Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Talaz Gabriela
2 tétel
2013. április 8.
Ösztöndíj csángóknak
Első alkalommal adták át pénteken Csíkszeredában csángó magyar egyetemista fiataloknak a nemrég alapított, a csángó magyarok apostolaként is nevezett, idén januárban elhunyt győri bencés szerzetesről, Jáki Sándor Teodózról elnevezett tanulmányi ösztöndíjat.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) az ösztöndíjjal a moldvai csángó magyar oktatási programból kikerült, magyar nyelven felsőfokú tanulmányokat folytató fiatalokat kívánja jó eredményekre ösztönözni.
„Szeretnénk megmutatni, hogy érdemes tanulni” – indokolta az ösztöndíj célját Lászlófy Pál, az RMPSZ tiszteletbeli elnöke, aki átadta péntek reggel a díjakat az Apáczai Csere János Pedagógusok Házában a fiataloknak. Hangsúlyozta, nem szociális ösztöndíjról van szó, azt kapnak a csángó egyetemista fiatalok a Domokos Pál Péter Alapítványtól, ezzel a támogatással kifejezetten a tanulást kívánják elősegíteni és ösztönözni. Az RMPSZ az amerikai Pillangó Alapítvány támogatásából biztosítja a Jáki Sándor Teodóz-ösztöndíjakat a magyar nyelven felsőfokú tanulmányokat folytató, csángó magyar fiataloknak. Az ösztöndíjat egy egyetemi félévre lehet elnyerni, és havi támogatást jelent.
Pénteken hat egyetemista kapta meg a 350, 400, illetve 450 lejes támogatást jelentő ösztöndíjakat. Ebben a félévben a csíkszeredai Louis Pasteur Egészségügyi Főiskolán tanuló Talaz Gabriela, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) sepsiszentgyörgyi tagozatán tanuló Ambarus Luiza, a BBTE székelyudvarhelyi tagozatán tanuló Citea Claudia, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai részlegén tanuló Beta Agneza, a BBTE kolozsvári székhelyén tanuló Noghi Cretu Livia Ioana és a BBTE gyergyószentmiklósi tagozatán tanuló Barbuta Iuliana részesült a támogatásban. Lászlófy Pál elmondta, az ösztöndíjat félévente újra meghirdetik.
Krónika (Kolozsvár).

2015. április 2.
Ösztöndíj továbbtanuló csángómagyar fiataloknak
Hét csángómagyar fiatalnak adták át csütörtökön Csíkszeredában, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségénél a P. Jáki Sándor Teodóz-ösztöndíjat. A tanulmányi eredményeket elismerő ösztöndíjjal a középiskola után továbbtanuló fiatalokat segítik.
2013-ban alapította a P. Jáki Sándor Teodóz atyáról elnevezett ösztöndíjat a Pillangó Alapítvány támogatásával a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ).
Az egyetemi félévre elnyerhető támogatást a tanulmányaikat romániai felsőoktatási intézményben magyar nyelven folytató csángómagyar fiatalok pályázhatják meg, értéke pedig függ az elért tanulmányi eredményektől. Idén heten nyújtottak be pályázatot, és mind a hét fiatalt támogatják – közölte csütörtökön Lászlófy Pál István, az RMPSZ tiszteletbeli elnöke, miután átadták a fiataloknak az ösztöndíjakat. Három egyetemi hallgató – Tímár Karina Andrea (BBTE, I. évfolyam, 450 lej), Györgyice Adriana Lívia (Sapientia EMTE, II. évfolyam, 450 lej) és Ignác Cselina Angella (Sapientia EMTE, II. évfolyam, 400 lej) – öt hónapig, havi rendszerességgel részesül a támogatásban. A posztliceális képzésben részesülők két alkalommal folyósított tanulmányi ösztöndíjat kapnak a két félév végén. Az első félévi eredményei alapján Kiss Anna Mária (II. évfolyam, 400 lej), Balázs Mária Nikoletta (II. évfolyam, 350 lej), Taláz Gabriella (III. évfolyam, 350 lej) és Györgyice Mária Piroska (II. évfolyam, 300 lej) veheti át a támogatást.
Lászlófy Pál azt kívánta a fiataloknak, hogy legyenek büszkék magyarságukra, nyelvükre, és bizakodását fejezte ki, hogy a csángómagyar gyermekek tanulását segítő rendszerben nevelkedett fiatalok felnőttek arra is, hogy nemzeti öntudatukat bizonyítsák. Taláz Gabriella a támogatás átvétele után elmondta, idén végzi el az egészségügyi asszisztensi posztliceális képzést, harmadszorra kapja meg az ösztöndíjat, és szeretné megköszönni, hogy segítettek neki, és hogy itt lehet.
Az RMPSZ tiszteletbeli elnöke közölte, szervezetük a tanév végén középiskolások számára is meghirdeti az ösztöndíjat.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro