az elnyomók e századi katonája – fogalmazott Kelemen.
Az RMDSZ elnöke szerint a vértanú tábornokok is egy olyan hatalomnak voltak az áldozatai, amely nem nézte jó szemmel a nemzeti önrendelkezési törekvéseket, és nem bírta elfogadni a szabadságszerető népek óhaját. Emlékeztetett arra, hogy voltak, akik évekkel ezelőtt a Szabadság-szobor visszaállításától is féltek. Hozzátette: ma is sokakban keltenek félelmet a magyarság jogos kérései.
A szabadság egyetemességét állította beszéde középpontjába Hende Csaba is. Meg is említette: a magyar kormány képviselője és az RMDSZ elnöke akár egymás beszédét is elmondhatta volna Aradon. – Senki sem lehet szabad, ha a mellette élő nem szabad. Nem élhetünk szabadon, ha a mellettünk élő nem használhatja az anyanyelvét, ha nem imádkozhat, nem álmodhat szabadon, nem dönthet a sorsa fölött szabadon – jelentette ki a magyar honvédelmi miniszter.
Hende Csaba szerint a vértanúkra való emlékezés a magyar-román összefogás egykor elszalasztott lehetőségére is emlékeztet. – A testvérháború lezárása és a kölcsönös bizalmatlanság eloszlatása után csak végzetesen későn, 1849. július 14-én tudott megegyezni a magyar kormány a románsággal. Akkor a jóakarat elkésett, a hadi helyzet már megfordíthatatlan volt – idézte a 164 évvel ezelőtti történéseket.
A miniszter úgy értékelte, hogy az 1848–49-es események során új magyar nemzet született, „olyan nemzet, amely a szabadság útján jár, és minden tagja összetartozik”. Hozzátette: a közös szabadságban való egység tudatát a katonai erő sem tudta elvenni. Emlékeztetett arra, hogy az Aradon kivégzett tábornokoknak nagy szerepe volt a nemzet első honvédseregének a felállításában, és hogy ez a „sebtében megszervezett haderő a világ legjobb hadseregének is méltó ellenfele tudott lenni”.
Az aradi Szabadság-szobornál rótta le kegyeletét a vértanú tábornokok előtt Schmitt Pál volt köztársasági elnök és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke is. A megemlékezésen a szélsőségesen nacionalista Noua Dreapta (Új Jobboldal) román szervezet mintegy harminc szimpatizánsa óriás román zászlót feszített ki a téren. A polgármesteri hivatal korábban elutasította a szervezet térfoglalási kérését. Az aradi megemlékezések délután ökumenikus gyászszertartással és koszorúzással folytatódtak a vesztőhelyen felállított obeliszknél.
Biró Zsolt: az erdélyi magyarság autonómiát akar
Eljött az ideje annak, hogy az erdélyi magyarok kimondják: nem a román hatalomnak akarnak megfelelni és behódolni, hanem a saját érdeküket szem előtt tartva, autonómiát akarnak – jelentette ki Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke a Hargita megyei Szentegyházán az 1849. október 6-án mártírhalált halt aradi vértanúk emlékére szervezett megemlékezésen. Kifejtette: az autonómia jár a romániai magyaroknak, hiszen „nem vagyunk sem kevesebbek, sem alávalóbbak román honfitársainknál vagy Európa más nemzeténél”.
Felidézte, hogy tavaly szeptember 11-én, a katalánok nemzeti ünnepén Barcelona utcáin másfélmillió ember követelte a függetlenséget. – Nem kell őket logisztikailag mozgatni, nem kell szónoki emelvény, ahová csak a kiváltságosak ülnek, ahonnan csak előzetes egyeztetések során kialakított, avagy kialkudott forgatókönyv szerint szólalnak meg a hatalmasságok, de legfőképpen nem kapkodja a fejét ijedten a lojalista párt politikai felelőse, attól tartva, hogyan számol el Bukarestben mindezzel – mondta Biró Zsolt, aki szerint „Erdélyben is ezt a forgatókönyvet kell alkalmazni”.
(dézsi)
Szabadság (Kolozsvár)

Helytörténet – A két kolozsvári honvéd vértanú
Október 6-án az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc leverése után kivégzett tizenhárom aradi vértanúra emlékezünk. A korabeli, országszerte tomboló véres megtorlás Kolozsvárt sem kerülte el. 1849. október 18-án városunk határában két honvédtisztet végeztek ki. Tamás Andrást és Sándor Lászlót. Emlékoszlopuk mostani helyreállítása újabb alkalom arra, hogy ezen a napon ismét kegyeletünket rójuk előttük, a nemzet szabadságáért hozott, soha el nem homályosuló áldozatuk előtt.
1893-ban a Kolozsvárt megjelenő 1848–49. Történelmi Lapok a kivégzés körülményeinek tisztázását, s a két vértanú tiszteletére emlékmű állítását kezdeményezte. A két áldozat családja, egykori harcostársak, ismerősök, szemtanúk segítségével sikerült számos részletet kideríteni.
Tamás András
1784. október 16-án született Csíkmadéfalván. Határőr katona, majd tiszt volt a 11. Székely huszár határőrezredben. Később első osztályú százados lett, majd címzetes őrnagyként ment nyugállományba. A forradalom kitörésekor Gál Sándor ezredes kérésére elvállalta, hogy csíkszeredai térparancsnok legyen. Ugyancsak Gál Sándor ajánlatára 1849. március 7-én Segesvárt Bem alezredesnek nevezte ki. Lándzsás csapatot szervezett, s ennek élén részt vett a sepsiszentgyörgyi csatában. A fegyverletétel után hazaindult. Egy Péterfi nevű katolikus pap figyelmeztette, ne menjen Csíkba, mert életét veszély fenyegeti. Nincs miért félnie, mondta Tamás András, nem követett el semmit, amiért halállal büntethetnék. Hazatérte után Csíkszépvízre ment, ahol Gelygely István falusbíró – úgymond a rémuralom kényszere alatt – vasvillás legényekkel letartóztatta, Csíkszeredába kísértette, s az osztrák katonaságnak átadatta.
Kolozsvárra szállították, ahol a forradalomban való részvétele miatt – „a pártütő sereg szolgálatába lépett, előléptetéseit attól elfogadta, a pártütők érdekében proclamátiókat bocsátott és terjesztett, a csíkszéki nemzeti őrséget rendezte, s azt mint fővezér a cs(ászári). kir(ályi). seregek elleni csatára vezérelte” –, felségsértés vádjával halálra ítélték.
Sándor László
Születésének csak évét – 1796 – ismerjük. Az emlékoszlop egykori szövege szerint Csíktaplócán született. Egyik unokája, Szőrtsey Antal viszont azt mondta, hogy ott lakott ugyan, de Csíkszentmihályon született. A szabadságharc előtt és alatt semmiféle hivatalt nem viselt. Birtokosként a megyei gyűléseken heves ellenzéki beszédeket tartott, ezért „nagyszájú Sándor László”-nak nevezték.
Nem sikerült tisztázni, volt-e rangja vagy sem. Egyes vélemények szerint ugyanis őrnagy volt, mások szerint táblabíró és nemzetőr-százados. Sógornője meglátogatta Kolozsvárt, a Farkas utcai kegyesrendi gimnázium épületében létesített fogdában, de izgatottságában nem figyelte meg, hogy egyen- vagy polgári ruha volt-e rajta. Azért jött, hogy tudassa vele: bujdosó fia, János, kész érette kiszolgáltatni magát az osztráknak. Sándor László ezt elutasította: „...én már törődött agg vagyok, az élet rám nézve már semmi beccsel sem bír..., fiam meneküljön, míg a fergeteg elmúlik..., s akkor éljen boldogul”.
