Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Tamás (Morus), Szent
5 tétel
2004. április 25.
Morus Szent Tamás mártírhalála előtt írt szellemi végrendelete, amelyet a Mohács utáni magyarság létkérdéséről írt két magyar nemes filozofikus párbeszéde formájában, Erősítő párbeszéd balsors idején /Szent István Társulat, Budapest, 2004/ címmel először jelent meg magyar nyelven. A könyvet Tempfli József nagyváradi megyéspüspök és Szőcs Géza író részvételével ápr. 24-én mutatják be a budapesti nemzetközi könyvfesztiválon, a Budapest Kongresszusi Központban. /Először magyarul! = Vasárnap (Kolozsvár), ápr. 25./
2006. december 3.
Az erdélyi vértanú és hitvalló püspökökre, Bogdánffy Szilárdra, Márton Áronra, Scheffler Jánosra emlékeztek, akik a kommunista idők egyházüldözése idején kiálltak az egyház, a nép mellett. A nagyváradi Szent László Gimnázium hitoktatói és lelkészei november 24-26-a közötti emlékversenyt hirdettek meg. A tíz erdélyi és partiumi katolikus iskolából nyolc líceum három-három fős csapata vett részt a vetélkedőn. A résztvevők megkoszorúzták Bogdánffy Szilárd püspök szobrát. A Szent László Gimnázium színjátszó csoportja Morus Szent Tamás élete egy részét jelenítette meg. Az első díjat a nagyváradi Szent László Gimnázium csapata nyerte, a másodikat a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Gimnázium diákjai, a harmadik helyen két azonos pontszámú csapat osztozott, a csíkszeredai Segítő Mária Gimnázium és a szatmárnémeti Hám János Iskolaközpont csapata. /Farmati Anna: Boldog jelöltek. = Vasárnap (Kolozsvár), dec. 3./
2010. szeptember 28.
Akik szeretnek, jól szeretnek
Eperjes Károly vasárnap a csíksomlyói kegytemplomban tartott előadást arról, hogyan éli meg hitét. Hétfőn a Segítő Mária Katolikus Gimnázium diákjainak és tanárainak beszélt a Széchenyi-filmről, és ennek kapcsán hitéről. A Hargita Népének ezután adott rövid interjút.
Szeretik Önt Magyarországon?
– Az Úr Jézust szerették saját hazájában? Voltak, akik szerették, voltak, akik nem. Akik szeretnek, azok úgy látom, jól szeretnek, vannak, akik furcsállnak, csak a színészetemet szeretik, és azoknak nem jut eszükbe, a színészetem azért olyan, mert mögötte olyan élet van, ami előre jelzi, hogy komolyan veszem akár komoly, akár tragikus, akár komikus feladatom van. Komolyan veszem mindegyiket. Van, aki még a színészetemet sem szereti a közéleti vállalásaim miatt. De Széchenyit sem szerették annyira a többiek. Akik nem szerették az Úr Jézust, azoknak az életéről most mit tudunk? Széchenyit, az ő tevékenységét mennyire tudjuk szeretni még mindig, és egyre inkább elismerni. A többieknek mijét ismerjük el? Már csak az őhozzá való kötődését.
Mit jelentett Önnek Széchenyi István a film forgatása előtt? – Előtte is Széchenyi-kedvelő voltam, de hálás vagyok a filmnek, hogy ennyire elmélyedhettem. Addig is többet tudtam róla, de ahogy két és fél évet készültem rá, rájöttem, hogy más minőséget jelent, mint amit addig tudtam róla.
Mi lenne még az a szerep, amivel ennyire azonosulni tudna? – Márton Áront nagyon eljátszanám. Alkatilag is alkalmas lennék rá. Batthyányi Strattman Lászlót, egy jó Szent Istvánt, jó Rákóczit szintén nagyon eljátszanék. Telekit..., még nagyon sokat. Én arra sem gondoltam, hogy Széchenyit eljátszhatom ilyen minőségben a jó Isten kegyelméből. Engem nagyon szeret. A legutolsó nagy élményem, hogy eljátszhattam Mórus Szent Tamás életét. Az élet nagy ajándéka Széchenyi mellett. 101-szer ment, kasszasiker volt. Levettük, és nem miattam. Miattam még játszhattuk volna tovább, a többiek nem bírták lelkileg ezt a fantasztikus darabot. Nem akarom bántani őket, de ez az igazság. – A kollégái hogyan fogadják a maga hitvallását?
– Sokan furcsának tartanak, sokan meg odajönnek, mert nem mernek máshová menni, és mondják, hogy de jó neked! Ezeknek azt mondom, próbáld meg, indulj el, majd meglátod.
Van, aki megpróbálta?
– Igen, van, akinek keresztapja vagyok, másoknak násznagya, lelki társ vagyok, kikérik véleményemet, sőt alkalmasint egyik-másik fiatal színész a diplomamunkáját belőlem és a munkásságomból akarja írni. Ilyenkor figyelmeztetem: nem biztos, hogy jót teszel magadnak. Fel tudod-e vállalni, hogy rögtön a pályád elején konfliktusaid lesznek? Van, aki fölvállalta, van, aki nem. – Nagyon rögös az út, amit választott.
De kié nem?
– Önnek viszont van kapaszkodója.
– A napi szentmise, a szentáldozás, az Úr Jézussal nap mint nap találkozni. Nélküle már nem bírnám. Így is néha sok, és akkor az egészségem jelez, hogy állj meg egy pillanatra. Egy fél éve elájultam egy patikában, de hát van ez így...
Takács Éva. Hargita Népe (Csíkszereda)
2016. szeptember 6.
A MegmAradás temploma (1.)
„A hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása!"
(Morus Tamás)
Csengersima térségében, a magyar–román határ közvetlen közelében húzza meg magát a valamikor volt Nagygéc község. 1280-ban említik elsőre, s azóta aktív részese a magyar történelemnek. A XIV. században még szolgabírót is adott a vármegyének, így a vármegye több alkalommal is itt tartotta gyűléseit. 1852-ben, a 200 ezer forintos Aradi vérdíjból a bresciai hiéna megvásárolta a 355 lakost számláló kisgéci, majd a 670 lelkes nagygéci pusztát is. Alig kétszáz kilométerre rémtettei színhelyétől, Aradtól, emeletes kúriát építtetett a Majláth-kastélyból, és rendre meginvitálta a környékbeli magyar urakat, de soha nem ment el hozzá senki. Aztán ő maga ment látogatóba, de sorra becsukódtak előtte a magyar kapuk. A nagygéciek legendákat terjesztettek róla, hogy a kastélya szobáit embervérrel festi ki, vérrel teli vályúban fürdik, mindennap egy embert a pincéjében ledarál élve. A lánya testét szőr fedi, kutya feje van, és sikító hangot ad ki éjjelente. Ezt az utálatot visszahallva a báró, visszaköltözik Grácz városába. Egy év múltán magára hagyatva ott éri a halál, a nagygéci magyar parasztemberek és a zsidók pedig békességben, szeretetben élhették tovább megszokott, háborítatlan közösségi életüket – nélküle.
Trianon idején is addig-addig ügyeskedtek a nagygéciek, mígnem az új országhatáron belül mAradhattak, de a Szamos védgátja végül a szomszédhoz került, mely a későbbiekben megpecsételte a falu sorsát.
Aztán jött a rettenet. A hatalom parancsára a csendőrök kiverték otthonaikból a zsidókat, és összeterelték őket a templom előtti térre. A Schwartz-kúria ura egy szenvedélyes szavalattal búcsúzott az összeverődött falunépétől: „Szülőföldem szép határa! / meglátlak-e valahára? / Ahol állok, ahol megyek, / Mindenkor csak feléd nézek…”– és sírt akkor mindenki, sírt az egész falu, de a zsidóknak menniük kellett. Az átélt borzalmak árán többen is hazakerültek, de Schwartz bácsi és családja soha többé nem tért haza…
A természet némi emberi segédlettel úgy döntött, hogy szellemfaluvá teszi a nagy múltú települést, ugyanis az 1970-es szamosi árvízben csaknem teljesen elpusztult a falu, s a hatalom az árvíz sújtotta települések közül egyedül csak Nagygéc újjáépítését nem engedélyezte. Az egykor ott élők visszaemlékezése szerint a katasztrófát a határ túloldalán még tetézték, amikor a szomszéd rést robbantott a védgáton, és ráengedte az áradó Szamost az öt határon túli falura.
Az árvíz után a falu lakosait a közeli településekre költöztették, több mint 20 évig tilos volt építkezni és oda visszaköltözni. A tiltás ellenére az egykori lakosok azonban visszajárnak, így a Csengerrel összevont, ma már a térképekről is törölt, két lakóval rendelkező kis település temetőiben mindig kerül friss virág a sírokra és sokan máig is végakaratukkal Nagygécet választják végső nyugvóhelyüknek...
A település jelképe a XIII. században épített, Szent Péter tiszteletére felszentelt templom, amelyet Mátyás uralkodása alatt kibővítettek, és az évszázadok folyamán többször is átépítettek. A XVII. században, a reformáció idején festették ki a templom belső terét, a téglából emelt szószékét és a famennyezetét 1765-ben kapta. A mai homlokzat előtti háromszintes, gúlasisakos tornyot, amelyben két harang lakott, 1896-ban emelték, a bejárat bővítésekor eltakarták a templom románkori kapuját. A templom külső falán jelzés emlékeztet az 1970-es tragikus árvíz szintjére.
A használaton kívüli örökség felújítását több alkalommal is megkísérelték, de forráshiány miatt ez mindig meghiúsult. A falu emlékének ápolására, újraélesztésére a hajdani lakosok és a településhez kötődő környékbeliek 2008-ban közhasznú egyesületet hoztak létre. Végre, 2012-ben az elszármazott géciek álma megvalósult: az Árpád-kori és Mátyás-korabeli falakat megerősítették, új tetőszerkezetre és vörösréz tetőre is tellett. Az üres gótikus ablakkeretekbe új ólomüvegablakok kerültek...
Murvai Miklós
o0o
Az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Arad megyei szervezete a Szeretőm, földem, Erdély közösségépítő program keretében 2016. szeptember 13-án, kedden 18 órától a Jelen Ház nagytermében Hagyományaink és nemzeti megmAradásunk címmel nemzeterősítő, tényfeltáró előadást tart. Meghívott előadó Harangozó Imre néprajzkutató, tanár, házigazda Borbély Zsolt Attila, az Arad megyei EMNT elnöke.
Nyugati Jelen (Arad)
2017. június 9.
Óvodás hagyományőrzők
A láng továbbadása
„Tágasságot nekünk is, ha kicsikék vagyunk is!” – visszhangzott a mozi terme Kovásznán, ahol a Népi Gyermekjátékok Találkozójára gyűltek össze 12 óvodából lelkes óvó nénik és ügyes apróságok, hogy szokásukhoz híven őrizzék ezt a szép hagyományt.
Felemelő érzés volt több mint kétszáz ovist látni székelyruhában, örömmel táncolni, játszani, türelmesen és fegyelmezetten nézni a több mint kétórás előadássorozatot. Sokan voltunk, sokat kaptunk egymástól, hiszen az apró gyermekléptek, ritmikus dobbantások, csengő hangocskák sokáig a fülünkbe súgják, hogy érdemes kitartónak és odaadónak lenni hagyományaink megőrzésének érdekében.
Változatos és színvonalas előadásoknak voltunk szem- és fültanúi, vendégfogadóinknak pedig hálás köszönettel tartozunk az ajándékokért és a harapnivalóért. Isten fizesse! A lelkünkben van a dal, amit az édesanyánktól hallottunk először. Legyen hát az anyanyelvünk megőrzésének parazsa a Népi Gyermekjátékok Találkozója, ha fúj a szél, hadd izzítsa anyanyelvünk parazsát.
Kedves pedagógusok, legyünk hát szelek, olyanok, akik lágyan csiklandozzák a rájuk bízott gyermekek fejecskéjét, talpacskáját, szívecskéjét, hogy érezzék, ott a helyük, ahol egy szempillantásból is mindent meg lehet érteni. Morus Tamással együtt valljuk, hogy „a hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása”.
Csákány Zsuzsanna Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)