Sándor Lászlót gyilkosság vétkéért ítélték halálra. A vád szerint ugyanis 17 pálosit, akit Székelyudvarhelyre kellett kísérnie, az úton agyonlövetett. A valóságban ezek hadifoglyok voltak, s útban Udvarhely felé fegyveres csapat támadt rájuk, hogy a foglyokat kiszabadítsa. Sándor László tüzet vezényelt, s a foglyok meghaltak. A kortársak szerint ezek valójában kegyetlen gyilkosok voltak, akik többek között nőket nyúztak meg elevenen, földobott kisdedeket lándzsával fogtak ki. Sándor Lászlót a szabadságharc bukása után Csíktaplócán fogták el és „a lehető legkíméletlenebb módon hurcolták Kolozsvárra”.
Kivégzés
Tamás Andrást és Sándor Lászlót a Kolozsvárt székelő, Urban tábornok által elnökölt császári haditörvényszék „akasztófán kötél általi kivégzésre” ítélte. Az ítéletet 1849. október 18-án hajtották végre. Haynaut utánozva, az ítélethozatal után Urban a Kolozsvár fölött magasodó Fellegvárban fölvonatta, és a városra irányíttatta az ágyúkat, az egész helyőrséget fegyverbe állította, a város lakosságát pedig kiáltványban fenyegette meg, hogy halál fia, aki a foglyok kiszabadítását megkísérli. Ezek után a kivégzésen alig volt jelen polgári személy.
Az elítélteket László Márton Ferenc-rendi szerzetes kísérte utolsó útjára, akit egyébként Marci bácsinak neveztek, s aki 1863-ban halt meg. Az ítéletet egy Szabó nevű székely hadbíró fogalmazta meg, s olvasta fel a kivégzés helyén. A kivégzéskor ködös, csúnya idő volt.
A kivégzést az országúttól délre, egy kis halmon hajtották végre. A kortársak véleménye szerint Szamosfalva határdombján, a határkő közelében. 2011 nyarán, Lénárd Dénes szamosfalvi, egy Bali nevű tóközi és Parajdi József ugyancsak tóközi lakosnak köszönhetően sikerült kideríteni valószínű helyét – a Tóköze keleti szélén, a mai Zsilvölgyi utca (Jiului) végén.
A sír
Másnap, 1849. október 19-én Sántha István és László Márton lelkész meg akarta tekinteni a kivégzettek sírját. Pál Mihály szamosfalvi birtokos azonban figyelmeztette őket, hogy ne menjenek oda, mert Urban tábornok a közelben kémeket tart, akik a látogatókat lesik. A következő évben Sántha Istvánnak feleségével és fiával sikerült ellátogatnia a kivégzés helyére, és az 1870-es évekig minden évben fölkereste a két vértanú sírját.
Sikertelen Házsongárdba temetés
Az áldozatokról hosszú évekig nem lehetett megemlékezni. Az elnyomatás ellenére emlékük elevenen élt. 1868-ban, egy évvel a kiegyezés után, a csíki honvédegylet a kivégzés helyéről a Házsongárdi temetőbe akarta vitetni Tamás András hamvait.
Asztalos Lajos
FOLYTATJUK
Szabadság (Kolozsvár)

Felújították az emlékművet
Felavatták pénteken Szamosfalván az 1849-ben e napon kivégzett Tamás András huszárezredes, és Sándor László honvéd őrnagy felújított emlékművét.
A székely származású honvédtiszteket a Karl von Urban ezredes által elnökölt, Kolozsváron székelő császári haditörvényszék ítélte kötél általi halálra. Kivégzésük után holttestüket a szamosfalvi vesztőhely közelében temették el.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc egyik legimpozánsabb erdélyi emlékhelyét 1896-ban állították, ám a 20. században többször is ledöntötték. Most közösségi összefogással, a magyarországi Honvédelmi Minisztérium, és a Külügyminisztérium anyagi támogatásával állították fel újra, miután több mint harminc évig állt romokban. „Olyanok próbálták a vértanúk emlékét bepiszkítani, akik ma is félnek a nemzeti összetartozásunk erejétől, a szabadság és önrendelkezés iránti igényünktől” – jelentette ki Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere az avatóünnepségen. Úgy vélte, az újraállított emlékmű ma már a közösségi összefogásba vetett hitet is jelképezi. A Hende Csaba honvédelmi miniszter köszöntését is tolmácsoló Csikány Tamás ezredes, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem tanára úgy vélte, az egész Kárpát-medencében alig találni olyan emlékművet, amelyik a szamosfalvihoz hasonló pompában ragyog. Úgy vélte, az emlékműnek kettős jelentősége van. „Egyrészt emléket állít azoknak, akik vértanúhalált haltak, de jelzés az utókornak is, hogy érdemes a hazáért élni, és érdemes akár meg is halni érte, hiszen az utókor emlékezni fog rájuk, nevüket, tetteiket, dicsőségüket örökké őrizni fogja” – fogalmazott az ezredes.
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Októberi menetelések
Október hava a Kárpát-medencében élő magyarok számára a megemlékezések időszaka. Megmelékezések közelebbi, távolabbi történelmi eseményekről, ugyanakkor alkalom jelenünk átgondolására, átértékelésére – a jövőbe tekintésre
Az októberi rendezvénysorozat Kolozsváron már a múlt pénteken elkezdődött a felújított szamosfalvi emlékmű felavatásával. Az obeliszk az 1849. október 18-án kivégzett Tamás András madéfalvi huszárezredesnek és Sándor László csíkszentmihályi honvédőrnagynak állít emléket. Az ő tiszteletükre emelték 1896-ban a most felújított Honvéd Emlékművet. Jó volt látni, hogy az ünnepségen sokan vettek részt, nemcsak helybéliek, hanem székelyföldiek, magyarországiak, sőt amerikaiak is.
Holnap, október huszonharmadikán nemcsak Budapesten, hanem Erdély-szerte tízezrek tisztelegnek majd az 1956-os magyar forradalom hősi halottainak, az embertelen kommunista rendszer áldozatainak emléke előtt. A tömegben, immár hagyományosan, sok erdélyi is jelen lesz. Kolozsváron a sétatéri ’56-os emlékmű elé várják a résztvevőket.
Hetek óta folyik a szervezése a hétvégi, október huszonhetedikére meghirdetett Székelyek Nagy Menetelésnek. Az ötvennégy kilométeres távon, a háromszéki Bereck és Kökös közötti útszakaszon tízezrek fognak tüntetni Székelyföld egységéért, az európai hangzású régiósítási tervek ellen, amely az itt élő magyar közösség asszimilációjával lenne hosszú távon egyenlő. A helyszín bővelkedik jelképekben: Bereck az ágyúöntő 1848-as forradalmár hős, Gábor Áron szülőhelye, Kökös a történelmi Székelyföld első települése a hajdani Szászföld határán, a menetelés útvonalához a díszlet a háttérben húzódó Kárpát-kanyar őszi színpompás vonulata, amely a történelem során annyiszor nyújtott védelmet őseinknek.
Látszólag a fenti három eseménynek semmi köze egymáshoz, tudatunkban mégis összetartoznak. Akárcsak azok a személyek, akiket a közös ügy, szabadságjogaink, az önrendelkezéshez való jogunk korlátozása elleni közös tiltakozás összefűz. És ha különböző okokból fizikailag nem is leszünk mindannyian ott ezeken a megmozdulásokon, lelkileg annál inkább. Ott voltunk együtt Szamosfalván, szerdán ott leszünk a budapesti és kolozsvári helyszíneken, vasárnap pedig mindazok, akik – a történelmi példákból tanulva – hiszünk a közös fellépés erejében, a háromszéki országúton menetelőkhöz csatlakozunk nagyon nagy számban.
Szabadság (Kolozsvár)